Magyar naplóírók 2.

 

                                                

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

       

Benedek Marcell: Naplómat olvasom, 1965

Várkonyi Nándor: Pergő évek, 1976

Rónay György: Napló, I., II. 1989

 

 

 

Bevezetés

 

Ezt a fejezetet az előzőhöz – Magyar naplóírók 1. – hasonlóan állítottam össze. A három naplóíró közös vonása, hogy irodalomtörténészek, magyar irodalomtörténetet, irodalmi tanulmányokat írtak és irodalmi lapot /Benedek irodalmi lexikont/ szerkesztettek. Rónay terjedelmesebb naplójából francia íróportrékat is össze lehetne állítani.

 

Benedek Marcell: Irodalmi lexikon, 1927; Délsziget – avagy a magyar irodalom története (Bp., 1929); Magyar irodalmi lexikon, 1963

Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom története 1880-1920. (1928); Az újabb magyar irodalom története 1880-1940. (1942); Sorsunk szerkesztője

Rónay György: Petőfi és Ady között (1958); A nagy nemzedék (1971); Kassák Lajos alkotásai és vallomásai tükrében (1971); Balassitól Adyig (1978); Vigília szerkesztője

  

 

 

                                          Benedek Marcell

  

Bp., 1885. szept. 22.Bp., 1969. máj. 30.): irodalomtörténész, műfordító, az irodalomtudományok doktora (1952), Baumgarten-díjas (1944), Kossuth-díjas (1963), ~ Elek fia, István apja.

B. G.: Hosszú ideig nagyon közel éreztem magamhoz. Minden könyvét megvettem. Később néhány regényét kiselejteztem. A 60-as évek elején a szabadegyetem keretében előadását is hallgattam, a Vas utcai előadóban. A Színművészeti Főiskola volt ott. Rozoga, vézna öregúr volt, nem messze a 80-tól. Többen autogramot kértek tőle, én nem. Nagyon szorgalmas irodalomtörténész. Találtam pontos adatot Benedekre. Memóriám pár évet tévedett:

Levél Huginak, 1956. 05. 19
 Elmentem egy irodalmi estre, ahol Benedek Marcell tartott előadást Shakespeare-ről. Nagyon öreg a bácsi.

  Benedek Marcell: Irodalmi lexikon - 10 000,- Ft. - eladó - Zsibvásár. Nem fogják elhinni: 60.-Ft-ért vettem. Jó 30 éve.

 

 

Naplómat olvasom, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965

 

 

Nem egészen napló-jellegű. Dátumokat nem ír következetesen. Viszonylag kevés a portré-jellegű feljegyzés. A kezdet 1893 karácsonya, amikor elhatározza, hogy író lesz. Az utolsó szöveg-rész 1957 /569. old./, illetve 1962.

 

*  *  *

 

1924. 386. old. Jászi rábeszélt, hogy másnap délelőtt látogassuk meg együtt

 

                                               Hatvany Lajost

 

aki a lainzi császári nyaralóban eszi az emigráció keserű kenyerét. Kissé húzódzkodva egyeztem bele ebbe a látogatásba. Hatvanyval csak egyszer beszéltem életemben; az Ady-breviáriumban van egy s más az Ady-Hatvany viszonyról, ami aligha fog tetszeni neki, ha a most megjelent könyv a kezébe kerül. De végül mégiscsak elmegyek. A villamos végállomásánál autóval vár; felesége vezeti a kocsit. A lainzi park olyan, mint egy tündérálom. Hétköznap Hatvanyék az egyedüli urak benne. Vasárnap a nép is látogathatja, de a gyepen leülni és tízóraizni a demokrácia ellenére is tilos, mert ez Naturschutzpark s a császári szolgálatból ott maradt felügyelők könyörtelenül riogatják az embereket a gyepről. Hatvanyt mind tisztelettel köszöntik.

Hatvany, aki azelőtt oly szívesen élt külföldön, most valósággal betege a honvágynak. A kastély és a park szépsége még feltűnőbbé és meghatóbbá teszi őszinte és eltitkolhatatlan szenvedését. Eddig bizonyos iróniával gondolkoztam és írtam róla, most nagy rokonszenvet kezdek érezni, s ha nem lenne késő, átstilizálnám az Ady-breviárium reá vonatkozó sorait. Megígérem, hogy elküldöm neki a könyvet s előre kérem: ne értse félre…

Az Ady-breviárium sok támadófelületet adott…A legnagyobb haraggal Hatvany támadott. Négy tárcára tellett a haragjából, s ez a sorozat olyan lapban jelent meg, ahova akkor én is dolgoztam: a Népszavában és a kolozsvári Keleti Újságban. Mindkét lap közölte természetesen a válaszomat is; ez csak egy tárca volt. A címe: Csendes válasz hangos Hatvanynak.

 

                          Az Ady-breviáriumot mindössze 873.- Ft-ért kínálja egy netes antikvárium.

 

539. old…A S.W. itthoni írógárdáját Kassák Lajos, Kárpáti Aurél, Márai Sándor, Hunyadi Sándor…frissíti fel…

 

                                      Herczeg Ferenc-cel

 

csak itt ismerkedtem meg személyesen. Írói értékéről és politikai szerepléséről nem változott a véleményem, de emberileg rokonszenvesebbnek mutatkozott, mint hittem volna. Nem kegyelmesurazzák: szerkesztő úrnak szólítják. Ő is, Csathó is minden tőle telhetőt megtesz a szorongatott zsidók, írók és tisztviselők érdekében: még Horthyt is megmozgatják. Radnóti Miklóst egyszer sikerül a munkaszolgálatból kimenteni olyan kérvénnyel, amelyet elsőnek Herczeg írt alá. Másodszor, fájdalom, nem volt eredmény.

Más természetű ügyben nekem is segítségemre jött Herczeg. Egy kecskeméti lap kegyeletsértőnek tartotta Katona József emlékezetére írt cikkemet. Herczeg sajátkezű levelet írt…

Könyvnapokon…Singer és Wolfner hosszú sátrában házigazdáskodom, az Opera előtt, csak az erdélyi sátorban vizitelek hűségesen. A mi sátrunkban csak az a változás, hogy a cég zsidó vezetői nem mutatkoznak…Herczeg, az autón inassal érkező Gulácsy Irén…Közben német megszállás, fullasztó légkör…

558. old…1947 nyarának végén…Nagy hiányok tátonganak az Új Idők írógárdájában, kiadói személyzetében is. Herczeg él, de legfeljebb kis sétákra mozdul ki hűvösvölgyi villájából. Neve nyomtalanul eltűnt a lapról, mely ötven évig büszkélkedett vele…

 

447. old…Másik kiránduló társaságunk: a Vágó család…ürömi kiránduláson láttam először Márti társaságában felbukkanni egy fiatal – 22-23 éves – költőt

 

                                               József Attilá-t

 

Úgy látszik, szerelem kezdődik a két gyerek közt. Attila furcsa, vékony, nagybajuszú fiú. Proletár-sarjadék; valami baj történt vele a szegedi egyetemen, nagy gyűlölettel beszél Horger Antalról, akit én csak mint jámbor, bogarászó nyelvészt ismerek. Attila szívesen mutatja meg frissen született versei kéziratát. Sokat ír, s a legjobb versei…egészen elsőrendű poétára vallanak. Egyébiránt maga sem titkolja, hogy korunk legnagyobb költőjének tartja magát, vele egyenrangúnak csak Illyés Gyulát ismeri el…

…ki ír meg hamarább egy szonettet, amelynek tárgya: a kávéház kerek asztala…költő és tanár versenyeznek egymással. Most jöjjenek a versek a „befutás” sorrendjében.

Az enyém:

 

Artus királynak tizenkét lovagja

Büszkén ragyog kerek asztal körül,

Mögöttük a zord harci zaj elül,

Arcukról elmúlt a tornák haragja…

 

József Attiláé:

 

       KEREK ASZTAL

 

Óh kerek világ kerek asztala,
éhesen ültem én melletted mindig.
Terülj most nékem, kezemből behinti
szürkeséged rózsák zuhataga.

Terülj most nékem. Ült-e valaha
eléd bosszús istent rendelő vendég?
És könyökölt-e így? Tudod-e nemrég
szívem vérfoltos abroszod vala.

És terítettem rajta mindeneknek,
faló farkasnak, öklendő ölebnek
s most itt révedek rajtad éhesen.

Mondd, megdicsérnél-e, ha szólni tudnál?
Vagy lábaiddal tőlem messze futnál,
hogy ne boruljak asztalomra sem?

1928                                                                          /A hálóról, Benedek is közli/

 

454. old…Most aztán egy obskurus pesti folyóiratban valóságos förmedvény jelenik meg Tamási könyve ellen. Szerzője – akinek tehetsége lassankint csak az önimádat és a mások ellen szórt szitkok területén nyilatkozik meg:

                                      Szabó Dezső.

Lehet, hogy versenytársat szimatol meg Tamásiban. A cikk eltemetődik a folyóiratban, ha nem akad egy elterjedt erdélyi napilap, amely röviddel saját dicsérő kritikája után közli ezt az írásművet és „megszívlelendő szempontokat” talál benne.

Szabó Dezsővel, aki mérges nyálát válogatás nélkül fecskendezi ál- és igazi értékekre, már régen nem vitázik senki. Ráhagynak mindent, mint a bolondra.

Tavaszi levelek: Sületlenség: Tamási Áron könyve / Szűzmáriás királyfi/, Előőrs, 1928. szept. 2. 7-9. /Sz. D. Bibliográfia 1995./*

Apám…ráver Szabó Dezsőre…Szabó Dezső válasza…Ennél aljasabb, mocskosabb, sötétebb írás még az ő sokat próbált tollából sem került ki…nem szennyezem be ezt a papírost…/Szabó konjunktúra-székelynek nevezte Benedek Eleket/

*Megtaláltam Szabó Dezső cikkét is: Sz. D.: A magyar Káosz, Pamfletek, Szépirodalmi, 1990. /Saját példány/ Egy részlet:

Az is nagy-nagy bajt okozott, hogy a szerző, akinek semmi mondanivalója nem volt, megmakacsolta magát, hogy ha a fene fenét eszik, úgy a semmiből két kötetesnek írja ezt a bőcsködést. Ezt aztán ilyen góbé tökéletességgel igyekszik elérni /II. köt. 100.old./

„Várlak. És új párral új szekér zörgött s megéjök állott, állott és szólott róla virágos kalapjával a legény: - Felvirradtunk erre az örvendetes napra! S vissza köszönt nekik Bódi: - Fel istennek hálá. És új párral ismét új szekér zörgött s megéjök állott és szólott róla virágos kalapjával a legény: - Felvirradtunk erre az örvendetes napra! S visszaköszönt, aki előtte állott: - Fel, istennek hálá…”/Szabó tovább idéz, a fett 3-3 szó háromszor ismétlődik. Nem idézhetem végig- írja Szabó. Én sem/

 

452. old…Apámat rá tudtuk venni, hogy eljöjjön velünk a Gyilkos-tóhoz…

                                               Tamási Áronék

is velünk tartottak. Áronka és felesége – jól megtermett, szép fiatalasszony, aki mint menyasszonya várt itthon az Amerikát járó kalandos ifjúra. Varrótűjével tartotta fenn magát és intézte a tengerentúlról küldözgetett székely tárgyú novellák kiadását…Néhány hete volt csak, hogy Áronka első regénye, a Szűzmáriás királyfi megjelent. Ünnep volt mindnyájunknak…Az erdélyi kritikusok –  élükön Makkai Sándorral – úgy ünnepelték, hogy megszületett az „erdélyi regény.”…Apám hatalmas cikket írt, s ötven éves írói pályáján szerzett hitelét tette rá arra a kijelentésére, hogy „ez a fiú ma valamennyiünk közt a legkülönb”.

 

 

 

                                     Várkonyi Nándor

 

 

(Pécs, 1896. május 19. – Pécs, 1975. március 11.) magyar író, szerkesztő, kultúrtörténész

A modern magyar irodalom története 1880-1920. (1928) c. könyve érdekelt leginkább. Mind a két kiadását megvettem, aztán a másodikat eladtam. Így voltam a Siriat oszlopaival is. Az is megvolt mindkét kiadásban.

A Sorsunk folyóiratból – amit ő szerkesztett – több példány megvan. Ezeket idéztem az „irányított irodalom” tárgyú fejezetben. Weöres Sándor Theomachia c. drámai költeménye az 1941. 1.- 2. számában jelent meg. Antikváriumban vett példányomban Weöres nem a főszerkesztőnek, hanem Köpeczi-Bócz Pistá-nak dedikálta művét, egy helyen bele is javított.

 

                                              Pergő évek

 

 (1976 cenzúrázott kiadás; 2004 teljes kiadás). Nekem sajnos a cenzúrázott példány van meg. Kiadói megjegyzés ezt nem jelzi, csak (…) jelek találhatók a szövegben. /Lásd „Irányított irodalom”/. Amikor a könyvet olvastam, nem is tudtam, hogy cenzúrázott.

A többi – itt idézett – naplóval szemben, ebbe nem írtam semmit, amikor először olvastam. Sehol széljegyzet. Különösebben nem érdekelhetett. Csak Alföldy Jenő ÉS-ben megjelent recenzióját illesztettem a kötetbe.

 

                                               *  *  *

238. old. Többször megjegyeztem már: ez a könyv nem irodalomtörténet, nem rajzolom meg íróbarátaim pályafutását, csak viszonyomat hozzájuk.

 

38. old…Az újabb, eleven irodalom, a Nyugat és Adyék / akkor még nem voltak nemzedék/ híre-neve a világháború előtt eljutott ugyan Nyitrára, de műveik nem…Nagyban divatoztak

                                                       Ady

 

„érthetetlen” verseinek paródiái, voltaképp ezekből értesültem létezéséről. Amit lehetett, összeszedtem a „nyugatosok” műveiből egy önképzőköri előadáshoz…Megróttam őket elégtelen hazaszeretetükért, Párizs-rajongásukért, Ady haragját túlzottnak ítéltem, de újszerű, merész hangja tetszett:

 

A Tisza-parton (1905)

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók,
A Tisza-parton mit keresek?

 

/Várkonyi a versnek csak a második részét idézi/…Ez volt az első eset, hogy Adyék neve elhangzott Nyitra városában…64. old. Magunk sem nagyon értettük persze, mit jelent a „csontvázak katedrálisa”, a „vérvevő álomfikció”, a „koporsó paripa” vagy „Pannónia grófnő szekere”, de éreztük, hogy ő a vátesz, s büszkévé tett, hogy mirólunk írta: „Lyányok s ifjak szívei védenek.”

 

46. old…A szikár, csontváz-sovány Beöthy átlós ellentéte volt a köpcös és gördülékeny

                                       Alexander Bernát,

 

szellemi tekintélyben is. Tevékenysége nem ismert gátat vagy gátlást, féket vagy határt. Bírta az ubikvitást /bárhol megél/, az egyszerre mindenütt jelenlevés adományát, egyéni mikrokozmoszként megvalósította Einstein elméletét, azaz a tér három dimenziójába negyediknek beiktatta az időét. Működése felölelte a filozófia és kapcsolt részei: az etika, esztétika, pedagógia minden ágazatát és ezek történetét. A honi és világirodalom, dramaturgia, színi-, mű- és irodalombírálat, tudományterjesztés, -ismertetés, -népszerűsítés valamennyi módjának és műfajának oktatását, előadás, tanulmány, értekezés, cikk alakjában…Minthogy jelenléte a szellemi glóbusz minden övezetére kiterjedt, érthető, hogy nem hatolhatott a felszín alá…Óráiról sosem késett. Lezökkent a katedrára,  a „Tisztelt Hallgatóim”-mal mintegy bekapcsolta az áramot, s máris folyt belőle a szó…Előadását gyakran honorálta derültség, de gondolkozni nem tanított…a bölcsészeti fakultás a század elején avult intézmény volt

 

Nyugat · 1927. 21. szám  IRODALMI FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: ALEXANDER BERNÁT HALÁLÁRA

A magyar művelődés nagy korszaka után, mely meggyökeresítette s a nemzet szellemi életében vezetővé tette a modern kultúra eszméit s mely körülbelül a hetvenes években teljesítette be végkép a feladatát, a következő nemzedék új feladat előtt állott: szét kellett osztania az új művelődést a nemzet széles rétegeiben…Legnehezebb helyzete e munkában a filozófiának volt. A filozófia gondolata a legnehezebben népszerűsíthető, mert amint kifejtik eredeti szabatos fogalmazásának burkából, az a veszedelem fenyegeti, hogy meghamisítódik…. Ebben a légkörben kezdett dolgozni Alexander Bernát. Nagy tudományos készültséggel kezdte, a kor legkitűnőbb német filozófusainak lábainál, az akkori filozófia kantiánus áramlatában s első nagy tudományos munkája Kant életéről és egyéniségéről szólt…. Egyetemi előadásainak, akármely területéről szóltak is a filozófiának, mindig nagy hallgatósága volt s hamar hírük ment egyetemen kívüli körökben is, úgy, hogy mindenféle kultúraterjesztő szervezetek boldogok voltak, ha megnyerhették előadónak s minden előadására tódult a közönség. Ezzel a hatásával párhuzamosan folyt irodalmi munkája…Ezenkívül író is volt. Írását nem annyira a stílus ragyogása tette érdekessé, mint inkább világossága…

 

 

 

64. old.                                   Babits

 

szememben megmaradt utolérhetetlenül modernnek, sok redőjű versei sejtelmeket ébresztettek a nyugati lírák gazdagágáról. De Petőfit és Aranyt szembeállító tanulmánya már elrontotta szájam ízét: miért kell álruhába bújva, ily nyakatekerten bizonygatni, hogy ő az igazi művész, az alkotó, s Ady csak afféle vadzseni, nyárspolgári vonásokkal. Ez volt az első csalódásom. /Hát még ha tudtam volna, hogy Kosztolányi nem is olyan rég, Babitsnak írt levelében, „tanulatlan vad legény”-nek nevezte Adyt!/…Adyt éltem, Babitsot tanulmányoztam, Kosztolányit élveztem…105. old. újat Babitstól vártam:nemcsak őszinte érdeklődéssel és rokonszenvvel fordult mindig a fiatalok felé, hanem programszerűen is tekintélye körébe igyekezett vonni őket. Ennyiben joggal lehetett jó fordulatot remélni tőle Osvát halála után. Hogy másképp lett, nem a prognózis hibája. Először is kiderült, hogy Babits jó kritikus, de nem jó szerkesztő; súlyosbította a helyzetet, hogy nem volt csak szerkesztő, mint Osvát, hanem elsősorban belletrista /szépíró/, így a lapot személyi szervéül is használta. A kormánybotot pedig a határtalanul becsvágyó és diktátori alkatú Török Sophie tartotta kezében. Végezetül az új szerkesztőpár a legszerencsétlenebb előfogat volt egy folyóirat élén, nemcsak azért, mert átlósan ellentétes irányba húztak, hanem főként mert Móricz szintén rossz szerkesztőnek bizonyult. Tisztelet illette, mert az ország minden gondját a nyakába vette, de ez a törődés olyan dilettáns vállalkozásokba sodorta, amikkel halálba vitte volna a Nyugat-ot, aminthogy de facto halálba vitte a Kelet Népé-t. És mindezeken túl nem lehetett látni, hogy a Baumgarten-díj korrumpálni fogja a magyar irodalmi glóbusz minden övezetét…

 

46. old…A Kossuth-szakállas, karakterfejű

 

                                                        Beöthy Zsolt

 

szép torokhangú, komáromias lejtésű magyarsággal adta elő közlendőit, de a képzelhető leggermánabb szerkezetű és véghetetlen mondatkígyókban, hogy mire egynek-egynek végére ért, a hallgató elfelejtette az elejét. Egyszer, épp elalvóban – minden óráján elaludtam - , az a látomásfélém támadt, hogy a fejéről gombolygatja mondatai szalagját, mint valami orsóról, s a végén nem maradt a nyakán semmi…Kollégiumának tárgya az esztétika volt,pontosabban: „ a művészi képzelet tana”, mint indexemben olvasható. A cím azonban csak félig igaz. Tárgya valóban a művészet volt, ám előadásában a képzeletnek semmi nyoma. Bennünk, gólyákban, Beöthy már csak híres „volgai lovas”-ával szerzett dicsősége maradványaiból élt. Igaz viszont, hogy a „kis-Beöthy” és a „nagy-Beöthy” címmel jelölt könyv-konglomerátumok új meg új lenyomatai évtizedek óta az egyedüli hozzáférhető és használható irodalomtörténetek voltak. Ebből is látható, mekkora feladatok vártak az újabb nemzedékre.

 

282.old.                                           Féja Géza

 

volt a legmarkánsabb egyéniség azok közt, akikkel a 20-as években a közös munka összehozott. S a leghatározottabb is; akkor már túlhaladt Szabó Dezső irreális nacionalizmusán. Eleve szembe fordult Babits „abszolút Nyugatba-gyökerezettségével”, melyet talajtalannak érzett, s tudta, hogy a Nyugat neki sem lehet otthona már. Nemzedéki munkát kívánt a fiataloktól, s szememben nem vitás, hogy az ő elgondolása volt a leggyakorlatibb, életképesebb mindnyájunk között…vidéken élt, s így nem vehetett részt kellő súllyal a szervezésben; összehangolt munkára nehezen volt kapható…

 

B.G.: Három kötetes Irodalomtörténetét – lényegében olvasatlanul – hosszú ideig tartottam a polcon. 2004-ben az antik azonnal megvette. Nemrég kiadott levelezését kézbe sem vettem. P. Géza ajánlotta, hogy kölcsönadja. Nem sürgetem.

 

241. old…Elsőnek

                                                        Gyergyai Albert

 

leveleit terítem magam elé. Az 1925-28. években keltek, s legszívesebben húzás nélkül közölném őket: a szerző személye, szubjektív megnyilatkozásai, nagyszámú, eleven észrevétele, kritikája az egykori irodalmi élet eseményeiről és szereplőiről törtneti forrásanyaggá teszi őket, vallomásszerű intenzitásuk mindvégig vonzó olvasmánnyá…

245,  Bp. 1925. dec, 25…Hogy a Nyugat közli a kézirataimat? De hiszen ezt mindenkivel megteszi! Sőt, az én tudomásom szerint lámpással keresi az új embereket! Amellett azonban oly kevéssé élek vele „közösségben”, pláne intimitásban. A három szerkesztőn kívül /Osvát-Babits-Gellért/, akiket személyesen is ismerek és szeretek, s talán még hozzá veszem Schöppflint – a többit alig, vagy éppen nem ismerem…az ő pártjukon vagyok, pl. Dóczy Jenő, vagy Milotay, vagy a Napkelet és még méltánytalanabb tollak és orgánumok esetében…ismeri-e Féja Gézát? Tanár az esztergom-tábori szaléziánus intézetben. Egyike a legszerencsétlenebb, legfatálisabban bohém magyaroknak. Néhány tanulmánya Szabó Dezső lapjában, pár verse a Nyugat-ban jelent meg egy-két éve. Azóta hallgat, betegeskedik és nyomorog. Talán jól esne néki, ha verset kérnének tőle, van neki pár igen szép dolga…

Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám

FÉJA GÉZA: ÓDA

Légy jó és csendes most az én kezemben,
lásd mind pihennek kiket szeretsz a dolgok,
mind meghintettek, mind meg vannak áldva,
mert tőled jön mosolyuk szép mámorokkal áldva.
Ők most pihennek, mert te is pihentél,
megáldattak dús, fennen hangzó szókkal,
nevethettek, mert te is nevettél
s áldva győztél a rosszal, a jóval, minden birkózókkal.
Én addig kopott útjaimon jártam,
én addig beteg szókkal egyezkedtem,
magamból hajnalt festettem a vágyra:
mely tiéd volt, benned hordta magvát
s mint istennő kacag-bong közönnyel e zsenge áldozásra…   /B.G. betétje/

 

253. old…” az új Osvát szerepét” szánták Gyergyainak…Bp. 1926, ápr. 24…Ami az új Osvát szerepét illeti, ilyesmit csak a haragosaim tukmálhatnak rám. Osvát nagy tekintélye, önzetlensége, semlegessége azon múlik, hogy önmagáról megfeledkezve, mindig a mások munkáiba feledkezik. Vannak temperamentumok, amelyeknek ez éppoly életszükséglet, mint az alkotónak az alkotás. Nem a szerénység, nem a lemondás, nem a meggondolás és tudatos életmagatartás, hanem valami fatális, eleve elrendelt és mindennél erősebb lelki kényszer…A baj ott van, hogy igen sokan…vadul és kizárólag csak magukkal törődnek, sőt megkövetelik mindenkitől, hogy csak velük törődjenek…

197. jan. 17…A Proust tanulmányt csak akkor írhatom meg, ha majd az utolsó Proust-kötetek is megjelennek; egyelőre be kell érni Szerb Antal cikkecskéjével, a Széphalom-ban. Micsoda szörnyű saláta! Már a címlap színe is. És a névsor! És a tartalom!...

B.G. Folyóirat-gyűjteményemben megvan a Széphalom 1927. I. évf. 1-3. száma, benne Szerb említett írása. Szerkeszti Zolnai Béla. A saláta-névsor: Gr. Teleki Pál /köszöntő/, Vargha Gyula, Szabolcska M., Juhász Gy., Kosztolányi, Móra, Remenyik. Szerb két oldal terjedelmű Proust-írásának utolsó  szakasza: „Mikor a kötet-rengeteg végére érve letesszük a könyvet /melyet talán nem tudtunk letenni hónapokon át/, olyan érzésünk van. mintha valami betegségből épültünk volna ki. De valami nagyon szép betegségből, melynek víziója nagyobb volt, mint az élet. /Pécs/    Sz. A.

 

34. old.                                            Jókai

 

hasonlít Voltaire úristenéhez: ha nem lett volna, ki kellene találni. Egymaga ezeregyéjszakai virágoskertet ültetett el a letarolt magyar glóbuszon. Sajnos a letarolt föld a szomorú valóság, nem a kert, de épp oly való, hogy Jókai kertje csakis ebből a magyar földből sarjadhatott, s hogy a kertész csak azért fakaszthatta, mert maga is minden porcikájában magyar. A világ, amit teremtett kétszeresen magyar, noha irreális / vagy inkább szürreális/, és amit hibájául szokás felróni, éppen abban van érdeme és igazsága…költő volt, s az igazi költőknek mindig igazuk van…Engem, kisfiút, Jókai arra tanított, hogy magyarnak lenni szép, sőt gyönyörű dolog…Harmadikas gimnazista koromban tehát felfedeztem Jókait. Csak az volt a kérdés, hogyan szerezzem meg összes művét. A városban működött a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület kölcsönkönyvtára, de abba diák nem iratkozhatott, az anyagi felelősség miatt. Arra nem is gondolhattam, hogy privátoknál nyomozzak utána. Megsejtettem, hogy a tanári könyvtárban szendereg a teljes Nemzeti Kiadás. Beállítottam oda, s azzal az ötlettel, hogy anyám szeretné olvasni, kölcsönkértem és –kaptam. Ölben vittem haza az első porciót, s fuvaroztam ölszám oda-vissza, míg el nem fogyott a száz kötet.

 

103. old.                                 József Attila

 

1924 tavaszán történt…várva soromat, hogy Osvát színe elé kerüljek…Pirosas arcú, sima, kerekképű fiatalember, se szőke, se barna szöghajú, viseltes zöld lódenkabátban. Leült a mellettem levő székre, zsebéből kicsi, nyolcadrét lapokra írt kéziratot vett elő…elolvastam: Szép nyári este van…A Nyugatban nem jelent meg ugyan, de nemsokára viszontláttam valamelyik folyóiratunkban. Kiderült, hogy a dübörgő-cikázó, viharszerű látomás szerzője József Attila, akkor még kevéssé ismert nevű költő. Vajon miért nem közölte Osvát? /Én ide teszem.B/

 

SZÉP NYÁRI ESTE VAN

     

Szép, nyári este van.

Vonatok dübörögve érkeznek, indulnak,
Gyárak ijedten vonítanak,
Kormos tetőket kormoz az este,
Rikkancs rikolt ívlámpák alatt,
Kocsik szaladgálnak összevissza,
Villamosok csengetnek nagy körmenetben,
Transzparensek ordítják, hogy: vak vagy,
Mellékutcákba ballagó falak
Visszalobogtatják a plakátot,
Előtted, mögötted, mindenfele - látod -
Plakátarcú emberek rohannak
És - látni - a nagy háztömbök mögött
Allelujázva-üvöltve-nyögve-káromkodva
Lihegve-hidegen-ravaszul-kapkodva
Emberlajtorján másznak magasra
Emberek
S a dühödt körutak nyakán
Kidagadnak az erek,
Hallani, hogy sikoltanak a néma hivatalnokok,
A hazatartó munkások lassú lépéseit,
Mintha öreg bölcsek lennének mindannyian,
Akiknek már semmi dolguk sincs a földön.
Hallani zsebtolvajok csuklóinak puha forgását
És odábbról csámcsogását egy parasztnak,
Aki szomszédja kaszálójából
Épp most nyúz le egy jó darabot.
Hallok mindent, aki hallgatok.
Kolduscsontokban nyöszörög a szú,
Körülszimatolnak asszonyok,
De én nagyon messziről jöttem
Kiülök szíves küszöböm elé
És hallgatok.

Szép, nyári este van.

1924 nyara

 

                                               Juhász Gyula

 

220. old…a Symposion /Nagyfalusi Jenő 1925-ben Pécsett kiadott szellemtörténeti beállítottságú szépirodalmi és tudományos folyóirata./…fogadtatásának legszebb s maradandó emléke Juhász Gyula Pécs című verse, illetve ennek újraközlése a Magyarság-ban. / Németh Antal, a szerkesztőség tagja hozta ki, először a Szeged c. napilapban jelent meg./ Juhász Nagyfalusi atyai barátja, az ő révén jól ismerte céljainkat-bajainkat, s erkölcsileg támogatott. Ennek dokumentuma a jellegzetesen mélabús hangú szonett:

                                             Juhász Gyula: Pécs

 Nyájas Dunántúl szelíden ívellő
 Áldott ölű hegyei koszorúzzák
 A régi várost, melynek égbe zengő
 Harangszava szent, magyar szomorúság.


A város régi, ó de örök ifjú
Remények gazdag lombjai borítják,
Öreg kapukból fiatal hit indul
És jobb jövőbe lelkendezve hírt ád.

Mecset smaragdja tör a mély azúrba,
Keresztje mellett félhold mélabúja:
Magyar, török megbékélt múltja int

S hol barna alkony bontja fátylait,

 Virrasztva és vigyázva, várva vár
 Víg virradást a bús "magyar határ."

Tréfás, de a város akkori irodalmi életére jellemző dolog, hogy a versre a veteránnak számító helyi poéta, Nikolszky Géza válaszolt: „Szeged költője, én köszöntelek…”

102. old…                            Osvát

ellen sok mindent mondhatnak az emberek, de egyet nem tagadhatni: nagy tisztaság volt körülötte. A Baumgarten ügy…csak arra jó, hogy a tisztaság korszakát a korrupció, a dilettantizmus váltsa föl…/Ezt a mondatot Várkonyi Pogány Béla barátjától idézi. A továbbiakban V. szövege olvasható/…Ha Osvát életben marad, és tovább viszi a Nyugat-ot, számunkra akkor sem lett volna kikötő, vagy menedék, nagyon kicsi fiúk voltunk mi ahhoz. Ha meg felnőttünk volna a kellő szintig, már nem a Nyugat-ba növünk bele. Osvát az Ady-nemzedék szerkesztője, istápja, szervezője, mondhatni: megalkotója volt…Amikor Osvát meghalt, törvényszerűen meghalt az ő Nyugat-ja is. Bár szívesen fogadta a fiatalokat, már nem érezte fiainak őket, s ami fontosabb, az ifjak nem érezték fiainak magukat. Élénken emlékszem Osváték enyhén derűs megrökönyödésére, amikor az irodalmi élet szokottan gördülő üzemébe Szabó Lőrinc berobbant a Pandorá-val. Meghökkenésünk, mint a kacsákat kiköltő tyúkanyó riadalma. Osvát nevetve mondta: megöregedtünk. A mindig magáért rettegő Babits megírta A vén kötéltáncos-t.

A  Pandora egy híján teljes sorozata /1.- 5. szám/ része könyvtáramnak. Szabó Lőrincen kívül, Márai, Kodolányi, Illés Endre, Szerb Antal található a Tartalomjegyzékben. Várkonyi a Párizsi Magyar Akadémiáról írt.  B.G.

Nyugat 1924. 5. szám

                    Babits Mihály: A vén kötéltáncos

  "Nosza, feszítsd ki font köteled
  kösd lábra táncos cipellődet
  Fogd kézbe hosszú súlyzó rudad:
  tudnád-e még, mint egyszer tudtad?
  Amíg élsz, ugrálj! Lássuk, híres!
  Győzi-e jobban más, ha kiles?
  Kilestük titkod, csináljuk is
  még néha-néha cifrázzuk is.
  Lépted habozó, bokád remeg,
  könnyekbe vakul gyönge szemed:
  de a mi falkánk halad, halad
  előre, vissza könnyen szalad.
  Felhők mezője lábunk alatt:
  mit bánjuk, mi van a felhők alatt!"     / A hálóról/

 

104. old…Utolsó emlékképem Osvátról: gyöngélkedett, lakásán feküdt, fűtetlenszobában, hófehér vánkoson, óriási hófehér dunyha alatt. A csupa fehérségből csak két ragyogó fekete szeme és a dunyhán nyugvó, fekete kesztyűbe bújtatott két keze rikított ki. Elröhintettem magam, reméltem, hogy nem lázas, és jó egészséget kívántam. Szélesen elmosolyodott. Pedig akkor már eldöntötte szegény, hogy lányát nem éli túl.

 

465. old.                       Rónay György

 

…Ezt a nagy, fegyelmezett, megfontolt, mértéktartó, sőt tartózkodó egyéniséget felháborította kritikai életünk züllöttsége…Leveléből: ”Irodalmi életünk, úgy látszik, már odáig züllött, hogy a tárgyilagos kritikánk még a lehetősége is kezd kiveszni, az írók pedig a legelemibb írói tisztességről is megfeledkeznek. Nem volna lehetséges egy olyan, azt hiszem, aránylag független lapban, mint a Sorsunk, komoly tanulmányokban és minden elfogultság nélkül alaposan fölmérni azokat, akik ma számítanak, és azokat, akiket ma kijátszanak?”

 

457. old.                        A Sorsunk

kevés híján nyolc évig élt. Ha jól megfontolom, mindössze két olyan zökkenőn esett át, mely belső okokból eredt. Az egyik Makay és Weöres jelképesnek mondható kiválása a szerkesztőségből…kezdettől fogva végig világtörténelmi Szküllák és Kharübdiszek forgatagában eveztünk. Első négy esztendejében, 1941 – 45 között, a háború tragikus eseményei s a kormányok katasztrófa-politikája nehezítette a lap életét, a másik négy évben, 1945-48 között, a romba dőlt ország ínsége, a szellemi átrendeződés feszültségei, majd torzulatok, túlkapások…Szálasiék „uralom-átvételekor” leállítottuk a lapot. 45 után jobbadán helyi erőkből megalakítottuk a dunántúli írók munkaközösségét, s ez májusban és júniusban kiadta a Sorsunk két összevont számát…engem is támadások értek a rádióban, sajtóban…48-ban lemondtam…Minthogy a lapengedély mindig a szerkesztő személyéhez volt kötött, a Sorsunk pályafutása is véget ért.

       A h 10-3 fejezetben „Átmenő folyóiratok” között is olvashatunk a Sorsunk-ról.

 

226. old.                     Surányi Miklós

Pécsre jöttömkor ő volt a város nagy fia, a nagy pécsi író a helyi olvasó- és nem olvasó köztudatban. Irodalomtörténetünk nem becsüli sokra, amolyan bestseller szerzőnek taksálja. A kor- és írótársak szigorú ítélete egyenesen a giccsművesek közé utalta. Bizonyára nem volt vérbeli alkotó művész, de ítéljen ki-ki, ahogy akar. Magam többek közt így írtam róla ezelőtt harminc évvel: „Nem annyira az életre figyel, mint inkább a maga fantáziájára. Saját egyéniségét hasogatja szétkülönböző emberekké…a két háború közti, legendás írónyomor idején oly nagylábon élt, mint egy Krőzussal keresztezett Don Juan. Míg Herczeg Ferenc egy villáig vitte a Hűvösvölgyben és egy vitorlásig az Adrián, s gondosan takarékoskodott, ő hihetetlen összegeket bűvölt elő a kiadók, színigazgatók, főszerkesztők és más pénzes ügyfelek zsebéből, és még hihetetlenebb gyorsasággal verte el…Szép ember volt…a századforduló dekadens szalonjaiba illő, szálas, kissé hajlott, szikár, szemüveges, urbánus, rendkívül gondozott külsejű, komoly eleganciájú alak…azt beszélték róla, hogy ellenállhatatlan asszonyevő…tizenkilenc évre terjedő pályája alatt huszonnyolc műve, számtalan kisebb-nagyobb írása jelent meg…

228.old…elvégezte a pécsi joglíceumot, utána megyei szolgálatba lépett Máramarosban. Ott írta első regényét, mely azonnal komoly sikert hozott /Trianoni páva, 1917./  Ekkor Pestre költözött, Pécsre csak látogatóba járt le mint a Janus Pannonius Társaság elnöke. A társaság nyilvános ülésein, a megyeháza dísztermében trónolt az emelvényen…a Budapesti Hírlap főszerkesztője volt…havi két közlést ígért. Az elsőt mindjárt kihozta, de még abban a hónapban megvált a BéHá-tól, s hamarosan meghalt /1936/.

 

161.old…Krisztina városnegyed írói demográfiájában…végére hagytam

 

                                       Szabó Dezső-t,

nemcsak, mert élete egy szakaszában itt vert tanyát, hanem mert már az első nagy háború előtt komoly irodalmi események színhelyévé avatta. Az Életeimben bőven, színesen, olykor legendateremtő ihlettel ecseteli őket. A Márvány utcában lakó Kaffka Margit vonzotta ide, ő pedig a Nyugat vezérkarát, Adyt, Ignotust, Kaffkát, Schöpflint a tabáni Albecker csárdába, a Krisztina téri Zöldfa vendéglőbe vagy a Philadelphia kávéházba, ahol a belviszályok átmeneti kibékülésekbe oldódtak. Szabó sokszor gúnyba burkolt szeretettel szól Kaffkáról…Szabó az 1920-as évek eleje óta a Gellérthegyen, a Szirtes úton lakott, terjedelmes, könyvekkel bélelt lakásban. Magam ugyanakkor a Márvány utcában, a véletlen gyakran összehozott vele, s így akarva-akaratlanul kiismertem szokott, változatlan napirendjét….Reggel és délelőtt dolgozott, déltájban leereszkedett a Krisztina térre, a Zöldfa vendéglőben megebédelt, utána átment az Alagút és a Pauler utca sarkán levő Philadelphiába…Estefele sétára indult…a Palota moziban egymaga két ülőhelyet elfoglalt…rendszerint magányosan tanyázott a kávéház kirakatában…Szemembe tűnt, hogy Kosztolányi, ki maga is szép szál ember volt, szinte fiúsnak hatott Szabó impozáns, Buddha-szerű figurája mellett.

 

                                        Szabó Lőrinc

 

275. old. A Tücsökzene – a dedikáció keletének tanúsága szerint – mégis megjelent május végén. A Sorsunk-ban elég későn, az 1948. januári számban írt róla Makay Gusztáv…Szabó ezután már nem is publikált önálló, eredeti munkát, csak műfordításokat…Egyszer, 1948 elején, fölkerestem lakásán: korán elhunyt költő-barátja, a debreceni Gulyás Pál hagyatékát szerette volna kiadatni; erről tanácskoztunk, az özveggyel is leveleztem, de a dolog abbamaradt. Találkozásra, érdemleges levélváltásra többé nem került sor közöttünk…Utoljára az 50-es évek valamelyikének könyvnapján láttam Szabó Lőrincet, véletlenül, futólag, a Semmelweis utca sarkán. Meggyötört arc, árkokkal szántott, mint egy megkövült kínai boncé. Azt az érzést keltette, hogy már csak a szemével tud mosolyogni, feleletül egy-egy tréfás szóra, mellyel fölvidítani próbáltam. Az enyém viszont könnybe lábadt a szánalomtól, s elszaladtam, nehogy elsírjam magam.

 

                                      Weöres Sándor

 

342. old /Szemelvények a X. A kozmikus költő c. fejezetből/… a pécsi egyetemre iratkozott, s úgy láttam, hogy jó családból való úri fiúk szokásos korszakát élte. Lehetetlen helyeken lakott, lehetetlen, félre sodródott figurákkal komázott, ivott is persze, nem alkoholistaként, hanem olyanformán, mint Ady; oldódást keresve a versírás okozta feszültségből…Sanyi verébfej-betűkkel írt /és ír/, gondosan kirajzolta, összekapcsolta őket, mondhatnám hieratikus /szent, papi/ modorban, farkincák, egyéni ligatúrák…Íráshibáról szó sem lehetett. Ha nálam talált /gyakran/ először szelíden figyelmeztetett, aztán bosszúsan, végül dühbe gurult. Tudta, hogy a művészet épp annyira mesterség is, a művész mesterember, s nem viszi semmire, ha nem ismeri anyagát…

A Sorsunk 1941. 1-2. számában jelent meg Weöres Theomachia költeménye. Ehhez írt dedikációként két sort, aláírásával. Várkonyi írás-jellemzése tökéletes.

Hanyag tanuló volt az osztályozás mércéje szerint, kitűnő a maga mértéke, szüksége szerint…Negyven esztendeje, 1933 őszén lépett először könyvtári szobámba. Emlékezetem recehártyája híven őrzi a képet: kicsi, sovány ember, diákos, arca is sovány, sápadt, de nagy fekete szeme ragyog. Mozgása csendes, szinte félénk…/A fejezetet vers zárja:/

A benső végtelen

 

Égen madárhiány eped

a nincs-világot sokszorozza.

Kitárul arcod utcahossza

a népes elmén átvezet

 

átszel minden játszóteret

végül jelekből kibogozva

röpíti láb alatt a puszta

s a végtelenség rámered

 

vagy ő nyilall határtalanba

mi kéz nélkül zeng mint a lant

s a kéznek elveszett a lantja –

 

nincs puszta itt, nincs fönt s alant

hajlék se zár védett világot

e az sincs többé aki fázott                           

                                                                      Nándornak  Sanyi

 

                                      Rónay György

 

 

 

(1913. október 8. Budapest 1978. április 8. Budapest): költő, író, műfordító, irodalomtörténész, esszéista. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudomány- egyetem bölcsészkarán végezte, magyar–francia szakon nyert tanári diplomát. 1945-től a Vigília szerkesztőbizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és magyar történelemből.

A Nyugat „harmadik nemzedék”-ének jellegzetes témái szólalnak meg első verseiben. Életművét elsősorban Babits Mihály példája inspirálta, de kezdettől hatottak rá az úgynevezett neokatolikus irodalom legnagyobb alakjai is. Mint esszéíró, elsősorban a Nyugat nagy nemzedékének íróiról rajzolt portrékat mint kritikus. Az olvasó naplója címmel több, mint egy évtizedig rendszeresen áttekintette a kor magyar irodalmának legfontosabb műveit, legjellemzőbb törekvéseit. Különösen nemzedéktársairól rajzolt érzékletes, hiteles arcképet. Műfordítói munkássága szinte minden európai nyelvre kiterjedt.

B.G.: Nagyon kedvelem. Tanulmány-kötetei mind megvannak. Örültem, amikor a naplója megjelent. Nagy lendülettel olvastam, átlapozva a vallási témaköröket. Több szám megvan a Vigíliából, néhányat könyvvé kötöttem be.

A Naplóban – olvasónaplóban - található nagyszámú portréból csak a magyarokat emelem ki. Chopin kivétel. Vele kapcsolatban minden érdekel. A II. kötetben Rónay csaknem telkesen francia szerzőkkel foglalkozik. Az „egytagú” szám – pl. 33. old – az I. kötetre vonatkozik. A 2.359 jelentése: 2. a II. kötet és utána az oldalszám.

 

Rónay György Napló   I. - II. 1945-52  /  52 - 75 Magvető 1989

                                                         

                       

 

                                                   Ady

 

33. old. Egyszer érdemes volna a Léda-mitosszal leszámolni.. Ezzel a mitikus Lédával, aki kitárja Ady előtt a műveltség, a Nyugat, a világ kapuját. Az az érzésem, Léda végül inkább korlát és bástya volt Ady számára, mintsem afféle közvetítője egy valóban új életérzésnek. Mert az az életérzés, amelyet közvetített, már kissé divatjamúlt volt…

195. old. Ady lírájának legmerészebb rétege, mintegy őstalaja, magva: az Isten-versei. Ide torkollik minden, egy megrázó, tragikus Isten-tudatba. Ide a forradalmi, szociális, szerelmi lírája is. Ez a végső forrás, mely végül mindent eláraszt hővizével… /Rónay több verset idéz. Azok közül az egyik:/

 

Ady Endre: Akik helyén éltem

 

Nyár-naphoz szép, halk Nap-leszállat,
Vert gondolathoz enyhe bánat,
Sokított Sokhoz az Elég
S hozzám a Béke illenék
És béke nékem nem hagyódik.

Minden, mi itt fájdítva rezdül,
Rajtam fut át kasul-keresztül,
Én vagyok fájdalom-kamat,
Én hurcolom meg magamat
S magam életét alig éltem.

Jól megűzött magam a sorsom
S mégis a magyar sorsot hordom
S mégis ez átkozott mezők,
Magyar mezők és könnyezők,
Magamnál százszor jobban fájnak.

Nagy mámorokban és hevülten
Százszor hiába menekültem,
Csók-örvényben, kínok között
Mások jaja megütközött
Az enyémmel és mások győztek.

És csodának így megmaradtam,
Mert száz örvény vészlett alattam
És most a béke-áhitót
Ébren-tartják a riadók
És béke helyett mindig harcok.

És tán lassanként elfelejtem,
Sorsom, életem, magam, lelkem,
S hogy a magamé is vagyok
S úgy halok meg, ha meghalok,
Hogy helyettem meg sokan haltak.

 

…Mintha afféle elektromos vezeték volna ideje és az Idő, kora és az örök dolgok  között. Nem tudom, van-e még egyáltalán költő, aki ennyire az örökbe – s a mítosziba – élné át korát és életét…Adyra, időhöz való viszonyára ráillik a prófétikus jelző…Abbahagyom. Úgy érzem, képtelen vagyok utat vágni ebben az Ady-dzsungelben; illetve sejtem, merre az út s mégsem találom.

2. 565. old…mélyen lehangoló olvasmány Ady levelei. Ezzel a rettenetes neuraszténiával, ezzel a szomorú Láda-üggyel. Milyen talajtalan ember volt ez a szegény Ady! Görcsösen kapaszkodik, fuldokló a szalmaszálba, Lédába, s mi ez a Léda! Sok, nagyon sok eltűnődni való van rajta.

 

                                        Babits

 

672. old…a fiatal Babits görcsösségében része van egy szexuális ténynek: vonzalmának a saját neméhez. Nem kell kiélt homo-szexualitásra gondolni. Hiányzik nála a szerelem s ezt igyekszik pótolni a „mindenek szerelmével”. Ez a hajlam keresi szublimációját a szépség-kultuszban…érdemes volna erről az oldalról is komolyabban megközelíteni Babitsot…

2. 162. old…A fiatal Babits problémája igen érdekes. Eddig jobbára csak a nosztalgikus alkata felől közelítettem meg; csak most láttam meg világosabban a furcsa merevsége mögötti félénkséget, egy bizonyos világ-idegenséget…nincs itt egy bizonyos szexuális idegenség a világtól?

 

                                         Berzsenyi

 

596. old…Párhuzamosan olvasom Váczy János Berzsenyi-életrajzát, Németh László Berzsenyi-könyvét és Berzsenyi leveleit. Németh László könyve, eltekintve szokásos személyes közbeszólásaitól, melyek mindig bosszantóak, szép és jó és alaposnak is látszik. Valamikor régen olvastam már, de bizony alaposan elfelejtettem. Váczy János munkája viszont igen iskolás, még akkor is, ha figyelembe veszem, hogy hatvan éve írták. Naiv biztonsága néha szinte mulatságos, amikor megállapít bizonyos dolgokat Berzsenyiről és életéről. Amikor semmiféle biztos adat nincs, csak úgy elbeszél, mesélget, akár egy regényben…Némethnél: leveleiben Berzsenyi maga hamisította meg ifjúságát a magáról alkotott költőeszményhez – főképp Kazinczy számára. S rajta is kapja: nem megfiatalítja magát a széphalmi barát és mester felé, kerek négy esztendővel? Aztán meg nem hivalkodik-e olvasatlanságával, ő, a szorgos olvasó és könyvvásárló? Persze kritika alá kerül az elaléló első szerető is, épp úgy, mint a tóba hajigált tizenkét németek ügye…/Rónay alaposan tanulmányozza a Berzsenyi-irodalmat/…Érdekes szempontok: figyelembe kell vennem őket, ha egy Berzsenyi-tanulmányig eljutok…

2.201. old…

 

                  Búcsúzás Kemenesaljától

Messze sötétedik már a Ság teteje,

Azon túl elrejti a Bakony erdeje

Szülőföldem képedet…

 

újra éreztem Berzsenyi páratlan nagyságát…

 

                                      Cenzúra

 

2. 653. old. 1960. jún. 8. Illés Endrénél a verseskötet ügyében. Mint már jelezte, kiegészítés kell. A mai életből és esetleg félreérthető dolgok kihagyása…Illés Lajos tolmácsolta a „politikai” szempontokat. Egyelőre semmi lehetetlent nem kívánnak…

Dec. 22…Ahhoz képest, hogy Illyésnek állítólag negyven versét dobták ki, egész jól megúsztam…

677.old…Egy könyv megjelenése akkor biztos, ha már elfogyott. Mert mielőtt elfogy, még bevonhatják, mint a Babits-Juhász-Kosztolányi levelezést.

 

Babits - Juhász - Kosztolányi levelezése. Török Sophie gyűjtése alapján sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Belia György. Bp., 1959. MTA

 

 

                                       Chopin

 

299. old…átírtam a Chopin-tanulmány utolsó lapjait…egyre azon tűnődöm, neki fogok, folytatom és megírom a majd egy éve /1948/ abba hagyott Chopin-könyvet. Ez a tanulmány újra kedvet keltett bennem hozzá, de ugyanakkor akadály is, mert a könyv legfontosabb szempontjait összefoglaltam benne s a kérdésnek, amit számomra Chopin jelentett, félig-meddig kimondtam a megoldását. Most már csak a „kitöltés”, a részletes megírás volna hátra. Éppen ez az, amitől újabban egyre inkább idegenkedem. Olyasféle érzés ez, mintha üres hordóba kellene vizet hordanom; hiszen arra, hogy könyvem megjelenjék, a legkisebb reményem sem lehet. A Vigilia az egyetlen hely, ahol írásaim napvilágot láthatnak, s itt nem léphetem túl egy tíz-tizenkét lapos esszé kereteit…

 

355. old…1950. jan. 12. Káldor kísérletet akar tenni a Chopin-könyvvel. Semmi reményem rá, hogy a cenzúra egy ennyire nem-marxista szemléletű könyvet engedélyezzen…föl kellene frissítenem az anyagot, átevezve szinte a francia tizenhetedik századból az európai romantikába…a Chopin-életrajzok egyik közös hiányossága, hogy elég idegenül mozognak Chopin lengyel területén. Már annakidején, mikor a magam életrajzának nekifogtam, igyekeztem Chopin levelezése alapján pótolni egy kicsit ezt a hiányt. Most azonban szeretném még sokkal jobban, minél több dokumentummal és minél kevesebb közhellyel. Megérteni valahogyan alaposabban ezt a lengyel Chopint, a lengyelségét, azt a valamit, ami mint „furcsaság” nyomban kiütközik rajta, s amit az idegen, a francia – egy D’Agoûlt grófnő, egy George Sand – nem ért meg; egy Liszt talán sejt…Hugo boldogan lebeg a politikai pátosz és a verbalizmus, Lamartine a szocialista idealizmus és a dallamosság szárnyain. De Baudelaire, Nerval? Ők befelé fordulnak, akár Chopin…

 

 

                                 

 

 

370. old…az általam ismert Chopin-életrajzokból éppen ez hiányzik: Chopin bele helyezése, bele ágyazása abba a lengyel világba, melyben húszéves koráig élt s melynek emlékeiből élete végéig teremtett /jóformán egyedül abból/…

408. old..George Sand érdektelen…nem elég súlyos, ő maga valahogyan „nincs eléggé”; mintha több volna benne a szorgalmas visszhang, mint az organikus fejlődés…Sand esetében a szervességet, a logikusságot nem látom; fejlődése szeszélyes, véletlen, rögtönzés-szerű, aszerint, kinek kerül a hatása alá: Lisztnek-e, Lerouxnak-e, másnak-e. Hiányzik belőle a gondolkodás és talán az érzés igazi önállósága; inkább külső története van, mint belső…a romantika olyan zsúfolt, sokfelé ágazó s átláthatatlan, hogy talán sose jutok el odáig, hogy azzal a tudattal kezdhetek neki egy könyv – a Chopin-életrajz – megírásának, hogy otthon vagyok a korban. S milyen hallatlanul érdekes és izgalmas kor!

610. old…egy folyóiratban:”Majorque, Chopin et George Sand”. Azt a tévhitet igyekszik cáfolni, mintha Chopin már a szigetre érkezésükkor holmi tehetetlen báb lett volna s a berendezkedés minden gondja George vállára szakadt volna…

 

                                             Juhász Ferenc

 

2. 359. old…Tékozló ország-áról P. J. úgy beszélt, mint 1945 óta az egyetlen igazi irodalmi eseményről, ami kissé túlzás. Olvasom az eposzt, s minduntalan szeretném abba hagyni. Úgy érzem, a költő állandóan túlfeszíti a húrját, sokszor falsul szól. Először is érdektelen, álló kép, nincs sodra, cselekménye, variációk végtelen sorozata, ahelyett, hogy egyetlen tiszta dallamban letenné a témát. Amit művel, színtiszta szürrealizmus, másodkézből, Weöres Sándor olykor kínosan kiütköző hatása alatt…Az, hogy Juhász Ferenc komoly tehetség, vitathatatlan. Azt hiszem, hogy ezzel az ájult tömjénezéssel rövidesen tönkreteszik. Kár érte…

 

                                        Kazinczy

 

605. old…1811. dec. 6-án Kis Jánosnak írt levele…az egész szabadkozás, habozás, maga-kicsinyítés voltaképpen az érzékeny és hiú ember védekezése; hogy ha műve netán nem tetszenék úgy, ahogyan szeretné, mondhassa: persze, tudtam én azt, megmondtam előre. Így féltett tekintélyét nem érheti sérelem…

627. old…Befejeztem Kazinczy Erdélyi levelei-t. Olvasás közben nem egyszer gondoltam arra, milyen jó és színes dolgot lehetne összeállítani belőle s hozzá hasonló társaiból, korabeli naplókból, levelezésekből és irodalmi munkákból. A kor életéről, szokásairól, társadalmáról…Milyen jellemző vonásokat ad például Kazinczy az erdélyi románokról…

..Nem volna érdektelen téma a „kertész” Kazinczy sem, illetve a magyar kertek ebben a korban. Kazinczyt nagyon érdekli a kertművészet, erről és a magyar kertekről sok megjegyzést tesz és leírást ad. Ezt ki lehetne egészíteni az irodalom kertjeivel; regénybeliekkel, versekben leírottakkal…

 

                                      Kézírás-gépírás

 

307. old…tanulmányaimat többnyire gépen szoktam írni. A gépbe fogalmazás sokkal inkább kelti az emberben a véglegesség illúzióját, s egyben sarkallja is bizonyos „végleges” megoldásokra, mint a kézzel írás. Ekkor ott lappang eleinte az esetlegesség mellékgondolat. Amit leírunk, azt a másolásnál még átfogalmazhatjuk, véglegesíthetjük…a kézzel írás fáradságosabb…az írás igazi, „nemes” formájának mindig is a kézzel-írást éreztem. A gépelésben van valami mechanikus, gyári, s valami, ami hajlamossá teszi az embert a fogalmazásbeli hanyagságra és homályra. A Chopin-könyvet is így, kézzel fogom folytatni…

 

B.G. Elég sokat írtam, szakmai és egyéb szövegeket is. A 60-as években természetesen kézzel írtam. Később a bő vázlatot kézzel, majd a „végleges” szöveget géppel. A bő vázlatot megelőzi az átgondolás fejben. Erre nagyon jó az úszás.

 

 

2. 600. old.                        Kosztolányi

 

most /1958, / kiadott tanulmányai, Írók, festők, tudósok…elég kiábrándító. S az a boldogtalan, igazságtalan, mindenképpen megmagyarázhatatlan és kimagyarázhatatlan Ady-pamflet!...egy kicsit üres, egy kicsit léha, egy kicsit ellenszenves is, úgy, ahogy ebben a szerfölött vegyes anyagban előttünk áll. Hol van Adytól? – ne is kérdezzük, hiszen oly tökéletesen süket volt az igazi Ady iránt. De hol van Babitstól! Istenem, hol van Babitstól!...igazán szeretem Kosztolányit, Kár volt ezt a nagy halom vegyes dolgot így kiadni, hogy ilyen gondolatokra ösztökélje az embert…

 

Írók, festők, tudósok. Tanulmányok magyar kortársakról I–II., s. a. r.: RÉZ Pál, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1958

 

 

135. old.                             Márai-t

 

a naplójában lehet olykor rajtakapni, hogy számára az írói kétely, az önmagával való viaskodás is csak póz és mechanizmus. Ó, ha egyszer le tudná verni arcáról ezt a maszkot!...Ahogy útinaplójában, az Európa elrablásá-ban Márai a kereszténységet és a katolikus egyházat nézi, arra csak egy szó illik: reménytelen. A kereszténység – mondja – megmenthetné a haldokló Európát, ha nem ilyen, hanem olyan volna s nem ezt tenné, hanem azt. De hát mi az egyház föladata: a haldokló világ megmentése-e, vagy a születő megkeresztelése? Bizonyos vagyok benne, hogy az utóbbi, bármily kevéssé lelkesedjen is egyébként Európa haláláért.

443. old. /1951/ I. A. Márai halálhírét hozza. Pesti színészkörökben beszélnek róla; éppen ezért nem hiszem. S ha igaz volna: nem furcsa-e, hogy egy halott meghal? Mert valahogyan halott volt, mint író, még java életében. Még sorra jelentek meg a könyvei, de már epigonja volt magamagának. Kínos volt, ahogy kifogyott a lélegzete; ahogy már nem is Krúdytól kölcsönzött ihletet, hanem attól, aki ő volt valaha. De sajnos nem a legelső önmagától, hanem attól, aki már szalonképes volt az Új Idők olvasóinál is…Nem elfojtották a hangját; egyszerűen nem volt hangja…Emlékszem egy látogatásomra nála; Carrel kis könyvéért mentem föl hozzá egy reggel; a Vigiliá-ba akartuk lefordítani. Átadta s fanyaron kérdezte: mondd, hiszed ezeket a lourdes-i dolgokat?...Egy nem kétséges: volt egy idő, amikor Márai jelentette nálunk az európai irodalmat. S nem is egy idő volt: kettő. Kezdetben az Idegen emberek, a Sziget, a Zendülők /akármilyen erősen emlékeztet is Cocteau-ra…aztán a Válás Budán…/aztán később a világsiker B./

538. old…A Füveskönyv prózája meglepett. Erősebb, keményebb, mint gondoltam s emlékeztem rá. Egyszer ennek a Márai-problémának is utána kellene nézni. Nem takarja-e el előlünk igazi mivoltát, értékeit, erényeit és szépségeit is egy sereg pejoratívközhely? S nem fogadtuk-e túl készségesen igazi arcául azt az álarcot, amelyet maga vett föl magára?...

 

539. old…                           Móricz

 

Megfigyelendő nála egyfajta novellatípus: nem annyira mese, mint inkább jellem- és sorskép. Egészen eltávolodik a szokványos, eseményes, csattanós, anekdota-sémára épült mikszáthi novellatípustól. Néprajzi riport: Hadadi…Móricznál nem érzem, amit Mikszáthnál: az elbeszélés, a mesélés gyönyörűségét. Móricz a jellemekben gyönyörködik…Móricznak nem elég, hogy a jellem érdekes, egy alak jópofa; neki erkölcsi mag, gerinc, értelem kell…

547.old…A Jó szerencsét egyike lehetett volna Móricz nagy társadalom-ábrázoló regényeinek…Móricz az első, aki a gyár, üzem, munka jelentőségét nálunk meglátja, romantikától mentesen…az első magyar regény, mely tudatosan igyekszik ábrázolni a kapitalista társadalmat…igen plasztikusan…

581. old…Házasságának és regényei házassági problémáinak megértéséhez igen sokban hozzá segít a Míg új a szerelem. Dús Péter és Margit viszonyának elemzésében a maga Jankához való viszonyát elemzi…Dús Péter mondja: „nem tudta Margitot érzelmeiben kielégíteni, mert irtózott az én nyers realizmusomtól”…”Tele voltam életvággyal, hatalmas volt a potenciám, testi és szellemi. De mit csináljak szegény feleségemmel, aki vértelenné, halvánnyá és egyre tovatűnőbbé vált számomra: Ordítani kellett, nyeríteni a bujaságtól. Pattanásig voltam vérrel és szegénykém élő hullavolt s ezt ő is pontosan tudta.”

 

 

554.old…                          Németh László

 

Móricz Zsigmond-ja visszatetsző könyv s most még inkább annak éreztem, mint jó pár éve, amikor először olvastam. „ Én és Móricz Zsigmond”. Móricz a Németh László árnyékában. Az ember olykor majdnem patologikusnk találja, s ha rosszindulatú, a monománia – megalománia? – jellegzetes esetének. Olykor egyenesen kínosan hat naiv önteltsége. Igazán nem lehet ráfogni, hogy szerény volna. S van benne valami nem rokonszenves intimpistáskodás. A végén mégsem tudunk meg eleget Móriczról. Németh László elszívja Móricz elől a levegőt…

2. 128. old /1953/…Ágnessal a Nárciszban, hosszas beszélgetés többek között Németh Lászlóról és Móricz Zsigmond-járól…Mi feszélyez modorában? Leginkább talán a föltétlen igazság hangsúlya, sokszor önteltsége…Nem látom benne az igazság kutatójának töprengését és szerénységét…Szomorú és szánalmas, amikor valaki többre tartja  a saját igazsághirdető – és biztos, hogy valóban az Igazságot hirdető? – gesztusát és hangsúlyát az Igazságnál, melyet tisztelnie és szolgálnia kellene…  

 

282. old…igyekeztem megmagyarázni, mit érzek különösen jellemzőnek

 

                                               Tóth Árpád

 

első kötetére. Már a Petőfitől Adyig legelső változatának írásakor, valamikor  1940 tájékán…ugyanezt a próbáltam kifejezni: a világnak ezt az elernyedését, dekomponálódását, bágyadt széthullását, amit egyformán érzékeltet a jellegzetes Tóth Árpád-sor, meg a képek, kifejezések serege, s a szavak is, az „elkongó” léptek, az „elhagyatottan nyúló” ujjak. Mintha ebben a világban minden mozdulat, tett, mozgás reménytelen és minden célhoz érés meglepetés volna. Egy gyufa föllobbanása például az „elhagyatottan nyúló” ujjak közt. Az embert mindez természetesen erősen és jogosan csábítja a szociológiai kapcsolatok felé. Íme a dekadens polgári világ tipikus költője…ne feledjük el, hogy ez a költő súlyos beteg, tüdőbajos, és magányossága, ernyedtsége, bánata legalább annyira a betegé, mint a polgáré. A Meddő órán-t

 

 

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.     /Beillesztette: B.G./

 

úgy emlegették, mint az izolált polgári művész helyzetének klasszikus önvallomását a kapitalizmus korában…Tóth Árpád és Nagy Zoltán levelezésében arról olvashatunk, hogy milyen fárasztó a költő számára az írás s hogy az első két sor után sokszor elhagyja az ereje. A tüdőbeteg szervezet, a tuberkulotikus psziché megtorpanása, az izoláció nem pusztán csak társadalmi.

 

2. 382…Végül is oly keveset tudok

 

                                                            Vörösmarty-ról!

 

Tegnap reménytelenül, elkezdtem olvasni, s láttam, mi minden volna itt, mondandó, megvizsgálandó, kinyomozandó, s mennyire éppen abban vagyok a legkevésbé  tájékozott, ami most, ehhez a cikkhez a legfontosabb volna vallási élményét, világnézetét illetőleg. Huszonegynéhány éve kalandozok az irodalomban, s ilyenkor, egy-egy konkrét föladat előtt aztán nyílván látnom kell, hogy nem tudok semmit. Vörösmartynál aztán külön nehézség, hogy emberi alakjáról oly keveset tudunk. Gyulai nyilán idealizálja. A verseiből meg nem bontakozik ki olyan éles, markáns portré, mint Arany vagy Petőfi vagy Ady vagy akár Berzsenyi, Csokonai verseiből. Ott a Babits híres Vörösmarty képe; nagyszerű, de igazán élő?...Vajon nem azért tűnik ragyogó, magas fokú írásaiban is egy kisé hidegnek, éterinek, mert annak, amit ír egy jó része föladat betöltése, kitűnő penzum-megoldás…úgy tűnik előttem, a kései nagy versekig, amikor egyszerre áttöri a láva a burkot, Vörösmarty valahogyan „hideg”. A fénye metsző csillagfény, de nem melegít…A Fóti dal költőjét állítólag részegen szekérderékba dobták föl, s úgy vitték haza holtrészegen a pincézésből. A Szép Ilonka, A merengőhöz költője nem vetette meg a bordélyokat. Akármilyen kínosan titkolja a mi prűd irodalomtörténet-írásunk, vérbajos volt. A „setét eszmék” nem egyedül csak a vesztett hon keservéből szálltak agyára, s nem egyedül csak „honszerelmébe” tébolyult bele. Mennyivel több, igazabb, mint a sablonos olajnyomat, ahogy általában ábrázolják. De megírhatom ezt? Persze hogy nem írhatom meg. Ünneprontás, tekintélyrombolás, dekadencia, erkölcs-züllesztés volna…