h14–19. Vasárnapi Újság. Prózai írások; Költemények. 1882  – 1884

 

 

 

2014. 07. 27. – 08. 25. (09. 19.)

 

 

Tartalomf

 

Bevezetés

 

Prózai írások. 1882-1884

Költemények. 1882-1884.

   Névsor

Függelék

   KOMJÁTHY JENŐ

   1858. A vaspályákról

   1896. A ZIMONYI EZREDÉVI EMLÉK

   Idézettség

 

 

Bevezetés

 

Azokat a prózai írásokat közöljük, melyek a Címlapok sorozatból kimaradtak. A VÚ-ban bemutatott zimonyi millenniumi és a niederwaldi Germánia szobor ma is áll. Tervezet maradt a Magyar Pantheon, melyre több pályázat készült. 1882-ben az „angyalcsináló” más értelmű volt, mint manapság. A szegénység és a jövedelem-különbségek viszont semmit sem változtak. A technikai érdekességekből figyelemre méltó a gyermekmérleg és a dajkáló gép. A 130 év előtti és a mai Korea ég és föld. A 1884. 16. 253. számban olvasható, A kor ördöge eszmefuttatás időszerűbb, mint valaha.

A versekben a hosszú és gyenge a többség. Üdítő Varsányi szerelmes verse. Női költőt nem találtunk. Sok költő előszeretettel használja a … /három pont/ és a - /gondolatjel/ formát. Ezeket elhagytam. A …-tal a kihagyást jelzem.

 

 

 

Prózai írások. 1882-1884

 

 

 

1882. 3. 35.  Vasút a Néva folyó jegén

Hogy az ember ott a magas északon nem igen fél télen keresztül a jég elolvadásától, úgy bánik vele sokszor, mint mi a kővel, csinálván belőle kunyhókat és házakat: az általában tudvalevő dolog. De még ott a magas északon is hallatlan merészségű ideának tetszett, midőn egy mérnök azzal állott elő, hogy csináljanak a jégen vasutat. A jég, mikor vastag, bizonyos föltételek alatt óriási terheket bír meg. Ezen föltételek közé tartozik mindenekfelett az, hogy a teher nagy felületen egyenletesen legyen megoszolva. A minek egy kicsi ponton nem tudna ellenállani, annak egy nagy jégtábla-felület ellenáll. Mert egy nagy, s egyenletesen megterhelt felületen az egész jégtábla, mint egész nyomul rá a víz színére, mely rugalmasságánál fogva ellenáll, s nem engedi se meghajolni, se kettétörni a jeget. Csak a mi városligeti tavunkon is, melynek jege pedig korántsem szokott oly igen vastagra befagyni, — a mikor befagy — néha több ezer ember van egyszerre. De szanaszét, úgy, hogy a jég mindenütt egyformán van megterhelve. Ha ezek mind egy pontba állanának össze, kétségtelen, hogy nem bírná meg őket a jég.

 

 

 

VASÚT A NÉVA FOLYÓ JEGÉN

 

A vasútnál az szolgál az egyenletesség javára, hogy a vonat terhe először egész hosszában, tehát jó nagy felületen egyenletes, másodszor pedig hogy még azon a hosszon túl is, melyet a vonat elér, kiterjed a megterheltetés. A vonat ugyanis közvetlenül a sínekre és slipperekre /talpfa/ gyakorol nyomást, ezek pedig egész hosszukban kevésbé összefüggő rendszert képeznek, úgy, hogy az egy helyen alkalmazott nyomás elterjed tovább is. Azért északi szomszédunk mérnöki körei korántsem borzadtak vissza a gondolattól, hogy a jégen vasutat lehessen építeni. Sőt az ideát megvalósították már többszörösen is, legújabban a múlt télen a Néva folyó jegén.

A Balti-tengeren és a Néván közlekedő hajók legtöbbjét ott érte a vizén a hirtelenül beállott jég. Nem lehetett sem előre, sem hátra haladni. A hajókon töméntelen áru volt felhalmozva, azt sem lehetett a partra, és onnan tovább szállítani. Síneket raktak tehát a jégre, a hajók között. A dolog hamar ment, hiszen sem vízszintezni, sem alépítményt csinálni, sem slippereket lerakni nem szükséges. A vasút gyorsan készült, s minden fennakadás nélkül ment rajta a forgalom.

 

 

1882. 3. 41. MEYDUM GULÁJA

Az ó-világ legnagyszerűbb alkotásai, az egyiptomi gúlák, ma már nem rejtélyes dolgok többé. Az utóbbi évtizedek alatt egymásután hatoltak be az óriási kőhalmazok belsejébe, s az ott levő kincsek és feliratok Kairón kívül is Európa összes nagyobb múzeumait tele tömték. Az évezredekkel ezelőtt végképp eltemetettnek látszott múltból meglepő, a társadalmi élet legapróbb részletéig hatoló adatokat nyertünk…1881. dec. 13-án Maspero György tanárnak sikerült Meydum gúláját is megnyitni. Meydum községe a Nílus nyugati partján fekszik alig egy óra távolságra a parttól s mintegy 6 mértföldnyire dél felé Kairótól. Világos adatok mutatják, hogy a község az ősrégi Metun város helyén fekszik. E várost a 3-ik dinasztia korából származó föliratokban gyakran emlegetik. A gúla, mely a község fölött emelkedik s mely az utazók, és régészek figyelmét már rég felköltötte, közhit szerint Seneferu sírja. A dinasztiának utolsó királya volt s a ki után közvetlenül Kheopsz, a negyedik dinasztia első királya következett…A  gúla, ha a vasútról nézzük, a nagy sík pusztának közepén egy alacsony dombon tűnik elénk, de a Nílusról még impozánsabb alakot ölt. Három egymásfölé emelkedő lépcsőzetből áll, melyek 74° 10' szöglet alatt hajolnak befelé, mintha három csonka gúla emelkednék egymás fölött. A domb teteje fölé, melyre építve látszik, még 122 lábnyira emelkedik…

 

 

MEYDUM GULÁJA, (KINYITTATOTT 1881. DECZ. 13-ÁN.)

 

Nyilasát régi idő óta hiába keresték. Maspero tanár a domb északi részén függőleges metszést tett s fölfedezte, hogy a domb csak a homokfúvások által alakult az idők folyamában s a gúla egyenesen a síkságból emelkedik föl, úgy, hogy eltemetett részével együtt az alsó rész magassága mintegy 134 láb…A gúlát régibb időben már kinyitották s valószínűleg ki is rabolták….A munkálatok e nevezetes lelet kincseinek megnyerése érdekében feltűnő gyorsasággal és ügyességgel folynak. A szabad levegő és világosság hiánya s a gúla belsejében levő nagy forróság nem csekély akadályul szolgálnak az előhatolásban. A munkások egy óránál tovább nem bírnak a gúla belsejében tartózkodni, kénytelenek kimenni, hogy új erőt gyűjtsenek. Még eddig igen kevés nevezetesebb dolgot találtak…

                                                               Meidum Pyramid Videos

 

1882. 1. 6. Angyalcsináló

A képzőművészeti csarnok őszi kiállításán nagymértékben magára vonta a műértő közönség figyelmét egy festmény, mind megható tárgyánál, mind művészi előállításánál fogva: Baditz Ottó festménye, az «Angyalcsináló». A festmény a társadalom egy fájdalmasan sajgó sebére mutat rá,… A művész e képével ama helyek egyikét állítja a néző elé, melyek fajunk kétségbeejtően lassú szaporodásának forrásai. Egy félig föld alá temetett ronda szoba, melybe apró csecsemőket, ártatlan kisdedeket szállít a bűn, a szégyen vagy a nyomor, rábízva gyenge életűket idegen emberek ápolására, kik ezt a foglalkozást üzletszerűen űzik. A magyar főváros környékén egész községek vannak, melyekben a legfőbb keresetforrások egyike: idegen gyermekek gondviselés alá vétele. Oda küldik ki a hívatlanul jött kisdedeket a lelketlen szülök, rábízzák egy-egy szegény asszony ápolására, fizetnek neki érte valamit, amíg meg nem feledkeznek róla, vagy amíg föl nem menti őket e kötelezettségük alól a — lelkiismeretes földi gondviselés.

 

 

Angyalcsináló. — Baditz Ottó festményének vázlata

 

A statisztika megdöbbentő adatokat gyűjtött már e lelketlen gazdálkodásról, a legdrágábbat e földön: az emberélettel. Budapest a legutolsó helyen áll a világ ama nagy városai között, melyekben a születések száma nagyobb a halálozásokénál. Százezer lélekre itt csak száz szaporulat esik évenként. De még ez az arány is kedvezőtlenebbé válik, ha meggondoljuk,hogy a fővárosból évenként mintegy kétezer csecsemőt adnak ki falura s ezekből jó ha 150—200, tehát 20% éri meg az ötödik évet. A többi ezernyolcszáz, — öt közül négy — elpusztul, de mivel falun pusztul el: nem szerepel a főváros halálozásai között. Ha szerepelne, azt a rettenetes igazságot kiáltaná fülünkbe a statisztika, hogy Budapesten a halálozások száma nagyobb a születésekénél.

A hatóságok ellenőrzés alatt tartják az oly házakat, amelyekben ily szerencsétlen gyermekek tartatnak. De mit ér e gondoskodás ott, ahol csak az anya gyengéd ápolása tarthatja meg a társadalomnak a törékeny eletet? A hatóság embere, ha mindig ott ülhetne is az ápoló asszony nyakán, nem anya. S a gyermek a ronda, bűzös, rekedt levegőben, rossz táplálékon, ötöd-hatod magával egy zugban kénytelen elveszni s isten csodájának mondható, hogy egyet-egyet megment erősebb szervezete a haláltól. Egy-egy ilyen gondviselő asszony három-négy gyermek szoptatására vállalkozik, holott neki magának már négy év óta nem volt gyermeke. Így lesznek az angyalok oly roppant nagy számmal, szüléik bűnéből, ápolónőik lelketlenségéből s a hatóságok közönyéből.

Egy ily angyalcsináló szobáját tarja föl előttünk Baditz képe. Látjuk dohos levegőjét a szobának, melybe lépcsőkön kell aláereszkedni s összeszorul szívünk a kemény fa-lócákra vetett kis vánkosokon, vagy szerte a bölcsőkben fekvő kis ártatlanok látásától…

*

Baditz Ottó, szentkirályszabadjai (Tótkeresztúr, 1849. március 19. – Magyarkeresztúr, 1936. április 21.) festőművész. Képei: Az angyalcsináló. Kihallgatás. Asszonyok a börtönben…

 

 

1882. 10. 153. SZIBÉRIAI KÉPEK.

A lengyel forrongások, s a nihilisták mozgalmai ismét előtérbe helyezték Oroszország óriási terjedelmű börtönét, s a lapok olvasói közül ezer és ezer ember agyában támadnak neve hallatára rémületes kepék. Az általános képzelet róla mégis igazságtalan. Nyugati és déli részeiben hatalmas erdőségek teszik kellemessé a vidéket, nem ritkák a jelentékeny (20—30 ezer főnyi) városok, hol európai civilizáció uralkodik. Az Ural hegyi bányákban a száműzöttek foglalkoztatása most már néha emberi méltóságukhoz illő gonddal történik. Sok helyt, mint önálló gazdáknak és halászoknak, saját kunyhójuk is van, s a kerület határán belül szabadon és felügyelet nélkül mozoghatnak, sőt önálló vagyonra is tehetnek szert. Sok szibériai száműzött van, ki büntetésének letelte után is itt marad, családot alapítva, az ország szabad gyarmatos polgára lesz. Aránylag a legnagyobb kegyetlenség a száműzöttek oda szállításának módjában rejlik. Évenként 17—18 ezer ember megy átlag Szibériába, s ebből egy harmad nő és gyermek, kiknek megengedtetett, hogy a hosszabb időre elítélteket rokonaik oda kísérhessék.

 

 

Orosz rabok szállítása Szibériába a Jenyiszej partjánál

 

A Volgán viszik le őket egész a Kaspi-tengerig, azután Permbe s innen az Urálon át Tinmenbe. Itt teszik rájuk a vasat, s gyalog vezetik az Obig s azután e folyón föl Tomszk városáig, honnan különféle irányba oszlanak. A zsúfolt hajókon a szegény rabok között sokszor üt ki ragályos betegség s Nyugat-Szibériába, különösen régebben, midőn a közlekedés még nehezebb volt, rendesen megtizedelve érkeznek. Azok, kik az arany- es kőszénbányákban kényszermunkára vannak kárhoztatva, még tovább folytatják útjukat kelet felé s ez út a legnehezebb….A szibériai száműzöttek utazásán évről-évre könnyítnek valamit. Addig is, míg a vasútvonalakat e vidékre teljesen kiépítenék, kísérletet tettek a rabok tengeri szállítására. A Balti- vagy Fekete-tengerből indultak útnak s ez utóbbi esetben a Vörös- és Indiai tengeren át véve útjukat…

 

 

1882. 11. 166. A TENGER ALATTI VASUT ANGLIA ÉS FRANCIAORSZÁG KÖZÖTT.

…Beaumont mérnök csinálta az alagúthoz a terveket, s ezek szerint annak egész hossza a tengerfenék alatt 22 angol mérföld. Magán a vízparton nem lehet napszínre hozni, hanem lassan emelkedik onnan fölfelé, ez által mindkét parton még négy-négy mérföld adandó hozzá, úgy, hogy az egész alagút hossza 30 angol mérföld. A napi színen amint egyszer lefelé kezdett haladni a pálya a föld gyomrába, mindig abban az irányban száll lefelé, hogy minden 80 lábnyi távolságra egy lábnyira lejjebb száll. És ez tart egészen addig, míg 150 lábnyi mélységre nem hatol a tengerfenék alá. Itt azután egyenes irányban halad tovább.

E nagy mélységre azért van szükség, mert csak itt érnek el oly réteget, amely a vizet nem bocsátja keresztül. A fölötte le kőrétegben az alagút semeddig sem lenne biztonságban, az átszivárgó víz minduntalan megrongálná, esetleg összedöntené. Egy két lábvastag cement burkolattal most is körülvétetik az alagút, de erre nem a víz miatt van szükség, hanem amiatt, hogy a mészkő (melyből e réteg áll) porhanyó levén, esetleg be ne omoljon. A cementet magából e mészből égetik, melyet az alagút fúrásánál nyernek.

A fúrás oly gépek segélyével történik, melyeket összeszorított levegő tart mozgásban. E földalatti szűk helyen a gép segédmunkásaira egészen lehetetlen lenne a munka, ha gőzgépeket hoznának ide, sőt tüzet se lehetne állandóan fenntartani a gépben, mert nem lenne elegendő levegő. A legjobb szellőzés mellett sem lehetne ezt elérni.

 

 

TENGER ALATTI ALAGÚT ANGLIA ÉS FRANCIAORSZÁG KÖZT. AZ ALAGÚT BEJÁRATÁT BIZTOSÍTÓ VÁRMŰVEK AZ ANGOL PARTON

 

A mostani eljárás mellett a levegőt fönt a szabad levegőn álló gépek szorítják össze a kazánban, s annak feszítő ereje hajtja aztán a gépet. Ennek átmérője 7 láb, s jóformán egészen magától, emberi segítség nélkül dolgozik. Fúr, tovább halad, s a kidolgozott kőanyagot magától hozza egészen a gép hátuljához,  ahonnan eltakarítható. Az első gép után közvetlenül következik a másik, amely annak munkáját kiszélesíti, és így tovább.

Eddigelé mintegy 3/4 mérföldnyi út van kifúrva. Évenként a mostanihoz hasonló működés mellett 3 mérföldet lehet kifúrni az egyik oldalon és ugyanannyit a másik oldalon. Körülbelül három és fél esztendő alatt elkészül az egész tengerfenék alatti darab. Elkészült Dower felöl a nagy szelelőtárna, az úgynevezett Shakespeare-sziklánál, melynek rendeltetése abban fog állani: egyrészt hogy a friss levegő könnyebben ideférkőzhessék, másrészt hogy ne csak a távol eső rendes bemenetelnél lehessen bejutni az alagútba.

Ezen szelelő tárna bejárása, hogy az egész alagút katonai szempontból is biztosítva legyen, egy hatalmas vár fedezete alatt áll /lásd képünket/. Háborús időben megeshetik ugyanis, hogy az ellenség urává levén a bejáratnak mindkét oldalon (Franciaország és Anglia felől), egész kényelmesen szállíthatná át Angliába csapatait. Ennek elkerülése végett közre fognak működni az óriási 80 tonnás ágyuk. Sőt még arról is gondoskodtak, hogy az alagút esetleg robbanási aknául ne szolgálhasson. A szelelő tárnán keresztül elég abba néhány óranegyedig füstöt bocsátani, hogy ott tökéletesen lehetetlen legyen minden emberi lényre nézve a megmaradhatás, tehát lőpornak vagy más robbanó anyagnak az odahelyezése.

A vonatokat — ha egyszer az alagút elkészül — szintén összeszorított levegő fogja hajtani. Szerencsétlenség esetén, ha a kazán megrepedne, vagy más módon szöknék ki belőle a levegő, az alagút fenekén rezervoárok lesznek elhelyezve, melyekből a kazánt könnyebben meg lehet tölteni összesűrített levegővel.

 

 

1882. 12. 183. AZ ELZEVIREK

A  holland Elzevir könyvnyomdász és könyvkereskedő család a tradicionális hűség és eljárás folytán nagy hírnévre tett szert, s nyomtatványai még ma is mintaszerűeknek tartatnak. A család alapítója Elzevir Lajos volt a 16-ik század második felében, midőn a hollandok között a legjelesebb államférfiak, tudósok és művészek éltek. Igen élénk társadalmi mozgalom uralkodott. Az alapító 1540-ben született Löwenben, s kezdetben könyvkötő volt…Mátyás a cég hírnevét Stevin Simon kiváló matematikus műveinek kiadásával nagyban emelte. Az ö idejében már nemcsak Németalföld minden részében, de Parisban, Frankfurtban és Velencében is nagy üzleti összeköttetésük vot…Bonaventura fia Dániel, már híres üzletet vett át. Egyik legnevezetesebb kiadványa 1653-ban Kempis Tamás munkája, melynek egy díszes példányáért nemrég 1420 frankot fizettek. 1609-ben adtak ki egy nagy francia bibliát két fólio kötetben. A Németalföld és Anglia közt kitört háború Dániel működését nagyon meggátolta, azonban mégis sikerült neki a klasszikusokból s a honi jelesebb művekből teljes kiadást rendezni. Ötvenöt éves korában halt meg, s halálát a bölcsész, Locke, nemzeti veszteségnek nevezte. Özvegye halála után még egy évig folytatta az üzletet, de akkor ö is elhalt s az örökösök 1681-ben azt 120 000 frt-ért eladták. Dániellel az Elzevirek dicsősége megszűnt, XIV. Lajos háborúi következtében roppant károkat szenvedtek. 1712-ben Elzevir Ábrahám halálával a cég is megszűnt.

A különböző Elzevir-nyomdákból 2737 egyetemi értekezés s más apró füzeten kívül 1608 nagyobb munka jelent meg. Különösen klasszikusok kiadásában tüntették ki magukat, műveik dísze, és olcsósága másoknak a versenyt lehetetlenné tette. A technikai kiállításban Van Dyck Kristóf volt legnevezetesebb emberük s ő neki tulajdonítható az Elzevirekről nevezett nyomdászati jegyek és betűk feltalálása.

 

 

1882. 17. 265. Gyermek-mérleg

…Hogy meghatározhassák az egészséges csecsemők súlyát, rendszeresen mérni kezdték a gyermekeket, s a súly növekedéséből vagy apadásából vontak következtetéseket azok egészségi állapotára. E rendszer legnagyobb hívei és terjesztői közé tartozott Bouchut francia orvos is, ki a csecsemők mérlegeléséről több jeles szakkönyvet írt. Észleletei szerint a csecsemő a születését követő első napokban nem hogy növekednék, de még veszít súlyából, mert legfeljebb 5—50 gramm tejet szopik egy szopásra. Egy hetes korától egész négy hónapos koráig már körülbelül kétszer annyit fogyaszt, végre az ötödik hónaptól egész a kilencedik hónapig már csaknem háromszor annyit, mint az első hetekben. Következőleg a csecsemőnek élete első öt hónapjában 5 egész 8 száz gramm tejet kell megemészteni, és így tovább.

E tápláléknak csak csekély része szolgál a test súlyának növelésére, mert a csecsemő hetenként körülbelül csak 800 grammal lesz nehezebb. A gyermek egészségi állapota akkor mondható normálisnak, ha a heti növekedés e 200 grammot eléri, vagy felülhaladja; de ha a növekedés csak 150, 130 vagy éppen 100 grammig csökken, akkor már nyilvánvaló, hogy betegség lappang a testben.

 

 

Galante gyermek-mérleg.

 

A méréseket, hogy pontosak legyenek, legcélszerűbb reggel eszközölni, mielőtt még a gyermeknek enni adnánk. Ily módon minden más befolyástól menten biztosan meghatározhatjuk, hogy az elmúlt héthez viszonyítva mennyit nyert vagy veszített súlyából a gyermek. Sokan csak azért nem fogadták el ez üdvös intézkedést, mert fölötte nagy alkalmatlansággal járt. A kissé eleven gyermeket egy pillanatra sem lehetett a mérlegen hagyni, nehogy leessék, vagy más veszélynek kitegye magát. De másrészről sok kényelmetlenséggel járt a mérlegnek, mázsálónak a gyermekszobában tartása is…

A Galante és fia párisi cég mindé bajokon egy igen ügyes találmány által segített, mely — mint képünk ábrázolja — nem más, mint egy kerek tokba zárt rugany-mérleg. A készülék akár ajtóra, akár falra függeszthető. Az alsó horog a mérő rugóval van összeköttetésben, következőleg minél több súlyt akasztunk a horogra: a rugóval együtt mozgó mutató annál előbbre halad a készülék számokkal ellátott lapján. A csecsemőt egy széles bőr övnél fogva akasztjuk a horogra…

 

 

.

1882. 18. 281. Elektromos vasút.

Két angol természettudós, Ayrton és Perry, oly vasutat szerkesztettek, mely a Siemensénél sokkal hosszabb lehet, anélkül, hogy mégis túl sok villamos erő menne veszendőbe. Kizárt, hogy vonat összeütközések forduljanak elő. Ók ugyanis az egész vonalat több egymástól egészen elzárható szelvényre osztják föl. Mindig csak az a szelvény van benne az elektromos áramban, melyen a vonat azon időben halad, a többi pedig az áramtól el van zárva. A vágányok jól el lévén szigetelve a földtől, a villamos erő elvezetése aránylag igen csekély. A vonat haladás közben maga szabályozza a saját haladását, s az elektromos áramlatot. Súlyánál fogva lenyomja a vágányt azon a szelvényen, ahol éppen van. Minden szelvény végén egy készülék van, melyet a feltaláló «érintkezést közvetítőnek» nevez. A mellékelt ábrát Ayrton tanár a londoni királyi társaság ülésén bemutatott. A pálya, hogy kevesebb helyet foglaljon el, kör alakban van idomítva, s négy külön szelvényre van osztva…A vonat súlya lenyomja a i-nél levő közvetítőt, a vágány érintkezésbe jön a B-nél levő villamos géppel, melyet az A-nál levő gőzgép tart mozgásban. A villamosság ezáltal mozgásba hozza a vonatot, s előre felé viszi…

 

 

AYRTON ÉS PERRY ELEKTROMOS VASÚTJA

 

A gőzgép mint hajtóerő. - B villamosság-gerjesztő gép. CDEF villamos indikátorok. - abc d érintkezést közvetítők mindegyik szelvény végén, -efgh elektromágnesek, mindegyik szelvény számára. - 1. Ugyan-ezen elektromágnes nagyobbítva. - 2. Érintkezést közvetítő. - 3. Ugyanez a sínekre alkalmazva -

4. Mappa, mely megmutatja, hol halad a vonat.

 

Dacára annak, hogy ez a vasút az összeütközést egészen kizárja, gondoskodva van arról is, hogy a fő-állomáson mindig lehessen tudni, hogy valamely vonat hol halad. A sínek mellett egy drót fut végig, egészen a fő-állomásig. A vonat kereke érintkezésbe jön e dróttal, s általa a villamos készülékkel, mely a fő-állomáson van elhelyezve. Ezen készülék mutatója egy mappán mozog, épp úgy mint maga a vonat, s mindig a mappa azon pontjára mutat, melynek megfelelő, helyén valósággal a vonat mozog. Nagyobb szabású vasúti összeköttetést a rendszer szerint eddig még nem létesítettek. Nincs benne semmi kétség, hogy az meg fog felelni a hozzá kötött reményeknek.

 

 

1882.7. 265. ÚTI KÉPEK KIS-OROSZORSZÁGBÓL.  (54 képpel). Tissot, a nálunk is ismert francia utazó, a párisi Illustration-ban érdekes úti képek közlését kezdi meg Oroszországból, melyekből egyet mást, kivonatosan, olvasóinknak is bemutatni szándékozunk.  293, 313, 345, 361, 381,411, 429, 461, 478.

 

 1882. 22. 345.  IV. Éjjeli utazás.

Vonatunk esti szürkületkor megindult. Sivatag lapályon haladtunk egyre, folyvást, melyen határozatlan körvonalak árnyékai lebegtek, ha egy-egy madár álmából fölrebbent s egy percre lekötötte figyelmünket. Egyéb semmi.

Nemsokára meggyújtották a lámpákat a kocsikban s mindenki alváshoz készült. Vánkosokat s takaró kendőket szedtek elő, nem tudni honnan, s kiteregették mint a tábori sátrakat. Itt egy szakállas bozontos arc, ott egy csinos női fej, szőke hajával, emelkedik föl s bocsátkozik vánkosára. A szunnyadás lassú

pihegése, közbe-közbe horkolás is hallatszik. Almomból — mert én is elszunnyadtam — egyszerre egy zökkenés és zaj ébresztett föl. A vonat megállt. Kinéztem a kocsiablakon. Szomorú színezetű állomás-háznál voltunk, mintha csak egy alagút torkában lettünk volna, szűk helyre összeszorulva.  Zavart csoport által ostromolva, utasok csoportja által, mely a vonathoz tolongott, hogy azon helyet foglaljon. A várótermek nyitott ajtaiból egyre több-több tömeg özönlött ki, s tompa morajjal tölte el a födött pályaudvart. Kivétel nélkül mind zsidó volt, zsákokkal vállán, poggyászokkal kezében vagy hóna alatt, hosszú kaftánjaik durván megkötve derekukon.

Szombat éjjel volt s a környék zsidósága ünnepelni tódult össze arra a pontra, hol kerületének zsinagógája volt. Mert Oroszországban a zsidóknak nincs megengedve mindenütt templomokat építeni s egy kerületben csak egy zsinagóga nyitása van megengedve. Ezt a tömeget látva, kitaláltam, hogy Berdicsevben vagyunk, az orosz és lengyel Jeruzsálemben, hol az összetódult zsidóság az nap sabbatját tartotta s most mind haza siet…

— Itt vagyunk, — monda az iszvokcsik, leugorva s ostora nyelével kopogtatva a kapun. Néhány perc múlva egy szolga jelent meg, kezében vas gyertyatartóval, álmosságtól duzzadt szemekkel, gubancos hajjal, rongyos ingujjban. Elvéve poggyászomat, fölindultunk egy piszkos lépcsőn, melynek fa-fokai csuszamlósak voltak a rájuk tapadt sártól. Az első emeletre értünk, hol a cselédek a folyosón úgy hevertek s aludtak, mint a kutyák. Vezetőm belökött egy ajtót s intett, hogy lépjek be. A szoba börtön szerű volt. Négy puszta fal, egy nyoszolyával.

— Hát ágynemű? — kérdem.

— Hogyan? Uraságod nem ágyneművel utazik?— kérdi meglepetten a pincér.

— Nem, én európai módra utazom.

— Az más. Utána nézek: kaphat-e ágyneműt? De azzal drágább lesz a szállás, s ezzel a falra függesztett árjegyzékre mutatott. Nem sokára visszajött egy köteg szénával s egy lapos vánkossal, melyeket az üres ágyba tett s egy piszkos és rongyos lepedővel takart le.

— Vigye vissza, Nem fekszem erre a rongyra; majd inkább elalszom a bundámon.

Rettenetes város ez a Berdicsev! Emlékeztet a szentírás elátkozott városaira! Mint az olvasztott szurok, füstölögve a bűztől, folyik és hömpölyög a sár a ronda utcákon, melyeket ízléstelen házak, egyenetlenül, mint egy állkapocs tördelt fogai, szegélyeztek. Itt-ott lehetett csak egy új házat is látni a sok régi és romladozott hajlék között, mint betett fogat a rosszak között.

 

Berdicsev kerületi székhely Kijev kormányzóságban a Teterevnek egyik
mellékvizénél, a Gnilopjatnál (1889) 78 287 lakos, újabban épült néhány szebb
utcával. www.kislexikon.hu

 

1882. 23. 361. Úti képek.  VI. A zsidók.

Berdicsev az Ukrajna, Podolia és a kijevi tartomány összes zsidóságának fő szállodája, szent városa. Itt lehet az orosz- és lengyelországi zsidóság életét a legbővebben s legalaposabban tanulmányozni. Azét a zsidóságét, mely itt máig megmaradt abban az állapotban, aminőben Európa nyugati országaiban a XIII. században volt s most — az oroszországi zsidóüldözések tanúsága szerint — ismét abban a helyzetben van. A jövő-menőket s a hullámzó népességet is számba véve Berdicsevben s a közel szomszéd falukban 60 ezer megtelepült zsidót s 40 ezer jövő-menőt, összesen százezeret lehet fölvenni folytonosan az egész éven át. Valamennyi házaló…Csipkével és zsebkendővel, szappannal és illatszerekkel —s a házaló kiskereskedés minden kigondolható tárgyával kereskednek. A zsidóknak a kézimunkától való rendes ellenszenve dacára, számosan vannak Berdicsevben mint aranyművesek, ékszerészek, késcsinálók megtelepedve. Legnagyobb rész a tíz ujját csak adás-vevésre, számolásra s pénzszámlálásra használja. A házalókon kívül nagy számot tesznek a dugárusok, kik talán sehol a világon nem űzik nagyobban titkos mesterségüket, mint itt, Berdicsev levén tilos kereskedésük központja…

Miklós cár, hogy a zsidók által nagyban folytatott dugáru kereskedelemnek véget vessen, szigorú rendszabályokat léptetett életbe. A határszéli erdőségeket, ötven verstnyi szélességben mindenütt kiirtatta, a dugárusok búvó helyeit, falukban és városokban, különösen a gyanús zsidó korcsmákat, szétrobbantotta s drákói szigort hozott be a felügyeletben. A zsidók személyeit is erős fegyelem alá vetette. Levettette velők a hosszú kaftánt, lenyíratta csigás fülfürtjeiket. A legkegyetlenebbül pedig az újoncozás által járt el ellenükbe. Az orosz és lengyel zsidók már tizenöt-tizenhat éves fiaikat megházasítják. úgy, hogy mire a katona-kötelezettségbe jutnak, a zsidó ifjúnak már 2—3 porontya van…

Régi szertartásaikból, a körülmetélést, esketést, temetést illetőleg, a talmud zsidók nem engednek. Legborzalmasabb a halottakkal való elbánásuk. Alig végződött be a halálküzdelem, összegyűlnek a család tagjai, a szomszédok, a sakter, a rabbi s azonnal a még meg se hűlt test felöltöztetéséhez es kinyújtóztatásához látnak. Eléneklik óbégató gyásznótáikat s pár óra múlva átadják a sírásóknak, kik halottvivők egyszersmind; ezek egy két fogó rúdhoz rosszul erősített deszkára helyezik a halottat — koporsó nélkül — s viszik. Nem egyszer történik, hogy a halott lecsúszik a deszkáról s belefordul a sárba….

Azok közé állnak, akik semmit sem hisznek, mint ők, s akik a társadalmat alá akarják ásni, melynek ők is ellenségei. A nihilistáknak mindegy, legyen valaki zsidó vagy ortodox, orosz vagy lengyel, bennszülött vagy külföldi, csak hozzájuk csatlakozzék, s pénzt adjon céljaikra. A legszívesebben látott vendégek a nihilisták.

 

 

1882. 23. 355.  A SUGÁR ÚT.

A főváros nagy új átalakulásában a legnevezetesebb tényező kétségkívül a sugárút, ez a nagy útvonal, mely a régi Pest legrondább, legegészségtelenebb részét szeli át, piszkos zegzugok, nyomorult, régi épületek közt haladva végig a Terézvároson. Az egészséges, légjárta széles vonalon aztán egész áramlat támadt, mely végigsöpört a mellékutcákon, s megtisztította a VI. kerületet. Egész új város alakult itt. A jelleg is új, a sok friss palotával; s az ott hullámzó életnek is más képe van….Fővárosunk saját erejéből fejlődött. Más fővárost fejedelmek, hercegek fényűzése, bőkezűsége emelt föl. Bécs számos színházát, nevezetes közintézeteit az uralkodóknak és főhercegeknek köszöni. Pesten a nemzet emelte a közintézeteket adakozás útján…

Pestnek nincs egyetlen méltó utcája sem, mely a fejedelmi folyóhoz vinne; az utcák párhuzamosan haladnak a Dunával, s csak sikátorok, kis közök nyílnak azokból a part felé. Impozáns terv volt a Lánchidat egyenes vonallal összekötni a városligettel úgy, hogy ha valaki megáll Budán az alagút fölött, végig nézhessen az egész úton, ha ugyan beérné a szemével annak végét. De ez a terv roppant költségbe került volna. Tizenkét év óta épül a sugárút. Ha az 1873-ki nagy krach közbe nem jön, már fölépült volna egészen, de ez a pénzválság mélyen megrendítette a sugárút fölépítésére vállalkozott társulatot…

 

 

KÍNAI TORNYOS VILLA: KÉPEK A SUGÁRÚTRÓL. DÖRRE TIVADAR RAJZA

 

Elől, a váci körúttól a nyolcszögű térig négy és háromemeletes házaknak van helyük. Ebben a részben áll az operaszínház. Azontúl a körtérig három és kétemeletes házak következnek. Itt van a műcsarnok, a mintarajz tanoda, az országos zeneakadémia. A harmadik részben már a városi levegő megszűnik, s itt a szabad levegőt meg is akarják őrizni akkorra is, ha a mellékutcák jobban kiépülnek. Nagy házakat nem lehet emelni, legfeljebb két emeletest, a ház előtt három öles kerttel. A negyedik rész a nyári lakásoké. Tarka sora ez a legszeszélyesebb kis épületeknek…

Eredetisége által feltűnő Fakh Károlynak, a nyugati vaspálya igazgatójának családi lakása francia várstílben épülve, egyik sarkán toronnyal. Nem messze tőle, a sugárútból benyíló epreskert utcában pedig egy különös épület vonja magára a figyelmet, melyet a sétálók és a környékbeliek kínai toronynak neveznek, noha nem éppen kínai stílben építették, hanem ügyesen, bizarrul, és nem valami példaszerű ízléssel. Nagyobb bérház. Ablakfülkéibe még tájképeket is festettek. Látni valók, építészeti különlegességek minden lépten-nyomon váltogatják egymást az óriási útvonalon, melyhez hasonló nem sok akad, s melynek világvárosias igényei aztán hatalmasan átalakították nemcsak városi környezetét, hanem a ligetet is. A sugárút folytatásaképpen nagy útvonal szeli át a szép erdőcskét is, melyet folyvást rendeznek, s mely méltó végpontja a sugárútnak.

 

 

1882. 27. 433. A tiszaeszlári eset, mióta kiderült, hogy az eltűnt Solymosi Eszter ruhájába öltöztetett, csempészett holttesttel akarták a bíróságot félrevezetni, meglehetős izgalmat kelt, a bíróság pedig folytonos zaklatásoknak van kitéve, mert mindenhonnan kap följelentéseket, egy vagy más gyanús körülményre vonatkozókat, a miket meg kell vizsgálnia. Legutóbb azt jelentették, hogy Tiszadobnál már hetek előtt egy fej nélküli holttestet fogtak ki, s titokban elásták. Utána kellett járni, s kiderült, hogy nem igaz. Azokat a tutajosokat, kikre gyanú van, hogy a csempészett holttestet Tiszadadára szállították, sikerült összefogdosni; összesen tizenhatan vannak, s négy tutajjal jöttek. Vallatásuk, melyből az újabb rejtélyhez remélik a fölvilágosítást, most folyik. A bíróság kiterjesztette figyelmét arra is, hogy kipuhatolja, mily bánásmódban részesült Solymosi Eszter ott, ahol szolgálatban állt, s Huri Andrásné — ez gazdasszonya — éppen az eltűnés napján nem bánt-e vele szigorúan. Huri András és neje azonban, kik a lánynak keresztszülői, jól bántak vele, s a leány épen azon a napon, mikor nénjével beszélt, örvendve beszélte, hogy asszonya az ünnepekre ruhát ígért neki. Huriné még örökbe is akarta fogadni a szegény lányt.

 

 

1882. 29. 457.  EGYIPTOMBÓL MENEKÜLŐ EURÓPAIAK.

A június 11-i alexandriai vérengzés, mely a háború előjátékául szolgált, nem volt egyszerűen a csőcselék kihágása, hanem valóban nemzeti és vallásos mély elkeseredés nyilatkozott ebben, mely elkeseredés az európaiak egybehangzó ítélete szerint ma Egyiptomban a társadalom minden rétegét meglepte, mint az nemzeti szabadságharcok kitörésének előestéjén csaknem mindenütt tapasztalható. Nem csoda, ha a hatóságok biztatása, az Alexandria kikötőjében horgonyzó hadihajók fenyegető állása, sőt maga a hatalmas Arabi pasa ismételt ígérete sem nyugtathatta meg az európaiakat az iránt, hogy ily zavargások többé nem történhetnek. Mindenki, amint tehette, igyekezett a már kellemetlenné, sőt veszedelmessé vált helyzetből szabadulni. Csak az első héten az alexandriai vérengzés után több mint 30 000 európai hagyta el Egyiptomot, különösen Máltába s Görögországba menekültek. Az angolok, kiket az egyiptomiak kiváltképpen gyűlöltek, s kik ez ország több helyén s különösen Alexandriában a kereskedelmet csaknem egészen a maguk kezébe ragadták, oly tömegesen igyekeztek menekülni, hogy az angol kormány szükségesnek látta külön hajót rendelni számukra. Más országok is utánozták e példát, de még e külön hajók is elégteleneknek bizonyultak s a menekülők nagy része szerencsésnek vallhatta magát, ha ily hajóhoz juthatott.

 

 

 

EGYIPTOMBÓL MENEKÜLŐ EURÓPAIAK HAJÓRA SZÁLLÁSA

 

A kikötő környéke amily kihalt ma, a bombázás alatt, épp oly szokatlanul élénk volt a menekülés idején. Minden kigondolható szállító eszközökön jöttek ide a menekülők. Öreg emberek, nők és gyermekek, kedvenc madarak, kutyák, macskák s mindennemű bútorzat és ruházat groteszk zűrzavarban volt itt egymás mellett. A menekülők igen élénknek, s csaknem vidámaknak látszottak. Mintha a hajóhoz jutás által már valami nagy aggodalomtól menekedtek volna meg, bár sokan még azt sem tudják, hogy jövőben mi sors vár rájuk. Narcissa, Rosina és Helikon azok az angol hajók, melyek kizárólag a menekülők elszállításával foglalkoztak. Igen természetes, hogy a sok száz ember ellátása s elhelyezése nagy gondot okoz. Egyik hajón külön kis lacikonyhákat állítottak fel, másikon a menekülők maguk sütnek-főznek. A hajók oly túltömöttek, hogy kényelmes elhelyezésről szó sem lehet, pedig ez alkalommal már több rendkívüli eset is történt. A Rosina és Helikon fedélzetén több új angol polgár látta meg először a napvilágot. A menekülők számára az angol konzul ad némi költséget.

 

 

1882. 50. címlap. Ybl Miklós

Ybl Miklós 1814. ápr. 6-án született Székesfehérvárott, s ott végezte elemi tanulmányait, mire Bécsbe ment, hol az előkészítő reál- és a műszaki tanulmányokat a politechnikumon 1828-tól 1832-ig bevégezve. Budára jött, hogy valami alkalmazást nyerjen az országos építészeti bizottságnál. Kísérlete nem sikerült s arra lett utalva, hogy pályáját egyedül önerejére bízva, önállóan kezdje meg.

1832-ben kezdődik gyakorlati működése, mint kőműves inasé. Fölvetette magát a kőműves céhbe s 1836-ig Pollák Mihály műépítész vezetése alatt dolgozott, különösen a Ludovika építésénél, s a múzeum-épület kezdeténél. 1836-tól 40-ig Koch Henrik műépítész mellett, mint önálló művezető dolgozott. A prágai Altstadter Ringen ő készítette a gróf Kinszky Rezső-féle palotát. 1840—42-ben Pollák Mihály megbízásából, ki fölismerte benne a kiváló tehetséget, a müncheni akadémiába ment, ott számos tanulmányokat téve, elkészítette a többi közt a múzeum-teremnek freskókkal díszítése iránti tervezetét, továbbá a Jozefinum tervét, s részt vett a városi német színház terveinek készítésében is. Tanulmányai fejlesztése végett 1842-ben tette meg első útját Olaszországba, honnan visszatérvén, mint már önálló műépítészt, a pesti kőműves és kőfaragó céh fölvette a mesterek közé. Ez időben alakította át a román stílben épült templomot s építette a gróf Károlyiak nagyszerű sírboltját Kaplonyban.

1846-ban gróf Károlyi István megbízásából másodszor is útra kelt Olaszországba, hogy az akkor épülő fóti templom számára a szükséges szobrokat és oltárképet megrendelje. Visszatérve, egész 1851-ig dolgozott a fóti templomon, mely az egyházi építkezések között ma is a legsikerültebb művek egyike hazánkban.

A nyilvános épületek és paloták, melyek az ő művei:

 

a budai takarékpénztár, a lánchíd épülete Budán, a budai Rác-fürdő, az első hazai takarékpénztár egyetem utcai, valamint Kálvin téri épülete, gróf Festetich György, gróf Károlyi Alajos, gróf Degenfeld Imre palotája a múzeum körül, a nemzeti lovarda ugyanott, az országház a Sándor utcában, a gróf Pálffy-palota a József-utca és Eszterházy-utca sarkán, a gróf Széchenyi Béla palotája Budán, a Margit-sziget épületei, a vámház a pesti Duna-parton, a ferencvárosi templom, a lipótvárosi bazilika, a várkert alatti építkezések, a sugárúti dalmű színház….

 

De nemcsak a főváros, a vidék is számos remekét bírja Ybl művészi alkotásainak. Templomok, középületek, főúri kastélyok, paloták jelentékeny számmal vannak az országban…A Margit-híd építészeti dekorációjához működött mint műszaki tanácsos, az akadémia palotája építésénél, nem is említve a számtalan csekélyebb építkezéseket és tervezeteket. A műépületeknek ez a sora valóban oly életrajz, melyhez hasonló nem sok embernek adatott. És a sor még befejezve nincs.

 

 

1883. 1. 7. PUSZTASZER ÉS AZ EZREDÉVES ÜNNEPÉLY

Az ezer éves emlékünnep Göndöcs terve szerint Pusztaszeren nyílnék meg. Budapesten volna folytatandó, ahol akkorára már föl kellene építve lenni a dicsőség csarnokának, a magyar Pantheonnak és pedig a Gellérthegyen, a mai citadella helyén. Hogy e hely most hadi célokra szolgál, abban ő nem lát akadályt. Utasítsa minden kerület a képviselőjét, hogy e helyet a Pantheon átengedésére követelje, s az uralkodó nem fog ellene szegülni a nemzet akaratának.

A Gellérthegynél e célra alkalmasabb helyünk nincs. Más helyre ezt a csarnokot szánni nem is lehetne, s midőn a magyar mérnök- és építész-egylet a magyar Pantheon tervrajzára pályázatot hirdetett, abból a föltevésből indult ki, hogy az itt, a Gellérthegyen fog fölállíttatni. A pályázatot siker koronázta. Czigler Győző műépítész tervrajza olyannak találtatott, mely megérdemli az egyleti aranyéremből, és ezer forint utazási ösztöndíjból álló pályadíjat.

 

 

Magyar Pantheon. Czigler Győzőnek a magyar mérnök- és építész-egyletben pályadíjat nyert terve

 

Az épület helyéül a Sz. Gellért hegyének jelenleg a citadella által elfoglalt területe vétetett, és pedig úgy, hogy a tervezett Pantheon hossztengelye az erődítmény hossztengelyével összevágna. Az épület főhomlokzata a főváros központja: a lánchíd és rakpart irányába esnék. E tervezet szerint az építmény bármely oldalról szemléltetnék is, az mindig egy lezárt egészet képezne és összhatása nem szenvedne.

A helyhez mérve lett megállapítva az építmény körvonala, arányainak nagysága és az építési stílus, melyben az épület rendeltetéséhez mérve a klasszikus görög irány túlnyomó. Tervezet szerint a Pantheon állana egy kupolával díszített közép és két oldalcsarnokból, melyeket jobbról-balra oszlopcsarnokokkal ellátott és diadal-ív alakban kiképzett szárny-építmény zár le.

A közép, azaz a főcsarnok, a honfoglalásnak és az ország fejődésének, a királyok alatti korszakalkotó eseményeknek, szobrok és festmények által való megörökítésére szolgálna. A jobboldali csarnok az egész épületrésszel: nevezetes államférfiakat és művészeket, a baloldali része ellenben a nevezetes hadvezéreket ábrázoló szobrokat és festményeket tartalmazná.

*

Másik változat: 1891. 27. 439. MAGYAR PANTHEON. Tervezte: Bercik Gyula műépítész

 

 

1883. 2. 28. Győr és vidékének veszedelme mély részvétet kelt a társadalom minden rétegében, s a szerencsétlen lakosság segélyezésére megindultak a gyűjtések. A Duna, a Rába, a Rábca három oldalról támadták meg Győr vidékét. Elöntötte a város egy jelentékeny részét s az egész vidéket. Egy tenger az most, mely csak lassan apad. A képviselőház első ülésén, e hó 10-én Mocsáry Lajos és Szemennyey János intéztek interpellációt a kormányhoz, hogy megtudják, mit tett a csapás enyhítésére. B. Kemény Gábor közlekedési miniszter kijelentette, hogy még a katasztrófa előtt intézkedett a segítségről, nemcsak Győrnél, hanem a többi fenyegetett helyeken is. Gőzhajót küldött, műszaki csapatokat rendelt ki. A veszély nagy, de korán sem olyan, mint a szegedi. Győr belvárosa, minthogy magaslaton fekszik, nincs veszélyeztetve. A Nádor-várost jól védelmezték. Tisza miniszterelnök az élelmezésre és mentésre a kellő költségeket utalványozta. A városhoz tartozó Győr- Újváros, Győr sziget el van öntve, továbbá Révfalu és több község. Körülbelül tízezerre megy azok száma, kiket lakásaikból el kellett távolítani, kiknek élelmezéséről is gondoskodni kell. A kormány mindent elkövet, hogy a csapást enyhítse. A főrendiházban ugyanekkor Mailáth elnök fölhívást intézett a főrendekhez az árvízkárosultak segélyezésére, s az adakozásokat ő maga 400, Haynald bíbornok érsek 500 Frt-tal nyitotta meg. — A sújtott vidékről érkező hírek a víz apadását tudatják, de újabb és újabb részleteket jelentenek a pusztulásról, a házak omlásáról. El van öntve teljesen Győr-sziget, Pinnyéd és Szőgye, részben Győr-Újváros, Zámoly, Ladomér, Újfalu, Dunaszeg, Vámosszabadi, Bácsa, Kisbajcs, Nagybajcs, Vének, Öttevény, Abda, Ikrény, Patona, Enese, Árpás, Bősárkány. Magából Győrből 1400 menekült van a belvárosban elhelyezve.

Vetésről, termésről nagy földön szó sincs. Ő felsége a vész első hírére 2000 Frt-ot küldött, az első hazai takarékpénztár, az első magyar biztosító társaság ezer-ezer forintot. A hírlapok is gyűjtést indítottak. Budapest közgyűlése 3000 Frt-ot szavazott meg a Győr városi, és 2000 forintot a többi vízkárosultaknak.

 

 

GYŐR-ÚJVÁROS FŐUTCÁJA

 

 

1883. 4. 53. SZÁVAY GYULA: A GYŐRI VESZEDELEM.

A vízparti városok szomorú sorsa elérte Győrt is. Szeged meghalt az 1879-iki árvízben és föltámadott, — Győrt beteggé tette 1883., de felgyógyul belőle. Mikor Szegedet elöntötte a víz, okul azt hozta fel mindenki, hogy ily víztömeg ily időben emberemlékezet óta elő nem fordult. Váratlansága megzavarta a kisebb arányú veszedelemhez mért óvatossági intézkedéseket s annak támadó erejével szemben megtörött az azon pillanatban kifejthető s kifejtett védelmi erő. Teljesen ily viszonyok közt állott be Győr pusztulása is. Évenként áradni szokott a Kis-Duna ebben az időtájban s magasra nyomja egyúttal a különben is megtelt Rába és Rábca vizét. Különös erővel áll elő ez jégtorlódás esetén, mikor — pl. 1870-ban — árvizet is okozhat. Jégtorlódás nélkül árvizet télen nem is képzelhettünk magunknak, győriek.

De az idén oly víztömeg zuhogott alá az esőtől átázott töltések között, mely jégtorlódás nélkül is túlnőtt a gáton, illetőleg több helyen szakított, tönkre téve sokaknak munkáját, többeknek minden vagyonát…Négy oldalról volt fenyegetve a város, értve város alatt a vele összefüggő, de jogilag a megye hatósága alatt álló Győr Sziget és Révfalu községeket is. Egyformán nőtt a veszély Győr Nádorváros, Újváros, Sziget és Révfalu védelmi vonalain. Jan. 7-én kimondták, hogy a töltések végső erőfeszítéssel e víztömeg ellen már csak egykét napig védhetők, azon éjjel 11 órakor megszólaltak Révfalu harangjai, versenyt zúgva a gátat tört Kis-Duna árjában. 8-án reggel 3 órakor három ágyúlövés ütötte az órát Győr Szigetben, betört a Rábca, gyorsan öntötte tele az alatta szerénykedő kedves községet….A  belső város mentes maradt az árvíztől, csatornákon feltörekedett ugyan vízparti utcákban a víz, de nem magasra. így az ispita utcában másfél lábnyi, a bástya-utcában ugyan ennyi volt, itt két kis ház be is dőlt miatta.

Amily gyorsan áradt, úgy apadt is. Ma már alig van víz a városban. Csak a befagyott nagy jégtáblák képviselik a nemrég itt uralkodott elemet, a vizet…Szeged várost eltörölte az árvíz, csak legbelsejét hagyva meg, Győrt egyes részeiben csak erősen megrongálta .Vannak egyes részek, különösen Újvárosban, Sziget alsó részén, s Révfaluban, melyek szegedi képet adtak kéményig érő vízzel, roskadó, leomlott házaikkal; a pusztulás azonban nem oly végzetesen általános, mint Szegeden volt. Ott az ár három teljes hónapnál tovább ült a városon, itt három-négy napig. A külső részekben azonban a kár épen oly nagymérvű.

 

 

1883. 5. 78. FARSANGI LÁTOGATÁS VELENCÉBEN

A Szent-Márk téren éjjel-nappal hemzseg a néptömeg, s midőn lealkonyodik, a híres tér valóban mesés ünnepi látványt nyújt, melyet költők es festők régi időktől fogva, soha bele nem fáradva, igyekeztek megörökíteni. Képünk  az álarcosok farsangi látogatását mutatja, a családi tűzhelynél. Farsangi kép ez is; de nem a fényes Szent-Márk téren lefolyó ünnep kiegészítő része, hanem valami egészen más: a velencei nyárs-polgárság mulatsága….Farsang alkalmával e keskeny, magas házakkal környezett utcákban igen élénk világ uralkodik; csaknem folytonosan lehet zenét és vidám kurjongatásokat, kiabálásokat hallani. Legjellemzőbb, hogy az előkelőbb polgárok házai ilyenkor nyílt vendégfogadókká lesznek; az álarcosok az ősrégi szabadalmat igénybe is szokták venni. Az utcákon mindenütt láthatunk álarcosokból álló menetet, mely egyik háztól a másikig megy; lármával s tréfálkozva mennek be a házakba, de csak egy pár pillanatra. Az álarcosok nagy része a családdal közel rokonságban vagy barátságos viszonyokban álló emberek, kik más városrészekből is eljönnek ide, néha azonban egyszerű idegenek vagy vevők. A karnevál utolsó nyolc napján oly sűrűen mutatkoznak az álarcosok, hogy tekintélyesebb család egy óráig sem biztos felölök s a nyugodt családapák nem is mulasztják el panaszaikat fölsorolni e régi bolondság ellen, melynek ma már igazán csak a pajkos fiatalság örül s a szerelmesek, kik ily módon zavartalanul találkozhatnak.

 

 

FARSANGI LÁTOGATÁS VELENCÉBEN

 

A mi családfőnket is, egy tekintélyes hagymakereskedőt, épen ebéd közben zavarták meg az álarcosok. Nagyszámú családján kívül még a városrész plébánosa, a háziasszony fivére, is jelen van. Egész sereg álarcos ember jön be, tréfásan, komoly tartással. A vidám sereg vezetője egy apródnak öltözött karcsú fiatalember, ki a legidősebb valóban csinos leányhoz közeledik s bokrétát nyújtva át, változtatott hangon üdvözli. A leány, úgy látszik, megismerte a titkos idegent, mert egészen elpirult s szívének dobogását majdnem hallani lehet; kissé habozik, de végre mégis elfogadja a bokrétát, mely kétségkívül igen kellemes emléke lesz. A mama kutatgatja, kik lehetnek az álarcosok és a háziúr ősi vendégszerető szokás szerint poharát emeli fel s egy álarcosra köszönti, kit jól ismer, mert közeli barátja.

 

 

1882. 6. 93. Király-himnusz. Minden magyar ember tudja, hogy udvari vagy hivatalos ünnepélyeken a Gott erhalte nem szokott valami emelkedett hangulatot kelteni. Sokszor volt már szó, hogy helyettesíteni kellene egy magyar királyi himnusszal. Az országos dalegyesületek is foglalkoznak az eszmével, s a debreceni országos dalárünnepélyen tárgyalni fogják. De e napokban zenészek, írók, művészek, több képviselő szintén tanácskozás tárgyává tette, s azt határozták, hogy alkalmas szöveg írására Arany Jánost kérik föl. Grünwald Béla képviselő, annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a himnusz csak úgy lesz udvarivá, ha azt a Gott erhalte helyébe teszik. Ezt csak akkor fogjuk elérni, ha a mozgalmat az egész társadalom pártfogásába veszi.

 

 

1883. 12. 194. A magyar király himnusz ügyében, mely már régibb idő óta foglalkoztatja a közvéleményt, elhatározó lépés történt. A múlt évi, Debrecenben tartott országos dalárgyűlés ugyanis egyhangú lelkesedéssel elhatározván ily himnusz megírását, az egyesület központi választmányát bízta meg a szükséges teendőkkel. Ez viszont Simonffy Kálmán elnöklete alatt szűkebb bizottságot küldött ki, mely befejezvén munkálkodását, részletes tervezetét e napokban nyújtotta be. A szövegre 100, és annak megzenésítésére 200 aranyos pályázat legközelebb ki fog hirdettetni.

 

1883. 24. 391. A királyhimnusz szövegére hirdetett pályázat, ami az eddig beérkezett pályaművek mennyiségét illeti, máris rendkívüli eredményt tüntet fel, mert mintegy 40 versenyző szöveg érkezett és előrelátható, hogy e szám a pályázati határidő lejártáig a lehető sokra nő fel, mert hiszen versről van szó.

 

 

1883. 7. címlap. Gróf Festetich György. (1815-1883.)

…A Festetich-család Horvátországból, Turopolyáról származik. Magyar nemesi levelét csak a XVII. század elején II. Mátyástól nyerte. Egy gazdag házasság a tolnai Bornemissza-család egyik leányával, őket a tolnai uradalom birtokához juttatta, grófi koronájukat azonban csak a XVIII. század közepén Mária Teréziától nyerték, kinek az örökösödési háborúkban nagy szolgálatokat tettek. Különösen József, ki a Nagy Frigyes elleni hét éves háborúban tábornok volt. A családnak nagy jelentőséget s az egész országban nagy népszerűséget csak György (Pál grófnak, a magyar udvari kamara alelnökének s főispánnak fia) szerzett. Nagy különc volt, Voltaire s az enciklopédisták (a XVIII. század materialista-bölcsészei) tanítványa, tele hazaszeretettel és az emberek megvetésével…. A Balaton regényes partjain, a bájos fekvésű Keszthelyen gazdasági tanintézetet alapított, melyet Georgikonnak nevezett. E névben egyesítve a Virgil tankölteménye és saját maga nevét. A keszthelyi gimnáziumot is kibővítette s ott nemes íjak számára konviktust alapított. Az irodalom és költészet iránti szeretetét kertjében egy Helikonnak nevezett domb által jelölte meg, melyen minden kiváló magyar írónak egy fát ültetett saját kezével. Kastélyában gazdag könyvtár s éremgyűjtemény hirdette a tudományok iránti szeretetét. Az emberek iránti megvetése s a jellem iránti kételye a többi közt abban nyilvánult, hogy a megyei tisztviselőket, a főispántól kezdve, mind rendszeresen megvesztegette, hogy a maga érdekei s ügyei gyors és kedvező ellátását biztosítsa. Ha valamelyik mégis nem kedve szerint járt el, tudta éreztetni vele haragját. Még Ferenc királyt magát is rá tudta kényszeríteni, hogy tőle pénzajándékot fogadjon el. A király Keszthelyen volt látogatóban s mikor éjjelre már hálótermébe vonult vissza, a házigazda még magán-kihallgatást kért, sürgősen. Bebocsáttatván, így szólt a fejedelemhez: «Felség, tudom, hogy a legmagasabb vendég fogadtatásának ünnepélyét tűzijátékkal kellett volna befejeznem; de a hatóság tűzbiztonság szempontjából azt betiltotta. Én erre 10 000 forintot szántam. Engedje Felséged, hogy ez összeget itt szobájában égethessem el tiszteletére» s ezzel a tíz darab ezrest a gyertyához tartotta…

Magánéletéből csak az 1860-ban beállott szabadabb mozgás szólította ki gróf Festetich Györgyöt a nyilvános pályára. Az akkori magyar kormány által felszólítva, Vas megye főispáni helytartói székét, s az 1861-iki országgyűlésen főrendiházi ülését is elfoglalta. De a rövid tartamú alkotmányos kísérlet meghiúsult, ismét a magánéletbe vonult vissza, hol azonban a közbizalom nemsokára ismét fölkereste. Az országos magyar gazdasági egyesület, mely a visszafojtott politikai élet lüktetéseinek némi tekintetben közegévé vált, őt elnökének választotta. S e minőségében érte 1865. júniusában, az országgyűlés kihirdetésének küszöbén, azon megtiszteltetés, hogy a gazdasági kiállítás meglátogatására lejött fejedelmet beszéddel üdvözölhette…Vele legkitűnőbb s leghazafiasabb főuraink egyike szállt sírba. —a—r—

 

 

 

1883. 7. 106. SZIBÉRIÁBA SZÁMŰZÖTTEK

Az orosz büntetőtörvény annyi mindenféle büntetés nemét tartalmazza, amennyiről a többi európai büntetőtörvénynek fogalma sincs. Már maga a halálos büntetés, mely csak a politikai és államelleni bűntettesekre érvényes, kik haditörvényszék által ítéltettek halálra, kétféle módon hajtják végre. Az egyik, a súlyosabb: a kötél, a másik, az enyhébb, a golyó. A szabadságkorlátozó büntetések: elzárás kolostorba, börtönbe, száműzetés Oroszország belsejébe, deportálás minden polgári jogok elvesztésével, vagy azok megtartásával.

A Szibériába deportálásra ítéltek vagy a bányákba, vagy várfogházba, vagy gyárakba küldetnek kényszermunkára. Egész 1858-ig a Szibériába küldött gyilkosok és rablók homlokára és mind a két arczára bélyeget sütöttek.

Az orosz nép a száműzötteket soha sem nevezi bűnösöknek, mindig csak szerencsétleneknek (nyesz csasznik.) Akit kényszermunkára ítéltek, nem bírnak többé sem hitvessel, sem gyermekkel, a házasság, szülő és gyermek közti viszony föl van bontva. A nő férjhez mehet más férfihoz, a fegyenc pedig deportálása helyén más asszonyt vehet nőül. Sem elöljárója, sem papja nem kérdi, ha nem házas-e már. Ugyanily elbánásban részesül a deportált asszony is. Abban az ítéletben, mely valakit kényszermunkára vagy Szibériába településre kárhoztat, rendszerint benne van a vagyon-elkobzás is. Elveszik mindenét az utolsó ingig s fegyencruhába bujtatják.

 

 

A foglyok egy volgai bárkán

 

A száműzetés büntetésének legnehezebb része az utazás Szibériába, mely annak előtte nyáron is történt, télen is. Egypár száz embernek, mert annyiból áll egy-egy szállítmány, szűk ketrecbe szorítása, igazán nehéz büntetés. A deportáltak nagy része a nép söpredékéből kerül ki; rablók és rablógyilkosok, tolvajok, orgazdák, hamis pénzverők, bankócsinálók, csalók, sikkasztó hivatalnokok. Ezeket fegyelem alatt tartani nem csekély szigor kell, de éppen ez a szigor az, mely embertelenséggé fajul a nyomorultakat kísérő katonák, vad kozákok részéről. A fegyenc szállítmányok Nyizsnyij Novgorodból indulnak. A fegyenceket ötösével fűzik egy-egy láncra. Oly látvány ez, mely minden emberségesen érző embert borzalommal tölt el. Férfiak, asszonyok, gyermekek, házasok, nőtelenek összevissza vannak keverve itt. Tavasszal és nyáron Nizsnyij Novgorodból Perm, Tyumenből Tomszk felé gőzhajón szállítja a foglyokat az állam 27 nap alatt. Innen kocsin halad a menet, naponként közel 200 vesztnyi gyorsasággal.

 

1883. 12. címlap. Marx Károly (1818—1883.)

Vele az újabb kor legmerészebb szárnyalású szellemeinek egyike aludt ki, a kit, akár egy jövendő kor prófétájának, akár izgatónak s egész néprétegek tévútra vezetőjének tekintsünk is, el kell ismernünk hatalmas léleknek, mert e lélek lángja a szerény íróasztal mellől millió és millió más lelket tudott lángra gyújtani s állandó lobogásban tartani. Az a szociáldemokrácia, melyet annyit hallunk emlegetni, mely elborítja Németországot, gyökeret ver más államokban is, s nyomai már minálunk is fölismerhetők…Marx nem tartozott azok közé az agitátorok közé, a kik útszélen, népgyűléseken igyekeznek magokkal ragadni a tömegeket. A szószék nem volt az ő otthona, egyedüli fegyvere, hatásának egyetlen eszköze a toll volt. De e fegyvert oly mesterileg tudta kezelni, hogy oly agitációt idézett föl vele, melyet legelkeseredettebb ellenfelei is ellenállhatatlannak ismertek el, s mellyel még a hatalmas német kormány is tanácsosnak tartotta alkalmilag megalkudni. Irataiban bámulatos ügyességgel van fölhasználva a német bölcsészet egész fegyvertára. Világos megértésükhöz az előtanulmányoknak nem csekély mértéke szükséges s mindent inkább rájuk lehet fogni, mint azt, hogy népszerűek volnának. Mindazáltal oly forradalmat idéztek elő a gazdasági rend megítélésében, oly változást fölfogásában, melynél politikai téren még nagy háborúk sem idéznek elő nagyobbat. Hogy puszta gondolatokkal ily eredményt tudott fölmutatni egy ember gondolkozó elméje, — az kihívja a világ csodálatát, s maradandó helyet biztosit Marxnak a történelemben is. S még csodálatosabbá teszi működését az, hogy ő, valamint Lassalle sem, nem volt a munkás-osztály gyermeke. Jó módú polgárcsaládból származott…

Németországban, s azokban az államokban, melyekbe Németországból hintettek el a szocializmus magvai, mai napság is a Marx eszméinek hívei vannak a legnagyobb többségben a munkások között. Az általa elültetett fának nőttek ugyan fattyúhajtásai: az állami szocializmus, az egyházi szocializmus, az agrár-szocializmus, melyek Németország egyetemein minden közgazdasági katedrát elfoglaltak, az állam által legyezgetve, befolyásos osztályok által gyámolítva. Marx Károlytól kölcsönözték terminológiájukat, de ők már csak gyönge s gyakran ügyetlen utánzói a szociáldemokrácia nagy mesterének.

A filozófiai rendszerek kegyetlenek, embertelenek. Rousseau társadalmi szerződése 1793-ban patakokban ontotta az emberi vért s Marx szocializmusa is, úgy lehet, milliók és milliók jóllétét tünteti el, a nélkül, hogy akár Rousseau, akár Marx így akarták volna. A dinamittal dolgozó íreket, orosz nihilistákat és francia anarchistákat senki se fogja mondhatni az ő híveinek, sőt ellenfeleinek kénytelen őket tartani. Mégis ki merné tagadni, hogy az ő szocialista harci riadója ezeket is feltüzelte, ezek vakmerőségének is sarkantyúja volt s ki áll érte jót, hogy az ő teoretikus társadalmi formuláinak hívei az idők nyomása alatt a holt teóriából nem űzetnek az eleven, az erőszakos, a véres tettek mezejére? Aki tűzzel játszik, az nincs biztosítva, hogy az általa élesztett láng majd ott meg is fog állapodni, ahol ő akarja.

 

 

1883. 18. 291. I. Napóleon viszonya Magyarországhoz

…Napóleon, ki előtt a magyarokat nagyon elégedetleneknek festették, azon meggyőződés által vezéreltette magát, hogy csak az önállóság és függetlenség szavakat kell majd kiejtenie, és az egész nemzet, mint egy ember fog fölkelni. E nézet hatalma alatt bocsátotta ki Schönbrunnban 1809. május 15-dikén híres kiáltványát, melyben a magyarokat a következő szavakkal aposztrofálja; «Magyarok! Eljött azon szempillantás, melyben visszanyerhetitek függetlenségeteket. Fogadjátok el a békességet, melyet ajánlok. Maradjon fönn egész épségében egész országotok és szabadságtok; maradjon fönn hazátoknak konstitúciója /alkotmánya/».…

Bizonyosra vehetjük, hogy Napóleon forradalmat tervezett Magyarországon, mindazonáltal erre az eszközökkel aligha volt tisztában; sokat bízott a körülményekre, és nagyon hízelgett hiúságának, hogy a kiáltványt Schönbrunnból intézhesse a magyarokhoz. Tény is, hogy e kiáltványt Bécsben szerkesztették s alig találtak rá magyart, ki képes lehetett a francia eredetit lefordítani. Maga a fordító kiléte sok ideig képezte vita tárgyát. Tudjuk, hogy Kazinczy, s utána ma mindenki Bacsányit tartja a fordítónak. Kazinczy előadja, hogy Marét, a francia államtitkár, a bécsi városi hatóságtól egy magyar embert kért, ki képes legyen egy francia okiratot magyarra fordítani. A franciákat dr. Décsyhez utasították, ki azonban betegségével mentegetődzött. Dr. Décsy ellenségét, Márton Józsefet nevezte meg, ugyanazt, ki, mellékesen legyen említve, már 1805-ben gondoskodott egy kiáltvány magyar fordításáról. Ez is igyekezett minden lehető kifogással a kellemetlen föladat elöl menekülni. Marét e vonakodások miatt méregbe jött s csak most jutott eszébe kérdezősködni, ha nincs-e Bécsben egy bizonyos Bacsányi, aki előbb a kufsteini fogságban szomszédja volt.  Márton, megörvendve a francia államférfiú ez ötletének, az öt szorongató franciákat Bacsányihoz vezette, ki a legnagyobb örömmel vállalkozott a tőle kívánt munka végrehajtására, és most már nyílt utcán és minden kávéházban teljes lelkéből gúnyolta az osztrák kormányt.

Kétségtelen, hogy Kazinczy személyes ellensége volt Bacsányinak. Különben is a dolgot ő is csak hallomás után tudta, amennyiben egy Bécsből hazatérő orvosnövendéktől értesült arról. Wertheimer fölemlítvén mindazon körülményeket, melyek Bacsanyi mellett és ellene szólnak, végül azt irja: «Csak akkor lehet majd végítéletet mondani, ha az egykori «Oberste Polizei-hofstellenek rá vonatkozó periratai nyilvánosságra jönnek.»

 

 

 

1883. 18. 293. A SZÍNPAD CSODÁI

Ritkábban használt szerkezetek az úgynevezett repülő gépek, melyek által a szereplők fölülről alá ereszthetők, vagy alulról fölfelé emelhetők. Annak előtte, mikor még gyakori jelenség volt a színpadon az angyal, a tündér, s a közönség szerette a dramatizált meséket, a repülő gépnek is több szerepe volt. E repülő gépeket legtöbbnyire fölülről igazgatják. Minden ily repülő gépnek megvan a maga állandó pályája, melyen haladnia kell.

A repülő gépek mozgató szerkezete többnyire a zsinórpadláson van, a színpad fölött, a közönségtől eltakarva. Ugyan itt vannak a háttéri függönyök hengerei is. A mindezek fölhúzására és lebocsátására szolgáló kötelek csigákon, hengereken forognak, melyek közvetlenül a színház tetőzete alatt vannak elhelyezve. A zsinórpadlás a színpad legmagasabb régiója. Innen függnek alá a lógó karzatok, melyekről a színpad fölülről igazítandó gépezetei kezeltetnek. Ezek a kötelek és zsinórok egész pókhálózata között lebegnek, s nem csekély járatosság szükséges ahhoz, hogy az illető a köteleket, melyeket kezelnie kell, el ne tévessze, s midőn egy szép épületet egyszerre rommá kell változtatnia, ami egyszerűen egy zsinór meg-eresztése által történik, mint egyik képünkről látható, ne nyúljon más zsinórhoz, melynek meglehet egyéb föladata van.

 

 

A SZÍNPAD CSODÁI. Zsinórpadlás.

 

Ha a színdarab úgy kívánja, az esőt szélzúgással és mennydörgéssel kötik össze. Ezek hangjának utánzására sokféle szerkezet szolgál. A szél jelzésére leggyakrabban a szél-dobot használják, egy vékony, sima lécekkel befoglalt hengert, mely forgatás közben egy kifeszített selyemszövet darabbal érintkezik. E henger gyorsan forgatva sivító, lassabban zúgó hangot ad, mely meglehetősen hasonlít a szél süvöltéséhez és suttogásához. A mennydörgést szintén egy dobszerű eszköz utánozza, még pedig ügyes ember kezében a csalódásig híven. A villámot kísérni szokott recsegés-ropogás egy keresztlécekkel megerősített nagy fatömlővel idéztetik elő, melyen kavics-, kő- és vasdarabok rostálódnak alá fölülről lefelé siketítő ropogással. Ha a töltelék lefutott, a hengert egyszerűen megfordítják, s a törmelék visszafelé teszi meg ugyanazt az utat.

Az ajtó bezárásánál vagy betörésénél hallható reccsenést a kelepelőnek nevezett gyermekjátékhoz hasonló eszközzel utánozzák. Legkápráztatóbbak a színpadon a színhatások. A távoli villámlás föltüntetésétől a ragyogó apoteózisokig, minőkkel némely opera, például nálunk Margit égbe emeltetésével a «Faust» végződik, száz, meg ezerféle árnyalata van a színhatásoknak. A villamos világítás, mely az élenyt emésztő, egészségtelen és amellett tűzveszélyes légszesz-világítást alkalmasint rövid időn ki fogja szorítani a színpadokról. S budapesti Nemzeti Színház most rendezi be magát villanyvilágításra. A villámot feltüntetni annak előtte porrá tört gyantát futták egy csövön keresztül az égő borszesz-lámpára, most légszeszlángokat vagy villanyfényt lobbantanak föl hirtelen…

 

 

 

1883. 18. 289. A VILÁG LEGMAGASABB HÍDJA

A New-York, Erie-tó, Western Coal és Kailroad Co. közötti új vasútvonal a törzsvonalat köti össze az elk-county-i terjedelmes kőszénbányákkal. Ezzel gazdag forrását nyitja meg annak a tüzelő szernek, melynek hiányát eddig erezték. Az idevezető úton, mintegy 26 angol mérföldre Bradfordtól Mckean-County petróleum-termelésének fő kitermelési helyétől délre, lépi át e vasút a gyönyörű Kinzua-völgyet, mely több mint 90 méternyi mélységgel s mintegy 500 méter szélesség mellett 30 mérföldnyi hosszan vonul el. A húsz fok szögletben aláhajló völgyfalakat beláthatatlan fenyvesek fedik, melyekben egész a hídépítés előmunkálatáig soha még fejszecsapás sem volt hallható. Harminc-negyven méter magas példányok emelgetik itt büszkén koronájukat. Mindegyiket messze felülhaladja a 92 méter magas roppant és nagyszerű híd, mely fényes bizonysága századunk vállalkozó szellemének.

Az egész építmény, az öntött vasból készült oszlopfők és hídlábak kivételével, kovácsoltvasból áll, s tömör kőoszlopokon nyugszik, melyek közvetlenül a völgy sziklás talajából emelkednek ki. A híd teherképessége a legszigorúbb követelményeknek is megfelel, s a legerősebb szélviharnak is ellenáll. Hogy a vágányból való kisiklás a hídon lehetetlenné, vagy legalább veszélytelenné tétessék, e célra a kettős acélvágányok és fa rendszer van alkalmazásba véve, úgy hogy ha a vonat kisiklanék is, a biztonsági vágányok közt, a kis távolságra egymás mellé fektetett kereszt-átlókon haladhat tovább.

 

 

A KINZUA-HID ÉSZAK-AMERIKÁBAN. A VILÁG LEGMAGASABB HÍDJA

 

 

A felállításnál sem állvány, sem létra nem volt igénybe véve, mert miután a tornyokat emeletszerűen emelték egymás fölébe, az alsóbb emeletek mindig állványul szolgáltak a következőkhöz. Az építési anyagokat egyszerű  emeltyű-készülékkel húzták a magasba, mely emeltyűket négy, a völgy különböző pontján elhelyezett gőzgép hozta mozgásba. Maguk a munkások részint az oszlopokon, részint a párjával egymás mellé rakott keresztléceken jutottak egyre feljebb, mely közlekedési módban csakhamar majom-szerű ügyességre tettek szert. Érdekes volt látni, hogy mihelyt a délebédre jel adatott, a száznál több munkás minő sietséggel csúszott le csoportosan emeletről emeletre, alig egy perc alatt maguk mögött hagyva a 90 m magasságot.

 

 

1883. 20. 329. A budai királyi palota kiépítésének terveivel Ybl Miklós jeles építészünk már három év óta foglalkozik, de most mégis nagyon sietve terjesztették azt a hírt, hogy a király helybenhagyta e terveket az öt millió forintnyi költségekkel együtt, s hogy a kiépítéshez már legközelebb hozzá is kezdenek. Ybl többféle tervet készített. A feladat nem könnyű, mert a várdombnak épen ez a része nagyon keskeny, a hely nagyon meg van szorítva a bástyák által is. Az első tervek arra irányultak, hogy a meglevő palotát hosszabbítsák meg a Dunára néző oldalán. Több ilyen terv készült, mely a palotát egész a gőzsiklóig kívánta fölépíteni. Így is szűk udvar, alkalmatlan följárat jutott volna a megnagyobbított palotának, s hozzá még egy kiváló dísztelenség is a szép rovására, tudniillik a mostani palotának meghosszabbítása által feltűnt volna, hogy nagyon rézsút irányban emelkedik. A meghosszabbítandó rész magasabb talajra jutna, úgy hogy a jelenlegi palota emeletének a túlsó végen a földszint felelne meg. Ybl az újabb tervekben fölhagyott tehát azzal az eszmével, hogy a palota a dunai főoldalán nagyobb legyen, hanem a nagyobbodásra a várdombnak a Gellérthegyre néző részét kívánja fölhasználni, a bástyákkal, sőt a bástyákon kívül eső lejtős helyekkel együtt, úgy hogy a palota patkó alakban épülne. Az eddigi rész a Duna felé megmaradna, azzal a különbséggel, hogy a fegyvertári külön épületet lebontanák, és díszes kertté alakítanák. A főhomlokzatot a Gellérthegy felé építenék s ugyanilyen homlokzatot a Krisztinaváros felé, honnan pompás kilátás nyílik a budai hegyekre. E tervek szerint külön-külön feljárók kellenének a palotába mind a Tabánból, mind a Krisztinavárosból. E följárók létesítése által az egész váralja (melyet itt nem lehet valami díszesnek mondani) nagyon átalakulna. Ez Ybl tervének vázlata, mely most a miniszterelnök előtt van, s innen kerül ő felsége elé. Ha a király tetszését megnyeri a vázlat, akkor dolgozza ki Ybl részletesen.

 

 

1883. 21. 339. NASBY MAGYARORSZÁGRÓL.

Nasby, a hazánkban járt amerikai hírlapíró a cigányokról nagy lelkesedéssel ír. Szerinte minden kávéházban föltalálhatók, mint mondja, a magyar zene géniuszának leghívebb kifejezői. Játékukat rendesen szerelmi dallal kezdik, erre csatadal következik, s midőn már hallgatóikat lázas önkívületbe hozták, utoljára a magyar nemzeti himnuszra gyújtanak rá. «És itt — mondja — oly jelenet következik, mely leírhatatlan. A hallgatók egész extázisba jönnek, hallani vélik a csaták zaját, érezni vélik a kardot kezeikben, s azt képzelik, hogy ellenségeik vérét isszák. Nincs, a ki mindenét oda ne adná ilyenkor a cigánynak; egymásután ürülnek ki az erszények, aranyórák és óraláncok repülnek a zenészek tányérjaira, kik ilyen érvek hatása alatt csakhamar újra kezdik a félben hagyott játékot.»

Nasby, a tudományos, megragadja az alkalmat, hogy egy kis néprajzi ismertetést is adjon a cigányokról, kik, mint mondja, magas csizmákat, s kalapjaikban tollat viselnek. Szerinte az egész földön szétszórva élő cigányság mind Magyar- és Csehországból származik. «Ide azonban valószínűleg Ázsiából jöttek be Árpáddal, s most a magyarokkal összeházasodva mindinkább elvesztik eredeti jellegüket.» Nasby különben a legjobb lótenyésztőknek tartja őket s kitűnő trénereknek, kik igen sok pénzt megkeresnek. „De van még egy más körülmény is, ami előbb-utóbb a civilizáció kebelébe fogja hajtani őket. Ez pedig nem egyéb, mint a kalap. A cigányleány nagyon hiú és szereti szépségét csillogtatni. Ha a fővárosba jön és látja itt a selyembe öltözött úri nőket, ő is hasonlót kiván és ráveszi szülőit, hogy neki olyat vegyenek. Az átalakulás hamar megtörténik, a cigányleány kalapot tesz fejére, szüleivel a városba költözik, s kész a civilizáció, vége a cigányéletnek, a leány nemsokára valami előkelő polgárnak lesz nejévé.” / Nasby sajnos téved. G./

 

 

1883. 21. 341. ÚJ REPÜLŐ GEP.

A Mongolfier testvérek kora óta a léghajók és gőzgépek özönével örvendeztetett meg bennünket a találmányok története. Számos alkalommal csodásabbnál csodásabb eseteket beszéltek el, s minden új találmánynál, ha más nem, maga a feltaláló, szentül hitte, hogy találmánya egészen jó, s új korszakot fog alkotni a tudományok és művelődés történetében. Az eredmény mégis az lett, hogy száz év múlva csaknem ott vagyunk, ahol kezdetben voltunk s a nagy titkot, a légben tetszés szerint utazás mesterséget, nem sikerült fölfedezni. A bemutatott repülő gépet is inkább csak kuriózum gyanánt ismertetjük meg olvasóinkkal, bár azt állítják felőle, hogy Szentpéterváron, ismételve sikerrel tettek vele kísérletet. Alkotója Baranowszki tanár. Miként alkata is mutatja, a feltaláló a lepke vagy madár alakját igyekezett utánozni. A gép főrésze egy mindkét vége fele csúcsosan hajló hengerből áll, melynek belsejében gőzgép működik. Két oldalt s egy hátul elhelyezett csavar a repülő gép irányát adja meg, úgy vízirányos, mint függőleges módon, míg a két óriási, erős anyagokból készült szárny arra szolgál, hogy a készüléket a levegőbe emelje, s ott állandóan fenntartsa.

 

 

Új repülőgép

 

A henger hátulsó részen kormányrúd-forma szerkezet van. Elől, a gép csőrszerű végén, van egy készülék, melynek segítségével a gép belsejében levő emberek, valamint a gőzgép elegendő levegőt nyerhessenek. A füst, gőz és gáz szintén elől tolulnak ki egy nagy nyíláson. Ha a gép sötétben repülne át a levegőn, mint valami hatalmas tüzes üstökös tűnne föl. A készülék alsó részén még nehéz ingakészülék is van, hogy az folytonosan egyensúlyban maradjon. Hogy a gőzgép súlya mint képes a levegőben repülni, arról nem nyerünk felvilágosítást.

 

 

1883. 26. 423. A MOSZKVAI NÉPÜNNEP.

A moszkvai cárkoronázás ünnepélyeinek programjában egy nap a nép mulattatására van szentelve. Ennek színhelyéül rendesen a Chodinszki-mező szolgál, mely tágas és könnyen megközelíthető levén, e célra kiválóan alkalmas. A legközelebbi koronázás alkalmával is tele volt e mező színházakkal, cirkuszokkal, látványos bódékkal, hintákkal, mászópóznákkal, ló- és kocsiverseny-mutatványokkal. A közönség, mint valami népvándorlás gomolygott a tér felé már kora hajnaltól kezdve, az oda vezető utakon. Nemcsak Moszkvából, az egész környékből is oda gyűltek a látni vágyók, s megtorlódtak a 240 bejáratnál. Mint az ünnepély színtere, a nép megvendégelésének méretei is óriási arányúak voltak. Négyszázezer hús-pástétom s gyümölcscsel töltött ugyanannyi darab lepény állt a kerítés hosszában kiosztásra. Ehhez járult még 400 ezer csomag édességekkel, egy millió palack sör

 

 

A MOSZKVAI NÉPÜNNEP A CHODINSZKI-MEZŐN JÚNIUS 2-ÁN

 

Két óra felé délután, mikor az előadásokra és mutatványokra elég közönség gyülekezett össze, a cári pár is megjelent a számukra épített pavilon erkélyén, s figyelmesen nézte a mulatozó közönség hullámzását. Mindenütt rázendítek ekkor a katonabandák a muszka himnuszt s éljenzések töltötték be a levegőt. A pavilon teraszain az idegen hercegek és a külső hatalmak képviselői foglaltak helyet nejeikkel. A cári pár megérkezése után ünnepi menet indult ki a cirkuszból, elvonulva a pavilon előtt s mindenféle allegóriái alakokat és jeleneteket mutatva, mint a tavasz fölébredését, a természet jelképi megdicsőülését, s az orosz népmonda némely népszerű alakjait. Legeredetibb volt az orosz dalnokok és táncosok alakjai és Szent-György a legyőzött sárkánnyal.

 

 

1883. 35. 569. Szász Károly: NÉGY NAP MARAMAROSBAN

…A szlatinai sóbányák megtekintése levén programunk első pontja, a Tisza kincstári hídján — rozzant állapotán meglátszik a tulajdonos! — átkelve, Falu-szlatinát, az utat egész hosszában szegélyző korcsmáival s pálinka-bűzével, elhagytuk, s a mérsékelt magaslaton fekvő Aknaszlatinára érkeztünk. A domb párkányán álló katolikus templomnál leszálltunk, hogy a mellette levő ponkról a gyönyörű kilátást élvezzük. Kerített helyen, zsindely-fedelű lugassal, s padokkal ellátva, igazi Bellevue, mint egy várbástyáról. Előttünk a Tisza és Apsa völgye, jobbról a «magas Magura, sok hegyek izmos ura»— mint a leoninus Gyöngyösi énekelte — távolabb a Borsova-hegység, a máramarosi havasok amfiteátruma: mily felséges kép!..

Szlatinán a végképp felhagyott Krisztina- és Albert-bányákon, s az ideiglenesen nem művelt, de tartalékban tartott József- és Ludovika-bányákon kívül, az 1789-ben két akna-torokkal megnyitott, de már 1790-ben összevágás által egyesített Miklós- és Kunigunda-bányák és az 1808-ban megnyitott Ferenc-bánya vannak jelenleg művelésben. Mi az előbbit, a kettős bányát láttuk. Belsejük egy hosszúságához (394 méter) képest keskeny (17—50 méter közt váltakozó), de egészben óriási templomhajót képez, melynek hosszközepén roppant só-oszlop emelkedik, a művelés folyamában körülvágva s épen hagyva a só testből....

 

 

1883. 44. 707. KOREÁBÓL.

Kelet-Ázsia hatalmas országai, melyeknek sűrű népességű földjén az emberiség fele lakik, s melyeknek ősrégi, sok tekintetben csodálatos műveltsége az európaiak tanulmányozásának kiapadhatatlan forrásául szolgál, lassanként egészen ismeretesek lesznek előttünk. Némely országokat, mint India, Japán, Jáva, ma már csaknem oly részletesen ismerünk, mintha Európában volnának; magát a rengeteg kínai birodalmat is csaknem minden részében kikutatták már az ott járt európai tudósok. Csak két nagy ország van még, mely egész a legújabb időkig elzárkózott az európaiak elől, mint egykor Japán és Kína, s melynek belsejéről csak egy pár merész misszionárius, avagy a kínai tudósok irataiból tudtunk meg valamit. E két nagy ország: Korea és Tibet. Tibet még mindig makacsul tartja magát. Nemcsak a mi Széchenyink, de a nagy orosz utazó, Przsevalszki is kénytelen volt határáról visszatérni. Korea ellenben végre megnyitotta kapuit az idegenek előtt, s az elzárt ország, habár csak napjainkban, ismertté lett, s vele együtt egy új hatalmas és népes terület, művelt és iparűző lakossággal lett a világkereskedelem egy újabb célpontja. Egy évvel ezelőtt még alig tudtunk valamit e rejtélyes tartományról. A földrajzi művekben, mint rejtett remete országról beszéltek felőle. A legmerészebb utazók is csak partvidékeit láthatták.

Az elzárkózást az okozta volna, hogy ez előtt másfél évezreddel a japánok ez országban nagy pusztításokat vittek végbe. Épen úgy, mint Tonking északi határán Kína felé, melyet pedig e tartomány is véd urának ismer el, mesterségesen létesített kopár sivatag van, hogy a meglepetések ellen oltalmazva legyenek. Korea északi, Kína felé eső vidékén is mesterséges sivatagot létesített a kormány, sok város és tömérdek falu elpusztítása által, csak hogy a betörések ellen védve legyenek.

A tartomány hegyes, északon a magas Peh-tau-Sen (fehérhajú hegy) nevű hegység vonul el, hol a tél igen zord. Délen szintén vannak apróbb hegyláncok és dombvidékek s ezért szintén sok hó és jég fordul ott is elő a téli hónapokban. A három tenger* által övezett vidéken igen gyakoriak az esőzések, s ezért a növényzet rendkívül buja és a partokon, hol sok népes város van kitűnő kikötővel, a bájos vidékek sem tartoznak a ritkaságok közé. Gazdag ez ország hajózható folyókban is. Városai rendszeresen épültek, a főváros, Szöul, a Hongkong folyó partján erődítésekkel van körülvéve, s nagy bazárokkal megrakott piacáról az utcák szabályos, egyenes vonalakban haladnak a kapuk felé. E város lakossága mintegy 200 000, s épületei közt sok nevezetes van. A városok között 33 első, 28 másod s 70 harmadrangút számítanak.

Külön nyelvük és irodalmuk van, de, mint a kínai tartományokban, itt is a kínai betűk alkotják az írás alapját, melyet a koreai saját nyelvén olvas. A közönséges emberek kenderből készített ruhában járnak, mely ruhának fő alkotó részei a bokáig érő bugyogó és övvel összeszorított bő felső köpeny. Tápszerük legtöbbnyire a rizs. Az előkelők színes selyemruhát hordanak. A férfiak hajukat összefonják, s bambusz pálcácskával erősítik meg.

 

*A koreai félszigetet keletről a Japán-tenger, délről a Kelet-kínai tenger, nyugatról a Sárga-tenger határolja. wiki

 

 

1883. 44. 709. A GERMÁNIA-SZOBOR RÜDESHEIM FÖLÖTT.

Nevezetes ünnepet ült Németország a múlt szeptember hó 28-án. E napon leplezték le az újra egységessé vált német birodalom jelvényét, Germánia óriási szobrát az alsó Rajna partján. A kolosszális szobor terveire 1874-ben hirdette ki a pályázatot az erre alakult bizottság. Schilling János drezdai szobrász lett a nyertes. A szobor, egy kolosszális nőalak, magasan emelkedik a légbe, sok mérföldnyire láthatóan. Negyven láb magasságú Germánia alakja. A talapzat alsó része három lépcső fölött csoportozatot mutat, melyen Rajna-apó öreg alakja az ifjú Mosel alakjának, mint az új birodalmi határ folyamának nyújtja át a vészjelző kürtöt. Kétfelől emelkedik a Háború, egy tüzes ifjú, ki szárnyas rohanás közben harci trombitába fú, a Béke, kezében pálmaággal és bőségszaruval nyugodtan haladó szelíd alak.

 

 

A GERMÁNIA-SZOBOR A NIEDERWALDON.

 

E két szimbolikus alak közt foglal helyet a nagy, realisztikus kivitelű fő domború faragvány, a «Wacht am Rhein» / Őrség a Rajnánál /, kőbe metszve. Középütt látható a császári hadvezér lóháton, körülte a hercegek, hadvezérek, tábornokok, mind élethűen faragott arcokkal; jobbra érkező, balra haza induló katonák. Összesen kétszáz alak, köztük 150 portré szerű kivitelben. Alattuk a német nemzeti himnusz teljes szövege, két utolsó sora, mely a képet magyarázza, nagyobb, arannyal ragyogó betűkben:

 

Lieb Vaterland magst ruhig sein,*

Fest steht und treu die Wacht am Rhein.

 

A nagy domborművel egyenlő magasan állnak az oldal domborművek, jobbra az újonc, tartalékos és honvéd érkezése, balra visszatérésük az atya, a menyasszony, a nő és gyermek, ölelő karjaiban. A homlokoldal közepén látható a birodalmi sas, a német államok címereitől környezetten, fölötte a vaskereszt és e fölött a következő sorok:

«Emlékezetül a német nemzet egy akaratú győzedelmes fölkelésére, s a német birodalom újra fölállítására 1870—71-ben.»

A vidék, melyre Germánia óriási szobra alátekint, a regényes Rajna-melléken is a legelragadóbbak egyike. Közvetlen lába alatt meredeken ereszkedik alá Rüdesheim boráról világhírű szőlőhegye.

 

*Édes hazánk, légy nyugodt, az őrség szilárdan áll a Rajnánál

 

Germánia szobra a Rajna völgyében - Nyírséghír

http://www.nyirseghir.hu/vadon/vilagjaro/germania_szobra_a_r..

 

 

1884. 2. 20.  COLORADO CANYONJAI

  A hatalmas Colorado folyó az Egyesült Államok közép részéből, a rengeteg nagy síkságból indul nyugat felé haladva, a sziklahegység alján vonul el több száz angol mérföldnyire s a kaliforniai öbölbe ömlik. E folyó hosszú útján a mélységben váj utat magának, mintha csak a mi tordai hasadékunkat látnánk száz - és százszor annyi hosszúságra megnyúlva, szaggatott s szeszélyes alakú sziklákkal. Egymás tetejére lerakodott homokkő, kréta s agyagréteg, torony-, bástya s ház alakúvá változtatják a parti hegyeket s közöttük sziklahasadékokat váj a folyó oly nagy számmal, s oly folytonosságban, minőhöz hasonló a földgömb más részeiben nem található. A lakosok a spanyol «Canyon» néven nevezik e hasadékokat…A mindinkább mélyebbre, végül több ezer lábnyira süllyedő folyóra menni vakmerőség volna, de a sok vízesés miatt lehetetlen is sokáig haladni. Azok, kik kezdetben megkísérelték, hogy e folyón lehaladjanak, soha sem tértek vissza. A közelben lakó indiánok között babonás félelem vesz erőt ez elátkozott hely előtt. Sok, sok év előtt, lehetnek már évezredek is  nagy és hatalmas indián főnök uralkodott azon törzsek felett, kik a mai Arizona territóriumon laktak…

 

 

Tájkép Colorado felső vidékéről.

 

Ez óriási területen nincs fa, mely árnyékot nyújtana, alig van itt-ott némi kopár növényzet, s egy pár vadállat; a vörös-sárga homokban eltikkadtnak forrásvíz nem nyújt enyhülést s a Canyonok valóságos labirintust képeznek és sötét magas falaik lehetetlenné teszik a tájékozást…Több helyen a part magassága egy egész angol mérföld s e part felett közvetlenül még ezer s ezerlábnyi magas természeti vársziklák emelkednek. Piros, narancs-sárga, barna s itt-ott kék szirtek, egy-egy város romjaihoz hasonló alakzatokkal, emelkednek e helyeken s alul, a sötét Canyonokban, a geológia könyvét feltárva elénk, az agyag, homokkő, mészkő, márvány s gránit tarka csikókban terülnek el egymás felett. Lenn az óriási mélységben legtöbbnyire örök sötétség uralkodik, a folyó, mely ily nagyszerű munkát végzett el, rabbá tette magát s most kétségbeesve küzd, hogy a sziklazuhatagokon át még tágabb s kényelmesebb utat készítsen magának…Ellenséges törzsektől ide űzött indiánok élete nyomorúságos, legnagyobb részt barlangokban vonják meg magukat. A nyomor és szenvedések nem csábíthatják el őket, hogy őseik hazáját elhagyják. Babonás hittel várják, remélik dicsőségük újjászületését.

 

 

1884. 12. 189. Orlov herceg, berlini orosz nagykövet  

Oroszország párisi nagykövetét, Orlov herceget, áthelyezték Berlinbe…Aki előtt nem maradtak titokban Oroszország erőfeszítései megszerezni Németország legnagyobb ellenségének, a Francia Köztársaság barátságát, talán szövetségét : az csakhamar tisztába jöhetett vele, hogy a párisi orosz követnek egyszerre Berlinbe áthelyezése nevezetes fordulatot jelent az orosz külpolitikában. Szakítást a francia szövetség kísérleteivel és közeledést Németországhoz, annál is inkább, mivel a berlini udvarnak Orlovnál kedvesebb embere, Bismarcknak bizalmasabb, bensőbb barátja nem található most az orosz diplomaták között….

Nekünk magyaroknak, kik a béke szükségét mélyen érezzük, bizonyos aggodalommal lehetett tekintenünk az orosz udvar e diplomáciai sakkhúzását. Hátha célja az, hogy közénk és Németország közé furakodjék, a jó viszonyt köztünk meglazítsa, az orosz és német között kössön a miénknél szorosabb viszonyt, minket talán elszigeteljen, s magunkra hagyatva legyünk kénytelenek elvégezni Oroszországgal a nagy leszámolást?

Orlov herceg egyike Oroszország jelenlegi legkiválóbb államférfijainak. Teljesen bírja uralkodója és honfitársai bizalmát…Orlov herceg már az 1856 ki párisi kongresszuson első meghatalmazottja volt Oroszországnak. A mily mértékben rideg, szigorú, intoleráns ember volt az atyja, ép oly szeretetreméltó tudott lenni ő maga s annyira szabad gondolkozású, hogy — orosz értelemben véve — méltán sorozhatták a liberálisok közé.

Diplomáciai pályáját korán kezdte. Tanulmányai befejeztével azonnal szerepelni kezdett a katonai téren. Midőn 1854-ben a háború Orosz- és Törökország között kitört, Orlov a Szilisztriát ostromló sereg táborába ment. Itt egy külső erőd ellen intézett roham alkalmával veszté el balszemét; de azért még részt vett Szebasztopol védelmében is….Tizenkét éven keresztül nyugalommal nézte végig a francia államéletben előforduló nevezetes változásokat, s noha ezek közt sok volt olyan, mely az érintett szövetkezésnek lett volna kedvező, óvakodott azok alkalmát megragadni. E szilárd magatartásával ki tudta vívni a kormányon egymást föl váltó valamennyi francia pártok bizodalmát, melyeknek látni kellett azt, hogy Orlov következetesen ragaszkodik az általa képviselt állam és kormány álláspontjához, de nem jut eszébe belenyúlni Franciaország belső ügyeibe s ennek elhatározását erőszakolni a maga javára. Tudta ő jól, hogy oly gyorsan váltakozó kormányokkal állandó szövetségre nem lehet kilátás. Berlinbe áttétele is, mint a fönnebbiekből láthattuk, a béke egyik jelének tekinthető.

 

 

1884. 11. 177. Arany szobra. A nagy költő szobrának hová állításán tanácskozott legutóbb a szobor-bizottság. Az evégre kiküldött kisebb bizottság a múzeum homlokzata előtti kertet ajánlotta. Ez ellen Lipthay Béla báró és Ipolyi püspök felszólaltak. Amely pontokat Lipthay báró ajánlott a barátok tere, budai várbazár előtti liget, a sugárúton pedig a gyár-utcai sétány eleje, a múzeumkert vagy Erzsébet-tér egy oldalpontja, nem találták jobbnak a Nemzeti Múzeum kijelölt helyénél. Nyomósnak tartották Ipolyi püspök abbeli aggodalmát, hogy a múzeum elé állítandó szoborhoz bajos jó nézőpontot találni, s a széles lépcsőzet és oszlopsor háttere is hátrányosan hathat. Ennek megvizsgálására, helyszíni szemlére, szűkebb bizottságot küldtek ki. Abban megállapodtak, hogy a pályázat kihirdetése előtt a szobor helyét határozottan ki kell jelölni.

 

 

1884. 25. 401. Az Arany-szobor nagy bizottsága június 13-án ülést tartott, melyben a kiküldött albizottság javaslatait vette tárgyalás alá a szobor helyére és a pályázat kihirdetésére vonatkozólag. A szobor helyéül ajánlották a budai Duna parton, a várkerti bazár előtt, a népszínház előtt a Rókus kórház helyén létesítendő tért, a gyár-utca és sugárút sarkán levő tért, a Nemzeti Múzeum előtti tért, az Erzsébet-tért, a Ferencziek terét stb. Az albizottság szótöbbséggel a Nemzeti Múzeum előtt levő tért ajánlta elfogadásra a nagy bizottságnak, mely szintén élénk vita tárgyává tette a kérdést, de véglegesen még nem határozott. A szobor alakjára nézve a kiküldött bizottság nevében Pulszky Ferencz az ülőszobrot ajánlotta, melynek talapzata a költő műveiből vett csoportozatok domborművű motívumaival legyen díszítve. A nagybizottság azonban kimondta, hogy a szobor alakja, a helyre való tekintettel, a pályázó művészek tetszésére fog bízatni. A szobor mintájának elkészítésére nyílt pályázat hirdettetik 4 pályadíjjal, Több jeles szobrászt felszólítanak a pályázatban való részvételve azzal a megjegyzéssel, hogy mintáik külön fognak honoráltatni. A pályázat határideje 1885. június 1-je. A mintáknak legalább 2 és fél láb magasaknak kell lenniük. A beérkező minták az akadémia előcsarnokában két hónapig közszemlére lesznek felállítva.

 

 

1884. 16. 253. A kor ördöge

…Az első és mellőzhetetlen föltétel, hogy fölismerjük a társadalmi bajt. Odáig se jutottunk el, és minden valószínűség szerint tömérdek nyomdafesték fog elpazaroltatni még az e kérdés fölött elmélkedő cikkek lenyomatására…Mindenki jajveszékel, hogy irtózatos mérvben romolnak az erkölcsök; az ember napról-napra jobban gyűlöli egymást. Az anyagiság ijesztő mérvben vesz erőt az eszményiségen. Fagyasztó önzés lakik a szívekben, nem lelkesedik már senki eszmékért, csupán a kézzelfogható haszonért. Nincs vallás a szívekben, hit az elmékben, nem bízunk az isteni igazságszolgáltatásban. Senki sem akarja elfogadni a váltót a túlvilági elégtételre, mindenki csak itt a földön akarja biztosítani magának az üdvösséget. Egy érzés, egy gondolat uralkodik minden egyéb fölött, minden mai szívben, emberagyban: a meggazdagodás vágya.

Ez az érzés megvolt mindig, Káintól kezdve mai napig, de soha nem ily mérvben,ily minden egyéb nemes érzést elfojtó hatalommal, mint jelenleg. És ennek meg lehet találni okát, magyarázatát is, ugyanazon körülményekben, melyek legújabb korunkat a múlttól megkülönböztetik. A gazdagságnak soha semmi időben nem volt az az érték az egyes emberre nézve, ami mai napság. Soha a gazdagság nem nyújtott annyi előnyt, nem keltett annyi, mondhatnók alapos, sőt jogos irigységet, mint jelen korunkban. A legújabb korszakos találmányok oly élvezeteket, gyönyöröket teremtettek, melyek ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak az emberi kebelnek. Ezek ellen józan ész és vallás hasztalan küzdenek, és a melyek ennél fogva csak tényleges kielégítésükben nyerhetnek megoldást…Hol az a bölcselmi teológiai világnézet, melyből kiindulva, e vágyat kárhoztatni lehetne, ha kivált hozzá gondoljuk azt is, hogy ezen szellemi gyönyörök élvezetének képességét, a magasabb műveltséget, a könyvsokszorozó sajtó minden egyes emberre nézve a múlthoz képest oly aránytalanul hozzáférhetőbbé tette.

Csoda-e, ha a vagyonosság ma irigyeltebb, sóvárog utána az ember, a szegénység tűrhetetlenebb, mint valaha? Csak a szellemi korlátoltságnak, a nemesebb ízlés teljes hiányának adja tanúságát az, aki nem érez ingert magában az élvezetek iránt. A lemondás erénye hajdan a mártírium magasztos dicsével övezhette mezítlábas hősét, ma köznevetség tárgya, szegénységi bizonyítvány. Ignoti nulla cupido.*

A meggazdagodás e forró vágya talán majd el fog múlni magától, mint minden más politikai divat? Ellenkezőleg: folyton növekedni fog. Mert a tényezők, melyek előidézték, az új kor összes nagy vívmányai, nem hogy megsemmisíthetők volnának, de bizonyos, hogy folyton tökéletesebb és újabbakat szülni, tehát szaporodni fognak. E szerint hát az emberiség mindegyre inkább anyagiassá, kapzsivá, a gyűlölség egyre mélyebb, a szegénység és gazdagság közti küzdelem egyre elkeseredettebbé lesz? Fájdalom, de a fönnebbiek szerint ez iránt legkisebb kétség sem foroghat fönn. De hát aztán mi lesz ekként a világból? Hol állapodik meg az emberiség? Ez már aztán a politikusok, az emberiség sorsát vezető államférfiak dolga.

*Aki nem ismeri az örömet, az nem is vágyik rá
 

1884. 18. 281. Pulszky Károlynak tudományos téren nyert sikereinél nem kisebb, hogy Márkus Emíliát meghódította, a művelt lelkű s érzelmes fiatal művésznőt, a ki már színi növendék korában kedvence volt a közönségnek, ma pedig a Nemzeti Színház elsői közt foglal helyet, kivált Az utolsó szerelem, A vasgyáros és Kendi Margit női szerepeiben kivívott legújabb s még barátait is meglepő sikerei után. Az épp oly szép, mint kedves művésznő kiváló családból származik, Dunántúlról, Vasmegyéből.

 

 

 

 

P. MÁRKUS EMÍLIA, MINT ESZTELLA KENDI MARGITBAN. Dörre Tivadar rajza

 

 

 

Pulszkyné Márkus Emília még nem érte el pályája delelő pontját. Mióta 1882. június 7-én férjhez ment, folyvást halad, látköre mindinkább szélesedik, eddigi működéséért méltán megilleti az elismerés, jövő fejlődése iránt pedig méltó várakozással van a művészetkedvelő közönség.

—Idy.—

 

 

1884. 21. 330. AZ INKUBÁTOR VAGY DAJKÁLÓ-GÉP.

…Londonban Hearson gépét «dajkáló gép»-nek keresztelte el. E gép, mely pár év óta a City of London Lying-in Hospitalban, a világváros legrégibb szülészeti kórházában van alkalmazva, különben teljesen ugyanoly elvek szerint készült, mint a csirkeköltő gépek s a különbség csak az, hogy a víztartó felül van s nem alant, amint képünkön is látható. A szekrény itt is fából készült s vízszintesen két részre oszlik, melyek közt van mintegy két hüvelyk vastagságban a víztartó, hol egyúttal a levegő is szabadon mehet át az alsó részből a felsőbe. A víztartó felett, fadarabokon  van a bölcső, melyet ellenőrzés végett felülről üveglapon át lehet nézni. Az ablak mellett van a tetőlap, szárnyak, hőmérő, mely utóbbi fokait kívülről lehet leolvasni. A készülék mélyében van három hüvelyk átmérőjű lyuk, mely a szabad levegőt beereszti.

 

 

Dajkáló-gép (Hearsontól Londonban).

 

A bejövő levegő hőmérséklete óránként s naponként változik, s ezért szükséges hatást gyakorolni annak ellensúlyozására s ennek alkalmazásában áll Hearson dajkáló-gépjének előnye. Egy légmentesen záródó réztok, kis mennyiségű könnyen forrható folyadékkal, van a bölcső felső részén; e tok felső részének közepén van egy gomb, mely összeköttetésben áll a rézlapon megerősített emeltyűvel, s ez emeltyű ismét egy kis fojtó készülékkel  függ össze a kemence alján. Ha a felső részben a meleg kelleténél nagyobb lesz, a tokban  levő folyadék forrni fog, s gőzt bocsát ki, de ez egyúttal az emeltyűre is hat s a kemencét kinyitván, meggátolja a melegség gyarapodását. Másrészt, ha valami úton hidegebb levegő jő be, a fojtókészülék kényszerítve lesz a kemence bezárására s a hőmérséklet egyenlővé tételére….Egyes gépeknél a csappal összeköttetésben csengettyűt alkalmaznak vagy közvetlenül a gépen, vagy közvetve, villamos sodrony segítségével, a felügyelő orvos szobájában, mely csengettyű hangja a hőmérséklet hirtelen emelkedését rögtön elárulja…

Ilyenféle készülékkel végezett dr. Erőss Gyula hazánkfia, a budapesti gyermekkórház segédorvosa igen beható vizsgálatokat 548 újszülöttön, a melyeknek igen tanulságos eredményét dr. Fodor József tanár f. hó 19-én terjesztette a magyar tud. akadémia elé.

 

 

 

1884. 29. 462. SZEGÉNY-MENHELYEK NÁLUNK, ÉS PÁRISBAN

Sokan vidékről részint munkát keresni, részint a kalandos és semmittevő élet csábjaitól vonzatva jönnek a fővárosba, itt napról-napra élnek, és se biztos hajlék, se biztos kenyér felett nem rendelkeznek! Ijesztő adatokat sorol fel erre nézve a főváros kiváló statisztikusa, Kőrösy. A városliget és a városmajor fasorain kívül, melyek az éjnek bizonyos órájában láthatatlan és gyanús csoportoktól népesülnek meg, egy-egy pince, hordó, barlang és sziklaüreg a Gellérthegyen is, kényszerlakásokul szolgálnak a főváros nyomorultjainak.

Ama városrész, mely a Margit hídon innen és túl a Duna bal partján elterül, ijesztő példáját mutatja a lakások túltömöttségének. Csodálatos, hogy nálunk még nem gondoltak arra, ami már minden civilizált államban egyik legfontosabb közegészségügyi követelménynek van elismerve, hogy a bérbeadás jogát hatósági engedély nélkül senki se gyakorolhassa. Egy-egy közegészségügyi szemle érdekes és tanulságos képet mutat ennek következményeiről. Halomra megy azok száma a fővárosban, akik saját lakbéreiket az általuk nyitott albérletekből fedezik. Aki csak teheti, hónapos ágyat ad ki; ez a takarékoskodó szegénység ösztönszerű politikája. Egy-egy ágyért hetenkénti egy forintot fizetnek rendszerint, s van ágy egy szobában összezsúfolva néha öt-hat, s még ritka eset, hogy egynek egyszerre csak egy lakója legyen. Párosával, hármasával fekszenek benne, de fekszenek amellett a földön, az ablakközben, az almárium tetején, a falak fülkéiben. A piszok, a nyomor mindenütt visszariasztó.

Paris lakosságának is van egy bizonyos része, mely reggel fölébredve még nem tudja, hol fog aludni a következő éjjel. Munkás-házak nincsenek, a jótékonysági irodákban pedig a tudakozódások sokkal részletesebbek, semhogy mindenkire tanácsos volna azoknak magát aláadni. Vannak tehát, kik lopva kószálnak szerte az elhagyatottabb negyedekben, megtámadva s kifosztva egy-egy késői járókelőt, míg mások kevésbé veszélyesek s a legkülönbözőbb helyeken, kocsiszínekben, istállóban, hidak alatt húzzák meg magokat. A nyomornak nyelve világszerte mindenütt ugyanaz. A hidak nagy, sötét bolthajtásai alatt, széles párkányzatán és az oszlopok tágas üregeiben meglapulni épp úgy természetesnek látszik náluk, mint az, hogy a dúsabbak Nizzában vagy Monte-Carlóban töltik a nyarat…

A férfi-menhelyek mindenikében, melyeknek száma három, ötszáz ággyal, míg a nőké kettő — minden éjjel fölváltva egy-egy igazgatósági tag ügyel föl, a felelős felügyelők pedig félfizetéses egyének, kik őszinte jóindulatot eréllyel tudnak párosítani. Míg az angol munkásházakban az illető belépőnek előélete utána legpontosabb tudakozódások történnek, addig a francia menházaknál nem fordul elő ez az eset. Odamegy egyszerűen a felügyelő íróasztalához, megmondja neki nevét, átadja irományait s elmond bármily tetszés szerinti históriát életéből, vagy ha könyvecskéje van, azt nyújtja által. Ha nincs, a bizottság látja el vele, s ezzel is segít helyzetén. Kap aztán egy alvásra szóló jegyet s egy fürdőjegyet, melyet oly sokra becsülnek, hogy sokan csakis a fürdőt veszik igénybe, s azzal tovább mennek. Ha nagyon rosszul megy a dolga, odasúg valamit a tisztviselő fülébe, s utalványt kap egy levesre, vagy egy falat kenyérre is. Utolsó évben a bizottság 37 ezer ágyjegyet, közel harmincezer kenyérjegyet s 18 700 leves jegyet osztott ki.

Parisban a jótékonyság ügye kitűnően van szervezve. Nagyobb része azonban papok és apácák kezeiben van, ami nem is csoda, tekintve, hogy Franciaország ma is katolikus állam. De a papok és jezsuiták soha sem mulasztják el a hitvallás iránt kérdezősködni, ha valami szívességet akarnak tenni.

 

 

1884. 32. 513. A megmentett északsarki expedíció. A Greely-expedíció tagjai e hó 1-én érkeztek meg Portsmouth newhampshirei kikötőjébe, hol nagy ünnepiességgel fogadták őket. Greely hadnagyot anyja és neje várták. Fényes ünnepélyeket is rendeztek a sokat szenvedett expedíció életben maradt hat tagjának tiszteletére. Az expedíció elhalt tagjainak hamvait is elhozták és e hó 3-án érkeztek meg azok a New Hampshire-i kikötőbe. A tengerészeti palota udvarán ment végbe a gyász isteni tisztelet. Aztán New-Yorkba vitték a holtakat, s ott lesz a végleges temetés. Greely hadnagyot, ki még mindig igen gyöngélkedő, e hó 4-én üdvözölték hivatalosan.

 

1884. 33. 529. A Greely-expedicióról a New yorki «Times» hajmeresztő dolgokat ír. Azt állítja, hogy az expedíció tagjai az iszonyú éhség közepett emberevésre vetemedtek és éhen halt társaik holttestét felfalták. Az expedíció egy német születésű tagját, Henryt, a többiek meglőtték, mert ellopott egy darab emberhúst cimborái elől; azután az ő testét is fölemésztették. Az említett lap e közlése New-Yorkban megdöbbenést keltett.

 

 

1884. 34. 541. A GREELY-EXPEDICIÓ

Afrikán kívül a sarkvidék az a része földünknek, hova a legtöbb expedíció indul. Még ma is messze állunk attól, hogy a sarkpontot ismerjük, különösen a déli sarkvidék nagyobb része mindeddig megközelíthetetlen volt. Ismeretünk e vidékekről jelentékenyen gyarapodik, s csaknem évről-évre új térképet kellene csinálni, ha az újabb fölfedezéseket mind bele akarnók iktatni…A Greely-expedíció egy évvel előbb indult el, s állomása a legmagasabban feküdt valamennyi között. E körülménynek fő oka az volt, hogy a kiküldötteknek egyik feladatául tűzték ki egy más eltűnt — s mint utólag kiderült — csakugyan szerencsétlenül járt expedíciót, melyet a használt hajóról «Jeanette-expedíciónak» neveztek, fölkeresni. Az expedíciót Greely hadnagy vezette…

 

 

Július 17-én érkeztek meg St.-Johnba. A távirat rögtön mindenfelé megvitte a csodás menekülés hírét, Portsmouthban s másutt ünnepiesen fogadták őket s a magukkal hozott holttesteket New-Yorkban nagy fénnyel temették el. Tagjainak, amint azután elbeszélték, az első két év alatt igen jó dolga volt, sőt kutató utazásokat is tettek. Két sajka 1882 május 13-án, a 83° 24' szélességig, Lockwood szigetig jutott el, tehát közelebb a sarkhoz, mint előttük bármely más utazó. E kirándulással megerősítették azt a régi elméletet, hogy a sark-tenger felé nyílt víz van.

 

 

A MENTŐ EXPEDICZIÓ MEGÉRKEZÉSE ST.-JOHNSBA (NEWFOUNDLAND) JÚLIUS 17-ÉN.

 

Maga Greely ugyanez időben a Grinnell-földön tett utazást, egy Hanzenről, a washingtoni meteorológiai állomás főnökéről, nevezett nagy tavat fedezett fel, s a következő évben egy új földet, melyet az Unió elnökének tiszteletére Arthur-földnek nevezett el. Midőn azonban két nyáron át nem jött segítség, múlt év ősze felé útnak indultak, s nagy bajok között jutottak el a Sabine-fokig. Itt már kezdődik nyomoruk. Január 18-án halt el az első ember, Cross Vilmos, s áprilistól fogva, midőn az élelmiszerek elfogytak, a halálozás mind nagyobb mérveket öltött. Néhány nap még, s mind elpusztultak

Midőn a gőzös füttyét meghallották, ketten voltak, kik még járni tudtak, Long és Brainard fölmentek a sziklára. Kezdetben nem láttak semmit s Brainard kétségbeesve visszatért, de Long még feljebb mászott s meglátta a mentőket.

Bizony később jöttek, mintsem hogy nagy részükön segíthettek volna. A megmentettek közül Connell őrmester írországi, Long és Biederbeck német születésűek, a többi három amerikai. Mondják, hogy ezek menekülése is csak úgy történhetett, hogy a szerencsétlenek meghalt társaikat fölették. Szenvedésük följogosítja őket arra, hogy nevük s emlékük tiszteletben maradjon.

Az expedíció 24 tagjának a képe a közleményben található. G.

 

 

 

 

1884. 35. 561. Kormányozható léghajó. E hó 9-ikén Meudonban kormányozható léghajóval tettek kísérletet, s az sikerült. E nagy eseményről Hervé Magnon a francia akadémián e hó 18-án előadást tartott, és szerencsét kívánt Franciaországnak a fontos találmányhoz. A léghajót a meudoni katonai léghajóállomás mérnökei szerkesztették. A léggömb előre meghatározott utat tett. Villebonig kellett haladni, s egy ott adott zászlójelre megfordulni, és leszállni ott, a hol fölszállt. Félóráig tartott az út, s a léghajó keleti szél ellenében gyors mozgással haladt, Villebontól visszafordult, s aztán csöndesen alábocsátkozott. A léghajó vastag szivar alakú. Szerkezetéről természetesen nem szólt semmit Hervé Magnon, mert az titok, csak annyit tudni, hogy villamos erővel kormányozzák. Renard és Krebs műve, s ők szálltak föl a léghajóval is. A kísérletet legközelebb az akadémia tagjai előtt ismétlik, s a léghajó akkor egész Parisig jön.

A léghajónak kitűzött újabb felszállása elmaradt. A németországi lapok ebből azt következtetik, hogy az egész nem lehet valami megbízható, sőt egyenesen hűhónak mondják. Annyi bizonyos, hogy a titokból semmi sem szivárgott ki, de a franciák nagy reménnyel vannak eltelve, s már látják ott lebegni a kínai és tonkingi harctér fölött, amint kémlelik belőle az ellenség állását, sőt lefényképezik azt. Annyit tudni, hogy villamos erő mozgatja a csavarokat, s ez erő lehetőleg kevés súlyú. A Renard-féle léghajó mindenestül csak 2000 kilogrammot nyom. A gép nyolc lóerejű. A kormány maga egy háromszögletű vitorla, ami nem új eszme, mert azt már a léghajó föltalálása után, pár évvel is próbálták alkalmazni, de sikertelenül, mert mozgató erő, csavarok nem voltak. A Renard-féle szivar alakú ballonban egy kisebb gömb van, amelybe könnyen be lehet szivattyúzni a hidrogén gázt, s így a gép emelkedését vagy süllyedését szabályozni.

 

 

1884. 31. 487. Magyarországi állapotok a török hódoltság korában

A török-magyar korszak Budának 1541-ben történt elfoglalásától a karlovici békéig — 1699-ig terjed. Török uralkodott a magyar alföldön. Hazánk Duna-Tisza-köze s általában déli részének faluhiánya s pusztáinak sokasága, mind e szomorú korszak maradványa…A hódolt részek földesurai — ispahái — lettek a kerületek vagy szandzsákságok pasái, s a helyőrség tisztjei. Egy spáhia több falut is bírt, kivált a főbb emberek. Az ezeknek fizetett adó egész a XVI. század derekáig csupán pénz volt s azt egy címen és összegben rótták le. Később jöttek divatba a rendes és rendkívüli adók légiói…

A törökök szent törvénye szerint minden fegyverrel meghódított földtől tizedet kellett fizetni, s ezt a szultán rendeletére pénzzel is tartoztak megváltani. A XVII. század derekán a budai, egri, kanizsai és temesvári pasaságokból e cím alatt évenként 12 1/2 millió oszpora folyt be. A császári kamarai kincstárnak jövedelmeztek a nem mozlim alattvalók némely községei is, mint Nagy-Kőrös, Kecskemét és Halas, pusztáik egy részének kivételével, melyek, mint országos földek, hűbérül adattak ki. Rendkívüli esetekben, kivált háború idején, a megszállás váltságául élelem-mennyiséget vetettek ki egy-egy egész kerületre vagy községre a házszám arányában, s azt a lakosság tartozott a táborba szállítani…Adójövedelmi forrás volt a bírságpénz és vérdíj. Ha például valaki a fogságból megszökött, a vajda és szubasák a gondatlan felvigyázót, vagy egyenesen magát a községet megfizettették. Á birság elengedésére is volt példa, ha a szökevény törökké lett. A vajda a szandzsák-bég udvarának főtisztjével és a szubasákkal együtt a bűndíjak szedésében szerepel, s ugy látszik ezek kezelői a bég jövedelmeinek. Ha gyilkosságról volt szó, a kincstárt illető vérdíjat a gyilkoson, vagy ha ezt kitudni nem sikerült, a község lakosságán vették meg,…

A község földesúri adóját készpénzen kívül lerótta: terményekben, mint búza s főzelék, abrakban, minő a zab és árpa; háztartási cikkekben, mint vaj, méz, aszalt gyümölcs, liszt, stb., továbbá posztóval, tehénnel, fa- és széna-szállítmánnyal. Ez alól a szandzsáksághoz távolabb eső helyek föl voltak mentve, hanem azt vagy egyéb terményben rótták ki reájuk, vagy pénzadójukat emelték. Arra is van példa, hogy a török földesúr faluját bérbe adja, így Győr megyében Káptalan-Nyúlt és Tétet egy ideig zsidó bírta…Az adók mellett nagy szerepet játszottak az ajándékok s ezek értéke az illetők rangfokozata szerint emelkedett. E célra használtatnak: hasas és fejős tehén, ürü és bárány, lúd, tyúk, galamb, hal, túró, sajt, vaj, gyümölcs, csizma, papucs, rókabőr, darutoll, szappan, aranyos és gyöngyházas kés, patkónak való singvas, az igények szerint…

A sok nyomorúságnak azonban némi haszna is csak volt. A török uralom alá jutott megyék lakói, bár kettős teherrel voltak sújtva: a kormány közvetlen befolyása alól szabadulván, a saját erejükön mozgó önállósághoz szoktak. Legvilágosabban szól e mellett Pestmegye példája. Itt, mint tudjuk, eleinte közvetlen a királyok, majd a nádorok s ezek helyettesei tartották kezeik között az igazgatás gyeplőjét, s az önálló élet csak gyéren nyilvánulhatott. De már 1662-ben, s így még a török uralom nyomasztó terhe alatt, a pozsonyi országgyűlésre küldött követeiknek utasításul adják, hogy az ország alkotmányos törvényeinek minden tekintetben megtartását sürgessék, hogy az ország minden lakója teljes vallásszabadságot élvezhessen. Eddig Pestmegye rendéi ily szellemben nem határoztak. S nyolc évvel később, a besztercebányai parciális országgyűlésre adott követi utasításuk még többet kíván B még hozzá magyar nyelven hangzik.

 

 

1884. 36. 570. A KÖZPONTI INDÓHÁZ CSARNOKAI

A magyar államvasutak indóházának előcsarnoka márványozott terem, gazdag építészeti fali díszekkel, oszlopokkal, párkányzatokkal, továbbá művészi festményekkel. A tetőzet stukkó, afféle domború ciráda, a padozat pedig mozaik-kocka. Ilyen fedi a folyosókat is, melyek márványos oszlopok közül nyílnak. Az előcsarnok 250 méter széles és ugyanolyan hosszú, egész térmértéke 640 méter. A legnagyobb forgalom sem okoz itt torlódást. Oldalt, márványos ablakközökben nyílik a szivarárus, a hírlapáruló boltja. Az utazó az utolsó pillanatban is elláthatja magát. Ablakon keresztül kell beszólani a portáshoz, ha valami felvilágosítás szükséges, vagy a ruhatárba, ha valakinek terhes a felöltője addig, míg ismerősétől búcsúzik

A falfestmények fényűzően emelik a csarnok díszét. A pénztár fölötti falat Lotz nagy és szép freskója foglalja el: a vasút és forgalom allegóriája. A művész leleményesen használta föl a klasszikus Olimposz istenségét. Legelöl egy nimfa és Vulkán ölelkezve látható. Ez ölelkezés szülöttje a gőz. A vasúti kocsi előtt fut Merkúr, kezében a távírdai pózna.

 

 

A BUDAPESTI KÖZPONTI INDÓHÁZ. A FEDETT CSARNOK.

 

A csarnokban mind az elindulási, mind az érkezési oldalon széles gyalogjárók veszik körül a vágányokat, sőt van ilyen a középen is, mert sokszor két-három vonat is indul időközökben, s a fölszállással nem lehet várni addig, míg a szélső vágányok fölszabadultak.

A magyar államvasutak hat irányba közlekedik Budapestről; de ez a hat irány a főváros területén két fővonalra forr össze: a ferencvárosira és kőbányaira, vagyis a dunántúlira és Dunán innenire. Az indóház csarnokában is e szerint helyezték el a vágányokat: két-két vágányt az elindulásra és érkezésre, egy ötödik vágányt az indulás oldalán abból a célból, hogy az indulás utolsó percében szükséges tartalék kocsikat össze lehessen gyűjteni. Minden utazó buzgón óhajtja, hogy össze is gyűjtsék, mert a magyar államvasutak egyik főbaja, hogy az utasok mindig szorongnak, kivéve azokat, akik lemaradnak, kivált a kis állomásokon, miután sokszor már nincs hely. A főváros környékén nyaraló közönséget is sok reménységgel tölti el az ötödik vágány, melyet ama régen megerősített tudat következtében építettek, hogy mindig oly kitűnő pontossággal van kiszámítva: kevesebb kocsi, mint a mennyi utas.

 

 

Költemények. 1882-1884.

 

ÁBRÁNYI EMIL

Arany János

BARTÓK LAJOS

BEDŐHÁZI JÁNOS

Csáktornyái Lajos

Csengeri János.

Dalmady Győző

Dini.

Dömény József

DÖMÖTÖR PÁL

ERŐDI DÁNIEL

FEJES ISTVÁN.

INCZÉDI LÁSZLÓ

Jankai

Krécsy Miklós.

Lipcsei Ádám.

Majláth Béla.

Mátrai Lajos.

Mórfi Zsigmond.

Noszlopy Tivadar.

PALÁGYI LAJOS

Petrikás Mór

Pósa Lajos

Reviczky Gyula

Rudnyánszky Gyula

Sípos Soma

Szabó Sándor. 

Szász Béla.

Szász Károly

Szomaházy István.

Vajda János

VARSÁNYI GYULA

Zalai Lajos

Zichy Géza gróf

 

 

 

 

 

1883. 7. 102. ÁBRÁNYI EMIL: ARANY SIRJA.

(1883. január 4.)

 

Áll a költő sírja temetői csendben,

Nincs körülte senki,

Csak az ég borít rá hosszú, sűrű fátylat,

Égből esett friss hó szelíden belengi….

 

De mikor az éjfél leborul a földre,

Ragyogó nagy árnyak,

Mintha meteorok szerte röpködnének,

Izzó gyorsasággal közelébe szállnak.

 

Legelől Attila! Rettentő kezében

Az istennek kardja;

Fénye felcikázik a felhők boltjáig,

S tisztelet jeléül a földig lehajtja.

 

Magyarok királya, Nagy Lajos, utána,

Sugárzó bíborban,

Visegrádnak népe, hófehér leplébe',

Magyarok királyát ott követi sorban.

 

Fölemeli jobbját és a zászlós kopját

Lobogtatja Toldi!

Bűvös-bájos dallal, epedő sóhajjal

Szondi két apródja, íme jő dalolni…

 

Temetői csendben, kísértetes órán

Meggyullad a föld s ég,

Mint mesés északfény, felséges pompában

Ott ragyog fölötte a magyar dicsőség!

 

 

1882. 44. 703. EPILÓGUS. Arany Jánostól.

 

Az életet már megjártam,

Többnyire csak gyalog jártam,

 Gyalog bizony.  

 Legföllebb ha omnibuszon…

 

 

1883. 50. 812. Arany János. A hegedű száraz fája

 

A hegedű száraz fája

Beh szomorú a nótája!

Úgy meg sí rí, úgy kesereg,

Talán a könnye is pereg.

 

A hegedű bús nótája,

Magyar ember mulat nála.

Úgy meg danol, táncol, vigad,

 Hogy a szíve majd megszakad.

 

 

 1883. 17. 266. BARTÓK LAJOS: A HÁRFA.

 

A démon marcangolja Saul királyt,

Fülébe suttog: összeomlik trónja!

«Hárfát elő!» Dávidra így kiált,

Kiről megjósolták, hogy trónját majd bírja,

Zendül a gyermek ujja közt a hárfa,

Elandalítani bősz fájdalmait;

De retten a zsarnok, kezében dárda,

S őrjöngve a játszó felé hajit.

Süvölt a vas, a gyermek hangszerének

Áttörni rezgő húrjain, s szívén,  

Együtt hal most az ének és az élet,

Mint hattyúé, de villámként jővén,

A lant előtt villámként félreszökken

S hegyével a vas egy oszlopba fúr,

Ott reng, a hárfahang közé vegyülten,

Miként a bánat rezdítette húr.

És újra felmosolyog a gyermek ajka,

Édes dalának ontva balzsamát,

S a zord király fejét kezébe hajtja,

És sűrű könnye hull alább, alább.

 

 

1884. 36. 566. BARTÓK LAJOS: IDEGEN CSILLAGOK.

 

(A Kárpáti emlékekből.)

 

Ez a határhegy, túlnan átragyognak

Sugarai nem ismert csillagoknak.

Sok szép csillag csábit bár tüzével:

Idegen a föld, mely felé vezérel!

 

Uj csillagok, miket nem lát a róna,

Néznek reám s ez ős határoromra.

S úgy vonzódom, szokatlan vágytól égve,

Mint kinek lány először néz szemébe.

 

Oly közel jönnek a kék őszi égen,

Hogy csak kezem nyújtsam ki és elérem.

S mosolyganak, hogy völgyeikbe szálljak,

Ott szebb az ég, és virulóbb hazát ad.

 

Szép csillagok, hiába int mosolytok,

Hazátlan lelkem ott nem lenne boldog;

Csak eddig tart hazánk, eddig világunk,

Azontúl mennyet égben sem találunk!

 

Oh csillagok! Merüljetek homályba.

Szívem követne, de örökre fájna.

Szállnék a fényes ösvényen, de arcát

Hazám földének felhők eltakarnák!

 

Maradj, szív! Bár iránytűként vezetne

Fényük szebb honba, távol tengerekre,

Ofírt, kincsével, megtalálnád ismét:

Szegény beteg hazádat elveszítenéd!

 

 

1883. 2. 22. BEDŐHÁZI JÁNOS: DAL A FÁRÓL.

 

Zöld lombja hűvös árnyával fedett el,

Alatta a gyep pihenőre hitt:

Ott festegettük egykor élvezettel

Ifjú korunknak ábránd-képeit.

Ott alkotnak eszményekből világot,

Nem ismerők még a rideg valót;

Első szerelmünk mámorán, e lángot

Dalokban ott hányszor magasztalok.

 

Azóta haj! Repültek, tűntek évek,

Sok álom, mint köd oszlott szerteszét,

 Elhallgatott sok fennen csengő ének,

S lett ajkainkon józan, halk beszéd.

Megszűnt az eszmék bűvölő hatása,

Amelyre egykor bennünk forrt a vér;

Aggódva látjuk: sírunk félig ásva,

S a mával alkuszunk a holnapért.

 

Sorsát a vén fa sem kerülheti el,

Az is leélte vélünk tavaszát:

A hervadt lombot a szél hordta széjjel,

A tűzre jó csak már a száraz ág.

Ott hamvad most lassan kandallónkban,

Enyhítve e zordon tél hidegét:

Merengve nézzük amint lángja lobban,

Ifjú korunk egy-egy eszménykép.

 

 

1882. 28. 438. Csáktornyái Lajos. Hazatérés

 

Megérkezem a hosszú útról

Azokhoz, a kiket

Mint az ifjú tavaszt a fecske,

Szeretve szeretek.

 

Hogy csókol össze, hogy ölel meg

Én jó anyám kivált:

Az ő reményét, boldogságát,

Ezt az ő rossz fiát.

 

Leteszi pipáját apám is,

Az áldott jó öreg!

Hozott az ég! No, hála isten,

Nem írsz már verseket!

 

S jön elébem, ki ez a nagylány?

Kis húgom az, bizony;

Jaj valaki haragszik is tán,

Ha még megcsókolom….

 

Tudják-e már, hogy hazajöttem,

Gondolnak-e reám?

Gondolja-e ő, hogy ki zörget

Mindjárt az ajtaján?

 

S benyitok gyorsan a szobába.

Egy szó, meg egy sikoly.

Azután az egész világ egy

Szent csókba összefoly.

 

Keblemen lesz a nagy mennyország,

És minden csillaga!

Óh ez nem dal a boldogságról,

A boldogság maga.

 

 

 

1883. 23. 366. Csáktornyai Lajos. A költő halála

 

Függ már a lant, és rajta a húr

Széttépve mind, a hány van

A beteg költő ottan alszik

Megtörve, haloványan.

 

Mellette özvegy édes anyja

Imádkozik az éghez;

Élet s halál most küzd felette,

Óh isten, melyiké lesz?...

 

Látom, látom. De már erőm hagy;

A halál kezét érzem

Komor vendég! Csak egy pár szót még.

És készen vagyok, készen.

 

«Fogd e gyűrűt! Eredj el véle

Anyám, el messze, messze,

Ahol az ég a barna földdel

Csókokban olvad össze.

 

„Eredj a távol tengereknek

Leg is leg-közepére,

Hová még ember nem merészelt,

Madár még el nem ére.

 

Ahol a vizek forgataga

Kacagva mélybe vágtat,

S a hol a mélynek nincs határa,

Mint szívem fájdalmának.

 

Ha-ha-ha! Ott dobd be e gyűrűt!

Aki ezt megtalálja,

Ahhoz hű lesz, de csupán ahhoz

Évának a leánya!”

 

 

1882. 18. 274. Csengeri János. Mementó

 

Biz' egyszer a rózsalombok szertehullnak,

Biz' egyszer csak megássák majd a sírunkat,

Bizony egyszer véget ér a mi világunk,

Ha egyszerre hét eget is megimádunk.

 

Pedig minden percünk úgy megérdemelné,

Kövülhessen öröklétnek gyöngyszemévé;

Méltó minden rám nevető pillanatod,

Új sugárral gazdagítsa meg a napot.

 

S mit nekünk a mennyország is? Csak így lenne!

Véget neki világ vége se' vethetne:

Ez az élet, ez a való, az csak álom,

A teremtőt én egyedül ezért áldom.

 

S mégis egykor vége leszen, megsemmisül,

Az én szívem, a te szíved egykor kihűl,

Mint kihűl a tűzokádó hegyi katlan.

Fú az idők száraz szele szakadatlan.

 

Új pillanat a réginek sírját ássa,

Az örömöt, bút ad ennek elmúlása  

Ne kutassuk! Most éljük a világunkat,

Míg csak a sír göröngyei ránk nem hullnak

.

Hisz' hogyan is érdemelnők más különben,

Hogy a lelkünk így fürödjék az örömben?

S ha egyszer majd leáldozik közös napunk,

Hát meghalunk, de akkor is együtt halunk.

 

 

1882. 3. 34. Dalmady Győző. A kivándorlók

 

Panaszom van a hazára,

Elfeledi gyermekit,

Hagyja őket szertemenni

A világ legvégéig.

Egy szavával nem marasztja,

Vissza sohse csalogatja,

Bajaikon nem segít.

 

Szegény vándor! Sokszor, sokszor

Visszanéz, ha nincs-e jel?

Kósza szellő beszédjére

Meg-megáll és úgy figyel.

Végtelenné válik útja,

Nyomdokát a szél befújja.

Isten tudja, hol vesz el?

 

Népek árja elsodorja,

S viszi könyörtelenül.

Nem talál többé talajra.

Mély iszapban elmerül,

Vagy kiveti más partokra,

Sivatagba, mély vadonba,

Hol utat veszt egyedül.

 

Még szerencse, ha magányos

Vad vidék lesz lakhelye,

Emberektől távol-távol

Záródik a szeme le,

Ott elhangzik végsóhaja.

Nem tudják meg: ki az anyja?

Hazájának mi neve?

 

 

 

1882. 11. 162. DALMADY GYŐZŐ: EGY MŰVÉSZNEK.

(1882. február 27.)

 

Az ünneplők zajába

Csak én nem vegyülök;

Jobb szeretném helyébe,

Ha a tett volna több.

Híres lelkesedésünk

Összeszedi magát,

Kínál halhatatlansággal.

De kenyeret nem ád.

 

Óh művész, ki megjöttél,

S a mienk vagy megint,

Hírneved él örökké,

Dicsekszünk vele mind.

Adnánk inkább hajlékot,

Nevedhez érdemest,

És mondanók: az otthont

Ezentúl itt keresd.

 

Ki nem gyönyörködött még

Felséges műveden?

Ki nem sóhajtott így fel:

Mienk, mienk legyen!

Jobb szeretném, ne volnánk

A sóhajnál csupán!

Ne kéne zörgetnünk az

Idegen ajtaján.

 

Menj vissza a világba!

Babért csak ott aratsz.

Légy a koszorújára

Büszke, hisz teljes az.

El ne hulljon belőle

Köztünk egy-két levél.

Amíg lehajlunk érte,

Azt is elfújja a szél.

 

 

 

1882. 26. 407.  Dalmady Győző: Az egyszeregy.

 

Tanulj fiacskám serényen,

Csak tanuld az egyszeregyet;

Számok teszik most az embert,

S benne számítás a lelket.

 

Alomképek, légi várak

Ne férjenek a szívedhez;

Többet ér egy csőszkunyhó is,

Hogyha benne megpihenhetsz.

 

A költők, kik ihlett ajkkal,

Hirdetik az égi szépet,

Irigyei a boldognak,

Ki a porban jár, s megélhet.

 

Csak maradj a föld porában,

Emberekkel bölcsen számolj,

S ne kívánj több lenni náluk

Alant szép az égi távol.

 

Tanulgasd az egyszeregyet.

Ezt az örökigazságot.

Boldog az, ki elég jókor

Megérti a tanúságot.

 

Életemet el pazarlom

Haszontalan ábrándokra:

Kezemben az egyszereggyel

Én is többre mentem volna.

 

 

1883. 2. 19. Dalmady Győző. Búcsú a tengertől

 

Isten veled, te nyájas tenger,

Virágozzanak partjaid;

A hajósok, akik kikötnek,

Örömest mulassanak itt.

 

Habjaidon vígan evezzen

A könnyű bárka s a hajó;

A világnak büszkén hirdesse,

Hogy partjaid mellől való.

 

Kék vizeden még sokszor csengjen

A szirén bűbájos dala:

Távol egy-egy ábrándos népdal,

Minő nekem megszólala.

 

Az idegen feledje el, hogy

Várja őt a honi vidék.

Szerelem és ifjúság álma

Vesztegesse meg a szívét.

 

Haj, velem is nem t'om mi történt!

Hiába mondják: menni kell.

A szirén dal magához húz még,

Nehezen válok tőled el.

 

 

1883. 16. 251. Dalmady Győző: Kecskeméten

 

Kecskeméti asszonyok, leányok

Hol veszi a szépséget orcájuk?

Márciusi hóval mosakodnak?

Ilyen üdén attól mosolyognak?

Tavaszi szél csókolja e sorba?

Az festi-e arcukat pirosra?

Virágok tán? s az első napfénynek

Színpompája játszadozik vélek?

 

Itt született a «Bánk bán» költője,

Nincs szükségük semmi szépítőre,

Elég nekik az a napfény, amely

Elárad az égi költészettel,

Mely a <<Bánk bán» lapjairól tör ki.

Megtanultak benne gyönyörködni.

A könyv fényét, szépségeit látom

Sugározni a bájos orcákon.

 

 

1883. 17. 266. Dini. RÉGI BARÁTOMHOZ.

(J .. ó J... s-hoz)

 

Fut-fut a felhő árnyéka

Zöld vetés felett.

Itt napfényes, ott homályos,

Lesz még nekünk

Szivárványos

Kék egünk!

Most hol derül, hol beborul,

Mint az élet: sok kép fordul,

Változik a fény, az árny…

 

Szagolgasd az ibolyákat,

Mondj búcsút szíved bajának,

Mulass én velem!

 

 

1882. 5. 66. Dömény József. Megjött a posta

 

Megjött a posta, hozva új lapot,

És benne hírt a nagyvilágról:

Szerencse föl ölébe kit kapott,

S hírnév körül kiket sugároz.

Sorsüldözöttek s elbukottak

Örvénybe lenn miképp forognak!

 

Egy könnyű lap, s mégis mennyit hozott

Apró betűk csendes sorában!

Virágok közt futó kis ér folyik ott

S hátán csillogva fénysugár van.

Itt fájdalom s kín tengerárja

Terül sötétlő pusztaságra!...

 

Megjött a posta, hozva új lapot

És benne hírt a nagyvilágról.

Kicsiny világom, boldog állapot!  

Szűk körbe zár, s addig határol,

Meddig szobám s falum kimérve.

Nyugton veszem lapomat kézbe.

 

 

1883. 27. 434. Dömény József. Nyári kép

 

Sárguló kalászok árja

Föld felé hajolva várja

Hegy mögül a napsugárt.

Szárnyra kél a kis pacsirta,

Aki békén lakta, bírta,

Eddig a hullámos árt…

 

Búcsúdalt zeng : «Hej kalászok!

Kasza, sarló vár reátok.

S földre hull szép fejetek!

Óva, védve kik felettem

Álltatok hűn, vész- s melegben.

Válunk. Isten veletek!

 

 

1884. 7. 102. Dömény József. Éjjel

 

Nő az Árnyék, jő az estve,

Ablakomra rá van festve

Szürke mázzal már nyoma,

S mely előbb még ingva mozgott,

Összekever árnyat, bokrot,

S űzi, hajtja el, tova.

 

Csúf bagoly száll röpke szárnyon.

Jó tanyája fenn a várrom,

A sötétlő hegytetőn.

Felsivít és tovaröppen,

Gyorsan fordul nagy körökben,

Majd lecsap, s közelre jön.

 

A sötét leszáll a völgybe,

S gyászlepellel azt befödve

Ablakomra ülve, néz.

Látja arcom' elborultan,

Lelkemet mély gyászban, búban,

És szemem, hogy sírni kész…

 

Künn sötétség; benn' szobámba

Halovány fényt szór a lámpa,

S fény, homály egymásba foly.

El, sötétség! még nem, még nem.

Pislog kissé még reményem.

Hess el! hess el,csúf bagoly !

 

 

1884. 12. 182. DŐMÉNY JÓZSEF: ÁRNYKÉPEK.

 

Mennyi itt az ember, állat!

Már lábán is alig állhat.

Csúszva, mászva, bukva, kelve

Hogy nyüzsög, forr egy tömegbe'

Féreg, ember és barom.

 Szép egy látvány, mondhatom.

 

Itt egy ember áll nagy büszkén,

Fény, bíbor rajt', szava törvény.

Szól, s előtte meghajolnak.

Fél-isten ma, — s tán már holnap

Rongy lehet rajt' a bíbor,

És ő egy maroknyi por!

 

Ott parányi apró féreg

Bőrében is alig fér meg.

Mindent össze-vissza rágna;

Kis fűszál egész világa,

S pár rövid perez élete

Mégis nagyra van vele.

 

Bölcs: merészen néz az égre,

Nem azért, hogy attól kérne

Bármit is, hisz már ő tudja

Földnek éghez hogy nincs útja

Bátran lép, előre tör.

S megakasztja egy gödör.

 

A szamár is baktat ottan,

Ordít, hogy csak lássák jobban.  

Szór szemekbe rúgva port itt,

Torka tágul a mint ordít.

Mily torok, hang, mily pofa!

De megbotlik és oda!

 

Rőt fejét fölvetve, hányva

Jön egy mozgó kincses bánya.

Tömve zsebe kincs-arannyal  

Ember, állat, ördög, angyal,

Mind szolgálatára áll

S úr fölötte a halál!...

 

Fülemile énekelget,

Holló károg dögje mellett  

Pók legyét rég lesi várja,

Kis méhecske száll virágra  

Gyűjti mézét szorgosan,

S fecske már nyomába van.

 

Mennyi itt az ember, állat  

Hogy nyüzsög, forr, alig állhat

Lábán is már, s őrült hajsza'

Űzi egymást, tépi, maija

Féreg, ember és barom . . .

Pompás látvány mondhatom!

 

 

 1882.  23. 354. DÖMÖTÖR PÁL: VÁD.

 

Vádolnak: a lantot

Miért nem teszem le?

Hiszen nem való az

Már az én kezembe!

 

Előttem az élet!

Hagyjam a dalt másnak.

Ábrándos ifjúnak,

Daloló madárnak

 

Ne szerettem volna:

Nem daloltam volna.

Madár ne szeretne:

Madár se dalolna!

 

De a madár dalol;

Mert kis szíve szeret!

De én is dalolok,

Mert én is szeretek!

 

 

1883. 45. 732. Dömötör Pál. Tél és nyár

 

Tél van, hideg tél; fázom, fázom.

Nyár van, meleg nyár, idebenn.

Ott csüng a jégcsap künn a házon,

Itt csüng a gyermek, keblemen.

 

Tél van, hideg tél; hóvirág ott.

 Nyár van, meleg nyár; rózsa itt.

Szél járja át a bús akácot,

És csók a kedves ajkait.

 

Tél van, hideg tél; zord az élet.

Nyár van, meleg nyár; szép nekem,

Így rendezte be a természet.

Így alkotta a szerelem!

 

 

1884. 9. 144. Dömötör Pál: Jártam, keltem

 

Jártam, keltem a világban.

Sokat láttam, meg sem bántam.

Láttam én jót: megszerettem.

Láttam rosszat: meggyűlöltem.

 

Vagyok most egy kis világban.

Föltaláltam, meg se bántam!

A mi csak jó: itt van. mind itt.

A mi csak rossz: híre sincs itt.

 

De jó, hogy ott jártam, keltem!

Ah! de jó, hogy ezt fölleltem !

Hogy itt sohse gyűlölhessek,

Csak szeressek, csak szeressek.

 

 

 

1882. 19. 290. ERŐDI DÁNIEL: A VASÚT.

 

Egyre járok, nincs szünetelésem,

Mégis félek, hogy itt-ott elkésem;

Célom közel s mégis messze távol,

Mintha futnék üldözők zajától.

 

Egyre kérdem: hol lesz nyugovásom?

S a végpontot sehol sem találom.

Átcsapok a zuhogó folyókon,

S fölüdülni még sincs benne módom.

 

Föltörök a hegyek tetejére,

Onnan nézek le a sík vidékre.

Arany kalász ringatózik rajta,

Fölhallik az arató nép dala.

 

Viruló völgy, ölében a tavak,

Csalogatva reám mosolyganak.

Egy-egy kis ház, virágok körüle,

Szerető pár ablakában ülve.

 

Hangos erdő merengeni szolit

Járjam én is árnyas folyosóit!

Oh ti hívó, csalogató képek!

Más útja van a kötelességnek!

 

S átszáguldok a homokos síkon,

Vad viharral kemény harcom vívom.

S míg a zúgó förgeteg kifárad

S úgy fekszi meg a pusztai ágyat:

Újra erdő koszorúzza pályám

Messze, messze más vidék határán.

 

Rózsás alkony száll le a határra,

Nyugalomra dől a fáknak árnya;

Nyugalomra tér a mező népe,

S ott hagy engem magamat az éjbe.

 

Sötét éjjel ezer csillag bámul

Rám az égnek fénylő magasából.

Csend az éjben, csend a messze tájon,

Ünnep van most az egész világon!

 

S mintha hangok jönnének az égből

Zengve ott az Űr dicséretéül.

S én rá zúgok be a mindenségbe

Az alkotó nagyságát dicsérve,

Aki azt is alkotóvá tette,

Kitől éltem születését vette!

 

/ A versszakok nem azonos sorszámúak. G./

 

 

1884. 11. 166. FEJES ISTVÁN: JÖN MÁR AZ ÉN IDŐM!

 

Jön már az én időin, jön már a kikelet,

Enyhe napsugarak csókolják a leget;

Fellengző szél búg völgyön, halmon, hegyen,

Villogás, csillogás röpkéd át az egén.

 

Jön már az én időm, zendül már a berek,

Dalolni, vidulni én is oda megyek;

A világ zajgását, emberek nyüzsgését

Feledni, feledni, beh jó lesz egy kissé.

 

Övemet leoldva, mellemet kitárom.

Szívemet odakünn nincs ki előtt zárnom:

Barátom a patak, tükre képem mását,

Keble meg elrejti szívem dobbanását.

 

Zengő bokor alá, zsongó fűre hajlom,

Hol az örök munka csendes hangját hallom:

Hallom lelkem szavát békére intve csak,

Míg bent a léhaság versengve összecsap.

 

Hol virág kelyhében harmat gyöngye csillan,

Hol madárka fészkén nap sugara villan,

Meg-megállok ottan, s hosszan elmerengek,

Áldva, esdve ily szent, ily igaz szerelmet.

 

Beh jó lesz, beh jó lesz pihenni künn kisség,

A nap fölkelését látnom újra, ismét;

Látni ragyogó fényt, mely csak áld, csak éltet,

S fennszállva mosolyog gőgöt, törpeséget

 

Megállok a halmon, fölnézek az égre.

S míg szemem bemerül a végtelenségbe,

Lelkem száll szabadon, rabigája nincsen,

Sóhaját, imáját érti, hallja Isten

 

Beh jó lesz, beh jó lesz, oh! te szent természet,

Templomod tornyában raknom enyhe fészket,

A világ porától, emberektől messze.

Fényes, tiszta légben lelkemet fürösztve.

 

Jöjj, jöjj hát, szép tavasz! hisz csak ezért várlak,

Igazi barátja embernek, világnak

Hogy kebleden kissé üdülve, újulva,

Küzdeni, szeretni visszatérjek újra!

 

 

1883. 14. 219. INCZÉDI LÁSZLÓ: AZ ÉLETRŐL.

 

 Hosszú kínok, kurta kéjek,

Nagy küzdésre kicsi bér,  

Mégis, mégis szép az élet,

Sok gyönyörben lehet részed,

Míg utad a sírhoz ér.

 

Ha válladat száz gond nyomja,

Ha megcsalt is lány, barát,

Ne gondolj a sírhalomra:

Az élet megorvosolja,

Ami sebet maga vág.

 

Úgy tolul érzés érzésre,

Miként egy hullámra más,

Alig-alig veszed észre,

Mikor támad a sötétre

Legvakítóbb ragyogás.

 

Magában a fájdalomban

Van érzet, mi fölemel;

Bár szíved vérezve dobban,

Mindenkor egy vigaszod van:

A tudat, hogy létezel

 

Lenni! Mily hatalmas eszme!

Érzek, tudok, akarok,

Nem csak a mindenség része,

Mely beolvad az egészbe,

Magam is egész vagyok.

 

Ható, tevő, mint az isten,

Önmagamban egy világ,  

S volna vágyam széjjelesnem,

A rontó halált keresnem,

Hogy holt porrá gyúrjon át?

 

Nem, a sir nem rév nyugalma,

A hol a hajós kiköt;

Tengerárnak forgataga,

Mely hullámit összecsapja

A széttört hajó fölött.

 

 

 

1884. 3. 35. Jankai. A világ kereke meg nem áll

 

Mi van nagyobb a széles, nagyvilágnál,

Amely magába mindent befogad'?

És mily parányi ahhoz egy virágszál,

Mint bérchez mérve röpke gondolat.

A szív, — nagy mindenség, — nagyobb tenálad.

Hisz téged az, mint gyűrű átövez,

Hát még, ha lángoló szerelme árad,

Azt hinnők róla: örök élte lesz

S a szív s szerelme mégis sírba száll:

De a világ kereke meg nem áll.

 

Oly szép vagy bár, mint volt Kleopátra.

Didó, Heléna árnyaid csupán,

Fénysugarakból uszályt hagyva hátra

Ragyogva lejtő csillagod nyomán:

Tekintetedtől ezrek reszketőnek,

Sóvárogva édes pillantásodat,

Miattad zeng bűvös, bájos ének,

Elődbe omlik minden hódolat.

És rád lehelve a fagyos halál:

Hajh, a világ kereke meg nem áll!

 

Oly gazdag vagy, hogy Krőzus s Dáriusnak

Minden kincsét egy kézben hordozod,

Királyok, népek mind neked hódolnak.

Holott kamatra pénzüket adod,

Gyémánt-eső hull aranyos telkedre,

Ezüstből verve házad oldala.

De vendég jő, s nem is kér, hogy ereszd be;

Te kérleled — de nem hajt alkura.

A kincs megoszlik, és te csak voltál:

És a világ kereke meg nem áll.

 

Hannibál-, Xerxes-, Caesar- s Attilának

Népek hozának győzedelmi bért,

Nagy Sándornak, s Lajosnak hódolának.

Napóleon szerzett elég babért.

Nyögött a föld, hol seregük elvonnia.

Százezrek vére mosta a mezőt.

S Karthágó, Trója óriási romja

A világ képén hagyott-e redőt'.

Meg sem döccenti százezer halál:

Mert a világ kereke meg nem áll.

 

Humboldt, Gutenberg, Newton és Fausztok!

Plató, Kolumbusz, Szókratész. Mozart!

Bár egy öröklét óta már alusztok.

Idő. enyészet néktek meg nem árt:

Homér és Dante, művetekben éltek,

Bírván a földet, poklot és eget:

Mit Archimédesz földön kivül nem érhet

A Megváltó keresztfán lelte meg.

S a legnagyobbak elmúlásánál

A világ gyors kereke meg nem áll.

 

A föld nagy üstje — mint örök pokolnak

Gyilkos kénárja — lángban egyre forr.

A tűz a vízzel benne egybeolvad,

A tájra láva rombolón omol.

S mélyen temetve Pompéj, Herkulánum.

Másutt a tűztől a föld megreped,

És Szodoma, Gomora múltja álom.

Özönvizet hoz majd egy fergeteg,

S Szeged, Iszkhia viz- s kősírba száll:

De a világ kereke meg nem áll.

 

 

1882. 494. Krécsy Miklós. Inzurgens* nóta

 

Már most ezernyolcszázban

A mi magyar hazánkban

Sokan sírnak házakban,

Francia háborúban.

 

Anyánk szíve szomorú;

Gyászos a zöld koszorú,

Cselekszi a háború,

Cselekszi a háború.

 

Dupla inszurrekció,

Már nagy rajtunk az adó,

Sok a súlyos porció,

Sok a súlyos porció.

 

Megindul a kommandó,

Nemes, paraszt most búsul,

Mind franciára tódul,

Mind franciára tódul.

 

Ellenségnek elejbe,

Ütközetnek vérében,

Megrettenik szívében,

Fut a ferkó ** féltében.

 

Majd elérjük Angliát,

Meggyőzzük a franciát;

A dobszóra jól vigyázz!

Elől megy a kommendáns…

 

Már inzurgens menj haza,

Nem jön már a francia:

Elhagyta jószágodat,

Tisztességes házadat.

 

*Fegyveres nemesi felkelő a magyar rendi társadalomban, hadba vonult magyar nemes. (lat.)

 

** Frank, francia

 

 

 

 

VERESCSAGIN FESTMÉNYE. „A LEGYŐZÖTTEK." (TELICS ERŐD ÁTADÁSA UTÁN.)

 

 

Vaszilij Vasziljevics Verescsagin (Cserepovec, 1842. október 16. – 1904. április 13.) a leghíresebb orosz csataképfestő volt, és hazájának első festője, aki nemzetközi hírre tett szert. wiki

 

1884. 26. 406. Lipcsei Ádám. Az írás

 

Oh örök ifjúsága arcok,

Még rajtatok szűz hamv pirul,

Még vívjátok az örök harcot

A rosszal, lankadatlanul.

Zsuzsanna édes borzadálya,

Hogy a bűvös habokba lép,

S a buja vén tüzet zihála,

Esengve kéjes birtokára:

Oly régi, s most is üde kép.

 

Pásztorkirály, királyi költő,

Betsábe lába elbűvölt.

Bűnbánatod könnyekre keltő

S te Absolonnal bűnhödöl.

Két összefolyt árny: Támár, Amnon

Suhan el szemeim előtt.

A mámor pihegését hallom,

A csók rózsája ég az ajkon,

Mint ezer, ezer év előtt….

 

S a legendák bűvös ködéből

Az ember sugárzik felém.

Ábrándos tűz lobog szemén föl,

A nagyság lángja ég fején.

Megmérhetetlen szeretettel

Világokat ölelve át,

Míg Ő meghal kínos kereszten,

Megifjodás reménye rezzen

A szívbe: új életet ád.

 

És gyermek-szívvel hogy lapoztam

Szomorú, szép történetét,

Könny s imádság közt haboztam,

Imát majd sírva rebegek.

Most ajkamon egy kérdés reszket:

Ha nem csalt a sejtő beszéd,

S a szív a sírban is érezhet,

Nem fáj Neked, hogy a keresztet

Értünk  hiába viseled?

 

 

1882. 29. 454. Majláth Béla. Minek a lant

 

Minek a lant már minékünk,

Minek a kard a magyarnak!

Most a hősök úgy sem értik,

Hogy a költők mit akarnak.

Hajdanában hegedősök

Álmos délceg seregének

Attiláról, Hunniáról,

Csodaszarvasról regéltek.

És a midőn zengett a dal

Vitézekről vitézeknek:

Abból őseink magukban

Lelkesedést merítettek….

 

A magyar nép, oh a kába!

A rögöt, hol vére omlott,

S vándortáskát ölt nyakába.

Elfeledi halottait,

El hőseit, el dalnokát,

Kik ez anyaföld porában

Örök álmot nyugszanak át.

Minek is a lant minékünk,

Minek a kard a magyarnak!

Hisz a nép, a hősök, költők

Ügy sem tudják, mit akarnak.

 

 

1884. 1. 12. Mátrai Lajos. Élőhang Arankához

 

Oh azok az idők ! Tavasz volt a tájon,

Az élet mosolygott fán, füvön, virágon.

Szívünkben is tavasz. Első szerelem nyílt,

Szedtük szerelemnek, tavasznak virágit.

 

Az ibolyás berket, hol őzike jár, kel,

Mikor felkerestük forró szerelemmel,

Szótalan, csak néha szemeink beszéltek.

Oh édes emléke letűnt boldog létnek!

 

Aranka! Aranka! tündérálmom képe!

Elmúlt szép időknek örökös emléke,

Kit lelkem e dalba szerelemmel sző be,

Nézz vissza a múltba, merengj el fölötte.

 

Nem vágyik e dal már szerelemre többet,

Ragyogó szemedből nem kér részvét-könnyet!

Volt, nincs, legyen emlék, kísérjen e létbe'.

Álljon fejfaképpen sírhalmom fölébe.

 

 

1882. 16. 252. Mórfi Zsigmond. Választások

 

Leng a zászló, éljeneznek,

Dínomdánom szerteszét,

Én itt állok a tömeg közt

S nézem hölgyem termetét.

 

Felhevülés, lelkesülés

Látszik ajkon, szemeken;

Ámde úgy, mint én e percben,

Nem lelkesül senki sem.

 

Elmerülök nézésébe

S felejtem a tömeget,

Mely, nem bánom, bárkit választ,

Ha ő választ engemet.

 

 

1884. 48. 766. Noszlopy Tivadar. Elmúlt idők, elmúlt idők

 

Elmúlt idők, elmúlt idők,

Boldogságom, gyermekkorom.

Rajtok lelkem úgy elmereng,

Mint holdsugár a várromon.

 

A bérctetőn, a rom felett,

Mely egykor sasok fészke volt.

A múlt idők emlékeit

Merengve nézi most a hold.

 

Lelkem is hosszasan mereng,

Úgy elmereng a romokon,  

Rég eltűnt boldogságomat

Ha olykor visszaálmodom.

 

 

 

1884. 30. 470. PALÁGYI LAJOS: Lemondás.

 

Tovább nem ámítom magam'

Nem képzelődöm,

A fényes álom szálait

Tovább már nem szövöm!

 

Be kell magamnak vallanom,

Bár keblem megszakad,

Hogy hírről álmodoznom is

Bolondos gondolat.

 

Nem mintha gyönge lenne a láng,

Amely szívemben ég,

Van bennem, óh én érzem azt

Költői tűz elég.

 

Merész, ifjúi hevülés,

Rajongás, őrület

Viszik, sodorják, mint az ár,

Csapongó lelkemet!

 

Oh ez a lélek nem pihen,

Felhők hónába tör,

De torkát tátja itt reám

Egy puszta sírgödör.

 

El kell némulnom s ajkamon

A dal ki sem fakadt,

Meg sem virradt még hajnalom

S már itt az alkonyat.

 

Oh, hogy szívemre oly hamar

Az éjek éje száll!

Oh, hogy reményeim bimbaját

Letépi a halál!

 

 

 1884. 35. 550. PALÁGYI LAJOS: HAJNAL.

 

Engemet is ellep néha

Csüggedésnek zord árnyéka,

Kételkedni kezd a szívem

Minden jóban, minden szépben.

 

Kérdem bús kétségbe veszve:

Nem tévelygés minden eszme?

Nem hiába való álom

Szent ábrándom, ideálom?

 

Minek égni, lelkesülni,

Hogyha sírba kell merülni?

S jónak, rossznak egy a vége,

Szétoszolni semmiségbe?

 

Eszme, ábránd mind bohóság,

Fényes hiábavalóság,

Örök fátum, súlyos végzet

Nyomja az emberiséget

 

Így évődöm sok-sok éjjel,

Rágja szívem titkos kétely,

Harcol bennem ördög, angyal,

Míg közeleg a piros hajnal.

 

Piros hajnal fénye árad,

Elönti a róna-tájat,

Hit és ábránd újra éled.

Föllélegzik a természet.

 

A virágok újra nyílnak,

Szétözönlik fény és illat.

Szellő lebben át a fákon,

Harmat reszket a virágon.

 

Szellő, illat édes árja

Nyomott szívem' általjárja,

Érzem lelkem hogyan tágul,

Kioldódik béklyójából.

 

Feledem a sötét éjjelt.

A nyomasztó, súlyos kételyt.

Felrepülök, fel az égbe,

Isten trónja közelébe.

 

 

1884. 44. 698. PALÁGYI LAJOS: Cifra temető

 

Feledni vágytam a világi zajt,

A hiú pompát, kábító morajt,

Feledni mindent, mindent, ami bánt,

Dúsat, szegényt, fényt, árnyat egyaránt.

 

Lankadtan, törve jártam a világot,

Szívem egy percnyi pihenésre vágyott,

Sebzetten a sírok közé futottam:

Az egyenlőség birodalmán ott van.

 

Ott elmosódik mind az árny, a fény,

Ott nincs győztes bűn, elbukott erény,

Nincs rikító kép, pokoli zene,

Nincs szín, mely bántana; hang, mely sértene.

 

Oh, én bohó! A temető mi más!

Csupa merő fény, pompa, csillogás,

Letűnt nagyságok büszke neveit

Arany betűk nagy fennen hirdetik.

 

Magasra hantolt sírhalmok felett

Sok gránit-emlék csillog, díszeleg,

S itt-ott, mint a halálra irt szatíra,

Örökzöld ciprus borul rá a sírra.

 

Oh emberek, oh balga emberek!

Minek e dísz, e cifraság minek?

A súlyos gyászt, a szörnyű pusztulást

El nem takarja e fénylő palást!

 

Hiába áll a sok-sok oszlop itt!

A rózsa, liliom is hiába nyit!

Hiába minden eszköz, akarat:

A temető csak temető marad

 

Amerre járok, és amerre nézek,

Ah, mindenütt csak pusztulás, enyészet!

A szép lepel, a csalfa mez mit ér?

Az éj-sötétszín mégse lesz fehér!

 

A sírok szép virágai között

Vigyorogni látok sok kis ördögöt;

S az illatot, amely repül felém,

Csak temetői szagnak érzem én.

 

Mind, a mi itten csillog fényesen,

El fog pusztulni s nem lesz nyoma sem,

Jön a vihar, a tájon áthalad

S el elmosódik mind a sírirat.

 

Jön a hideg, s a mint egyet lehel,

A sok virág mind sorba hervad el;

 Jön az idő. és súlyos léptitől

A hant besüpped, a szobor ledől.

 

Hol most sok tarka, szép virág fakad,

Gaz, gyom veri fel majd a sírokat,

Minden felöl lehull a csalfa máz,

S lesz meztelen a romlás, pusztulás

 

Eltorzul a kőangyal mind egy szálig,

Talapzatáról az arany lemállik

S majd leplezetlen láthatjuk magát

A szörnyű átkot, nagy tragédiát

 

 

1884. 48. 762. Petrikás Mór. Duna partján

 

Állok elmerülve az agg Duna partján,

Az alkonyi szellő lágy meleget hajt rám.

Előttem a habok ringnak, zsongnak szépen.

Nézem, hosszan nézem.

 

Jól esik szívemnek bús magányt keresni,

Benn, világ zajában úgy se ismer senki.

Megtépett kebellel, törten, kimerülten:

Ide menekültem…

 

Oh, hány kínos éjét kell még virrasztanom?

Ki törli le könnyes, bús halovány arcom?

Ki vigasztal, hiszen senkim, senkim sincsen?

Beh megvert az isten !

 

Hová meneküljek, milyen tájra menjek,

A hol még lelhetnék sebeimre enyhet?

Előttem a habok susognak altatón,

Merengve hallgatom.

 

 

1883.  22. 351. Pósa Lajos. Sors

 

Sors. Melegen süt a nap delelő sugara

Mezei munkások hangya csapatára.

Országúton halad, délceg paripákon,

Hintóban egy nagy úr, dagadó párnákon.

 

Felsóhajt a munkás: «De jó az uraknak!»

S szemei a fényes hintóra tapadnak.

Felsóhajt az úr is: «De boldogok vagytok!>>

S mosolyognak felé nyájas mezők, halmok.

 

 

1883.  22. 351. Pósa Lajos. A bükkösben.

 

Pihentem a bükkös szelíd ölén,

Zöld leveles sátor borult fölém.

Bokor alól nézett az ibolya,

Derűt lövellt kék szeme mosolya.

 

Fényes bogár csillant a fű között,

Odú körül vad méhe zümmögött.

Kis őz szökellt csermelyre szomjasan,

Hű gerlepár turbékolt boldogan.

 

A szűz magány, mint bűverő hatott,

Mozdult szívem, ez a szegény halott.

Beléje szállt a vadgalamb, rigó,

De jó is ott, hol ember nincs, de jó!

 

 

1882. 178. Reviczky Gyula. Utolsó vágy

 

Ha majd értem jön a halál.

(Akármikor, készen talál.)

És nem lesz, a ki megsirat,

Attól e szív meg nem riad.

 

Nem kell se könny, se koszorú:

A sír lakója nem hiú.

Hol csak bogáncs, gyom, tüske nő,

Az árok is jó pihenő.

 

És hogyha majd haló porom

Távol jövőben egykoron

Képezni fogja föld mezét

S kél-száll a légben szerteszét:

 

Hadd legyen útszélen helye,

Koldus saruját lepje be;

Csak legalább melyet takar,

Legyen minden kis rög magyar.

 

S hol most kelettől nyugatig

Testvéri étlen nép lakik:

Egy nyelvet értsenek csupán:

Szép nyelvedet, magyar hazám!

 

 

1884. 34. 534. Reviczky Gyula, Sírok között

 

I.

Szeretek én bolyongani

Közöttetek, sírok halottjai!

Rég' porladó szívek fölött

A pázsit kétszer oly tömött.

 

S köröskörül, a merre nézek,

Halál helyett száz ifjú élet.

Azt olvasom fűben, virágban,

Hogy a sírból feltámadás van.

 

Rég porladó szívek fölött,

A hol a pázsit kétszer oly tömött,

Szoktam tűnődni egyedül

A túlvilági lét felül.

 

S ha új sírdomb előtt megállok,

Melyet benőttek a virágok:

Úgy érzem, holtakkal beszélek

S mélázva egy rózsát letépek.

 

II.

Együtt küzdöttek át az éltet,

Kik most nyugodni ide tértek.

Hangos családi körüket

Pótolja néma sírüreg.

 

Köröskörül dús illat árad,

Virágos telkén a halálnak.

Gyepe jól ápolt, üde zöld!

Márványát adta messze föld.

 

Hiába lesz a földi földdé.

Porember, gőgöd él örökké!

Hiú elmével képzeled,

Hogy a holtak is kényesek.

 

III.

A temető csendes magánya

Mindig kedvenc helyem marad.

A lét zajából ki-kivágyva,

Oda irányzóm utamat.

 

Ha bú emészt, ott enyhülök;

A léttel ott kibékülök.

Ha sírról sírra lépdegélek,

Úgy tetszik, hogy marasztanak.

 

A holtak mintha intenének:

<<Békén viseld fájdalmadat.

Begyógyul mindnyájunk sebe,

Tiéd is, bánat embere!>>

 

 

 

 

AZ ORSZÁGOS MAGYAR ÖTVÖSMÜ-KIÁLLITÁSBÓL XV. századbeli kehely a budavári templom hajdani kincseiből

 

 

1883. 9.134. Rudnyánszky Gyula. Mire vársz még?

 

Mire vársz még? mit remélsz még?

Oh szegény szív, mért epedsz?

Meddig tart a nyár, ne kérdezd!

Szívd mohón a drága mézet,

Amit nyújt a röpke perc!

 

Minden, ami él, mulandó,

Bánat és kéj elrepül;

Az érzés mind pillanatnyi,

Ami tartós tud maradni,

Csak az emlék egyedül.

 

S tán épen a mulandóság

Az a titkos vonzerő,

Mely szívünket fogva tartja,

Melytói rózsa hull az arcra

S ég a lázas agyvelő!

 

Búnak, üdvnek az varázsa,

Hogy nem tudni, meddig ér;

A jövő bizonytalanja,

Mint a báj félig takarva,  

Nyílt valónál többet ér!

 

Mért remegsz hát? miért sóvárogsz?

Oh szegény szív, légy nyugodt!

A boldogság bölcsessége:

Nem gondolni ébredésre,

Míg az álmot álmodod.

 

 

 

1884. 28. 438. Sípos Soma. Évek, évek

 

Évek, évek, édes könnyelmű évek,

Oh, hogy többé már nem vagyok tiétek!

A nap küzdelme közt lelkem kifáradt,

Ah! Nem repítik többé lenge vágyak.

A kapzsi vásárzaj meglopta kedvem,

S nyugvó pontom nincs a szörnyű végtelenben!

Vigasz után törném szegény magam,

S mind csak sivárabb lesz szívem, agyam.

A bölcselem fényét kutatgatom,

S ezer kételynek szörnyű súlya nyom.

Oh boldog évek! Édes szerelem!

Sejtelmes álmák holdas éjeken,

Fülemileszó, mely kéjbe ringatott,

Csalogató, csengő vidám dalok.

Tiltott csók, édes mézű ajkról adva,

Szelíd szemek elbűvölő hatalma,

Üdvvel teljés, mosolygó éber álmák,

Melyek szívünknek mennyeket kínálnak,

S mikben bohóságot látunk csupán

A sok nehéz, okos, bölcs év után,

S elvesztve, tán örökre eltemetve,

Oda szívünk zománca, fürge kedve:

Szegény lelkem felsír utánatok,

De ti, de ti már messze szálltatok!

S mit nem pótol a bölcsességnek fénye:

Veletek szállt a szív hite s reménye! 

Évek, évek, boldog, könnyelmű évek,

Óh, hogy csak egyszer lehetünk tiétek!

Óh, hogy a kedv, ez illanó patak,

A gond rögén oly könnyen felakad,

S míg átszivárog rajta, fényes gyöngye

A fájdalomnak lesz az rezgő könnye!

 

 

 1884. 38. 599. Sípos Soma: Csüggedés, lemondás

 

Csüggedés, lemondás, mindenütt ezt látod,

Nem egyéb az élet, mint egy súlyos átok.

Kereng a nagy örvény, bőszülten, mogorván,

A könnyelmű hajóst öblébe sodorván.

 

Megvetve a bátor küzdelem, kitűrés,

Könnyű menedék lett a megsemmisülés.

A ki mindent vesztett: nincs nyerni valója,

Nincs hite, mely ót a süllyedéstől óvja.

 

Hova lettetek ti acél-erős szívek?

A nagy küzdelemhez mind halálig hívek.

Kiket bár lenyűgözött a nyomor igája:

Vissza nem rettentett a tövis s pálya.

 

Koszorúsai a magyar Helikonnak,

Kik mindeneteket adtátok a honnak.

Kiket el nem kapott csábszavak csilláma,

Meg nem riasztott a hatalom villáma.

 

S ti névtelen hősök, a kik a megtépett

Szabadság virágját vérrel öntöztétek,

A kik meggyőztétek a sorsot magát is,

Az északi orkán jegesztő fagyát is.

 

Oh hova tüntetek! Oh hova lettetek!

Avagy ama szent láng kilobbant veletek?  

S mit is keresnétek itt, hol az önérdek

Rút bálványa előtt hajtanak ma térdet!

 

A satnya maradék, ha felétek fordul,

Gyönge szeme nem lát sírjaitokon túl.

Lelke egy-egy lángját, azt is félve, rejti;

Gyáva lemondással fegyverét elejti.

 

 

1882. 1. 2. Szabó Sándor. Az őrszem

 

Távoli földön, idegen tájon,

Sziklán áll őrt egy ifjú vitéz,

Oly bús az ég is könnye hull fájón  

Lankad az őrtűz, lángja kivész…

 

Feledi anyját, fiatal húgát,

Kedveséhez sincs búcsú-szava.

Csak egy áldást súg, mikor leszúrják:

«Légy szabad imádott drága haza!»

 

 

1882. 18. 274. Szász Béla. Ellenségeimhez

 

Köszönöm, ti áldott lelkek,

Ami jót velem műveltek  

Mint a vészben a hajósnak

Sirály ajkán szól a jóslat,

Mint a vándor, elterülve,

Elszunnyadna selymes fűbe',

Ha nem intené őrködésre

Mérges kígyó szisszenése.

Édes otthon puha karja

Ringó lelkem fogva tartja;

Sugaras gyermek mosolygást

Nézném mindig, nézném folyvást

S víg baráti körnek enyhén

Önmagam is elfeledném, —

De sirály is, szárnyra kelve,

S szisszen kígyó ágas nyelve.

Mája bízik a madárnak,

Lesi: tán prédára várhat;

Kígyó kéjelgőn gyűrűzik,

Nyeli nyála undok bűzit;

Hajós, szokva tenger-árhoz, 

Késen áll, még áll az árboc;

Vándor sarka szennyes porba'

Kígyó fejét eltiporja,

Szeme bízva néz előre,

Tartja célját: «A tetőre !»

 

 

1883. 36. 578. Szász Károly: Máramarosi kép

 

Felhő borong a Pop-Ivánon,

Ereszkedik le sűrű köd  

Oly lágyan, szinte megkívánom:

Ha szemfedőm majd így beföd.

 

Mint érckoporsó, a havas bérez

Áll mintegy nagy ravatalon.

Lépcsője is, min fölhághass, kész:

Halom után halom, halom.

 

Följebb, följebb az út kanyarogta,

Végpontja míg a ködbe foly.

Távol dübörög a vész viharja,

Itt lenn verőfény és mosoly…

 

Felhő borong a Pop-Ivánon,

Ereszkedik le sűrű köd.

A havason hó pelyhe szállong,

S ösvényt, forrást, regét beföd.

 

 

1883. 30. 482. Szomaházy István. Hajnali séta

 

A messze Bakonynak sötét rengetegje

A láthatár szélén egy kékségbe olvad;

Távol tó hullámi elültek, — előttem

Síkokkal völgyek és hegyek váltakoznak.

 

Zúgó nádas zaja mély csendbe verődött,

Csak a tücsök cirpel, pitty-palatty kiáltoz,

S a levegő-égben elszálló pacsirta

Hívja pici társát magasra magához….

 

S azt képzelem akkor, hogy te szóltál hozzám,

S a te szelíd szavad csendült meg a légben.

Azt hordja a szellő virágról-virágra,

S azzal tűnik el a kéklő messzeségben

 

 

 

1882. 17. 259. Vajda János. Felírás egy sírboltra

 

ELMÚLÁS A FÖLDÖN: ÉBREDÉS A MENNYBEN.

ÉGIEK SORSÁN HÁT SZIVÜNK MÉRT KESERGJEN?

HALANDÓ SIRASSA A HALHATLANOKAT?

NEM Ml VAGYUNK-E ITT INKÁBB A HALOTTAK?

 

 

 

1882. 53. 846. Vajda János: A feledhetetlenhez

 

"Vigasztalást a földön, emberekben

Nem lelve, már az éghez fordulok.

Hiszen, ha örökkévaló, végetlen,

Számomra is kell lenni írnak ott.

 

De hol van az, ki belőled kitörné

Elmúlt idő! egy órád, minutád

Meg nem történtté tenné, ami történt?

Mi haszna lenne újjá a világ!

 

Mit ér nekem a felséges mennyország

Képzelhetetlen örömeivel  

Kétségbeejtő örökkévalóság

Emlékedet nem törülheti el!

 

Az angyalok nem tűrnének meg ottan,

Ki nem találnám ott se helyemet,

Siratva amaz örömcsarnokokban,

Mi ide lenn örökre elveszett!

 

 

1883. 48. 779. Vajda János: Megnyugvás

 

(Egy költő monológja. Teljesen önálló része egy nagyobb költeménynek.)

 

       Hiszek az örök igazságban.

       Hiszem, hogy ó maga a nap.

       Körén örök forgandóság van,

       De ő nem változik, marad.

 

Egy gyűrű ez a végetlenség.

Kerek a sors, a tér, idő.

Csak fejeinkben a képzelt vég,

Az egyetemben nincs meg ő

 

Velünk e múló földi létben

Ez a kerék forog, forog;

Korongján mennyi a «föl», éppen

Csak annyi az «alá» is ott.

 

Az éjre nap, a napra éjjel,

A télre megjön a tavasz.

Ki elborít keserűséggel,

Ne félj, meg is vigasztal az.

 

Isten vezérli e világot,

Kinek mindenre gondja van.

Ki rózsabimbót, szép lányt alkot,

Nem lehet rossz, igaztalan…

 

Bár leghívebbjét, emlőjétől

Gorombán elrúgott hazám;

Se baj! azért ne panaszold föl,

Szívem, csak valld meg igazán,

 

Van-e a földnek annyi kincse,

Mely elbillentse mérleged,

Cím, hatalom, vagyon, miért te

Cserébe adnád e hited?»

 

 

1884. 25. 390. Vajda János. Otthon

 

Panaszra mék a természethez.

Hol legsötétebb a vadon,

Föltárva keblemet, mely vérez,

Minden sebét fölszaggatom.

 

«Ti lenge fák, ti völgyek, halmok,

Ti napsugaras ligetek,

Kik lelkemet elringattátok,

Ti csaltatok meg engemet!

 

Ti engemet fölneveltetek

Szent együgyűk, ártatlanok,

Oly nyílt szívűnek, őszintének,

Épen miként ti magatok.

 

Táplálva csókkal, tejjel, mézzel,

Megtöltve csordultig, híven,

Az igaznak szeretetével

Gyanútalan, mohó szívem;

 

Nem sejtve hajh ! hogy több lenne

Nekem a jóból kevesebb.

Nem volna ütve most szívembe

Világ kezétől annyi seb !

 

Hogy tanítanátok a hazugság

Szerencse-hajhász emberek

Ez általános tolvajkulcsát

Ha magatok nem értitek?

 

Oh szent természet, szép szülőföld,

Feledtél volna bármi mást,

Csak ne egészen ami legfőbb,  

A színlelést, képmutatást!»

 

S a lenge fák, a völgyek, halmok,

A napsugaras ligetek,

A réten legelésző barmok

Szelíden rám tekintenek,

 

És kérdik bús panasszal eltelt

Beszédes, néma szemeik:

Hát kellett a világba menned,

Nem jobb lett volna neked itt?

 

 

  1884. 37. 582. VARSÁNYI GYULA: EGY CSÓK VARÁZSA.

 

A vén mohos kőpadra ültünk,

Öleltelek, csókoltalak,

Szép, nyári, csöndes éjszakákon,

A suhogó akác alatt.

 

Míg vállad égető havára

Hajtottam izzó homlokom',

A méla hold rezgő sugara

Átszűrődött a lombokon;

 

Lágyan nyögött az éji szellő;

A szende fényű csillagok

Hullattak a tikkadt virágra

Üdítő édes harmatot…

 

De jaj! ha csókod föl nem ébreszt:

Sírd fénytelenre szép szemed'!

A végítélet harsonája

Se költ életre engemet!

 

 

1882. 37. 583. Zalai Lajos: Ez hát a híres Pest

 

Ez hát a híres Pest, melyet úgy dicsértek?

Én ugyan nem látok rajta semmi szépet  

Mi volna itt oly szép? Talán e paloták,

Mik kevély fejőket a felhőkbe tolják?

Vagy a kereskedők furfangos cókmókja,

Mely sandán vigyorog az arra járókra?

Minden oly csinált itt, minden oly mesterkélt:

Az igaz természet ki van zárva innét.

Legfőbb, mi a szemet itt magára vonja:

A fel- s alájárok hullámzó csoportja.

Ez érdekes látvány. Mint egy hangya-folyás,

Oly sürögve folyik ez örökös vándorlás.

Víg és szomorú kép változik itt nagyon:

Ott robogó vonat embert gázol agyon;

Itt egy részeg frátert, ruháját lehúzva,

Dobnak az ivóból a kövezett útra.

 

Nekem ez a sürgés-forgás mégis tetszik,

Van a mit elnézni itt reggeltől estig.

Kivált, ha úgy néha rá időt vehetek,

A csirkepiacon mindjárt végig megyek.

Ott van ám még aztán igazi hadd el-hadd!

A kofák nyelvelnek, a ludak gágognak.

 

De a mi ennél főbb, a mért erre jöttem:

Egy barna kis leány, majd el is feledtem.

Csinos, eszemadta, sokat tart magárul,

Pedig, látja lelkem, csak uborkát árul.

Veszek is én tőle savanyú uborkát,

Ráadásul egy édes csókot is talán ád!

 

 Azután este lesz, megnyílik a színház,

Benne vas-zsinóron az arany-légy hintáz.

Mint pacsirta dalol egy szép gyöngy-menyecske,

Bodros a szoknyája, az arca kifestve;

Szép Melinda sír-rí, káromkodik Bánk bán.

Azt hinnéd igaz mind, pedig csupa látvány,

A márványfalak is, cifra oszlopostól,

Zöld erdő, szökőkút. minden papirosból.

 

Szép hát, akinek szép, a városi élet.

De nekem a falu ad igazi élvet.

Ledűlök a fűre, zöldellő pagonyba,

Rám borul a vad fák susogó zöld lombja,

S úgy el-elmerengek egy-egy madár dalán:

Mintha fájó szívem panaszát hallanám!

 

 

1882. 2. 18. Zichy Géza gróf. Alföld

 

Oh! ti, széles magyar alföld

Büszke jó magyarjai,

Nemzetünknek, királyunknak

Oltalmazó karjai.

 

Gyérbeszédű óriások!

Hallgassátok szavamat:

Úgy szeretlek benneteket,

Mint senki az ég alatt…

 

Bölcsőtől a koporsóig

Ki ki tudja mit tegyen;

Kézbe mikor görbe kaszát,

S mikor egyenest vegyen.

 

Nem rettegve ellenségtől,

Tűztől, víztől  bánja kő!

Még haláltól sem; mert végre

Meggyógyít a sárga föld!

 

Így éltek ti széles alföld

Büszke, jó magyarjai,

Nemzetünknek, királyunknak

Oltalmazó karjai.

 

Gyérbeszédű óriások!

Hallgassátok szavamat:

Úgy szeretlek benneteket,

Mint senki az ég alatt.

 

 

1884. 10. 150. Zichy Géza gróf. Gerencsi Erzsébet*

 

Hallod-e szemfüles

Kis lovász apródom,

Sok titkos levéllel

Voltál már Rabódon;

Este ha elmennénk

Éjfélre ott lennénk?

Hajnali időre

Vaj' itthon teremnénk?

 

«Hej gazdám, jó uram

Gerencsy Barnabás!

Nyakunkba kerülne

Az ilyen lovaglás.

Úttalan utakon

Vágtatnunk kellene,

Lápon, bércen át, hogy

Itt legyünk reggelre.»

 

Átmegyek tengeren,

Poklokon, halálon,

Ha azt a hófehér

Özvegyet meglátom.

S meglátva csak annyi

Időm még maradjon,

Hogy ajkam ajkára

Egy csókra tapadjon…

 

Kis apród köpenyét.

Kalapját ledobva.

Hű neje Erzsébet

Szólal meg ott nyomba:

«Ha e nő szerelme

Mint enyém, oly tiszta :

Maradjak én itten

S kísérjen ő vissza.>>

 

Leborul Gerencsy

Hü nője elébe;

Meg felkél s emeli

Hatalmas kezére,

Elviszi hazáig

Szótalan rásírva

Bűnbánó könnyeit.

Így van ez megírva

 

*Fölolvastatott a Kisfaludy-társaság február havi ülésén.

 

 

 

1884. 45. 715. *  *: Utolsó álom

 

Valamit itt hagyni mégis

Hogyha el kell végre mennem,

Légyen az bár csak egy árnyék,

De mely híven rajzol engem!

 

Valamit itt hagyni mégis

Szememnek csak egy sugarát,

De mely csak arról beszéljen,

Lelkemet mily felhők járták.

 

Valamit itt hagyni mégis!

Homlokomnak pár redőjét,

De mik az én indulatim

Hullámzásait regéljék!

 

Valamit abból, mi elvész,

Oh, és talán mindörökre

Valamit itt hagyni, hogy a

Sír mindent be — be ne födne

 

Egy mosolyt, vagy részét annak

Egy sóhajt, vagy csak hasonlót

Lelkem, lényem egy kis mását!

Mielőtt a sír rám omlott!

 

 

 

Függelék

 

Galambos VÚ repertóriuma alapján:

 

1895. 5. 70. KOMJÁTHY JENŐ UTOLSÓ KÖLTEMÉNYE.

 

Euthanasia

 

Dibdáb öröm s ti tünde élvek

Ragyogó, gúnyos semmiségek,

Suhanjatok el nyomtalan!

Rajongó szívem egyet áhít:

Meghalni boldogan!

 

Rohanjatok, ti pásztorórák!

Tiszavirág kéj, fürge nóták,

Csak múljatok, csak múljatok!

S ti néma, hosszú, zordon árnyak,

Szívembe nyúljatok!...

 

Elégek én ragyogva fényben,

Szétáradok az összességben,

Magamat égbe ragadom,

Az ősi honba visszatérek

Tisztán és szabadon.

 

 

 

1858. 594. A vaspályákról. Elmefuttatás ASZALAY JÓZSEFTŐL  /Galambos bibliográfiája alapján. G./

 

Mindenki rögös pályáról, minden áron vaspályára jutni törekszik. Utazásra honunkban, kinek magának lova nem volt, hajdan úgynevezett rospontot vagy dilizsáncot használt. A rospont ló gőzerőre levén számítva, percussio-val járt, még mielőtt lőfegyverekre kezdek alkalmazni a percussiot. A dilizsánc pedig azért neveztetik szorgalom-kocsinak, mivel nem akarván csigázni lovát, néha szorgalommal utánozta a csiga menetét. Vagy tán azért, mivel az utasnak, ki haszonnal kívánván utazni, szorgalommal jegyzett mindent naplójába, erre neki elégséges, sőt fölösleges időt engedett.

Ezt követék a gyorsparasztok és gyorskocsik. Minden gyorsan, minden sietve; miként a nők is nyolc oldalas leveleik végére közönségesen ezt jegyzik: sietve.

Azelőtt, ha valaki Európát haszonnal akarta beutazni, két évre volt szüksége. Most a gazdag, kiképzés végett fiát vaspályára küldi beutazni Európát, és két hónap alatt valóssággal be is járja. Ez útjában az ifjú alkalmasint többet fogván képzelődni, mintsem képződni, úgy lehet, hogy midőn visszatértekor kérdik tőle: „Mit látott ön különösen Hollandiában?" azt feleli : „Bocsánat, épen Hollandiát biz én elaludtam." Vaspályák által enyészik a nemzetek kölcsönös gyűlölete, elapad a drágaság, az éhség forrása, kisebbedik a munka hiánya miatti átok, tágul a tudományok és ipar-szorgalom mezeje, kincsei s keresményei közbirtokká válnak…

A vaspálya-hálózat új aera szélére állit bennünket, melyből virágok, gyümölcsök és derült sors mosolyog a népéletre és országok szerencséjére. A nemes- és földművelőre, a gazdag- és szegényre, a kézműves- és tudósra, a pap- és költőre, szóval, valamennyi értelmesség-és erőre, melyek a népboldogság halhatatlan építésében részesek. Midőn Papin* födött bográcsában legelőször kémlelte a gőz erejét, még akkor senki sem gyanította, hogy a gőzerő rendeltetése lesz, előkészíteni az országok és népek rokonosítása ünnepét. Papin födött bográcsát, föltalálása után még 30 évvel is, egyedül arra használták az angolok és utánuk mi is, hogy pár perc alatt puhára főzzék meg a húst. Nálunk különösen a gulyáshúst. Eddig csak a kiszámíthatatlan előnyöket vetők latra, melyeket a vaspályák, országok és népek összekapcsolása által termének a kereskedelem-, az iparszorgalom- és különösen honunkban legnagyobb fontosságú termelésre nézve. De még a művészet, irodalom, sőt az érzelmek országában is, lényeges befolyást és változatot idéz elő. Az ember majd valóságos levéllé válik; mert mielőtt valaki magának időt venne tollát hegyezni, írni, pecsételni, levelére postajegyet szerezni s postára adni a levelet, inkább maga ül a vaspályára.

Megérhetjük még, hogy miként eddig a leveleket, szintúgy küldik majd lakunkba a bérmentes embert; meg fogjuk öt olvasni, vagy retúr küldeni….

Néha megfoghatatlan dolgok is történnek a vaspályán: Pozsonynál; a hosszant tartó sötét alagút előtt, valaki fiatal delnő ajakán lencse nagyságú fekete flastromot vőn észre. Kijövetelkor, a kis fekete flastrom előbbi helyéről eltűnvén, az átellenben ülő uracs ajkán lett látható! A vaspályák nemcsak városokat és országokat fognak közelebb érintkezésbe hozni egymással, hanem egyesíteni az embereket is, és fonni új kötelékeket, ha nem is családi, de részvényes kötelékeket; és a részvényesek jobban összetartanak, mint a vérek…

Az élet-vaspályán sors az igazgató, szerencse a mérnök, véletlenség a konduktor, érzékek a mozdonyvezetők, szenvedélyek a fűtők, ész és okosság a pályaőrök. Ha veszély, ha szerencsétlenség fenyeget, jaj annak, ki, mielőtt jel adatik az állomáson, korábban szökik ki az élet-vagonjából, teste s lelke veszve örökre!

 

*Denis Papin (Blois, 1647. augusztus 22. – Anglia, 1712.) francia fizikus, matematikus, feltaláló, aki elsőként szerkesztett dugattyús gőzgépet 1690-ben.

 

 

 

1896. 38. 633. A ZIMONYI EZREDÉVI EMLÉK

A Magyar Nemzet 2014. 08. 16. száma közölte a még meglevő emlékmű képét. Ennek alapján pótlólag mi is azt tesszük. G.

*

A középső főtorony sisakjával együtt mintegy 37 méternyi; kerek ívű nagy ablakaiból elragadó a kilátás a Duna és Dráva közötti regényes vidékre, és annak minden egyes történetileg emlékezetes pontjára. A hajdan dicső Nándorfehérvár, az átellenes magaslatról nagy magánosan néz alá, a tovahömpölygő Dunára, melynek tükrében, az emlékmű képe, a haboktól százszorosan megtörve, de erőteljesen tükröződik. A középső főtorony előtt két oldalról két kisebb torony nyúlik föl; ezek foglalják magukban a lépcsőket, melyek a hangulatosan kiképezett elég tágas földszinti teremből vezetnek fel a középtorony másik két emeletsorába, és a főtornyot a Duna felől koszorúként körülövező, oszlopos szabad erkélyre…

 

 

A ZIMONYI EZREDÉVI EMLÉK

 

A felső párkányára helyezett talapzaton Hungáriának kő-szobra ül, jobbról-balról egy-egy oroszlánnal…Róna József készítette Hungária ülő szobrán kívül, ott látjuk még Bezerédy turulmadarát is, vert vörösrézből, mely a középtorony sisakján terjeszti ki ötödfél méterre kifeszített szárnyait és csőrében villogó aranykardot tart.

Az ország hét pontján részben befejezett, részben pedig épülőfélben levő emlékek, megkülönböztetett változatossággal, egymástól lényegesen eltérő architektúrával bírnak. Ezek mindenikének megalkotója Berczik Gyula műépítész és műszaki tanácsos.

*

Berczik Gyula építész, (1853-1933). Hét millenniumi emlékmű építészeti részét tervezte. wiki.

 

*

Elbe István: Hét vidéki emlékmű – a külhoni Turul-szobrokról

http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=19349

 

*

 

Idézettség

 

A Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2014. 08. 23. száma, 22. oldalán 9, rövid hírt, színes írást közöl a Vasárnapi Újság 1861. évfolyamából.