h14–21. Vasárnapi Újság. Prózai írások. Költemények. 1875 – 1877.

 

2014. 09. 19. – 10. 16.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Prózai írások. 1875-1877.

Költemények. 1875-1877.

   Névsor

Függelék

Akikről írtak a Nyugatban  

   Darmay Viktor

   Dömötör János

   Váradi Antal

 

 

Bevezetés

 

A prózai írásokban Budapest kiemelt téma. Érdekes a Gellért-hegy története és a hegyre tervezett Pantheon. Egybe vethetjük az 1877-es és a mai Kaukázust. A versek terjedelme háromszorosa a prózának. Arany és a Nyugat-korszak között zömmel a középszerű versek túltengése jellemző. Sok a terjedelmes vers, de akadnak filozófiai hangvételű művek is /Szemere: A földhöz./ Klasszikusok eddig kiadatlan verseivel is találkozhatunk. Érdekes Madáchnál a humor.

 

 

 

Prózai írások. 1875-1877.

 

 

 

 

1875. 1. 9. A budapesti összekötő vasúti híd.

Vasutjaink zsákutcásába szakadásairól már sokat beszéltek, s kereskedőink ezt nagyon is érzik. Legfeltűnőbb és egyszersmind leghátrányosabb azonban, hogy a Dunán innen, és túl eső vasutjaink csak egyedül az alföldi vaspálya gombos-erdődi gőzös* kompja által vannak összekötve; különben mind annak, mi az egyik vidékről a másikra átszállítandó, Bécs felé kell mennie, holott itt a déli, a nyugati vaspálya, mely a svájci kantonok s a Franciaországba szolgáló összeköttetéseknél mindenik igen hasznos lehetne. Láttuk a megelőző négy-öt érvel volt élénkebb kivitel alkalmával, hogy mily közlekedési nehézségeket, a Lánchídnál a kocsik rendetlen összecsoportosulását, a fuvarbér rendkívül fölcsigázását, majd a raktárak túlzsúfoltságát idézte elő az a megélénkült forgalom. Ennek előnyeit jobban ki is használhattuk volna, ha van más utunk is, mint a lánchíd és alagút, hogy a Pestre érkezett árukat és terményeket Budára és viszont átszállíthassuk.

 

 

 

A BUDAPESTI ÖSSZEKÖTŐ VASÚTI HID TERVRAJZA

 

Az új híd, mely a lánchíd és margitszigeti híd mellett már a harmadik lesz a Dunán a főváros két partja között. A hídfőkön kívül három tömör kőoszlopon nyugszik s eszerint négy nyilassal bír. Ezek mindegyike 90 méter széles, a híd hossza tehát, a hídlábak szélességének beszámításával, mintegy 200 öl, s magassága, egyenlőn a lánchídéval…

Sínjei a pesti oldalon a közvágóhíd közelében s ennek déli részén futnak el, s a budai oldalon a Nádorkert mellől a fehérvári országút közelében, a gyógyforrásoktól északra szaladnak a déli vaspálya sínjeibe. Pesten a kerepesi vámházon kívül, a kerepesi és köztemetői út közt fölállítandó központi vaspályaudvarról indulván ki. E központi pályaudvar összeköttetésben lesz a magyar és az osztrák államvaspálya s ennek közvetítésével minden egyéb Dunán inneni vaspálya sínjeivel; a déli vaspálya pedig a túladunai vaspályák összeköttetéseit közvetíti….

 

*Gombos /Szerbia/ és Erdőd /Horvátország/ között, a nehézkes üzemű gőzkomp vitte át a Dunán a vonatokat. A híd 1909-ben épült.

www.huszadikszazad.hu/gazdasag/a-gombos-erdodi-uj-vasuti-duna-hid

 

 

1875. 5. 73. Evva Lajos. Szent-Gellérthegy.

Mi mindennek volt már tanúja e néma óriás, mióta a természet nagy forradalma kiemelte a tengerből, mely azelőtt az egész körülte fekvő országot elborította...1047-ben, I. Endre uralkodása alatt a régi pogányhithez szító magyarok írtó-háborút kezdtek a kereszténység ellen. Midőn sz. Gellért csanádi püspök a lázadás elnyomását kérendő a királyhoz sietett, a lázadók által a Rákoson elfogatott, és megköveztetett. A felbőszült tömeg vérszomja azonban ezzel még nem volt lecsillapítva; a félholt püspököt felvitték a hegy csúcsaira, s onnan szögekkel kivert hordóban letaszították…A hegy Szent-Gellért hegynek neveztetik egész a mai napig. Német neve, „Blocksberg", egy a törökök által 1598-ban a hegy tetején épített gerendavártól veszi eredetét, mely faalkotmány egész Buda visszafoglalásáig fennállott. Később az osztrák vezérek által újra fölépíttetett. 1814-ben végképp eltűnt a hegy ormáról….A hegy nyugati oldalán voltak Mátyás híres kertjei, melyekben szökőkutak, s árnyas lugasok, szobrok voltak...

A török hódítás korában a Gellért hegyen félhold ragyogott, s 1529-ben a nagy Szolimán a hegy északi oldalán, a mai Tabáni fölött ütötte fel sátorát…1540-ben a Buda ellen küldött Rogendorf császári hadvezér a Gellért hegyen tartotta fő-hadiszállását, s itt állíttatta föl az ágyukat is, melyekkel a várost lövette. 15 napig bömböltek az ágyuk, de a város ellenállott, míg Rogendorf serege annyira elcsüggedt, hogy a vezér kénytelen volt visszahúzódni.

A török 145 évig tartotta hatalmában Buda várát; 1686-ban lotharingi Károly herceg szabadította fel újra….1814-ben a régi vár lerontatott, s a pesti egyetem részére egy jeles csillagda építtetett a hegy tetején. A csillagda két kerek toronyból állt, s az ezek közt levő teremből. Később, 1818-ban egy lakházat építettek a már kész intézet mellé. Az egész függélyesen volt a délkörre építve, s sok szép csillagászati eszközzel ellátva. 1849-ben a vár ostroma alkalmánál az épületek egészen tönkre mentek, s a csillagászati szerek is nagyrészt hasznavehetetlenekké váltak…

Mátyás kertjeinek helyét most szőlők foglalják el, melyekben régebben vidám szüretek tartattak. Ma némán szedik le a szőlőt, a víg időknek vége van, az élet nehéz, a mulatságra nincsen pénz és idő. A Gellérthegy komoly nyugalmát a húsvéthétfői, századok óta dívó népünnep sem fogja többé háborgatni. A városi tanács árnyas fákat ültetett a hegyoldalba, s nehogy ezeknek kára essék, eltiltotta az egykor zajos ünnepélyt, mely jókedv és gondtalan mulatság dolgában messze földön híres volt. A Gellérthegy más hivatásra lett kiszemelve: tisztességes séta-helyet akarnak belőle csinálni. Tetejére már a nagy Széchenyi tervezett egy üdvleldét*. Újabban pedig az merült föl. hogy a magyar honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlékére nagyszerű nemzeti mauzóleumot építenek oda.

 

*A "Nemzeti Pantheon" létesítésének első terve nálunk gr. Széchenyi Istvántól származott, ("Üdvlelde"). Metapedia

 

 

 

1875. 11. 166. A boszorkány-hit hajdan és most

VIII. Incze pápa 1486-ban kiadott bullája a boszorkányság tanára ráütötte az egyházi szentesítés pecsétjét. Annak villáma különösen a Rajna-vidéki és Dél-németországi boszorkányokat sújtotta. Ott sokan elhagyták az igaz hitet s testileg egyesültek a gonosz lelkekkel. „Varázsszerekkel — mondja a pápai bulla — megrontották az anyák szülötteit, az állatok kicsinyeit, a szőlőhegyek fürtjeit, a fák gyümölcseit, a házi és egyéb állatokat. A férfiakat, asszonyokat és az állatokat belső és külső fájdalmakkal gyötrötték." A boszorkányságot mindenre kiterjesztették, és a pápai bulla értelmében akárkit is gyanúba lehetett hozni minden tetszés szerinti alapon.

E bulla alapeszméjének hű tükre „Boszorkánypöröly". Írta 1487-ben két pápai inkvizítor: Sprenger Jakab és Krámer Henrik. A benne foglalt elveket a pápai szentesítésen kívül Miksa császár nyílt parancsa és a kölni teológiai fakultás is helyeselte. Ezután e könyv valóságos Corpus-juris szerepet vitt a boszorkányszereknél. Három századon keresztül porölyözte* halálra a szerencsétlen emberek százezreit. Fel vannak benne sorolva a boszorkányság nemei…

Az inkvizítori szerepre vállalkozott papok közzétették, hogy a gonosz lelkek szombatjukat május elsejének éjszakáján tartják. Körülményesen leírták, mi történik a Szent-Gellért hegyén s általában mindenütt, hol az ördög udvart tartott. A boszorkányok körülte táncolnak és testének hátgerincnél végződő részét csókolják. E rajzolatok annyira pontosak, mintha ezen ünnepélyek alkalmával Sprengel társaival maga is jelen lett volna, s az utat a seprű vagy sütőlapát hátán maguk is megtették volna. A népnek a barátok Boszorkány-balzsamot mutogattak, a minek bedörzsölése által a boszorkányok a Szent-Gellért hegyére való utazásra képesíthették magukat. Erre a recipét szerintük magától az ördögtől nyerték; e balzsam mák, bürök, csucsor és egyéb füvek vegyüléke volt.

A boszorkánypereknél a javak elkobzását is figyelemre méltatták; egyfelől a papság is megkapta a maga osztalékát, másfelől a fölségnek is juttattak belőle. Koburgban 1628-ban Kázmér herceg rendeletileg meghagyja, hogy területén a boszorkányokat és varázslókat lehetőleg kiirtsák. S a koburgi tanács nyíltan kimondta: „a hatóság jogosítva van a boszorkányság bűnében elmarasztaltak javait lefoglalni,…Poroszországban Frigyes Vilmos 1721-ben betiltotta a boszorkánypereket és Nagy Frigyes rendeletileg meghagyta: „gondoskodni kell, hogy országomban az öreg asszonyok nyugodtan halhassanak meg." Az utolsó boszorkányégetést 1781-ben Sevillában hajtották végre. Sz. G.

*pöröly Kovácsoknak a vas formálására használt, kalapácshoz hasonló, súlyos kétkezi szerszáma wiki.

 

1875. 11. 173. A párisi sár értéke. A Paris utcáin összegyűjtött sár és szemét elhordatásáért — mint egy párisi lap írja — a városi pénztárnak évenként 600 000 frankot fizetnek. A vállalkozók ezen utcasöpredéket, mint trágyát köbméterenként 3—5 frankjával értékesítik, ami nekik évenként körülbelül 3 millió frankot jövedelmez. Ebből fizetik az utcaseprőket és szeméthordókat. A vállalkozók több ezerre menő személyzete a városi hatóság felügyelete alatt áll. A sár összegyűjtéséért 1823-ban 75 000; 1831-ben 166 000; és 1845-ben már félmillió frankot fizettek a vállalkozók.

 

 

1875. 18. 279. Kenessey Albert: A vitorlás hajókról. (Részlet a magyar mérnök- és építész-egyesület ülésén tartott előadásból.)

A hajó rendesen egy meneteles part oldalában készül. Hosszának és szélességének megfelelő ágyat vetnek neki, kisebb-nagyobb gerendákból és cönkökből. Először is a tő-gerendát teszik le. A tő-gerenda a hajó fenekének hosszában, középen nyúlik végig, s az egész alkotmánynak alapját ez képezi. Míg ebből csak egy darab is tart, habár egyéb részek kicseréltettek volna, a hajó-azonosnak, élőnek tartható. Így érthető, hogy vannak száz évet túlélt hajók is, holott azok élettartama rendesen 30—70 évre tehető. — A tő-gerendából emelkedik ki a hajó elején ennek orra, illetőleg az a része, mely a vizet szeli és hátulján a hajó fara, melynek végén a kormány áll. E tő-gerendába fészkelik be jobb és bal oldalt az oldalbordákat, melyek együttesen a hajótest vázát képezik, s a hajó alakját határozzák és adják meg. Végre beállítják az árboc törzseket, ellátják a hajót horgonnyal s néhány kötéllel; belé hordanak nehezéket, hogy föl ne forduljon, követ s kavicsot, s a hajó készen áll, hogy vízbe ereszszék, s ott árbocaival, vitorláival s egyéb kellékeivel fölszereljék…

Az a hajó, melyet kereskedelmi célokra használnak, nave-nak neveztetik: hadi célokra véve s természetesen köröskörül egy sor ágyúval megtűzdelve, corvette-nek; s ha két sor ágyút s ennek megfelelő nagyobb testet kap, fregatténak; végre három sor ágyúteleppel vascello-nak vagy sorhajónak mondatnék. Így van egy pár száz fajta vitorlás hajó.

A vitorláknak erőműtani elvekre alapított rendszeres kezeltetését s alkalmasabb szabását és beosztását Doria András genuai dogénak (1468—1560) köszönhetni.

A hajóismeretek minden irányban terjesztésére s fejlődésére leghatározóbb befolyással volt XIV. Lajos francia király (1638—1715) és miniszterének Colbertnek a hajózási iskolák fölállítása körül kifejtett buzgalma s hathatós intézkedése, melynek folytán a hajó építése, fölszerelése, kezelése és vezetése (manoeuvre) tudományos elvekre lett fektetve. Újabb időben a vitorláshajózás lépést tart a tudomány általános haladásával. Fölhasználja a vegyes — a fából és vasból együttesen — építés előnyeit. Vaslemezekből készült vitorlafákat és árbocokat alkalmaznak…A vitorlás hajók a gőzerővel szemben nyugodtan futnak versenyt. Mintegy ötven éve, hogy a verseny élénkülni kezdett...

Látható az a határ, melyet a gőzösök terjeszkedésére az óceáni személyforgalom s az oly áruk nagyobb forgalma kíván meg, mely a nagyobb szállítási díjat megbírja. Másrészt az erős védgát, melyet a vitorlások körül minden verseny túlterjeszkedése ellen, a mozgató erő olcsósága, a kezelés egyszerűsége, oly nagy szívóssággal és szilárdsággal talán mindenkorra biztosit.

A Dunán is dívott egykor a vitorlázás. E száz év elején pedig számos, hollandi mintára készült vitorlása volt a keszthelyi grófnak, Festetichnek a Balatonon, hol

azokkal az időben az egész Balaton széltében és hosszában sót szállítottak. 1873-ban a magyar-horvát tengerpart százötven vitorlást számlált, melyek összes terhelhetősége közel 64 000 tonnát tett, s 1569 tengerésznek adott foglalkozást.

 

 

1875. 18. 281. Borostyáni Nándor. A nagykörút mentén. Fővárosi tárca

A merész képzelgések kora letűnt. Ember tervezett, s az 1873-diki pénzügyi katasztrófa végzett. A pénz állandón gyér portékává lett, mely nem hull többé garmadával az emberek zsebébe…Nem lephette meg a főváros szépülésének barátait a belső körút munkálatainak teljes megakadása sem, melyek egyelőre az országút s a Három-dob utca* találkozó pontján értek véget. Addig boulevard, azontúl a régi országút. A sugárút is, melynek mielőbbi elkészüléséhez sehol sem fűződött több vágy, mint a nemzeti kaszinóban, kénytelen volt elviselni az idők mostohaságát. A forgalom jövő őszre meg fog már indulni ez útvonal egész hosszában, de bele telik még egy darab idő, míg két oldalt teljes lesz a házak szegélye…A margitszigeti hídtól a váci útig terjedő vonalrész a gőzmalmok birodalmát szeli át,…

A szünet nélküli munka telepén, hol több ezer ember dolgozik keményen a mindennapi kenyérért, a könnyelmű és ledér szórakozások legemlegetettebb fészkének, az „új világ"-nak is hely jutott. Hogyan került „Venus vulgivaga" a gőzgépek és gyárkürtők közé?...Ez utcában minden farsangi báléj végén nagy mulatság szokott kifejlődni, midőn holtrészeg cimborák beütött kalappal és megtépázott frakkal hiába iparkodnak megtalálni az egyensúlyt a bálteremből kijövet. A festék és fölhevüléstől egyaránt kipirult arcú debardeur-ök /rakodómunkás/ s rövid szoknyájú balerinák gyorsan szerzett lovagjaik karján iparkodnak a kocsik felé, míg a szemközti gőzmalom megannyi ablaka sugárzik a világosságtól…

A gyár-utca mentén fog beljebb vezetni a körút, mígnem az oktogon-téren keresztül szeli a sugárutat. A gyár-utca eléggé tűrhető utcája a Terézvárosnak. Főleg a király-utcával határos része, hol sok új épület van….

Az oktogon-tér közepéről pompás széttekintés fog kínálkozni, ha majdan elkészül a nagy körút. Míg a sugárút egyik végén a szemlélő tekintete a városliget ültetvényein s az artézi kúton fog megakadni, addig a hosszú útvonal másik végéről a váci úti boulevard néhány házát a Lipót templom magas kupoláját fogja mintegy ködleplen keresztül előtűnni látni. Balra tekintve, a budai hegyekre nyílik kilátás, míg jobbról a nagykörút folytatásán akadnak majd meg szemei. Észak és dél, kelet és nyugat felé mindenütt palotasorok mentén fog a messzeségbe veszni e nagyszerű perspektíva, úgyhogy az oktogon-tér valódi Mekkája lesz a magyar fővárosba érkező idegeneknek.

A király-utcán túl a kertész-utca mentén fog a nagy körút a Kerepesi útig vonulni, hol a magyar Népszínház egyszerű, de ízléses homlokzata képezi majd egyik díszét a főváros nagy részét átfogó útvonalnak. Onnan a körút a bodzafa-utca mentén a stáció-utcáig, a serfőző-és malom utcák irányában pedig egészen a Dunáig vonul…

 

*Café Loulou az erzsébetvárosi Három Dob utcában. wiki

 

 

1875. 22. 345.  Herman Ottó: A Duna pariján.

…Fájdalmasan szorul el a magyar ember szíve, mert hát a jobb parton állva, s a szép medren túl tekintve, nem a Gellért hegye, sem Buda orma, hanem ligetek tűnnek szembe; és sarkon fordulva nem a budapesti part vámpalotája, nem a Stein-ház, Akadémia, Lánchídfő, de igenis a híres rotunda, a Szent István tornya, s a Ferdinánd-északi vasút kastélyszerű indóháza ötlenek fel. A legközelebbi árnyas fák közül áthallszik a Wurstel-prater ünnepi zaja, amelyben most, a pünkösdi héten, a sok bérmált gyermek a mézeskalács, kasperli és a hinta boldogságát, néha „dosztig", sőt néha azon túl is élvezi.

Tehát nem is a magyar Dunáról, hanem az osztrák Dunáról, annak új ágáról van szó.…Részletről részletre néztük meg a bécsi Duna szabályozás munkálatait. Az ár bevezetésekor történt, sokszorosan leirt partszakadások, ma már helyre vannak állítva, s az új ág úgy néz ki, mintha örök időktől fogva is rajta futott volna a sok víz. A partok szegélye, mauthauseni gránitból és cementből építve, ma annyira készen áll, hogy a rakodás akadály nélkül folyik, s az áruforgalom egyre nő! Csak itt-ott működik még egy-egy kotrógép;…A mű aligha nem mély sebet ütött Magyarország anyagi érdekein. A sok sebre még egy igen fájót, s nagyot!...

 

 

1875. 22. 347. Zsidó évkönyv címmel az ősszel naptárrésszel ellátott irodalmi almanach fog Kiss József (Szentessy Rudolf) szerkesztése mellett  megjelenni, a magyar irodalom izraelita vallású munkásainak dolgozataival. A többek közt Dóczy Lajos, Ágay Adolf, Kőrösy József, dr. Kohn Samu, dr. Kármán Mór, dr. Goldzieher Ignácz. ; Dux Adolf, Acsády Ignácz, Hevessy Lajos, dr. Löw Tóbiás, dr. Silberstein Adolf adnak: bele kisebb-nagyobb közleményeket.

 

 

1875. 23. 358. A magyar dalmű-színház

A sugárút épületeinek gyöngyfüzérében nem lesz drágább és becsesebb szem az operaháznál, melynek alapját még az idén kezdik lerakni a sugaraira nyíló és teljesen beépítésre szánt Hermina-téren. A nemzeti dalmű e pompás épületben oly házat nyer, minővel nem sok európai város dicsekedhetik. Vannak pazar fényűen épített dalműszínházak gazdag országokban — elég ezek közid a párizsira utalni — de nem tudnánk hamarjában nevezni várost, melynek operaháza aránylag oly csekély építési költség mellett annyi előnyeivel bírna a kitűnő berendezés és célszerűségének, minőket a magyar dalműszínház mutat fel, immár teljes részletesen kidolgozott terveiben…

A Hermina-tért Pest város közönsége ugyanis még előbb a népszínház építésére ajánlotta föl hazafias áldozatkészséggel. Minthogy azonban épp e telek kiváló fekvése költségesebbé tette volna a népszínház fölépítését, mely arra elegendő tőkével nem rendelkezett, az érdekelt felek megállapodása, Pest városa hatóságának beleegyezése mellett oly értelmű szerződés jött létre, hogy a népszínházi bizottság eladja 500 ezer forintért a Hermina téri telket a dalműszínház alapjának.

 

 

A budapesti dalműszínház (Ybl Miklós terve szerint)

 

A dalszínház minden oldalról szabadon áll s főhomlokzatát a sugárút télé fordítja. Előtere, beleértve a sugárút szélességét, közel 24 öl. A kőburkolattal ellátott főhomlokzaton van a közönség számára fönntartott kocsi-följáró. Két más kocsi-följárót látunk az épület oldalain. Ezek közül a nyugati oldalon levő Ő Felségeik kocsi-feljárója, a keleti oldalon elhelyezett pedig az igazgatóságé…

A majdan elkészülő épület, amint egyrészről fennen fogja hirdetni a király nagylelkűségét s a fővárosi közönség áldozatkészségét, másrészről hatalmas tanújele marad építésze kiválói tehetségének, S azon buzgalomnak, melyet a b. Podmaniczky Frigyes szakavatott elnöksége alatt álló építészi bizottság fordít az építés ügyére.

 

 

1875. 27. 419. A veszedelem napja

…Szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyütt lapátolni lehetett a jeget, s a nyugatra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az utcákra

Az ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok emeltetnek, e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837 pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira. Beboltozásán s némileg más irányba vezetésén, évek óta dolgoznak már. E körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elbontott mindent.

 

 

 

 

A víz-ár rombolása Budán A MAUKSCH-FÉLE HÁZ A RÁCZVÁROSI FŐÚTON.

 

Egy félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az alagútig, s le az Attila-utcán, tengernek látszott….A Rácvárosra valamivel később érkezett a veszedelem. De aztán annál nagyobb volt. Az Ördögárkot — mely itt beboltozva, a föld alatt áll, s egész hosszában házak vannak fölébe építve — több ponton beszakította a víz rohama; a boltozat beroskadt, s ami fölötte állott, utca, vagy ház, utána. Hogy a házak beomlása, a szobákba betoduló öles vizek, mennyi érték pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani? Mennyi emberéletet? Még az sem ismert.

-        á—r-

 

 

 

 

1875. 39. 617. Borostyám Nándor: A közös ármádiáról

….Lóháton nincsen párja a magyarnak; gyalog vetekedik a legelhíresebb katonasággal; miért nem akar a harmadik fegyvernemben is az elsők közé tartozni? Van hozzá való esze és tehetsége. Önmaga tapasztalta huszonhét évvel ezelőtt, hogy ért hozzá, ha „muszáj". Azok az iskolák és irodákból előkerült, s a házi tűzhely mellől előbujt pelyhetlen arcú fiuk, kikből Mack őrnagy szervezte akkor a magyar tüzérséget, csakhamar oly ügyességgel „manővereztek" és lőttek a harcmezőn, hogy az ellenfél vén tüzérei nem tudtak hová lenni meglepetésükben. Nem forog fönn tehát semmiféle ésszerű ok, miért kerülje az értelmes magyar ifjúság, melynek amúgy, is kell katonáskodni, épp ezt a fegyvernemet. És mégis a gyalogsághoz s a lovassághoz csap föl majdnem valamennyi egyéves önkéntesünk, mintha nem is léteznék tüzérsége. Pedig a mi közös ármádiánk tüzérsége a legjobbak egyike. Ott van róla a hiteles és illetékes bizonyítvány…

A tüzér egyébiránt nagyra lehet vele, hogy az ő fegyverneme az egyetlen, melyet a huszár respektál. Adta ágyúja, mégse csekély ellenfél. Olyan öreg golyóbisokkal köszönt az emberre, hogy egész glédákat söpör el egyszerre. S ha még nem hordana oly ménkű messzire! De mire attakban hozzáférhet a lovasság, elhull a deli vitézek, színe-java, anélkül, hogy dolga akadt volna a kardnak.

Harcedzett bajnokok, régi katonák bizonyítják, hogy nincs rettentőbb fázisa a harcnak, mint amikor tétlenül, egy helyben állva kell tűrnie valamely csapatnak az ellen ágyútüzét. Előre rohanni, támadásra indulni s e közben használni a fegyvert: az lelkesít, bátorságot kölcsönöz, s mindenekelőtt a huszárnak eleme. Hanem az ember legyen a nyeregben vagy a talpán, aki meg tudja tartani hidegvérét akkor, mikor ki van állítva mozdulatlan céltáblának egy üteg elé, s látja hogyan szedegeti jobbra s balra tőle áldozatait a szétpattanó gránát …

Ha olykor látsz is egy-egy huszárt, a kinek se nem gangos a járása, se nem takaros a „mundér"-ja: százat tehetsz egy ellenében, hogy egy pár hetes regruta az istenadta. A nadrág is azért fityeg rajta, mert a depótól kapta, a hol nem szabják a ruhát mindenki termetéhez. Hanem csak egye a regement menázsiáját néhány hónapig, olyan helyre huszár lesz belőle, mint a parancsolat. Meg sem állja, hogy extra-nadrágot ne várasson magának.

Amiért a huszár lovon jár, a bakát rettentőn kicsinyli, s nagyon keserű sorsnak tartja, hogy ennek osztályrésze „kerülni a sarat", s cipelni a borjút s a mangalétát….A bakancsos a maga nemében ép olyan hírhedett, derék katona, mint a huszár. Ketten tették ők híressé a magyar nemzet katonai fölényét. A hány nevezetes ütközetet vívott a birodalom ármádiája csak e század elejétől kezdve is, a magyar ezredeké volt bennük az oroszlánrész, győzve vagy megveretve. Az utóbbi úgysem rajtuk múlt. Magyar gyalogság rohama döntötte el az asperni ütközetet; magyar sor-ezredekből állt Lipcsénél az osztrák hadsereg zöme; bakancsosok küszködtek emberül az újabb csatákban is. De a magyar gyalogság rendkívüli tulajdonai legfényesebben a háromszínű lobogó alatt érvényesültek. Kápolna, Branyiszko*, Isaszeg, Szolnok, Buda, Komárom, megannyi nevek, melyek elévülhetetlenül hirdetik a magyar gyalogság dicsőségét.

A különböző fegyvernemek együtt működnek e gyakorlatokon, dandárok, hadosztályokba sorozva, mint a harcmezőn. A gyalogság csatárláncban harcol, tömegekben manőverez, falukat véd és foglal el; a lovasság vakmerő attakokkal nyugtalanítja, zavarja, szorítja az ellenfélt; a tüzérség előnyös pozíciókról iparkodik magának uralmat biztosítani a harctér fölött. Valóságos ütközet, eltekintve, hogy a kard, szurony és vaktöltés nem követel áldozatokat magának a háborús játékban. S közben fölharsognak a zenekarok lelkesítő indulói. A hadosztályok között hadsegédek, „ordonáncok" vágtatnak lóhalálában, közvetítve a parancsnokok utasításait. Ütközet vér nélkül... Bár ne is kerülne a sor másokra, mint ilyenekre. Hanem azért hadd tanulja meg a katonáskodást mentől alaposabban a magyar fiatalság akár a közös hadsereg, akár a honvédség zászlói alatt. Nem tudni, mit rejt a jövő, s nem-e kerül még olyan sorsunk, mikor riadót fog harsogni dob és trombita, azt zengve. hogy „mindnyájunknak el kell menni!”

 

*Branyiszkó, (szlovákul: Pod Braniskom) Siroka község része Szlovákiában, az Eperjesi kerület Eperjesi járásában.

 

 

1875. 42. 659. D. J.: Baromfi-udvar. (Elmélkedés a szemléltető képekről)

…A jó falusi emberek, ha most bemennek egy jól berendezett iskolába, annyi mindent találnak ott, mint egy kis múzeumban. Ott vannak a fali olvasó táblák, a földabroszok, a számoló gép, a természetrajzi ábrák: állatok, növények és ásványok képeivel. A természettani képek a legátalánosabban használtgépek rajzaival; ott van a természetrajzi gyűjtemény s a természettani szertár, no meg a könyvtár, még pedig kettő: egyik az iskolás gyermekek, másik a tanító számára, mert hát a jó tanító is holtig tanul, nem csak a jó pap…

Ez az egész felszerelés egyetlen egy oktatási elv megvalósítására szükséges, s ez az elv azt parancsolja a tanítónak: „ne taníts semmit szóval, ha magát a tárgyat is megmutathatod." …A szemléltető képek sorában nemcsak Magyarországon, hanem talán a külföldön is páratlanul áll az a gyűjtemény, melyet a közoktatási minisztérium ad ki, s melynek fele már megjelent, másik fele pedig már készül s valószínűleg nemsokára közre lesz bocsátva. E vállalatot Gönczy Pál tervezte és pedig olyanformán, hogy legkitűnőbb művészeink vegyenek benne részt, a mi több oldalról is érdekessé tette a kitűnő gyűjteményt…

 

 

 

BAROMFI-UDVAR. Székely Bertalan képe után. (A közoktatási minisztérium által kiadott elemi iskolai „Szemléltető képek" közül.)

 

Bemutatjuk annak egyik legszebb lapját Székely Bertalantól, mely a magyarországi „baromfiudvart" vagyis „házi majorság"-ot ábrázolja. A pulykáktól a kis csirkékig, a ludaktól a galambokig úgyszólván minden egyes alak külön megfigyelés eredménye. Az a változatosság e szárnyasok állásában, helyzetében, 0 az a kifejező helyzet, melyben mindegyiknek, úgyszólván, a benső világa is tisztán visszatükröződik, mutatja, hogy Székely Bertalan tanulmány tárgyává tette ezt a tért is, mielőtt munkájához ült, s a baromfi bonctana mellé a majorsági „lélektan"-t is elleste, hogy hat-hét pulykát ugyanannyi jellemző kifejezéssel vessen papírra.

 

 

 

1876. 1. 6. Holóssy Géza: A tenger hódításai

Hollandia újabb haditervet koholt a betolakodó tenger ellen: ki akarja szárítani a Zuider-tavat*. Az óriási terv, ha sikerül, kitűnő adattal szaporítja majd a technikai tudományok történetét. Csakhogy sikerül-e Hollandiának sokáig megmaradni e defenzív állapotban, nem fogja-e az áramlat a partok hosszában elterülő gátakon keresztül törve, e lapályos országot oly beltengerré alakítani át, mint a XIII. században azzal a területtel tette, melyen most a Zuider-tó van?...

Az Arai-, Bajkál- és Kaspi-tóban a fauna tengeri állatvilágra emlékeztet, hogy a szibériai, tatár s kirgiz lapályokon a só-kivirágzások épp oly gyakoriak, mint a kisebb-nagyobb sóstavak, mindez kétségtelen bizonyíték arra, hogy az Ural keleti oldalait tenger mosta, mely a Kaspi-tóval, sőt a Kaukázus felemelkedéséig a Fekete-tengerrel is kapcsolatban volt. E tengernek megfelelt Dél-Európában a hajdan sokkal nagyobb területtel bírt Közép-tenger, mely a legjelesebb kutatók szerint az afrikai Saharán át, a Kanári-szigetekhez közel, az Atlanti-óceánba torkollott, északon pedig az Alpok déli meredek falait nyaldosta. E korszakban Afrika Spanyolországgal összefüggött, Anglia Franciaországgal és Jütlanddal oly egészet képezett, mely lehetségessé tette a dél spanyolországi és francia növényeknek Angol országban elterjedését. Az Északi-tengernek híre hamva sem volt. Beállott Európában a süllyedés, Ázsiában az emelkedés korszaka. A szibériai lapályokról visszahúzódott a tenger, számos tavat hagyván hátra; nálunk pedig Anglia annyira süllyedt, hogy a hatalmas hullámtorlásnak nem állhatott ellent a porladozó mészből álló calais-i földszoros, s Anglia sziget-csoport lett, a tenger pedig elárasztván Svédország déli részét, (minek maradványai a Máler, Wener s Hjelmar tavak) a botniai öblön és az elsüllyedt Finnországon át a Jeges-tengerrel lépett összeköttetésbe. Finnország ugyan ismét kiemelkedett, számtalan tava maradván emlékül, Skandinávia ismét félsziget lett: de délen tovább folyt a rombolás nagy műve, s úgy látszik, hogy a tenger akarja magát kárpótoltatni az északi részekben szenvedett veszteségei miatt. A calais-i csatornából a Memel folyóig folyvást hódit….

Rotterdam s Amsterdam kövezete a tenger színénél lejjebb fekszik, Dünkirchen s Hollandia számos helyein a szántóföldek 1—2 méternyire vannak a tengerszint alatt. Megjósolhatjuk, hogy a leghatalmasabb gátak sem lesznek képesek a süllyedő Hollandiát a tenger nyomása ellen megvédeni, s hogy a hollandi nép új haza alapítására lesz utalva, ha földjével együtt elveszni nem akar.

 

*Az Északi-tenger öble É.-Holland, Utrecht, Geldern, Oberyssel és Friesland tartományok közt, míg ÉNy-on Texel, Vlieland és Terschelling szigetek határolják. A Zuider egykoron zárt tó (a rómaiaknál Flevo, későbben Almere) volt, amelynek ÉNy-i partjait a tenger hullámai a XIII. sz. elején jó részben elmosták.

 

 

 

1876. 1. 6. Lotz Károly múzeumi falfestményei. I.

A művészetünk majd valamennyi ágában a két utóbbi évtized jóformán meddő volt, sőt minden irányban hanyatlást mutatott. A költészetben Petőfi és Vörösmarty halála, s Arany (reméljük, nem végképp) elhallgatása óta feljebb emelkedést tanúsító műveket nem mutathatunk föl. A zenében Lisztnek és Erkelnek még nem támadtak utódaik, s a színművészet szemmel látható és kézzelfogható hanyatlásnak indult. Egy ágában a művészetnek mégis határozott haladást, s eddig soha nem bírt gazdagságot szemlélünk éppen az utóbbi két évtized alatt: a képzőművészetben.

 

 

 

LOTZ KÁROLY MÚZEUMI FALFESTMÉNYEI: 3. A magyarok indulása az új hazába

 

Nem utolsó helyet foglal el a művésznemzedék tagjai közt Lotz Károly. Itthon levő műkincseink között kétségkívül az elsők egyikét azon képsorozat, mellyel ő, barátja és művésztársa Than Mór társaságában, múzeumunk lépcsőházát ékesítette…Három képet mutatunk be. A harmadik képen már indulnak az új haza felé a harcosok. Egész népözön, mely megindul keletről, hogy vizek ellenében, népek tömegén át és sivatagokon, utat törjön magának Attila hajdani országa újból felépítésére. Elől a daliák lovagolnak a népcsoport élén, s egy marcona vitéz mutatja nekik az utat, melyet a nemzedékről nemzedékre élő szájhagyomány nem engedett egészen bemohosodni még...

—á—r—

 

 

1876. 15. 230. Lotz Károly múzeumi falfestményei II.

Második képünkön, mely az egész ciklus negyedik jelenetét ábrázolja, az ősszerződés vérrel való megpecsételését tünteti fel a művész. A nemzetségfők, kimondva a nemzet egységét a közös vezérfejedelem alatt, s e fejedelemséget az Almos családjához kötvén, öt pontban rakják le a magyar (immár ezredéves) alkotmány alapjait, s ősi szokás szerint fölmetszett karjaikból kiömlő, s egy edénybe felfogott vérrel erősítik meg a reájuk, s az egész nemzetre nézve kötelező alkotmány-szerződést. E marcona alakok, melyekben erő és fenség egyesül a daliás nemességgel, jól illenek az ünnepélyes cselekvényhez, melyet végrehajtani látjuk őket.

Hiú törekvés volna, — írja e falfestmények szakértő s hivatott ismertetője a Kisfaludy Társaságban, Keleti Gusztáv, — a Lotz-féle ciklus egyes részeit különös méltánylással kiemelni. Remeknek mondható az egész, s alkatrészei — mint a gyöngysor — egyenletes tökéllyel folynak egymásból; jellegzetesen és eredeti zamattal, őserőt lehelve itt, női kellemet amott; teljesen uralkodva tárgyán mindenütt, amint azt a dúsgazdag tartalom váltakozó természete követeli, melyet velős rövidséggel, szűk térbe szorított egy-egy csoportozattal kifejezni, a művész nehéz, csaknem megoldhatatlan föladata volt…

 

 

1876. 3. 41. Néhány felkapott eszméről.

K. városában él egy család, melyben hat gyermek közül a két idősebb fiú középtanodai növendék. E fiuk mindegyikének van valami magához való jövedelme, nevezetesen az egyiké egy tehénnek a tej-haszna, miről az naplót vezet s a bevételt egy bádog szelencébe rakja. A másiknak gondja a háznál a tojások összeszedése, amiért ő is ura néhány tyúknak, s az ezek után nyert tojás, illetőleg annak ára az övé, melyről ez is naplót vezet, a pénzt pedig szintén saját szelencéjébe gyűjti. Emellett mindegyik fiú külön jegyzéket vezet azon kiadásokról, melyeket a szülök, az ő személyükre költenek, úgymint ruházatbeli, iskolai stb. kiadásokról. Mikor a szelence megtelik, akkor azt felbontják s tartalmát, mint tőkét, a nyilvántartás mellett az anya veszi át. A fiuk költhetnek is pénzükből, de a szülői tanács kikérése mellett. S nincs magyar család, melynek kebelébe, a sajátságos magyar háztartás folytán, ha más forrásokból és más eszközökkel is, de szinten változatos s eredményében ehhez hasonló rendszert be ne lehetne vezetni….

A takarékosság tudománya és gyakorlása semmiképp sem iskolai tárgy. Amely népet az otthon tanult és gyakorolt takarékosság meg nem tart, azt az iskolai meg nem menti soha örökké. Ahol e részben hiba van, ott ezt a családnál szükséges helyre pótolni... Életmódunknak számba se vételével, körülményekre való tekintet nélkül igyekeznek meghonosítani oly intézményeket, amelyek fölött igen szépen lehet okoskodni, írni és szónokolni, de a melyek nekünk többet ártanak, mintsem használhatnak…

A fővárosokban, hol a házi élet egy-két szobán kívül egy talpalatnyi térre terjeszkedhet, hol házi foglalatosság alig van, hol az élet kényszer állapotban vergődik, s mesterség pótolja a természetet. A fővárosokban az óvodák es gyermekkertek igenis szükséges intézetek lehetnek. De a mi vidéki magyar városaink őrizkedjenek e részben a fővárost utánozni. Tévesztett és veszélyes irányú áramlat ez, mert kórállapotot örökít meg, káros elhanyagolásával annak az egyedül egészséges iránynak, mely szerint az anyák az oktatói gyermekeiknek, öt-hat íves korukig, a mikor rendes iskolába járásuk ideje beáll.

A mi magyar községeinkben óvodák csak, mint ingyenes, jótékonysági intézetek szükségesek, szegény napszámos szülök gyermekei számára.

Az egyik-féle felkapott intézet tehát, mely ellen szót emelek, az iskolai takarékpénztárokon kívül, az óvoda. A másik a gimnasztika. Azt a gimnasztikát értem, melyet annyi apparátussal, oly nagy tüntetéssel behoztak országszerte, kis és nagy iskolákban, de a mely szintén csak fővárosi divat. Óraszámra adnak be nekik ennyi s ennyi sor hetet a vallásosság, ennyit az erkölcs, ennyit az értelem, ennyit a képzelet és emlékezetszükségére.

 A fővárosokban, hol a házi élet egy-két szobán kívül egy talpalatnyi térre terjeszkedhetik, hol házi foglalatosság alig van, hol az  élet kényszer állapotban vergődik, az óvodák es gyermekkertek igenis szükséges intézek lehetnek. De a mi vidéki magyar városaink őrizkedjenek e részben a fővárost utánozni. Tévesztett és veszélyes irányú áramlat ez, mert kórállapotot örökít meg, káros elhanyagolásával annak az egyedül egészséges iránynak, mely szerint az anyák gyermekeiknek, öt-hat íves korukig, a mikor rendes iskolába járásuk ideje beáll, a legalkalmatosabb nevelői és oktatói lehessenek.

Hová lettek a labdázásnak azok a sokfele nemei, és azok a versenyek birkózásban, futásban, ugrásban, emelésben, Hajításban, amiket csak a negyvenes években is elemi iskolák, gimnáziumok, sőt kollégiumok növendékei seregestül gyakoroltak a vásártereken, a város alatti gyepen, a temetőkben és mindenütt, ahol alkalmatos helyet találtak? Ma a gyermekek már az életunt emberek időtöltéseit majmolják komoly szenvedéllyel. Merev, kimért gépiesség, melynél egyrészt pöröghet a nyelv, hangzatos szólamokban áradozhat az álpátosz, másrészt feszülhetnek s edződhetnek az izmok, de a szív rideg s a lélek alant marad.

Ebbe a rendszerbe tartozik a divatos gimnasztika, mely szintén recipe szerint méri ki a mozgás adagjait a kar, mell, derék, láb, stb. izmainak, de el nem foglalja, s gerjedésre nem indítja sem a lelket, sem a szívet. Napról napra több jelből észlelhető, hogy a társadalom fennmaradásának és fejlődésének, a társadalmi életnek eddig ismert és megállapított kellékei s feltételei megváltoznak. A család veszti azokat a tulajdonságait is, melyeknél fogva eddig még a házi tűzhely melege hatotta át és élteti a társadalmat. És ez a végzet be is teljesedhetik az emberi nemen, amikor a társadalom a család nélkül ellehet. De mi még nem tudjuk belátni és kivenni az emberi együttélésnek azt az alakzatát, az együvé tartozásnak azt a biztosítékát, mely a társadalom alkatrészei közt a családot pótolhatná. Lehet, hogy ma már öntudatlanul is e cél felé gravitálunk s tévelyegvén, az új központot elvégre fölfedezzük: de míg az sejtve sincs, addig ne siessünk öntudattal nyakra-főre életbe léptetni oly intézményeket, melyeknél fogva a család idő előtt tönkre megy, anélkül, hogy helyette csak támaszpontot is tudnánk találni. Vagy hát vessük el a gyeplőt, s ahogy lesz, úgy lesz: de akkor legyen vége a házi tűzhely felőli ábrándozásnak és iktatassák az üres frázisok sorába, melyeknek csak volt jelentésűk.

rz

 

 

 1876. 11. 171. Az árvíz alatt.

A régi városházán fekete tábla van kitéve, melyre a vízállást jegyzik föl. Március 3-án este 22 láb 8 hüvelyknyi árvizet jelentett; március 4-én, 5-én, 6-án ugyanannyit. A víz nem akar apadni. Most is víz borítja az elöntött részeket; a Duna alsó vidékein pedig szaporodott a szerencsétlen városok, községek és falvak száma, melyek az özönvíz apadását várják. Ily hetekig tartó árvízről nem is álmodott senki.

A fővárosban sokan a Duna szabályozást okolják, nevezetesen a soroksári Duna-ág elzárását. De vajon mit okolnak Mosontól* kezdve, le egész Pancsováig? A budaiak és ó-budaiak kérték is a soroksári ágat elzáró töltés széthányását. A szakértők kimondták, hogy az nem vinné el a vizeket az elöntött utcákból és házakról. A szakértőknek és mérnököknek van most elég dolguk és stúdiumra való alkalmatosságok. A mérnök és építész-egylet tagjai külön gőzhajón járták be az elöntött vidék egy részét, hogy a roppant árvíz hatását tanulmányozzák.

 

*Moson (németül: Wieselburg) Mosonmagyaróvár része

 

 

1876. 11. 169. Borostyám Nándor: Az ellenséges Duna.

…Egy-két házban, melynek egyik-másik fala dőlt csak ki, almáriumot, ágyat, széket látsz lebegni a porhanyós vályogfal sarával kevert vízben, mely a mestergerendát éri el majdnem. A magas kútgém alig néhány lábnyira áll ki a vízből. Egy összedőlt házból csupán egy keskeny darab fal maradt épen, s azon még ott függ sértetlenül a konyhaedény: néhány lábas és fazék. Mily csodás szeszélye a véletlennek, hogy ép a legtörékenyebbet tartja épségben.

Ha a pusztulás e siralmas helyéről csavargőzösön térsz vissza a fővárosba: magad előtt látod az elöntött Margit-szigetet s a budai partot is, melynek hosszú főutcáján — hol itt-ott az ablakok keresztfájáig ér az ár — egyre ladikok sürögnek-forognak. Egyik rajzunk ebből mutat be egy részletet. Budán, úgy ahogy beletörődnek az emberek a keserű kényszerhelyzetbe. Az élénk forgalom, mely máskor a vízi város főutcáján, a bomba- s a fazekas-téren uralgott, most a várhegy lejtőjén fekvő utcákon oszlik meg, hová a legmagasabb árvíz sem hatolhat föl. A boltjaikból kiszorított kereskedők, az áruhelyeikről elűzött mészárosok és hentesek, s mindenekelőtt a kofa-nép most ideiglenesen ezen utcákban ütöttek tanyát. Falragaszok útján hirdetve vásárlóiknak, hogy az árvíz tartama alatt hol találhatók. Fölfordult világ mindenütt.

Bp, Vizivárosi kapucinus templom - Templom.hu

www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,572,0,0,1,0

 

 

 

1876. 12. 182. Vaszary Kolos - Guzmics Izidor: Az 1825. pozsonyi országgyűlés megnyitása és első ülései.

Az 1825-ki országgyűlést 1825. július 3-án Bergamo-ban kelt királyi levél szeptember 11 -re hívta össze Pozsonyba, mely napon minden követnek meg kellett volna ugyan jelennie, de a bevett szokás szerint még három nap engedtetvén a gyülekezők varasára

13-dik Szeptemberben kérdésbe jött, hogy magyar nyelven íródjon-e csak a Regnicolaris Sessiók Diariuma, vagy deák nyelven is, mint ezelőtt volt…

14-ik Szeptember volt a legelső országos gyűlés, kezdődött 10 órakor. Méltóságos Szögyényi Zsigmond Personalis úr mondott egy szép beszédet a Statusok palotájában, melyben gratulált a Rendeknek, és a Diéta célját, úgymint a Királyné koronázását, és az ország dolgainak igazgatását adta elő magyar nyelven…Mind a két Tábla a Jezsuiták templomába ment, hol maga a Prímás szolgált misét.

17-kén volt pompás bejövetelek Ó Felségeknek Pozsonyban, mely solemnitás sok hazafit, sok idegent Pozsonyba csalt…Ő Felségek a Király és és Királyné délutáni ötödfél órakor érkeztek Pozsonyba, utazó kocsikon, és a Prímás külső kastélya előtt levő térségen (Fürsten Alléé) készített pompás sátorban szállottak be, hol maga a Prímás köszönté a Felséges Vendégeket deákul, s ezt viszonozta Ő Felsége….

Gróf Sándor* Ő Felségek Sátora elébe rúgtatván, három oly borzasztó ugratással tette parádéját, hogy  kik látták a hely méltóságáról elfelejtkezve felkiáltottak, és magát a Királynét is felkeltette üléséből ezen salto mortale, hogy állva szemlélje a tüstént földre terülő és lelkét kiadó lovagot….

18-án Ö Felsége a Király is királyi méltósággal, több fő emberektől kísértetve megjelent, és az ő számára készült trónuson ülve magyar nyelven köszöntetett herceg Koháritól. Erre Ő Felsége deákul felelt…

 

*gróf Sándor Móric, az Ördöglovas. Nyaktörő lovas mutatványairól és viharzó vágtáiról Európa-szerte beszéltek. wiki.

 

 

1876. 12. 186. A Stone-féle nyereg-vaspálya.

Budapesten is naponként tapasztalhatunk, hogy a lóvonatú vasút a kocsi-forgalomnak, ez pedig a gyalog közlekedésnek mindegyre útját állja, mi által természetesen hosszabb-rövidebb késedelem áll be…

Stone amerikai tábornoknak úgynevezett nyereg-vaspályája az utcák színe fölött halad olyanformán, hogy az utcai rendes közlekedés alant háborítatlanul folyhasson a maga megszokott útján. A teherszállító kocsikat egyetlen sínre téve vagy sodrony-kötélre függesztve vontatják tova…

A Stone-féle kétemeletes kocsi vas oszlopokon nyugvó hasábidomú szögletes  vágányon halad. E vágány, vagyis a vaspálya teste rácsozott vasgerenda, melyre fölül az egyenként egymás után haladó kerekek számára egy sin, alul pedig két felöl a párosával egymás mellé helyezett irányzó hengerek számára egymással párhuzamosan haladó két sin van alkalmazva.

 

 

A Stone-féle nyereg-vaspálya.

 

A Stone-féle vaspálya mozdonyának a felső, vagyis hasábos vágány mindkét oldalán kettős kazánja és saját tengelye körül forgó gőzgépe van. Egyik rajzunk e célszerűnek látszó találmány keresztmetszetét, a másik ugyanannak oldalképét mutatja, ez utóbbi azt is kellőképen előtüntetve, hogy ez uj szerkezetű utcai vasút a rendes gyalog közlekedést csakugyan legkevésbé sem akadályozza.

 

 

1876. 12. 180. B. N.:  Budai árvízképek

 …A kiöntés csak azon alacsony fekvésű útvonalra terjed, mely a Gellérthegytől Buda Újlakig nyúlik el, s a lánchídon felül vízivárosi fő-utca, azon alól pedig tabáni fő-utca név alatt ismeretes. De ezen útvonalnak is vannak víztől megkímélt helyei; így a lánchídtér, s környéke. A Margithíd följárójától a császárfürdő felé vonuló utcának azon részlete, mely e fürdőhöz közelebb esik. E pontok 27—28 láb magasságban fekszenek: a víz odáig nem hathatott el. A császárfürdőn felül azonban a Buda-újlaki és ó-budai partrészlet egész hosszában el van öntve…

A tabáni s a vízivárosi főutca ugyanis már 20 lábnyi vízállásnál el lett öntve. E víz természetesen nem a parton csapott át, mely Buda egész hosszában magasabb 20 lábnál, hanem a csatorna-nyílásokon át tódult az utcára. Mert a budai csatornák nem voltak elzárhatók, mint a pestiek…

A  száraz helyekkel csónakok tartják fenn a közlekedést. A derék evezősök — köztük tűzoltók is — fáradhatatlanul szállítják ki, s be az elöntött házak lakóit. A bombatér, máskor élénk piaci élet színhelye, s telve mészárosok, hentesek, zöldségárusok áruhelyeivel: most nagy tó, melyen csónakok sürögnek-forognak.

Hasonló képet tár elénk a Gellért északi lejtőjének aljában elterülő tabáni főutca.

 

 

 

 

Budai árvízi képek: A vízivárosi plébániatemplom a Bombatéren. (1876)

 

Ha a lánchíd felől jössz: egy keskeny földnyelven, mely a rakpart rostélyfala mentén vonul el, jó darabnyira magad előtt látod a kiöntést, mely a Széchenyi szállodától a Debrecen szállodáig terjed, ahol pallóhíd köti össze az említett földnyelvvel a dombnak vivő utcát. E deszkajárdán túl azonban az elöntött tabáni fő utcát látod előtted, hol csupán csónakokon közlekednek. Az emberek itt is beletörődtek a kényszerhelyzetbe. A boltok zárva, a földszinti lakások vízben, ellenben az emeletekben élet, mozgalom. A Duna soron azonban sok ház egészen üresen áll, minthogy azok mélyebben állnak vízben. Egy pár állapota már most is rosszal fenyeget. Itt-ott azonban nyitott bolthelyiség tűnik szemedbe. Csakugyan: emberek tanyáznak a pár lábnyi mély vízzel telt boltban. Egy élelmes pálinkamérő deszkákból állványt rögtönzött boltjában, s bár a helyiségben térdig érő víz van: az állványon száraz lábbal foglalhat helyet az érdemes pálinkázó közönség… Szerencsére csak néhány ház dőlt be Óbudán. azonban félni lehet, hogy az árvíz eltakarodása után számuk jelentékenyen fog szaporodni.

 

 

1876. 18. 281. Kvassay Jenő: A párisi szekerekről

Nem regényes helyek, érdekes csoportozatok vagy képtárak és gyűjtemények köréből akarjuk tárgyunkat meríteni. Megelégszünk szerényebb témával is és olyasmit kísérlünk meg leírni, amit író nem igen vett tolla hegyére — a párisi szekereket.

Ha a városligetben olykor-olykor kétkerekű csézában két lovat egymás elé látunk fogva, ha nem is fakadunk ki élőszóval némely fiatal dandyk különcködésén, de szempillantásunk elárulja, hogy mily gondolatokat keltett fel bennünk. Parisban öt-hat lovat láthatunk ugyancsak kétkerekű taligákba egymás elé fogva, négykerekű szekér pedig a ritkaságok közé tartozik.

A kísérletek, melyek a két és négykerekű szekerek összehasonlítása céljából történtek, világosan kimutatták, hogy az erőveszteség az előbbieknél tetemesen kevesebb, amint ez várható is volt. Mindenekelőtt a tengely-súrlódás annyival kisebb, minél nagyobb a kerék átmérője. Ugyanazon sebesség mellett kevesebb a fordulati szám. A kétkerekű szekereken pedig oly nagy kerekek vannak, hogy a tengely síkja a ló szügyével egybe esik, mi egyszersmind másik oka annak, hogy az erő még jobban kihasználtatik. Mert az erő és haladás iránya egybeesik, míg például hajóvontatásnál, hol az erő és haladás iránya szöget képez, annál több a veszteség, minél nagyobb a vontató kötél és a haladás iránya közötti szög. A kísérletek és az elmélet egyaránt igazat adnak a kétkerekű taligának. Egyetlen hátránya szerintünk az, hogy állandósága, stabilitása kisebb. Hamarabb felfordulhat rossz úton, mint a négykerekű szekér, miért is nálunk, hol a jó utak ritkák, mint a fehér holló, nem egyhamar kaphatnak lábra. Magyarország abban a mértekben fog emelkedni, a mily mértékben lehetővé válik a kétkerekű szekerek használata a négykerekűek ellenében, vagyis a mily mértékben javulnak országos, megyei és helyi útjaink. A francia és angol kétkerekű szekerek között az a lényeges eltérés van, hogy míg a francia szekér a tengely körül teljesen egyensúlyozva van, azaz sem üresen,„ sem terhelten nem nehezedik semmi teher a vonó állat hátára, addig az angol szekereknél a tengely kissé hátrább van téve, mi által a súly egy részét az állat hordani kénytelen, mint például a hátas ló.

 

 

1876. 22. 340. Az élettani intézet Budapesten.

…Minden embernek tudni kellene, melyek testének részei, s miként működnek ezek. Csakis tudással ítélhetjük meg helyesen azt, hogy mi szolgál egészségünknek javára, s miként óvhatjuk meg magunkat az egészségünkre veszedelmes ártalmaktól. Az egészségtan tételeit csak ugy érthetjük meg, s azt ugy egészben, mint részeiben csak akkor méltányolhatjuk, ha az élettan körében eléggé otthonosak vagyunk. Az élettan azonban nemcsak azon okból fontos, mert az egészségünk védelme végett szükséges ismeretek megszerezhetését lehetővé teszi. Megtanít arra, miként lehet az állatok és az ember felettébb bonyolódott szervezeteit a kutatásoknak hozzáférhetővé tenni, s azokhoz kísérleti utón kérdéseket intézve, még a legrejtettebb részek működését is kitudni…Az intézet vezetője dr. Jendrassik Jenő tanár, már évek óta sürgette egy uj élettani intézet létesítését…Trefort Ágoston vette át a közoktatás vezetését, s ínséges viszonyok közt sinylődő tudományos intézeteink épitése ügyét páratlan buzgósággal és ritka eréllyel felkarolta.

Az intézet az Esterházy-utcában fekszik, mind a négy oldaláról szabad, s így annak minden helyiségébe elegendő világosság és üde levegő jut. Rajzunk annak homlokzatát és északi oldalát mutatja, honnét az intézetbe a bejárás vezet. Skalnitzky építész azon volt, hogy az élettan tudományos fontossága már a külsőben kifejeztessék, s valóban az épület igen díszes és fővárosunk legszebb palotái közé sorozható. Főrésze egy emeletes, az oldalszárnyak azonban földszintiek s a pince-helyiségek mind intézeti célokra használhatók.

Az épület középpontját a nagy tanterem képezi, mely magasságban földszintet és egy emeletet foglal el, s 160—200 hallgatót fogadhat magába. Itten történt f. hó 20-án az intézet bemutatása fényes közönség előtt. Ott láttunk számos országgyűlési képviselőt, a Magyar Tudományos Akadémia több tagját, egyetemi tanárokat, fővárosi tisztviselőket, hírlap-tudósítókat, kik nagy figyelemmel hallgatták Jendrássik Jenő előadását s érdekeltséggel nézték a véghezvitt kísérleteket…

 Az intézet négy osztályból áll, melynek egyike a górcsövi vizsgálatokra, másodika természettani élettani kutatásokra, harmadika élőállatokon történő kísérletekre, míg negyedike élettani vegytani munkálatokra szolgál. Ennek három földszinti szoba, kis tanterem és három pincehelyiség ideiglenesen a közegészségtani tanszék részére engedtetett át. Az első emeleti utcai helyiségekben a tanár és a tanszéki segédek lakásai vannak, míg a szolgák részint a földszinten, részint a pince-helyiségekben laknak, hol még a kísérleti állatok (házinyulak, kutyák, lovak) tartására szolgáló ólak is találhatók, valamint ott van az egész épület részére szolgáló forróvíz-fűtés központi készüléke is. X

 

1876. 24. 375. Amerika fegyvergyárai.

A Remington-féle fegyvergyár Ilionban, Új-York államban, nemcsak Észak-Amerikának, hanem az egész föld kerekségének legnagyobb fegyvergyára. Az 1870—71-iki francia-német háború alatt e gyár vállalta el a fegyverszállítást a franciák számára. A gyártelep valóban óriásinak mondható, minthogy Remington gyárépületei több, mintnégy hold területet foglalnak el. A gyártulajdonos 1300—1400 munkást foglalkoztat gyárában. 6—10 000 tonna szenet használ föl évenként, s rövid hét hónap alatt több, mint 170 000 darab első minőségű fegyvert tud előállítani. A Remington-féle fegyvergyár, mely 45 év óta áll fenn, az egész világon a legnagyobb. Ha szükség van rá, egyetlen nap alatt 1400 saját találmányú kitűnő hátultöltő puskát képes tökéletesen elkészíteni. Az utóbbi évtized alatt e gyár hatalmas virágzásnak indult. E fölvirágzást Remington főleg az 1866-diki osztrák-porosz háborúnak köszönhette. Akkor kezdték belátni az európai hatalmak, hogy mily gyarlók az általuk addig használt lőfegyverek a poroszok puskáihoz képest.

Egyetlen amerikai fegyvergyár több fegyvert képes készíteni, mint Angol ország összes fegyvergyárai együtt. Hogy 300 000 darab Martini-Henry féle lőfegyvert előállítsanak, melyekkel az angol hadsereget ellátni 1871 elején elhatározták, az összes angol gyáraknak négy egész évre volt szükségük…

A hartfordi gyár nem csupán a Beadan-féle hátultöltő fegyvereket, s a híres Colt-féle revolvereket, hanem az apróbb fajtájú nehéz lövegeket (ágyúk) mindenféle típust, bárminő mennyiségben elő képes állítani…

 

 

1876. 27. 427. Egy muszka Jászberényben

Jászberény magyarságát ugyan csak kedvező világításban tünteti föl a kormány azon eljárása, hogy a veszedelmes pánszláv izgatókat — akár külföldiek, akár belföldiek — Jászberény városába internálja. Az a muszka, kinek a tavaszon mutattak ott lakást, elég művelt, és sok nyelvet beszélő fiatalember; elég érdekes alak is helyzeténél fogva, mert a hír azt beszéli róla, hogy Andrássy Gyula gróf és Gorcsakoff herceg egész diplomáciai tárgyalást folytatnak felette. A fiatal muszka csakugyan politikai ügynök, mint a nála talált iratok mutatják. Az orosz kormány azonban követeli kiadatását, azon az alapon, hogy ez az ember csaló, kinek iratai hamisak, s így az orosz kormánynál kell elvennie érdemlett büntetését. Minthogy azonban az iratok nagyon is hitelesnek mutatkoznak, s a csalásnak semmi nyoma, még árnyéka sem mutatkozik bennük, Andrássy nem szolgáltatta ki, hanem letartóztatta igazolásul, hogy t. i. Oroszország keze csakugyan kotorász a délszláv dolgokban Dunán innen és Dunán túl. A belügyminiszter tehát leküldte Jászberénybe, s a jászkun kerületek alkapitányára* bízta azon meghagyással, hogy nagyon kell rá vigyázni, de úgy, hogy az ipse szabadnak érezze magát. Az alkapitány úr (Sipos Orbán) dilemmában érezte magát, hogy biztos őrizet alatt is, meg szabadon is tartsa az ifjú kozákot, mert nem igen lehet vele alkudozni — miután kijelentette, hogy kedvező alkalommal okvetlenül meg fog szökni. Amily kedélyes és fesztelen volt e nyilatkozat, éppen oly őszinteséggel adatott tudtára, hogy a szökést nem jó lesz megkísérteni, mert az ina, vagy az a fölött domboruló testrésze, megérezheti, hogy Jászberényben lehet tréfálni, de nemcsak meggymaggal szokás lövöldözni. A fiatalember a jászkun kerületi törvényhatóság és a jászberényi királyi törvényszék közös udvarán egészen szabadon sétálgat. Ott az udvaron még csak annyit sem vesz észre, hogy figyelemmel kísérik.   A kíváncsiakkal szívesen áll szóba, ha németül, franciául, vagy valamelyik szláv nyelven tudnak beszélni. De már kinn a városon nem járhat olyan otthonosan, mert a jászkun alkapitány nem kockáztathatja azt, hogy önkénytelen vendége be találja szavát váltani, azért rendesen őrökkel kísérteti. Különben pedig mindezek mellett is jól érzi magát a fiatal gavallér, s mindennel el van látva, amire szüksége van s mindent megszerezhet gyönyörűségére, és amire költsége telik.

Nemsokára pajtása is lesz, mert a nála sokkal veszélyesebb, hírhedt pánszláv izgatót, Pelagics-ot is Jászberénybe fogják szállítani. Csak a múlt évben kísértette ki e kétes jellemű zavargót kormányunk a magyar állam területéről, s az utóbbi bolgár lázadásnak egyik legszájasabb vezére vált belőle. Pár nappal ezelőtt egy csapattal jött át határunkon, s egy katonai őrjárat elől elmenekült. De megtalálták a közös hadsereg katonái s június 28-án már Budapesten volt, hol egy kicsit megpihent. A pihenést majd Jászberényben folytatja, hol ő is Sipos Orbán jászkun kerületi alkapitány úr gondos figyelemben részesülő vendége lesz.

 

*Midőn Dobó István átvette az egri vár vezetését, Ghemes Ferenc kapitány alatt két alkapitány, 14 tizedes s 120-30 legény állott.

                                                          http://193.224.44.190/hvt/2kot/23r29fej.htm

 

 

 

1877. 11. 166. Az első keresztesek Magyarországon.

…II. Orbán pápa 1094-ben Piacenzában egyházi zsinatot tartván, maga is felszólította a keresztyén fejedelmeket a szent föld visszafoglalására. A felhívás rokonszenvre talált a francia, angol, spanyol, burgundi és német fejedelmeknél és népeknél: a kereszthadjáratot elhatározták… Méltatlan gyilkolással indult meg az első keresztes háború. A magyarok meghallván a borzasztó gyilkolás hírét, fegyverre kaptak s haddá csoportosultak a keresztesek ellen…1096 június közepén egy minden eddiginél nagyobb, kétszázezerre menő gyülevész sereg jelentkezett a határszélen Emico, rajnai gróf vezérlete alatt. Klastromból megszökött apácák, férfiruhába öltözött feslett életű nők egész hada keveredett itt össze a kalandorok és martalócok seregével. Vezérük maga már otthon is j inkább rabló volt, s a merre vonult, mindenütt kegyetlenkedett. Már ettől Kálmán is megtagadta az átvonulást. De ők Óvárt bevették, magát a királyt is ostrom alá fogták s erősen szorongatták Mosonyban. Ennek ostromát tünteti fel képünk. A magyarok vitézül ellent álltak a túlnyomó erőnek, sokszor intéztek ellenük sikeres kirohanást…

Kálmán, látván a keresztesek készületeit, maga is meggyőződött, hogy ez lesz az utolsó ütközet, mert a falak már tovább ellent nem állhattak. Összegyűjtötte tehát seregét, s lelkesítő beszédet intézve hozzá, oly erővel rohant a győzelmét már markában tartó ellenségre, hogy az rémült futással menekült. A roppant keresztes had részben a magyar kardok alatt, részint a Duna és Lajta vizében, részint a mocsárokban csaknem egészen megsemmisült, sokan foglyul estek. Emico visszamenekült hazájába, hol meg is halt. A monda azt beszéli róla, hogy halála után több társaival együtt látták őt lánggal égő páncélban bolyongani, kérve az embereket, hogy alamizsnát adjanak a szegényeknek, imádkozzanak lelkéért és bűneinek bocsánatért. E gyülevész nép után, szeptember utolsó hetében Bouillon Gottfried lotharingi berezeg testvére Balduin, Greis Werner és flandriai Balduin vezérlete alatt százezernyi jól fegyelmezett had érkezett az ország határaihoz. A vezérek innen tizenkét tagból álló követséget küldtek Kálmánhoz, megkérdezni, miért bánt úgy az Emico hadával? Kálmán fényesen fogadta a követeket pannonhegyi palotájában, s elmondván okait, találkozóra hívta meg Gott-friedot Sopronba, vele a sereg átkeléséről értekezendő. A fejedelem értesülvén Emico viselt dolgairól, teljesen megérdemeltnek monda sorsát s 300 lovag kíséretében Sopronba ment, hol a fejedelmek találkozáskor barátságosan megölelték egymást….

*

Könyves Kálmán (1074 körül – 1116. február 3.) magyar király 1095–1116 között. I. Géza fia,.Tanult királyunk volt, s ebből ered a "Könyves" név….A keresztes háború során Emiko gróf már nem kapott engedélyt a belépésre, ezért ostrom alá vette Mosonyt. A király azonban itt is győzelmet aratott…wiki.

 

 

1877. 20. 307. Képek a keresztes háborúkból.

VI. Jeruzsálem bevétele.

Nem követhetvén nyomról nyomra a keresztesek fáradalmas útját, folytassuk a történet följegyzését Jeruzsálem falainál.

Jeruzsálem négy hegyen épült, melyek neve Zion, Akro, Moria és Bezetha.

Jeruzsálemtől éjszakra olyan a vidék, mint egy síkság, de éjszaknyugat felé emelkedő. Kelet felé folyik a Éidron patak, mely nyaranként rendesen kiszárad s csak a Moria hegyen fakadó Sziloe forrás nyújt kevés sós és kellemetlen izü vizet. Éjszakról délfelé terjed a Joszafat völgye, mintegy 10 000 lépésnyi hosszuságban és 400 lépésnyi szélességben. Kelet felé esik a Gecsemane kertje a gyönyörű kilátást nyújtó olajfák hegye tövében. Ebben a korban a városnak négy kapuja volt. A város ama részeit, melyek a természettől nincsenek eléggé védve, kettős fal veszi körül, s Zion északnyugati fokán van a Dávid tornyának nevezett vár, mely rendkívül erős. Az itt Omar kalifa által épített mecset is erős falakkal és árkokkal van körítve, s elő-udvarába hét roppant kapu vezet, mind tornyokkal megerősítve.

 

 

 

 

A KERESZTES HÁBORÚKBÓL: JERUZSÁLEM OSTROMA. — (Dóré rajza)

 

 

 

1877. 22. címlap. A budai honvéd-emlék leleplezési ünnepélye

Ez idén, huszonnyolc év múlva, állítottak emléket a Buda vára ostrománál elesett honvédek hamvai fölé. Azt fölavatni jött most ide a kis gyülekezet.

Keskeny, hosszú a sírhalom, ahol az elesettek pihennek. Ennek közepén emelkedik a gúla-alakú szürke márvány-síremlék, négy golyón nyugodva, tetején égő bombát ábrázoló jelvénnyel. Egyszerű sirkő csak, monumentális igények nélkül,

 

 

 

 

A BUDAI HONVÉD-EMLÉK LELEPLEZÉSI ÜNNEPÉLYE

 

 

A sírkő négy oldalán a következő föliratok olvashatók.

A homlok-oldalon: Itt nyugszanak az 1849 május 21-én Budavára bevételénél elesett vitéz honvédek porai. Áldás emlékükre!

A hátsó oldalon: Az 1848/9-ki honvédek emléke éljen örökké!

A jobb oldalon: A honért és függetlenségért vérzettek el.

Végre a negyedik oldalon: Felállította a budai honvédegylet által kiküldött bizottság 1877  május 21-én.

-rs

 

Az emlékmű a MOM-parkban, az egykori Németvölgyi temető helyén áll.

http://www.hegytortenet.hu/gyujtemeny

 

 

 

1877. 22. 342. Képek Romániából

Amint híre terjedt, hogy az oroszok átlépték a Pruthot, lett nagy rémület Romániában. Mindenki bizonyosnak hitte, hogy a török, mint minden eddigi orosz elleni háborújában, úgy most is átjön a Dunán megszállani a jobb parton álló erős váraival átellenes pontokat…Lett tehát rettentő futás minden Dunamenti városból és faluból, befelé a távolabbi vidékre. Gyurgyevóról az első három napon át minden 2—3 órában egy-egy zsúfolásig tömött vonat indult Bukarest felé, a falvakról a nép szekerekre rakta féltettebb házi bútorait s gazdasági eszközeit és futott…

Mikor Abdul Kerim meglepte a világot megfoghatatlan mozdulatlanságával, melyet méltán néztek mindenütt a török tehetetlenség kiáltó bizonyságának: akkor a román katonaság újra megszállta a 10 napig üresen állott erős és Viddin fölött uralkodó Kalafatot, a szétriadt lakosság pedig visszaszállingózott a Dunához és folytatni kezdte rendes foglalkozását…

A kozákok most sem sokkal szebbek, mint mikor hazánk földjét taposták. Ronda ruházatú, apró lovú, hosszú lándzsával és revolverrel fegyverzett vöröses képű, durva kinézésű emberek. Most még a velők egy hiten lévő s már szövetségesnek tekintett románok irányában elég előzékenyek, hanem Kis-Oláhországban megjelenésük — holott az egyezmény szerint ide nem jöhetnek — mutatja immár, minő tiszteletben tartják az oroszok a gyöngébbnek tett ígéreteket! Az előcsapat bejövetelét láttuk. Adja Isten, hogy mihamarabb megláthassuk az utócsapatnak kitakarodását is!

 

 

1877. 23. 356. Sámi Lajos. Oroszország belső bajai

Az orosz népet ma még nem tarthatjuk európai nemzetnek; tényleg félig-meddig az de lényegében ma is keleti és ázsiai, legalább is annyira mint a török nép, sőt ha igazságosan ítéljük meg a dolgot, igen sok tekintetben ázsiaibb és keletibb emennél. A nyugat nemzetei, az angolok, franciák s még a németek is, úgy látszik, hogy az orosz életet, sőt nem ritkán az orosz nemzet ós kormány tényeit és szándékait is, egészen nyugat-európai szempontból ítélik meg, holott ha közelebbről veszik szemügyre s gondos tanulmányuk tárgyává teszik az orosz viszonyokat, rögtön látni fogják, hogy az orosz nép s az orosz birodalom csak földrajzi véletlenségből, tehát csak esetlegességből tartozik Európához.

Szeretik felhozni Oroszország barátai, hogy e birodalom és lakói Nagy Péter cár kora óta óriási előhaladást tettek a művelődés terén. A dolog nem áll így egészen; Oroszország nem tett oly nagy előhaladást, mert a reform-áramlatokkal szemben mindig passzív magatartást tanúsított, hanem tétettek vele a viszonyok és körülmények. Oroszország csekély fokú civilizációja olyas valami, a mit népére mintegy ráerőszakolt ugyan a külső, nyugati befolyás, e nagy ellenállhatatlan hatalom, melynek azonban céljaival, eszméivel és törekvéseivel az orosz nép soha sem rokonszenvezett, s azokat nem tette a magáéivá; vérévé, testévé nem váltak azok.

Kényszerűségből alá vetette magát e parancsoknak, de azokban sohasem nyugodott meg. Kedvetlenül és zúgolódva fogadott minden újítást. E változtatások európai színezetű állammá tették Oroszországot, de az oroszokat nem tették európaiakká. Ma is oroszok ők, abból a régi, félbarbár, fél-keleti fajtából, a melyhez a mongolok és tatárok tartoztak, s gondolkozásmódjuk ma is olyan, mint őseiké volt századok előtt.

Egy s más dologban mégis közeledtek az oroszok a nyugati népekhez- A szocializmus, kommunizmus és nihilizmus óriási mértékben van elharapózva közöttük, annyira, hogy ha Oroszország veszteni talál a mostani háborúban (kívánjuk neki teljes szívünkből!), akkor aligha bomlásnak nem indul a roppant birodalom egész belső mivolta. Oly tömérdek különböző nemzetiségből, vallásból és felekezetből álló birodalom és társadalom a legszigorúbb zsarnoki kormányzás alatt nem is állhat fenn sokáig. Csak közelebbről is olvashattunk szocialista mozgalmakról és összeesküvésről Oroszországban; felforgató és romboló eszmék terjedéséről…

A szocializmus mégis be tudott szivárogni Szt.-Pétervárnak árgus-szemű őrködése mellett, s az egyenlőség ós testvériség eszméi hódításokat tettek úgy a moszkovita főurak fővárosi palotáiban, mint a Fekete- és Káspi-tenger partjának és az Ural bérceinek távol eső helységeiben. S a mi e fontos jelenséget még feltűnőbbé, meglepőbbé teszi, ez ama bámulatos könnyűségben és gyorsaságban áll, mellyel —a muszka népfaj és gondolkozásmód alantias voltánál fogva — minden uj eszme vízözön módjára terjed szét az ottani nép milliói között…A kommunizmus és internacionálé szelleme, mely Francia-, Spanyol- és Olaszországban egészen kihaltnak vagy legalább is alvónak látszik, Európának legzsarnokibban kormányzott és legműveletlenebb népénél ütött állandó tanyát.

 

1877. 25. 395. Dr. Kossutány Tamás, magyar-óvári gazdasági akadémiai tanártól „Magyarország jellemzőbb dohányainak kémiai és növényélettani vizsgálata" című tanulmány első része jelent meg a természettudományi társulat kiadásában; a csinosan kiállított füzet bolti ára 1 frt; társulati tagoknak 80 kr. Szerző 150 dohányfajtát tett vizsgálatainak tárgyává, s egy táblázatban kimutatja azok ammóniák, nikotin, hamu és salétrom tartalmát. Egy másik táblázatban bemutatja a talaj befolyását a dohány minőségére, majd meg szakavatottan értekezik a művelésmód s az erjedés befolyásáról a dohányra. Végül a különböző fajú dohányok kóstolásának eredményét teszi közzé, melyeket Deininger Imre szintén óvári tanár végzett, ki a dohányfajok izét, zamatát, égését és erősségét bírálta meg. Ennek bírálata, melyhez csibukot használt, az elemzés eredményeivel elég jól egyezik. A pipázókat érdekelheti e munka. Többi közt azt mondja a szerző:

Az égés minőségének a dohány erős voltára befolyása van, s pedig minél jobb égésű a dohány, annál gyengébbnek tetszik az. Ez okból minden körülmény, mely a dohány égését elősegíti, gyöngébbé teszi azt. így befolyással bírnak: a dohány nedvessége, a vágás minősége, a pipa vagy szivar alakja, a pipa megtömésének módja. Ezért egy s ugyanazon dohány, mint papírszivarka gyönge, csibukból erősebb, magyar hosszúszárú pipából szívhatatlanul erős; továbbá ugyanazon dohány kockára vágva gyöngébb lesz, mint vékony laskára (török módra) vágott állapotban.

 

 

1877.  33. 518. Orosz lókereskedők a Don vidékén

Az oroszokat rendkívül nagy költözködési és kóborlási vágy jellemzi. E vágy nagyobb mértékben nyilvánul náluk, mint e világ bármelyik más nemzeténél. Nem világszerte kóborolnak ők, mint a zsidók és cigányok, hanem inkább saját hazájukban. Az oroszok hazája oly nagy, mint akár egy egész világrész. E különös hajlandóság a kószálásra nem csupán a szegényekben van meg, hanem az előkelőkben, és gazdagokban is.  Gazdag kereskedők kereskedelmi ügyekben gyakran félévig, sőt ennél tovább is elutazgatnak Oroszország különböző vidékein, s csupán a karácsonyt és húsvétot töltik családjuk körében. E hajlam különösen déli Oroszországnak kevés földbirtokkal rendelkező népénél van kifejlődve; a dél-oroszok az összes karavánüzletet és ló-kereskedést nemcsak hogy kezükbe kerítették, hanem monopolizálják is azt. Ezek a ló-kereskedők nyakukba veszik a birodalmat és bebarangolják azt keresztül-kasul, vásárról-vásárra járva, csereberélve folytonosan. A mi lovat egyik vásáron vettek, azt a másikon ismét eladják, s ők szállítják a kormánynak is a lovakat.

Legjobb üzletet a kormánnyal szoktak csinálni. A kormány méregdrága áron jut a lovakhoz, részint azért, mert a ló-vásárlással megbízott közegei is kegyetlenül csalják, részint pedig azért, mivel vannak lovasezredek, főleg a testőrseregben, a melyeknek a lovai egészen egyszínűek. Igy tehát a lovak színére is súlyt kellvén helyezni, nagyon természetes, hogy a rátartó kereskedők igen jól kizsákmányolják a kormány e különös szenvedélyét. A remonta--lovak szállítását többnyire gazdag fiatal tisztek közvetítik a kormány számára, s ez üzletbe saját pénzükből is jelentékeny összegeket helyeznek, miért aztán a kormány magasabb ranggal és rendjelekkel tünteti ki őket.

A katonalovak beszerzésének és szállításának közvetítésére lókereskedőkből egy sajátságos érdektársaság alakult, melynek tagjai bebarangolják a roppant birodalmat széltében és hosszában. Ügynökeik többnyire cigányok, kik nélkül tisztességes lóvásár nem is eshetik meg déli Oroszországban, hol a cigányok épen úgy értenek a ló-kupeckedéshez, mint nálunk. A lókereskedők valóságos nomád életet folytatnak, és nem riadnak vissza sem az úttalan sivatagoktól, sem folyóktól és mocsároktól, ha egy kis jó üzletre van kilátásuk. A kormány ügynökei által kiszemelt lovak megvételénél nem kímélik sem a költséget, sem a fáradságot, csak hogy a remonteur urakat kielégíthessék. Van aztán ilyenkor áldomás, de mekkora! A pezsgő patakokban folyik…Minő fáradságokat kell a lókereskedőknek kiállaniuk! Bár az ut csaknem járhatatlan, egész ló-szállítmánnyal közelednek a Don partjához, hogy a lovakat tutajon átszállítsák. A kereskedők három fogatú kocsin (trojka) mennek elöl, melyhez az eladásra szánt lovak oda vannak kötözve. A Don partjához érve, az út felől tudakozódnak, hogy a vásárról, melyen lovakat venni és eladni szándékoznak, el ne késsenek.

 

1877. 34. 539. A történelmi társulat pozsonyi nagygyűlése

…Pozsony nagyobb város lévén, mint ahol eddig a történelmi társulat tartotta vándorgyűléseit, tehát nem is nagyon tekintette „provinciális ünnepélynek" a gyűlést. Mindössze az elfogadásra alakult bizottság működött, külső disz vagy tömegesebb üdvözlet nem várta az érkezőket.

E hó 22-én délután érkeztek meg a vendégek, mintegy húszan, de Pozsonyban már többen összegyűltek. Az indóháznál várta őket Ipolyi Arnold besztercebányai püspök…A megérkezés után a tagok Ipolyi lakásán tanácskozást tartottak, s kijelölték a különböző levéltárakban kutató bizottságokat. Este megtekintették a most megújított koronázási templomot, melyet fényesen kivilágítottak. Ismerkedési estély volt Palugyay szállodájában.

Uraim, a mi városuk virágzását leginkább előmozdította, ami annak erejét képezte és büszkeségét teszi, az szorgalmas és virágzó ipara volt. – kezdte Ipolyi. Majd áttért az ipartörténet fontosságára, melyet nálunk eddig nem igen műveltek, noha hazánk története sem volt e részt oly szegény a középkorban, mint azt későbbi hanyatlási korszakunkban találjuk. Ebben is lépést tartott sokáig a nyugati civilizáció intézményeivel…Gr. Széchen Antal tartott ezután felolvasást Gr. Eszterházy Bálint emlékiratairól…Következett ezután az egyes bizottságok megalakítása:

Pozsony-városi bizottság,

Megyei bizottság,

Régészeti bizottság.

A gyűlés után megtekintették a városi múzeumot Könyöki József vezetése mellett, déli 1 órakor pedig Palugyainál lakoma volt, melyben háromszázan vettek részt. A pohárköszöntéseket Ipolyi nyitotta meg, éltetve a királyi párt.

 

 

 

1877. 37. 582. Az örmények és kurdok.

Az örmény természeténél fogva félénk és zárkózott. Szelíd természetű nemzet lévén, soha sem kísérletté meg önállóságát fegyverrel kezében küzdeni ki; teljesen meg van elégedve, ha kedvenc foglalkozását, a kereskedést, háborítatlanul folytathatja s ennek fejében mindig engedékeny volt harciasabb szomszédjai iránt. Sőt mondhatnók, hogy az örmények valamennyi keresztyén népek közt (a magyarokkal együtt) leginkább rokonszenveznek a törökökkel, a mit már nyelvük is tanúsít, mert az örmény mellett a törököt tekintik második anyanyelvűknek s minden örmény beszél törökül…

A nőket szülőik már gyermekkorukban eljegyzik, s összekelésük előtt a nekik szánt vőlegényt sohasem látják, s minthogy a férfi a házasság által inkább csak pénzhez vagy egyéb vagyonhoz igyekszik jutni. Nejének korlátlan ura és parancsolója, nem csoda, ha neje jó hajlamaival és vonzalmával nem sok örmény férj dicsekedhet…

Török-Örményország lakóinak életmódja, szokásai, sőt eledele és ruházata is teljesen olyan, mint Törökország többi részében. Arcvonásaik és testalkatuk sem sokat különböznek a törökökéitől. Minden lépten-nyomon a török nyilvános vagy családi élet jeleneteire találunk köztük. A kóbor kafedzsi (kávéárus), ki egyszersmind többnyire borbély is, a nagyobb városok népesebb közterein és utcáin egyenesen Konstantinápolyra s más teljesen török városokra emlékezeti az utazót….

A kurdok nomád életet folytatnak, s télen át a síkságon, nyáron át pedig a hegyek közt élnek, hol barmaik számára pompás legelőket találnak. Nomádok lévén, állandó lakásuk természetesen nincs, hanem a hol megtelepülnek, egyszerű, bármikor fölszedhető sátrakat állítanak föl, mely, mint rajzunkon látható, elég szellős, világos és egészséges lakást nyújt. Téli sátraik természetesen zártabbak. A kurdok kitűnő lovas katonák és ügyes vadászok. A rabláson kívül barom-tenyésztésből és vadászatból élnek, s szüntelenül csatangolnak egyik helyről a másikra.

 

 

1877. 37. 586. A kassai napok. (Aug. 7-12.)

Kassa, szept. 9-én 1877. Pár hét óta városunkban szokatlan élénkség mutatkozik, a különben csendes utcák megnépesedtek az őszi hadgyakorlatokra ide sereglett katonaság által, mely nem csak a városi nagy laktanyákat ós a múlt évben 6000 ember számára épült barakk-tábort elfoglalta, de magán házakba és sátorokba is szállásoltatott. 0 felsége a király jövetelének hírére az élénkség még inkább növekedett, s a szállodákban már hetek előtt minden lakás le volt foglalva a király kísérete számára, vagy vidékiek által….

Ő Felsége az indóháznál Albrecht fhg, Tisza miniszterelnök, Darvas főispán, Münster polgármester, a tábornoki kar s az egyházi s világi előkelőségek által fogadtatott, s az összes harangok zúgása közt vonult be a Széchenyi ligeten s malom-utcán át az általa 20 év óta nem látott s azóta sokat szépült városba,…Alig érkezett vissza a király a díszszemléről, már is a küldöttségek s testületek fogadtatása vette kezdetét. A tisztelgők sorát a magas klérus nyitja meg…Este ¾ 7-re Ő felsége nagy ebédet adott, melyre számos katonai, világi és papi méltóságok voltak hivatalosak; az ebéd tartama alatt egy katonai zenekar játszott a püspöki lak előtt, Vs8-kor kezdődött a város kivilágítása. A gázláng-csillagokkal s feliratokkal ragyogó városháza s az ezzel átellenben álló kaszinó és színház-épület a legimpozánsabb látványt nyújtják…

Nagy transzparensekkel voltak még díszítve a megyeháza, az Orsolya-rendű szüzek zárdája / oda járt a szerkesztő édesanyja. G./, a premontreiek háza…

Az egész királyi látogatás folyama alatt igen tapasztaltuk az ügyes rendezőség hiányát. A királyt a 9-iki tábori mise alkalmával oly utakon vezették, hogy egy hajdú segélyével kellett a fényes kíséretet jobb útra vezetni, különben kertek s árkok közé rekedtek volna. Ugyancsak ez alkalommal egy parasztkocsi egyenesen a királynak hajtott, s bár a felség a veszedelmet elhárítandó, lovát hátra rántja, a kocsirúd mégis érinti a nemes állat szügyét.

 

K… h K . . . .n

 

 

1877. 44. 697. A műcsarnok

Hű tükre az hazánk évszázados történetének, a mikor a nemzet sorsát ellenséges kormányok intézték idők hosszú során keresztül. A nemzet nemcsak önmagára volt hagyatva, de fejlődése útjába még mesterséges akadályokat is gördített a hatalom. De elég volt a nemzetnek egyszer fölismernie a helyzetet, hogy öntudatra ébredve, kezébe vegye ós el ne ejtse sorsát azon a téren legalább, melyet nem korlátozhat semmi földi erőszak, mert a szellemnek a birodalma az…1872 elején bizottság küldetett ki, mely a műcsarnok megvalósításáról gondoskodjék. E bizottság Ráth György elnöklete alatt, a ki ez ügyben a legnagyobb buzgalmat fejtette ki.

 

 

A MŰCSARNOK A SUGÁR-ÚTON.

 

A műcsarnok építési terveire kihirdetett pályázat első díjat (100 db. 20 frankos arany) Láng Adolfnak ítélték oda… Közben fölépült a műcsarnok szomszédságában az országos mintarajz tanoda palotája, a műcsarnokéval összehangzó ízlésben, úgy hogy e kettő a sugárútnak már eddig is a legnemesebb stílusú épületcsoportját képezi. Még inkább szembe fog ez ötleni, ha a szomszédos, még üres telek is hasonló harmonikus stílben épül föl, a mi meg is fog történni. Ide jön ugyanis majd a tervezett zene-akadémia. A falfestés figurális része jeles művészünk, Lotz Károly legsikerültebb ilynemű művei közé tartozik, míg az ornamentikái rész maga a tervező, Láng Adolf nagy gonddal készített sajátkezű festménye…

 

.1890, Sugárút (Andrássy) út, a Régi Műcsarnok

http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/hatodik-kerulet-terezvaros/item/1890-regi-mcsarn.

 

1875. 18. 277. A műcsarnok a h12-25 jelű fejezetben olvasható. G.

 

*

1877. 49. 780. A műcsarnokból. Rudolf trónörökös e hó 2-án látogatta meg a műcsarnok kiállítását. A lépcsőházban Pulszky Ferencz üdvözölte, s a választmány tagjai fogadták, kiknek kíséretében nézte meg a kiállítást… A kiállítás e napon volt utolszor nyitva, mert a francia műveket elvitték. Ezekből kettőt vásárolt meg a képzőművészeti társulat a Nemzeti Múzeum számára a kormány által e célra adott összegből. A két festmény: Dreue-től „Párisi lovak" és Jaque-tól ,,A legelőn". A képzőművészeti társulat tagjai közti kisorsolásra a fiatalabb művészektől akar egy-egy festményt megvásárolni… A kiállítást vagy 10 000-en nézték meg; legtöbb volt a látogató vasárnaponként. Az utolsó kiállítási napon is alig lehetett mozogni a termekben. E nap Tisza miniszterelnök is megnézte a kiállítást. Az új kiállítás e hó közepén nyílik meg, s egy vagy két teremben valószínűleg Barabás művei (arcképek, életképek, vízfestések, kőrajzok) lesznek összegyűjtve.

 

 

1877. 48. 765. A városligeti artézi kút ontja a vizet, s az érdekes művet naponként sokan látogatják, szakemberek és hivatalosak. A 953 méter mélységből naponként 40 000 akó* 57 foknál is melegebb víz bugyog ki. Zsigmondy még 20—35 méterrel lejjebb akarja fúrni, mikor 65 fok meleg vizet remél. Most már a városi hatóság körében az a kérdés: mint lehetne a gyógyerejű vizet legcélszerűbben felhasználni. Természetesen fürdő építése által, de ez is ágas-bogas kérdés, mert a városnak nincs elég pénze valami díszes fürdőre; valószínű tehát, hogy magán-vállalkozóra bízzák, s a pávaszigetet jelölik ki helyiségül.

 

*Mai mértékegységben 1 akó 41,97 liter és 85,6 liter közé esett

 

 

 

1877. 49. 777. A kaukázusi kozákok és tatárok.

A föld kerekségén kevés hely dicsekedhet oly kedvező természeti alkattal és földrajzi fekvéssel, mint a kaukázusi nagy terjedelmű földszoros a Fekete- és Kaspi tengerek közt. Ez a szerencsés földrajzi fekvés mind a kereskedelem, mind az ipar-tevékenység előmozdítására egyaránt alkalmas. Két világrész, Európa és Ázsia nyújtanak itt kezet egymásnak, s két tenger hullámai öntözik e földszoros partjait: az egyik, a Fekete-tenger, Európa felé szolgál biztosan járható közlekedési útnak, míg a másik egyenesen Ázsia szívébe visz. E szép, nagy vidéket a Kaukázus óriási hegylánca két külön részre osztja, melyek úgy egáljukra, mint terményeikre nézve nagyon különböznek egymástól…

Á Kaukázus vidékét oly hegyi törzsek lakják, melyek úgy származásukra, mint nyelvökre ós szokásaikra nézve a lehető legnagyobb mértékben különböznek egymástól. Ily — aránylag nem nagy—területen annyi különböző eredetű nép a föld kerekségén sehol sem található együtt…

A kaukázusi kozákok azt a területet foglalják el, melyből már oda telepítésük előtt a nagy katonai védvonalukat szervezték. Az orosz befolyás oly nagy volt reájok, hogy eredeti és kezdetleges jellegüket és jellemüket csaknem teljesen elveszítették. E vidékek mostani lakosai erkölcseikre, életmódjukra és szokásaikra nézve nagyon hasonlítnak Új-Oroszország s főleg Kis-Oroszország kormányzóságainak úgy nevezhető parasztságához, s ettől csupán amaz élénkebb és tevékenyebb véralkat által különböznek, melyet az itt megtelepedés idejében folytatott izgalmasabb és elevenebb életmód fejlesztett ki bennük… A kozák lóra termett nép s a lóval bánás és lovaglás legkedvencebb foglalkozásuk; a ló hátán csodákat művelnek. Már kora gyermekségüktől kezdve örökösen lóháton lévén, kitűnő és ügyes lovasokká válnak. Mint valami lovarda hősök sebes vágtatás közben lőnek, a földről bármit fölragadnak, le- és fölugrálnak, egy szóval páratlanok a lovaglás mesterségében..

Az utazás többnyire postakocsikkal történik, ha t. i. az utazónak külön alkalmatossága nincs. Az utak iszonyú rosszak és sohasem javítják, ha csak valami nagy úr arra nem jár. Ilyenkor a környékbeli parasztokat összeparancsolják, kik aztán a kátyúkat és vízmosásokat rőzsével és gályákkal kitöltik s kész az útjavítás. Ha eső van, kerékagyig ér a sár…A posta-állomások épületei a lehető leg-nyomorultabbak. Oly szállást kap ezekben az utas, hogy teljes életében vissza fog emlékezni rá.

A Kaukázus hegyláncától délre, főleg Karabah és Shirván tartományokban, de másutt is elszórtan, többnyire tatárok vagy örmények laknak. Ezek a vidéken, falvakban egymástól egészen elkülönítve élnek, míg a városokban inkább össze vannak vegyülve. A tatárok majd mind mohamedánok és a törökök ügyével mindig rokonszenveztek. A férfiak mind szép, szálas emberek, a nők pedig többnyire csinosak, kellemes és szabályos arcvonásokkal. A nők épen úgy ülnek a lovon, mint a férfiak, két oldalt vetett lábakkal, és igen ügyes lovasok.

 

 

 

 

Költemények. 1875-1877.

 

 

 Ifj. Ábrányi Kornél

 Barbarossa

 gróf  Barkóczy Borbála

 Bartók Lajos

Bolgár Emil.

 Dalmady Győző

 Darmay Viktor

 Dömötör János.

 Endrődi Sándor

 Fejes István

Grcguss Ágost.

Indali Gyula.

Illyés Bálint

Jakab Ödön.

Kerényi Frigyes

Kiss József

Madách Imre

Pap Kálmán

Pásztói

Pásztor Ferenc

Pósa Lajos

Sipos Soma

Szabó Endre

Szász Béla

Szász Károly

Székács József

Szemere Miklós

Tamásfy Gyula

Tóth Ede

Újvári Béla

Vajda János

Váradi Antal

Vargha Gyula

Vida József.  

Vörösmarty

 Gr. Vay Sarolta

W. Rajka Teréz

Gr. Zichy Géza

 

 

 

1877. 31. 482. Ifj. Ábrányi Kornél. Erdei kaland

 

(Népmonda.)

 

Mátyás király! Lovadon

Rövid lesz a kengyel!

Csúffá teszen, fogadom,

A cseh meg a lengyel!

„Hogy csúffá tesz, majd elválik,

Állok nékik mindhalálig!

Egyre kettő jobb, mint három.

Ezt a kettőt bízva várom!"

 

És kiment a daliákkal

A cseh földre a király;

Küzdeni a fél világgal

Bátor szívvel készen áll.

Hej vigyázz! Míg vad Podjebrád

Fut előled, hálót vet rád!

Gyávaság a szövetsége:

S itthoni baj lesz a vége!

 

És hogy nincs a macska itthon,

Cincog is már sok egér:

Összesúgnak-búgnak titkon,

S küldenek az érsekér'.

„János érsek! mondsza, nemde

Téged csúfolt szemtől szembe?

Kinevette jó tanácsod; Hát ilyet szült tanításod?"…

 

Hol a király? Ti urak,

Gyalázatos cudarak,

Hol a király, a mi védünk?

Mondjátok meg, mert széttépünk!

" Zúg a nép, s már tenne is, de

Mindig közel van az Isten

Hol a veszély legnagyobb

Nos, mi baj van? Itt vagyok!

 

 

1877 . 38. 594. Ifj. Ábrányi Kornél: Az első találkozás

 

(„Iván" című elbeszélésből.)

 

Edit látván, mily hőn óhajtja férje,

Hogy vendégoszlás az nap ne legyen,

Ivánhoz fordult, hogy mosolyogva kérje,

Ne keljen onnan útra betegen.

Egymásra néztek. Mindkettőjük vére

Az arcba s szívbe szökkent sebesen;

S egy percre mindkettő megbánta aztán,

Az, hogy maradt, s ez azt, hogy megmarasztá.

 

De el volt döntve! Hisz szabály szerint

Nőnek lovag nem adhat kosarat.

Albert Editre boldogan tekint,

S Uzon sem bánja, hogy Iván marad.

Mert mindig úgy volt, egy a példa mind,

Hogy férjek, nagyapák s más jó urak,

Ott gyanakodnak a hol nincsen ok:

S a hol van, ott meg rendesen vakok…

 

S ezentúl bármit fogsz te látni majd

Oh! Albert, így fogod leküzdeni mind.

S bár fődre nőni tisztán lásd a bajt,

Be kell előtte hunynod szemeid;

S a féltés bárminő gyanúra bajt,

Az illem rád parancsol, hogy ne hidd:

Mert az a férfibüszkeség szabálya,

Hogy vak legyen, ha tolvaj körbe járja.

 

 

 

1875. 4. 50. Barbarossa*. Merengés

 

Csöndesen zizegnek az égő hasábok

Kandallóm ölében,

Falra vetett árnyuk, eme játszi bábok

Mulatozó táncát tűnődve elnézem.

 

Az öreg karszék is, mintha unná terhét,

Néha nagyot roppan,

Egy-egy letört jégcsap az éjszaka csöndét

Megzavarja, a mint az ablakhoz koppan.

 

Olyan egyhangúan ketyeg a vén óra

Ócska ketrecében,

Talán azt akarja, hogy mint dajka-szóra

Figyelő kis gyermek, aludjam el szépen.

 

De a szelíd álom, melynek jöttét várom,

Csak nem jő szememre,

Jóllehet nehezült pilláit lezárom

S rá hajtom fejemet zsibbadó kezemre….

 

Az ajtó nyilasán hűs szellő betéved

És egész gorombán

Borzolja a gonddal rendezett hajéket

S kuszálja a csokrot hó-keblének fodrán.

 

Haragos lesz a lány és elhagyja ajkát

Bosszús felkiáltás,  

Nem tudja, hogy a szél, mely legyinti arcát,

Tőlem egy hozzá tévedett sóhajtás!

 

 

1875. 25. 387. Barbarossa. Külföldön

 

…Gondolatom elszáll, oda hol lelkemnek

Időzni oly kedves.

En meg tovább viszem kifáradt testemnek

Terhét és két szemem könnyektől lesz nedves.

 

Hulló könnyemet, mely búmnak enyhadója,

Idegen föld issza.

Érzem: olyan vagyok, mint a vándor gólya,

Mely elhagyta hónát és nem talál vissza.

 

 

1875. 30. 466. Barbarossa: Hodie mihi, cras tibi**

 

Ismertem egy öregúrnak ifjú feleségét,

Megyeszerte ünnepeltük ragyogó szépségét.

Két szemébe, ha valaki hosszan belenézett,

Beteg lett a szerelemtől, bírni vágyat érzett.

 

Kegyeivel nem volt fukar, volt is udvarlója,

Számra mennyi: annak én nem vagyok mondhatója.

Pedig számukat akkorán én is szaporítám,

Szép kezeit ajakamhoz nem egyszer szorítám.

 

Az öregúr úgy szerette, mint a szeme fényét,

Kaszinóban, utca felen dicsérte erényét,

Példás hűségét előttünk egyre magasztalta,

Mi pedig oly jóízűen mosolyogtunk rajta.

 

Sok esztendő lehanyatlott azóta mögöttem,

Éltem kenyerének javát én is rég megettem.

Ami hátra van belőle, azt megédesítni:

Hymen jármát nem átallám a nyakamba venni

 

Aztán ha már házasodtam: hogy fiatalt vettem,

Arra minden ismerősöm azt mondja: jól tettem.

És hogy szépet választottam, jele, hogy még látok,

Dicsérik is ízlésemet a házibarátok.

 

Úgy szeretem az asszonykát, ö is szeret engem,

Így nem csoda hűségét, ha mindenfelé zengem,

Csak az bánt, hogy a fiatal nép oly bolond fajta,

Mikor hűségét dicsérem, csak mosolyog rajta.

 

.

*Egerland Antal

 

**Ma nekem, holnap neked.

 

 

1876. 4. 50. gróf  Barkóczy Borbála: Egy árva gerlicének sóhajtozó zokogási

Egy ismeretlen költőnő a múlt századból (1743). Ifj. Szinnyei József

 

Gyászba borult és merült tündöklő napfényem,

Midőn elenyészett az éltető reményem,

Azért szívem zokog, bánatban szomorog,

Míg élek, jaj csak félek, mint kesergő lélek.

 

Reménységem szép fái, kik vígan bimbóztak,

Csak bút, jajt, kint, gyászt-adó virágokat hoztak,

Ékes rózsát vártam, fájós tövist láttam,

Mely szívemet kísérti, s új-új sebbel sérti.

 

Óránként a jó kedvben, örömmel újultam.

Szomorúság mit tegyen, azt nem is gondoltam;

Mikor szívem vidult, szerencsém fordult

Rám megharagudott, és fölháborodott….

 

Leromlott ügyemnek sorsát, kérvén, megtekinti,

Vigasztaló irgalmát bús fejemre hinti.

Gondviselőm leszen, erős hittel hiszem,

S e mostani gyötrelmem lesz nála kegyelmem.

 

Ah, uraság, drága kincs, arany, fénylő ezüst,

Csak mind haszontalanok, elenyészők, mint füst,

Csak az isten jó kincs, annál semmi jobb sincs,

Azért az egy istenem lesz nékem mindenem..

 

/ A költőnő rangja és neve a versfőkből olvasható ki. Sz. J./

 

 

1877. 13. 195. Bartók Lajos. Föltámadnak a halottak

 

Föltámadnak a halottak!

S kik szent harcban elhullottak.

 Földdel fedve, elfeledve:

Egykor újra élni fognak!

 

Mert nem örök az enyészet;

Hősök sírja csak lágy fészek,

Vagy barázda, s a hantjába

Vetett magvak föltenyésznek.

 

Ah! ez édes képzelemmel

Hunyt el már az isten-ember,

S bár a sziklát rátaszítják:

Félre rázza harmad reggel.

 

Félre rázza, s a szolgákra

Hengeríti, akik őrzik;

S kél, övezvén fény, dicsőség

Az emberszabadság hősét.

 

És e fény messzebb sugároz,

Mint a tenger-csillag Phárosz,

S nem mérhetni hozzá semmi

Koronát e ragyogáshoz!

 

Minden sugár egy nap; épül

A megölt hős melegétől;

Mint lángpallos sírra csapdos,

Míg út nyílik üregéből.

 

S föltámadnak a halottak,

Kik a szent jogért harcoltak;

Ma vértanú, por és hamu,

Holnap dicsfényben ragyognak!

 

Oldalukon piros sebhely,

Kezűkben az eltört fegyver,

De sírhalmot semmi zsarnok

Nem borit rájuk még egyszer!

 

Zászlajuk víg szelek fújják,

A kürtöt újra megfújják,

Az acél peng, a pokol reng,  

S ég és föld zeng hallelúját.

 

 

1876. 25. 386. Bolgár Emil. Jerünk

 

Jerünk, jerünk  szülőföldemnek bérctövén  

Keressünk egy kisded csöndes tanyát!

Fenn, fenn zúgó erdők alatt, a völgy ölén:

Meglásd az élet mennyi üdvöt ád!

 

Zöldebb a pázsit ott, tisztább enyhébb a lég,

Zajos vidáman csörtet a patak.

Súg-búg a lomb, közbe' éjjel a fülmilék

Kéjittasan, versengve daliának…

 

De ah, te nem felelsz; nem mozdul sírköved.

Év évre múlik így, oh jaj nekünk!

Te sírban vagy, szívem a sírba is követ,

Veled, ott is az üdv. Jerünk, jerünk!

 

 

 

DALMADY GYŐZŐ.

 

 

 

1875. 1. 3.  Dalmady Győző: Egy szoborra. *

 

Annyira megy a magyarnak

Közönye és léhasága,

Hogy a szobrot Budavárban

Föl se veszi, meg se látja.

 

Azt a szobrot, melyet akkor

Állítottak fel merészen,

Midőn elbukott a nemzet,

S nem látott a sötétségben.

 

Azt a szobrot, mely a várnak

Ostromára emlékeztet,

Midőn a bástyák faláról

Ellenséges zászló lengett.

 

Azt a szobrot, mely azoknak

Dicsőségét hirli fennen,

Kik ott ellenünk küzdöttek

S vesztettek a küzdelemben.

 

Azt a szobrot, melytől távol,

A budai sírkertben kinn,

Nem nyugszik a honvéd lelke

Es fel-feljár éjjelenkint.

 

Szinte látom! Bús alakja

Elő vád a nemzedékre!

Hát ezért rohant ő egykor

A bástyafal tetejére!

 

Ezért tűzte ki a zászlót,

Éltetve a szabadságot!

Ezért halt meg hős halállal,

Minőt a világ nem látott!

 

Neve régen elfeledve.

Azt sem tudni, volt-e egykor!

Az ellenségnek szobor kell,

Neki jó a hamu meg por!

 

Oh bús lélek! Csillapodjál,

Mély sírodba szállj le ismét,

Ne vádold a nemzedéket.

Dicsőséged nagyobb így még.

 

Hol hatalmas ércszobor jut

A letiprott ellenségnek:

Ott szabadság katonája,

Szobor nem elég tenéked.

 

*Fölolvastatott a magvar írói is művészi kör dec. 30-ki estélyén.

 

 

1876. 23. 354.  Dalmady Győző. Harci dal  

 

Jöjjön a harc, jöjjön, mielőbb,

Reszkettesse meg a levegőt,

Szólaljanak meg a trombiták,

Vívjon meg még egyszer a világ!

 

Csengjenek a kardok élei,

Fegyverét a hadfi lője ki,

Agyúk bömböljék ki magukat,

Adja ki mérgét az indulat!

 

Oszt" pusztuljon minden katona,

Híre se támadjon, de soha,

Mint a rablógyilkos vesszen el,

Ki embertársára kart emel…

 

Tudatlanság, nyomor! Több, mi kell?

A világ miattuk pusztul el!

Ők az ellenségek, ők maguk!

Ellenük viseljünk háborút!...

 

Az legyen a hős, ki harcait

Az emberiségért vívja itt,

S ki e harcban eljut legtovább,

Annak tapsoljon majd a világ.

 

 

1876. 51. 802. Dalmady Győző: Készülj hazám!

 

Készülj hazám! Köszörüld a kardodat,

Közel van már. közel van a pillanat,

Nagy tetteknek, hős tetteknek ideje,

Népek harca! Készülj hozzá eleve.

 

Nem kérdezem: helyén van-e a szíved,

Láttál ti' már harcot és vészt eleget,

Helyt állottál, mikor minden elhagyott.

Akkor voltál legerősebb, legnagyobb.

 

Üt az óra, a nagy óra most megint,

Ellenségid feltámadnak újra mind,

Gyűlöletük, mint a pokol lángja ég.

Szeretnének kiirtani mielébb.

 

Kardod élét, jó előre fend ki hát,

A zivatart felkészülve, állva várd,

Éjjel nappal nyitva tartsd a szemedet,

Régi neved, dicsőséged ne feledd.

 

Mert ha egyszer meglep a vész hirtelen.

Sem ég sem föld nem segít meg, hidd nekem,

Annyi időd sem marad majd, úgy lehet,

Hogy istennek ajánlhasd a lelkedet!

 

 

 

1877. 50. 786. Dalmady Győző: Eladó lánynak

 

Te vagy a ház rózsabokra,

Édes anyád minden gondja;

Nem is ház, nem is ház,

Hol ily rózsa nem tanyáz.

 

Ki ne tekints ablakodból,

Valaki virágnak gondol;

Még megáll, még megáll,

Szépségedért megcsodál

 

Mégis nézz ki, hadd csodáljon!

Életében ő is lásson

Virágot, igazit,

Minőt másutt nem szakit.

 

Édes anyád tudom mondja,

Hogy akkor még több a gondja:

Gondot ad, gondot ad,

Az is, a ki látogat.

 

Nincs igaza az anyádnak:

Ne tartson meg ő magának!

A rózsa, ha virul,

Azé, a ki érte nyúl.

 

Egykor ő is volt virágszál,

Ő sem maradt az anyjánál,

S a sorsa mi vala?

Szebben nyílt mint valaha.

 

 

1875. 15. 226. Darmay Viktor: A hullámokon.

 

Előre hát, előre most már,

A húr pattant, a nyíl röpül;

Nincs, ami többé visszatartson,

Magamban állok egyedül.

Kiket szerettem, megsirattam

S kitéptem bús emléküket

Ragadj hát most a merre tetszik

Te sötét hullám engemet!

 

A gyöngéd karok lánca megtört,

Győzött egy hang, szabad vagyok.

Mint gazdátlan mén a pusztában

Kedvemre hajh, rohanhatok.

Előttem a nyílt, messze pálya

S egy temető hátam megett  

Ragadj hát most a merre tetszik

Te sötét hullám engemet!

 

Hol mint gyermek játszottam s örültem

S mint ifjú szőttem álmákat,

Száműzöm én magamat onnan,

S megválók végkép, hallgatag.

Mert száműznek gyűlöletükkel

Engem irigy, vak emberek

Ragadj hát most a merre tetszik

Te sötét hullám engemet!

 

Csakhogy a terhet levetettem,

A melytől lelkem roskadott;

Nem félem én már sorsomat, mint

Az árnyék oly könnyű vagyok.

Csapongva szállok, mint az árnyék

Dagályon át, s örvény felett

Ragadj, ragadj te sötét hullám,

Te fényes hullám engemet!

 

 

1876. 27. 418. Darmay Viktor. Oh a tehetetlen

 

Óh a tehetetlen büszke koldus .

Kit gyász, ínség, bánat szorít;

Fetrengve porban, s aki mégis

Rongyaival kacérkodik:

Ez az ember, ismerjetek rá,

Ismerjétek meg arcotok!

Gyönyörködjetek hiúságán,

Én balgaságán kacagok.

 

Az élet sivatag földére

Tett minket a gondviselés,

E túlvilági fönncsapongás

Miért hát, ha erőnk kevés

Tanuljunk élni a féregtől.

A földben is fúr ő lakot:

S nekünk kellene még az ég is.

A halhatatlanság üdve ott…

 

 

 

1876. 46. 722. Darmay Viktor: Ezredévek jönnek, mennek  

 

Ezredévek jönnek, mennek,

Tűnő habján a jelennek;

S titkos örvény forgataga

Ami fenn volt leragadja.

 

Óriások, szörnyhatalmak,

Hova lettek, merre vannak?

Nagyságukból nincs egy porszem,

S az a világ nincs sehol sem.

 

Az ős-káosz ködméhéből

Régi romra új rom épül;

S új koroknak kürtje harsan

Vágyban, hitben, gondolatban.

 

S mily csodák hajh! Mennyi fenség!

Megvalósult képtelenség.

Szolgaláncok szétszaggatva..

S az ész millió diadalma!

 

És óh mégis, vagy óh mégse.

Bármit szült az idők méhe;

S bár sok jósló-fény jelenté

De az Ige nem lett testté!

 

Ez örök, gyors káprázatban

Van egy, ami változatlan:

Sötét átok, gyászos bélyeg

Arcán az emberiségnek.

 

Óh ma is még úgy, mint régen

Van aki él verőfényben;

S ki tengődik, ázva — fázva

Nyomorúság pitvarába.

 

A nép nagyobb, de bölcs nem lett,

Ravaszság nyer győzedelmet

S az igazság, keservébe,

Ma is búsan néz az égre,

 

Farizeus, Júdás-lelkek

Most is nagyban tiszteltetnek;

S ma is az a legjobb köztünk,

Kit mindnyájan megköveztünk.

 

*

 

1877. 674.  43. Darmay Viktor. Egy kunhalomnál

 

Dalom köszöntsd e szép vidéket,

E napsütötte táj mezőit!

Ah, érzem, hogy míg szertenézek,

Lelkemnek ifjú szárnya nő itt.

E nyílt lapály vándor fuvalma

Bűvös regét susog nekem:

Régen letűnt fényes napokról,

S gyásznapjaidról nemzetem.

 

Hah látom újra: hadisátrak

Lengnek körül, felütve békén, .

De zug a kürt, megdobban a föld,

S jön a vezér vad harci ménén.

Ő az, Etel a hős! nyomában

Zászlóerdő, győztes hadak,  

S fölzeng a lant vigalmi húrja

Ahogy táborba szállnak.

 

Majd újra csönd, szép álmom eltűnt!

Sötét a kép, mely száll előmbe.

Éj van, de rémes vijjogással

Két küzdő kesely ront előre.

Szemükben düh és bosszú lángja,

Engedni egyik sem akar,

S gyilkolja egymást vad tusában

Két testvérfaj: kun és magyar.

 

S mi lett a vége? Ah ne kérdjük,

Mert szörnyű, mit a rege elmond;

S ne mondaná bár, elbeszélné

Hallgatva is ama kerek domb.

Ott áll a Kunhalom sötéten,

Fehérlő csontokkal tele;

Mint egy élő, örök tanulság,

S mint bús napok intő jele.

 

Hogy Kárpátoktól Adriáig

Szeresse egymást e föld népe;

Hogy e hazát, ha a vihar jő,

Hűn és egyformán óvja, védje;

Hogy áldott, ki a szabadságért

Küzd, s meghal, hogyha halni kell;

De átkozott, ki testvérére

Valaha gyilkos tőrt emel.

 

(Kisújszállás, okt. 12.)

 

 

 

DÖMÖTÖR JÁNOS.

 

 

1876. 1. 3. Dömötör János. Boldog ember

 

Boldog ember és szerencsés,

Akit isten arra szánt,

Hogy a földet szántva, vetve,

Senkitől sem emlegetve

Éldegélhet egyaránt.

 

Boldog ember, kit az áldás

Seregestül meglepett:.

Aki otthon, körbe fogva,

Vendégekkel mosolyogva

Vígan szentel ünnepet.

 

Kisded, nádas hajlékában

Dolga kényén foly neki;

Meg van áldva áldott nővel,

S neve napján köszöntővel

Tisztelik meg gyermeki.

 

Mi más annak, kit a végzet

Jó útjáról elseper!

Ajtaját magára zárja,

Házát még vendég se járja,

Egymagában ünnepel.

 

Nincsen, aki szólna hozzá

Oda kinn, vagy ide benn;

Nincsen, aki felderítse,

Búját, gondját szenderítse,

Otthonában idegen.

 

Boldogtalan szegény ember,

Ha mindenki elhagyott:

Jöjj el hozzám, légy vendégem,

Lesz még hely az asztalvégen,

Lásd én is magam vagyok!

 

 

 

1877.  2. 19. Dömötör János: Száll az idő

 

Száll az idő, nap jön napra,

Év jön évre szüntelen,  

Derültebbre, borultabbra

Ritkán fordul életem.

Elérem már azt a révet,

Melybe úgy óhajtozom,

Hol magános kis szigetbe'

Csónakomat láncra kötve,

Terhem híven hordozom

S emlékimnek áldozom.

 

Könnyű lesz már lágy közönnyel

Néznem embert, életet.

Hiú remény te is menj el,

Nélküled is élhetek.

Nincs jövőm, de nem is várok

Semmi nagyot, semmi fényt,

Kevéssel is megelégszem,

Alant kezdtem, alant végzem,

Irigylem, ki kényeként

Nyugton élhet, a szegényt

 

Menthetetlen összetörtem

Régi eszményképeim,

Melyek egykor megbűvölten

Csalták, vonták lépteim. 

Földön járva, égbe szállva,

Minden ember útja egy:

Minden ponton egy ég föd be,

Minden pályát egy vég köt be;

S állj bár büszkén vagy remegj,

Halál ellen egyre megy.

 

Dönthetetlen tudományom,

Nem inog, mint Hamleté

Hogy kövesse, nem kívánom,

A ki el nem érheté.

Oh, mert drága tudomány ez,

Nagy az ára: bármit ér  

Érte mindent eltapodtam,

Szívemet is megtagadtam,

S félek mégis, mégis él

S ki a sírig elkísér..

 

 

1877. 4. 51. Dömötör János: Ismét nálam voltál

 

Ismét nálam voltál, hozzám jöttél ismét;

Oh hát nem feledtél, szeretsz hát ma is még,

Oh hát csak rágalom a büszke gyűlölet,

Melyet a hir szárnya hord felém felőled?

Ha nappal nem jöhetsz, eljössz hozzám éjjel,

Almom elárasztod földfeletti kéjjel

S üdvöt osztogatva oltod szenvedésem,

Boldog virradattá teszed ébredésem.

 

Eltűnsz, ha ébredek, oh de nálam marad

Mosolygó szemedből rám hintett sugarad,

S kezemben a fegyver gyilkossá nem válik,

Elzárod az utat tőlem a halálig.

Oh szét nem zúzhatom e hitvány homlokot,

Míg érzem, hogy lelked hő csókja ragyog ott,

És föl nem téphetem e szaggatott keblet,

Míg éltet önt belé a te hív szerelmed…

 

 

1877. 4. 51. Dömötör János: Az égő tűz.

 

Azt hittem, hogy nincs is bennem,

Pedig hogy ne volna!  

Milyen hamar lángra lobbant!

Ki is hitte volna?

Édes lángja úgy hevít, melegít,

Hogyha nézem szép szelíd szemeit.

 

Hallgat, hallgat és reám néz,  

Csak ide ne nézne!

Hiszen úgyis meg vagyok már

Teljesen igézve!

Azt sem tudom, igazán, mit tegyek?

Maradjak-e? Nem: megyek, elmegyek.

 

Hosszú utam van nekem még,

Sokat kell még tennem,

Míg enyémnek nevezhetlek,

Édes szép szerelmem.

E tűz vezet, bátorít, melegít

E nagy úton: szívedig, kezedig.

 

 

1877. 4. 51. Dömötör János: Sóhaj

 

Rég beomlott sziklavárak

Felépülnek könnyedén,

De ott porlad, a ki meghalt

Süllyedt sírja fenekén.

 

Rengetegben lezuhant fa

Vén gyökérből újra kel,

De a holtnak sírja zárját

Semmi kulcs se nyitja fel.

 

Tengerekről égre szállt csepp

Harmatgyöngyben visszaszáll,

Oh én édes angyalom, hogy

Végképp csak te távozál.

 

 

1875. 8. 114. Endrődi Sándor. Csillagos éj

 

Kinézek ablakomból

A véghetetlen, messze éjszakába,

És nézem, nézem

A magasságnak csillag ezreit,

A fényfelhőknek áttetsző világát

S ama sugárzó, csodás tüzeket,

Melyek koronként felvillanva, mint

Rejtélyes lángírás,

Lobognak át a túlvilág ködén.

És amint nézem, nézem

A beláthatatlan űr e színjátékát,

E sugártükrök csillogásait,

S a boltozatos égmezőknek

Hulló, szakadó szikrazáporát:

Fáj tudnom, hogy a kéj, mely eltölt,

Az áhítat, mely szárnyaira vesz,

Szívem, mely reszket, érez, leborul,

S elmém, mely a fölfoghatatlanokkal

Vívódik s versenyez,  

Mind, mind csak árnyék, véges és múlékony,

Egy porszem léte s eszmelázongása,

Mely a zavaros végtelenség

S az örök idők óceáncsapásán

Mint buborék, jön, csillan, eltűnik.

 

E zord. a hatalmas mennyezet alatt

Szédülni kezdek.

"Egyszerre, mintha óriás hegyek

Nyomását érzeném, elfulladok.

A mindenséggel szemben állva

Arasznyi létem törpesége bánt.

E csöndben, hogy a bizodalmas álom

Felhőt takart a nyüzsgő ember

Gyönyöreire, koldus nyomorára,

S nagy vágyainak kisszerű csatáit

Egyetlen szárnyütéssel eltemette:

Ah! Bennem annyi fájó gondolat kél,

S maga az éj, mely balzsamcsókjait

Felém fuvallja, titkon megremegtet,

Mert úgy lehet, hogy

Hideg temetők szelét fújja rám!

 

Gyönyörrel, ifjúsággal, millió

Vágy s érzelemnek lángjától hevülve

Egyszerre porba bukni

És porrá lenni mindörökre!

Így a magasba törve,

Tisztább világok légkörét keresve,

Eszményekért rajongva, büszke indulattal

Fenn szállni,

S aztán alázuhanni, elenyészni

Egyezerre, rögtön, átélt üdveinknek

Minden fényével együtt,

Magunkból mit sem hagyva hátra,

Csupán a port, a hamvat,

A durva, hitvány salakot!

 

Ti csillagok! ti bűvös, égi tükrök,

Ti örök lángok ott fenn a magasban,

Kik ismeritek nyughatatlan lelkem

Arcát s minden vonását

S már annyiszor vertétek vissza

Elmémnek egy-egy gondolatát

Világos képben, tisztultabb alakban:

Emlékemet megőrzi-e majd

Rám hulló fényetek szerelme?

Hiszem, hinnem kell, hogy a mi lelkemben

Fény, láng, sugár volt, eggyé olvad

Tündöklő lényetekkel,

S aláragyog azokra, kik

Bús éjszakákon téveteg szemekkel

Merengnek rajtatok,

Rég meghalt kedvesükről álmodozva,

 

Vagy egy-egy tűnt emlék pásztortüzénél

Virrasztva csöndesen

Midőn én többé nem leszek,

De fekszem némán, jeltelen,

Kiégett szívvel, zárt ajakkal

És mindörökre lecsukott szemekkel.

 

 

 

1877. 27. 426. Endrödi Sándor: Viharmadár

 

Kél, száll a zajló fellegek közt,

Fekete, vészes ég alatt;

Sodorja szél, zápor vesszőzi,

Haragos hullám rája csap.

 

Ragyogó szárnyát ki-kibontja

S habnak, viharnak engedi;

Szilajon cél nélkül cikázni  

Egyetlen élvezet neki.

 

Lobog a zivatar fáklyája

S hejh! hogy füttyent, süvit a szél!

A vészmadár fönt leng az éjben

Mint egy fehér, fényes levél.

 

Hajó közelget tört árboccal

S táncol az örvényes vízen:

Ott veri szárnyait fölötte

S körülsikongja rémesen.

 

Köszönti sápadt arcú népét:

„Hajótok hova, merre megy?"

„A sírba !" zúgja szél és hullám.

„Jó éjt, ti boldog emberek!"

 

S ismét száll, bús felhőkbe tűnve,

Száll, azokon túl, messze fel;

Öröme, búja vad lázában

A vésszel együtt énekel.

 

Öröme, búja zord, magányos

S dala, mint szárnya, szaggatott:

Nem érti, csak, kiktől tanulta  

Hazátlan szél, hulló vitorla

S az örök, harsogó habok.

 

 

1877. 27. 427. Endrödi Sándor: A révészlegény

 

Susogó, zsongó nádas szélén

Révész-legény ül álmodozva;

Kuszált hálóját a fehér hold

Ezüstös fénnyel végig ontja.

 

Van-e hal benne? Meg se nézi,

Pedig fogott egy szép halat,

Nem is hal: aranyhajú tündér,

Ki hálójában fennakadt…

 

A legény nem csókolta többé,

Többé nem is ölelte meg:

Hálót és aranyhajú tündért

A hullámok közé vetett.

 

Mi volt a csókban? Nem tudom, de

A legény könnye csakúgy omlott:

Ment szomorúan, halványan,

És nem lett soha, soha boldog.

 

 

 

1875. 39. 610. Fejes István: A tarpataki völgyben

 

Sasszárnya nőtt lelkemnek e magasban,

S mint e madár kiterjedt szárnyai

Merően állnak, lelkem is megállt

E szép világot itt csodálni.

 

Nem föld e' már, nem az én bús világom,

Ez itt az égi lelkek csarnoka,

S fent, túl a fellegen emelkedő szirt

Magának a nagy égnek oszlopa.

 

Sasszárnya nőtt lelkemnek és megállva

A légbe' csüggő szikla-kupolán,

Nézek merengve, nézek elragadva,

Távolba és körül, fölém s alám.

 

Lent, messze, csendes falvak árnyalakja

Tör a magasba illó ködön át,

Mutatva a karcsú tornyok keresztjén

A napnak átszűrt, halvány sugarát.

 

Körül a fenyves-koszorúzta hegység,

A fellegek fodros hullámain

Felülemelt tetővel állva büszkén,

És hó-palástot hordva vállain.

 

És fent, ah fent, túl, messze a magasban,

Csak ott van még a Lomnic, ott rezeg

Mint fellegoszlop, csillogó sugárban,

A vén Szaturnusz, e merész öreg.

 

A Kárpátoknak eme sziklatornyát

Más, hajh, ki lakná, mint a vén idő,

Mely megemésztett ezredéveket már

S túléli még, mi múlik, és mi jő?

 

De felleget vet már a nap elébe,

Hogy csak csodálja őt a vizsga szem,

De meg ne lássa arcredőin által

Titokzatos nagy lelkét sohasem.

 

Le, vissza hát az égből! ím, előttem

Világosabb a hely s van látni mit.

Van látni mit? Égy mese-képet ismét,

Tündérvilágból lelkem álmait.

 

A Tar patak mély völgye ez.

Felülről, Ketté hasítva bércet és hegyet,

Ömlik alá hömpölyögve és zuhogva

Egy óriás kárpáti csörgeteg.

 

Huh, mint zuhog, huh, mint zug lábaimnál

A mamut-korszak csacska csermelye!

Mint csusszan és mint siklik a magasból

A kőlapon, tömérdek ölnyire?

 

Mint zúzza szét magát ezer darabra

Az útban álló szikla ércfalán!

S fehér sziporka-köddé alakulva

Repül tovább, míg ismét összeáll!

 

Látom, Szaturnusz, lelked' e patakban,

Hiába rejted ott fen arcodat;

A nagyság: az erő, mely dacol és győz,

Megsemmisít és újra éltet ad.

 

Szép, szép e völgy, a rengeteg hegyek közt

Egy hegy-öböl, egy légi kikötő!

Sziklás, merő, mély partjait beszegve

Az égbenyúló százados fenyő

 

Száz ölnyi mély fölött emelkedik föl

E két tömör part, mindmegannyi bérez,

Minden köve és széle hossza messze

A ködbe és a rengetegbe vész.

 

És mintha vára voln' e sziklafalnak,

Ott a középen, a völgy mélyéből

Kiszökken egy orom, s széjjel terülve

Az óriási bástyafokra ül.

 

Szörnyű erősség! - Hát midőn a felhő

Megindul a hegyormon s leszakad!

Midőn a villám csattog a tetőkön,

S a bástyafal dörgő visszhangot ad!

 

Midőn a sziklák a bősz zuhatagban

Hánykódva úsznak, törve a habot, -

És a fenyők sivítnak, míg a szélvész

Mint rémes ölyv felettük kavarog!

 

Es hát a Lomnic? ő fent a magasban,

A fellegek fölött, szilárdan áll;

Az ég felé fordítja tar fejét és

A vész, vihar, villám, alatta jár

 

Látom, Szaturnusz, újra lelkedet,

Hiába rejted ott fen arcodat;

Az üdv: a nyugalom, mellyel te nézed,

Míg a világ alattad ing s szakad.

 

Hajh! a világ! El, vissza hát e képpel

A lent hagyott világba! Tarpatak!

Légy üdvözölve! Szép világodat már

Lelkembe zártam, jó, hogy láttalak!

 

 

 

1876. 18. 226. Fejes István. Egy szépasszony

 

(A Kisfaludy Társaság által 50 aranyinál jutalmazott költői beszélyből.)

 

IV.

 

Erdők visszhangja és te, csacska csermely:

Te fénysugár a bérci fellegen;

Te illatos völgy, száz virágkehellyel;

Te röpke szellő a fa levelén;

Te kis madár, pároddal a bokorba'

Repesve, összebúgva és csattogva,

Feleljetek: mi hát a szerelem?

Ti keltitek azt létre a kebelben,

Feleljetek hát gyorsan, érzelemmel!

 

A visszhang mondja: kölcsönös szívérzet;

A röpke szellő mondja: csak szeszély;

A fény felel: káprázat és igézet;

S mond a patak: érzés, mély és csekély.

A völgy susog: az ifjú szív virága;

A kis madár szól ajkát csókra tárva:

Ne tudd, bohó, érezd, jer ide, élj !

Mi hát a szerelem:' Ida, te kérded;'

Az, mit szíved idáig sohasem érzett….

 

Ede inogva, roskadozva álla,

Jó, hogy magával hozta kis fiát;

Hogy látta őt, úgy tért ismét magába,

S úgy győzte meg szörnyű indulatát.

Dühe, ki tudja, nem tett vón'-e többet,

Midőn Ida lerogyva nyögte: „ölj meg!"

És nem menté, nem mentheti magát.

Így elfordulva, s nézve kis fiára,

Némán maradt bent síró bánatába'.

 

„Az égbe' voltam és pokolba estem,"

Fiának ezt beszélte el szeme.

„Mint én, az ég is, oh, csak úgy szeressen!"

A völgynek ezt dobogta a keble.

Aztán erőt vett, s megpróbálva ajkát,

Arthurnak is elmondja gondolatát,

Simán, mint pallos és két élire.

Hát Ida? hozzá egy igécske sincsen?

Sóhajba tört csak ennyi is: „kövessen!"

 

 

1877. 1. 2. Fejes István. A pataki várkertben

 

Mikor is volt? rég, bizony rég,

Mikor itt e kertbe' jártam;

Oh de most is ismerős még

Gyep-ülőkém, cserje sátram.

Ismerős mind bokra, fája,

És a lombok méla árnya,

Mely, ah, most is mintha jönne

Itt is, ott is, üdvözölne.

 

Itt utamba áll a jávor,

Lombja suttog, s én megértem;

Tudni vágyik a leányról,

Kinek nevét rája véstem.

Akiről, míg lelkem álma

Elragadt egy bűv-világba,

Ő fölöttem gonddal állt őrt,

S álmaimhoz szép mesét szőtt.

 

Ott megállít a platánfa,

Kérdez ő is suttogással;

Ifjú szívem hű barátja,

Sohse' közié titkom' mással.  

S míg hevít lángszerelmem

S vágyaimban forr a keblem,

Ő lehajtja lombos ágát,

S bíztatóan úgy karolt át.

 

Itt virágok csengettyűje

Szól az ismert, régi hangon;

Ott a bokrok fülmiléje,

Hogy hamarabb választ halljon.

Dal, szerelem, s a mi minden

Üdvözítő volt e szívben.

Itt fogant, itt jött világra,

Hol madár száll ágról-ágra.

 

Mit feleljek ennyi régi

Jó barátnak, ismerősnek?

Szólni kéne, szívem érzi,

Ámde szót a könny előz meg.

Lásd e könnyben, lásd, oh jávor,

Szép mesédet a leányról;

Csalfa fény volt lelkem álma,

S kárhozatba vitt utána!

 

Fák, virágok, nézzetek rám!

S vágyat, reményt, dalt, szerelmet

Megmutat e kicsi hullám,

Mely szívemből felszökellett.

És valóba'! szóm se' hallik,

Bokor és fa összehajlik,

És megértve bút és könnyet,

Szomorúan üdvözölnek.

 

 

1877. 48. 754. Fejes István: Sötét felejtés

 

Sötét felejtés néma álma,

Ringasd el fájó lelkemet;

Ne mondjon dalt zokogva, sírva,

Ő róla az emlékezet.

 

Oszoljék a ködökbe szállva

Borongó szívem sóhaja;

De a keserv hangját miatta

Ne hallja meg senki, soha….

 

 

1877. 48. 754. Fejes István Ahova én öt

 

Ahova én őt eltemettem,

Megmozdul egykor az a sir;

Egy ködalak kiszáll belőle

És nevemen könyörögve hiv.

 

Oh, mert a sötét feledéstől

Reszketni fog hiú szíve,

S a csábkezet, a mely nyakán csügg,

Mint a kígyót úgy tépi le.

 

Arcát a sápadás elönti,

Szemében megtörik a fény,

A nap sugara vérbe' száll rá,

S rémekkel üldözi az éj.

 

Már árnya lesz csak önmagának,

S igy fog könyörögni énnekem,

Hogy mentse meg a kárhozattól

Könnyem, sóhajom, énekem.

 

Így lesz, tudom; s a gyötrelemmé,

Pokollá vált gyönyör helyett,

Zokogva fogja költögetni

Az én megölt szerelmemet.

 

Akkorra mégis tartok egy szót,

De csak az Isten hallja meg ;

Ima lesz az, hogy hitszegését

Feledje el, bocsássa meg.

 

 

1877. 16.  242. Greguss Ágost. A beteg király

 

(Fölolvastatott az evangélikusok estélyen 1877. április 20.)

 

Híres Szamarkand jó királya

Immár esztendők óta várja

Hogy jobbra fordul nyavalyája;

Semmit se használtak neki

Az orvos urak szerei,

Se javas asszony kuruzslása,

Se bűbájos ráolvasása.

Egy férfiú volt hátra még

Kiben szegény reménykedik:

Bölcs Ukkabor, a remete…

 

Bölcs Ukkabor, mit példáz bölcs tanácsod?

Némely bajoknak nincsen gyógyulások.

A tenger mindig vész teli,

S király soha le nem veti

A krónikák sok ezred éve mondják

Királyi ingét és királyi gondját.

 

Kevés a boldog! fájdalom, igaz;

Az sem vagyon, s hatalom által az.

 

 

1877. 22. 338. Indali Gyula. Barnult avar

 

Barnult avar búsan susogja:

„Nézd: én valék a zsenge pást!"

Haraszt csörög: „Én voltam egykor

Árnyas berek friss lombja, lásd!"

 

Szálló pehely mond: „Fészek enyhe,

Gyönyör párnája voltam ám!"

Száraz virág szól: „Rózsa voltam,

Május mosolygó hajnalán!"

 

A szél süvölt: „Ifjú tavasznak

Meleg fuvalma voltam én!"

A csönd sóhajt: „Dal voltam egykor!"

Az árny susog: „És én a fény!"

 

S avar, haraszt, szálló pehelyke,

Száraz virág, szél, csönd, ború,

Egyként zokogják: „Oh a végzet

Milyen sivár, mily szomorú!"

 

S ködön keresztül ím az égből

Egy büszke csillám átragyog:

„Én csillag voltam a tavaszban,

És, mostan is csillag vagyok!"

 

 

 1875. 51. 810. Illyés Bálint. Sírásókhoz

 

Ne ássátok még meg a sírt,

Nincsen abba' még halott!

Ám azért, hogy fénye sápad,

A tűz el nem hamvadott…

 

Csüggedésnek éve, vajmi

Sokszor volt már e hazán,

Már az orv vadak felette

Lakmároztak igazán;

 

De fejét megrázta újra,

És felállt, mint sziklaszál,

S elsimult habként alatta

Ellenség és pártviszály.

 

Bárha vérsebbel szerezte,

Múltja van, nagy és dicső!

És ha múltja van, felette

Nem csap által a jövő.

 

Lesz jövő is! férfi-karral

Hogyha felküzdi magát;

Szellemével majd eléri,

A dicsőség csillagát!

 

Ne ássátok még meg a sírt.

Nincsen abba' még halott

Ám azért hogy fénye sápad,

A tűz el nem hamvadott.

 

 

1877.  30. 466. Ilyés Bálint. Vidd, vidd oda szellő

 

Vidd, vidd oda szellő, hol pálma virágzik

Lelkemnek imáját, hol küzdenek ők,

S Allah, kit imádnak, Isten, kit imádunk:

Szálljon le reájuk győzelmi esőd!

 

Önvérük esőjén nőtt ott a virágos

Halmon s völgyi mezőn minden kicsi szál;

S vad csorda merészen, ah összetiporni,

Mint dögkeselyű a hullára — leszáll.

 

S ti szívtelen önző népek, ti csak álltok!

Nem ver le a szégyen, nem ver le a vád!

Hogy karmai közt el, vesztére hagyatok,

Széttépni pogányul, mint áldozatát...

 

S a harci mezőnek örvénye ha tágul,

Körébe sodorva több-több elemet:  

Kéz kézbe ölelve küzdünk mi is ottan.

És győzni vagy halni, fogunk veletek.

 

 

 

1877. 49. 770. Ilyés Bálint: Hadd jöjjön hát  

 

Hadd jöjjön hát, ha jönni kell,

Hadd jöjjön hát a fergeteg,

Észak rideg határiról

Mit a vihar fölkergetett!

Mi büszke cserként állunk ellene .

Velünk a honnak védő szelleme !...

 

S e villám fényét látta már

Nem egy-két gőgös büszke nép,

S tüzén nem egyszer égett el,

Ki rátiporni hitt elébb . . .

S ha nem vet is ma fél világra fényt:

Virraszt felettünk égő lámpaként!

 

Hazám, hazám ! nem féltelek,

Jöjjön fejedre bármi vész  

Mig egy csöpp vérünk felbuzog,

Ez a csöpp vér számodra lesz  

Egész világ törjön bár ellened:

Megvéd e nép, te őrző szellemed

 

 

 

1877. 49. 771. Jakab Ödön: A mi temetőnkön

 

Magasan áll a hegy, omló oldalával,

Vadvirágot ápol tetején a fennsík,

Hol a sűrűn vágott sírhalmok tövében

Hamvadó holtak koporsója fekszik.

Mintha tudná a hegy durva, hideg földje,

Kebelébe mennyi szív örömét zárták:

Holdas éjszakákon, mély gyásza jeléül,

Borongva hullatja a falura árnyát….

 

Ifjú reményekkel, lobogó vágyakkal

E gúnyoló mosolyt megdöbbenve nézem,

Szemem oda tapad a sír oldalához,

Gondolatom pedig jár messze vidéken,

Hol Rózám szeme is csak múlékony tűzzel

Hordja sugáriban az ifjú szerelmet.  

Aztán leborulok féltő fájdalommal

És kisírom magam, mint a kicsi gyermek.

 

 

1875. 16. 242. Kerényi Frigyes*: Fanni hagyományainak olvasása után

 

Hosszan merengek lelkes képeden!

Tudom, hogy álmaimban megjelen;

Bánattakart szelíd vonásiban

Egy tiszta szívnek haldoklása van.

Mióta alszol, annyi év lejárt

Érezlek mégis, mint a napsugárt,

Mely új tavaszkor nyájasan lesüt,

Verő szívet találva mindenütt!

És mintha bús komoly beszéded hallanám

Ne nézz oly meghatón, oly lélek-öntve rám!

Mit titkos éjeken reszketve irt kezed:

Öröklő mécsvilág nyugvó porod felett.

A rózsa el virít és még az éjen át,

Szellő fuvallja szót bűbájos illatát:

Meghervadt rózsa vagy, beomló sír alatt

Lehullott a levél: az illat ránk maradt!

Körültekintek, szép, fényes világ!

A fény alatt meg annyi pusztaság!

És engem kétkedés keserve nyom:

Lesz-e nekem ily szent menyasszonyom?

S ha egykor annyi dal s remény után,

Lelkemmel összegyúl egy jó leány

Szerelmet adva, véve boldogan,

Azt gondolom majd: szíved benne van!

 

 *Lásd a függeléket

 

1876. 22. 338.  Kiss József: Szerelemvágy.

 

Utcáról utcára őgyelegni tétlen:

Ez az én legédesebb, legszebb kedvtelésem.

A sürgés, a robaj, a tömeg gyors árja

Kápráztat, elmerít édes andalgásba.

 

Miként, ha zöldellő hegyormokon járva,

Kéjjel hallgatódznám a malomzúgásra,

Mely alant kelepel, csitteg csattog lágyan,

Ily érzet hat által a tömeg zajában.

 

Szívemben tavasz van, dal s virággal áldott,

A költészet fényes, csodás halmán állok.

A tömeg közepett vagyok messze tőle,

Mintha csak álmodnám, álmodnám felőle.

 

És lelkem oly nyugodt, mint tó vihar után.

Csak olykor-olykor, ha egy édes arcú lány

Vetődik utamba, kezd szívem remegni:

Volna szeretőm, hej, be tudnám szeretni!

 

 

1876. 22. 338.  Kiss József: Magány.

 

Te vagy a hűség, te vagy a jóság,

A béketűrés és a szerelem!

S ami fényes és tiszta e földön,

Azt mind a te képedre képzelem.

 

S mi a mesében gyermeki s bájos,

Az a te vonásid viseli mind:

Mesék szelíd hamupipőkéje!

Ím, képmásod itt áll s reám tekint!

 

De mikor a gondolatnak szárnyán

Messze szállok — te nem jöhetsz velem,

S a csodákat, miket lelkem látott,

Tenéked hasztalan mesélgetem.

 

Mosolyodban nem lelek üdülést,

És szívem, lelkem olyan csüggeteg:

Tán a csillagokban volt megírva,

Hogy én örökké egyedül legyek.

 

 

1875. 37. 578. Madách Imre: Táborban

 

Hej azért van lábam, lábam,

Hogy a csárdást járjam, járjam;

És azért nőtt a bal karom,

Hogy öleljem a galambom.

De a jobb meg azért terme,

Hogy hazámat védelmezze,

Dicsőségért, szabadságért

Pazarolva ontsa a vért,

Vért, melyben keresztelkednek

Fiai a dicsőségnek,

Vért, melyről Krisztus tanított,

Hogy lemos százados átkot.

.

Hej azért van, azért van szám,

Hogy dalolhassa a nótám'.

És azért lett mellem, mellem,

Hogy rajt bokrétám viseljem;

De a mellben szív azért van,

Hogy helyt álljon a csatában.

Jól áll sebhez a virágszál,

Szebb az ének ágyúszónál;

Rólam is mond tán az ének:

Fia volt a dicsőségnek.

S hogyha elhordja is a szél,

Síromnál lyány sír, virág kél.

 

Hej ha még ma meg is halunk,

Vigadtunk már és csatáztunk,

Mindennap fegyverünk éle

Lapot írt a történetbe.

Míg apáink megvénültek,

S nem tudják, hogy minek éltek.

Sokat küzdöttek, fáradtak,

Pályabért még sem arattak.

De tisztesség! ők neveltek

Szabadságnak, dicsőségnek,

S most is, hogy a honnak adtak,

Nekik csak könnyek maradtak.

 

 

1875. 37. 578. Madách Imre: Felköszöntés

 

Férfiakkal harcra szállni,

A síkon bátran megállni,

Ez legyen dicsőségünk.

Ámde hogy majd győzni bírjunk,

Kell, hogy légyen, kikkel vívnunk,

Éljen hát ellenségünk!

 

Lánykákkal szelíden bánni

És velők jóban maradni,

Ez legyen az örömünk.

S hogy minél előbb megérjük,

Megcsókoljuk, átöleljük,

Éljen akit szeretünk!

 

Kit gyűlölni senki sem bír,

Azután szerető sem sír,

S szerető csak kell nékünk.

Hogy becsüljük a csók mézét,

Ismernünk kell a lét mérgét,

Éljen hát ellenségünk!

 

Hanem mégis el a borral,

Nem látjátok-e mámorral

Úgyis hogy megtelt fejünk?

Bornál erősebb a szép szem,

Barna kis lyány érzem, érzem

 Éljen akit szeretünk!

 

 

 1875. 43.  675. Madách Imre: Vigadjunk

 

Hadd nézze halvány arccal a világot

Kinek tetszik, mondván: mi rossz, ravasz!

Szánjátok őt, de meg se hallgassátok

Barátim, mert valódi vétek az.

Míg van tavasz, ifjúság, szerelem:

Örüljetek, szeressetek velem!

 

Ha mondják: nincs költészet már a földön,

S érzéseinkre arcot fintorít

A kalmár számítás: kedves barátim,

Minket tán ez csak meg nem tántorít?

Míg van tavasz, ifjúság, szerelem:

Örüljetek, szeressetek velem!

 

De sebesen jő a halál, siessünk,

Hogy üresen leljen minden kebelt!

Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart

A fáklya, de poros zugban hevert!

Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem:

Siessetek örülni hát velem!

 

Hisz majd jövend más nemzedék helyünkre,

Ha már élvezni végkép nem tudunk!

Derék fiuk lépendnek nyomdokunkba,

Kikben örömmel megújulhatunk;

Közöttük él lelkünk, s oly végtelen,

Mint a tavasz, ifjúság, szerelem.

 

 

1877. 34. 530. Pap Kálmán: Óh, adj erőt  

 

Hogy a tavasznak langy leheletére

Zöldült a völgy s a halmok bokrai,

S fakadó lombbal enyhe szellő játszik:

Ki tudta volna azt eldallani?

Reményem napja hajuk, ámde fénye

Varázzsal lelkem elborítja még;  

Óh, adj erőt, nagy isten, megdalolni

A hő érzelmet, mely szívemben ég!

 

Zivatar zajlott éltemen keresztül,

De íme már a láthatár derül.

Szívem kertjéből egy-két szál virágot

A szél kitépett kérlelhetetlenül;

De új életre támadott a többi,

Koszorút kötni van ott még elég;  

Oh, adj erőt, nagy isten, megdalolni

A hő érzelmet, mely szívemben ég!

 

Hallottunk dalt az ősök szép honáról,

Szent érzelemben büszkén lángolót;

De mely hazámért keblemet dagasztja,

Az érzelemre hol lelt volna szót?  

Mint a felhőtlen ég derűje, tiszta,

S szívem magába rejtve hordja még;

Oh, adj erőt, nagy isten, megdalolni

A hő érzelmet, mely szívemben ég!

 

Oh, adj erőt, egeknek alkotója,

Hadd öntsem dalba szívem érzetét;

Szívemben annyi kincs van eltemetve,

De felhozom, elosztom szerteszét.

S ha egykor a mag, melyet elvetettem,

Szegényesen bár gyümölcsöt terem:

Vedd hálakönnyem, hogy láttam világod

Amely árnyával is fényes nekem.

 

/ szívem hatszor fordul elő. G./

 

 

1877. 34. 530. Pap Kálmán: Szabadban

 

Kimegyek a rétre,

A hol lenge szellő játszik a virággal

S arcom simogatja;

Keblemet oly édes érzet hatja által

 

Zümmögő bogárhang,

Távoli harangszó, szellő suttogása,

Lelkemben felolvad

Bűbájosán hangzó egyetlen danába.

 

Ahogy itten állok

S ittas lelkem álmát nem zavarja semmi, '

Szeretném a földet,

Az egész világot keblemre ölelni.

 

Hadd mondaná el majd

Szívem dobogása, amit nem beszélek:

Szép hazám, mi forró

Lángoló érzéssel szeretlek én téged.

 

 

1875. 17. 258. Pásztói: Idegen földön

 

Egy ifjú néz a csillagokra,

S ajkáról sóhaj lebben el,

Körötte a fényűk zöld bokra

Reá gyöngédeden felel.

 

Alatta mélyen, omlott sziklák

Darabjain fut a patak,

Tán a habok kínját gyanítják

Megcsöndesült a zuhatag.

 

A szálas erdő zárt homályán

Bűbájos lények lengenek,

S egy édes hangú arany hárfán

Elandalítón zengnek.

 

Az ifjú néz, de meg nem érti,

Oly ismeretlen a zene,

S a csillagfényt hónáról kérdi,

S beszélni az sem tud vele.

 

A lég; hideg, az és mogorva,

Talpának oly kemény a föld,

Közömbös a fenyves vad orma,

Hol a nap alig tündökölt.

 

Minden, mi őt egykor szerette

S mit szeretett, oly messze van;

A hely, hol üdvét eltemette

S hol többé nem boldogtalan.

 

Az ifjú néz s bágyadt szemében

Felforr a könny és felragyog,

S a mint leperdül ím elébem,

Látom: az ifjú én vagyok.

 

 

 

1877. 20. 306. Pásztói. Megemlékezés

 

Hol vannak a lángszellemek ,

Kik mintegy sziporkázó fáklya,

Hogy dalra, tettre keltenek:

Üszköt vetettek a világba?

 

Megénekelték a mezőt,

A dúsan termő rónaságot;

S mit tán az álom keze szőtt,

Az egykori dicső nagyságot.

 

Megénekelték a tetőt,

A mely kopasszá lőn a gondtól;

Hol annyi büszke törzs kidőlt

S most lepve bús avartól, gyomtól.

 

Csordultig telt volt a pohár

A szikra óriás lángot szüle;

Kigyulladt az egész határ

De senki sem rémült meg tőle.

 

Tyrtaeus* és Leonidás**

Vetélkednek győzni, halni

A korszellem mostan de más!

Oly hivatalos, oly alkalmi.

 

Légy élelmes! a becsület

Úgy is már bujdosásba mégyen

Testvériddel ne fogj kezet,

Mert rád is átragad a szégyen.

 

S ha mégis támad benned egy

Jobb érzés megrázó szikrája:

Tartsd vissza omló könnyedet

Pusztuló nemzetek sírjára..

 

*Tyrtaeus was a Greek lyric poet who composed verses in Sparta around the time of the Second Messenian War.

 

**Az ókori Spárta királya volt.

 

*

 

1877. 46. 723. Pásztói: Szeptember végén 1877

 

1877.

Milyen fakó a nap sugara!

Milyen sápadt szegény vidék!

A pompát róla s a szint már a

Szellők réges-rég leszedték.

 

Fényes tollú madárka hallgat,

Költözködnék, kedvetlen, ül  

Fényes szemű leányka ajkad

Mért méláz oly kedvetlenül?

 

Pásztor eldobja furulyáját

Nem tetszik a világ neki;

Jó tűznél hosszú éjszakán át

Dermedt körmit melengeti.

 

Itt-ott szól egy kolomp vagy csengő  

Mintha óráját jelezné

Síró ütéssel: a jövendő

Hanyatlásnak a sir felé.

 

Csípős, szilaj szél fut, szaladgál

A legkedveltebb hadsegéd,

Erdőn, mezőn, tónál, pataknál

Sziszegve mond egy rém-mesét.

 

,,A mindenható tél nevében

Virág, lomb térdre, porba mind!

Nyomomban az ősz, hős vezérem,

Ne várjátok, míg ő suhint!"

 

Virágok, lombok sóhajtoznak,

Szemükből harmat-könny pereg

Tűnődnek hosszan, gondolkoznak:

Vajon mit is véthettek?

 

S ha csakugyan hó-tengerével

A nagyúr mindent elborít;

Büszkén rombolván, ezerével

Építi rongy jég-várait:

 

Jön egy meleg sugár, s hatalma

Immár üres lég, pára csak  

S a megifjult föld diadalma

Bukott dölyfén nevet, kacag.

 

 

 

1875. 46. 722. Pásztor Ferencz. Dal

 

Esik eső, felleg van az égen,

Beborult már nékem is egészen,

Amióta más is jár utánad,

Fekete gyászruhám a búbánat.

 

Szemembe áll a kalapom széle,

Ha sírok is eltakarom véle;

Meg is ölhet engem a fájdalom,

Mégse kérdi senki, mi a bajom.

 

 

1876. 3. 34.  Pósa Lajos: Az én aggódó anyámnak  

 

Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,

Az a jó úristen megsegít még engem!

Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:

Majd meglássa: lesz még nekem is jó dolgom.

 

Nem bukhatom én el ennyi küzdelemmel,

Ennyi verejtékes, néma türelemmel.

Sorsomon diadalt kell nekem aratni,

Ha az ég a földdel össze fog szakadni.

 

Akit hány-vet a sors, mint habot a tenger:

Ne sirassa senki, abból lesz az ember!

Megtanul a saját maga lábán járni,

S dörgő zivatarban, mint kőszikla állni.

 

Nem halok meg addig, jó anyám, ne féljen,

Míg koszorút nem nyer annyi napom, éjem.

Nem hagyom itt addig ezt a szép világot,

Míg szülém engemet boldognak nem látott.

 

Istenem, ha néha a jövőbe nézek:

Már előre is nagy boldogságot érzek.

Látom lesimulni a habok redőjét

S éltem hajójának csendes kikötőjét.

 

Egy áldott teremtés lesz majd feleségem,

Ki a fúvó széltől is fog óvni engem.

Ellesi titokban minden gondolatom',

Én pedig jutalmul összecsókolgatom.

 

Édes anyámasszony hozzánk jön majd lakni,

Aranyos menyének tanácsokat adni.

S ég urához küldi hala adó imáját,

Majd ha ringatgatja síró unokáját.

 

Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,

Az a jó úristen megsegít még engem!

Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:

Majd meglássa: lesz még nekem is jó dolgom

 

 

 

1877. 33. 515. Pósa Lajos: Türelemmel küzd az ember  

 

Türelemmel küzd az ember

S boldog soha nem lehet:

Izgalomban, siralomban

Tölti el az életet.

 

Hogyha van is néha egy kis

Nyugodalma, öröme:

Megzavarja, elnyeli a

Búnak, bajnak özöne.

 

Úgy van. Itten drága minden,

Drága minden örömünk:

Egy kis jóért, mulandóért,

Százszor is megfizetünk.

 

De a végzet annyi mérget

Dob kelyhünkbe untalan,

Hogy az a kis édesség is

Keserű, mi benne van.

 

Szomorúság, nyomorúság,

Vértanúság életünk:

Több erénnyel, több reménnyel,

Mint sikerrel küszködünk.

 

Addig-addig küszködünk, míg

Megjön a nagy jutalom:

Üröminket, keservinket

Elnyeli a sírhalom.

 

 

 

1875. 29. 450.  Sipos Soma. Jobb volna tán

 

Jobb volna tán pihenni lenn,

S álmodni mély, nagy álmokat.

Pihenni lenn, nyugodni lenn,

Bólintgató hűs fák alatt.

Es végtelen álom között

Mindent, mindent felejteni:

Mint mosolyogva élni — és

Titkon könnyeket ejteni

 

 

1875. 29. 450. Sipos Soma: Vigasztalás

 

…Ne csüggedj hát szegény szívem,

Viseld, nyugton sorsodat,

S ne nézd más üdvét irigyen,

Ne a boldog álmokat.

Tudtál hinni és szeretni,

Vigaszodra ez legyen;

De a rideg jégközönyre,

Az elhullott forró könnyre,

Ne emlékezz sohasem!

 

 

1875. 33. 514. Szabó Endre. Siessünk élni

 

Nem vár reánk a futó élet

S a szárnyas perc, ha elrepül,

Majd lomha években kerül meg,

Ah ne üljünk hát tétlenül;

Amíg csak bírja egy izom, míg

Erünkben egy csöpp vér kering,

Hajrá! siessünk élni, s mint jön,

Előre, hátra, csak gyerünk!

 

Ősz szálak gyűlnek majd fejünkre

S ráncokba süpped a mosoly,

A lepke lányok ránk se néznek,

Minden szép álom szétfoszol;

Majd bibliával, pápa-szemmel

Babrálgatunk naphosszakat,

Hajrá! élvezzük a szerelmet,

Amíg lehet, a míg szabad…

 

 

1876. 12. 178. Szabó Endre: A pénz.

 

Egy nyomorult aranylemezke,

Egy nyomorult ezüst-darab,

Lapokra pár betűcske metszve

Melyet szolganép önt, farag,

Melyet a gép fényesre présel,

Átolvaszt százszor a kohó

Ez játszik a bölcs ember-ésszel,

És ezt imádja a bohó!

 

Ma címeres baromnak ára,

Holnap már lelkeket fog, ad,

Gyilkot bérel ma éjszakára,

Holnap szerelmet, csókokat.

Hogyan ne? Hisz' nem látni rajta

A szennyet, vért, a könnyeket,

S a pénz olyan bűvészi fajta:

Jót, rosszat szépen eltemet.

 

Boldogság, kín, a szív szerelme,

Üdv, kárhozat, trón és bitó:

Ha porba' csúszik szárnyas eszme,  

Minek hát akkor ennyi szó?

Keresztet e szók halmazára,

S az új élet szótára kész;

Ha mindennek egy már az ára:

Legyen egy szónk: a pénz, a pénz!

 

Mit fájlalod, hogy rongy az ember,

Hogy szíve, lelke csak szemét.  

Adhat, vehet, van pénze tenger,

Úszhat a kéjben, s ez elég.

A vásár vonz, s harminc ezüstön

Már Júdás szép vásárt kötött:

 Csak egy istent adott el, s rögtön

 Nyert rajta millió ördögöt.

 

 

1877. 1. 2. Szász Károly. Újév napján

 

Reggel korán, amint felérzek,

Zsong a szobám, mint egy kis fészek.

Súgás-búgás: „nem ébred mégsem?'

Alig várhatják ébredésem.

 

Kisebb fiacskám, nagyobb lányom

Siet, hogy nekem jót kívánjon;

Aztán versengenek a nagyobbak,

Hogy melyik tud kívánni jobbat.

 

Az anyjuk jő legutoljára,

S ajkamat egy hő csók lezárja.

Amint lágyan, némán borul rám,

Mint sárga partra csöndes bullám.

 

Szememben üdv s öröm-könny fényük,

Mit mondjak én viszont ma nékik?

Ez üdvömért mit tudjak adni?

Oh van-e áldás, olyan, annyi?

 

Megáldom őket mind egyenként,

Adjon az ég rájuk meleg fényt,

Hogy nőjenek, mint gyönge plánta,

S viruljanak e szép világba.

 

Még annyit mondok a fiuknak:

Az életbe, ha majd kijutnak,

Mit én csináltam kezdve gyengén,

Folytassák ők azt jobban, mint én

 

A lányoknak mit isten adhat,

Kívánom nekik a legjobbat:

Legyen mind anyjához hasonló,

Oly szép, oly hü, oly munkás, oly jó!

 

 

1877. 8. 114. Szász Károly: Salamon vezeklése  

 

Salamon című történeti költemény III. részének első énekéből

 

Hol gyors Duna habja egymásra gyülemlik:

Büszke Regensburgban székel vala Henrik,

De aranyos székén nem pihen a császár;

Öblös teremében fölkél, föl- alájár.

 

Homloka halvány; rá lecsüng sűrű fürtje,

Amelybe (korán még!) vegyül egy-két szürke;

Hogy sietett élni: dúlt arca mutatja,

Kora szenvedélyek nyoma látszik rajta…

 

Térdeltéből azzal felsegíti szépen,

S oda vonta, fogván kezét a kezében,

A kerevethez, hol menye fuldokolva

Zokogott magában, s szelíden így szóla:

 

 „Egy szegény zarándok kopogat szívednél:

Elfedező fátyolt bűnért ne vetnél?

A te hű szívedben nem adnál-e szállást?

Hiszen megbocsátani olyan édes! lásd, lásd!"

 

Ott a vezeklők, azt bűntudat, ezt bánat

Tette vezeklővé, össze borulának;

Panaszok', mentségük', csak zokogva, szótlan'

Öntik ki egymásnak néma hosszú csókban.

 

 

1877. 36. 563.  Szász Károly: D'Arc Johanna búcsúja (Schiller után)

 

Isten veled te bérez, te völgy, ti dombok!

Zöld legelő te, s csacska csermelyed!

Űrökre búcsút, íme sírva mondok,

Hangom könnyekbe fúl: isten veled!

Rétek, miket estenként öntözték, ti!

Fák, miket ültetek: zöldelljetek!

Isten hozzátok kis falum vidéki,

Johanna nem bolyong többé köztetek.

Szelíd visszhang, szavad' már nem lesem.

Johanna megy, s vissza se' tér, sosem!

 

Szelíd örömeim csöndes tanyája:

Örökre búcsúzom ma tőled el.

Elzüllik kis bárányim szende nyája,

Nem gondol senki véle hol legel.

Más nyáj: mi gondom' s pásztorlásom' várja,

Hol minden fűszállt vérharmat lep el.

Nem földi vágy űz a világba engem:

A Lélek szólít, hívását követnem.

 

Mert Az, ki Mózest a tüzes bokorból

Megszólítá magas Hóreb hegyén,

Mondván: ,Ne félj! Fáraó ellen fordulj!'

S az Ízsai fiát ki seregén

Hőssé avatta egyszerű pásztorból,

Mert kedves néki a kicsiny s szegény:

Hozzám is Ő szólt, e falevelek

Közül:„Eredj, amerre küldelek!

 

Lágy tagjaiddal vas páncélba öltözz,

Kis báránykáid' legeltesse más.

Téged szerelmi ábránd, vágy, e földhöz

Nem köt soha, gyöngéd szívdobbanás.

Fürtidre ara-koszorút te nem kötsz  

Hozzád simulni kisdedet se láss!

De harci dicsőséggel e helyett

Megkoszorúzom gazdagon fejed'

 

„Mikor a legbátrabbak elcsüggednek

S romlásba dőlve véli mind honát:

Akkor ragadja a zászlót kezed meg;

S mint vész zilálj' az érett gabonát:

A büszke hódítót te úgy űzzed el,

Földig tiporva a határon át.

S hazád' megmentve, visszavívta Reims-t:

Ott vár királyod, hogy megkoronázd!"

 

Ím itt a jel, melyet az ég igére :

Ez a sisak, ö küldi azt nekem.

Mily égi láng csap meg, vasához érve,

Mint kerub-tűztől lángol e tetem;

Ragadva visz magával a harctérre,

Mint vész sodor, nem ellenkezhetem.

Hallom riadását már a harcsoroknak,

Paripa tombol, trombiták harsognak!

 

 

 

1876. 32. 498. Székács József epigrammáiból

 

A rátóti kertben. I.

 

Itt öröm és élet laknak, mert érnek a lombok,

S a csevegő csermely s partjain annyi virág.

Kisben ez a roppant mindenség, melyben az élet

 És az öröm honosak, távol is és közel is.

S hol vagyon a kertész? Láthatatlan ez itt is, amott is:

Mindenikét látnod csak műveikben lehet.

 

II.

 

Hogyha hegyen látok palotát, a gőg jut eszembe,

Mely építé, mely büszke urába' lakik.

Itt, mert völgybe vonult házat szemlélek, amelyet

Lombok rejtenek el, és csalit árnya fedez:

Szende szerénységet sejt lelkem, s ritka középszert,

S e sejtést egy hon jobbjai ámenezik.

 

III.

 

Szép fűz a kapuban! mert, hogy társtalanul állasz?

„Társtalan úrnőmnek képviselője vagyok."

S mért állasz szomorún kapujában az édeni kertnek?

„A menny üdveihez sir vezet és siralom."

 

Pest.

 

A szükség ellett Pesten mért annyi pazarló,

Torkig evő s etető és a füléig adós?

 Mert sok a bárgyú, kinek könnyű port szórni szemébe

Ott, ahol épen nincs porba', homokba' hiány.

 

 

1875. 1. 11. Szemere Miklós. Önzés

 

Összejött a két kárvallott barát:

Péter tűz által, árvíz által Pál.

„Házam elégett!" szól Péter, s amaz :

„Harminc boglyámat vitte el az ár!"

„Mondom, a házam! " „az ár, tönkre tett!"

Csupán magára gondol: Péter,  Pál:

Kezdettől óta e kerekvilág

Ily Péterekből, s ily Pálokból áll!

 

A szolgalegény Bandival gyűrűt

Vált Kató, fülig szerelmes bele,

Dúsabb kérő jött: Kondor, a juhász,

S ujjára ennek száll Kató jegye,  

De telkes gazda miatt ezzel is

Szakit, habár Boncs gazda nagy iszák;

Mióta földre süt a nap, ilyen

Leányokból áll e kerek világ!...

 

Lúdtollam mi most? hegedűvonó!

Hegedű-szóban szép mesét jelent!

Egyaránt önző az emberfia,

Akár itt alant, akár oda fent.

Palota szülje, vagy szalmás födél,

Az ember mind egyforma mákvirág!

Ilyen volt mindig, és ilyen marad,

Amíg csak meglesz e kerek világ!

 

 

 

 

SZEMERE MIKLÓS.

 

 

 

Szemere Miklós - Wikipédia

hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Miklós

 

 

1875. 3. 34. Szemere Miklós: A földhöz

 

Mesés föld! Hányféleképp

Tűnsz föl forró képzetemnek!

Most virány, hol ibolyák

Közt mosolygó bölcsök rengnek.

Majd óriás temető,  

Szinte látom: fenn a légben

Sírfáiddal mint forogsz

Csillagtalan, rideg éjben.

 

Hajh, te bűvös ős talány,

Hány bölcs küszködött veled már!

A talány megoldva nincs.

Titkaidon ezredes zár.

Te víztömlő! tűzodor!

Légpályád mióta járod?

Hogy és mikor születél?

Hogy és mikor lesz halálod?

 

Az lesz egykor gyilkosod,

Mi a szegény emberszívnek:

Forró kebled kihűl-e?

Vagy kínos belső láng emészt meg?

Vagy félénk madár gyanánt

Addig röpködsz karikába:

Nap: e tűzsárkány körül,

Amíg beleszállsz torkába?

 

Anya vagy, de kebleden

Édes gyönyör, s irtózat ül;

Az ember, s a vipera

Együtt csüggnek emlőidről.

Anya vagy, de szörnyanya!

Az élet szikráját öntőd

Szülöttidbe, de csupán,

Hogy legyen mit öldökölnöd.

 

Honnan lőn száműzve rád

Lelkünk? Végperced bevárva

Sírodat túléli-e,

Tündöklőbb csillagba szállva?

Vagy miként a pásztortűz:

Hantjaid közt kél lobogva,

Hantjaid közt lobban el

Végcsilláma haldokolva?

 

Földgömb: te siralomház!

Te őrjöngök kerektornya!

Szirt, melyhez kesely szívén  

Bilincselve minden foglya.

Te szomorú hamvveder

A bent porló tetemekkel!

Be sok szem megöntözött

Immár keserű könnyekkel!  

 

De fejem e találós

Meséken haj mit gyötörjem?

Hagyd a titkok éjjelét,

Térj vidámabb útra lelkem!

Fürkészni ne légy bohó,

Amit sűrű, mély homály fed;

A teremtés, s a leány,

Úgysem vallja titkait meg.

 

Kerengő föld, vén bolygónk!

Rád ezentúl semmi gondom;

Forogj tengelyed körül,

Mint sárdarab a korongon.

Csak hányd cigánykereked!

De ha fejed alá fordul:

Vigyázz, hogy a boromat

Ki ne öntsed poharamból.

 

 

1877. 39. 610. Tamásfy Gyula. A dologkerülő*

 

Elsötétült az ég homloka borúval,

Szürke felhők lepik könnyterhes búval;

Eresz alá csap a villás farkú fecske,

Megered a lanyha, nevelő esőcske.

Pitvar ajtajába áll elő a gazda,

Ünnepen kaszája szegre van akasztva,

S históriás könyvét szívesen becsapja,

Ablakát kövér csepp ha megkopogatja.

Pipaszóval méláz, az időt vizsgálja,

Néki a holnapot könnyű kitalálni,

A felhő-lebernyeg redőiből tudja:

Hetes-e a vendég, vagy sietős útja?

A sürgő anyjuk is kipördül egy cseppet:

„Arany omlik, tegnap raktam el a kertet!"

Pókus szomszéd szinte előbúvik végre,

S hálás tekintetet vet a borús égre,

A falu örömén szint' örül a lelke,

Bárha nincs, nem is volt egy arasznyi telke,

S keletről, nyugatról cölöpölt viskója

Kényeskedő gazdáját hiányosan ója;

Baglyok rugdosták meg a szegest, födelet,

Ben csireg-csorog már, midőn künn csepereg.

Hogy miért lakja ő e kalyibát bérben?

Azt bizton megvallom: én ugyan nem értem ;

Most nyakába csordul, fülledt a melegben,

Elhagyni kénytelen mind a két esetben,

Ügy van enyhe, nyugta, ha a szomszéd fája

Veszi szárnya alá, fogadja árnyába.

Oda települe most is jámbor Pókus.

S azt hinné az ember: játszik, mint egy mókus…

 

 

 

1877. 40. . 630. Tamásfy Gyula. A dologkerülő

 

Vége

 

…Hogy haza verődött üggyel-bajjal végre,

Először is Csörge szomszédjához tére,

Ott a jövevénynek száz kérdéssel estek,

De ő csak azt kérdi: kell-e hát hetesnek?

Véle aztán többé versenyre nem ment ki,

Nem meri megfogni kaszanyelét senki.

Történetét soha nem is emlegették,

Legfeljebb ha pajzán gyermekek követték

Gangosan mutatva nagy tekintélyt, rangot,

S búgva, csiripolva némi madárhangot.

 

* E művet a Kisfaludy-társaság idei költői pályázatán — „kisebb költői beszélyre" - a bírálók egyhangúan dicsérettel emelték ki.

 

 

 

 1877. 24. 377. Tóth Ede. Csak egy pillanat

 

Csak egy pillanat volt az én boldogságom,

Egy rövid pillanat;

És én azt elzártam; itt is lesz örökké

A fájó szív alatt!

 

Most a végtelenség nagy útjára indult

A néma szenvedés;

De hogy feledhessem ama pillanatot

Az öröklét kevés!

 

 

(Rimaszombat, 1868.)

 

 

 

1877. 24. 377. Tóth Ede: Mi vagyok én?

 

Mi vagyok én, azt kérditek tőlem?

Kinyílt virág egy nagy temetőben!

Tele van a lelkem búval, szenvedéssel,

De a szívem boldog szerelemmel,

 

Mi vagyok én, azt kérditek újra?

Utas, ki most talált igaz útra.

Eddig rögös pusztát gyalogoltam,

Most virágos völgybe bodorodtam.

 

S mi vagyok én, azt kérditek végre?

Csillag, a ki nem vágyik az égre.

Mert a nap csak hideg fényt lövell rám,

De ide lenn felmelegít rózsám!

(Lőcse.)

 

 

 1875. 41. 642. Újvári Béla: Egy könyv olvasásakor

 

Ki porban görnyedtél sok ezredéve,

Emeld magasra fennkölt homlokod;

Ki tévelygő valál az örök éjbe',

Örülj, oh ember! virrad hajnalod.

Kezünkben már a kulcs a nagy talányra,

A természet könyvéből olvasunk .

Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla,

Tudás! világíts, s bizton haladunk.

 

A Mindenséget valljuk mesterünknek,

Léptünknek biztos ösvényt az mutat,

S míg rajt' nyugasszuk fegyverzett szemünket

A tévely nem jelölhet álutat;

Hol eddig csak hívénk az éjszakába'

Nappallá téve azt, — tudók vagyunk.

Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla,

Tudás! világíts s bizton haladunk….

 

El, el! hulljon le lelkünk rabbilincse,

Dúljuk szét templomunknak romjait;

A fényt az uj szövétnek lángja hintse

S feledve lesz az ócska, lomha hit.

Az Ősanyagnak szóljon Glóriája,

Örök csak Ö, mi végesek vagyunk .

Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla,

Tudás! világíts s bizton haladunk.

 

„Örök csak Ö, istene önmagának;

Öröktől van, nincs vége-kezdete "

Es szédül elménk és a régi árnyak

Suttogják: „Ö hitednek Istene."

A partnál zátony! Egy betű homálya

S tudásunk foszlik, mit sem tudhatunk!

Oh! ne oszolj szét szent hit sűrű fátyla,

Ragyogj fönn égi fény, hívők vagyunk.

 

 

 1875. 14. 217-218. Vajda János: Végtelenség

 

…Ah úgy van, úgy, nincs visszavezető

Ösvény egyéb számomra sem, sehol.

Haszontalan és hiábavaló

Minden halandó emberi törekvés:

Bevenni ama titkok várait,

Amelyek kapuin kétségbeesés,

Halál és őrület vad szörnyei

Riasztják vissza véges emberi

Elbizakodott képzelem merész,

Öngyilkos rohanásait.

 

El, vissza innen, e rémületes

Szédítő meredélynek pereméről!

Inogni érzem a talajt, megindul

A föld alattam; forog a világ,

Szakadozik az égbolt, hullnak

És lenn a mélységben tündöklenek

A csillagok és integetnek

Fenyegetően: ember, ember,

Ki ide tévedtél, ragadd kezedbe

A hit koporsókötelét szilárdul,

S el ne bocsásd többé soha!

 

 

1876. 18. 274. Vajda János: A városligetben.

(„Andor eszményei" című verses regény III. énekéből.)

 

Még délelőtt, tehát üres volt,

Tehát szép, kedves a liget.

Minden marasztott, kedvre hangolt,

Becsali mind a két sziget.

Integetett a lomb, a pázsit:

No, még csak egy szempillantásig!

Hogy fut a vén idő vakon,

Ma már ez is gőzszárnyakon!

 

A sorvadó kápolna tornya

Mindegyre sűrűbben köhint.

Tizenkettő immár az óra,

Minden hazamenőre int.

Aggódik otthon a nagynéne,

S Andornak még ma vívni kéne.

Ah, drága percek, és pedig

„Becsületügy" nem késhetik….

 

Nincs bűn a földön, mit szépsége

Napfénye meg nem aranyoz,

Gonoszságának kedvessége

Egy angyalt kísértetbe hoz.

Ajkán a legszentebb imádság

Sátánt megbotránkoztató csáb.

Örvény, amelybe ha tekint

Halandó ember, veszve mind.

 

 

1877. 6. 82. Váradi Antal. Búcsú

 

(Pécs, 1876. augusztus.)

 

Kitől? mitől? van itt, ki engem

Szeret? van, a mi visszahív?

Bucsum dalát hiába zengem,

Nem dobog értem vágyva szív

De mégis, mintha visszaszállna

Az, a mit lelkem nem feled  

Az ifjúságnak első álma

Eltűnt varázs, isten veled !...

 

Isten veled hát, boldog álom,

Kedves táj enyhe ég alatt!

Mit nálad hagytam, nem találom

Föl többé, ifjúságomat.

Mint ifjú hagylak el ti bérezi

Virágok, szirtek agg moha,

De hajh, hozzátok visszatérni,

Mint ifjú nem fogok soha!

 

 

 

1877. 12. 178. Vargha Gyula. Tavaszi kép

 

…Az ősz vetés kihajt a zölden

S barna ugarban, tarló földben

A gazda vígan szántogat,

S amint a vas forgatja, fúrja,

Tavaszi szél hamvasra fújja

A porhanyó friss hantokat.

 

A lég folyója frissen árad,

Uj kedvre buzdul ember, állat,

Uj vér pezsgi az ereket:

S érzi a szív, sejti az ösztön,

Hogy a megifjult boldog földön

Az Úrnak szent lelke lebeg.

 

 

1876. 28. 435. Vida József. Bájos völgy

 

Bájos völgy! itt vagyok megint

Viruló szép öledben;

Körülem némaság — csak egy

Szellősóhaj se lebben. : Pacsirta, csíz és csalogány

Nem hallatják daluk,

Csak a távolban hangozik: '

Kakukk, kakukk, kakukk!

 

Lelkemnek, ah ! oly jól esik

E mélabús madárszó!

Szívem nehéz, eszmém sötét,

Mint egy fekete zászló.

A kedves ajkak végszava

Folyvást fülembe zug  

A távol erdő egyre zeng:

Kakukk, kakukk, kakukk!...

 

 

1876. 6.  82. Vörösmarty Deákról

 

 Alkudtál s mondtad: »Nem kell, amit ti szerettek,

Vagy nem kell úgy, mint élni szeretni szokás.

Munkabíró lelket kívánok, félni tudatlant,

S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí;

És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal

És ál-eszmékkel küzdeni síkra kelek;

Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerülni lehetetlen,

Régi baráttól is tűrni néma döfést;

S amit kezdettem fiatalkori lelkesedéssel,

Arról hálaimát mondani végnapomon.

Mind ezekért a díj, melyet elérni reményem:

Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.«

 

 

 1875. 10. 146. Gr. Vay Sarolta. Dalok. Csak egy csöppet

 

Csak egy csöppet Léthe vizéből!

Ez égő ajk fájón sóhajt,

Csak egy csöppet, hisz e szív oly rég

 Eped és feledni óhajt.

 

Szeretném már feledni végre,

Mit szenvedett e dúlt kebel;

Feledni őt, kit hőn szerettem,

S ki árva szívem tépte el.

 

Szemében kárhozatnak lángja,

Méz-ajakán hazug szavak,

S én hittem, hittem mindörökre

Neked, te édes szép alak.

 

Hittem, míg végre megcsalódtam,

Kínos volt ah! az ébredés;

E kék szemek csoda bájáról

Rosszat hinni olyan nehéz.

 

Most keblem gyötrelmek hazája,

 Reménysugárt hiába vár,

S az elmúlt szép emlékek árnya,

Belé már csak kísérteni jár.

 

Csak egy csöppet Léthe vizéből!

Szánjatok meg oh! istenek,

Felednem kell, vagy kárhozat vár

 Miattatok, szép kék szemek!

 

 

 1875. 10. 146. Gr. Vay Sarolta: Panaszkodám

 

Panaszkodám a vad erdőnek,

Meghallgatá fájdalmamat:

Részvéttel néztek, s hajliták le

Százados fák az ágakat.

 

Panaszkodám a föllegeknek,

Könyűt ejtenek sorsomon,

Látván a kínt szememben égni

S a halványságot arcomon

 

Panaszkodám a virágoknak,

Rétnek, pataknak egyaránt,

Búsan hallgatták szenvedésim'

Résztvevő testvérek gyanánt.

 

Panaszkodám az embereknek,

S ők? hidegen fordultak el,

Hja! embert, emberek keserve

Nem indít meg, nem érdekel.

 

 

1876. 10. 146. W. Rajka Teréz. Kép az életből

 

Világtalan özvegy árva.

Koldulni jár házról házra.

Ha egyedül maga volna,

Jobban folyna tán a dolga:

De gondja van két magzatra,

S ha már őket isten adta,

Mit tegyen a kis árvával:

Elcipeli jó-magával.

A leánykát kézen fogja,

A fiúcskát hátán hordja,

Sárban, fagyban, éhen, fázva,

Esőtől, majd hótól ázva;

Bízva ember jó szívében,

Kér az isten szent nevében.

S ami gondot egyik nap ád,

Folytatja a másik tovább;

Óh a szükség ki nem fárad,

Mely a szegény népre árad

.

S ha rá borul így az este,

Hol pihen meg fáradt teste?

Egy kis rozzant kunyhó várja,

Ez a nyomor palotája.

A gazda, ki előbb lakta,

Rossz voltáért oda hagyta;

S most örül e szegény- család,

Hogy e fészek menhelyet ád.

Bár ha zápor, eső szakad,

A víz benne tóvá dagad.

 

Java széthullt a tetőnek,

Terhe alatt az időnek.

S mi még épen maradt rajta,

A ki- s be-dűlt falat tartja.

S mégis a két árva gyermek,

E nyomor s vak anya mellett:

Gond nélkül van, mitől sem fél,

Játszik, nevet, kenyeret kér;

S a föld olyan puha párna,

Édes rajt' a gyermek álma.

 

Hadd aludjék édesdeden,

Alom, ringasd lágy öleden:

Ajándéka te az égnek,

Jó barátja a szegénynek,

Jó barátja jótevője,

A nyomor felejtetője.

Virágait a mezőnek,

Ki gondozza, amíg nőnek?

Ki neveli, ki ápolja?

A legfőbb jó: alkotója.

Évek mennek, évek jönnek,

S a kis árvák nőnek, nőnek,

Míg ott hervad sir kebelén,

Sok ifjú szív, sok nagy remény.

Dús családok boldogsága,

Egy öröme, egy virága

 

 

1877. 27. 427. Gr. Zichy Géza: Az én sírom.

 

Mielőtt isten elszakaszt,

Itt hagyni földimet,

Megmondom még, milyen haraszt

Takarjon engemet.

 

Ne ódon kripta ívei

Hajoljanak reám,

Se szobrász büszke művei,

Sem ős családi fám.

 

Csöndes falum határiban

Van egy kis temető,

Sudár fák enyhe árnyiban

Vidáman zöldellő.

 

E zöldbe temessetek el,

S ha fedni hantja fog,

E megtört mell újból lehel,

S e szív meg földobog.

 

S ha fáim omló leveli

Zizegnek hantomon,

Egy bús sóhaj tán elviszi

Te hozzád, angyalom.

 

S éjfélbe, halkan, egy levél

Ha ablakodra csap,

Síromról jő az, de ne félj,

Hü csókom hozza csak!

 

 

1877. 27. 427. Gr. Zichy Géza: Csók, mosoly és könny.

 

Ne sírj, kedves kis leányom,

Mert a szívem megszakad.

Hadd csókoljam föl a könnyet

Pislogó szemed alatt

 

Úgy illik a könny szemedre

Mint ajkadra bölcs beszéd;

Pedig, hidd el, mindkettőre

Csók és mosoly illenék.

 

Csók és mosoly, az a tied,

S majd ha felnősz, gyermekem,

Osztoztasd meg mind, a kiket

Szeretsz, majd e kincseken.

 

A mosolyt add kedvesednek,

Csókodat kis gyermekednek,

S nekem, ki oly hőn szeret,

Nekem add — a könnyeket.

*

A Petőfi-társaság, két lírikussal kezdi meg kiadásai sorát: Endrődi Sándor és gróf Zichy Géza költeményeivel.

 

 

 

Függelék

 

 

 

Akikről írtak a Nyugatban  /Pótlás/

Nyugat 1923. 2.

Szabó Endre: Darmay Viktor 1850-1878

Nagy adósságom van. Ezt az adósságomat akarom most törleszteni: felelevenítem Darmay Viktornak, a múlt század hetvenes éveiben rövid ideig működött költőnek emlékét, a költészetet kedvelő olvasó közönség figyelmébe akarom ajánlani a nagytehetségű énekes két kötelét.

Tudom: meglepetten tekintenek rám az olvasók és tekintetükben azt a kérdést látom: ki az a Darmay Viktor? Tudom, hogy igen-igen kevesen vannak, akik e névre vissza tudnak révedni, és mint valami álomban emlékeznek is az elfelejtett költő egy-egy dalára, de a nagy többséghez, az író céhhez tartozók is vállat vonnak: soha nem hallották ezt a nevet.

Hiszen népszerű soha nem is volt Darmay. Érthető, hogy annyira elfelejtették. Fiatalon, alig 28 éves korában halt meg, tehát valami monumentális művet nem alkothatott. Hanem az a két kötet, ("Felhők és csillagok", „Újabb költemények"), miket hátra hagyott, megérdemlik, hogy elolvasásuk után azt mondhassuk: Darmay Viktor nem tartozik azok közé, akik örökre meghaltak…. Szerelmi dalai a boldogtalan szerelem kesergései. Ezekben a keresetlen egyszerűség, muzsikás nyelv és az érzések őszintesége kapják meg az olvasót. Úgy a szabadság-, mint a szerelmi dalok keletkezésük korának adalékai.

A hetvenes évekről lévőn szó, eszünkbe kell venni, hogy nem messze voltunk az 1848.-i katasztrófától és a - 67.-i kiegyezéstől - , a szerelmi dalok borongása meg felette jellemzi az akkori lírában feltűnően uralkodó pesszimizmust, mely némelyeknél unatkoztató, émelyítő nyavalygásig ment. Darmay ebben is elütött költő társaitól erős férfiasságával.

Szabadság-dalaival, politikai költeményeivel a szélső balszárnyra állt. A 60-70-es évek öregei, meglettjei megörültek a 67.-i kiegyezésnek, a fiatalok azonban el voltak keseredve és Kossuth független Magyarországát követelték: ezek közt volt minden hevességével Darmay Viktor.

Előkelő ungi-zempléni Viczmándy család fia volt, (a Darmay nevet csak mint író használta, szülőhelye: Őr-Darma után) ez a család pedig hagyományosan a konzervatív politikai híve maradt s talán a legmakacsabb volt köztük költőnk édesapja. Valószínűnek kell tartanom, hogy hevességét még ez is fokozta, hiszen elkeseríthette az, hogy még a hozzá legközelebb állók sem voltak vele egy véleményen. Itt kíméletet nem ismert s egyszer tanúja voltam, hogy eszmecseréink közben apjával szemben is elképzelhetetlenül nyers volt. Gondolható, hogy e megalkuvást nem ismerő, borostás, tehát összeférhetetlen költő természetét másokkal szemben sem változtatta meg a legintimebb barátaival is minduntalan összecivódott.

Hát lehetett-e népszerű? számíthatott-e közkedveltségre? Hiszen valóságosan féltek tőle, kikerülgették nemcsak az akkori szerkesztők, író, de alig akadt egy-két igazi jó barátja, aki bölcsen el tudta választani a rakoncátlan, erőszakoskodó atlétát a különben igazlelkű, lobogó, melegszívű költőtől.

De hát hol vette fentebb említett pesszimizmusát? Fiatal volt még, észlelődés, tapasztalat - ha volt is rövid életében, de annyi nem lehetett, hogy természetét átformálja, csalódások, ha érték is, de hiszen az ifjúkori csalódások sebei hamar gyógyulnak. Nem lehet az esetnek más nyitját találni, mint azt, hogy akkoriban mindenfelé sűrűn olvasták, olvasgatta Darmay is - Schopenhauert, majdnem oly belemélyedéssel, mint Reviczky Gyula. Olvasta Byront, Büchner "Kraft und Stoff" könyvét már diák korában. Csak így lehet elképzelni, megérteni, hogy alig 19-20 éves korában oly sötét festésű, programszerű versben állapítja meg élete folyását, filozófiáját, mint amilyen az itt közölt darab:

"Engem egy perc ki nem elégít
S hitem alig van a jövőre,
Nem bírom egy lét szenvedésit
És ezer vágy űz, hajt előre.

Sejtem, hogy el kell buknom, esnem
S a diadalért mégis küzdök,
Nincs, amiért ezt vagy azt szeressem
S szívemben égő lángok, üszkök.

A szabadságot úgy imádom
S megyek a végzet rabja lenni,
Egy titkos jel, egy könny, egy álom:
Az én életem ennyi, ennyi.

Nem az a megkapó, hogy e tizenkét sorban oly rengeteg sokat, oly keserű paradoxonokat tudott elmondani, hanem az, hogy olyan jól sejtette, nem: világosan látta sorsát, az, hogy sejtelme beteljesedett, de azért: "a diadélért mégis küzdők." Ez nagy lélekre, nagy szívre vall.

Darmay Viktor költeményeit én gyakran olvasgatom, de mindig ennek a rövid versnek a perspektívájából. Öröme, bánata, fellángolása, lehűlése, szilajsága, ellágyulása, sírása és kacagása - mind erre a tizenkét sora csendül, viharzik vissza…

A meleg családi körben szeret meg-megpihenni, de csak rövid időre, azután siet a pesti élet forgatagába, mintha ott halaszthatatlan dolga volna. Hiszen van is: vagy elvehetjük-e a parázs lelkű költőtől azt az ábrándot, hogy ha ő kellő időben egy-egy dalt mond, azt meghallgatják, annak valami sikerének kell lenni? Hiszen ha ilyen álmok nem táplálnák a szegény költőt, akkor minek verné hiába a lantot? Otthon jól él:

Otthon gavallér, úr vagyok,
De álmaim százszor oly nagyok:
Egy reggel tüszköl a vasút
S hátamba veszem a falut….

Fájdalom: Darmay Viktor kétkötetnyi költeményeit könyvárustól már aligha lehet megszerezni, antikváriusnál talán, de remélem, hogy nagyobb, kivált nyilvános könyvtárakban meg lehet kapni. Megérdemli a fáradtságot, hogy megkeressék.

 

Nyugat  1910. 9., 11.  BABITS MIHÁLY: AZ IRODALOM HALOTTJAI:

 

Dömötör János

 

…Egy harmadik könyv is van az asztalomon: Dömötör János munkái. Ki ismeri ma Dömötör Jánost? Ö még nem támadt fel…Dömötör János Komjáthynak és Péterfynek idősebb kortársa. Parasztfiú, vidéki, csöndes ember. Verseket, műfordításokat, népies leveleket, kisebb tanulmányokat írt, nagyobbrészt a Vasárnapi Újságba. Öngyilkos lett, mint Péterfy. Munkáit halála után Baráth Ferenc adta ki, vékony kötetkében…

Kevés verse: rendkívül mély vallomásai egy magába zárkózott léleknek, akiben a tudós lelkiismeret helyett (melyről Péterfynél beszéltünk), a morális lelkiismeret fejlett ki. A kifejezés ily egyszerűsége kevésszer szövetkezett az érzés ekkora mélységével.

Alapvonása neki is az elzárkózás. Megvan az ezzel összefüggő pesszimizmus a külső világ iránt. De morális jelleménél fogva őt kizárólag az emberi világ érdekli:

 

Minden dolgod emberfia,
Komoly képű komédia…

 

Mégis, mint Péterfy, ő is aggó lelkiismeretességgel akar a külső világba, ő a morális világba, a tettek világába hatni, bármint fáj neki. Ha tollára veszi, élénk realizmussal festi e külső világot: a morális mindig praktikusabb, élesebb szemű, mint az intellektuális, vagy az esztétikus. Nyelve is népiesebb, reálisabb, magyarabb, kissé Arany-ízű…

Ismétli (gyönyörűen) a Beatus Illét*. És sohasem lehet ily Beatus. Hitetlen Tamás, nősülni nem mer, megőrüléstől fél. Folyton erkölcsi aggályok, furdalások, határozatlanságok meredélyein jár: múlt és jövő nem hagyják feledni:

 

Előttem a pohár. Igyunk!
Igyunk a múltért s a jövőre!
Hiszen mind Jánuszok vagyunk:
egyszerre nézünk hátra és előre.

 

*

Dömötör János munkái

http://mek-oszk.uz.ua/04700/04734/04734.pdf

 

 *

Tompa Mihály és Petőfi Sándor Eperjesen Kerényi házában találkoztak. E találkozás irodalmi eredménye 1845-ben az érdekes «költői verseny» lett. (Ehhez kötődik Erdei lak című verse.) Wiki

 

KERÉNYI FRIGYES ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI - MEK

http://mek.oszk.hu/09600/09623/09623.htm

*

 

Nyugat 1923. 6. Schöpflin Aladár: Váradi Antal 1854-1923

…Könnyedén, nagy készséggel használta el azt a formai örökséget, amely az ő nemzedékére a 19. század nagy magyar versköltőnek hagyatékául jutott. Amit Kölcsey, Vörösmarty, Arany önmagukból teremtettek, az európai formákhoz szívesen simuló, rímbe összecsattanni kész magyar nyelvet, ő már - épp úgy, mint kortársainak legnagyobb része, - kész örökségként használta… Szépen élt, szép pályát futott meg, mint tanár, mint a Színművészeti Akadémia igazgatója, majd a Nemzeti Színház dramaturg igazgatója. Sikerei voltak a közönségnél, nem kellett soha megéreznie a nagy alkotók, az önmagukból teremtők mindig megújuló mártíriumát. Szerelme a színház volt és mikor a közízlés változása, új drámai felfogások és technikák uralomra jutása leszorította a színpadról, a régi magyar színészet emlékeit gyűjtögette és mesélgette kedvvel és szeretettel. Szépen, stílussal halt meg: azon a helyen, amely számára a világ legfontosabb és legkedvesebb pontja volt. A Nemzeti Színház előtt esett össze és mire a színház épületébe bevitték, már nem élt.

 

Portréja a  h14-06 fejezetben. G.

 

1921. 43. Első látogatásom Jókainál. Emlékeimből. Írta Váradi Antal h14-07 fejezetben csak címközlés. G.