h14–26. Vasárnapi Újság. Prózai írások. Költemények. 1858 – 1861.

 

(2014. 12. 03.) 2015. 01. 09. – 2015. 01. 27. (02. 15.)

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Prózai írások

Költemények

   Névsor

Függelék

   Virághalmi: Törökvilág Győrben

  Vasárnapi Újság, 1910-1911, évf. ár Ft: 350 000 HUF

 

 

 

Bevezetés

 

A román-magyar kapcsolatokra jellemző, hogy a bukaresti hercegi színház intendánsával, Bengescu György nagybojárral Havi Mihály, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója szerződést kötött magyar előadásokra. A főváros és vidék újabb létesítményeivel ismerkedhetünk meg, pl. a Buda-kanizsai vasút indóháza Budán, a mai Déli p.u.; az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn.

Figyelemre méltó a pozsonyi országgyűlés 1687/8-ban, és az 186l-iki országgyűlés megnyitása c. írás. A versek színvonala a korábbiakhoz viszonyítva változatlan. A szürkeségből itt-ott villan elő figyelemre méltó. Ilyen: Losonczy László: A kesergő leány vagy Könczöl János: Földre hajlik c. verse, ami mindössze három versszak. Képzavarból bőven idézhetünk:

…Nem dong, bong a bogár, a fű figyelve áll,

Mint aki éjfelén találkozóra vár… /Sal Ferenc/

Varga Gyula: Jutka asszonya, meglepő, hogy ide került. Viszont Medgyes Lajos: Fennmaradt jobbjainkhoz c. vers figyelemre méltó és időszerű, bár a megoldást a Jóistenre bízza.

*

1861 456-558 oldalaknál ívcsere.

 

 

Prózai írások. 1858 – 1861.

 

 

 

1858. 6. 64. Zombory Gusztáv: Győr város szebb részei. Győr, másként Nagy-Győr, régi magyar nevezete: Paur, Geur, Geör, diákul: Jaurinum, a rómaiaknál Arrabona, akkoriban az első rangú városok egyike volt. Itt volt a második segéd légiónak székhelye, már régi időktől fontos pontja volt az országnak, és sokáig a római birodalom kulcsának tartatott. Régi iratokban, valamint pénzeken is, Jaurum vagy Javarinumnak nevezték. A nyolcadik század vége felé Nagy Károly császár az avarokat egy véres ütközetben megvervén, a bevehetetlennek tartott régi Arrabona sáncait is ostrom alá vette.

Magyarhon első királya, Szent István, e hon legnagyobb s leg-buzgóbb hitapostola is volt. Neki köszönheti Győr is újjászületését. Ő alatta lett a megye főhelyévé s püspöki székhellyé rendelve, s ö általa lett egy királyi költségen épült főegyházzal díszítve…Győr hajdan az ottani káptalan birtoka volt egész 1742-ig. Ekkor a lakosok kérelmet nyújtottak be a kormányhoz, melyben a királyi városok sorába felvételért esedeznek. Az uradalom részéről kérelmeik útjába semmi akadály sem tétetett…Itt verte meg III. Henrik császár Aba Sámuelt 1045-ben s nejével, gyermekeivel, kincseivel együtt elfogta s öt lenyakaztatta. Innen igazította vissza I. András Henrik császár terhes hajóit, melyeket ide ennek testvére Gebhardt püspök vezetett. Hajdani vára a II. és III. Henrik császárok elleni háborúban megerősíttetett, de később a tatárok pusztítása alkalmával II. Fridrik ausztriai herceg megtámadta és bevette…E város arról is nevezetes, hogy falai között gyakran találkoztak s tartózkodtak kitűnő egyének*, sőt laktak is itt a magyar királyok, így például: itt adta ki szent István a pécsi püspökség alapító-levelét; itt lakott s itt lépett egyezségre Salamon király Gézával és Lászlóval. Albert király özvegye Erzsébet, szintén itt lakott s I. Ulászló királlyal itt lépett egyezségre, s ugyanitt 1442-ben meg is halt. Után-szülött László király 1453-ban itt országgyűlést tartott, mellyen Kapisztrán János barát is jelen volt…

Nevezetes e templomban egy nemzeti ereklye, s ez szent László koponyája, mey a mellékoltárok egyikén ezüstbe foglalva őriztetik. Évenként László kir. napján jún. 27., ünnepélyes templomi körmenettel vitetik a városon keresztül. E nevezetes szertartás 1763-ban veszi eredetét, midőn jún. 28-án Győr, Komárom és több más helyeken nagy pusztításokat vitt véghez a földrengés…Győr vidéke, három folyója (Duna, Rába, Rábca) által gyakran ki van téve a vízáradásnak, de a költséges töltések, s gátak által sikerült annyira megfékezni, hogy a városba az ár be nem nyomulhat.

 

*A vesztes kismegyeri csata után, 1809. augusztus 31-én itt töltött egy éjszakát Napóleon Győrben.

http://latnivalok.nyugat-dunantul.

 

1856. 26. Győr város, képpel: h12-11 fejezetben.

 

 

1858. 10. 114.  Csallóközi úti képek. Doborgazi pogány sírhalmok …Régiségi tekintetben nevezetesebb majdnem a Vajkától csak egy ugrásnyira levő Doborgaz. Itt vonulnak el hosszú téren Sz.-Antal felé azon nevezetes sírdomb alakú földhányások, melyeket Bél Mátyás Tatárülés népi elnevezésük nyomán, az Avarringek helyének vélt. A mai néprege ellenben ezen dombokról és üregekről azt tartja, hogy a török és tatárjárás alkalmával a lakosok ezen mélyedésekben és zsombékok mögött kerestek menedéket, s innét mintegy védősáncokból nyilaztak az ellenségre. Meghúzva magukat a „kuk" jelszóval jelenték egymásnak, hogy helyükön állnak, vagy hogy az ellenség érkezik. Innét ragadt volna a népre is a csallóközi kukkó gúnynév. Védelemre vagy rejtekül a hely legkevésbé lehetett alkalmas. Egyszerűn pogány sírok lesznek. Alkatuk e tekintetben leginkább hasonlít az ismeretes livoniai pogány sírok alakjához…

Somorja felé kerülőt téve utunk Nagy vagy Egyház-Pakának vitt. Temploma egy magasabb halmocskán az egész tájékot áttekinti…Tejfalu és Sámoth között ér az utas innét Somorjára. Somorja valóságos kis város. Tágas utcái, nagy piaca itt-ott szebb polgárias és emeletes házakat mutatnak. Nagy szembetűnő épület a kath. plébániaegyház, hajdan a paulaniak — hazánkban egyetlen e rendbéli kolostor — sajátja. Mellette áll zárdájuk, mely jelenleg vendéglőt, császári hivatalokat, iskolákat s plébániát foglal magában. A templom ékes, sőt fényesnek mondhatók falfestményei és oltárképei.  Műtörténeti tekintetben sokkal érdekesebb a reformátusok egyháza, a gót építészet első időszakából. Négy hajóra osztva; úgy látszik, hogy valaha a gótika teljes díszítményeivel is ékeskedhetett; ma csupaszon áll, s mit az idő meg nem emészthetett rajta, azt a meszelő legalább oly alaposan bevonta mindent egyenlítő kérgével. Ennek helyén állhatott azon régi, Szűz Máriának szentelt templom, melytől Somorja, okiratilag Villa B. Virginis és S. Maria (Samaria) nevét kapta…

*

Puszta-Somorja a honfoglalás idejében keletkezett, besenyő eredetű község volt. Mosonmagyaróvártól 13 km-re.

 

Tejfalusziget közigazgatásilag Dunakilitihez tartozik,a Mosonmagyaróvári járásban.

 

 

1858. 25. 292. Ivánka Imre: Dr. Fischhof hidegvíz gyógy- és edző-intézete Pesten. Itt, hazánk közepén létezik egy oly gyógyintézet, melynek szakértő vezérlete, célszerű szervezete, és eredmény-teljes hatása mindinkább ismeretessé lesz, de még nem méltányolják eléggé. Az intézet tulajdonosa és igazgatója, dr. Fischhof hazánkfia, a bécsi egyetemben végezte orvosi tanulmányait; különös hajlamot érez a hideg-víz gyógymódhoz. Még a nagy Priessnitz életében hosszabb időt töltött Grüfenbergben annak tanulmányozására. Innen visszatért Bécsbe, s alorvosi alkalmazást nyert a nagy közkórházban, honnan a Lunkányi hidegvíz gyógy-intézethez hívatván, ezt, hat évig, eredmény dúsan, fáradhatatlan szorgalommal igazgatta. Kitelvén szerződése Pestre jött, itt tulajdon házát és kertjét szentelte ugyan e célra, mely a városligeten túl levő Hermina-kápolna szomszédjában, a városligettel határos emelkedett téren helyezve, tiszta levegővel és — az életerő forrásával— igen jó, friss, tiszta vízzel bír.

 

 

Dr. Fischhof hidegvíz gyógy-intézete Pesten

 

A súlyosabb betegek, vagy vidékiek számára csinos bútorozott szobák kaphatók, a városban lakók részére külön melléképületben szolgáltatnak ki a fürdők. A test gyakorlatára és edzésére, a párolgás előmozdítására és a bőr edzésére, a doktor által kimért kerti foglalatosságok; a sétálásra, a szomszéd városliget és körülötte fekvő szép nyári lakok nyújtanak elég alkalmat. A hely vidor kinézése, — háttérben a vasút, sebes rohanó vonatival, és a látkört határozó budai hegyekkel, — igen szép tájképet mutatnak.  

*

Miért kell oly roppant költséggel nehezíteni a bejutást, minőt csak a vagyonosak erszénye bír meg? Az tény, hogy a pesti intézetek egy havi költségével kényelmesen megél a beteg Grüfenbergben 3 — 4 hónapig (még most is). Vagy ha ezt netalán a főváros közelsége miatti drágaság nem engedné másképpen, vajon miért nem akadnak már egyszer hazánk távolabb, forrás-dús gyönyörű hegyes vidékein hasonló vállalkozók? Szerk.

 

 

1858. 32. 383. Buda város községtanácsa Ő cs. kir. Apostoli Felségének a múlt évi első császári körút alkalmával tett legmagasabb itt mulatása emlékére egy emléktáblát készíttetett, mely rövid idő óta a városház üléstermét ékesíti. A fölírat így hangzik: „Ö császári királyi Apostoli Felsége, Ausztria dicső Császárja, Ferenc József 1857-ik év máj. 11-én ezen városházát és több városi intézetet legmagasabb személyes látogatásával szerencséltetni, és Buda polgárságának hű ragaszkodása felett legmagasabb megelégedését kegy-teljes szavakban kijelenteni méltóztatott. A hűség és hála véste ezt be mélyen a kortársak szívébe: a hála és büszke önérzet adják át e lap által a jövő nemzedékek emlékezetének. Kelt Buda szabad kir. főváros községtanácsülésében 1857. máj. 30-dikán."

 

 

 

1859. 11. 124. Zombory Gusztáv: Az egyetemi egyház Pesten. Dec. 28-án az újjá alakított egyetemi egyház főoltárának, az esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, Scitovszky János bíbornok ő eminenciája általi ünnepélyes felszentelése véghez ment…A török uralom előtt is bírtak a sz. Pál szerzetesek Budán három kolostort, melyek közöl az egyik a mai vízi-városban, a másik Ó-Budán, a harmadik pedig a budai hegyek közt volt, azon környéken, hol most a Szép juhászné nevű nyaraló van. Ezek közöl csak a legutóbbinak maradtak fenn némi nyomai…Budavár visszafoglalása után a szétűzött honfiakkal Remete sz. Pál szerzetes fiai is előjöttek menhelyeikből, keresve Buda területén ősi tűzhelyeiket, hogy azokban ismét megtelepedjenek. A városban levő két kolostor részint mecsetté, részint magánházzá volt alakítva, a külső pedig kegyetlenül lerombolva…A templom 1742-ben végeztetett be. Falai akkor még csak egyszerűen be voltak meszelve, valamint tornyait is csak alacsony zsindelytetők födték. Csak később, Mária Terézia királynő idejében, több nagylelkűek adományai által nyerte azon gazdag kül- és bel díszítményeket, melyekkel máig is bír. A magyar egyetem 1784-ben tétetett át Budáról Pestre, ekkor egy ideig a Ferenciek temploma szolgált neki is templomul…

 

 

Az egyetemi egyház Pesten.

 

Azon nagyszámú és sokféle műkincsek, melyek Magyarország jelesebb egyházaiban vannak, rég ismeretesek már azok előtt, kik a régiségek kutatásával foglalkoznak. Itt úgy az építészet és szobrászat, valamint a festészet remekeivel is találkozhatunk. A kassai, pécsi, besztercebányai, veszprémi egyházak oly művészi tökélyű ékszer, érc és kézműveket mutatnak fel, melyeknek mását a mai művelt világ is alig képes előállítani. E jelességek közé számíthatjuk a pesti egyetemi templom műtárgyait is. A falfestményeket, a Kremsből való Bergl János készítette. E gyönyörű festmények, melyek a művész élénk felfogásáról tesznek bizonyságot, a templom hajójának öt lapos kapu boltívére vannak festve...Az olajfestmények kevesebb jelentőségűek, egyedül két oltárkép érdemel különös figyelmet, melyek Bergl ecsetét és színezetét engedik gyanítanunk. Legújabban a freskók kivételével, a templom minden egyéb művészi ékessége kijavíttatott, mihez Ö császári és királyi Apostoli Felsége 54 860 fr-tot kegyeskedett utalványozni

 

 

1859. 16. 187. Singapore sziget a Kelet-indiai tengeren, melyhez Hollandia 1824-ban minden igényeiről lemondott, Anglia javára. A szigetet lakó maláji népfajnak fejedelme ekkor a djohore-i szultán volt, ki is országát egyszerre lefizetett 60 000 spanyol dollárért, továbbá élethosszig húzandó 40 000 spanyol dollár évdíjért Angliának átadta. Azonnal minden rabszolgát szabadnak nyilvánított, a rabszolgaságot örökre eltörölte s a szigetet szabad kikötőnek nyilvánította.

A sziget most 100 000 lakost számlál, melyből Singapore kikötővárosra 60 000 esik. E népesség 15 nemzetbeli vegyülék. Legszámosabbak a kínaiak (80 000), aztán a sziget őslakói, a malájok (15 000); továbbá arabok, perzsák, angolok, franciák, németek. Az európai, vagyis fehér népesség száma csak 300, mégis ezek az uralkodók, képzettségük, ügyességük, gazdagságuk által A nyelveket illetőleg a város valóságos Bábel, mindazáltal a közlekedési nyelv a maláji, melyet majd mindnyájan értenek. E sziget egyik nevezetessége, hogy azon felette kevés nő van. Minden hét férfira, sőt a kínaiak közt csak minden tizennyolcra, számíthatni egy nőt. Ez onnét ered, mivel Kínából eddig a nőknek a kivándorlás teljesen el volt tiltva. Majd minden élelmiszert máshonnét hoznak be. Fő kereset a kereskedés. Az is egyik nevezetessége e szigetnek, hogy felette sok tigris tanyázik benne. Hat évvel ezelőtt még úgy lehetett számítani, hogy mindennap egy embert tépnek szét ez ádáz vadak; most pedig évenként mintegy 100 esik áldozatukul.

Singapore városban van egy fegyház. Ide hozzák az angol indiai birtokokból a deportáltakat, valamint a szigetbeli fegyenceket is. Ez intézetben folytonosan 2000-nél több egyén van elhelyezve. Foglalkozásuk erős kézi munka; általuk szokták a középületeket építtetni, milyen a templom, iskola-, papház, kórház. Ezenkívül farostokból hajókötelet, gyékényt stb. készítenek.

A kínaiak itt is kitüntetik magukat csendességük, türelmük, elzárkózottságuk és szokásaik, öltözetük hü megtartása által. Van templomuk, mely nem igen vonja magára a figyelmet, de mint a kínaiak temploma igen nevezetes, mivel ezek templomai kisszerűek szoktak lenni. A kínai nem bír oly élénk vallásossággal, mint az indus.

 

 

1859. 43. 512. Szigeti Vészkönyv cím alatt egy történeti és szépirodalmi albumot adunk ki, melynek jövedelme a nyomtatási költségeken kívül, egészben a leégett egyházat és iskolát illeti. Hazánk minden nevesebb íróját szólítottuk és ezennel fölszólítjuk a közreműködésre, s teljes hittel vagyunk, hogy e felszólítás remélt sikerében nem csalódván, a t. közönségnek csekély anyagi áldozatáért nemes szellemi élvet nyújthatunk.

 

 

 

Máramarosszigeti református egyház és iskola (Leégett 1859. aug. 10-én.)

 

Előfizetési ár postai szétküldéssel 3 új forint. Megjelenési idő 1860 januárja. Az előfizetések hozzánk Máramarosszigetre utalandók, mégpedig folyó év október végéig, hegy a nyomatandó példányok száma iránt magunkat tájékozhassuk.

Felszólítunk minden nemes érzésű honleányt és hazafit e szent ügybuzgó felkarolására. Szíves gyűjtőinknek tíz előfizetőre egy emlékpéldánnyal kedveskedünk. Máramarossziget, augusztus 15-kén 1859. Szilágyi István, iskolai igazgató, P. Szathmáry Károly, tanár, a Szigeti Vészkönyv szerkesztői.

 

 

1859. 43. 515. A bukaresti hercegi színház intendánsával, Bengescu György nagybojárral kötött szerződés nyomán, a jövő 1860-ik év, óhitű naptár április 15-én a bukaresti főszínházat magyar előadásokra nyitom meg. Színpadra népszínművek, operák, balettek és nemzeti táncok, teljes díszű kiállítással hozatván, általában a nemzetiség és hazai színművészet becsületének megfelelő társaságot óhajtok szervezni. Tisztelettel fölszólítom a népszínművek — helyesebben tán népdrámák — tekintetében a drámai, továbbá az opera és táncszemélyzeti tagokat szervezendő társaságomhoz; azon előleges figyelmeztetéssel, hogy minden tag külföldre szóló útlevéllel lássa el magát. A Kolozsvári színházi közlöny c. hírlap ügyében jelentem, hogy nyári vállalkozásaim miatt, e lap csak a téli idényben jelenik meg.

Havi Mihály*, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója és a Kolozsvári színházi közlöny szerkesztő-kiadója.

 

*1860-ban magyar operát vitt Bukarestbe; ott azonban megbukott és feljött a fővárosba. wiki

 

 

1860. 16. 186. A pesti ref. egyház és iskolaépület. A helv. hitvallású protestánsoknak csak e század eleje óta van állandó gyülekezetük Pesten. Ez még 1804-ben alakult. Az alapkövet József föhg. nádor hitvese, Hermina főhercegasszony tette le… Hazánkban, hol a protestantizmus az első reformátorok idejében, oly nagy elterjedésre talált s hol dacára ezer viszontagságnak, a régi egyházak száma máig is tetemes, hol a protestánsok száma a 3 milliót meghaladja, a főváros e nemű egyházai csak az újabb kor szüleményei. A pesti ág. hitv. evangélikusok gyülekezete csak a múlt század végén, temploma e század elején, (1805) a budai evang. község pedig ennél is későbben (1847) keletkezett. A lefolyt évben a pesti reformátusok temploma s iskolája nagyobb építkezésnek volt tanúja…A 138 lábnyi hosszú homlokzat az eredeti tervvel oly megegyező szabatossággal építtetett, hogy ez a ház most már valódi középület jellemét viseli magán. A földszinti részben vannak a vasárnapi, reál és elemi iskolák helyiségei, az első emeletben van a négy gimnáziumi osztály, s a második emeletben a lelkész, az iskolai igazgató lakása és egy nagy gyűlésterem. Az építést Gottgeb Antal pesti építész intézte.

 

 

Pesti ref. egyház és iskolaépület

 

A legnagyobb érdem illeti Mayer István rézműves mestert, ki a rézfedést vállalta el. A csillag aranyozását Vandrák Sámuel bronzműves készítette, ki e részben is teljesen megfelelt az iránta táplált várakozásnak. A ref. torony és iskolaépület ezen átalakítása által igen sokat nyert a nagy, de elhanyagolt Széna tér. Állandó bizonysága fog az maradni a számra nem nagy, de egyházi ügyei iránt lelkes, áldozatra kész pesti ref. gyülekezetnek. Figyelmeztetjük a művészet barátait egy ritka becsű emlékműre, mely a pesti ref. templomban őriztetik. Ez néhai Zichy grófné síremléke, melyet a híres párisi művész Gerard carrarai márványból vésett. Képünkön mind a templom, mind az iskolaépület jelenlegi új alakja szerint van rajzolva.

 

 

1860. 27. 325. A pesti városliget. Ha a kőfalak közé szorított pesti ember zöldbe kívánkozik, legkönnyebben éri el célját, ha a városligetbe sétál. Ha a végetlen király utcát sokallja, felül egyikére azon kényelmes, gyakran négyfogatú omnibuszoknak, melyek néhány év óta olcsó díjért röpítik ki oda a szabad lég után vágyókat. A városliget Pest környékének legközelebb, s legszebb mulató-helye, s különösen vasár- és ünnepnapokon el van lepve mulatók ezreivel. Mihelyt a félórányi hosszúságú király utcát elhagytuk,  jobbra a polgári lövölde szép épületét látjuk, s ennek tövében kezdődik mindjárt egy árnyas vadgesztenye-fasor, kényelmes kocsi- és gyalogutakkal. A fasor mindkét oldalát csinos épületekkel ékeskedő magánkertek szegélyezik. Itt vannak a jobb módú pesti polgárok villái, kerti szalonjai, hol családjaik a nyári hónapokat töltik. A hosszú fasor végében kezdődik a városliget, s a bejárásnál számtalan mellékút ágazik el, mit kocsin és gyalog, árnyas fasorok között lehet bejárni.

 

 

Vendéglő a pesti városligetben

 

A közönség mulattatására szolgál itt két körjáték (Ringel-spiel), számos hinta. Az éhség és szomjúság leküzdésére — s ez minden kirándulásnál főpont — számos vendéglőben találni bort, sört, kávét, fagylaltot, hideg és meleg étkeket, zenekíséret mellett vagy a nélkül. Hol cigány húzza, hol a hárfa, gitár és flóta, vagy épen sípláda rontja a levegőt.

Lapunk mai száma egy városligeti vendéglő rajzát hozza, mely némi fogalmat nyújthat olvasóinknak az ott zsibongó életről és zajról, ha megjött a vasárnap délután. Legszebb látványt nyújt a városligetben a tó, mely, miután egy pár évig egészen ki volt száradva, most ismét megtelt vízzel, s az általa képződött Pávasziget. A tónak kisded kikötője van, hol számtalan vas- és facsónak, köztük valódi lélekvesztőt kínálkoznak a dilettáns evezőknek mulatsági eszközül. Estefelé gyakran egész kis flotta hemzseg a tó tükörén, megnépesítve veszteg ülő hölgyekkel és lapátoló férfiakkal. A Pávaszigetből csinos villa emelkedik, melybe a szintén vendéglő ütötte fel sátorát. Egy másik szomszéd szigetecskére piciny lánchíd vezet. Vegyük hozzá a fák dús lombozatú csoportjait, s a messze háttérben kéklő budai hegyeket. Valóban igéző kép, melytől a megválás mindig nehezen esik.

 

 

1860. 44. 532. Széchenyi emlékezete. ARANY JÁNOSTÓL (Előadatott a magyar Akadémia Széchenyi-ünnepélyén október 13-kán.)

 

 

532. SZÉCHENYI-ÜNNEPÉLY a Nemzeti Múzeum dísztermében október 13-án.

 

Egy szó nyilallott a hazán keresztül,

Egy röpke szóban annyi fájdalom;

Éreztük, a mint e föld szíve rezdül

És átvonaglik róna, völgy, halom.

Az első hír, midőn a szót kimondta,

Önnön visszhangjától megdöbbene;

Az első rémület kétségbe vonta:

Van-e még a magyarnak Istene…

 

 

1860. 47. 572. Szöllösi Balás levele. Máramarossziget, nov. 8. Miután a Vasárnapi Újság feladatául tűzte ki, hiteles adatok alapján megoldani azon tényállást: elesett-e Petőfi Sándor az Erdélyben vívott végcsatákban, vagy életben maradt? Elhatároztam magamban én is, nyilatkozni e részben, bár nem, mint szemtanú, ki őt a forradalom után személyesen láttam volna. A további kutatásokra nézve érdemesnek találtam felfedezni azon körülményt:

Miképp 1850-ik év június havában Nagybányán időzvén, meglátogattam ott a még akkoriban életben volt méltóságos Hatfaludi Elek urat, kinél éppen a sok áldozatról folyván a beszéd, én különösen felemlítettem a Petőfi Sándor elestéből eredt irodalmi veszteséget. Hatfaludi úr az ottani bizalmas kört megnyugtatva, oda nyilatkozott, hogy eziránt nyugodt lehetek, mert Petőfi Sándor a segesvári csatában nem esett el. Még 1849. évben késő ősszel a Szilágyságban fekvő bölcskei lakában több napig időzött nála…Míg tehát Petőfi számára babér-koszorúval díszített szabadságoszlopot emelhetnénk: várnunk kell, míg a történet biztos alapú adatával fel lesz világosítva az e részben létező kétely és bizonytalanság. — Szöllösi Balás.

*

E levelet olvasva, önkénytelenül azon kérdés támad fel bennünk, nincs-e a boldogult Hatfaludy úr családja vagy barátai köréből valaki, a ki az említett bölcskei találkozáson jelen volt? Legkisebb okunk sincs, a t. levélíró úr adataiban kételkedni, ő bizonyosan jól hallott s jól emlékszik, de olyan emberrel szeretnénk végre találkozni, a ki egyenesen kimondaná: „lm itt vagyok, én láttam Petőfit az 1849-ki csaták után, én találkoztam, én beszéltem vele!" Ilyen embert hiába kerestünk mindeddig; olyan azonban sokszor akadt, ki egy harmadiktól hallotta, hogy találkozott vele. Pedig mennyi jóhiszemű, s nemtelen szándékú ámítás történt e részben! Ez utóbbira később, ha szükség lesz rá, mi is el fogunk mondani egy esetet, mely 1851-ben itt Pesten a mi hiszékenységünkre volt építve s reánk nézve könnyen kellemetlen következményű lehetett volna, célhoz pedig éppen nem vezetett.

 

 

1861. 2. 29. Pestmegye tanácskozó terme. A terem hosszas négyszög, elől három, a belső udvar felől pedig, két ablak által kellőleg világítva. A falakat erős szerkezetű karzatok fogják körül, mik alatt régibb és újabb olajfestményű arcképek függnek természetes nagyságban. az arcképsor jobbára Pestmegye főispánjait, kik egyszersmind az ország nádorai voltak, ábrázolják. E terem szemlélete, korábbi megyei életünk több lélekemelő jelenetét hozza emlékezetünkbe. Mennyi magasztos emlék merül fel lelkünkben!...Itt hallottuk üdvözült gróf Széchenyi István humor-teljes, de mindig bölcs és tanulságos beszédeit. Minden évben egy napon a megye rendei helyett a tanácskozó teremben a magyar Akadémia tartotta meg évenkénti nyilvános közülését. Egy ily alkalommal szólalt fel Széchenyi István gróf, mint akkori másodelnök, a nemzetiségi ügyben tapasztalt türelmetlenségi szellem ellen. Ekkor monda, mintegy prófétai ihlettséggel, hogy hazánk ege talán még elébb, mint sem vélnők, elborulhat…

1848-ban a megyék elcsendesedtek; a küzdőkből, a magyar kormány hü védői és segítő társai váltak. A szónokok szűknek találták a négy fal közötti tért, s kiléptek az utcára. Nemsokára végkép bezárulnak a tanácskozó termek, mert olyan világot értünk, melyben többé nem az ész okai, hanem a fegyverek szerencséje határozta el azt, hogy melyik félnek van, e földön legalább, egy időre, igazsága? A vihar elzúgása után síri csend állott be. A tanácskozó termeket elzárták, vagy átalakítva, más rendeltetésnek adattak át.

 

 

 

Pestmegye tanácskozó terme.

 

Az 1860-ikév dec. 10-én újra felnyíltak a terem ajtajának kettős szárnyai, s a jogaiktól megfosztott örökösök, hangos üdvkiáltások közt foglalták el tulajdonukat. Az új nemzedék, a húsz éves ifjak, akik 1849-ben még csak gyermekek voltak, égő vággyal és kíváncsisággal nyomultak be ide.

A legnagyobb változást maga a megjelent közönség mutatja fel. Tíz év alatt a halál és számkivetés irtóztató pusztítást vitt végbe ismerőseink sorai között. Szemünk hasztalan keresi azokat, akiknek megszokott helyét mindnyájan ismertük. Mások megváltozott alakban foglalták el székeiket; sok ifjúból őszbe csavarodott, élemedett férfi lett, mások elerőtlenedve, galambősz hajjal és szakállal jelentek meg újra előttünk. És csak egy dolog elmaradásáért lehet örvendenünk, s ez a pártviszály, mely azon időben száz külön alakban akarta fejét felemelni. Az országban mindenütt tapasztalható tökéletes egyetértés, a tudvalevő közcél irányában, e teremben is győzelmesen kitűzte lobogó zászlóját.

 

 

1861. 10. 113. Pest város új rendőrsége. Hazánk szervezési nagy munkájában változik az eddigi rendőrség is…A vétségek és kihágások esetei már eddig is tetemesen meggyérültek.  Ami történik is, az 9/10 részben a még mindig létező régi rendőrségi orgánumok elleni tüntetésekben találja okát…Fővárosunkban, hol az összeütközésekre több alkalom kínálkozik, hol a helyi viszonyok rendezését ezernyi érdekek követelik, s a személy- és vagyonbiztonság kiáltó szükséggé válik, Pest városában, végre komolyan hozzálátnak a városi rendőrség szervezéséhez. Az illető hivatalok szabad választás útján be vannak töltve ismeretes erélyes férfiak által. Kívánatos, hogy működésüknek végre hatáskör is nyíljék, s mindenekelőtt a kellő segédszemélyzet is kiállíttassák s fölszereltessék. Nem ide tartozik, politikai okoskodásokkal támogatni e szervezés szükségét, itt csupán azon tényeket jegyezzük fel, melyek e rendezés előhírnökei gyanánt a közelebbi időkben fölmerültek.

 

 

Pestvárosi kerülő

 

Pest város rendőrsége a főkapitányi hivatal kezében központosul, melynek élén az általános szótöbbséggel választott főkapitány, Thaisz Elek áll. A négy külvárosban külön-külön al kapitány szolgál. Nekik egy-egy tollnok, írnok, 3—7 biztos, 2—4 őrvezető és szolgák vannak alárendelve. A középponti főkapitányi hivatalhoz még a következő személyzet tartozik: 2 hadnagy (az egyik a vásári, a másik a beszállásolási ügyekre); 2 biztos (a hússal és tűzifával ellátásra); 3 tér-biztos; 3 tűzfelügyelő (egyik éjjelenként is a városházánál); 1 tömlöctartó, tollnok, írnok, házfelügyelő, kulcsár. Ezután következnek a rend fenntartására ügyelő fegyveres személyzet, u. m. 1 poroszló hadnagy, 1 őrmester, 5 tizedes, 200 poroszló, 12 lovas rendőr, 12 lovas kerülő.

*

Az osztrák rendőrség felszámolása után, 1861 tavaszán került a főváros rendőr-főkapitányi székébe Thaisz Elek.

http://mno.hu/migr_1834/thaisz-elek-az-elso-pesti-fokapitany

 

 

 

1861. 13. 151. A pozsonyi országgyűlés 1687/8-ban. Másfél század idegen birtoklás után Buda visszafoglalásra került. A haza legnagyobb része a török járom alól felszabadult. I. Leopold elérkezettnek látta az időt, hogy a királyválasztás eltörlésével, keresztülvigye az örökösödési elv megállapítását, mit már a rendek akarata ellenére magukat az ország örökös királyaiul tekintett elődei, oly sokszor eredménytelenül kíséreltek meg. Hogy ezt törvényesen is elismertesse, 1687. Pozsonyban országgyűlést hirdetett…A pozsonyi diéta 2-ik cikkelye:  I. Leopold győzedelmei által, az ország a töröktől nagyobb részint megszabadult, Buda is visszafoglaltatott. Ennek örök emlékezetére, kinyilatkoztatják, hogy mostantól fogva örökösen, törvényes királyuknak és uruknak, nem mást, hanem az ő császári és királyi ágyékából származott férfiörökösök közül az első szülöttet fogják ismerni. A szokott diploma elfogadása, megerősítése s a hitforma letétele után az országgyűlésen fognak megkoronázni…

A diéta végzéseinek 3-ik cikkelyében ez áll: „Azon esetben, ha ő császári királyi felsége férfimaradékai mind kihalnának, az örökösödési jog, a szokott diploma elfogadása, megerősítése s a hit letétele mellett a spanyol király II. Károly férfi maradékaira menjen át. S szabad választás jogát csak akkor nyerik vissza a magyarok, mikor mind I. Leopoldnak, mind II. Károlynak férfi maradékai egészen kihalnának."

 

 

A koronázás december 9-én Szent-Márton templomában ment végbe, s a 9 éves József főherceg Magyarország első örökös királya lett.

 

I. József (Bécs, 1678. – Bécs, 1711.); a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, I. Lipót császár és Pfalz–Neuburgi Eleonóra császárné legidősebb fia. 1705–1711 között német-római császár, Ausztria uralkodó főhercege, magyar és cseh király.

 

1861. 16. 184. Az 186l-iki országgyűlés megnyitása. (Április 6-án.) A nagy nap, mely után a nemzet 12 év óta sóvárgott, végre megérkezett….A szertartás két részből állott. Először a sz. Lélek segítségül hívása történt meg a budai várkápolnában, hol az ország prímása végezte az isteni szolgálatot. Ezután következett a megnyitó beszéd elmondása a budai királyi vár trónteremében. Már reggeli 9 tájban nagy tömegekben zarándokolt Budapest lakossága a vár felé vivő utakon; a várhegy minden útvonala, különösen a pesti oldalon, el volt lepve népségtől és kocsiktól. A lánchídon csak bajjal lehetett áthatolni; megszámították, hogy e napon délig 80 000 ember ment át a hídon.

Az isteni tisztelet után, mintegy 12 óra tájban az összegyűlt mágnások, képviselők és meghívott vendégek a királyi palotába vonultak. A palota trón-terme, mely az 1849-i rombolás után újra épült és díszítették, még soha sem látott ily fényes gyülekezetet….Miután a prímás is megérkezett, belépett az országgyűlés megnyitására felhatalmazott királyi biztos, gr. Apponyi György országbíró, Mailáth György tárnok kíséretében. Az utóbbi mindenekelőtt felolvasta a királyi meghatalmazó levelet, mely által gr. Apponyi ez alkalomra kir. biztossá neveztetik. A csend helyreállván, a királyi biztos a trón legalsó lépcsőjére lépve felolvasta az országgyűlési megnyitó beszédet. A megnyitási szertartásnak vége levén, a felsőház tagjai Pestre siettek, hol déli 1 órakor tartották az első ülést, a képviselőház tagjai pedig d. n. 4 órakor gyülekeztek össze az első ülésre. Azóta mindkét ház rendesen folytatja üléseit nem Budán, hanem Pesten, amint a törvény parancsolja.

 

 

1861. 18. 205. címlap. Zombory Gusztáv: A Buda-kanizsai vasút indóháza Budán. ( A mai Déli p.u.)  A pályaudvar a budai Krisztinaváros mögött húzódik el egy hosszúkás völgyben, melyet egy részről a „Sváb"- és „Sas-hegy", másrészről pedig a Szent-Gellért, és a vár átellenében álló azon szőlőhegy képzi, melyről 1849-ben a magyar ágyúütegek a vár falán — a fehérvári kapu mellett — rést lőttek. E völgy úgy van alkotva, hogy a Sas- és Sz. Gellérthegy között magasan kezdődik, s úgy vonul lejtősen lefelé, egész az említett rétig, hol legmélyebb. Ezen legmélyebb helyet tehát fel kellett emelni, mire meg ama magasabb részéből lehordott föld szolgáltatott anyagot. A Szt. Gellért-hegy végső gerincén át elkerülhetetlenné vált egy 190 öl hosszú alagút építése.

 

 

A BUDA-KANIZSAI VASUT INDÓHÁZA BUDÁN

 

E vonal Budától Kanizsáig 29 mérföldnyi hosszúságban 14 állomást érint*..A Buda kanizsai vasútvonal által Magyarország egyenes összeköttetésbe jött a tengerrel.…Jelen képünk a Buda-kanizsai vasút egyszerű, de ízléssel épült budai főindóházát tünteti elő, arról a pontról fölvéve, hol a Buda-krisztinavárosi koronaőr utcából (a Karácsonyi-féle palota mögött) egyenes és kényelmes feljárás készült a pályaudvarba. E feljáráson kívül még egy másik is van, mely az indóház túlsó végéről, a városmajor felől megy fel, de az a Pestről jövőknek távolabb esik.

 

*Buda után Promontor, Tétény, Tárnok, Martonvásár, Nyék, Dinnyés, Fehérvár, Csíkvár, Lepsény, Siófok, Szántód, Boglár, Keszthely, Komárváros és Kanizsa.

 

h12-20 fejezetben is olvashatunk az indóházról.

 

 

1861. 19. 224. Kenessey Albert: fiumei hajózási és kereskedelmi növelde.

…Hazánk Fiume visszacsatoltatása által gazdagodott egy hajózási és kereskedelmi tanodával. Növendékeit saját épületében lakással, élelmezéssel s nevelői fölügyeléssel is ellátja. A város és közjó érdekétől áthatott fiumei lakosokból 1852-ben alakult társaság alapította. Tanfolyama 3 év, melyből az első kettő, a hajós és kereskedelmi ismeretek közös alaptanaival foglalkozva, közös előkészületi szakképen tekintendő. Az első két évben hajós és kalmár együtt neveltetnek.

Tantárgyak az első évben: róm. katolikus vallás (a nem r. katolikusok maguk költségén tartoznak vallásbeli oktatást szerezni), szépírás, elemi számtan, szabadkézi rajzolás, olasz-, illir-, német-nyelv, általános földrajz, hajdankori történelem,

A 2-ik évben : r. kat. vallás, a hajózat s kereskedelemre alkalmazott számtan, betűszámvetés, mértan, földrajz, közép s újkori történelem, természettan, szépírás, olasz, illyr, német s francia nyelv, szabadkézi rajzolás és színezés.

A 3-ik évben a hajós és kalmár elválnak, s külön tanulják illető szakmáikat. A hajós osztály tantárgyai: r. kat. vallás, háromszögmérés, hajózástan (a hajóvezetés elmélete), hajókezelés (a hajóvezetés gyakorlati része), olasz, illyr, német, francia nyelvben kereskedelmi irály, hajózást illető politikai rendszabályok, természettan (különösen a tüneményekről), erőműtan a hajókezelésre alkalmazással, hajózási s kereskedelmi történelem, hajózási, kereskedelmi és váltójog, egészségügyi törvények. A kereskedelmi osztály tantárgyai: római katolikus vallás, könyvvitel, kelmeismeret, banküzlet s egyéb kereskedelmi és váltójog, a hajózás és kereskedés története, természettan, olasz, illyr, német, francia nyelven kereskedelmi irály…

Akik az angol nyelvet, zenét, táncot vagy úszást akarnák tanulni, különdíj mellett ezekben is kellő kiképeztetést nyerhetnek. Az intézet igazgatójának Conte de Domini Vince tanár tudományossága s kétséget, mint kivételt nem tűrő jelleme a legkielégítőbben kezeskedik. Ö a velencei királyi haditengerészeti akadémia növendéke s később segédtanára, majd a fiumei királyi kereskedelmi tengerész akadémia rendes és nyilvános tanára.

 

 

1861. 31. 365. Az országos tébolyda Budán, a Lipótmezőn. Az országos tébolyda Buda város határán, az ennek regényes hegyei közé vezető út mellett, a várostól mintegy félórányi távolban fekvő Lipótmezőn épül. Szép, nyílt tere ügyesen és célszerűen szemeltetett ki ez intézet helyiségéül. A terv szerint az épület két emeletből, s egy földalatti osztályból (souterrain) fog állni. Fő homlokzata homorú vonalban, az uj országúttal keresztben, Budavár felé lesz fordítva. 14 épületi osztályra, 5 udvarra s több külön kertre fog oszolni…Az első homlokzat osztálya a „gyógyintézet" számára van rendelve. Ide azon betegek jönnek, kiknek felgyógyulásához még van remény; a hátulsó részben lesz az „ápoló-intézet" azon szerencsétlenek számára, kik menthetetlenül el vannak veszve, kiknél a lélek örök éjbe süllyedt, de testük folytonos ápolást s felügyeletet igényel. A háttérben lesz a harmadik osztály, a „dühöngök" számára, kiknek osztálya úgy van elrendezve, hogy a betegek tombolása a gyógyítás alatt levő többi betegeket ne háborgathassa.

 

 

AZ ORSZÁGOS TÉBOLYDA BUDÁN LIPÓTMEZÖN. (Zettl Lajos mérnök terve szerint.)

 

A fürdőhelyiségek föld alatt lesznek, hogy a többi épületeket ne zavarják s a világosságot felülről, üvegablakokon át nyerik. A zuhanyozót és a gőzfürdőt, valamint az egész épület számára elfogadott légfűtés eszközeit az e részben jeles nevet kivívott hazai iparosunk, Dobos Ferenc készíti.

Az intézet gyógy- és ápolási osztályának legnagyobb része szegényebb sorsú elmebetegek ingyen tartására van szánva; a fizetők számára csak csekély rész fog fenntartatni. Egyelőre 500, mindkét nemű elmebeteg ellátására történik a fölszerelés. Az intézet élén egy igazgató áll, kinek mindig orvosnak kell lennie. Az orvosi személyzet áll egy fő- és négy másodorvosból, kiknek lakásai a betegek termei között célszerűen lesznek elosztva. Nem orvosi tisztviselők, segéd-és szolgaszemélyzet fognak kellő arányban alkalmaztatni.

 

 

 

1861.32. 323.  Paraszt-lófuttatás a pesti gyepen.  A lóversenyek, a jelenkornak ezen olimpiai játékai csaknem mindenütt egyformák, az angol szokások vannak elfogadva. S szokásokat úgy az urak, mint a lovászok, nemcsak a lovaglási módban, de még a ruházatban is majd mindenütt utánozzák. Jellemző különbséget csak akkor veszünk észre, ha a futtatásban a köznép fiai is részt vesznek. Ez eset pedig a paraszt-lófuttatásoknál szokott előfordulni, hol a nép fiai nemzeti sajátságaikat, eredeti lovaglásmódjukat tartózkodás nélkül érvényesítik. Másképp üli és sarkantyúzza lovát a magyar, másképp a lengyel, s mind a kettő ismét másképp, mint az angol. A lovászruhát a nemzeti viselet váltja fel, a paraszt-lófuttatást festőibbé, érdekesebbé teszi; azon megszorítás pedig hogy e versenyben csupán azon országbeli lovakon lehet részt venni, hol a futtatást tartják. Ezen megszorítás a versenyt mintegy nemzeti becsületbeli dologgá, vagy legalább nemzetgazdászati üggyé emeli, minthogy köztudomás szerint, ezen futtatások valódi célja: hazai lófajok nemesítése. Az idei futtatáson a „mezei gazdák díjára" csak hárman versenyeztek. Volt még ezeken kívül egy negyedik is, kit azonban a versenyzők közé nem lehetett számítani, mert lova két ízben is elhagyta a pályatért s így többé szó sem lehetett róla, hogy társait utolérje; pedig egész valószínűség szerint ez lett volna az első nyertes. Az első díjat (100 ft.) Szeleczky. a másodikat (75 ft.) Pauer, a harmadikat (25 ft.) Szeipek nyerte el: a mi nem igen nagy dicsőség, midőn annyian vannak a versenyzők, hogy mindegyikökre jut egy-egy díj, s így mindegyik győzelme bizonyos. Csak azt sajnáljuk, hogy a „mezei gazdák díjára" oly kevesen versenyeztek, holott kétségtelen, hogy a lóversenyek dicső alapítója a fősúlyt a mezei kisebb gazdák lovainak javítására helyezte. Ennek oka többek véleménye szerint a lehető kárral arányban nem álló díjak csekélységében keresendő, melyért, mint úgyis bizonytalanért, nem mindenki kockáztatja éppen a legjobb lovát.

 

Költemények. 1858.  – 1861.

 

 

Ács Károly

Apáthy Elek

Apáthy Kálmán

Bajza Jenő

Barsi József

Benedek József

Bonyhai Benjámin

Bonyhay József

Boruth

Börzöli Gábor

Csapó Kálmán

Csávolszky Lajos

Csermelyi Sándor

Csengei Gusztáv

Czelder Márton

Dalmady Győző

Delényi

Dózsa D

Farkas Albert

Farkas László

Fejes István

Feleki Miklós

Györy Vilmos

Herepei Ottó

Hory Farkas

Huba

Hunyady Ferenc

Illésy György

Jámbor Pál

Jánosi Gusztáv

K…. Béla

Kormos Béla

Koródy B. Sándor

Kovács Gyula

Könczöl János

Kulilfay Ede

Kunsági

Linczi Károly

Lisznyai Kálmán

Losonczy László

Marikovszki Gábor

Mártonffy Ignác

Medgyes Lajos

Mindszenti Gedeon

Nadányi Imre

Nyilas Samu

Ormódi Bertalan

Pájer Antal

Pap Gábor

Sal Ferenc

Somogyi Ignácz

Soós Miklós

Szabados János

Szakál Lajos

Szalóczi Bertalan

Szász Domokos

Szász Gerő

Szász Károly

Szemere Miklós

Szolga Miklós

Szűcs Márton

Tamásfi Gyula

Tihamér

Tóth Endre

Udvardy Vincze

Varasdy Lajos

Várady Gusztáv

Varga Gyula.

Vécsey Sándor

Vértesi Arnold

Vida István

Vida József

Virághalmi

Vörös István

Zajzoni

Zilahy Imre

Zilahy Károly  

 

 

 

1859. 52. 614. Ács Károly: Burcsel dombja

 

Román népballada.

 

Egykor ünnep alkalmával

Fölkelt a szép nap pompával,

A világot fölvidítja,

Arany fénnyel elborítja.

A harangok zúgtak, búgtak.

A tornyok csakúgy inogtak,

Tajtékoztak a paripák,

Zablájukat, amint rágták.

 

Zászlók keltek, s fönn lobogtak,

Majd egyszerre meghajoltak,

Mert egyszerre föltűnt és jött,

Mint másik nap úgy tündöklött

István, a nagy fejedelem,

Kit még meg nem győzött le ellen,

Gyorsan felült a lovára,

Sok kísérő ment utána…

 

A románra vasat vernek,

És Vaszlujba elkísérték,

S a vajdához elvezették:

Ne félj semmit, jó románom;

Mondd meg neved, azt kívánom.

 

Nem félek, mert szívem román;

Nem félek, mert te vagy vajdám,

Te vagy István fejedelem,

Kinek földön párja nincsen,

Én meg Burcsel solymász vagyok

Háborúkban forgott bajnok…

 

 

1860. 6. 63. Apáthy Elek: Mért homályosul el?  

 

Mért homályosul el a nap, mért nem ragyog mindég?

Mért az öröm szíveinkben olyan ritka vendég?

Alig villan meg egy sugár, boldogság sugara,

Már is búfelhőbe borul a szív láthatára.

 

Mért nincs mindig kies tavasz, mért nincs mindig rózsa?

Mely kinyílnék. ha érintené hajnal édes csókja!

Elhervasztja a forró nyár a sok szép virágot,

Melyeket az ifjú, élte szép tavaszán ápolt.

 

Elsötétül a természet, ha lehunyt a nap már,

Csak a messze hegyormokon ragyog egy két sugár.

Elborul a szív határa, ha lehunyt hő napja:

A szerelem, melytől szívünk üdvforrását kapja.

 

És ha minden tovaillant, minden, mit szerettünk:

Egy sugár a boldogságból ragyog még felettünk.

E sugár a jövő élet világító fénye:

A szívnek elhalni soha nem tudó reménye!

 

 

 

1860. 46. 554. Apáthy Kálmán: Visszatekintés

 

Mint a vándor, aki messze útra indult,

Még egy pillantást vet szülői földére:

Visszanézek én is, fájó sóhajtással,

Szomorún általélt múltam idejére.

 

Kietlen a vidék, amit ottan látok,

Nincsen egy árnyas fa, hol megpihenhetnék;

Nincs üdítő forrás, mely oltaná szomjam;

Örömim forrását bú s gond betemették…

 

Meghozta az aggkor a kebel nyugalmát,

Mint meghozza majd a sírnak hosszú álmát.

Nincs már semmi többé, nincs mit elveszteni,

Nincs miért lehetne könnyeket ejteni.

 

Nem is kívánok már a sorstól egyebet:

Emlékoszlopait nekem, oh ne ossza!  

Csak egy-két jó ember adjon ily sóhajtást:

Jó ember volt szegény, az Isten nyugossza.

 

 

1860. 49. 594. Bajza Jenő: A visegrádi rom

 

Verőfényes szép nyári délután

A hegy lábánál mélán álltam én,

S a csúcsra, hol Visegrád romja áll,

Szemem szorongó szívvel fölvetém,

 

S a barna, hallgató falak között

Nagy búsan ült egy aggott, vén fiú,

Ősz fürjeit, barázdás homlokát

Köríté hervadt, sárga koszorú…

 

Vén, korhadt törzsből ifjú sarj fakadt,

Amott magán szép fürtös lombú fa,

Kettős ágát karokként tárja szét,

Miként, ha égre felkiáltana.

 

Töve körül nagyot nőtt a fenyér.

Hogy is ne? hisz földét vér áztatá,

Ártatlan vért ontott az ádáz kéz

Zách Klára ifjú vére hullt reá!...

 

A lenge múltra épít hűbb jövőt!

De hah, én látlak tégedet, uram!

A kéz tied, mely onnan int felém,

Ez biztatás, nyugodtan távozom.

 

 

1858.  32. 374. Barsi József, Magyar gazdasszony

 

Legyen tavasz, legyen tél,

Feleségem korán kél:

Azért arca oly piros

És beszéde oly okos.

 

Legyen nyár, vagy ködös ősz,

Feleségem maga főz,

Azért levesem ízes;

Gulyáshúsom oly tüzes…

 

Nem kell neki aranylánc,

Vásár, nagyház, pompa, tánc,

Mulatsága: gyermeke,

Nyája, kertje, éneke.

 

 

1859. 5. 67. Benedek József: Farsangi dal

 

Lakodalom, lakodalom,

Félre minden aggodalom!

Muzsika-szó, rézcimbalom,

Ez az igaz lakodalom.

 

Táncra fiuk, táncra lányok,

Vígat húznak a cigányok,

   Ide hozzám, édes rózsám

   Halld! most húzzák az én nótám.

 

„A szerelem, a szerelem."

Gyere babám, járd el velem,

   Nagy a kedvem, mint szerelmem,

   A melyet te gyújtál bennem…

 

 

 

 1861. 24. 278. Bihari Péter. Csokonai Vitéz Mihály emlékezete

 

Félszázados hant őrzi hamvait,

Nevét beszéli a nemzet máig.

 

A szív elporlott, édes énekét

Dalolja még az élő nemzedék.

 

Az agy kihalt világa bús, sötét,

Eszméi áttörik sírtömlöcét.

 

Tündöklő lelke védő szellem gyanánt

Ölelve tartja a féltett hazát;

 

S míg ön-súlyát a honfi keble érzi,

Borongva jár, népének sorsa vérzi,

 

S ha a remény egy fénysugárt lövell,

Derült arcával itt van ő közel…

 

Még hallatszik, nem, az nem is lehet,

Oly ifjú volt, még mennyit élhetett.

 

Néma a lant, a költőt sir takarja,

Ezreknek szánó könnye ömlik arra.

 

Ki gazdaggá, naggyá tett volna minket,

Megfosztja a sors tőle nemzetünket.

 

Ki századoknak irt, munkálkodott,

A dalnok, rég érzéstelen halott,

 

Csak halhatatlan lelke érzi, látja,

Midőn sírjánál áldozik hazája.

 

 

 1858. 20. 229. Bonyhai Benjámin: Aki mint vet, úgy arat

 

Dicséretet nyert költői beszély. JELIGE: Tanítsd a gyermeket is, az ö útjának módja szerint. Még mikor megvénül is, el nem távozik attól.

Példabeszédek K. XXII r. G. v.

 

 *

Példák tanítanak, példákból tanuljunk,

Míg lehet, mindig a más kárán okuljunk,

Szülők, ifjak; ím e tükörbe nézzetek,

S ebből tanulságos képre ismerjetek.

 

  I.

 

Kétlaki Pál híres gazda Félkeréken,  

Ő hozzá fogható nem volt a vidéken,

Mint kékbeli ember magát rátartotta,

 Bíró — hogy még sem lett — nagyon bosszantotta…

 

XII.

 

Kétlakiék most már szörnyű bubán voltak,

Midőn ily tömérdek csapásra gondoltak:

Vétkes és gondatlan hibájukat látták,

Bűnöket jó atyjuk irányában bánták.

Kétlakit a lelkiismeret furdalta,

Sem éjjel sem nappal nyugtát nem találta…

 

 

1859. 30. 350. Bonyhai Benjámin: A szegény béres

 

Népdal.

 

Hajszás ökör harangja szól messziről,

Sugár legény dalol szeretőjéről,

Nagyot kondit ostorával mentébe,

Hogy jöjjön ki a rózsája elébe.

 

Szépen süt a holdvilág már az égen;

Elhúzták a takarodót is régen:

Hajh! de babám még az utcán sepreget,

Mert csak szombat este láthat engem…

 

                                       

1858. 47. 554. Bonyhay József, Az ördög árka

 

(Székely népmonda.)

 

Hol a Kis Küküllő, mint egy ezüst szalag,

A Szent-Demeteri völgyet végig folyja,

Mogorva hegytetőn várrom áll merően,

Mintha szebb időknek síremléke volna.

 

Hosszú árok vonul a vár közelében,

Sok század viharja zúgott el felette;

Melyet a történet kutatni kifáradt,

Eredetét a nép ily regébe szőtte….

 

Gúnykacajra készült e szóra Balázsi,

De mintha a kacaj ajkán fagyott volna,

Megnémult, az ördög ott állott előtte,

S lángostort emelve hatalommal szóla:

 

Itt a szép palota, tiéd az Balázsi!

Élj, uralkodj benne! de hogy el ne feledd,

Hogy adósom vagy, hogy munkabér fejében

Nekem ajánlottad fekete lelkedet.

 

Gyere velem, ekkor megragadta kézen,

Oda fogta szépen egy tüzes ekébe;

Pattogó ostora, mint szikrázó kígyó,

Lángköröket irt az éjjeli sötétbe.

 

Rám kerülhet a sor, gondola Nyujtódi,

Kiosont a várbél, s vissza sem tekintve,

Elment, elbujdosott a széles világba,

Szívében félelmet, s bűnbánatot víve.

 

Ott szántott Balázsi; pattogott az ostor,

Hosszú széles árok húzódott nyomában;

Végre megelégli a tréfát az ördög,

Majd folytassuk, úgymond, holnap éjféltájban.

 

És szavát tartja az alvilág királya,

Jött a várhoz minden istenadta éjen,

Meg ne ölje — mond — az unalom szolgámat,

Hát ekébe fogta, és szántatta mélyen.

 

Így képződött az a hosszú széles árok,

Mit Ördögárkának nevez a nép ajka;…

 

 

1859. 14. 158. Boruth : Anjou Hedvig

 

Bíbor trónon, hófehér ruhában,

Beteg virágként lehajtva fejed

Miért, miért sírsz bánatos királynő,

Mi kín emészti fájó kebledet?

 

A régi bú, a régi szenvedés

Itt is szívedbe vágja körmeit?

Avagy tán csak e csillogó arany

Káprázatán fakadnak könnyeid?

 

Ah mennyi fény! minő gazdag levél!

Vagy hát a fénnyel itt is nő az árny?

Bíbor trónon, hófehér ruhában.

 Miért, miért sírsz szép királyleány…

 

Atyám vitéz volt, nagy Lajos király

S Lengyelhon trónját szerzi meg nekem.

Oh mért nem kunyhót, egy kicsi kunyhót

Édes hazámban, szülőföldemen?

 

Mert nem volt elég megszerezni, nem,

Énnekem kellé azt megvenni még.

Megvenni drágán, és megosztani

Jagellóval a trón és szív felét…

 

 

1861. 27. 315. Börzöli Gábor. Aratáskor

 

Forróan süt a nap a földnek színére,

Lábam alatt a föld pora csakúgy éget;

Itt már az aratás, megért a gabona,

Ropognak a sarlók, rakják a kepéket;

Tenyérnyi felhő sincs sehol az égkörig,

Talán kigyúl a föld, ha meg nem öntözik…

 

Maradj az éjben, ha ábránd barátja vagy:

Mindent, mi földi nyűg, a lélek itt lehány,

A holdvilágnál oly varázs-báj a mező,

Mint lámpafénynél a szendergő szép leány!

Pásztortűz, nyájkolomp kongva-kong — int, maradj!

S halld a mező nyelvét „pitypalatty! pitypalatty!"

 

 

1860. 3. 27.  Csapó Kálmán: Fráter György

 

Letört az árboc, s összecsapnak a

Rontó hullámok drága hazánk felett;

Sötét felhők rejtett villáma

Eltöröli nagy idők munkáit.

 

Ledőlt a véd, mely annyi viszály között

Óvá nagy lelke égi erőivel,

S ha megszólalt a vész sirálya,

Elvezeté a vihart hónáról.

 

Világolt napként, rémletes éjeken,

Ravasz cseleknek szórt kelevészi közt

A népnek atyja béke napján,

Büszke vezére a harc zajában.

 

Ha vész borongott a haza terein,

Gyűlölség, ármány, tettre vezette őt

S kiket vakított földi fénye,

Tetteiben ragyogott eléjük.

 

Honáért élni volt heve lelkinek,

S habár nem érté törpe jelenkora,

Tűrte gyanúit, átkait és

Szórt köveit fogadja jótéttel.

 

Lehunyt a hős, s jutalma babéra volt,

Mely ön vérével fonta körül fejét;

Le nem tőré idők tusája,

S összerogyott orozok tőrétől.

 

Pihenj, emléked el nem enyészik soha,

Habár a sírok éje fedezzen is

Nagy tetteidnek láng ereje

Ezredeken ragyogón világol;

 

S a béke-nemtő hantjaidon lebeg

Öröklő áldást kérve egekbe rád:

De a pártok tépett hazája

Megsiratja keserűn halálod.

 

 

 

 

1860. 110.  Csapó Kálmán: Hattyúdal

 

 

1860. 418. Csávolszky Lajos: A száraz fa

 

Elhagyott az utas, elhagyott a pásztor,

Nem jő feléd senki

Messziről, ha meglát, kikerül a vándor,

Hej! pedig szívesen jött ő ide máskor

Magát kipihenni.. .

 

Nem megy feléd senki; a madár se száll rád,

Mintha az is félne,

Hogy az a száraz gally, a melyre most rászállt

Nem adhat már neki biztos helyet, szállást,

S összerogyik véle.

 

De ne átkozd sorsod, a jelen ne bántson,

Nyugodjál békében:

Ez mindenki sorsa ezen a világon,

Aki jót tett egykor, hasonlót ne várjon,  

Ne reméljen érte

 

 

 

1859. 15. 170. Czelder Márton: Megnyugvás

 

Itt vagy, elérkeztél édes valahára,

Megfáradt keblemnek zajgó hullámára,

Szelíd megnyugvás;

Pihenj, pihenj meg itt,

Mint mennyben a hála,

S epedő sóhajtás.

 

Oly régóta várom, hogy keblembe jöjj el,

S vérező sebeit gyöngéd kezeiddel

Bekötözgesd lágyan;

Hogy mint mécsvilág a

Vihar zúgásától,

El ne hamvadjon még

Nehéz fájdalmában.

 

Tenger volt keblem, vad hullámzó tenger

Bőszült viharokkal, romboló szelekkel,

S hányatának rajta,

Vágy, remény, szerelem

Mint tört vitorlájú

    Süllyedező sajka…

 

 

1860. 455. Czelder Márton: Hazajöttem

 

 

1858. 2. 14. Dalmady Győző, Az idegen hajlék.

 

Tavaly még hat ökör járt ki udvarából,

Már messziről kitűnt csinos fehér háza;

Hosszú karjaikkal, a fehér akácfák

Annyi szeretettel borultak reája!

Vermei, pincéi nem szenvedtek hiányt,

Meg-meglátogatták vidám, jó emberek;

S mint a kicsi csermely, mely dalolva vész el,

Napjait úgy érzi eltűnni az öreg.

 

Mikor a nap reggel oly gyönyörűn ébred,

Nem véljük, hogy este fergeteg is lehet;

Boldogsága csúcsán megsűrűsödnek

A sors csapásai a jó öreg felett.

Mik annyi reménnyel töltötték el szívét,

A szép vetéseket, jégzápor veri el:

Szerény hajlékának ijesztő lángjától

Világos lett szerte a mogorva éjjel…

 

A verem, a pince tele lesz még ne félj,

Jó barátok között oly szép lesz az élet!

Nagy orvos az idő, begyógyít az mindent,

És a levert család újonnan föléled.

A jövő oly szépen mosolyog feléjük,

Biztató sugara annyi vonzót mutat;

Olyan sötét, rideg körülöttük az éj,

És mégis az adja legszebbik álmukat!

 

 

1858. 45. 531. Dalmady Győző: Az első tánc

 

Egy kis falun mentem végig,

Az út mellett fehér házak.

Vasárnap volt. A kapuban

Piros arcú lánykák álltak.

 

A kis falu közepében

Vígan zengett a muzsika;

Hordta a bort a korcsmáros.

Hangzott a dal: „ica rica!"…

 

Egyszerre a kicsi harang

Megszólalt a falu felett:

„Bocsásson kend, harangoznak,

Nem is tudtam, hogy este lett."

 

Nem is tudta, hogy este lett,

Oly szép volt így szemlesütve!

Ránézett a deli legény,

S piros hajnal gyúlt fölötte.

 

 

 

1858. 52. 614. Dalmady Győző: Pásztortűz

 

                                     „Elmerengek gondolkodva gyakran „ Petőfi.

 

Egy pásztortűz, egyéb semmi!

Köröskörül minden halva.

Oly jól esik elmerengni

E fekete éjben rajta!

 

Fel-fellobban közbe-közbe,

Mint mikor egy villám gyúl ki;

Kik lehetnek körülötte:

Hogy nem hagyják kialudni?

 

Olykor egy-egy fájó dal jár

Keresztül a messzeségen;

Hallgatózom, vége van már!

Hova tévedt a sötétben?

 

Komor az éj és hallgatag,

A vihar rég lenyugodva;

E hang maradt belőle csak:

Szárnyának egy kihullt tolla!...

 

Az a tűz is hamvad, hamvad,

Felednek rá többet tenni;

Még egy végső mozdulat csak.

És azután semmi, semmi!

 

 

1859. 7. 74. Dalmady Győző: E fekete romok

 

E fekete romok idefenn a hegyen

Századokat láttak születni és halni!

A királyi folyam, mely alattuk megyen,

Visszaemlékezik és zokogva hal ki.

 

Leülök egy kőre, és elgondolkodom,

Valamikor a nap innen emelkedett!

A természet rendje megváltozott nagyon,

Most az éj választja fészkéül e helyet.

 

Hallgatnak a falak, a terem oly üres!

Csak a szellő jő, megy, föl-alá untalan;

Minden bokrot megráz, minden zugban keres,

Azután följajdul, hogy minden odavan!

 

A dicsők, kik régen porladoznak immár,

Fel-f'el látogatnak éjenként e helyre;

Az ő sóhajtásuk a szellő, mely itt jár,

Ő utánuk kérdez, síró hangja egyre.

 

Görnyedez a fűszál, átkos itt az élet!

Csókolja a követ, tiporja össze már!

De a kő nem érez, önmagába mélyed,

Sötét gondolata századokat bejár.

 

Hajdan a dicsőség sugarában égett,

Most gazban, piszokban kell henteregnie;

Iszonyú gondolat, iszonyú ítélet!

Minden óra jöttén feketébb lesz bele…

 

 

1859. 242. Dalmady Győző: Dal a huszárokról

 

 

1859. 30. 350. Dalmady Győző: Emlékezés egy zivatarról

 

Gyermek voltam, de jól emlékezem

A viharra, mely akkor dühöngött.

Most is látom az iszonyú tusát,

Mely megrázta az egész földgömböt.

 

Apám, anyám gyakran mondogatták,

Hogy ők ilyen zivatart nem értek,

Mintha minden összebeszélt volna,

Föllázadt az egész természet.

 

Egy szellővel kezdődött a nagy harc,

Bár fellegnek nem látszott még nyoma;

A fuvalom enyhületet hozott,

Fű, fa éledt, amerre vonula….

 

Rettentő volt a bőszült küzdelem,

A pokol is fölijedett rája,

A sötétség valamennyi réme

Megjelent ez iszonyú csatára.

 

Azt hinném, hogy álom volt az egész,

De szememben nehéz könny ragyog;

Nyomor, ínség, kétségbeesés volt,

Mit e vihar maga után hagyott;

 

Mikor elmúlt, mint egyébkor szokott,

Nem tűnt se nap se szivárvány elő;

Komor, sötét maradott a látkör,

Esett, esett sokáig az eső!

 

 

1859. 45. 530. Dalmady Győző: Zengjek-e dalt?

 

Zengjek-e dalt szerelemről?

Mi az a szerelem?

Az ifjú szól a leányhoz:

Leszel-e hitvesem?

És a leány hozzá megyen,

Nem kérdi meg szívét;

Van aranyom, szól az ifjú  

És ami van, tiéd?..

 

Zengjek-e dalt a hazáról?

Oh, ne kísérts uram!

Ki értse meg? ki fogja föl,

E nagy szóban mi van?

A borostyán dicső helyén

Tüske, dudva hajtott;

Kedvem volna falhoz vágni

Ezt a hitvány lantot.

 

 

1860. 32. 382. Dalmady Győző: Itt akarok élni, halni

 

Itt akarok élni, halni,

Itt legyek csak boldog,

Ez a föld az, melyet én is

Magaménak mondok.

Ha kimennék egykor innen,

Nem jöhetnék vissza,

Megölne a semmiségnek

Tébolyító kínja.

 

Ide van a gyökér ásva,

Mely életet adott;

Apáimé a por, hamu,

Miken lábam tapod.

A hármas hegy, a négy folyam

Fiának vall engem;

Egy vagyok a milliókban

S a milliók bennem…

 

Itt akarok élni, halni,

Enyém e nép, e föld;

E gondolat boldogsága

Mind a sírig betölt.

Bár szemeim nem láthatják,

Nem sejti a lélek:

Meglelem itt határait

A nagy mindenségnek.

 

 

1860. 51. 618. Dalmady Győző: Verseny

 

Ki az, aki elfáradt

Az eddigi munka alatt?

Ki az, aki nem érezi,

Hogy most jő még a feladat?

Kik kősziklát döntöttünk ki,

Hogy feljussunk eme helyig:

Megállít-e a meredek,

Mely előttünk emelkedik?...

 

 

1861. 14. 161. Dalmady Győző: A magyar korona gyöngyei /képpel/

 

A szent ereklye, mit a századok

Egymás kezébe féltőn adtak át,

Visegrád és Buda ormairól

A fél világra szórta sugarát.

Hol e történet minket emleget

Ragyogása verődik vissza ott;

Mert isteni intésből lett miénk,

Rajta az ég kegyelme nyugodott.

 

A merre a négy folyam tovazúg.

Vágy kapta meg titkon a népeket,

S a koronának áldásaiban

Mindegyikük osztozni sietett.

Gyöngyeihez a fényes gyöngyöket

Fölvette a megáldott korona,

 S az összeforrott sugarak alatt

Millióknak derült föl nappala…

 

A sötétség, mely csúszva jő felénk,

Meg fog döbbenni sugaraitól;

A felmutatott szentség, lesz majd az.

Mely előtt a haramia leborul.

 

 

1861. 42. 494. Dalmady Győző: A történet olvasásakor

 

Forgatom a történetet,

Minden lapja vértől pirul.

Olvasok a magyar nemzet

Világrázó harcairól.

 

Mintha látnám a kardokat,

Róluk a vér idecsepeg,

Azért olyan piros e könyv.

Mert minden csepp itt gyűle meg.

 

Óh, drága könyv! Alig merem

Érinteni lapjaidat!

Szentségtartó, mit kinyitni

Csak imádság között szabad!...

 

Óh hazám, a szabadságért

Sokszor ontod már véredet,

Fog-e csak egy tiszta lapot

Felmutatni történeted?

 

Minő lesz a közeljövő?

Vizsgálom a fehér lapot,

S ím vörös fényt vetnek reá

A föllebbent véres lapok!

 

 

 

1860. 47. 566. Delényi : Vörösmarty halála évnapján

 

(Emlékezés 1855. nov. 19-re.)

 

Hol van koszorútok, lelkes honleányok!

Hol van könnyetek, ti lelkes honfiak!

Ős nagyságotokról zengett ő, virágot

Érte, s néma könnyet, mint nagy honfinak.

Hisz hányszor hullattok könnyet szemetekből,

Pedig annak nincsen annyi érdeme.

Most, mely szívetekről jő, mutassátok föl,

Gyémánt-drága lesz az, bár könny a neve…

 

Élünk, újra élünk négy folyónk partjánál,

Honfi-vállat vetve vállnak, haladun;

Mégis búsan állunk az ő mély sírjánál,

Hisz nem érte meg, hogy föléledt honunk.

Búval szállt a sírba, teste meg volt törve,

Ámde lelke nem; hisz az nem is lehet,

Hogy, ki milliókat biztat a reményre,

Egyedül legyen csak kétségbeesett…

 

 

1858. 41. 483. Dózsa D: Szabadban

 

Nézem a tetőről a kitárt vidéket,

Aranykalász hinti végig a mezőket,

A rét, mint zöld fátyol

Habzik a térségen tarka virágokkal,

Illatos lég vegyül a madárdalokkal

S a patak vígan foly.

 

A munkás ifjúság, s vidám leány sereg

Csoportokba gyűlve játszódik és cseveg,

Ott az ő pályája,

Egymásban a földész a hű segedelmet,

A rokont, barátot, s szíve a szerelmet

Könnyen feltalálja...

 

Hányra hintettek sárt akit isteneltek

A közvéleménnyel sáfárkodó lelkek?

Hányan elhalának,

Kik gyakran magasztos célért küzdődének ?

Áldozatok lettek, kínhalált türének

Honfiak, királyok!

 

Oh nép! a te boldog egyszerűségedben

Dicsérve az Istent, élj elégedetten,

Érezd boldogságod.

Élted annál tisztább medren folyó patak,

Annál kevesebb vész bántja nyugalmadat,

Minél szűkebb vágyod!

 

 

1860. 39. 466. Farkas Albert: Megint úgy lesz, mint volt régen

 

 

…Ifjú hölgyek, deli szüzek

Enyelegnek, tréfát űznek;

Kebleiket váll takarja;

Sebten ver a szív alatta;

Az a váll meg az a párta

Talán ezt az időt várta?

Gyöngy a pártán, gyöngy a szemben;

Vajon melyik fénylik szebben?

Úgy megcsillog örömében:

Mintha csillag volna épen.

Megint úgy lesz, mint volt régen.

 

Széled az éj lomha szárnya,

Fölrebben a hősök árnya.

Érc megzörren, szív megdobban;

Erezni kezd jobban, jobban;

S mintha volna, mintha lenne

Szebb jövendő tükre benne:

Dalosabb a szózatos fa;

Dallamát a sejtés hozza;

S úgy elzeneg örömében,

Oly édesen, olyan szépen.

 Megint úgy lesz, mint volt régen.

 

 

1861. 12. 134. Farkas László. Visszaszállott madarak

 

…Jertek vissza újra rakni fészket;

Vagy a régit tisztogassátok meg.

A tavasz már többé el nem veszhet,

Mely reánk jött s rátok éltetőleg.

Szálljatok föl, fól az égnek

Háladalt rebegve,

S esdve szépen: e tavasznak

Vége hogy ne lenne.

 

 

1859. 31. 362. Fejes István: Égett falu

 

Néma és hallgatag a falu, mint egy sir,

A nép csakúgy lassan beszélget most benne.

Csöndesen rakosgat a puszta udvaron,

Itt-amott egy ember,

És a munka közben

Sűrűen felsóhajt s feltekint az égre.

Feltekint, oda néz, oly hosszan, oly mélyen.

Pedig mit ott keres, nem látja szemével….

 

Mindenütt a földig összeégett házak,

Itt-ott áll egy kormos, félig roskadozott fal

Széna, szalma-féle alacsony tetővel;

Az is csak úgy hányva

Van még most reája,

Hogy dacoljon, ha bír, esővel, viharral.

Kapu, kerítés nincs, egész falu, utca,

Égett gerenda-fák széjjelszórva rajta…

 

 

1859.  48. 566. Fejes István: A természetben

 

Hosszú, unott napok, szememet megszállja

Gondolatim sötét borzadalmas árnya;

Azon gondolkozom: mily csekély az élet.

Kivált, ha az ember jobbat nem remélhet,

És e csekélyhez is mennyinek van gondja

(Pedig ezer rész is egyét meg nem toldja)

Gondja, osztozása civódó perekkel,

S gyermek atyja mellett nem él szeretettel….

 

Fenséges természet, lelkem szabadsága!

Mit vigyek templomod égi oltárára?

Gondolatom, mely csak homályos, emberi,

Szárny-szegve hull viasza, nem tud megérteni!

De érzem, hogy egyezer kielégít tégedet

Benned élő szívem, mely most hisz, remél szeret!

 

 

1860. 86. Fejes István : Thury György

 

 

1861. 15. 170. Fejes István: Vihar előtt, vihar alatt és vihar után

 

— Allegória. —

 

Éget a nap vakmelegével,

S tikkad a fold szörnyű hevében;

A hegyi források apadnak,

Dús erei földbe szakadnak,

Mint a könnyár benn a kebelben

S megreped a föld a teherben….

 

Reng, nyög a föld, dúlja a villám,

Zúg a vihar, kábul a hullám

A vizeken s ördögi táncba'

Nagy tetemét úgy veti, hányja!  

Szétszakadoznak a vitorlák

És a habok mélyre sodorják

A lebegő, gyönge hajókat,

S őrli az örvény a futókat,

Rettenetes „jaj" kel e közben

Mindenfelé a levegőben.

Reng, nyög a föld, hull az özönlő

Záporeső, omlik a felhő

S hömpölyög a lezuhanó ár

Tengere a sík, deli rónán.

Bőgve futnak széjjel a barmok…

 

Drága hazám! Sorsodat értsd meg:

Nyitva a természet előtted!

Itt az igazság, hol az Isten

Dolga előtted rejtve nincsen.

 

 

1861. 506. Fejes István: Nap leáldozásakor

 

 

1858. 36. 422. Feleki Miklós, Mihály bácsi

 

Teringette fa szekere!

Mihály bácsi, legyen esze.

Ne mászkáljon minden éjjel

Házán kívül szerte széjjel;

Az alkalom tolvajt csinál,

Tudja kend a szólásformát

Vigyázzon: mert orra alá

Reszelik otthon a tormát.

 

A rossz világ azt beszéli,

Nem beteg a szép menyecske

Mihály bácsi mégis maga

Hozz' az orvost minden este.

Nagy bolond kend, Mihály bácsi  

Nem segít itt a patika,

Túljár a kegyelmed eszén

Hét országgal a praktika.

Ha elfogja a szédülés,

Vagy a szívgörcs, csak szaporán,

Csak szaporán eret vágni,

Kell is ahhoz nagy tudomány?...

 

A jelen is oly szomorú!

Hát ha még a jövőhöz ér?

A mint ígyen tépelődik,

Betoppan a kertbe Örzsi

„Gazda uram! gazda uram!

Tessék hamar előjönni."

,,Mi bajod van lányom, Örzsi?

 No de szólj hát, mennydörgette!"

„Szökni akar az asszonyom,

Már mindenét összeszedte."

„Szökni akar? jaj, de későn!

Jó hírt hoztál lányom, Örzsi

A legjobb hírt, gondolod, hogy

Nem fog többé visszajönni?

 

 

1861. 37. 434. Györy Vilmos: Forgách Balázs

 

(Ballada 1385.)

 

Nagy tervet forralnak

A királyi házban;

Ki legyen úr immár

Magyarok honában?

Gyönyörű szép ország!

Meg kell mindent tenni,

Félénknek, gyávának

Nem szabad itt lenni.

,Vágd csak fiam, vágd Forgách.

A tied lesz Ghymes és Gács!'…

 

Forgách Balázs étekfogómester /1350/ wiki.

 

 

1859. 27. 314. Herepei Ottó: Révay sírján

 

Árnyékot adjatok, falombok,

A fáradt vándor kis sírjának:

Pihenje ki egy élet átkát.

Mit korcs-fiak reá dobálnak.

 

Besüllyedt sírod régi őre:

A fakereszt, s a fájdalom.

Egy durva kor fájó emléke

Nagy életed, s e kis halom…

 

Azért volt élte balszerencsés,

Hogy átvevé a nemzet átkát,

S feláldozván saját derűjét

Oszlatá el a hon homályát.

 

Láng-szellemével, sas-szemével.

Egy századig látott jövőnkbe:

S óh, bár ne látta volna a gúnyt

Felburjánozni ott előtte!

 

Te, ki nagyot tevél, ki kűzdél,

S kit későn érte meg a kor,

Kit üldözének a míg éltél :

Most nyugton, békén alhatol!

 

 

1859. 2. 14. Hory Farkas: Ó és új évben

 

Az aggott esztendő megőszült fürtivel

Mint egy zsémbes öreg olyan dolgot művel;

Zúg, morog, pityereg, feddőzik egymásra,

És az ember fiát híja számadásra.

 

Mit tettél, hogy nyugton várhasd be a telet

Koplalj, ha henyéltél, ez a vég felelet.

Jó öreg esztendő, bátran állok szembe,

Hogy embered leszek, vagyok e hiszembe.

 

Még te ifjú voltál rózsa-koszorúval,

Már én barátkoztam virággal, daruval,

Hintettem a magot barázdám árkába

S végezve ajánlom Isten oltalmába.

 

Kapáltam a borfát, kaszám rendet vága,

Hazatértem, mikor a falu jószága,

Mit reménnyel vetek, örömmel arattam,

Verítékem után szép asztagot raktam…

 

 

1858. 38. 446. Huba, Nagy temetés 1526

 

Sötét, csendes Mohács határa,

Az éj reáborult

Az elhunyt bajnokok porára

Sir még nem domborult.

 

A bajnokok marcona képe

Szétszórva ott hever;

Szép napkelet hatalmas népe:

A sorsnak karja ver!

 

S a hon az elhullott fiaknak

Sírhalmot sem emel

A hős a földtől, melyet védte,

Egy sírt sem érdemel?

 

Érdem van, ah de nincs. ki ossza

A hir babérait:

A nemzet dísze ott alussza

Végetlen álmait.

 

Egy nő közeleg a gyász-mezőben,

Hol áll a csonthalom;

Sötét leplét meg-meglebbenti

A vándor fuvalom…

 

Csendes Mohács gyászos határa,

Csak holtak vannak ott,  

S a holtak közt ott szunnyad a hon

A legnagyobb halott.

 

 

1858. 22. 255. Hunyady Ferenc: A vén földműves

 

Földműves volt nekem az édes apám is,

E foglalkozás szállt örökségül rám is,

Szeretett a sors egy sanyarú élettel,

Jól tette, legalább nem kényeztetett el.

 

Így, dacára az ő mostoha kezének,

Sok más ezreknél boldogabban élek,

Mert megtanultam azt nyereségül venni,

Ami tan sokaknak teher szokott lenni…

 

Ki ily szépen derült s jó napokat látott,

Kívánhat-e több jót s nagyobb boldogságot?

Ha újból születném, ha még egyszer élnék,

A sorstól ekémnél egyebet nem kérnék.

 

Isztikém ma-holnap nyugalomba teszem,

Mert mint én a földdel, úgy bánt a sors velem,

Arcom felszántotta sűrű barázdával,

És behintegette a halál magvával.

 

 

 

1860. 17. 194. Illésy György: Mohács

 

…Hát egy hegedős sincs? Vendégei szólnak,

Szolgák ide gyorsan egy énekelőt!

Még jól ki se mondták s egy roskadozó agg

Ott áll közöttük, a vajda előtt.

 

Dalt mondják urak? Dalt, mely lelket emeljen,

S behasson a szívek mély rejtekibe?

Elmondhatok egyet, egy újat, amelyen

Majd lelketek is sir, Mohács a neve…

 

Tábort hogy ütöttünk szemközt a törökkel,

Virág-teli síkon, Mohácshoz közel,

S néztük: ki maradt honn? Csatázni ki jött el?

Mindössze vagyunk vagy huszonhatezer.

 

Huszonhatezer? Hát csak ennyi magyar van?

S a százezrek meg a milliomok,

Osztozva örömben s elbújva a bajban,

Csak ronda herék? Csak névvel magyarok?..

 

Ne kérdd, hanem indulj sietve Szegedre,

Hol Zápolya dőzsöl ép bajnokival,

Állj meg közepettök s kiáltsd füleikbe:

Éljen, ki derék és vesszen, ki cudar!

 

Elsápad a vajda s együtt vele népe,

Elhallgat a lant is, véghangjaival,

Bedöfve a gyilkot mindnyája szívébe:

Éljen, ki derék és vesszen, ki cudar!

 

 

1860.358. Jámbor Pál: Egy világtalanhoz

 

 

 1860.  36. 430. Jánosi Gusztáv: Magyarország.

 

Elhagyták az őshont, hosszú útra keltek,

Messze, messze egy új, szebb hazát kerestek,

S piros vérük árán helyet foglalának

Mosolygó mentén a Tiszának, Dunának.

Még meg se nyugodtak, harcra keltek újra,

Hogy a szomszéd őket tisztelni tanulja:

És a merre mentek és a merre jártak,

Nyomaikban a hír s a dicsőség szálltak;

A hír csak azt mondta: Hej! de vitéz ország

Az a Magyarország!

 

Majd nyugalom lépett a harczaj helyébe,

S áldásit széthintve leszállott a béke.

Az egy, igaz hitnek balzsamos malasztja

A kemény szívekre szent békét áraszta.

Új nyáját az Isten mindjárt kiszemelte,

S kiválasztott kedves nemzetévé tette.

Boldog is volt a nép, hej, meglátszott rajta,

Hogy ápolja, védi a hatalmas karja.

Nem hiába mondák: De áldott egy ország

Az a Magyarország!

 

Boldog volt a magyar; és a boldogságnak,

Jólétnek irigye még mikor nem támadt?

Boldog volt, dicső volt a magyar hazája,

Nem csuda, ha annyian vágyakoztak rája;

De kész is volt mindig vitéz karja, kardja

Harcra, zivatarra, újabb diadalra.

Csatáiból vissza győzelemmel tér meg;

Dicsőségét, nevét fél világ beszélte.

Fél világ beszélte: Hej! De dicső ország

Az a Magyarország!

 

S ha volt, hogy az Isten karját reá mérte:

Sok bűne volt, akkor büntette meg érte!

Támasztott szívében pártos honfiakat,

Küldött rá kívülről török, tatár hadat:

Édes hona földje honfivértől ázott,

Ősi tűzhelyénél idegen tanyázott.

Akkor látta, hogy mily elhagyott, mily árva,

S a kik látták hosszú szenvedését, szánva,

Résztvevően mondák: De árva egy ország

Az a Magyarország!

 

S annyi csapás után él, nem veszett még el;

Vele volt az Isten kedves nemzetével.

Ha egy kézzel sújtja, a másikkal védte,

S bár ezer éven át ömlött piros vére:

Hamvaiból miként a mese madara,

Sírjából ő is új életre támada.

Elhullt hősi vérből újabb hősök keltek,

S kik most rá még egy-egy tekintetet vetnek,

Bámulattal mondják: De csodás egy ország

 Az a Magyarország!

 

 

1860. 490. Jánosi Gusztáv: Keleten

 

 

1861. 23. 266. Jánosi Gusztáv. Széchi Mária

 

 1671.

 

Kidőlt a tölgy, a bérc királya,

A rengetegnek koronája.

Ha állt itt-ott egy büszke tölgy még,

Gyilkos kezek tőből kidöntik;

Fölverték a sas ősi fészkét,

Özvegy lakóját szállni késztették,

S kinek tanyája volt a bérc, a szikla,

Bezárva most egy keskeny, szűk kalitba.

 

Börtönlakom e néma zárda

Egész világom ide zárva;

Ki annyi vészt, vihart megértem,  

 Csendes cellámmal kell beérnem…

 

De nem lesz nékem ott se nyugtom,

A vész a sírban sem hagy nyugton;

Mely börtönajtón, zárva áthat,

Kard el nem olt, sir el nem zár

Az eszme, érzem, eljön s gyújtva

A vészt, vihart fölkelti újra,

Mely, ha fölöttem zúgva, zengve tombol,

Szívem megdobban s fölvágy mély síromból.

 

 

1861. 46. 542. Jánosi Gusztáv: Egy várromon

 

…S tovább búsong a csonka vénfal

S csak félve nyúl egy-egy kövéhez,

Nap,  nap után megy s csendes völgye

Mindig telibb lesz omladékkal

S ha mind lehull majd a tetőről,

A feledés eljön akkorra,

S a várra, hősre s büszke korra

Fátylát teríti szemfedőül.

 

 

 

1860. 270. K. Béla: A vén muzsikus

 

 

1860. 15. 182. Kovács Gyula: Visszapillantás

 

Hol a nap fölkel, a égi útra indul

Ott kelt föl egykor Árpád nemzete,

Új hont keresni megeredt a földön

S a légben vidám zászlót lengetett.

 

Lehelnek kürtje riadozva búgott,

Szólása egy nép sóhajtása volt,

A paripáknak gyors lábdobogása.

Zokogásába halkan beleholt.

 

Párduc-kacagány lebegett a hősön

Oldala mellett fénylett csatakard,

Ménje nyerítve emeli nyakát fel,

Melyet a sörény zilálva takart…

 

Szép volt az ősök álma ezredéve

Mint a tó tükrén égő rózsafény;

Mi a mi álmunk? Barna felleg árnya

Új hont találnunk: céltalan remény!

 

Hová is mennénk új hazát keresni

Mi, a kik a föld álmai vagyunk!

Olyanok, mint a síron nőtt virágok

Mi e hazától meg nem válhatunk.

 

E hon szerelme vonzó, örök, édes:

S nem délibábként leng a szív fölé;

Mindenütt kísér, mint az ég a vándort:

Oly véghetetlen, mint az Istené.

 

 

1859. 13. 146. Kormos Béla: A felföldön

 

Itt sírtam, daloltam először e tájon,

Nem is csoda, hogyha közelébe vágyom.

Egyszerre sírni és dalolni akarok,

Mint e felém futó tévelygő patakok.

Egy-egy virágot hoz üdvözletül habjuk,

Az ég tiszta könnye most is ott ég rajtuk.

Magas fa lombja közt, meredek útszélen

Búgó gerlicepár köszönt engem szépen…

 

Itt állok a romon ismét könnyes arccal.

A viharos eső épen szembe vagdal

Szétszakadt a felhő, s mint megvert vitézek.

Futnak darabjai előtte a szélnek.

Kisütött már a nap, tüzesebb sugara,

Mit megtakargatott most azt is kitárja,

Óriás zászló az égnek szivárványa

Ráborul csendesen a romok ormára.

 

 

1859. 602. Kormos Béla: Az ifjú erdő

 

(Visszhang a ,,Pusztuló erdő"-ből.)

 

Áll az ősi erdő, bár nagyon megtépve,

Nem csoda, sok vihart kiállt már éltébe,

Sok fát ez döntött le, sokat meg a fejsze,

Alig egy-két magas fa maradt még benne.

 

De a kivágottak s az eldűltek törzse

Nem veszett el végkép, nincs oda örökre,

Bár vannak sokan, kik már pusztulni vélik;

Hogy nem nyúl fel a sarj, még egész az égig.

 

Mindegyik tövéről öt-hat új sarj fakadt,

S apáit követve az égnek vesz utat;

S bár még a nagyobbak lombjait takarja,

De máris meglátszik, hogy a törzs jól hajtja!

 

Fiatal az erdő s még nagyon is gyenge,

De a tölgy tölgyet hajt s átmegy bele nedve,

S nem csoda, ha gyenge, alig süt nap rája,

Felhők közt van az és halvány a sugara.

 

De máris meglátszik, hogy helyét megállja,

Nem szokatlan néki a szélvész csatája;

S ha bőszült zivatar derekát meghajtja,

Annál több erővel pattan vissza rajta.

 

Ne féltsük az erdőt, hol van még a tavasz,

Mely téli zúz alól gazdag lombot fakaszt?

Addig is örüljünk! hisz látni már rajta,

Nem pusztul az erdő, mely ily sarjat hajta.

 

 

1861. 52. 615. Koródy B. Sándor: Jertek vissza

 

Olyan csendes, hideg keblem,

Mint télben a madárfészek:

Elszálltak belőle régi

Lakói, a szenvedélyek.

Csendesen pihenő tó az,

Még nincs nyugta, boldogsága

Régi vágyak, szívküzdelmek,

Értetek sóhajtok újra!...

 

Hadd legyen életem ismét

Szerelemnek csatatere:

Hogy ha a vívandó harctól

Lepereg is szívem vére.

Úgy mosolyog a bimbó is,

Mikor keble megreped.

Szerelmében megrepedni

A szívnek is kéjérezet.

 

 

1859. 1. 2. Kovács Gyula: Az új haza

 

Munkács felett az ormon Almos hadnépe áll.

Ragyogva ing kezében öldöklő kopjaszál,

Kelet fuvalma lebben füvön, falombokon,

Miként ha így susogna: Isten hozott rokon!

 

Oh mily nagyon örülnek az ősz hajú apák,

Hogy a régen óhajtott hont megtalálhatták,

Meghalniuk gyönyör lesz, ha síri hantokul,

Föléjük a magyar föld göröngye domborul.

 

Nagyapja mellett a kis gyermek repesve jár,

Mint télutó haván az első tavasz-sugár;

Szép tarka vadvirágot szed és elandalog,

Míg két szemén az ősznek futó könnycsepp ragyog.

 

A gyermek föltekint rá mosolyogva édesen,

És kérdi, hogy miért sir olyan keservesen:

Nem sírok én — az ősz mond — bohó kis gyermekem,

Mi harmat a virágnak, az most a könny nekem!

 

Nézz arra messze, látod? azon a nagy helyen

Minden virág között a legszebb virág terem:

Ott a hazád ezentúl, ott légy fiam vitéz,

S igaz magyar, hazádért élet-halálra kész.

 

Az ormi légkörön most nyög és harsogva kel,

Kürtjét, a hagyományost, zendíti meg Lehel;

A hang szilaj rivalma üvöltve búgja át

Bölcsői dal gyanánt a legkedvesebb hazát

 

Míg nyögve harsog a kürt fellegverő szava,

Mint szélben a ködoszlop, meging az oszlopa,

Ajkán törött szavának rezgése légbe hal,

Mint tar mező ölén a végső pacsirta-dal.

 

A gyermek nézi-nézi folyvást a nagy helyet,

Hol még, — ha Isten adja — magyar vitéz lehet;

S a mily szépen virulok a táj virágai,

Olyan dicsők lelkének ártatlan álmai.

 

Mint égi csillag, a mely ragyogva mennybe néz,

Úgy áll a Kárpátok ormán az ifjú szép vitéz;

Az új hazának földjén első mi lenne más:

Mint egy kimondhatatlan édes szívdobbanás.

 

Oly bájos-ékes a táj, mező, kerek halom,

Hol zöld vetést legyintget enyelgő fuvalom;

Majd elmosódó tájkép int csábosán alább,

Mit játszva fel- s leringat a lenge délibáb.

 

A ifjú látja képét a szép országnak, és

Az égmagaslat emelt lelkének oly kevés;

Tévedt szemsugarával, mely messze elhatol:

A felmerült Tiszának csilláma összefoly.

 

A lányka is talált hont, a szíve is dobog,

Szemének égi lángja ragyogva ling-lobog;

Susogva zeng fohásza szűz ajka bíborán:

„Hogy a magyart az Isten vezesse a csatán!"

 

A lányka hő fohásza meg is hallgattatott,

Reá az Isten egy pár könnycseppet hullatott:

S kelet felől szivárvány körív karolta át

 Mosolygó kék egével a legdicsőbb hazát.

 

 

1859. 22. 254. Kovács Gyula: Távolból

 

Hervadó virágot, őszi sárga lombot

Ringat a mezőnek esti fuvalomja;

Fönn az égen tarka fellegek haladnak,

Messze-messze látszik Kárpát kék oromja.

 

Játszva leng az égbe felnyúló tetőkön

A lenyugvó napnak rózsaszín sugara:

Mintha múlt dicsőség vetne még utószor

Elhaló pillantást a magyar hazára…

 

Harmatos virágszál, zöldellő bokor, fű.

Lágy szerelmet, édes szenvedélyt beszélnek

Enyhe napsugárnak, és az elfelejtett

Vérmezőkön sírva lengő esti szélnek.

 

Látom, ott leng a sas szárnyát legyintve, mint

Ég felé törő nagy gondolat, merészen,

Míg alant zizegve kókadó kalászok

Ingva lengve ringnak zöld mező ölében.

 

Áldva nyújtom égre karjaim: hiába!

Elhagy a csalódás tüneményes álma,

Elhal ajkimon a fölkelő sóhajtás,

Újra könnyben úszik két szemem világa…

 

 

1858. 42. 495. Könczöl János: Hegedűszó, lakodalom.

 

Győr 1856.

 

Ablakom átellenében

Hej be vidám élet vagyon!

Éjjel nappal, későn korán

Hegedűszó, lakodalom.

 

Nincsen ottan nagyböjt, ünnep.

Nincsen ottan szomorú nap,

Egész éltük bor, szerelem

Esznek, isznak, vigadoznak

 

Éjjelenkint fel-felébreszt

Pohárcsengés, vagy az ének;

Elgondolom úgy magamban:

Hej, be könnyű, boldog élet!

 

Egykor temetésre mentünk,

Szomorúan, gyászruhában,

Oda át meg énekelték:

„Úgyis elnyel a sir szája!'

 

Egyszer aztán a vigalom

A hegedű elhallgatott;

Mit jelent ez? mi baj lehet?

S kinyitottam az ablakot.

 

Akkor ütik meg a dobot,

Az egész ház fölforgatva,

Itt csak mindig lakodalom

A vármegye lakodalma.

 

 

1859. 15.170. Könczöl János: Földre hajlik

 

Földre hajlik le a diófa ága

Gyönyörű kis barna lány jár alája.

Fönn az égen mosolyog a holdvilág,

S a bokorban

Kis csalogány dalolja el bánatát

 

Földre hajlik le a diófa ága,

Barna leány kedvese jő alája;

Édes csók közt az idő csak eltelik,

S azt fogadják:

Egymást soha el nem hagyják, feledik.

 

Nem tekintenek föl a hold sugarára

Nem figyelnek a csalogány dalára,

Pedig annak a szíve majd megreped,

S azt dalolja:

Elhagyott az én kis párom, nem szeret.

 

 

1859. 42. 494. Könczöl János: Bakonyeri híres malom

 

Cserjék között, völgyoldalon,

Düledez a híres malom.

Pörlekednek rajt vagy negyven éve,

A vén molnár, meg a falu népe.

 

A kereke ha jár néha.

Az is olyan lassú, léha,

Mintha mindig azon gondolkodnék:

Megálljon-e, vagy tovább járjon még.

 

Nyár elején a kis patak

Meglassúdik, el-elapad,

Jól megtermi a sást és a nádat;

Később aztán fenékig kiszárad.

 

Ilyenkor hát mit csinálna

A vén molnár, Mihály bátya?

Nagy pipát dug szája közepébe,

S búsan kiül a malom elébe…

 

Cserjék között, völgyoldalon,

Düledez a híres malom.

Pörlekednek rajt vagy negyven éve,

A vén molnár, meg a falu "népe.

 

S gátat törnek, árkot ásnak.

Van dolga a csapolásnak!

Siralmasan, keservesen látja

Mindezeket a vén Mihály bátya.

 

.A vizemet, a vizemet!

Száradjon el a kezetek!

De hiába beszél fűnek-fának,

Vége-hossza nincs a csapolásnak.

 

Erre aztán mind a két fél

Panaszt tesz a vármegyénél:

,Nekem, uram, ennyi annyi károm!'

„Én meg, uram, a vizemet bánom!"

 

A malomnak van-e haszna,

Az a molnárt nem aggasztja.

Mert azt hiszi a vén Mihály bátya:

 Övé a juss, az Isten is látja!

 

 

1858. 13. 146. Kuliffay Ede, Cifra Panni

 

DICSÉRETET NYERT ÁLYAMŰ.

 

Jelige: „Addig nyújtózkodjál, míg a takaród ér."

 

Legszebb lány volt a faluban

Ágnes asszony Pannikája,

Mint a nyíló

Rózsabimbó

Illett is a ruha rája!

 

Illett is a ruha rája:

Cifra szoknya, pipi kendő,

Télen-nyáron

Selyem, bársony,

S a lábára kis cipellő…

 

,Édes anyám, édes anyám,

Szegény Pistát úgy sajnálom;

Napról-napra

Sápad arca

„Ej! aludjál Panni lányom."

 

„Álmodd meg, hogy nemsokára

Úriasszony lesz belőled:

A nótárius,

Komiszáros

Kérdezgettek már felőled.

 

" Örül a lány, Pista meg kinn

Furulyáját fújja búsan;

Szeméből is

Az égből is

Ömlik a könny hullva dúsan…

 

Egy sikoltás hallik,

Aztán újra csend lett:

A szép hintó messze robbant,

Panni meg kiszenvedett.

 

Távol földön Pista

Strázsát áll az éjben,

Szülőfölde tája fölött

Csillag fut az égen.

 

Titkos sejtelemből

Szeme könnybe lábad:

Hír nélkül is bekopogtat

Keblünkbe a bánat.

 

 

1859. 122. Kuliffay Ede: Andris gyerek

 

1860. 75. Kuliffay Ede: Beteljesült álom

 

Tisza partján fehér kis ház

Néz az éjbe elmélázva,

Vagy tán azt a kökény szermű,

Piros arcú lányt vigyázza;

Piros arcú szőke kis lány,

Sötét búval kebelében,

Édesanyja fejfájára

Friss koszorút tűz fel éppen…

 

Pedig mégis beteljesült

Elveszettnek hitt szép álma:

Menyasszonyi csókot nyomott

Az az ifjú homlokára;

S mind a ketten oly boldogok,

Ha — leülve a zöld sírra —

Szomorú fűzek rezgő ága

Őket szépen elborítja.

 

 

1860. 394. Kuliffay Ede: IV. Béla

 

 

 

1861. 458.  Kuliffay Ede: Pásztortűznél

 

 

1858. 242. Lisznyai Kálmán: Tyutyu és Czinka Panna  *)

 

Költői beszély.

 

Gr Fáy Istvánnak, a legrégibb magyar nóták, dallamok, költői kedélyű búvárának, terjesztőjének tiszteletteljes üdvözletül

*

 

Faluvégen cigánysor áll,

Öreg fűzfák árnyainál.

Ürgemezőn, patakszélen,

A temető közelében.

Temetőnél egy kis erdő.

Félig lombos, félig meddő :

Mert a fele vadon csalit.

Mégis tündérvilág folv itt.

E világ kezdete s vége

Itt van két szív közepébe,

S ezt folytatják szép, jó móddal,

Csókkal és hegedűszóval:

A hegedűs Tyutyu cigány

S Czinka Panna cigányleány…

 

Így pusztultak el mindnyájan!

Szenvedésben, csalódásban

Így éltek, így haltak meg ők,

Eme koszorús szeretők:

A szerelem lánya s fia,

Cigány Rómeó s Júlia.

 

S miket szívükből szaggattak,

A szép nóták ránk maradtak,

Szép nemzeti örökségül,

Mulatságul, dicsőségül

S sirjoknak nincs nyoma se már,

Kóró se nő tán rajt: kopár!

Legalább egy madár tudná:

Dalaival megsiratná.

 

 

*) Tyutyu és Czinka Panna falusi cigánylegény és cigányleány, két falusi, legalsóbb fokú szegény muzsikus cigánycsalád ivadékai, temérdek régi magyar nóta, csárdás ismeretlen szorzói, melyek a többi cigánybandák, s énekes leányok, dudások útján hagyományszerűen maradtak fenn a nép közt. Az volt boldog falu, a mely őket népünnepekre, lakodalmakra megnyerhette. Több mesés történetek forognak a nép közt életmódjukról, becsületességükről, szerelmükről. Eredeti és mindenben költőies, regényes egyéniségük s szokásaiknál fogva, e legszenvedőbb népfaj legalsó rétege is méltó arra, hogy rongyos kunyhóikról, melyek mintegy a zene iránti legforróbb szenvedély fészkei, megemlékezzék s megzendüljön a tisztább, emelkedettebb költészet.  Szerzeményeik közöl régi zenegyűjteményében gróf Fáy István is ígér egy párat közölni. L. K.

 

*

III. KULTÚRA ÉS SAJTÓ - Sulinet

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/altalanos/valtozo_vilag_sorozat.

 

 

 

 

1858. 6. 62. Losonczy László: A dalnok sorsa

 

(Allegóriái kép.)

 

Énekes járt zengve a berekben,

Majd ledőlt az árnyas lomb alá.

Szíve lángolt, volt szép szeretője:

A természet; őt magasztalá.

Énekét hű társa, kísérője:

A csalogány eltanulta tőle…

 

És a dalnok elhagyott lakában

Hervadoz, mint künn a falevél;

   Aki néha meg-meglátogatja,

Az csak a múlt, mely szépről beszél.

Kedves képek, melyek a betegnek

Megtörődött lelkén ellebegnek.

 

Ül szoborként, lantja s ajka néma,

Arca csüggedt, olyan halovány.

A tavasz jön, véle a lágy szellő,

S dalnoktársa, a kis csalogány.

Hajh de akit zöld berken keresnek:

Sírját lelik csak az énekesnek.

 

 

 

1859. 39. Losonczy László: Boka Károly

 

 

1860. 1. 2. Losonczy László: A kesergő leány

 

Egy szép leány, talpig magyar,

Vigaszt lelni csak nem akar.

Szíve rajtad csüng szüntelen,

Szomorú múlt, borús jelen!

 

Szeme ki van sírva félig

Búját sokan nem is vélik,

Nem hallják, míg a szép leány

Így kesereg árva-magán:

 

,.Mindjárt, mihelyt megszülettem

Szép hazámban árva lettem.

Ki lesz, ki lesz az én dajkám:

Nem mondta szám, csak sóhajtám…

 

Rágalom sem szól az ellen,

Hogy van bennem kedély, szellem.

Szerzenék szép órát nekik,

Szép szemüket rám sem vetik!

 

Társalgónő lennék náluk

De irgalmat nem találok.

Szívük fogad jéghidegen,

Kedvesebb ott az idegen!

 

Kedvesebb az, s talán azért,

Mert piperés, mert oly kacér,

Új divattal újat cserél,

S nem őseik nyelvén beszél!

 

E szép, serdült nemes leány,

Ki így kesereg árva-magán,

Fölösleges tán mondanom:

A nemzeti irodalom.

 

 

1858.  11. 121. címlap. Marikovszki Gábor: A tékozló fiú

 

Jutalomdíjat nyert költői beszély

 

I.

 

Pirosra festi az alkonyat az eget,

Itt-ott, még a napból egy tört sugár lebeg.

Szenderedő télben van a nagy természet,

Szent némaság borit hegyet, völgyet, bércet.

 

S e csendben, midőn ég, föld van nyugovóba,

Megszólal a harang, mintha Isten szólna

Mintha mondaná, hogy: imádkozzál ember,

S menj te is nyugodni a nagy természettel…

 

V.

 

Eljött a boldogság, ez a vándormadár

Ez a szegény család, de is rég látta már!  

 Kezdi e kis háznak kebelében, kezdi

Elpusztult lakhelyét újból egyengetni.

 

Az az édes atya oda fenn az égen

Megáldotta Andrist, dolgozván serényen

Emitt is a dolog, amott is a munka

De Andris a dolgot soha meg nem unta.

 

Nem egyszerre jön meg a fának virága,

Előbb leveleit, bimbójait hányja,

Igy jött vissza lassan az elpusztult telek,

S az öröm, boldogság így jött ezek mellett.

 

Majd menyasszonyt hozott Andris az új házba,

A megelégedés tanyája lett háza.

S az ősz, öreg apa még azt is megérte

Hogy egy kis unokát ringatott ölébe.

 

 

1858. 7. 80. Mártonffy Ignác: Jancsó huszár(

 

(Adoma.)

 

Jancsó huszár hajdan,

Még a jó világban,

Részeg volt a hétnek

Mind a hét napjában.

 

„ Az angyalát kendnek!

Mint egy boros kancsó,

Dörgött kapitánya

Mindig részeg Jancsó!

 

Megtanítom kendet

Meg én, engem úgyse!

Mondom, ha részeg lesz,

Másnap megjelentse!"

 

Tisztelgett a huszár

Jót csapván kardjára

Sarkon fordul s elmén

El a korcsmába.

 

„Vitéz kapitány úr!

Alássan jelentem,

Szólt másnap a huszár

Tegnap részeg lettem."

 

„A menykőben! hisz kend

Mint egy teli kupa, 

Kiáltott a jó tiszt,

Ma is be van rúgva!"

 

„Vitéz kapitány úr,

Szépen megkövetem,

De én ezt a mait

Csak holnap jelentem.

 

 

 

1858. 592. Medgyes Lajos: Megnyugvás

 

 

1859. 11. 122.  Medgyes Lajos: Magamra állok

 

Magamra állok egyedül,

Minden lánc ketté szakadott,

Minden varázs szétfoszladott;

Hitem, küzdelmem béréül

Egy, az önérzet maradott.

 

A barátság, a szerelem,

Miknek életem reggelén

Szívem, lelkem felszentelem:

Nem töltik üdvvel kebelem,

Csak kísérteni járnak felém.

 

Akik voltak barátaim

Érc jellemű, lelkes fiak:

Ah ők, ah ők elhaltanak,

És a dicsők szent sírjain

Hideg bogáncsok inganak!

 

A szerelem? Kevés, amit

A szerelemről mondhatok.

Lehet, tán bennem volt az ok:

Túlvittem lelkem álmait,

S a föld tárgyat nem adhatott.

 

Fennmaradt a küzdés tere,

Lángolni szentért, igazért;

De tövis lepi most e tért.

Elhull az erény embere,

Ha szedni mer fénylő babért.

 

És mégis állok egyedül.

Állok, szirt gyanánt, rémesen;

Lelkemben a múlt megjelen,

S édes világa szétterül,

Mint csillagsugár az égen.  

 

 

1860.  12. 134. Medgyes Lajos : A házasság

 

A házasság rózsás berek,

A szív benne dalos madár;

Ha a rózsák elhullanak

A vidám dal sóhajra vál.

 

A vágyó szív elszállana

Enyhébb virulóbb táj felé,

De megfogja a száraz ág

S tövisei törnek belé.

 

Boldog ki olly lelket talált

Melly hűségben örök tavasz;

Annak édes a rabkötél,

 Nem tör könyre, sóhajra az.

 

Ki élsz még, mint szabad madár,

Vígan röpködve szerteszét:

El ne játsszad gondatlanul

Az élet szép költészetét!

 

A lépés egy életre szól,

Megmérhetetlen áldozat;

Ezer közöl egy boldogul:

Nézd meg, kihez kötöd magad

 

 

1861. 10. 110.  Medgyes Lajos: Fennmaradt jobbjainkhoz

 

(1860. novemberben.)

 

Tíz év után kik még fennállatok,

Kiket vérpad s őrület megkímélt

Van-e erő, van-e kedv bennetek,

Elfoglalni a megnyílt pályatért?

Koszorútok, mit a vad kor letépett,

Újra zöldellt, újra hajlik felétek.

 

A múlt idők nagybecsű kincseit

A jövőnek ti adhatjátok át;

Az újabb kor, mely szolgalégben élt.

Nem ismeri a jog szent zászlóját.

Ti értitek, mi a hon szabadsága,

Reátok néz a nemzet ifjúsága.

 

Bontsátok ki a fénylő lobogót,

Jelszóra vár a haza tőletek;

Vagy álsugár az, mely felénk mosolyog,

És nem lehet hínárba lépnetek!

Mélyebb a seb, hogysem hamar gyógyuljon,

S kiált a múlt; hogy a nemzet okuljon.

 

Fölöttünk vérző árnyak bolyganak;

S meglep sötét a fájó emlékezet!

Oh! nem csuda e visszadöbbenés,

S hogy lelkünket iszonyat szállja meg!

Istennek kell csudásan közbelépni,

Ö képes csak e csomót szertetépni.

 

 

1861. 291.  Medgyes Lajos: Ottó, Apor várában

 

 

1858. 44. 523. Mindszenti Gedeon: Agarászélet

 

Első szakasz: Kiindulás

 

Egyikén az alföld téres pusztáinak,

Melynek sík rónai mérföldekre nyúlnak,

Hol egymást váltja gyep, vetés, ugar, pallag

Egy agarász-csapat kedélyesen ballag.

 

Férfias alakok kerek kis kalappal

Sas-darutoll, árva-lyányhaj bokrétákkal,

Szakálluk ép, mint azt Isten teremtette,

Ezeket a divat bélyegbe nem vette.

Körmönfont karikás kanyarul vállukon,

Melyet Újvároson Keceli Bandi fon,

S a kurta pipaszár deres bajusz alul

Bodor füstöt bocsát,  fináncolatlanul.

 

Köztük egy vén bajnok, megmondom a nevét.

Jó Recski Bandi az, ha hallottad hírét,

Antik szobor ama tüz-edzett anyagból,

Mellyen az időnek foga sem könnyen dul;

Mellette, véle, egyöntetű pajtása

Korszenvedélyben és kitartásban mása.

Egy példány szintén az apák szebb korából:

A kedélyes öreg Langius lovagol.

Heves verseny-társak kint a futó gyepen,

De szíves barátok a komoly életben…

 

(Folytatása máskor.)

 

 

1859. 4. 38. Mindszenti Gedeon: Kedves alföld

 

Nekem hegyek ringatták a lelkem,

A hegy dajkált, mihelyt megszülettem,

Nekem kedves, hogy ha zeng az erdő,

Ha a hajnal zöld lombok közül jő,

Nekem oly szép, ha futnak a völgyek

S mosolyogva vissza-vissza jönnek,

Nekem e táj örömem, világom

Mégis alföld most kebledre vágyom.

 

Azelőtt, ha gólya szállt felettem,

Meg sem mozdult a szív a keblemben,

Hadd menjen a vándorfellegekkel;

Nekem úgyis csak zengő madár kell

Most így szólok: bárcsak jőne, jőne,

Hadd üzennék a pusztának tőle;

Hogy megyek, az időt alig várom,

Kedves alföld a kebledre vágyom…

 

Azelőtt ha egy-egy lápra léptem

A nádasok űürű erdejében,

Azt gondoltam: be más a mi földünk,

Nem mozdul az, vas az, mint a lelkünk.

Most így szólnék: indulj föld alattam,

A tengerre vigyél egy pillanatban.

Tengeren túl vigyél, édes lápom!

Kedves alföld a kebledre vágyom.

 

Azelőtt, bár híven ismertelek,

Álmaimban sohsem jelentél meg,

Most előhoz minden, minden éjfél,

Mintha szívem közepében élnél,

És én látlak, s reszket lelkem lelke,

Fehér csonttal van földed bevetve,

Fehér csont a fekete lapályon

Kedves alföld a kebledre vágyom

 

 

 

1861. 6. 62. Mindszenti Gedeon: Pogány magyarok napvárása

 

(Az ős mítosz szerint.)

 

Hasadj, hajnal, hasadj már!

Szívünk, lelkünk alig vár,

Hasadj ki szép pirosra,

Pirosra, harmatosra,

Mint a rózsa levele

Levele,

Imakönnyünk hull bele,

Hull bele.

 

Hasadj, és szüld a napot,

E legszentebb csillagot,

 Hadd tépje szét az éjet,

Mely lelkeinkre lépett;

Nap! te vagy az Istenünk,

Istenünk,

Az éj ellen fegyverünk

Fegyverünk…

 

Mutasd meg szörnyű fényben,

Mi tenyészett az éjben,

Hogy a rontó lidércet

Leküzdje drága néped,

S égen, földön dicsérjék,

Dicsérjék,

A magyarok Istenét,

Istenét!

 

 

1859. 13. 152. Nadányi Imre: Egy öreg agarász hexameterei

 

Kedélyes öreg Langius, a Debrecenben lakó hetvenes, korábbi számunkban olvasta ama verseket s magyar ember létére, meg nem állhatta, hogy a tisztességet ne viszonozza. S e célból küldte hozzánk az alább következő, s a mai korban már kétszeresen nevezetes hexametereket.

*

Egy ezer és nyolcszáz ötvennyolc évfolyamában

A negyvennegyedik számába' Vasárnapi lapnak

Szikszay Dániel az, ki magát „Mindszenti"-nek írja,

S Recsky, Nadányi nevét az Aranykönyvben kiemelte;

Gázsi, Csanády, mi több, Tormát sem hagyta ki a nagy

Versíró agarász, hálát kell mondani néki…

Érdemel ám hálát Pákh Albert a kiadó is,

Szellemi nagysághoz lovagit képezni akarván,

Jónak látta nevünk követésre kitűzni hazánkban.

Nagy Sándor, ki világhódító lett Macedonban…

Tízezer embert kért: nemesek legyenek, azt kikiáltva.

Hogy szabad embernek legszentebb tiszte: királyát

Védeni hazájával s elszántan ontani vérét…

 

Debrecen, március 16-án 1859.

 

 

 

1860. 282. Nyilas Samu: A buzogány

 

 

1861. 4. 38. Nyilas Samu: A kőkereszt

 

Az útfélre tették,

Onnan tekint tova,

Porladozó talpát

Belepte a moha,

 S rá zöldes szint vona.

 

Felül a régiség

Megfeketítette

S ki tudja, mikor volt.

Az akác mellette

Fiatal csemete?

 

Kegyelet állítá

A keresztet régen.

Hogy szent emlék gyanánt

Álljon az útféle;

S intő példa légyen.

 

S bár a négy betű már

Rajta meg se látszik:

De a Krisztus-képen

Dicsfénykör sugárzik;

Arany színben játszik…

 

 

1859. 38. 446. Ormódi Bertalan: A szerelem völgye

 

(Török eredetiből.)

 

Halovány a gyöngyvirágnak arca,

Halovány, mint Elka legszebb hölgyem;

Mint a holdfény, mely fehér ezüstként

Csillámlik a dús kalászos völgyben.

 

Török kényúr, büszke palotában

 Gyöngyvirág és hold nem érted búsul;

Nem te érted hullnak égő könnyek

Legszebb hölgyed halovány arczárul…

 

Két szép halott mellett áll a kényúr,

Véres tőr kezében, átok ajkán,

Megérté a gyöngyvirágnak báját;

Tudja Elka arca miért halvány.

 

 

1860. 34. 413.díszkeretben Pájer Antal: Sz. István király napján

 

Régen volt, régen volt,

Itt-ott ezer éve,

Hogy hazánknak le van

Szirt-alapja téve.

Régen volt, de igaz,

Lett legyen bár régen,

Hogy egy fényes csillag

Tündöklött az égen.

„Hol vagy, István király!"…

 

Mit rejt a jövendő?

Azt nem tudja senki,

Noha a reménység

Szép nótáját zengi;

Reménység madarát,

Mennyek csalogányát

Halljuk most csattogni

Az egész hazán át.

„Hol vagy, István király”

 

          

1861. 14. 157. címlap, díszkeretben.  Pájer Antal. Az országgyűlési követekhez

 

(1861. április 2-án.)

 

Kezetekbe van letéve e hazának,

E szegény hazának jövendője, sorsa;

Majd meglátjuk most már van-e hát bennetek,

Amit annyiszor oly fönn emlegettetek,

A honszeretetből, nem több, csak egy morzsa!

 

Fáklyával kerestünk, tenyerünkön hordtunk,

Mint a szemen szedett, piros tiszta búzát;

Majd meglátjuk végre: kél-e e bokorból

Egy-egy átkos növény, istenverte konkoly,

Mely szabadságunk arany vetésén kúszik át?

 

Nem kardoknak élén, szíveink oltárán

Emeltünk titeket a hon szentélyébe;

Majd elválik: lesz-e köztetek Júdása,

Ki ezüst-aranyért a sírját megássa

S osztozzék palástján, mit rongyokra tép le!

 

Halljátok a szélvészt: ami sóhajunk az!

Nézzétek a felhőt: az a mi keservünk!

Jaj tinektek, ha az ezt reátok fújja:

És megdördül annyi millió szív borúja:

A mennykő már most is fejetek felett csüng.

 

Bizalmunk mennyboltján csillagok vagytok még,

Egy egész világra tündöklő sugárral;

De ha onnan egykor földre hullanátok:

Egy megcsalatott nép fog taposni rátok,

S homlokotok fényét befecskendi sárral!

 

Tudjátok, mi a nép, mely titeket mostan

A kegyelet fényes polcára emelt fel?

Tenger, a mindenség élő óceánja,

Mely, ha kell, hullámát az egekre hányja,

S tele itt iszappal, tele ott gyöngyökkel.

 

És csak tőletek függ, hogy e rettentő ár

Sötét iszapjába temessen-e még itt?

Vagy a Pantheont, mely a dicsőség lakja,

A ti számotokra csupa gyöngyből rakja  

Hol ragyogni fogtok a világ végéig.

 

 

1861. 18.  206. Pájer Antal: A temetőcsősz

 

A lóhoz már gyermekkorában kedve volt,

Legalább is egy nádparipán lovagolt,

S gázolta a vetést, ugrott mély árkon át,

S mezítláb is megsarkantyúzta lovát

Híres Csökő Mihály…

 

De végre őt is megviselte az idő.

Most látnátok csak, hogy mivé lett? és ki Ő?

Az egész alföldön híres volt a neve,

S a híres betyárból temetőcsősz leve

Szegény Csökő Mihály.

 

Sírgödröket őriz, a múltat kesergi;

Mennyországba sem jut híre nélkül senki;

De hogy a ménessel mulathassa magát:

Legelteti mostan a Szent-Mihály lovát

Szegény Csökő Mihály.

 

 

 

1861. 48. 566. Pap Gábor. Temetőben

 

(Balatonfüred 1859.)

 

Sötét az éj, a sírnak éje,

Nem hatja át a napsugár

Ez éjbe a keserv, a bánat

Gyászöltözetben — sírva jár.

Négy gyermekem van a sír-éjben,

Szívük — miként a jég — hideg.

Életfámról lehullt levelek,

Pihenjetek, pihenjetek!...

 

Csak port fed itt a sírnak éje,

Csupán a portest lát halált,

Az égi rész a gyermekekből,

Föl, a magas egekbe szállt.

Lerázva a port, szebb hazába,

Költöztek, ott várnak reám,

Mily üdv lesz majd, ha e szavakkal

Jönnek elém: „atyám, atyám!"

 

 

1858. 19. 219. Sal Ferenc, Szülőföldemen

 

Gyermekévim gyönyörű tanyája,

Üdvözöllek szülőföldem tája.

Legyen áldott búzatermő földed.

Jégesőnek, szél-, tűzvésznek

Pusztítása messze járjon tőled!...

 

Hallgatom a madár dalolását

Szívem érti megvigasztalását.

Anyám sírján jól esik könnyezni;

S a virágban szelleme szól:

Ne csüggedjek, ne szűnjek remélni.

 

 

1859. 19. 218. Sal Ferenc: Hit

 

Oly erős vágy után, buzgalommal ápolt

Reményemnek zöldjét elhervadni lássam?

És rongyos koldusként tévelyegjek a jövő

Zord sivatagában?

 

Anélkül, hogy tudnám: mi rendeltetésem?

A halálnál kínzóbb tétlenségben éljek;

Sóhajtsak, keseregjek, hívén egy jobb jövőt

És még se reméljek?

 

Oh még érzem ifjú vérem keringését,

És még tisztán él a régi hit e szívben;

Nem tudok csüggedni, s nem remélhet, csak az,

Kinek hite nincsen.

 

Türelem az erős jellem próbaköve;

Átszenvedem nyugton a bú hosszú éjét.

A nagy siralom és sötétség közt sejtem

A hajnalnak fényét.

 

S újabb erőt érzek csüggedő lelkemben

Mint a haldokló, ki elvesztve a fátyolt

Mosolyogva hal meg, oh mert látja immár

A szép mennyországot.

 

 

1859.  51. 602. Sal Ferenc: Még alszik csöndesen

 

Még alszik csöndesen a tágas láthatár,

Mint álmodó kebel, mely szép emléket zár.

Mint jó barát mosolyog a hajnal csillaga.

Szép boldog ébredést jövendöl sugara.

A kis pacsirta hűs fészkében álmodik,

Mint a költő: írván magasztos dalait.

 

Nem dong, bong a bogár, a fű figyelve áll,

Mint a ki éjfelén találkozóra vár.

Olyan a táj, mint a kezdődő szerelem,

Édes emlékezet ne hagyj el, légy velem!

 

Miként tűnő álom oszlik a szürkület  

Gyöngéd, mosolygó pír borítja az eget,

Így pirul el a szűz felébredés után,

Mert ajka kedvesét álmában érte tán.

Végül föltűn a nap s gyönyörben a vidék,

Mint szív, mely boldog lett, miért eped rég.

A nagy virágcsoport megnyitja kelyheit.

A kis pacsirta fenn hallatja énekit.

Költői, szép a táj, mint boldog szerelem.

Édes emlékezet, ne hagyj el, légy velem!

 

 

1859. 28. 326. Somogyi Ignác: Esti kép

 

 (Kápa. aug. 10-én 1858.)

 

Magas dombon állok, setét erdő mellett,

Setét erdőben pár gerle búg, beszélget.

Sóhajtozik benne az alkonyi szellő

Ide-oda járva:

Miért nincs egy híve; egy igaz barátja;

Miért oly elhagyott; olyan nagyon árva?

 

Lábaimnál hajlong búzakalász tenger,

Zajló hullámokat, zengő habokat ver.

Egy kis barna madár, daloló pacsirta

Csap le a tükrére.  

Megfürödik benne, s lassan felszáll ismét,

S csendesebb lesz hangja, mennél feljebb érc…

 

Már a völgyben vagyok, a faluhoz közel,

Egy szomorú bús hang füleimbe nyögdel.

Nem pacsirta-dal az, nem bús madár-ének.

Nyugszanak már azok.

A kis haranglábnak fülemiléje zokog.

Én értem a hangját, s mélyen rá hallgatok.

 

 

1859. 37. 434. Somogyi Ignác: Az én költészetem

 

Az én költészetem nem sebes reptű sas,

Mely az égbolt alatt a naphoz közel jár,

S le nem veri onnét a meleg, a fényes,

Égető napsugár.

Az én költészetem fekete madárka.

Nem megy a magasba, dicsőséget várva

Levonja a bánat, itt szálldos a földön

Ajakára olykor egy bús ének, dal jön…

 

Az én költészetem nem fényes nap, melynek

Mindenik sugara úgy ragyog, úgy éget,

S mely egy pillantásra, szerelemre gyújtja

E nagy mindenséget.

Az én költészetem felhős éjszakámnak

Derengő csillagja, mit csak alig látnak;

De én rajta csüggök, sugarait érzem,

Rajta fénylik, ragyog éltető reményem!

 

Az én költészetem nem futkosó szellő,

Mely kizöldült völgyben virágokon lépked,

Mely elszenderíti mámoros illattal

Az ábrándos lelket.

Az én költészetem gyengéded visszhang csak,

Visszhangja az édes, epedő sóhajnak,

Mit titkosan bocsát szívem lángzó vére,

Ha az emlékezet keze hozzá ére.

 

 

1860. 122. Somogvi Ignác: Oh hogy hagyjam én itt

 

 

1860.  15. 170. Soós Miklós: Magyarország dal hazája

 

Elmehetsz a kerek földön,

Ameddig nap s hold világít;

Még oda is, hol örökké

Virág nyílik, zöld a pázsit;

Még sem hallasz annyi szép dalt,

Amennyit zeng e nép szája

Kedves, édes, szép hazámban.

Magyarország dal hazája!

 

Legelésző fehér gulya,

Mintha tisztát öltött volna.

Ötven mérföld. sehol egy hegy

Olyan szép sík az a róna.

Botja mellett áll a pásztor,

Búsan néz a messze tájra,

Sírni kezd a kis tilinkó

Magyarország dal hazája!...

 

Elmehetsz a kerek földön

Ameddig nap, s hold világit;

Még oda is, hol örökké

Virág nyílik, zöld a pázsit;

Még sem hallasz annyi szép dalt,

Amennyit zeng e nép szája,

Hazájáról, szerelméről.

Magyarország dal hazája!

 

 

 

1861. 98. Soós Miklós Régen volt oly közel

 

 

1861. 26. 302.  Soós Miklós: Megbukott hír

 

Azt hirdették egykor sokan a világban:

Nincs többé a magyar a népek sorában,

Kitörülték onnan.

Elhulltak jobbjai, elbujdostak, többé

Szíve meg se dobban

 

Hittek — akit minket jól nem ismerének

Tán örültek is, e szomorú beszédnek,

Hogy betegek voltunk,

Hogy szörnyű sebekben szenvedett e hős nép,

Annyi igaz rólunk!

 

S jöttek seregestől idegen sebészek,

A sebekre mérges füveket kötének,

 Hogy még jobban fájjon;

Nem is álmodták: hogy a sebzett dalia

Annyi kint kiálljon.

 

S fellábbadt a beteg, nem roskadt a sírba,

Mely elé a fejfa is meg volt már írva,

S újra erős karral,

És edzett kebellel áll, bátran szembe néz

A kelő viharral…

 

 

1860. 5. 50. Szabados János: Hogy tanulja a cigány a magyar zenét.

 

Rongyos ház a vén cigánynak háza,

Neki megy a szél és meg-megrázza,

S tán ha rajta itt-ott át nem férne,

Kivetné az egészet a rétre.

Elől, hátul a hányszor beszakad ,

Támad rajta annyi ajtó, ablak,

Látják roskadozni, de mi haszna!

Senki sincs, hogy újra megtapassza.

 

Aki építette, régi gyerek,

Ősz szakálla, keze, lába remeg,

Ugy megbúsul az egyik sarokban,

A búosztó hegedű is ott van,

Egykor minden boldogsága az volt,

Ritkán csal ki most belőle hangot,

Unokája csak úgy mellé tette:

Vele szolgált; nyugodjék mellette.

 

Unokája göndör kis legényke,

Szennyes ingét szerteszéjjel tépte,

Nincs ki mossa, nincs ki összevarrja,

Sírban fekszik édes apja, anyja:

Nagy dologban a föld rajok omlott.

Az öregre hagytak minden gondot,

Az öregre aki szinte gyermek;

S vaknak a vakot vezetni kellett….

 

Aratásról — az a szokás nálok —

Dallal jönnek a legények s lányok,

Es szárnyára kél a hang a szélnek,

Pillanatban a húrokra téved.

A kis rajkó addig kezdi újra,

Mig egészen meg nem lesz tanulva,

Es az aratók csodálva hallják,

Hegedűje búsan síró hangját.

 

Így lett a dal kebelébe oltva,

S a természet művésszé alkotta,  

Vágya félig meddig már elérve,

Nagy örömmel az öreghez tér be.

És ott aztán ismét húzni kezdett,

Majd lassabbat, majd meg sebesebbet,

Majd miként a magyar ember, busát,

Majd meg a mit jó időkben huzat.

 

 

1858.  35. 410. Szász Domokos: Tengerész bátyámhoz.

 

Ha a habok álmodozva

Borítják az óceánt,

S elhallgat a szél kobozza

Gondolsz e még néha ránk?

 

Alattad a hullám sírja

Nyílt ajakkal szól nekem;

Fenn a csillag-betűk írva,

Sejted e értelmüket"

 

Nem kérdi-e hab és csillag:

Mért vagy olyan szomorú?

Ah, a könnyek haza hívnak,

Vár a testvér-koszorú.

 

Kikötőben leng a sajka,

Mélán nyugszik a lapát

Hab susog, vagy anyád ajka

Nem érted-e szózatát'

 

Szép hazádtól messze távol

Minden hang úgy fáj neked.

A bujdosó bánatából

Részt, oh! Senki sem vehet!...

 

Pedig ott a tenger mélye.

Nagy sírt nyitnak a habok,

Kösd csomóba, vesd beléje

Minden, minden bánatod!

 

Álmaid tán haza hoznak,

Vár a testvér koszorú.

A habok is álmodoznak !

Ne légy olyan szomorú!

 

 

 

1860. 40. 478. Szász Domokos: Ó szövetség

 

Kr. e. 1491. évvel.

 

Lantot és hegedűt füzekre akasztva,

Megnyitják ajkukat keserű panaszra,

És sírván sirának Izrael vénei,

Hol futván futának Egyiptom vizei.

 

Sokáig hurcolták s nehéz lett a járom,

Keserű a kenyér, álmatlan az álom,

Sión ékességét sehogy sem felejtik,

Hej, de könnyeiket láncaikra ejtik.

 

Munkára kergetik Fáraó vitézi,

S a kelletlen munka kezeiket vérzi:

Polyvát gyűjtögetnek, s a téglát készítik,

Amelyből a börtönt maguknak építik…

 

És a nép, a melynek Mózes a vezére,

A Veres tengernek partjaihoz ére,

Megindul előtte erős szél fúvása,

S utat nyit számára a tenger nyílása.

 

De már háta mögött sötétlik a távol,

Nyomban jön utána az üldöző tábor,

És a nép, amelynek Fáraó vezére,

Már már utoléri, haj! önnön vesztére.

 

Mert amint elindul Izrael nyomába,

Összecsap felette a tenger nyilasa.

 Azóta ott alszik s álmodik Fáraó,

Korallból az ágya, hullám a takaró.

 

 

1860. 502.  Szász Gerő: A gondos öreg

 

 

1861. 14. Szász Gerő. Hogy is volt csak?

 

Ismét, ismét lábra kapunk,

Kezdünk járni, habár mászva;

Szűk ugyan még telkünk, kapunk,

S nem értünk még be a házba.

De, a tűzhely mosolyog már,

És hívogat: hogy csak menjünk.

Hogy is volt csak az a zsoltár?

„Erős vár a mi Istenünk!"…

 

…Majd eljön a lomb-fakadás;

Oh, az ég el ne hervassza!

Hogy is volt csak a riadás?

„Talpra magyar, hí a haza!"

 

 

1861. 194. Szalóczi Bertalan: Lagziban

 

 

 

1859. 10. 110. Szemere Miklós: Szívem

 

…Sors! teremts belőlem mindent

Amint kényed tartja,

Legyek szaggató folyamnak

Mélybe omló partja,

Vagy maroknyi föld, villámok

Közt a szirttetőken, Csak szívet ne, ez egyet ne

Alkoss én belőlem!...

 

S majd, ha pályád kopár szirtjén,

Küzdve rideg éjjel,

Egy virág sem fogan többé

Illatos kelyhével,

Visszatérsz az anyaföldbe,

Melyhez vágyad úgy von,

S nem lesz hatalom, mely többé

Tőle elszakasszon.

 

 

1861. 20. 230. Szolga Miklós. Az a hajdan

 

(Ajánlva Maros-, Csik-, Három-, Aranyos-, de legkivált Udvarhely anya-széknek.)

 

Az a hajdan kristálytiszta Nyárád

Most mért szőke s mindig zavaros?

Régi monda. Tanulság okáért

Kedvem indult elbeszélni most.

 

János Zsigmond Erdély fejedelme

Unta magát, dolgot keresett,

És talált is: elkezdette nyomni

Ezt a szabad székely nemzetet.

 

De elődink reá kiáltottak,

Hogy beléje megrezdült a hon:

Szabadságunk vadon ős cserfája

Hagyd virulni, mint nőtt szabadon.

 

S összecsaptak. Elverek a székelyt

Nyárád parton Majláth és Radák.

Orrát, fülét a fejedelemnek

Győzedelmi jel gyanánt adták.

 

Mért veszített ekkoron a székely?

Része szétvont s otthon tespedett.

És az Isten soha meg nem áldja,

Melyik széthúz, azt a nemzetet…

 

 

1861. 19. 218. Szűcs Márton. 1848—1861

 

Alkotmányos szelek fúnak,

Hull a levele a búnak,

Háromszáz év búbánata,

Vajha nyoma sem maradna!

 

Virul a szabadság fája,

Szabadság napja süt rája;

Férgei a virágzásnak,

El-lehullnak, tova másznak.

 

Gyümölcsöt hoz majd a virág,

Szedegeti egész világ!

Nem lesz többé tiltott alma

Lesz a nép közös jutalma.

 

Lombos ága, termő ága,

Rajta népek boldogsága:

Behajlik a palotába,

Szegény ember kunyhójába…

 

Legyen egység szívben, főben,

És egység a tetterőben!

Így, ha vésszel szembe szállunk,

A pokol előtt megállunk!

 

*1860. április 6. –Budán kezdetét veszi az első országgyűlés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése óta. Wiki

 

 

1861. 50. 590. Tamásfi Gyula. A piszehalász

 

Röpül a harangszó csöndes esti légben,

Szépen hallani a távol faluvégen;

Márton bácsié a legutolsó porta,

Mégis úgy bezengi, mintha csak ott szóin.

Terepély* kalapját le is kapja Márton,

A csuhér** foltozást bevégezte, látom,

S szokott imádságát lemorzsolja szépen,

Mert a piszesereg várja már őt régen.

 

Halas tarisznyáját veti a nyakába,

S hosszú póznán függő csuhérját vállára,

Úgy ballag a falu alatt ringó tóra

Vérmes reménységgel gazdag piszetorra.

Gyönyörű az este; holdas, tiszta, csöndes,

A víz tükre fölött még sirály se repdes;

Egyedül a helység messze nyúló árnya

Feküdt a habokon végig éjszakára….

 

Ne örvendezz asszony, egy piszét se fogtam,

Talán írmagja sincs az egész nagy tóban?

Oly emberek elől, — a ménkű ütné meg! —

Kifogdossa az a hosszúlábú német!

 

*A' barmok terepély bikkfák alá mennek, /A' híves árnyékban kérődzve pihennek…/Csokonai/ Wiki

 

**Némi gúnyt rejtő szó a csuhér, döhér. Rokon  a pozsadék és purdé szókhoz. wiki. 

 

 

1859. 8. 87. Tihamér: Két festész

 

Tél és tavasz két képíró művész,

Egymás között örök versenyre kész;

Az egyik ifjú még, kedélyes, gondtalan,

A másik ősz öreg mogorva, szótalan.

 

Jön a tavasz, ajkán mosoly s dalok,

Ábrándjain mélázva andalog,

Hő keble titkos édes vágyaktól dagad

S szent tűztől lelkesülve ecsetet ragad.

 

És fest kies tündéri tájakat:

Dús völgyeket, virágos halmokat,

Ezüst tavat, arany szegélyű felleget,

Szivárványos borút, derengő kék eget.

 

De ah! mihelyt igéző műve kész,

Reá rohan két durva műítész,

A tűzkedélyű nyár s a fásult keblű ősz,

Aztán e két ítész művészt, művet lefőz.

 

S ha a tavasz babéra tépve van,

A sápadt arcú tél elősuhan,

S mert társa megbukásán nagy kedvét leli,

Titkon minden művét fehérre meszeli.

S a vén irigy még olyan szemtelen:

Mindenki ablakánál megjelen,

S ígérve nagyszerű ezüstös rajzokat:

Mázol silány ecsettel jégvirágokat.

 

*  *

A verseny áll év ezrek óta már,

És állni fog, míg lesz egy napsugár;

Mert míg csak e világon két művész akad:

Irigy vetélkedésnek vége nem szakad!.

 

 

 

 

1858.  86. Tóth Endre: Sátoros cigány

 

 

 

1858.  34. 398. Tóth Endre: Egy gazda emlékkönyvébe.

 

Te vetsz magot, én eszméket vetek,

S vetjük mindketten, hogy kikeljenek.

Te boldog vagy! mert amit elvetél,

Ha hó-palástját eldobja a tél:

A kikelet illatos kebelén

Zöld koszorút hoz a nyájas remény

Majd arany kalász hajlik elibed,

Hogy fáradságod érdemébe vedd.

És ez boldogság, mert boldog lehet

Ki learatja, a mit elvetett.  

 

De a föld, melybe eszméket vetünk,

Ha terem is, az nem terem nekünk!

Az idő barázdái: a napok

Beborítják az elvetett magot;

Reá nőnek mohos évezredek

A mag alattuk mélyen szendereg,

S ha jön a nap, ha jön a fuvallat,

Melytől kicsattan és felnő a mag,

És boldogságot s fényt áraszt körül:

A magvető már annak nem örül;

Porát se hordja már a hír szele,

És a míg élt, alig volt kenyere!

 

Te boldog vagy, mert az boldog lehet,

Ki learatja, amit elvetett.

 

 

1859. 98. Tóth Endre: A hegyormon

 

Tetejére a sziklának

Két ifjú vándor ér,

Megdöbbennek és megállnak,

S megáll bennük mind a vér.

 

Mint kit milliom habokba

Véletlen kap meg a kép,

Midőn csendes andalogva

Egy nagy tengerpartra lép.

 

Mintha róna, sima róna,

Mit varázs kéz illetett,

Szemünk előtt domborulna,

És nőné a bérceket

 

Mintha ég, föld összevágyna,

Ez feljebb szállt, az alább;

Oly merészen, és oly lágyan

Körítik be szép hazád! . .

 

Tetején a hegyoromnak

Összenéz a két fiú,

Az mondja meg, hogy nem szólnak,

Hogy szívükben mi a bú.

 

 

1859. 423. Tóth Endre: Fojtó gondok

 

Fojtó gondok forró napja,

Alkonyulj le egemen!

Lelkem szomjú, mint a rétek.

Hol virág és fű elégtek.

Hol a liget nesztelen.

 

Alkonyulj le! Alkonyatra

Még a bú is fénybe jár;

Harmat hull az égett gyepre,

S az üdülő ligetekbe

Dalra zendül a madár.

 

Nem fog e múlt nékem fájni

Melyre vissza fényt vétesz;

Melyben én most égve égek,

S tallóján oly sok reménynek

Keblem némán csüggedez.

 

Itt, hol ifjú ábrándimnak

Csak harasztja hull reám:

Melyek alatt míg zöldültek.

Dalaim oly fönn zendültek

S örök tavaszt álmodám

 

Itt, hol annyi megemésztő

Napi szükség terhe nyom;

Melyben a szív hangos kobza

Húrjaitól megorozva

Némán nyugszik karomon.

 

Nem fog-e múlt nékem fájni,

Ez az üres, puszta ház;

Hol a vándor nem pihen meg,

S hűlt helyében a tűzhelynek

Még az emlék sem tanyáz

 

Szent örömre fog az engem

Alkonyodnál gyújtani,

Hogy még egyszer, mint hajnalban.

Dalaim az esthajnalban

Újra fognak hangzani.

 

Szent örömre fog az engem

Alkonyodnál gyújtani,

Hogy a percek közelegnek,

S örökálmú éjelemnek

Elringatnak árnyai.

 

 

1860. 580. Tóth Endre: Bariska

 

 

1861. 74. Tóth Endre. Fehér Anna  

 

 

1858.  33. 386. Udvardy Vince: A délibáb

 

(Tündérrege.)

 

Üdvözöllek Alföld kedves rónaképe!

Üdvözöllek téged, minden bájaiddal,

Az anyatermészet édes gyermekei,

Barna arcú, deli, bátor fiaiddal.

 

Fölmerül előttem sík mezőid képe,

Ott a tanya, csárda kankalékos gémmel,

Kék ingű csikósuk, a délibáb ringó

Hullámiban versenyt röpülve a széllel.

 

Üdvözöllek téged Alföld délibábja!

Az ős öreg puszta ábrándos leánya,

Mond el eredeted, tündér-származásod,

Jertek, hallgassátok! hallgassunk reája!...

 

A Szélnek könyörgő, síró fohászira

Nem felel, s mihelyst közeledtét látja:

Eltűnik előle, gyorsan tovalebben,

S szalad, folyton szalad a nagy pusztaságba.

 

S valahányszor a Nap forró tekintete

Lángoló sugarát a pusztára küldi,

Hozzá emelkedik a tündér Délibáb,

Csókokban füröszti aranyos sugarát,

Míg csak a közelgő Szél tovább nem űzi.

 

 

1861.  16. 182. Varasdy Lajos. Sordallás*  

 

Mit húzódtok ugyan, ej no aki adta!

Elkezdem hát majd én, szól a házigazda.

S példaadó hanggal

Kél ajkáról a dal:

„Mikor én még legény voltam,

A kapuba kiállottam "

 

A borral tölt poharat miután kiitta,

Fölállt az öreg Grál, bajszán sodorítva.

S békétlen hanggal

Kél ajkáról a dal:

„Nem úgy van most, mint volt régen,

Nem az a nap süt az égen"…

 

A költők közt, mond Túr, legjobb költő nekem

Csokonai, mert ő írta meg énekem.

És jó kedvű hanggal

Kél ajkáról a dal:

„Drága kincsem, galambocskám,

Csikóbőrös kulacsocskám "…

 

S a szelíd leányka hangja, mint megcsendült,

Mindenki szeméből egy örömkönny perdült

S egyező ajakkal

Harsogott a szent dal:

„Hazádnak rendületlenül

Légy híve, oh magyar”

 

*Érelmét nem sikerült kideríteni. G.

 

 

1861. 21. 242. Várady Gusztáv. Élünk, él az Árpád népe

 

Sokszor állt előttünk e nap,

A próbáltatás nagy napja;

Megállottunk mindannyiszor

Rendületlen, mint a szikla;

Törtek reánk tűzzel-vassal,

Ármány- s csellel frigyre lépve;

Ármány- és cselek dacára

„Élünk, él az Árpád népe!"

 

Ostromolták, szent hitünket

Véren szerzett szabadságunk,

Őseinknek porát védő

Szent földünket, melyen állunk;

Gúnyhalállal oltatott ki

Annyi sok jelesnek élte,

Akiket még számon kérni

„Élünk, él az Árpád népe”…

 

Élünk s előttünk áll a nap,

A próbáltatás nagy napja,

Állunk büszkén és merészen,

Rendületlen, mint a szikla;

S ha valaki, őserényünk

Ellenében síkra lépne:

Megmutatjuk tettel is, hogy

  ,,Élünk, él az Árpád népe!"

 

 

1861. 33. 387. Varga Gyula. Jutka asszony....

 

Földerült már a szép reggel, imádkozni kéne,

Imádkozni áhítattal, jámbor Jutka néne!

Halljátok! cselédeivel, hogy imádkozik most,

Méla csendes áhítattal egy láncos lobogóst!

 

,Nem jól van ez, Jutka asszony! nem jól van ez, hallja!

Zsoltárének helyett szája szedtevettét vallja!'

Szomszédja szól a lármára, szánja bűnét, szánja!'

Oda rikolt Jutka asszony : „eb az, a ki bánja!

 

„Eb az, a ki bánja bűnét! énnekem nincs bűnöm;

Az Istent hőn magasztalni soha meg nem szűnöm.

Ártatlan szám adtát soha még ki nem ereszte;

Forduljon fel, aki mondja, ilyen szedtevette!"

 

,Engedelmet Jutka néni, látom immár, látom,

Hogy mily jámbor asszony kelmed; s füleimmel hallom,

Azt a sok szép imádságot; amit rebeg szája;

Csodálkozom, hogy miatta le nem szakad mája.

 

Eljött immár a szép est is, imádkozni kéne,

Imádkozni áhítattal, jámbor Jutka néne,

Halljátok csak! imádságát most épen bezárja

Az urával: „szedtevette, részeges betyárja!"

 

 

1859. 26. 302. Vecsey Sándor: Falun.

 

V…ó  S…nál

 

A kinek jó kedve nem volt

Eletében:

Ne álljon ma gyalogosan

Szóba vélem.

Magamnak is ritkán van, de

Ha van aztán

Bekopogtat a mennyország

Kis kapuján.

Szűk énnekem ez a világ

Szűk olyankor,

Ott térek be, hol a kapu

Nyitva akkor.

Kell-e vendég? Kell, vagy nem keli,

Van szép számmal;

Hol a gazda? Hadd beszélünk

A gazdával,

Van elég ágy s az asztal is

Jó minékünk,

Ki fölötte, ki alatta

Csak elférünk.

Le hát gazda, föld alá, le

A pincébe,

Hozzon egy kis kóstolót úgy

Húsz iccébe.

Nem iszunk mi, dehogy iszunk.

Elég annyi,

Megnézzük csak, nem romlik-e

A tavalyi?....

A mi sokszor jut eszébe:

Szép hazája.

Ember, kinek szíve esze

Helyén vagyon,

Azért mondja, mert az ilyen

Kevés nagyon.

Hogyha száját be nem fogná

Szerénysége,

Mondaná még tovább is, de

Legyen vége.

Nekem pedig hagyjon békét

A borával

 Mondtam, hogy ne kössön ki a

Poétával.

Vagy ha kiköt, úgy tekintse

A poétát,  

Hogy midőn a kancsóra néz:

A szívbe lát.

S ha gyöngyöt vesz észre ottan:

Meg nem állja,

Mint a gyermek ujjal mutat

Mindjárt rája.

 

(Nincs versszakokra bontva. G.)

 

 

1860. 21. 242. Vértesi Arnold: Catalauni csata

 

(151.)

 

„Hej, táltosok! hej ti papok!

Holnap az ellenre csapok;

Kié lesz a győzedelem?

Jó szerencsét ki mond nekem?

Egy zsák arany egy jó szóér'!

Nektek arany, Hadúrnak vér.

Jó bűvészim, körbe, körbe!

Holnap megyek ütközetbe."…

 

Ellenség vezére halva,

Betölt, ami volt jósolva;

De a kevély római él

S kóbor lantos róla regél.

Légiói ott tanyáznak

Szeme előtt hun királynak.

Farkasszemet néz a két had;

Egy se mozdul, egy se támad.

 

Ott Etele harmadnapig

Táborába elzárkózik.

Harmadnapig ottan marad,

Negyednap szekérbe fogat;

S mint a villám tovarobog,

Alatta a föld is ropog.

Aetius csak nézi, nézi.

Fejét rázza s kitér néki

 

 

1858.  206. Vida József: Arszlán

 

Végezte már a nap fél útját,

 Büszkén pillogat szerteszét;

De cseppet sem pirul az arszlán,

Hogy most hagyja el fekhelyét.

Amint illik, olyakat ásít,

Majd önmagát is elnyeli.

Mily nagy haszon aludni délig!

Legalább nem kell reggeli.

 

Azt sem mondja: Uram segélj meg!

De minek is? Szükségtelen.

Csibukra gyújt, s füstfellegek közt

Öltözködik nagy kényesen.

Illatos odkolony, pomádé,

S más efféle pipereszer

Ott áll; melyiket boldogítsa?

Szegénynek a gondja ezer!

 

Mily ékesen áll öltözéke,

Rajta minden csakúgy nevet,

A tükör is, melybe kacsintgat,

Kimondhatatlan boldog lehet.

Hosszú körme, mint alabástrom

S tükörnél simább a haja;

Sánta bogárnak is kitörnék

A lába, ha rászállna.

 

Ah! mily nobelul tud zwickerezni *

A szép hölgyek szemébe;

Gyönyörűséges mosolyára

Lángra gyúl minden lány szíve.

Mint a poltrás malac garasos

Kötélen, úgy hetvenkedik,

Azt hinnéd, hogy gróf legalább is,

Vagy valami-báró; pedig!

 

Erszénye egy kissé soványas,

Lapos, mint a hordófenék,

De azért nincs kedve búsulni,

Azt gondolja: kegyes az ég.

Ki a liliomot ruházza,

Egy arszlánt csak el nem feled,

Hisz az ő számára teremte

A repülő sült verebet!

 

Alkonytól hajnalig csatangol

A hazának dicső fia,

Hisz arszlán ő, az éjhomályban

Kell zsákmány után látnia.

Az éj ő érte van teremtve,

És célja voltaképpen ez:

Hogy a sötétben meg ne lássák,

Az oroszlán-bőr mit fedez?

 

(Ad notam: „Fenn az ernyő, nincsen kas.")

 

*Der Zwicker ist eine Brille ohne Büge

 

 

 

1858. 28.  328 . Vida József: Vén cigánynő

 

Vén cigánynő? Ki mondja azt?

Hisz még szakálla sincs neki,

S azt a kétszáz ráncot arcán,

Bolond, aki számba veszi.

 

Vén cigánynő? Ki mondja azt?

Hisz alig múlt száztíz éve,

(Ha ugyan nem teknő volt az)

Hogy ringatták bélcsőjébe?

 

Ott guggol a sátor előtt,

A bögrében ételt kever,

Kis disznót főz káposztában:

Nem beszél ő ma senkivel…

 

Hát az anyós? A káposztát

Nagy étvággyal kevergeti,

S közbe-közbe hálálkodva

Szemeit az égre veti.

 

„Hogy nem loptam a kis disznót,

Te jól tudod, én Istenem!

Én ott akartam hagyni, de

Erővel elszaladt velem."

 

 

 

 1858.  424. Vida József: Szegénylegény

 

 

1859. 43. 507. Vida József: A vén cigány

 

Rozzant a kunyhó, hol lakik,

Tán nem áll meg lábán holnapig;

Teteje nincs neki, noha volt,

Ablaka, ajtója csupa folt.

 

Hát belseje? Az ám csak a szép!

Egy bútor-darab sincs benne ép;

Egy asztal, egy szék s egy nyoszolya

Mind a három hajdan új vala.

 

Egy hegedű is lóg a falon,

Ezen húzott nótát egykoron;

Most ehhez sincs kedve; nem csoda,

Nem hetven éves kar kell oda.

 

Most helyette a sors hegedül,

Csak győzze rá járni egyedül,

Oly keserves nótát húz neki,

Azt sem tudja, hogy mint rakja ki.

 

Arca ráncos, lába pipaszár,

Csak fogában nincs még semmi kár;

Hiszen a fog is csak jó, ha jó,

De mi haszna, ha nincs rávaló?

 

Száraz kenyeret rág hetekig,

Tőle az egér is megszökik;

Öltözete oly rongy, oly silány,

Keresztülhat rajta a csalán.

 

Száz meg száz szegénynek a baja,

Lehullt belé minden szál haja;

Még csak üstökét sem tépheti,

Hogyha egyéb dolga nincs neki,

 

Nincs nyugta, ha jár a faluban,

Szerencse, hogy bunkós botja van;

Csúfot űz belőle a gyerek,

Szó nélkül az eb sem állja meg.

 

Most döcög át egy ház küszöbén,

Mondja egy rossz gyermek: Juj de vén!

A hegedűd, more, hova lett?

S taszigálja a bús öreget.

 

A vén more áldott jó tűrő,

Az okosabb enged, tudja ő.

Felelete csupán ez vala:

Üssön fel a pulyka nyavalya

*

Vörösmarty (1800-1850) versét nem olvashatta. G.

 

*

 

1860. 43. 514. Vida József: Ha majd megnősülök

 

Hála Istennek! már közelget az óra,

Akadtam elvégre kedvemre valóra.

Az a szép gyermekarc, azok a kék szemek!

Gyönyörű teremtés, az Isten áldja meg!

Ébren is, alva is rajta jár az eszem;

Angyalnak hívom most, s „fiamnak" nevezem,

Ha majd megnősülök.

 

Lelkem előtt lebeg jövendőmnek képe,

Az Úristen festé, széles jó kedvébe;

Tökéletes kép az utolsó vonásig,

Még a felhője is rózsaszínbe játszik.

El-elgondolkodom: mi szép lesz életem,

Midőn e bájos kép valósággá leszen

Ha majd megnősülök.

 

Csalogányt hallgatunk csendes nyári estén,

S télen, kályha mellett, csevegünk kettecskén;

Ott künn fergeteg zúg: nem törődünk véle,

Fejemet lehajtom puha kebelére,

S szerető szívének verését hallgatom,

Míg csókjai méze édeslik ajkamon

Ha majd megnősülök.

 

Változat kedvéért, ha megunjuk magunk,

Mint jó házastársak, néha hajba kapunk,

No mert mi tagadási' kis jövendőbelim

(Bocsánat! de erre nem jut eszembe rím.)

S oszt' a fejességet pénzen, én sem veszem

Én uram teremtőm! be jó dolgom leszen,

Ha majd megnősülök!

 

 

1861. 22. 258. Vida József: A magyar nő

 

Kardot kötött a jó fiú,

S csatába ment legott,

Hogy védelmezze a hazát

S az ősi szent jogot.

 

Míg honn a szerető anya

Magányba elvonult,

S hol könnyeit nem látta szem,

Zokogva térdre hullt.

 

És ajka ily imára nyílt:

 „Magyarok Istene!

Oltalmazd fiam életét,

Légy mindenkor vele.

 

„Alázd meg a kevélyeket,

Kik törnek ellenünk;

Emeld érvényre a jogot,

Védd legszentebb ügyünk!"

 

Váratlan hírnök érkezik;

„Oh asszony, légy erős:

Golyó megölte jó fiad,

Halott a deli hős!"

 

„Irgalmas Isten! oh fiam!"

S ajaka néma lesz;

Szeméből könnyek zápora

Patakként csergedez.

 

..Karddal kezében hulla el

Az ifjú hősileg;

De a hon mentve, diadalt

Ül a magyar sereg."

 

„De a hon mentve, mondod?”

Letörlöm könnyemet.

Jó Isten, te akartad így,

Legyen áldott neved!"

 

 

 

1858.  26. 302. Virághalmi*: A három jó barát

 

Elzúgott már a harc; a csata színéről,

Mint sebesen futó felhőknek árnyai,

Iramodtak tova ujjongva, dühöngve,

A győző s meggyőzött félnek hadsorai.

Csak néha, mint tűnő fergeteg morgása

Zúg a légen át az ágyú durranása.

 

S az elhagyott téren visszhang támad rája

Haldokló hörgése sebesült huszárnak

Kit, mert szembe szállni nem mert vala véle,

Orvul megkerülni kellé a halálnak.

S ott fekszik a vitéz fájdalmas sebében,

Magán, elhagyatva véres köpenyében…

 

Sok év múlt azóta, s a három jó barát

Most is együtt ballag. A fakó megy elől

Belekapaszkodva a nehéz ekébe,

A melynek szarvára sánta gazdája dől.

Gazda hátán kotyog a vizes csutora,

Melynek réges-régen kifogyott a bora.

 

*Virághalmit lásd a függelékben

 

 

 

1861. 38. 446. Vörös István. Kelő hajnal  

 

Kelő hajnal bíbor fénye

Rezeg, reményszín lombokon,

Itt öröm s bú nincs kimérve,

Boldogságról álmodom.

 

Éber álom ez az élet,

Boldogsága oly kevés;

A lenyűgözött földi lélek,

Vigaszt, enyhet itt keres…

 

Mintha pompás templom volna

A magány e rejt helye,

Hol száz oltárgyertya gyúlva

Perc alatt fényt lövele.

 

Itt érzi az ember magát

Teremtőjéhez közel;

E szabadban, a szabadság

Mint ágat a lomb ölel.

 

 

1861. 36. 422. Zajzoni: Két jogász  

 

Pesti egyetemből két ifjú tére

Erdélyen keresztül Kuza földére.

 

Üdvözlégy, román föld, fogadj be, kérünk,

Nehéz ám az út, míg Nápolyig érünk!

 

Barna román hadnagy, jelentést teve:

Két magyar menekvő, nincs útlevele.

 

Kuza herceg felelt: bűnnek a jele.

Aki csak menekvő, börtönbe vele.

 

Két magyar menekvő, két ifjú jogász

Egymást nem látja, oly sötét a fogház.

 

Künn csikorog a tél, benn sohse volt kályha,

A román földet Isten sohse áldja.

 

Meghalhatsz itt éhen holnap, avagy ma,

Nincsen egyéb étel, csak piros hagyma.

 

Nincsen egyéb ital pocsolya lénél,

Ezt se kapnál, hogyha pénzen nem kérnél…

 

Cseh gazda ingyen senkit nem vendégel;

Tégy jót, Tamási, angyalosi székely.

 

Szóla Tamási: mindig jót a jóval

S erszényt nyújta oda tele bankóval.

 

Károly a Bélát tévé puha ágyba.

Kenetes olajtól fölüdült lába.

 

Húsvét szombatján, későn késő este,

Rongyokban két jogász érkezett Pestre.

 

Az édesapa némán átkarolta,

Az édesanya zokogva csókolta.

 

 

1861. 482. Zajzoni: Zsombár

 

Cserepesen Zsombár gazda gazdag,

Csillagszámnyi mezején az asztag.

 

Palotáját vad akácos körzi,

Zárt kapuját hat komondor őrzi.

 

A kenyerét koldus sohse látja,

Asztalánál nem ült még barátja…

 

Mire Zsombár kincsét nézi, hányja,

Százezres annak a hiánya.

 

Jaj, hová lányom az udvarból;

Ne félj, Zsombár, asszony lett már abból.

 

Jaj, hová lett százezres bankó!

Ne félj, Zsombár, úr lett azzal Jankó.

 

 

1860. 51. 618. Zilahy Károly: Frunze vergye vergyen plop

 

Erdélyi oláh románc

 

Zöld levél a zöld nyárfán,

Nagy-Szebenben egy káplán.

Zöld levél a juharon,

A káplán neve Solom.

A mint egyszer szertejárt,

Katalinára talált:

S mihelyt egymást észrevették,

Egy látásra megszerették.

 „Fehér színű Katalina,

Színed tesz engem a sírba!

Ott állok, hogy kést vegyek

S átal üssem szívemet.

Hanem újra azt veszem:

Nem teszek törökösen.

Előbb hát gyónni fogok,

Azután meg áldozok"

Zöld levél a zöld bikkfán,

A havason szeretőjével a lány

Lement az Oláhföldre

Hogy fájdalmát enyhítse.

A vajda elikbe jött,

Kézen fogta Katalint

S vele egy házba bement.

 „Zöld levél a juharon,

Most maradj kinn, te Solóm!"

Zöld levél a juharon,

Sóhajtott rája Solom.

„Látom a ház ablakán,

Mint iszik ott benn a lány

Érted, oh cudar leány,

Jó papnémat elhagyám.

Érted, oh gyalázatos,

Lett erszényem ily lapos!

Most remetének megyek,

Egyebet mást mit tegyek?

Katalin, Isten veled:

Én már elfelejtelek.

 

Függelék

 

1859. 16, 188. Virághalmi Törökvilág Győrben című kétkötetes regényt adott sajtó alá, melyre szerző nem előfizetési, hanem csupán aláírási felhívást bocsátott ki. „A szoros értelemben vett történelmet — írja a program — csak vezérfonalul használván, regényem eseményeit, s egyéneit hiteles levéltárak kivonataiból, s okmányaiból választottam. Sikerült alkotnom egy a nemzet alsóbb rétegeiből vett kor, és történeti rajzot, mely hű ecsetvonásokban ábrázolja vidékünknek még sokak előtt ismeretlen viszonyait." — A két kötetes regény ára két forint. Megjelenik augusztus hóban. Az aláírási ívek szerző lakására, Nagydémre (u. p. Pápa,) május 15-ig küldendők be. — Virághalmi, kinek szép tehetségéről a minap megjelent „Fegyverkovács" című regénye is tanúskodik, méltán számíthat a közönség rokonszenvére.

*

Vasárnapi Újság 1910-1911 - Antikapro.hu

Ár Ft: 350 000 HUF