h14–35. Vasárnapi Újság. Régi korok világa. III.

2015.0 6. 19. - 2015. 07. 18. (08. 03.)

Tartalom

Bevezetés

Természeti jelenségek

Sport

Büntetés

Jövőkép

*

Korábban megjelent, és a tematikába illő ismeretek lelőhelye

Mezőgazdaság

Ipar

Közlekedés

Függelék

Összenőtt női ikrek

Bevezetés

A természeti jelenségek mindegyikére – szegedi, tiszai árvíz – bőven találunk példát. Egyre jobban megismerik a világegyetemet.1870-ben nyitott léghajóval képzelték el az űrutazást. Később jönnek rá, hogy a légi járműnek a levegőnél nehezebbnek kell lennie. Felmerül a Dover-Calais között építendő alagút terve. A sítalp először lábszánkó, a korcsolya fém betétes fa alkotmány. A Budapesti Olimpia terve 1908-ban merül fel először. A halálbüntetés létjogosultsága akkor is kettős (igen-nem) megítélésű volt. Abban viszont egyetértés volt, hogy amíg ember él a földön, addig börtön is lesz. A sziámi ikrek függelékbe vételének apropóját a nemrég megjelent regény adja. Lidija Dimszkova: Tartalék élet.

A scarisorai jégbarlang B. Eötvös Lóránt (1869. 49. 673.) c. írás érzékelteti, hogy a magyar oktatásügy kimagasló alakja írta. Egyben utal a hetilap szerzőinek színvonalára.

Természeti jelenségek

Vihar

Árvíz

Hógörgeteg

Hókristályok

Ciklon

A tenger mélysége

Jéghegy, jégtorlasz, jégbarlang

Földrengés

Hegyomlás

Tűzhányó

Sarki fény

Bolygók

Meteor

Üstökös

Villám

A vihar pusztításai a keleti-tenger partjain. ( 1873. 2. 15.) A múlt 1872. évet sokáig meg fogja emlegetni a mostan élő nemzedék a told kerekségén majd mindenütt. Szomorú emlékű év az, telve mindenféle pusztító és romboló természeti eseményekkel és csapásokkal. Nápolynál a Vezúv szórt halált és pusztulást izzó kráteréből a lábainál elterülő virágzó helységekre; Csehország virányain borzasztó felhőszakadások és vízáradások. söpörtek végig; Olaszországot ós Franciaország déli részét szintén iszonyú árvizek látogatták meg. Hazánk legtermékenyebb vidéke, Közép-Európa éléskamarája, a Bánság hónapokig állt víz alá merülve, s ősz felé a kolera is meglátogatott bennünket, úgy szintén Oroszországot is. Perzsiában éhség, döghalál, Amerikában rekkenő, életromboló hőség uralkodott. A szomorú krónikának' még ezzel sincs vége. A természeti hatalmak még nem elégelték meg az eddigi áldozatokat. A vihar északon szövetségre lépett a Keleti- vagy Balti tengerrel, hogy ennek partjaira együttesen leírhatatlan rombolást és szerencsétlenséget áraszthassanak. Németország északi partvidéke mintegy nyolcvan mérföld hosszúságban sokáig meg fogja sínyleni, hogy a fékvesztett, romboló elemek ott választottak tért borzasztó harcaik számára.

A múlt év novemberének 11-dik napján estefelé erős, heves északkeleti szél támadt, mely másnap reggelre féktelen viharrá fokozódott. Ereje minden órával növekedett s azzal együtt a vízállás magassága is. A partlakók, abban a hiedelmekben, hogy csupán közönséges, gyakran előforduló hullámtorlódásokkal van dolguk, igen későn ismerték föl a fenyegető veszély valódi nagyságát. Mikor vagyonuk biztonságba helyezéséről kezdettek gondolkozni, a dühöngő elem már oly közel ért hozzájuk, hogy puszta életüket is alig menthették meg. Lübecknél, a különben mindig csendesen folydogáló Trave folyó nov. 12-én úgy feldagadt, hogy a hullámok a védőműveken átcsaptak. A következő éjjel már a folyó télé nyíló utcák víz alatt álltak; 13-án az áradat egyre növekedett. Az egész folyamágy a kikötő bejáratától kezdve a holsteini hídig úszó hordókkal, málhákkal s mindennemű becsomagolt árukkal volt lepve. Különös kárt szenvedett Lübeck nagyszerű faüzlete, mert a roppant készleteket az ár mind magával sodorta. Erősen épített kő-hidak omladozni kezdettek a felbőszült hullámok erős csapkodásai alatt. A posta- és távírda-összeköttetés Travemündével csakhamar megszakadt. Ez utóbbi helyen az elemek harca még iszonyúbb nyomokat hagyott maga után.

A vihar pusztításai a Keleti-tenger partján Niendorfnál

A vihar után.

Travemünde, a barátságos tengeri fürdő, Lübeck híres kikötője, mely nagyszerű tájszépségével, díszes épületeivel és parkjaival örökre bevésődik annak emlékezetébe, ki egyszer ott megfordult, a szó szoros értelmében a vihar és hullámok áldozatává lett. A vízállás 12-kén este már szokatlanul magas volt, de a város lakói nem hitték, hogy az tovább is emelkedhessek. Másnap reggel 4 óra tájban az orkán újult erővel kezdett dühöngeni, s már 7 órakor az egész helység víz alatt állott. A vízáradás ilyetén gyors bekövetkezése a lakosságot egészen meglepte s készületlenül találta. A földszinti lakásokból eleinte az emeletekre menekültek, minden vagyonukat, minden értékes holmijukat a bőszült elemnek hagyva zsákmányul. Az őrök elfelejtették a lakosokat idejekorán értesíteni, és így majd minden ember csakis a maga holmijának megmentésére gondolt; a közérdekkel nem törődött senki, mert a veszély percében majd minden ember önző, szívtelen. De mikor az első meglepetésből valamennyire magukhoz jöttek, száz meg száz csónak cirkált, hogy a fenyegetetteket biztonságba helyezhessék…

Szomorú látványt nyújt a kis Niendorf, mindenütt sajnos pusztulás nyomaira találunk; a tengeráradat több száz ölnyire borította be a termékeny földeket iszapos hullámaival. A falucska tizenkét lakháza teljesen tovatűnt a föld színéről, egyetlen karó vagy gerenda, egyetlen tégla se mutatja, hol álltak egykor. A középületek nagy része szintén beomlott, vagy igen közel áll a beomláshoz. Két családot, melynek tagjai házuk fedelére menekültek, az áradat az elszakított házfedelekkel együtt magával ragadott s csak a szomszédok önfeláldozó segítségével tudták életüket csónakon megmenteni. Más tizenkét ember alig képzelhető csodás módon maradt életben. A beomlott fedél egy alatta levő szénaboglyát oly szerencsésen tartott körülzárva órákig, hogy a víz nem hatolhatott be, s így a boglyán ülőket épségben tudták a végveszélyből kiszabadítani. Egészben véve mintegy 38 család maradt fedél nélkül. ….

A keleti tenger partjain még számtalan sok helység jutott Niendorf és Travemünde sorsára. Szívszaggató volt nézni Swinemünde előtt egy bárka elsüllyedését, melynek legénysége ijedtében a jármű alsó részeibe rejtőzködött. Megmentésükre hiábavaló volt minden erőlködés.

S. L.

Travemünde is a borough of Lübeck, Germany, located at the mouth of the river Trave in Lübeck.

Vihar után. 1872. nov. 13-án Törs Kálmán. ( 1873. 2. 39) Elbeszélés-szerű beszámoló. G.

Ott, a hol Pommeránia és Mocklenburg határi összeér a német tengerparton, a száraz föld kinyújtotta egyik karját, mintha bele akarna markolni a tenger közepébe. Znigst-nek nevezik e kinyújtott kart, melyet csak egy vékony nyak köt össze a szárazfölddel, úgy hogy a környéken már földnyelvnek sem ismerik el s egyszerűen szigetnek nevezik. A tengerbe nyúléi szárazföldön nem kevesebb, mint húszezer ember lakik…Az ő éltetőjük, az ő szántóföldjük a tenger. Annak hátát hasogatják apró halászcsónakjaikkal, és belőle keresik ki maguknak és családjuknak a mindennapi halat. Ami kevés tehénkéjük, igásbarmuk van, annak se terem elegendő fű a meddő félszigeten, a halak szálkáit keverik nekik a téli takarmány közé.

A félsziget déli részén van egy Kirr nevű falu. Magasra hányt homok-gátok, öt-hit egymás mögött, védik a hullámok csapkodásai ellen. A legszélső homokgát tengerfelőli oldalát belepték a csigák és kagylók ezrei, s kemény tarka réteget vontak reá egész odáig, a meddig a tenger áradatkor felcsapkodni szokott. A magas homok-gát teteje felé meg van jelölve a magasság, a meddig 1694. január 10-kén a tenger földagadt, a mikor is az egész félszigetet végig söpörte volt háborgó hullámaival s elpusztított életet, vagyont, mindent. Azután hányták föl a védgátakat olyai magasra…

A szél egyre élesebben fútt s a tenger tetején már akkor javában táncoltak a fodros hullámok fehér tajtékos fejei. Az ég szennyes fakó boltozatát már alig lehetett megkülönböztetni a tengertől. A vihar apró, hóval vegyes eső szitált a fellegekből s a dübörgő áradat pillanatról pillanatra emelkedett. Mintha csak valami eleven óriás szörnyeteg volna, mely nehéz álmában föl-föl lélegzik, úgy emelkedett és ereszkedett a tenger boltozata fel a magasba és le a feneketlen mélybe. Egyszerre, mintha óriások emelgetnének egy beláthatatlan leplet, feldomborult az egész tenger s mélyen nyögő nehéz vonaglással duzzadt a part felé. Mintha az orkán évszázadok óta gyűjtött erejével neki támaszkodott volna a tengernek, hogy eddigi ágyából a szárazra taszíthassa egész víztömegét. A szörnyű vihar megállapodni látszott. A szegény lakosok megkönnyebbülve kezdtek föllélegzeni. Korán volt. Az orkán nem szűnt meg, csak pihent. Ezután tört ki csak még egész vad haragjában

A víz ragadó áradattá változott, tele tajtékban gyűrűző örvényekkel. A gerendák ezrei, zsindelyek tehenek, lovak, birkák úsztak a víz mocskos felszínén, míg egy ilyen ösvény közelébe nem értek, honnan aztán nem volt több menekülés. Az erdő gyökerestül kitépett fáit hajtotta a hullám maga előtt, neki taszítva őket egy-egy kunyhónak, melyet aztán egy pillanat alatt úgy elsodortak, mint egy óriási seprő a hitvány szemetet. A víz teteje nem sokára székekkel, asztalokkal, ágyakkal, padokkal lett tele…

A veszedelem napja a fővárosban. (1875. 27. 419.) Vész, iszonyú pusztító vész angyala járt a múlt szombaton, június hó 26-kán este a magyar főváros fölött. Akik szorosan a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobb nyári zivatart láttak, s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egy pár száz ölnyire tőlük, mily irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap annak színhelyét meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket a valóssággal összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a híreket, de a képzelet túlcsigázásait is felülmúlta. Megdöbbenve állottak a pusztulás nyomai előtt, melynek utcasorok, kőházak s egész sereg emberélet estek áldozatul…Ha egy fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket iszapol el, gátakat rombol szét és falukat, városukat romba dönt, természetesnek találjuk. De hogy egy futó nyári zivatarból, mely széltől fujt felhő volt imént, félóra alatt utcákat elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen: azt elhinni sem akarjuk.

Néhány napi rekkenő, fojtó hőség után szombaton délután hat órakor tompa dörej jelentette a vész közeledését. Egy zápor, intően előzte meg a kitörést. Egy negyed óra múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyen lapátolni lehetett a jeget, s a nyugatra néző ablakok üvegei. Százanként, csörögve hullottak az utcákra. Félóráig tartott a vihar. Ha magas pontról, avagy csak a vár dél-nyugati bástyáiról nézzük a Krisztina és Rácz-várost, egy teknőfenék gyanánt tűnik fel. A budai hegyek minden oldalról, a svábhegy, a János hegy, eminnen a Gellért, a várdomb, úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése. Még a Duna felé is egy csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat. Egyetlen lefolyása a hajdan Paulus-, most Ördög-ároknak nevezett csatorna, mely egy részben nyíltan, más részben a föld alatt s beboltozva, részint a városrész szennyének, részint a hegyi esők vizének ad lefolyást a Dunába.

Az ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok emeltetnek, e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837. pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira. Főleg bűzhödtsége, rondasága miatt panaszkodnak. Beboltozásán s némileg más irányba vezetésén, évek óta dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és határozatlansággal. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elbontott mindent.

Félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az alagútig. s le az Attila utcán, egy tengernek látszott. Képzelhető mekkora víztömeg gyűlt össze percenként e tekenőben. Felülről mind nagyobb és nagyobb mennyiségben rohant, a Duna szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent pedig nem volt lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az ördögárok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott; a Krisztina- és Rácváros közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis fenntartotta, úgy, hogy félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden utca 3—4 lábnyira, helyenként egy ölnyire, a legmélyebb pontokon még magasabb víz alatt állott.

Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek, mennyi érték pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani? Mennyi emberéletet? Még nem tudjuk. A viharkor mindenki házába húzódik, ott véli legbiztosabbnak magát; s mikor a veszély már megérkezett, sok helyen nem volt idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd csak napok, hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol; e jó öreg víz gondoskodni szokott, hogy az elveszetteket, a soká keresők, végre is megtalálják! Akiket el nem sodort az ár: azokból sokakat a víz iszapjából, a romok közül vettek ki.

Szombat levén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett elég áldozat. A vihar, mely egész szőlőkerteket, földestől, tőkéstől a völgybe sodort, mely nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely öt-tíz mázsás köveket, mint egy forgácsot ragadott magával alá. Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár hétre járhatatlanná tette. Vajon okulunk-e valaha?

-á—r

A SZENTENDREI-ÚTON. FELHŐSZAKADÁS A FŐVÁROSBAN PÜNKÖSD HETÉBEN.

Kép szöveg nélkül. A Szentendrei út még pusztaság. G.

Az árvíz rombolásai Budán. (1875. 28. 438.) A Rácfürdő környéke talán legtöbbet szenvedett a bősz elem dúlásától. A tabáni templom s a fürdő között elterülő keskeny, lejtős téren nincs egyetlen ház sem, mely ne mutatná az árvíz romboló tevékenységének nyomait. Félig vagy egészen összedőlt oldalfalak, bezúzott ablakok, széttört ajtók és vakolattól megfosztott falak olyan képet kölcsönöztek egy héten át e térnek, mintha egy elkeseredett utcai harc színhelyéül szolgált volna, s rajta egész garmadája pattant volt szét a faldöntő gránátoknak. A szerencsétlenség után egykét napig alig lehetett járni e téren, melyen még a végzetes nap déli óráiban is mozgalmas vásári élet uralkodott. Az iszap és sár lábnyi magasra borította a kövezetet, telehintve törmelékkel es apróbb-nagyobb kövekkel. Maga a Rácfürdő, e fénnyel és mintaszerű célszerűséggel berendezett épület, siralmas képet nyújtott a vész után. Az ördögárok magasra dagadt vize falakat és bolthajtásokat tört át, összerombolta a térre néző kőborítást, iszappal és sárral hordta tele az udvarokat és folyosókat, s a szó szoros értelmében elnyelte a fürdőhöz épített vendéglői helyiséget, melynek helyén most egy mély örvény tátongott. Szakadatlan munka után sikerült a héten megtisztítani a fürdőt a beléje gyűlt iszaptól, s nagy részét ismét megnyitni a közönség használatára. De sok kőműves-munkára lesz még szükség, míg a külső falak nem fogják többé mutatni az árvíz pusztító hatalmának nyomait. Ha fölmegyünk ama szűk sikátorba, mely a Rác fürdőtől vezet a Szarvas tér felé, s aztán jobbra kanyarodunk: az ördögárok m|g boltozatlan partján egy összedőlt házat látunk magunk előtt. Ez azon hely, hol az árok medrében helyet nem talált víz iszonyú erővel benyomta, a házak hátsó falait, pillanat alatt a szobák tetejéig dagadva föl, s kiöblítve azokból mindent, mit bennük talált. E romok, melyekből szívrázó nyomor rí ki, nem rég még szegény, de tisztességes munkáscsaládoknak szolgáltak lakhelyként. Ma szinte istenkísértés beléjük lépni, ha mindjárt derék utászkatonák megtámasztották is még megmaradt falaikat gerendákkal, nehogy az első szélroham halomra döntse az alámosott, omlatag falakat.

A munka serényen folyt itt az egész hétén át. A látszólag épen maradt házakról is kitűnt, a hatóság kiküldött mérnökei által végzett vizsgálat után, hogy egytől-egyig súlyosan meg vannak rongálva. Mindenütt támaszokra volt szükség. Az utászok lejárót készítettek az árok medréhez, hogy megtisztíthassák azt az ár által' odahordott szeméttől, iszaptól, törmeléktől, falmaradványoktól, mik újabb vész okozói lennének, ha ott maradnának…A parton gőzgép dübörög. Tűzoltók szivattyúzzák kora reggeltől késő estig az árok vizét, mely aztán kaucsukcsöveken a csatornákba vezettetik, hogy lefolyjon a Dunába. Az ördögárkot ugyanis el kellett zárni torkolatánál, nehogy az utóbbi napok nagy esőzései által megdagadt Duna magasabbra szöktesse föl benne a vízállást.

A VÍZÁR ROMBOLÁSA BUDÁN 1875-ben

Felső sor három kép:

A Buda-újlaki templomnál. A rácfürdőnél. Adakozás a károsultaknak A fogaskerekű vasútnál. A rácfürdőnél

Alsó sor két kép:

A Duna parton. Az Attila utcában.

Az árok torkolatánál az eltűnt Csekeő-féle ház helyén egész öböl támadt, melyből most egy kotrógép emeli ki a törmeléket és iszapot. Vájjon nyomára fognak-e akadni azon súlyos vasszekrénynek, mely a Mauks-féle házból tűnt el, magában foglalva egy törekvő, derék kereskedő hosszas munkásságának összes gyümölcseit? Az árok- s az Attila-utca mentén szívrázó kép tárul eléd. Ott ülnek vagy támaszkodnak a falhoz a vészes éj szerencsétlenjei, tányérral kezükben…

De nemcsak itt, hanem temérdek más ponton is megdöbbentő nyomait látod az árvíz rombolásának. A császárfürdőn túl fekvő Buda-újlaki templom még a múlt hét végén is olyan látványt nyújtott, mintha a pokol valamennyi gonosz szelleme dúlt volna benne. A hegyekről lerohanó zuhatag a templom északi oldalán emelt falnak nekidőlve, azt pár pillanat alatt tövig ledöntötte, majd utat talált magának a kriptába, s e nagy űrt alig negyedóra alatt annyira megtöltötte, hogy a megdagadt víz ketté repesztette a kripta boltozatát, roppant erővel bugyogva föl magába az egyházba. Az ár borzasztó rombolást vitt itt végbe. Halomra döntötte a padokat, fölforgatta a sekrestye nagy szekrényeit, fölhatolt a főoltár talapzatáig, s hogy a borzalom teljes legyen: szétzúzta a kriptában elhelyezett koporsókat, koponyákat és egész csontvázakat ringatva a hullámok tetején.

A városon kívül, a lóvonatú fogat és fogaskerekű vasút mentén lépten-nyomon ijesztő képeit lehetett látni a felhőszakadás rombolásának, daczára annak, hogy katonák és munkások vállvetve dolgoztak a medrekké kimosott utak helyreállításán, a lezúdított sziklák, kövek es iszap eltávolításán, s a két pálya megrongált, sőt helyenként teljesen tönkretett vágányainak helyrehozásán. Az ár főleg a svábhegyi fogaskerekű vasútnak okozott nagy károkat, hidakat és gátakat söpörve el magával. Az alant fekvő szántóföldek és rétek nagy része siralmas látványt nyújt. Tele vannak hordva iszappal, törmelékkel, hogy alig látszik nyoma, miképp itt művelt föld volt. B. N.

AZ 1838-ki ÁRVÍZ B. N. (1876. 11. 161. címlap.) Új s az előbbihez hasonló veszedelem kerülgeti még egyre a fővárost, melynek elöntött részeiből nemcsak hogy el nem takarodott még a február 25-iki árvíz, hanem a még megkímélt részeket is fenyegetően kezdi veszélyeztetni. Ez aggasztó helyzetben kétszeres érdekkel bír a már-már feledésbe ment árvíz-emlékek felelevenítése,

A Terézváros nemcsak jelenleg a főváros legnépesebb városrésze, hanem az volt már 1838-ban is, 1381 házat számlálva az árvíz előtt. S e nagy városrész, mely egymagában is tekintélyes város, csakúgy elpusztult ama három rettenetes márciusi nap alatt, mint a valamivel kisebb Józsefváros, s a sokkal csekélyebb terjedelmű és népességű Ferencz város. Az 1381 ház közül csak 166 állt épségben a vész után; 811 bedőlt, 404 pedig félig rommá vált.

A Terézvárost 1838-ban, midőn a Duna kiöntésének veszélye már-már elkerülhetetlennek látszott, nem féltették az árvíztől. Egyáltalán az időben egész a döntő percig csodálatos optimizmus uralkodott a pesti lakosság körében. A legrosszabb bekövetkezését alig akarta elhinni valaki. Pedig a jég- és vízviszonyok már egész március első felében a legrosszabbal biztattak. Pest alatt, a Csepel sziget felső csúcsánál óriási jéggát képződött, mely jobbadán a folyam medrének fenekéig ért, s az enyhe időjárás folytán megdagadt víz és felső jég lefolyását lehetetlenné tette. Március 6-án a 18 lábnyira dagadt folyam. Elöntötte Buda alacsonyabban fekvő részeit, 13-án délben pedig, szaporítva azon víz által, mely a kisoroszi jégtorlasz megtörése folytán szabad lefolyást nyert.

Pestet akkor felülről a váci, alulról a soroksári, a Duna part mentén pedig a Wurm-háztól egész a Hímző utcán alól terjedő töltések védték. (Az utóbbi töltést jelenleg a rakpart helyettesíti.) Az előbbi töltésekről azt hitték, hogy azok a legnagyobb árvízzel is fognak dacolni. A Duna sor mentén emelkedő töltés iránt, mivel az alacsonyabb volt, kevesebb volt a bizalom, de még március 13-án este is, midőn a napközben megindult, de a Csepel sziget s nádorkert között megtorlódó jég rohamosan dagasztotta a vizet, „csak a Duna mellett fekvő mélyebb utcákat féltették az árvíztől." Azonban sokkal borzasztóbb történt. Esti 9 órakor „szélvészes dühösséggel" csapott át a víz a Duna sor gátján, úgyhogy a belváros nagy része csakhamar víz alá került. A Terézváros csak rövid ideig maradt megkímélve hasonló sorstól, mert már éjfélkor a váci töltés, nem állhatva ellen a roppant víznyomásnak, kettészakadt. A sodró zuhatagokban berohanó ár aztán csakhamar elárasztotta az egész városrészt.

A mentés munkájára csak reggel felé gondolhatott a bátor férfiak azon kis csoportja, mely megtartotta hidegvérű nyugalmát e borzalmak között. De minő akadályokkal kellett küzdeniük! A csónakok csekély száma miatt csak lassan folyhatott a hősies tevékenység…

A bátrak csoportja, melyből Wesselényi nagy alakja lélekemelőn magasodik ki, szembe szállt minden veszéllyel.

BARÓ WESSELÉNYI MIKLÓS NAPLÓJA AZ 1838-IKI PESTI ÁRVÍZRŐL. (1888. 41. 666.) Wesselényi naplójának eme részletét fia, báró Wesselényi Miklós úr szívessége folytán közlünk, P. Szathmáry Károly Közreműködésével.

Az 1838-iki árvíz a német Pestet sodorta el és a nagy csapás után hamvaiból fölemelkedő magyar főváros újjászületése e napokkal kezdődik. A főváros nagyvárosi korszakát is e napoktól lehet számítni. Az árvíz tabula rasát csinált, s az előbbi szerény lakások helyére már jóval szilárdabb és nemesebb ízlésű házak emelkedtek.

Március 13-ikán kedden írtam. Szép nap. A jég körül jártam. Temérdek ember a Duna partján. A kaszinó vendéglőjében ebédeltem. Ebéd alatt indult meg a jég; darabig csendes méltósággal robaj nélkül ment, később megállott s az emberek újra kezdettek rajta járni. 5 órakor újra megindult s nem sokára tornyosulni kezdett s főni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngni készülő Dunának. A víz már partjain túl lejtett…A bőszült folyam a váci töltést átszakasztotta, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja majd minden azt hitte, hogy már kiöntötte mérgét. ..A Duna felé siettemben víz még csak szivárgott át a kis gáton. Haza menvén lovat nyergeltetni, midőn a város piacára értem, már omlott a hullám a váci-utcán lefelé, bajjal tudtam ezzel szembe, s csaknem hasig vízben lovagolni…

Haza küldtem köntös és felső ruha után, későn érkezett azzal János, mert már egy darabig ladikkal kellett jönnie. Mihelyt felöltözhettem, csónakot keresni indultam a Sebestyén-piacra, ott jövő-menő hajókat s temérdek népet találtam. Egy ladikra ültem, mellyel épen Havas szenátor jött. Vele a belváros utcáin eveztünk s a Váczi-, Kishíd-, Aranykéz- és más utcákból hordtuk a menekülteket. Evezni és kormányozni kezdtem s a nevezett és a Leopold-, Kalap- és Apáca-utcákból többször rakodtunk meg…E tájon számos hajók jártak le és fel, s talán több, mint amennyire szükség volt. A segíteni sietők közt kevés ismerőst, s mágnásaink és ifjú uraink közül egyet sem láttam…

Már csaknem 12 óráig folyvást és szakadatlan evezvén és dolgozván, átázva s elkényszeredve kifogytam erőmből, hajósaim is újra enni és nyugodni akartak s a munka további folytatására reá nem vehettem. Ettem és ittam, mi jól esett a temérdek fáradság után s annak érzetében, hogy megérdemlem falatomat.

*

Báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. - 1850.) az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa. Wiki

Wesselényi II. rész. (1886. 42. 682.) Prónay Albert is előkerült, kapitány Behrend-del, más hajón, melyet valahol rekvirált, ő is darabig tovább evezett…Többször megtörtént, hogy házak és fedelek, honnan öregeket, asszonyokat, gyermekeket és csecsemőket szedtünk le, alig távoztunk velük egy-két száz lépés- vagy ölnyire, rémítő robajjal zuhantak az egy, sőt helyenként két ölesnél is mélyebb hullámba.

Volt egy lámpásom s egy templomi nagy viasz-gyertyám. Öt óra tájban megint Teichgrabernek adtam hajómat által, hogy azzal visszajövetelemig dolgozzon. Gyermekeimet indultam keresni s éreztem, hogy szabad s illő szívem ezen vágyát most már teljesítenem. Az Országúton s Hatvani-utcán még találtam szárazat s csak helyenként kellett gázolni…

Károlyi György háza előtt egy veszteglő hajót találtam, melyet ő egész este és éjjel ott tartott. Nyíltan megmondtam neki, hogy ezt tenni most nem szabad, s hogy minden perc egy-egy elveszett élettel bélyegez ily önség szülte tettet…Két hajóval útnak indultunk. Megint a magam helyén s teljes erőben éreztem magam. Mindezen rémítő jelenetek közt, melyeknek eddig a hullámok tetején voltam, számtalan keservet és gyötrelmet, de sok édest és mennyeit éreztem…

Bútorok úsztak a romok közt, s mindennemű portékák, sok véres verejtéknek gyümölcsei, s azok közt vízbe fúlt lovak és marhák. Tükrök, családi képek, zongorák, ágyak, ágyneműk, bölcsők, gerendák, ládák, kapuk, cifra ruhák, kalapok, fegyverek, borzasztó vegyületben lebegtek a vízen vagy függtek a düledékeken, mint a bőszült elem kegyetlen szeszélyének játékai. Mind ezeknek tulajdonosaik vagy a romok közé temetve, vagy ínségük és veszteségük marcangoló érzésére megmentve…Mind ma, mind a múlt éjjel legborzasztóbb volt az, hogy sok ház előtt kellett elmenni, melynek kapuján a szinte boltozatjáig emelkedett víz miatt beevezni nem lehetett, s az épület hátulsó részéből harsogó kiáltásokat hallani kellett, a I nélkül, hogy a szerencsétleneken segítni lehessen…

Az éjjeli és mai feszült munka, ázás, fáradság, sebek ós ütések pihenni kényszerítettek. Levetkeztem s kevésre ledőltem, a lankadtság erőt vett s elaludtam. Miután vagy egy óra múlva felkeltem, nem tudtam már hajót kapni, bármennyire kértem, bármit ígértem, az ablak alatt elevezők közül egy sem állott meg, s így kínos munkátlanság közt kellett a református templom s a Cukor-utca felől a segélykiáltásokat hallani. Éjjel érte el a víz magassága legnagyobb fokát; a fő grádusok negyedik fokáig jött. Ekkor 29 láb 7 hüvelyk s 5 línea volt a Duna legalsó állása felett.

Wesselényi III. rész. (1886. 43. 698.) 16-án, pénteken reggelre szállni kezdett a vízözön. Azon hajó, melyet tegnap, ma reggelre fogadtam volt, nem jött el, s mást kellett szereznem. Emberek már nem igen voltak menteni valók s kik még némely épületek hátulsó részeiben lehettek, azokhoz még férni sem lehetett…A környékbeliek, sok helységek s birtokosok, mihelyt a szerencsétlenség első hírét vették, vetélkedve küldöttek az eleséget a városba s a szekereket a város széleire a távozók számára…

Az invalidusok épületében sok ezer kapott menedéket, a vármegye háza s a Ferenciek kolostora is tömve volt. P. Albachnak szobájában — mondják — egy egész leánynevelő-intézet tanyázott. E helyeken kívül csak a Szerviták, a József- s a Nagy-piacnak egy része maradt szárazon. Ma már sok kenyeret hordottak s osztottak szét; húsban sem volt szükség. A Ferenciek piacán szabadban vágták s árulták a húst…Az Üllői-útról befelé menve, a református templom grádicsai tetején éppen az ajtó előtt láttam két hordó bort csapon s egy marhát nyúzni, melyet épen akkor ütöttek volt le. A víz dél óta szemlátomást szállott, s már estig néhány lábnyival apadt. Azonban a belvárosban még most kezdtek az épületek inkább hasadozni s roskadozni. Mint a pincékben a víz fogyott, úgy növekedett sok pince és épület süllyedése és repedezése. A Károlyi-háznál is jónak láttam a gyermekeket oly szobába költöztetni, mely alatt pince nincs…

Vagy nyolc csónakot küldöttem szót, ezek estig, amit csak lehetett, felkutattak s még mintegy harminc eléhezett embert mentettek meg….Lónyay* emberséges és értelmes ember; anélkül, hogy magát vakon vezettetné, hallgat másra is; nem idegen helyes tanácsot elfogadni. Ö a nádorral közvetlen összeköttetésben áll, egyenesen tőle veszi a rendeleteket, s neki teszi jelentéseit…Midőn vacsora után haza mentem, nagyon fáradtnak érzettem magamat. Az eddigi képtelen feszültség már szűnvén, most minden tagom fáj és lankadt.

*Lónyay János, a veszély idejére kinevezett kormánybiztos

Wesselényi IV. rész. (1886. 44. 718.) 18-án, vasárnap. A megromlott kutak rossz vize elrontotta gyomromat, s ez nem igen hagyott aludni. Reggel a vármegye házához mentem. Lónyay több javaslataimat elfogadta, főként arra igyekeztem figyelmessé tenni, minő szükséges az embereknek minél előbb munkát adni, sőt munkára kényszeríteni, mert nagy tömeg henyélő ember mindig veszedelmes…Az emberek foglalatosságáról s élelméről gondoskodván, hogy szükséges hajlékuk is legyen, bódékat kellene künn a szabadban felállítani s a katonaság sátorait. Van itt 10 ezer emberre való sátor. A barakkokra bőven elég deszka van…

Széchenyinek is szóltunk; ő félvállról vette, mint mindent, mi nem tőle ered…A Duna partján levő helységek állapota felől szomorú hírek váltották egymást fel. Én javallottam, hogy küldetnék a Csepel szigethez legalább egy gőzhajó eleséggel, s a menekülök felvételére, és hogy mennének a gőzhajóval több nagyobb és kisebb hajók és csónakok, melyek a sziget víz alatt fekvő helységeihez evezhessenek. Dubroviczky is ezen véleményen volt, de gőzhajót még most nem kapott s dereglyét is csak négyet.

Lónyayval és Dessewffy Auréllal szóltam a henyélő nép dolgoztatása, szorosabb felügyelet alá tétele, s a dolgozni nem akarók inneni eltávoztatása iránt. Kértem, hogy ez iránt a nádorral is okvetlen és egyenesen szóljanak. Auréllal úgy beszéltem, hogy ő az aláírás fejét még este a nádortól visszahozván, azt mindjárt lefordítjuk magyarra, hogy az éjjel még kinyomhassák Trattnernél. Ez iránt meg is tettem a szükséges rendeléseket. 10-kor visszamentem a szervitákhoz, de Aurélt nem találtam, azonban az ott levő impurumból (piszkozat) a magyar fordítást megtettem.

Wesselényi V. rész. (1886. 45. 730.) 21-én, Szerda. Aurél halott-kísérő pofával előadta, hogy a királyi biztoshoz egy parancs érkezett, mely által megparancsoltatik, hogy nekem semmi dologban befolyásom meg ne engedtessék, és hogy ez nekem szép móddal adassék tudtomra…Erezvén magamban erőt és tehetséget tenni és sokat tenni, erőmet és tehetségemet ez alkalomra a kormány szabad rendelete alá adtam. Ezt nyíltan tettem, s a független férfi teljes készséggel és nyilván fogadta és teljesítette a kormány biztosának parancsolatit. Midőn ettől eltiltanak, s ennek következtében kénytelen nemtelen tehetetlenségbe lépni vissza, ezen visszaléptetés okának is nyilvánosságban kell lenni. Mondtam neki, hogy ha én a tilalmat senkinek sem beszélem, úgy vagy senki sem gyanítja visszavonulásom okát s engem is méltán fog minden kigúnyolni, hibáztatni, ezen esetre kötelességem a valódi okot tudatni; ha pedig kitalálják a valódi okot, úgy elbeszélésem nélkül is tudatni fog a tilalom.

23-án, Péntek. Helmeczyhez mentem. Szólni akartam neki, próbálná meg nevemet valamelyik tudósításába bele tenni, hadd lássuk, a Cenzor minő buzgalommal fogja kivonni. Még elé sem kezdettem ezt, midőn az öreg mutatja mai lapját. Elbámultam, hogy nevem s minden mi rólam van, nem maradt a rostában. Mit nem tud a megijedtség tenni: még egy Cenzort is a becsületességig tud porhanyósítani; de jöjjenek csak kissé víz-borzalmaikból magukhoz, akkor jöjjön valaki nekik az én nevemmel…

Széchenyi még tegnap este kért, mennék ma hozzá. Tíz óra után lépek be szobájába, fekve találom s nagyon rossz színben; az éjjel rosszul s ma reggel — mondja — kínos görcse volt. Egy falkát össze-vissza beszél, kormány, ingerültség, sok jó kezdetnek túlság általi elrontása (ein Stich mit der Mistgabel auf mich). Reá is oda fenn haragszanak s azért, mert felőlem, engem pártolva mondott. A legszebb vállalatok összeeséssel fenyegetnek, — én annyiban voltam akadály, — oly sok kárt tettem, persze nem rossz szándékból. Mondja, ne vegyek a mostani dolgokban semmi részt. «Vous avez fait vôtre táche >>: hadd már a dolog elrendezését nekünk, vénasszonyoknak, kik azt, mit te, nem tehettük. Alá se írjak, vagy legalább igen keveset…

* * *

Eötvös Károly: A szegedi vész. (1879. 11. 177.) Épen harminchárom éve annak, amikor Európa egyik vízmű-építészeti tekintélye Paleocapa Péter velencei mérnök gróf Széchenyi István kértére a Tisza-szabályozási terveket és műveleteket megtekintő, szakértő gondos szemével megvizsgálta, s a tudomány meggyőződésével kimondta, hogy a Tisza-szabályozás elfogadott rendszere előbb-utóbb Szegednek, a legnagyobb magyar városnak, az alföldi magyarság anyafészkének végveszedelmét idézi elő. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok millió forint bele lett ásva a Tisza töltéseibe a jobbparton és a bal parton, sok aggodalmas agy és sok szakférfiú megemlékezett Paleocapa jóslatáról, de a Tisza-szabályozás rendszere maradt a régi.

Három évvel ezelőtt már komoly veszély fenyegette Szeged városát. Harminc év alatt jobbról-balról hatalmas töltések készültek a Tisza partjain. Kétszáznegyven mérföldnyi csavargó medrének hosszúsága az átmetszések által egy harmadrésszel megrövidült. A természet alkotta nagy medencék, az óriási árterek és öblök a Tiszától elzárultak. Az áradat, melynek hullámai egykor három hét alatt érték el Szegedet, most oda hömpölyögnek négy nap alatt. A meder iszaposodása folyton nagyobb lett. A felső és közép Tisza szabályozva levén, az ár ellenállhatatlanul tódult Szeged felé, miután az alsó Tiszánál még nagy kanyarulatokkal kellett küzdenie. Minél magasabbak lettek a töltések, annál magasabb lett a Tiszának árja. Három évvel ez előtt szegedi férfiak vaskarja és fáradatlan elszántsága megmenté Szegedet. Most már eljött az utolsó óra, a pusztulás ideje. Az elemek hatalma erőt vett a szegedi nép hősi kitartásán. Szeged városának el kellett pusztulnia.

Áttörhetetlen gát védte Szegedet a Tisza felöl. Ezt a gátat maga Szeged emelte. Ezen nem tudott győzni az elemek hatalma. Szeged népe, népének vénjei és okosai a várost körös körül. gáttal akarták körül venni. Jöttek a tanult emberek, az ő tanácsuk győzött a szegediek józan okosságán. Az ő tanácsuk abból állott: Algyőn felül a percsorai gátat kell fölépíteni, mert e gát lesz az, mely megmenti Algyőt, Tápét, Dorozsmát és Szegedet s e négy községnek, városnak húsz négy-szögmérföldnyi határát. Ha pedig a percsorai gát valamikor ketté szakadna: Szegedet megvédi északról a Baktó-szillér*-i gát, keletről az alföld-fiumei vasúttöltés, délről pedig az államvasút töltésvonala, belső körgátra tehát nincs semmi szükség. Ebből állott a bölcsesség és ez a bölcsesség lett Szegednek örök veszedelme. A percsorai gát kettészakadt, s Algyő, Tápé, Dorozsma és Sövényháza víz alá jutott, s a roppant tereket és rónákat végignyargalta az áradat. Az alföld-fiumei vasúttöltés is ketté szakadt s a nagy magyar városnak bekövetkezett végső pusztulása. A szegedi nép kifáradt. Étlen és álmatlan nyolc napon és éjszakán át lehanyatlott a karok izma. És otthon a nő, a gyermek az ősi hajlék, a kis ingó érték, apró barom, lábas jószág, mind a gazdát várta, a ki majd, ha jön a vész, meg fogja menteni.

És jött a vész. Éjjel jött és rettentő vihar volt kísérője. Kedden este még nyugodtan nézték a nyugvó napot sokan, a kik szerdán reggel már nem láthatták a kelő napot. Tenger volt az, a mely bekergette hullámait Szeged utcáiba, Szeged házaiba. Mire a nap fölkelt: a régi Szeged nem volt többé a föld színén, hanem ott vonaglott a víz fenekén.

Hetedfél ezer házból állott egykor Szeged városa. És a hetedfél ezer házban lakott örömben és boldogan hetvenezer magyar ember. Huszonnégy óra alatt összeomlott ötezer ház, ötvenezer magyarnak ősi hajléka. S romjai alá temette múltnak keresményét, jelennek örömét, jövendőnek reménységét. S romjai alá temetett embert és állatot, öreget és ifjat, beteget és csecsemőt, nőt és férfiakat százanként és ezrenként. S a pusztulásnak nem lett vége ezzel. Az ár újra nőtt és a vihar újra rombolt a második huszonnégy órában is...Hetvenezer lélek menekülése éjben, viharban, meleg nélkül, ruha nélkül, vigasztalás nélkül. Rettentő éjszaka és még rettentőbb nappal. Az éj elfedte a nyomort, a nappal megvilágította azt. Haldoklók nyögését, élőknek jajhangjait elnyelte a rohanó árnak zúgása. S élők fölött, holtak fölött és az áradat fölött süvöltött a vihar.

Szeged nincs többé, Templomai és tornyai mutatják csak, hol álla egykor Szeged városa. Népe szétszórva mindenfelé. Új-Szegeden, Szőregen, Hódmezővásárhelyen, Temesváron, Budapesten, hajókon, szigeteken, szétszórt tanyák maradványain, ínségben és nyomorban, itt-ott, mindenfelé, lehet csak megtalálni a szegedi népet. De Szegeden meg nem találhatni. Ott csak egy nagy városnak emléke nyugszik s egy gazdag városnak semmivé lett milliói enyésznek az iszapban, zajló áradatnak mélységes fenekén. Szeged még fölépül. Föl kell épülnie…

Szeged volt. Magyarország térképén most üres a hely, a hol egykor Szeged állott. De e helynek nem szabad sokáig üresen állani. Egy szó hangzott egykor a végtelenben: legyen világosság. És lön világosság. A magyar nemzet egyesült és elszánt akarata mondja ki a szót: legyen Szeged. És lesz. Nagyobb, dicsőbb, gazdagabb és boldogabb, mint egykoron!

*Szilléri-Baktói fő csatorna - Csongrád megye

*

Paleocapa Péter, olasz mérnök, cs. kir. építési főigazgató, később olasz miniszter. (1789-1867) 1845-ben József nádor Magyarországba hívta a Tisza-szabályozás terveinek felülbírálása céljából.

*

A szegedi nagy árvíz volt a török kor óta a drámai hatást gyakorló esemény, a szegedi városkép fejlődésére. 1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2 órakor betört a víz, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott ugyan, és döntő csapást mért a város ősi életformájára, sajátos egyéniségére, de ugyanakkor a modern fejlődés páratlan lehetőségeit is megnyitotta előtte. Wiki

Az árvíz pusztítása Szegeden. (1879. 11. 177.) Szeged városa nyolc napig viaskodott az árvíz ellen. Mindenki tudta, hogy borzasztó csapásnak kell bekövetkezni, ha az áradat fékét veszti. A város e lapos vidék egy völgyében terjed el, s alig van egy-egy pontja, mely magasabb a Tisza jelenlegi vízszintjénél, az az áradás pedig, mely a várost megkerülte, két lábnyival magasabbra duzzadt fel, mint maga a folyó. A házak legnagyobb része vályog; legfeljebb az alját képezi néhány téglasor. Még az erősebb kőházak sincsenek mély alappal építve; még az emeletes házak egy része is pince nélkül épült, keskeny, alacsony fundamentumra. Maga a talaj pedig homok, mely átázik, laza lesz és megroskad gyorsan. A víz eláztat itt mindent. Szegeden bent a városban nem járt eddig a Tisza árja.

A vízár e hó 5—6-ika közti éjjel intézte első szilaj rohamát az alföld nagy városa ellen. Ekkor szakította át a várostól éjszakra levő percsorai töltést, aztán nekizúdult Algyő és Tápé Tisza parti községeknek és elsöpörte. Egy másik rohanó ár a Szeged mögött, a folyótól elég távol eső Dorozsmát pusztította el, s ezzel körülfogta Szegedet, melyet az osztrák állami vasút, az alföldi vasút töltései és a baktói töltés védtek. Az elöntött községek és tanyák lakói a vízből kiemelkedő töltésekre menekültek, s ott töltöttek napokat. Egy részük Szegedre futott, aztán szertevitték őket Vásárhelyre, Szentesre, Csongrádba, Temesvárra. Szeged pedig védte és erősítette belső töltéseit. E hó 8-ika és 9-ike borzasztó küzdelmek közt telt el. A lakosság már csak saját vagyonának megmentésére gondolt, erőszakkal kényszerítve sem akart a közmunkára menni. Előkészületeket tettek a menekülésre. A főváros felé a vasúti közlekedés már megszűnt, csak Temesvár felé jártak vonatok.

Az emberek menekültek a túlsó part felé, Új-Szegedre, melyet hajóhíd köt össze a várossal. A legtöbben azonban azt hitték, hogy a házak elég oltalmat nyújtanak, s otthon maradtak. A víz legelőször a Rókust, aztán a felső várost lepte el, s 3 órakor már a város nagy része el volt öntve. Zúgva járt az áradat utcáról-utcára, s néhány pillanat alatt már torlaszokat emelt gerendákból, deszkákból, házi szerekből, aztán pedig ólakból, háztetőkből, bútorokból; föltépte hamar a deszka-járdákat is, s e torlaszok közt lehetetlenség volt csónakkal járni és a mentéshez fogni…

Három-négy belvárosi utca kivételével sehol sem lakik senki. A közintézetek, templomok, hivatalok mind víz alatt vannak….A vihar egész nap dúlt, s estére még erősebb lett. Az időjárás egészen télire fordult, keményen fagyott. Újabb csapás a szegény födélnélküliekre, kik a szintén vízben álló vár bástyáin, a töltéseken, vagy Új-Szegeden szabadég alatt szenvednek. Új-Szeged 150 háza csak egy parányi résznek nyújthat oltalmat. A vasúti vonatokon és gőzhajókon pedig nem akarnak elmenni, mert remélik, hogy holmijukból talán még valamit megmenthetnek…

A képviselőház március 13-ki ülése kizárólag Szeged és környéke szomorú sorsának volt szentelve. Tisza miniszterelnök jelentést tett a mentés és élelmezés körül történt intézkedésekről… Eötvös Károly indítványt tett, hogy az árvíz által sújtott vidéken az adóbehajtás azonnal felfüggesztessék s a szegediek segélyezésére egy millió forint szavaztassák meg. Tisza miniszterelnök az adóbehajtás felfüggesztését megígérte, de a segélyezésre nézve a kormány maga akar javaslatot tenni. Több felszólalás után a ház azt határozta, hogy Eötvös indítványát a kormány javaslatával együtt fogja tárgyalni. Törs Kálmán Szentes veszedelmére figyelmeztette a kormányt s oda katonaságot kért küldetni. A ház végül elhatározta, hogy a következő napon nem tart ülést…

A fővárosból naponkint mentő csapatok mennek Szeged vidékére. De csak azok tehetnek valamit, a kik csónakkal is el vannak látva. Tengeri matrózok is érkeztek, s a bécsi magyar tanulók egy csapatja e hó 13-án utazott át Budapesten Szegedre, több csónakkal.

Szeged hajdan és az imént. I. Bakay Nándor. (1879. 14. 218.) Nem védte korábban Szeged városát semminemű töltés. A Kis-Tisza parti házak talaja oly természetes magaslatot képezett, hogy oda víz nem hatolt be soha. A város felső végén élénkebb kalmár-sürgés; a Tisza parton hajósok zaja, erdélyi sóshajók serege, felső-magyarországi fenyőtalpak sóval, az erdélyiek deszkával, tűzifával megrakva.

A felsővárosi őslakók halászok és hajósok voltak. Itt gyakran lehetett hallani a vízi tárogatót, az u. n. búvár-kürtöt estenként a hajókon szólani, melynek hangja mérföldekre elhallatszott. A parton kiteregetett hálók 100 öl hosszúságúak voltak s külön hajóról kezelték. Ugyancsak az itteni parton utcákra osztott oszlopok közé felvont zsinegeken halak száradtak, melyekkel Erdély felé nagy kereskedést űzött e városrész népe. Ennek a városrésznek is megvolt a saját központja, iskolája, temploma, mészárszéke és néhány görög boltja. Már kaszinója is volt. Kalmár-műveltséggel bírt.

A Tisza parton volt a vár, egy természetes magaslaton. (Most ez is el van öntve.) Ennek környékén voltak a görög kereskedők, német iparosok, kik ma már szintén mind tősgyökeres magyarok. De volt idő, mikor e városrészben németül is prédikáltak, s József császár harisnyás, parókás, egyenruhás polgárai nagy szerepet játszottak. Most ezek utódai nagyrészt még nevüket is megváltoztatva még arcvonásaikban sem hasonlítanak őseikre, kiknek németországi keresztleveleit a régi céhládákban még feltalálhatni.

SZEGEDI ÁRVÍZKÉPEK: AZ ILLOVAY-FÉLE SZÉLMALOM. — GREGUSS IMRE RAJZA.

A belvárosnak a Tiszától beljebb eső részét nyugati irányban az u. n. Móra városrészt, vagyis a külső Palánkot házépítők és szőlőkerti munkások lakták. Ez a városrész a mostani árvaház felé s a kálvária felé terült el. A belváros belső része, az úgynevezett Palánk, az egykori törökvár külső erősségét képezte s az érintett városrészektől mély sáncok, hajdan cölöpözött barikádok által volt elválasztva. Ezek a szorosan vett belváros körül elterülő sáncok némely részei csak alig 20—30 év előtt töltettek be s itt-ott az ezekkel összeeredt mélységek még most is állnak a város közepében s tátongó űrt képeznek a város testében…

Egy kisded ország. Tegnap még a nehéz időhöz képest tűrhetően boldog, de mindenesetre virágzó ország. Ma egy romhalmaz, melynek feje fölött tenger-áradat csapkod, utcáin új folyamágyakban nem a szelíd Tisza, de a felső vizek, mint a Bodrog, Kraszna, Szamos, Sajó, Zagyva. árjai vadul rohannak.

Szeged romjai (1879. 14.228.) közt még mindig ott van az áradás. Az eddigi apadás csak a magasabb pontokat szabadította föl. A vasúti és kocsi közlekedést sem lehetett még helyreállítani. A hajléktalanokra nézve legnagyobb jótétemény most a népkonyhák fölállítása, hol naponkint meleg ételt kapnak a szerencsétlenek. A menekültekből vissza-visszatér egy csoport, de nem tud hová vonulni. A török-kanizsai járásban 12 600 menekült van, Új-Szegeden 4100, Szőregen 5244. Szeged mai népessége : az alsóvárosi töltésen 4000, a belvárosban 7000; a tanyákon szétszórtan 23 000 sanyarog. Szerteszét menekült 38 000. Szende Béla honvédelmi miniszter meglátogatta az elpusztult várost, s monda, hogy a kormány mindent megtesz a város helyreállítására. Mikor a miniszter a csónakkal megnézte az alsóváros és Rókus pusztulását, nem akart tovább menni. A vizet mesterséges módon elvezetik, és óriás gépekkel szivattyúzzák. A harangok múlt vasárnap szólaltak meg először március 12-ikének hajnala óta, mikor a borzasztó vészt hirdették. Budapestről e hó 5-én több képviselő és mérnök indult le, hogy a Tisza árterét és Szegedet megtekintse. A Dunán mennek le Titelig, onnan a Tiszán fel Szegedig, s innen Szolnokig folytatják útjukat.

Szeged hajdan és az imént, II. Bakay Nándor. (1879. 15. címlap)…Ismeretes Kossuth mondása: „Szeged népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult magyar hazám oszlopa, mélyen megilletődve hajlok meg előtted". S ez a meghajlás, ez a szó, keblére tűzte Szeged népének a hazafiság nagy érdemkeresztjét, melyet még eddig sok mások nem találtak fel.

Ettől fogva Szeged népe szemlátomást kezdett szaporodni. A haza egyéb tájairól menekülők itt találták föl új lakhelyüket. 1849-ben, midőn a szabadságharcosok kezéből a fehér cár hordái a fegyvert kicsavarták, Szegeden újra kísérteni kezdett a németesítés. Ekkor tűnt ki Szeged nemzeti ellenállási képességének ereje. Az akasztó, lövető hatalom német rendőrséget adott Szegednek. Ez a rendőrség németül kezdte, magyarul végezte. A tízévi germán uralom ellen már 1858—59-ben nyíltan harcoltunk, nemcsak a városban, de a sajtóban is.

1854-ben a Tisza folyamra nemcsak kimondatott, de rajta tényleg végre is hajtatott, hogy az egykori édes tenger legmélyebb völgyi teknőjében andalgó ős folyó át fog alakíttatni. Ősi jellegéből ki fog vetkeztetni, magas töltésekkel kezdtek szegélyezni, a magas Kárpátok, a tömérdek közép hegyek, s a nagy terjedelmű előhegyek összes vizeit magában egyesítő vén folyót…1855-ben az adóalapot hajhászó, földnevelő osztrák kormány azon meggyőződésre jutott, hogy az országot elfoglalta, de a Tisza nincs biztos birtokában…

Beköszöntött a gőzmozdony, s a távírda; népét homlokon csókolta az újabb kor szelleme, az újabb társadalom nagy vezérelvei tért foglaltak közéletében. Ekkor állt Szeged jóllétének magaslatára. Régi szívóssága, őslakóinak régi nemzeti erényei megőrizték számára eredetiségét… Víz vezetése, gázvilágítása lett. A legelők felszántattak. A pásztorélet megszűnt túlnyomó lenni, a dalos lányok nem jártak a vízre. A kövezetek szaporodtak. A városi zaj növekedett. De szaporodtak az egyletek, s még az Alsóvároson…Könyvtárak kezdtek alakulni, s demokratikus társas élet keletkezett. Szeged gyorsan és folyton népesedett, s nagy polgárváros lett.

Bár közterhei a kultúra követelményei, s a szaporodó államtérnek, s a Tisza szabályozás által óriási arányban növekedtek: Szeged bírta, viselte, férfiasan hordta a terheket. Szeged régi népe hű maradt magához. A jövevények nagyszámú özönlése azonban a belvárosban oly mérvet öltött, hogy az őslakók nyelvbeli olvasztó ereje győzött ugyan ezek fölött is, de a mérsékelt haladás szelleme, s a politikai eltérő nézetek erős tusára keltek, s bizonyos visszahatásokat is szültek. Az őslakók, a növekvő közművelődés, az új jövevények a régi lakók korszellemének behatása által azonban épen most jutottak arra a pontra, hogy a régi kor patriarchális erényei, s az újabb kor szédelgései egymást nem legyőzve, de a fő hibákat kiköszörülve, egyesült alakot nyerjen a város. Éppen e pillanatban érte Szegedet a katasztrófa

*

A tiszai gátszakadás. KANITZER GÉZA. . (1887. 24. 47) Részletes térképet adunk a katasztrófa színhelyéről, megjelölve ama már sík tengerré vált terület egyes nevezetesebb helyeit és tanyáit, alantabb részletesebben leírván a vízáradat rohamos útját.

Emlékezzünk meg Hódmezővásárhely városról, s annak lakosságáról is. A város 54—55 000 lakossággal bír. Felekezeti jellegre nézve mintegy 34 ezerre megy a reformátusok száma, 13—14 ezerre a rom. kat. híveké, a fönnmaradó rész pedig megoszlik az ág. evangélikusok, görög nem egyesültek, zsidók, unitáriusok és a törvényesen el nem ismert eléggé számos nazarénusok közt. A város lakossága, majdnem azt mondhatni, kizárólagosan földműveléssel foglalkozik. Van ugyan kereskedelme és ipara, de az a lakosság és a terület nagyságának épen nem mondható megfelelőnek. Magyarázatát abban találja ezen körülmény, hogy Vásárhely város tanyai és pusztai lakossága egy részről Orosháza községét, más oldalról Makó városát közelebb éri mint a várost, így tehát szükségleteit nagyobb részben a nevezett helyeken szerzi be, valamint ugyanott bocsátja áruba termését. Hódmezővásárhely az alkotmányos időszak beállta óta rohamosan igyekszik a régi elmaradottság hiányait pótolni…

A Tisza folyó régebben sűrűn lépett ki medréből. Legutóbb 1860-ban öntötte el a folyó vize a réti földeket, s ekkor a gátakat megerősítvén, az eddig jobbadán kénye-kedvére hagyott folyót megzabolázták. Az idő óta a réti föld megelevenült. Mindenütt tanyák, kisebb-nagyobb lakhelyek és gazdasági épületek emeltettek és ezer s ezer kis birtokú ember itt alapította meg otthonát. Hogy a dagadó folyó valaha még a vidéket elárassza tengernyi vizével, arra még a mindenkor legreálisabban gondolkozó ottani birtokos egyének sem számítottak. 1860 óta a legnagyobb veszedelem közt is sikerült a védgátakat teljes épségben fenntartani. De a laikus ember tervez, a műszaki tudomány azonban végez. Ez, mondhatni, koldussá tette majdnem ezt a vidéket, s különösen az ott lakó kis gazdákat. A kis-tiszai zsilip rosszul lévén építve, f. hó 1-jén beomlott, s a Tisza folyó rést találván a mélyen fekvő területre, rohamos árral zúdult a réti földekre, magával ragadva az egész zsilipet, a védgát egy részét. Megtöltötte a réti földeken keresztül vezető két csatornát. Ezek a csatornák a magyar államvasút töltése alatt vezetnek keresztül, de úgy ezek, mint a többi nyílások is idejében eltömetvén, a vasúton túli réti és tói földeket az ár el nem lephette s így a város maga ez idő szerint a nagyobb veszélynek még nincs kitéve. A szakadásnál nagy magasságból hömpölyögvén, a csakhamar piszkossá vált áradat lefelé tanyákat, birtokokat öntött el… A magyar államvasút vonala mentén egész Vásárhelyig és a Hód-tavi csatorna közti terület másnap már víz alatt volt, kivéve egyes magas dombokat. A mind nagyobb rohamossággal alázúduló tenger-áradat azonban a magasabban fekvő földekre is rárontott, mint ezt a 84, 85 magassággal jelzett Konstantin, Böhm, Kenéz, Pálfy-tanyák mutatják és a magasabb területről ismét könnyebben a 83 alatti földeket foglalta el. A töltés-szakadás is nagyobb mérveket öltvén, az egyes magasabban fekvő területek megkerülésével az ár egész Gorzsáig elhatolt. A kingeci oldalról pedig az alacsonyabb Návay féle földeket támadta hátba… Szeged város birtoka Porgány mellett, Lele község egész határa, a püspöki földek a major kivételével, Ludas… mind-mind víz alá borult, a hullámokba borítva milliókat érő terméseket. Most már Csanád megye határában lévén a sík tenger egyik oldala, Makó városára nézve egészen közeli lett a veszély s a körgátat és ürmös-gátat erélyesen védelmezi a lakosság…A katasztrófa számítás szerint eddig mintegy 70—80 000 holdat árasztott el, és ez évben itt senki sem arat. Iszonyú pusztulás képe; romba dőlt tanyák, gazdasági épületek és takarmány váltakozva tűnnek fel minden oldalról….

*

A VÁGVÖLGYI ÁRVÍZ FUTTAKY GYULA* (1894. 27. 449) A meglevő adatok szerint ebben a században csak az 1813-iki árvíz volt nagyobb az ideinél, mely oly roppant pusztítást hozott a kies Vág-völgyére. Pedig az utóbbi évtizedekben nagyon sok történt a Vág folyó szabályozására s nem várta volna senki sem, hogy a különben rakoncátlan folyó, épen a nyár közepén úgy elöntse az egész termékeny völgyet, hogy az 36 órán át valóságos tenger legyen. A rombolás, melyet a Vág folyó véghezvitt különösen azért volt oly rendkívül nagy, mert az ár hirtelen szökött fel oly magasra, hogy nemcsak a partokat, hanem a különböző védő műveket és gátakat is átléphette.

Az egész nagy szerencsétlenségben még az volt a szerencse, hogy ahol falvakat ért a vízár, mint pl. Negyednél, a vetésekben nem okozott nagyobb kárt; és megfordítva, ahol a vetéseket lepte el, ott a falvak maradtak menten, mint pl. Farkasd és Trencsén megye számos községe…

A Vág oly nagy és fontos folyó, hogy annak országos szabályozása immár a sürgős teendők közé sorolandó, amely tekintetben különben a kormány tett is hathatós kezdeményező lépéseket. Az alsó szakaszban okvetlenül meg kell tenni még néhány átmetszést, hogy gyorsabb lefolyású legyen. Sokkal nagyobb árterületet kell alakítani, ami már azért is előnyös lenne, mert ez által a belső terület oly értékessé válnék, mint p. o. a Pó-folyónak belső árterülete. Ki kellene építeni a védgátakat oly méretekben és oly sekély lejtővel, és különösen a víz felé ötös rézsúttal, hogy a gátak, úgyszólván, feltétlen biztonságot nyújtsanak akárminő, az idei árvíznél nem magasabb vízmennyiség ellen.

Az árterületen belül le vő földek azért érnek majd sokat, mert egyrészt a kiáradt Vág értékes iszapot hordana rájuk és folyton emelné a területet és másodszor, mert az eddigi tapasztalatok szerint rendesen csak korán tavasszal van áradás, ez is átlag minden 5-ik évben; a zöldár pedig az eddigi tapasztalatok szerint csak 10 évenként egyszer szokott pusztítani. A Vág zsolnai hídja, nevezetesen az alsó, — mert a Kassa oderbergi** vasútnak ott két hídja van a Vágón, — gyönyörű szerkezetű áthidalás, melyet vasútépítés terén oly híres Müller Frigyes tervezett. Most kiderült, róla hogy a kivitelezésen sok hibát követtek el. A pillérek alapozása másfél méterre történt, pedig legalább 3 m. alapozásra van szükség. A bal parti hídfő pedig oly rosszul volt elhelyezve, és oly gyengén alapozva, hogy a víz 60 méter vasúttesttel együtt elvitte. Szerencse, hogy a vasszerkezet oly kitűnő volt, hogy nem zuhant a Vágba.

**Oderberg ist eine 800-jährige Stadt im Landkreis Barnim im Bundesland

*Futtaky Gyula (1850-1895) újságíró

AZ AL-DUNAI ÁRADÁSOK. (1895. 21. 339.) Hazánknak legnagyobb és a forgalomra nézve megbecsülhetetlen folyója újból kiáradt, s a part melletti községeknek és városoknak sok és nagy veszedelmet okozott. Az al-dunai part mellett levő területek rendkívül termékenyek, a tavaszi rendes, de kisebb kiáradások teszik azzá; régen jó legelő, most a töltések kiépítése óta jó búzát, tengerit és konyhai növényeket teremnek. A Dunán való szállítás a legolcsóbb úgy nyugat, mint kelet felé; így nem csoda, hogy a Duna melletti területeken, valamint a múltban, úgy jelenleg is folytonos a letelepülés.

Ilyen újabb települések Titeltől lefelé Temes Kubinyig, vagyis az úgy nevezett I. és VII-ik termékeny Duna - öblökben, Budolfsgnad*, Borcsa, Bárányos és a három székely (csángó) község: Hertelendi-falva, Sándoregyháza és Székely-Keve. Ezek a községek maguk is nagyobb részben, a határaik pedig általában töltések által vannak védve a Duna áradásai ellen.

Az idei védekezés 5.68 méter magasságú vízállásnál már április 4-én kezdődött. Legmagasabb (7-es) volt a vízállás április 17-én, és a védekezés munkája még most is, tehát több mint másfél hónap óta folyik. A május 9-iki vízállás 6,60 méter volt. A hosszú idő alatti védekezés és a legmagasabb vízállás mindennél jobban beszél a bősz elem által okozott küzdelmekről és károkról. A három székely községet nagy töltése és a szervezett társulati működés megmentette ugyan az elöntéstől, de a talajszivárgástól nem; így termésük nagyobb része tönkre ment. Rudolfsgnad, Borcsa és Bárányos községek mondhatni elpusztultak.

Az utcákban mentő csónakok, dereglyék, uszályok és gőzhajók járnak; itt is, ott is még folyvást tart a romlás; koronként egy-egy porfelleg csap föl, ha egy-egy ház a hullámsírba omlik, s hogy a hajlék-temetés egész gyásszá váljék, szünetlen kong a harang, és hull a menekülő lakosság könnye. Nincs más menekülő-hely, mint a hajó; ez visz embert, állatot, poggyászt; a hajó a szegény nép faluja, míg partra nem teheti vagy Zimonyban, vagy Szerbiában, vagy Pancsován. Elismerés illeti a szerb kormányt és a szerb fővámhivatalt is, kik az oda menekülőket és állataikat nemcsak előzékenyen fogadták, hanem ingyen el is látták mindennel.

*Rudolfsgnad, (ungarisch Rezsőháza) ist ein Dorf mit 1753 Einwohnern im Okrug

Nyári árvizek. (1903. 30. 501.) Aratás idejére nagy esőzések, felhőszakadások pusztítottak sokfelé az országban. Legtöbb kárt a Vág folyó okozott, az ország e legrakoncátlanabb folyója, mely alig enged egy esztendőt is, hogy el ne árasztaná a partjain elterülő szép völgyeket. Most is kicsapott medréből, sok helyütt elrombolta a hidakat, vasúti töltéseket, napokra lehetetlenné tette egyes helyeken a forgalom rendes lefolyását. A közelében levő fürdők is sokat károsodtak miatta. Kiáradt a Duna is, így a fővárosnál is. Érzékenyebb károkat itt csak az Ó-Buda fölött levő kültelki vidékeken okozott. Magában a fővárosban inkább volt látványosság, mint veszedelem a nagy víz. A nézők nagy sokasága álldogált a Duna parton, nézve az áradást, mely az alsó rakodópartot is elöntötte. Azóta a feldagadt vizek mindenfelé leapadtak.

Pusztító árvizek. (1912. június) Szomorú pünkösd virradt a délvidékre és Erdély Maros- és Szamos menti részeire.
A napok óta tartó esőzések megdagasztották Maros-Tordamegye, Szolnok-Doboka magye és különösen Krassó-Szörény megye vizeit s a pusztító árvíz milliókra menő károkat zúdított a szörnyű katasztrófa által sújtott lakosságra. Resicabánya, Lugos, Karánsebes környéke víz alatt van. Marosvásárhely és Szamosújvár vidéke úgyszólván egy hatalmas tengerbe fulladt. A fékezhetetlen elem ezreket tett hajléktalanokká és fosztott meg egész vagyonuktól. Sok helyen megakadt a vasúti forgalom, mert az ár elöntötte a vasúti töltéseket, hidakat. 

huszadikszazad.hu/1912-junius

AZ ÁRVÍZ PUSZTÍTÁSAI ERDÉLYBEN (1913. 30. 588.) 1. Összedőlt házak. 2. Megrokkant vasúti híd. 3. A gázgyár környéki lakókat tutajosok mentik. 4. A Sándor János-út. (Ez a négy kép Dicső Szentmárton-ból való, Halmágyi Samu fölvételei.) 5. Kilakoltatják a lakókat a szabadi úton. 6. Összedőléssel fenyegető házak 7. Külvárosi utca víz alatt. (Szabó Pál fölvételei Marosvásárhelyről.) 8. Mezőtelegd főutcája és az Erzsébet-tér. (Borok József fölvétele.) 9 A Nagy-Szamos áradása Bethlen községnél (Zádor Ignácz fölvétele.)

AZ ÁRVÍZ PUSZTÍTÁSAI ERDÉLYBEN

Az erdélyi képekhez, bővebb szöveg nem található. G.

*

Vihar után. Törs Kálmán. (1873. 39.) Ott, a hol Pommeránia és Mocklenburg határa összeér a német tengerparton, a száraz föld kinyújtotta egyik karját, mintha bele akarna markolni a tenger közepébe. Znigst-nek nevezik e kinyújtott kart, melyet csak egy vékony nyak köt össze a szárazfölddel, úgy hogy a környéken már földnyelvnek sem ismerik el s egyszerűen szigetnek nevezik…

A félsziget déli részén van egy Kirr nevű falu. Magasra hányt homok-gátok, öt-hit egymás mögött, védik a hullámok csapkodásai ellen. A legszélső homokgát tengerfelőli oldalát belepték a csigák és kagylók ezrei, s kemény tarka réteget vontak reá egész odáig, a meddig a tenger áradatkor felcsapkodni szokott. A magas homokgát teteje felé meg van jelölve a magasság, a meddig 1694. január 10-kén a tenger földagadt, amikor is az egész félszigetet végig söpörte volt háborgó hullámaival s elpusztított életet, vagyont, mindent. Azután hányták föl a védgátakat olyai magasra…. A vihar apró, hóval vegyes eső szitált a fellegekből s a dübörgő áradat pillanatról pillanatra emelkedett. Mintha csak valami eleven óriás szörnyeteg volna, mely nehéz álmában föllélegzik, úgy emelkedett és ereszkedett a tenger boltozata fel a magasba és le a feneketlen mélybe. Egyszerre, mintha óriások emelgetnének egy beláthatatlan leplet, feldomborult az egész tenger s mélyen nyögő nehéz vonaglással duzzadt a part felé…

A halászok szerencsére odahaza voltak mindannyian, partra vonszolták csónakjaikat s imádkozva várták az ítélet napját. A rettentő orkán reggeli tíz óráig dühöngött. A hullámok vadul csapkodták a partot s az üvöltő vihar egymásután döntögette a tengerbe az évszázados bükk- és cserfákat. Ez idő tájt a szörnyű vihar megállapodni látszott. A szegény lakosok megkönnyebbülve kezdtek föllélegzeni. Korán volt. Az orkán nem szűnt meg, csak pihent. Ezután tört ki csak még egész vad haragjában…Messze a láthatár felé magas széles hegynek emelkedett föl a tenger s borzasztó sebességgel tolult közelebb és közelebb sötéten, feketén mint egy felszabadult pokol. Egy perez alatt eltűnt a hajó a rengeteg vízben, mely a hömpölygő hegyóriás alá temette. A megindult vízhegy mind közelebb tolult, s egyszerre borzasztó erővel neki csapódott a magas partnak s átvetette magát a gát fölött. Azzal tovább zajgott a falu felé. A parton állókat lesodorta lábaikról, sokat közülük magával ragadott, míg mások élettelenül látszottak ott heverni a parton, a mint felettük a roppant víztömeg elzajgott…Az erdő gyökerestül kitépett fáit hajtotta a hullám maga előtt, neki taszítva őket egy-egy kunyhónak, melyet aztán egy pillanat alatt ugy elsodortak, mint egy óriási seprő a hitvány szemetet. A viz teteje nem sokára székekkel, asztalokkal, ágyakkal, padokkal lett tele…

Mintha a könyörülő Isten azon pillanatban meghallotta volna a szerencsétlen gyermekeinek hozzá felreszkető éneket: egyszerre újra megcsikordult a torony tetején a szélkakas. A szél megfordult dél felé. A megfordult szél rövid percek alatt visszakorbácsolta a medréből kihágott áradatot. A víz szemmel láthatólag apadt és elfogyott oly hirtelen a mint jött vala.

Délután három órakor már csak egy enyhe fuvallat játszadozott a levegőben. Ez idő, mely elébb őrületes rombolásában nem találta dühének határát, kiderült, és mosolygott, mint egy ártatlan gyermek. Pedig a mit a kis félszigeten okozott, a pusztítás le nem irható.

Agyonvert, megfulladt emberek, döglött barmaikkal vegyest feküdtek minden lépten-nyomon. A sárga iszapból szomorú házmaradványok meredeztek elő; föld és kert vastagon volt meghordva fövénnyel és romdarabokkal, csolnak és ladikvázakkal, gerendákkal, törött bútorokkal és házi eszközökkel, összevissza minden, — mint egy özönvíz után.

A VÍZÖZÖN PÁRISBAN. Lendvai Károly. Paris, január 28. (1910. 6. 126.) Száz év óta nem áradt így ki a Szajna. Azt sejtik, hogy földalatti szakadékok támadtak, amelyek átölelték a Paris alatti apró patakokat — mintegy húsz ily patakról tudnak - és földalatti földrengések révén megdagasztották a Szajna és Marne folyók ágyát. Ehhez járult a hónapok óta tartó esőzés is

A legszebb városnegyedek egyike, az Orleans-pályaudvar környéke most olyan, mint egy szomorú Velence. Tragikus hangulat az azelőtt pompás paloták között: a sárga, piszkos áradat két méter magasságban folyik a Saint-Germain boulevard felé, ellepte a kapuk felső ívét és zúgva, sisteregve emelkedik mind feljebb. A víz nyomása alatt csörömpölés és mind újabb vízzuhanás jelzi, hogy az áradat betört a lakásokba az ablakokon át…

AZ ORLEANSI PÁLYAUDVAR NAGY CSARNOKA, MELYBEN A VÍZ EMELET MAGASSÁGOT ÉRT EL.

A Notre-Dame körül, továbbá az Institut táján vannak a legrégibb építkezésű házak; sok ily háznak csak a pincéjét öntötte el a csatornák vize, s máris repedések támadtak az egész épületen. Villany- vagy gázlámpákról szó sincs, fáklyákkal világítanak. A mentők és rendőrök hangosan kiáltoznak: - Kiköltözni! - Sokan vonakodnak. A Szajnán mindenfelől különböző bútordarabok úszkálnak, egész kocsik, nagymennyiségű gerenda és deszkadarabok, hordók. Egy-egy ily hordót roppant erővel vág egy hídpillérhez a hatalmas áradat; a tartalma egy pillanat alatt kifolyik, s úgy látszik, fehér bor, vagy ecet.

A Madeleine-től a Republique-térig alig van számba vehető baj — az utca-felületen. Annál veszedelmesebbek az aláásott helyek. Paris földalatti része nem egyéb, mint a földalatti Métropolitain vasút és a különböző csatornák végtelen aknái. Nm lehet tudni, hogy ha a víz eltakarodik is, miféle szerencsétlenségek fognak bekövetkezni. Egy amerikai biztosító társaságnak most épített palotája máris fenyegetve van a bizonytalan veszélytől. Alatta vonul el a Metró, s itt a mélységben földbeszakadások történtek; a járda is megrepedezett, úgy, hogy korlátot vontak az épület körül, mint sok más helyen is. Most tűnik ki, hogy a Metrót meglehetősen felületesen építették; a falak nem mindenütt vannak cementezve s így a csatornák vizének duzzadó ereje könnyen átszivároghatott.

* * *

A hógörgeteg. (1856. 9. 73.) Hazánkban kevesebb alkalom van e nagyszerű természeti jelenetek láthatására, legfeljebb a magas Kárpátok alatt s a székely és oláh havasok között fordulnak elő a hógörgetegek. Otthonosak ezek a helvéciai örök hó lepte jéghegyek vidékein, ahol számtalanszor egész vidékeket betemetnek néhány pillanat alatt, s házakat és népes falvakat törnek össze.

Ha a magas hegytetőkön véletlenül valami kis hótömeg megindul, s elkezd a lejtőn aláfelé gurulni; útközben mindenütt felszedi a havat, mindig nagyobb, hatalmasabb gomollyá válik. Keresztültöri magát a legsűrűbb erdőkön, a legnagyobb fákat pozdorjaként zúzva össze. Jaj azon emberi hajléknak, melynek ily gördülő hótömeg útját veszi; azt egy pillanat összetöri. Darabjait tovább ragadva magával, s ha a lakosok a közelgő zörejre eleve el nem futottak, azokat is örökre eltemeti; míg végre valami völgybe lezuhanva, azt magasra betölti, s néha még három-négy év múlva is ott találni azt, ha a rövid nyár nem bírta elolvasztani.

Helvécia lakói minden órában ki vannak téve e rettentő csapásnak, és mégis úgy szeretik szülötte földüket; hát te magyar ember, ki nyugodtan hajtod le fejedet, ha munkában kifáradtál, ne szeretnéd-e azt az áldott földet, mely szívesebben termi a kenyeret, mint Helvécia hegyei a halált?

Hó-fergeteg a hegyek közt. (1860. 53. 645.) A havasok legborzasztóbb természeti tüneményei közé tartoznak a hó-fergetegek. Ezek rendkívüli ereje- s gyorsaságáról és a hótömeg roppantságáról, mit a zivatar felragad, hogy vele az imént még látott utakat néhány perez alatt tökéletesen eltakarja, — csak annak lehet némi fogalma, ki az elemek vad erőnyilvánulásait a hegyeken, már más módon tapasztalta. A havasi hó-fergeteg épen oly romboló, épen oly borzalmas légtünemény, mint a forró földöv alatt a halált lehelő, rettegett számum. Valamint e pusztai szél megszámlálhatatlan milliárdnyi forró homokszemet ragad fel a légbe, s dühöngve nyargal be vele néhány pere alatt mérföldeket, itt mély gödröket ásva útjában, odább házmagasságú halmokat rakva pillanat alatt. Úgy borítja el a léget beláthatatlan területen a hó-fergeteg, sűrű, mindent elsötétítő fellegeivel a finom hó-jegeceknek, melyek mindent át meg áthatnak, mindenbe befúródnak, s a légkörrel tökéletesen eggyé olvadt tömeget látszanak képezni. A hegyi hó, valamint egyes alkatrészei alakja és nagyságára, tömöttsége és fajsúlyára nézve is, rendszerint lényegesen különbözik a róna vagy mély föld havától, Amannak képződése valószínűleg sokkal egyszerűbb, mint ez utóbbié. A hó-jegesedés titkába a természetbúvárok eddigelé még nem igen hatolhattak be; csak gyanítási és valószínűségi okokat állíthattak fel, hogy a hó-képződés mily légtüneményi befolyás alatt, s mily légrétegben kezdődik.

A havasi vagy hegyi hó sokkal finomabb, lisztszerűbb, vagy finom homokhoz hasonló, szárazabb, és azért önálló mozgékonysága is nagyobb, mint a közönséges hóé. Az alkatrészeinek rendkívüli finomsága okozza nagy szárazságát, mely egyik megkülönböztető sajátsága. Ez azon csekélyebb légmérsékletnek következménye, mely a magasabb légkörökben egész éven át csaknem szakadatlanul uralkodik. Rendes állapotában a havasi hó oly merev, hogy hacsak nagyobb melegség nem hat reá, ép oly kevéssé lehet gömbbé idomítani, mint egy marék száraz, finom homokot.

Ezzel az anyaggal űzi vad játékát a szél az 5000 lábat meghaladó hegyek ormain és szorosaiban; e finom jégporból hirtelen néhány százezer köbölt ragad fel a levegőbe, s átengedi azt az ott uralkodó széliránynak, honnan aztán a legsűrűbb havazás alakjában, vagy mint csillámló jégtű-eső hull ismét vissza. „A Montblanc pipázik," szokták mondani a chamouny-i völgylakók, midőn Európa a legmagasabb hegyének hó-ormáról e finom hó-por, mint sűrű gőz, tiszta, derült napokon fölemelkedik, s lassan tovahúzódik. Vagy a régi jégcsúcsokat seprő szél, hirtelen fölkarol valamely útjában álló roppant hótömeget, s vele pillanat alatt betemeti a hegynyílásokat, s átjáró pontokat, oly hó-telepeket és keresztgátakat építve néhány perc alatt, melyek száz meg száz embernek egész napi munkát adnának. Mindezen bősz légharcok nem egyebek, mint hó-fergetegek. Jaj a szegény utasnak, kit egy erős „tormenta” — így nevezik Tessinben a hó-fergeteget — utón kap; de kétszeresen jaj neki, ha a zordon időjárást még meg nem szokta, ha történetesen melegebb éghajlati szülöttje, ki az elemek dühének rettenthetetlen bátorságot, s acéllá keményedett izmokat ellenszegezni nem tud. Halálfia ő, hacsak csoda által nem menekszik. Már ezrek estek áldozatul e havasi szörnyetegnek, ha a készülő fergeteg előjeleit nem ismerve, vagy tapasztalt emberek intéseire nem hajtva útnak eredtek… Az orosz hadak egy nagy része Suvvarow alatt, az 1799. októberi visszavonulás alkalmával martaléka lett a hó-fergetegnek.

A havasi lakosok jól ismerik a jeleket, melyek e hívatlan vendég közeledtét hirdetik. A láthatárnak különben bágyadt, bizonytalan szürkés-fehér színe, melytől a hegy hó-burokját alig lehet megkülönböztetni, határozottabb, sűrűbb, teljesebb lesz; a távol hegyek körvonalai, melyeknek kopár sziklái különben tisztán kivehetők, először csak gyengén, utóbb mind jobban elhomályosodnak, s mintegy fátyolba burkolva végre egészen eltűnnek…Midőn a zivatar közeledik, sűrű szürke felhők takarják el a közellevő hegycsúcsokat is, s oly erővel nehezednek azokra, mintha örökké ott akarnának maradni. Ilyenkor még mindig van idő, a menedékházakba az úgynevezett cantonierákba, vagy a vendégszerető hospitiumokba menekülni a veszély elől, föltéve, ha az utas nincs nagyon távol ilyenektől. A közben mindig sötétebb lesz. Hirtelen erős, metsző szélroham ijeszti meg a mindjobban siető, félig kimerült vándort, mely egy csomó felkapott havat szór szeme közé; — azután ismét az előbbi csend s nyugalom áll be. Ez még néhányszor ismétlődik, csakhogy mindig rövidebb időközökkel. Most már kell, hogy az ember leggyorsabban meneküljön. Mert most egy sajátságos, ijesztő hang támad a sziklaüregek és hasadékokban, először csak halkan, mely erős sóhaj vagy nyögéshez hasonlit, s rá nyöszörgő felelet következik az átellenes oldalon; később a hang erősbül, közelebb jő, s gyorsan tovább szállva a hegyek közt ismét elenyészik. Úgy tetszik, mintha távolról oda fútt segélyes jajkiáltásokat hallana az ember. E panaszos hangok most egy harmadik, majd meg egy negyedik helyről törnek elő, oly siralmasan, oly idegrázó s félelemgerjesztő modorban, mint midőn komor őszi estéken a szél az ajtók és ablakok hasadékain dúdol keresztül… A zivatar egész rettenetességében kitört s ádáz rohammal ostromol mindent, a mi útjában áll. Süvölt, ordít., bömböl az orkán a sziklák közt, mintha a légkör dühöngő őrültségbe esett volna, mintha az utolsó ítélet közelednék. És e borzasztó elemi harczok közepett az ember, a földgömb ura, a ki azzal áltatja magát, hogy az elemeket akaratának alávetette, — mint szegény, tehetetlen, elhagyott teremtmény, ily hózivatarral szemben bizonyos martaléka a halálnak, ha lélekjelenlétét elveszti, ha utolsó ereje elhagyja.

Ha e borzasztó elemi tusában időnkint rövid szünet áll is be, és az utas néhány pillanatra szemét fölnyithatja, — a követendő útnak semmi nyomát sem látja többé. A mily mélyen — térdig — ő áll a friss, vagy a hegyekről összefútt hóban; épen oly mélyen, sőt helyenként még mélyebben van az ut előtte betemetve. Azért a völgylakók, elő vigyázatból, midőn a tél közeledik, oly helyeken, a melyek átjáratokul szolgálnak, az ut egész hosszában 20 — 30 láb magas póznákat állítanak fel a sziklák közé, hogy ha a hó az utat betemeti, ezek jelöljék ki annak irányát. Erősebb telekben megtörtént, hogy még ezen póznák is egészen eltűntek a mindenfelől összefútt hófuvatag alatt. Mert az alpesi régióban, vagy is 5500 — 7000 láb magasságban a tengerszíne fölött, sokkal nagyobb mennyiségű hó esik, mint síkságon, a hol emellett a hullott hó, a folytonos időváltozás következtében egy télen többször is elolvad, a mi a hegyen nem történik…

Szomorú eset történt a Gotthard-uton 1848. évi april 9. és 10. közti éjjel. Az olasz posta, melynek a hegyen délután Andermattról Clerolo felé át kellett volna jönni, a roppant hó miatt tetemesen elkésett. Lovakkal és szánon teljes lehetetlen volt utazni, Simen vitelnök (conducteur) tehát elhatározta, a postatáskát a levelekkel és mátkákkal emberek által vitetni át a Gotthardon. Ezen emberek közt volt Regli János József kővágó is. Amint a karaván Urserent elhagyta, a zivatar kitört s roppant hófuvatokat alkotott; azonban a bátor utasok dacolhatni hittek a bősz fergeteggel s hősi elszántsággal törtek előre. Amint azonban az útnak két harmadrészét már megtették, a zivatar sokszorozott erővel tört ki, s az utat annyira betemette hófuvattal, hogy tökéletesen irányt vesztettek. A pokoli sötétség miatt egymást nem láthatták az emberek. A metsző szél ádáz dühvel korbácsolta őket; de ők még mindig csüggedetlen eréllyel dacoltak a veszéllyel, s igyekeztek, céljukat elérni. Végre azonban, midőn már a hegyi út tetejére értek, San Carlo vidékén az úgynevezett ,,víz-lyúknál" (Valeggia), Begli kijelentette, hogy nem bír tovább menni. Társai, bár eléggé meg voltak terhelve, megkísértették, a szerencsétlent, a három lábnál magasabb süppedő hóban magukkal cipelni; azonban ők is csakhamar elveszték erejüket, s belátván helyzetük veszélyes voltát, meggyőződtek arról, hogy a halált ki nem kerülhetik, ha kimerült pajtásuk megmentési kísérletével fel nem hagynak, s őt hátra nem hagyják. Beburkolták tehát köpenyekbe és gyapjú pokrócokba, azután egy sziklafal mögé vitték, mellé rakva minden terhüket, s így megkönnyebbülve, gyorsan tovasiettek, hogy a hospitiumot mielőbb elérvén, hátrahagyott szerencsétlen társuknak onnan segélyt hozzanak. Csak tíz percre voltak már e mentőháztól, s mégis csaknem másfél óra telt bele, míg odaértek. A ház igazgatója rögtön embereket küldött ki, ellátva lámpákkal és egyéb szükséges eszközökkel. Azonban már késő volt. Regli, kit a hó, mire ráakadtak, egészen belepett, meg volt fagyva.

Hótól elborított falu Svájcban. (1863. 14. 120.) A Bedretto-völgy, az Alpesek e regényes tája, január első felében borzasztó szerencsétlenség színhelye volt. A beköszöntő év, mely az északi Alpesekkel nagyon kíméletesen bánt, s itt-ott a tavasz virágait is kicsalta. A déli Alpokat iszonyú hóval borította el. E tájon a tél rendesen hosszú és zordon, temérdek havat hoz magával, s így a hógörgetegek romboló hátain, azon a vidéken nem ismeretlen: de oly rettentő esetre, minő az idén történt, a környék lakói még nem emlékeznek. Január 5-ikétől kezdve a hó 13-ikáig szakadatlan esett. Napról napra vastagodott a hóréteg, míg végre 10 láb magasságot ért el. A környék lakossága folytonos homályban volt a hótorlaszok között, mintha valami óriási katakombába lett volna elásva. A borzasztó csendet csak a leomló hógörgetegek mennydörgése, és a félig eltemetett emberek segélykiáltása szakasztotta néha-néha félbe.

Bedretto lakóit január 7-én déli 12 órakor ily ömlő hógörgeteg tompa moraja riasztotta meg. Ez, iszonyú erővel, a falu nyugati oldalán hömpölygött alá, s a falu 5 legnagyobb s legnépesebb házát hideg hó-sírba temette.

A sértetlenül maradt házak lakói, mint villámütéskor, első pillanatban mozdulni sem mertek. Különben is a férfilakosság kenyérkeresés végett távol volt, s az egész völgyben csak 13 felnőtt férfi voltjelen, s ezeknek is fele beteg vagy munkaképtelen. Ezek azonban, a férfiruhába öltözött nőktől támogatva, azonnal a szerencsétlenség színhelyére siettek, s a legnagyobb erőfeszítéssel, saját életük kímélése nélkül, sikerült az eltemetettek közöl 16-ot élve, s néhányat holtan a hóból kikaparniuk. Huszonnégy órába került, míg a szomszéd Villa, Ofasco, Fontana falvak segítségül jöhettek, minthogy az utakon ez időszakban rendesen igen bajos a közlekedés.

Bedretto falu Tessin kantonban, a jan. 7-i hógörgeteg után

Roppant akadályok leküzdése után végre a folytonos munkában kimerülteket 28 erősebb férfi pihentebb erővel váltotta föl; fájdalom, későn, mert a szerencsétlenek közöl csak egy vak öreget s egy béna ifjút találtak életben, s menthettek meg. Később százanként jöttek segítségül, de már csak halottakat ástak ki. Egy tanítónőt találtak, nyakig hóban; — aludni látszott, de lelke már kiköltözött. Amint az utolsó halottat is kiásták, s a többi mellé tették, 28 holttest feküdt egy sorban. A villái temetőben egy nagy, közös sírba temették őket.

Elve tizennyolcat ástak ki, s ezek közöl is 10, kisebb-nagyobb sérülést kapott. A csapást szenvedett tizennégy családból 26 személy volt távol; visszatérve, csak övéiknek sírját s vagyonuknak romjait találták; mert a hógörgeteg tetemes anyagi kárt is okozott. Magában Bedretto faluban az 50 000 frankot jóval meghaladja. A környéken levő falvak január 5-töl 13-káig a hó-fergetegek s lavinák miatt szintén sokat szenvedtek. Madranóban egy ház pusztult el, s egy öreget agyon nyomott. A közel fekvő Ponté, Fontana, Albinasca, Airolo s több helységben 30 istálló pusztult el a bennük levő barmokkal együtt, melyek közöl egyet sem lehetett megmenteni. Bedrettóban is néhány ház megsérült s több istálló és csűr romboltatott össze. Tessin kantonban, január folytán, a hó-görgetegek által okozott károk összege 675 000 frankra van becsülve. Svájcban aláírások folynak a szenvedők és károsultak javára, s kegyes adakozásokból már több mint 30 000 frank gyűlt össze.

A hógörgetegek a svájci Alpokban (1865. 18. 207.) Az Alpok hegyláncolata által körülvett bérezés kis ország, a szabad Svájc határai között, a tavaszonként omló hógörgetegek, lavinák, a természet nagyszerű tüneményei közé tartoznak. A mi a vihar a tengeren, az a hógörgeteg az Alpeseken, úgy hatalmára, mint nagyszerűségére és rettentőségére nézve. Mint a tengeri viharok bizonyos évszakokban rendesen kitörnek: úgy a lavinák is előfordulnak minden tavasszal, s az Alpok széles oldalán sok helyen egész csapások, mintegy futó árkok jelölik az utat, melyen a bérezek magasán összetorlódott hó mennydörgésszerű morajjal szokott a mélységbe alázuhanni; s elég alpesi lakos van, ki a hóesés nagyságából s a tavaszi meleg hőmérsékletéből a rendes utón omló hógörgeteg napját is pontosan meg tudja határozni.

De a hógörgeteg nem csupán e rendes és már ismert hó-csapásokon jelentkezik. A télen át dühöngő hógörgetegek az Alpok sok helyen meredek sziklaoldalát is egyformán hóval borítják be, mely összetapadva szilárd és vastag rétegekben várja be a tavaszt, hogy annak első langyos leheletére a magasból megindulva, útközben mindig növekedő nagysággal és sebességgel zuhanjon alá, s gyakran állatokat és embereket, néha egész falvakat sodorjon el vagy mély hó-sírba temessen. Tavasszal egy nyúl szaladása_r egy madár repülése a bércen, egy ostorcsattanás a völgyben, elég, hogy hógörgeteget indítson.

A hógörgetegek minden neme egyformán veszedelmes, e lavináknak, alkatrészük és formájuk szerint, különböző neveket adnak az alpesi lakosok, a mint azok porhanyó, vagy már olvadóban levő, vagy épen egészen átolvadt hóból képződtek.

Ha a még porhanyó hó az ormon megindul, s a régibb, sima hórétegen föltartóztatás nélkül siklik alá, az ebből támadt lavina nem annyira tömörségével rombol, mint inkább azon nagy légnyomás által, mely sebes rohanását messze megelőzi. E légnyomás a legnagyobb vihar pusztító erejével bír; előtte a három láb átmérőjű vastag százados fák derékban törnek ketté, vagy gyökerestől szakadnak ki. Ilyenkor a rendesen tiszta levegőben százszoros visszhanggal csattogó dörgés hirdeti, a szirtek közt mindig nagyobbodó sebességgel és hatalommal közelgő hó-omlást, míg előtte porfelleg rohan s az egészet mintegy füstbe vagy ködbe borítja. Még egy csattanás, melynek visszhangja a messze bérezek közt hal el; azután síri csönd; a hógörgeteg a völgyben véget ért, s csak a pusztulás mutatja az utat, a merre elvonult. Ily lavinák tél végén, vagy kora tavasszal omlanak…

Bármily pusziitok is egyes esetekben a a hógörgetegek, mégis a természet jótékony gondoskodása gyanánt tekinthetők, mert a völgyek termékenységét nagyon előmozdítják. Különben is az apróbb lavinák omlanak nagy számmal, míg a nagyobbak is csak akkor veszélyesek, ha rendes útjukat elhagyják, 8 szokatlan helyen zuhannak le. Különben az Alpok aljának lakói mindenütt óvatosan járnak el házaik építésében s földből és kövekből védő sáncokat raknak házaik elé a hógörgetegek rombolásai ellen, vagy különböző gátakat állítanak, melyeken azoknak ereje megtörik. Az utak veszélyesebb helyein szintén vannak menedékhelyek készítve, hogy a pusztító elem elől azokban szükség esetén megvonulni lehessen…

Hogy mily félelmes rémei a hógörgetegek az ottani népnek, s hogy mily sajátságos esetek vannak velők kapcsolatban, elősorolunk néhány történetet, melyekről az írások is szólnak.

Az úgynevezett bellenzi háború alkalmával, 1478-ban, Bubenberg Adrián 3000 berni harcosával, Bellenz sikertelen ostroma után a Sz. Gotthardon át vonult hazájába vissza. A vezér óvatosságra és csöndre intette katonáit, de ezek az út fáradalmait vidám dalokkal akarták enyhíteni, s fejük felett megdördült a hógörgeteg, s közülük hatvanat a mélységbe sodort.

Martinach mellett Wallisban, 1595-ben, egymás után több hógörgeteg omlott a Rhone folyóba s annak medrét annyira eltorlaszolta, hogy a folyó túllépte partjait, s 60 emberrel és 400 barommal 100 házat elsodort…

Hógörgeteg a svájci Wiggis-hegyről, Netstall falunál, 1865. március 3-án

Cosedránál az olasz határon 1626-ban egyszerre 300 embert temetett el a hógörgeteg. 1669-ben pedig Saas-ban 150 házat borított el a hó a 77 embert fosztott meg életétől. A legveszedelmesebb évek egyike volt az 1720-ik esztendő, melyben a gyakori lavinák csak egy napon, az egy Obergestelen helységben 120 szétrombolt házzal, 88 áldozatot ragadtak el.

Rueras falut 1749-ben éjjel temette el a hógörgeteg, s 100 ember közöl csak 60 életét lehetett megmenteni. Ne hány házat a lavina úgy sodort el magával, hogy az alvók észre sem vették, s csodálkoztak, hogy oly soká virrad. A Bedretto völgye is gyakori szerencsétlenség színhelye.

A Sz.-Plaics völgyben 1784-ben oly borzasztó hógörgeteg omlott alá, melynek nyomai az egész völgyben meglátszottak. A légnyomás, mely a lavinát megelőzte, oly hatalmas volt, hogy egy gránitkőből készült nehéz kútpárkányzatot egy negyed órányi távolságra sodort el, s egy a lavina terén kívül álló kolostor tornyának fedelét fölszakította. Az alig három órányi hosszú s különben is keskeny Szent-Antal völgyben 100 év lefolyása alatt 8 lavina 34 ember életét oltotta ki. Az említett völgyben 1731-ben oly nagy hó esett, a minő még emberemlékezet óta alig volt. A hógörgeteg egy éjjel egy kis kunyhót egészen eltemetett, melyben egy család, az apa s anya négy gyermekével pihent. Az apa az ajtón, majd az ablakon, végre a széles kéményen kereste a szabadulást; mind hasztalan. Száraz fából tüzet rakott, hogy a havat olvassza, de ez sem vezetett kívánt eredményhez. Élelmiszer nem volt a háznál s az éhhalál várt reájuk egész borzasztóságában. Az éhes gyermekek siránkozása fájt a szülői szívnek, már napok telhettek el, midőn a legidősebb fiú látva és érezve az éhség kínjait, magát ajánlotta föl. „Áldozz föl, úgymond, apám engem, különben mindnyájan elveszünk." Az apa megborzadt a gondolattól, de mindinkább jelentkeztek az éhség kínai, s már emelte a bárdot, mely gyermeke életét volt kioltandó, midőn a korábbi tűz által meggyengített hóréteg épen a kémény fölött átszaladó zerge alatt beszakadt, s ez a kunyhóba zuhant. A támadt résen átmosolygó égbolt világa mellett a gyermek helyett a családfő a zergét ölte meg, s így mindnyájan megmenekültek. Ez eset akaratlanul is egyik ótestamentumi történetet juttatja eszünkbe.

E század elején, 1806-ban a lavinák pusztításainak az egész Alpok alja nagyon ki volt téve: Calanca-völgyben egy hógörgeteg egy egész erdőt pusztított el. 1808-ban Uri kanton szenvedett különösen nagy csapásokat. 1827-ben Biel falut 600 lábnyi széles hógörgeteg borította el, s 51 ember veszett el, 48-at megmentettek. 37 pedig kisebb nagyobb sérülést szenvedett. 1836-ban köb-ölnyi hó és jégtömeg van összehalmozódva, valóságos jégne alakban, mely még a júniusi nap sugarainak is nagy munkát fog adni. Szerencsére ez alkalommal emberélet nem esett áldozatul, de a kárt, melyet a faluban e lavina okozott, 20,000 frankra becsülik.

És e veszedelmek, e roppant károk daczára, az alpesi nép oly forró hű ragaszkodással, rendíthetetlen honszeretettel vonzódik szülőföldéhez! Fölépiti az elrombolt kunyhókat, hol apái éltek, s folytonosan jobbat remélve, békén tűri az uj csapásokat. E népnek a hazaszeretetben párját kell keresni! De nagy megnyugvásunkra szolgál, hogy a ki keres, csakhamar meg is találja.

Svájcban az időjárás (1879. 9. 136.) igen sok különös dolgot mutatott. Január végén egy angol, Mr. Coolidge, 4 vezetővel megmászta a nagy Schreckhornt, s annak tetején 13,397 láb magasságban azt találta, hogy a hőmérő még néhány fokot mutatott a fagyponton fölül. Ugyanekkor a berni fennsikon, Uri, Schwytz és Neuchatel hegyein a hó csaknem egészen eltűnt, s a patakok nem fagyták be, míg a völgyekben és síkságon a hőmérséklet sokkal alacsonyabb volt, a talajt több lábnyi mély hó borította s a vizek be voltak fagyva. E sajátságos körülmény okát csak a fensőbb rétegekben fúvó meleg szélnek lehet tulajdonítani.

A HÓ. Cholnoky Jenő (1903. 1. 7.) A hópelyhek s lassanként vastagon belepik a jó meleg téli bundát. Az előszobában lerázzuk róla, nem törődve vele. hogy ezer és ezer apró kis csillagot zúzunk össze. Milyen változatos, milyen csodálatosan szabályos kis alakok ezek! Mind hatágú vagy hatszögletű kis csillag, összerakva ragyogó, fényes kristályokból. Egyetlen lehelet alatt olvadni kezd a kis csillag, a kristály elveszti éleit, s lassanként az egész kis műremek idomtalan csöppé olvad szét.

A sokáig nyugodtan fekvő hó szemcséi lassanként összekeményednek. Ha meleg napsugár éri a hó felszínét, akkor a kis kristályok félig megolvadnak, s egymással újra összefagynak. Az ilyen hóból többé nem lehet hó-babát készíteni, de még csak hólabdát sem. mert a durva, kölesnyi hószemek nem tapadnak többé olyan könnyen össze. Ezt a darabos, itt-ott egész kemény lapokká összeállott havat «firnes» hónak nevezik; a magas hegyek tetején a régi. évek óta összehalmozódott hó épen ilyen durva szemű. Az ilyen összekeményedett havat a szél különös, szabályosan rétegezett alakzatokká marja ki a milyent egyik képünk is mutat.

Azoknak a különös hó alakzatoknak a létrehozásán, a milyeneket gyakran látni havasokon, vagy télen át nálunk is, három erő dolgozik. Az egyik a szél, a mely a munka legjava részét végzi: a másik a nehézség, a mely a hó szemeket mindig visszahozza a Földre s határt szab a szol garázdálkodásának.

A harmadik a molekuláris erő. Ez a hó-szemcséket egymással összetapasztja, s ha az összetapadás szabadon történhetik, akkor finom' hatszögletű kis csillagokat hoz létre, ha pedig a hó-szemecskék még nyomást is szenvednek, akkor durva firnes havat, vagy még később átlátszó, különös rajzokkal díszített gleccser-jeget hoz létre ez a parányi erő.

HÓKRISTÁLYOK. (Fényképfelvételek után nagyítva.)

A hegymászók sokszor gyönyörködhetnek a szikla-gerinceken elnyúló, kés-élességű hó-falakban, amelyeknek finom szerkezetét kristályról-kristályra rakta össze a szél, sokszor úgy. hogy a hegygerincről, mint valami nagy áttetsző ernyő nyúlik ki a finom hó-párkány a feneketlen melységek fölé…

A hegyekre évenként hullott hó ugyan nyáron át olvad, de a télen esett hó mennyisége mégis nagyobb, mint ami nyáron elolvadt. Kérdés már most, hogy miért nem növekedik a hegyeken határtalanul a hó? Hiszen ha minden évben több hull. mint a mennyi elolvad, akkor hosszú évszázadok múlva képzelhetetlen mértékekre kellene a hónak felszaporodni! A hó azonban a hegyek tetejéről nemcsak olvadás útján távozik, hanem egy nagy része lezuhan a mélyebb völgyekbe, mint hó-lavina. Egy másik, még talán ennél is tetemesebb része lassan vándorol le a magas völgyeken végig, mint jégár. A régen felhalmozódott hó ugyanis először firnes hóvá. majd kemény, szemcsés jéggé tömörül össze, amely kék színével, sajátságos szalagos szerkezetével lényegesen különbözik a tavi, vagy folyami jégtől. Nagy nyomás alatt ez a jég idomul a sziklavölgy alakjához s lassan leszorong a völgyön alá, mígnem olyan helyre ér. ahol elolvad s valami erős pataknak ad létet.

A HÓ BUDAPESTEN Löherer Andor (1909. 4. 71.) A hó Budapesten igazán ritka és drága vendég és nem állandó, mert itt hirtelenül elolvad. A főváros hatósága nem szereti, mert eltakarítása rendszerint temérdek pénzbe kerül…

A hó végre nekünk, budapesti gyerekeknek, sőt a vén fiúknak is meghozta ezen igazán tüneményes mulatságot, ezen valóban edző, fér¬ fias sportot. A budai hegyek gyönyörűen fehérlenek a hólepel alatt. Sohasem volt a Zugliget vagy a Sváb-hegy olyan szép, mint mostanában ; de ezt is csak most látjuk. Mindenütt elegendő hó van. Ez teremtette meg, mondhatni észrevétlenül, sőt eleinte ti¬ tokban, a két hét alatt impozánssá, — óriássá, -fejlődő szánkózó-sportot. Ünnep- és vasárnapokon valóságos búcsú-járás van a budai hegyekbe. A villamos kocsik mindig sűrűn meg vannak tömve kifelé igyekező szánkózókkal…

A GELLÉRT-SZOBOR KÖRNYÉKE HÓ ALATT

A szánkózó-sport a legrövidebb idő alatt olyan óriásilag hódította meg a főváros sport¬ kedvelő közönségét, hogy például a Zugligetben' a Fácán környékén, akár felette, akár alatta, - szánkózni már nem lehetett a sokaság miatt, kiszorultunk az első pályáról. Az első időszakban már több mint kétszáz frankót számláltam meg. Hozzá ezen szerpentin-utak olyan meredekek, hogy valóban szédítő sebességgel száguld lefelé az úton vagy a pályán, a kicsi szán, a ródli, amit a több személyt vivő «Lenkerek» még mindig túlszárnyalnak. A Svábhegy telis de teli van; a Rózsadomb, a Gellérthegyi lejtők mind megélénkültek. A tüdő, a szív, a vérkeringés, a lágy részek, az inak, az izmok mind tágulnak és dolgoznak, de ami a fő, összhangban működnek; s ha még hozzá a felfelé való kúszás okozta egészséges izzadást is elértük, olyan higiénikus üdítő vérkeringéssel összekötött testmozgást végeztünk, amely a szellemet és a kedélyt is felfrissíti. Ezt olcsóbban és egyszerűbben, de célszerűbben a legtisztább hegyi levegőben semmi másféle sporttal így elérni és megszerezni nem lehet. Ezt érzik az emberek nyomban, és ezért is hódított a ródlizás olyan rohamosan.

A CIKLON. (1885. 49. 785.) A közönséges forgószél, — vagy mint némely vidéken nevezik «boszorkánytánc» kicsiben adja képét annak, ami a természetben olykor óriási arányokban megy végbe, hogy az egy helyütt álló ember az egész tüneményt által nem tekintheti. Vannak forgószelek, melyeknek területe egy-egy tartományt takar be, vagy egy országot, sokszor egész Európát magát. Az ilyen forgószélnek ciklon a neve.

Keletkezésűk mindig ugyanaz, s elképzelhetjük könnyen, utánozhatjuk egy pohár vízzel. Keverjük meg a pohárban levő vizet egy darab fával, egy kávés kanállal vagy egy tollszárral

meglehetős gyorsan, s azt fogjuk tapasztalni, hogy a víz forogni fog egy ideig, még akkor is, midőn nem keverjük többé, s a fadarabot a pohárból kivettük. A víz forgása közben középütt tölcséralak fog támadni s a víz forgása örvénylő lesz. Minél gyorsabban forog a víz, a tölcsér annál nagyobb, a tölcsér közepén nincsen semmi víz. Amit nagyon kicsiben a pohár vízben magunk is megcsinálhatunk, az a levegőben szemeink előtt megy végbe a forgószélben.

Elegendő, hogy ellenkező oldalról jövő légáramlatok csapjanak össze, s például a nyugat és dél felől jövő szél egymással valahol összetalálkozzék. A levegő örvénylő mozgásba jön, még pedig oly formán, hogy tölcsért képez, miként a víz. Ott, hol a tölcsérnek közepe van, alig van valami levegő. Ennek következtében azok a könnyű tárgyak, melyeket a forgószél útjában talál, például könnyű porszem, toll, száraz füvek vagy szalmaszálak, fellöketnek egyszerre a magasba, mintha felszívná őket valami. Mozgásuk, amint a levegőben csavar alakban haladnak tova, a levegő is örvénylő mozgásban van.

Ha egy ilyen forgó szél, akkor támad, mikor nagyon száraz a levegő, képes felszívni magába nemcsak a könnyű tárgyakat, hanem a vizet is, ott, ahol annak színe fölött halad el. Oly térre, hol megritkult a levegő, a víz nagy erővel betódul, ezen a törvényen alapszik minden vízszívó készülék szerkezete, s maguk a legközönségesebb rángatós kutak. Tengeren nem egyszer tanúi a hajósok annak a tüneménynek, midőn sokszor végtelen mennyiségű vizet aránylag igen rövid idő alatt szippant föl a magasság. A forgószél nem áll egy helyen, hanem nagy sebességgel rohan tova, egyik helyről a másikra. Útjában mindenütt felszívja a könnyebb tárgyakat, vagy vizet.

Megtörténhetik az ellenkező eset is, hogy a bőséges víz nem alul van a tölcsér lábánál, hanem fölötte a felhőkben. Ha nagyon páratelt a levegő, s a felhők csak úgy csüngenek, és ekkor támad egy hatalmas forgószél, akkor a tölcsér közepébe, hol ritkább a levegő, felülről tolulnak be a fellegek. Iszonyú erővel történhetik ez olykor, amint magának a forgószélnek ereje is iszonyú lehet. Ha a forgószél ereje kifejlődik, a széleken a levegő mozgása egyre gyorsabb lesz, vagyis a szél erősebben fúj és az egész kör egyre összébb szorul. Megtörténhetik, hogy utoljára csak egy négyszög mórföldre vagy még kisebb területre terjed el ereje, a széleken ekkor iszonyú erős pusztító hatása lehet, belül a legközepén pedig oly alacsony a lég nyomása, hogy a barométer hanyatt-homlok rohan lefelé.

Ilyen ciklonok igen gyakoriak az Amerikai Egyesült Államokban. Legújabban e vihar egy kis várost pusztított el Ohio állam Fayette megyéjében. Egyik gazdag mezőgazdasági vidéken virágzó telep volt egész a jelen év szept.8-áig. E nap azonban a szó szoros értelmében megszűnt létezni. Közvetlen a naplemente előtt észak felől szénfekete felhő emelkedett fel, melyből egyszerre záporeső hullott le s abban egy tölcsér alakú szélgomolyag, mely mindent elsepert, mi útjába került.

A BÉCSÚJHELYI CIKLON PUSZTÍTÁSA (1916. 30. 475.) Képek szöveg nélkül.

Képaláírások: AZ ÖSSZEROMBOLT MOZDONY-GYÁR ÉS KÉMÉNYE; A TEMETŐ BEOMLOTT FALA; EGY BEOMLOTT HÁZ, ELŐTTE HAJLÉKTALANOK

* * *

Jéghegy az Atlanti óceánon, (1878. 21. 327.) A beláthatatlan óceánra ereszkedni, s háborgó hullámokra bízni gályát, vagyont meg életet, nem az isten-kísértő merénylet többé. A múlt századok szelleme hirdette ezt, melyre csak rettegve gondol föld-szülött, s melyre csak a meggazdagodás utáni féktelen vágy ragadja el azt, aki mindent merni kész. Mai napság a tengeri hajózás, ha elég nagy és szilárd a hajó, kevés veszéllyel van összekötve, s hogy a száraz egyes vidékein sokkal több veszély leselkedik az ember élete ellen, mint a tengeren, az még statisztikailag is ki lehet mutatni. Különösen a rendes járatú személyszállító hajók, s az úgynevezett packet hajók nagy ritkán vannak veszedelmeknek kitéve, s bizonyára legalább száz vasúti vonat ütközik össze vagy siklik ki Angliában azalatt, míg a Bombay-vel közlekedő gőzhajók egyike a vihar áldozata lesz. S ha a Kelet-Indiákra járó hajókon is ritka a szerencsétlenség, annál ritkább azokon, melyek Európa és Amerika között közlekednek. Nem lehet ugyan mondani, hogy a hajózás itt oly könnyű, mint a Csendes Óceán némely forró égövi vidékin, melyeket „el Golfo de la Damas" néven neveznek a spanyol hajósok. Még egy leány is képes lenne a kormányrudat tartani.Ha történnek is e tájakon — Európa és Amerika között —szerencsétlenségek, azoknak is nagyobbára nem az ember tehetetlensége a természettel szemközt, hanem inkább vigyázatlanság az oka.

E hajók ki vannak azonban téve nem csak a szélvészeknek és viharoknak, hanem az úszó jéghegyeknek is, s ezek részéről már sokkal nagyobb a veszedelem. A jéghegyek a tenger ezen tájain csak mint vándorok jelennek meg, s hazájuk az északi sarkvidék. A fagy és hideg ezen örök honában újból meg. újból képződnek a jégtáblák, melyeket darabokra tördel a szél, meg egymás fölébe rétegekre halmoz. Az eltördelt és tovaúszó táblák mások fölé sodortatnak, más táblákat törnek együvé, hogy azután a beálló hidegben azokkal egy kompakt egész tömeggé fagyjanak. A hó, mely ily jégrétegek fölött évszázadok alatt összegyűl, s az eső- meg a tengervíz, mely ezt a havat jéggé változtatja, az eredetileg csak vékony jégtáblákból iszonyú nagyságú jégtömegek, valóságos jéghegyek keletkeznek. E hegyek magassága sokszor több száz lábnyi lehet, s az évek hosszú során a sarkok körül egész hegységek keletkeztek ilyenekből.

A jéghegyek a víz tetején úsznak, s egyik helyről a másikra viheti őket a tenger árama. Tudva levő, hogy a tenger vize nem áll, hanem folytonos mozgásban van ide s oda. Az úgynevezett Golf-Stream, az óceánok leghatalmasabb árama, folytonos összeköttetésben tartja a világrészek vizeit. A mexikói öbölből kiindulva magával viszi a forró égöv megmelegedett vizét észak felé, s ezáltal csak magának Angliának évi közép hőmérsékletét is valami 8 fokkal melegebbé teszi, mint a minő különben lenne. Éjszakra érve ez a hatalmas ár, ott elveszti hőjének feleslegét, megmelegíti az ottani vizeket, olvasztja az ottani jegeket, s hideg vizet szállítva magával, visszafelé fordul, s az Egyenlítő felé tart. Ez az áram sokszor magukból a jéghegyekből is annyit kiolvaszt, hogy egyeseknek összefüggése a többi tömeggel megszakad, s ezeket azután az ár melegebb vidékek felé magával viszi, hol lassanként tökéletesen megolvadnak. Ezekhez a roppant nagyságú hegyekhez képest a hajó csak törékeny dióhéj, melyet az elmorzsol, eltemet, a hol útjában talál. Szerencse, hogy az ár, mely őket tovaviszi nem sebes, s a hajók gyorsaságukkal könnyen elkerülhetik a veszedelmet; a jégtömeg útjából kitérhetnek. A baj csak akkor lehet nagy, ha éjjel vagy köd alkalmával jön, midőn látni nem lehet, s midőn a menekvés bajos.

Egy Amerikába tartó pakket-hajó ez év március 9-én éjfél tájt, midőn a hajó fedélzetén a kormányost és kapitányt kivéve mindenki aludt, találkozott egy roppant nagyságú jégtömeggel. A kapitányt azon nagymérvű hideg tette figyelmessé, melyet a hajón érezni lehetett, s mely ezen jégtömegeket állandóan messzire kísérni szokta. A veszélyt sikerült szerencsésen elkerülni, s az utazók csak másnapra kelve messziről látták az életüket fenyegetett vészt.

JÉGTORLASZ AZ ERZSÉBET-HIDNÁL Kép szöveg nélkül.

A TENGER MELYSÉGE. (1898. 44. 764.) A jelen század második felében számos és nagy költséggel szervezett expedíció kutatta ki az Óceán mélységeit, különösen az angolok és amerikaiak tanulmányozták szorgalmasan a Csendes Óceánt.

A Csendes Óceán déli részén, a Tonga-szigeteknél, Új-Zéland felé a «Pinquin» hajó 9400 méter óriási mélységet mért meg. Nem is az Óceán közepén, hanem a parthoz közel; mely vidéken a rengeteg talapzaton egyes kis szigetek egészen a viz fölé emelkednek. Hasonló tüneményt találunk az Atlanti-tengerben, melynek legmélyebb medencéje a Kis-Antilláktól éjszakra a Bermuda-szigetek feje fekszik, míg az Óceán közepén hosszan elnyúló víz alatti hegységek vannak, bár azok csúcsai is még 4000 méternyire fekszenek a tenger színe alatt.

Az óceánok összes víztömege óriási nyomást gyakorol a tenger fenekére. Már 4000 méter mélységben a víznyomás legalább 400 légköri nyomással egyenlő. Scoresby tekintélyes kutató állítása szerint egy csónakból megölt cethal magával rántotta a csónakot a mélységbe, s a hatalmas nyomás következtében ólom-súllyal esett le a tengerbe, úgy, hogy később a felszínre bukkanó cethalat is majdnem magával rántotta. Világos ebből, hogy embernek soha sem lehet a nagy mélységbe leszállani. Mind amellett sikerült a tenger mélyéből földtörmelékeket húzni fel, melyek elég tiszta képet adnak az örök sötétség birodalmának természetéről. Tudjuk ebből, hogy a tenger fenekén csaknem mindenütt vannak apró kagylóféle állatok, vagy legalább kagylóknak felülről lehullott meszes páncéljai. Ezek mellett gyakori a piros agyagos iszap, melyben tajtékkövek, lávatörmelékek, cápacsontok, cethalfogak találhatók. Vannak ezenkívül apró kis gömbök, melyekről valószínű, hogy tengerbe hullott meteorok részei. Emberi tevékenység maradékai, hajórészek, gépek, konzerv-edények ma még aránylag ritkák.

Fel lehet tenni, hogy óceán átlagos mélysége 3500 méter, s így a fold kétharmadát borító tenger víztömege mintegy 1300 millió köbkilométer. Ezt az óriási számot elképzelni csaknem teljes lehetetlen. De ha tömegével összehasonlítjuk, nagyon is csekély lesz. A föld fél átmérője ugyanis kerek-szambán 6 366 000 méter. Ha tehát egy méter átmérőjű földgömbön az óceánt helyes arányban akarjuk feltüntetni, az az óriási víztömeg legfeljebb 1/8-ad mm vastagságú volna. A földgömb tömegéhez képest tehát a víz tömege igen csekély.

*

A legnagyobb ismert óceán-mélységet, 10 911 métert a Fülöp-szigetek közelében, a csendes-óceáni Mariana-árok déli végénél mérték (Challenger-szakadék). Google

A scarisorai jégbarlang B. Eötvös Lóránt (1869. 49. 673.)…A barlang falai állandóan a fagypont alatti hőmérséklettel kell hogy bírjanak, és pedig annyival inkább, mert a napsugarak behatása ellen teljesen védve vannak. Ha most a nap a külső veremben hevesen tüzel, s az abban összegyűlt havat olvadásra bírja, úgy az ekként képződő víz a barlangba folyik, s annak fenekével érintkezve, lassanként lehűl, s azon újra megfagyva jégréteget képez. Így történik ez napról-napra, még pedig nemcsak a hómezőről leolvadó vízzel, hanem azzal is, mely a verem nyilasán eső alakjában hull alá. A barlang jégrétegének, ezek szerint csakhamar óriási vastagságura kellene nőnie, sőt az egész üreget be kellene töltenie, ha a természet egy időben a barlanggal nem alkotott volna a felesleges víz eltávolítására szolgáló kiömlési csatornát is. E csatorna, melynek létezését, mint a jégbarlangok keletkezésére szükségeset emeljük ki, a scarisorai barlangban feltűnően szemünkbe ötlik. A víz a Karszt-féle mészképletekben nemcsak nagyobb nyílásokon keresztül ömlik, hanem apró repedéseken, csöveken keresztül is szivárog a föld alsóbb rétegei felé. E vízerek a jégbarlangok hideg boltozatához is el fognak jutni, s részben már azzal érintkezésben megmeredve, jég-stalactitokat* képeznek. Részben pedig a fenékre hullva, azon eleinte jégdombokat, utóbb oszlopokat vagy gúlákat, egy szóval stalaginitokat alkotnak…Eötvös közli a scarisorai barlang vízszintes és függőleges átmetszetét.

*Stalactit is a type of formation that hangs from the ceiling of caves, hot springs, or manmade structures such as bridges and mines.

Az amerikai Baradla (1879. 8. 116. ) A lurayi barlangban egész sereg csodálatos dolgot fedeztek föl. Egy helyen óriási kőlepel zárja el részben a nyílást. Más helyen sárkányfejekhez hasonló cseppkövek között csergedezik a kristálytiszta víz. Harmadik helyen meglepő sima talajjal óriási terem tárul elénk (melyet a gyakorlati luray-i yankeek e farsangon már le is foglaltak tánc-teremnek). Tovább 40 láb magas oszlop emelkedik, s oldalain mintha titkos írást vennénk észre, amott egy sereg síppal ellátott orgona, melynek ütése a messze távolban visszhangzik. Itt egy kész dóm vagy egy természet által alkotott karzat, melyről földalatti tóra lehet látni…Az előcsarnokba, melyet képünk mutat, mintegy 12 méter hosszú lépcsőn lehet lejutni. Szűk s sötét üreg fogad bennünket s annak végén egy kisebb űr. Túl rajta az amerikaiak már is kényelmes lépcsőt készítettek. Feltűnik az első nagy terem, mely 30 méter széles, s 40 méter magas. Hatalmas cseppkő-oszlopok nyúlnak fel minden oldalon, előttünk, mintha óriási vízesés fagyott volna jéggé, szeszélyes alkotású csoport hever. Oldalt lepelhez hasonló kőoszlop zárja el részben az utat tovább. S míg ezen oszlopok csodás alakjaikkal s a fáklyafénytől kölcsönzött ezerféle színekkel gyönyörködtető látványt nyújtanak, fejünk fölött Damokles kardjaként egy-egy óriási kődarabot látunk csüngeni, mely szétzúzással fenyeget. Mellettünk egy-egy magas oszlop emelkedik föl, melyben első pillanatra emberhez vagy állathoz némileg hasonló szörnyet látunk. A földalatti lények hazáját e kísérteties látványok s tátongó űrök őrzik.

A LURAY BARLANG ÉSZAK-AMERIKÁBAN. AZ ELŐCSARNOK.

A luray-i barlangban érdekesebb részlet, mint a mi Baradlánkban, s ha részletesen összehasonlítanánk, talán még a mi cseppkő-barlangunk állhatna előbb, ha — mi is amerikaiak lennénk. De Aggtelekhez most még járatlan utakon kell nagy nehézséggel eljutni, barlangját a külső részeken kívül alig ismeri egy-két egyén, s aki kissé tovább hatol, a legkellemetlenebb csúszkálásoknak s nagy fáradságnak van kitéve. Mily másként van ez Amerikában-

A luray-i barlang egyes részleteit ma már az egész világon ismerik s a barlangot egy nap

többen látogatják, mint a mi Baradlánkat egész éven át.

*

Az "Aggteleki Cseppkőbarlang" a Baradla-barlang mintegy 25 km-es hosszával, hazánk illetve Európa egyik leghosszabb barlangja. wiki.

JELMEZES MULATSÁG A JÉGEN. (1893. 4. 57.) Mintha nem is lett volna valóság, hanem csak fantáziánk merész játéka az egész, ami a múlt vasárnap játszódott le a jégen! Hiszen olyan szokatlan, érdekes és megkapó volt minden! Künn a liget zúzmarás fáival, a levegő téli szürkeségével s a tó partján ezer és ezer didergő ember tele kíváncsisággal s magán a tavon a fényesen kivilágított korcsolya-csarnok, nyüzsgő embertömegével, szemben vele pedig a középkori lovagvár hatalmas toronnyal, szeszélyes oromzattal, széles bástyákkal és rejtelmes alagutakkal. A titokzatos vár érdekességét növelte, hogy egész homlokzata, minden fala és oszlopa jégből készült, igazi fehér alabástrom-palota, mely a sötétben is ragyogott. Amikor a villamos ívlámpák vetették rája intenzív fényüket, olyan volt, mint egy óriási prizma, mely a szivárvány minden színében tündöklik.

Az igazi Hófehérkének sem lehetett ennél szebb tündérvára. Bejáratát jeges medvék, gnómok, harcosok, s magát a várat fényes fegyverzetű lovagok őrizték. Bent trónolt a csodaszép Hófehérke, talpig fehér ruhában, fején arany-koronával és mirtusz-koszorúval.

A jelmezes had az első trombitaszóra korcsolyázva a nagy jégpályára vonult, ahol az egész seregre az izzó lámpákon kívül, villamos reflektorok árasztottak vakító, tündéries fényt.

Hófehérkét aranyos szánra ültették, melyet jegesmedvék húztak, s diadalmenetben hordozták körül a jégen két katonai zenekar harsonája közben…Majd a műkorcsolyázók mutatványai következtek. A legnagyobb elismerést Földváry úr aratta, aki határozottan legkiválóbb korcsolyásunk s a berlini korcsolya versenyben fog részt venni. K. D.

A NIAGARA VÍZESÉS TÉLEN. Krécsy Béla (1895. 5. 69.) A ki csak nyáron látta a Niagarát, alig sejti, hogy ez a nagyszerű természeti csoda nyári mezében mily egyszerű, mondhatnók, szegényes ahhoz a páratlan pompához képest, a melyet télen képes kifejteni…

Télen a vízesés egész tömegével szakad, omlik úgy, mint nyáron. A leszakadó óriás víztömeget a fagy sem bírja megigázni. De lent, a vízesés aljában, félkör alakban hatalmas jéghegyek csoportosulnak, melyek vakítóan csillognak, ragyognak a reggeli nap fényében. A jéghegyek a Niagara folyton szállongó párájának alkotásai. Mikor az esés vize a magasból lehull, alant megtörik s egy része finom, könnyű párává foszlik szét, melyet a szél minden irányban elkapkod, s amint az távolabb lecsapódik a partot övező kőomlásokra, azonnal jéggé fagy, s e jég az egész télen át növekszik, rétegről rétegre. A kezdetben vékony jégrétegekből lassanként egész jéghegyek keletkeznek.

A NIAGARA TÉLEN

Az esés északi oldalán képződik az Ice Bridge. Mikor már jó magas, oldalába lépcsőt vágnak s azon, a vízeséssel szemközt, felmászhatunk annak egész a szomszédságába. A vállalkozás azonban nem oly könnyű, mint gondolnók. A jéglépcső a folyton ráhulló s rajta megfagyó páráktól mindig síkos és az elcsúszás a meredek jéghegyen könnyen életveszéllyel járhat. Amint följebb hatolunk, az esés siketítő dörgése mind közelebb éri füleinket, az omló, óriás vízfal meg elkápráztatja szemeinket, s tőlünk alig pár lépésnyire vészes örvényt tár elénk.

Bármily hatalmasak legyenek is e jéghegyek, a tavaszi langyos szellő fuvallatára mind eltűnnek, de óriás tömegük oly lassan olvad el, hogy gyakran még május végén is látni jeget a vízesés aljában.

A manilai földrengés. Könyves T. Kálmán (1868. 8. 87.) — Egy szemtanú előadása után.

…Nem voltam képes egyenesen megállni vagy valamerre menni, jóllehet ösztönszerűleg terjesztettem ki kezeimet, hogy valami bútorba fogózhassam. Rövid szünet következett, de annyira meg voltam ütődve, hogy mielőtt a második rázkódás megjött, nem kísérelhettem meg az utcára való menekülést. Egymásután következtek a rázkódások, mindenik erősebb, a ház hol hátra, hol előre hajlott. A falon nagy repedések nyíltak meg, a padlás egyes részei leszakadoztak. A falra akasztott tükör csörömpölve hullott le, az ablakrámák darabokra törtek, s az egymástól szétvált téglák recsegése hallatszott. A ház kétemeletes volt. Az utolsó rázkódás alkalmával éreztem, hogy velem a padlózat alásüllyed; arccal estem lefelé. A szoba egyik fala sértetlenül állott még, míg a másik három oldal összeomlott, s a padlózat az épen maradt fal mellett erősen tartotta magát. Esés közben kezem fennakadt a padlózat deszkái között, s ez mentett meg. Tégla és fadarabok hullottak reám időnkint, de erre nem is gondoltam akkor, attól tartottam, hogy a még épen maradt fal leomlik, s eltemet élve romjai közé…

A főutcán, hol a legtöbb bolt és raktár állott, alig maradt egy ép fal. A lakók, a lábas jószágok az istállóban, a drága cikkek, melyekkel a boltok ékeskedtek, mind a kőhalmaz alá voltak eltemetve. Az utca is kőhalmazzal volt körülsáncolva, itt volt talán legtöbb csonkított hulla, mert a vész kitörése alatt igen sokan járkáltak az utcán…A kórházban lévő beteg egyének is ugyanazon sorsban részesültek, mint a fő-egyház halottjai. Az érsek palotája romba dőlt. A kormányzó palotája részletenként roskadozott le; nője és leánya egyik helyről a másikra futottak, menekvést keresendők..Dacára a megszűnés nélküli munkának, a sok ezer eltemetett közül alig lehetett egy pár nap alatt néhány százat kiszabadítani. S ami borzasztóbb, a veszedelem után kevés idő múlva kezdett ömleni a záporeső, ami rothadást idézett elő. A légkör csaknem meg volt mérgezve a földszakadékból jövő párák és a folytonos rothadás által.

A földrengés okainak és módozatainak megfejtése fölött a tudósok máig nincsenek tisztában; remélhető azonban, hogy a folyvást haladó tudomány e tekintetben is megvilágosítja a még vitás kérdéseket.

AZ ISCHIAI KATASZTRÓFA.(1883. 538.) Mily rettenetes az a földrengés, mely július 28-án Ischia sziget nagy részét tönkre tette, kitűnik abból, hogy a romok eltisztítása körül folytatott munkálatokat a nagyszámú katonaság még mindig nem tudta annyira befejezni, hogy már biztosak lehetnénk, hogy halottak nincsenek a romokban. A rohamosan jött istenítélet szerű földrengés a távírdákat is szétrombolva, a megmenekültek nem adhattak hírt a nagyvilágba, s a segítség már tíz hosszú óra után jött. S midőn a mentők ásáshoz fogtak, csaknem mindenütt egész váratlanul bukkant elő egy-egy élő alak, a túlvilágból új életre kelve, még negyed és ötöd napon is találtak az eltemetettek között egyes élőket, kik tehát egész 120 óráig voltak mintegy koporsóba zárva. Nincs kétség benne, hogy sokkal több is volt az élve eltemetettek száma, kik ott lenn a sötét sir mélyében számolták éhen és kétségbeesve a perceket, míg a halál gyötrelmeiktől megszabadította.

Rómában, a meteorológiai intézetben megérezték a rengést, bár helyét biztosan nem tudták megmondani. Egy római tanár, Rossi István azt állítja, hogy a kis Ischia sziget alatt két vulkánikus réteg vonul el, egyik délről nyugatra Barano és Serrara felől, a másik, mely az Epomeo hegy s az eredeti tengeralatti vulkán közt válaszfalat képez, keletről nyugatra, Forio felől s e két réteg épen Casamicciola hévíz forrásainál keresztezi egymást s innen volt a sok és nagy földrengés e helyen. Bármi legyen is különben az ok, kétségtelen, hogy az ischiai földrengés rendkívüli természeti tünemény s a földrengések történetében is kiváló helyet

foglal el óriási ereje és romboló hatása következtében.

Ischia vulkáni eredetű sziget a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi részén

1883. július 28-án egy földrengés romba döntötte a sziget nyugati oldalán fekvő Casamicciola Terme és Lacco Ameno településeket. Wiki.

FÖLDRENGÉS ZANTE SZIGETÉN. (1893. 10. 158.) Földrengés pusztított csaknem az egész február hónapon át a görög Zante szigetén. Az első nagy roham, mely kora hajnalban támadt, Zante városát félig romba döntötte; pár nap múlva ismét következett egy másik, hogy a még épen maradt házakat is lerombolja, s a lakókat szabad ég alá űzze. De még ott sem menekülhettek meg mindnyájan. Hosszabb-rövidebb időközökben, némi összeköttetésben a jó távol nyugat felé eső Stromboli vulkán kitöréseivel, egymás után, miként néhány évvel ezelőtt Zágrábban, több földrengés következett, s mindenik rontott valamit. Súlyosabbá tette még a bajt az esős és szeles idő, mely több napig uralkodott. Ma már teljesen megszűnt a pusztítás, de a nyomai megmaradtak. Több mint 10 000 embernek nincs hajléka, nagyobb részének nincs semmije, s különösen Macherato, Buyato, San Dimitri és Skulikato községekben a nép csak könyöradományokból él, melyeket legelőször a görög kormány, egy angol hadihajó s csakhamar a magyar király juttatott számukra. A kárt legalább is hat millió forintra becsülik.

A hatalmas földrengés, minőhöz hasonló-Európában már pár évtized óta nem volt, ismét emlegetetté tette Zanténak, e gyönyörű jón szigetnek nevét, mely újabb időkben csak szépségéről volt nevezetes. Zante (görög nevén Zakynthos) a jón szigetek közt a nagyobbak közé tartozik; a hasonnevű városon kívül 45 község van rajta s püspöki székhelye is van. A sziget különösen gyönyörű zöld tenyészetéről híres. Mindenfelé narancs-, füge- és olajfák láthatók, köztük egy-egy magasan kiemelkedő ciprusfával. Némely területet a szőlő foglal el, melyet itt igen nagy mennyiségben termesztenek, úgy, hogy csak az Angliába küldött mazsolaszőlő évenként 7—8 millió fontnyi értékű; másutt virágos pázsit van, közte festői, szép fehér majorokkal. Ha a tengerről nézzük a várost s környékét, magában ez a tenyészet is igen vonzó; de még érdekesebbé teszi a képet a meredek hegyoldalak, sziklahátak, hegyszakadékok s hullámosan húzódó dombsorok változata, melyeket a sziget belseje felé nyíló völgyek tarkáznak.

Zante lakói — mintegy 2000 zsidó kivételével — csaknem mindannyian görögök, kik a szőlőtermelésen kívül, mely a termőföld kétharmadát foglalja el, szövészettel, halászattal és kereskedéssel foglalkoznak. Maga a főváros, Zante, a régi velencei uralom emlékét mutatja építészetében. Velencei jellegű tornyok, íves folyosókkal ellátott házak vannak itt, melyek közt, különösen a Calle-Larga nevű fő utcában, sok a figyelemre méltó. A város mögött hegytetőn emelkedő erőd, melyet még most is használnak, szintén velencei építés és sok templom emlékeztet a régi korra, különösen a katolikus székesegyház a püspök palotájával s a nagy görög templom, melyben Szent Dénesnek, a, sziget védszentjének teteme őriztetik

Zante szigetén a földrengések már többször előfordultak, hegyeiben itt-ott találnak vulkanikus működésre mutató jeleket, de a mostanihoz hasonló pusztító földrengést nem jegyzett fel még itt a történelem. Az utóbbi években csak Japánban fordult elő hasonló nagy szerencsétlenség.

A KALÁBRIAI FÖLDRENGÉS. (1905. 40. 643.) Rég nem volt már Európában olyan pusztító földrengés, mint a mely szeptember 7-ikén, s a következő napokon déli Olaszország szép félszigetén, Kalábriában semmisített meg egész vidékeket, és tömérdek sok emberéletet. Még most sem vehették teljesen számba a romlás nagyságát s a halottak és sebesültek teljes számát. A földrengés oly rettenetes erővel jött, hogy a gyöngébb építésű házakból az embereknek menekülni sem volt idejük. Négy falu tökéletesen megsemmisült, s az áldozatok száma több ezerre megy. Legnagyobb a pusztulás a Monté Leone-i kerületben volt, de átterjedt Szicília északnyugati csúcsára, Messzína közelébe is. A buja termésű, egészségtelen éghajlatáról már az ókorban is emlegetett tartománynak alig van községe, amelyben több-kevesebb rombolást ne okozott volna a földrengés. A veszedelem hírére Viktor Emánuel király személyesen sietett a sors sújtotta vidékre, hogy vigasztalja és bátorítsa a lakosságot.

A ZUGI (Svájc) HEGYOMLÁS. (1887. 30. 503.) Megrendítő szerencsétlenség történt júl. 5-én Svájcban. A zugi tó partja beszakadt s Zug városából egy egész sereg ház omlott be a tóba, mely alkalommal sok ember vesztette életét. A zugi tó a Kigi-hegy szomszédságában fekszik. A Zürichből a hegy felé menő utazó Zug városáig jő a vasúton, e város mellett van a nevezetes Teli-kápolna is s így minden svájci utazó jól ismeri e kis helyet, mely a legkisebb svájci kanton székhelye, de melynek ősrégi zárdái, templomai, városháza s mindenekfelett körfala s a hatalmas kerek őrtornyok középkori jelleget kölcsönöznek. A város környéke szép úri házaival s gondosan ápolt gyümölcsösök között fekvő nyaralóival igen kellemes s a turisták számára az útikönyvekben több gyógyhely és szép kilátás van e tájon csillagokkal megjelölve.

A katasztrófa az említett nap délutánján következett be. Már fél négy tájban észrevették, hogy a vasúti állomással szemben fekvő gőzhajókikötőnél a nemrég 80 000 frt költséggel épült rakodópart körül a tó vize erősen hullámozni kezd s a kőfalak repedeznek. Csakhamar elvált és bedőlt a rakodó part egy része mintegy 80 láb hosszú s 30 láb széles földréteggel. A rendkívüli eset megtekintésére kijött emberek közül is vízbesüllyedt egy. De ez még csak a kezdet volt. Egy halászkunyhó s egy ház voltak az első áldozatok s este 7 óra tájban hatalmas zaj közepette egyszerre 15 ház s mintegy 10 melléképület süllyedt el, köztük az ötemeletes «Zürcherhof» vendéglő, melyből csak a, kőfalnak egy szöglete maradt meg a parton. Éjjel 11 órakor a harmadik s fél 1-kor a negyedik omlás következett. Egészben véve mintegy 150 méter hosszában a tó partján levő külváros összes házai beomlottak, 21 egészen elsüllyedt, 4 teljesen széthullott s mintegy 600 ember lett hajléktalanná s körülbelül 70 ember tűnt el a habok között, köztük több olyan, kiket a kíváncsiság vagy a mentési vágy vonzott e helyre. Mentő csónakok is süllyedtek el, míg másfelől, szerencsés véletlen folytán, egy kisdedet bölcsőjében úszva találtak meg a víz felszínén. A kárt egy millió frankra becsülik a a szerencsétlenség annál nagyobb, mivel az elsüllyedt házak egy része tűz ellen volt biztosítva, de vízveszély ellen, a melyre senki sem gondolt, természetesen nem. Több épületből már előre kiszállították a bútorok egy részét, de a megmentett rész aránylag kisebb volt.

A katasztrófa bekövetkezését, különösen Heim, híres zürichi geológus kutatásai nyomán, annak tulajdonítják, hogy a város széle s a rakodó part a tó iszapjára volt építve s ez az ingatag talaj most megmozdult. További veszélyektől még mindig tartanak s ezért még 39 házat ürítettek ki. Zug városában már azelőtt is előfordultak hasonló szerencsétlenségek, s ezek között legnagyobb volt az 1435 március 6-ikán történt katasztrófa, midőn 26 ház, melléképületek, körfalak s tornyok süllyedtek be a tóba s 60 ember vesztette el életét. Nem érdektelen megemlítenünk azt sem, hogy a zugi tó közelében van az a hires la Ív. a hol 1806-ban a Kigitől éjszakra fekvő Rossberg leomlása Golden városát s négy falut temetett el közel ezer lakossal, az összes házakkal, mintegy négy kilométer hosszúságban s egész uj dombos es kősziklás vidéket alkotott az előbbi virányok helyén. A szép Svájc lakói gyakran szenvednek ily csapások alatt, de az uj és uj szerencsétlenségek nem riasztják vissza őket a haza földjétől: a hegylakók népe, mint a hazaszeretet mintaképe, ismeretes mindenütt.

AZ Ó-BUDAI HEGYCSUSZAMLÁS. (1902. 25. 397.) A Margit-híd felett a budai Duna part síksága nagyon összeszorul, s csak a Margitsziget közepével szemben kezd ismét kiszélesedni, ahol Újlak végződik s Ó-Buda kezdődik. Ó-Buda szélesen, nagy kiterjedésben kezdi elfoglalni azt a síkságot, a mely egész Békás-Megyerig tart s ahol bizonyára mindenki megfordult már, akit érdekelnek Aquincum romjai s a római fürdő gyönyörű hévforrásai.

Ebből a síkságból nyílik északnyugat felé a széles solymári völgy, amelyet az Esztergom— újpesti vasút is követ. Ennek a széles völgynek a délnyugati oldalán hatalmas sziklagerinc húzódik végig Solymártól a Szarvas-heggyel kezdődve, a Csúcs-hegyen és a Hármashatár hegyen át egész a Mátyás-hegyig, a hol a gerinc eltűnik a Pál-völgy ós Zöld-mái halmai alatt. A sziklagerincnek fenn a magasban a fővárosból is nagyon jól látható, rendkívül meredek lejtői vannak, míg a hegy lábát igen széles, hepehupás lankás lejtő szegélyezi, a mely a Donáti kápolnánál, tehát a filatori mezők felett már egy kilométernél szélesebb.

Ennek a halmos, rendetlen lejtőnek a geológiai felépítése nem is olyan egyszerű, mint az első pillanatra látszik. Annyi bizonyos, hogy a lejtő alapanyaga plasztikus, tömör kék agyag, a miből a lejtő lábánál sorakozó nagy téglagyárak készítik az ó-budai kitűnő építőanyagot. Ez a kék agyag tengeri eredetű. Az a tenger, a miből lerakodott, egykor elborította Magyarország igen nagy részét s belőle a budai hegyek, mint tengeri sziklaszirtek álltak ki. Valamikor a budai hegység olyan apró szigetekből állt, mint a Gellérthegy, amelynek csak a legfelső csúcsa látszott ki a tengerből. Aztán a Sas hegy, a budaörsi Kálvária, a Törökugrás szirtjei, továbbá a Nagy Svábhegy. A Hárshegy és az a sziklagerinc, amelyikről most szólottam s amelyiknek legmagasabb csúcsa, a Hármashatár-hegy már Ó-Budára néz le…Az a vastag törmelék legnagyobb részt épen olyan hegycsuszamlások, összerogyások és omlások folytán lepte el az egész hegylejtőt, amilyen most is történt az ó-budai temető és a táborhegyi út között, legnagyobb részt az «Ó-budai gőztéglagyár» környékén…

Némelyek a téglagyár leásását okozzák, hogy az szülte volna a csuszamlást. A körülmények azt bizonyítják, hogy a téglagyár bevágása nélkül is megcsúszott volna a föld. A temetőnek már semmi köze sincs a téglagyárhoz s mégis akkora csuszamlások történtek ott is, hogy két sírboltot át kellett helyezni, a sírok egyenes sorai egészen összezavarodtak, sőt a csuszamlás meggátlására épített cölöpfal maga is elmozdult. Annyira nem a téglagyár okozta a bajt, hogy a téglagyárnak lenn, a síkon fekvő épületei is megrongálódtak, tehát a bevágás alatt is megmozdult a föld.

AZ Ó-BUDAI HEGYCSUSZAMLÁS. — Cholnoky Jenő fényképei után.

Omlások és csuszamlások a Tábor-hegyen; A Schwannauer- féle korcsma Ó-Budán.

Lépcsős süllyedéssel elpusztult pince-lejáró a Tábor-hegyen; A téglagyár gépháza.

Hatalmas repedések mentén az alsó rész megsüllyedt, s 1 — 2 méter magas lépcsők támadtak az azelőtt vízszintes vagy nagyon lankás lejtőjű földeken. Ha efféle repedés épen valami ház alatt keletkezett, természetes, hogy akkor a ház tönkre ment. Egyik képünk a táborhegyi út mellett fekvő pince lejáróját mutatja, ilyen lépcsős süllyedés folytán támadt pusztulással. A táborhegyi út jó kocsiút volt, de ma valami óriási lépcsőnek látszik, a melyen még gyalog is nehéz közlekedni. Elmozdult ilyen mozgások miatt az út mellett felállított vas mérnöki jel is, a melynek pedig örök időkre kellett volna helyt állnia. Elég baj ez, mert most komplikált módon kell ismét új mérést végezni s az elmozdult oszlop helyett valami biztosabb helyre újat felállítani. Mert annyi bizonyos, hogy a dolog nem marad ennyiben. Még ma is mozog, lassan csúszik, omlik az egész hegyoldal s bizonyára nagy veszedelemben van a hegyoldal minden épülete.

A téglagyár bevágása felett közvetlenül természetesen még súlyosabb a helyzet, mert hiszen a függélyes falú leásás felett egészen szabadon végződik a törmelékréteg. Ha tehát itt megindul, hatalmas omlásokkal zuhan alá a téglagyártáshoz szükséges anyag hajdani helyére. A téglagyár felett azonban a gyár tulajdonában vannak a földek s nincsenek rajta épületek. Egyik képünk ilyen hatalmas omlást mutat, a mely már több méternyi. Ezen a vidéken már veszélyes járni, a föld össze-vissza van repedve, törve-zúzva, nagyon könnyen kitörheti valaki a lábát. A képünkön látható területet még a tavasszal szántották, ma már gyalog is csak a legnagyobb óvatossággal lehet a szántóföldön járni, folyton tátongó repedéseken ugrálva át. . A téglagyár szenvedett legtöbb kárt. A munkát teljesen be kellett szüntetni, az épületek megrongálódtak, sőt még a szántóföldek is tönkrementek, ott csak néhány év múlva lehet ismét valahogyan földet művelni. A téglagyár felett a nagy bevágás kétségkívül súlyosbította a helyzetet. De ha a téglagyár bevágása nincs ott, akkor is kétségtelenül megtörténik a baj. Az összedőlt házakra nézve aztán már mindegy, hogy félméteres, vagy egyméteres süllyedés folytán dőltek-e össze. Veszély fenyegeti a téglagyártól délre álló, nem régen épült pénzügyőri kaszárnyát is a vámnál. Védekezni a veszedelem ellen alig lehet, csak enyhítheti a bajt, ha a területet alagcsövekkel víztelenítik. De ez is igen nagy munka, mert az alagcsöveket nagyon mélyre kell fektetni s hatásuk még úgy is kétséges marad.

Régen folyamatban levő geológiai tünemény ez, a melyet az emberi munka alig képes megakadályozni. Nem rohamosan, nem katasztrófa-szerűén történik, hanem lassan, alig észrevehető mozgással, de annál nagyobb erővel, ellenállás nélkül.

Cholnoky Jenő

A föld legifjabb szülötte. ( 1866. 14. 164.) A Görögországhoz tartozó úgynevezett Cyklad szigetek közt van egy, mely koronként meg-megújuló vulkáni kitöréseiről nevezetes. Ez a körülbelül negyedfél négyszögmérföld nagyságú sziget Santorin,13 000 lakost számlál. Santorin, a szorosan mellette levő Thiraasia szigettel mintegy félkört képez, s az így alakult tengeröbölben fekszik: Paleo-Kaimeni, Mikro-Kaimeni és Neo-Kaimeni szigete melyek mind vulkáni eredetűek. Ez apróbb szigetek között a múlt februárban ismét egy kis sziget emelkedett ki a tenger mélyéből, mint az anyatermészet csodás alkotásának legújabb műve. Sietünk megismertetni az olvasót a föld e legifjabb szülöttével, melynek eredetéről következőleg szólnak a tudósítások.

„Jan. 28 és 29. napján gyenge földrengést éreztek Santorin szigetén, mely semmi kárt nem okozott, habár a lakosokat, mint valami közelgő vész előjele, nem kis aggodalommal tölte el. Másnap a rengés ismétlődött, habár semmivel sem erősebben ; ellenben a szomszéd Xeo-Kaimeni szigetén — mely 1707-ben hasonló vulkáni kitörés alkalmával merült ki a tengerből, — hatalmas földingás rázta meg az egész szigetet, míg estefelé a tenger egészen fehér lett, mit a mélyből fölható kéngőznek tulajdonítanak. A partokon a víz forrott, mintha valami kazánban lett volna. Ugyanezen időben Neo-Kaimeni szigetén mennydörgésszerű földalatti morajt hallottak, mely hatalmas mordulással dörgött el a sziget alatt.

Jan. 30 és 31-ike közötti éjjel, Santorin szigetéről látták, hogy az uj sziget helyén 4 méter magas lángsugár csapkodott föl a tengerből. 31-ikén reggel már az egész tenger színe vörösre változott, s igen keserű lett. Neo-Kaimeni szigetén egyre tartott a földrengés, egy hatalmas lökés a szigetből egy darabot elszakított, s messze sodort a tengerbe. A támadt nyilasból oly sűrű kéngőz ömlött, hogy a ragadozó tengeri madarak nagy száma, melyek a viz felszínén úszó halak hulláira vadászuk, tanácsosnak tartotta rögtön tovább vonulni.

Ugyanaz nap Neo-Kaimeni szigetén a föld süllyedni kezdett, az a néhány család, amely rajta lakott, Santorinba menekülni volt kénytelen. A süllyedés az első két órában mintegy 3 lábat tett, később azonban 4 hüvelykre apadt óránként, de a süllyedés az egész éjen át tartott. Másnap ismét láng emelkedett ki a tengerből, sűrű fehér füst kíséretében, körülötte a tenger zizegő forrása volt észrevehető. A sziget süllyedése estig folytonosan tartott, a midőn végre szünet állott be. De a földrengés nem szűnt meg, s 5 kis tó, melynek szép tiszta vize volt, egészen elpárolgott Neo-Kaimeni szigetén. A tengerészek közül egy hajó legénysége kémszemlére indult a vulkáni kitörés központja felé. Azt tapasztalták, hogy oly helyeken, hol ezelőtt a tenger mély volt, sziklákra bukkantak, melyek folytonosan emelkedtek, s nemsokára egész uj szigetet alkottak, mely György-sziget nevet kapott. Február 2-dikán este, kiterjedése hosszúságban 160, szélességben 40 lábnyinak látszott, s 80—100 láb magasan állott a tenger színe fölött, s e sziget kiterjedésben folytonosan nagyobbodott, február 8-dikán 165 láb magas volt, míg Neo-Kaimenit majdnem egészen elnyelték a tenger hullámai.

A tenger vize még febr. 11-kén is forró volt, midőn egy görög gőzös, Aphroéssa, észrevette, hogy Neo-Kaimeni déli részén is egy fekete sziklatömb emelkedik oly gyorsasággal, hogy rajta egy csónak csakhamar megfeneklett. Február 13-kától 17-ig egy 30 láb nagyságú szikla tűnt elő a víz alól, melyből folytonosan tűz tör ki. E sziklában ismét egy uj sziget alapját látják, s Aphroéssa nevet adtak neki.

A Vezúv legújabb kitörése. Sámi Lajos. (1868. 8. 89.) …A föld gyomrában létező tűz és olvadt állapotban levő anyagok borzasztó kitörése, a gyakran iszonyú nagy gőzoszlopok felemelkedése a földből, a nedves iszapok, földi gyanták s a gőz ruganyos nyomása következtében magasra lövellő forró ásványos vizű források, egy szóval a vulkánikus jelenségek azok, melyek a legfelségesebb látványt nyújtják

…Gyakran merült fel már az a kérdés, hogy mi ég a tűzhányó hegyekben, mi okozza azt a nagy hőséget, mely által a fold és az ásványok felolvadva összevegyülnek? Ami ott ég, maguk a föld-nemek és ércek. A tapasztalatok, melyeket minden égöv alatt a bányákban és barlangokban tettek, oda mutatnak, hogy már csekély mélységben is sokkal magasabb a föld melege, mint ugyanazon helyen a légkör közép hőmérséklete.

Mindenféle vulkánikus működés igen egyszerű okból, t. i. a fold belsejének a külső felülettel és környezettel való folytonos vagy csak múlékony összeköttetéséből származik. A gőzök a megolvadt és oxidálódni kezdő anyagokat a mély repedéseken fölfelé nyomják. A vulkánok megrekedt Föld-források: az ércek, savak és Föld nemek folyó vegyítéke, melyek lávafolyamokká tömörülnek, lassan és csendesen folydogálnak, ha fölemeltetve, kijárást kapnak.

A Vezúv, az 1867. december 17-ki kitörés alkalmával

A Vezúv legújabb kitörése, mely a múlt évben, december 17-én kezdődött, e tűzhányó hegy kitörési kúpját egy új főtöbör (Kráter) s több oldalsó nyílás képződése által lényegesen megváltoztatta. Az általunk lakott földfelületnek ily hirtelen, és véletlenül beálló változásait, épen amint azok végbemennek, figyelemmel kísérni, bizonyára szerfölött érdekes nemcsak a szaktudósra, hanem minden más emberre nézve is.

A kitörés legfényesebb stádiumát december 17-én éjjel érte el. Roppant nagy mennyiségű vulkánikus hamut (lávapor), iszapot és salak-darabokat lövellt a töbör nyilasából az ég felé. Saját izzó világa és az égő láva visszfénye a töbörben egészen megvilágította a hóval borított hegyet, és levilágított a szép nápolyi öbölig. A láva kiáradt a töbör szélein és messzire lefolyt a hegylejtőin, főképpen a Summa felől eső oldalon, mely a töbörkúpot félkörben övezi. Első képünk az új töbört* mutatja a Sommáról nézve. Az előtérben a kráternek a kiáradt lávától áttört széle látszik; a töbör medence belsejében két kisebb másod rangú kitörési kúp, melyek kicsiben azt a működést állítják élőnkbe, mikor a vulkánikus erő a szilárd földréteget áttöri, minthogy ezeket úgy tekinthetjük, mint apró vulkánokat a nemrég merevvé lett láva-felületen.

*A töbör az egyik leggyakoribb és legjellegzetesebb felszíni karsztforma. wiki

Az Etna és a Vezúv. H. P. (1879. 24. 379.) Az Etna, melynek utolsó kitörése óta alig múlt el 14 év, ismét veszéllyel fenyeget. A tudósítások, melyek onnan hozzánk érkeznek, fokozott működésről tesznek tanúságot, s oda mutatnak a jelek, hogy egy új vihar-teljes időszak áll küszöbön. Teljes biztosan állítani alig lehet valamit, amennyiben a tűzhányó hegyek természete e tekintetben törvényt nem ismer.

Midőn a Vezúv 1631-ben hosszas pihenés után újból kitört, hamuját nemcsak az Adria túlsó felére vitte el a szél, hanem elvitte egészen Konstantinápolyig. Mikor pedig a Tomboru tört ki 1815-ben (Sumbava szigetén), elborította hamuja nemcsak a szigetet olyannyira, hogy minden növényzet kiveszett, hanem elszállongott egészen Celebesig, tehát 140 mérföld távolnyira észak felé. A hamu mellett tűz csak nagyritkán fordul elő, s a mikor előfordul is, az nem voltaképi lángból áll, hanem az által van képezve, hogy izzó kőtömegek löketnek föl a magasba. Az általuk előhozott fénytünemény tűz alakjában tűnik föl. Láng a kitörés alkalmával alig látható, s azért a kitörés fénytüneménye nem is ide-oda lobog, s még a legerősebb orkán sem tudja egyenest fölfelé tartó irányból kitéríteni.

Az Etna, melyről pedig Virgil megénekelte már, hogy kitörésével megfélemlítette Aeneasnak új hazát kereső bátor csapatát, mely tehát a régi időtől fogva úgy volt ismeretes, mint tűzhányó, közbe-közbe hosszas szüneteket tartott. Különösen hosszú volt az 1669 előtti szünet, melynek egy borzalmas kitörés vetett véget. Az év legelső napjaiban, midőn az Etna csúcsát magas hó és jég borította, kezdtek már mutatkozni e jelek, melyek félelemmel tölték el nem csak a közvetlen vidék, de a távolabb Catania lakóit is. Folytonos dörej hallatszott, majd erősebben, majd kevésbé zajosan, közbe-közbe megrázkódott a föld, s nagyobb lökések is voltak érezhetők. A füst szokottnál sűrűbben kezdett mutatkozni a kráter körül, s mindez néhány hónapig tartott. Végül március közepén hosszas repedés jelent meg a kráter közelében, melynek szélei ferdén tolódtak el egymás mellett. Aztán egy egészen új csúcsba tolódott össze a hegytető, mely iszonyú magasba szórta a köveket, az izzó hamut és füstöt. A hegy tetejét elborító havat a legrövidebb idő alatt olvasztotta fel, nagy sebességgel rohant onnan lefelé a víz. Egy darabig csak ez, de azután a láva maga. Széles mély folyamot képezett a hegy oldalán, melynek széle hamar kihűlt ugyan, érintkezvén a talajjal, de a később jövő résznek csak arra szolgált az így képezett akadály, hogy nagyra duzzadjon felette, s iszonyú tűz-zuhatagokat képezve rohanjon alá. Alig 5 napi tartam alatt elpusztította a vidék 14 helységét, s az egész tájat, amelyen keresztül ment.

Hogy az Etna mostani nyugtalan állapota egy jövendő nagyobb kitörésnek előhírnöke-e, vagy hogy el fog múlni minden nagyobb baj nélkül, azt egyelőre nem lehet megmondani. A tapasztalás azt mutatja, hogy annál kisebb fokú a kitörés, mennél gyorsabban következett az előtte levőre. S ha ez áll, akkor jelenleg nem kellene nagy bajtól tartanunk, miután a legközelebbi vész alig 14 éve múlt el.

A PELÉE VULKÁN KITÖRÉSÉRŐL Cholnoky Jenő. (1902. 24. 385.) A tudomány mai állása szerint nagyon valószínűnek látszik, — de bebizonyítva semmi esetre sincs, — hogy a vulkánok kitörései csak másodrangú következései a földkéreg mozgásának. Ha valahol a földkéreg mozgásban van, s a mellett még — a mi igen különös, — a mozgásba jött kéregdarab határán tengervíz van, akkor a határon mindenütt vulkáni jelenségekkel találkozunk.

Vagyis más szóval, vulkánokat csakis tengerek partjain vagy tengerekből kiemelkedő szigeteken találunk s mindig ott, a hol a föld szilárd kórgében tetemes elmozdulások mutatkoznak, a melyekről föltehetjük, hogy még ma sem szűntek meg teljesen. A földkéreg mozgásai rendesen azt okozzák, hogy az eredetileg vízszintesen nyugvó kőzetrétegek nem maradnak ebben a helyzetükben, hanem meglehet, hogy hosszú vonal mentén megrepednek s a repedés egyik oldalán a rétegek lesüllyednek, vagy pedig az is meglehet, hogy nem repednek meg, hanem összegyűrődnek, összetorlódnak, mint az abrosz az asztalon.

Különösen a repedések mentén, ahol nagy a süllyedés, ott találjuk a legtekintélyesebb vulkán-jelenséget. Hajdan, a mikor még a magyar Alföldet tenger borította s a mikor az még gyors süllyedésben volt lefelé, akkor az Alföld határán is mindenfelé vulkánok működtek: a visegrádi hegyektől a Mátrán keresztül Tokajig, innen fel Eperjesig, aztán megint a Vihorlát hegységtől végig a Kárpátok belső oldalán egészen be Erdélybe, a Hargitán végig Brassó vidékére.

A ma is süllyedő területek közül ránk nézve különösen érdekes a Tirrén tenger Itália és Szicilia között, ahol a nagy süllyedés szegélye épen a partok mentén fut, s a hol Európa szárazföldének egyetlen működő vulkánja, a Vezúv és Szicílián az ennél jóval nagyobb Etna emelkedik

A süllyedt területek közül a legnagyobb, sőt minden egyéb földi alakulatnál nagyobb a Csendes-óceán medencéje, amelyet óriási vulkánok szegélyeznek. A vulkánizmusnak itt van az igazi hazája, különösen azért, mert a Csendes-óceánt környező kisebb tengereket szintén vulkánok veszik körűi, különösen a Szunda-szigetek között, meg a nyugat-indiai szigetvilágban, amely ugyan el van zárva a Csendes-óceántól, de vulkánizmusa révén azzal összefügg.

A vulkánok a föld belsejéből jelentéktelen réseken feltörő anyagokból halmozódtak fel.

Igen érdekes azonban az az anyag, ami kitódul ezeken a réseken. Mindenekelőtt teméntelen vízgőz jön ki, s némelyek azt állítják, hogy csak a vízgőz feszítő ereje az, a mi kihajtja a Föld belsejéből a lávát és a hamut. . Ezt a véleményt támogatja az a tény, hogy a vulkánok csakis a tenger közelében fordulnak elő. A vízgőzön kívül temérdek kőzetpor, törmelék jő napvilágra, de mind olyan állapotban, ami azt mutatja, hogy ezek a kőzetek a mélyben nagy hőmérséklet alatt állottak, mert hisz olyan elváltozást szenvedtek, hogy méltán nevezhetjük ezt a finomabb anyagot hamunak. A hamu mellett apróbb kavicsok, nagyobb kövek is repülnek ki s ezek közül a legérdekesebbek azok az úgynevezett«bombák». Olvadt lávából állnak s csak a levegőben hűlnek ki annyira, hogy mikor a földre esnek, nem lapulnak szét. A vulkánból kijövő anyagok közé tartozik a láva, ez az olvadt kőzetanyag, amely különféle összetételű lehet, anyaguk legnagyobb része üveg. Emiatt kihűlve mind kemény kőzetet szolgáltatnak.

A vulkánok különféleképen szoktak kitörni. Vannak olyanok, a melyek állandóan működnek, szakadatlanul. Vannak olyanok, a melyek a Vezúvhoz hasonló működést mutatnak, t. i, hogy néhány évi, néhány évtizednyi pihenés után újra kezdik…

Vezúv is dobott már ki 512-ben annyi hamut, hogy még Konstantinápoly és Tripolis vidékén is hullott belőle. Az ilyen óriási hamu mennyiség a levegőben elsötétíti a Napot, azután meg a hamuval együtt felszálló gőz hatalmas zivatarokat is okoz, bőséges esőzéssel, a mi néha veszedelmesebb a vulkán egyéb tüneményeinél is. 1822-ben St.-Sebastiano és Massa falvakat a Vezúv kitörésekor a leszakadó záportól iszappá vált hamutömeg temette be egész a háztetőkig.

Valószínű, hogy a Martinique szigeti katasztrófa előidézésében is szerepe volt a kráter tó vize hirtelen kiürülésének St.-Pierre felé. Igen magas vulkánokon a hó bámulatos gyors olvadása szokta okozni az iszap-katasztrófákat. A láva kevesebb veszedelemmel jár, mint a robbanással kidobott hamutömegek. A láva rendesen elég sűrű ahhoz, hogy csak lassan folyjék alá a hegylejtőn s menekülni lehessen előle. A martinique-i Pelée vulkán a Vezúvhoz hasonló tüneményt mutat, de hosszabb szünetet tartott az utóbbi fél évszázadban, s ezért robbant szét oly hevesen, kitörése közben.

*

A Mount Pelée-tűzhányó, a Karib-tengeren található, Martinique szigetén. A vulkántól hat kilométerre délre helyezkedett el St. Pierre városa, amely egy évszázaddal ezelőtt a sziget fővárosa volt. A kitöréskor a városban tartózkodók száma megközelítette a 30 000 főt. Ez a főváros szűnt meg létezni 1902. május 8-án reggel, 7 óra 52 perckor.

http://www.origo.hu/tudomany/fold/20020509harmincezer.html

Martinique-sziget szerencsétlenjei. (1902 24. 388.) A mikor Szeged városát az árvíz elpusztította, a párisi hírlapírók rendezték azokat a nagy ünnepélyeket, melyek a szegcdiek segítését oly összeggel támogatták, minőt addig a jótékonyság nem fordított még idegenek javára. Ezt viszonozandó, a budapesti újságírók egyesülete most a francia Martinique-sziget pusztulásának enyhítésére rendez ünnepélyt e hónap 19-ikén a városligetben.

*

UTCA-RÉSZLET SAINT-PIERREBÖL A TŰZHÁNYÓ PUSZTÍTÁSA UTÁN.

St.-Pierre, 1902-ben, a híres, hírhedt vulkánkitörés idején, a virágzó karib-tengeri francia gyarmat, Martinique szigetének fővárosa volt…városra könnyű hamueső szállongott, és kellemetlen kénes gőzök szagát lehetett érezni…
Április 25-én a hegy egyre jobban feléledt s a felfedezést követő napokban a vulkáni Május 3-áról 4-ére a gyakori hangos robbanások s az utcákon összegyűlő vulkáni hamu miatt a helyzet már valóban nagyon rossz volt. A St.-Pierre-i helyi újság, a Les Colonies egyik cikke szerint: „A hamueső egy percre sem szűnik… már nem lehet hallani az utcán haladó kocsik zaját – a kerekek hangját letompítja a hamu… a szélrohamok lefújják a hamut a háztetőkről és verandákról, s a gondatlanul nyitva felejtett ablakokon át behordják a szobákba.”

Az 1902-es események első nagy fordulópontja május 5-én következett be, amikor az Etang Sec krátertava a kráterperemet átszakítva lezúdult a Riviére Blanche nevű folyó völgyébe. Ezek a hullámok St.-Pierre-nek a vízszinthez közel eső, alacsonyan fekvő részein is végigsöpörtek, és több sérülést – sőt halálesetet is okoztak.
A tovább romló helyzetet a hegy közelében élő lakosság egyre kevésbé tudta elviselni, és sokan megpróbáltak a várost elhagyva, Martinique második legnagyobb városa, Fort-de-France felé menekülni.
Május 8-án reggel, St.-Pierre-i idő szerint 7.52-kor a St.-Pierre-i távírász egyetlen szót kopogott le fort-de-france-i kollégájának. A szó – „Allez” – azt jelezte, hogy a távírász készen áll a vételre, s ez volt a St.-Pierre-ből érkezett utolsó szó.

A romok tárgyi bizonyítékai, valamint a szemtanúk beszámolói alapján azonban elég jó képet alkothatunk magunknak a katasztrófáról. A város pusztulásának pontos idejéről tudomásunk van, mert a távíróvonal hirtelen megszakadásán kívül a katonai kórház füstölgő romjai alól épen előkerült óra mutatói is pontosan 7.52-kor álltak meg.

http://www.huszadikszazad.hu/1902-majus

Jupiter, az 1868-dik év uralkodó bolygója. Sárváry Endre (1868. 1. 6.) Az eddig ismert bolygók száma meghaladja a 90-et, a többi fénytestet állócsillagnak mondjuk. Bolygó az oly csillag, mely, mint földünk, a nap körül forog; az állócsillag pedig nap, minő a miénk, de mely körül meg más bolygók keringnek. Miket tehát mi az éj homályában fölöttünk, mint csillagokat ragyogni látunk, amaz ezer meg ezer fénytestek nem egyebek: mint napok és földek, melyek a természet szakadatlan törvénye szerint némán, de tévedés nélkül járják a gondviselés által kiszabott útjaikat. Régóta ismeretes öt fő bolygó, és a hajdan szintén bolygónak tartott nap s végre a hold közül sorban minden évnek egy úgynevezett uralkodó bolygót adott a naptári s időjóslati szokás.

Ez évi bolygónk a legnagyobb bolygó, minden 7-ik évben válik uralkodó bolygóvá; természetére nézve nem igen meleg, s inkább nedves, mint száraz. Földünk hozzá képest csak por-rög, mert földünknél 1414-szer nagyobb, vagyis 1414 oly testet, minő földünk, kellene eggyé alakítani, hogy Jupiter bolygónak nagyságát kiállíthassuk, s így a naprendszerhez tartozó bolygók közt a legnagyobb. S íme mily paránynak látszik! Alig észrevehető fényben mosolyog felénk! Persze ezt csak úgy érthetjük meg, ha tudjuk: hogy földünkhöz csak 82 millió mérföldnyi távolra közelít, és midőn legmesszebb jár tőlünk, 133 millió mérföldnyi távolra esik. Földünknek 1, Jupiternek 4 holdja van.

Míg a kisebb bolygók, u. m. Merkúr, Venus, Föld és Mars folyton a nap szomszédságában forognak, s körülbelül 24 órai idő alatt fordulnak meg egyszer tengelyük körül: ellenben a legnagyobb bolygók, u. m. Jupiter, Saturnus, Uránusz és Neptunusz, napunktól távolabb és távolabb járnak, ellenben tengelyeik körül sokkal gyorsabban forognak. Míg nappalaik s éjjeleik rövidebbek, az év náluk sokkal hosszabb; nem egy tehát velünk vagy jobban mondva a miénkkel az ottani fény, meleg, homály, hideg, légkör. Földünket meglehetősen átlátszó légkör övezi, ez ama kék boltozat, melyet égnek nevezünk, s melyben a fölszálló gőz, pára, füstfelhőkké képződik.

A Jupiter szép, nagy és ragyogó csillag. Alakja fönnálló, bátor, férfiú, ki jobbjával villámokat szór, baljában repülő sast emel ég felé. Férfias emelkedettséget és igazságos bosszút vagy haragot mutat a jogtalanság és hunyászkodás ellenében…Régi jegyzetek szerint az időszakok kifejlődésében még ez évre is akadékoskodik a Szaturnusz, hosszú és nedves telével hátráltatja nagyon a tavaszt, csökkenti befolyását a napnak, a természet utóbb nyílik meg, s a kellemesebb napok kelleténél később jelentkeznek.

A JUPITER. Dr. Massány Ernő. (1908. 12. 232.) Ha távcsövön át hosszabb ideig megfigyeljük a Jupitert, rögtön észre vehetjük, hogy rajta jellemző és mindenkor feltűnő képződmények mutatkoznak. Ugyanis középső, az egyenlítőnek megfelelő része igen fényes, feliéi-sávként jelentkezik, a mellyel a többi foltokkal tarkított sávok párhuzamosak. E kissé vöröses-barna színű szalagok közül az egyenlítői öv mellettiek a leghatározottabbak, rendkívül változóak, s alkalomadtán el-el tűnnek. Földünkénél eme körülbelül 1300-szor nagyobb térfogatú bolygó szélei annyira homályosak, hogy fotografálásuk lehetetlen s csak igen elmosódott fényfoltot eredményeznek. Épen ezért felületi képződményei csakis rajzokkal örökíthetők meg.

A Jupiter felületi képződményeinek gyors változékonyságából következik, hogy mi e bolygónak csak külső burkát látjuk, a mely az újabb spektroszkópiai vizsgálatok szerint nagy mennyiségű vízgőzt tartalmaz, s így bizonyára hatalmas kiterjedésű, sűrű áthatatlan felhőgomolyokból áll. Ezek fedik el előlünk a bolygó magját, s rejtenek el egy talán még izzó gőzökből és gázokból álló csodás világot, mely felett a fellegek titáni küzdelmek között keringenek és száguldanak mérhetetlen sebességgel. A Nap pedig, melynek fénye és melege lehel létet a földi teremtményekbe, ott csak negyed annyi világossággal ragyogja be e hatalmas felhőtömegek kimagasló s halvány pírban úszó koronáit, melyeket mi a távcsövön át világosabb s a sötét alapból gyakran oly élesen kiváló fény-foltoknak és csíkoknak látunk. Minden valószínűség szerint a felhőtakaró alatt végbemenő változásokat nem vehetjük észre.

Ha elképzeljük, hogy a Jupiter légkörében — melynek létezését a bolygó elmosódott szélei is eléggé bizonyítják — rövid egy óra leforgása alatt, rendkívüli erők behatása folytán hatalmas lég- és gőztömegek több ezer kilométernyire sodortatnak, be kell látnunk, hogy ez örökös gomolygásban száguldozó vészterhes fellegek kárpitja nem maradhat annyi időn keresztül egy és ugyanazon helyen megszakítva. Ez említett ovális alakú u. n. Vörös folt óriási arányairól különben némi fogalmat nyújthatunk, ha megemlítjük, hogy hossza 41 000 km, és szélessége 14 000 km, míg Földünk egész átmérője csak 12 755 km. Felületi képződményeinek folytonos változásai miatt a Jupiter forgásideje még pontosan nem volt megállapítható. Körülbelül 9 óra 55 perc 40 másodperc alatt fordul egyszer saját tengelye körül. Ez égi testnek gyorsan tűnő nappalai és éjjelei azonban egyforma hosszúak, mert hiányzanak évszakai, a mennyiben forgástengelye három fok híján majdnem merőleges a Nap körüli pályájára. A Nap ott az égbolton mindig ugyanazt a körívet járja be, melyet nálunk a tavaszi vagy őszi napéjegyenlőség idején. Hiányzanak tehát a mi oly változatos évszakaink. Egyenlítői vidékein bolygó rendszerünk középpontja mindig a zenitben van, sugarai merőlegesen érik, míg ettől északra vagy délre örökös tavasz uralkodik, a Jupiter 4332 nap, azaz 11 földi év 10 hónap és 17 napból álló e bolygó évének minden egyes napján.

A nap. (1872. 14. 175.) Flammarion Kamill francia tudós, ki máris oly sokat tett a természettudományok s különösen a csillagászat népszerűsítésére, Secchi római csillagásznak a napról irt jeles művét bírálván, érdekes kivonatba foglalja össze a nap körül tett legújabb tudományos észlelődések főbb eredményeit.

Néhány év óta a különböző nemzetek csillagászainak figyelme főleg a nap változó felületének vizsgálására és tanulmányozására volt irányozva. Különösen Secchi atya, a római csillagvizsgáló intézet kitűnő igazgatója szentelte ez érdekes tárgynak minden igyekezetét. Egy tudományos, de azért könnyen érthető munkában Secchi atya érdekesen ismerteti a kérdés jelen állását. Ezek szerint a nap körlapjának látszólagos határán túl egy átlátszó légkör létezik, amely minden átlátszósága mellett is oly nagy fény-nyelő (abszorbeáló) erővel bír, hogy a nap sugarainak egy részét vissza képes tartani. E légkör magassága nem mindenütt egyenlő; legnagyobb magasságát az egyenlítőnél s a napfoltok táján éri el, míg a két sarknál e magasság legkisebb.

E légkörben gáz-szerű légréteg hullámzik, melynek hőmérséklete igen magas, és amelyből imitt-amott kicsucsorodások (protuberance) szökellnek elő. E gázréteg és a napfogyatkozások alkalmával észlelhető rózsaszínű lég fő alkateleme hidrogén (köneny). E gázréteg a napot minden oldalról beburkolja és tömöttsége változó. Nem áll kizárólag hidrogénből, mert vannak benne más alkatelemek is, főleg gőzállapotban levő sodium és magnézium. Gondosabb vizsgálatnál vízgőzt is lehet abban fölfedezni.

A múlt évi december 12-iki teljes napfogyatkozáskor Janssen a nap légkörén túl még egy másik gázréteg létezését is fölfedezte, amely azt az űrben körülveszi. A napfoltok nem egyebek, mint a nap légkörében támadt megannyi üregek, melyeket imitt-amott a belülről előtörő gázhullámok idéznek elő. E gázhullámok magasabb hőmérsékletűek, könnyen szétoszlathatják a nap fény körét (photosphére). E vélemény, melyet máris komoly érvek támogatnak, a valószínűség igen magas fokát éri el a kilövellések és kicsucsorodások figyelmes észlelése folytán, mert e sajátságos tünemények csakis ama gáz-kiszökellések által jöhetnek létre, melyek a nap belső tömegéből időnként előtörnek. A nap ugyanis folyékony, sőt a mi valószínűbb, csakis gáz-vagy légállapotban levő gömb, egy nagy kemence, a melynek hőmérséklete valószínűleg több millió fokon áll. Fénye 800 000-szerte nagyobb, mint a tele holdé s 22 milliárdszorta erősebb, mint a legfényesebb. Földünktől 20 682 329 mérföldre van s az átmérője 108-szorta nagyobb, mint a földé. Középpontjától felületéig majdnem oly nagy a távolság, mint a földtől a holdig, tehát 51,000 és néhány mérföld. A legújabb mérések szerint tömege 1 259 712-szerte nagyobb, mint földünké, s végre, hogy e gázgömb súlya majdnem 2 millió kilogramm.

*

A Nap középpontjában a hőmérsékletet kb. 15 millió K-re, a sűrűsége pedig a ránehezedő külső rétegek hatalmas nyomása miatt 160 000 kg/m³-re (a víz sűrűségének 160-szorosára) becsülik. A Nap rádiuszának mintegy egynegyedéig terjedő központi mag fúziós atomerőműként működik, ahol az energia nagyenergiájú   fotonok, így gamma- és röntgensugárzás formájában szabadul fel, a könnyebb elemek nehezebbekké való egyesülése közben…A Nap másodpercenként 4 millió tonna anyagot használ fel fényerejének megtartására. Az óriási anyagvesztés ellenére a Nap még a mostanihoz hasonló szinten 5 - 6 milliárd évig sugározhat.

http://www.tananyag.almasi.hu/ojudit/Nap/Nap/a

A jelenkori földrajz (1872. 37. 455.) A földgömb általános alakzatát, s nagyobb körvonalait a múlt század második felében tökéletesen ismertnek lehet mondani. A határtalan fölfedezések, melyek Columbus-t, Vasco di Gama-t, Magellan-t és Cook-ot halhatatlanokká tevék, azontúl már többé nem voltak lehetségesek. A föld-írászok és utazók hivatása mindazonáltal, bár szerényebb és zajtalanabb, nem volt kevésbé hasznos a tudománynak és emberiségnek.

A század három utolsó negyedében végrehajtott földrajzi munkálatok, két osztályba sorozhatok. Az elsőhöz tartoznak mind ama bátor s merész búvárlatok, melyek által hírneves utazók mind a kontinensek belsejét, mind az óceánok véghetetlenségét kifürkészték, oda törekedvén, hogy pontos és részletes észleletekkel, és bő adatokkal pótolják az újdonság s nagyszerűség hiányát. A másodikhoz számítandó valamennyi tudományos munka: a mértan, természet- és gazdászattan mindazon alkalmazásai, melyek segélyével az elméleti földrajz a tökély fokára emelkedett.

A tengerészeti vállalatok közül egy sincs, mely annyi és oly hős tettekre nyújtott volna alkalmat, mint az, mely a Világ- és Csendes-tenger között az északi sark jegein át egy akadálytalan szabad átmenet keresését tüze ki célul. Habár a Hudson-öböl társulatának ügynökei az Újvilág északi tájait már régóta bejárták, s az Ó Világban az oroszok Szibériának ázsiai sivatagjait már kikutatták, ama végső jeges tájakat még mindig mély titok leple borítja. Az orosz szolgálatban volt dán tengernagy Behring Vitus kezdett világot hinteni ama magas szélességekre, leírhatatlan sanyarúságok árán, és életével lakolva, fedezvén föl az Amerika és Ázsia közti szorost, mely mai napig az ő nevét viseli…

Mialatt az angolok az északi-sark körvonalán túl hajózható tengert kerestek, más tengerészek a déli-sark jegei között több lakatlan tartományt fedeztek föl. Ilyenek Új-Shetland, melyet Smith kapitány fedezett föl; Maquaria szigete, meg az orosz Bellinghausen által fölfedezett Péter és I. Sándor-szigetek; Viktória-földje s a több mint 77" déli szélességre fekvő Erebus-hegy, hol Ross János az örökös jegek között egy körülbelül 4000 méter magas, rendkívüli erővel, s magasságra hányó tűzokádót fedezett föl. Más jeles tengerészek nem kevesebb lángészt s bátorságot fejtének ki a világ-tengeri vállalatokban, mint a leghíresebb hadvezérek a harcmezőkön: és bár a fölfedezések nagy jutalmai már ki vannak vívva, ők mindazonáltal munkálkodásuk tág mezején elég dús szellemi aratásban részesültek

A jelenkori földrajz II. (1872. 38. 466.) A múlt század végétől fogva Európa, s a világ két legnagyobb hatalmassága, Oroszország, mely északról, és Angol ország, mely délről egymás irányában haladnak Ázsia szárazföldén. Oroszország alig hogy legyőzetett Szebasztopolnál, más tájakon keresi a kártalanítást, s meg is találta azt az Amur vagyis Saghalien folyónak határtalan hosszában. Ez tökéletesen ismerve van, és mindkét oldalának partjain kikötőkkel, várakkal, s városokkal népesítették be.

Máris vannak látnokok, kik a két óriást, a britet és szlávot, Ázsia középponti fennsíkjain összeütközni és a fél világ uralma fölött óriási harcot vívni előre látják. Nem lehet meghatározni, melyik oldalon állna a siker valószínűsége; és senki sem lesz képes arról meggyőzni, hogy az angol gőz-gép nem végtelenül előnyösebb hódítási eszköz, mint a kozák lándzsája.

Afrika, inkább mint Ázsia, volt az a földrész, mely megalázva a korszellemet, legtovább dacolt az utasok búvárlataival. Miután már a legtávolabb partok és Óceánok pontos és részletes fölfedezése végrehajtatott, eme szárazföld, mely úgy szólva Európa szemléletére kitéve áll, a tudomány kérdéseire még mindig megtagadta a választ. Határtalan sivatagok által elrekesztve, barbár és vad népcsoportok által lakva, a terjedelmes és tömör Afrika sírja lett mindazoknak, kik belsejének kebelébe behatolni vakmerők voltak.

A tehetetlen és költséges tengeri hadjáratoknál inkább fog sikerülni Nagy-Britanniának, a feketékkel való kereskedés megszüntetését hittérítőinek és utazóinak békés szellemű küldetése által elérni. Nigritia* szegény s félmeztelen vándor csapatai csupán az európai földművelés és mesterségekre oktatás által leszek kiránthatok állati életmódjuk borzadályai- s gyalázatából. Ha a népcsordák majd tényleg tapasztalják, hogy az elefántcsonttal, aranyporral és termékeny földjük más ezer termelvényeivel való kereskedés nyereségesebb, mint az emberhússal való.

Ausztrália belső tájai, melyekről még húsz év előtt annyi rege volt forgalomban, Stuart, Mitchell, Streleczki, Grey, Bürke és Wills emlékezetes utazásai óta semmi rejtélyességet nem nyújtanak többé a kíváncsiságnak. Hátra van most, azon törekvéseket jelezni, melyek a második feladatnak, azaz: e tudománynak magának tökéletesebb, de egyszersmind szigorúbb elveken, s módszereken való megállapításának megoldására vannak irányozva. A földrajznak a csillagászattal egyesítése már az őskori bölcsészeknek egyik főóhajtását s törekvését képezte, kik is annak mély tanulmányozást és állhatatos elmélkedést szenteltek. De észlelési eszközeik tökéletlensége őket a cél elérésében megakadályozta. A cél csak ama század után volt elérhető, melyben Kopernikusz, Ticho-Brahe és Galilei lángelméje az eget az emberi tudomány számításainak alávette…

A múlt századnak ösztönzése századunkban hihetetlen mozgalmat idézett elő az elmékben, s a földrajznak világosság és segély nyújtásra, az egyetemes emberi tudás lett igénybe véve.

(A tudomány jeleseinek névsora következik. G.)

*A region in central and western Africa

A FÖLD KÖZEPE FELÉ. (1887. 25. 371.) A föld titokteljes belsejét a tudományos világ csak hozzávetőleg ismeri. Csak egy pár helyen fúrtak még ezer méternél mélyebb kutakat, s mindez csak a földkéreg felső rétegében fekszik. A jelen század, mely annyi sok technikai csodát létesített, igen természetesen nem elégszik meg ezzel az eredménnyel, s nem tartja lehetetlennek, hogy a fúrások jelentékenyen mélyebbre érjenek. Napjainkban tette meg a hűes francia tudós, Flammarion azt az indítványt, hogy nemzetközi költséggel igyekezzenek a föld közepe felé jutni, s csaknem egyidejűleg az Egyesült Államok törvényhozó testülete is foglalkozott a fontos kérdéssel. Lehetséges-e ez s lesz-e a tömérdek munkát s költséget igénylő fúrásnak elég fontos eredménye? Ismeretes, hogy a föld belseje felé hatolva mindenütt növekvő hőmérsékletet találtak. A növekvés különböző helyeken egészen más, majd lassabban, majd gyorsabban történik. Túl azon a határon, ahova a lég hőmérséklete elhat, minden 30 méter mélységre körülbelül 1° C hőmérséklet nagyobbodást észlelünk. Mivel pedig a föld átmérőjének fele kerek számban 6 400 000 méter, a föld közepe táján már fogalmat felülhaladó forróságnak kellene lenni, hiszen ha a hőmérséklet haladása egyenlő lenne, már 90 000 méter, azaz 12 mérföld mélységben, 2500° C volna a forróság, oly nagy, hogy ott a legnehezebben olvasztható érc, a platina is folyó állapotban lenne.

Mélyebb bányákban és kutakban végzett hőmérések azt látszanak bizonyítani, hogy a hőmérséklet emelkedése bizonyos mélységben lassúbbá lesz, és ezek az észleletek némely természettudósokat arra a véleményre vezettek, hogy a föld közepe táján nem óriási forróság, hanem megfordítva, rendkívüli hideg uralkodik. A kérdést elméleti okon eldönteni nem lehet.

Sokkal bizonyosabbnak látszik, hogy a föld belsejében óriási nyomás alatt levő, vizes tartalmú pépes forró tömeg van, és pedig közvetlenül a szilárd kéreg alatt, melynek vastagságát 15—20 000 méterre becsülik. Ennek az izzó tömegnek létezését a vulkánok által kivetett anyagok egyformasága igazolja. Vízgőz, olvadt láva minden kitörésnél előfordul. Ezenkívül a gránit, kvarc s más ős-kőzetek vegytani vizsgálata tanúsítja, hogy ezekben víztartalom van, sőt a spectroscop kutatások azt is tanúsítják, hogy a napban a világító légkör alatt hasonló pép alakú réteg lenne. Másrészt azonban a föld szilárd kérgének talajául szolgáló izzó péptömeg alatt a csillagászok szerint igen kemény s vastag szilárd anyagnak kell lennie. De bármennyire valószínűek is ezek a hipotézisek, a föld belsejének sajátságáról egészen biztosan még ma nem ítélhet a geológia, s ezt a kérdést sem lehet elméleti úton eldönteni.

A mély lyuk forrása más részt nem oly könnyű, mint első tekintetre látszik. Már 600—800 méter mélységben alig lehet a bányászoknak a forróság miatt dolgozniuk. A Merzeburg melletti Schladebachban tudományos célból 1392 méterre fúrt lyuk, a legnagyobb mélység, meddig az ember eljutott, óriási költségbe került. A tenger mélyébe a mérő ón már 8500 méterig haladt, mely mélység igen jelentékeny volna a föld belseje felé, s mindamellett alig fele részét képezné a föld szilárd kérge vastagságának, s elenyésző csekélység a föld átmérőjéhez viszonyítva.

Tudományos szempontból is nagyon fontos volna, ha egy pár kilométerrel mélyebbre tudnának behatolni a föld belseje felé s az ott létező rétegeket megismerhetnék. A gyakorlati amerikaiak amellett még különösen hangsúlyozzák az ily fúrások hasznát arra nézve is, hogy általuk sok eddig is ismert vagy egészen ismeretlen hasznos ásványok lelőhelyét fedezhetnék fel.

*

A Chikyu fúrója már 7740 méter mélyre jár a tengerszinttől.

origo.hu/tudomany/2012070

VAN-E A HOLDON ÉLET? (1898. 34. 582.) Régóta foglalkoztatja már a tudósokat az a kérdés, vajon laknak-e a holdban emberek. Majd csak akkor dől ez el valamikor, — ha ugyan egyszer eldől — ha csillagászati műszereink tökéletesebbek lesznek a mostaniaknál…Az sem lehetetlen, hogy a mélyebb völgyekben. Szinte bizonyos ma már, hogy a Hold felületét szoros értelemben lakatlannak vehetjük. Mai segédeszközeinkkel 400 méternyi tárgyakat egész világosan, 200 méter nagyságúakat homályosan meg lehet különböztetni. A párisi csillagdán oly fényképeket képesek előállítani, melyen akkora városnak, minő pl. Budapest, okvetlen meg kell látszania. Ezen képeket nagyítani lehet 14—15-ször, sőt 30-szor is. Ha akkora építmény volna a Holdon, mint pl. a Kheopsz piramisa, vagy a budapesti lánchíd, erről tudomásunk volna…

Újabban magas hegyeken, hol a levegő tisztaságát és nyugodtságát semmi sem zavarja, észlelik az égitesteket hatalmas távcsövek segélyével. Arequipában, Dél-Amerikában van egy ilyen állomás, melyen sikerült Holdunkon valóságos folyammedreket fölfedezni. Különös képződmények ezek. Mind kiszáradtak volna? Ezt nem tehetjük föl…A holdlakókat is csak úgy képzelhetjük el, mint egy nyomorult, elcsenevészesedett fajt, mely vakond módjára föld alatt kénytelen élni. Lehet, hogy valamikor a tengereknek nevezett síkságokon laktak és a számos folyammeder, melyet legújabban fölfedeztek, mind vizet tartalmazott még. A Hold bolygó, életének elején volt és lakói szorgosan vizsgálták az ő egükön mutatkozó óriás égitestet, a Földet.

KÖZLEKEDÉS A MARS LAKÓIVAL. (1901. 15. 242.) A csillagászati ismeretek népszerűsítése óta általában elfogadta a laikusok közvéleménye azt a tetszetős elméletet, hogy a hozzánk aránylag közeli Mars bolygón az emberekhez hasonló értelmes lények lakhatnak. Komoly csillagász soha és sehol sem mondotta ki ezt, bár a lehetőséget elvitatni nem lehet, mivel igen sok hasonlóság van a földgömb és a Mars sajátságai között.

Igen sokszor olvashatunk a lapokban a Mars fölszínén mutatkozó jelekről. Ezek állítólag az ott lakók jelzései volnának, mintegy kísérletek arra, hogy a Mars lakói érintkezésbe léphessenek a föld lakóival…Az ok, mely ilyen tárgyú közleménynek tápot adott, az volt, hogy a híres Harvard csillagvizsgáló-toronyban Douglas csillagász december 8-án a Mars bolygót tanulmányozván, annak fölszínén egy óra és tíz percig tartó világos, fehér pontokat látott, melyek vonalban futottak össze. Maga a csillagász feltűnőnek találta ugyan ezeket a jelenségeket, de nem éppen szokatlanoknak, hiszen nem csak a Marson, hanem más bolygókon is mutatkoznak néha oly apró világos foltok, különbözők a többi, állandóan látható foltoktól, melyek közül a sárgás pirosakat szárazföldeknek, a szürkéket tengereknek szokták mondani. De esze ágában sem volt, hogy ezeket a rendkívüli fényeket értelmes lények által mesterségesen előidézett tüneményeknek tartsa. Ily föltevés megerősítésére jelenlegi észleleteink még nagyon tökéletlenek.

Nem állítható tehát, hogy a Marson vannak, vagy nincsenek értelmes lények, hanem csak annyi, hogy erről ma még határozottan nem szólhatunk. A harvardi csillagász által említett fehér foltok különösen a bolygó sarkvidékén gyakran láthatók, s nem lehetetlen, hogy ezek a mi sarkvidékeinken levő kő- és jégtömegekhez hasonló tünemények képei. Más ily fényes foltok is lehetnek hó- vagy felhőképek, de semmi esetre sem emberi, vagy általában értelmes lények által előidézett fényforrások. Elég e tekintetben emlékeztetnünk olvasóinkat arra, hogy minden ilyen fényfolt, melyet jelenlegi távcsöveinkkel a Marson észrevehetünk, legalább is száz négyzetkilométernyi terület s ily területeket lángba borítani még a Mars embereinek sem lehet könnyű mesterség. A holdon, hol tökéletes távcsöveinkkel már 200 méter hosszúságú területet is megkülönböztethetünk, sokkal biztosabban lehet a hegyeket és tengereket kijelölni, de arról, hogy a Mars bolygón a bokrok és fák színeit is megismerhessük, szó sem lehet. A Mars lakóival való közlekedés ennélfogva ma még komoly dolognak nem tekinthető. A mit a hírlapok és laikusok e tárgyról összeírtak, az szép képzelődés lehet, de határozottan kárára van a tudományos kutatásnak, mivel a megismerhető dolgokat a képzelet alkotásával keveri össze. Nagy bölcsesség van abban, ha tudjuk, hogy mit nem tudhatunk.

A SATURNUS GYŰRŰI. Massány Ernő dr. (1908. 26. 532.) A Saturnus gyűrűs világa kétségkívül a legérdekesebb csillagászati objektumok közé tartozik. Tőlünk 1277 millió kilométer közepes távolságban lévő égitest földünkénél 94-szer nagyobb tömegű, és a Nap körüli pályáját 29,5 év alatt futja be. Gyűrűit illetőleg sokáig tökéletes zavar s hallatlan nézeteltérés uralkodott. Galilei háromszoros csillagnak látta, egy nagyobb csillag mellett jobbról-balról. Egy-két évi megfigyelés után a mellék csillag eltűnt, s a Saturnus olyan bolygónak tetszett, akár a többi. Mivel e jelenség miben létét felfogni nem tudta, az egészet csak távcsövének hibájában rejlő optikai csalódásnak tulajdonította. Amilyen éles látású tudós volt Galilei, ő is rá jöhetett volna arra, mire 45 évvel későbben Huygcns, t i., hogy az a füles fazékhoz hasonló bolygó, a Saturnus gyűrűs égitest. Az övei rendkívül vékonyak, alig 100 kilométernyi vastagságúak s így nem is lehet csodálkozni, ha az akkori primitív csillagászati eszközökkel nem tudták őket felismerni. Eleinte nem is vették észre, hogy egy egész gyűrű-rendszerről van szó. Bell angol műkedvelő csillagász vette először észre, 1665-ben a gyűrű egyik sötét választó vonalát, s az így felfedezett belső övet Cassini-ről, Cassini-féle gyűrűnek nevezték el. A múlt század közepe táján végül meglátta a harmadik, legbelső, aránylag igen sötét gyűrűt is, mely oly feltűnő, hogy érthetetlen, miért nem vették észre már hamarább is.

A Saturnus forgástengelye épen úgy, mint földünké, pályájára nem merőleges, hanem 28 foknyi szöget képez vele. Ennek következtében az öveket egy Saturnus-év alatt kétszer látjuk teljesen nyitottaknak, egyszer a felső lapjukkal, egyszer pedig alsó lapjuknál felénk fordulva, kétszer pedig az élükkel. A gyűrűk látszólagos eltűnése, két oknál fogva lehetséges. Először, ha azok képzeleti meghosszabbított síkja pontosan magát a Napot, másodszor pedig ha földünket metszi. Van még egy harmadik eset is, mikor a gyűrűk láthatatlanokká válnak, t. i. mikor bár teljes nyilasukkal vannak felénk fordulva, de árnyékban lévő lapjukat mutatják.

Az elmúlt évben kitűnő alkalom kínálkozott a gyűrűk eltűnésének megfigyelésére. Bernard* ezt ki is használta. Az észak amerikai Yerkes csillagda, hatalmas 40 hüvelykes távcsövével tett megfigyeléseket. Megállapította, hogy az öv a legkeskenyebb, míg előtte és utána valamivel vastagabb, mivel ekkor már valamicskét lappal állt felénk. A bolygó két oldalán a gyűrűk sötét övével egy vonalban mindegyik képen két-két fényesebb csík látható, ezek a gyűrűk sűrűbb részeinek felelnek meg. Az övek az apró testecskék mérhetetlen halmazából állnak s a gyűrűk nem minden részükben homogének, hanem vannak lazább és tömörebb helyeik is. A Saturnus egyik holdjának fogyatkozását, — tehát a bolygó mögötti elbúvását — vizsgálgatván, azt tapasztalta, hogy e hold fénye a gyűrűk mögött nem egyszerre, hanem fokozatosan gyengül…Mai ismereteink szerint a gyűrűket különböző sűrűségű porfelhőknek tekinthetjük, melyek igen laza szerkezetűek ugyan, de szemünkben tömör egészként mutatkoznak. A gyűrűk közötti sötét terek ritka halmazállapotuk miatt a fényt teljesen átbocsátják, ezért átlátszók s az így keletkezett sötét övekből áll az egyes fényes körök közötti éles válaszfal.

A Jupiter felszínéhez igen hasonló felületi képződményei lehetnek a Saturnusnak is. Míg magának a Saturnusnak van légköre, addig a gyűrűk körül ennek legkisebb nyoma sem volt eddig kimutatható. A gyűrűk laza részecskéi természetesen a főbolygó s holdjai zavaró befolyásainak vannak kitéve. Innen magyarázható, hogy a gyűrűk széleinek távolságát Saturnustól, egymáshoz való viszonyait, majd fényintenzitásukat is újabban számos észlelő változónak találja.

*Bernard Lyot francia csillagász (1897 – 1952).

Meteor-kő. (1857. 19. 152.) Április 15-én dühöngött szélvihar alkalmával naplement tájban Kaba város határán (Bihar megyében) közel a városhoz, a mezőről hazatérő több mezei munkás szemeláttára sajátszerű zúgó dörgés közt egy hat fontos kő (meteor) esett le, a szemtanuk állítása szerint égve, a levegőből. Mi állományát illeti, apró gömbölyű fekete kavicsokat lehet benne megkülönböztetni, itt-ott fehér kova részecskék, és porhanyó szürke, lyukacsos területek tűnnek fel. Külső oldalain mindezen részek összefolyva, barna mázat vonnak az egészre, mi csakugyan égésre mutat. Az egész rendetlen alakú; egy tökéletesen kifejlett, s két más kifejletlenebb csúcsáról azonban azt lehet következtetni, hogy egy 6 csúcsú alak volt belőle készülőben. A lakosok csak másnap reggel ásták ki a földből, melybe fél lábnyira lenyomult, s mint mondják, nehéz szaggal töltötte el a levegőt. A helybeli elöljáróság a debreceni iskolai múzeum számára határozta elküldetni. Közli: Bonyhay József.

*

A kabai meteorit 2,601 kilogramm tömegű kő, amely 1857. április 15-én este 10 óra körül csapódott be Kaba határában. A cipó alakú meteorit legnagyobb átmérője 16,4, legkisebb 10 centiméter, magassága 10,8 centiméter. Eredeti tömege 2,877 kilogramm lehetett.

Massány Ernő: AZ ÚJ ÜSTÖKÖSRŐL (1903. 32. 527.) Azoknak, kik az elmúlt napokban a Hattyú csillagképéből jönni látszó és Delta Ákvaridák-nak nevezett hulló csillagokat észlelték, nem kerülhette el figyelmét a Göncöl szekerében feltűnt új üstökös, melynek fényerőssége egy harmadrangú csillagéval vetekszik. Az éles szemű türelmes megfigyelő továbbá azt is láthatta, hogy ez az új égi jelenség már rövid két óra múlva helyét tetemesen megváltoztatja, mint az üstökösök teszik, melyek rettenetes gyorsasággal száguldozzák be a végtelen űrt. A világűr eme hirtelen felbukkanó, de gyorsan el is tűnő vándorait — sokáig rendszertelennek tartott megjelenésükkel és kifürkészhetetlen sajátságaikkal — a legnagyobb titokszerűség övezte. Mi sem természetesebb, mint hogy a miszticizmus korában —• mikor még a természettudományok nem állottak azon a fokon, hogy e különös égi tünemények helyes magyarázatát adhatták volna — a legképtelenebb dolgokat tulajdonították nekik. Nem egyszer megtörtént, hogy egy-egy nevesebb asztrológus, csillagjós, vég-enyészetet hirdető jövendöléseivel rettegésbe hozta az egész emberiséget.

A mai asztronómia egészen más világításban tűnteti fel eme egykor háborút, pusztulást és múlást jelentő érdekes égi jelenségeket. Tudjuk igen jól, hogy az üstökösök a mily meglepő és gyakran félelmet gerjesztő megjelenésűek is, mégis egészen ártalmatlanok, mert laza tömegük semmiféle észrevehető változást a bolygókon és azok pályáján elő nem idéz, sőt ellenkezőleg épen ez utóbbiak zavarják meg mozgásaikban az üstökösöket s változtatják pl. parabolikus pályájukat olykor elliptikussá. A most látható üstököst Borelli pillantotta meg először Marseilleben a június 21-óről 22-ikóre virradó éjjel. Eleinte a Hattyú képében volt látható, mint heted rendű csillag, később már a Sárkányban, míg most már a Nagy Göncöltől délfelé szabad szemmel tisztán kivehető. Pályája az eddigi megfigyelések szerint parabolikus s jelenleg a nap felé tart, csóvája pedig folyton nagyobbodik. Tömege oly laza, hogy — miként az Ó-Gyallán* július 28-án este 11 órakor készített s mellékelt rajzomon látható — még egy negyed-, ötöd rendű csillag is áttetszik rajta. Ugyanez nap estéjén dr. Konkoly Thege Miklós, az itteni csillagda neves igazgatója spektroszkópiai vizsgálat tárgyává tette az üstököst s úgy találta, hogy ennek anyaga is. mint rendesen, túlnyomóan szénhidrogén gázokból áll. A spektrumban a szénhidrogén vonalai feltűnő szépen voltak láthatók. Amint naprendszerünkben körútját elvégezte, 60 000 km. hosszú csóvája ismét kisebbedni fog, míg végűi teljesen eltűnik szemünk elől, hogy más, a mienkénél talán hatalmasabb naprendszerekben folytassa kalandozásait.

*Ógyalla (szlovákul Hurbanovo, korábban Stará Ďala, németül Altdala) város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában. 1910-ben 2585 lakosából 2536 magyar volt. wiki

ÜSTÖKÖSÖK. Dr. Massány Ernő. (1910. 6. 117. címlap)…A történelem által felsorolt összes üstökösök váratlanul feltűnt égi jelenségek voltak, mert ha hirdették is megjelenésüket, azt általában valami rendkívüli eseménnyel hozták kapcsolatba. Valamennyi között a legnevezetesebb a Halley-féle, mert Newton gravitációs törvényei alapján nevének viselője róla mutatta ki először kozmikus eredetét. Visszatértét 1758-ra jelezte,

Több mint száz évig, segédeszközök hiányában a csillagászok az üstökösök pályaszámításain túl alig jutottak. A Halley-féle üstököst illetőleg másnemű vizsgálatokat különben sem folytathattak, a mennyiben az, hosszan elnyúlt, s a mi naprendszerünkön túl terjedő elliptikus pályáját átlag csak 76 év alatt futja be. Legközelebbi visszatérte e szerint 1835-ben volt, de az éjszaki félgömbön akkor is csak néhány napig láthatták. Mostani megjelenésekor, ez évi április 20-ikán lesz napközeiben, május második felében, földközelben. Április végén a kora hajnali órákban már szabad szemmel is láthatjuk, de sajnos csak rövid ideig, mert folyton közeledve Földünkhöz, a Nap elé kerül, tehát csak a nappali órákban fog a horizont felett tartózkodni. Júniusban azonban a Nap teljes megkerülése vitán az alkonyfényben újból feltűnik, azonban ismét csak rövid időre. Azután tőlünk nagy gyorsasággal távolodva a világegyetem térségein emberöltőnél hosszabb időre eltűnjék. A déli féltekén, ahol ez évszakban hosszabbak az éjjelek, jóval huzamosabb ideig fog az égen ragyogni,

A transzvaali 1910 A. üstökös pályaelemei ma még ismeretlenek. Eddig mindössze annyit tudunk róla, hogy január 17-én volt napközeiben, azóta pedig csökkenő sebességgel a Naptól északkeleti irányban távolodik

Az üstökösök legnagyobb része parabolikus pályán mozog, közel 42 km. másodpercenkénti sebességgel. Azok az üstökösök, a melyeknek sebessége ennél kisebb, — mint például a Halley-féléé is — elliptikus pályán mozognak, mert a Nap vonzóerejét leküzdeni nem bírják, s kénytelenek ismét visszatérni…Alakjukat illetőleg az üstökösök két részből állnak, u. m. a kerek, néha több részre osztott magból és a csóvából, a mely viszont lehet egyenes vagy ívelt, homogén vagy sávos és legyező-szerűen kiterjedt. A csóva kivétel nélkül, — az üstökös-pálya bármely pontjában — a Naptól elfordult.

A legfontosabb kérdés, a mire laikusaink kíváncsiak, az, vájjon az üstökösök miféle anyagból állnak, s mi történik ezzel a csóva képződése közben. Nem tudunk ma még igen sokat, hiszen amióta a fotografálás és a spektrum-analízis tudománya a rendelkezésünkre áll, aránylag igen kevés üstököst volt módunkban megfigyelhetni. A Halley-féle üstököst ilyen irányban még meg nem vizsgálhatták. Csak gyanítjuk, hogy úgy, mint a többi, ez is szilárd anyag jelenlétére valló színképet ad. Hogy azonban tényleg a meteorok kisebb-nagyobb tömegéből áll-e, az még nyílt kérdés. A világegyetem térségeiben uralkodó alacsony hőmérséklet folytán minden anyag szilárd halmazállapotú, de ami hőmérsékleti viszonyaink közepette ugyanazok légneműek vagy cseppfolyósak is lehetnek.

Az üstökösökben a következő folyamat mehet végbe. Amint az a Naphoz közeledik, akkor szilárd alkatrészei megolvadnak, majd izzó gőz-és gázállapotba kerülnek. A mag körül tehát légburok keletkezik, amely a Nap fokozódó hatása alatt mind jobban és jobban elnyúlik; képződik a Naptól elfordult önvilágító, tehát már nem szilárd halmazállapotú csóva. Dr. Konkoly-Thege Miklós, az Országos Meteorológiai Intézet neves igazgatója nagytagyosi* birtokán levő csillagvizsgálóján az 1910 A. üstököst, egy kis Zöllner-Vogel-féle spektroszkóppal megvizsgálta, s a mag folytonos színképe mellett ott találta a szénhidrogén gázokat jellemző sárga, zöld és kék, az ibolya felé hajló vonalakat, amelyek közül a zöld volt a legélénkebb. Szerinte a mag vöröses árnyalatával a Mars bolygó izzó vörös színéhez hasonlított és gyenge polárosságot tüntetett fel.

Az eddigi tudományos vizsgálatok szerint tehát az üstökösök nem is oly félelmetes természetű égi jelenségek. Ha tényleg azok lennének, akkor a tudós kutatók aligha őrizhetnék meg nyugodtságukat és hidegvérüket, lévén annyi üstökös az égen, amennyi épen tetszik.

*Terkán Lajos: A nagytagyosi csillagvizsgáló és a meteorológiai obszervatórium

Csillagos éj. Endrődi Sándor. (1975. 8. 114.)

Kinézek ablakomból

A véghetetlen, messze éjszakába,

És nézem, nézem

A magasságnak csillag ezreit,

A fényfelhőknek áttetsző világát

S ama sugárzó, csodás tüzeket,

Melyek koronként felvillanva, mint

Rejtélyes láng-írás,

Lobognak át a túlvilág ködén.

És amint nézem, nézem

A beláthatatlan űr e színjátékát…

Mind, mind csak árnyék, véges és múlékony,

Egy porszem léte s eszmelázongása,

Mely a zavaros végtelenség

S az örök idők óceán-csapásán

Mint buborék, jön, csillan, eltűnik…

A VILÁGEGYETEM VÉGTELENSÉGE. Sztrókay Kálmán. (1911. 36. 718.)…A Tejútnak egyes részein annyi a csillag, hogy egészen egybefolynak s ködnek látszanak. Egy pár nagyobb csillaghalmaznál, mint például a Herkules halmazában még meg lehet olvasni, sőt talán ki is lehet mérni a csillagokat, de másokban már, például a Kentaur híres csillaghalmazában a megszámlálás emberfölötti munka lenne, s nem is akadt még csillagász, aki bele mert volna kezdeni. Végig tekintve az egész égboltot körülölelő Tejúton, a számtalan csillaghalmazon, a csillagok száma s az őket alkotó anyag mennyisége is végtelennek tűnik fel, s szinte meg sem merjük kísérteni, hogy halvány fogalmat alkossunk magunknak erről a végtelenségről.

Tudjuk azt, hogy a naprendszer anyaga valamikor egy körülbelül akkora gömbben volt szétoszolva, mint a mekkorát a Neptunusz pályája kijelöl. Ebben az ős állapotban a naprendszer anyagának sűrűsége rendkívül kicsiny volt, akkora egy 57 méter oldalú kockában szétoszló egy gramm anyag sűrűsége. Ebben a kockában a normális légnyomás mellett 230 000 kilogramm levegő fér el, amiből elképzelhetjük, hogy már a naprendszer anyaga is milyen elenyészően kevés ahhoz a térhez képest, a melyet elfoglal

A csillagászat tanúsága szerint a mi világegyetemünk a Tejúttal együtt egy elszigetelt rendszert képez, amely kívülről nézve egy spirális ködfolt képében látszanék. Viszont több mint valószínű, hogy azok az apró spirális ködök, melyeket a távcsövön át alig láthatunk meg, nem mások, mint a mienkhez hasonló világegyetemek, kívülről, többszörösen végtelen távolságból nézve. Megint számítsunk csak valószínű átlagokban s tegyük fel, hogy ezek az idegen csillagrendszerek is akkorák, mint a mienk, s egymástól való távolságuk akkora, hogy 100 ilyen rendszert lehetne kettejük között elhelyezni. Ilyen feltételek mellett az egész világegyetem közepes sűrűsége — úgy számítva, mint az előbb — 10 quadtrillió-szorta kisebb a levegő sűrűségénél.

A világegyetem anyaga — ez az emberi képzelet számára végtelen sok anyag — tehát végtelenül, elenyészően kicsiny ahhoz a térhez képest, a melyet elfoglal. De itt már igazán meg kell állnunk, mert az ellentétek nagysága még jobban lenyűgözi a fantáziánkat, ami különben mindig meg szokott történni, ha csak egy lépéssel is tovább megyünk annál a határnál, amelyet a természettudomány a gondolkodásunk elé szab. Ilyenkor már csak csodálhatjuk a természetet, amely egyszerre tud végtelenül nagynak és végtelenül kicsinynek mutatkozni.

AZ ASZTROFIZIKA ÚJ SIKEREI (1921. 3. 32.) Egy esztendeje annak, hogy a nagy Mount=Wilson obszervatóriumban hozzákezdtek a modern csillagászat egyik legnehezebb problémájának megoldásához, az állócsillagok átmérőjének közvetlen megméréséhez.

Michelson egy évvel ezelőtt vállalkozott rá, hogy kísérletet tesz a módszer gyakorlati keresztülvitelére a mountwilsoni harmadfél méteres tükör-teleszkóppal. Az elmélet szerint legnagyobbnak látszó Betelgeuzét választotta s mint most halljuk,meg is van az első eredmény. A megfigyelés szerint a Betetelgeuze valóságos átmérője háromszázszor akkora, mint a Napunké, vagyis körülbelül 4/5 millió kilométer, a mi harmadával több, mint a földpálya átmérője. Ha tehát a Betelgeuzét tennénk a Napunk helyére, akkor a csillag egészen a Mars bolygó pályájáig kitöltené a Naprendszert.

A Betelgeuze az úgynevezett óriás csillagok közül való, amelyek gáz halmaz-állapotban vannak s a fejlődésük első korszakát élik. Ezeknek a csillagoknak a hőmérséklete még aránylag alacsony, s akkor kezd emelkedni, mikor megkezdődik az összehúzódásuk. A hőelmélet szerint az összehúzódásnak hőemelkedéssel kell járnia egészen addig, míg a csillag megszűnik tökéletes gáz lenni, s ettől kezdve a csillag hűlni kezd a további összehúzódás alatt s a másik típusú csillagok közé tartozik, mint a mi Napunk.

Meg lehetett állapítani, hogy az óriás csillagok átlagos molekulasúlya körülbelül három és fél, s hogy a tömegük a Nap tömegének fele és ötszöröse között váltakozik. Ezzel a megállapítással nagyon sokat érünk, mert a szabad szemmel látható csillagok kilenctized része óriás csillag. A hőelmélet módot ad arra, hogy a törpe csillagokra vonatkozólag is következtethessünk, s így például kiszámíthatjuk, hogy egy adott tömegű csillagnak milyen lehet a maximális hőmérséklete. Azt is ki lehet számítani, hogy milyen különbség,van a csillagok fényessége közt fejlődésük kezdetén és végén, sőt a változó csillagoknál ki tudjuk számítani a lüktetés periódusát is. Az asztrofizikának ezek az újabb eredményei, különösen az által, hogy a Michelson-féle* csillagmérés sikerült, új korszakot jelentenek a tudományos kutatás terén. Ha a jövőben is oly erőteljes lendülettel folytatód hatnak a vizsgálatok, mint az utolsó öt esztendőben, akkor el lehetünk rá készülve, hogy a kozmogónia minden problémáját egzakt természettudományos alapon megoldhatjuk, és nem leszünk hipotézisekre rászorulva. Sz.K.

*Albert Abraham Michelson (Strelno, 1852. december 19. – Pasadena, 1931. május 9.) amerikai fizikus, 1907-ben első amerikaiként kapott Nobel-díjat. wiki.

SARKI FÉNY A TUNDRA VIDÉKÉN. (1886. 29. 471.) A nagy orosz birodalom mocsárokkal borított és csaknem lakatlan északi részén, melyet általában Tundra vidékének szoktak nevezni, ép oly kietlen a hosszú téli éjszaka, mint aminő élénk. Az itt rendkívüli mennyiségben tanyázó prémes állatok és madarak miatt a rövid nyár. Ha már a hó teljesen elborította a vidéket s a nap is csak a déli láthatáron tűnik fel pár órára és azután végkép

eltávozni látszik, és az égboltozatot csak a csillagok és a hold halvány sugarai világítják meg. Akkor tündöklő fényben ismét és ismét feltűnik a «8ornidad», az isteni tűz, a sarkfény és szeszélyesen változó alakjaiban oly látványt nyújt az idegen utazónak, mely elragadja és maradandó nyomot hagy emlékében.

Az éjszaki fény, Martius leírása szerint, egyszerű szétszórt fényből vagy világító felületekből áll, majd pedig tündöklő fehér fényben ragyogó sugarakból. Ezek a horizontból kiindulva az egész égboltozaton végig futnak, mintha egy láthatatlan ecset vonulna át az egész boltozaton. Olykor megáll: a bevégzetlen sugarak nem érik el a tetőpontot, hanem az éjszaki fény más ponton fejlődik tovább; a fénysugarak egész bokrétája tör elő, legyezővé fejlik szét, azután halványodik és eloszlik. Máskor meg hosszú aranyozott szőnyegek, drapériák függnek a szemlélő feje fölött, ezer módon hajlanak redőkbe és hullámoznak, mintha szél kergetné. Látszólag csekély magasságban lebegnek, s az ember szinte csodálkozik, hogy az egymáshoz súrlódó redők suhogását nem hallja. Leggyakrabban világos ív rajzolódik le észak felé; egy sötét szelvény választja el a láthatártól, s komor színe élénken elüt a fényesen fehér vagy ragyogó vörös színű ívtől, mely sugarakat lövell, kitágul, szétoszlik… Az ég ilyenkor tüzes boltozatnak tűnik fel; a kék, zöld, sárga, vörös, fehér színek játszanak az éjszaki fény rezgő sugaraiban. Ámde ez a fenséges színjáték csak kevés pillanatig tart! Legelőször is a korona sugarainak kilövellése marad el, azután lassan-lassan gyengül; az égbolton csak szétszórt fény ömlik el; itt-ott könnyű felleghez hasonló egyes fénylő folt tűnik föl, mely hihetetlen gyorsasággal terjed s összehúzódik. Csakhamar ezek is elhalványulnak. Minden összefolyik, s elhal; az éjszaki fény úgy tűnik fel, mintha vonaglanék. A csillagok, melyeket elhomályosított, új fényben ragyognak. A hosszú, komor és mélységes sarkvidéki éjszaka újból kiterjeszti korlátlan uralmát a föld s az óceán jeges magányaira.

A légkörnek e ragyogó kivilágítását a sarkvidékek lakói mintegy kárpótlásul kapják az eltűnt napért. Egymásután újulnak meg ezek a hónapokig tartó hosszú éjszakákon. A csaknem folytonosan fénylő holdsugarakkal együtt elég világosságot nyújtanak az itt lakó embereknek, hogy mellette az országukat beborító határtalan hómezőket rénszarvas vagy kutya fogatú szánkáikon bebarangolják.

A villám lecsapásairól. (1872. 52. 663.) Kvassay Jenő. A villámlások, mint a viharok kísérői igen gyakoriak a déli vidékeken, míg a hidegebb égöv alatt csak gyérebben fordulnak elő. A „szélcsend" vidékén az egyenlítő alatt a viharok napirenden vannak, miért is azt a viharok örök hazájának nevezik. Feltűnő kivételt képez Lima és környéke, ahol sohasem mennydörög. A viharok jótékony és üdítő hatással vannak a természet szervezetére. Tisztítják a léget, elölik a miazmákat és gyorsabb vérkeringést létesítenek vén földünk életében. Azonban a villámok mindezt nem adják ingyen és megszedik a vámot érte az állatvilágban épen úgy, mint a növények országában. Érdekes tudni, hány emberélet esik a villám áldozatául évenként? Franciaországban 1835 óta gyűjtik az adatokat az igazságügyi minisztériumnál, mi azonban csak 1854-től kezdjük táblázatunkat, ahonnét kezdve ugyanis több tudós kérelmére nem szerint is kimutatják a villám-sújtott egyének számát.

Gyermeket ritkán csap agyon a villám. 1835-től, mikor a számlálást elkezdették 1869-ig bezárólag 3000-nél több egyént sújtott agyon a villám, ez azonban csak a halottak száma, ha a sebesülteket is számításba vesszük, kiknek számát legalább háromszor annyira tehetjük, akkor 1835-től 1870-ig 10 000-re tehetjük a villám által sújtott egyéneket, vagyis évenként középszámmal háromszázra. Ugyanezen arányt alkalmazva az egész földgömbre, 10 000-et tenne középszámmal az évenként agyon sújtott egyének száma. A villám különös előszeretettel viseltetik némely épületek, tárgyak, sőt személyek iránt. Metzben 1782-ben egy kaszárnyában ugyanazon szobába csapott a villám, melybe 1766-ban is lesújtott. 1841-ben szeptember 10-én a villám Peronne-ban ugyanazon szobába csapott, amelyben 25 évvel előbb annak lakóját sújtotta agyon. 1763. jun. 29-én a villám az antrasme-i templomba csapott le. A hajókat is igen kedveli.

Már Arago monda, hogy ez az ember alkotásának természetétől függ; épp úgy vannak jó és rossz villanyvezetők az emberek, mint testek között, az előbbieket a villám fölkeresi, az utóbbiakat kerüli, megkíméli s csak szükség esetében használja átmenő közegül.

Az embert kevésbé kedveli a villám, mint az állatokat. A fák elszigeteltsége, a talaj emelkedettsége, a vihar iránya, a talaj természete, a levelek és gyökér alakja jelentékeny befolyással vannak arra, hogy a villám a fára üssön-e vagy nem. A villám a fák közül azokat kedveli, melyeknek gyökere mélyen lehet a földbe és igen szétágazik. A villámcsapások száma vidékenként is változik. S míg Franciaországban némely vidékre, mint Puy de Dome-ra 1835-től 1869-ig 105 esett, addig az Orne-ra csak hét.

A VILLÁM FOTOGRÁFIÁJA Hoitsy Pál. ( 1887. 1. 11.) „Gyors, mint villám”, szokták mondani. De mekkora hát ez a gyorsaság? Wheatstone angol tudós legalább megközelítőleg megadja erre a feleletet. Számításai szerint egy fellobbanó villám alig tart tovább a másodperc egy milliomodrészénél. Nem is csoda, mi csak egy rövid szikrát látunk a levegőben, a melyről pedig tudva van, hogy rézdrótba szorítva is nem kevesebb, mint negyvenezer mérföldet fut meg egy másodperc alatt. Az alatt a milliomod másodperc alatt, mialatt a villám kigyúl és kialuszik, mi észrevesszük, de alakját ki nem vehetjük. Az emberi szemnek bizonyos időre van szüksége, hogy valaminek alakját kivehesse. A látás maga bizonyos neme a fotografálásnak. A szem recehártyáján egy sajátságos sárgás - vöröses anyag fejlődik, melyen a látott tárgy lefotografálja magát, épen úgy, mint a kolloid lemezen, a melyet a fotográfus szekrényébe helyez. De bizonyos idő szükségeltetik ahhoz, hogy a tárgy képe keletkezhessek, valamint ahhoz is, hogy elmúlhass ék. Ezért hirtelen jövő tüneményt nem látunk mindjárt abban a pillanatban, amint megjelenik, ós egy szempillantásig látjuk azután is, midőn mái elmúlt.

LEFÉNYKÉPEZETT VILLÁMOK OLMÜTZBEN, 1886. JUL. 21-ÉN.

Ez év július 21-én nagy vihar vonult el Olmütz és vidéke fölött, mialatt 5 centiméter átmérővel bíró jegek estek, s a villám szakadatlanul cikkázott. Selinger ottani fotográfus, aki már előbb is foglalkozott ezzel a kérdéssel, felhasználta ezt az alkalmat a villám lefotografálására. És ez teljes mértékben sikerült neki. Egy zselatin-lapon hat villámnak a fotográfiáját kapta, melyek egymásután cikáztak át az égen, s melyek közül egy egy alig tartott a másodperc egy milliomod részéig. A képen, mely ezeket a villámokat ábrázolja, az, amelyik jobb felöl látható, be is ütött a Kloster-Hradischban levő méntelep épületébe. A bal felől levő legszélső, amint látjuk, nem lefelé tartott a földnek, hanem egyik felhőből a másikba.

A TERMÉSZET KÜLÖNÖS LÁTVÁNYOSSÁGAI (1912. 18. 362.) A természet az ő alkotásaiban szinte végtelenül leleményes és eredeti: néha valósággal ki akarja játszani a saját törvényeit. Argentínában olyan sziklacsoportok vannak, a melyeket látva azt kellene hinnünk, hogy a szemünk előtt roskadnak össze…

Nyugat Amerikában a hírneves Yellowston-park egyik nevezetessége az az óriási sziklaoszlop, amely valamikor, talán százezer év előtt elvált a mellette levő hegytől. A kettőt alig négy méter távolság választja el, amelyen átugorni minden valamirevaló amerikai atlétának ambíciója.

SZIKLÁK BIRMÁBAN (TETEJÉN PAGODÁVAL; TENGERBE NYÚLÓ SZIKLABOLTOZAT JAPÁNBAN.

Nem utolsó a természet ritka látványosságainak sorában az a sziklaboltozat, amely Japánban, Matsoushima mellett látható. A tengerbe messzire benyúló sziklahegyet emberi kezek kivájták; hogy mi célból, nem lehet tudni. Ez azonban mellékes, mert ha nem volt is a gigászi munkának más célja, mint valami bámulatosat alkotni, ezt a célt bizonnyal elérték. A látvány, a melyet a természetnek és az embernek ez a közös alkotása a szemlélőre nyújt, felejthetetlen.

Sport

Korcsolya

Lábszánkó

Vívás

Olimpia

Futball

Evezés

Golf

Lovaspóló

KÉPEK A JÉGRŐL. VÁRNAI B. SÁNDOR (1884. 4. 54.)…A népáradat megindul a főváros két utcáján, a Kerepesi és a Sugár utakon, s tolongva hullámzik lassú vonalban a liget zúzmarás kopasz fái felé, melyek között már messziről integet a kitűzött zászló…A jégen ha nem is minden, de sok szabad. Serdülő lányka pehelykönnyűséggel tolatja magát a gyalogszánon. Néha irigyen tekint fel a mellette elillanókra…Ő még csak tegnap kötötte fel lábára az első korcsolyát, azt a pici kis éles pengéjű fényes jószágot, melyre gimnazista gavallérja, ki udvarias készséggel irányozza maga előtt a csusszanó szánkát…

KORCSOLYA. KÉPEK A JÉGRŐL

Tetszik nekünk, sőt a világ minden korcsolya-művészetéért sem adnók az első bukdácsolások, a kedves ügyefogyottság, a komolykodó óvatosságnak azt a látványát, mely az első ízben jégre lépő lányka zavart és piruló tekintetéből kisugárzik

Nem nagy prófétaság kell hozzá, megjósolni, hogy valamint ma már báloznak tánc nélkül, rövid időn egyszerűen látogatni fogják a jeget korcsolyázás nélkül. Az olvasók közül is soknak nem lesz felesleges legalább kép után ismerni meg azokat a bravúrokat, melyekben a magasabb korcsolyázás egyes fogásai vannak előtüntetve. Ma már alig van fizikai hely a jégpályákon azoknak gyakorlására. Fél lábbal jobbra-balra hajolva, egymás mögé tett lábakkal, hátrafelé, keresztbe és oldalt, mind olyan alakzatok, amelyeket a jég ábrándja sugall.

Minden jégpálya azzal a jövővel fenyeget, hogy egy nagy társalgóvá váljék, hová összegyűlünk egy-egy fel órára, ide-oda tipegünk a hideg jégen, vagy a fénymázas padlón, megkritizáljuk a szépeket és megjegyzés nélkül hagyjuk a kevésbé olyanokat, ötleteket szórunk, bonbonokat kínálgatunk jobbra-balra…

*

A középkorban megjelentek a fából készült korcsolyák, melyek foglalatába később már vasdarabot is ültettek. A fakorcsolyákat sokáig, még a IX. században is használták. Ezek közül nagyon népszerűek voltak a hosszan hajlított orrúak, amelyek nagyon hasonlítottak az akkori divatú lábbelikhez. A XIX. század közepén megjelentek az első, teljesen fémből kovácsolt korcsolyák, majd az első ipari gyártású acélkorcsolyák is.

korcsolyaoktatas.hu/tortenet

A LÁBSZÁNKÓ-VERSENYEKRŐL Chernel István (1895. 5. 66.) A lábszánkózás — amint azt Hansen összehasonlító nyelvészeti kutatások alapján kimutatta — a finn-ugor népeknél született, még pedig abban az időben, a mikor a sok különböző törzs még nem volt különválva, hanem Szibériában, az Altáj-hegység és Bajkál-tó vidékén együtt lakott. Habár e mesterség atyamesterei ezek a mi dédőseink voltak is, valódi fejlődésre csak a norvégeknél jutott. Ok is réges-régen eltanulták a velük szomszédságban lakó lappoktól és finnektől, s ámbár ez az időpont ki nem mutatható, bizonyos az, hogy a norvégek magát az eszközt már a 6-ik században ismerték és a 10-ik században gyakorolták is a lábszánkózást. Igazi modern felvirágzása azonban nem régi keletű, alig 30 éves, és attól az időtől számítandó, midőn az első lábszánkózó egyletek megalakultak.

A krisztiániai lábszánkó-versenyeken — mint igazi nemzeti sportünnepen — megjelenik a királyi udvar s, a nép minden rétege; a város. A környék szinte kong az ürességtől, mert akkor az apró gyermekektől az ősz hajú aggastyánokig mindenki vagy szánon, vagy gyalog, legtöbben lábszánkóikon, mind kitódulnak a verseny színhelyére, hogy tanúi lehessenek ennek a férfias küzdelemnek. A legutóbb megejtett versenyek közönségét 10—20 000 lélekre teszik…

LÁBSZÁNKÓ-VERSENYEK NORVÉGIÁBAN. UGRÓ-VERSENY

Norvégiában a lábszánkó-versenyeknek két neme van: a távverseny (Laengdelöb) és az ugróverseny (Hoplöb); kivételesen, s főleg a kisebb egyletek versenyeinél még egy harmadik is előfordul, a kezdetlegesség jellegével bíró sikló-verseny…Az ugróverseny-terek felépítése: domb tetején állnak az indulók, a lejtő közepén van a 2 méter magas ugrósánc, elől a norvég nemzeti színekkel díszítve. Minél meredekebb a lejtő, vagyis minél gyorsabb a siklás, annál messzebb ugrások tehetők. Rosszul készült pályákon, még kitűnő ugrók sem bírnak bizonyos távolon túl ugrani. Jonas Hőimen, a megfelelő norvég pályákon könnyű szerrel 23 méternyi ugrásokat tett.

A holmenkoli pálya lehet a példa a megfelelő kialakításra. Itt 23 méteres ugrások megtehetők. A pálya részei: az indulóhely, az ugrósánc és a kifutó. A domb alapvonala 133 méter, magassága 42 méter, tehát a pálya hossza körülbelül 140 méter, mintegy 30° szöget képező lejtéssel. Az ugrás közben, a párkányzattól a talpra érésig tartó légi út alatt lábaikat rendesen maguk alá húzva tartják az ugrók, de a képesség nagyobb foka, mikor e repülés alatt a testtartás egyenes, nyugodt.

A MAGYAR ATHLETIKAI KLUB ORSZÁGOS VIVÓVERSENYE ÉS NYILVÁNOS VIVÓ-MÉRKŐZÉSE. Kimnach László (1895. 21. 337.) A Budapesten működő magyar atlétikai klub néhai Eszterházy Miksa gróf kezdeményezése alapján — ezelőtt mintegy húsz esztendővel — alakult meg, oly időben, mikor a férfias testedzés csak szórványosan, egyesek által gyakoroltatott.

Később a klub, a nemes gróf által buzdíttatva az ekkoron még egészen ifjú, de nagy erejéről, valamint vállalkozó merész szelleméről a sportkörökben már általánosan ismert Halász Zsigát Londonba küldötte a vívás és ökölvívás tanulmányozása céljából…Halász fényes kitüntetéssel járta meg az 1892. évi nagyszabású genuai nemzetközi vívóversenyt is, honnan aranyéremmel tért vissza; továbbá az 1893-ban tartott bécsi vívóakadémián ezüst koszorúval tűntették ki.

Az 1894. május 20-án az atlétikai klub Halász kezdeményezése, és rendezése mellett Budapesten nagy nyilvános vívómérkőzést tartott, s ez, valamint a mostani országos vívóverseny és nyilvános vívó mérkőzés, mely az ezredévi ünnep alkalmával rendezendő nagy vívóverseny előhírnökéül tekinthető, a legszebb sikerrel és közérdeklődés mellett folyt le. A vívóklub több buzgó tagjával együtt, a sok félreértés és közöny ellenére is, oly nagyszabású ünnepélyt tudtak elővarázsolni, mely az elért erkölcsi sikerrel még nagyobb vállalkozásokra serkenthetik a vívóművészet magyar művelőit, hogy ismételt küzdelemben bemutathassák a magyar vívóművészet versenyképességét. A budapesti Vigadó nagytermében folyó hó 12-én és 13-án az országos vívó-verseny és nyilvános vívó-mérkőzés úgy a magyar, mint a külföldi vívók nagyszámú részvétele, valamint a nagy közönség élénk érdeklődése mellett folyt le. E versenyekre összesen 145 nevezés érkezett be mester és műkedvelő részéről. A versenyvívás f. hó 12-én d. e. 9 órakor kezdődött, amatőrök és mesterek csoportosításban. Igen érdekes volt még a mérkőzések azon soron kívüli pontja, melyben két fiatal bécsi leány mérkőzött vítőrrel majd egymással, majd pedig mesterekkel.

Olga és Lujza, mint a bécsi «Haudegen-Fechtklub» tagjai, bravúros magatartásával, szabatos és gyors mozdulataikkal nagy tapsvihart keltettek. Az ünnepélyt kedélyes társas vacsora fejezte be.

A LONDONI OLIMPIASZ. (1908. 31. címlap.) Tonelli Sándor London, 1908 július 24.

Tizenkét éve, 1896-ban egy alexandriai görög milliomosnak bőkezűsége életre keltette a régi olimpiai versenyeket, és azóta az egyes nemzetek már harmadszor adnak egymásnak találkozót, hogy a sport minden ágában összemérjék az erejüket. A londoni Olimpiászra a nagyszabású francia-angol kiállítás adott alkalmat. Az óriási világváros, a mely most tele van a földkerekség minden tájáról összesereglett idegenekkel, igazán méltó keret e világversenyek megtartására. A stádium (stadion) amfiteátrum szerű vasépítmény, amelynek közepét a 700 láb hosszú és 300 láb széles versenytér foglalja el. A külső kör beton a kerékpárversenyek számára, belül van a salakozott versenypálya futóknak és gyaloglóknak, legbelül a vízmedence az úszóknak, és a gyeppálya a többi versenyek számára.

A nemzetközi vonás, az egyes nemzetek egyenrangúságának teljes elismerése adja meg a londoni olimpiai versenyek igazi karakterét is. A tarka közönség maga is a legérdekesebb tanulmányok egyike. A tornagyakorlatok és az egyéni gyakorlatok iránt, amelyek pedig igen szépek, alig van érdeklődés, a tulajdonképpeni versenyeknél ellenben, ahol az egyes nemzetek képviselői mérkőznek, minden lázban van.

Az érdeklődés középpontjában, Londonban az Olimpiász áll, és vasárnap a Szent Pál katedrálisban is a szószékről magyarázza a pap a nemzetek békés versenyét. A lapok majdnem óráról-órára közölnek hasábos tudósításokat és a publikum mohón olvassa őket. Még a szüfrazsettek is beszüntetik erre az időre hóbortos tüntetéseiket, mert tudják, hogy senki sem törődik most velük! A versenyeken kívül a nagy olimpiai bizottságot egy más kérdés is foglalkoztatja, hogy hol tartják meg a legközelebbi nagy mérkőzéseket. Eddig két pozitív ajánlat van, Budapest és Berlin. Valószínűleg az angolok nagy németgyűlölete mellett az utóbbi mellett fognak dönteni és négy év múlva a mi atlétáinknak a német fővárosban lesz alkalmuk ismét összemérni erejüket külföldi bajtársaikkal. Reméljük, hogy erős munka után ott nagyobb eredményeket fognak elérni, mint Londonban, és a majd akkor elért sikerek alapján büszkén hívhatják meg az idegen nemzetek képviselőit a magyar fővárosba.

AZ OLYMPIAI VERSENYEK PÁRISBAN. Fásztor Mihály. (1900. 35. 581.)

Lezajlottak a párisi olimpiai versenyek, csöndes ismét a Racing Club de Francé versenypályája ; a világ legjobb atlétái elszéledtek a föld minden részébe. Bennünket, magyarokat kedves emlékek fűznek a párisi olimpiai versenyekhez. Az amerikai és az angol atlétákkal együtt ott küzdöttek a magyar fiúk is, s jól esett látnunk, hogy nem vagyunk utolsók az atlétikában sem. A hatalmas termetű Bauer Rezső, buszon három éves óvári gazdász, 36 méter és 4 centiméterre dobta a diszkoszt, ő lett a diszkoszdobás világbajnoka.

A magyar atléták közül ezenkívül Gőnczy Lajos a magasugrásban, Cretticr Rezső a súlydobásban, Kauser Jakab a rúdugrásom, Schubert Ernő" a futásban tűnt ki.

Sajnos a jó franciák még ma sem tudják, hogy voltaképpen mely nemzet fiai is a magyarok.

A cseh atlétákat magyaroknak nézték. A magyar fiúkat meg egész Paris angoloknak nézte.

Az oroszok iránti rajongás után most az amerikaiakat kapták fel. S elképzelhető, hogy milyen tüntetéseket rendeztek a franciák az amerikai atléták tiszteletére, akik a világnak ez idő szerinti legelső atlétái.

P. L. Sheldon a legszeretetreméltóbb és legmagasabb atléta. A magánéletben gyáros. Egyébként pedig a világ legelső súlydobója. Tizennégy méter és tíz centiméternyi távolságra dobja a hét és egy negyedkilós vasgolyót. Kränclei) bécsi születésű amerikai jogász. Ez a fiatalember a futásban csodákat mivel. Azt tartják róla, hogy nem is fut, hanem repül. A derék férfiú lába egyébként gumiba van bepólyálva.

A párisi olimpiai versenyeken csupa amerikai hölgy tolongott a rácsozat körül. S milyen idegesek, milyen izgatottak voltak! Minden nevesebb atlétának egész sereg hölgy rajongója volt. Ezek az illető atléta színeit viselték és zsebkendő alakú amerikai zászlót lobogtattak, mikor a jelöltjük győzött.

A SVÉDEK ÉS AZ V. OLYMPIÁD. (1912. 25. 504.) Kétesztendei kitartó céltudatos munka után készen áll Stockholm városa, hogy vendégül fogadja a világ minden részéből ideözönlő izmos legényeket és lányokat.

A st.-louisi, párisi, londoni Olympiádnak nem voltak nemzeti tulajdonságai. Előbb összegyűlt 60—100 ezer ember, lefolytak a versenyek és azután mindenki szépen haza ment, ahonnan jött. Az eredmény egy pár új rekord, amit másodpercekben ki lehet fejezni. Egyéb semmi.

A stockholmi Olympiádot nemzeti eseménnyé avatja a Stadion, melynél egyénibb, és a maga nemében szebb épülete nincsen eddig a világnak. A stockholmi Stadion kisebb, mint az összes többi, hasonló rendeltetésű arénák. Komoly, egyszerű, minden részében kidolgozott épület. Azért kicsi, mert a svédek nem három heti időszakra, nem az idegen érdeklődőkre gondolva tették le az épület alapkövét, hanem a saját erejükre és a saját igényekre gondolva, csak akkora házat építettek, a mekkora nekik elég, és úgy építették meg, hogy fiaiknak meg a többi nemzedékeknek is elég legyen.

A magyar szemlélőt meg fogja lepni a stockholmi Stadion épületének pompa nélkül való méltósága, mely pedig nagyon jellemzi a svéd nép lelkivilágát. Nyugodtan, bizalommal halad el az ember a visby-i fal romjaira emlékeztető árkádok alatt, a biztonság érzetét még jobban megerősítik a lapos tetejű, lefelé észrevétlenül terjeszkedő őrtornyok. Az oszlopcsarnok tengelyvonalában emelkedő szobor-alapzatok ma még üresek, a versenyek ideje alatt ideiglenesen bronzszobrok helyettesítik majd a jövendő igazi szobrait.

Gustav Adolf herceg trónörökösön kívül két embert állíthatok követendő mintaképül az elkövetkező magyar Olympiád rendezői elé. Hellström Rristian kezeibe futottak össze két éven át az egymással ellentétes érdekű személyes és nemzeti kívánságok, panaszok, tiltakozások, ő szolgáltatott igazságot, ő adott elégtételt, ő elégítette ki - a lehetőség szerint –a kívánságokat, ő egyeztetett minden érdeket.

Magyar részről csak annyi panaszunk lehet az előkészítés ellen, hogy a nemzetközi zsűriben Magyarország nem kapott helyet. Igaz, hogy ez nem a központi végrehajtó-bizottságon múlott, hanem Ausztria, Németország és Csehország féltékenységén. Egyébiránt talán még sehol se várták a magyar versenyzőket olyan szeretettel és megbecsüléssel, mint épen itt Stockholmban. Június 15. Antal Sándor.

Visby [ˈviːspʏ] is a locality and the seat of Gotland Municipality in Gotland County, Sweden with 23,576 inhabitants.

MAGYAROK A LONDONI NEMZETKÖZI BAJNOKI VERSENYEN (1914. 29. 571.)

1. Százhúsz yardos gátfutás. (Bajnok: Cray, l-es számú, negyedik Solymár F. T. C, 16-os számú). — 2. Kóczán Mór, Anglia bajnoka a gerelyvetésben. 3. Egy angol mérföldes síkfutás. (Bajnok: Hudson, 13-as számú, negyedik Mikler M. T. K., 16-os számú.)

1

MAGYAROK A LONDONI NEMZETKÖZI BAJNOKI VERSENYEN

A FOOTBALL-SPORT NAGYHETE. Speidl Zoltán (1901. 15. 243.) A budapesti sport-körökre nézve a legutóbbi napok elég izgalmasak voltak, mikor a főváros ifjúságából alakult különböző sportegyesületek mérkőztek az annyira divatossá lett futball-versenyeken. Először a prágai «Szlavia» egyesülttel szálltak síkra, mely egyike a legjobb labdarúgó csapatoknak, aztán pedig a húsvéti ünnepek alatt a sport hazájából, Angliából érkezett «Richmond association football club» válogatott csapatával. A magyar csapatok nem bírtak egyikkel sem.

A football-játék csak néhány éves minálunk. Pár esztendővel ezelőtt Wlassics közoktatásügyi miniszter a tanuló ifjúság edzésére elrendelte, hogy az egészséges játékokat gyakorolják. Ekkor bemutatták az általánosan szokásos torna és sport gyakorlatokat. Ezek közt nagy figyelmet keltett a football, mely a testet mindenféle mozgásban foglalkoztatja, s az ügyességet, éberséget, leleményességet fejleszti. Ez a játék hamar népszerűvé lett nálunk is. Ma az országban mindenfelé játsszák, a fővárosban pedig oly mértékben, hogy a szabadban sétálók érdekében hatóságilag korlátozni kellett.

A játék eszköze egy levegővel töltött labda, mely akkora, mint egy hevesi dinnye. Ehhez nem szabad kézzel nyúlni, csak lábbal. A játék célja pedig az, hogy ezt a nagy, erős, de könnyű labdát berúgják az ellenség várának kapuján. A játszók két csapatba állnak föl. Hogy mindenik könnyen megkülönböztethető legyen, a csapatok más-más színű zubbonyt viselnek. Kimérik a játszó helyet, mint a magyar métában. Egyik részén az egyik fél, másikon a túlsó fél. Két kapu van, jó széles. A kapuhoz oda illesztenek egy hálót, amitől a kapu olyan, mintha lugasnak készítették volna. Ha a labda a kapunak se fölötte, se mellette el nem röpül, hanem berúgják egyenesen a hálóba, az győzelem. Angolul úgy hívják goal. Így hívják nálunk is, de mondják már helyette széltében ezt is: belőttünk. Aki meghatározott idő alatt több goal-t csinál, azaz többször berúgta a labdát az ellenség kapujába, az a győztes.

A küzdő feleknek egy-egy csapatja tizenegy főnyi. Ezek feloszolnak különböző feladatok teljesítésére, mint a magyar métában. Van egy kapitány, a ki vezényel. Sok függ a kapustól, a kinek a repülő labdát kell elfognia. Egyedül neki szabad kézzel is hozzá nyúlni a labdához.

Ez a szabad ég alatt végbemenő labda-játék ma már elterjedt széles Magyarországon, Budapesten pedig oly népszerű, hogy a Csömöri-út végén levő pályán ezernyi ezer tömeg szokott megjelenni a versenyekre. Nem is gondolná az ember, hogy ez a sport mennyi iparágat táplál. Tömérdek labdát nyűnek el, ami a kaucsuk- és bőrkereskedők haszna; a sok cipőből, egyenruhából is haszna van sok embernek. A football különben már a világ minden részében is meghonosodott, a hol csak angolok vannak. Angliában mesés a népszerűsége; ott a társadalom minden rétege játssza, gyermekek, ifjak, éltesebbek.

A pesti csónakverseny. ( 1864. 24. 229. ) „Tengerre magyar, el a tengerhez!” kezdte cikkét egy híres hírlapíró egykor. „El a Dunához!" volt június 6-ikán Pesten a jelszó. Ekkor rendezte a budapesti hajósegylet, — a magyar tengerészeinek ez egyetlen kis jelképezője, — versenyét a Dunán. Pest legélénkebb napjait a versenyek időszakában éli, és az elmúlt hét valódi versenyek hete volt. A vásáron s kereskedők egymással versenyezve siettek minél drágábban túladni árucikkeiken. Szépeink nemes versenyre kelve, minél magyarabb öltözetben óhajtottak megjelenni a lövöldei és császár fürdői bálokon; volt kocsiverseny, lóverseny is; de ami a fővárosban legnagyobb élénkséget keltett, kétségkívül a dunai csónakverseny volt.

Június 6-ikán délután a Duna sorra özönlött a két főváros minden mozogható lakója, s a kíváncsi néptömeg hosszú széles sorban állta végig a pesti és budai partokat. Könnyűvérű ifjak s ifjú természetű öregek, megmászva a budai meredek hegyoldalt, egész a bástyák tövébe telepedtek; még a tud. akadémia is, félretéve a tudományok nehéz talárját, könnyű ünnepi köntöst vett magára. A lánchíd mellett a nemzeti színű zászlókkal diszített két gőzhajónak ülőhelyekké alakított födélzetén helyet foglalt a díszes közönség, s a fölváltva játszó két katonabanda egy-egy magyar dallal iparkodott elűzni a hosszan várakozók unalmát. Végre háromnegyed hétkor a Margitsziget fokán megdördült az ágyú, a verseny kezdetét hirdetve.

Az asszonyságok díját – többek között -, egy 100 ft. értékű ezüst szelencét, négy sajka közöl Birly István nyerte; kormányosa Kéve József, evezői Rosti Pál és Birly István voltak.

A Sandolin-versen- ben öt lélekvesztőn, ugyanannyi ember, kezükben egy szál kettős lapátú evezővel, mint megannyi vízi pók repült a víz tükörén. A három aranyból álló első díjat egy molnár nyerte, ki a Margitszigettől az egy angol mérföldnyi vízi utat lélekvesztőjén állva tette meg…Nyertes volt a Duna gőzhajózási társulat legénysége is, egy dalmata, Francesco Antonelli kormánya alatt. Esti 8 órakor a vár fokán még egyszer megdördültek az ágyuk, a verseny véget ért, s a szép csöndes alkonyon a Lánchídon át tolongva tért haza a roppant számú közönség, sokáig kedvesen emlékezve vissza e napra.

MAGYAROK SPORTGYŐZELMEI KÜLFÖLDÖN. (1901. 26. 421.) A magyar atléták és egyéb sportűzők gyakran vesznek részt külföldön is különféle versenyekben, s e téren való kiválóságukat bizonyítja, hogy alig van rá eset, hogy a legnagyobb díjak közül néhányat haza ne hoznának. Így történt most legutóbb is Bécsben, és kevéssel utóbb Prágában. Bécsben evezős verseny volt, melyben a gróf Harrach-díjat budapesti evezősök, a Nemzeti hajós egylet tagjai nyerték el. E versenyben a második helyre is ugyancsak magyar csónak került.

Egyes csónakban az ausztriai bajnokságot szintén budapesti evezős, Pankovics Ernő nyerte el. Még más kisebb díjakat is nyertek e legfőbbeken kívül a budapestiek, s így bécsi szereplésük nagy sikere volt a magyar evezős sportnak.

A prágai atlétikai versenyen a síkfutásban a 100 yardos bajnokságot Schubert Ernő, a budapesti «Magyar úszó-egyesület» tagja nyerte el, aki térelőny-síkfutásban még egy második díjat is nyert. Szintén futásával nyerte el Ausztria bajnokságát Gillemot Ferenc*, a műegyetemi football-klub tagja, egy angol mérföldes pályán. A magyar versenyzők tehát e két versenyben öt bajnokságot nyertek el; hét első díjat és öt második díjat.

*

Gillemot Ferenc (1875. 1916.) labdarúgó, edző, játékvezető, sportújságíró, a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya. Francia származású családban született. Apja Gillemot György Lajos rózsakertész, dendrológus, fia Gillemot László* gépészmérnök, anyagtudós, az MTA tagja, a BME rektora (1954-1957)

*A fejezet szerkesztője hallgathatta előadásait, aláírása az indexében látható.

GOLF-JÁTÉK TÁTRALOMNICON. (1909. 35. 726.) A játék maga különben nagyon egyszerű hepehupás talajon jókora körben, egymástól egyenlő — egynéhány kilométernyi távolságra lyukakat ásnak, s ezeket kibélelik pléhvel. A játék abban áll, hogy ezekbe a lyukakba hajtott végű ütőkkel belegurítják a labdát. Mennél kevesebb ütéssel tudja valaki az összes lyukakba belegurítani a labdát, annál jobban játszik. Az ügyesség tehát abban áll, hogy minden induláskor, amíg a labda messze van a lyuktól, nagyokat kell ütni, hogy messzire guruljon, aztán a lyuk közelében biztosan kiszámított ütés kell, hogy a labda el ne kerülje a lyukat. Mikor tehát a labda messze van még a lyuktól (egy lyuk van! G.), lehetőleg erőset kell rá ütni, hogy mennél közelebb jusson a lyukhoz, mikor pedig már közel ért, óvatosan, biztosan kell célozni, hogy el ne kerülje a lyukat.

Tátralomnicon az idén már nemzetközi golfversenyt is rendeztek, amelyen egy ír játékos, tűnt ki legjobban. Nemsokára azonban remélhetőleg a mi sportembereink közt is lesznek igazi kitűnő játékosok, akik meg tudják állni helyüket a tapasztaltabb külföldiekkel szemben. A golfjáték általános elterjedését előmozdítja az is, hogy idősebb emberek is játszhatják, mert nem jár annyi ugrálással, mint pl. a tenisz, emellett pedig nagyon egészséges, mert a szabadban erős testmozgással jár.

MAGYAR LOVAS-POLÓ JÁTÉKOSOK. (1902. 32. 514.) Csak néhány év óta hozta divatba egy magyar főurakból álló társaság, gróf Andrássy Géza buzgólkodására a poló-játékot, s a kitartó gyakorlatoknak máris szép eredménye van. A két magyar csapat (team) egyike, ha győzni nem tudott is a nem régiben lefolyt hamburgi polo-versenyen, az angol-amerikai csapattal szemben, pompás játékával általános elismerést keltett. A másik csapat pedig fényes győzelmet aratott a hamburgi csapaton június 18-ikán, 3: 1 eredménnyel verve meg azt…

Eleinte főleg az angol lovastisztek karolták fel, amint hogy ma is ők a legbuzgóbb és legjelesebb játszói és terjesztői, de ma már a civil-urak közt is nem egy kitűnő és szenvedélyes polo-játékos van. Mint a legtöbb modern sport, a polo is Angol országból terjedt át az európai kontinensre, ahol eddig Hamburgban, Budapesten, Parisban, Madridban ós Szerajevóban alakultak polo-klubok.

A póló lényege abban áll, hogy a két párt négy-négy lovasból álló csapata pony-lovakon ülve, arra igyekszik, hogy a labdát hosszú bottal beleüsse az ellenfél kapujába (goal). A kapu itt nem olyan, mint a futballnál, hanem egyszerűen két, egymástól legalább is nyolc ölre a földbe vert cövek. A labdát a földön gurítják vagy röpítik s képzelhetni, mekkora gyakorlat és lovaglási ügyesség kell e játékhoz. A pónik nem lehetnek nagyobbak 14 angol markosnál. Egy-egy játszma időtartama egy óra és tíz perc; minden húsz perc játszás után öt perc szünetet tartanak. A négy játékosból álló team tagjai szám szerint vannak megjelölve, a negyedik számút backnsk is hívják (hátvéd). Az első számúnak feladata nem annyira a golyó ütésében áll, mint inkább abban, hogy megakadályozza az ellenfélt a golyóhoz jutásban. Természetes azonban, hogy ha a golyó keze ügyébe kerül, az előnyös ütést nem szabad elmulasztania. Egyik legfőbb kötelessége az, hogy az ellenpárt back-jét távol tartsa. A második számú játszó a csapat főjátszója s kötelessége egyszersmind az is, hogy az ellenpárt harmadik számú játszóját szemmel tartsa. A harmadik számú játszónak kell a fogat legügyesebb és legbiztosabb játékosának lennie, mert az ő feladata saját pártja második számú játszóját futásaiban és támadásaiban segíteni. Egyszersmind back-jét is támogatnia kell az ellenség támadásainak visszaverésében.

A testi ügyesség fejlesztésére a pólónál kevés alkalmasabb sportjáték van, s főleg ez magyarázza azt, hogy oly rövid idő alatt nagy kedveltségre tett szert. Bizonyos tekintetben gyakorlása gazdaságilag is fontos, mert előmozdítja a félvér lovak tenyésztését, amennyiben a polo-játszók félvér pónikon lovagolnak.

A budapesti polo-társaság az üllői-úti Népliget mögött, a régi lóversenypályához tartozó gyepes mezőn szokta gyakorlatait tartani, kivált tavasz idején, a játékra legalkalmasabb időben. Ily alkalmakkor részint, mint játékosok, részint mint nézők nagy számmal vesznek részt a főúri társaság tagjai. A játékot nagy kedvvel és buzgalommal űzik s többen közülük nagy gyakorlottságra tettek szert, s mint a hamburgi győzelem is bizonyítja, immár jeles külföldi játékosokkal szemben is megállják helyüket.

Büntetés

Börtönügy

Hazai fegyházak

Külföldi fegyházak

Az ide vonatkozó cikkeket – hasonló témájúakat egymás után - időrendben közöljük, a fenti csoportosításban. A kivégzési módokat mellőzzük, mivel azok a korábbi fejezetekben, képekkel együtt számosan előfordultak.

*

A titkos ítélőszékek a 13—16. századokban (1858. 486) Németországban létezett úgynevezett Titkos Ítélőszékek — Vehmgerichte *— melyek nem tekintve a rangkülönbségre, s polgári állásra, idézték maguk elé s szigorúan, többnyire halállal lakoltatták a nagyobb bűnösöket, ha bebizonyult ellenük az, a mivel vádolva voltak. A titkos ítélőszék egy elnökből (ki szabad grófnak neveztetett) s 14., vagy ha a vétség nagyobb volt, 28 ülnökből állt, kik „beavatottaknak" neveztettek. A régi krónikák szerint rendesen száz ezer beavatott létezett Németországban, s így nehéz volt a titkos Ítélőszékek figyelmét s büntetését elkerülni. Mind az elnökök, mind a beavatottak eskü által kötelezték le magokat, hogy még szülőik s testvéreik előtt sem árulják el a titkos ítélő rendszer titkait.

A beavatottak bizonyos jelek által ismertek egymásra. Ha valaki gyilkosságot vagy rablást követett el, vagy azzal vádoltatott, hogy bűvészetet űz, megidéztetett a titkos törvényszék által,

A vádat valamely beavatott terjesztette elő, ki esküvel erősítette a törvényszék előtt, hogy a bűn, melyet a vádolt ellen felhozott, csakugyan elkövettetett az által. Az idézés éjjel a vádolt házára szegeztetett, s másnap éjjel a kijelölt helyen várta a kiküldött avatott, ki bekötvén szemeit, a titkos Ítélőszék elé vezette, mely rendesen valamely barlangban, földalatti helyen, például a várak pincéiben, vagy sírboltokban, vagy rengeteg erdőkben tartotta üléseit.

A bírák álcákkal arcaikon ültek a fél sötétségben egy asztal, avagy nagy kő körül. Az elnök előadta a vádat, s felszólította a vádlottat, hogy mondja el mind azt, a mivel magát védelmezni képes. Ha bebizonyította ártatlanságát, felmentetett, s bekötött szemmel visszavezettetett oda, hol a beavatottal találkozott. Aki bűnösnek nyilvánult, halálra Ítéltetett, s egy óra alatt, — mely idő imádságra volt engedve — vagy agyonszúratott, vagy felakasztatott; — mind két esetben a legifjabb tag végezte el a bakó foglalatosságát...

Ezen szigorú ítélőszék által sok oly bűnös, ki hatalma, pénze és összeköttetése következtében nem ítéltetett volna el rendes bíráitól, elvette megérdemlett büntetését. Voltak olly esetek is, midőn hamis vádak, gonosz gyűlölet, vagy kincsszomj következtében ártatlanok is ítéltettek általa halálra,, Eltörlésük követeltetett a közvélemény által, csakugyan később, midőn a fejedelmek s városok rendes ítélő törvényszékeket szerveztek, mint már különben is szükségtelenek, végkép eltöröltettek. Az utolsó ily ítélet 1568-ban mondatott ki Celleben Hannoverában. R. . . y. G. . . v.

*Vehmgerichte or Fehmgericht, a tribunal in Germany during the Middle Ages, of which there were several, all powerful, in connection with a secret organisation .

A halálbüntetés. (1865. 30. 372.) A halálbüntetés minden régi és ujabb államban szükségesnek tartatott s korunk szelídebb érzelmű népei között sem lehetett még kiirtani, ámbár a civilizált országok közvéleménye eléggé hangosan nyilatkozott minden efféle emberi öldöklések ellen. E kérdés már igen sok vita tárgyát képezte. Az egyik párt azon elvet állítja fel, hogy a büntetésnek a vétség nagyságához és természetéhez alkalmazottnak kell lennie. S miután vannak vétségek, melyek erőszakos halált céloztak vagy előidéztek: annálfogva ily vétségek megtorlására a halálbüntetés a legalkalmasabb, a a ki mások életére tört, annak életét az államhatalom szintén kívánhatja, mert az emberi társadalom alapfeltételét támadta meg s az élet jogát, melytől mást megfosztott, maga is elveszte. A halálbüntetés ellenei azonban azt állítják, hogy az élet kioltása által büntetni nem lehet, mert az élet elidegeníthetetlen jog; bebizonyított tény, hogy a halálbüntetés sem nem ijeszt viasza, sem nem javít, végre pedig nincs is szükség ily véres megtorlásra, miután azt más büntetésekkel lehet pótolni, anélkül, hogy a gyilkos tettét kellene utánozni, ilyenek: a száműzetés és az élethossziglani börtön.

Ily s ehhez hasonló okokkal küzdöttek már évek óta az államférfiak és emberbarátok s ki tudja, mikor következik be azon idő, hogy a hóhért is azon elavult tárgyak közé fogjuk sorozni, mint most már a középkor kínpadjait s kínzó-szereit…

Szent kötelessége minden államnak, — ha már az akasztófát és vérpadot nem nélkülözhetjük — legalább oda törekedni, hogy a halálbüntetés a legsúlyosabb vétségek lehető legkisebb körére szoríttassák, nehogy a gyakori alkalmazás által elveszítse hatását és számos oly egyént szólítson ki a világból, kik még javíthatók lettek volna. Az emberi nem ősi bosszúvágyát jellemzi azon körülmény, hogy a föld minden népe egymást iparkodott felülmúlni a halálbüntetés kegyetlenségeiben.

Németország egyes részeiben csak 1838-ban törölték el ez iszonyatos hóhéri törvénykönyvet; s ezóta, hála a kor haladó szellemének, nem a törvénykezési termekben él többé, hanem már csak a könyvtárakban őrzik, mint kuriózumot, s mint az emberi vadság egy lassan, de végleg kipusztított tanúját.

A nürnbergi vas-szűz. (1872. 17. 212.) A sötét középkor s főleg az inkvizíció bámulatos találékonysággal kigondolt kínzó eszközei között, melyek, hála fölvilágosodottabb korunk szellemének, ma már csak a múzeumokban és ritkaság gyűjteményekben „kísértenek" bennünket, talán egy sem volt iszonyúbb, kegyetlenebb az úgynevezett „vas-szűz"-nél, melyet ama szánalomra méltó századok cinikus, vad humora „nevető szűznek" is nevezett. E kínzó eszköz egészen a 17-ik századig fenn tudta magát tartani, ha másutt nem is, de a spanyol inkvizíció szolgálatában. Mikor a franciák 1808-ban ez őrült vallási fanatizmus kegyetlen garázdálkodásának véget vetettek, a spanyol inkvizíció börtöneiben még számos vas-szüzet találtak. Nürnbergben, Regensburgban, Drezdában, de főleg a spanyol kínzókamarákban ez a kínzó eszköz volt a legrafináltabb embergyilkolás koronája. E vas-szűz, szépen befestett női arcot mutatott, két részből álló szétnyitható és összecsukható, hat láb magas vasalak volt, melynek belső része vagy hosszú vasszögekkel, vagy vízszintesen álló, élesre köszörült késekkel volt kirakva. Az elítélt a nyitott szerkezetbe lépett, mely aztán egy rugó megnyomása következtében szép lassan mind összébb-összébb szorult, míglen a veszélyes ölelés által a hegyes vasszegek vagy éles kések a szerencsétlen áldozatot összevissza vagdalták.

Csalások az amerikai elnökválasztásnál (1876. 53. 845.) Soha nem volt még, száz év alatt, elnökválasztás, melynek kimenetele kétségesebb, s mely iránt épen azért az érdeklődés nagyobb lett volna. A két párt, a most uralkodó republikánus és a demokrata párt, a legnagyobb elkeseredéssel viseltetett egymás iránt, a választási küzdelem a legnagyobb mértékben élére volt állítva. Vakmerő és hallatlanul magas pénzbeli fogadások történnek, mint itt Tildén és Hayes* urakra.

Komoly jelenség azon csalások gyakorisága, melyek a választásoknál, egyik egy, másik másrészről, elkövettettek. Legalább mind a két fél ilyekkel vádolta a másikat, s úgy látszik egyik sem alaptalanul. Csalások minden választásnál követtetnek el: a magyar kortesek is elég leleményesek azon hadi cselekben, melyeket a tágabb lelkiismeret a választási küzdelemnél szabadosoknak tart…Az amerikai yankee (jenki), a világ e legravaszabb és mindenre képes népe tovább megy az aránylag ártatlan cselfogásoknál. Ott napirenden van a választóknak hamis nevek alatti beírása, egy választónak több kerület választó-jegyzékébe becsempészése, rég meghalt embereknek a jegyzékbe fölvétetése, hogy neveik alatt aztán mások szavazhassanak…

New-Yorkban vagyunk az új (rendeltetésének még át sem adott) postaház épületének belsejében, hol egy tágas terem hátulsó részéből, rögtönzött vasrácsozattal egy ketrec van elrekesztve, melybe, egyszerre huszonötönként csukják be a csalással vádolt választókat. A zavargókat, kiket az éjjeli őrjárat bekísér, nem zsúfolják úgy össze, mint e szabad választó polgárokat. Csak a vasúti ketrecekben szállított barmok helyzete hasonlítható e tisztes yankee polgárokéhoz, kik közt, a csalók mellett, kétségkívül becsületes választók is lehetnek. Mikor egyenként beeregetve, együtt van már 25 vádlott, megjelennek a bíróság közegei, a ketrecből egyenként kieregetik a tisztelt polgárokat; mindeniket felszólítják neve, választói jogosultsága s követett eljárása igazolására

Némelyek bírják is kielégi-tőleg igazolni magokat, s ezek azonnal szabadon bocsáttatnak, a kóterben töltött néhány órájuk kellemes és fölemelő emlékével. Aki igazolni nem tudja magát, azt vagy további igazolásra visszatartják s egy ideiglenes börtönhelyiségbe (vizsgálati fogságba) vezetik; vagy ha az általa elkövetett csalás egyszerre bizonyosan kiderül, becsukják az állambörtönbe, s aztán a törvényszék kimondja reá fogsága tartamát.

-a-r-

*Rutherford B. Hayes lett az elnök.

LÁTOGATÁS A BÖRTÖNBEN. (1881.31. 486) Festők által sokszor földolgozott, de azért hatásában még sem csökkenő képet mutatunk be olvasóinknak ez alkalommal egy francia lap után. Egy megható jelenet ez Paris leghíresebb fogházából, a Mázasból. (A börtönről 1893. 6. 90. számban olvashatunk. G.) A szegény rabnak, ki ott sínylik a börtön falai között, megengedték, hogy megláthassa gyámol nélkül maradt nejét, gyermekét, kik látogatására jöttek a siralom és bánat e szomorú házába. Hatalmas vasrudak rekesztik be azt a ketrecet, melybe a foglyot beeresztik, hogy a rácson keresztül szót válthasson övéivel. A kis cella fölülről nyeri a világosságot, melynek átszűrendő derengése még szomorúbbá teszi a helyet. A hátul látható nyilason a börtönőr tekint befelé, nehogy a veszedelmes ember valami menekülési kísérletet készíthessen elő. A fájdalom és megindulás tükröződik vissza a fogoly arcán, amint karját kinyújtja a rostélyokon, hogy kis gyermekét megölelhesse. A szegény gyermek nem érti meg a helyzetet, csodálkozva tekint atyjára, kit vaskorlátokkal választanak el tőle…

EGY HALOTTAS HÁZ EMLÉKEIBŐL. A Szibériába száműzöttek sorsa. Írta: Dosztojevszkij. (1890. 12. 186.)

…A kijevi főiskola tanári karának egyik kiváló tagja, Sokolnik Prokop Feodorovics 15 évi kényszermunkára ítéltetvén, a kula-i Osztrogban* másfél évig hevert, míg az ólombányába került. Ezen idő alatt kartársai mindent megmozdítottak a szerencsétlen férfiú megmentésére, kinek egész bűne abból állott, hogy tanítványainak némelykor angol és olasz hírlapokat adott, melyekből az ottani egyetemek előnyös helyzete, a tanárok függetlensége és egyéb lényeges ellentétek kivehetők voltak. Sokolnik a lapok szélére irónnal különféle megjegyzéseket tett, a többit aztán elvégezték irigyei és a titkos rendőrség. Befolyásos barátai annyira vitték dolgát, hogy a kula-i parancsnoktól Sokolnik magaviseletéről tüzetes jelentést követelt a rendőrminiszter. Az igazság helyett azonban elferdített tények kerültek illetékes helyre és Sokolnik ott veszett. Miklós cár alatt bizonyos tekintetben különbséget tettek a politikai vétségekért elítélt fegyencek, és holmi útonálló rablók, vagy orgyilkosok között. Jelenleg sokkal jobb dolga van az apagyilkosnak, mint az alig tizenhét éves tanuló suhancnak, ki Genfbe posta útján ostoba költeményeket küldözget s e miatt Szahalinba kerül.

Rólam, úgy hiszem, senki sem fogja feltenni, hogy túlzottan adom elő a dolgokat. Kevesebbet mondottam, mint amennyi való és igaz, de szégyenpír futja el arcomat, ha elgondolom, hogy testvér testvért üldöz, öl, gyilkol. A baj napról-napra növekedik. Nemsokára elmondhatjuk, hogy vérben és könnyekben merült el a nagy Oroszország.

*Osztroh (Острог, oroszul Osztrog) város Ukrajnában, a Rivnei terület Osztrohi járásának székhelye

A BÖRTÖN-REFORM KEZDEMÉNYEZŐJÉNEK EMLÉKÜNNEPE. (1890. 12. 190.)

Most január 20-án tölt be száz éve, hogy Chersonban, az Azovi-tenger partján, hirtelen halállal kimúlt az emberiség egyik legnagyobb jótevője, az áldásos emlékű Howard János. A börtön-reformnak volt ö kezdeményezője, az emberek mesterséges kínzásai ellen legékesebben szóló s nemes példája által ez ügyben legtöbb sikerrel ható agitátor.

A nemes Eötvös József báró volt az elsők egyike, ki az ő tanítványaként minálunk felszólalt, s ma már vannak hazánkban is rabsegélyző egyesületek, a törvények gondoskodnak az elítélt foglyok tisztességes ellátásáról…

A múlt század második feléig a kínzás és kínzó-eszközök alkalmazása mindenütt divatos volt, s csak egyes kivételes esetekben, különösen az adósok börtöneiben volt a vagyonosabb embereknek kényelmesebb életmódjuk. Nemcsak az elítélt bűnösöket, de legtöbb esetben a vizsgálat alatt álló foglyokat sem tartották többé embereknek, hanem az állam és társadalom felesleges terheinek, kiknek elpusztulása minden tekintetben csak óhajtandó. Howard memorandumában, melyet az angol parlamenthez benyújtott, még ebben az országban, a mely málékkor a művelődésnek magas fokán állott, itt sem talált oly börtönt, hol a bűnösök egészségi viszonyaira tekintettel lettek volna. A rabok élelmezését és ellátását üzérkedő vállalkozók bérben kezelték. Piszok, túltömöttség, ragályos bajok uralkodtak mindenütt, már az építésnél is csak arra ügyeltek, hogy a rabok megszökését lehetetlenné tegyék, a kellő szabad levegő s tisztaság árán is. A legtöbb börtönben az erkölcsi szempontok sem jöttek számítás alá. Öreg és gyermek, férfi és nő, megrögzött bűnös és ártatlan vizsgálati fogoly egy és ugyanazon helyiségbe zárattak el.

Az angol börtönökben már Howard idejében is ritkább volt a kínzó eszközök alkalmazása, mint Európa más részeiben, de azért még itt is hajmeresztő eseteket sorol fel. (Az olvasót megkíméljük ezek ismertetésétől. G.) A gályarabok és halálraítéltek földalatti lyukakban éltek, hova napsugár soha sem juthatott, s a többiekkel össze voltak zsúfolva undok férgekkel telt piszkos helyiségekben. Az őrülteket vadállatok gyanánt megláncolva ketrecekbe zárták, sokszor az úgynevezett bűnösöket is. Komoly törekvéseket találunk, hogy a börtön javító intézet legyen. Intézet, mely a megtévedt embert áldást hozóan a társadalom hasznos tagjává igyekezzék tenni s megmenteni attól, hogy a társadalom ellensége legyen. Egy század telt el azóta s ez a század most a vége felé a művelt világban mindenütt őszinte reform-törekvéseket látunk. Sok, igen sok tényező hatott közre, hogy a változás általános legyen. De aki ehhez a nagy fordulathoz az első követ megmozdította, ki apostoli buzgalmával, s páratlan önfeláldozással eszméket, s példát egyaránt adott, a valódi nemes emberbarát Howard, megérdemli, hogy emléke kegyeletben maradjon az utókor előtt.

*

John Howard FRS (1726 –1790) was a philanthropist and the first English prison reformer

A BÖRTÖNÜGYRŐL. Zöldi Márton. (1905. 36. 574.) A nemzetközi börtönügyi kongresszus tanácskozásainak alkalmából aktualitást nyert az a szomorú hely, melynek puszta emlegetése is sivár, lesújtó érzést ébreszt. Értjük a börtönt, amelyet a jogász nyelv letartóztatási intézetnek mond, s mely fokozati különbség szerint így osztályozódik: fegyház, börtön, fogház, állam-fogház s javítóintézet. Az utóbbi kizárólag fiatalkorú bűnösök részére van berendezve. A börtön régi intézmény, mely végig kíséri az egész emberiség történetét, s fejlődési fokai az emberiség fejlődésének jelzői.

A középkor börtöneiről világos kép áll előttünk. Gyalázatos, embertelen volt. Minden börtönnek megvolt a maga kínzó-kamrája. Némi büszkeséggel említhetjük. hogy a kínzó vallatásban, a tortúrában hazánk büntető-igazságszolgáltatása enyhébb eszközöket alkalmazott, mint az úgynevezett művelt Nyugat. A bűnügy története érdekes jelenségre utal: mennél borzalmasabb volt a bírói tevékenység, annál nagyobb arányokat öltött az elkövetett gonosztett is mennyiségben és minőségben.

Törvényeink szerint a bűnös testi bántalmazása hivatalos hatalommal való visszaélést állapít meg, melyet a törvény börtönnel és hivatalvesztéssel torol meg. Ez a nagy fordulat nem régi, alig százötven esztendős. S a nemzetközi börtönügyi kongresszus tagjainak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy minden középkori vonatkozást kiküszöböltek a börtönből. Mert a börtönnek, legyen az fegyház, börtön, fogház, államfogház, vagy javítóintézet, nem lehet más célja, mint hogy az elítéltek alkalmat nyerjenek társadalomellenes érzésük leküzdésére, hogy megjavulva térjenek onnan vissza az emberi társaságba.

Sem a fejlett elmélet, sem a tudás, sem a józan szigor nem képes megakadályozni, hogy a börtön sokakra nézve ne váljék az erkölcsi süllyedésnek valóságos iskolájává. A börtönben ép úgy, mint az életben megvan a rossz társaságnak kárhozatos befolyása. Ezt szomorúan bizonyítja a visszaeső bűnösök félelmetesen nagy száma. És ez ellen nincs védekezés, nincs segítség. A legnagyobb, a legmerészebb utópiák közé kétségtelenül azt kell sorolnunk, hogy valaha olyan idő következzék el, mikor a bűn kipusztul az emberi hajlamból. Meg kell tehát barátkoznunk azzal a borús gondolattal, hogy a börtön állandó, örök intézménye marad az emberiségnek.

A NEMZETKÖZI BÖRTÖNÜGYI KONGRESSZUS (1905. 36. címlap) A mai társadalom egyik legégetőbb kérdése a börtönügy. Az újabb kor igazságszolgáltatása legalább eszmeileg nem a bűn megtorlására, hanem az emberi társadalom védelmére és a bűnös megjavítására törekszik. Az elítélt fegyenc, akár javító-intézetbe internált fiatalkori bűnös, akár megrögzött gonosztevő, kell, hogy dolgozzék, és ipari mesterséget tanuljon.

A bűnügyi szociológia egyik legalaposabb művelője, az angol Ellis Havelock, lemondó hangon jelenti ki hogy a fegyházakból jóformán csak azok térnek vissza megjavulva, kik erkölcsileg épek voltak, mikor oda kerültek.

Dosztojevszkij, ki a világirodalom összes írói közül legközelebb tudott fórkőzni a bűnös ember lelkéhez, a «Halottasház emlékiratai»-ban egész sereg elítéltet állít elénk, kik erkölcsileg kifogástalanok, kik nyugodt, harmonikus lélekkel élnek megláncolva, megbélyegezve a katorga rettenetes légkörében. Fájdalom, ez a kisebb része az elítélt bűnösök nagy tömegének.

Az eddigi hat kongresszust a következő városokban tartották: London, Stockholm, Róma, Szentpétervár, Paris, Brüsszel. A hetedik az idei, s szeptember 3-ától 10-ikéig tart Budapesten.

KÉPEK:

A MUNKÁCSI VÁR

A SZAMOSÜJVÁRI FEGYHÁZ FŐÉPÜLETE

A NEMZETKÖZI BÖRTÖNÜGYI KONGRESSZUS VEZÉRFÉRFIAI

A KASSAI JAVITÓ-INTÉZET NÖVENDÉKEINEK FÜRDÉSE

A MÁRIA-NOSZTRAI FEGYHÁZ

AZ ILLAVAI FEGYHÁZ.

A VÁCZI FEGYHÁZ.

KERTI MUNKÁSOK A SZÉKESFEJÉRVÁRI JAVÍTÓ-INTÉZETBEN

LAKATOS MUNKÁT VÉGZŐ RABOK A SZEGEDI CSILLAG-BÖRTÖNBEN

MUNKATEREM A RÁKOSPALOTAI LEÁNYJAVÍTÓ-INTÉZETBEN.

Erdélyi fényképei

*

A váci új fegyház. (1859. 2. 17.) Az épület, mellyen meglepetéssel pihen a gőzösön utazó szeme, midőn Vác mellett elhalad, 1755 óta áll, ekkor boldogult Mária Terézia királyné nemes ifjak növeldéjéül kezdte építtetni. Ezen eredeti rendeltetése az épületnek nem teljesülhetett, s befejezetlenül meredtek a nagyszerű alapfalak az égnek, egész a legközelebbi időkig. A magas kormány rendeletével a múlt években felépíttetvén, a nagyszerű épület, mint cs. k. fegyház fogadja magába a törvény által elítélt bűnösöket. .

Hivatalos személyzete az intézetnek: maga az intézeti főnök, egy ellenőr, három írnok s egy ügyvezető, ki a munkát kiosztja. Van saját lelkésze, orvosa s egy tanítója, ki naponkint előadást tart a fegyenceknek. A 900-at meghaladó fegyencek napirendje következő: reggeli 6 órakor fölkelnek; megmosdván, ágyaikat megvetik s magukat tökéletesen rendbe szedvén, dolgozó termeikbe vezettetnek. Itt a reggeli imát áhítattal végezvén, napi munkájukhoz fognak, mely varrásból áll, t. i. a cs. k. katonaság számára egyenruhákat készítnek, melyek közöl különösen feltűnő az atilla, és magyar nadrág varrása és zsinórozása, ezeket a legszabályosabban készítik el.

A varrásért minden darab munkától megszabott díjat kapnak, melynek egy harmadát bent az igazgatóság által vezetett takarékpénztárban kell hagyniuk, két harmadát pedig engedményezett külön élelmezésre fordíthatják. Azonban a takarékosak megelégedvén rendes élelmezésükkel, egészen bennhagyják, s szabadulásukkor az egész összeg minden hiány nélkül pontosan kezükbe adatik.

Reggeli 7 1/2 'órakor a r. katolikusok ritka ízlésű s valóban gyönyörű imaházukba seregelven, áhítatos éneklés mellett hallgatják a sz. misét. A templom, mondom, ritka szerkezetű: négy osztályból áll, két földszinti s két karzatból egyenlő nagyságban, fokozatosan padokkal, ugy hogy a miséző, vagy a szónokló lelkészt mindegyik láthatja, mert az oltárhoz 10 lépcső vezet föl. Magasan diszeleg az; a főoltárkép a szeplőtlen Szűz Anya képét ábrázolja, két oldalról egy angyallal.

A díszes templomi öltözékek Bécsben készültek, s csak nem rég érkeztek. A templom hajójában csak néhány pad van, a hivatalnokok számára. A más vallásúak szintén rendesen részesülnek egyházi oktatásban. A fegyencek egy éven fölül egész 10 évig vannak ide ítélve, s közölök 23 éves korig mindegyik tanköteles, habár bölcsészeti osztályokat végzett is.

A fegyház iskolájában naponkint 80-an nyernek oktatást. A tanítási órák fel vannak osztva: hétfőn magyar olvasást, írást; kedden számtant; szerdán német olvasást, írást; csütörtökön magyar olvasást, írást, délután egyházi éneket; pénteken mezei s kerti gazdaságtant; szombaton német olvasást s írást és számtant tanulnak. A tanoncok hosszú keskeny asztalok mellett ülnek karos székeken, mindenkinek van egy kis fiókja, hol íróeszközét tartja. Van egy nagy számtábla, s az olvasáshoz magyar-német hangoztató táblácskák.

Délelőtti órákban a fegyencek a belső udvarba egy órai sétára mennek, hogy egyedül az eget látva és saját lakásukat… Déli 11 ½ órakora munka ideje megszűnik, minden osztályban egy-egy fegyenc hangosan elmondja az „Úr angyalát." Étkezés után egy órai szünetük van, szünet után a munka folytatására mennek dolgozó termeikbe, de az egy órai séta délutáni órákban is megtörténik. Este felé hálótermeikbe vonulnak, hol a 7 órai harangszó imára serkenti őket…

Van e fegyháznak egy sok hasznú, gőzre alkalmazott gépezete, mely a konyhában főz, a mosás és fürdésre meleg vizet ad, ruhát szárit bámulatos gyorsasággal és vizet szivattyúz.

Van hidegfürdő is a Dunán, de az épületben is vannak kád- és zuhany-fürdők… Meleg étket napjában háromszor kapnak, s igen nagy tisztaság és szolgálatban részesülnek. Az orvos órákat tölt közöttük mindennap, sőt házi gyógyszertáruk is van, hogy rögtön segélyükre lehessen. A víz mindenüvé a Dunából átszűrve kavicson keresztül a föld alatt vezettetik, van azonban a közép udvarban két szivattyús kút is.

A ház igazgatója Margets Károly ur hosszú évi tapasztalása után úgy kormányozza, hogy bár teljesen szigorú, mégis mindenki szeretetét bírja, s így a rendet, tisztaságot fönntartani, a javulást előmozdítnia, többi hivatalnoktársaival kezet fogva, a legszebben sikerül. F. A.

A szamosújvári országos fogház. Tauffer Emil (1867. 17. 200.)…A külső udvar kapuja tárva van, a fegyveres őr mellett beléphetünk. Szürke darócba öltözött, s nagyobbára lánccal terhelt fegyenc-csoport vonja magára rögtön figyelmünket; fát vágnak ezek közül némelyek, mások az udvaron elszórt fészerekben kádár- s kovács-munkával foglalkoznak. Két udvar által elválasztva, három egymással szemben fekvő, különböző korbeli épületből áll az intézet.

1786-ban II. József császár alatt országos fogházzá alakították ez épületet, s katonai kezelés alatt maradt 1807-ig, ekkor polgári kézbe bocsáttatott át. Ma kóroda* és raktárul használtatik, mert a fegyház különválik tőle.

Ide hozzák be Erdély minden törvényhatóságától az egy évnél hosszabb fogságbüntetésre ítélt fegyencet, hogy eleget tegyen szenvedései által a társadalmi jogrenden elkövetett sérelemért, hogy büntetése által erkölcsileg megjavulván, azt többé ne veszélyeztesse. Két célja van tehát ezen intézetnek: t. i. a büntetés és javítás.

A fegyencek napi rendje: 5 órakor kelnek, folyosón térdelve imádkoznak, ezután mosdanak s a munka-szobákba vezettetvén, munkához látnak. 7 órakor 1 3/4 font kenyeret kapnak egész napra a most ebből reggeliznek, 12-kor megperdülvén a dob, ebédre gyűlnek, mit hálószobáikban végeznek. Ebéd után ½ 2-ig nyugszanak, utána pedig 7-ig ismét dolgoznak. Szürkületben egy félórai sétát tesznek a belső udvaron, végeztével dobszóra szobáikba vonulnak; itt megszámláltatván, rájuk csukatnak az ajtók s nem sokára az egész épületben halotti csend uralg, melyet csak a folyosókon s az intézet körül felállított őrök hosszan elnyújtott jelkiáltása szakit félóránként félbe.

Minden látogatót kellemesen fog meglepni azon fénylő tisztaság, mely az intézetnek minden termében honol, s mely kétségtelen érdeme az igazgató urnák. Sokan a látogatók közül ebben vélik az intézet tökéletes szervezetének is mérvét feltalálhatni, teljesen megelégedve távoznak az intézetből s fennen hirdetik, hogy mily jó dolguk van a raboknak a szamosújvári fogházban. Az így beszélők azonban csak a keretet tekintik, s feláldozzak a látszatot a valónak; belsejében, a rendszerben fekszik a baj, a jelenlegi külső csak aranyfüst rajta, mely romlott szervezetet, dezolált (sivár) társadalmi viszonyokat takar. Magyarország börtönei rossz lábon állnak, de az erdélyiek még sokkal rosszabban.

*mozgó kóroda, mozgó hadikórház wiki.

Esték a börtönben. Benedek Aladár (1868. 246.) A megszokás hatalma mily nagy az emberen! A legkellemetlenebb, sőt legnyomorultabb helyzetet, melytől első pillanatra visszariadunk, s azt vélnők, hogy készebbek vagyunk meghalni, mint azt elviselni, — végre még tűrhetővé teszi a megszokás…

Tekintsünk meg egy börtönt. Az ajtó becsattant. A börtönőr ráfordította a lakatokat az ajtó závárjaira. Már hallatszik a rabok tovahaladása, s utána a többi börtönajtók egyenkénti becsapódása. A vaskos hajdú-káplár kardjának csörrenése is lassan halkabban hangzik és elhalóbb lesz. Börtönünkben még mindig ünnepi mozdulatlanság uralkodik. Legfeljebb egyik vagy másik nyúl éhesen szalmapárnája alá, honnan cipója megmaradt felét vagy pipáját veszi elő. Az első aztán lekuporodik és a priccs (faágy) felső deszkái rejtett szegletéből húzza ki a bicskát, mellyel hozzá fog a vacsorához. A többi mereven ágyán ül, vagy hanyatt dől rajta, és egy-egy megjegyzést ejt el, hogy mily sokáig tart ez az infámis vizitáció! Tudni kell, hogy addig nincs biztos állapot, míg az utolsó vasajtó csattanása el nem hangzott, mert gyakran történik, hogy valami feledékenység végett (sőt olykor politikából) ! visszafordul a börtönész, és a börtönajtó hirtelen felnyílik s akkor…

A vigyázat törvényét lassankint áthágják…A legelső tiltott tárgy, mi elhagyja tiltott rejtekét: a pipa. A második a kés. A harmadik s negyedik a bor, pálinka. Ezután jön a kártya, vagy egyéb játék-eszközök. E börtönzárás időszaka valóságos barometrumát képezi a börtönben lévő rejtett tárgyak kisebb nagyobb értékességének (persze csak a rabokat illetőleg). A vizitáció azonban halad. „Már az utolsó folyosón vannak" — szólal meg egyik és rideg áhítattal nyúl a szalmazsákba s annak mély szegletéből kártyát húz elő, mely gondosan papírba van takargatva. Ennél drágább portéka a börtönben már csak a gyertya lehet, mit hogy nem szabad égetni, bizony nem a legszebb rendszer bizonyítéka. Alighogy a papírból kitekergeti azt, már a szoba közepén asztal készül. Igenis készül és áll: a csöbör tetejére fektetett szalmazsákból…

Meggyújtják a gyertyát (mécsnek is nevezhetjük), s a kinek pénze van, leül a rögtönzött asztalhoz és megered a „ferbli" vagy „huszonegy" lovagias harca. A játék csak krajcárba megy, a mi itt nagyon sok pénz…Egy ily börtönben olykor hét, nyolc ember is együtt van, s míg három vagy négy játszik, a többi hasonlóan valamely tiltottabb foglalkozást űz, mint például dohányt vág, fából pipát, tükröt, vagy feszületet farag, amiért az intelligensebb (pénzesebb) kollegák adnak egy garast olykor. Akad azután, aki minden okosabb teendő hiányában nagyot horkol, vagy csizmáját (ha van) tisztogatja másnapra, vagy végre, a ki falhoz dőlve nézi e vegyes színű truppot és elméláz az emberek szegénysége, gyarlósága felett…

Íme az egész kép teljes világításban és ez még csak egy börtönnek a képe. Hol van a többi, melyek bár alapvonásaikban mind egyezők ezzel, az alakok belső s külső árnyalatainál fogva külön s külön eredeti s érdekes látványt nyújtanak. És ez az élet így folyik itt napról-napra, kevés változatossággal, hacsak a börtönész nagy csendességgel meg nem lesi őket az ajtólyukon, melyen csak kívül van egy kis retesz, mit ha félrebillent, az egész panorámát láthatja. De a börtönész ezt csak nagy jókedvében teszi, mert különben sokkal lomhább és fáradtabb, hogysem ily vadászatokat tartson, mik leginkább azon célra vannak fenntartva, hogy ez által is mérsékelje a ház tisztességes lakóit, kik különben igen elbizakodnának és a féktelenségig menne tivornyájuk. Ez eshetőségre azonban némileg mindig el vannak az illetők készülve, s ha legkisebb neszt hallanak, azonnal néhány másodperc alatt oly hirtelen változás történik, minőt semmiféle színpad nem mutat fel. A legelső neszre a gyertyát oltják ki, s a mint a másik neszt hallják, a legnagyobb sietséggel dugnak el és tesznek helyére mindent, úgy hogy azon néhány másodperc, míg a börtönész az ajtót kinyitogatja, nekik teljesen elég arra, hogy a rögtönzött asztal és székek mind eltűnjenek és mindenki a helyén hortyogva feküdjék.

Népnevelés és felvilágosodás! Jöjjön el a ti igaz országotok!

MÁRIANOSZTRA. (1908. 47. 952.) Az államvasutak szobi állomásától 7^-5 km. távolságra fekszik Márianosztra községe, a börzsönyi hegység által körülvett festői völgykatlanban. Már messziről feltűnik kettős tornyával az a hatalmas épülettömb, mely egykor kolostor volt, most pedig a bűnösök megjavításának szolgál hajlékul.

Wagner Paula első főnöknő 1858. augusztus 15-én huszonegy irgalmas nővérrel vette át az intézetet, az ünnepélyes beiktatás pedig október 17-én történt, midőn Scitovszky János hercegprímás vezette be a nővéreket a javító- és fegyintézetbe, melybe a Budapesten feloszlatott nőfegyházból, valamint a törvényszéki fogházakból az év végéig már 323 letartóztatottat és 21 javító-intézetbe küldött leányt szállítottak be.

Az igazgató főnöknő mellett az intézetnél 1870 óta egy ellenőr, azonkívül a különféle vallásúak számára részben helyben lakó, részben oda járó intézeti lelkészek, valamint orvos van alkalmazva. A fegyencek gondozását, felügyeletét, tanítását, nevelését, az intézet hivatalos ügyiratainak feldolgozását, szóval az összes teendőket, az igazgató főnöknő vezetése alatt 42 irgalmas nővér végzi. A biztonság és az esetleg szükségessé válható karhatalom készenléte céljából az intézetnél még 21 fegyőr is van szolgálatban. Dr. Bernáth Géza, kúriai másodelnök volt az a gondolata, hogy a fegyenceket úgy nemzetgazdasági, mint egészségi és erkölcsi szempontból, különösen a földművelés, kertészet és mezőgazdaság terén kell foglalkoztatni, mert nagyobb részük úgyis a földművelők közül kerül ki.

A fegyencek élete az intézetben imádsággal, tanulással és munkával telik el. Nagy gonddal végzik ott a sokat hangoztatott felnőttek oktatását minden szempontból. Analfabéta nem kerül ki az intézetből. De a háztartás, ipar s mezőgazdaság szempontjából is kitűnő nevelésben részesülnek. Az épület tisztántartásánál, a főző-, mosó-, kenyérsütő-konyhán és a vasalásnál, mindenütt szakképezett nővérek vezetése mellett tanulják meg a fegyencek.

A konyhakertészet, fatenyésztés, gyümölcstermelés, virágkertészet, a korai és késői kertészkedés a melegágyakban, valamint a szőlő-termelés. Minden ágban külön-külön ahhoz értő nővér felügyelete alatt tanulják és gyakorolják a fegyencek a különböző kertészeti ágakat. A női fegyencek a szántást, vetést, aratást, cséplést, széna-gyűjtést mind maguk végzik minden külső segítség nélkül csapatokra osztva, egy-egy apáca vezetése alatt, csak a kocsis szerepét tölti be férfi.

*

A karlaui fogház. (1871. 43. 537.) Mióta a múlt század végén egy olasz jogbölcsész, Beccaria korszakot alkotó műve „A bűnökről és büntetésekről" a büntetőjog terén elmélkedésre hívta a tudósokat, mióta a nagy francia forradalomban hirdetett magasztos eszmék, a XVIII. század bölcsészeti befolyása a tényleg fennálló igazságtalan állapotoknak harcot üzentek, a büntetőjog körüli kérdések leginkább két irányban foglalkodtatták, sőt foglalkodtatják ma is a jogbölcsészeket. Mi az állam büntető jogának alapja, miért van joga az államnak a bűnöst megbüntetni? és mi a büntetés célja, mi célt kell a bűntető hatalommal a bűnösre kimondott büntetés által elérni?

Ami a börtönrendszereket illeti: legrégibb a nálunk még mindig divatozó u. n. régi fegyház-rendszer, mely csak több kényelem és a közös munka által különbözik a múlt század börtöneitől. Nappal és éjjel együtt nagy termekben vannak a fegyencek, ha bűnösségük szerint főbb kategóriákba osztva is, de egymás rontó befolyásának háborítatlanul kitéve: nagy gonosztevő kis bűnössel együtt. Ilyen megyei börtöneink állapota, de ilyenek országos intézeteink is. Irigyelve tekinthetünk az előhaladtabb külföld ily célú intézeteire, melyekben nem a bűn iskoláját, hanem a javulás hathatós eszközeit látjuk. Ez újabb rendszerű fegyintézetek alapelve: a fegyencek elszigetelése, minden egymásközti érintkezés lehetetlenné tétele. Ezt vagy az u. n. hallgató vagy auburni-nak is nevezett rendszerrel vélik elérhetni, melyben a fegyenceket éjjel, munkaszünetelés és étkezés alkalmával külön cellákba zárják, máskor közös dolgozó termekben együtt dolgoztatják, de minden egymással érintkezés, társalgás, sőt integetés legszigorúbb, mondhatni kegyetlen fenyítésével; vagy a magán vagy pensylvaniai rendszerrel, a fegyenceknek külön cellákba zárásával. Ez utóbbi rendszer szigorúan alkalmazva, kegyetlenségre vezet; a fegyenc minden emberi érintkezéstől megfosztva, évekig még emberi lényt sem látva, a legnagyobb rázkódtatásokon megy át. A statisztika tanúsága szerint a társaságra teremtett lényre nézve az ily elszigeteltség aránytalanul gyakran lesz elmebetegségek kútforrása. E nagy szigort az elszigetelésben újabb időben enyhítve, s a foglyoknak egymással való érintkezésére szorítkozni látjuk. A fegyencek meglátogatása celláikban, hol a napot dolgozva töltik, honnan csak a séta idején jöhetnek ki nemcsak megengedve, de a velük közlekedés művelt emberbarátok, lelkészek, tanítók részéről ajánlva is van. A magánosságában magába térő bűnös fogékonyabb a jó tanács, a lelki oktatás iránt, a ha kiszabadulásakor a társadalom nem taszítja el magától utált páriaként, hanem becsületes, munkás életre törekvésében leginkább társulati úton segítségére van, még hasznos tagjává válhat az államnak. A magánrendszer számos változatosságban, a javított régi fegyházrendszerrel kombinációjában képezi az újabb, ú.n. vegyes rendszereket.

Az elszigetelt rab mit sem tehet, az ajtaján lévő nyilason át folytonosan ki van téve őrei felügyeletének, s az egész fal csak arra való, hogy rabtársaival s a külvilággal ne érintkezhessek.

A karlaui fegyház külsejét illetően a régi, erős torony és a szomszéd épület a régi fogház; a háromemeletes épület a középen az újonnan épült rész, a magánrendszer szerint épített börtön. E fogház Styriában, Grätz mellett fekszik, rendkívül szép, regényes vidéken. A legújabb rész az utóbbi három év alatt épült. Építésénél a csillagrendszer lett alkalmazva, mely az ily célú újabb intézeteknél csaknem általánosan el van fogadva; mely szerint az épület egy közös központból kiinduló több szárnyból áll. Innen az egész épület belátható. Ily szárny Karlauban három van.

A 750 cella a folyosók hosszában, ajtajukkal erre nyílva fekszik. Hosszuk 7 láb, szélességük 4 láb. Az ajtóval szemben az ablak. Jobbra az ajtótól fel- és lehajtható vas-nyugágy matraccal, fali állvány fából mosdó-medencével; balra fa-asztal fiókkal és székkel, az asztal felett a gázláng csöve; az asztal alatt a Meissner-féle fűtés és az ajtónál a tisztító csatorna medencéje. Az ételt és munkához való anyagot egy, az ajtón alkalmazott nyilason át kapják a rabok a cellájukba.

A börtön minden oly kényelemmel van berendezve, hogy e helyiségek legtöbb érdemes lakójának máskor ilyenben része alig volt. És kik lesznek e hely lakói? Mind igen derék férfiak, 10, 20 évre, élethosszig tartó rabságra ítélt fegyencek; nem afféle sehonnai csirkefogók, zsebmetszők, hanem magasabb rendű gonosztevők. Pl. egyik cellára már Ulbl, egy ötszörös gyilkosság miatt élethossziglani rabságra ítélt fegyenc van előjegyezve.

A kor humanisztikus irányú törekvéseivel a rabok helyzetének lehető javítását célzó intézkedésekkel szemben ott áll a kérdés: megérdemlik-e ez emberek e humánus bánásmódot? Ők az államtörvényeit lábbal taposták, bűnt követtek el embertársaik élete, javai ellen, és az állam így gondoskodik róluk, aránylag kényelemmel látja el e sötét társaság tagjait; míg a jámbor, becsületes polgárok ezrei küzdenek az élet nyomora ellen és e küzdelemben sokszor legyőzetnek. Van itt egy bizonyos elkeseredett, de szomorún való logika, mely azt súgja az éhezőnek fülébe: lopj! — mert rosszabbul már nem lehet dolgod; gyilkolj! hisz saját életed sem ér egy fabatkát! Az állam, mely rabjainak fogházakat építtet, gondoskodjék szegényeiről, proletárjairól is! Ha emberszeretetét vezérli a gonosztevővel szemben, ne vonja meg azt becsületes alattvalóitól se.

T. L.

Die Justizanstalt Graz-Karlau ist eine österreichische Strafvollzugsanstalt. Sie ist eine von zwei Justizanstalten im Gemeindegebiet der Stadt Graz in der Steiermark. Mit einer Kapazität von 522 Haftplätzen ist die Justizanstalt die drittgrößte Strafvollzugseinrichtung in Österreich.wiki.

A nürnbergi magány-fogház. (1872. 52. 660) Társadalmi életünk egyik legnagyobb betegségének jele az, hogy míg a becsületes szegény ember gyakran hajléktalan, vagy legfeljebb tán sárkunyhóban lakik: kénytelenek vagyunk palotákat építeni a társadalom söpredékeinek, hogy a kunyhó lakója békén nyugodhasson. S még kiáltóbb jele az a társadalom romlottságának, hogy az előrehaladás magas fokán állónak kell tekintenünk az oly államot, melynek minél több, minél nagyszerűbb ily palotája van a bűnösök számára. De ez már így van, hiába küzdünk ellene, s ha e sebet ki nem égethetjük gyökeresen, legalább igyekezzünk azon, hogy minél kevesebbet sajogjon.

Magyarország még igen hátra van e tekintetben is. Eltekintve attól, hogy alig van állam, melyben a társadalmi rend ellen több és nagyobb kihágás történnék: szomorú az, hogy alig van állam, mely e társadalmi rend ellen vétők megfékezésére kevesebb eszközökkel rendelkeznék. Állami fogházunk van összesen nyolc, Vácon, Lipótvárt, Munkácson, Lepoglaván, Szamosújvárott, Illaván, Mária-Nostrán és Zágrábban, s ezek sem felelnek meg a kor igényeinek. Külföldre kell folyamodnunk mintákért. Ilyen a nürnbergi, magány-rendszeren alapuló fogház, mely a fogságbüntetés fogalmához kapcsolt céloknak a lehetőleg megfelelni igyekszik.

A nürnbergi fogház 1869 végén nyittatott meg s a bajor kormány fényesen megcáfolta e nagyszerű épület, felállításával azt a föltevést, hogy a magánrendszer alkalmazása a fogházaknál drága. Magukkal a foglyokkal készíttette e telep egyes részeit, nevezetesen az épület egész negyedik szárnyát a séta-udvarokat s a föld- és egyengetési munkálatokat. A fogház 20 percnyire van Nürnbergtől. Várszerű, palával födött épületei, valamint a 20 láb magasságú körfal szeglettornyaival és mellvédével homokkő-kockákból vannak építve. A körfal előtti tért az úttól vasrácsozat választja el, mely mögött, a bejárattól jobbra és balra a főfelügyelők lakai, s valamivel odább mosolygó kertek között a többi személyzet s a nős felügyelők két háza áll. Ezek között egy száz méter hosszúságú kettős fasor vezet vörös virágú gesztenyefákból a főbejáratig, melyet kívül is, belül is egy-egy vaskapu zár. A két kapu köze hídmérleget képez, melyen a nagy mennyiségben beszállított kőszenet, burgonyát, szalmát, vasat mázsálják. A bejárattól balra van a tágas katonai őrház. Ebből egyetlen feljárás vezet a körfal tetejére, honnan messze kilátás nyílik. Jobbra pedig a kapuőr lakása, a látogatók számára egy váróterem, s a halottas kamra áll. A belső kapun belépve, az u. n. idegenek udvarába jutunk, melyet a tulajdonképi bemenet a fogházba, a központban levő igazgatósági épület s a kórház határolnak, jobbra-balra pedig alacsony fal választ el a fogházat körítő udvaroktól. A látogatót először is a jobb kéz felől eső udvarba vezetik, mely tágas és szellős s vetemény- és virágágyakkal, gyepes terekkel és facsoportokkal van tele. Ilyen kertben áll az egész fogház s e kert az üdülő betegeknek szolgál s a kilátást akadályozó sövény választja el a fegyencek séta-udvaraitól. Ez udvarok az épület négy szárnyának végeiben állnak, s minden ilyen kör 15 udvarra van osztva, melynek két öles falai, mint valami küllők futnak ki a figyelőháztól, mely az épületszárny végében áll. Minden ily egyes udvar 46 láb hosszúságú s elől 3, hátul 14 láb szélességű. Minden egészséges fegyenc itt sétál egy órát naponként, de nem egyszerre, hanem egymásután. Ez udvarokat eső és szél ellen lemeztető fedi. Az egész fogház alatt benn a földben még egy más épület van. Itt van elhelyezve a lég- és meleg víz fűtő szerkezet, négy készlettár, jégverem s a naponként 50 000 pint vizet szolgáltató kút. E kútból gőzszivattyú húzza fel a vizet két nagy vas-medencébe az épület tetejére, honnan csövekbe oszlik fel, melyeknek mindenfelé vannak csapjaik. A földalatti épületen áll aztán a körház hét, az igazgatósági épület öt és a négy épületszárny négy-négy emeletével.

Az igazgatósági épületbe az idegenek udvarából tágas lépcső vezet. Az első emeleten vannak a hivatali helységek, az igazgató és irodavezető, a lelkészek, főbörtön-felügyelő és épületfelügyelő dolgozó szobája, tanács- és látogató terem. A folyosó végiben egy erős ajtó, melyet csak nappal nyitnak ki. Az ajtó a hatalmas központi csarnok elfő emeletébe vezet. Falai 40 láb magasságra emelkednek, egész a tetőig, mely vasba foglalt üvegkupolából áll. E csarnoknak az épület négy szárnyát összekötő három falában-31 láb magasságú s 8 láb szélességű ablakok vannak. Miután e négy épületszárny mindegyikét egy egész a tetőig érő üres tér választja kétfelé, folyosót képezvén középütt, a közpoti csarnokból végig láthatni az óriásablakokon keresztül minden szárnyon

Minden szárny az első emelettől számítva még három emelettel bir, s minden emeleten a folyosótól jobbra-balra 17—17, összesen tehát 34 magán cellának, felügyelő szobának és szertárnak az ajtaja nyílik. A négy épületszárnyban van összesen 24 felügyelő szoba, 8 raktár, és 400 cella. Közöttük a folyosó bevezet minden emeleten a központi csarnokba, s annak falain karzatot képez köröskörül, úgy hogy az egyik szárnyból a csarnok karzatán át a másik szárnyba lehet eljutni. A második emeleten valamennyi folyosó egész a csarnok középpontjában fut össze, s itt van az oszlopokon nyugvó obszervatórium, figyelőszoba. Ebből a szobából az egész épület és annak minden helyisége belátható. Az emeleteket tíz egyenes és csigalépcső köti össze egymással. A karzatok. lépcsők és oszlopok öntöttvasból vannak. A központi csarnok földszintje sírbolt szerű termeket képez, honnan ismét az egész földszint belátható. Itt van a sütőműhely, liszt-, fa- és kenyérraktár, a konyha öt gőzüsttel, két tűzhely, a mosógép, szárító, mángorló és vasaló szerkezettel, a gépész, a szakács és különböző felügyelők szobája, fürdőszobák, tömlöcök, kettő belőlük sötét s olyan műhelyek és gépek, miknek befogadására egyes cella kicsiny volna, vagy a mik mellett több fegyencnek kell egyszerre dolgozni

A fegyenc, amint bejön, munkára szoríttatik, melynek meghatározásánál nemcsak az illető képességeit és hajlamait, de jövendőjét is szem előtt tartatják. Kevés fegyenc tud valami mesterséget, s itt a fogházban képeznek belőle szabót, vargát, asztalost, észteret, takácsot, könyvkötőt, lakatost stb. Minden fegyencnek ott vannak cellájában a mesterségéhez szükséges szerszámok s tapasztalt kézműves tanítja azok kezelésére. Van minden rabnak palatáblája, irkája, tolla, tintája, fali naptára s kap iskolai és erkölcsjavító könyveket és egy nyomtatott magaviseleti utasítást, melyből megtudhatja, hogy javulása mértékéhez képest micsoda kedvezményekben részesül. Némelyik még rajzolni és idegen nyelveket is tanuk Havonként szabad egyszer s a körülményekhez képest többször is levelet írnia 3 rokonai látogatását elfogadnia. Magányát különben csak a börtön felügyelő mindennapi, a mester gyakori s a hivatalnokok és lelkész olykori látogatásai szakítják félbe.. A templom az épület három felső emeletét tölti be.

Világos és barátságos s egy oltárt, orgonát, hivatalnok-karzatot és 248 egy-egy fegyencre készített ülőhelyet foglal magában. Az iskolaterem hasonló szerkezetű; 32 külön zárt szék van elhelyezve négy sorban egymás fölött. Szemben áll a tanító emelvénye, mögötte a falon a tábla, fali térképek, minták stb. E rendszer melletti tanítás oly bámulatos eredményekre vezetett máris, hogy nem egy nevelőnek jutott már eszébe, nem lenne-e jó magányrendszert a gyermekoktatásnál is alkalmazni

A nürnbergi fegyház. Kvassay Jenő. (1876. 17. 265.) A nürnbergi fegyház birtokain a rét-öntözéseket tanulmányozva, alkalmam nyílt magát az intézetet és annak egész berendezését is megszemlélni. E fegyházban megkísérelték a büntetést a javítással azáltal egybe kapcsolni, hogy minden fogoly számára külön cellát rendeztek be, és az elkülönítés oly szigorú, hogy a foglyok egymással nemcsak nem közlekedhetnek sohasem, hanem még látásból sem ismerhetik egymást, mert valahányszor cellájukból kimennek, mindenkor álarcot viselnek.

A fegyház négy szárnyból áll, melyek félkörben vannak elhelyezve, az egészet 6 méter magas kőfal övezi, s területe a kertekkel és egyéb földekkel együtt 10 hektár. A négy szárny körcsarnokba fut össze, honnét az egészet átláthatni és ellenőrizhetni. A főfelügyelő itt foglal helyet és osztja a parancsokat. Egy-egy szárny 100 cellát foglal magában két-emeletnyi magasságban. A cellák úgy vannak elhelyezve, hogy közöttük egy széles, felső világítású folyosó húzódik végig, az emeleteken a cellákhoz csinos vaskarzat vezet, mely fonott kötélgyékénnyel van borítva. A fedélfészkek vasból vannak, hogy a tűz ellen biztosak legyenek. A cellák boltívesek, a padló kőlappal van borítva, egy-egy cella hossza 4 méter, szélessége 2,35 és magassága 2,75 méter, köbtartalma 25 köbméter.

A bútorzat a következő részekből áll: egy a falba támasztható vaságyból szalmazsákkal, vánkossal, lepedővel és gyapjú takaróval, egy asztalból, egy székből és fali polcból. Minden fogoly kap egy evő tálat, teljes evőeszközt, sótartót, mosdó tálat, fogkefét, szappant, nemkülönben a cella tisztántartására és söprésére szolgáló eszközöket. A cellák villanyos csengettyűvel vannak fölszerelve, mely a börtönőr szobájába vezet, ha netalán a fogolynak valamire szüksége volna. A cellákat gázzal világítják és vízfűtéssel fűtik.

A fogolynak naponként egy órát kell a szabadban sétálnia, azonban ez a szó „szabadban" nem veendő tág értelemben, mert a sétahelyet a szárnyak végén elhelyezett félkör alakú 10 osztályból álló zárt ketrec képezi, úgy hogy a foglyok csak az eget láthatják, különben mindenik maga jár fel s alá a mintegy méternyi széles és 8—10 méternyi hosszú, magas fallal övezett rekesztékben. Ezen sétahely közepén kisebb torony áll, honnét a foglyokat a felügyelő szemmel kíséri. A házszabályok kényszerítenek minden foglyot a fogolyöltözet fölvételére, valamint az élelmezés is ugyanaz. Magán vagy saját élelmezés nincs megengedve. A fogolytól belépésekor mindent elvesznek, s különösen pénzt egyáltalán nem szabad maguknál tartani. Este és reggel levest kapnak, délben egy tál ételt, rendesen főzeléket és naponként egy fél kiló rozskenyeret, mely igen ízletes, mint erről magunk meggyőződtünk. Az ételt a börtönőr az ajtón levő kör alakú nyilason nyújtja be egy kanál segélyével, egy kis vizsgáló nyilas is van minden ajtón, melyen a börtönőr észrevétlenül szemmel kísérheti a fogoly egész életmódját.

A fegyház egy templommal és iskolával van ellátva, hol az elkülönítés a legszorosabban meg van tartva. Minden foglyot gyónószék szerű rekeszbe zárják, honnét csak az oltárt vagy a katedrát láthatja; mind a két helyütt örök vannak fölállítva, hogy a rabok egymással ne közlekedhessenek még írásban sem; ugyanis itt szokott előfordulni, hogy egyes papiros darabkákon kérdéseket intéznek egymáshoz: ki vagy te? Mennyi időd van hátra? Az iskola 6 osztályra oszlik, az első és második osztály hetenként 4 órában, a harmadik 3-ban, a többi kettőben nyer oktatást.

A testi büntetés a fegyházból ki van zárva, a legszigorúbb fenyítés abból áll, hogy a foglyot legfeljebb 8 napi időtartamra, sötét börtönre, deszkaágyra, súlyosbításnál vízre és kenyérre ítélik, a következő napon pedig rövidre kötik 4. óra hosszat, vagy a falhoz kötik az egész büntetés idejére. A statisztikai adatok bizonyítják, hogy 1868-tól 1871-ig az elbocsátott foglyoknak 32 % a három év lefolyása alatt ismét fogházakba vándorolt. Teljesen büntetlenül 55 % maradt ezen idő óta. A legkedvezőbb eredmény mutatkozik azokra nézve, kik e fogházba kerülésük előtt még nem voltak büntetve.

Hogy megfelel-e a büntetés és javítás együttes kívánalmainak a fegyházak ezen modern eszméken nyugvó berendezése, azt a jövő fogja megmutatni. A gondolat szép, azonban megérdemel-e ennyi elnézést és kíméletet a bűnös, akit épen rakoncátlankodása következtében kénytelen az emberiség vadállatként szoros őrizet alatt tartani? Másrészről mindinkább gyökeret ver a tudományban az a meggyőződés, hogy a gonoszság épen oly lelki betegség, mint akár a téboly, idegesség, úgy hogy az erkölcsi elvetemültség csak egyik neme ezen betegségeknek, melyek tudvalevőleg apáról fiúra átöröklődnek, és az apa idegessége a gyermek elvetemedettségét, az unoka őrültségét vonhatja maga után.

A «MAZAS» BÖRTÖN PÁRISBAN. (1893. 6. 90.) Sokszor emlegették a közelebbi napokban Paris nevezetes fogházát, a Mázas börtönt, avval a már világhírre jutott pörrel kapcsolatban, melyet a Panama-csatorna részvénytársaság főemberei és a társaság pénzének elharácsolói ellen indítottak, s folytatnak kímélet nélkül. Itt e börtönben várják sorsuk eldőlését a híres, nemrég még közbecsülésben állott urak, kiket a visszaélésekkel vádolnak.

Letartóztatás alatt a vizsgálati fogságot kell érteni, a mennyiben a Mázas-ba csakis a párisi rendőrfőnök, vagy az államügyész parancsa folytán letartóztatott egyének jutnak. Mint fenyítő fogház az egytől három hónapig terjedő időre elítéltek számára szolgál. Hosszabb börtönbüntetéseket a fegyenceknek Parisban a la Santé és *Grande Roqutette-ben, az egy éven túl terjedőket pedig Poissy, Melun, Gaillon, Loos vagy Beaulieu fogházaiban kell leülni…

A jövevényeket mindenekelőtt a főkapu bal oldalán levő irodába vezetik, hol a szokásos megmotozás, méretes, fényképezés, fürdetés és öltöztetés után számmal látják el s aztán zárkáikba kísérik be. A zárkák nem egyformák. Vannak kényelmesebben berendezett szobák, olyan vádlottak számára, kiket állásuknál fogva erre méltóknak tartanak; a közönséges zárka bútorzata egy matraccal, fehér lepedővel és két gyapot-takaróval ellátott faágy, továbbá asztal, szalmaszék és mosdó-készlet. Télen hat órakor, nyáron pedig négy órakor mindenki felkel, ágyát rendezi és mosakodik. A börtön udvarának közepén áll a séta-körönd, negyven, teljesen elkülönített zárkával. Hetenként kétszer fogadhatják a foglyok családjuk tagjait, vagy ismerőseiket. E célra egy sűrű vassodrony rácsozat által két felé osztott terem szolgál, melynek külön zárkáiban a fogoly ülve vagy állva beszélhet. Minthogy a rácsozat nagyon sűrű és a választó-faltól meglehetős távolságban áll, suttogva beszélni nem lehet. A látogatás egy félóráig tarthat…

Az elítéltek és vizsgálati foglyok egymástól elkülönítve tartatnak. A vizsgálati foglyok zárkái egy külön közre nyílnak, mely a főépületet a zárkáktól elválasztja. Ily formán minden szökési kísérlet lehetetlen, mivel még azon esetre is, ha valamely fogolynak sikerülne zárkájából kijutni, az említett közön álló őrszemek rögtön észrevennék. Az 1850-iki államcsíny első napján a Mázas-ban letartóztatott különféle államférfiak, tábornokok s egyéb politikai nevezetességek külön vizsgálati zárkákba jutottak; de, midőn aztán a foglyok száma a kétezret is meghaladta, hárman, sőt négyen is szorultak egy szobába.

Az elítéltek a zárkákban nekik való munkát kapnak. Többnyire papírzsákok, vagy tépés készítésével és zöldség szárítással foglalkoznak, a miért az illető vállalkozóktól bizonyos összeget kapnak, melyet kiszabadulásukig javukra írják. Az épületben példás rend uralkodik s nem volt reá eset, hogy járványok alkalmával a betegek létszáma szaporodott volna. A vizsgálóbírónak telefon útján hírül adott parancsára a vádlottak külön kocsikon a törvényszéki épületbe s onnan ismét vissza kísértetnek. A «Mázas »-ban letartóztatottak és fegyencek száma ezer, ezerkétszáz közt változik. Ennél többen nem férnének el a nagy épületben. Nevezetes jelenség, hogy a fentebbi szám évtizedek óta legfeljebb három, vagy négy százalék különbséggel megmarad.

A tobolszki fogház. GRÓF ZICHY JENŐ (1899. 23. 386. A két részből álló fogház egymás szomszédságában épült az Irtis folyam magas partján. Az épületek erősen és kőből épültek, a kerítésük pedig magas cölöpökből van. A nagy fogház, melyben csupa gonosztevők, rablógyilkosok vannak elhelyezve, áll a főépületből, a háló- és ebédlőtermekkel és többi melléképületből, melyekben a különféle gyárak és műhelyek vannak. A hálótermek igen tágasak, kétoldalt a fal mellett egymás mellett elhelyezett barnára festett priccsekkel, melyek nappal fel vannak húzva. A falakat csak egy orosz szentkép díszíti. Egy teremben 15—20 ember hál; ezek közül fölváltva egyik a másik után napos, kinek kötelessége a termet tisztán tartani, szellőztetni. Meglepett mindenütt az a nagy tisztaság, milyent bizony nem is vártunk; lehet különben, hogy ez onnan van, mert a fogház felügyelője német származású ember, kinek több érzéke van a tisztaság iránt, mint a született orosznak. A melléképület műhelyei közt említésre méltó a nagyobb szövőgyár, hol a ruháknak szükséges szöveteket, pokrócokat, állítják elő. Külön-külön vannak a cipészek, szabók, asztalosok, szorgalmasan dolgozván a fogház szükségletein, de megrendelésre is. Ezek mellett sok mással is foglalkoznak, így kaukázusi emberek, perzsák, turkománok, örmények hímeznek vagy ékszereket készítenek. A melléképületben vannak a konyhák, hol jó és ízletes ebédet főznek, miről magunk is meggyőződtünk. Ünnepnapokon isteni tiszteletre mennek a foglyok a házi kápolnáikban. Igen szép nagy az oroszok kápolnája, de nem feledkeztek meg más vallásúakról sem, mert van külön kis kápolna katolikusok s lutheránusok részére is.

A foglyok mind gyilkosság miatt kerülnek ide az egész orosz birodalomból, és pedig rendszerint 15 évi börtönre ítélve. A büntetési idő letelte után szabadon bocsátják őket, valahol Szibériában lakóhelyet jelölvén ki nekik. A legtöbb fogoly nem örül a szabadságnak, hanem rendesen a legelső embert, akivel találkozik, agyonüti, hogy újra a börtönbe kerüljön, mert ott jobb dolguk van, mintha maguk szabadjára eresztik őket. Különben is Szibériában a napszám nagyon kevés legfeljebb 20 kopek (26 krajcár) egy napra; az évnek egy harmadát pedig elveszi a sok ünnep, tehát nem valami rózsás életet nyújt a szent szabadság.

A gyűjtőfogház, mely leginkább deportáltak vagy keleti Szibériába szállítandó foglyok ideiglenes tartózkodási helye, már nem olyan tiszta. Itt kisebb-nagyobb cellák vannak egy-két, vagy több személy részére, külön osztállyal nők és férfiak részére. A fogházőrök jó bánásmódban részesítik a foglyokat, kancsuka már nincs sehol, legfeljebb a városi múzeumokban mutogatnak még egyet-egyet. A fogház körül és a fogházon kívül dolgozó rabokra katonaság és rendőrség gyakorolja a felügyeletet.

Közli: Csiki Ernő.

Tobolszk (oroszul: Тобольск) város Oroszországban, Nyugat-Szibériában, az Irtis folyó partján…itt tartották fogva II. Miklós cárt és családjának tagjait, mielőtt elindultak volna utolsó útjukra, Jekatyerinburgba. wiki.

* * *

Jövőkép

Léghajózás lehető-e a csillagokig? Edvi Illés Pál (1855. 14. 110.) Földplanétánk minden évben, napkörüli pályáján február és március havak folytán van európai oldalával a legcsillagosabb ég felé fordulva, mint ezt kies éjszakákon bármelyikünk lelki elragadtatással észlelheti. A csillagászok ilyenkor érzik magukat igazán elemükben, és fegyverzett szemekkel kimondhatatlan gyönyörben nézik a magasságos régióknak ragyogványit.

A csillagos ég mindenikünket érdekel, néma felénk ragyogásával merengésekbe süllyeszt; a holdban, mint a hozzánk legközelebb (azaz csak 50 ezer mérföldnyi közre) álló planétában élő mozgó alakokat is képzeltet s nagyszerű gondolatokat ébreszt. Azt a gondolatot, vajha lehetne embernek oda még valamikor elhajózni, vagy onnét hozzánk valamely eleven lénynek alá lebegni. E sejtelemhez némi kis remény-szárnyakat fűz az a légtünemény, mely szerint földtekénkre hol itt hol ott néha más csillagbeli égi testek, u. n. meteorok (levegői kövek) több ízben már vetődtek el. Ide tévedt darab követ a Magyar Nemzeti Múzeumban is szemlélhetni. De hogy ez a kellemes remény miként törpül alá az ábrándozások körébe, és hogy mily kézzelfogható okokkal bebizonyul, miszerint az ember kötve van kizárólag a földgöröngyhöz: az ki fog tetszeni, ha az itt következő tudósítást megolvassuk, mely egy francia tudós léghajózónak 1837-ben kelt, és többször ismételt lég-balloni tapasztalásokkal igazolt utazási naplójából van kivéve.

„Ezernyolcszáz lábig a föld színvonalán fölül, az emberre minden benyomás kellemetes. Alá nézve még minden tárgy tisztán felismerhető; és az utazónak úgy tetszik, mintha madárként vitorlázna a levegőn át. De mihelyt az utas 1800 lábnyi magasságnál följebb emelkedik, a légkör azonnal zordul, alatt minden tárgy egybe folyik, a levegő vékonnyá válik, a lélegzet szorongó lesz, a beszélés majdnem lehetetlen; sőt a szemekből, fülekből és orrból vér serkedez, a földi légkörnek testre ható súlya már itt széttágulván. Mostantól fogva a hideg is mindinkább növekedik; az ég kék mennyezete mindinkább elhomályosul, az élet mindinkább elhal, földön a leghalkabb mozdulat a légballonnak borzasztó reszketését idézi elő. Huszonnégyezer lábnyi magasságban már alig lehet kiállani néhány minutáig." Csillagokhoz tehát még közelebb emelkedésről, föld fiainak szó sem lehet.

A jövő háborúja. (1866. 504.)…Még néhány évtized, és a háború költészete végkép, menthetetlen odavan. Nem emberek fognak szemben állani egymással, hanem öldöklő gépek, melyek mellett az ember olyszerű szerepet játszik, mint a fűrészelő, cséplő, szecskavágó szolga-személyzete. Lelkesedés, személyes bátorság, ügyesség, testi erő, másodrendű dolgok. A gépek előnyössége, a vegytani szerek jósága döntő tényezőkké váltak. A katona nimbusza elvész, babérja a vegyészt, gépészt illeti.

Úgy tetszik, mintha az utóbbi hadjárat óta, különösen mi magyarok, egy dicsőséggel, egy előnnyel szegényebbek lettünk volna. Bakáink rohama, huszáraink támadása ellensúlyozva, mondhatni lehetetlenítve lett. A gyútűs fegyver aratógép módjára terítette rendre a vitéz támadókat, mintha nem ők, de ama gép volna az élő, és ők csak a holt búzakalász

Ki tudja, nem találtak-e ez ellen is óvszert, és tudjuk-e, mily alkotású lehet ama fegyver? Hiszen a találmánynak épen az a természete, hogy olyant állit elő, amit előbb lehetetlennek hittünk. Hát ha ezelőtt kétszáz évvel valaki állította volna, hogy kocsit, hajót mozgat sokkal sebesebben ló nélkül, mint előbb lóval? Vagy ha a rómaiaknak mondta volna valaki, hogy egy milliárd betűs könyvet egy óra alatt ezer példányban másoltat le?

Nem hiszem, hogy háború nélkül a világrend fönnmaradjon, az oly szükséges tisztító tüze a politikai légkörnek, mint a vihar a tikkadt légnek. És ha már háborúnak lennie kell, legyen az továbbra is az emberi hármas erő, a testi, szellemi és erkölcsi erőnek legszebb arányú együttes mérkőzése, lehetőleg nemes vetélkedése.

V.J.

A jelen korszakról. III. rész. (Channing E. Vilmosnak a philadelphiai kereskedelmi olvasó-egylet előtt tartott felolvasásából.) (1871. 12. 142.) …Nem kedves dolog-e egy oly világban élni, mely szüntelen forrongásban van, ha szinte szenvedünk is benne? Ha a külső természetet tekintjük, ebben is a leghatalmasabb és legfélelmesebb elemek, a levegő, a tenger, a tűz vesznek körül, amelyek néha minden korlátok áttörésével s az emberek munkáinak össze-rombolásával fenyegetnek. De ki az közülünk, aki ezeket a félelmet gerjesztő erőket meg akarná semmisíteni, a ki az óceánt egy poshadó tóvá óhajtaná átváltoztatni, s a zúgó szélvészt hallgatásra szeretné kényszeríteni azért, hogy némely veszélyeket életünkben elkerülhessünk? A természetnek eme titkos, végetlen és ellenállhatatlan ereje, számtalan alakot öltve magára, a természetet az ember valódi iskolájává teszi, s annak oly vonzó érdeket kölcsönöz. A lélekbe még hatalmasabb erők vannak bezárva és működésüknek megvan a maguk veszélye. Ha korunk nevezetesebb mozgalmait tekintem, nem látok semmi okot a túlságos aggodalomra…Ami engem a társadalmi rendre nézve a korszellem általános mozgalmai mellett is megnyugtat, az a tény, hogy e mozgalom a folytonos munka alakjában jelenik meg. Mi munkatűrőbbek lettünk. A mi veszedelmünk a terhes munka megszokásából származik. A görög és romai polgárok munka nélkül éltek. Mi pedig némileg a méh és a hangya ösztönével látszunk dolgozni, és ez nem kis biztosíték a törvényszegés és lázadás ellen.

Egy más körülmény, ami a csendes polgár-életet biztosítja, a kényelem szeretete, a mely az ipar és mesterségek fejlődésével nagyban elterjedt. A hűbériség korszakában és a régi időben élt néptömegnek nem volt oly kényelmes lakhelye, a hideg és zivatar ellen nem volt úgy megvédve, nem öltözött oly tisztességesen és nem élt oly jó ízű ételekkel, mint most a mi népségünk. S meg kell vallani, ami nem nagyon hízelgő az emberi természetnek, hogy az emberek legkevésbé sem hajlandók megtagadni maguktól ezt a kényelmet még valamely üdvös célért sem, mennyivel kevésbé lennének hajlandók arra, hogy oda dobják áldozatul a polgári lázadás dühének és iszonyainak.

Neveljük a társadalom minden osztályát, neveljük mindenek felett azt, a melyiknek legnagyobb száma van, azért, mert legnagyobb száma van, azért mert a nagy szám teszi az emberiséget, és azért, mert semminemű társadalmi előhaladást nem lehet másként remélnünk, mint oly befolyások által, melyek átjárják és felemelik az emberek tömegét.

A tömeget nem kell elzárni vagy lenyomni a forradalomtól való oktalan félelem miatt. Az a társadalmi reform, amely ily áldozatba kerülne, nagyon is drágán lenne megvásárolva. Minket más rend és reform ki nem elégíthet, csak mely az emberiség egyetemes művelésével és szabadságával összhangzásban van.

A léghajózás jövője (1875. 12. 183)…A léghajót máig sem tudták annyira tökéletesíteni, hogy a vele való barangolás a felhők között csak legkevésbé is veszélytelenebb, avagy biztosabb lenne;.sőt a léggömbök felszállását megbámuló néptolongást is főleg ama veszedelem tudata szokta összeterelni, melynek a felszálló léghajós a lég ismeretlen magasabb vidékében minden bizonnyal ki van téve. Senkinek sem jut eszébe mostanában, hogy egy útnak induló vasúti vonatot megbámuljon; a léghajózásnak is azt a biztonságot kellene elérnie, a mely a tudomány e csodás találmányát közönséges, köznapi látvánnyá tegye, ha azt akarjuk, hogy a világ közlekedési eszközei között méltó és hasznos helyet foglaljon el.

Még nagyon távol áll attól, hogy háború esetén valóban értékes és lényeges szolgálatokat tehessen. Használhatóságának két körülmény áll útjában. Egyik az, hogy még eddigelé senki sem volt képes olyan léghajókészüléket összeállítani, mely fölött a léghajós épen úgy és oly biztosan uralkodhatna, mint a gépész a maga gőzgépe fölött. Az utazó sorsa és biztonsága még a légkör legnyugodtabb állapotában is örökösen kétséges. Könnyen megtörténhetik, hogy az ellenséges hadsereget kémlelő léghajós minden erőlködése daczára is az ellenséges tábor közepébe pottyanhat le léggömbjével. A másik akadályt a léghajónak hadi célokra szánt használata ellenében a mostani lőfegyverek bámulatos tökéletessége képezi, mely a mellett még napról-napra növekedik s a léghajót a légkörnek magas vidékeibe száműzi.

Egy bizonyos és biztos haszna mégis van és lesz is a léghajóknak, melynek alkalmazásba vételét szintén a francia tudósoknak köszönhetjük. E haszon a légkörnek és a tenger mélyének a léghajókról elérhető átkutatásában áll. Duruof utóbbi veszélyes légutazása alatt úgy találta, hogy a Német-tenger az általa elért magasságból igen tisztának és átlátszónak tűnt fel, úgy hogy világosan megkülönböztethette „a tenger különböző mélységet, melyet a különböző színárnyalatok tisztán felismerhetőkké tették." Ez a fölfedezés, ha későbbi tapasztalatok is meg fogják erősíteni, most épen a legalkalmasabb segítség lesz a „Csatorna" (La Manche) alatt Dover és Calais között tervezett alagút építésénél, mert a magasból meg lehet majd vizsgálni, hogy vajon a doveri tengerszoros feneke oly földképződésből áll-e, a mely az átfúrást megbírja, és vasúti vonatok számára biztos alagutat képezhet.

S. L

A világ vége Veress S. (1879. 21. 335.)…Az ember, mint a legtökéletesebb szervezetű állat, ma is folyvást alkalmazkodik az új viszonyokhoz. Mivel a föld nem szűnt meg hűlni, habár néhány ezer év alatt észlelhetetlen keveset tesz is e hűlés, idővel bizonnyal más égalji, más gőzköri és légalkatrészi viszonyok lesznek, mint ma vannak. Vagy hozzá alkalmazkodik azokhoz is az ember, de akkor úgy átváltozik, hogy hozzánk, most élőkhöz talán csak annyit hasonlít, mint mi ma a majomhoz, avagy a medvéhez; vagy pedig nem bírva tovább átváltozni, kihal és nő helyébe egy új faj élelmesebb, ravaszabb, kevesebb élelmet igénylő a mostaninál. Ezek majd év százezredek múlva talán úgy vizsgálgatják majd a mi kriptáinkat, a mi műveink maradványait; mint mai geológusaink a kövületeket. Ez lesz az emberi társadalom alatt értett világ vége. De vége lehet az összes szervezetnek is, mely a mi planéta-világunkon él.

Kiölheti azt a jég és a tűz egyaránt. A kőzettan mutatja, hogy egykor a mai fagyos Szibéria éghajlata is tropikus meleg volt, rengeteg erdők virultak ott hajdan, s a posványos meleg mocsárokban ős elefántok, mamutok és a mesebeli sárkányokhoz hasonlító szauruszok csordái legelésztek ott, hol most a földön kúszó térd fenyő s a közönséges medve sem állja ki a hideget. Ennék okául azt szoktuk mondani, hogy még akkor a föld kérge nem volt 4—5 mértföld vastag, mint ma, hanem talán felényi, talán még vékonyabb s a belső tűz heve tette meleggé a léget is. Sőt akkor az egyenlítő tája még talán épen tűrhetetlen forró volt, és csak lassan fokozatosan hűlt annyira mint most van, s így a tropikus égalj lassanként minden vidéken áthúzódott

Eljutunk 50—60 vagy pár száz nap-év letelte után a természetes halálhoz; a föld melegének kialvása után az a tél, mely a szibériai forróságot le Afrikáig jégmezővé tette, majdan az egyenlítő alját is jég alá temeti. Megtörténhetik azonban az is, hogy földünk a végtelen űrben létező vékony anyag ellenállása által veszít valamit eredeti sebességéből, és így lassanként kisebbedik napkörüli útjának átmérője. Be is van bizonyítva, hogy elliptikus volta valamivel már kisebbedett. Ha így közelebb jutunk a naphoz, eljön az idő, midőn a nap melege, ha ahhoz például oly közel jutunk, mint az 1842-iki üstökös — néhány pere vagy óra alatt gőzzé változtatja azt. Akkor a mostaninál sok ezerszerte nagyobb területet foglalván el, hosszura nyúló pályával, mint üstökös bolyongani fog száz meg százezer éveken át, míg ismét összetömörül, és újra átéli mindazon átalakulásokat, melyeken talán már nem egyszer ment át. Beteljesedik az írás szava, hogy „a nap eljön nagy haraggal, mely megemészt mindent lánggal". Addig azonban hadd törje magát a telhetetlen ember a halhatatlanság híréért, hadd gyűlölje, gyilkolja, fogyassza egymást, hadd tegye tűrhetetlenné egymásnak e földi létet, hisz ráér, emberi fogalom szerint soká lesz még a világ vége.

A GÉPTAN AZ UTOLSÓ SZÁZAD ALATT. H. P. (1900. 4. 53.)…Amerika felfedezése a vitorla számára biztosította a túlsúlyt az evező fölött. A szél erejére volt utalva a hajós, hogy egyik partról eljusson a másikig. Akkora és nagyobb távolságra hasznavehetetlen volt az evező. A szél kénye kedvétől függött a közlekedés; Fulton úrrá tette az embert a vizek fölött. A nagy munkát végző legerősebb gépeket mégis a gőz ereje mozgatja. Alig van mechanikai foglalkozás, melynél az ember ne a gépeket foglalkoztatná maga helyett.

A mi századunkban több erőt fogott igába az ember. Ilyen a kőolaj, a benzin és a gáz ereje. Motorokat szerkesztettek a mechanikusok, melyekben a nevezett anyagok robbanásakor keletkezett erő átalakítható munkává. Sikerült a villamosságot is hajtóerővé átváltoztatni.

Vége felé hajlott a XIX. század, mikor sikerűit cseppfolyóssá tenni a levegőt. Oly gépet is szerkesztettek, mely munkává alakítja át a cseppfolyós levegőhöz kötött erélyt. Ez a gép alkalmasint nagy jövőre van még hivatva. Általa lehet legkisebb helyen s legkevesebb súly igénybe vétele mellett kifejteni a legnagyobb erőt. Azok, a kik a kormányozható léghajó problémáját a jövendőben keresni fogják, alig hagyják figyelmen kívül a mechanikának ezt a legújabb gépét.

Ezek a gépek csak egy végtelen csekély részét értékesítik annak az energiának, mely a természetben rendelkezésünkre áll. a kémiai affinitás oly bőséges tárháza az energiának, mely szinte kiapadhatatlannak látszik, és a melyhez az ember hozzá sem nyúlt ez ideig.

Pillantások a természettudomány jövőjébe. I. Hoitsy Pál. (1900. 10. 150.)…Az emberiség egyáltalában nincs biztosítva az ellen, hogy az egész kultúra, az egész műveltség tönkre ne menjen valamikor. Mi történik, ha győzni talál a túlzó szocializmus, vagy épen anarchia. Korántsem az, a miről álmodoznak annak mai apostolai. Nem oly társadalom fog felépülni a mai helyén, mely még magasabbra helyezi a tudományt. A párisi kommün, ledöntvén a szobrokat, felégetvén a szebb épületeket, s elpusztítván a könyveket: megmutatta, hogy mit várhatunk. Az igyekezet, elpusztítani mindazt, a mi a kultúrára vonatkozik, oly nagy volt, hogy még akkor is találtak éhez időt, mikor már a puszta életért kellett küzdeni. És ha valósulnának a levegőben szárnyaló utópiák, ha falanszterekre oszolva élne Európában a társadalom, egyetlen nagy művelt családot képezve, nem ismerve országos határokat, se fegyvert, se háborút: nem lenne-e képes p. o. egy hatalmasabb kirgiz csapat elpusztítani mindent az Uraitól egész Gibraltárig…

A természettudomány haladása több feltételhez van kötve. Fantáziától ment, egy pontra irányuló gondolkodóképességet követel. Olyan fajt, mely évszázadok alatt gyakorlat által sajátítsa el ezt a tehetséget. Az induktív ós a deduktív rendszer teljes ismeretét, s biztosságot azok kezelésében. Türelmes közfelfogás a szabadgondolkodók iránt, a műveltek mentességét a babonától. Ha nincsenek meg ezek a feltételek, megakad a további haladás.

Meddig lesznek meg? Senki sem tudja megmondani. Meddig és mily tempóban fog tartani a tovább haladás, mekkorák lesznek az esetleges visszaesések korszakai: nem tudhatjuk.

Az utánunk jövők oly teleszkópokat fognak készíteni, melyeknek segélyével közvetlenül győződhetnek meg róla, hogy naprendszerünk bolygóin minő élet folyik. Meg fogják látni a Mars városait, falvait, az ottani eszes lényeknek keze művét, valamikor talán ezeket a lényeket is. Kiterjesztik megfigyelésüket a Venusra és a Jupiterre, s ismerni fogják azok vidékeit és tájait.

Talán egészen új szerkezetű eszközöket találnak fel, melyek által lehetségessé válik egyik égitestről jelt adni a más világok lakóinak. Mert hisz lehet, hogy naprendszerünk régebbi keletkezésű bolygóiról évezredek óta adnak már számunkra ily jeleket, de mi nem értjük, még csak nem is vesszük észre azokat. De sohase fognak odáig jutni késő unokáink, hogy élve akár csak a legközelebbi bolygó felületére is eljuthassanak. A mechanika talán tehet akkora haladást, hogy egy nagyobb löveget elröppentsen innen akár a Mars felületéig.

Azok, akik megkísérelnének meg egy égi utazást, elvesznének menthetetlenül az új hazának lényegesen különböző viszonyai között.

Hát a végtelenséget át fogjuk-e tekinteni valaha? Meg fogjuk-e tudni, hogy a világegyetem miképp keletkezett? Mi a végoka? Mi a végzete? Örökös éj borítja ezeket a kérdéseket, melynek fátyolát sohase fogja meglebbenteni emberi kéz.

Pillantások a természettudomány jövőjébe. II. Hoitsy Pál. (1900. 11. 166.)…Majdnem bizonyos, hogy a kormányozható léghajó felfedezésétől nem sok idő választja el a mostani generációt. Abban áll a föladat, oly gépet szerkeszteni, mely körülbelül 20 kilogrammnyi súly mellett egy lóerőt tud kifejteni. Az alumínium könnyűsége, öntvényeinek szilárdsága, s a folyékony levegőnek az a tulajdonsága, hogy kis súly mellett óriási feszerőt reprezentál: önkénytelenül arra enged következtetni, hogy a föladat végleges megoldása nincsen távol. És ez meg fogja változtatni a gazdasági életet…A vízesések, a szél ereje szünet nélkül fogják mozgatni a motorokat, melyek automatikusan végeznek minden nehéz munkát az ember helyett. A Nap sugarait is felhasználják, valamint a vegyi erőt…

Jön idő, mikor Budapestről nemcsak hallhatjuk a párisi opera előadását, hanem láthatjuk is az ott fellépő személyzetet, az egész sürgést-forgást az ottani bulvárokon, sőt az ottani képtárak bezárt termeiben levő műremekeket. Talán egy kis készülék lesz felállítva a jómódúak lakásában, melyen mindent megláthatni, mindent meghallhatni, a mi a földteke valamely tetszőleges helyén végbemegy.

A levegőben levő légenyt, a víz oxigénjét és hidrogénjét, a bányákból nyert szenet laboratóriumokban elegyítik együvé, hogy lisztet produkáljanak, s némi foszfor és egyéb sók hozzáadásával valószínűleg oly táplálékot állítanak elő, mely a húsnak megfelel. És gyárakban fogják előállítani óriás mennyiségben azt, a mit ma a föld terem. Egy-egy gyár alkalmasint többet fog naponta termelni, mint a mennyi ezer hold hozadéka egy év alatt. S nem fognak rettegni az utódok, hogy mit esznek, ha az emberiség nagyon elszaporodik. Nem akadnak Malthusok, a kik korlátozni akarják a szaporodást, hogy az utódoknak legyen mit enniük. Ha annyi lesz a lakosság száma e földtekén, a mennyi az egész szárazat sűrűen ellepi, akkor is gondoskodhat élelmezésükről a fejlett kémia…

A végső okokat meg nem ismerhetjük soha! Soha! soha! Lelkünk kétségbeesetten sikolt bele a végtelenségnek éjjelébe, a mely körül veszi. De onnan visszhang nem érkezik. Nincs, a ki feleletet adna kérdéseinkre, nincs fáklya, a mely elénk világítana. Kietlen, zord, fagyos éjszaka veszi körűi mindenfelől a földtekét. Ott lebeg, ott rohan tova, bölcsőinkkel, sírjainkkal, ebben az éjszakában, ismeretlen végzet felé, az idők kezdetétől az idők végezetéig.

REPÜLŐGÉP PROBLÉMÁJA Seress Imre. (1901. 32. 515.)…Az ember azért nem repül még most sem, mert nem akar úgy repülni, mint az állat. Megfoghatatlan módon épen a leglényegesebb dologról, a szárnyakról nem vesz tudomást. Halandó emberi szem nem látott még olyan madarat, vagy rovart, a mely szárnyak nélkül repülni tudott volna. A repülés lényege a szárny. Négy erőnek eredője a repülés: egyik a föld vonzereje, másik a felfelé igyekvés, harmadik az előrehaladás és negyedik a levegő ellenállása.

A ballonos rendszer nem igen fog többé a repülés kérdésének megoldásánál szerepelni. A szakemberek közt ma már alig van véleménykülönbség az iránt, hogy a levegőben való mesterséges mozgás csupán repülőgép által valósítható meg. Ehhez a repülőgéphez a ballont semminő alakban nem szabad használni. Vagyis: a jövő repülőgépének nehezebbnek kell lennie a levegőnél.

Óriási sebesség (másodpercenként 250—300 méter) nem érhető el, csak súlyos gőzgép vagy villamos motor által. Ha pedig ilyent használunk, akkor meg a felületet kell megnagyobbítani. Olyan circulus victiosus az, a melyből a gép-technika nem bír kivergődni, ép úgy nem, mint a ballonos léghajóknál.

Lilienthal berlini mérnök pedig ezelőtt négy évvel mozgó szárnyakkal ellátott szerkezetet állított össze, a melyet csupán testi erejével hozva mozgásba, kétszáz métert repült, nem is egyszer, de többször. A gép hiányos volt, és mielőtt tapasztalatai által tökéletesíthette volna, a zseniális férfiú egy kísérlet alkalmával leszédült mintegy harminc méter magasságból, a földre zuhant és agyonzúzta magát. Habár a gyászos eset sokakat megriasztott, az aéronauták előbb-utóbb vissza fognak térni az ő rendszeréhez, vagyis a szárnyakkal való repüléshez, amely egyedül alkalmas arra, hogy tökéletesítve, végül megoldja a nagy kérdést. Mert bizonyos, hogy Lilienthal gépe az a csira, a melyből idővel ki fog fejlődni a repülőgép, a világnak ez az évezredek óta áhított csudája.

*

Nem adják fel: ZEPPELIN LÉGHAJÓ-KÍSÉRLETEI (1895. 37. 768.) ZEPPELIN LÉGHAJÓJA BERLINBE ÉRKEZTEKOR A TEMPELHOFI MEZŐ FÖLÖTT; FERENC JÓZSEF KIRÁLY ÜDVÖZLI ZEPPELINT FRIDRICHSHAFENBEN.

* * *

Korábban megjelent, és a tematikába illő ismeretek

h12-15		Műszaki hetilap I., II., III.
	h12-16
	h12-17

A Címlapok egyveleg rovatában is találhatók ide illő írások és képek.

Függelék

ÖSSZENŐTT NŐI IKREK. (1892. 50. 853.) Pár évtizeddel ezelőtt óriási érdeklődést és csodálatot keltett világszerte egy sziámi származású ikertestvérpár, kiknek teste egy oldalukból nőtt rövid, de vastag izomköteléknél fogva elválaszthatatlanul össze volt nőve. Ezek az ikrek férfiak s már egészen kifejlett ifjak voltak. Egyéniségük sok tekintetben önálló volt; de azért úgy testi, mint lelki életükben sok közös tulajdonság mutatkozott. Ezen összenőtt ifjak után közmondás szerűvé vált a sziámi ikrek kifejezés minden olyan kapcsolat jelölésére, mely két dolgot, vagy intézményt kényszerű összeköttetésben tartott, vagy tart egymással, melyek tehát akarva sem válhatnak el, vagy menekülhetnek meg egymástól. A természetnek hasonló sajátságos tüneményeit több ízben észlelték összenőtt ikreknél, de még mindig oly ritkák és érdekesek azok, hogy méltán magukra vonják úgy a nagy közönség, mint a szakemberek figyelmét.

Ilyen sziámi ikrek-félét mutogatnak most Bécsben is Blazek Róza és Jozefa nővérek személyében, kiket fényképük után e helyen mi is bemutatunk. Az összenőtt női ikrek Csehországnak Skrechow nevű községéből valók, cseh paraszt i szülők gyermekei s mintegy 15 évesek. Már több éve kibérelte őket szülőiktől egy Forbé nevű impresszárió, ki

először Parisban a «Theátre Imperialde la Gaité» című színházban mutatta be a ritka tüneményt a nagy közönségnek, de azóta körutat tesz velük Európa nagyobb városaiba s ott abban a sajátságos keresett öltözetben mutogatja őket, a melyet a fényképen is láthatunk.

ÖSSZENŐTT NŐI IKREK. — Fénykép után.

A két serdülő leány korához képest fejletlennek látszik s általában nem erősek. Hajuk és arcuk barna színű, egymáshoz nagyon hasonlítanak, de a cseh típust nem igen lehet rajtuk észrevenni. Képünkön úgy látszik, mintha a két leány teljesen önálló lény volna s csak a csípők táján nőttek össze, mint a híres sziámi ikrek is. A valóságban azonban nem így van a dolog, mivel a két leánynak tényleg csak egyetlen egy alsó teste van s beleik is ugyanazok, bár sajátságosan nem két lábuk van, mint a közös medence után gondolni lehetne, hanem négy, így tehát valósággal csak a testük felső és legalsó része fejlődött ki teljesen szabályosan. A felső részek olyannyira szabályosak, hogy alig lehetne elhinni, hogy ily szörnyszülöttek fejét, mellét látjuk magunk előtt. A hátgerinc is csak a far-csontok tájékán nőtt össze. Ez összeforradás miatt a két iker szétválasztása sebészeti eszközökkel teljesen lehetetlen, s ezért, ha az egyik meghal közülük, a másiknak is rögtön el kell pusztulnia.