VASÁRNAPI ÚJSÁG IX.. Politika. Nem nyugatos próza. Arany János

2012. 02. 16.

Tartalom

Bevezetés

Politika

A király

Aradi emlékezés

Meghalt a király

Éljen a király

Közjáték, 1919. március-augusztus

Horthy fővezér

Apponyi Albert

Horthy-korszak

Tünetek és tünődések, 1919. 26-tól

Nem nyugatos próza

Bocskai Papp Lajos

Braun Lily

Erdős Renée

Havas Aliz

Kosáryné Réz Lola

Pákh Albert

Pekár Gyula

Szende-Dárday Olga.

Zempléni Árpád

Ismeretterjesztés

Templomi harang felszerelése, 1865

Magyar vásár Londonban, 1886

Pákh Albert

Rómer Flóris

Tábori Kornél

Zombory Gusztác

Endrődy Sándor

Tábori Kornél

Átadás előtt a Népopera, 1911. dec.

Függelék

A Vasárnapi Újság és Arany János irodalmi lapjai

A Vasárnapi Újság irodalma, repertóriuma

Bevezetés

A hetilap indulásától kezdve tudósított a politikai eseményekről, az udvari életről, külföldi uralkodókról. Ebben a fejezetben az uralkodó 1883-as szegedi látogatásától kezdve mutatjuk be a lap politikai képeit, híreit Horthy színre lépéséig. Két király, világháború, diktatúra, Trianon…és Horthy jelzik a korszakot. A Vasárnapi Újság mindenről tudósít. Sok esetben csak képet láthatunk, az aktuális hírekről. Az első időszakban rajzokat, majd egyre több fotót. Nemcsak politika-tárgyú képeket közlünk, hanem a képfeliratokból is válogatunk. A nem nyugatos próza szemelvényeit, a legjobb tollú szerzők /Pákh Albert, Rómer Flóris/ ismeretterjesztő írásai követik. Arany János lapjai, a Szépirodalmi Figyelő, majd a Koszorú rendszeresen követték a Vasárnapi Újság írásait. Arany hiányolja az akadémia-épület terveinek ismertetését, a pályázat változatai rövidesen láthatók a hetilapban.

Az irodalmi szakma mintha bojkottot hirdetett volna a hetilap ellen. Hány tanulmányt írtak a Vasárnapi Újságról? Ki és mikor emlékezett meg a hetilapról? Kivétel az elektronikus információ-bázis. Az egyik e-tanulmány irodalomjegyzéke a XX. századból 1914, 1972 és 1979 évszámot tüntet fel a Vasárnapi Újságról. 100 év alatt három, 33 év alatt egy írás sem jelent meg.

Politika

A király

„Isten hozott”, áll a királyt fogadó diadalíven, 1883-ban, Szegeden, 34 évvel az aradi vértanúk kivégzése után. A fogadásról nem olvashatunk tudósítást. G.

A király Szegeden, Kimnach László rajza

/ A királyt dicsőítő képhez – helyszíni tudósítást mellőzve - Mikszáth elbeszélése kapcsolódik. G./

1883. 42. 681. oldal. Mikszáth Kálmán: A NEMES VÁROS.

Szeged nemcsak sokkal szebb lett, mint volt, de sokkal okosabb is. A királyi biztos nem elégedett meg azzal, hogy uj falakat épített a régiek helyett, ő az emberekben is fölváltotta az ócskákat ujakkal…

Szegednek nagy hibája az, hogy szelíd, jámbor lakói vannak — nem hiába van

ott a bárány czimerében. Az emberek ott abban hibáznak, hogy az idegeneket

többre, magukat pedig kevesebbre nézik, mint a mennyit érnek. Ezért aztán nem

mernek nagy dolgokat elkövetni, még ha alkalmuk és tehetségük van is rá…

Szép élet az ott. A nemes város ereje folyton növekszik, mig a megyéé folyton fogy. A vér lassanként ide megy onnan. Adja isten, hogy a régi jó vér az uj erekben is nemes legyen.

Később a király szárnysegédje is Szegedre érkezik, de neki nem jár diadalív. G.

http://epa.oszk.hu/00000/00030/03434/pdf/VU_EPA00030_1920_07.pdf

1920. 7 HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ SZEGEDEN, a pályaudvar előtt

A KORMÁNYZÓ ÉS KÍSÉRETE A TÁBORI MISE ALATT, Till Viktor felvétele

Aradi emlékezés

1890. 40…Haynau a felelős, nem a jóságos király. A megkésett ünnepség visszafogott. Alig képviseltetik magukat az intézmények, a küldöttek a harmadik, negyedik vonalból. A miniszterelnök hozzájárul a képviselőház koszorújához. Nem küldi, hozzá járul. Egy 48-as honvédtiszt Konstantinápolyból is küld koszorút. Ez utóbbi képviseli a külföldöt. Budapestről megjelenik Falk Miksa képviselő, Vadnay Károly a Kisfaludy társaság képviseletében és néhány művész. A főváros viszont oktatási szünetet rendel el az iskolákban. Később – a visszafogottan avatott emlékművet a városháza elől egy parkba helyezik át. A királyt és főképp nejét a magyar nép tovább szereti. /G összefoglalója./

190. 40. OKTÓBER 6-IKA. 1849. Miképp kerültek a Haynau vérengző kezére a szabadságharca vezérei?...Erről is szól az emlékezés. G.

* * *

1889. 40. AZ ARADI VÉRTANUK EMLÉKSZOBRA.

NEGYVENEDIK éve lesz e hó 6-án, hogy a szabadságharc tizenhárom tábornoka vértanú-halált szenvedett Aradon. A hazafiúi kegyelet akként gondoskodott, hogy érdemüket hozzájuk és a nemzethez méltó emlék fogja már megörökíteni e napon…

A megkötött szerződésben részletesen elő van adva, minő sorrendben és mennyi idő alatt volt köteles Huszár elkészíteni az egyes részeket. 1888 évi szeptember hó végén az egész szobornak Aradon, a helyszínén fölállítva kellett volna lennie.

Huszár Adolf váratlan halála keresztvonást tett e szerződésre. A művész nem fejezheté be tervét, melyen annyi szeretettel csüngött. A műemléknek csak főalakját, Hungária álló szobrának nagy agyag-mintáját készítheté el maga a művész, ezt sem teljesen.

A jeles művész halála volt az oka, hogy az emlékszobor a kikötött időre el nem készülhetett. E nélkül október 6-ikának negyvenedik évfordulója már helyén találta volna az emlékkövet…

A szoborbizottság választása már akkor is kiváló tehetség hírében álló művészünkre, Zala Györgyre esett, a ki az emlékművet Huszár Adolf alapeszméje és mintája szerint, de egyes részeiben a saját fölfogását követve, elkészíteni vállalkozott…

A jövő 1890. év október 6-ikát már a szobormű leleplezésével ünnepelheti meg Arad városa, — mely ez alkalomra a Hungária-szobor alakjával emlékérmeket veret, — s Arad városával együtt az egész magyar nemzet, mely a míg ez emlék fölállításával egyfelől a köteles hála követelményének tesz eleget, másfelől egy oly művészi szoborművel lesz gazdagabb, melyre méltán lehet büszke.

HUNGÁRIA AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKSZOBRÁNAK FŐALAKJA. Zala Györgytől. Ifj. Lovich Antal fényképe után.

1890. 40. Sántha Károly: AZ ARADI VÉRTANUK SZOBRÁNAK LELEPLEZÉSEKOR.

Tizenháromnak, nemzet milliója,

Saru-megoldva ül húsvét-napot.

El még az Isten, a ki védi, óvja

Magyar hazánkat, mely feltámadott.

Templommá lől szabadság Golgothája,

Oltárod, a mártírok szobra áll;

A Veszta- tűz ég, száll szívünk imája:

Nincsen szebb élet, mint a szép halál!

Önáldozat volt e hősök halála —

Oh Thermopyle, te láttál ilyet.

Jött Március, pacsirtánk lángdalára

Dermedt álmából e nép fölijedt.

Szétzúzta lánczát és kardot ragadva,

Rohant csatába a honért, jogért;

Az ősök sírja megmozdult alatta,

S az ősök sírja hajtott friss babért…

A haza képén csüngött, oh dicsőek,

S a szabadságén, a ti lelketek;

Gyümölcse pirkad boldogabb időnek

A mustármagról, mit vetettetek.

Míg neveteknek a hon szobrot állit,

S rá koszorút és tömjént hint kezünk:

Mi és utódink híven a halálig

Hiszünk, munkálunk és emlékezünk.

1890. 40. AZ ARADI EMLEKSZOBOR.

NEGYVENEGY esztendő távolán keresztül is szívet fagyasztólag hat az aradi véres nap emléke. Elborul a lélek, a mikor rágondol, s mit áldozna érte, hogy ha ez a gyásznap nem lenne ott a nemzet történetében…

A magyar nemzetnek nem lehet benne nyugodnia. Elkárhoztatta a hatalmat, mely dicstelen győzelme mámorában nem ismert mérsékletet; megfeledkezett, hogy nagylelkűnek tanácsolná lennie a bölcs eszély; átadta magát féktelen dühének s a bosszúszomj véres kielégítésében széttörte még azokat a korlátokat is, melyeket a vallás és az emberiesség tekintetei szabnak azon emberi cselekedetek elé is, melyeket a szenvedély vezet…

Négy évtizednek árja elmosta azt, a mi az aradi gyásznaphoz gyűlöletes tapad. A nemzet, mely fátyolt kivánt vetni a múltakra, csupán erre a gyűlöletre kívánta vetni azt, nehogy új félreértéseknek lehessen kútfeje. A gyűlöletnek, a bosszú gondolatának nincs mit keresni az ő megdicsőült emlékük körül többé, mióta az egyetértés, a bizalom, a szeretet a nemzet és korona közt helyreállt. Az engesztelés szelid angyala sűrűre vonja össze a fátyolt a múltaknak ezen oldala fölött.

De annál fényesebben világítja meg fáklyájával a hála és kegyelet nemtője azt, a minek a múltakból e nemzetre nézve elveszni nem szabad, a minek örökké tartónak kell maradnia s tűzoszlop gyanánt világítana a jövendő nemzedékek előtt.

Ilyen tűzoszlop lesz az aradi szobor, melynek fölállításával nem tüntetni kivánt a nemzet azok ellen, a kik a gyászos eseménynek okozói voltak, de azt lelkük mélyéből megbánhatták. Nem! Hanem engedelmeskedni kivánt a köteles hála és igaz kegyelet parancsszavának, mely kegyeletre és hálára senkinek sem lehet több joga, mint azoknak, a kiknek emlékét e szobor jelöli…

1890. 40. 655.…Aradon a szobor leleplezésén a megyék, városok, testületek küldöttségileg képviseltetik magokat; az országgyűlési mérsékelt ellenzék és függetlenségi párt szintén.

A képviselőház is küld koszorút Aradra. Október 2-iki ülésében, Helfy Ignácz indítványára határozta | el ezt, a miniszterelnök hozzájárulásával, egyhangúlag…

Reggel 9 órator gyász isteni tisztelettel. Innen vonul a menet, zászlók alatt a Szabadság-térre. Salacz Gyula polgármester megnyitó beszédet tart, s ez alatt lehull a lepel. Zala György szobrász átadja a szobrot Salacz Gyula polgármesternek, mint a vértanú-szoborbizottság elnökének…

Délután az ünnepi beszédet, az aradi honvédegylet nevében Tiszti Lajos honvédegyleti választmányi tag tartja. Arad város ifjúsága nevében dr. Barabás Béla fog beszédet tartani, mely után elénekelik az Isten áldd meg a magyart-t, mire a menet visszatér a városba…

Lukácsy Miklós, az aradi ünnepély rendező bizottságának elnöke intézkedett az iránt, hogy az ünnepély alkalmával Aradon időző fővárosi hírlapírók elszállásoltassanak, s munkájukban kellő támogatásra találjanak. Képviseletét már a legtöbb lap be is jelentette. Az ünnepélyen Falk Miksa, mint Arad város országos képviselője s Vadnay Károly a Kisfaludy-társaság képviseletében lesz jelen. — Az aradi ünnepélyen a fővárosi művészvilág is szinte képviselve lesz. Zala Györgyön, a vértanú szobor mesterén kívül leutaznak Keleti Gusztáv, a képzőművészeti társulat igazgatója, dr. Szmrecsányi Miklós titkár, Telepy Károly mütárnok, Vastagh György, Feszty Árpád, Stróbl Alajos és Margitay Tihamér. Konstantinápolyból is érkezik koszorú. Egy régi 48-as honvédtiszt küldi, Mahmud…

Budapest főváros tanácsa elrendelte, hogy október 6-ikán a főváros összes iskoláiban szüneteljenek az előadások. A főváros több iskolájában a tanulók magok közt gyűjtéseket rendeztek, hogy koszorúkat küldjenek.

Meghalt a király

1916. 48. Így is a legnagyobb uralkodók egyike. Mohács óta nem volt az országnak királya, a ki a magyarságért egy századnyiját tette volna annak, a mit ő. De képzeljük el, hogy nem katonák nevelik, hanem a budai királyi palotában nő fel, magyar fiúk társaságában űzi gyermekjátékait, magyar szellem behatása alatt serdül ifjúvá, magyar társadalomban találja meg szórakozásait s magyar költők és írók műveiben: szellemi táplálékát.
Boldog Isten! Minő perspektíva! FERENCZ JÓZSEF

A MAGYAR TESTŐRSÉG. I . FERENCZ JÓZSEF TEMETÉSÉN. - Jelfy Gyula fölvételei.

Nyugat 1916. 23.

Ignotus: Ferenc József

Tehát valóban 1916-a lett halála éve a nagy öregnek, ki nemcsak önnön népei számára jelképezte általában az uralkodót s az uralkodást. Az ententei újságok most fitymálhatják, sőt szidhatják a kinyújtóztatott ellenséget, valójában tisztelték, mert tudták, mi mennyire tiszteljük. S tisztelik - bár ugyanolyan csalódottan, mint a háború alatt - most halálában is, s ez csak folytatása az ideges tiszteletnek, amivel nézték a háború előtt. Mikor a háború elején a franciáknak különösen beborult, lapjaikat bejárta egy dühös szó, s nem Vilmos császárról, hanem Ferenc Józsefről. A toll nem tudná azt ideírni e nemes és kegyes egyéniségről, ha nem is hódolna az imperátori és királyi rangnak s fölötte a halálnak kétszeres felsége előtt. De még ez ocsmányság is s ami vad türelmetlenség kirobbant volt benne, tulajdonképpen nagyra taksálása volt a Ferenc József jelentőségének, mert azt fejezte ki, hogy, ha te nem élnél, minden másképp volna! Az egész nyugat-keleti világ, melytől pedig mindent inkább el lehet vitatni, mint a diplomata éleslátást, olyan nagyra tartotta Ferenc Józsefnek birodalmai számára való személyes jelentőségét, hogy egyenesen életére s halálára építette középeurópa-ellenes összeesküvésének egész számvetését. S most nincs vele tisztában, hogy e nagyba vétellel túlbecsülte-e vagy még így is alábecsülte-e az agg nagyúr életének fontosságát. Mert ha birodalmai sem az ő rohamuktól, sem most a monarcha halálától nem estek össze: akkor mégsem csakis az ő személye tartotta össze e szerkezetet, vagy hatása olyan erős volt, hogy tart a személy elmúlta után is.

Az entente e halált - ők tudják, miért - 1916-ra várta s ez évre készítette el egész tervét az összeesküvésnek, mely nekitámadva Németországnak s Ausztria-Magyarországnak, a végén majd a földabroszt megváltoztassa. Úgy gondolták, hogy akkorra elkészül az orosz felvonulás, minden fölszerelésével s új vasutjaival, egyebek közt Pétervártól a Jeges-tengerig. Hogy akkorra a hároméves szolgálatra visszahelyezett francia hadsereg rendes hadba tudja állítani a francia nép minden épkézláb korfolyamát. S hogy akkorra nem él már majd az agg Ferenc József, tehát... s itt egy csomó tehát következett, mit mind úgy gondoltak tervbe s vettek számba, akár a várakat, az ágyúkat, a repülőgépeket, mikre az összeesküvés számíthatott. A háborúnak most már mögöttünk álló harmadfél éve s az erőfeszítés, melyre a rendjén lassankint minden résztvevője rászorult s képesnek mutatkozott: kicsinyességben s fontoskodásban marasztalhatják e számításokat. De való, hogy megvoltak s való, hogy nem utolsó tétel volt bennük a Ferenc József életével s halálával való számolás. Annyira nem, hogy tudnivaló, hogy 1914 tavaszán, mikor Ferenc József meghűlt volt s törődöttségét ugyanúgy fenyegette a tüdőgyulladás, mint ahogy most le is bírta és, fájdalmas gyászunkra, végzett is vele, Oroszország hadgyakorlat címén menten mozgósított, csak részlegesen ugyan, de elég folyamatosan. Erről lehazudhatatlan bizonyság, hogy különben nem eshettek volna már augusztusban, nyomban a háború első ütközeteiben, messze Szibériából származó orosz katonák német s osztrák-magyar fogságba. Ez azt mutatja, hogy nyilván és éppen az imperátor agg, tehát minden telő órával halandóbb voltára való tekintettel Oroszország akkor nem szerelt volt le - s viszont alkalmasint e mobilizált állapota csábította a szarajevói cselekvésre a szerb ábrándot, a Hartwig-Pasics-féle cselszövést, melynek nem akaródzott még két évig várni s a fait accompli erejével akarta azonnal háborúba ugratni a pétervári kalkulálókat s kunktátorokat. Minthogy nyilvánvaló, hogy ugyancsak e mobilizáltság csábította rá ugyanezen kalkulálókat s kunktátorokat, hogy a fait accompli szorításának engedjenek, s ha már így esett, isten vagy ördög nevében nekimenjenek már 1914-ben annak a háborúnak, mit akarni csak 1916-ra akartak. Ferenc József élete, halála, egészsége, betegsége, tehát személye ilyen magasra taksált politikai tétel gyanánt szerepelt az entente szándékaiban s elhatározásaiban, szerepel magában a világháborúban. Ebből ítélheti meg, hogy ki volt az, akit mi közelebb állók természet szerint elsősorban emberi megrendüléssel gyászolunk... Hajlott korának visszavonult élete módja úgy, mint első megilletődésünknek emberi mivolta szinte elfeledtetné velünk, ha ellenségeink nem juttatnák eszünkbe, hogy Ferenc Józseffel a XIX. század egyik cselekvő és bélyeget adó államférfija tért meg őseihez.

Még pedig nem az öreg Vilmosok és Viktóriák fajtájából való, kiknek az a jelentőségük, hogy Roonoknak s Bismarckoknak, Palmerstonoknak s Disraeliknak tudtak Vilmosai és Viktóriái lenni. Hanem maga politikus, bár józan emberismeretében bizonyára maga számította magát legkevésbé a világalakítók közé, - s kinek viszont vagy az a szerencséje nem volt meg, vagy az a szerencsés természete nem, hogy Schwarzenbergen és Andrássyn kívül, nagy emberek álltak volna rendelkezésére vagy ilyenek kifejlődhettek volna szolgálatában... Nálunk így másképp áll, mint másutt, hol az uralkodók koporsója tanítja meg az embereket azok személyes jelentőségének ridegebb értékelésére. Ferenc József annyira líra nélkül személyesítette meg birodalmainak politikáját, hogy csak koporsójánál eszmélünk rá, milyen nagy, milyen döntő része volt abban. Nem holmi autokrata hajlandóságból, - mert Ferenc József, az ő rendkívüli józanságával, tudott volna olyan értelemben és gyakorlatban is alkotmányos monarcha lenni, mint az angol király. De valóban kötelességből. Elsőbb is alkotmányos kötelességből. Mert birodalmainak összeállásánál fogva valamely egyes nemzetük-beli s még olyan geniális államférfi sem lehet, s ha valaki, úgy csakis a tulajdonképp egyik nemzetből sem való uralkodó lehet olyan valaki, aki az egészet, már amennyire ez valahogy egészet jelent, egy személyben képviselje és testesítse meg. Másodszor pedig személyes kötelességből. Mert e monarchiában hetven éven át sem akadt államférfi, ki ennyire józan lett volna, vagyis annyira józan, amennyire e birodalmak közös reprezentánsának lennie kell. A mi uralkodónk feladataihoz csakis a svájci elnökét lehet mérni, aki, legyen maga francia, német vagy olasz, mindez elemeknek csakis demokratikus összetartozandóságát képviselvén s polgári józansággal képviselvén, tudja az egészet képviselni. Ferenc József az ő államainak összetartozandóságát képviselvén s arisztokratikus elfogulatlansággal képviselvén tudott az egésznek megszemélyesítője lenni.

Bizonyos, hogy e reálpolitikus egyéniségnek ez az ő józan elfogulatlansága volt leghasznosabb erénye s leghatóbb ereje. Rövid kezdetnek kemény csalódásai s kiábrándulásai után megtanulta - jobban mondva, felébredt az a lappangó képessége - hogy valóságuk szerint nézze a dolgokat, ábrándok nélkül. Így tudta meglátni, hogy ábránd a birodalmi koncepció, melyre hatalmát rá akarták építeni. Így viszont, hogy nem illúzió a magyar erő, melynek törekvéseit le akarták előtte kicsinyleni. Meglátta, hogy illúzió a római-német császárság visszatérése. S meglátta, hogy szükség a német s az olasz nemzeti egységet véglegesnek vennie. Való: az ilyen józanságnak inkább tartózkodásai, lemondásai vagy tudomásul vételei vannak, mint koncepciói. De mint az útból utólag alakul a cél, úgy alakul ki a lemondásokból s az elfogadásokból utólag a koncepció. Vakság volna nem látni úgy a magyar kiegyezésben, mint a német-osztrák-magyar szövetségben a Ferenc József legszemélyesebb s legdöntőbb részét. S azt sem lehet letagadni, hogy egyik is, másik is koncepció.

Persze, mint a svájci, a Habsburgi államférfinak is le kell mondania arról a fajta népszerűségről, amivel egy-egy nemzeti reprezentáns, egy-egy Washington vagy Bismarck tudja felgyújtani a nemzeti képzeletet. Akinek józannak kell lennie, az nem hathat a hiúságokra, s akinek valamennyiének kell lennie, azt egyik vagy másik nem tekintheti csakis a magáénak. Nincs benne túlzás, ha azt mondjuk, hogy nekünk Magyarországnak Mátyás óta nem volt nemzetibb királyunk, mint Ferenc József. De gyászrontás volna az ő koporsójánál valamely nemzetiszín bánat, - nem csupán piros-fehér-zöld, de bár búzavirágos német nemzeti. Nemcsak egyiket vagy másikat jelentette e koronás államférfi az ő birodalmai, államai vagy népei közül, hanem főképp az ő szükségszerű, történelmi, a földrajztól s a gazdaságtól meghatározott összetartozandóságukat - de úgy azt, amit ez összetartozandóság kitől-kitől megkövetel, mint ezután, azt, amit ez az összetartozandóság kinek-kinek megenged. Hogy ő mindkét felé mennyire eltalálta a mértéket, mutatja a háború, melyben a halálraítélt monarchia életrevalónak bizonyult s melynek legfőbb próbája kevés kivétellel helyesnek mutatta Ferenc Józsefnek úgy engedményeit, mint fenntartásait. S halála is élete mellett bizonyít, - életének józan reálpolitikája mellett. Mert halála után, - a beavatottak előtt annyira személyesnek tetszett politika protogonistájának letűnte után: e monarchia, ez a Habsburgi nagyhatalom, némely, az agg fejdelem személyének szólt, gyengédségi tekinteteket levonva, szakasztott ugyanazon tekinteteket parancsolja úgy ellenségeire, mint szövetségeseire, s ugyanazon lehetőségeket engedi nekik, mint Ferenc József életében. Az új uralkodó ugyanolyan valóságos erőre s igaz érzékre támaszkodhat s ugyanolyan komoly hatalmat és jogos igényt képviselhet, mint elődje. Legyen belőle több személyes öröme, mint elégtételei voltak elődjének.

Éljen a király

KÁROLY KIRÁLY HUSZÁREZREDESI EGYENRUHÁBAN.

1916. 49. IV. KÁROLY KIRÁLY. I. Ferencz József megtért őseihez.

Az új király, IV. Károly elfoglalta ősei trónusát. Öröklött hűséggel és hódolattal üdvözli őt az egész magyar nemzet. De egyszersmind bizalommal és reménységgel is. Bizalmunknak megvannak az alapjai. Új királyunk gyermekéveiben nem volt kitéve azoknak a veszedelmeknek, melyek a trónok örököseit rendszerint körülveszik, meglett korában pedig a mostani háború folyamán végigjárta az életnek azt a nagy iskoláját, a mely kell hogy magasztos érzésekkel töltsön el minden a jó iránt magasztos szivet…Milyen lelki hatások befolyása alatt érlelődött férfiúvá, nem ismerhetjük. A főherczegek

élete nem a nyilvánosság ellenőrző szemei előtt folyik le. De láttuk őt egész embernek mindenütt, a hová elszólította hivatása ennek a véres háborúnak teljes folyama alatt. Láttuk, hogy híven teljesítette kötelességét, mint katona s mint hadseregvezető. Ezer alkalom nyilt ezalatt megismerni a magyart, a maga hűségében, bátorságában, önfeláldozásában. S ezer alkalma volt, — s ő felhasználta mind az ezret — hogy e miatt kifejezze elismerését a magyarság iránt. Hősies küzdelmünket saját szemeivel látta új királyunk, s ezt nem felejtheti el soha ! Bizó reménnyel látjuk őt, elfoglalni ősei trónusát.

Révai lexikon /röv. G./: Károly 1918. nov. 11-én lemondott, majd Svájcba távozott. 1821-ben megkísérelte a visszatérést, sikertelenül. Madeira szigetén halt meg, 1922. április 1-jén. Élt 35 évet.

Újra megbékülünk. Az eredetileg Attila téren (ma a Megbékélés parkjában) állították fel újra az aradi vértanúk monumentális emlékművét, Zala György párizsi díjat nyert alkotását

Közjáték, 1919. március-augusztus

A forradalmi kormányzótanács elnöke és népbiztosai

1919. április 13 /14-15/ A forradalmi kormányzó tanács tagjai SZAMUELLY TIBOR (KÖZOKTATÁS). NYISZTOR GYÖRGY (FÖLDMÜVELÉS) VÁNTUS KÁROLY (FÖLDMŰVELÉS) HAMBURGER JENŐ (FÖLDMŰVELÉS) ERDÉLYI MÓR (KÖZÉLELMEZÉS) STEFÁN ÁGOSTON (RUSZIN NÉPBIZTOS)

1919. 14-15. AZ IRODALOM A KOMMUNISTA TÁRSADALOMBAN.

Az ősember, mikor kőbaltáját faragta, valami dalt dünnyögött hozzá, s ha vadászatról hazatért, elbeszélte, a mit látott és átélt — az írói alkotás és irodalmi élvezés olyan ősi ösztöne az emberi léleknek, a mely mindig működött s a mely nélkül nem lehet el az emberi élet. S mennél jobb élete van az emberiségnek, annál nagyobb szerepet foglal el életében az irodalom, mert annál többen jutnak hozzá élvezéséhez. Az emberiség fejlődése abban az irányban halad, hogy mennél nagyobb tömegeket hozzon s mind szorosabb közösségbe a kultúrával. A kommunista állam megszilárdulása egy roppant lépéssel hozza közelebb az ideális megvalósuláshoz ezt a tendenciát, a mikor minden embernek egyformán magas

kultúrát kínál…

1919. 14-15. PROLETÁR. Örülj, barátom, a ki eddig polgár, nagyságos vagy tekintetes úr voltál, — most proletár vagy. Szép szó ez, szép név : proletár, most, mikor megkapta igazi csengését és értelmét, mikor megtisztult, leváltak róla azok a gyűlöletes, gőg-szülte mellékfogalmak, melyeket a régi világrend megszabott rájuk s nem jelent többé egyebet, mint testvért a dolgozó emberek szent testvériségében. Dolgozó ember voltál eddig is, verejtékeztél az

irodádban, az üzletedben, ép úgy — legfeljebb más eszközökkel — küzdöttél a

mindennapi kenyeredért, mint az a társad..

Eleinte talán furcsa lesz neked ez az új. helyzeted, mert ellenkezik minden eddigi megszokásoddal és az ember nehezen tudja átalakítani azokat a fogalmakat, melyeket a világról alkotott magának. De nemsokára

rá fogsz jönni, hogy mennyivel szebb és jobb az élet így, a te életed és mindenki

élete és meg fogod érteni, hogy ezért érdemes volt szenvedni és átalakítani belső világodat, szebb és igazabb lesz az életed és az egész emberi élet. És örülni fogsz tiszta szívvel, hogy végre proletárrá lehettél.

1919. 14-15. Frankel Leó és a „frakkos banda" tüntetések.

Frankel Leó, a kinek nevéről most neveztek el Budapesten egy katonai laktanyát, a hetvenes évek végén jött haza külföldi bujdosásából, mialatt a franczia kormány mindent elkövetett, hogy őt, az 187-iki forradalmi commune egykori miniszterét, elfogassa. Haza érve szülővárosába, azonnal megkezdette a budapesti munkásság szervezését…

1919. 14-15. képfeliratok. AZ ELSŐ NEMZETKÖZI VÖRÖS EZRED FOGADALMÁNAK LETÉTELE A HADÜGYI NÉPBIZTOSSÁG ELŐTT

A NYUGATI PÁLYAUDVARI VASÜTI MUNKÁSOK VÖRÖS ZÁSZLÓALJÁNAK

BEMUTATKOZÁSA POGÁNY JÓZSEF HADÜGYI NÉPBIZTOS ELŐTT

TENGERESZEK KOMMUNISTA GYŰLÉSE BECSBEN:

Budapesti szónokok beszámolnak a magyarországi nagy politikai eseményekről.

1919. 14-15. Munkás-, katona- és földmíves tanácsok választása.

(A forradalmi kormányzótanács XXVI. Számú rendelete.)

A Tanácsköztársaság czélja.

1. §. A magyarországi Tanácsköztársaság czélja : a kapitalista termelési és társadalmi rend megszüntetése s a szoczialista termelési és társadalmi rendszer megteremtése. E czél megvalósításának eszköze : a dolgozók uralmának biztosítása a kizsákmányolók felett. A munkás, katona és földmíves tanácsokban

a dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett…

Áru-üzletek köztulajdonba vétele. (A forradalmi kormányzótanács XXXI. Számú rendelete.)

1. §.…a tanácsköztársaság köztulajdonba veszi és a munkásság (üzleti

alkalmazottak) ellenőrzése alá helyezi:

1. azokat az üzleteket, a melyek nagyban (tovább eladók részére) árusítanak;

2. azokat az üzleteket, a melyek a kicsinyben (közvetlenül a fogyasztó részére) való eladás mellett nagyban is árusítanak ; 3. azokat az üzleteket, a melyek csak köz vétlenül fogyasztóknak árusítanak ugyan, de 1919. márczius hó 22¬én tíz vagy több munkás foglalkoztattak.

2. §. A köztulajdonba átvett üzleteket a szocziális termelés népbiztosa által kinevezett üzleti biztosok a volt tulajdonosok bevonásával a szocziális termelés népbiztosának utasítása szerint vezetik. Egy üzleti biztos alá több üzletet is lehet

rendelni.

3. §. A köztulajdonba vett üzlet munkásai ellenőrző munkástanácsot választanak, a melynek feladata a munkafegyelem megteremtése, a nép tulajdonának védelme és az üzletvitel ellenérzése…

Ez a rendelet azonnal életbe lép. Végrehajtása a szocziális termelés népbiztosának feladata.

Budapest, 1919. évi április 2. A forradalmi kormányzótanács

1919. 29. Tünetek és tünődések…Ebben a rovatban, mellyel ezentúl gyakrabban fog találkozni az olvasó, valami olyast fog találni, a mi úgy készül, mint az olla potrida.

La Olla podrida es un plato contundente de la cocina española, cocido de legumbres y huesos, receta que se prepara en Madrid. Wki

A legkülönbözőbb dolgok fognak itt egybe kerülni összevissza. Társadalmi tünetek, a mindennapi élet nyilvánulásai, olvasás közben támadt gondolatok, régi dolgokra való emlékezések és új megfigyelések, tűnődések a mindnyájunkat érdeklő nagy talány, az emberi élet különböző dolgai felől. Címül bátran adhattuk volna ezt is: egy öregember fecsegései…

A mai napok legtöbb embert érdeklő kérdése a pénz bősége. Ezzel kezdjük hát ezt a rovatot. Mert baj van, s a baj abban a tünetben mutatkozik, a mit el se tudtak volna képzelni az apáink, hogy túl sok a pénz. Az országban forgalomban

levő pénzjegyek összege megközelíti a húsz milliárdot, vagyis húszezer millió koronát….

1919. 32. TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK Az első kommunisták már több mint kétezer esztendő előtt megpróbálták a vagyonközösség intézményét. Ezzel a ténnyel szemben pedig a mi bolseviki tudósaink egyre azt hangoztatták, hogy

az ő helyzetük nagyon nehéz, mert ő előttük soha senki hasonló dolgot meg nem kísérlett. Hihetetlenül tudatlanok voltak még ebben is ezek a nagyszájú emberek.

Josephus Flavius a zsidók történetírója, aki előkelő pap volt a jeruzsálemi templomban Vespasianus császár idejében, — szimpatikus képben festi még az esszeniek életét, a kik tökéletes vagyonközösségben éltek Palesztinában. Megemlékezik róluk Philo alexandriai zsidó bölcsész is. Nemcsak a földet és házakat bírták közösen, hanem a szerszámokat és a testi ruházatot is. Fehér színű köpönyegeik a közös lakóházak előcsarnokában lógtak a fogasokon, s mikor valamelyikük a házból eltávozott, azt az öltönyt vette magára, amelyet épen akart. Természetesen közös volt az étkezésük is. Úgy, hogy idáig menő közösséget még Kún Béláék sem akartak. Tudjuk, hogy az Üdvözítő tanítványai, s a tömeg, mely őket kísérte, szintén vagyonközösségben élt. Megpróbálták azonban a kommunizmust — mégpedig több alkalommal, Görögországban is. Azokban a kicsi államokban, melyek több százra menő számban keletkeztek Hellas földjén, csaknem mindenütt egyformán ment végbe az államforma evolúciója…

Hogy a bolseviki vezérek minő tudatlanok voltak a saját mesterségükben, azt akkor is kimutatták, mikor folyton Marxra hivatkoztak, másfelől pedig úgy tüntették föl az ő próbálkozásukat, mint első kísérletet. Pedig épen Marx állította fel azt a tételt, hogy az emberiség ősi állapota a kommunizmus volt, amelytől eltértek s a melyhez vissza kell térni. Igaz, hogy csak állította, de bizonyítani nem volt képes… Később, mikor Bakunin tovább folytatta az izgatást, Marx az internacionális kongresszus elé vitte az ügyet, s az orosz agitátort kizárta a szociáldemokrata közösségből. S ennek daczára a mi bolsevikjaink folyton Marxra hivatkoztak s a Marx ideológiáját emlegették, valahányszor a kommunizmust kellett dicsőíteni. Ezek közül a Marx-próféták közül, alig egy-kettő ha olvasta az ő műveit. Kiviláglik ez nemcsak a fent elmondottakból, hanem egy kicsi tünetből is, melyet akkor észleltünk, mikor Marx főmunkáját magyarra akarták fordítani.

A Lenin-féle forradalom kitörésének idején magunk is el akartuk olvasni Marxnak a Das Kapital című művét. Budapesten egy könyvárusnál sem volt az kapható, valamint egy antikváriusnál sem… De mikor elolvasták a «Kapital-t», rá kellett jönniük, hogy ez a cselekedeteiknek valóságos cáfolata. Tiszta ellenforradalom. Abba hagyták tehát a vállalkozást. Ennyire ismerték annak a művét, a kit prófétájuknak hirdettek, a kinek neve folyton szájukon forgott, s a kinek óriási szobraival ékesítették föl a fővárost a május elsejei ünnepen.

1883. 12. MARX KÁROLY. (1818—1883.) A NÉMET szociáldemokraták vezére, apostola, pátriárkája Mars Károly, e hó 15-én Argenteuilben kiszenvedett. Vele az újabb kor legmerészebb szárnyalású szellemeinek egyike aludt ki. Akár egy jövendő kor prófétájának, akár izgatónak s egész néprétegek tévútra vezetőjének tekintsünk is, el kell ismernünk hatalmas léleknek…A szocializmus tanaiban egész a hatvanas évekig a francia eszmék voltak az irányadók melyek Proudhon anarchizmusában és Louis Blanc állami szocializmusában találják két ellenkező sarkpontjukat… A Marx által elültetett fának nőttek ugyan fattyúhajtásai: az állami szocializmus, az egyházi szocializmus, az agrár-szocializmus, melyek Németország egyetemein minden közgazdasági katedrát elfoglaltak, az állam által legyezgetve, befolyásos osztályok által gyámolítva, Marx Károlytól kölcsönözték terminológiájukat, de ők már csak gyönge s gyakran ügyetlen utánzói a szociáldemokrácia nagy mesterének…

Az orosz nihilistákat és francia anarchistákat senki se fogja mondhatni az ő híveinek, sőt ellenfeleinek kénytelen őket tartani, mégis ki merné tagadni, hogy az ő szocialista harci riadója ezeket is feltüzelte, ezek vakmerőségének is sarkantyúja volt s ki áll érte jót, hogy az ő teoretikus társadalmi formuláinak hívei az idők nyomása alatt a holt teóriából nem űzetnek az eleven, az erőszakos, a véres tettek mezejére? Aki tűzzel játszik, az nincs biztosítva, hogy az általa élesztett láng majd ott meg is fog állapodni, a hol ő akarná.

1919. 33. …Ha mi most is aranyban tudnánk fizetni a koronaértéket, mint a hogy fizettük azelőtt, a drágaság mindjárt nem lenne horribilis. Például a húsnak 50 korona az ára és azt mondjuk, hogy irtózatos drága. Pedig csak nekem oly drága, és az olvasónak ily drága, mert nincs aranyunk és nincs aranyértéknek megfelelő bankjegyünk… A drágaság legnagyobb oka tehát abban áll, hogy a pénzünk rossz.

1919. 32. TERRORISTÁK. A két keze szorosan egymásra lakatolva, a bilincsen mintegy méternyi hosszú vaslánc, a melynek a végét egy börtönőr fogja és még egy másik fegyőr szuronyos puskával a kezében: így ül a Lenin-fiú a vádlottak padján és így lép a bírói emelvény elé, mikor rajta a kihallgatás sora. E súlyos külsőségek nálunk szokatlanok…. De ezek a legények hozzászoktak a külsőségekhez még akkor, a mikor nem vádlottak voltak, hanem bírák és hóhérok egy személyben. Bőrruha fénylett rajtuk, a vállukon puska, az övükben kézigránát, revolver az oldalukon és acélszemű drótkorbács a kezükben. így szerettek megjelenni, hogy minél nagyobb „tiszteletet" gerjesszenek a burzsiban és így álldogáltak a portájuk előtt is, a vörös kárpitba bujtatott Batthyány-palota kapujában, a hol gépfegyverek ásítottak az ablakokban és teherautók pöfögtek, benzinfüstöt fújva, mindig készen arra, hogy vadászatra induljanak. A pesti polgár a tájékát is kerülte a város közepébe plántált haramiavárnak, a másik oldalra tért át, ha az útja erre parancsolta és elszorult szívvel gondolt azokra, a kiket a bőrkabátos hóhérlegények a meggyalázott palota kapuján becipeltek. A vér, a halálos kín és a halálos rémület verejtékének sűrű párája ködlött a palota körül és sóhaj, sikoltás és hörgés fuldoklott e vastag ködben….

Borzalmak a harctéren is vannak. A gránát is irgalmatlanul bánik szerencsétlen áldozatával! Jajgatás, hörgés és halál a csatatéren kínálja izgalmait a beteg érzékeknek. De ezek a beteg érzékű legények ennek az izgalomnak az „élvezetére" mégse vágytak. Sőt kerülték és menekülni igyekeztek tőle.

Egyszerűen, mert a marcangoló, gyilkos szerszám őket is téphette volna. Már pedig a milyen vad kéjjel tudtak kínozni, ölni, halálhörgést hallgatni, olyan gyáván és remegve húzódtak el onnan, a hol ők lehettek volna perverz, aljas gyönyörűségük objektumai…Vannak ilyen emberek a társadalom minden rétegében. Analfabéták és iskolázottak, mezítlábosok és jólöltözöttek, csavargók és olyanok, a kik pontosan végzik munkájukat a műhelyben vagy az irodában. Ez a tanulság rettenetes, de, fájdalom, nem olyan új, hogy meglepő lehessen. A mit diktál, ez pedig az, hogy: meg kell erősíteni, igen szilárdan kell építeni a ketreceket. Szőllősi Zsigmond.

Bér Dezső rajza. SCHÖN-GOLDBERGER GÁBOR. Moldován Béla rajza. KORVIN-KLEIN OTTÓ.

Horthy fővezér

1919.31. címlap A MAGYAR NEMZETI HADSEREG BEVONULÁSA BUDAPESTRE. — HORTHY MIKLÓS FŐVEZÉR VEZÉRKARÁVAL AZ ORSZÁGHÁZ-TÉREN.

HORTHY MIKLÓS FŐVEZÉR ÉS CSALÁDJA KARÁCSONYI LÁTOGATÁSA A MADARY-SZÁZADNÁL

1920. 1. TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK. /Elmélkedés a Horthy-kép melletti szövegben. G./

Ez a mostan kezdődő esztendő, mely a mi keresztény évszámításunk szerint az 1920-ik, megfelel a byzanczi acra 7429-ik évének. Az alexandriai vagy antiochiai évszámítás szerint ez lenne a 7412-ik a világ teremtése óta, mig Eusebius szerint a 7120-ik. Világos, hogy ezek az utóbbi évszámítások valamely

nagy eseményhez kapcsolták eredetileg a kezdetet, a mely eseménynek azonban elveszett az emlékezete… A mindent megmagyarázni vágyó gőgös emberi

elme még azoknak a féltudós sarlatánoknak is a karjaiba dobta volt magát, a kik meg nem értve Darwin tanításait, az ősképződés által gondolták megmagyarázhatni az ember keletkezését. A legkezdetlegesebb élő lény — mondották —az hosszú évezredek alatt egyre tökéletesbülő új fajokat hoz világra s utoljára elő áll a legtökéletesebb tény, az ember. Milyen egyszerűnek látszik az egész ! És mekkora zagyvaság !...De hát akkor hogyan keletkezett az ember, s hogyan az állatok egész serege ? Ignoramus! Nem tudjuk megfejteni. S talán nem fogjuk tudni soha. S a mit az emberi elme nem képes megfejteni, arra azt szoktuk mondani: csoda. Ne szégyelljük ezt a szót! Ne ágaskodjék túlságosan az emberi gőgös önérzetünk. Több dolgok vannak földön és egén, mintsem bölcselmetek álmodni képes.

Apponyi Albert

A MAGYAR BÉKE-KÜLDÖTTSÉG ELINDULÁSA BUDAPESTRŐL PÁRISBA.

A képhez nincs kommentár, a hozzá kapcsolódó szöveg:

Rutének, a kik legtöbbet vesztettek a háborúban. Írta Krúdy Gyula.

1920. 10. címlap. A MEGKOSZORÚZOTT ÁRPÁD-SZOBOR.

A TERÜLETVÉDŐ LIGA TILTAKOZÓ GYÜLÉSE A BÉKE MEGKÖTÉSE ELLEN, A VÁROSLIGETI EZREDÉVI EMLÉK ELŐTT.

1920. 13. Címlap. AZ 1919 JÚLIUS 24-IKI ELLENFORRADALOM EMLÉKOSZLOPÁNAK LELEPLEZÉSE A LUDOV1KA-AKADÉMIÁBAN

1921. 10. Apponyi Albert…Apponyiról szólva lehetetlen hallgatással mellőzni az ő szónoki képességét. Ez az ő legfeltűnőbb tulajdonsága. Egyszersmind olyan speciális és egyedülálló képesség, mely teljesen különbözik minden más szónokainkétól. Nem a Deák Ferencz kristálytiszta, átlátszó szónoklata, mely érveken építi fel egész konstrukcióját s nem ismer semmi mesterséges

fogást, és nem apellál az ész kivételével semmi emberi tulajdonsághoz ; nem is Szilágyi Dezső' szónoklata, mely szintén érvekkel dolgozik ugyan főképen, de azokat a dedukció szövevényeivel fűzi együvé, nagy területeket kalandoz be, hogy összeszedje, s aztán csokorba kösse a bizonyítékokat, s felhasználja nemcsak a gúny, a szatíra, a lekicsinylés megengedett fegyvereit, de sokszor a kicsinyes fogásokat is. Még Ugrón Gábor szónoklatától is lényegesen különbözik az Apponyié, pedig Ugrón sokszor él az ő eszközeivel, sok ragyogó színt és poezist kever felszólalásaiba. Apponyinál is sok a költői elem, de legfőbb sajátsága a ragyogás. Eszmei magasságban fogamzik meg minden gondolata, mintha a röghöz-kötöttség alig is érdekelné; a dolgoknak inkább a fényes oldalait nézi; tökéletesen kikerekített mondatokban fejezi ki a mondanivalóit, de ez nála teljesen természetes, önmagától folyó, mintha azt másként nem is lehetne elmondani. A humort gyakran használja, az nála bő forrásból fakad, de a gúnyt és szatirát alig ismeri. Eszmemenete egyszerű és világos, de a logikán is túl hatalmas erővel uralkodik a brilliánsan fényes előadás. Apponyi többféle nyelven egyforma vagy csaknem egyforma tökéletességgel szónokol. Ritka, kiváltságos tehetség. Macaulay mondja, hogy az egész világirodalomban csak két írót ismer, a kik két különböző nyelven írtak klasszikái szépségű műveket. Az egyik Dante, a másik Milton; anyanyelvükön kívül mindketten tökéletesen írtak s maradandó becsűt alkottak latinul is. Már pedig idegen nyelven könnyebb írni, mint szónokolni…És Apponyi egyforma készséggel szónokol nem is két, hanem több nyelven. Parisban az entente államok minisztereinek szine előtt, midőn Magyarország jogai, mellett kellett síkra szállania, a legnagyobb csodálkozást keltette szónoklata, mikor egymásután francziául, angolul és olaszul beszélt, s tudták róla, hogy anyanyelve magyar, és az összegyűlt miniszterelnökök között

csak kettő volt olyan, a ki egy másik nemzetnek a nyelvén is értett. De Apponyi

még ennél is nagyobb bizonyságát adta valamikor ebbeli készségének. Mikor másfél évtized előtt a nemzetközi béke konferencia Washingtonban ülésezett, s minden nemzet legjobb szónokát felkérték egy beszéd tartására,

akkor Apponyi az imént említett három nyelven kívül, még németül és magyarul

is szónokolt. Mindegyik nyelven utolérve, sőt elhagyva a többi nemzetek legjobb szónokait. Olyan szellemi teljesítmény, a mely egyedül álló az egész világon, a melyre nem volt még példa eddig, s a melyet csak Kossuth

Lajos közelített meg valaha… Íme ma előtte hajol meg az egész mostani generáczió, a ki pedig nem igazgatja az ország sorsát, a kinek

kezében nincs hatalom, a ki külsőleg semmi egyéb, mint a legideálisabb tartalommal töltözött puritán gondolkodású hazafi.

Nyugat 1921. 11.

Schöpflin Aladár: Apponyi Albert

Széchenyi föllépésétől fogva a legújabb időkig a magyarság minden nemzedéke nagy számmal vetett fel olyan politikusokat, akik nemcsak speciális magyar mértékkel mérve voltak nagyok, hanem a nagy nyugati nemzetek színvonaláról nézve is fényesen megállták a helyüket Európa legkitűnőbb államférfiaji között. Ma divat becsmérelni a liberalizmus korszakát, de még a kimondott szó felelősségét legkevésbé érő becsmérlő sem merheti tagadni a liberalizmus korának politikai tehetségekben való hatalmas gazdagságát. Ezek közül jóformán csak Apponyi tevékeny ma a közéletben s akiket az újabb nemzedék vetett felszínre, azoknak a kapacitása, látóköre és stílusa a magyar politikai tehetség fájdalmas dekadenciáját mutatja.

Apponyi kortársai, akikkel hol együtt dolgozott, hol kemény harcban állott, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, gróf Csáky Albin, Baross Gábor, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, báró Bánffy Dezső, Eötvös Károly, Ugron Gábor, gróf Tisza István és még egy sereg más olyan politikus voltak, akik a mai generáció perspektívájából nézve szinte nagyobbaknak látszanak az életnagyságnál. Aki abban a korban helyet akart magának a magyar közéletben, azzal szemben magától értetődő követelmény volt a tehetség bizonyos színvonala, sok szellemi munkával megszerzett tudás, ítélőképesség és a politikai felelősség erős érzése. Csak azokra a küzdelmekre kell visszagondolnunk, amikor Apponyi napokon át tartó vitában állott szemben Csáky Albinnal vagy Szilágyi Dezsővel - az ember valóban Európában érezte magát, olyan országban, ahol a politikai műveltség virágzik és emelkedett szellemben intézik az ország közügyeit. Még a második-harmadik quadrilleben dolgozó politikusokra nézve is kötelező volt a politikának legalább egy kérdés-komplexumában való jártasság.

Hogy érezheti magát Apponyi a mai politika zűrzavaros macskazenéjében? Mekkoráknak láthatja az ő múltjának, képességeinek és tapasztalatainak magasságából a mai magyar közélet szereplőit, akiknek legnagyobb részét semmi más nem vetette felszínre, mint egy túlizgatott kor kontra-szelekciója és a maguk heves szereplési akarata? Hogy csalódások érték, azt tudjuk, attól fogva, hogy a kommunista kaland bukása után csallóközi elvonultságából hazahívták s addig taktikáztak körüle, amíg sikerült kijátszani a hatalomból, amelyet természetszerűleg neki szánt a nemzet egészségének helyreállítására sóvárgó közvélemény. Nem tudom másképp elképzelni, mint hogy ő rászakadt súlyos kötelességnek érzi, benne maradni a parlamenti munkában, éreztetni erkölcsi befolyását, fölemelni időnként a szavát, amely a magyar lelkiismeret szava ezekben a lelkiismeretet elhomályosító napokban és képviselni a magyar politika európai színvonalát. Trianoni keserves szereplésének is abban van a legnagyobb eredménye, hogy olyan pillanatban, amikor mégis csak Magyarország felé fordult egy pillanatra a világ szeme, Apponyi a magyarság nevében olyan politikai és kulturális színvonalat tudott mutatni, amely nem állott semmivel sem alább azokénak, akik ott nemzetünk sorsáról döntöttek. A magyar kultúrfölényt sokszor hangoztatják ma olyanok is, akiknek szájában ez merő frázisnak hangzik - Apponyi mint a magyar kultúrszínvonal reprezentálója állott exponált helyén a békekötés asztalánál. Szomorúan nézzük, hogy körülbelül ő az egyetlen, aki a mai magyar politika cselekvő emberei között erre a reprezentálásra képes, hogy szinte társtalan magányban áll, mint egy magas hegyen, a saját színvonalán. De nem nézzük vigasztalanul. A magyar politikai tehetség és kultúra mai dekadenciáját időlegesnek tartjuk, amelyből előbb-utóbb lesz kiemelkedés - a szép múlt és a szebb jövő között Apponyi az összekötő híd.

Az alatt a két év híján félszázad alatt, amelyet Apponyi 1872-től máig a politikában töltött, számtalanszor változott a magyar politika és természetesen változott ő is. Kezdte mint konzervatív, folytatta egy kísérlettel, amellyel át akarta hidalni a szakadékot az orthodox 1867 és az orthodox 1848 között, a jogos nemzeti kívánságokat megvalósítani a kiegyezési mű fenntartásával, de elasztikusabbá tételével, majd a mindinkább osztály-uralommá keményedő liberalizmusnak a szociális eszme segítségével való új megtermékenyítését kísérelte meg. Tragikuma mindig az volt, hogy kénytelen volt tehetségeit a kritikában kimeríteni, a pozitív cselekvés hatalma sohasem jutott a kezébe. Volt miniszter kétszer is, de mindig rövid ideig s távoznia kellett, jóformán mielőtt a munkához igazában hozzáfoghatott volna. A nemzet igen nagy része őt követte politikai érzületben, de mikor arra rákerült volna a sor, a választásoknál mégsem tartott ki mellette. Mikor mint húsz éves fiatalember először hallottam szónoklatát, akkor a végén elmés aperszüvel arra szólította fel a lelkesen tapsoló közönséget, hogy ne tegyenek ez egyszer úgy, ahogy a magyar közönség rendesen szokott: az ellenzéknek tapsol, a kormánypártra szavaz. Neki mindig többen tapsoltak, mint amennyien szavazni is mertek rá. Híveinek zöme a magyar intelligenciából való volt és ennek az osztálynak sohasem volt annyi függetlensége, hogy egész tömegében arra szavazzon, akinek tapsol. Ma is tapsolnak neki, lelkesebben, mint valaha - és aztán csinálják tovább a maguk kis játékait, ellenkező irányban, mint ahogy ő tanácsolja. Pályájának relatív terméketlenségét bizonyára ő is keserűen érzi, de okai nem az ő egyéniségében rejlenek, hanem a magyar közviszonyokban, amelyek annyi cselekvésre született kiváló embert szorítottak bele a terméketlen elszigeteltségbe és a legfeljebb fél sikereket eredményező kritikába. Ha most öregkorában visszatekint a múltba, feltűnhetik emlékezetében egy másik kiemelkedő alak, aki neki egy évtizeden át legnagyobb ellenfele volt, kortársai közül a legnagyobb politikai elme: Szilágyi Dezső, akinek zsenialitása szintén terméketlenül omlott szét, ugyanazon tényezők következményeként.

Apponyi ma a legöregebb munkás közéletünk vezérei között. Az öregek gondolkodása rendszerint merevebb, átalakulása, új követelményekhez való alkalmazkodásra alkalmatlanabb szokott lenni, mint a fiataloké. És mégis, Apponyi talán az egyetlen, aki legalább részben le tudta vonni annak az új helyzetnek a követelményeit, melybe Magyarország most került s erről hitet is mer tenni. Csak az ő politikájában van meg világosan az alkalmazkodás a mai magyar világhoz és ennek a mai magyar világnak az egész nagyvilággal való kapcsolataihoz. Olyan időket élünk, amikor a hetvenöt évesek fiatalabbak a harmincéveseknél.

* * *

1920. 12. Képfeliratok: GRÓF APPONYI ALBERT BESZÁMOLÓ BESZÉDE JÁSZBERÉNYBEN. - JELFY GYULA FELVÉTELE.

GRÓF APPONYI ALBERT ÉS NEJE VISSZATÉRNEK A MISÉRŐL

A NÉPGYŰLÉS KÖZÖNSÉGE APPONYI BESZÉDE ALATT.

A történelem ismétlődik. Válasz. 1947. március. 275. oldal. Illyés Gyula: Szemtanú Páris, 1947. február

Szemtanúja voltam egy történelmi eseménynek…A magyar béke aláírásának lehettem szemtanúja Párisban, 1947 február 10-én. Merő véletlenen múlt, hogy jelen lehettem. A hónapokig húzódó béketárgyalásoknak ezt az utolsó jelenetét, így szólt a határozat, a lehető legkisebb nyilvánosság előtt, a lehető leggyorsabban játszatják le…a huszonhat nemzet képviselőinek mindössze százötven percet szántak az öt volt csatlós állammal – Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal – kötendő békeszerződés aláírására,. Színhely az Orsay-rakparton fekvő külügyi palota…a bejutás minden reménye nélkül mentünk Cs-vel a magyar külügyminiszter szállására…

…Vezényszavak csattantak, s még merevebb vigyázz-ba zökkenő kerubokon megcsörrent a fém, a sisakok tetején megrezzent a lófark. Dob pergett. A magasból fekete frakkos, fehér kesztyűs alakok sürögtek alá, nyakukban fényes acél-láncocskákkal. Lépdeltem fölfelé…

…egy hosszú, zöld posztóval borított asztal mellett lépdeltem, amelynél harminc-negyven férfi ült…Az asztal zöld posztóján háztetőszerűen összehajtott és felállított fehér kartonlapok váltakoztak, mindegyiken nagy nyomtatott fekete betűkkel egy-egy ország neve. Az asztal felém eső részén  – tőlem két-három méternyire - három szék üresen állt. Az asztal e részén felállított kartonlap ezt a szót viselte: Magyarország…

…megszólalt egy őszülő, de gyerekes arcú középkorú férfi. Közvetlen, halk hangon bejelentette, hogy megnyitja az ülést.. Lenézett papírjaira: Következik a Magyarországgal való békeszerződés aláírása. Bidault francia külügyminiszter volt…az egyik szertartásrendező bevezette a magyar urakat…

…Gyöngyösi János haladt elől…nyomában Kertész, Pödör, Sebestyén, Auer / a párizsi követ/. Majd Nemestóthy, Szakasits György, Erős. Szinte soknak tűnt, ilyen kis országhoz mérten. Annyi nagyhatalom, azok három-négyes küldöttsége között…

…Minden államot a párisi követe képviselte, a magyarok kivételével. Ezeket legutoljára kormányozták az asztalhoz. Ők voltak a felvonásvég, itt egyúttal a fő látványosság, a nagy változás szemmel látható alakítói. Ellenségként léptek be s egy perc múlva béke-társakként fognak távozni…Gyöngyösi leült az asztal elé…Mintha hírtelen vihar tört volna ki, mintha az ég minden tájékán száz és száz villám villant és ismétlődött volna: a világító készülékek egymás hegyén-hátán…Az embernek arra kellett gondolnia, vész nélküli lesz-e ez a vihar előtti pokoli villám játék. Az embernek a távoli magyar tájakra kellett gondolnia, bár egy csattanás nélkül vonulna el fölöttük a vész, immár örökre. A kéz feszülten, a megfeszültség nyugalmával rótta a betűket. Az utolsónál, az s-nél /mert Gyöngyösi János magyarul írta alá nevét/ hírtelen megrándult s széles kanyarodást tett.

Befejeződött…

* * *

1920. 3. 27. Jakab Ödön: ROKKANT LOVAK.

Lassan döcög a szemetes szekér.

Előtte két ló: egy pej s egy fehér,

Az egyik béna lábára beteg,

A másik hátán régi, mély sebek.

Látni rajtok, hogy igába fogott,

Elnyűtt testüknek nehéz a robot.

Fáj a nagy terű, fáj a durva hám.

De valami még jobban fáj talán!...

A ti sorsotok mégsem oly gonosz.

Mert titeket csak egy kéz ostoroz.

De rajtunk, kiket ég, föld elhagyott,

A fél világ bősz ostora sajog!

A ti sebetek immár behegedt.

De a mieink vérző, nyílt sebek,

S csak a jó Isten tudja egy maga:

Begyógyulnak még egyszer valaha!

Horthy-korszak

Képek szöveg nélkül.

1920. 3., február 8-i címlapon: A KORMÁNY TAGJAI GRÓF APPONYI ALBERTTEL ÉS HORTHY FŐVEZÉRREL A KÖRMENETBEN. ELŐL JÓZSEF FŐHERCZEG ÉS FIA JÓZSEF FERENCZ FŐHERCEG.

A SZENT JOBB-KÖRMENET BUDAPESTEN 1920. JANUÁR 21-ÉN.

Az urak prémes galléros, téli kabátban menetelnek. G.

1920. 10. A MEGKOSZORÚZOTT ÁRPÁD-SZOBOR.

A TERÜLETVÉDŐ LIGA TILTAKOZÓ GYÜLÉSE A BÉKE MEGKÖTÉSE ELLEN, A VÁROSLIGETI EZREDÉVI EMLÉK ELŐTT.

A TILTAKOZÓ NÉPTÖMEG A MILLENIUMI EMLÉK ELŐTT.

ZADRAVETZ ISTVÁN TÁBORI PÜSPÖK SZENT BESZÉDE A MÁRIA-BESNYŐI FÉRFI ZARÁNDOKLATON

A MARGITSZIGETI LÓVONATÚ VASÚT FORDULÓJA.

1920. 6. A MINISZTEREK ESKÜTÉTELÉRE A VÁRBA ÉRKEZŐ KORMÁNYZÓ ELÉ KIRENDELT DÍSZSZÁZAD A VÁRPALOTA

UDVARÁN.

1920. 6. A KECSKEMÉTI HÓDOLÓ KÜLDÖTTSÉG A KORMÁNYZÓNÁL MEGVÁLASZTÁSA ALKALMÁBÓL.

1920. 6. A KENDERESI HORTHY-KURIA A ROMÁN MEGSZÁLLÁS UTÁN. - Jelfy Gyula felvételei

1920. 6. A ROMÁN LOVASSÁG KIVONULÁSA PÜSPÖKLADÁNYBÓL AZ ANTANT MISSZIÓ JELENLÉTÉBEN.

1920. 6. A NEMZETI-HADSEREG BEVONULÁSA TISZÁNTÚLRA.

A MAGYAR MEGSZÁLLÓ CSAPATOK ÉRKEZÉSE DEBRECZENBE

1920. 8. 91.A KORMÁNYZÓ DEBRECZENBEN. - Jelfy Gyula felvételei.

A KORMÁNYZÓTÓL ÁTVESZIK A BOKRÉTÁKAT.

AZ ENTENTE-MISSZIÓ TAGJAI AZ ÜNNEPÉLYEN.

1920. 9. A PROLETÁRDIKTATÚRA ALATT TUSZOKUL ELZÁRTAK HÁLAADÓ ISTENI TISZTELETE A GYŰJTŐFOGHÁZ

KÁPOLNÁJÁBAN MÁJUS 2-ÁN.

1920. 11.. A NEMZETI HADSEREG ÜNNEPE BUDAVÁR BEVÉTELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN, MÁJUS 21-ÉN.

A NEGYVENNYOLCZAS HONVÉDEK KOSZORÚT TESZNEK A SZOBOR TALAPZATÁRA.

A CSAPATOK ELVONULÁSA HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELŐTT.

1920. 16. A TISZA-GYILKOSSÁG TÁRGYALÁSA A HADOSZTÁLYBIRÓSÁGON.

1920. 16. Czakó Antal MŰEGYETEMI DEKAN ÜNNEPI BESZÉDE.

Az egyetemi csendőrzászlóalj ünnepélye a műegyetem előtt

1920. 21. SCHIOPPA PÁPAI NUNCZIUS, ELŐTTE SZMRECSÁNVI EGRI ÉRSEK ÉS PROHÁSZKA OTTOKÁR SZÉKESFEHÉRVÁRI PÜSPÖK.

A XIII. KATHOLIKUS GYŰLÉS BUDAPESTEN

1920. 21. HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ, FEHÉR LOVON, KÍSÉRETÉVEL A VÁRALJA-UTCZÁN ÁT A VÉRMEZŐRE LOVAGOL.

1920. 22. AZ ÉBREDŐ MAGYAROK EGYESÜLETÉNEK GYŰLÉSE A

NEMZETI MÚZEUM ELŐTT A BÉKE RATIFIKÁLÁSA ELLEN.

1920. 23. HORTHY KORMÁNYZÓ BESZÉDET INTÉZ A SZIBÉRIAI FOGSÁGBÓL ÉRKEZETTEKHEZ.

A HADIFOGLYOK A PÁLYAUDVAR CSARNOKÁBAN.

A NUNCIUS ALDÁST OSZT.

SCHIOPPA PÁPAI NUNCIUS BEVONULÁSA BUDAPESTRE.

1921. 2. AZ ELSZAKÍTOTT ORSZÁGRÉSZEK SZOBRAINAK LELEPLEZÉSE BUDAPESTEN JANUÁR 16-ÁN

1921. 4. GÉPKÖTÉS, FEHÉRVARRÁS És SZABÁSZAT

A FŐVÁROSI HÁZIIPARI ÉS SZÖVŐISKOLA KŐBÁNYÁN. A MELYBEN A ROKKANTAK GYERMEKEIT TANÍTJÁK KENYÉRKERESŐ PÁLYÁRA

1921. 7. A NYUGATMAGYARORSZÁGI LAKOSSÁG TÜNTETÉSE AZ ELSZAKÍTÁS ELLEN SOPRONBAN: ESKÜRE EMELT KÉZZEL FOGADNAK HŰSEGET MAGYARORSZÁG IRÁNT.

1921. 8. címlap: Bernolák N á n d o r (népjólét), N a g y a t á d i Szabó I s t v á n (földmívelés), Belitska Béni (honvédelem), gróf Ráday Gedeon (belügy), gróf Bethlen István (elnök) gróf Bánffy M i k l ó s (külügy), Hegedűs L ó r á n t (pénzügy), Tomcsányi Vilmos Pál (igazságügy), Vass József ( k ö z o k t a t á s ü g y ) . Hegyeshalmi Lajos (kereskedelem)!

AZ ÚJ KORMÁNY TAGJAI AZ ESKÜTÉTEL UTÁN

Vass József (Sárvár, 1877. április 25. – Budapest, 1930. szeptember 8.) kalocsai nagyprépost, kereszténypárti politikus. Wiki

1921. 22. MISE BIATORBÁGYON, MIKOR A VOLT KIRÁLY ÉS NEJE MEGÁLDOZOTT. MISE UTÁN RENDELTÉK EL AZ ELÖ-

NYOMULÁST. S A KORMÁNYCSAPATOK MEGTÁMADÁSÁT.

Mikor IV. Károly volt királyunk Budapestre jött, vonatát Győrben találta Jelfy Gyula lapunk fotográfus munkatársa, a ki Sárvárra akart utazni Lajos

bajor király ravatalához. Volt királyunk régibb idő óta ismeri Jelfyt, s a mint meglátta a győri pályaudvaron, azonnal behívta vonatába, hogy vele utazzék

tovább. Jelfy a volt király vonatán jött Biatorbágyig, s ott maradt egészen a visszavonulásig. Ez alatt több felvételt csinált az expedició különböző

fázisairól. Ezeket a felvételeket eddig nem lehetett közölni, most reprodukálunk belőlük egynehányat.

1921. 23. FUNCHAL MADEIRA SZIGET FŐVÁROSA.

Marton A l a d á r ezredes f e l v é t e l e i földkörüli utazása idejéből.

A HOVA IV. K Á R O L Y V O L T K I R Á L Y T I N T E R N Á L T Á K.

* * *

Tünetek és tünődések

1920. 9. TÜNETEK ÉS TÜNÖDÉSEK Mi lesz ezzel a mi megtépázott, megsanyargatott szegény hazánkkal? Meg fog e tudni állani csupa ellenséges nemzetek közé ékelődve, a maga megfogyatkozott erejében? Nem fog-e összeroppanni önmagától még az esetben is, ha békét hagynak neki az ellenségei ? Megfosztva anyagi erejének legvitálisabb kútfőitől, megrabolva vasércz és

szénbányáitól, erdeitől s vízi erőitől, az a kis országrész, mely a magyarság tulajdona gyanánt megmarad, elég lesz-e arra, hogy táplálja a maga

népét s kielégítse a nemzetnek kulturális és lelki szükségleteit, holott pedig az állami és magán adósságoknak oly irtózatos összege fog nehezedni reá, melynek számbeli összegét még elképzelni is nehéz ?

Súlyos kérdések ezek, melyek aggodalommal töltenek el minden jó hazafit. De úgy tetszik nekünk, hogy kedvező esetekben, ha megfeszítjük minden erőinket, ha teljes készséggel látunk neki a munkának, lefokozzuk az igényeinket és megtanulunk egész alaposan takarékoskodni: akkor szembe nézhetünk mind azzal a nehézséggel, amely reánk leselkedik. A nemzetek fejlődő képessége csodálatosan nagy, az expanzív tehetség, mellyel egy nép fokozni tudja a maga erőit, olykor álmélkodásra késztet. Tapasztalhatjuk ezt a saját nemzetünk fejlődésén is, ha csak arra a rövid hetven esztendőre tekintünk vissza, a mely függetlenségi harczunk ideje óta letelt…

Néhány magyar iró es költő tartotta fenn a fővárosban a magyarságot, akik csak azért tudtak megélni és némi hatást kelteni, mert a vidéki magyarság hazafias áldozatnak nézte és ehhez képest támogatta a muködésüket. Ilyen volt hetven év előtt az ország, és ilyen annak a fővárosa. Es milyenné fejlődött! Ne essünk tehát kétségbe. Az a nemzet, mely ily erőfeszítéssel ekkora eredményt tudott létrehozni, meg fog talán birkózni most is a reá várakozó feladatokkal.

1920. 20. Tünetek és tünődések…A magyar nemzet lelkülete a monarchia felé

hajlik. Még pedig oly bensőséggel, hogy ezt ki nem tudta belőle irtani az sem, hogy négyszáz esztendő óta nem volt nemzeti királya, és sok rosszat s kevés jót tapasztalt uralkodói részéről. Csaknem az egész nemzet óhajtja, hogy annak idején ismét koronázott királya legyen. De húzzuk alá azt a kifejezést, «annak idején». Mert semmi se ártana a nemzet ügyének annyira, mintha e kérdésben már most megkezdődnék a pártoskodás, a mely megszaggatná a nemzetet. Gondoljunk csak vissza Mohácsra…Mohácsnál egy nagy vereség érte ugyan a magyar nemzetet, de az ország függetlenségét, szabadságát és integritását nem tette tönkre egyelőre e csapás. Augusztus 29-ikén volt az ütközet, s november 17-én már összejöhettek az ország urai, hogy a királyválasztás fölött tanácskozzanak, s november 5-ikére az országgyűlést is egybehívták. Ha összetartanak, ha meg nem rontja őket a pártoskodás, az országot nagy valószínűséggel meg lehetett volna tartani. De már Mohács előtt pártokra volt szaggatva az ország, s a királyválasztáskor a meghasonlás bekövetkezett. Gondoljunk reá, hogy miként? Tanulságosak néha a történelemnek lapjai. Mikor Székesfehérváron a királyválasztó országgyűlés egybegyűlt, csak néhány főúr és néhány udvari ember verődött össze Pozsonyban Mária özvegy királyné körül, a kik Zápolya János megválasztását ellenezték. A világi urak közül összesen heten, élükön Báthory István nádorral, a ki reggeltől estig s estétől reggelig részeg volt, s akinek gőgje nem bírta elviselni a gondolatot, hogy egy kasznárnak a dédunokája tegye fejére Szent István koronáját. A főpapok közül is csak három püspök és a várnai perjel tartott velők. Valamennyien Zápolya személyes ellenségei. De ezek sem nyilvánították nyíltan ellenzésüket, hanem

titokban, levél utján szólitották fel Ferdinánd osztrák főherczeget, egy huszonnégy éves fiatalembert, hogy nyújtsa ki kezét a magyar korona után. Ezek hivták be az országba — kikötve mindegyik a maga jutalmát siker esetén, — ezek kiáltották ki — mint a hogy ma mondanák puccsszerűen — királynak akkor, mikor Zápolya már meg volt koronázva annak rendje és módja szerint, a koronázó országgyűlés egyhangú határozatából. Ez, és a mi ebből következett, töltötte be a magyar nemzet végzetét. Ezáltal szakadt ketté az ország, s lett könnyű prédájává a töröknek.

És említsünk meg ez alkalomból egy figyelemre méltó tényt. Azok közül az urak közül, a kik Ferdinándot trónra segítették, hárman voltak a nagy befolyásúak. Báthory István a nádor, Batthyány Ferencz a horvát bán és Nádasdy Tamás a szerencsétlen II. Lajos titkára. A Báthory-család utolsó sarját az osztrák kergette el az erdélyi fejedelmi székből, reája küldvén a saját és a Mihály oláh vajda seregeit. Batthyány Lajos grófot 1849-ben végeztette ki a császári hatalom. Nádasdy Tamás utóda, Lipót, Bécsben végezte életét a hóhér keze által.

A bibliával szólva: „a kiknek szemei vannak a látásra: lássák; a kiknek fülei vannak a hallásra: hallják”.

1920. 24. Tünetek és tünődések. Azok a küzdelmek, melyek az utóbbi napok alatt a politika napi kérdései közé vonták — a királyválasztás szabad jogát, felszínre vetettek

egy oly históriai kérdést is, mellyel történetíróink eddig csak kivételesen foglalkoztak. Azt t. i.. hogy minő elvek és czélzatok szerint választották őseink

a vegyes házakból származó királyok ideje alatt a mindenkori uralkodót. S felhangzott az a merész állítás is, hogy midőn egy-egy dynasztiánk kihalt, nem uj királyt választottak csupán, hanem egy uj dynasztíát…

Nem dynasztiák előtt való hajlongás vezette őseinket, a mikor szabadon gyakorolták királyválasztó jogukat, hanem minden esetben az ország jól felfogott érdeke. Leginkább az, hogy az uj király miként és miben öregbiti az ország erejét és hatalmát.

1921. 1. Schöpflin Aladár: Új magyar hazafiság…A Károlyi-forradalmat is jórészt az tette lehetővé, hogy a függetlenségi eszmébe kapcsolódott

bele, az első' forradalmi napok mámora a visszanyert függetlenség mámora volt s csupán a józanok kisebbségét riasztotta meg mindjárt az a fölismerés, hogy ezt a függetlenséget hazánk romjain ünnepelhetjük csak. Most nagyot fordult a magyarság sorsa és vele új formába ömlik a hazafiságunk is. A függetlenségünk megvan, az Ausztriával fennállott közösség már históriai emlék. Szép országunk azonban szét van tépve, a magyar szivén új fájdalom hasadt, a magyar bánat új elemmel lett gazdagabb. És egy új eszme támadt a magyar lelkedben. Ebben az eszmében egyesül ma minden magyar, bármi rendű, bármiképp van politikailag vagy társadalmilag elhelyezkedve s bármi világnézetnek a hive. A legközelebbi jövendő magyar hazafiságának a vezérlő gondolata Magyarország integritásának visszaszerzése. Ez pedig meg fog maradni ép úgy, a hogy már egyszer élt a török hódoltság idején majdnem kétszáz évig, meg fogja határozni a magyarság politikai gondolkodásmódját és cselekvését. Mindaddig, a míg tárgytalanná nem válik.

* * *

Nem nyugatos próza

Megjelent egy könyv, 1969-ben Párizsban : De la littérature a l'alittérature. Claude Mauriac a szerző. Az aliterature kifejezés analog a nem-nyugatossal. A fogalom Cl. Mauriac szerint: « L’alittérature /c’est-a-dire la litterature delivrée des fecilités qui ont donné á ce mot un sens péjoratif/ ...les auteurs honnetes. Aussi l’histoire de la litterature et celle de l’alittérature sont-elles paralelles. »

Vagyis : a kifejezést pejoratívnak tartják, amúgy a szerzők tiszteségesek és a két irány /irodalom ; nem-irodalom/ párhuzamos. A francia könyvet a Google /és Vajda György Mihály/ is ismeri :

Kiss Endre - Dr. Vajda György Mihály

http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/magyarfilozofia/20060...

2006. szept. 17. ... De la littérature a l'alittérature / Claude Mauriac. - Paris : Grasset, 1969. - 361 p. ; 23 cm. (155).

* * *

Bocskai Papp Lajos

1863. 16. Bocskai Papp Lajos: Tudós vita az érseki palotában.

Történeti elbeszélés. Vitéz János, esztergomi érsek udvarában a tudomány, s a tudományt kedvelő nevezetes férfiak ütöttek tanyát. Vitéz János, a honnak e jeles embere volt nevelője a nagy Hunyadi Mátyásnak, az ő tanait szivta be a nagyra törekvő ifju lángelméje.

Ha az országot egyik, vagy másik idegen tudós, történet, -vagy természetbúvár,

philosoph, vagy theolog utazta keresztül, nem mulasztá el egyik sem, betekinteni a magyar tudósnál, hogy tanuljon, tapasztaljon, s eszmét cseréljen. A sok látogató közt egy nagy tudomanyu s tapasztalatu dominikánus szerzetes, apátur, és czefalédi püspök, Gattus János is megjelent látogatóban Vitéz érsek palotájában. Ezen, korának kitüntetett embere, a XV-ik században élt, Messinából való volt. Egész életét utazásban töltötte, mindenütt kitünt láng elméjéről, s ügyes vitázó tulajdonságánál fogva…Gattus mosolyogva nézte azokat a vastag köteteket, s magyarázhatlan kéjt érzett előre; képzelmeiben egy gazdag tárháza nyilt meg Apolló kincseinek! Igen jól találta magát a két tudós egymás közelében, csak egyet nem szeretett az érsek társában, a hiúságot, a dicsekedést, mely nyavalya nagy mértékben volt tudós Gattusunknál, s ez a betegség sokat levont a tudós érdemeiből. Épen együtt volt a két papi ember, hatalmasan folyt a vita köztük valamely tárgy fölött, midőn egy ministráns jelenté : hogy Mátyás király, körutat teendő, Esztergomot is utba ejtendi, s az érseki lakba száll. —Hallod ezt, jó Gattus, Mátyás király hozzánk jő, — ah! minő szerencse éri házamat, láttad-e a királyt ?...

A király figyelmes leve a beszédre, s egész nyájassággal szólt :— Tudós Gattus, nekem volna egy kérdésem, oszlasd el ebbeli kétségemet.— Parancsolatjára felséges uram, készen állok, miközben a tudós fölemelkedve, mély bók alatt várta a kérdést. A király eképen kezdé beszédét :

— „Ugylátszik, hogy Krisztus néha az igazságra nem vigyázott; a ki fillért érdemelt volna, annak aranyat adott, ellenben a kinek aranyat kellett vala adnia, azt egy fillérrel elégítette ki, mint például Péter és János apostolokat egyenetlenül fizette ki.— Pétert, ki őt megtagadta, az anyaszentegyháznak fejévé tette, Jánost, ki mindenkor hive maradt, minden jutalom és méltóság nélkül hagyta…

— Felséges uram! az Isten titkainak okát tudni nem lehet, ezen kérdés minden

szentirásmagyarázók értelmét felülhaladja, de meg, ezen feladatot soha senki sem merte feltenni, azért kérem felségedet, hogy az ilyen nagy mélységek feszegetéseitől magát óvja meg…- mondta Gattus…

Ugy gondolom, nem kell messzire fáradnunk ; a kútfő, mely a kérdést teljesen

megoldja, Vitéz atya könyvtárában is feltalálható lesz, — felelt csendes phlegmával a király…Mátyás kikerestette a kérdéses helyet, melyből Vitéz atya ekképen olvasta a feleletet: „Krisztus azért tette római pápává Pétert, mert Jánosnál öregebb, idősebb volt."

Életemben soha meg nem akasztottak, arczom nem pirult, de a mai nap mind

a kettőt meghozá szomoru tanúságul! Fejezé be szavait Gattus János. A jó tudósnak nem volt kedve többé magát fitogtatni; —csendes szerénységgel huzta

meg magát, — a külföld előtt nem győzte magasztalni a nagy király érdemeit, s a tudományokkal ékeskedő magyar urakat. Ezer ily apró történetnek volt tanuja

Mátyás kora, s ha néha fólelevenitjük emlékét jeleseinknek, csak az utókornak teszünk vele kedves dolgot.

Braun Lily

Braun Lily

1917. 34. A MARQUISNŐ SZERELMES LEVELEI. Írta BRAUN LILY.

(Folytatás.) Amit érzek, mióta Froberget elhagytam, az kimondhatatlan. Az elmúlt hónapok úgy néznek rám, mint jó barátok, a kiket annál gyöngédebben szeretünk, mennél több redőt szántott arcunkba a szenvedés. Minden nap harc volt a kis vadállattal, a mely saját csodálatraméltó anyjának a szívét széttépi és semmin sem nevet rikoltozóbban, mint az ő könnyein. De aztán jöttek az esték Önnel, Delphine!

Az ablakfülke homályából hallgattam hárfajátékát; az asztalnál a lámpa rózsás világánál ön hallgatott engem, mikor Rousseaut, Voltairet, Diderot-t, s közben a fiatal német költők, egy Bürger, egy Goethe pompás verseit olvastam fel…

Gróf Chevreuse Delphinehez. Versailles, 1778 augusztus 8. Legbájosabb! Lehetséges az, hogy az az elragadó asszony a megható fehér vászonruhában, a széles bergére-vel kibontott fürtéin, annak a nevét viseli, a kit én egykor imádtam? Büszke marquisnő volt ő ; gőgösen kopogtak magassarkú czipői a versaillesi parketten, a szemében nevetett a könnyelműség, az ajka ragyogóan piros volt. De ez a Delphine, a kivel tegnap találkoztam, puhatalpú czipővel lebeg a gyepszőnyegen, a szeme mély és titkokkal teljes, mint a tenger a holdas éjszakában, az ajka halvány, mint a soha nem csókolt leányajk. Elvből hűtlen vagyok; a ki azt hiszi, hűséget kell követelnie, az már elárulta a szerelmet. És Önt, legszebb Delphine, sokkal forróbban szerettem…

Altenau János Delphinehez. Paris, 1778 augusztus 25. Hivatkozik legutóbbi levelemre, drága marquisnő, és azt követeli tőlem, hagyjam el a házát, kerüljem a közellétét, mert Mesmer úr azt hiszi, kúrájának hatását veszélyezteti az én ellentétes magnetizmusom. Ámbár biztosan tudom, hogy Mesmer úr nem a magnetizmusomtól fél, hanem világos tekintetemtől és kételyeimtől, a melyek elvonhatnak tőle egy ilyen értékes pácienst, mégis engedelmeskedtem. Búcsú nélkül, éjnek évadján mentem el öntől, mint egy gonosztevő. Talán máskülönben nem tudtam volna uralkodni magamon…

Altenau János Delphinehez. 'Paris, 1778 szeptember 18.

Hogy köszönjem meg sorainak jótéteményét, drága Delphine, a melyek legvilágosabban azzal beszélnek, a mit elhallgatnak. Egyetlen barátjának nevez, mert úgymond, csak a barátság tud önzetlen lenni. Ezzel be akarja bizonyítani nekem, hogy csalódom saját érzéseimben! Hogy legyek tovább is barátja, mondjam meg,

hogy megy dolgom. Nem akarok erre banális frázisokkal válaszolni, hanem inkább megkísérlem egykori beszélgetéseinket folytatni, tehát lehetőleg személytelennek lenni. A benyomások, melyeket régi köreimbe való visszatérésemkor kaptam, még jelentősek arra, hogy előadhassam őket Önnek. Nagy előharcosaink halála óta mély depressziója uralkodik a szellemeknek…Aztán jött az idő, mikor Európa hőseivé

tette az üldözötteket, mikor egy Voltaire, egy Montesquieu, egy Bousseau hírneve diadalmaskodott a máglyákon, a melyeken műveiket elégették, mikor az elnyomott emberiség, a megbecstelenített ártatlanság a ferney-i patriarchánál talált menedéket s az ő nevében az ész és igazságosság nem egyszer győzött a világ minden hatalmasa fölött. Az üldözések alábbhagytak, a filozófusok néhány elve általános elismerésre jutott, eszméik, mint a magszálak a fákról és virágokról elváltak tőlük és betöltötték a levegőt…A Palais-Bourbon előtt különben találkoztunk a marquisval, a ki e késői időben köpenyébe burkolózott, hogy fel ne ismerjék. Gyakori vendég anyám hátsó szobáiban — mondotta Gaillard úr. Azt hiszem, drága Delphine, ez a felfedezés feloldja önt minden tekintet alól…

(Folytatása következik.)

Erdős Renée

Erdős Renée (eredeti nevén: Ehrental Regina) (Érseklél, 1879. május 7. – Budapest, 1956. július 9.) író, költő.

1909. 21.MRS. CROWN ELUTAZOTT. Elbeszélés. Irta Erdős Renée.

Mrs. Crown elutazott, — mondta a szobaleány jelentőségteljesen, mikor bementem az ebédlőbe. Vállat vontam. Valóban, az én tányérom mellett levő hely üres volt. Csak egy kis ibolyacsokor állt ott a teríték helyén, egy egészen

friss kis ibolyacsokor, szalaggal átkötve, egy pohárban.

— Mrs. Crown az ön számára hagyta itt az ibolyát, - mondta a szobaleány és nevetett. Meglepődtem.

— Az én számomra? Mi oka lehetett erre?

— Azt mondta, hogy miután ön annyira rokonszenvezett vele. Elvörösödtem és a társnőmre néztem, a ki velem szemben ült s a kinek a szelíd, meleg tekintete megint csak azzal a kis szomorú szemrehányással pihent rajtam, a mivel mindég találkozom, ha valami helytelen dolgot cselekszem. Ez a pillantás azt mondta:

- Látja, már megint igazságtalan volt!

- Igen, megint, mint annyiszor, megint csak igazságtalan voltam. Ijedten néztem a kis ibolyacsokorra. Jó Isten, mit kezdjek vele? Ez Mrs. Crown ajándéka, azé a Mrs. Crowvné, a kit én két hónapon keresztül, a míg mellettem ült a table d'hotenál, a legkíméletlenebbül bántottam, a kit, mihelyt megérkezett, úgyszólván lehetetlenné tettem. Mrs. Crown komikus alak lett, a kit, akármit mondott, titkon mindenki kinevetett...Elmondta, hogy nem tetszettek neki a San Marco czelláiban a freskók és hogy a Santa Croce kápolnái nem tették rá azt a hatást, a mit várt tőlük. Az ember ezekről a dolgokról annyit olvas előre, mondta, és a mikor aztán a közelükbe jut, nem elégül ki a várakozása. Most már tombolt bennem az ingerültség. Odafordultam hozzá és azt mondtam neki:

- Ön ugyebár Californiából jött? Mellettem valaki elnevette magát, de Mrs. Crown nem vette észre.

- Igen, - - felelte nyájasan. Ekkor azt akartam mondani:

- Nos, önnek kár volt eljönni Kaliforniából. Vagy ehhez hasonlót. De a szemem megint a társnőm rémült, óvó tekintetével találkozott és én mérsékeltem magam. Nem szóltam semmit. De a többieknek, e csúfondáros table d'hote népségnek, ez elég volt…

Mrs. Crown…tudta, hogy butának tartják és ezért sokat beszélt zenéről, a miben

nagyon otthonos volt. Esténként a szalonban leült és játszott. Igazán csinosan, sőt érzelmesen, de ilyenkor mindenki szökött. Senki sem akarta észrevenni, hogy ez az asszony jól játszott. Az, hogy Californiából jött és nem szerette Firenze palotáit, mint egy átok ült rajta. Ő pedig most már megfélemlítve, csak azért is rehabilitálni akarta magát. Ha hazajött valahonnan, templomból vagy múzeumból, tüntetőleg dicsért mindent, a mit látott. El volt ragadtatva mindentől és noha Berninit összetévesztette Benvenuto Cellinivel, nem szóltunk

neki semmit, engedtük, hogy áradozzék…

Odamegyek és halkan kinyitom az ajtót, hogy lássam, ki játssza a „Cserebogár, sárga cserebogár”-t. Majdnem kővé meredtem a meglepetéstől. Mrs. Crown volt. Odamegyek hozzá.

- Hát maga magyar dalokat játszik ? Honnan vette?

- Oh, imádom a magyar zenét, — mondja ő. A boldogult uram kottái ezek, ő hozta nekem Ausztriából. Lisztet is nagyon szeretem és- az ő magyar rapszódiáit gyakran játszom. Elfordultam. Meg voltam hatva. Mrs. Crown úgy nézett rám, mintha csak azt mondta volna:

— No látod, te barbár, te kegyetlen, te szörnyeteg, no látod.

Ettől fogva nem bántottam többé, csak nem szóltam hozzá, mert nem akartam mérgelődni. Sőt egyszer a többieknek azt mondtam:

- Mrs. Crown nem is olyan buta…

Kedvetlenül mentem tovább. Jó ég, gondoltam, milyen ostoba vagyok! Csak nem sajnálom, hogy Mrs. Brown elutazott? A szivem fájt, mint mindég, ha valami általam elkövetett igazságtalanság tudatára ébredek és most már a világ minden kincséért nem adtam volna, ha valamelyik utczasarkon egyszer csak elibém bukkan csúnya kis arczával és így szól:

- Lekéstem a vonatról. Csak este utazhatom el. Hogy megszorítottam volna a kezét. Vele mentem volna egy darab úton és egy pár kedves dolgot mondtam volna neki. Megdicsértem volna a pastelljeit én is. Megköszöntem volna igen melegen az ibolyát, a mit számomra az asztalon hagyott és azt mondtam volna, hogy sajnálom, hogy ilyen hamar elmegy. Hogy én csak nehezen barátkozom meg, de ha aztán megbarátkozom, stb. Már valamit csak mondanék neki, ha így

véletlenül elibém állna. De nem jött. Nem jött. Akkor este hatig Róma utczáin bolyongtam, reménykedve, epekedve és búsulva és egészen megtörve érkeztem haza. Az asztalnál kérdezték, hogy mi bajom. Valamit füllentettem hamarosan.

Dehogy mondtam volna meg, hiszen tán kinevettek volna érte, ha mondom, hogy Mrs. Crown miatt vagyok szomorú. És ha megmondom: miért, talán meg sem értettek volna. De ezen az estén annyit szenvedtem, hogy újból és erősen elhatároztam, hogy ezentúl nagyon jó leszek az emberekhez.

Havas Aliz

1918. 5. HAVAS ALISZ: SZENT BORBÁLA KÉPE. REGÉNY. Ára 6 korona. Egy fiatal írónő első könyve. Kitűnően elbeszélt, érdekes történet…Az elbeszélést a VÚ 1916. évfolyamában folytatásokban közölte. G.

1920. 6. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

Katiczabogár. Mai számunkban új regény közlését kezdjük meg. Szerzője Havas Alisz, a kit Szent Borbála képe czimű regényével néhány év előtt mi mutattunk be először. Ez a regény akkor úgy lapunkban, mint könyv alakban igen szép sikert aratott. A Katiczabogár most már teljes éretten mutatja a fiatal irónő tehetségét: finom vonásokból szőtt, érdekes meséje, alakjainak szépsége, a lélekrajz mélyre hatoló művészete és az egészen illatként eláradó tiszta, nemes életfelfogás bizonyára ép oly gyönyörűséget fog szerezni az olvasóknak, mint nekünk, mikor kéziratban olvastuk.

Havas Alisz regénye az 1920. 6 – 24. számokban olvasható. Néhány szemelvényt emeltünk ki. G.

1920. 6. Katicza bogár. REGÉNY. — IRTA HAVAS ALISZ.

I.

Szótlanul ültek a gazdag berendezésű szobában. Egyéb nesz sem volt, mint a képes folyóiratok lapjainak meg-megzörrenése, mikor valaki tovább forgatott egyben, vagy elvett, vagy visszatett egyet a helyére. Nagy, vaskos könyvek egész halomban súlyosodtak a szép asztalterítőre, a szőnyegek tarka mintái, a falak értékes képei, az össze-vissza halmozott, sok egymástól eltérő ízlésre valló diván párna, minden élénk, változatos, meleg volt itt, a paraván, a déli növények,

a sarokba állított szobor, a mindent megkétszerező nagytükör, minden a mi itt volt, szerepelt a versenyben : lekötni a figyelmet, szórakoztatni, megkönnyíteni a várakozást. Elfeledtetni a várakozásnak esetleges izgalmát. Hányféle fantázia, hány művésznek és hány mesterembernek érzése és esze válik itt egy közös czél eszközévé, a nélkül, hogy valaha sejtették volna ezt a találkozást. Csöngettek. Hárman érkeztek. Egy finom arczu nő, a tizenöt éves leányával és öt éves

kis fiával. Ő maga egészségesnek látszott, hogy melyik gyermeke beteg, nehéz volna megállapítani, mindkettő sápadt…

II.

A nappali szobák tátongtak az ürességtől, kirepültek a madarak. A leányok mindnyájan az udvaron és a kertben ültek, sétáltak, a nagy gesztenyefa alatt Paulovics Póli mondta a természetrajz-leczkét s a többi tizennyolcz hallgatta. Csak tizennyolcz, a tizenkilenczedik a kert legrejtettebb zugait bújta, bár már kékesszürke homályba borult a májusi alkonyat. Kató volt ez, valamelyik társának téli nagykendőjébe burkolva. Még így is didergett, pedig a többiek könnyű batisztban jártak….

A két nagy templomi gyertya lobogva égett, s különös árnyak vetődtek a falra. Hoki Erna, a karcsú, magas IV. éves térdelt az oltár előtt, mindenki természetesnek tartotta, hogy ő, mert ő „imádta" legkitartóbban a hitoktató tisztelendőt. Hozzá legközelebb az osztálytársai álltak, ültek, térdeltek, aztán távolabb és távolabb a III., II., I. évesek. Az oltár szomszédságában Joli ült és a mellette térdelő Zsuzsa Joli ölébe hajtotta fejét. És a térdelő Hold Erna jeladására Mária-énekbe kezdtek. Szép volt a dal, szép volt ez így a felsőbb parancs és felsőbb hatóság jelenléte nélkül. Kató odahúzódott, hol legsötétebb volt az árnyék, fejét egy szekrényhez támasztotta és Zsuzsát nézte.

1920. 8. Senki sem akadt Katón kívül, a ki a költői igazságszolgáltatás mellett tört volna pálczát. Végül a tanár olyan kérdéseket tett, melyekkel szembeállította az életet és a költői alkotást, a növendékeknek összehasonlításokat és megkülönböztetéseket kellett tenniök. Lassanként Paulovits Póli s még néhány

leány arra a meggyőződésre jutottak, hogy kell az igazságszolgáltatás, mások megmaradtak az ellenkezőnél, a vita mind hevesebb lett, a beszélni akarók alig tudták megvárni, hogy a beszélők befejezzék mondanivalójukat, a tanár is mindjobban megélénkült, véleményét most sem árulta el, hanem erős logikával egymásba fonódó kérdései fokozatosan mind jobban összeroppantották az

ellenvetéseket, lassan mind többen és többen fogadták el és fejtették ki azt, a mit Kató érzett, hogy az egységes kompoziczióban kell igazságszolgáltatás, mely logikus következése a szereplők egyéniségének, cselekedeteinek.…

1920. 11…A vendégek távozása után kivitték a társalgóból az odarendelt tea maradékait, Kósék és Aranyossyék is nemsokára fölmentek szobájukba. Zsuzsa rejtegetett, de egészen el nem titkolt mosollyal nézegette Katót s mikor az anyja le akart feküdni, ő még átment a másik szobába, a hol Katót helyezték el éjszakára. Leült s keresztbecsapta szép czipős lábait.

— Jól mulattál? Katicza bogár!...

VIII.

A II. osztály irodalmi óráján Szép Ilonkát olvasták. Ismerte már mindenik növendék, de itt más, nekik egészen új nézőpontok szerint tárgyalták. Kató előtt megelevenedett egy szép leányalak, szelíd arccal, mélytüzű szemmel, mélyen szenvedélyes lélekkel. Egy leány, a ki úgy szeret, hogy meghal, mert szerelme nem tud megszűnni, a kire halálos ítéletet mond büszke szerénysége, mely a vadászért rajongott, a király elől visszavonul…Legközelebbi órán írásbeli dolgozat tárgya volt Vörösmarty Szép Ilonkája….

1920. 16…Zsuzsa megfogta Kató kezét és izgatottan szólt:

— Szerettem, Kertész. Nem mondtam, de tudtad . Ő is törődött velem.. Sokszor nagyon is. Néha meg elejtett, mellőzött. Ilyenkor majd megbolondultam. Képzelheted, én, a vad természetemmel. Én nem gyakoroltam az önuralmat. Nem tartom szükségesnek. Az indulat, az akarat, a tűz, az erő: az élet! S a kiben megvan ez a sok szín, az megszürkítse magát egy frázis miatt, a mit az öregek találtak ki, a kik mindenen túl vannak! Önuralom! Csak még ez egyszer gyakorold Katókám, aztán szokj le róla. De mit kerülgetem azt, a miért ma hozzád jöttem? Meg kell tudnod: én már nem Kertészt szeretem…

XXIX.

….— Pszt, Kató elaludt, — felelt a kisfiúnak reszkető ajakkal.

— Még korán van, — feleselt szelíd hangon a fiúcska, két kis kezét két zsebébe mélyesztve.

— De ő elfáradt, — és Kós halk hangja csakúgy reszketett, mint az ajka. És a keze is úgy reszketett.

— Kató elbújt, — mondta a 'gyermek mosolyogva és az öröm hangján, hogy így

kitalálta a tréfát.

— Nem, fiam, ő alszik, nem játszik ma veled.

— Miért?

— Mert nagyon, nagyon fáradt.

— M i é r t?

A fiúcska szeme tágra nyílt és a hangja csupa ámulat, csupa megütődés. volt. így

még soha sem bánt Kató kis öccsével. Zsuzsa odafönt maradt Kató mellett, mert Kató nem jöhetett már le. Elaludt a büszke-bús fenyves szívében

VÉGE

Nyugat 1918. 2. Figyelő

Schöpflin Aladár: Szent Borbála képe
(Havas Alisz regénye)

Ezt a regényt egy fiatal leány írta, aki egy gyermek nyílt szemével és egy éles, határozott kritikájú, érett ember ítéletével néz körül a világban. Amit látott, azt jól meglátta, - sokat kitalált vagy elképzelt, az is sokszor olyan eleven benne, mintha látta volna. Megcsinálni pedig úgy tudja a dolgát, mint egy kész, erős, dolgában biztos író. Új emberrel szemben ritkán volt ennyire az az érzésem, hogy önálló, az egész többi világtól különböző egyéniséggel állok szemben.

Fiatal leánynál első sorban az lep meg, hogy egész lénye inkább a gondolat, mint az érzés szférájában mozog…A regény egy lelkileg egy szerelem története. A magyar leány a tengerparton kerül össze az orosz férfival. A leány ábrándos, sóvárgó, de a maga saját útját máris erős ösztönnel kereső teremtés, a férfi igazi orosz: egzaltált, zseniális, töprengő, szélsőségek közt hányódó művészlélek…Az öntudatlan szerelmi közeledést Velence városa és a háború kitörésének izgalma lobbantja ki vallomásra. De a háború választja is szét őket: az orosznak mennie kell haza katonának. A mesének komponálásában vesszük észre a kezdőt. A háború motívumára szüksége volt, de nehezen küzd meg vele és nem tud ép bőrrel kimenekülni belőle…

VASÁRNAPI UJSAG. 42. SZÁM. 1916. 63. ÉVFOLYAM. SZENT BORBÁLA KÉPE. REGÉNY ÍRTA HAVAS ALISZ . (Folytatás.)

Kosáryné Réz Lola

A VÚ IV.-fejezetben olvasható: 1920. 16. A HALOTTAS ÉNEK. Elbeszélés. 1921. 23. Ulrik inas.

1920. 11. 131. oldal. Recenzió. Kosáryné Réz Lola: Filoména

Aki csak valamennyire is érdeklődik a magyar irodalom újabb fejleményei iránt, annak meg kell jegyeznie egy ú j nevet: Kosáryné Réz Loláét. Váratlanul merült föl ez a név az ismeretlenségből, az Athenaeum regény-pályázatán, melynek első, legnagyobb díját nyerte el FILOMÉNA című regényével s most, hogy ez a munka megjelent, az olvasó is szentesíteni kénytelen a pályabírák ítéletét: a Filoména csakugyan igen kitűnő regény, a legjobb dolgok egyike, amiket az utóbbi években magyar szerzőtől olvasni lehetett.

Egy falusi kis tót cseléd története a remény fonala. Még gyermekkorában kerül Filoména a kis felvidéki városba cselédnek, szolgál mindenféle házaknál, segít egy derék öreg kofaasszonynak az árulásban, megint cseléd lesz, züllésnek indul, tele van belső nyugtalanságokkal. Félvér úri származásának tudata folyton izgatja alantas helyzetében, mindig előtte van természetes apjának a négyes fogaton járó grófnak a büszke, méltóságos képe, akit anyja egyszer megmutatott neki. Ez az emlék azzal a szuggesztióval tölti el, hogy neki is úgy kell járnia, mint az anyjának; kiemelkedik a züllésből, úri helyekre kerül, csakugyan szerelmi prédája lesz egy bányamérnöknek, gyereke születik, majd meg is hal s ő szolgál tovább, amíg a beteges furcsa kis líceumi pedellus el nem veszi feleségül. Most már jó élete van, csöndes, nyugodt, de a vágy, hogy gyermeke legyen, beleveti egy kemény, parancsoló természetű tanár karjaiba.

Fia lesz tőle s ezzel élete új fordulóra jut: most már a makacs anyai ösztön hajtja, urat akar nevelni a fiából, olyat, mint az ő apja és fiának az apja. Férjét, aki minden munkára képtelen beteg, kiteszik állásából és Filoména most már magában küzd tovább a fiáért, amíg eléri célját. A fiú csakugyan úr lesz, bányamérnök, úgy mint Filoména első, meghalt gyermekének apja. Filoména most már megöregedve, megnyugodva szolgál tovább, a fiára gondol, aki a háborúban van s ha hazajön, kiemeli őt a cselédi sorból. Életcélja elérésében megtisztultan hal meg, amikor indulnia kellene a fiához, Budapestre s nem is sejtve, hogy fia halállal vívódik a hadikórházban.

Nagyon gazdag történet ez, gazdaggá teszi az író invenciója, amely egyre új, érdekes és hangulatban is változatos helyzetekbe tudja forgatni a történetet és útközben egyre új, a felvidéki életet tipikusan jellemző alakokat elevenít meg. Filoména, amint családtól családhoz vetődik szolgálni, megismeri – s általa mi is megismerjük – azt az egész életet, amely a hegyoldalakra épített kis bányavárosokban folyik.

Az írónő egész szokatlanul gazdag megfigyelési és emlékanyaggal dolgozik, csak úgy rajzik belőle az alakok sokasága és mindegyik pontos kontúrral van elválasztva a többitől s kevés, de jellemző, életteljes vonással van ábrázolva. Az egész fölött pedig összefoglaló levegőként lebeg az író meleg, megértő, mélyen humánus asszonyi bölcsessége. A legritkább dolgok egyike, amire nagyon kevés asszonyíró volt eddig képes: harmonizált és teljes egyensúlyt tar képet tudott magának a Filoména szerzője alkotni a világról. S valami egész különös tisztaság van lényében, amely megfogja az ember szívét s olyan, mint a nyári napsugár, amely meg tudja aranyozni az élet szemétjét is. A Filoména szerzőjével irodalmunk legjobb neveinek sora bővült eggyel.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)

csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.com/.

Pákh Albert

1867. 25. Közlemények Árvay László bujdosásából.

Átdolgozta PÁKH ALBERT

I.

Nincs szándékom feszegetni azon okokat, melyeknél fogva egy évtizeddel ezelőtt egy sereg honfitársammal együtt Törökországba költöztem én is. Meg fogják engedni olvasóim, hogy a mi addig történt, hallgatással mellőzzem, — ezt elbeszélni nem az én dolgom, nem is feladatom. Igen jól tudtam én, hogy „itt élned,halnod kell," hogy .,a nagy világon e kivül, nincsen számodra hely," — arról is meg voltam győződve régen, hogy a hazai kunyhó szerény tűzhelye sokkal melegebb, mint az idegen paloták pompás kandallói: — de

mentünk, mert ugy parancsolta a hazaszeretetnél hatalmasabb két ur: a szükség és a remény. És parancsoltak vezéreink, kikhez mi hűségesen ragaszkodtunk azelőtt a szerencse, most a szerencsétlenség napjaiban. Fedező sereg voltunk. Magamról megfeledkezve, részvéttel és csodálkozással néztem gyakran nem egy társamat. Elhagyta hazáját, elhagyta apját, anyját, testvérét, nejét, gyemekét vagy más rokonát a kiknek sorsa az övével talán elválaszthatlan kapcsokkal volt összekötve, a kik talán életök fentartóját vesztették el benne. S megindult most a vezéri parancsszó után a szomszéd ország lakatlan rengetegeinek, oly utakon tévelyegve, hol csak tolvaj csempészek szokták néha életveszély között áruikat szállítani. Vállait fegyver és lőszertáska nyomja; léptei ingadozók a sziklás egyenetlenségen, mely Örökké fogva tartja figyelmét, nehogy helytelen lépést téve, tagjait megsértse, vagy a szakggatott sziklafalakról örökre lebukjék. Rajta levő terhe között, egy megevö falatja nincs, de avval biztatják, hogy majd falukra akadnak, vagy juhász tanyákra érnek s akkor — minden lesz! A nap hosszú fáradalmait az éjszakák nem enyhítik jótékony nyugvással. Menniük kell, pihenésre most nincs idő — igy kívánja a vezéri parancs. De a vezéreket paripáik hordozzák, utánuk málhások szállítják az az élelmet, — esznek és isznak, a mikor kívánják. Ha akarnák sem lehetne gondjuk arra, ha egy gyalog ember kidül az útból

éhség- és fáradságtól leverve; ha egy lova kidült huszár nem képes a sebes gyaloglásra, elmarad, éhen vesz vagy valami jámbor atyafiak agyonverik; ha egy lovas bágyadt lovával lezuhan a mélységbe, —nincs gondja erre senkinek, mert nincs idő a késedelmeskedésre…

1867. 26. Közlemények „Egy magyar menekült bujdosásá"-ból, II. 1849. augusztus hó utolsó napján a menekültek Viddinben összpontosultak. A vár déli részén, a Duna és egy kisebb folyó közötti sik téren állottak tanyasátraik, elkülönözve egymástól testületenként egyenes, széles utczák által. A magyar menekültek három külön testületet képeztek. Az egyik Bem dandárja volt, melyet Vöröstoronynál a muszkák még julius hóban szorítottak ki Oláhországba; ezek fegyverőket viselték, mig az ügyek Magyarországon végokét érték. A másik testületet képezék a Török tábornok hadtestéből Mehádiai keresztül menekvök. A harmadik volt Bem kisérete. Az elsőt tehetjük 2000, a másodikat 2200, a harmadikat 800 főre.…Volt közöttünk valami 500 lengyel, a kik sok pénzt hoztak ki magukkal hazánkból, s volt továbbá itt is olyan zsidó elég, a kiket mindenre lehet használni az ég alatt. A pénz circulatióba jött lassanként, és természetes, hogy ki nem maradhatott a kártya

sem, s volt nyereség és veszteség elég. Ott ültek a tanyatér közepén sátraik előtt a viddini markotányosok; egyik előtt egy rakás dinnye, szőlő, szilva; a másiknál kenyér, száraz hus és sajt, a harmadiknál bor, pálinka; a negyedik kávét, dulcsászt, nargillát és csibukot kinál; az ötödik inget, czipőt papucsot, s egyébfélét; a hatodik tombakit, dohányt, pipát és pipaszárt árul, — s ezeket

mindig nagy sokaság veszi körül s a forgalom napról napra élénkül. S bebizonyul,hogy a hol kettő elélhet, a harmadiknak is csak jut valami s a negyedik sem vesz éhen. Igy élt a sátorozó tábor a viddini síkon, az első hetekben.

III.

Ez itt a mi tanyánk — az ö ősi egyszerűségében. Se fala, se kéménye, kiterítem

egyik sarkát, s ez nappal ablak, melyen kikandikálok, este ajtó, melyen hüs szellőt bocsátók be. Egyik sátor olyan, mint a másik; ha kimentem s visszatérek, csak ugy ismerem meg, hogy honn vagyok, ha rendre olvasom szomszédaimat. Legalább nincs mit felhányjon egyik a másiknak, mind egyenlök vagyunk a — nyomoruságban. De mit beszélek nyomoruságről! Hát kinek mi baja? nincs-e gondoskodva mindenkinek élelméről, lakásáról? ha rövidséget szenved valamiben, nem adják-e meg neki nyomban? ha megbetegszik, nincs-e, a ki ápolja, gyógyítsa? Ha honvágytól kesereg, nincsenek-e elegen, akik megvigasztalják? Oh, csak igazságosak legyünk! Ezer hálát adhatunk nemes lelkü szomszédainknak, kik megoszták velünk a vendégszeretet szives asztalát, s vigaszt és eröt öntöttek lankadó lelkeinkbe. Ott kaptunk gyámolitást, a honnan hajdan nem is vártuk és reméltük…

1867. 27. Közlemények „Egy magyar menekült bnjdosásá"-ból. IV.

Andrássy levele Konstantinápolyból nem volt koholmány; megtudtuk, hogy igaz. Állapotunk mindig kétségesebbé lett.

„Tőrökké lenni, vagy nem lenni?" ez volt most a kérdés, mely mindenkit gyötrött, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. A kérdés fontosságát mindenki érezte, mert hiszen arról volt szó, hogy eltagadjuk hitünket, nemzetiségünket, vagy pedig legyünk a legbizonytalanabb sorsnak martalékai. Olyan dolog

volt ez, mire nézve senki sem szorult a másik tanácsára; ezt mindenkinek önmagával kellett elvégeznie. Annyi igaz, hogy a törökök iránt táplált ellenszenvünk s balvéleményeink mindinkább oszoltak. Meggyőződtünk, hogy nem istentagadó barbár népek ezek, sem emberevő pogányok vagy haramiák — mint sokszor gyermekkorunkban ijesztgettek, —

hanem nemes lelkű, józan erkölcsü, vallásos buzgalmu emberek, kik sokban például szolgálhatnak a mivelt európaiaknak. Legnagyobb bűnük s szerencsétlenségük oka, hogy egykor hatalmasok voltak s most tehetetlenek. Szokásaik ugyan eltérnek a mieinktől, de azért nincs ok, tőlük iszonyodni…

— Peki! (Jó) monda ő. Erre levette fövegét akeresztelendőnek s azt a mellette álló őrnagynak adván át, monda: „Szizin ad

Szali olur" (A te neved Szali lészen); ezután fülig fejére húzta az uj hívőnek a vörös feszt, mire az őrnagy két kezébe fogván az átvett föveget, bele köpött, azután a földhöz vágta, rá tiprott s „szittim, gyaur!'- szavakkal tovább rúgta. így ment ez sorra. Elvégezvén ez ünnepélyt, a török zászlóalj imára borult le. Ima után a banda egy siralmas nótát kezdett rá, majd ríva fakadtunk tőle — és kiállottuk a sarat szerencsésen. Most már felavatott becsületes muzulmán lettem; nevemet felírtam a magam orthographiája szerint, hogy valamikép el ne felejtsem, de felírattam egy igaz hitü derék juszbasi kollegám által a török Abécze szerint is, hogy azon esetben, ha maid havidijamat kelletik nyugtatnom, alá tudjam irni annak rendje s módja szerint, Minden igyekezetem ezután oda fog irányulni, hogy jó török váljék belőlem. Ha Allah megsegít, három capitulatiót talán még kiszolgál Szali aga…

Majd ha Viddin utczáin végig sétálok: egy lépés — szünet — második lépés — ismét szünet s igy tovább; most jobbra nézek, azután fejemet ismét méltóságosan balra kanyaritom. De ez még nem elég. El fogok járni a kávéházakba, megtanulok, helyesen bókot csinálni, tisztességesen, keresztbevetett lábakkal ülni, csibukozni, végre halkkal és szerényen társalogni s a mi legfőbb, naphosszat mélán gondolkodni. Majd csak lesz belőlem

valami. Isten veled tábori élet! sokat áztam benned, de meghocsátok, mert én most kaszárnyában lakom

Mikszáth Kálmán: Az aleppói basáról /Mek/

…A véletlen kezemre játszotta egy emigráns szabadsághős kéziratos naplóját, egy negyedfélszáz oldalas könyvet, amely nyilván nyomtatva is adna annyit, mert olyan aprók a betűi, hogy szinte nagyító kell az olvasásához. Özvegy Kövessy Gyuláné ajándékozta nekem nagyapjának, Árvay László honvéd századosnak a följegyzéseit, amelyekben, úgy nézem, sok az ismeretlen adalék a bujdosók életéről...Memoárjai, úgy látom, egész terjedelmükben megérdemelték a kiadást, most csak egy-két, Bemre vonatkozó följegyzést szedegetek ki belőlük, amelyek, amennyire én meg tudom állapítani, soha nem jelentek meg nyomtatásban…

Pekár Gyula

Az előzőekben a következő VÚ-számokból válogattunk Pekár írásaiból: 1885. 1.; 1917. 46.; 1918. 13; 1919. 29

1899. 14. Elbeszélések Pekár Gyulától. Egyszerre két külön és terjedelmes kötet jelent most meg Pekár Gyulától, kinek nevével a lapok szépirodalmi közleményei közt, valamint a könyvpiacon is gyakran találkozik az olvasó, s csak pár hónapja, hogy Don Juan címen a szerelem legendáiról különböző nemzetek irodalmából közre bocsájtott egy kötetet. Pékár Gyula szereti a bizarrságot, a realizmust, de az érzelmességét is, s a benyomások uralkodnak rajta. A lélektan, a szív is foglalkoztatja, s az érzelmek világánál szívesen időz. Az elbeszélő irodalomnak Pékár Gyula egyik figyelemreméltó írója, sok megfigyeléssel, melyben nemcsak az élet, hanem az írott könyvek — főleg a franciák — vezetik. Előadásában a stílnek helyet biztosít, sőt az úgynevezett «színes stílre» nagyon vigyáz. Látszik, hogy az irodalmi iskolákat jól ismeri és jó tanuló. Két új kötet egyszerre jelent meg most tőle különböző kiadóknál. Tartalmában, felfogásában kiválóbb Az esztendő legendája, melyet az Athenaeum adott ki szép kiállításban. Itt a szerző, a kinek a realizmus egyik tulajdonsága, ettől eltérőn ábrándképekben nézi végig az életet, s egy esztendő évszakaiban írja le az emberi kort, a gyermeki kor üde ártatlanságának kezdetétől a fejlődő, tomboló szenvedélyeken végig, a perzselő nyarat, aztán a csillapodó

mérsékletű és gyümölcsöző őszt hervadásával, végül a melankolikus telt, a szenvedélyek kihűlésével. Az ötlet, hogy minden hónapnak egy külön elbeszélést ad, és az emberi természetet tizenkét hónapra, tizenkét jellemző elbeszélésre osztja föl, magában véve is jó inspiráció. A tizenkét elbeszélés pedig lényegében, hangjában alkalmazkodik, hogy a sorozatban betöltse a maga helyét. A könyv ára 3 frt. — A másik kötet a könnyebb elbeszélés fajtáiból való: .A jukker lány és egyéb, esetek*, elbeszéli Dodó főhadnagy. Ezt a Singer és Wolfner czég adta ki. Van benne tíz jól megírt elbeszélés, melyet Dodó főhadnagy beszél el. Mivel az első elbeszélés címe A jukker lány, a kötet is ettől kapta nevét. Minden elbeszélés hőse katona, vagy színhelye a kaszárnya. Egyenként olvasva a lapokban, az uniformis egyformasága nem tűnik annyira föl, mint a kötetben egymás mellé helyezve. Ára 1 ft 50 kr.

1909. 52. Karácsonyi szám. Esztétika. Írta PEKÁR GYULA.

I.

Tehát a szép özvegy újra szobrászkodni kezd? Ön revient toujours... Ösmerem Cholthay Ellát gyerekkora óta és cseppet se csudálkozom, hogy nagyon is kevéssé esztétikus házassága után így visszatér régi művészi hajlamaihoz. Elevenszemű szőke fruska, most is látom a csoltói vadászebédeken az asztal végén, hogy forgatja fitos orrát s mily gonddal gyúrja ki kenyérgombóczból szobrocskáit! Csinál kutyát, macskát, bácsit, főként huszár bácsikat.. .

II.

Ella két évet töltött Parisban. Hallottuk: tanul, rajzol, szobrászkodik, egyszer pláne a magyar lapok is megemlékeztek róla, hogy szobrai valami amatőr tárlaton sikert arattak. De mit csinált ott különben?...

III.

«A lehető legközelebbi viszontlátásra!... Mea culpa, tisztán az én bűnöm, hogy ez a viszontlátás csak oly igen későn következett be. Egy ötlet gyakran erősebb a legjobb szándéknál is : én egy szép napon bizony cserben hagytam az Ella szalonját, s búcsú nélkül délvidékre szöktem. El Nizzába, Monle Carloba...

Csak bosszú hetek múlva, farsang derekán vetődtem haza. Utólag szörnyen bántolt a lelkiismeret s nem igen mertem mutatkozni az Epreskert-negyed táján. A pletykák azonban hivatlanul is felkerestek…

IV.

…Csillogó szemek, tréfálkozva így ment ez tovább. Jött a pezsgő, kicsit tán be is csíptünk, denikve ép a leghangosabban kaczagtunk, mikor úgy tizenegy felé sürgető, hosszan lüktető csengetés hangzott fel a kapu alól. Ki lehet ez? De türelmetlen! No jön már Jancsi. Levél az ezüst lálczán, vastagon ráírva, kétszer aláhúzva: n'agyon sürgős.

Ella feltépte:

- Az Avar Imre írása…

Rajongó alázattal tapadtak raja. Hű

VII.

Jött a tavaszi tárlat megnyitó ünnepe. Ezernyi fényes sokadalom sürög a termekben, mindenki, maga a miniszter is érdeklődve kérdi:

- De hát hol a Gholthay Ella szobra ? Hol a Jövő?

Nem tudom ki csinálta a rossz vicczet: - Kegyelmes uram, csak a jövendőbelijét hozta el magával. Tény, hogy Ella tulajdon e perczben vonult be Avar Imre karján. Arcza sugárzott, boldog volt kimondhatatlanul. Szemben gratulállak neki, de háta mögöll döbbenve súglak össze az emberek:

Szent Isten, ez a toldott-foldott rút arcz! És Ella ugyan minek várta be azt az

öngyilkossági kísérletet? Most megy hozzá, mikor még szörnyebb, mint azelőtt volt ? ! De Ella mit sem értett e sok csúfolódásból, Ó szeretett végre és vak volt. Félrehívolt egy sarokba, — súgta diadalmasan:

- Az esztelika! Látja-e, mit csináltunk a férjem arczából? Ügy-e szebb, mint azelőtt volt?

Szende-Dárday Olga

Szendéné Dárday Olga. Krónika, Művészet, 1913

www.mke.hu/lyka/12/359-364-kronika.htm

Dárday Olga, Szende Fülöpné, szobrász és író (1880 – 1923 ). Síremlékeken kívül megmintázta Dárday Sándor bronz mellszobrát, (Legfőbb Állami Számszék). Regénye: Rozsda, (1912). Metapédia

Munkája: Forgácsok. Elbeszélések. Bpest, 1903. (Athenaeum Olvasótára XII. 18. Ism. Az Újság 1904. 38. sz.) Szinnyei

Szende-Dárday Olga. Rozsda. — Ism. r. r. Budapesti Szemle. 160. köt.

155—158. 1. Itk, 1915. 1. A VÚ 1912. 27 – 52. számaiban folytatásokban közli. Ezekből szemelvényeket válogattunk. G.

1912. 27 . Szende-Dárday Olga: Rozsda

A kicsiny, sok csecsebecsével telerakott szalonban olyan lárma volt, mint egy papagály-roliére-ben. Rita elutazásának hírére a lárma még fokozódott.

— És hova fogsz menni a tantival?

— Montéba?

— Parisba ? — csicseregték össze-vissza, Ritát körülvéve.

- És eddig ki utazott a nagynénivel? - kérdi a hegyes orrú Borsody Hedda, szemeit

félig lezárva s fejét félvállára hajtva.

- Egy társalkodónő, — feleié Rita gyanútlanul…

1912, 28 Sz,.D. O,: Rozsda…Flóra tanti az utazási hely kiválasztásában nem volt még tisztában. Íratott Ritával egy tucat levelet Abbáziába, Raguzába, Nervibe, Palermóba hoteleknek és penzióknak. Azután nagy tanácskozásokba és kételkedésekbe fogott

— Was glaubst Riterl, Abbázia mégis csak unalmas lesz már májusban, nem?

Édes Flóra néni, én sohasem voltam még ott.

— Raguza meg messzi van, igen körülményes az odautazás, nem gondolod?

— Flóra néni, én még nem voltam ott sem.

— Mit gondolsz, Nervi és Palermo meg már meleg lesz.

- Ott sem jártam ugyan, de földrajzi fekvésükről Ítélve, alighanem már meleg lesz, - felelt Rita nevetve…

1912. 46. Szende-Dárday Olga: Rozsda

Ihl doktor még ellátta Ritát egy csomó jó tanáccsal. Másnap este eljött érte, elvégezte helyette az összes unalmas apró teendőket, poggyász elhelyezést, jegyváltást, kabinbiztosítást stb. Végül átnyújtott neki egy nagy csokor hófehér rózsát, melyet egy lelkendező kis fickó hozott a hajóhoz — s meghatottan búcsúzva

tőle, tréfásan bevallotta neki, hogy mennyire örül, hogy már olyan őszülő vén ember, mert különben valószínűleg Rita nemcsak a rózsákat vinné magával, hanem a szívét is, — így azonban csak igaz jó barátságáról biztosíthatja, mellyel bármikor rendelkezésére áll, ha valamikor tanácsra vagy támaszra szüksége volna. Rita a feléje nyújtott hatalmas két német markot alig akarta elereszteni. Szemei könnybeborultak és alig tudott egypár halk szót dadogni. - Bátorság gyermekem, — szólt még egyszer a doktor, azután gyorsan elfordult s kissé nehézkesen lelépkedett a fedélzetről levezető keskeny lépcsőn. Nemsokára már benn ült a gondolában a hajó mellett és onnan integetett fel a szomorúleánynak.

A gőzösön már nagy csörrenéssel csavarták fel a horgony láncot, a sziréna üvöltött, a gondolák széjjelrebbentek, a hajó megindult s Rita a sötét alkonyban nemsokára elvesztette szem elől barátjának hatalmas körvonalait…

Megérkezve Fiume kikötőjébe, egészen meglepődött azon, hogy a rettegett pillanat — a kiszállás, poggyász kiváltás, szállodába való megérkezés és elszállásolás - mind egészen simán ment…

Alig töltött két napot Fiúméban, a forgalom és a zaj ablakai alatt, a melytől szórakozást várt, máris idegessé kezdték tenni. Gondolkozott azon, hogy ne tegye-e át szállását Abbáziába. De tartott attól, hogy közös pesti ismerősökkel találkozhatna…

Rita örömmel sietett fel egy éppen Porto Rébe tartó hajóra s elhelyezkedve a fedélzeten a hajó orrában, örült a változatosságnak, s annak, hogy valami cél felé viszi őt a hajó. Hisz annyira unta már a céltalan járást-kelést. Elkülönítve kissé a többi, elég csekély számú utastól, teljesen átengedte magát a kellemes út élvezetének. Langyos szellő bodorította a tenger sima felületet, cibálgatta hosszú gyászfátyolát, borzolta a aranyfényű szép haját. Az útba ejtett Buccari majdnem szabályos hosszúkás öble roppantul megtetszett neki, bár kissé komornak találta. Annál barátságosabb benyomást tett rá Porto-Ré. A pergolás kis kikötői vendéglőben ülve, egyszerre olyan idegzsongító nyugalom töltötte el, hogy lassankint felmerült agyában a gondolat, hogy nem-e volna a legjobb, ha ide költözne. Itt oly zavartalan nyugalomban élhetne, hogy beteg kedélye és felajzott idegei mihamarább enyhülést találnának. Rögtön tárgyalni is kezdett a vendéglősnével, nincs-e kiadó szobája. Az újonnan épült szállóba nem akart szállani…

A korcsmárosné egy félig olaszul, félig horvátul beszélő özvegyasszonyhoz utasította, akinek csinos háza ott állt épen a tengerparton. Az asszony egy igen egyszerű, de barátságos csinos tiszta szobát ajánlott fel neki…

Előhívta a kocsmárosné a fiát, egy fiatal suhancot s meghagyta neki, hogy mutassa meg a signorinának Porto-Ré nevezetességeit.

1912. 47. Rozsda…Pontosan négy órakor ott állt már a bárka a signora Bachich háza melletti kis öbölben. Rita gyorsan feltűzte kalapját s felkapva ernyőjét és kesztyűit, lesietett a bárkához. A bárkás tiszteletteljesen kezében tartva sapkáját, megkérdezte tőle, hogy merre kivan a signora hajózni.

- Ah, a merre jónak látja.

- Talán át Buccariba?

- Jó. Legyen akár Buccari.

A bárkás elfoglalta helyét s két nap barnította izmos kezébe véve az evezőlapátokat, egyenletes hosszú tempókkal evezni kezdett. Rita révedezve járatta körül szemeit a tengeren, a parton és a tőle balra hirtelen kimagasló kopár sziklaszigeten…

Nap-nap után eljött érte a bárka és napról napra jobban megszokta a kellemes, tiszteletteljes, nyílt tekintetű fiatalember társaságát. Szinte észrevétlenül megváltozott közöttük a társalgás hangja. Rita részéről eddig egy kissé fölényesen odavetett, a férfi részéről meg majdnem túlzott deferenciával /hódolat G./ adott feleleteket élénk, érdekes társalgás váltotta fel. A fiatalember meglehetős széles körű műveltséget és olvasottságot árult el, mely mellett azonban megtartott magának egy bizonyos jóleső lelki frissességet és naiv életörömet, a mely roppant vonzóvá tette egyéniségét. Rita számítása szerint lehetett már vagy huszonnyolc éves, de ép, fiatalos kedélye és minden mesterkéltség nélkül egyszerűen előadott nézetei olybá tüntették fel, mint egy nagy diákot. Nem volt valami kutató elme s különösen a természeti tünemények és általában a természet világa érdekelték s arra fordította legnagyobb figyelmét. Rita nagyban tanakodott magában és sehogy sem tudta megtalálni a formát, a melyben megkérdezhette volna tőle, hogy tulajdonképpen mi a foglalkozása, hazája, stb.

Mindennap elhatározta magában, hogy megkérdezi és mindennap elhalasztotta. Egy este ismét ott jártak a bárkával a szikla sziget, a scoglio di San Marco alatt, a hol a fiatal ember rendesen be szokta vonni az evezőket, egy ideig szabadon hagyva a bárkát. Ma titokzatos mosollyal azt kérdezte tőle, hogy szereti-e a zenét?

- Hogyne szeretném? Nagyon szeretem. Még itt a horvátok egyhangú dalait is szívesen hallgatom.

- Oh, akkor a signora talán szívesen veszi az én kis meglepetésemet…

1912. 48. Rozsda…— Tehát nemcsak úriember, a mint sejtettem, de még hozzá honfitársam is. - szövögette gondolatait s lelki szemei előtt megjelent a friss férfiarcz, a kedves tekintetű szép kék szemek. Mint egy meleg hullám borította el valami boldog öröm, mikor mintegy távol visszhang, fülébe csengtek e szavak: Ugye eljöhetek holnap megint a bárkával? - El fog jönni holnap, holnapután is, és beszélgetni fognak egymással, szabadon, nyíltan, mindama tartózkodás nélkül, a melyet a képzelt és tettetett rangkülönbség reájuk erőszakolt. Rita elmosolyodott, midőn eszébe jutott a bozontos szakállú vén halász, a kivel Marosyt még pár nap előtt oly szívesen felcserélte volna. Talán egész éjjel kinn maradt volna a pergola alatt, ha signora Bachich ki nem szól, hogy már be szeretné zárni az ajtót és bereteszelni az ablakot és a signorina meg fog hűlni, ha olyan sokáig ül a hűvös esti levegőben. Másnap Rita különös gonddal keresett ki egy hímzett fehér batisztruhát s látva, hogy kalapján a fekete szalagot már nagyon megviselte a nap, egy új széles fekete csokrot varrt helyébe. Pont négy órakor megjelent Marosy a bárkával. Ő is felcserélte a bárkás jelmezt jól szabott, fehér vászonöltözettel és egy fehér yachtsapkával…

1912. 50. Rozsda…A nap utolsó gyenge sugarait küldte szót a tenger fényes sima felületén. A tramontana, a hűvös esti szellő megrezegtette azt az egypárfűszálat, a mely ezen a védett helyen tengődött. Rita megborzongott. Marosy felugrott.

- Hűvösödik. Jó lesz, ha megyünk.

Felkeltek és szótlanul lépkedtek ló a szikla¬

sziget oldalán. Marosy szótlanul segítette le a lejtős helyeken Ritát s valami fájdalmas, önkínzó néma dacz késztette arra is, hogy elálljon tervétől, s ne mutassa meg Ritának a sziget másik oldalán levő romnak maradványait, a honnan oly szép kilátás nyilt a canale della Morlaccára és Vegliára.

Szótlanul értek le a homokos partra, a melyre kihúzva várakozott Marosy bárkája.

Szótlanul ültek belé s Marosy szótlanul evezett hazafelé. Mindkettőjüknek nehéz súlyként nehezedett a lelkére a nyomasztó tudat, hogy a következő napot külön és egyedül kell tölteniük. Rita restellte visszavonni elhatározását. Neheztelt Marosyra, hogy csak még egy rövid szóval sem említi, hogy hiányozni fog neki a társasága. Már csak puszta udvariasságból is mondhatná. Azután meg elkezdett haragudni saját magára, hogy mit törődik ő mindezzel. Szégyellte magát, hogy lám ő jobban vágyik Marosy társaságára, mint az az övére…

1912. 52. Rozsda…Látod Ritám, akkor ott a Scoglio San Marcon— emlékszel-e még? Mikor oly nagy fölénnyel hirdetted a nő jogát egy egész élethez — akkor én, kissé megszégyenülve nagy ékesszólásod által, hallgattam s bevallottam,

hogy minderről még nem gondolkodtam. De megígértem, hogy gondolkodni és válaszolni fogok. Íme itt a válaszom. Mondd meg őszintén Ritám, ki ítélt el téged ? Csak te magad. A nő a nőt. És itt fekszik a ti hibátok. A nő mindig szigorú és kíméletlen a nő iránt. Nincs köztetek összetartás. Mi férfiak

összetartunk ellenetek, az igaz, főleg a rosszban. Tartsatok össze ellenünk a jóban. De erre nem vagytok képesek. Hallgass meg egy kis epizódot, a melyre jól emlékszem fiatal serdülő koromból…

Azt mondtad, hogy küzdetek a rozsda ellen, a mely ellepi a férfiak agyát, szivét és lelkét. Hidd el Ritám sok-sok rozsdának kell lejönni a ti lelketekről is. Rengeteg a rozsda a ti szűkkeblű felfogásaitokon is, sok rozsdás korlátot

kell ledöntenetek még, a melyet fölállítottatok saját magatok közt. Ott kellene a munkát kezdeni gyermekem s csak azután az egyesülésben megerősödve, próbáljatok kifogni rajtunk. Nem gondolod, hogy igazam van?

Rita kissé megszégyenülten mosolygott.

- Igazad van Endre - suttogta halkan.

Visszaemlékezett, hogy mily hamar zuhant le modern elveinek magaslatáról, mihelyst a saját személye került szóba s ezáltal elvesztette objektivitását…

- Oh, — szólt Rita szégyenlős megbotránkozással.

- Megbocsáss, édes Ritám, de ezen igazán nem változtathatok, nevetett Marosy pajzánul. Ezt még a feministáknak is maguknak kell elvégezniük . . . még akkor is, ha egyszer tényleg bejutnak a képviselőházba.

— Ez nem volt nemes bosszú, ez a vágás, duzzogott Rita. Endre kezet csókolt neki.

- Nem. De most teljesen leszámoltunk. Ezen percztől fogva a teljesen egyenlő alapon álló Cameraderie feltételeire építjük jövendőbeli boldogságunkat, — szólt Endre komolyan, szorosan magához ölelve menyasszonyát. A hold, a mely már régóta erőlködött néhány sűrű felhő mögött, végre lelt egy rést, amelyen kibújhatott s beezüstözve sugaraival az ölelkezőket, kíváncsian nézte a szép karcsú emberpárt, a mely ilyen szokatlan fogadalmat tett. (Vége)

* * *

A nő és a társadalom, a Feministák

Egyesületének hivatalos közlönye. Benne olvasható: 1910. február 1. IV. évf., 2. sz.

AZ ÉDES OTTHON. Írta: SZENDÉNÉ-DÁRDAY OLGA.

(Befejezés.) Igaz, tegnap fejfájása miatt ezt is elmulasztotta. Hja, fejfájást megengedhet magának egy primadonna, vagy egy guvernánt, de egy háziasszony nem. Összekeresgéli a gyermek holmiait s alig hogy kikészítette,

ismét drrr ... dr ... az ura csenget a kávéért. Fölugrik hát, gyorsan kiszalad a konyhába, a hímzett kendőcskével leborított tálcára helyezi a kávét, tejet, zsemlyéskosarat és fut be vele. A kellemes élettárs még egypár, szór ki-be szalajtja, vajat kívánva, meg lágytojást s végül azt az óhaját fejezi ki, hogy míg ő reggelizik, addig Márta asszony olvassa föl neki az újságot s roppant föl van háborodva, midőn ezt a kívánságát nem teljesíti.− Én nem értem, hogy te soha sem érsz rá semmire, hej, másképp képzeltemén ezt legénykoromban. A szegény asszony, kinek a nagy futkosásban kiújult a fejfájása, lüktető halántékokkal megy szobájába, hogy takarításába belefogjon. Lizi még mindig nem jelent meg…

Mutatvány szerzőnek „Vadalmák” c. a Budapesti Hírlap kiadásában

megjelent könyvéből

Zempléni Árpád

1899. 14. MUHI MIHÁLY. Elbeszélés. Írta Zempléni Árpád.

Mutatvány Zempléni Árpád Kis Emberek című sajtó alatt levő könyvéből.

Székes Budapest főváros pénztári hivatalában kézről-kézre járt a minap, tavaly ilyenkor, egy postautalvány, melyet Muhi Mihály napszámos küldött Bánhidáról. — Már a címe is oly naiv! csoda, hogy fölvették a postán.

«A Pest városi hivatalnak tessék átadni ezt a kis úti költséget, Buda Pesten.» A szelvényen meg ez volt: Köszönöm alásan Muhi Mihály napszámos Bánhidán.

A pénztári tisztek jókat nevettek, nagyokat csodálkoztak a furcsa utalványon, de nem tudtak vele mit csinálni. Muhi Mihály neve nem fordult elő a könyvekben, naplókban sehol. Lehet, hogy valakije van a fővárosnál, azt akarja haza utaztatni, — vélekedett az egyik. Akkor küldte volna annak, nem vagyunk mi kézbesítő hivatal! — kiabált egy fásultabb. — El kell naplózni, vélekedett a harmadik, — bizonyosan jótékony czélra küldi.

Nincs-e a fővárosnál Muhi nevű alkalmazott ? hátha az tudna valamit mondani.

Elővették a Toldi László tisztviselő kalendáriumát; csakugyan volt egy Mohi Ármin nevű díjnok, meg egy Muhy István nevű iskolaszolga Ó-Budán.

Egyik pénztári tiszt, a ki nagyon szerette a rejtelmes ügyeket, mert izgatják a fantáziáját, magára vállalta a Muhi pénze elintézését. Beírta az öt forintot a naplóba s másnapra fölhivatta a Muhiakat. A díjnok azt vallotta, hogy ő nem Muhi, hanem Mohi, Bánhidán nincs is ilyen nevű rokona, mert tavaly még Moosernek hívták, de hazafiságból, a millénium örömére, megmagyarosította a nevét. — Muhy István iskolaszolgának szintén nincsen rokona Bánhidán, pláne napszámos, mert ő egy ősrégi nemesi család sarja; övék volt a Muhi-puszta is valaha Borsodban, de elvették tőlük a tatárok. Azért kell neki most harmincz forint havi bérért iskolát söpörnie. De jól is tennék a tekintetes urak, ha vagy öt forinttal megszaporítanák a fizetését. Most is nagyon ráférne. A kezelőtiszt elbocsátotta a Muhiakat és átment a főjegyzői hivatalba. Ott előadta az esetet egyik aljegyzőnek, a ki azt tanácsolta: írni kell a Tatai járásbíróságnak, hivassa föl Bánhidáról s hallgassa ki Muhi Mihály uramat, mit akar az öt forintjával ?

Rövid három hét alatt elkészült a levél, el is ment Tatára. — Itt mindössze fél esztendeig hevert, hanem akkor aztán erélyesen hozzá is fogtak elintézéséhez. Elküldték Bánhidára a keményhangú meghívó parancsot a bíróhoz. A bíró a kisbirónak, ez aztán végre odaadta Muhi Mihálynak, a ki nagyon megijedt tőle.

Házalásnak eredt a meghívó czédulával. A hány vén javasasszony és valaha becsukva volt törvénytudó öregember van Bánhidán, mindet fölkereste. Ezek kételkedve csóválták a fejőket.

— Hejh ! vén gonosz, valami csint tett kigyel-med! Mert csekélységért, csak úgy ebédre, nem hivat ám senkit a szolgabíró.

— Mi az az «elővezetés terhe alatt ?» —kérdezte Mihály megszeppenve.

Egy dutyi viselt «törvénytudó", a falu csősze magyarázta meg neki.

— Az «elővezetés» azt teszi, hogy ha nem megy kend a maga jószántából, elfogják s bekisértetik csendőrrel. "Teher alatti) pedig: talpig vasban. — Legjobb lesz, ha kihajózik kend hamarosan Amerikába.

Muhi Mihály erőltetni kezdte az elméjét: mi gonoszat mívelhetett életében ? itthon ? vagy utcaseprő korában Budapesten. De semmi sem jutott eszébe.

— Ártatlan vagyok én, mint a ma született gyermek.

— Hiszi a piczi, Mihály öcsém! Különben, ha tisztességesen szabadulni akar, csak tagadjon kend mindent a szolgabíró úr előtt is. Akármit kérdeznek, mondjon nemet mindenre. Még a nevét is tagadja el; maga más Muhi Mihály, nem az, a kit keresnek. Az? Az valami vén tolvaj, csavargó, a ki rég kiszökött az országból.

Ekkép fölbiztatva Muhi Mihály teljesen elvesztette a fejét, s menekülésre gondolt. Előbb Amerikába akart utazni, de az sokba kerül. Aztán Budapestre akart jönni, de itt meg sok a rendőr, aztán meg őt itt minden utezaseprő ösmeri. Végig seperte itt három esztendő alatt mind a tiz kerületet, már a hol seperni szoktak.

Bánhidán, érezte, nem maradhat, mert lépten-nyomon elérheti a törvény keze.

Egy hetivásáros napon találkozott a piacon a vén csősszel. Épen uj krumplit árult. Bizalmát nagyban megnyerte az, mert tudta, hogy a vén csősznek egy talpalatnyi földje sincs, mégis van eladó burgonyája. A mint hogy dinnyéje, kukoriczája, gyümölcse, szőlője is mindig szokott lenni eladóra. Nagytudományu férfiú lehet tehát.

A vén ravasz csősznek épen bojtárra volt szüksége, de a nagy dologidőben, mikor mindenki jó napszámot kereshet, a ki a kezét-lábát birja, nem tudott bojtárt kapni. Bögtön meghívta hát Muhi Mihályt alcsősznek. ígért neki teljes ellátást, lakást egyik csőszkunyhóban…

— Jól van. Muhi bácsi. — szólt a szolgabíró. — hát majd alá [r nekünk itt egy levelet. hogy az öt forint most már legyen a megy mert az kifizette a kigyclmed adósságát.

— Szívesen, kérem alásan, mert nagyon jól ' nekem akkor az a kis segítség. Nem is

nyugszom addig, min annak a derék biztos úrnak, a ki a vasúthoz kikísért, meg nem szolgálom a szívességét, Hernegyek egyszer Pestre, fölkeresem és megisszuk az áldomását. Elmehetek aztán, ha aláírom?

— Mehet, Muhi bácsi, mehet. Derék ember maga nagyon. Nem jönne hozzám kocsisnak?

KI én, tekintetes szolgabíró úr, csak azt a vén tolvaj csőszt tessék egy kicsit megfenyíteni, a ki ilyen czudarul beárult.

1906. 39. Zempléni Árpád: PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM. 1760—1820.

Az UTOLSÓ KUKDCZOT, vagy, a mint Kazinczy Ferencz elnevezte, a «csimbókos poétát»,_P. Horváth Ádámot, kevesen ismerik ma már. Ha pusztán csak iró lett volna, kortársai és utódainak sokkalta ragyogóbb szellemétől örökre el kell vala homályosulnia nevének és alakjának, mint a hogy kegyeletes emlékké változott

számunkra Dugonics. Nagy népies költők: Csokonai, Petőfi, Arany léptek föl azon a mezőn, melyen ez a régi jó táblabíró is szántogatott egy ideig. Horváth Ádám azonban nem csak verselő volt, hanem dallamszerző és népdalgyűjtő is. A kuruez nóták nagy részét ő mentette meg az enyészettől. Bartalus és Káldy az ő hagyatékából merítettek. Halhatatlansága javát nótás természetének köszönheti, a mit pedig annak idején talán sem ő, se kortársai nem vettek nagyon komolyan. Eleven, jókedvű, mulatós szittya volt Horváth Ádám, tele élczczel, humorral, pezsgő életkedvvel. Valóságos nótafa, a ki szerette a dalt, összegyűjtötte a kedvére valókat, különösen a magyar zenének akkor még közszájon forgott régi kincseit. Sok dallamra irt verset…

Van két gúnydala a német táncra, Káldy is fölvette gyűjteményébe:

I.

Hát, Isten neki!

Kapjunk rá,

Szokjunk rá

A német táncra,

A német táncra.

Bécs felől úgyis

Minket ver

A fegyver

A szolga-láncra,

A szolga-láncra.

A táncmester

Nem ismeri,

Nem méri

A mi hangunkat,

A mi hangunkat

Csosztatót ver,

Ne pengessük,

Hát vessük

El sarkantyúnkat,

El sarkantyúnkat!

Szánd meg Árpádom,

Szánd unokádat,

Tartsd meg e vérrel

Szerzett hazádat!...

II.

. . . Bécsi német

így varr hímet

A magyar nóta formára,

S ez nótára

Ló módjára

Tipeg minden sorára.

Járjál kuruc

Te is, ha tudsz,

Holmi lassú minéteket.

Lépjél fennyen

S tégy lábhegyen

Kigyó tekervényeket!..

Ezek miatt a dalok miatt, állítólag, «ad audiendum verbum* Bécsbe hivatta József császár Horváth Ádámot. A «kalapos királyi) szigorú arczczal fogadta a kivül-belül, tetőtől-talpig magyar poétát.

— Mit csinált már megint?

— Én, felséges uram ? — felelt a költő, csalmáját levéve — én bizony semmi roszat.

— Lázító verset irt a «német tánczról» — felelt a császár s felmutatta neki a bevádolt

költeményt.

— De, felséges uram, ez csak tréfa…

—

Balaton-Füredre 1782 körül költözött, bérbe vette tiz évre a tihanyi apátság jószágait s a mérnökséggel, mely egészségét nagyon megrongálta, felhagyván, gazdálkodott. Füreden lakása emlékére most a "Balatonfüred és vidéke” társadalmi érdekeit szolgáló egyesület az ottani ev. református templom homlokzatába díszes fekete márványtáblát helyeztetett, melyet szeptember hó 23-án id. Barta Lászlónak, az

emléktábla-mozgalom megindítójának Horváth Ádámról ez alkalomra írott jeles emlékbeszédével szép ünnep keretében lepleztek le.

Ismeretterjesztés

MAGYAR VÁSÁR LONDONBAN.

A LONDONI MAGYAR VÁSÁR KÖZREMŰKÖDŐ HÖLGYEI.

…A vásár alkalmából bemutatják hazánkat, ismertetve népét, szokásait, történetét (Felbermann tollából), több szinnyo-matu képet közölve, Eger, Bakony, Békés, az Alföld, a Bánát és Székelyföld vidékéről, nagyrészt fényképek után, továbbá Jászai Marinak, Blahánénak, Munkácsynak, Székely Kornéliának arczképeit. A füzet további tartalmát Brassey asszonynak egy útleírása, Barrett egy elbeszélése, Szent Erzsébetről egy czikk, Tenny-son négy soros autográfja, Mijátovich asszonynak Beatrice herczegnőhöz irt szép verses üdvözlete képezik, továbbá Lyttontól egy gyönyörű költemény s Cotterelltől egy más, mely hízelgő szavakban emlékezik hazánkról, s melyet egy munkatársunk fordítása után itt közlünk.

COTTERELL GYÖRGY: Magyarország.

Van egy ország, mely nem türé soha

Sem hóditó, sem büszke zsarnok dölyfét,

Nem kért kegyet, nem szolgált nyers erőt se

S ha vész közelgett, jött perez, mostoha,

S zúgott körötte hullám ostroma,

A hódító kar meghajolt előtte

S ő zsarnok önkényt játszva, zúzva tört szét.

Nagy Albion, ím djcsőséged ez :

Szabad valál mindig s szabad leszesz…

Rómer Flóris

Vasárnapi Újság, 1861. február 3.

Rómer Flóris: Elkésett régészeti levelek Ipolyi Arnoldhoz.

Ezen levelet a következőkkel együtt még Győrben irta az érdemes szerző, kit

félév óta már pesti lakosul tisztelhetünk. A levelek kiadása közbejött. technikai akadályoknál fogva késett eddig. - Szerk.

(Új érdekes lelemény. Sz. László lovagképe. — Milyen a magyar ember a tudomány irányában. — A hivatal sem rekesztiki a búvárkodást. — Elegen haladunk egy czél felé, észrevétlenül és suttyonban. — Egy régi felirás. — A győri posztósok pecsétnyomója. — Megint megfosztanunk egy régi falfestvénytől. Melyik a legrégiebb ma gyár iratu emlék ? A feleletért egy „Bakony" ajánltatik — Régi ötös. )

Rómer bevezetőben leírja a tartalmat. G.

Ne mondd, kedves barátom! hogy nem vagyok szerencse fia,

vagy igazán régészetiesen : albae gallinae filius! íme megvannak

Antiphonalénk többi sarkai is, és mi több, a sarkok közt létezett

kerettel együtt, mint a sarkok közti tér kiegészítő részével.

Múltkor, a mint győri főtemplomunkat figyelmesebben vizsgálám,

szembú tűntek a támfalakba rakott római emlékkövek, fölöttük pedig egy kis pléh-födél alatt sz. István képe, a mint a győri templomot a boldog szűznek ajánlja, térdepelvén egy vánkoson, melyen MXXXIII évszámot láthatni….

Hogy lássad, mennyire nem való azon közönyösség minden

szép és érdekes iránt, mellyel minket némely kancsalok elég

méltatlanul vádolni szeretnek, halljad e kis történetecskét. Még a szünnapok alatt fordultam meg a Vasárnapi Újság szerkesztőségénél, hova egy dobozkába a klacsarói határban, Munkács mellett, talált, — többféle kelteket és paelstabokat küldött Lehoczky Tivadar ur Munkácsról, azon megjegyzéssel, hogy még

a küldötteknél több darabbal is bir. Nekem az elég volt; leültem

mindjárt a szerkesztőségnél, és kértem Lehoczky urat, hogy ha az

osztogatásra kerülend a dolog, szíveskedjék keletkező győri múzeumunkról is megemlékezni. A mint haza jöttem szünnapi utamról,

kézbesitnek egy nagyságához képest elég nehéz katulyát és a

rejtő és óvó papírokból kibontottam a Pesten látott keltek és paelstabok

pajtásait,egy érdekes ezüstérmet és néhány ásványdarabot.

Leginkább pedig érdekelnek e következő sorok : „azon megjegyzésére, hogy e darabok nálam tán elveszhetnének, bátorkodom

megemliteni, miszerint én sem költséget, sem fáradságot nem

kímélek, hogy ilynemü, régiségek miatt nagybecsü tárgyaknak

birtokába jöhessek; czélom leven, az éltemben összegyüjtendő tárgyakat akár a nemzeti Múzeumnak, akár más tanintézetnek, különösen azoknak, melyeknek egykor növendéke valék, hálám némi lerovásául — hagyományozni." Nem birtam ezen becses — az irót szépen jellemző — sorokra felelni, mert mindjárt tovább indultam. Másodszori hazajöttem után ugyanezen kedves levelező ur soraival találkoztam. Hozzád intézett levelem nyomán figyelmetessé tett

gróf Nádasdy Tamás betléri jószágán létező több régi, irott és festésekkel ellátott könyvre, melyeket a tudósító ur mintegy három év előtt a ,Szépirodalmi Közlönyben" megismertetett. Ennyi szívességért és figyelemért csak nyilvánosan róhatom le köteles hálámat…

A már közlött győri felirásokhoz a következőt is csatolom, mely a főt. káptalani irodában asztalnak használt márványlapnak alsó felén látható, és valaha a káptalandombon létezett katonai éléstáron diszlett:

IAVERINO AB HOSTIBVS…

Nem régen hallottam, hogy lebontatván tavaly a régi nagybaromi templom (Warasdorf, Sopron és Kőszeg között fekszik) a padlás alatt falfestvények találtattak, és a falakkal együtt örökre el is enyésztek. Ilyesmi Pozsonyban is jött napfényre a sz. ferencziek temploma egyik oldalán, egy tető lebontása alkalmával; azonban szivesen hiszem, hogy bár többé ott conservator nem

vagy, lesz, ki erre illő gondot fordít. Wiedter barátunk fényképezett sírköveit ismét örömmel forgatván, és Jansen SelvonYbs-ét 1368-ból német körirattal találván, önként támadt bennem azon kérdés : vájjon meddig vihetjük

fel mi a magyar feliratú emlékköveket? — Aranyom és ezüstöm

nincsen; azonban a „Bakonynak" velinre nyomott, díszesen kötött

példányával szivesen szolgálok annak, ki a Vasárnapi Újság utján

a legrégiebb emlékiratot közölni nem resteli.

A régi számok közt feltűnt ugyanott Pemkirchen András de

Zolonok (Schlaning) sirkövén 1450…után ez áll… előjön-e ezen szám máshol is igy honi műemlékeinken? Te legjobban felelhetsz; addig Isten velünk

1863. 1. Pákh Albert: Hol és miképp terem a Vasárnapi Újság.

Nyájas olvasóink nem fogják rossz néven venni, ha e lapok új folyamában legelőször is velünk találkoznak. Kilenc év lefolyása alatt eleget beszéltünk másokról s ezt fogjuk tenni ezután is, s eleget hallgattunk magunkról; de ez a tízedik év, mint tudva van, a szerkesztőség jutaloméve, vagy mint mondva

volt, jutalomjátéka…A Vasárnapi Újság, már csak koránál fogva is, oly pontot foglal el a magyar sajtóirodalom termékei között, hogy arról beszélni, legalább a képtelenségek közé többé nem tartozhat…

Heckenast Gusztáv csinosan és célszerűen berendezett pesti nyomdájába vezetjük az olvasót. Ez azon nevezetes egyetem utcai 4-ik számú ház, hol annyiszor kerestek fel az idők folytán kedves leveleikkel vagy személyesen, előfizetőink s munkatársaink. Itt központosul a Vasárnapi Újság kiadó- s szerkesztő-hivatala és nyomdája…

1863. 2. Pákh Albert: Hol és miképp terem a Vasárnapi Újság.

…A legfiatalabb szedő inasokat rendesen futkározásra használják, ezek járnak

örökké ki s be a szerkesztői szobákba kéziratért; ezek keresik fel még otthon is

kora hajnalban a munkatársakat, csakhogy a többiek munkájokban, mely élelmüket adja, fenn ne akadjanak. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok szövegének kiszedésével 8 szedő foglalkozik (köztük 4 inas) —a nagy napilapok 12 —16 szedővel dolgoznak…

A szedő oda áll a betűszekrény elé, roppant türelmet, nagy figyelmet és kézbeli

ügyességet igénylő munkával kapkodja ki innen is, onnan is a betűket, pontokat, nyughelyeket s minden írási jelet egyenkint, darabonkint, hogy azokból szavak, mondatok, czikkek, hasábok, columnák legyenek, s végre egy egész hírlapi szám megteljék. Ha szorgalmasan intézi dolgát, egy óra alatt legföllebb 1000 betűt rakhat össze a szedő…A kész hasábot madzaggal körül fűzi, hogy szét ne hulljanak a betűk s kiemeli nagyobb asztalokra…Mihelyt egy cikk ki van szedve, előáll a levonó, ki egy nyomdai festékkel bevont ruganyos hengerrel a kiszedett betűhasábokat néhányszor végig simítja, hogy a festék rájuk ragadjon, azután ráilleszt egy-egy megfelelő nagyságú, megnedvesített, durvább, de tiszta papirost, elővesz egy kemény sörtéjű nagy kefét, s ezzel végig veregeti a papirost; majd hirtelen leveszi a betűkről s íme rajta már a cikk olvasható; ez az úgynevezett kefelenyomat…Tördelés után sajtó alá rendezik a kész szedést, azaz

négy-négy oldalt egymás mellé raknak (ennyit tesz az ívnek egyik fele), ezt czövekekkel jól megerősítik, hogy a betűk szorosan, feszesen álljanak, s

a nyomtatás alatt meg ne mozduljanak. Ezután az ívnek mind a két nagy formátumát jól megmossák, hogy a betűkre tapadt régi festék lekopjék…

Gőzgéppel a nyomtatás igen szapora és gyors; s egy óra alatt 1000 példánynál több készülhet el, anélkül, hogy, mint egyéb kézi- vagy gyorssajtóknál, emberi

erő vétetnék igénybe…

Nyomdai gépterem

1863. 13. 112. oldal. Zombory Gusztáv: A szentmártoni könyvtár Pannonhalmán.

Győrmegyének áldott síkságát a szomszéd Veszprém vármegyéből becsapó Bakonyi hegyláncznak némely vég-ágazata szakítja meg csak dél felöl, de ezek

is inkább csak domboknak neveztethetnek. Ezek közöl legnagyobb s legnevezetesebb a történeti emlékekben gazdag Pannonhalma (Sacer mons Pannoniae) — Győrtől dél felé két mérföldnyi távolságban— a szent Benedek rendi szerzeteseknek rajta levő igen régi, hires főapátságával és nagyszerű klastromával. — E hely történetét igy irják le krónikáink…

1785-ben József császár a sz.-Benedek szerzetes rendet eltörölvén, javai is elfoglaltattak, de I. Ferencz király által 1802-ben ismét helyre állíttatott, s előbbi jogaival s jószágaival megajándékoztatott. Az akkori apát Novak Chrysostom, különféle helyen több tanszéket alapított u. m. két akadémiában, a pozsonyi és győriben, és nyolcz gymnasiumban, nevezetesen : Győrben, Sopronban, Kőszegen, Pozsonyban, N.-Szombatban, Komáromban, Esztergomban és Pápán; az itteni könyvtárt pedig több ezer kötettel gazdagítá…

A 80 ezer kötetből álló könyvtár köröskörül folyó karzata 36 korinthi oszlopon

nyugszik…A képünkön látható díszes nagytermen kívül az előtérben még egy hosszú négyszög idomú s diszitményeiben az előbbihez mindenben hasonló terem van, mely világosságát a tetejére alkalmazott üveg kupon át nyeri. — Ezenkívül e könyvtárhoz csatlakozó melléktermekben találunk még jeles régiség-, érem-, növény- és ásvány gyűjteményeket…

Pannonhalmi könyvtár

1865. 43. Fischer Adolf, gépészmérnök: A harangok újabb felszerelési módja. A harangöntő-ipar mellett néhány év óta azon dicséretre méltó törekvés nyilvánult, hogy a harangok általában mind czélszerüségük, mind szilárdságukra nézve megfelelő felszereléssel láttatnak el. Egyrészről azon cél tartatott leginkább szem előtt, hogy a harangozás a lehető legcsekélyebb erő felhasználásával legyen elérhető, másrészről pedig öntöttvas-kalapok (Gusseisenhelme) alkalmazása tetszetősebb alakkal vétetett foganatba. Vaskalapok által igyekeztek a nehézkes fakalapokat (Holzhelme) már durva formáik miatt is, végképen eltávolitani, minthogy ezeknek alakváltozása mindeddig a változékony időjárás befolyásaitól függött…Igazolásul szolgál a kérdéses harangot illetően a debreczeni ref. egyház 30 mázsás harangja, mely 1822 évben Eberhardt Henrik hires harangöntőtől Öntetvén, ezzel 42 éven át ugyanazon ütőhelyen harangoztak, anélkül, hogy legkisebb kárt szenvedett volna. Az ütő helyének változtatása alkalmából, mikor uj felszerelését a fennt érintett nagyszerkovács készítette (ki egyszersmind képviselője a szóban álló felszerelési rendszernek), ezen harang 1% évig tartó harangozás után ütő-karimájának uj ütési helyén máris megrepedt, holott ez kellő kímélet mellett legalább még 50—60 évig eltarthatott volna. Itt ugyan csak is azon fonák rendszer volt egyedüli oka a harang megrepedésének, mely szerint az ütő nem a haranggal egy irányban, hanem épen ellenkezőleg mozgott, 8 a harang rögtöni s erős hatású ütése az e pillanatban sulyerejével nyugvásban levő (vis inertiae) ütőhöz verődött. Ezen iparos szintúgy járt a 100 mázsa súlyú nagy haranggal Beszterczebányán, mely harangozás közben koronája alatt lapos tárcsájában repedt meg, s mely szintén az ő rendszere szerint volt felszerelve. Mint eddig tudjuk, már több ütő is eltört e rendszer mellett, amit épen nem a kovácsolt vas rossz minőségének lehet tulajdonítani, mivel e czélra szántszándékkal a legjobban kiforrasztott vas alkalmaztatott…Az új rendszerben már eddig is használt, gömbölyű csapok alkalmaztatvák, a harang emellett teljes kilódithatási tulajdonsággal bír, s a könnyű járás harangozás közben a részére szabadalmazott, súrlódástól ment uj perselyek által éretik el. A harang teljes hangja, könnyű mozgása minden nagyobb erőmegfeszítés nélkül; továbbá a torony állandósága ezen modor által maradandólag biztosíttatik, egy szóval, nevezett előnyein kívül egyetlen egy hiányt sem ismerek azok közül, melyek a nagyszerkovács rendszerének sajátjai. Ebből tehát szükségképen következik, hogy ezen utóbbi, s kedvező tulajdonságainál fogva egészen új s célszerű harang felszerelési s felállítási rendszert kiválólag alkalmazásul ajánlani kötelesség, melyet mindenki tehet, ki komoly akarattal s bátorsággal bír, az igazi jóért s hasznosért szóval s tettel kezeskedni.

1865. 46.„A harangok ujabb felszerelési módja." Ezen felirat alatt a „Vas. Ujság" 43. sz. bizonyos „Fischer Adolf gépészmérnök" czikkét hozta, melyben a Pozdech József ur harangfelszerelésen tett találmányát kétségbe vonja s a nagy

közönséget tévfogalmakra vezette. Noha Pozdech ur számos bizonyitványt mutathat fel, melyekben nagy tiszteletben álló egyházi személyek és közönségek munkája felől dicsérőleg nyilatkoznak, valamint találmánya több rendbeli

iparműkiállitás . alkalmával, mint pl. Londonban, Pesten, Győrött érmekkeli kitüntetésre méltónak itéltetett; ennélfogva a nagy tek. Közönség bizodalmára érdemesnek érezte magát Pozdech ur: mindazá'tal kötelességének tartotta az igazság érdekében, s a közönség megnyugtatására —harangfelszerelési modorát egy kir. József műegyetemi tanárokból, vasuti mérnökök, gépész s egyéb szakértő urakból álló bizottmány vizsgálata alá bocsátani, különösen figyelembe ajánlván azon pontokat, melyekben a fentebb emlitett czikk, felszerelésében hiányt vélt felfedezni.…

„A hazai iparnak örvendetes előhaladását" szem előtt tartván: legforróbban ajánljuk a Pozdech ur felszerelési modorát, mint eddig legjobbnak s legczélszerübbnek elismertet. Pest, nov. 7-dikén 1865.

Wieser Ferencz, Lohr Antal, Bobula János, okl. épitész

1875. 13 Rómer Flóris: Az árpád-korszaki jánosi-i templom.

Jánosi vagy Rimajánosi (szlovákul Rimavské Janovce) község Szlovákiában a Rimaszombati járásban. Wiki

Két romba dűlő templomot mutattam be eddig e lapok tisztelt olvasóinak, a velemérit („V. U." 1863. évi 44-ik sz.) mely jeles falfestményei miatt országos hírnévre emelkedett, és a Deák-család temetési kiskápolnáját („V. U." 1863. évi 51-ik sz.); az első azóta tetőzettel lett a boldogult szombathelyi püspök által ellátva, a másikról olvastam, hogy szintén szégyenletes gyászából a mostani birtokos kegyelete folytán örvendetesebb alakba öltetett. Jelenleg egy oly romot mutatok be, mely hivatva van a régészeti építés mintájává válni, és egy fölötte regényes megyének díszéül szolgálni.

A ki Gömör megyét természeti szépségeiben, világszerte hírneves barlangjaiban, terményeinek gazdagságában ismeri, lehetetlen, hogy a régmúlt hajdan feldúlt emlékeit: az ajnácskői, várgedei, murányi, krasznahorkai várakat, a csetneki, rozsnyói stb. régi templomokat nagy érdekkel ne szemlélte volna. Mind ezekről ismételve írtak Gömör megyének múlt- és a jelen századbeli írói, folyóiratok és napilapok cikkezői; de mély, és valóban meg nem érdemlett hallgatással mellőzték mindeddig egyik nevezetességet, a megyének legrégibb, ma is legalább falaiban még némileg épen fennálló műemléket, a janosi-i katolikus templomot…

E vallási telepitvény a régmúlt korban bizonyára épen úgy vált Jánosinak, sőt az egész Rimavölgynek díszévé, a mint ma azt a vaspályán e helység mellett elrobogó utas elhagyatottságában észre nem veszi! Csak azóta, hogy a magyar tudományos akadémia keblében fennáll egy régészeti bizottság, csak azóta, hogy a műemlékek fenntartására egy ideiglenes országos bizottság alapíttatott és ennek teendői közé tartozik az országszerte fennálló és még fenntartható műemlékeknek gondozása…

A keresztelő sz. Jánosról elnevezett apátság régente, mint mai napon is, az esztergomi érsekmegye joghatósága alá tartozott, minthogy a rozsnyói megye még az 1776-ik év előtt az esztergomi főmegyének volt kiegészítő része. Ezt említi egy 1397-iki egyházi okmány, ez után csak azt tudjuk még, hogy 1557-ben nem volt Jánosiban apát, mert az Oláh Miklós által tartott zsinatra nem lett idézve; 1629-ben pedig, a Pázmány Péter alatt tartott zsinathoz csatolt jegyzékben már az állíttatik, hogy az utolsó sz. benedek rendi jánosi-i apát saját birtokához tartozó malmában a molnár által megöletett; maga az apátság pedig azok közé számíttatik, melyek hazánkban hajdan virágoztak.

Ez idő tájt már a reformáció e vidéken annyira erősödött, hogy ámbár még Jánosi, valamint Feled is, a gömörí főesperességben mint plébánia említtetik, a reformátusoknak is volt már e helyen 1613-ban anyagyülekezetük, melyhez Pál falu és Bellény, mint fiók-egyházak, tartoztak…

A közlött adatok és rajzok nyomán Schulek Frigyes tanár ur az országos bizottság meghagyásából azonnal elkészité azon végleges tervet, melyet mint a stylszerü restauratio elő mintáját fametszetben mellékelünk. Az ellenvetés nélkül elfogadott tervezet szerint rövid idő alatt beküldé Topscher Győző állami mérnök úr a helyi árak szerint kiállított költségvetést, és igy fölszerelve terjesztetett fel újra a jánosi-i templom annyi év óta hiába sürgetett javitási terve a vallás- és közoktatási m. kir. minisztériumhoz, olyan pártolással és olyan fórumhoz, melynél azon szent ügynek csak a remélt sikert lehetett jósolni…

…Emelkedjél Isten háza, nemzetünk ősrégi emléke, elhagyatottságodból, régi díszedben és épségedben, és őriztessél a század lelkes fiai által úgy, hogy többé ilyen szégyenítő sorsra ne is juthass! hadd táplálhassam azon édes reményt, hogy eddig is nem hiába fáradoztam, hogy szavaim minden magyar szívben meleg visszhangra találnak !

Rómer Flóris Ferencz jánosi-i apát.

Jánosi Árpád-kori templom

1881. 37. KÖZÚTI TEHERSZÁLLITÓ GŐZKOCSI.

Lapunk múlt évi 39-ik számában ismertettük Bollée gőzhintaját. Most ugyanezen föltalálónak egy újabb szerkezetű újítását, a teherszállító gőz-kocsit mutatjuk be. A föltaláló ennél a közönséges szekeret vette mintául s csak a mozdonyt módosította némileg. Az új jármű, mint képünk mutatja, négykerekű kocsi, mely gépi összeállítása tekintetében hasonló a már érintett gőzhintóhoz, csak nagyobb méretű.

Gőz-kocsi.

A gőzt itt Field rendszere szerint fejlesztik egy függélyesen álló hengerkazánban, mely a fűtő állvánnyal együtt a kocsi hátsó részét foglalja el. A két vízszintes csőből álló gép a kocsi elején van vaslemezből álló szekrénybe zárva, mely por és lehűlés ellen védi. A hajtórudak mozgásba hozzák a kocsi hosszában elhelyezett hajtócsigát, mely a mozgást fogas kerekek által a vele párhuzamosan alant álló áteresztő csigával közli. Kúpalakú kerekek által ez a mozgást a kocsi alatt keresztben álló csigára ereszti át, mely sajátszerű szerkezetű Galle-féle kerekek által a hajtókerekekre hat. Mint a gőzhintónál, itt is külön szerkezet / ez ma a differenciálmű. G./ egyenlíti ki az első két kerék között erős görbületek megtételénél előálló különbözetet.

Jellemző a gőz-kocsi összekötési módja a hozzá csatolt szerkocsival (tenderrel), mely a kocsival annyiban egésznek mondható, a mennyiben kerekei ugyanúgy, mint a gőz-kocsi hátsó kerekei, közvetve a gép által hajtatnak, tehát hajtó kerekül szolgálnak, miáltal a szerkocsi keréktengelyére támaszkodó súly szintén a kerekek és a föld-szin adhéziójára fordíttatik, s a hajtóerő jelentékenyen növekszik. A kocsi és a tengely közti könyökkapcsok lehetővé teszik a kettő elhajlását nemcsak görbületeknél, de oly helyeken is, a hol a kettőnek magassága az út lejtős, dombos volta miatt nem egyenlő. Ama mód, melyen a hajtóerő a tender hátsó részéről a hozzá kapcsolt kocsikra rugónyomás útján átszármazik, a meginduláskor beálló lökéseket is enyhíti, a mi kivált hosszú és igen megterhelt vonatoknál nagy előny. Minden egypár hajtókerék 8000 kilogrammnyi maximális nyomást gyakorol a talajra, mialatt a két első kerék az általuk vitt tengely terhével csak 3000 kilogramm nyomást tesznek. A kerekek széles talpa tehát ép oly jó szolgálatot tesz az útnak, mint az egyengető és tömörítő hengerek, melyeket az útcsinálásnál használunk.

Az irányítókészülék hasonló a gőzhintóéhoz. A vezetőnek nincs nagy erőfeszítésre szüksége, hogy a kormányhenger kézi kerekén egyet fordítson, mi emeltyű által a kerekeknek a vízszintes tengely körüli megfordulását idézi elő. Még gyors haladás mellett s hirtelen fölmerülő akadályoknál is könnyen tehetni oldal kerülőt, a mi sokszor előnyösebb, mint a gépet hirtelen megállítani. Azonban veszély esetén ellengőz bebocsátása által a gép egy pillanat alatt is megállítható. A vezető a kocsi előrészében levő üléséről szabadon áttekintheti az utat s a szerint teheti a kocsi haladását gyorsabbá vagy lassúbbá a mint kevesebb vagy több az akadály. Egyenes, vízszintes, akadálytalan utón e kocsival 8—10, szükség esetén 15—20 kilométert is megtehetni óránként, sőt még kisebb 10—15 méternyi emelkedéseket is nagy könnyűséggel győz le. Normális viszonyok közt egy 5—6 kocsiból álló vonathoz, mely 50 — 60,000 kilogramm terhet vontat, 10—20 kilogramm szén s 50—100 liter víz számíttatik egy kilométerre. Gyakorlatilag gazdasági, katonai, gyári és építkezési, bányacélokra, de ott, hol vasúthálózat nincs, kisebb vonalakon közönséges szállításokra is előnyösen használható.

1893. 24. AZ ERDÉLYI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE DEÉSEN.

Az erdélyi közművelődési egyesület immár kilenczedik éve, hogy megalakult és minden hasonló czélra alakult egyesületek között a legnagyobb és legtekintélyesebb intézetté nőtte ki magát a magyar társadalom

áldozat-készségéből. Hasznos és fontos feladatát az országnak a nemzetiségek által leginkább veszélyeztetett területén, az erdélyi részekben van hivatva teljesíteni és e feladat sikeres végzésére immár egy millió forintnyi vagyonnal rendelkezik. Az egyesület elnöke, gr. Bethlen Gábor, kinek oldala mellé mint alelnökök és az egylet más tisztviselői, az erdélyi hazarész sok tekintélyes férfija csatlakozik.

AZ ERDÉLYI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYLET KÖZGYŰLÉSE DEÉSEN.
A közönség csoportosulása a templom körül, hol a gyűlés tartatott.

Dunky testvérek fényképe.

Az egyesület évi közgyűléseit az ország különböző városaiban szokta megtartani. Idei közgyűlése Deésen (Szolnok-Doboka megye) volt, hová az ország minden részéből számosan érkeztek, hogy a közgyűlésen részt vegyenek.

Deés ez alkalommal ünnepi díszt öltött. Az oda sereglő nagyszámú vendégeket a 100-as bizottság várta gr. Korniss Viktor vezetése alatt, a vasúti állomáson. Onnan zeneszóval és lovas bandérium kísérete mellett történt a bevonulás a városba, hol az ünnepélyességek egész sorozata következett.

Ez ünnepélyességek egyik jelenetét mutatjuk be a Dunky fivérek kolozsvári fényképészeti czég felvételében, mely a szakadó eső daczára is igen szépen sikerült. Képünkön a hatalmas református templom és környéke látható, telve a nagy számban összesereglett közönséggel, melynek sorait többféle népviseletű vidéki alakok is tarkítják, jeléül, hogy e hazafias ünneplésen az egyszerű falusi nép is jelen kívánt lenni.

* * *

Dés (románul Dej, németül Deesch, korábban Burglos) municípium Romániában Kolozs megyében. Belső-Szolnok, majd 1876-tól Szolnok-Doboka vármegye székhelye. A középkorban sóbányászati központ, bányászváros.

A főtéren áll a 15. századi hatalmas gótikus református templom, melyet egykor kő körfal övezett, tőle északra az egykori fejedelmi ház. A templom boltozata az 1510-es évekből való. 1711-ben újjáépítették, a karzat virágmintáit Umling Lőrinc festette, szószékét Sipos Dávid faragta 1752-ben. 1880 körül renoválták, ekkor bontották le régi erődfalát és új, szerényebb fallal vették körül. Tornya 72 m magas, négy fiatornyos. Wiki

1907. 24. HOGY SZERKESZTETTÉK 50 ÉV ELŐTT A VASÁRNAPI ÜJSÁGOT?

(Adalékok az önkényuralom történetéhez.) Közli: Endrődi Sándor.

Az alábbi levelet abból az időből közlöm, mikor kissé nehezebb volt lapot szerkeszteni, mint manapság. Nemcsak politikai, de szépirodalmi

és ismeretterjesztő lapot is. A rendőrség szeme és figyelme ott volt mindenütt s argusi tekintetét gyakran igazi művészet volt kijátszani. De ép e körülmények közt váltak óvatosakká, furfangosakká és leleményesekké irók és

szerkesztők egyaránt. Megtanultak úgy irni, hogy a látszólag közömbös sorok közt sejteni, sőt gyakran olvasni lehetett a láthatatlan, le nem irt gondolatot. A közönség pedig lassanként megtanulta a sorok közötti olvasás ravasz

művészetét. A szerkesztők szinte magukhoz nevelték a publikumot s nem volna érdektelen tanulmány, ha valaki a Pester Lloyd-nak s utána a Pesti Naplónak az ötvenes évek elején közölt czikkeiből néhányat ily értelemben kimagyarázna

és kommentálna. Falk Zsigmond és Kemény Zsigmond mestere volt ez előkelő tolvaj-nyelvnek, e «megfoghatatlan» stílusnak. Pákh Albertnek, az első

szerkesztőnek alábbi levele némi világot vet ez iskolára, az írás kivételes művészetének e kényszerű gyakorlatára…

„Nagy különbséget fog Ön találni a megjelent czikk s az Ön által beküldött tudósítás között….” – írja Pákh, majd így folytatja: A felsőbb helyről nem engedélyezett dolgok közé tartozik többi között a Vörösmarty és Lendvay

emlékszobrára való adakozás s ez adakozásnak közhírré tétele…Adjuk az emlékünnepélynek egy egyszerű, de megható rajzát és közöljük — az illetők megnyugtatására — az ez alkalommal történt adakozások jegyzékét is. Csak azt

nem mondjuk, hogy ez adakozások mire történtek, s azt nem, hogy ez ősszeg itt van a szerkesztőség kezei között. Ez látszott egyedüli módnak, tudtára adni a tényt a közönségnek, a mit tenni minden áron akartam, mert a közel múlt időkből, a midőn a hazafiúi láng itt-ott már kissé lohadni kezd…

1921. 5. Tábori Kornél: A BÉCSI TITKOS LEVÉLTÁR ÉS A VASÁRNAPI ÚJSÁG

Tábori Kornél (Szolnok, 1879. június 27. – Auschwitz, 1944. július ?) író, újságíró, műfordító, szerkesztő és riporter

A bécsi udvari és rendőrségi archivumokban, a melyek végre megnyíltak a kutatók számára, több intim jelentést találtam elszórtan a Vasárnapi Újságról és íróiról….

A Vasárnapi Újság egész czirkulusát már 1854 márcziusa, tehát a hetilap megindulása előtt figyelemmel tartották. Amikor Jókai Mór a bujdosásból visszatért Pestre és lap engedélyt kért, a bizalmas jelentés alapján megtagadták úgy a szerkesztői, mint a kiadói jogot. Irodalomtörténeti érdekességű az a

kémnoticze, a mely elmondja, hogy a Vasárnapi Újság Jókai Mór eszméje volt. De a bécsi czentrum nem engedte meg, hogy ő szerkessze, noha Jókai még az enyhén proskribáltak közé tartozott…

Rendőrakta beszél aztán Vörösmarty Mihály „titokzatos" művéről, a melyet aggódásában elpusztított. Az öreg író „most vidéken tengődik", rá sem lehet ismerni kusza, ősz szakálas arczára s állítólag csak Lear=fordítása miatt járt Pesten. Egyik bizalmasa árulta el, hogy a rejtelmes munkát felolvasta barátai előtt, aztán elégette, mert „zsarnokság ellen" szólt és Vörösmarty félt a spiónoktól, „Nem csoda, ha megbolondul." Megrendítő jelentés közli, hogy az írók egy részével nem érdemes törődni. Caray János tehetetlen vak, Nagy Ignácz régóta ártalmatlan beteg koldus, Bajza József pedig közönséges őrült. „Annál veszélyesebb" a fiatal Zichy és néhány ismeretlen nevű ujságiró, a kik „Kossuthéktól érkező" híreket továbbítanak. Szakadatlanul üldözték Sárossy

Gyula „Arany trombitá"=ját, a mely számos magyar nő testére göngyölve rejtőzött. A spiczlik mindent gyanúsnak találtak, „észrevették" a Vasárnapi Ujság=ban Tompa Mihály „czélzatos" tavaszi sorait is:

Vidul a föld ábrázatja,

A jó isten megmutatja

Neked ember, hogy szeret!

Adván újra kenyeret…

Tompa Mihály: Tavasszal

A rendőrség iratai közt van a Vasárnapi Újság szerkesztőségében megszerezett titkos névsor, a melyet a V. U. kapott valahonnan a pesti kémekről. A listán szerepel Szekrényessy volt rendőrkapitány, Fabinyi törvényszéki bíró, Thaisz Elek későbbi főkapitány, Luft Rézi, egy mulatóhely vezetője, utóbb Thaisz

felesége, Mihályfy helytartósági tanácsnok, Gál volt cs. kir. biztos, Bauer Károly (marqueur – felíró - a Pilvax-kávéházban), a ki akasztófára juttatott két jó magyart stb. Ennek a tisztes multú régi lapnak egyik legnagyobb érteke és büszkesége lehet az, hogy a titkos jelentések oly antipátiával beszélnek róla.

* * *

Népopera, városi-, majd Erkel színház

Átadás előtt a Népopera /később Erkel-színház, G. /. Balogh Rudolf felvétele

AZ OLDAL HOMLOKZAT RÉSZLETE.

KÉPEK A MOST FELÉPÜLT BUDAPESTI NÉPOPERÁRÓL. — Balogh Rudolf felvételei.

Függelék

A Vasárnapi Újság és Arany János szépirodalmi lapjai

1860. 39. Arany János lapja, a „Szépirodalmi Figyelő" november elején fog megindulni, mint rendes hetilap. Tulajdonos-szerkesztője Arany János, kiadója Heckenast Gusztáv lesz. Addig is, míg bővebben szólhatnánk az új vállalatról, örömünkre válik, a fentebbi tényt olvasóink tudomására juttatni.

A Koszorú (1863. január 4.–1865. június 25.) – a Szépirodalmi Figyelő mellett –Arany orgánuma. Sajtótörténetünk legkiemelkedőbb teljesítményei sorába tartoznak. Szenvedélyes újság-, folyóirat olvasó, olvasmányai között szerepelnek kora java külföldi folyóiratai is. A VÚ-ról több említés található Arany lapjaiban.

Arany János: Szépirodalmi Figyelő, 1860. 40 /Akadémiai, XII. kötetben a 113. tétel. G./

Az akadémiai épülettervek rajzaira nézve kár, hogy azokat a közönség szélesebb körben nem ismeri. Nem volna-e hajlandó például a Vasárnapi Újság megismertetni velük olvasóit?

Arany nyitott kapukat döngetett. Két év múlva láthatjuk a terveket a VÚ-ban:

1862. 8., 9. A magyar akadémiai palotatervek…

….Mai közlésünkkel befejezzük az akadémiai palotatervek bemutatását. Két nagy hírű idegen művész művei azok: a IV. sz. alatti Klentze Leo müncheni építészé /ezt valósították meg. Itt a III. változat látható. G./, az V. sz. alatti Stüler A. berlini építészé. München és Berlin, mint tudjuk, az újabb kori építészet történetében első rangú helyet foglalnak el, s aki e két város monumentális középületeit, fényes palotáit látta, azok között az említett két művész szellemi szülötteit láthatta első sorokban. S ha már idegen művészt kellene meghívni a küzdőtérre, jól tették azok, kik az ügyek élén állnak, hogy ily hírneves, tapasztalt emberekre esett választásuk…

A magyar akadémia palota tervei

Akadémia meg nem valósult terve

1862. 44. Arany János új lapja.

Szépirodalmunk hatalmas lépést tesz előre, keletkezvén abban egy oly vállalat, mely jeleseink valódi csoportosulását eszközölve, benső becscsel bírni ígérkezik, s így, képességünk hű tükre,

dísze, büszkesége leend. szépirodalmunknak pedig Lapjaink nagy száma az erők szétágazását vonta maga után. Jó művek illő díjazása lehetetlenné válván, jeleseink elől irodalmi zsengék foglalták el a tért, miből a szépirodalmi sajtó mély süllyedése következett. A közönség kezdett nem bízni többé irodalmában. Régi vállalatok elzsibbadtak, új vállalatok pedig, mint mondják, már születésükkor homlokukon viselik a haláljegyet. A bajokon segíteni, e válságos időben lép elő egy nagyobbrészt szépirodalmi, de egyszersmind szélesebb értelemben vett literatúrai s általános

műveltség-terjesztő folyóirat: a „Koszorú", melynek szerkesztője s egyúttal kiadója, koszorús költőnk, Arany János lesz, kinek neve is elég biztosíték, hogy a megindulandó lap csak jót, jelest, becsest tartalmazand. A szépirodalmi rész, — mint a felhívásból látjuk, — úgy lesz megválasztva, hogy férfi, mint női közönségnek egyaránt kedves olvasmányt nyújtson. Tartalmát eredeti, irány- s történeti beszélyek képezik; fordított novellákból a külföldi irodalom gyöngye; versből minél több, de minél jelesebb. A literatúrai rész kiterjed úgy a hazai, mint a külhoni irodalom minden termékére. A kiadásra koszorús költőnk szintén maga vállalkozik, hogy előfizetőinek névsorával megismerkedvén, szellemi igényeikhez, osztály és nem szerint, annál inkább hozzávethessem. Továbbá, a közönségtől begyülő, különben is mérsékelt hasznot nem levén szükség még egy kiadóval megosztani: többet áldozhat a lap szellemi részének kiállítására; a miért az irók díjazására nézve egy méltányos és igazságos kulcsot állapit meg, mely a közönség pártolásával hasonló mértékben növekszik, s így alkalma lesz a jeles művek között is válogatni. A lap fő súlya annak szellemi alapjába levén helyezve, rendkívüli mellékleteket egyelőre nem ígér; de ad szellemi kincseket; azonban középszerű pártfogás mellett is a magyar költők arcképcsarnokát indítja meg, önálló mellékletekben…Pillanatig sem kétkedvén azon, hogy a magyar közönség örömmel karol föl oly vállalatot, melyet ha pártol, magát becsüli meg : nem marad egyéb hátra, mint a lap rövid programját, s az előfizetési föltételeket elősorolni. A lap címe lesz „Koszorú," — szépirodalmi s általános műveltségterjesztő tartalommal…Az előfizetési pénz vidékről egyenesen hozzám, mint kiadóhoz, bérmentve utasítandó. (Lakásom Üllői út és Pipa utca sarkán.) A helybeli előfizetők kényelmére Emich Gusztáv úr kiadó hivatala is (Barátok tere 7. sz. elfogadja lapomra az előfizetést. Gyűjtőknek a szokott t. példány (10-re egy) adatik. Kelt Pesten, november, 1862. —

Arany János, a „Koszorú" felelős szerkesztője, kiadója és tulajdonosa.

Koszorú, harmadik évfolyam

Koszorú. 1863. I. 6. 143. oldal. A nagykálói casino Pákh Albert barátunknak, mint a Vasárnapi Újság jubiláns szerkesztőjének, irodalmi érdemei iránt jegyzőkönyvileg fejezte ki elismerését.

Koszorú. 1863. 19. május 10. 454. oldal. A „VÚ”-ban nemrég egy „Tisztelem a csizmadia céhet” c. költemény jelent meg Pájer Antaltól. Most a makói csizmadia céh megbízta Lendvai Márton színházi tagot, hogy készíttessen Pájernek egy pár díszcsizmát…

Íme a vers és a történet folytatásából szemelvények, a VÚ-ban /G/

1863. 14. 127. oldal. Pájer Antal: Tisztelem a csizmadia czéhet

Becsülök én mindenféle embert

A királytól le – a vízhordóig,

Becsülöm a felelős minisztert

Le – az absolut – Szabóig,

Rotschildnél nem kevesebbre nézek

Egy koldust, az Isten képe végett;

De felette minden fajta népnek

Tisztelem a csizmadia-czéhet…

Elmult már, de még se nagy régen volt:

Hogy e nemzet elvedlé ruháját,

S mint idegen nép rongyába burkolt —

Cziczomákkal peczkelte föl állát;

Csak egy volt, ki soha sem vedlé el

Fényes tollat, mit a sors megtépett,

Csak egy volt, ki hű maradt fajához .

Tisztelem a csizmadia-céhet…

Ha szent István díszes oltárképen

Viselheti a magyar nadrágot:

Mért volna az bárkinek is szégyen?

Ezt gondolta, így vett bátorságot.

És mi tőle, róla vettünk mustrát

Most, hogy Isten megszállta e népet:

Ime, ezért becsülöm én szívből,

S tisztelem a csizmadia-céhet.

VÚ, 1863. 18. 163. oldal. Egy jó vers következményei.

„Tisztelem a csizmadiaczéhet!" — Ezen czim alatt jelent meg a Vasárnapi Ujság f.é.14. számában egy szerencsés pillanatban született versezet Pájer Antal t. munkatársunk tollából. Mint annyi sok mást, e költeményt is legjobb kivánatainkkal bocsátottuk utnak, hogy szolgáljon mások örömére s gyönyörködtetésére. E versnek azonban erősebb visszhangja lett, mint gondoltuk, s egész „diplomatikai jegyzékváltás" támadt belőle, mely bizonyosan érdekelni fogja lapunk olvasóit is. Közöljük azért az egész levelezést, mint egyik élő bizonyságát az irodalmi ügyek iránt mindinkább terjedő érdekeltségnek. Az emlitett versezet ápril 5-én jelent meg lapunkban. Alig egy pár nap mulva vettük a következő levelet Makóról, az ottani csizmadiaczéh elöljárójától :

„Tekintetes szerkesztőség! A folyó év s hó 5-ről a 14-ik számu Vásárnapi Ujság becses lapjában közlött, s Pájer Antal urnak „a csizmadiaczéhet" megtisztelt remek versezete olvasása által fellelkesülve, a tisztelt költő iránti hálanyilatkozat

közzététele, sugyanez uton Lendvay Márton ur nemz. szinházi s egyszersmind a makói csizmadiaczéh egyik tagjának arra leendő felhivására, miként a most nevezett czéhbeli tag, a fenn dicsért versirónak a ezéh tisztelete jeléül — egy pár csizmát varrni — s árának a ezéh pénztárából megtérítése iránt árjegyzékét Makóra elküldeni legyen szives — a tekintetes szerkesztőséget felkérni bátorkodik. Makón, 1863-ik évi ápril 7-én a makói csizmadiaczéh: Halász Mihály, makói csizmadiaczéh mester."

A ki e levelet elolvassa, első pillanatra talán Ugy jár vele, mint mi is jártunk. Megütköztünk rajta s nem foghattuk fel kellően annak értelmét, különösen nem sejtettük, miképp keveredik bele Lendvay Márton derék színészünk neve, ki az egész ügytől távol állott. Igy történt, hogy a levél tisztelt Írójának a V. U. 15. számában a következő „szerkesztői mondanivalót" izentük :

„Makó. Halász M. urnak. Meg kell vallanunk, hogy a levelet nem értjük. Ua netalán keserüség és megbántódás akar lenni, ugy az ellen magunk s a kérdéses vers irója nevében ünnepélyesen óvást teszünk, s el nem fogadhatjuk…

Reméljük, hogy Lendvay Márton, mint „a makói csizmadia-ezéh okleveles tagja" utasitása szerint hiven fog eljárni, s mi nemsokára el fogjuk mondhatni az olvasónak, hogy Pájer Antal a szép emlékjelnek, az egypár disz csizmának, birtokában van. Addig is ismételjük, hogy : „Tiszteljük a csizmadia-ezéhet!" — Szerk.

* * *

Arany János Koszorú, 1863. II. 5. 119. oldal

Egy úr a VÚ szerkesztőségéhez egy csomó újdon faragott szót küldött be terjesztés végett. Mi is közlünk néhányat a VŐÚ által közbe-közbe szúrt felkiáltó és kérdő jelek elhagyásával, mivel azok mindenik után oda illenének. Íme…

Tanulj magyar. – Az alábbi szövet olvasta a VÚ-ban Arany:

VÚ. 1863. 30. 267. oldal „Tárház” rovat. Új szavak gyártása. Némely embert

még mindig nagyon bántanak az idegen hangzású szavak nyelvünkben, s ezek mindent elkövetnek, hogy ama szavakat minden erőszakkal kiküszöböljék. Nem gondolják meg ezen jó urak, hogy itt erőszaknak nincs helye, hogy művelt nyelv, idegen szavak tarkasága nélkül nem létezik, s hogy ezen szavak nagy része nálunk már annyira akklimatizálódott, megmagyarosodott, hogy bátran nevezhetjük meghóditott sajátunknak. Többször szólottunk ezen ok nélküli buzgalom ellen. Most ismét egy ily esetről van alkalmunk megemlékezni. Egy vidéki t. ügyfelünk azon hálátlan munkába kapott, hogy ismét egy csomó idegen származású szót magyarítson. Á jegyzéket azon óhajtással közli velünk, hogy a szavak terjesztésén mi is közreműködjünk. Az utóbbit nem Ígérhetjük, mert az uj szavak egy részét szükségtelennek, más részét szerencsétlennek tartjuk, de azért a jegyzéket itt közöljük kuriózum képpen, hogy többen is ítéletet mondhassanak felette. Az indítványozott uj szavak ezek :

Akadémia — tanműde; — kollégium — tangyűde;

ekklézsia — vallda; templom — imárda; preabyterium — népkorda; superintendentia— hitügyelde; rector — intész; curator — gondász;

protestáns — hitóvár (!); senior — óbbász (!); presbyter — népkórász; superintendens — hitfelügyelő; református — hitjavitoncz;

cantor —éneklész; togatus — hitmezér (!); orgona — ájtzora

(!); orgonista — ájtzorász; empyria — oktonda;

empyricus — oktondász (?) stb. stb.

Elég ebből ennyi. Tessék választani! Fogadni mernénk, hogy a nagy többség inkább a régi, mint az uj szavak után fog nyúlni. Valóban sajnáljuk az ily dolgokra pazarlóit fáradságot és jóakaratot.

Arany János: Koszorú,1863. II. 15. 359. oldal

Dr. Rómer Flóris érdekes archeológiai leletei a VÚ-ban figyelmessé tevén az illetőket…eddig csak a képzelet szüleményei valának a zsinóros, sujtásos kacagányok…vajha minden, hazánkban rejlő régiség ily szerencsés kutatóra akadnak, mint Rómer.

Koszorú, 1863-65 - szerkesztõ Arany János

www.sk-szeged.hu/statikus_html/.../koszoru.html - Tárolt változat

Science fiction, bibliográfia: Koszorú

samreedspulps.blogspot.com/2011/07/koszoru.html - Tárolt változat

Koszorú. / Szépirodalmi s általános miveltség terjesztő hetilap. 60.000,-  Pest, 1863, Emich Gusztáv. [4], 620 p. ; [4], 620 p. 266 mm.  Első évfolyam, a két félév újrakezdődő lapszámozással. TELJES évfolyam, első-második félév, kettőbe kötve, egységes, XX. századi félvászon kötésben. Borda antikvárium

KOSZORÚ, 1863-as, I. évfolyam, II. félév, 1-26. szám (1863. júl. 5-dec. 27.)
Pest, 1863. Emich Gusztáv. [4] + 620 p.
Korabeli aranyozott gerincű félbőr kötésben. A gerincén javítva.

kikiáltási ár:	12 000 HUF
leütési ár:	20 000 HUF
aukció időpontja:	2008.12.12. péntek 17:00

* * *

A Vasárnapi Újság irodalma, repertóriuma

A Vasárnapi Újság egy 1980-as irodalmitanulmány-kötetben

Kezembe került egy 465 oldal terjedelmű szakmunka, annak is a „második, javított” kiadása. A Vasárnapi Újság virágzó korszakának irodalmát tárgyalja, anélkül, hogy – három apró kivételtől eltekintve – megemlítené a lapot. A VÚ-nál jelentéktelenebb orgánumokat sorra rendre idéz. Az még hagyján, hogy az összefoglaló értékelésben nem említi a hetilapot, de a korszak költőit tárgyalva, a 8 oldal terjedelmű Szabolcska-fejezetben sem. Nem tud róla, hogy a költő a lap vezető-verselője volt, megszámlálhatatlan megjelenéssel? Akkora felkészültséggel, amit a kötet mutat, ez hihetetlen. A VÚ megnevezést, a jeles irodalomtudós kétszer a bibliográfiában, egyszer egy lábjegyzetben írja le. Nem Szabolcskával kapcsolatban.

A Nyugatról írt tanulmányok száma mérhetetlen. A 100 éves évforduló alkalmával kiadványok, rendezvények sokasága született. Nagyon helyesen! Hány tanulmányt írtak a Vasárnapi Újságról? Ki és mikor emlékezett meg a hetilapról?

* * *

Galambos Ferenc, a VÚ repertóriumnak összeállítója

A Vasárnapi Újság repertóriumát Galambos Ferenc, bencés szerzetes állította össze, nyolc kötetben, 1978-ban, A Vasárnapi Újság repertóriuma 1854–1921 címmel.

NAGY MIKLÓS MIHÁLY: Háry János utódai

home.hu.inter.net/kortars/0412/nagy.htm - Tárolt változat

3A Vasárnapi Újság repertóriumát Galambos Ferenc állította össze, nyolc kötetben, 1978-ban, A Vasárnapi Újság repertóriuma 1854–1921 címmel.

Vasárnapi Újság 1854–1921. Repertórium 1–8. köt. A Vasárnapi Újság írásai, írói, képanyaga. Összeállította: Galambos Ferenc. Kézirat. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 1979.

Magyar bibliográfusok listája - Wikipédia

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_bibliográfusok_listája - Tárolt változat

... Daday Jenő (reáltudományi repertóriumok); Dezsényi Béla (sajtótörténet); Dézsi ... Galambos Ferenc (repertóriumok); Gárdonyi Albert (történelemtudomány)

* * *

http://dictionary.sensagent.com/vas%C3%A1rnapi+%C3%BAjs%C3%A1g/hu-hu/

Tartalomjegyzék

• 1 Története

• 2 A digitális Vasárnapi Újság

• 3 Felelős szerkesztői

• 4 A lap nevezetesebb munkatársai és szerzői

• 5 Forrás

• 6 Irodalom

Az Irodalom két – az I. világháború utáni címszava és dátuma - önmagáért beszél.

Buzinkay Géza: A Vasárnapi Újság a dualizmuskor első felében 1867-1890. Magyar Könyvtári Szemle, 1979.

Miklóssy János: Organ a nagy közönségért. OSZK Évkönyve 1972

* * *

A Vasárnapi Újság születésénél hárman bábáskodtak: Pákh Albert mint szerkesztő, Jókai Mór a főmunkatárs, és Gyulai Pál…Gyulai Pál rövid időn belül a szerkesztési munkából kilépett, ezután a lap tényleges előállítói Pákh és Jókai maradtak. Jókai a tartalmi kérdések lankadatlan gondozója volt Pákh 1867-es halálát követően is….

* * *

1893. 24. Jókai jubileuma. A nagy iró jubileumát rendező központi bizottság e hó 6-ikán ülést tartott b. Eötvös Loránd elnöklete alatt. Megvitatták, hogy nem lenne-e czélszerű az október második felére tervezett ünnepet elhalasztani. A főváros előkelőbb körei ekkor még nincsenek Budapesten és az ő távollétük mindenesetre csökkentené az ünnep fényét. A bizottság ennélfogva elhatározta, hogy a jubileumot karácsonyra halasztja, és a Vigadó termeiben a művészeti bizottság közreműködésével akkor rendez ünnepet. Másrészt megállapodtak abban, hogy Jókai összes műveit ezer példányban kétszáz forintjával kiadják s a befolyó kétszázezer forintból irói honoráriumként százezret Jókainak adnak. Gróf Csáky Albin miniszter is helyeselte ezt a tervet és megígérte a kormány támogatását.

Schlauch Lőrincz nagyváradi püspök Jókai előtt azt a reményét fejezte ki, hogy nem sokára, mint Nagy-Várad díszpolgárát üdvözölheti. A püspök egyúttal megkérte Jókait, hogy menjen le Nagy-Váradra a Szigligeti-ünnepélyre s legyen az ő vendége. Pápa városa közgyűlése nagy lelkesedéssel Jókait díszpolgárának választotta és az utczát, melyben Jókai 1841—42-ben lakott, Jókai-utczának nevezte el.

* * *

A lap nevezetesebb munkatársai és szerzői:

Jókai Mór, Gyulai Pál, Brassai Sámuel, Arany János, Tompa Mihály, Szemere Miklós, Szász Károly, Vajda János, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Vámbéry Ármin, Salamon Ferenc, Szilágyi István, Szabó Károly, Pauer Gyula, Nagy Iván, Thaly Kálmán, P. Szathmáry Károly, Zilahy Károly, Beöthy Zsolt, Kenessey Albert, Keleti Gusztáv, id. Szinnyei József, Herman Ottó, György Endre.

* * *

Cím(ek): A Vasárnapi Újság (1854-1921) története Szerző(k): Orosz, Noémi Témavezető(k): Bényei, Miklós Kulcsszavak és tárgyszavak: folyóirat

DEENK Témalista::Irodalomtudomány::Magyar irodalomtörténet Létrehozás dátuma: 2009 Megjelenés dátuma: 8-jún-2009 Kivonat: A Vasárnapi Újság hatvannyolc évfolyamos történetével, illusztrációs megoldásaival egyedülálló a magyar képes hetilapok sorában, enciklopédiai típusa miatt pedig sok szempontú vizsgálódást tesz lehetővé. A dolgozat bemutatja a lap főszerkesztőinek (Pákh Albert, Nagy Miklós, Hoitsy Pál) életrajzát, munkásságát, tartalmi, formai változásait nyomon követi az összes évfolyamon keresztül. Ismerteti a folyóirat művelődéstörténeti jelentőségét. URI: http://hdl.handle.net/2437/87770