h14–129.  A  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők. 

2021. 01 .07.

Tartalom 

VÁROSOK

Vázlatok Philadelphiából. 1876. 278

  Kolozsvár és az ápril 22-ki nagy tűzvész.

VIDÉKEK

 MÁRAMAROSI KÉPEK.1882. 618.

Fehérpatak és Trebusa

Szöllősi Zsigmond.Oroszország. 1905. 198.

SZEMÉLYEK

Aradi Lippertt József. 1860. 53. címlap

A NŐKRŐL

A nő-emanczipáczióról. 1870. 134.

VÁROSOK

Vázlatok Philadelphiából. 1876. 278.Május 10-kén Philadelphia, a máskülönben csöndes quáker-város, melyet mostanában minden amerikai büszkén nevez a „Százados örömünnep"- és a „Függetlenség városának" (Independenee- vagy Centennial-City), oly nagyszerű nemzeti ünnepély megnyitásának lett színhelye, amely a szabadságszerető Amerika gyermekeinek szivében örök időkig emlékezetes marad.

1874. februárjában történt, hogy az Észak-amerikai Egyesült-Államok akkori és jelenlegi elnöke Grant Ulysses a kongresszus tanácsához és képviselőházához külön üzenetet intézett, amelyben mindkét törvényhozó testületnek nagyon a szivére kötötte, hogy közelegvén az Egyesült-Államok törtenetében a legfontosabb eseménynek, vagyis a függetlenség kimondásának századik évfordulója, ennek méltó megünneplésére a szükséges lépéseket jó eleve megtegyek.

Az elnök emlékeztette a tanácsnokokat és képviselőket, hogy három európai nagyhatalom (Angol-, Franczia- és Ausztria-Magyarország) rendezett már nemzetközi kiállításokat, s ő nagyon helyesnek tartaná, ha 1876. július 4-ike, a függetlenség kimondásának századik évfordulója, szintén hasonló nagyfontosságú eseménynyel örökittetnék meg.

Bemutatjuk a világnak egy oly nemzet nagyságát és elöhaladását, melyben a legalacsonyabb éppen ugy, mint a legmagasabb állású polgár szabadságra, dicsőségre, jólétre és becsültetésre törekszik. Ami az indítványozott nemzeti ünnnep és köztárlat színhelyének választássát illeti, erre nézve Grant elnök teljes joggal jegyezheté meg, hogy e választás különböző okoknál fogva alig eshetnék az Unió bármelyik más városára, mint épen Philadelphiára.

Ha tekinteten kivül hagynók is e városnak igen kedvező s az emiitett czélra legalkalmasabb földrajzi fekvését, mindenekelőtt már a történeti események és emlékek is leginkább Philadelphia választását tették ajánlatossá és elfogadhatóvá. E városban kiáltották ki György király elpártolt alattvalói a függetlenséget és önállóságot, mely Észak-Amerika lakóit szabad nemzet gyanánt emelte a világ többi müvelt nemzetei sorába s melynek örömünnepét az egész világ részvétele mellett az idén megülni szándékoznak.

Ugy hiszszük tehát, hogy nem épen fölösleges szolgálatot teszünk olvasóinknak, midőn e máris oly nevezetes, és az idei ünnep és közkiállitás által még nevezetesebbé váló amerikai várost, rajzban és szóban (írásbn) megismertetjük.

Philadelphia alapításának törtenete ama régi korba vezet vissza, mikor még az egész nagy terjedelmű vidéket, hol jelenleg a város és szomszédsága terül el, hatalmas őserdő borította, melyben csak medvék, farkasok és indiánok barangoltak, akik a halászó idény alatt egyszerű sárkunyhókban tanyáztak a két folyó |közt elterülő rónaságon. 137 korul, tehát több mint 40 évvel Penn Vilmosnak odautazása előtt, svéd kivándorlók települtek meg a két folyó között, s a vidéket ,,Uj-Svedországnak" (Nyev Swerige nevezték el. A svéd települök vetették meg a „Testvéri szeretet városának" (Philadel- : phia) alapját, ugy hogy mikor Penn Vilmos a quker-testvérekkel, kik magukat a „barátok  keresztyén társulatának" és a „világosság követőinek" vallották, oda érkezett, már meglehető- sen virágzó gyarmatot talált a Delaware partján, Penn Vilmos, Philadelphia második megalapituja.

Ő a szétszórt házakból és kunyhókból álló gyarmat helyén egy nagy jövőre számító valóságos várost tervezett. II. Károly angol királytól többször megújított kérelme után 1680-ban nyert, örököseire is átszálló engedélyt arra, hogy Angolországnak észak-amerikai, akkor még teljesen parlagon heverő birtokán a mostani Pennsylvania állam területén gyarmatot alapithasson.

 A brit korona e birtoka 2450 négyszög mérföld területet foglalt el, s a király utasításához képest már akkor Pensylvánia nevett kapott. Penn Vilmos e tartományt ama 16 000 font sterling követelés fejében kapta, melyet a kormánytól tengernagyi (admiral) minőségben elhalt atyja örökségéből kellett volna kapnia.

Penn 1682-ben az indiánoktól nagy földterületeket vásárolt s az emütett két folyó közt, azoknak egyesülésén fölül  öt angol mérföldre, a svéd gyarmatnak részint éppen a helyén, részint közvetlen közelében amaz ujabb Philadelphiát alapította meg. Nagyságra és fontosságra nézve ma már az Unió második városa, s melynek az 1875. évi népszámlálás szerint 800 000 lakója van.

Az öreg szilfa, melynek lombjai alatt Penn Vilmos földbirtokának megvásárlásakor az alkut megkötötte. Schackamaxon (ma Kensington) közelében állott, miért is ama hely nevét a városnak számos utczája és köztere viseli ma is. E fontos szerződésnek, amelyről azt állítják, hogy az egyetlen oly szerződés volt, mely eskü nélkül köttetett s még sem szegte meg soha egyik fél sem. Végre 1810-ben egy erős vihar gyökerestől kitépte a tiszteletreméltó vén fát. A látogató a Beach-street keleti oldalán fogja megtalálni ez egyszerű köemléket; azonban vezető nélkül aligha odáig jut az idegen utazó. Csakhamar észre fogja venni, hogy Philadelphiában is vannak rendetlenül épített utczák.

Fainnount-park phildelfiában

Mielőtt magát a várost, nagyszerű közintézeteit és egyéb nevezetességeit a legújabban ott járt utazók kalauzolása mellett megtekintenek, a május 10-én megnyílandó közkiállitás helyére, a Fainnount-parkba vezetjük olvasóinkat, melyhez hasonló terjedelmű s melynél szebb és jobban gondozott séta- és mulatókertet az egész föld kerekségén csak keveset találunk. A „parkok városának" is nevezik.

A város határain belől sokkal több és nagyobb területű tér van közhasználatra átengedve és ezek sokkal nevezetesebbek szépségök, és a hozzájuk fűződő fontos történeti emlékek miatt, mint az Egyesült-Államok bármelyik más városában.    A Washington-tér, az egykori Potter-mező, hol több mint 2000 amerikai harczos nyugoszsza örök álmát. A nagyvárosi sétányok megannyi gyöngyei s a nevezetesebb történeti események megannyi érdekes szinterei.

A Fairmount-park Philadelphia méltó büszkesége. E mindennemű tájszépségekben gazdag és ritka gonddal ápolt nyilvános kerthez a Girard-Avenueről a Schuyl-kill-folyón át igen szép sodronyhid vezet. Ami Új-Yorkra nézve a Central-park, mely szintén a világ legnagyobb és legszebb nyilvános kertjei közé tartozik, ugyanaz Philadelphiára nézve a Fairmount-park.

Itt fogják megünnepelni a függetlenség kimondásának századik évfordulóját s itt emelkednek a szebbnél szebb kiállítási épületek is. 1871 őszén a park egyik szabadabb fekvésű helyén a nemes lelkű Lincoln Ábrahám köztársasági elnök emlékére nagyszerű bronz-szobrot állítottak fel. E kegyeletes emlék közelében a Lemon-Hill nevű domb emelkedik, melynek csúcsán egy történeti nevezetességű épület, Morris Róbert lakása áll. Morris Róbert főleg tömérdek vagyonával mozdította elő honfitársainak ügyét a függetlenségi háborúk alatt és ama kor legkiválóbb vezéregyéniségei: Hancock, Franklin, az idősb Adamsok stb. benső barátságban álltak vele. O reá igazán talál az a mondás, hogy a köztársaságok hálátlanok, mert Morris Róbert, miután összes vagyonát a közjóra áldozta, életének vége felé három évig volt kénytelen az adósok börtönében sinlődni.

E parkban, a Schuylkill folyó partján, a város közepétől két angol mérföldnyire van elhelyezve Philadelphia legnagyobb vízvezetéki műve is, mert azonkívül a városnak még több apróbb vízvezetéke van. E vízvezeték 30 acre-nyi területet foglal el, a melynek nagyobb része az úgynevezett Mountra esik, mely a folyó viz-tükre fölött valami 100, s a város legmagasabb pontjai fölött 60 lábnyira emelkedik. A víztartó négy kisebb reservoirra oszlik, melyekben ösz-szesen 22 millió gallon víz fér el. A kisebb víztartók egyike ismét három alosztályra van elkülönítve, melyek szűrő kutakul szolgáinak. Az egészet sétautak veszik körül, melyekről a városra igen szép kilátást lehet élvezni.

  Kolozsvár és az ápril 22-ki nagy tűzvész.

Maros-Vásárhely, a székely főváros után Kolozsvárt, Erdély fővárosát s az erdélyi magyarság politikai, közmivelődési és nemzeti életének központját is gyászos csapás érte az ápril 22-én pusztított nagy tűzvész által. A kolozsvári tűzoltók, kik Maros-Vásárhely segedelmére oly testvéries készséggel siettek, alig pihenték ki magukat, midőn saját városuk kebelében hívta őket munkára a pusztító elem.

Midőn e derék magyar város veszedelme alkalmából, annak látképét közöljük, a következőket emiitjük föl rövidre foglalt és vázlatos czikkünkben.

Kolozsvár Erdélynek fő- s az egész magyar hazának sok tekintetben második városa. A közművelődésnek annyi áldásthozó intézetével Budapest után az országnak egyetlen városa sem dicsekhetik, mint Kolozsvár. Ott virágzik hazánk második tudományegyeteme, második nemzeti múzeuma és második nemzeti színháza ; ezeken kivül van benne katholikus, református és unitárius főiskola, több állami és magán tanintézet, számos közmivelődési és jótékony egylet, több nyomda, stb.

Kolozsvár, melynek a legutóbbi népszámlálás szerint 26,000 lakója van, a Kis-Szamos völgyében fekszik, ott, a hol egykor némelyek szerint Zeugma dák város, a dákok legyőzetóse után pedig Claudia római gyarmat állott. A völgyet középmagasságú hegysorok szegélyezik, melyeknek ormait erdőségek, oldalait nieg itt-ott szőlőültetvények borítják. Magát a várost köröskörül szép kertek és szőlőhegyek környezik, melyeknek üde zöldje közül kellemes nyaralók s kisebbszerü tanyák mosolyognak le a városra. Nyugot felé a Hója-hegy magasabb csúcsa emelkedik, vele szemben Kolozsmonos-tor terül el, melyet a kertek és házak szakadatlan sora kapcsol össze Kolozsvárral; kelet felé más helységek látszanak. Kolozsmonostornak nem régen épült szép gazdasági intézete már messziről szemébe tűnik a Szamosvölgy hosz-szában közelgő utazónak.

Kolozsvár egészben véve szabályosan épült, csinos város. A belváros négyszöget képez, melyet régebben magas, de már omladozó kőfal kerített; a kőfalat és az ódon szmezetü bástyatornyokat ujabb időben kevés kivétellel mind lerombolták. Az utóbbiak egyikét, az úgynevezett kurta-szappan-uteza végén, tüzoltó-őrto-ronynyá alakították át, mely azonban a közelebbi nagy tűz alkalmával szintén leégett. Öt régi kapuja, melyek közül ma már egy sincs meg, ugyanannyi külvárosba nyílt. E bástyakapuk s a még itt-ott fenálló tömör, és szilárd kőfal képezték az egykori várat, mert az északnyugoti hegyfokon emelkedő úgynevezett Fellegvár ujabb keletű. A belváros északnyugoti részét Óvárnak nevezik, mert ez a város legrégibb része s hajdan külön várkeritéssel volt megerősítve, melyből nénii falmaradvány ma is látható. A belváros átalában csinos, városias; utczái szélesek és .szabályosak. Középpontját a négyszögletű, terjedelmes Fő-tér képezi, melynek közepén a róna. katholikusoknak egészen faragott kövekből góth ízlésben épült impozáns főtemploma áll, a 60-as évek elején bevégzett magas tornyával. Köröskörül szép nagy épületek emelkednek, ezek közt a városháza, az ódonBánffv-ház,gr. Teleki Domokos háza. a b. Jósika-ház. stb.

A város fölött Veres fényképe után készült rajzunk segélyével tarthatunk némi tájékoztató szemlét. E kép a temető magaslatáról van föl-vévé. Balfelől mindjárt az óvári r. kath. templom kis tornya, mellette a piaczi főtemplom látszik hatalmas tornyával, mely az egész város környékének nagy részéről látható. E főtemplom története változatos; 1404 táján Zsigmond király kezdette építtetni, s a Kolozsvártt született Mátyás király végezteté be. A hitújítás elterjedése után az egymás után föllépett lutheránus, kálvinista és unitárius protestáns felekezeteké volt, de később visszakerült a r. katholikusok kezei közé, kiknek Kolozsvártt még négy templomuk van. A piaristák torda-utezai kéttornyú temploma képünkön nem látszik. A főtemplomon tul jobbfelé látható első torony az evangélikusok, a második pedig az unitáriusok templomának fekvését jelöli, mely utóbbinak háta mögött terül el az a városrész, mely ápril 22-én majdnem teljesen leégett. A belváros déli részében fekszik egy másik templom, mely képünkön jobbfelöl az előtérben látszik: az ev. reformátusoknak toronytalan, de hatalmas terjedelmű belső-farkas-utezai temploma és főiskolája, melyekhez ugyancsak a belsö-farkas-utczában a középületek egész sorozata csatlakozik. Ott áll a nemzeti színház, a megyeház, az egyetemi (illetőleg múzeumi) könyvtár, több állami épület, azok egyikében az egyetem maga, továbbá a r. katholikiisok főgymnáziuma és papnöveldéje stb. Végre képünk jobbfelőli szegletében, a toronytalan ref. templomon tul, szintén az ev. ref. hitfelekezetnek úgynevezett külső temploma látható, csinos kétágú tornyával, mely az 50-es évek alatt épült. Megemlítjük még a dohánygyár és a nagyszerű kétemeletes katonai laktanya épületét, mely utóbbi 1834 óta épült.

„Kincses Kolozsvár" — így nevezték hajdan e várost — de a sok háború, ostrom, hará-csoltatás és adóztatás, s különösen a múlt század első felében gyakran előfordult nagy égések miatt jelentékenyen aláhanyatlott és elszegényedett. Lassanként azonban ismét emelkedni kezdett s kivált 1790 óta egyre gyarapodott és csinosodott és bár hajdani fényét s főleg a „kincses" elnevezést újból igénybe vehető jóllétet és gazdagságot nem sikerült egészen visszaszereznie, azért az országnak mégis első rangú városai közé tartozott minden tekintetben s fölvirágzása előbb-utóbb még nagyobb lendületet vesz vala, ha ebbéli törekvésében a közelebbi nagy tűzvész ismét sok időre vissza nem veti. A tűz a hosszu-szappan-uteza közepe táján egy szabó műhelyéből ütött ki ápril 22-én d. u. '/,5-kors alig négy óra alatt elpusztította a városnak nemcsak ama hosszúkás négyszögalaku részét, mely a híd- és magyar-uteza, a Kis-Szamos és a régi kőfal között ki a Széchenyi-térig elterül, s mely szűk utczáival s közvetlenül egymás mellé épített, nagyobbára zsindelyfedelü apró házaival különben is valóságos tűzfészek volt; hanem a dühöngő szel átvitte a tüzet egyfelől bei-magyar -utcza alsó végére is, hol a belváros felé továbbterjedésének csak a Fröbel-intézet tűzfala vetett véget, másfelöl pedig a Széchenyi - térnek északkeleti végén keresztül a hidelvei városrészre csapott át a pusztító elem, hol az uj-ut-czában egy egész utczasort, a külső király-utczá-ban pedig három telket hamvasztott el. A bei-magyar- és hid-utezák s velők együtt a belváros többi része a legnagyobb veszélyben forgott. A kár és csapás igy is roppant nagy, mert a városnak az a része pusztult el, a melyben szorgalmas iparosok laktak, kik fáradhatatlan munká-jok gyümölcseiből tisztességesen éltek ugyan, de házuk, mtihelyök és iparszerszámaik elpusztulása által a szó valódi értelmében mindenöket elveszítették.

Középületek és intézetek nagyobb kárt nem szenvedtek, kivéve a derék tűzoltó testületet, melynek őrtornya, egész telepe s majd minden szerelvénye a lángok martalékává lett, s az egylet összes kára körülbelöl 20,000 frtra megy. A város maga is 6000 frt kárt szenvedett. Annál nagyobbak, mert alig helyrehozhatók a magánosok által szenvedett károk: hivatalos adatok szerint a tűz 88 házas telket pusztított el: a leégett fő- és melléképületek száma jóval többre megy 200-nál. miután egy telken három, sőt négy épület is volt. Az égés által 156 család 606 családtaggal szenvedett kisebb-nagyobb kárt. E kár meg nincs felvéve hivatalosan, de bizo-nvára több százezer forintra megv.

S. L.

A világ legnagyobb városa. (London)1860. 458.

Nem hiszszük, hogy volna olvasóink közt csak egy is. a ki ne tudná, hogy melyik városról van a szó, midőn azt mondjuk : a világ legnagyobb városa. London ez, Anglia, sőt mondhatjuk, Európa fővárosa, mely részint lakosai óriási számánál, részint nagyszerű kereskedelme és gyáripara, roppant gazdagsága és egyéb tényezőknél fogva, melyek föltételei valamely város nagyságának, jogosan tarthat igényt ,,a világ szive" elnevezésre. Lássuk már most e nagyságot számokkal kifejezve. A városok ez óriása, a néhány év előtt eszközlött összeírás szerint 2,362,236 lakost számlált, mely szám azóta a 2', 3milliómot is jóval felülhaladhatta. A fónnebbi számból 1,106,558 férfi s 1,255,678 nő; az elsők közöl 339,098 nős. az utóbbiak közöl 409,731 férjes. Ehhez járul 37,080 özvegyférfi, « 110,076 özvegynő. Az összeirás napján 28,598 férj volt feleség nélkül s 39,231 feleség férj nélkül. 1856-ban született összesen 86.833 gyermek, meghalt 56.786 személy. A lakosok száma ez évben legalább is 60,000-rel szaporodott. És mégis mennyi lakás áll mindig üresen! A lakosság egy kis része nagyszerű palotákban lakik, egy-egy személyre 3—4 szoba jut; inig a nagy tömeg héringekkint összeszorulva, homályos, szűk, piszkos cellákban nyomorog, öreg és fiatal, férfi és nő, rongyokban, a bűn és inség fertőjében, tuczatonkint egymásra halmozva fetreng. Emellett mintegy 200 ezerre rug azok száma, a kik bizonyos hajlék nélkül levén, szüntelen a szabad ég alatt laknak, hidboltozatok és kapuk alatt alusznak. A mi az egészségi állapotot illeti, London (bár kissé különösen hangzik) összehasonlítva más nagy városokkal, a föld legegészségesebb városa. Az utolsó évtized alatt egész 1855-ig, átmérőleg minden ezer személyre 25 halálozás esett évenkint, 1856-ban már csak 22; mig Berlin, Bécs, Paris, Peking, New-York s a világ egyéb nagy városaiban ezer személy közt 30—50 haláleset fordul elő évenkint.

London nemcsak legnagyobb, de egyszersmind legsűrűbb népességű város is, egy egész, házaktól borított tartomány, Angolország négy grófságára kiterjedő. Egy negyedrészszel népesebb, mint Peking, kétharmaddal, mint Paris, kétszer akkoránál nagyobb, mint Konstantinápoly, négyezer népesebb, mint Sz.-Pétervár, ötször, mint Bécs, New-York és Madrid, hétezer, mint Berlin, nyolezszor, mint Amsterdam, kilenczszer, mint Róma, tizenötször, mint Kopenhaga s tizenhétszer népesebb, mint Stockholm. A város területe 122 angol négyszögmérföld, 327,391 házzal, mely szám évenkint átmérőleg 4000-rel szaporodik. Hossza északról délre 12 angol mérföld, nyugatról keletre 15 angol, vagy háromnál több német mérföld. Egy utczája csaknem minden megszakadás nélkül 25 a. mfd. hosszában, minőkét felől házakkal van beépitve, s több városon fut át, mielőbb kiérnénk belőle. Számos más házsorai is megszakadás nélkül más városokba futnak át. Van 10,500 megnevezett utczája, melyek egymást száz meg százféle alakban vágják keresztül, s a legsajátságosabb nevekkel vannak megjelölve. Az 5000 főuteza, melyek együttvéve 2000 a. mfd. hosszú vonalt képeznek, drága kövezettel vannak ellátva. E kövezet 14,000,000 sterling fontba került (egy sterling font mintegy 10 pft.), s fentartása évenkint 1,800,000 st. fontot vesz igénybe.

Ég a városban összesen 360,000 légszeszláng, melyeknek táplálására naponkint 13,000,000 köblábnyi gázt gyártanak; ennek vezetésére Összesen 1900 mfd. hosszú csövek szolgálnak. É roppant mennyiségű légszesz évenkint 4 millió st. fontba kerül. Egy másik földalatti óriási csövezeten 80 millió gallon viz vezettetik a házak és konyhákba évenkint, egy harmadik kolossa-lis csatornarendszer pedig London minden piszkát a Themzébe vezeti.

Ha London összes lakói kettős sorban felállíttatnának, 670 mfd. hosszu vonalt képeznének, s óránkint három mérföldet haladva, 9 nap és 9 éjjel folyvást kellene menniök, mig valamely pont előtt mindnyájan elhaladhatnának. Mindennap 125 ezer kocsi s mindenféle jármű robog keresztül a fő-utczákon; van 3000 cséza, 1000-nél több társaskocsi. 10,000-nél több teherhordó szekér stb. A vidékről, a vaspályán kivül, 3000 kocsi és szekér hoz be a városba naponkint élelmiszereket, s más hasonló czikkeket.

Átmérőleg naponkint meghal 170 ember, s minden öt perezre egy-egy születés esik. 1856-ban a 116 különféle szegény- és jótékony-intézetekben összesen 10,381 személy halt meg, tehát az összes 56.786 halálozási esetnek csaknem egy ötödrésze a közintézetekre esik, melyekbe csak a nyomor legvégső stádiumán állók vétetnek föl. Éjjelenkint t-zer mesí ezer ember űzetik el a szegény- és dolgozóházak kapui elöl (ha ugyan ott össze nem rogynak); mert már minden hely el van foglalva azokban.

Évenkint mintegy 500-an temetkeznek a Themze hullámaiba; ez áldozatok legnagyobb része a varrónők szerencsétlen osztályából kerül ki. 1856-ban 143,000 hajléktalan ember vétetett föl a dologházakba. Bűntettekről rendőrségileg ismeretesek : 107 betörő és nyilvános rabló, 110 pusztán betörő, 38 útonálló, 773 rendes zsebmetsző, 3657 közönséges tolvaj (és a lefordithatlan „sneaksmen", a kik a lopásra alkalmatosságot szereznek s az orzott tárgyakkal azonnal odább állnak), 11 lótolvaj, 141 ebtolvaj, 3 hamis pénzverőmester, 28 egyes pénzhamisitó, 317 hamis pénzterjesztő, 141 ámitó („Schwindler"), 182 csaló („cheats", egy különös keresetmód), 343 orgazda, 2768 tolongás- vagy zenebonacsináló („rioters", hogy a tolongásban lophassanak-

A görögök, olaszok, németek (a kik felekezetekkint számittatnak) s mormonok együttvéve mintegy 100 templomot és kápolnát bírnak.

Még számos részletes adatot hozhatnánk fel ez uj Babylonból, hol a jó a roszszal, a nagyszerű az aljassal oly csodálatos vegyületben áll; azonban a már felhozattak is hő anyagot nyújtanak a gondolkozás és bölcselkedésre; elégségesek arra, hogy a világ legnagyobb városának necsak jelenét lássuk, habár tökéletlen visszatükrözésben; hanem hogy jövőjéről is némi homályos képet alkothassunk magunknak. Legyen szabad csupán egy következtetést tenni a felhozott adatokból. Emiitettük, hogy London lakóinak száma a jelen népesség mellett évenkint mintegy 60,000-rel szaporodik, tehát száz év múlva, már csak ezen számitás szerint is, 6 millióval szaporodnék a lakosok száma, már pedig az évenkinti szaporodás is folyton növekszik a szerint, a mint a népesség száma gyarapszik, s igy föl lehet tenni, hogy London népessége, ha a szaporodás a mostani arányt megtartaná, száz év múlva 11 — 12 millióra fogna növekedni, s e szerint maga ez egy város hatalmas országot képezne.

A büntettet mintegy mesterségképen űzik, . Ezen népeég  összesen 16900-ra menő, s a rendőrség előtt ismeretes bünönczök büszkeségüket helyezik abban, hogy egymás szakmájába nem avatkoznak. Azért például egy útonálló vagy betörő elvesztené becsületét társai előtt, ha a zsebmetszők mesterségében kontárkodnék; a tolvajok is lenézőleg tekintenek saját segédeikre az úgynevezett „sneaksmen"-ekre, s a nappal sétáló kéjhölgyek utálattal fordulnak el az éjjel sétálóktól.

Ezek a rendőrség előtt ismert, elhirhedt, megtestesült gonosztevők. A kezdő és egyes gonosztevők számát nem lehet kipuhatolni. A 16900-ra menő ismert bünönzök évenkint mintegy 42 000 st. fontnyi vagyont tulajdonitanak el, s igy egy-egy bünönözőre körülbelül 20 tallér esik. Látható innen, hogy a vétek pályája nem a legfényesebb sorsot nyújtja, s a legtöbb csak a nyomasztó szükség által kényszerítve lép e pályára.

E gonosztevők közül mintegy 6000 folyvást börtönben ül. Van továbbá Londonban 35 000 „rendes” koldus, kiknek két harmadrésze irföldi; ezenkívül van 150,000 oly személy, a kik énekelnek s csupán alkalmilag koldulnak. A 70 000 takács, 22 479 szabó, 30 805 lábbelikészitő, 43 928 piperekészitő, s 21 210 varrónő közül, is igen számosan még a koldusoknál is alább süllyednek, bünöökké, kéjhölgyekké lesznek s gyakran a Themze hullámaiba menekülnek a nyomor elől.

London két külön világból áll, melyeket iszonyú mélység választ el egymástól. Az egyikben laknak a szegények, nyomor, piszok és tudatlanság által szorosan egymáshoz csatolva; a másikban laknak azon kevesek, akik pénz, előjogok és vagyon által hatalmasak, s akik közöl csak egyetlenegy is sokkal több kényelmet s jólétet élvez, mint ama másik világban százak, sőt ezerek együttvéve. A gazdagok ezen világának jellemzésére álljon itt néhány statistikai adat.  

Érczpénzt vernek évenkint átlag 5 millió font aranyat, 130 000 font ezüstöt s csupán 9000 fontot rézpénzben. Az angol banknak 25 millió st. font papírpénze van forgalomban; hivatalnokai száma 80Ő, kik együttvéve 190 000 st. font évi fizetést húznak. London kikötője 15 millió st. font vámjövedelmet hoz évenkint; a mintegy 70 millió st. font értékű mindenféle termény érkezik oda. A kibérlett házak 15 millió st. font évi bért hoznak be. A házaknak csak két harmada van biztositva összesen 170 000 000 st. font értékig. A londoni nizsérek tőkéje 70 000 000 st. fontra becsültetik. 1849-ben egyetlenegy tőzsérház 30 millió st. fontig kötött üzleteket. A bank fizető-osztályába 1839-ben 954 millió st, font folyt be. É mellett minden, 100 st. fontot meg nem haladó fizetések ki vannak hagyvva.

London lakossága fölemészt évenkint 280 000 ökröt, 30 000 borjut, 1,2 millió juhot, 35 000 sertést, 1 700 000 véka búzát, 312 millió font burgonyát, 90 millió káposztafejet, számtalan millió halat, 3 millió szárnyas állatot, 1 300 000 darab vadat, 80 millió tojást stb. A naponkinti tejszükségletet Londonban és környékén levő 14 000 tehén látja el. Ezenkívül van naponkint fris „vasúti tej." Mindehhez megisznak Londonban 65,000 akó bort, 2 millió gallon szeszes italokat, s 45 millió gallon sört; ivóhelyiségül szolgál 3700 sörház, 600 „public"-ház, s csupán 13 borkorcsma.

Csodálatraméltó, hogy ily iszonyú embertömeg rendbentartására 6500 rendőr elégséges, kiknek fenntartása" évenkint csak 380 000 fontba kerül. A titok abban rejlik, hogy a csekélyebb, bármi nemű rendőri kihágások elnézetnek, nem vonatnak büntetés alá. — A ki olvasni tud, annak rendelkezésére áll a Londonban megjelenő 36 heti tudománytár, 10 napi, 5 esti és 72 hetilap, melyekben a legkülönbözőbb s legképtelenebb gondolkozásmódok és_g legveszélyesebb irányok is feltalálhatók. A szegények iskoláiban 15 000^ gyermek közköltségen nyer oktatást s ruházatot. Vallási tekintetben is minden felekezetről eléggé van gondoskodva; van Londonban 371 angol prot egyház, ezenkívül 140 a „függetlenek" számára, 130 a baptisták, 159 a methodisták, 23 a presbiterianák; 9 az unitáriusok, 35 a katholikusok. 4 a qna-ckerék, 2 a moravianok és 11 a zsidók számára. Egyéb vallásfelekezetek, minők a Plymouth-testvérek, irvingianok, Sandemaniauok. franczia protestánsok.

ORSZÁGOK

Emlékezések a nagy franczia forradalomra.1889. 303

Mindig nagy nemzet volt Európában a fran-cziák nemzete. A viszontagságok viharai megedzették népét, zászlói a szárazon és tengeren köröllobogták a földtekét s ha érte is, pedig gyakran érte megaláztatás, abból mindig megújhodva, erősebben kelt föl, s visszavívta megillető szerepét. Veszély és szerencsétlenség népe ős-erejét nem birta kimeríteni, sem megtömi soha. Királyi udvarainak fénye beragyogta a világrészt s az ott divó fényt és szokásokat mintául vették a többi udvarok s oda jártak tanulni izlést, társadalmi modort. A divatban, irodalomban, művészetekben a franczia irány lett az uralkodó s az előkelőségnek, a finomságnak, a műveltségnek s lovagiasságnak gyűjtő neve lett ez a szó -.franczia.

Valóban naggyá, a legújabb kor megalkotójává azonban csak most száz éve lett a francziák nemzete, amikor kikiáltotta és megvalósította a szabadság, egyenlőség, testvériség politikai hármas evangéliumát s a midőn a földi életnek azt az ódon rendjét, mely kiválasztott egyes keveseket, hogy azokat a jólét, a kényelem, a fény, a hírnév, a hatalom minden javával elhalmozza, mig viszont az emberiség millióit amazoknak kiszolgálására, eltartására, kénye-kedvére kárhoztatta, amikor, mondjuk, a földi létnek ezt a berendezését fölfordította fenekéstől ugy, hogy embernek lőn elismerve végre minden ember.,

Arányos osztályosa lett jogoknak és kötelességeknek, egyenlő a törvény előtt, a földi javaknak nem bérlője csupán, hanem tulajdonosa, munkájának, melyet addig a kiváltságos osztálybelieknek teljesített, korlátlan jogú élvezője, akaratának, elhatározásának szabad ura.

Amikor a jobbágy fölszabadult földesura szeszélyének nyűgeiből, a mikor önálló becset nyert a munka, amikor elismerték a századok óta mesterségesen visszafojtott «emberi jogokat", amikor fölszabadult az ember agyában és kezében rejlő minden erő s szabad versenyre kelve megalkotta az újkor csodáit: akkor volt a franczia nemzet legnagyobb, a legújabb kort bevezető nagy forradalom idejében.

Ennek a száz év előtti nagy újjászületésnek az emlékezetét ünnepli most a franczia nemzet egy világtárlat rendezésével. Összegyűjtve mutatja be az egy század óta fölszabadult szellemi és kézi munka nagy alkotásait.

A száz év óta történt haladás mai fokát tünteti föl a francziák párisi világtárlata, utolsó emléke és öröksége gyanánt a száz év előtt kezdődött nagy időnek, a társadalmat alapjaiban fölforgató és újjáteremtő ama nagy forradalomnak, melynek vívmányai és eredményei ma már közkincsei az emberiségnek. Hatásuk alól nem vonhatják ki magukat immár a despota berendezésű államok sem többé, hanem akarva, nem akarva számolni kénytelenek vele.

Ama nagy átváltozás korszakának s világot rázó eseményeinek áttekintő rajzát kívánja nyújtani alább kezdődő közleményünk, elbeszélésével a történteknek, melyeknek kaotikus zavarosából a lefolyt század alatt lecsapódott a szenny, a borzalom, a förtelem s tisztán maradt az emberi nem elvitathatlan örökének, ami abban az óriási küzdelemben nemes volt és magasztos. Amiért hálával és kegyelettel kell gondolni a szabad népek millióinak a száz év előtti franczia népre és hőseire, akik emberi méltóságának tudatára keltették az embert, szabadokká tették a népeket s lerombolván a társadalmi elválasztó falakat, közös érdekben és közös szeretetben, mindenkire egyaránt kiható törvények alatt egyesítették az emberiséget..

 A nemzetgyűlés megnyitása.

XVI. Lajos hanyag nevelésű, de jó indulatú ifjú volt, mikor 1774-ben atyái trónját elfoglalta. Bizalmát neje, Mária Antónia és Maurepas udvaroncza közt osztotta meg. De Maurepas és a királyné nem egyeztek s a gyönge király majd egyik, majd a másik felé hajolt. Különben is az udvar, a parlament és a nép közé állítva, uralkodása a martyriumok hosszú sorozata volt. Minisztériumot minisztérium után változtatott, s mikor a nép által óhajtott Turgot reformjai hajótörést szenvedtek a rendek ellenállásán, őt elbocsátva, Neckert hívta meg az őrült költekezések által kimerült pénzügyek rendbehozására. Mihelyt Necker is a reformok terére volt kénytelen lépni, igyekezetét megbénította a sértett érdekek mindenfelöl felidézett féltékenysége s ő is vissza kényszerült lépni.

Most Calonne, egy ügyes, de lelkiismeretlen ember vállalkozott a fenyegető államtönk elhárítására, de szintén nem talált elég kedvező talajra szereplése a közvéleményben. A népet uj adókkal nem lehetett már terhelni, az állampénztár pedig üres volt. Az egyetlen mód volt: kiterjeszteni az adózást a papságra és a nemességre is, de ez a terv, melyet már Turgot és Necker is megpróbáltak, megint csak megbukott a kiváltságosak önzésén. Altalános felháborodás vihara seperte el Calonnet is helyéről 1787 ápriliában. Az uj miniszter, a nép által visszaóhajtott Necker helyett, a királyné javaslatára a becsvágyó és erkölcstelen Brienne, toulouse-i érsek lett.

Az uj miniszter első ténye volt, hogy a parlament jogait megszorítsa. Oly rendszabályokat akart életbe léptetni, melyek e testület politikai hatalmának megsemmisítésével lettek volna egyértelműek. Hatáskörét részben legalább egy pairekböl, főpapokból, főhivatalnokokból és katonai méltóságokból álló testületre (cour pleniére-re) hárította volna át, melynek tagjait a király nevezi ki. A terv egyelőre titokban kellett hogy maradjon, de amint közelgett az idő megvalósításához, mind nagyobb körökben sugdostak róla és bár senki sem tudta, hogy mi van czélba véve, abban egyetértettek, hogy nevezetes politikai aktus áll küs'zöbön.

A parlament egyik tagjának, d'Espremenilnek sikerült ekkor megvesztegetéssel megszerezni egy nyomdásztól a miniszteri terv egy példányát, s ezt felolvasta a parlamentnek. A meglepetés általános volt. Mivel tanácskozás és határozathozatal tárgyát természetesen nem képezhette a még be sem terjesztett javaslat, egyelőre  abban állapodtak meg, hogy nem vágva elébe a kormány javaslatának, erélyes nyilatkozatot bocsátanak ki a monarchia alkotmányos törvényeinek hangsúlyozására.

A nyilatkozat megállapította Francziaország állami alaptörvényeit, kijelentette, hogy Francziaország a király által a törvények szellemében kormányzott monarchia, melyben a nemzet szabadon ajánlja meg rendjei által a törvényeket, s polgárai soha sem idézhetők más, mint törvényes biráik elé, kiket a törvény kijelöl. .

Ez erélyes határozatra a miniszter kényszer-rendszabályokkal felelt. Üldözőbe vette a parlament leginkább kompromittált tagjait, s d' Espremenil és még egy társa, fenyegetve látván szabadságukat, nyilt gyűlésbe menekültek. Egy tiszt azonban emberei élén behatolt a tanácskozási terembe, s nem ismerve személyesen embereit, nevökön szólítá őket. Altalános csend követte előbb a szavakat, de nemsokára a tanácsosok felkiáltottak, hogy ők mindannyian d' Espremenil-ek. Ez véres összekoccanákra adott alkalmat, melyek során a nép nem egy helyt nyilt összeütközésbe jutott a katonasággal.

Brienne nem tudta tehát sem az elégedetlenséget eloszlatni. A harcz egyfelől  a papság és nemesség, másfelöl a parlament és a  király közt tovább folyt , mig végre  az udvar, nyugtalanítva az engedetlen rendektől, maga is a népet akarta támogatóul megnyerni és a harmadik rendet hivni segítségül.

Előállott, az a különös látvány, hogy a hatalom két jogtalan birtokosa vetélkedett : annak legitim tulajdonosa előtt.

 Számos hozzászólás után megállapodtak, hogy a képviselők összes száma legalább ezer legyen, s a népesség számarányához mérve, a harmadik rend képviselőinek száma pedig legyen egyenlő az első két rendével együttvéve. E megállapodás nagy lelkesedést keltett országszerte, s a király ily hangulat közepette tűzte ki a rendek első gyűlése napjául 1789 május 5-ét.

A választások viharos lefolyást vettek. Az udvar nem befolyásolta a választásokat, elég elfogult volt azt hinni, hogy a harmadik rend emberei inkább a nemesség, mint a trón ellenségei lesznek, melynek hatalmát égett megtörni. Végre elérkezett a rendek összegyűlésének napja. Hamarjában egy termet rendeztek be. Az udvar, hogy legalább a tekintély látszatát fenntartsa, megalázó szertartást akart kényszeríteni a harmadik rend követeire, de ezeknek megbízó leveleik megtiltották bárminő sértő czeremonia elfogadását. Megnyitás előtti nap, május 4-ikén a király, udvari méltóságai és a hároin rend kíséretében ünnepélyes menettel vonult a Notre-Dame székesegyházba. Az egyenruhák tarka fényével megkapó ellentétet képeztek a harmadik rend követeinek egyszerű fekete ruhái..

Másnap, május 5-én a gyűlés megnyittatott. A király elfoglalta trónját, mellette a királyné, s az udvar az emelvényeken, kétfelől a két első rend, a harmadik rend pedig a terem mélyén, s az alsóbb üléseken. Altalános mozgolódás támadt, mikor Mirabeau, a nagy szónok megjelent.

A rendek három külön teremben helyezkedtek el. A fő kérdés akörül forgott, hogy az igazolás együttesen, vagy pedig rendek szerint történjék. A harmadik rend képviselői az együttes igazolást kívánták, a nemesség és papság ellenben már e kérdésben a fejenkénti szavazás elvét látva lappangani, ragaszkodott a külön igazoláshoz. De bár ez értelemben határozott is, a hannadik rend bölcsen és okos mérséklettél tartózkodott minden oly lépéstől, mely külön renddé szervezkedve tüntethette volna fel. Huszonkét nap telt el így végnélküli huzavonában, mely alatt a papság és nemesség vonakodott együtt tanácskozni a harmadik renddel, de a harmadik rend ügyesen került ki minden elébe vetett tőrt, hogy mint külön szervezett rend lépjen fel, s e czélból még a hozzá ily értelemben érkező leveleket is felbontatlanul hagyta, s ragaszkodott ahhoz a felfogásához, hogy nem külön rendet képez, hanem a törvényes hatalom által a többi polgárokhoz való csatlakozás czéljából kiküldött polgárok gyülekezetét.

Felhivás felhívás után ment, alku alkut ért a rendek között, mig végre a hannadik rend elhatározta, hogy egy utolsó felhívást intéz a másik két rendhez a csatlakozásra, erélyes indokolással. Egyszersmind kimondta, hogy nemzet-gyűléssé alakul, s rögtön fölveszi a tanácskozás fonalát, tekintve azt, hogy mint a nemzet legalább is 96/100-ad részének törvényes képviselete, nem teheti kérdésessé munkálkodását a polgárok némely osztályainak távollététől, mert a távollevők," kik a felhivás daczára nem jelentek meg, nem akadályozhatják meg a jelenlevőket jogaik gyakorlatában, mikor e jogok gyakorlata sürgős és parancsoló kötelesség. A trón és a nemzetgyűlés között nem állhat negatív hatalom. Ugyanazért nem tesz le ugyan a reményről, hogy előbb-utóbb kebelében fogadandja a most távollevőket is, de addig is nélkülök fog hozzá nagy feladatához.

E merész lépés mély benyomást tett mindenfelé. Az udvar és az első rendek megdöbbentek ekkora erélytől; a papság izgatottan tanácskozott, hogy nem kellene-e csatlakozni a harmadik rendhez. Azalatt künn várta a néptömeg a tanácskozás eredményét s mikor megtudta, hogy a csatlakozás 149 szóval 115 ellen megszavaztatott, a mellette szavazókat örömkiáltásokkal, a többieket pedig bántalmakkal fogadta.

De még nagyobb riadalomnak volt e lépés okozója az udvarnál és a nemességnél, s nem késett ismét szorosabbra fűzni a kötelékeket kettőjük közt, a veszély mindkettőre nézve most egy- j aránt fenyegető levén, Luxembourg herczeg, j Laroehefoucauld bibornok, a párisi érsek, a j király elé vetették magokat és kérték, hogy ne hagyja jogait, a parlament rögtön késznek nyilat

kozott minden adót megajánlani. És csakugyan rávettek a királyt, hogy az üléseket 22-éig fel-függeszsze, igy megakadályozandó a papság csatlakozását a harmadik rendhez. Mikor az elnök Bailly  terembe akart lépni.katonák gátolták meg abban s csak nehezen engedték meg neki, hogy jegyzőkönyvre vétesse tütakozását. Akkor azután szóba jött, hogy a király ablakai alatt tartsák meg a gyűlést, végre a labda-teremben állapodtak meg.

A nagy, tágas terem falai puszták voltak; egyetlen szék nem volt benne, a képviselők állva csoportosultak, csak az elnököt kínálják székkel, de az sem akar leülni, állva akarja vezetni a tanácskozást. Egy pad szolgál íróasztal gyanánt. Mindenütt a legélesebb kifakadások hallhatók a fölfüggesztő végzés ellen, már-már erőszakosságokra ragadtatják magokat, de Bailly józan nyugalma visszaszerzi a higgadtságot. Határozatba megy, hogy a rendek esküvel kötelezik magokat nem oszlani fel addig, mig az alkotmány meg nincs állapítva.«Éljen a gyűlés! Éljen a király!» kiáltások hangza

IDÉZETTSÉG

Tóth Béla könyvei