h14–36. Vasárnapi Újság. Régi korok világa. IV. 1854-1871.

 

2015. 07. 18. – 08. 19.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

 

Közösségek

Egyház

Színház

Színészek

Zene

Sajtó

Függelék

   London

   Az indián háború

 

 

 

Bevezetés

 

A Régi korok világa. I.- III. fejezet itt folytatódik, de másik szegmens írásait válogatjuk. Időrendben a hetilap teljes anyagát ismét áttekintjük. A fejezetbe még fel nem vett írásokat és képeket, az eddigiektől eltérő tematika szerint foglaljuk fejezetekbe. Így újabb érdekességek kerülnek felszínre. A zsidók sárga színnel történő megjelölését IV. Pál pápa rendelte el, 1555-ben, ,,Cum nimis absurdum" című bullájában. 1856-ban szót emelnek a túlzott mértékű halotti tor; 1871-ben pedig a sajtóban megjelenő reklámok száma és megtévesztő szövege ellen. Liszt Ferenc 1859-ben egy cigányfiút próbál kitaníttatni és bevezetni a felső körökbe. Sikertelenül. A királyi protokoll hallatlanul dagályos szöveget követel. (1856.16.)

„…a nőnem sokkal gyöngébb elmével van adományozva a természettől, mint a férfiak, …

Magyarhoni nőtestvéreinknek sem tanácsolnám, hogy ily jogok – mint Amerikában - kivívására valamikor kísérletet tegyenek…” – olvashatjuk 1855-ben, Edvi Illés Pál-tól (Evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelezőtagja, költő.) Nagy jövőt jósoltak a vasból összeszerelt templomnak (1867.28.).

 

 

 

Közösségek

 

 

Tervezet a vasárnapi iskolákra nézve, egy reformált vallása magyar gyülekezetben. (1854. 36, 312.) 1. §. A vasárnapi iskolák célja: a semmi iskolai képzést nem nyert gyermekeket az alapismeretekben oktatni, a közönséges iskolákban nyert ismereteket és képzettséget tovább folytatni, kiegészíteni, az életre gyümölcsözőkké tenni s megszilárdítani.

2. §. A vasárnapi iskolákban, az azokba felveendő növendékek képzettségéhez képest különböző termekben, külön tanítók vezetése alatt, több osztályok fognak állíttatni, hogy félévenként az alsóbból a fölsőbbe átlépni lehessen.

3. §. Az első osztályban tanítandó az írás, olvasás, számjegyek ismerete. Ide felveendők tehát, kik az írásban olvasásban kellő jártassággal nem bírnak, vagy épen járatlanok. Ha az ide tartozó tanítványok száma az ötvenet meghaladná, akkor ezen osztály, két külön teremben, két tanító vezetése alá adandó.

7. §. Ha a körülmények engedik, még felsőbb osztályok is állítandók, s az eddigiekben is, ha a növendékek száma, vagy a tantárgyak sokasága s mivolta kívánja, egynél több tanító állítandó, s az oktatás, amennyire lehet, szakrendszer szerint vezetendő.

11. §. A vasárnapi iskolák egyik főtárgya és célja a vallástanítás is, melynek minden megszakadás nélküli szorgalmatos hallgatására köteleztetnek…

12. §. Kik a vallás-oktatásról hiteles írott bizonyítványt elő nem mutatnak, a lelkipásztorok által házasságra nem bocsáthatók, s a gyülekezet törvényes tagjainak nem tekintetnek.

13. §. A vallás-tanítás helye a templom, ideje a vasárnapi és ünnepi délutáni közönséges isten tisztelet utáni idő.

17. §. A szükséges taneszközök és egyéb anyagi segítségek előállítását az egyházi és városi tanács eszközli.

19. §. Bizonyítványok a tanulást bevégzett növendékek számára mindenkor a felügyelő lelkipásztor, s az illető tanító aláírásával, díj nélkül adatnak.

 

 

 

A vasárnapi iskolákban mit tanítsunk? Kálmán K. (1855.  2. 11.) A vasárnapi iskolásokat — falusiakat értek — bajos már arra kötelezni, hogy vagy kézikönyveket vegyenek, vagy az előadandó tudományokat leírják; mert minden tudományra nincsenek is alkalmatos, tanuló kézbe való könyveink; de meg a leírásra sincs elegendő idejük, nem lehetvén a tanulási órákat puszta diktálásra és írásra fordítani,

 Az előadás, a magyarázat tehát az egyetlen mód, mely által a vasárnapi iskolások legcélszerűbben taníttathatnak; még pedig a kérdések által folytonosan ismételt magyarázat. Ezáltal betűt nem tanul a gyermekben, a tudománynak lelke, veleje elméjében megmarad; folytonos figyelemre szokik, úgy, hogy későbbi életében is, fölébresztett figyelme folytán, templomban, társaságokban magát szüntelen tökéletesítheti. A szám-, természet-, kertészettan  szintén ezen mód szerint tanítandó. A számtanban különösen a főbeli számvetés legjobban begyakorlandó, mint melyre az életben legtöbbször van szükség. Segédkönyvül a tanítóknak Bicskei gyors számítóját ajánlhatom. A természettanból, az életre legszükségesebbeket, Tarczy tanár úrnak, a népkönyvkiadó társulat által koszorúzott népszerű kézikönyvéből kellene előadni, mint amely a nép között uralkodó babonákra, előítéletekre vonatkozik, s így babonát oszlatva, tanít és oktat. A kertészetből leginkább a gyümölcsfa-tenyésztés tanítandó, még pedig gyakorlatilag…

Az olvasás gyakorlására, a Vasárnapi Újságot ajánlom. A vallástanra, vezérkönyvül, a protestánsoknak, aradi lelkész Baló Benjámin kézikönyvét ajánlom. Mező Szentgyörgy, jan. 8-án 1855.

 

 

Kemenesalji rossz népszokások. E. Illés P. (1854. 42. 380.)  I. Kemenes alatt, — nagyobb részint ágostai néptől lakott vidéken, — midőn családszaporodás történik, a kereszteléshez (melynek végbe vitelét nyakra-főre szokták siettetni) rendszerint 4—5, de gyakran tíz pár komát is hívnak. Hogy ez nem helyes szokás, kitetszik abból, miszerint ez ünnepélyes egyházi cselekményhez, — melynél komák nem mást, mint csak tanuk szerepét viszik, — egy vagy két koma is elegendő. A gyermek csak így tarthatja meg elméjében keresztszüleit és elárvulás esetében csak így folyamodhat hozzájuk bizalmasan. Kevés koma kikerül a helységből is, holott számosabbat más falukból kell összehívni, s őket a gyermek nem is bírja felismerni.

II. Egy igen szemet szúró másik rósz szokás, mely népemben megrögzött divat, és sem nemzeti sem költészeti szellemben nincsen; melyért azt Sz. L. úr is szépen érintetlen hagyja: a fejnek éktelen beburkolása növendék és hajadon leányok között, télen nyáron, háznál és házon kívül A nőnép már korán szoktatik erre a természetelleni viseletmódra. Kemenes-alatt templomban, vásárban, menyegzőben, ember nem tudja, melyik a hajadon és szabad állapotú, ki a férjezett. A pártának pedig, e nemzeti nőfejdísznek, leányaink tán hírét sem hallották. A pór-leány, magát összecsípni akarván, mindenekelőtt fejét keszkenőzi be jó vastagon, több terítőkkel, az alsó ruhák aztán akármilyenek, ám ha a láb meztelen is, és a puccos hölgy készen áll előtted.

 

 

Az amerikai nők gyűlése. Női emancipáció. Edvi Illés Pál (1855. 6. 42.)…Amerikában az asszonyoknak teljes szabadságukban állván, u. n. meeting-eket (olv. míting), azaz népgyűléseket tartani, ott ahol nekik tetszik, és akkor, mikor ahhoz jó kedvük támad. Nem szükség megjegyezni, hogy gyűlés-szervezéssel Amerikában sem törik fejőket falusi pórnők vagy koldus asszonyok, kik elég dolgot találnak maguk előtt, csak azt győzzék: hanem úrnők azok, és városi rendek, kiknek a házi kör szűk tér, vagy az igazat megmondva, kik otthon dolgot nem találnak, és találni sem akarnak. Azért a háziasság határin kívül keresnek mulattatót és teendőt. Felhasználták e szabadságukat 1852. évben, október hó napjaiban. Ott ugyanis némely mondós kávénénikék, a kártyaasztalok mellett, azon ötletre jutottak, hogy kísérletet kellene tenni, kivívni a jogot, miszerint országos ügyekbe nők is befolyhassanak; némely szaktudományokat ők is elsajátíthatnak, aztán hivatalokat is vállalhassanak, kivévén a  katonaságot…

A főkormányhoz kérelmet nyújtani indítványozták, „hogy jövőre asszonyoknak is adassék meg a jog, állami tanácskozásokhoz, szavazás és választáshoz, valamint a törvények végrehajtásához is képviselőkkel járulni minden vidékekből; továbbá a kenyértudományok közül jogot követelt, az orvosi-féle szakot tanulmányozni és a való életben nyilván gyakorlatba is venni; és áltálján a társadalmi állam minden működéseihez befolyni: amikor aztán ők is emancipáltaknak tarthatnák magukat…

Végre ráncba szedett homlokkal felkelt egy angol gentleman és jól megnyomott férfias hangon férfitársai nevében kimondta, hogy mind ebből semmi sem lesz. Hiábavaló a gyűlés, hogy az állam békességére nézve ő legtanácsosabbnak ítéli, ha a nők megmaradnak jövőre is a háziasság körében. Ők nem laknak a Tolvaj szigeteken (Ausztráliában), hol nőnem az uralgó fél, melytől néha ütlegeket is kapni, a férjek szerencséjüknek tartják; megjegyezte mellesleg, hogy nőknek íróknak lenni sem illik. Felhozta, hogy a régi görögök mind a Gráciákat, u. m. a kellemek istennőit, mind a Fúriákat, mint a pokolbeli düh isteneit nő-alakokban festették (ismét zajos pisszegés!); ingerié a kedélyeket azzal is, hogy a nőnem sokkal gyöngébb elmével van adományozva a természettől, mint a férfiak, mert lám a tébolydákban az ő számuk mindig fölülmúlja emezekét…

Magyarhoni nőtestvéreinknek sem tanácsolnám, hogy ily jogok kivívására valamikor kísérletet tegyenek; mert akkor biz én is, — egyébként váltig hű prókátoruk, — mellőlük szomorúan elpártolnék, és egyenesen az angol gentleman párthíveihez szegődném, szúró, csípő élceknek egész fegyverkészletével. Ők, — így szeretem hinni, — maguk is sokkal szerényebbek, mintsem a férfiak dolgaiba, az országos ügyekbe és kormányba beavatkozni, vagy csak gondolatukban is vágynának. Ők egyedül az ő csendes házi körükben kívánnak működni; egyedül az ő szentháromsági tisztükben (mint feleség, gazdasszony és anya) kívánnak akadály nélkül eljárni, maguk.

A sok szeretetlen férj házi zsarnoksága alól kívánhatnának ők csak emancipáltatni örökre. És ez már méltó kívánság is, melyhez pártfogásukra ezennel jobbomat nyújtom nekik. Fogadást teszek, hogy — ha Isten még földön fölül hagy itt Dömölkön, No 5.— minden bizonnyal írandók még hosszabb merengés alakjában, egy dorgáló prédikációt a gonosz férfiakra.

 

 

 

A pesti hazai első takarékpénztár (1856. 2. 9. címlap) Köztiszteletben álló hazánkfia Fáy András *) az, ki a takarékpénztárak üdvös eszméjét Magyarországban — egy a takarékpénztárak hasznos voltáról kiadott munkájában legelső megpendítette, — s ezen jól alkalmazott előkészítő lépés után, midőn a kevéssel az előtt még alig ismert eszmét megfogalmazta. Hasznos indítványával fellépett a pestmegyei rendek gyűlésén 1839. Aug. 29.-án, szónoklatának egész erejével sürgetvén azokat…Az 1839. dec. 30-kán tartatott első részvényes gyűlésben az intézet megalakult…Minden várakozást felülmúlt az a hatás, melyet az első takarékpénztárnak a felállítása, elébb a két fővárosban, azután a vidéken is, s később az egész hazában előidézett.  A közönség, s különösen azon néposztály, melyre főleg számítva volt, t. i. a dolgozó és szolgáló nép megnyugvását lelvén abban, hogy azon intézetet, mely az ö megtakargatott filléreinek haszonhajtó kezelésére ajánlkozik, maga az akkori fogalmak szerint egyik legbiztosabbnak ismert tekintély.

A két főváros, különösen Pest városnak gyarapodása és csinosodása kebelében számos nagyobb és kisebb díszes házak a takarékpénztár kölcsöne segítségével épültek fel. Az ipar, szorgalmas bajnokait erejükhöz mért kölcsönökkel felsegíteni a pesti takarékpénztár mindenkor egyik főfeladatának tartotta és tartja. Legfontosabb volt azonban a pesti takarékpénztárnak azon merész lépése, mely szerint kölcsöneiben a volt jobbágyság is részesülhetett.

A királyi tanácsos Simoncsics Jánost az intézet igazgatójává, mint akkori másod alispánt, még annak keletkezésekor megválasztották.

 Pest, január 7-én 1856. Sz. J.

 

*) Ez alkalommal részünkről e derék hazafi érdemeinek elsorolásánál el nem hallgathatjuk azt, hogy mint a pesti Nemzeti Színháznak több év óta igazgatója, bölcs takarékossága, ügyszeretete s buzgalma által ez intézet irányában elfeledhetetlen érdemeket szerzett magának. Szerk.

 

 

Pesti József árvaház (1856. 16. 137.)…Az adózók elhagyatott árváinak szellemi ki-képeztetésére szánt kegyes intézet ö cs. kir. fensége, József nádorunknak maradandó emléke, Josephinum névre kereszteltetett.

Ő cs. kir. fensége, Mária Dorothea, Hermine, Erzsébet és József fenséges magzatai koszorújában 1841-ki június 19-én ünnepélyesen letette házunk szegletkövét. S miután adakozásokból felszereltetett volna, s alapja 105 511 vft-ig gyarapodott, sikerült azt 1843-ki március 19-én mint felejthetetlen nádorunk neve ünnepén 10 árvafiúnak befogadásával fényesen megnyitni. És mivel a jó nevelés a vallásos képezést föltételezi, e szempontból ez intézet építése és fölszerelése körül bokros érdemekkel teljes akkori szószóló Staffenberger István indítványa következtében intézetünkben (addig is, míg az épület közép ékessége, a templom, felépítethetik) egy jó korú házi kápolna szereltetett fel sz. József és sz. István király tiszteletére.

 

 

Öltözéki rajz. 1. Az árva házi búzavirág kék öltönyében; 2. Az árva téli kerek szürke köpenyében.

 

Az Isten dicsőségére, a kegyeletes hála emlékére s az ügyefogyott árvák javára, intézetünk, a város tanácsa és községtanácsának védőszárnyai alatt folytonos gyarapodásnak örvend, úgy hogy ez ideig 95 árvát (egyelőre csak fiúkat) volt képes befogadni, s jelenleg már 24 árvát és 16 fizetéses növendéket tart falai között; kiknek öltözéki rajzát van szerencsénk közölni.

Ő  cs. kir. apostoli Felsége Ferencz József Urunk méltatni kegyeskedett, midőn 1852-diki július 8-án fényes kíséretével ez árvaház falai között személyesen megjelenni, az árvák, e legszegényebb alattvalóinak szívhódolatát kegyelmesen elfogadni, őket atyailag jóra serkenteni, az intézet elöljáróságát legmagasabb megelégedésének kijelentésével boldogítani, s az intézet alapját ezer pft. adománnyal növelni legkegyelmesebben méltóztatott.

 

Majer István,

Pest városi elemi-iskolák igazgatója

 

 

Hagyjunk fel a torozással. Szomor Károly (1856. 38. 331.) A torozást oly rossz szokást, mely a legmódosabb családok elszegényedésére, és az ezeket majmoló szegényebbek megbuktatására szolgálnak. Tapasztaltam, hogy a lakodalmak három, sőt hét napig is tartanak. A halottas torokra pedig, majdnem az egész községek lakosai tódulnak a gyászoló család házába. A keresztelési lakomák, hasonlóképen mennél több vendégek számára, nagy költséggel állíttatnak ki. Es ebből következtetnem kell, miszerint hazánkban általánosan szokásosak az ilyen lakomázások, a melyektől a népet, főleg jelenlegi körülményeink közt, minden áron egészben el kell szoktatnunk…

Végre térjen észre a magyar nép, melynek majdnem minden egyes tagja, e szokáshoz ragaszkodik. Attól fél, hogy polgártársaitól ki fog gúnyoltatni, mihelyst egyszerű ebédet vagy vacsorát ad, egy hétig is tartó lakodalom helyett, melyen folyik a bor — nálunk a pálinka — mint tenger, hogy veszekedések, sőt verekedések is támadhatnak.  Ha halott lévén a háznál — a torhoz — kivévén legközelebbi rokonait, úgy szinte a keresztelési lakomához, egy két koma kivételével, senkit sem hív meg. Minden földész tudja, mily költséges mind az olyan lakodalom, mind a halottas tor, mind a keresztelési lakoma, aztán hogy közönségesen a tehén, vagy ökör megyén rá, így pedig, mert földjét nem tudja mivel megművelni, adóssággal megterhelvén birtokát, végtére ez is a torozás martalékává lesz!

Minden helységben találni, ha nem is több, de legalább egy oly példát, mely a józanabb társadalmi élvezetekre serkenthetne…A szokás káros voltáról, meggondolnók, miszerint nem a tobzódásban fekszik a vendégszeretet, és nem vendég az, aki felebarátjának romlására jött házába enni,inni, vigadni, szóval tobzódni. Hiszem, miképp mindenki, akit csak illet azon fog lenni, hogy a népet ez iránt kellőleg felvilágosítván, öt elszoktatni igyekezzen ezen főleg anyagi és gyakran erkölcsi tekintetben is igen rossz szokástól.

 

 

 

Zsidóiskola. Edvi Illés Pál (1857. 4. 30.) Mit tanulhatunk a zsidóktól. (Farsangi merengés) ( A hosszú történelmi bevezetést elhagytam. G.) A zsidók szemeink előtt igen érdekes népfaj. Ebből jöttek ki szerteszóródásuk után is minden helyen és időkorban, világszerte híres nagynevű tudós férfiak, minők Gerzon, Spinoza, Maimonides, Mendelson  Olyan is jellemző a zsidókra, amelyek méltók ara, hogy azt tőlük eltanuljuk, és miénkké tegyük,  mint ezeket mostan immár elősoroljuk.

(1857. 5. 38.) Dicsérhető a zsidóknál az a magasztos tisztelet, mellyel rabbijaik iránt viseltetnek; és az a korlátlan hatalom, melyet családi életükre nézve maguk fölött azoknak engednek. Magyarhonban máig is még, a Rabbi olyan teljhatalmú papi ember a zsidók között, és oly fénykörben áll, mint indusoknál a Dalai Láma. Legfőbb hatalmát gyakorolja a házassági ügyes bajos esetekben…

A zsidó fajnak rendkívüli szaporaságát annak erényül pécézzem-e ki, vagy szégyenül?; E tüneményt zsidók között a férfiaknak tulajdonítsam-e vagy a nőknek? A szaporaságot a zsidók történeteiben, eleitől fogva, minden helyen és változásaikban, máig feltalálhatni, de az legfeltűnőbb e népben mégis Jeruzsálem pusztulása óta. A zsidó a mai napság is a gyermekeket valódi Isten-áldásának tartja, és abból mennél bővebb részt vehetni, legszívélyesebb óhajtása. Azért zsidót soha sem fogsz hallani, hogy panaszkodik, hogy sok gyermeke van; nagyon örül inkább annak és vele szinte dicsekszik.

Minden kétkedés, kifogás és ellenvetés nélkül tanulhatunk a zsidóktól.

1) Kereskedni. Ők ebben oly mesterek, kiktől tanulni bármely nemzetnek sem szégyen; mert erre mintegy születtek, és a kalmárság őseredetileg nekik már verőkben van. A Talmud is őket a kereskedésre utasítja, mint nemes életmódra; a mezőgazdaság- és baromtartásról csak megvetően emlékezvén. Őshazájuk címe Kánaán maga már kalmár-országot jelent.

2) Eletet és időt becsülni. Időkkel és órákkal, sábeszen kívül, senki sem fösvénykedik úgy, mint a zsidó. Ö talán azon okból is, mivel kereskedő, kinél sokszor egy órának elhanyagolása ezrekre rugó kárt okozhat. Főképpen azért, mivel ő hetenként két szent napot ünnepelvén, azoknak elvesztett drága óráit serénységgel kell pótolni az öt dologtevő nap folytán. Üzleteire az éji órákat is fölhasználja. Azért szinte közmondássá vált: „Lót, fut, mint a zsidó."

3) Mértékletesen táplálkozni és józanon élni. E tárgyban ismét meg kell vallanunk, hogy a zsidók minket fölülmúlnak, szégyenünkre. Majdnem hihetetlen, a köz zsidó mily kevéssel beéri úton útfélen; és miként sanyarog nélkülözvén, s rendetlenül táplálkozván. A zsidók mértékletes életmódja mégis legkivált a szeszes italok élvezése körűi látszik meg igen föltűnően. E mérgeket ők maguk árulják, és főzik mások számára, maguk pedig azokat nagy bölcsen nem élvezik.

4) Gyermekeket taníttatni. E tárgyra nézve a Talmud így szól: „Valahol tizenkét zsidó család együtt lakik, ott már állítsanak zsinagógát" (következőleg tanoda is). Tudományt, tanulságot és ügyességet a zsidó nyilván jobban becsül, mint a magyar. Bármily hő imádója az arany borjúnak, de gyermekeinek szellemi kincseket szerezni ő még hőbben sóvárog, és erre sokat is költ. Zsidó gyermekeknek sokkal több is levén tanulni valójuk, mint a mieinknek. Minden családatya maga kezdi oktatni gyermekeit a mózesi parancs szerint: 5. Móz.VI, 6. 7. Utóbb elküldik a gyermekeket iskolába, sokszor messzire, ahol zsidó-iskola találtatik; nem sajnálván e célra semmi áldozatot. Tanulnak pedig a zsidó-gyermekek folyvást és szünet nélkül télen-nyáron. Az is szép dolog a zsidóktól, hogy gyermekeiket korán már szoktatják beszélni a magyar nemzeti nyelven.

5) Nősülni is. A Talmudban van egy példabeszéd, mely ahelyett, hogy rendelné:„Végy nőt magadhoz hasonlót," imígy tanít: „Ha keresel barátot, lépj egy fokkal följebb; ha keresel feleséget, lépj egy fokkal alább."  Mely szabály megjárja oly házasuló ifjúnál, ki tisztán ész szerint nősül. De divatos korunkban, midőn előbb a birtokok és javak nősülnek, és csak azután ráadásul maguk az egyének, e szabály zsidóktól (kik azt maguk sem követik) el nem fogadható. Ellenben el kell fogadnunk tőlük azt az ő eljárásukat, mely szerint mind a két új házasfél birtok, örökség és hozományra nézve teljes nyíltsággal bánik egymással…Félre azzal a magyaros álszégyennel, és házasságszerzés ügyében nyilatkozzunk kölcsönösen, minden zsenírozás nélkül. Ez bár zsidósan van, de okosan van. Tanuljunk a zsidóktól házasodni és házasítani, férjesülni és nősülni.

 

 

Orosz Amerika és lakosai.(1858. 28. 329.) Kamcsatka nyugati partjától Amerika szárazföldjéig összekötő láncként egy szigetcsoport húzódik, mely Aleuta név alatt ismeretes. Az egész tűzhányó természetű és a 8683 láb magas Sisaldin és az 5475 láb magas Makusin hegy majdnem szakadatlanul működik. Évenként rendesen háromszor rázza meg a földindulás e szigetláncot és minden oda mutat, hogy az egykor a szárazföldhöz tartozott. Valamely nagy tűzhányói rázkódás által lett attól elszakasztva. A népmonda ez eseményt úgy adja elő, mint e hegyek közti harcot, melyben Makusin maradt a győztes. A küzdelem még most is folyik; 1796. az Unikam sziget mellett a tenger hullámaiból egy sziget emelkedett föl, a mostani Joann Bogoszlow, mely 1825-ig magasságban s kiterjedésben folytonosan növekedett.1825-ben Unikam sziget északi részén iszonyú dörgés közt, a hegyek öt helyen megnyíltak, lángot és nagy mennyiségű hamut bocsátva ki…Távolabb a szigetektől az orosz-amerikai szárazföldön magas tűzhányó hegyek emelkednek…

A partok több jó kikötővel bírnak; a folyók közöl a középnagyságú Atna vagy Rézhegy, Sasitna, Nusagak érdemel említést. Az orosz-amerikai szárazföld részint erdőkkel, mocsarakkal borított, részint pedig erdőtlen magas szirtekkel behintett kopárság. Oly kevéssé alkalmas a földművelésre, hogy az orosz telepedők kénytelenek a keskeny tengerpartra szorítkozni.

Az Aleuta szigeteken erdő nincs, csak bokrok s csak Unikam szigeten kezdődik a fatenyészet. A lakosság főfoglalkozása a halászat, vadászat. Halból és vadból kerül ki mindene; szerencsére az itt tenyésző több vad bőre nagy beccsel bír a kereskedésben. Ily körülmények közt nem csuda, ha a lakosság még most is félvad állapotban tengődik, s nem igen messze áll az amerikai vad indiántól.

 

Aleuta szigetcsoport, mint valamely romokban levő óriási híd, kapcsolja össze a két kontinenst. Google

 

 

 

A Görög Tudományos Akadémia palotája Athénben (1860. 19. 220.) Most, a midőn a Magyar Tudományos Akadémia palotájának építése elhatározott, érdekesnek véltük, más ily rendeltetésű építmények rajzát is közölni olvasóinkkal. A mostani csekély kiterjedésű Görögország még koránt sincs azon állapotban, hogy kormányzati költségen, vagy adakozások folytán, tisztán tudományos célok elérése végett palotákat építsen. Az erélyes kormány mégis mindent elkövet, hogy e fiatal, vagy inkább újra feltámadt nemzet a művelődés terén is eredményeket mutathasson fel…Báró Sina Simon a múlt év óta abban fáradt, hogy az új görög tudományos műveltség előmozdítására oly Akadémiát alapítson, mely legalább is egy millió forintba kerüljön.

Hansen Theophilos athéni építész, aki az ős görög építészetet különös tanulmányává tette, elkészítette a szükséges tervet, melyet Ottó király, s az alapító Sina Simon báró elfogadván, az építés késedelem nélkül megkezdődött. Az Akadémia épülete Athén azon részében fog állani, mely az új városnak neveztetik. Homloka az Akropolisz meredek sziklája felé fordul; mellette balról az egyetem áll, jobbról pedig a hely a leendő múzeum számára hagyatott fel.

Mint rajzunk mutatja, a görög Akadémia palotája egészen az ó-görög építészeti ízlésben fog felemelkedni. Ki van kötve, hogy amennyire csak lehet, az építés végrehajtásával görög művészek és mesterek legyenek megbízva.

 

 

A Görög Tudományos Akadémia palotája Athénben

 

Az épület homlokzata mellett jobbról és balról két márványoszlop fog emelkedni: ezeken Apolló és Minerva szobrai fognak állni. A tervezet szerint az épület részei: elöl szabadon álló lépcsők vezetnek a hat jón oszloppal ékesített előcsarnokba. Innen egyenesen a főterembe lehet menni, mely az épület középosztályának legnagyobb részét elfoglalja. A mellék szárnyak kisebb-nagyobb termekre vannak osztva; balról az alosztályok számára négy csinos terem áll egymás mellett, míg jobbról az egész szárny a könyvtár számára van rendelve.

Az alapító báró Sina Simon elrendelte, hogy azon fajú kövek használtassanak, mikből az ősi korban Akropolisz templomai, s fényes palotái épültek. Az alap, mint a hajdani Parthenonban, pireuszi négyszög-kövekből lesz; a falak penteli márványból lesznek rakva, s a kövek mész-keverék nélkül ólommal összekapcsolva.

 

 

Zemplén megyei nőegylet. Oláh Dani. (1861 102.) Az egyletnek lelkes teremtője gróf Andrássy Manóné, szül. Pálffy Gabriella grófnő ő méltósága, ki a jótékonyság, segély és részvét korszerű lobogóját kezébe vette, mely körül Zemplén megye lelkes hölgyei, mint a szegények gyámolai, január 21- én tanácskozásra összesereglettek.

Gróf Andrássy Manóné: „Zemplén megye nemcsak kiterjedését, de műveltségét, értelmiségét is tekintve, kevés megyének engedhetné át az elsőbbséget, lelkes honleányai pedig a hazaszeretetben, a szenvedő emberiség iránti részvétben, úgy hiszem, egyik megye által sem akarnák magukat háttérbe szoríttatni; azért is teljes meggyőző lésem szerint csak egy régi közóhajtást fejezek ki, csak esetleges tolmácsa vagyok e megye lelkes honleányai résztvevő érzelmeinek…”

Indítványom vázlatát következő pontokban terjesztem röviden elő: 1-ör. A megyei 21. szolgabírói kerület mindegyikében fiók nőegyletek alakulnának…3-or. Ha minden kisdedhez önként nem ajánlkoznának ingyen ápolók, felszólítandók lennének a községek elöljárói is, hogy legalább egy vagy kettőnek, közköltségen ápolását vállalnák el…5-ör. A központi gyűlésen bejelentetnének az év folyama alatt összegyűlt adakozások, melyek átvételére egy ilyen gyűlésben kiadandó s legalább az elnöknő által aláírandó ív mellett, minden fiókegyleti elnöknő megbízandó lenne…

Az úri osztály a szegény osztállyal közelebbi érintkezésbe jön, ennek bizalmát az eddiginél őszintébb ragaszkodását megnyerni sikerül…”

A nőegyesület élére közakarattal megválasztattak: Elnöknőül gróf Andrássy Manóné szül. Pálffy Gabriella grófné; alelnöknőül: gróf Károlyi Edéné szül. Kornis Klarissza grófné. Osztály-elnöknőül: Újhelyi kerületbe: Dókus Józsefné szül. Rátkay Borbála…Pataki kerület: Breczenheim-Schwarczenberg Karolina hercegnő…

A jövő közgyűlés a zászló felszentelés idejekor, melynek napját egyelőre kitűzni nem lehet, hanem körzés által lesz tudomásra juttatva. A gyűlés után a megyeház teremében, a megalakult nőegyesület által fényes táncvigalom tartatott, mely csín, elegancia, daliásság, részvét és rendezés tekintetében kitűnő volt.

 

 

A magyar írók segélyegylete. Pompéry János.(1861. 10. 116.) Gróf. Teleki József, gr. Károlyi István és b. Eötvös József a császári helytartósághoz, majd a belügyminisztériumhoz s végre Ő Felségéhez folyamodást nyújtottak be aziránt, hogy engedtetnék meg az ínséget szenvedő magyar írók és ezek családjai részére egy segély-pénztár alapítása a hazafiak önkéntes adományaiból. E kérés teljesítése megtagadtatott, sőt az e célra minden felhívás nélkül több lelkes hazafi által beküldött összeg a rendőrség által lefoglaltatott.

Azon idő bekövetkezése iránti erős hittel, midőn a jótétemény, a segélyezés is a megengedett tények közé fog tartozni, a segély-pénztárt tervezők nem fordultak többé kérelmeikkel a hatóságokhoz. Midőn azonban Bécsben a német írók segélyegylete megalakult, mi kötelezetteknek éreztük magunkat, ismét kísérletet tenni a tervezett segélypénztár létesítésére. Hogy ez a siker megtörténhessék, gr. Dessewffy Emil és Eötvös József báró urak felhívására az alulirt a magyar segélyegylet alapszabályait a bécsi „Concordia" alapszabályainak nyomán, s az egyleti rendszabály értelmében dolgozta ki. A rendőrség által lefoglalt összeg a magyar királyi helytartótanács által visszaadatott, s azon ismeretlen lelkes hazafi vagy honleány, ki a horvátországi szűkölködők javára rendezett sorsjáték első nyereményét nyerte, ezt, (mintegy 12 000 forint érték) a magyar írók segélypénztára alapjára szentelte. Ez adomány és gróf Károlyi István urnák 10 000 frt nagylelkű alapítványa oly tetemes összegre gyarapították a tervezett segélyegylet alapját, hogy annak létesítése lehetővé vált. E körülményhez járult a zsurnalisztika hivatásszerű felhívása, a több laphoz e célra érkezett adakozás. A tervezők időszerű- és szükségesnek találták az egylet létesítésére szükséges lépések megtételét.

Gróf Károlyi István úr meghívására gr. Károlyi György, b. Eötvös József, b. Kemény Zsigmond, Arany János, Csengery Antal, Toldy Ferenc, Lukács Móric, Tóth Lőrinc, Török János urak az alapszabályokat átvizsgálták, s az alakító közgyűlésig az ügy vezetését alulírott (Pompéry) elvállalván, elnökül gr. Károlyi István, alelnökül b. Eötvös József urat kérték fel.

A megállapított alapszabályok az illető hatóságnak bemutattatván, az elnökség, amint a rendes befizetők és alapítók száma az egylet megalakulását lehetségessé teszi, az alakuló közgyűlést egybehívja. Kérjük a t. közönséget, hogy e célra szánt adományaikat t. Szathmáry Lajos pénztárnok úrhoz intézni, s az alapítani óhajtók alapítványaikat, s a segélypénztárhoz havi befizetéssel járulni kívánó tagok e szándékukat az alulírtnál bejelenteni szíveskedjenek.

Pesten, március 3. 1861.

 

 

Az angolkisasszonyok intézete Veszprémben Cz. (1861. 48. 569.)  Rajzunk egy kedves külsejű templomot és kolostort mutat, melyet Ranolder János veszprémi püspök úr székvárosában, Veszprémben a női nevelésnek szentelt. Az intézet épülete múlt 1860-ki évben készült el, amidőn a Pesten és Balassagyarmaton működő angolkisasszonyok rendjének adatott át, s az iskola, valamint a nevelőintézet, ugyanazon évi október hónapban nyittatott meg. A tanintézet, négy osztályt képező iskolái nyilvánosak, mérsékelt tandíj mellett, (míg a keresztyén szeretetről nevezett paulai sz. Vincze-szerzetbeli szüzeknél valamint eddig, úgy ezentúl is ingyen nyerhetni oktatást). A nevelésbe is fogadtatnak fel leánykák, azon biztosítás mellett, hogy ott valódi keresztény nevelésben részesülnek, s édes anyai gonddal és szeretettel őrködnek felettük. A tanítást 10 angolkisasszony eszközli, és pedig olyanok, kik részint St.-Pölten-ben, részint Pesten már több év óta elismeréssel működtek e pályán, főnöknő pedig a tapasztalt. Pirnstill Teréz kisasszony.

 

 

 

Az angolkisasszonyok intézete Veszprémben

 

A felügyeletet magának tartotta fenn. Egészségi tekintetben is e nevelőintézet tökéletesen megfelel céljának, miután Veszprémnek jó hegyi levegője és vize van, az intézeti épület pedig emelkedettebb helyen állván, helyiségei szárazak, világosak, tiszták. Kényelemre rendezték; közvetlenül az épület mellett terül el egyrészt gyümölcsössel és veteményessel beültetett szép angol kert, hol a leánykák kellemesen és háborítatlan csendben töltik szünóráikat

A tannyelv az intézetben a magyar. Hogy pedig ez nem az október 20-iki diploma következtében történik, hanem az alapító által már azelőtt is így volt meghatározva, mutatja azon körülmény, hogy a múlt évi szept. 1-jén nyomtatásban megjelent program is a magyart mondja tannyelvnek. A többi tantárgyak ugyanazok, melyek minden, magasabb műveltségre törekvő, hasonló intézetekben taníttatnak, itt azonban arról is gondoskodva van, hogy a növendékek női kézimunkák címe alatt ne csak az úgynevezett fényűzési munkákat, hanem az ingvarrást, ruhakészítést is megtanulják. Valamint hogy a háztartási foglalkozásokban szintén kellő ismereteket szerezzenek maguknak. Rajz, festészet, tánc, zongora és ének rendkívüli tantárgyak. Az utóbbiakra nézve sikerült az európai hírben álló Caradori művészpárt megnyerni.

 

*

 

Az angolkisasszonyok szerzetesrend, katolikus, pápai jogú női szerzetes intézmény. Hivatása: oktatás-nevelés. A rend 1989-ben éledt újjá, amikor november 19-én 4 nővér az üres Pilisszentlászlói plébánián megkezdte a közösségi életet. 1990-ben a rendnek 138 tagja volt. Létszámuk lassan csökken,2009-ben három városban (Eger, Kecskemét, Veszprém) volt 8 osztályos leánygimnáziumuk és kollégiumuk.

A veszprémi angolkisasszonyok Sancta Maria Intézetének története

 

 

A magyar képzőművészeti-társulat (1862. 5. 56.) E társulat célja a magyar művészetet, annak kifejlődését és felvirágozását előmozdítani, a szegény sorsú tehetségesebb művészeket segélyezni, és a sors csapása által ínségbe jutottakat gyámolítani. Amily életkérdés volt a m. t. Akadémia megalapítása a honi irodalom és tudomány felvirágoztatására: ép oly lényeges szükség a magyar művészetre nézve egy ily pártoló intézet. Még festészeti akadémiával sem bír a magyar; s szegények vagyunk a művészetet pártoló intézetekben.

  1861 március 28-án tartott közgyűlésen az alapszabályokat meghatározták, a pártfogó, elnök és igazgatóság megválasztatott. Az igazgatóság első ülésében elrendelte a program s részvény- aláírási ívek szétküldetését. Az alapszabály főbb pontjai: Pályadíjak kitűzése; könyvkiadás; kiállítás; tagok; szervezet; pénzalap.

 

 

Boszorkányperek a XVIII. századból.  Pataky Ferencz (1862. 35. 416.) (Deés Város levéltárából).

Az 1723. szeptember 24-én szerkesztett tanácsi jegyzőkönyvből: Szaniszló Borbála ellen boszorkánysággal véghezvitt több rendbéli tselekedeteiért: ha azon Fatensek kőzzül legalább heten a fejére esküszik, tűzzel meg égettessék, ha pedig heten reá nem esküsznek vízbe próbáltassék meg, ha a vízbe lemégyen, és vizet hoz ki a szájában, simpliciter absolvaltassék, ha vizet nem hoz úgy is meg haljon. A vízbe való próbának effectuálására ki neveztetnek Dadái József és Zabolai István. Mint hogy Szaniszló Borbála asszonynak senki fejére nem esküdt, a vízen meg próbáltatott, vizet hozott ki a szájában, nem tsak egyszer, hanem többször is, absolváltassék simpliciter (felmentve)…

 

  *

Minthogy Bálás Jánosné Susánna tulajdon gyermekeinek szájuk vallomásából constál, hogy annyok nem tiszta személy, már ezelőtt régéi meg érdemlette volna, hogy megégessék,  azért ítéltetett, hogy minden elkövethető próbák alá vettessék, elsőben feje vétessék, azután teste tűzzel meg égettessék.

*

Mészáros Mária Simon Gergelyné ellen magának hites Férjének relatiojából constal boszorkánysága, amidőn keservesen panaszolta, hogy a felesége nyilvánvaló boszorkány, nem tudja mit tsináljon vélle, mert csak azon veszi észre oda lesz éjszakának idején az ágyból mellőle, sokszor hajnal felé lucskosan jön haza, azután sokakat fenyegetett, félszegséget, halált okozott, tehát minden elkövethető próbák alá vettessék, elsőben feje vétessék, azután teste tűzbe meg égettessék.

A meg égetendő Boszorkányok exequaltatására rendeltetnek assessor Bonis János, Ferentzi István senator, Musnai József executor (végrehajtó)…

 

 

 

Hogyan egyesítsük a honi dalárdákat (1862. 39. 465.)  Halász Józsefnek a Vas. Újságban is megjelent felszólítására, mely a budapesti dalárda-egylet elnökét a honi dalárdák egyesítésére hívja fel, előforduló alkalmakkor, a felhívott elnök, Thill Ferdinánd, a terv kivitelét a „Zenészeti Lapokban" hasznosnak és célszerűnek jelentvén ki, az eredmény elérésére következőket tart szükségeseknek:

1-ör. Minden honi dalárdaegylet, mely részt akar venni az évenkénti országos énekelőadásokban, előlegesen jelentse be magát a pest budai középponti egyletnek, meghatározván működő tagjainak s azok közt a különböző fajú énekesek számát, minőségét.

2-or. Minden dalárda részéről beküldendők lennének egy példányban azon karénekek, dalok, melyeket előadni szoktak. Amelyek nyomtatásban léteznek, azoknak csak címei küldendők be. 3-or. Szükséges volna, hogy a központi egylet, szakértők s zenetekintélyekből egy bizottmányt nevezne ki, mely megvizsgálná a beküldött dalok, énekek minőségét, azokból a jobbakat kiválasztaná. Az összes dalárdák pártfogása mellett kinyomatván, minden dalárdának legalább, két példányban megküldené.

 4-er. A központi bizottmány azon lenne, hogy minden évben a már meglevő magyar eredeti kardalokat s népdalokat újakkal szaporítaná, részint pályadíjak kitűzése, részint pedig azáltal, hogy saját kebeléből egy kisebb bizottmányt nevezne ki, melynek feladata lenne, időnkint legszebb népdalainkat férfikarokra alkalmazni.

5-ör. A kinyomandó darabokban pontosan meg lenne határozva a hangnem s időmérték, s csak aszerint lennének aztán azok a honi dalárdák által betanulandók. A vidéki egyletek is erejükhöz képest szaporíthatnák, évenként kitűzendő pályaművek által. Mert virágzásnak indult honi zenénket semmi által sem emelhetjük, terjeszthetjük úgy, mint a dalárdák sokoldalú működései által. A magyar kardalok betanulásánál, különös gond lenne fordítandó, az előadási modorra, a finom árnyalatokra s az időmértékre aszerint, amint azok a kinyomandó s a központi egylet által meghatározandó példányokban jelezve lennének, hogy így a közös előadások igazgatója aztán ne a részletek betanítására, de egyedül csak az egész összhatására fordíthatná az időt, s főgondját."

 

 

A magyar iparosok köréből (1863.  29. 258.)  (Egy pipafaragó magyar művész Bécsben.) Legkedvesebb foglalkozásuk közé tartozik, a szellemi tehetségeket és szak ügyességet felkeresni, bemutatni és méltányolni. Hogy ennek gyakran a legkedvezőbb sikere volt, erre nézve számos példát idézhetnénk évtizedes pályánk eseményeiből.  Olvasóink talán emlékezni fognak, hogy a múlt tél folytán a Bécsben lakó nagyszámú jeles magyar művészekről s mesteremberekről emlékeztünk, kik bármint vágynának is haza jönni, s itt élni művészetük s ügyességük keresményé után: ezt a viszonyok hatalmánál fogva nem tehetik. Azon keresetre, a mit Bécsben találnak, Pesten nem számíthatnak; miután a pénzt költő magyar úri rend hozzá van szokva, ott keresni inkább művészi vágyainak tárgyait.

Ezúttal a pipafaragó művészre, vagy tajt-szobrászra hívjuk fel a közönség figyelmét, ki Bécsben az illető körökben a legjobb hitellel bír s bizonyosan már itthon is sokan birtokában vannak az ő műveinek, anélkül, hogy művész nevéről tudomásuk volna.

E derék tajt-szobrász neve Balogh Gyula. Szakmájára nézve eredetileg esztergályos. Magánszorgalma s a természettől nyert tehetségei folytán oda képezte ki magát, hogy sok akadémiát végzett szobrász felett is diadalokat aratott. Már az 1856-ki párisi műkiállításon arany-érmet nyertek művei, persze nem neki, hanem — másnak főnökének, ki sokáig készíttetett vele sajátságos formájú s a kivitelben roppant nehézségű pipákat anélkül, hogy ő maga csak sejtette volna is, mely célból készíti azokat. Akart ugyan ő maga is saját neve alatt ama kiállításra valamit készíteni, de ehhez pénz és idő kívántatik, amivel a mindennapi keresetére rászorult művészünk nem rendelkezhetett. Azt is megtette, hogy felszólított némely nevezetesebb hazafiakat egy kis segélyáldozatra, hogy egy-egy nagyobb műben mutathassa ki tehetségét, de az uraktól rendesen azon választ kapta, „hogy a méltóságos urat már sokan megcsalták." Vissza kellett tehát mennie azon műhelyekbe, a hol már 10 —15 év óta hajtja a hasznot főnökei számára, ismeretlenül, szerény elvonultságban, s még szerényebb díjazással.

Úgy halljuk, most az a szándéka, hogy egy nagyobbszerű pipát, A „Hunyadi-ház diadalünnepét" faragja ki, hogy e művével a közelebbi párisi és bécsi kiállításokon lépjen fel. De ez is természetesen csak akkor létesülhet, ha pénz és idő tekintetében függetlenebb állásra vergődhetnék. Szívünkből óhajtjuk, hogy ez mielőbb megtörténhessék.

 

 

 

A főrangú magyar hölgyek tárlata Bécsben (1864. 17. 159.) E hó 14-én nyílt meg Bécsben azon műtárlat, melyet az ottani főrangú magyar hölgyek a hazai szűkölködők javára régi műkincsekből rendeztek. A tárlat mind az Ízletes berendezés, mind a kiállított tárgyak gazdagságánál, jelességénél fogva nagy figyelmet keltett a birodalmi fővárosban.

Az első termet az ékszerek foglalják el, s benne első helyen látjuk a Császárné Ö Felsége által átengedett ékszert, mely sz. Gizellától 1010-ből való. Itt van kiállítva Mátyás király gyöngyökkel kirakott ezüst nyakfodra és forgója…Egy drágakövekbe foglalt kócsagforgó, melyen nem a gyöngyök és drágakövek, hanem a kócsagtoll nevezetes, mint rendkívüli ritkaság. Második a fegyverterem, melyet gr. Zichy Edmund rendezett be. Három fél oszlopon áll Széchenyi bronz mellszobra Gassertől, mellette jobbról a serleg, melyet a pesti kaszinónak ajándékozott, s balról egy hasonló remekmű, melyet az első magyar lóverseny alkalmával jutalmul adott… Széchenyi mellszobrától oldalt függ Rákóczy eredeti arcképe, Kopetzky által festve. Sok hazai és külföldi hős fegyvere között ott van Báthory István kardja (1571), János király mente kötője, Báthory András bíbornok fejedelem kardja, Tököli Imre fejedelem pompás törzskönyve, Kemény János disz szelencéje, Apaffi Mihály ostáblája (játékhoz használt tábla. G.). Samyl kardja, melyet Paskiewics herceg vett el tőle, Ypsilanti kardja és puskája, melyet Széchenyi István grófnak ajándékozott…

Harmadik a képtár, mely 78 művet foglal magában, a németalföldi, olasz és francia iskola, legjelesebb tagjaitól. Az eszményi képek közt Gallait Lajos „Delilá"-ja tesz legmélyebb hatást, Meier bácskai hazánkfia tulajdona. A gr. Nákóné által festett „Czigány-leány"érdemel figyelmet, és művészi kivitelre nézve Markó négy tájképe. Mátyás király egykorú arcképe, Bécsújhely város tulajdona. Kitűnik két arckép a magyar Kopetzky Ferencztől: egyik I. Rákóczy Györgyé, a másik magát a nagy festőt ábrázolja. E hó 14-én, mint a megnyitás napján 2000, 15-én 1900, 16-án 3800, 17-én 1400, 18-án 1600 ft. jött be. 19-én délután már fölment az egész összeg 12 000 ft-ra, így e műtárlat lelkes rendezői szép sikerrel fáradoztak az ínséggel küzdők szenvedéseinek enyhítésében.

 

 

 

Magyar cigányok Berlin vidékén. ( 1864. 51. 552.) Hová nem vetődik el ez a nyughatatlan, őrökké kóbor faj. Ki hinné, hogy északi Németország távoli vidékein, a civilizációjukra büszke poroszok fővárosának kapui közelében tanyát verhet a nomád ivadék? Azt hinnők, hogy legfeljebb csak a mi néptelen, lakatlan nagy pusztáinkon, ázsiai egyszerűségű falvaink határaiban meri magát egészen természetes, ruházatlan állapotában mutatni. A berliniek a porosz főváros számos polgárával együtt seregesen mentek bámulni azt a cigány-karavánt, mely nem régiben, a jó ég tudja, Magyarország melyik sarkából s minő utakon vergődött egészen a berlini vámsorompókig.  A német művészek azt írták, hogy ritka élvezet volt rajok nézve e karcsú, izmos testalkatok, ez olajszín barna arcbőr, e magas homlokok s mélyen fekvő, fekete szemek, a fénylő fekete, dús haj és szakáll, s a vakítóan fehér fogak szemlélete. Mind ez elbájolta a német művészeket.

A cigány-romantikát épp úgy feltalálhatni az angol Scott Walter, a francia Hugó Viktor regényeiben, mint Murillo és Delacroix festményeiben, Béranger, Lenau és Geibel költeményeiben.

Elmondják róluk, hogy vajdáik több ízben bementek Berlinbe is, s bérkocsikon vitették magukat a város utcáin végig, mégpedig teljes díszöltözeteikben, hogy szégyent ne valljanak. Mondják, hogy audienciát kértek az osztrák követnél, de nem kaphattak, inkább a hatóságok intézkedései folytán, meg kellett fordítaniuk a rudat, mert szépen „haza felé" utasították őket.

 

 

A párisi magyar egylet (1865. 4. 43.) Paris, jan. 9. 1865. Alapszabályaink a jegyző kötelességei közt megemlítik, hogy minden évnegyed végén közölje a hazai lapokban az egylet állását. Egy negyedéve, hogy egyletünk keletkezett, s így már lehet szerencsém, annak egy negyedéves működését felmutatni. Még egyszer megemlítjük kitűzött célunkat, ugyanis szemünk előtt tartjuk: „segíteni a szükségben levő honfiakat, összetartani a francia világvárosban a magyarokat minden valláskülönbség nélkül, olvasó-termet, könyvtárt s minden más, az emberi szellem művelésére alkalmas eszközöket mindnyájunknak rendelkezésére adni, e végre aláírás, részvények és adományokból pénztárt alkotni."

Menynyire tettünk eleget az első pontnak: a segélyezést illetőleg, azt következő adatok mutatják: 50 frankot adtunk kölcsönkép a társaság tagjainak s 20 frankot ajándékkép azoknak, kiket sorsuk tovább szólított tőlünk az idegen föld idegen népe közt. Ha ezek szerint, még fiatal erőnkhöz képest csak csekély mértékben adhatjuk is a pénzt, ha anyagilag nem segíthetünk is még valami gazdagon, azért bárkin könnyítve van, ki közénk jő, mert nagy a száma oly barátoknak, kik tárt karokkal fogadva ismerőseiket, velük szívesen osztoznak. Így különösen az összetartás azon eszköz, mely által legtöbbet tettünk eddig, amelynek már is annyian köszönhetik Parisban jóllétüket.

Főképp az olvasóterem azon delej, mely bennünket egy helyre vonz. Ott jövünk össze minden este, olvassuk buzgó áhítattal hazánk lapjait, mint az édes szülőjétől messze elszakadt gyermek annak kedves leveleit. Könyvtárunk is gyarapodik, de vajmi lassan! Hiába, nem telik a kasszából, melyet minden idegen befolyás nélkül az 50 részvényes tag havidíja (1 frank 25 c.) alkotott, s mely a kikölcsönzött összeggel együtt 143 frank. Szellemi eszközeink szaporításában egyes jótétemények is jöttek segítségünkre. Ocsváry Ede úr 8 kötet könyvvel gyarapította könyvtárunkat, s a „Pester Lloyd" és „Sürgöny" szerkesztői lapjaik egy-egy példányával szövetkeznek „Koszorú," „Vasárnapi Újság" és „Magyar Sajtó" című lapjainkhoz.

Az évnegyedes nagygyűlésen elnökünk Litsner Ottó úr leköszöntével Szilády János tanár urat választók. De ő is fontos teendőit és azon körülményt, hogy nem lehet köztünk hosszabb ideig, hozván fel okul, megköszönte a társaság bizalmát és visszavonult. A második választás Vásárhelyi Imre orvos úrra esett, ki azt el is fogadta.

Boulevard Beaumarchais No. 60. Café des terrasses. Grosch Pál; jegyző, az egylet nevében.

 

 

A pesti Lloyd-társulat (Weiszkircher Károly arcképével) W (1865. 26. 317.) Weiszkircher Károly 1852-től tevékeny részt vett mind a Lloyd-társulat szervezésében, mind az ez által alapított gabonacsarnok létrehozásában. A Lloyd-társulat gabonacsarnokában összpontosította, s szabályozta a gabonaüzletet, s ez által a kereskedés rendezésére nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban hathatós befolyást gyakorolt. Tetemes áldozatába kerül a gabonacsarnok fenntartása s az újonnan alakított áru- és érték-börze anyagi támogatása is, mely utóbbi intézmény jelen napjainkban már életszükséggé vált, s melynek létezését legnagyobb részben szintén a Lloyd társulatnak köszönhetjük.

 

a

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 







 

 

 

A pesti kereskedelmi testület épülete. A pesti Lloyd társulat szállása

 

A pesti Lloyd-társulat a kereskedelmi testület házában tartja szállását. Ez is egyike Pest csinosabb épületeinek s főhomlokzatával a Lánchíd tér egyik oldalát képezi, átellenében a Magyar Tudományos Akadémia palotája. 1848 előtt s még utána is néhány évig itt tartotta szállását a nemzeti kaszinó. A szállás legnevezetesebb része a szép nagy terem, mely táncvigalmakra, hangversenyekre, közlakomákra igen gyakran vétetett igénybe. Sőt 1861-ben itt tartotta üléseit a magyar felsőház is.

 

*

1914-ben és 1919-ben terv született a Lloyd-palota elbontásáról, hogy a helyén egy még hatalmasabb házat építhessenek a Trieszti Általános Biztosító Társulat részére. Az első világháború kirobbanása meghiúsította. A második világháborúban az akkor már 115 éves épület súlyosan megsérült. 1948-ban a tűrhető állapotú homlokzat ellenére döntés született a lebontásáról. A sokáig üresen álló telken 1979 decemberétől 1982 márciusáig tartó építkezés során nyert formát a Zalaváry Lajos tervezte Atrium Hyat.

 

 

Fogyasztók egylete Pozsonyban (1866. 15. 179.) D. J. A fogyasztók egylete 149 taggal múlt hó 4-én tartott alakító közgyűlésen végre létrejött.  F. hó 3 kán működését megkezdte, amennyiben az egyletbeli tagok élelmi és iparbeli cikkeiket azon naptól fogva 5%-kal olcsóbban veszik, mint mások. Az e célra ajánlataikkal jelentkezett kereskedők és iparosok a fogyasztóktól ideiglenesen, a társulat által kibocsátott 1 ft-os, 5 és 10 kr-ás jegyekkel elégíttetnek ki. Levonják a felajánlott százalékot, mely az ajánlat szerint különböző, de az 5 % -ot mindenkor meghaladja. Az így felszaporodott tőkéből később maga a társulat fog angol mód szerint raktárt állítani s saját cikkeit árusítani.

Hogy ez nem hiú remény, kitűnik a létező példákból. Angol ország hol a társulási szellem elhatott a nép legalsóbb rétegeibe, a munkások által részvényeken — melyek legtöbbje a 12 ft-ot nem haladja meg — alapított 32 gyárat mutathat fel, most ezen gyárak 12 000 000 ft-ot képviselnek, és évenként 40—50 százalékot adnak a részvényeseknek.

Az első fogyasztási egylet 1843-ban Rochdaleban Manchester mellett gyapotszövőkből alakult, kik ez által mintegy társulati és anyagi létük emelésére törekedtek. Minden tag hetenként 6, később 9 kr-t tartozott az egyleti pénztárba fizetni, ez oly kevés volt, hogy az első évben tőkéjük alig ment 336 ft-ra, mégis büszkén nevezték el magokat „Rochdali úttörőknek." Ez a társulat mint segélyző egylet működött, és 5% mellett a tagok kölcsönben részesültek. 1846-ban az egylet már húst kezdett árulni. 1855-ben tulajdon gyapotszövő gyárat alapított, melynek tőkéje jelenleg 800 000 ft. Ebből legújabban, még egy házépítő fiókegylet nőtte ki magát, mely 50 házat épített már a munkások számára, és 600 000 ft. tőkét képvisel. Ezen eleinte jelentéktelennek tetető egylet jelenleg 3 millió ft tőkéről rendelkezik

A Pozsonyban alakult fogyasztók egylete eddig főképp hivatalnokokból áll fenn, kik az árak ingadozását leginkább megérzik. Csekély fizetésük mellett a fogyasztási cikkek áremelkedését olykor nem képesek fedezni s így adósságba, végre nyomorba süllyednek; míg a kereskedő az ázsió (árkülönbség) emelkedését igen ügyesen fel tudja használni, a fogyasztók hátrányára.

 

 

A babiloni zsidók. Sámi Lajos (1868. 136.) FIillében, mely a hajdani Babilon déli negyedére van építve, mai nap is laknak zsidók. Benjámin de Tudela, mikor itt utazott, még 10 000 zsidó népességet talált. Jelenleg az 5000-et nem haladja meg, a mi Hillé összes lakosságának épen egy harmadát teszi. Minden hagyomány oda mutat, hogy ezek a zsidók a Nabukodonozortól deportáltak egyenes utódai. Megtöltötték Babilon városait, s később ott maradtak. Egy részük saját hasznuk érdekében, más részük pedig Esdrás* és Ezékiel próféták sírjaiért, melyek szent földdé teszik Káldeát előttük. Nemcsak épen Hillében, hanem Babilon minden vidékén laknak zsidók szétszórva, kiket a próféták sírjai minden évben összegyűjtenek a közös tiszteletre. Ilyenkor aztán mindenfelé zsidó karavánokra talál az utazó, melyek Esdrás próféta sírjához igyekeznek, mely a Bagdadból Bassorába vezető ut mellett fekszik a Tigris bal partján..

A nők nagyobb részét oly természeti előny különbözteti meg, mely a férfi nemnél ritkán volt feltalálható. Voltak fiatal lányok, akiknek szépsége önkénytelenül a bibliai összehasonlításokat juttatja eszünkbe a jerikói rózsákkal, és voltak tisztességes korú matrónák, akik egy kissé hasonlíthattak Judithoz.

Az Esdrás próféta sírja, hova A karavánok igyekeztek, igen egyszerű emlék a folyam partján, belsejében a buzgók ajándékaival gazdagon feldíszítve, de kívülről csak úgy nézett ki, mint akármelyik szegény muzulmán ziaret (kápolna). Ezékiel egészen más szabású próféta, mint a jámbor Esdrás, de nem is mennek oly sokan az ő sírjához, mely Keflben van, részint azért, mivel oda gőzös nem jár, részint pedig, mivel Ezékiel nem a boldog napok jövendőmondója volt, mint Esdrás."

 

*Esdrás könyve leírja Cirusz rendeletét, hogy visszaengedi a fogvatartott zsidó népet Babilonból. wiki.

 

 

A berlini magyar egylet. Antal Gábor (1868. 28. 334.) Berlin, június 30-án. Legtöbb külföldi magyar egyleteinket az 1848-49-ik évi szabadságharc szomorú kimenetele miatt külföldre menekülni kényszerült honfitársaink alapították, és lettek azok egy részről a hazától távol levőknek szívesen látogatott gyülekező helyeivé, hol egymást vigasztalták, közös erővel segítették. Hol az édes nemzeti nyelvet hallhatták, azon egymással beszélhettek; másrészről a magyar névnek és nemzetiségnek kisebb-nagyobb körben ismertetőivé. Majd csaknem egyedül a berlini magyar egyletet nevezhetjük, mely már ezen idő előtt, jelesen 1846-ik évben, több az időben itt lakó és tartózkodó hazánkfia közreműködésével megalakult, és a mely az ezen idő óta idevándorolt hazánkfiainak tanáccsal, útmutatással, sőt sok esetben pénzsegéllyel is szolgált.

Van jelenleg az egyletnek 47 tagja, névszerinti I. Letelepült polgárok:…II. Egyetemi tanulók:…III. Ideiglenesen itt tartózkodó iparosok:…

Az egylet járatja a „Vasárnapi Újság"-ot és „Politikai Újdonságok"-at, a „Munkások Újságát" kapja a t. szerkesztő és kiadó urak ajándékából. Az egylet összejövetelei hetenként egyszer, hétfőn este tartatnak a Dornhofsplatz Nr. 38 alatti kávéházban, melynek egyszerű, részünkre elkülönített részének Magyarország és Erdély keretbe foglalt címerei, Buda-Pest tájképe és Reményi Edének saját maga által ajándékozott arcképe adják némileg a nemzeti jelleget.

 

 

 

Szemere a franciákról (1869. 28. 382.)…E nép most is a világ első nemzetének, a haladás fáklyásának, az emberiség vezérének, civilizáció elöljárójának nevezi magát. Ha süllyedése nagy gyávaságra mutat, azt csak szemtelensége haladja felül. Ha tűrne hallgatva, ha nyögne láncai közt, ha fogolyként megalázná magát, szívünkből szánnánk. Ő, mint hős beszél, ő mint vezér lép fel, ő, a rab népeknek szabadságot ígér, ő francia eszmékről, francia szellemi túlnyomóságról szól. Annyiban igazsága van, hogy a legtöbb nemzetek rabok, ily értelemben ő a vezér. Végig tekintek nemzeti életén, és nincs annak egy ágacskája som, melyben szabadságát megőrizte volna.

Kiszámíthatatlan azon szellemi kincs, mi az elmékben elásva marad, s e rabságban ez a legnagyobb veszteség. Mint az összerakott farakás, mely nem lángol, de füstöl, s szénné ég, olyan e nemzet. Még folyóiratokat sem szabad alapítani, sem kötetes könyveket írni. Proudhon legújabb munkája a franciáról, 2 kiadást ért, neve azonban a címlapra nem tétetett, ez 3 évig tartott, mióta a neve ott áll.

E népben nincs más szenvedély, mint: élvezni és szerezni pénzt. Tűrni nem tud, várni nem bír, ellenállni s akarni nem mer. E népből a polgári bátorság s a kötelesség érzete egészen hiányzik…A legnagyobb hunyászkodás uralkodik, a legfinomabb szenzualizmus és legalávalóbb nyerészkedés. Ez ország egy nagy börze, tele csalókkal. Rothschild embere milliókkal szökik el. A bankárok sorban ülik a fenyítőtörvényszék padjait. A vállalatok nyakra-főre buknak, a szenátorok, tábornokok, miniszterek mind üzérkednek…Jelszavuk: aprés nous le déluge (utánam a vízözön). Ennek folytában nem kímélve semmit, s a jövendőre nem számítva, nagy dolgokat is hajtanak végre. A Louvre, új utcák, új bulvárok, új piacok, új séták, ezek érdemek, mik meg fognak maradni, ha Napóleon nem biggyesztené is föl a Louvre minden négyszöglábnyi helyére az N-betűt, s ha képeit nem küldözné is szét minden községbe s minden közterembe. Ez határtalan és kisszerű hiúságra mutat…

Néhány év óta, egy tized óta, nagy változás ment végbe a franciákon, idegen nyelveket tanulván és utazván. Azelőtt a legműveltebb francia is tele volt előítéletekkel más népek érdeme s hiányai iránt. Más nemzetek története, haladása, irodalma rajok nézve nem létezett, csupán magukat ismerték.

Senki nem tagadja, hogy a francia nemzetnek nagy érdemei vannak, hogy egy és más korban fő szerepet vitt, hogy Európa első nemzetei közül egy, de az minden esetre nevetséges, ha magát legelsőknek hiszi, sőt mi több, önmaga hirdeti. És pedig ezt teszi. Beszél sokat, de keveset érez. Kérdezősködik oly melegnek látszó részvéttel, s válaszodat már nem hallja, másutt, vagy magán jár esze. Azonban kíváncsi, kérdez untalan, ki vagy? Eleinte feleltem ki vagyok, s mi vagyok, de mindig megbántam. Száműzött ne feleljen nekik, hideg kebelre talál náluk. És hogy érezne veled, miután hazádról és dolgairól semmit sem tud?

E népet XIV. Lajos és I. Napóleon rontotta meg. A rendőrség, központosítás és a dicsvágy által. Az első rabbá, a második a szabadságra alkalmatlanná, a harmadik hiúvá tette.

Ilyen a francia nép, legalább a párisi ilyen; nem ismerem a vidékit eléggé, de azt hiszem az jobb, mert a francia fajban sok szollom és józan ész van, s ez a vidékei még romlatlan.

 

*) E közlemény Szemere Bertalan Naplójának sajtó alatt levő 3-dik füzetéből van véve; Szemere ezt 185… havában írta. Néhol nagyon is szubjektív nézetek nyilvánulnak benne, s az hogy az író kedélye a francia abszolutizmus elkeserítő nyomása alatt állt. Szerkesztő.

 

 

 

Az ügyvédekről. K. T. K. (1870. 2. 17.)…Az ügyvédség eredetét szabatos biztossággal kimutatni nem lehet, annyi azonban bizonyos, hogy hatalmas testületté nőtte ki magát, midőn a világnak eszébe jutott, hogy valami nevet kellene c testület tagjainak adni. S elkeresztelték őket Rómában advocatus-nak, holott eredetileg az advocatus-oknak nevezett egyének a vádlott mellett jótálló tanuk voltak. Ez ügyvédeket Rómában „szónok" címmel is megtisztelték. Az ügyvédeket, szerzőnk szerint, a szabadság teremtette. Hol szabadság lakozik, ott kereshetők ügyvédek.

A más ügyét védelmező szónoklat első jelenségeit csakugyan Athénében kell keresnünk. Szintén itt találjuk azokat, kik magukra vállalták, hogy a gyöngébbek kedvéért azok által elmondandó védbeszédet írnak. A Demosthenes maga is irt ilyen védbeszédet Phormio számára. Nevezetes beszédíró volt Antiphon, mert ő volt az első, ki munkájáért kialkudott díjat követelt. Ő volt a munkadíj föltalálója. Találmánya gyorsan elterjedt, s ez időtől fogva az ügyvédi hivatal rendes keresetmód gyanánt tekintetett.

Rómában csak később lehetett az ügyvédség rendes keresetmóddá. Az ügyvédkedést csak azért vállallak el tehetségesebb ifjak, hogy egypár szerencsés szónoklat által utat nyissanak maguknak az államhivatalok elnyerésére.  Amint a perlekedő felek gazdagodtak, s az ügyvédek teendője szaporodott: fáradságuk jutalmát ők is megkívánták.

A római törvénykezés sajátságos alakú volt, s hosszú ideig nem volt szoros értelemben vett törvények által szabályozva. Sokáig, hihetőleg a szájhagyomány volt az egyetlen törvény, melyre hivatkoztak, s egységet inkább a testületi szellem, mint magának a testületnek törvényszerű lényege eredményezett…A Justinianus kódex* a legnagyobb jutalomra érdemesíti az ügyvédeket, s azokat több közteher viseléstől fölmenti. A legnagyobb tisztelet környezi e hivatalt, sőt a közhiedelem szerint maguk a császárok is vállaltak föl ügyeket. A katonákkal egy rangban állottak.

A mai ügyvédeknek nehezebb föladatuk van, mint a hajdankor szóvivőinek. Egy híres ügyvéd mondta: „hogy ha Demosthenes és Cicero oly sokszor jelent volna meg a tárgyaláson, mint én, egyikből sem vált volna nagyhírű Demosthenes és Cicero." Korunk prózaiabb, hogysem a ragyogó szónoklatot követelné, s ma már nevetségessé válnék azon ügyvéd, ki a XVI-ik században a múltból idézte a példák halmazát.

*A Justinianus  (483. – 565.) ideje alatt, az általa kezdeményezett „jogi forradalom” nyomán szerves egysége jött létre a római jognak. A 16. századtól használatos elnevezése Corpus Iuris Civilis. Google

 

 

A moldvai csángókról. Lukács Béla (1870.  25. 306.) …A magyar birodalom határain túl is van egy nép, mely nemcsak rokonszenvünket érdemli meg, de megérdemli kiváló figyelmünket is, mert ugyanazon föld táplálta, s ugyanazon népfajtól szakadt el, melyet mi nevezünk anyánknak. A moldvai csángókról akarunk szólni, kik velünk egy fajt képeznek; s egy ezzel kapcsolatos tárgyról a székely kivándorlásról. Amaz fajunk szaporítása s nemzetiségünk erősbítése, ez fajunk apadása szempontjából bír fontossággal.

Miként lehetne a Moldvában lakó, s tekintélyes kompakt egészet képző csángókat megmenteni a románosítástól, s miként lehetne azok által is a magyar elem szaporítását elérni? Moldva- és Oláh országban oly hatalmas magyar elem létezik, mely minden tekintetben felülmúlja a magyar birodalomban lakó oláh elemet.  Az az elem ott fogékonyabb, imponálóbb s életképesebb, mint ez itt hazánkban. A magyar elem ott nemzetisége szempontjából nem lép föl követelőleg, holott hazánkban az oláhok nemzetiségi arroganciája már alig ismer féket. Az oláh kormány az ott levő magyar nemzetiség irányában, mely aránylag ott túlnyomóbb súlyú, mint az oláh nemzetiség Magyarország területén koránt sincs azon elismeréssel és figyelemmel, mint a melyben Magyarországon a nem magyar nemzetiségűek részesülnek. Az oláh kormány következetesen törekszik a magyar elemek románosítására…A hitoktatás, lelkipásztorkodás olasz papok kezében van. Ezek nem értik a nép nyelvét, nem is tanulják meg köztük, s a nép közt nincs meg legtávolabbról sem az a benső viszony, mely a vallás által összeköt népet és papot. A római hittérítési missió küld ide papokat, s ezek kész és alkalmas eszközei a csángók el-oláhosításának. Semmi magasabb érdek nem vezeti e haszonleső papokat, mint a gazdag parókiák kizsákmányolása.

Moldva- s Oláh ország előbb, mint Havasalföld külön katolikus püspökséggel bírt, mely a legkésőbbi időkig is szellemi s érdekkapcsolatban állt a magyar korona által kinevezett magyar katolikus püspöki karral. A milkoviai püspökség*, egy külön független egyházat képezett, mely a hit kapcsolatában, a magyarul imádkozók nemzetiségének is egyik hatalmas támasza volt…Az oláh kormány, melyet liberalizmussal és türelmességgel nem lehet vádolni, korán felismerte a nagy akadályt, mely nemzetiségi aspirációira nézve fekszik abban, ha a csángók a hit kapcsolata által egyszersmind fajuk, nyelvük s nemzetiségük megóvására is hatalmas tényezőt találnak papjaikban. Így zárták ki a magyarországi katolikus befolyást, s így helyeztetett e nép fölött a lelkipásztorkodás a római misszió kezébe, melyben a magyar nemzetiség irányában bizonyos buzgólkodást, és képességet még a legnagyobb rosszakarat sem lelhet föl. Ellenkezőleg, ez a római missió, olasz papjai által a románosításnak egyik leghatalmasabb eszköze.

Mi részünkről elméletileg helyesnek, de a gyakorlatban kivihetetlennek tartjuk a csereszerződést. Első s legalkalmasabb eszköz nézetünk szerint a csángók nemzetiségének megóvására vonatkozólag, a magyar katolikus és protestáns misszió erélyes, buzgó működése, és anyagi s szellemi támogatása a magyarországi protestáns és katolikus hitfelekezet által.

 

*Milkov püspöki székhely a fogarasi havasok tövénél kifolyó Olt közelében, a kis Milkov vize mellett feküdt.

 

 

A poroszok Versailles-ban (1870. 50. 644.) Képzelték-e valaha Versailles fejedelmi parkjának gyönyörű szökőkútjai, hogy lesz idő, mikor vígan szökellő vízsugaraik egy idegen, hódító király és dölyfös kísérete gyönyörködtetésére fognak játszadozni a ragyogó nap fényében! S pedig e nem remélt esemény most másodszor történik meg velők. Franciaország földjét ismét idegen hódító tapodja, s világhírű fővárosát megint az elfoglalás veszélye fenyegeti. A Bourbonok és a második császárság büszke fejedelmi lakját Versailles-ban hívatlan vendégek tartják megszállva, kiknek, fájdalom! eddig még sehogy sem sikerült ajtót mutatni. A selyemmel és bársonnyal díszített fényes termekben a szövetséges német hadak katonái hullámzanak föl a alá, nem valami túlságos kegyelettel viseltetvén a francia dinasztiák minden lépten-nyomon előcsillámló gazdag emlékei iránt. A nagyszerű udvari pompa és disz tovatűnt, a sima képű s még simább szavú hajlongó udvaroncok tarka-barka serege világgá széledt, és helyüket durva, zordon harcosok foglalták el.

A versailles-i városház előtt élelmet vásárló porosz katonáknak nem nagy örömére szolgál az első havat látni s érezni, amint lassanként a tájat elborítja, s hideg pelyheit szemeik közé csapkodja,, mert jól tudják, hogy az ősfejedelmi lak termei nem képesek mindnyájukat elszállásolni, vagy ha talán elszállásolhatnák is, de a hidegtől a cifra termek sem védhetik meg őket. Már pedig tüzelő szert annyi tömérdek ember számára teljes lehetetlenség előteremteni. Az ostromolt Paris hatalmas erődéiből kapnak ugyan egy kis tüzet néha, de abban meg nem nagy köszönet van. Aztán meg telire véglegesen berendezkedni sem tartják érdemesnek, mert legnagyobb részüknek oda künn kell ázni, fázni s éjszakázni az előőrsökön, és ügyelni nehogy a párizsiak véletlenül látogatásra jöjjenek hozzájuk, aminek még az a kellemetlen következménye is lehetne, hogy a franciák merő-udvariatlanságból még ki találnák zavarni nem igen nyugalmas téli tanyáikból. Annyi bizonyos, hogy a német sógorok szívesebben sétálgatnának Versailles tündéri kertjeiben és ragyogó termőiben egy kissé más, kedvezőbb körülmények között.

 

 

 

Török igazságszolgáltatás. Erődi Béla  (1871. 2. 17.) A törökök nagyon hírhedtek gyors és leleményes igazságszolgáltatásuk miatt.  Míg nálunk még a legcsekélyebb ügy kifürkészése is hónapokat, sőt éveket vesz igénybe, s az azt tárgyazó iratok végtelen halmazra nevekednek: addig a törökök az ezredik pert sem foglalják papírra, s bármily bonyodalmas ügy elintézésére sokszor alig szükséges egy órányi időköz. Hogy aztán az így elhamarkodott ítélet közt mennyi az igazságtalan, azt alig tudnók megmondani…

Konstantinápolyban annyira megkedveltem a török hivatalokat, hogy üres időmet rendeden ott töltöttem, bámulva azon sajátságos életet, mely ott uralkodik. A magas porta (bab ali), a hadügy- (szoraszkiorat), kereskedelmi- (tidzsaret) és pénzügyminisztérium (malié názáreti) folyosói rendesen tele vannak népséggel. Láthatók ott mindenféle furcsábbnál furcsább viseletű törökök és idegenek, férfiak, nők, itt-ott cilinderes európaiakat is láttam. A folyosókon majd minden sarokban étel- és csemegeárusok foglalnak helyet; a fagylalt, serbet és kávéárusok megrakodva készleteikkel benyitnak, azaz: hogy be sem nyitnak a hivatalos szobákba. Csak félrevonják az ajtó nehéz függönyét és ott állnak a legnagyobb hivatalnokok, sőt maguk a miniszterek előtt is; nem kell egy hét előtt audienciát kérniük…

A molla, kinek hivatali állásánál fogva nyáron is bőrrel bélelt hosszú felöltőt és fehér turbánt kell viselnie, a megtestesült törvénykönyv. Tudja a korán minden legapróbb törvénycikkét, s az illető körülménynél a hely megnevezésével együtt azonnal rámondja a delikvens fejére. Neki minden időben és minden esetben készen kell állania tudományával, úgy hogy midőn a panaszló, vádló vagy vádlott kimondja a tényállást, jelen van a kihallgatáson, rövid foglalatban még egyszer elébe ad: a molla azonnal kész az ítéletet az ügyben kimondani..

Ha valami súlyosabb ügy kerül szőnyegre, azt a járási gyűlés (medzslis) elé terjesztik, mely minden csütörtökön szokott tartatni. A nagyobb bűntények felett a szandzsák (zászló-kerület) ítél, még fontosabbakban a vilajet (megye) tanácsát és ítéletét kérik, mely ügyeit Sztambulba, az államtanácshoz (aurai devlet) szokta fellebbezni.

A kivégzés egyszerűségéről és gyorsaságáról már Mikes Kelemen is megemlékezik törökországi leveleiben, de magam is gyakran voltam tanúja Konstantinápolyban. Egy pár zaptiek kikíséri a bűnöst a Galatát és Stambult összekötő hídfőhöz, s az ott megerősített lámpa-karóra egyszerűen felkötik. Ha az illető mohamedán volt, a stambuli oldalra, ha keresztyén vagy zsidó volt, akkor a galatai hídfőre kötik fel. A mellén olvasható a fejére mondott ítélet. Az ily eljárásnak kétségtelenül jó hatása van, de borzalmasságánál fogva inkább elvetendő, mint helyeselhető.

 

 

Angol gyermek-nevelés (1871. 9. 111.) A ki fürdőben vagy más helyen angol gyermeket látott, bizonyosan feltűnt annak piros pozsgás arca, csattanó egészsége. Csaknem szabályul állíthatni fel, hogy kiismerszenek más nemzetbeli gyermekek közül. Csalódik azonban, aki azt hiszi, hogy ez nemzeti előny, vagy az éghajlat s egyéb okok következménye. A gyermekneveléstől van az.

Tehetősebb családokról beszélünk, mert a szegény gyermeke mindenütt szegényes, kivált Angliában, hol az áldott munka gyakran átkos munkává válik az alsóbb osztályoknál. Gyermekszobának (Nursery) mindig tágas, világos szobát választanak, melyet könnyű szellőztetni. Gondosan helyezik el az ágyakat, s a padlót vastag szőnyegekkel terítik be; hogy a gyermek, ha elesik is, ne üsse meg nagyon magát. Az ablakon és a kandalló előtt vasrostély van. A gyermekekkel együtt lakik a száraz dajka. Nem bízzák a gyermeket tapasztalatlan serdülő leányokra, mint nálunk, hanem oly értelmes felnőtt nőkre, kiknek ügyességéről és jó erkölcséről meg vannak győződve.

 A dajka fő figyelmét a bőrápolásra fordítja. Születésétől kezdve fürösztik, mossák, dörzsölik a gyermeket, úgy hogy mikor nagy korában magára hagyatott, már akkor nélkülözhetetlen az rá nézve. Minduntalan változtatják az ágy és ruhaneműt. A ruhának nem szabad szorítani; kerülik a kötelékeket, melyek helyett inkább gombot és kapcsot használnak; nyakban és karban kényelmet keresnek, a harisnyát térden felül kötik meg. Amint a gyermek cseperedik, nagy gondot fordít a dajka járására, beszédére, hajára, fogaira, mely utóbbiak közül irgalom nélkül feláldozzák azokat, amelyek a többi növését vagy szépségét akadályoznák. Gondja van a lábbelire is, melynek a lábhoz illeni kell, de szorítani nem szabad. Asztalnál jól kiszámítják az ülés arányát, a a lábacskát nem engedik lógatni, hanem alkalmas polcra helyezik. A gyermeket annyiszor szabad levegőre viszik, hányszor csak lehet, és ott szabadon ugráltatják s futkároztatják. Étel, lefekvés és felkelés ideje szigorú rendben megy. Eledelük tápláló, édességet nem igen kapnak, hanem annak helyét a gyümölcs pótolja.

Ne hozassanak ám gyermekeik mellé angol dajkákat, hanem keressenek itthon, munkálkodjanak jó magyar dajkák kiképzésén, addig pedig meglevő hiányon segítsenek saját felügyeletük által. Bárhonnan veszik a dajkát, s bármily jót kapjanak, egészen rá ne bízzák gyermeküket, mert jó lehet a szabály, jó lehet a gyakorlat, de legjobb az anya szeme.

 

 

 

A magyarosodási mozgalomhoz (1871. 34. 430.) Napilapjainkban állandó rovatot foglal el

ez a téma. Egy hanggal járul Geguss Dániel váltó-törvényszéki bíró, s a Corpus Juris derék fordítója is. Hazafias költeményt írt Bú-hangok címmel, a római elégiák alakjában, hat szakaszban, mely a szerző egyéb hazafias költeményeivel együtt nem sokára önálló füzetben fog megjelenni. A terjedelmesebb költemény a nemzetiség, honszeretet, anyagi és szellemi emelkedés eszméi körül forog; megrója az idegenszerűség, elsatnyulás fel-feltűnő jelenségeit. Az egyes szakaszok (énekek) gnoma-szerű* apróbb részletekre oszlanak, melyek közt csak a főbb eszmék menete képez kapcsot. Mutatványul néhányat e kisebb gnómákból itt mutatunk be olvasóinknak:

 

…Fényes egedre, hazánk! eddig már bús nap elég voltv

Megrendíteni járt, többször is a zivatar;

És ha veszélyt jelezett, nemesült a honfi szerelme,

A haza sorsa iránt, lelkesedésre hevült.

Ezt az örökségét őseinknek, minden időre

Megszerezi a múlt, dús hagyománya gyanánt.

Lelki erőd mondtam. Hanem a test, hogyha hanyatlik,

Mindenik egyformán rendre hanyatlani fog.

 

*http://www.kislexikon.hu/gnoma_a.html Gnóma. (gör., lat. sententia), olyan mondás, mely egy-egy tapasztalati igazságot v. életelvet velős rövidséggel fejez ki

 

 

 

Németesedés, korcsosodás. I—II. Imre Sándor (1871. 41. 514; 42. 526.) I. E panasz régi, de sohasem volt oly alapos és fontos, mint ma. Midőn a magyar nemzet nyelvének s azzal együtt a nemzetnek elenyésztetését az abszolutizmus tervezte és munkába vette, a nemzet ezer éves alkotmánya s nagy tettek által küzdött függetlensége volt megtámadva, mi ellen írott törvénnyel harcolhattunk. Velünk volt a szabadság Istene s az igazság. Most a szabadság, társadalmi egyenlőség, népek ősi és természetes joga nevében özönlik ellenünk a fensőbb műveltség árja. Csendes, de biztos hatással kezd elbontani bennünket. E mozgalomban nem lesz egy jogunk sem megtámadva, egy törvénycikkünk sem megsértve; a társadalmi szabadság s egyenlőség jogcímén szabad választás illet mindenkit az idegen és a kevésbé művelt (!) hazai nyelv, vagy a műveltség és hazafiság között. Oly körben készül a veszély fejünkre, melyet legkevésbé s e tekintetben épen nem fegyelmez a törvény: a családban, a magán és üzleti életben.

Az arisztokraták néhány rövid év alatt megunták e nyelvet, mely úgyis csak e szegény hazához, s e szegény néphez csatolta s visszatértek áldoznia világpolgárság bálványához. Az előbb úgyis csak kínosan és önmegtagadással beszélt magyar nyelv helyett azt fogadták vissza, mely őket a nagyvilághoz köti: a németet, a franciát. A kormányzatnak egynémely hivataltermében német az ügyviteli nyelv…. Sietnek gyermekeikkel idegen nyelvű iskolákba, idegen szellemű családokba, körökbe, s ezekből, hogy térnek vissza? Igen gyakran elváltozott idegen alakban, affektált mozdulatokkal, jellegtelen korcs beszéddel…

Ki szab morált a jelen időnek? A keresztyén morál — azt mondják — ellensége a társadalom jólétének, vagyonosodásának. Az önmegtagadás embertelen, zsarnoki tan; — az erkölcsi és életbéli egyszerűség: nem a mai művelt időhöz való. Vagyont, rangot nem áldozhatni fel. E meggyőződés nyomozható a társadalom legalsó rétegétől a legfensőbbig. S ha e meggyőződés terjed el és megy át az életbe: természetes, hogy előáll amaz erkölcsi elgyengülés, mely a legnemesebb nézetek mellett sem állhat meg kitartóan.

 Elvesztjük a nemzetünk iránti becsülést, természetes és gyermeteg vonzalmat, s igy szellemileg hozzá tartozni, vele érezni, őt szeretni, érette egész lélekkel munkálni, lassanként megszűnünk. Ha erősek volnánk, úgy tennénk, mint nagy embereink tettek, munkálkodnánk érte. Gyengék vagyunk s gyengeségből szökevényekké, árulókká lettünk.

Most a szabadság, társadalmi egyenlőség, népek ősi és természetes joga nevében özönlik ellenünk a fensőbb műveltség árja; — s csendes, de biztos hatással kezd elbontani bennünket. E mozgalomban nem lesz egy jogunk sem megtámadva, egy törvénycikkünk sem megsértve; a társadalmi szabadság s egyenlőség jogcímén szabad választás illet mindenkit az idegen és a kevésbé művelt (!) hazai nyelv, vagy a műveltség és hazafiság között. Oly körben készül a veszély fejünkre, melyet legkevésbé s e tekintetben épen nem fegyelmez a törvény: a családban, a magán és üzleti életben. A beszéd és nyelv nemzetisége, mint közmondás szerint a gondolatok, vámmentesek, egyéni tetszéstől függők, az országos törvény rendelkezésétől szabadok.

 

II.

A legnemesebb küzdésre vagyunk hivatva. Mert ez nem anyagi erőfeszítéssel, hanem szellemi eszközökkel folytatandó. Minden erőnket igényli; de nem kétségbeejtő. A sokkal kisebb népességű holland, a kedvezőtlenebb helyzetű flamand nép fenntartotta nemzeti nyelvét. A sokkal csekélyebb szellemi értékű, reformáció és irodalmi kincs nélküli oláh nemzetiség nem is gondol arra, hogy nyelvét és nemzetiségét fenn ne tarthassa. De bizony a mi küzdésünk nagy erőfeszítéssel jár.

Nem tarthatni lehetetlennek, hogy e nemzet nem sok időre megszerzi azt az értelmi erőt, ismeret-kincset, mely által szellemileg eléggé függetlenné váljék, idegenek segédkezésére, gyámkodására ne szoruljon. Azon erkölcsi erőt és öntudatot, mely a műveltség elsajátítása mellett is, nyelvének, ősi jellemének fenntartására elég szilárddá teszi. De e végett sokszoros erőkifejtésre, nem fellángoló lelkesedésre, hanem szüntelen munkálkodásra, s komoly elhatározásra van szükség…Nézetem szerint, a fenyegető elkorcsosodás ellen legtöbbet iskoláink tehetnek.

Az iskolák föladata a tudományos képzés. A tudomány vívmányainak megismerése, elsajátítása, vérré változtatása s önálló tudományos munkásságra előkészítés. Minden alaposan tudományos ember, a nyelv és nemzetiség egy őre, felérő egy-egy hadcsapattal. Az anyanyelvet barbár módon, vakon szeretni más dolog, mint a nemzetért nemzeti nyelven kiképződni és a tudományos ismereteket e nyelv mint eszköz által a nemzeti irodalomnak megszerezni, s nemzet tulajdonává tenni.

Egyházunk kiválóan magyar. S ez nem tehetne semmit a nemzeti nyelvért? Egykor azt mondták, hogy a magyar nyelvet ennek lelkészei tartották meg. Ha megtartották egykor, nem tehetnének most érette sokat? Tehetnek a népiskolák által, melyeket ők vezetnek. A lelkipásztor kezeiből az erkölcsi szellemi vezérlet kiesni készül. De az emberi kebel vallásos hajlama örök. Az ember mindenkor hallgatni fog arra, ki az evangélium fenséges tanait neki mély érzéssel és lelki fensőbbséggel hirdeti. A szellemi fensőség vagy tudomány hatálya, sőt uralma sohasem enyészik el, mert az emberi természeten épül. Az erkölcsi nemesség példa-adása mindig vonzó marad. Ha e nagy tulajdonokkal övezi fel magát a lelkipásztor, hatását kétségkívül megtarthatja. Tehet azért is, mi előtte oly szent dolog, nemzetéért, nyelvéért. De mindezekkel nagymértékben kell bírnia, s egész erejét e nagy gondolatnak kell áldoznia.

 

 

 

 

Egyház

 

 

Isten dicsérése az Alpokon. Erdélyi I. Péter. ( 1854. 281.) Piemont és Savoja némely alpesi vidékein, hol a lakosok elszórtan pásztori életet élnek, igen szép és ájtatos szokás uralkodik. A pásztoroknak a társas élet némi pótléka gyanánt szolgál, magánosságukban. Ha a nap szűk völgyeiket elhagyja, s végsugarai már csak alig-alig aranyozzák még be a hegyek örök hólepte tetőit; az a pásztor, kinek kunyhója legmagasabb ponton van, előveszi havasi kürtjét, s mint beszélőcsövön át, kiáltozza: Dicsérjétek az Urat! Minden ott körűibe lakó pásztor, ajtója előtt állva, amint következik, ismétli a szózatot, úgy amint hallja. Így szállong e szózat negyedóráig is szikláról sziklára, mélységről mélységre, a távolabb-távolabb messzeségben, fokonkint inkább meg inkább elhalóan a visszhang: Dicsérjétek az Urat! Ünnepélyes csend áll be a megnémult kürtök utóhangja után, midőn is minden pásztor fedetlen fővel s kegyes áhítattal, térdre omol. S ha végre az éj teljesen elborítja a hegyek völgyeit: akkor újból megszólal a kürt s vallásos megnyugvással jó éjszakát  mond, mire csendesen magányos lakaikba vonulnak a jó pásztorok, kipihenendők magokat a nap fáradalmaitól.

 

 

Az izraeliták új imaháza Pesten (1857. 50. 545) Napjainkban ismét egy kitűnő középülettel szaporodott Pest városa. Maholnap teljesen be lesz végezve a Dohány-utcában, a már messziről figyelmet ébresztő, meglepő alakú új imaháza az izraelitáknak. Hasonlót Európában sem a régibb, sem az újabb korban felmutatni alig képesek…Az építésznek gondot kellé arra fordítania, hogy az imaházzal az izr. községtanács által óhajtott hivatali és tanácskozási termeket is egybekösse. Ezek számára az utcai homlokzat két oldalszárnyának felső emeleteiben nyert alkalmas teret; a két szárny földszinti része átjárásul s előcsarnokul szolgál. Maga az imaház, melynek előrészén 23 ölnyi magas, kúptetőkkel ellátott két torony áll, 28 öl hosszú s 14 öl széles négyszöget képez. Az imaház nem áll szabad, nyílt téren, hanem két szomszéd ház közé szorítva, melyektől két udvar választja el. A két torony közötti főbemenet nyílt, s utóbb a templommal közvetlen összeköttetésben álló csarnokba lép az ember. Innen belátni az ülőhelyekkel fölszerelt, s 20 öl hosszú, 13 öl széles és 13 öl magas imaterem belsejét. Két sor vasoszlop egy fő, s két oldalhajóra osztja e teret.

 

 

Az izraeliták új imaháza Pesten

 

Ugyanezeken az oszlopokon nyugszik a nők számára rendelt kettős karzat s az egész tetőzet. Világosságát e hely részint a két udvarból, részint a tetőn alkalmazott kúpszerű üvegeken át nyeri. A háttérben áll a sanctuarium (szentély), 6 négyszög ölnyi tér, tömör kúppal boltozva, mely szintén felülről kapja a világosságot. Itt van a szent Thora tekercsek (tízparancsolat) őrizésére rendelt, s szintén kúppal koronázott szent szekrény. Dicsérik benne a bizánci és arab építészeti stílus szerencsés, összhangját. A dúsan megaranyozott, messzire elragyogó kúpú két magas, karcsú torony Salamon ős templomának két oszlopára emlékeztet. Hozzá véve az oldalszárnyak kisebb kúpjait, az ablakok és párkányszegélyek kerek ív alakját, mindezek összhangzó vegyülete keleti jellemet ad az egész építménynek, s mindenki első pillanatra fölismerheti, hogy izraelita imaház előtt áll.

Az építmény tervét Förster Lajos bécsi építész és tanár készítette, ki az építésnek egyszersmind fő vezetője. Az építés 1854. júliusban kezdődött, s terv szerint 1858. júniusban fogják egészen elkészülve rendeltetésének átadni.

 

 

A bakui tűzimádók.(1862. 34. 400.) Baku, mely a „baadku" (hegyi szél) perzsa szóból ered, erődített kikötőváros a Kaspi-tenger nyugati partján, mely az egykor perzsa, most orosz hatalmat uraló Shirvan tartományhoz tartozik. Bakunak mintegy 6000 lakosa, s egy görög-orosz, s egy Örmény templomon kívül több mecsetje és jelentékeny vendégfogadója van. Egyéb épületei közöl említésre méltó a sahnak a város észak-nyugati részén egy halmon levő palotája. Bakunak soha be nem fagyó réve van, főállomáshelye a kaspi-tengeri orosz hajóhadnak, s Astrakanon kívül legjelentékenyebb kereskedőváros a Kaspi-tenger mellett. Baku legfőbb nevezetességét a közelében levő kőolaj- források, s az örökké égő tűz képezik. E kőolaj-források K. u. 912 évben ismeretesek voltak,

Az úgynevezett „örök tűz" Sarachani és Emir Hadshan falvak közt, Bakutól északra mintegy 15 verst-re. egy verst: orosz mérföld, mintegy 3100 láb), hol az kagylómész hasadékai közöl tör elő, s hatalmas, különösen éjjel meglepően szép lángoszlopokban lobog föl. E tűz köneny gázból áll, mely, valószínűleg szénennyel vegyest, a föld gyomrából fejlődik ki, s meggyúlva folytonosan ég. A hasadékokból fölszállva, egészen szagtalan, csak mérsékelt meleget terjeszt, s a légköri levegőnél csekélyebb súllyal bír. A láng színe sárgás fehér, s ha kialszik, füstjét nem látni. Vannak még Bakutól nyugatra kisebb égő források is, melyek azonban nem mindig égnek, mert az eső és hó által kioltatnak…

Igen valószínű, hogy a tűz már a legrégibb korban ismeretes volt, midőn Zoroaster tűz imádó-vallása Keleten még sokkal jobban el volt terjedve, mint jelenleg. Ez ősrégi vallás egy legfőbb lényben való hiten alapszik, kinek neve Zervan, (örökkévaló, vagy határtalan), s kitől két más őslény vette származását: egy jó: Choromezdao (Ormuzd), s egy rossz: Enghreo Meenioch (Ahriman). Ezek harcra keltek egymás ellen, de egykor mégis a jó lény fog győzni. Van továbbá e vallás szerint három világ: egy felső, szellemi, az őstűznek s a teremtő erőnek lakhelye; egy közép, látható, hol Ormuzd, a világosság királya, és Mithra, a tevékeny és szenvedő természeti erők egyesülése uralkodnak; végre egy alsó, Ahriman és társainak, a Deveknek sötét lakhelye. A Devek gonosz szellemek, melyek egymás közt különféle rangfokozattal bírnak

E vallásnak most már csekély számú követői vannak, s maga a vallás is, miután a győzelmesen előnyomuló mohamedánok a parzokat, (így nevezik Zoroaster tanítványainak maradványait) összes könyveiktől megfosztották, maga a vallás nagyon homályba van burkolva, s alig jelent egyebet a tűzimádásnál. Jelenleg vannak még tűzimádók Indiában… A Baku környékén megtelepedett tűzimádók közt számos hindu van, kik életük alkonyán e szent helyre vonultak vissza. Szokásaik közé tartozik, hogy a tüzet sohasem szabad fújni, mert leheletük által tisztátlanná tennék; miért is a tűz szitására mindig fújtatót használnak. Perzsiában jelenleg a tűzimádók mintegy 2000 családot számlálnak. Az évet 365 napra osztják s minden 120-ik évet még egy hónappal toldják meg. A hónap minden napját külön névvel jelölik, de a hónapnak hetekre való felosztását nem ismerik.

*

Az első tüzek egyidősek a növényvilág szárazföldi létével. Tüzeket okozhat villámcsapás, vulkánkitörés. Google

 

Az oltárok története. Sándor István. (1863. 4. 32.) Az oltár már az Istennek legelső megismerésével és tiszteletével együtt jött létre még kezdetben, s nem egyéb volt, mint azon akár földből, akár pedig minden mesterség nélküli faragatlan kövekből az áldozatbeli lelki tisztaság jelentésére egyszerűen összerakott, melyen az Istent tisztelők áldozataikat letették, bemutatták. A Szent Írásban, mint legrégibb históriában, már az emberi nemzetnek bölcsőjénél, ott találjuk az oltárt, Káin és Ábel áldozatával. Ahol áldozat volt, ott oltárnak is lennie kellett, azaz azon hely, a hová ők Istennek szánt ajándékaikat letették, volt legyen az akármi és milyen, oltár gyanánt szolgált.

A régiek háromféle dologgal áldoztak Istenüknek az oltárokon: vagy leölt állatokkal, vagy a földnek termésével, mint Istennek legbecsesebb ajándékaival, vagy pedig drága szerek füstölésével. Istenüket pedig amint és milyeneknek hitték, a szerint készítették oltáraikat és áldozataikat is, s amint készítették oltáraikat és áldozataikat, a szerint adták azoknak neveit is. P. o. a görögök és rómaiak az oltárt legelőbb nevezték Ara-nak, vagy ezen szótól ara-imádság, minthogy imádkozni szoktak mellette. Az égésről (ab ardendo), minthogy az áldozat megemésztéséért tüzet szoktak égetni rajta. Azután, mint politeisták, háromféle Isteneket kezdvén hinni, u. m. égieket, földieket, föld alatt valókat (Deos coelestes, terrestres etinfernales). A földi isteneknek törpe oltárokat raktak és az áldozatoknak nehezebb és durvább részeit áldozták. A földalatti isteneknek pedig gödröt ástak, s mindkettőt nevezték Ara-nak; az égi Isteneknek pedig magas oltárokat készítettek, és mondták Altarenak, magas (altus)-nak, honnan lett a magyar oltár is…A héberek oltárán az áldozó tűznek Isten parancsából szüntelen égni kellett.

Örök tűz égett a perzsák oltárán is, az ő Istenük, a nap örök tüzének példázására. Ilyen volt Rómában is a Veszta örök szent tüze, mellyel hasonlóan amaz eredeti jótevő örök szűz és szent tűz ábrázoltatott. Ez nemcsak a nap éltető melegében, hanem a házi tűznek hasznában is egyik legnagyobb jótevője, s élete az emberiségnek.

Valamint a hébereknél úgy a pogányoknál is az oltárok menedék gyanánt tartattak, hová aki futott és folyamodott, annak sérthetetlenül kellett maradni minden üldözőtől. Az oltárok az első keresztyén eklézsiába is áthozattak, és pedig a héberek és pogányok szertartásainak némi megtartásával. A menedéki jog és szokás is átjött volt a keresztyénekhez is, melyet kivált a jezsuiták sokáig fenntartottak. Ma vége lett, minthogy a jól rendezett törvényű társaságban nincs szükség erre.

 

 

 

A esetneki régi templom. Lehoczky Tivadar (1864. 6. 53. címlap) A dohánytermelésről nevezetes Csetnek mezővárosában (Gömör megyében) figyelemre méltó a gót modorban épült, az evangélikusok által a reformáció kezdete óta birtokolt templom, mely hazánk legrégibb épületeinek egyike. Eredetét sokan IV. Béla, illetőleg IV. László idejéből származtatják, a mit faragott négyszegű kövekből alkotott falai és gót ízlésű faragványai, magas keskeny boltozatai is igazolni látszanak. Egy tám-széken, mely a város tanácsa számára fenntartatott, gót betűkkel vésett felirat olvasható, melyben az 1272. évszámot olvashatjuk. Az épület a XV. században a husziták idejében kijavíttatott s nagyobbíttatott, mint ezt az oltár feletti fölirat mutatja, hol e szavak olvashatók : „Hoc opus continuatum est per magistrum Simonem, Emerico sub Vitrico, anno reparatae salutis millesimo CCCCLV."

A templom körül egy hajdan létezett nagyszerű épületnek vastag alapfalai látszanak, állítólag pálosok zárdája állván itt egykor. A rég kihalt Csetneky-család itteni várából még egy átidomított, néhány szobából álló szűk lakház maradt fel, mely körül sáncoknak némi nyomai látszanak. Egyik körbástyájában egy kandallót láttam, mely felett a falon egy, párolgó serbetet ivó és csibukozó török ül lefestve, e körirattal:

„Ut cernis fumum, mittendo ex ore volantem, Esto memor, quod sic transibit gloria quaevis." (Amint e füstöt szádból kirepülni tekinted, Jusson eszedbe, hogy így elenyészik bármi dicsőség.)

Csetnek - Štítnik. Rozsnyótól 13 km-re nyugatra az azonos nevű patak partján fekszik.

 

 

A temesvári izraelita templom Pesty Frigyes (1864. 8. 76.) Pest után Pozsony és Temesvár a haza legrendezettebb, legvárosiasabb városai. Az utazóra, ki Pestről Dél felé utazik, kivált Temesvár fiziognómiája tesz kedvező benyomást. Az utolsó forradalom lezajlása után, a belváros sok magán és középülete megrongálva találtatott, de még a bejárás is a várba, a három hónapi ostrom következtében, felismerhetetlen volt. Midőn a vár kapuit 1849. április végén bezárták, a külvárosokat a belvárossal egybekötő szép fasorok levágták, és azok helyét, még a kövezett kocsiutat is, a három hónapos korszak buján termő fűvel, és cserép- s téglatöredékkel annyira ellepte, hogy augusztus elején a szó szoros értelmében keresni kellett a város bejárását.

A hamvaiból feltámadt épületek legnevezetesebbike kétségkívül a régi Hunyadi vár, melyet állítólag Hunyadi János épített 1443. évben. Az épület sarkai kétségkívül igen régiek, és igazolni látszanak azt, hogy oly jeles embernek köszönik létezésüket, mint Hunyadi János. Ezen Hunyadi vár az 1849-i ostrom alatt legtöbbet szenvedett, és átalakítása sürgős szükséggé vált. Az átalakítás megtörtént vegyes bizánci-mór ízlésben, és külsejére nézve valóban érdekes épület, mely hatalmasan megcáfolja azon vélekedést, hogy a hadipénztár pénzén csak „kaszárnya-stílus"-ban szoktak építeni.

 

 

 

 

Temesvári új izraelita templom

 

Volt Temesváron egy terület, melynek az ostromlók ágyúi nem ártottak, hanem beépítetlen levén, igen rég időtől fogva várta azon szerencsét, hogy a város csinosítása érdekében figyelembe vétessék. Ez valahára megtörtént 1863 év elején. A helybeli izraelita község eddigelé oly helyiségben végezte isteni tiszteletét, mely sem az e célra illő külsővel nem bírt, sem a számban, vagyonban, tekintélyben gyarapodott község állapotának meg nem felelt. Az izraelita község a Janicsáry családtól és a temesvári kegyesrendiek kollégiumától megvásárolván két házhelyet, elhatározta, hogy erre korszerű templomot építsen. Az építési bizottmány még 1862. évben megalakult, és Schuhmann Károly bécsi építész terve szerint, még 1863. évi ősszel fedél alá került. A templom, a pestinek mintájára, habár kevésbé nagyszerűen készül. Remélhető, hogy az izraelita templom 1864. szeptemberig felépül, a midőn is felszenteltetvén, vallásos rendeltetésén kívül egyszersmind emléke lesz hívei egyetértésének és áldozatkészségének.

 

 

 

Látogatás Antonelli bíbornoknál (1861. 33. 391.) Egy külföldi német lapban olvashatjuk:

A **-i követ, egy valódi gentleman és tökéletes lovag, azon ajánlatot tette nekem, hogy kihallgatást szervez számomra Antonelli bíbornoknál. Nem kérdezte tőlem, s én sem mondtam, hogy mit tartok a bíbornokról; csak arról volt a szó, hogy szeretném színről színre látni Cavour gróf legjelentékenyebb ellenségét. Ezt szükségesnek láttam megjegyezni, hogy az indiszkréció minden gyanúját magamról elhárítsam. Másnap a követ tudósított, hogy ő eminenciája csütörtökön d. e. 11 órakor szívesen lát a Vatikánban, s hogy a szokás úgy hozza magával, hogy első látogatásomat fekete frakkban tegyem. Felöltöttem tehát frakkomat, s a Vatikánba indultam. Eddig a négyszegű felső udvarban mindig balra mentem, nem annyira régi parlamentáris szokásból, mint inkább azért, mert a régi kor s a 16-ik század örökbecsű maradványai ott őriztetnek. A pápai kapuzat előtt dísz-kocsik álltak, tarka szolgákkal, s épen midőn a belső lépcsőn fölfelé mentem, vonult végig egy sereg monsignore, két sorban mélyen meghajolva álló szolgasereg közt. A monsignorék közül többen főpapi öltözékben voltak, kezükben püspöki pálcával. Megemeltem kalapomat, s tovább mentem. Katonatisztek is voltak nagy gálában. Ö szentségénél nagy elfogadás lehetett. Michel Angelo szép márvány lépcsőzetet épített, de aki a Vatikán harmadik emeletére kénytelen fölmászni, nem igen jut eszébe, az esztétikával foglalkozni.

A második emeletben járt fel s alá, karján alabárddal, akiket a pápa svájci katonáinak neveznek, s kik a 14-ik századból látszanak származni. Végre a hatodik lépcsőkanyarulatnál a bíbornok lakához értem. Egy szolgálattevő kanonok vezeti az érkezőket az előszobából a várakozóterembe. Köröskörül papok, apátok, püspökök, katonatisztek s zuávok s más efféle szerzetek ülnek…

Végre egy pápai önkéntes, egy „signore francese" érkezik, azt mondja nekem: ő eminenciája bocsánatot kér a várakozásért. Előbb a többivel akar végezni, hogy aztán annál zavartalanabbul szentelhesse nekem idejét. A zuáv távozik, s én belépek. Midőn a kanonok az ajtót előttem felnyitotta, s én éppen fel akartam nyitni a számat: egy fekete gombolyag terem hirtelen előttem, mindkét kezemet megragadtatni érzem, s egypár koromfekete szem kémleli arcomat, miközben e szókat hallom: „Mon cher, mon cher!"

 

 

A magyarok régi vallásos szertartásai. Kondory József. (1861. 50. 589. címlap, 603, 618.)

…Templomaik, egyházaik őseinknek nem voltak, valamint a finneknek sem, kik az isteni tiszteletet,—áldozattétel szertartását — hegyeken, fáknál, kőhalmoknál és tavaknál tartották.

Hogy régi eleinknek nem voltak templomaik, bizonyítja azon körülmény is, hogy a keresztyén hit felvétele után, valahányszor régi ősvallásukra visszatérni akartak, mint Sz. István, Aba, Péter, András és Sz. László ideje alatt, mindannyiszor először is a templomokat kezdték pusztítani…

Az Isteni tiszteletre kijelelt szent helyeken nem csupán imádkozni és áldozni gyűltek össze apáink, hanem hogy néhány napig atyafiságosan együtt társalkodjanak, vendégeskedjenek és örüljenek. Szent László király törvényében több ízben előfordul a magyar vallás elnyomását tárgyazó lapides szó, mely nem egyebet, jelent, mint az áldozatokra kijelelt szent helyeket, melyeket régi eleink keremetnek* neveztek. Az ily helyek kövekkel voltak kerítve melyek közepén volt a tüzelő hely, hol az áldozatokat elégették…

„Annak az Istennek, ki ezt a világot teremtette, áldoznak a törökök (magyarok) lovakat, ökröket és juhokat." A magyarok előtt a lovak igen becsesek voltak, ezeken hadakoztak, ezeken éltek, és lóbőrrel bevont szekereken utaztak, azoknak tejüket itták és ebből sajtot készítettek. Árpád Zalánnak 12 fehér lovat, drága nyereg-szerszámokkal felékítve, ajándékba küldött; nem tudtak volna ők, véleményük szerint, ennél értékesebb ajándékot küldeni.

A lovakon kívül még áldoztak régi eleink más állatokat is, mint ökröket, juhokat, az ünnepély minősége szerint…

*

(618.) A temetkezési helyek rendesen forrásoknál, patakoknál, ligetekben választattak. Árpád herceg egy kis pataknak a forrásánál, mely kőárkon folyt alá Etele városában; Rétel és fia Tulma Komáromban a Duna mellett, Botond közel Verőce patakjához Tomy-Oba nejével együtt az Obadi rév mellett temettettek el. Halottaiknak mély gödröket ástak, melyeket a sírástól sírnak neveztek, a helyet pedig, melyen az ásatott, a temni, tömni igéből temetőnek hívtak. Midőn az elhunyt testet a sírba tevék, mellé rakták fegyvereit, disz-öltönyeit, sőt kedvenc lovait is megfojtva a sírba tették.

A temetés után halotti tort tartottak, mind a rokonok, szomorú-felek vigasztalására, mind a tisztelők megjutalmazására, mely tiszteletet még az ellenségnek is megadták. Azon szláv származású várparancsnok Laborcnak is, kit nem messze Zempléntől futás közben elfogtak és egy folyam partján a harc hevében felakasztottak, gyásztorát megtartották, és valamint a folyót Laborcának, úgy a helyet, hol a halotti tort tárták, a szomorú torról Zomotor-nak nevezik Zemplén megyében máig is.

Mily mélyen és szenvedélyesen gyászolták halottaikat eleink, azt kesergést jelentő számos szavaink bizonyítják, mint: sírás, siralmas, siralom, mely főképp abban állott, hogy a férfiak szakállukat, melyet máskor le szoktak borotválni, megnövesztek, a nők pedig szétkuszált hajzatban jelezték az elhunytak feletti mély fajdalmukat. ..

 

*Finno-Ugric religion: Cult centres

 

 

A templomok története Jánosfalvi Sándor István (1862. 50. 590.) Amióta az emberiség az Istenről gondolkozni kezdett, annak létét, akármi formában megismerte, megvallotta, s tisztelni kezdette, azon pillanattól fogva templom is létezik. Minden kiválasztott hely, akár a lakházakban, akár künn a szabad természetben, hol az Istent tisztelni kívánták, úgyszólván templommá vált, azzá szenteltetett. Templom a történelem szerint a pogányoknál legelőbb Egyiptomban, Göröghonban, Rómában és a hébereknél kezdett építtetni.

A keresztyéneknél, a keresztyénné lett Nagy Konstantin építtetett legelőbb templomokat, vagyis szentelt templommá némely királyi palotákat, és pogány templomokat.

A hébereknél kétféle templom volt: egyik a valós templom, hol az igaz Istent törvényes áldozatokkal tisztelték. Másik az úgynevezett synagogák, vagy gyülekezeti helyek (synagein=egybe gyűjteni) hová csak imádkozni, és a sz. írást és törvényeket s ezeknek magyarázatát hallgatni szoktak egybegyűlni a hívek. …A keresztyének a maguk templomait kezdetben dominicum-nak, vagy görögösen kyriakonnak kezdették nevezni azért, hogy ezáltal megkülönböztetnének azok a pogány templomoktól, mintha mondanók: úr temploma, nem költött istenek, de az igaz isten temploma,

A kyriakon görög szóból lett a német Kirche, és flandriai Kerch, a templom, vagy az úr hajléka is, mert kyrion görögül urat jelent. Basilikáknak is neveztetnek ma a legpompásabb főtemplomok, nemcsak azért, mivel azok, mint egy királyai a többi alább való templomoknak, hanem azért, mert a keresztény vallásra tért N. Konstantin egynehány szép basilikát, azaz királyi palotát (Basileus görögül királyt jelent) elajándékozta templomul a keresztyéneknek, kik ezen nevet azután épült főtemplomaikon is megtartották. Dómnak is szokták még nevezni az ily nagyszerű és pompás anyatemplomokat vagy ezen szónak: Dominicum rövidítésével, vagy pedig ezen görög szóból: Doma ház. Cathedrale templomnak neveztetik a Fő- vagy Anyatemplom a fő- vagy magas székről, mely benne van, de nem ama magas koronás székről, melyből a papok szónokolni szoktak, mert úgy minden templom Cathedrale templom volna; hanem ama még különösebb székről, melyben valamint hajdan a pogány főpapok, úgy ma a keresztyéneknél a pápa, érsekek és püspökök szoktak ülni, s néha szolgák által is felemelve hordoztatni.

Leghíresebb templomok régen Zsidó-országban a Jerusálemi,, Görögországban a Delfii Apollóé, Kis-Ázsiában az Efesusi Dianálé, Coelesyriában a Balbech vagy Heliopolisi Nap temploma voltak. Ezek óriás omladványai ma is bámulásra ragadják az utast . A mai világban a római Szent Péter, a londoni Szent Pál, a majlándi sz. Barnabás, a velencei sz. Márk, a konstantinápolyi Zsófia, s a bécsi sz. István temploma a legnevezetesebbek. Van még a keresztyéneknél egy neme a templomnak, az úgy nevezett kápolna, mely kisded szerű, s épen az a keresztyéneknél, ami a pogányoknál a Delubrum. Latinul Capellánák mondatik.

A régiek az isteni tiszteletet nyílt ajtóknál tartották templomaikban, talán azért, hogy ez által ne láttassanak a megfoghatatlan Istent, mint egy falak közé zárni (I Kir. VIII. 27.) és példázhassák a nagy természet nyílt templomát is, hol legelőbb templomok nemlétében tisztelték az Istent. Később a keresztyének az üldözésük miatt bezárt helyeken s rejtekekben kezdek tartani isteni tiszteletüket. A mai időben elenyésztek ezen okok a templom-ajtók nyitva tartására, azokat beteszik. Ámde isteni tisztelet alatt hideg és zivataros, kivált téli időben, hogy oda is, mint akármelyik másféle házba bemehessen ajtókilincs-megnyitással minden ember, mégis ma is van oly nép, nyitva tartja templomának minden ajtait. Fúvatja magát széllel, veszedelmes légvonalakkal, csapó esővel, hóval, s ezek által nem csak magának, de főleg kényesebb természetű, s a fennebb álló szószékben mindezeknek sokkal inkább kitéve levő papjának igen ártalmas nyavalyákat okoz.

 

 

 

Régi zárdák nyomai Sárköz vidékén. Közli Telepi Gyula (1864. 4. 42.)  Hajós és Nádudvar közt, gyönyörű rónán terül a kalocsai érseki uradalomhoz tartozó Káli puszta. E pusztának északi felében van az „Árpa-hegy", ahol egykoron valószínűen zárda állt, de hogy kik bírták, mi volt neve, tudni nem lehet. Azonban még meglevő alapját nem egyszer ásták ki akaratlanul is, lehet, tudatlanul. Többi közt, midőn rókalyukat ásnának, hogy a megszorult vadat hatalmukba kerítsék, erős hosszú és széles téglából rakott alapzatra találtak. Más alkalommal, több ölön néhány sor téglát szedtek fel, hogy az eke ne akadozzon. Egy más zárda létezését a nádudvari szőlőhegyen, tanúsítja a német ajkú lakosok „Klösterle" elnevezése. Egykor nádudvari jegyző, Rajháty József, midőn ama helyen a homokot szőlőültetés végett forgattatná, egyik munkása valami üregbe süllyedt, mely valószínűleg konyha volt, miután benne padkaforma falazat, azon szén és egy agyagból készült edény állt. Az üregnek egyik fele földdel levén betömődve, a másik felének — hol a padka állt — igen erős és széles fala volt, miről gyanítani lehet, hogy a zárda nem volt kisszerű. Ugyancsak az említett jegyző, a zárda alapjától csekély távolnyira egy kőkoporsóra bukkant, melyben csekély értékű arany ékszert és csontokat talált. A koporsó alját ismét bezárta, s a tetejét szőlőháza előtt pad gyanánt használta, míg holta után jóval idegen kézre jutott a szőlő és ház, s az új tulajdonos tán káposztás-kőnek használja. Mint állítják, ismeretlen betűk is voltak rá vésve.

Könnyen meglehet, hogy e két helyen apátság is volt, s azok címét ma is viseli valamely káptalani tag.

 

 

A kapucinusok zárdája Budán Z.G  (1864. 45. 477.)  Buda egyházairól szólván, Palugyay ezeket jegyzi meg jeles leírásában: „A Buda városában létező számos egyházak is bő anyagot szolgáltatnak az élőkor eseményei átnézésével foglalkozó történész tolla alá. Buda lakossága kitűnő a vallásosságban. Itt van örvendeztető indoka a Budán létező egyházak nagyobb számának; s ha e részben az elő korra visszagondolunk, alig marad okunk kétkedni: hogy hajdan Buda városát még több, a polgári jóllét szent központjai ékesítették.

Miután 1686. szeptember 2-án a törökök a győztes keresztyén hadaknak meghódoltak, nemcsak Budáról, de az egész országból dicsőségesen elűzettek. Azon a helyen, hol később e zárda építtetett, akkor török mecset állott, melyhez valamely nyilvános épület is volt csatolva. Eleinte katonai korházul használtatott; míg 1687-ben Szécsényi György  esztergomi érsek és Magyarország prímása, azon elhatározásra jutott, hogy Budán, a haza fővárosában kapucinus konventet alapit, és e célból az akkori rendfőnöknek 20 000 forintot adott át szabad rendelkezésre. Ennek következtében a nevezett rend főnöke Leopold császárhoz folyamodott, hogy engedje át neki a fentebb említett katonai kórház épületét, a mellette levő török mecsettel együtt; és a császár kérelmét minden késedelem nélkül teljesítette. 1692-ben már a kapucinus atyák, szám szerint négyen, a volt katonai kórházba, mint ideiglenes lakhelyükbe, s a török mecsetbe, mint szintén ideiglenes templomukba, ünnepélyesen iktattattak be, Brunner prépost és akkori Pest városi plébános által.

 

 

A kapucinusok zárdája Budán.  (Myskovszky rajza után.)

 

1716-ban szept. 20-án e templom, Natali Lukács belgrádi püspök, mint az esztergomi érsek helyettese által ünnepélyesen felszenteltetett. 1717-ben végre a rend klastroma teljesen felépült. Az akkori klastrom területéhez tartozott, a most úgynevezett Corvin Mátyás-tér is, mely a templom északi oldalánál terül el, valamint lejjebb az úgynevezett „halász tér" is. De e két tért, melyek kőfallal voltak bekerítve, József császár a klastrom birtokából kihasíttatta és Buda városának nyilvános piacokul adni rendelte.

Ugyanazon év június 19-én József császár parancsára ismét át kellett venniük a kapucinusoknak a lelkész égi kötelességek teljesítését, mit szakadatlanul folytatnak.

1849-ben Buda ostroma alatt, a régi kapucinus zárda és templom, a reá hullott ágyúgolyók és bombák által majdnem egészen elpusztíttatott, mert épen mindkét részről a lő-irányba esett.

1857-ben a fejedelem kegyelméből, romjaiból ismét jelenlegi alakjában, és sokkal szebben mint valaha volt, újra felépült. A zárda csinos homlokzatának a Fő utcára eső fele részében a városi elemi tanodáknak adatott eléggé tágas és alkalmas hely, míg a másik fele részében a plébánia hivatal, és a szerzetes atyák cellái vannak.

 

Bp, Vizivárosi kapucinus templom - Templom.hu

 

 

Ördögimádók. Törs Kálmán. (1864. 49. 530.) A földkerekség rejtélyes népei közt bizonyára legtalányosabb s legérdekesebb nép a Yesid. Teljes ellentéte a jó szellemet imádó népeknek, mert ez az ördögöt imádja, s azért nevezik „ördögimádónak" „shiatan (sátán) gyermekeinek." Azért is a Yesideket a törökök, arabok és kurdok nagyban üldözik. Ama kevés tudósitás, melyet eddig felőlük nyertünk, kevés felvilágosítást nyújthatott róluk, csak a legújabb időben Wagner Mór, híres német utazónak sikerült őket tüzetesebben megvizsgálni. Honnan jöttek, melyik néptörzshöz tartoztak, miképp támadt csodálatos vallásuk, — még most alig lehet elhatározni. Csak annyi bizonyos, hogy Kurdistan, Armenia és Kis Ázsiában vannak elszórva, s egy részük az orosz kormány által védetve, 1829 óta ezt uralja. Részint szilárd épületekben laknak, részint a nomádnépek módjára felszedvén könnyű sátorfáikat, odább vándorolnak. Telelni oly örmény falvakban szoktak, a hol őket megszenvedik. Igaz ugyan, hogy vidékről vidékre vándorolván, mint a cigányok, azon vidéknek szokásaihoz alkalmazkodnak, melyen tartózkodnak : de nincs oly befolyás, mely őket vallásuk tanaitól eltéríthetné, vagy csak meg is ingathatná. Rendes heti ünnepük a csütörtök, a pihenés, ima, vezeklés és jótékonyság napja.

 A Yesid különös keveréke a monotheistikus (egy istenben hívő) és polytheistikus (sok istenben hívő) népeknek. A pap a legelső személy. Nős, sőt soknejű, durva gyapjúszövetbe öltözik, mint az örmény remete, e gyapjúszövet fölött bő fekete köpenyt visel. Ha alsóbb rangú, fekete, ha magasabb, fehér turbánt hord,

A Yesid a halhatatlanságban is hisz, s a pap ezt is fel tudja használni, mert ő a haldoklónak csak bizonyos föltételek alatt ígéri meg a paradicsomot. A szegény, mint máshol, itt is a kurtábbat húzza, mert többnyire a paradicsomra való kilátás nélkül kénytelen kimúlni. A holttal pénzt is tesznek a koporsóba, hogy a paradicsom kapujánál megfizethesse a vámot. Ha még ez sem lenne elegendő, a paradicsomba való bejutásra, — akkor a holt talpait szappannal kenik meg s izmos furkósbotot tesznek melléje, hogy ha kell, erőszakkal is betörhessen...

A költészet a nép lelke, bensőségének legtisztább tükre. Az ördögimádó is emberi jogául követeli azt, mit mi is a mi úgynevezett civilizációnkban magunktól oly nehezen tudnánk megtagadni. De ha e követelését teljesítjük, — akkor az erkölcsisége serpenyője, viszonyítva műveltségéhez, mely még annyira sem emelkedett, hogy nála irodalom kezdetéről szólhatnánk — a mienket annyira lenyomja, hogy valóban nagyon természetes, ha az a kérdés merül fel bennünk, vájjon a valódi emberiség egy bizonyos hitvalláshoz van-e kötve, vagy nem? A Yesidekről szóló örmény tudósítások azt bizonyítják, hogy nem egyedül a dogma határozza meg a népek erkölcsi becsét, s hogy szabadság, humanitás s belterjes erő az emberi jellemet inkább képes szilárdítani, nemesíteni, népeket inkább képes előmozdítani, mint formulák és nevek hangoztatása. S mégis, mégis mennyi türelmetlenséggel viseljük magunkat máskép gondolkodók irányában! Sít venia verbo.

 

Sit venia verbo. (latin) a. m. bocsássanak meg a szónak; bocsánat a szóért; hogy szómmal ne vétsek. Pallas

 

 

A négerek vallásos oktatásai (1865. 9. 102.) Amerika fölfedezése után annak kincseit és természetes termékenységét egyformán kizsákmányolták a hódító európaiak, különösen a spanyolok. A gyapot- és cukorültetvények, nem kevesebb haszonnal kecsegtették az ültetvényeseket, mint azon aranybányák, melyekben Amerika oly gazdag. Természetes, hogy az ezek művelésére szükséges nehéz munkákat a meghódított bennszülöttekkel végeztetek; de miután ezek nagyon pusztultak, 1517-ben Las Casas jezsuita volt első, ki a gyenge alkatú amerikai bennszülötteket erősebb afrikai négerekkel kívánta felcserélni. Ez vetette meg azon ocsmány emberkereskedés alapjait, mely miatt annyi néger lett hontalan. Valóságos embervadászat színhelyévé tette a nyugat-afrikai partokat. Azóta szomorú volt Amerikában a négerek sorsa. A legembertelenebb kereskedést űzték, s barmok gyanánt bántak velők az amerikai ültetvényesek. Így folyt ez több mint három századon át, míg végre 1833-ban az angolok eltörölték területeiken a rabszolgaságot. Oly módon, hogy a 6 évnél ifjabb gyermekek egyszerre szabadokká lettek, a többiek pedig még hat évig tartoztak gazdáik zsoldjában dolgozni, hogy a szabadság eszméjével lassankint barátkozzanak meg. Így 1840. aug. l-jén az angol területeken többé rabszolga nem volt.

Észak Amerika Egyesült Államai között véres harc folyik jelenleg is a rabszolgaság eltörlése miatt. Az északiak az emberiség, míg a déliek saját egyéni érdekeiket tartják szem előtt.

Mikor ér véget a már négy év óta dúló amerikai véres polgárháború, nem tudhatni. Ha azon béke, melyet majd az északi és déli harcoló felek egymással kötni fognak, nem hozza is meg az óhajtott szabadságot a szegény feketék számára, még is el kell egyszer jönni az időnek, midőn a rabszolgaság bilincse végre Amerikában is széttörik.

Sokszor és sokan vitatták már azt a kérdést, vájjon a négerek elég fölvilágosultak-e a szabadság elviselésére, a vájjon fölszabadításuk nem vonná-e az ipar rögtöni megszűnését maga után? Akadnak ültetvényesek, akik fekete rabszolgáikat a család tagjainak tekintik, s azoknak testi és lelki üdvéről gondoskodnak. Különösen Karolinában, az ültetvényesek, magán oktatás útján maguk a négerek közöl képeztetnek lelki atyákat, akik társaiknak később hirdessék az új testamentum igéit; és a néger nép nagyon tanulékony, s annál nagyobb örömmel hallgatja, mert belőle vigasztalást merít; különben is alig van népfaj, mely a buzgóságra egész a rajongásig nagyobb hajlammal bírna, mint az etiópiai. Azért az értelmesebb ültetvényesek a néger rabszolgák vallásosságában azok erkölcsösségének alapját tekintik.

Egyszerűen épült fakápolnában egy ültetvény rabszolgái összegyűlve, figyelnek a néger lelkipásztornak isten igéit hirdető szavaira, kinél a talán hiányzó széles ismereteket nagyon pótolja azon hév, azon lelkesedés, mellyel tanításait előadni képes. Maga az ültetvényes és egész családja jelen van az oktatáson, s rabszolgáival egy sorban hallgatja a lelkész szavait. Majd minden egyházi beszédben megemlékeznek a jók jutalmáról, melyben a túlvilági életben a hívő rabszolga is részesül. A szegény feketék könnyebben tűrik nehéz munkájukat, az égi hit vigasztaló reménye mellett.

 

 

 

Vastemplomok. (1867. 3. 28.) Régen fatemplomokat építettek őseink. A kőtemplomokon keresztül már odáig jutott a mai nemzedék iparűző szelleme, hogy csupa vasból építi Isten házát. A mai századnak egyik legfőbb jellemvonása az, hogy rendkívül sok vasat pusztít, s hogy ebből a nyersanyagból nyert eszközei, gépei által roppant változásokat idézett elő az élet majd minden viszonyában. Valóban méltán nevezhetni a mai időket vas-korszaknak. Külföldön, ahol a vas felhasználása oly óriási arányokban emelkedik, már gyakran panaszokat is lehet hallani azon aránytalanság miatt, mely a vas pusztítása és termelése között van.

Észak Amerikában a vasházak már régóta divatban vannak, melyeket egyes részekre szét lehet bontani, s a mikor a tulajdonosaiknak tetszik, egyik helyről a másikra szállíthatók. Midőn néhány évvel ezelőtt az orosz fővárosban, Szent Pétervárott, egy nyilvános téren egy csoport kereskedői fabódé porrá égett, akkor itt is azon gondolatra jöttek, hogy az újonnan fölépített kőbódék mellé vasból készített bódékat állítsanak, hogy a város azon részét a tűzi szerencsétlenség ellen jobban biztosítsák. A kísérlet teljesen sikerülvén, a vállalkozó építészek és mérnökök egy lépéssel azonnal tovább mentek. Most már nemcsak kisebb házakra terjedt ki figyelmük, hanem már vastemplomok előállítására is készítettek terveket.

A terveket csakhamar tett követte. Kevés idő alatt egy 150 ember befogadására számított csinos kis templomot gyártottak csupa kovácsoltvasból. A múlt évi nyár folytán a vastemplom Szent Pétervárott elkészült, s egyes darabjaira szétbontva azonnal gőz-kocsira adták, hogy rendeltetése helyére,  Dünaburg várába szállítsák. E kis templom a dünaburgi erősség számára volt megrendelve s miután felállíttatott, agy találták, hogy céljának tökéletesen megfelel.

Különösen kedvező körülményként említik, hogy e kizárólag csupa vasból álló hajlékot igen jól lehet fűteni, mi onnan is kitűnik, hogy mérsékelt fűtés mellett is + 9 foknyi meleget hoztak elő e templomban azalatt, míg künn a szabadban -14 foknyi hideg gyötörte az embereket. S Oroszországban e körülmény is sokat nyom a latban. Az iránt még nincsenek tisztában a szakértők, hogy vajon nagyobb terjedelmű épületeknél is hasonló kedvező eredményeket lehetne-e elérni a vas-építkezéssel. Annyi bizonyos, hogy szűkebb határok között, a kisebb építkezéseknél a vasiparral teljesen célt lehet érni.

 

 

A római zsidó város S. L. (1867. 46. 565) A Gettó név hihetőleg a talmudi ghet szóból származott, mely elkülönítést jelent; de a zsidónegyednek ez az elnevezése csak a későbbi időben lépett az eredeti Vicus Judaeorum helyébe. A Ghetto terjedelme nem nagy, s csak egynehány apró utcát foglal magában a Tiberis mellett a Ponté quattro capi és a Piazza del Pianto között. E terület mindig csekélynek mutatkozott a 3 és 5000 között változó népességű zsidó község számára. IV. Pál, Giovanni Pietro Caraffa, a Theatinek rendjéből, 1555-ben ,,Cum nimis absurdum" című bullája által a római zsidóknak mindennemű közlekedést eltiltott a keresztyénekkel és őket a Gettóba száműzte. E városnegyeden kívül a zsidóknak nem volt szabad mutatni magokat sehol másképpen, mint a férfiaknak sárga kalappal, a nőknek sárga fátyollal. Csak IX. Piusnak volt fönntartva, hogy e középkorias tilalmakat megszüntesse. Kormányzása első éveiben leomoltak a Ghetto sorompói és azon idő óta a zsidóknak meg van engedve, hogy ott lakhassanak, a hol épen tetszik.

A szegényebb zsidók foglalkozása, valamint az egész középkoron át, úgy jelenleg is a lim-lomokkal való kereskedés; hegymagasságnyira fekszenek minden ajtó előtt a különféle ringy-rongyok. Eredeti és meglepő látványt nyújtanak a nők is, kik e rongyokat rendezik és összekötözgetik. A középkori vad és durva szokások, mint pl. a zsidók futtatása farsangon, nyilvános menetek, az új pápa kormányra léptekor stb. már nem léteznek többé, csakis az az egy maradott fenn, hogy a rómaiak farsangi mulatságaihoz a zsidók adóval tartoznak járulni, de most már ezt az adót is a palliumok (jutalmak, melyek selyemszövetből állnak) megszerzésére fordítják, miket aztán lófuttatások alkalmával jutalomként osztogatnak szét. A római Ghetto zsinagógája a legnagyobb mértékben megérdemli a figyelmet; öt iskola van egyesítve ugyanazon épületben, és ez épület belseje oly idegenszerű és különös, hogy a ki azt egyszer látta, soha sem feledi többé. A zsinagógát és környékét nem okuélkül tartják a Ghetto legérdekesebb részének.

*

IV. Pál nevéhez sokkal súlyosabb események is kötődnek, amelyek egészen a 20. század véres történelméig előremutatnak. Pál 1555-ben adta ki Cum nimis absurdum kezdetű bulláját, amelyben megalapította a római gettót, sőt a világtörténelemben az egyik első gettót. A zsidókat erővel a város egyik kijelölt szegletébe költöztették, amelyet éjszakánként lezártak. A pápa megkülönböztető jelzéseket is előírt a zsidók számára, a férfiaknak sárga kalapot, míg a nőknek sárga sálat vagy kendőt kellett viselniük. A rémes rendeletek nemcsak Rómára vonatkoztak, hanem lassan elterjedtek Itália egész területén. A zsidók gettóba gyűjtése pedig Pál halála után is fennmaradt. wiki

 

 

 

Zárdai élet Oláh-országban  S.L  (1868. 33. 392.) Az oláh országi pópák műveltségi fokozata nem igen emelkedik feljebb, mint a közönséges népé. Ha a pópát latinul szólítja meg valaki, azt mondja rá, hogy: „nu styi franczuzestye" — nem tudok franciául, — mert minden, amit nem ért, hite szerint franciául van. A műveltek nyelvén, amihez ő épen annyit ért, mint a nyugati papság nyelvéhez, a latinhoz. Oláh országban, hol a legalsóbb néposztály egy nyelvnél többet nem tud, de már a középosztály kettőt hármat, az előkelők osztálya még többet is beszél, a nyelvbeli tudatlanság a műveltség egyéb ágai tekintetében is jellemző.

A papokkal ugyanazon a fokon állnak a barátok is, kik aránylag véve Európa egy országában sincsenek — Spanyolországot kivéve — oly nagy számmal, mint Oláh országban. Különben a zárdák sok tekintetben fontosak, főképpen azokra nézve, kik az ország belsejében utaznak.

Az orezu-i zárdához közeledve, észre lehet azt venni egy kis dombon, mely magas erdős hegyekhez támaszkodik; magas kőfalak zárják körül terjedelmes épületeit, melyek közül három templom- és egy hatalmas őrtorony emelkedik ki, mely a bejárat felett uralkodik. Széles és negyedmérföldnyi hosszú sétány vezet az őrtorony aljáig, melyhez keleti kinézésű roppant épületek csatlakoznak…

A barátok élete igen kellemesen telik el. Kegyes foglalkozásaik rövidek s nem gyakoriak. Reggelenként valamelyik barát a zárdát körüljárja és imára harangoz. E harangozás sajátságos. A barát bal kezében egy kongó-bongó deszkadarabot tart, mely két végén szélesebb, de sokkal vékonyabb, mint közepén, s nagyon hasonlít a nagy Óceán szigetlakóinak fahangszeréhez. Egy fa-kalapácsosai hol gyengébben, hol erősebben ütni kezdi a deszkát; a hang azon mértékben emelkedik s válik élesebbé, a mint a kalapács a deszka végéhez közeledik. E különös szerkezetű harang-hívó hangjaira a barátok előjönnek magános celláikból és a templomba mennek, hol az oltárt körülállva énekelni kezdenek. Olyan hangokon, melyek nem igen szoktak a harmóniával törődni. Az ének és ima egy óráig tart.

 

 

Orezui zárda. Oláh országban

 

A nap hátralevő részében a barátok legnagyobb része a mezőkön vagy a zárda kertjeiben sétálgat; némelyek celláik ablakában töltik el a napot merengve, ábrándozva, azaz hogy inkább szunyókálva és aludva. A barátok celláiban semmit sem láthat az ember, amiből valamely kézi vagy szellemi munkára lehetne következtetni.

Nem kevésbé sajátságos alakok az oláh országi apácák sem. Napjaikat imádkozással, kender- és lenfonással, szövéssel s különféle nemű befőttek és édességek készítésével töltik el. Különösen az utóbbi mesterséget nagy tökélyre vitték. Abban a néhány női zárdában, melyeket meglátogattunk, legalább is 150 különböző nemű és fajtájú efféle nyalánksággal kínáltak. A többi között a surpateli zárda lakói tűnnek ki leginkább: finom készítményeik a legelső párisi cukrászatnak sem válnának szégyenére.

„E pompásnál pompásabb édességek ízlelgetése közben sem feledtem el „hogy a surpateli zárdát leginkább csak azért látogattam meg, hogy ott egy apáca képét lerajzolhassam. A fejedelemnő szerény jámborsággal tagadta meg tőlem abbeli kérelmemet, hogy őt vehessem le. „Nem érdemelné meg a fáradságot, monda, hogy ön oly távolról jöjjön ide, s mégis csak egy szegény matróna képét vihesse magával." Azonnal egy fiatal apácát hivatott elő, hogy mintául szolgáljon. Ünnepi öltözete nem sokat különbözött a barátokétól. Bő, fekete felöltőből állott az, lecsüngő, széles ujjakkal, s a deréknál szalaggal testéhez szorítva. Övszalagján olvasó függött. Fövegét redőzött kemény kerek kalap képezte, melyet nagy rojtú fekete fátyol fedett. Álla alatt úgy volt megkötve, hogy arcának egy részét elfödte; a fátyol hátra vetve egészen a vállig ér. Ez öltözetnek is megvan a maga sajátszerű jellege, de inkább szomorúságot és gyászt fejez ki, mint viselője széni hivatásának magasztos eszméjét.

 

 

 

A zsidók egy egyetemes gyűlése Magyarhonban, 1650-ben. R. I. . .(1868. 50. 619.) Vajon magyar hazánk izraelita fiai, kik most oly hatalmasan gyűléseznek Budapesten, gondolják-e, hogy az ő világszerte való őseik közül sokan, egy, még hatalmasabb gyűlést tartottak egykor, a türelmes magyar hazában? Az 1650-ik évben, Nagy-Ida mellett több százakra menő sátorok közt, a világnak különböző részéből csak rabbi mintegy 300 volt jelen; másfajta zsidók szintén igen nagy számmal. A gyűlési tagok számára készült egyes sátorokon kívül volt még egy külön nagy sátor, magának a gyűlésnek tartására… Az elnök Zakariás volt, egyetlenegy, vagy legalább legfőbb a Lévi-féle nemzetségből a jelenlévők között. Az elnöki szék körül székek voltak nagy számmal, a gyűlés tagjainak számára.

A gyűlés első napja október 12-e volt. Ez az első nap azonban csupa köszöntésekkel s bemutatásokkal telt el. Megvizsgáltattak a szükségelt bizonysági oklevelek, vagyis általában az illetékességi igazolványok. Ezen vizsgálat következménye lett az, hogy csak háromszázan maradtak a gyűlés alkotó tagjai. A második napon, azaz: október 13-án kezdődött a gyűlés törvényes folyama, és az elnök felállván, előadta, hogy e nagyszerű egyetemes gyűlés célja nem más, mint az, hogy eldöntessék: vajon eljött-e már a Messiás vagy várni kell még őt?

A gyűlés tagjai őszinte komolysággal hányták, vetették a kérdést, vitázva, fel-felütve és vizsgálva a szent írásokat. A többség kimondta, hogy nem jött még el a Messiás.

A farizeusok nagy eréllyel vitatták, hogy a Názáreti Jézus, Messiás teljességgel nem lehetett, mert nagyon szegény volt, s a Mózes törvényeit több ízben megsértette. Ezt azonban sokan nem hagyták helyben, s különösen egy Ábrahám nevű rabbi felállván monda, hogy a Jézus csudákat tett; vakokat, sántákat, némákat meggyógyított. Mindez bűvészet, csalás volt — mondának a farizeusok. De Ábrahám ezekkel meg nem elégedett, azt mondván, hogy hát a kik vakon születtek, és pedig elébb a Jézusnál, hogy foghatott ezeken a bűvészet? Egy Zebedeus nevű farizeus, a legzabolátlanabb indulattal iszonyú káromlásokat szólott a názáreti Jézus ellen.

Végre azt is vita tárgyává tették, hogy mi tehát az a tan, az a törvény, a melyet az állítólagos Messiás, a Jézus hátrahagyott? Természetesen az evangélium s általában az új-szövetségi szentírások! Ők azonban ezeket kiindulási pontul vagy alapokul teljességgel nem fogadták el. Kinyilvánították, hogy az evangélium alapján álló protestánsokkal semmi közük nincs. De a római pápával* — úgy látszik — már előre érintkezésbe tették magukat, mert az ez által hozzájuk rendelt papok közül behívtak a gyűlésekre két jezsuitát, két augusztiánus és két franciskánus barátot. Ámde ezek érveit és javaslatát is határozottan visszautasították a zsidók, — és nagy zenebona támadt elannyira', hogy a vitatkozást tovább folytatni lehetetlen volt.  Még a következő — már nyolcadik — napon is egybegyűltek azonban, de csupán avégre, hogy a következő gyűlés helyét és idejét meghatározzák. Ez Szíriába harmadik évre tűzetett ki, de elmaradt.

 

*X. Ince 1644- 1655.

 

 

A mormonokról. Könyves T. K.(1868. 394.) A mormonok fővárosa Utah. A város kellő közepén van egy építés-félben levő négyszögű épület. Alapja tömör gránit. E 10 holdnyi területen fekvő épület a mormonok szent helye. Young Brigham a mormon főnök nagyobb fontosságúnak ítéli népének társadalmi s anyagi emelkedését; a templom építését jobb időkre halasztja. A templom négy oldaláról egy százlábnyi széles utca nyúlik el egyenes vonalban. — Ugyanily szélességű utcák kanyarodnak észak, dél, kelet s nyugat felé. A fő utcán a vásár könnyítése, s a nagyobb térség tekintetéből a házak előtt nincsenek kertek, másutt a lakhely gyümölcsös kert közepén fekszik…

Nevezetes szerepet játszik a szentek köztársaságában a színház. A templom még nem épült föl, de a színház teljesen berendezett. Young a színpadról is erkölcstanát terjeszti, s gyönyör-élvezettel párosítja a vallásos érzeményt.

Igen érzékenyen sérti a mormon szenteket, hogy az Egyesült Államok őket fegyveres erővel ellenőrzi. „Sok aggodalmat okoznak nekünk e katonák," így szólt egykor Brighám, „mert nemcsak ügyeinket, hanem még családi éltünket is bolygatják, nem tűrhetjük az ily szándékos sértegetést, tegyenek csak valami kihágást, megkóstoltatjuk velük a füvet."

A mormon vallásfelekezet gyorsan terjed. 36 éve csak hat mormon volt Amerikában; Angol országban, s Európában létezésükről mit sem tudtak. Most már a kétszázezret jóval meghaladják.

A mormon egyház vezérelvei: 1. egyházi önállóság, amennyiben egyházuknak tagja lehet bármely ország szülöttje, bárminő színű s fajú ember, csak a szerecsen van kizárva, mert ez Káin maradéka 2. Türelem felebarátunk egyéni hite s életmódja iránt. 3. Az egyházat közvetlenül isten kormányozza. 4. A soknejűség, s így az emberiségnek isten dicsőítésére való szaporítása. 5. Istennek szolgálunk az élet helyes használata, s az örömök élvezése által. 6. A munka nemessége.

A soknejűség nem nyerte meg a mormon nők tetszését. Az elszigeteltség jele, a búskomorság ül arcukon, a társalgásban ritkán vesznek részt. Kitűnik alázatos modorokból, hogy ők férjeiknek nem annyira feleségeik, mint rabszolganőik. A mormon nők a soknejűség kártékonyságának élő tanúi. Sok leány inkább pártában marad, elszökik, vagy a legterhesebb munkát végezi, minthogy jobb móddal, kényelmesebb ellátással valamelyik mormon püspök negyedik vagy ötödik felesége legyen…

 

Brigham Young (/ˈbrɪɡəm/; 1801 –1877) was an American leader in the Latter Day Saint movement and a settler of the Western United…

 

 

 

A kambodzsai templomromok. S.L. (1869. 22. 296.) Ázsia, nemünknek és ősi műveltségünknek e nagyszerű bölcsője, telve van a legrégibb, minden-féle építészeti emlék maradványaival. Ott csírázott ki, ott nevelkedett s később ott pusztult el a tudományok és művészetek minden ága, minden virága és gyümölcse. Ez okból ott hagyott maga után legtöbb, legszebb nyomokat. Az eddigelé ismert építészeti emlékeket óriási nagyság, megragadó nagyszerűség s gyönyörű ízlés tekintetében mind jóval túlhaladták azok csodálatra méltó templomromok, melyeket a kambodzsai királyságban, Sziám szomszédságában fedeztek fel. Az egykor nagy terjedelmű és hatalmas Kambodzsa Sziám és Kokinkína között fekszik.

 A „Wat" vagyis Buddha-templom Onguban, mely egykor Kambodzsa gyönyörű fővárosa volt, jelenleg romokban hever. A templom környékét roppant nagyságú, régi fákból álló sűrű erdőségek borítják, melyek hemzsegnek a tigrisektől és oroszlánoktól. Kambodzsa története majdnem teljesen ismeretlen. Mai lakói azt állítják, hogy az égből egy egész csoport angyal jött le s azok építették volna e templomokat. Az ongu-í templomok nagysága és terjedelme önkénytelenül is az egyiptomi gúlákat juttatja eszünkbe. Művészi tervük és kivitelük pedig mintegy ösztönöz arra, hogy a régi Görögország klasszikus emlék-épületeivel hasonlítsuk össze azokat. Úgy látszik, hogy e titokszerű épületek több egymásra következő nemzedékek művei.

Legújabban Thomson J. fényképész látogatta meg, ki Bangkokban, a sziámi birodalom székvárosában lakik. Tőle idézünk:

„A mint az oszlopcsarnok bejáratán keresztül haladtunk, egy más, még nagyobb terjedelmű töltés állott előttünk. Onnan a templomot egész nagyszerűségében áttekinthettük oszlopsoros vén csarnokaival és folyosóival, melyek egymás fölébe emelkedve végül a kolosszális közép toronyban végződnek. Remekül faragott kőlépcsőkön, oszlopsorokon, csarnokokon és tornácokon haladtunk át. A terjedelmes és igen szépen kikövezett udvaron végig mentünk, míg végre a középtorony lábaihoz értünk.

A templom kőfallal körített belterülete mintegy 500 öl hosszú s csaknem oly széles s a falakon kívül még egy 120 öl szélességű árok is veszi körül, melynek minden oldala majdnem egy angol mérföldnyi hosszú. Az épület maga három belterületből áll, melyeknek körfalai befelé fokozatosan magasodnak, az egész műnek piramis alakot kölcsönöznek. A belső és nagyobb oszlopoknak igen szép fejeik vannak, de talapzataik nincsenek. Kelet-Ázsia Budha templomaiban oszlopokat minden talapzat nélkül csak a sima márványtalajra szokták lerakni, miként az különösen a japániaknál divatos. E szép oszlopokból már csak a külső templomrészben is több van 5—600-nál; ami pedig a belsőbb tereket illeti, ott az oszlopok összes száma közel áll az ezerhez.”

Az a tigris, melyet a művész, ki a képet a fénykép után lerajzolta, azon majdnem az előtérbe állított, a Thomson fotográf gépe előtt aligha megjelent, vagy ha meg is jelent volna, aligha meg nem riasztja művészi utazónkat. A romok tele vannak tigrisekkel, oroszlánokkal és hiénákkal: a rajzoló jónak látta egyet a képen is bemutatni.

 

 

 

A körmöci vártemplom (1869. 39. 533.)  Myskovszky Viktor. Körmöc, hazánk régi bánya-városainak  egyik legnevezetesbbike, helyzeténél, fekvésénél és építkezési modoránál fogva, mint oly régi város, monumentális építményekkel bővelkedik. Amellett talaja változatos emelkedésekkel bír: sokkal festőibb kinézésű, mint az egyhangú síkságon elterülő, többnyire újabb keletkezésű alföldi városaink. A Szent-Anna — mint a város egyik védszentjének tiszteletére emelt vártemplom, a fallal megerősített belváros északi részén, egy magaslaton, még egy külön fallal bekerített váracs közepén áll. Mint a főszentély csúcsíves boltozatának egyik zárkövén létező 1488. évszámból láthatni, a XV. század második felében épült. Építészeti műízlése azon kor csúcsíves modorának egészen megfelel. A templom legbecsesebb műdarabja,  a főszentély déli oldalfala mellett álló mennyezetes ülő-pad; mely, mint az 1624. évszám is bizonyítja, a XVII. században, hazánkban dívó, tiszta olasz renaissance ízlésű. A díszítmények felváltva, egyszer világos, másszor sötét alapon díszlenek, s azzal a nézőre kellemes hatást gyakorolnak.  Az egész széksorozaton nincs legkisebb nyoma a mesterséges befestésnek, minden színváltozás a különböző fanemek természetes színezete által van előállítva.

 

 

Körmöczi vártemplom. — (Myskovszky Viktor rajza után)

 

A pad nyolc ülőhelyet tartalmaz, melyek egymástól kettős, remekmívű római oszlopok által vannak elválasztva, az oszlopközöket szép pilléreken nyugvó félköríves árkádok— diadalívek — foglalják el. Belső mezején a deszkázatba mozaikszerű növény-díszítmények — arabeszkek — egész sorozata díszlik. E gazdag kivitelű egyházi székek a városi tanácsnokok számára oly időben készültek, midőn a város anyagi virágzásának tető pontján állott, s e célra tetemes összeget áldozhatott.  A szék mennyezetének felső párkánya fölött, az alatta álló oszloppároknak megfelelően gyönyörű művű szobrocskák állnak, melyek fából mesterileg vannak faragva, természetes faszínűek, és egyes szenteket s római imperátorokat ábrázolnak. A templom nyugati oldalán emelkedik a négyszegletű tömör torony, mely hat, kívülről párkányzatok által elválasztott emelettel bír. Falazata félkörívű, de a gót ízlésnek megfelelő párkányzattal béllelt ablak-nyílások által van áttörve. A torony hetedik emeletét fedett tornáccal körülvett őr-szoba képezi. A torony magassága 130 láb, s mivel már a templom is magaslaton áll, a torony karzatáról meglepő és felséges kilátás nyílik az alatta elterülő városra és hegyes-völgyes vidékére. Nem messze e toronytól a vár körfala mellett áll egy alacsonyabb torony, melyben az óramű és egy nagy harang van elhelyezve.

 

 A 1857. 9. Körmöcbányai vár. VII. Városképek c. fejezetben található.

 

 

Még valami Nyírbátorról. Lehoczky T. (1870. 8. 98.)…Rákóczi 1708. januárban Kassán időzvén, 24-kén elhatározta, hogy az erdélyi hadak megtekintésére Tasnádra rándul…31-kén rövid vadászat után, Nyírbátorba ért. Itt elébe jött gróf Károlyi Sándor, némely erdélyi urakkal, és két mezei zászlóaljjal, honnan másnap, febr. l-jén tovább Nagy-Károly felé indult. Ez alatt titkára Beniczky, használván az itteni félnapi időzést, megtekintette a nyírbátori nevezetességeket, melyeket így ír le naplójában: „Emlékezetre méltó régi szép két templom látható ebben a helyben, egyik puszta, amely amint referálják, barátok klastroma volt, kiben valami régi temetőnél más semmi sem tetszik. Romos épületein kívül másik fedett, nagy öreg templom, kinek sekrestyéje más külső kápolnájával együtt puszta. Az ajtón bemenvén, ezen subseriptio (felirat) kőből kifaragva: „Ad honorem Magni DEI " (Isten dicsőségére). Ezen felirat felett a Báthoriak címere: egy koronás sárkány, a farkának végét szájában tartván; fölötte: „A. 1488." amelyben építtetett a templom. A templomnak magas, szép s cifra boltozatja vagyon. Balkéz felől a prédikálószék mellett cserfából mesterségesen metszett székek, kiken egy helyütt ezen írás találtatik: Hoc opus fecerunt fieri Magnifici Dei Georgius de Báthor, Agazonum regalium Magister, et Stephanus de Báthor, Comitatus Simigiensis et partium inferiorum Capitaneus generális, nec non Andreas de Báthor, Comos Comitatuum Supremus Satmariensis et de Szabolcs, licet fuerit junior inter caeteros, opere tamen ejus egregium hoc opus perfectum est. A. 1511." (A Báthoriakat sorolja fel, címük szerint. G.)…

*

Nyírbátor történelmi hangulatú kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírbátori járás központja. A 15-16. századból fennmaradt világi és egyházi építészeti emlékeiről, és a város egykori földesurairól, a Báthoriakról híres. wiki

 

 

A mormonokról. (Dixon után) Sámi Lászlóné (1871. 24. 306, 318, 331.) Az új telepet. Jeruzsálemnek hívják. A mellette folyó vizet Jordánnak. A utcákon nem lehet koldusokat látni, részeg embert ritkán, mindenfelé csak jóllétet, szegénységet, nyomort sehol. A nép csendes és szívélyes. A mormonok fő prófétáját, papját és királyát Brigham Youngnak hívják. Igen nagy gondot fordít a színházra. A színház hivatása a népet mulattatni és tanítani.

A vallásosságot az élvezettel miért ne egyeztethetné össze? Miután a városban a felsőbb tanodáknak még hiányával vannak, miért ne hirdethetnék az erkölcsöt a színpadról? Youngnak három leánya játszik a színpadon. Az egyiktől kérdeztem, érez-e hivatást erre a pályára? Azt mondta: ő nem szeret játszani, de az apja azt kívánja, hogy ő és testvérei koronként lépjenek fel, mert nem tartja igazságosnak, hogy a szegény ember gyermekét olyanra kérje, a mit saját gyermekei megtagadnának. Youngnak 48 élő gyermeke van.

Mindazon szenvedélyt, melyet más vallásfelekezetek a vitatkozásra fordítanak, a mormonok munkára használják. A szellemi, de még inkább a durva kézi munkát úgy tekintik, mint az isten törvénye által rendelt áldozatot, mely az embert minden bűneitől megtisztítja, s mely által az örökké való nyugalmat nyerik el. Innen következik az, hogy ők ott is gyarapodnak, hol mások meg sem tudnak élni. E kietlen s terméketlen vidéken más nép mar rég elpusztult volna, de ők e helyet munkájuk által paradicsommá varázsolták.

Minden mormon szent, pap és katona. Minden háznál van fegyver. A szentek eleinte békeszerető emberek voltak, de miután mások rajok törtek, s azt, a mit ők igazságnak neveznek, fegyverrel támadták meg, ők is begyakorolták magukat a fegyverrel való bánásba.

Young ács volt. Fát vágni, szekeret csinálni, házat építeni tudott, azok a szentek is, a kiket magával vitt, többnyire mind olyan földművesek voltak, a kik, ha a szükség úgy hozta magával, minden munkára alkalmasak voltak, s az akadályokat le tudták győzni. Az angol és francia már az út közepén elpusztultak volna, de a bennszülött amerikai ember mindenhez ért: sütő, mészáros, ács, írnok, kocsis, államférfi; alkalmilag mindenben feltalálja magát, a sütő megcsinálja a hidat, a pap a szilaj lovakat befogja, az ügyvéd jó ebédet főz. Young tudta, hogy az utón a nép nélkülözése nagy lesz, de azt is hitte, hogy jó példaadással oda bátoríthatja őket, hogy a fáradalmakat megbírják. Mindenkinek érteni kellett valami mesterséget, a nők is dolgoztak, még a gyermekeket is felhasználták. Az amerikai leány tud tehenet fejni, a fiú lovat hajtani…

Politikával nem foglalkoznak, jogokat nem kivannak, sérelmeikről nem panaszkodnak, elégedettek, ha békében dolgozhatnak. Bármily különös és idegenszerűnek találjuk is hitcikkeiket, de mégis kell azokban jónak és igaznak lenni; oly emberek, kik saját vállalatuk és munkájuk után megélnek, sőt vagyonosodnak, nem lehetnek épen őrültek. Utcájuk tiszta, házuk rendes, kertjük gyümölcsös. Városukban békesség uralg. Kéjhölgyek, járdakoptató uracsok s részegesek nincsenek köztük. Már most nyilvános iskola is van náluk, mint bárhol Amerikában.

*

…Kérdésemre, hogy e vadonban, hogy haladhattak ennyire, Young egyszerűen azt válaszolta: „a munka és hit alkalmával, azt cselekedvén, a mit vallanak, és azt hívén, amit mondanak."

Mind azok az erők, melyek társadalmunkban, és az emberek lelkén leghatalmasabban uralkodnak: hivatal, hírnév, születés és birtokvágy, e szentekben hiányoztak. Jelképükül a méhet választották, ámbár száraz, virágtalan földüktől a természet e kis bogarat megtagadta.

Finom ruhájú emberekkel, kik nagy házakban laknak, ezüst kanállal esznek, — nekik semmi dolguk. A mormon vallás egyik főkötelessége a szegények ápolása. Miután az egész föld az istené, mindent meg kell osztani. A gazdagoknak ágyneműje, ruhája, élelmiszere a püspöknek mindig rendelkezésére áll, hogy azokból a szűkölködőket kielégítse. E nagy és szép kötelesség alól senki sem vonhatja ki magát.

*

 

A mormon vallás főbb hitcikkelyei:

1. Az isten emberi alakot és testet viselő lény.

2. Az ember, az isten lényének egy része, és isten is lehet.

3. Az embert nem az isten teremtette, hanem megvolt s örökké meglesz.

4. Az ember nem született bűnben, és nem felelős sem a maga, sem a más bűnéért.

5. A föld a megtestesült lelkek gyarmata.

6. Az isten a halhatatlanok elnöke, aki alatt négy osztály van: első az istenek, azaz: halhatatlan lények;

 második az angyalok — halhatatlan lények, kik a földön a törvények ellen vétettek;

harmadik az emberek — halhatatlan lények, kiknek emberi testükhöz halhatatlan lélek van csatolva;

negyedik a szellemek, szintén halhatatlan lények, kik az emberi test felölthetését várják.

7. Isteni fajból való levén az ember is, a házasság által mennyei trónra juthat, feleségei és gyermekei képezvén az ő birodalmát, nemcsak itt lent a földön, de az égben is.

8. Az isten országa a földön ismét megalapíttatott; eljött az idő, hogy birtokukat a szentek átvegyék.

(Kérdésemre, hogy az angyalok mit vétettek a törvények ellen, azt válaszolták: hogy nem éltek pátriárkái életet, nem volt sok feleségük, mint Ábrahámnak, Jákobnak és Dávidnak.)

Young szerint a nőtlen férfiak az angyalok, kik női társsal, s gyermekekkel nincsenek

megáldva…A nők igen egyszerűen, majdnem szegényesen öltözködnek, viselkedésük csöndes, félénk és alárendelt. Nagy nyugalmuk természetellenesnek látszik, mintha minden életet és vidámságot kiprédikáltak volna belőlük. Még mosolyuk is oly bágyadt s erőltetett. Igen korlátolt nevelésben részesülnek. Elégedetlenségük már több helyt kitört, igen sok leány megtagadta az engedelmességet, és ily viszonyok között nem akarnak férjhez menni. Inkább egy férj sem kell, mintsem hogy ily lealázó helyzetük legyen. A művelődést nem lehet elzárni az emberektől, már pedig ahhoz, hogy a mormon vallás még ezután is terjedjen, nagy butaság kívántatnék!

 

Mormon vallás szekta? Miben hisznek a mormonok?

http://www.gotquestions.org/Magyar/mormonizmus.html

 

 

 

Tatár iskola és templom S. L. (1869. 48. 656.)…Az iskolai tanítás tökéletesítésére még eddigelé nem is gondoltak s újításokról még csak beszélni som szabad. Az elemi tanodákban nyolc éves gyermekek mellett húsz éves ifjakat látunk ülni, kik e szellemtelen és lelketlen tudománnyal tépelődnek. Pedig úgy látszik, hogy a tatárok szívesen tanulnának többet és jobbat, mint amennyiben és amilyenben részeltetik őket. A gyermekek, még a falvakban is, örömest járnak iskolába és a mohamedán falusi iskolák jobban vannak látogatva, mint a Kaukázuson túli keresztyénekéi. A leány-gyermekek egyáltalán semminemű oktatásban nem részesülnek.

 

 

Tatár templom belseje.

 

Rajzunk egy mohamedán tatár templom belsejét mutatja. Shushában több mecset vau, melyeket a buzgó igazhívők igen szorgalmasan látogatnak. Érdekes nézni és hallgatni, mily buzgón mormogják vagy éneklik a Korán verseit öregek és ifjak, állva és ülve, némelyek szemben, mások ismét háttal fordulva a templom szentélye és az ulemák felé. A shushai mohamedán mecsetek mind belseje, mind külsője hasonlít a többi keleti templomokéhoz. Az építészet és a díszítmények itt is a keletiek bizarr, gazdag kidolgozású és alakzatú modorában vannak tartva, mint a mohamedán világ legtöbb imaházainál.

 

 

 

A püspökök egyetemes ülése Rómában (1870. 4. 46.)  Őszentsége, IX. Pius, 1846–1878 között római pápa, trónon ülve elnökölt. Balján Antonelli bíbornok állt, míg a kíséretét alkotó püspökök a trónmagaslathoz vezető lépcsőzeten csoportosulnak. Jobb- és bal felől a terem emelt helyén érsekek és patriarchák két csoportja látható. Két oldalon egy-egy kisebb karzat függ, egyik a zenekar számára, másik azon kevés számú főrangúaké, kik kiváltsággal bírnak, jelen lenni a zsinat üléseiben. Az egyháznagyok nagyobb csoportja számára, végig a terem két oldalán emelkednek fokozatosan a padok, az oltár a terem déli végén van fölállítva. Hivatalos tudósítók azon asztaloknál írják jegyzeteiket, melyek a püspököknek az elnöki emelvényhez legközelebb álló első osztálya előtt vannak előnyösen elhelyezve. A külföldi udvarok követei pedig a jobb oldali nagyobb karzatról tekintenek alá a püspökseregre….Az egyetemes gyűlés első vitatkozását, melyben tárgyalás alá vette a racionalizmus ügyében, az előbbi ülés alkalmával kiosztott irományokat. A vitatkozást Rauschor bíbornok, bécsi érsek nyitotta meg. Ez ülésen, mely déli egy óráig tartott, még hat vagy hét érsek s püspök beszélt. A vita csütörtökön s vasárnap folytattatott.

 

 

 

A hribóczi fatemplom (1871. 22. 279.) Rómer Flóris derék tudósunk által szerkesztett „Archeológiai Értesítő" egyik számában bereg megyei rutén fatemplomokról igen érdekes tanulmányt közölt Lehoczky Tivadar. Az általa bemutatott rajzok egyikét, a hribóczi templom rajzát átvesszük.

A torony kiszökő karzatában csüngnek a harangok, melyeket a bejárat alatti előcsarnokból vagy folyosóból szoktak kezelni. Hajdan deszka kopogtató helyettesítette az ércharangot, mely deszka két oszlopon külön állott. Ma már a legszegényebb község is harangot szerez magának. Annak vidám hangjára kedvtelten vet magára keresztet a falu aprója, nagyja.

A nyugati toronyra közvetlen az azt befödő sisak alatt, többnyire szintén régi korra emlékeztető, hajdan létezett erődítési tornyokat utánzó idomban készített széles karzat alkalmaztatik, melynek deszkáit alsó végükön többnyire csipke-szerűen díszítették. A karzat árkádjai feletti sisak csak alsó részén levőknél emelkedik igen nagy magasságúra, fent a torony teteje többnyire hagymaszerű dudorokkal díszített. A templomban sem karzat, sem székek nincsenek.

 

 

Hriboczi g. k. fatemplom. (Bereg megyében.)

 

A régi fatemplom, többnyire a falu legemelkedettebb részén, magas dombon, nehezen megközelíthető helyen áll, míg körötte cinterem, temető terül el, miért is a halottak emlékére egyes, sokszor díszesen faragott kereszteket szoktak kívülről a templom oldalára függeszteni.

Az új kőtemplomokat alkalmasabb helyekre építik, a a régi elhagyatott, elpusztított fatemplomok helyein kegyeletből és emlékül meghagyják a régi oltárul szolgált négyszegű követ. Sok helyütt (mint Kis-Lohón) keresztet és fakápolnát is emelnek mellé. A régi templomokat, melyek 200 évig is fenntartják magukat csekély igazítás mellett, legrégibb idő óta, hazánkban egyenlő stíl szerint  építették. Ez idom hazánk kárpátaljai tájain dívott; úgy a Szepességen, Liptó- és Sáros vármegyékben, mint a Tisza bal és jobb partján, Máramaros-, Ugocsa-, Szatmár- és Bereg vármegye területein.

 

Gombás település Ukrajnában, Kárpátalján, a Munkácsi járásban, nevét 1887-ben kapta, *Hribóc és Vorotnica egyesítésekor.

 

 

 

A búcsújárások és magyar népünk. Varga János (1871. 27. 343; 28. 355; 29. 367.)…A búcsújárások eredete abba a csodákkal teljes, régi mesés korba vihető vissza, midőn a pusztai fakeresztek két karja lépten-nyomon megmozdult, s megfenyegette a netán alatta vagy mellette elhaladó bűnöst; midőn a szent képek a falakról con amore megszólnak és földi nyelven társalognak a bűnös emberekkel…Ez időkben Rómában oly szaporán csinálták a szenteket, hogy a háromszáz hatvanöt napról kiszorultakat párosával kellett egy-egy napra beosztani. A szentek sírjaihoz, maradványaihoz, vagy a helyhez, hol éltek, működtek vagy meghaltak, seregestől vezettették a népek ezrei, mely látogatások év fordulásával ismételtetvén, lassanként valamely hely egész szabályszerű búcsújáró hellyé lett..Idők haladásával a „csodatévő helyek" gomba módra szaporodtak, s miután a nagy s folyton szaporodó keresletnek még az is kevés volt, mesterséges utak s módok alkalmazásával teremtették azokat a nép „lelki orvosai." Gyakran elég volt ily „csodatévő" helyről hozott kép fölfüggesztése valamely kápolnába.

*

Talán az egész világ összes nemzetei között nincs oly háládatos búcsújáró, mint a magyar katolikus nép, mely jó szokás a hazánkban lakó idegen nyelvű testvérekre is, minő a sváb, bolgár, sokác és különösen a tót, annyira elragadt, hogy ezeket a szorosan vett magyar néppel együtt kell említenünk.

Mária, isten anyjának tisztelete, egyidejű a magyarok megkeresztelkedésével, s első királyunk szent István, szűz Máriát választván „Magyarország Patrónájává", A magyarországi búcsújáró helyek kivétel nélkül a „Mária" névvel vannak összeköttetésben: Mária-Gyűd, Mária-Cell, Mária-Radna, Mária-Völgy…

A búcsú megtámadói ellen, a hegymögiek egyik leginkább „csattanóul" használtatni szokott érve az, hogy mint az urak a fürdőt, a szegény nép, mely egész éven át izzad, épen úgy megérdemli e „csekély szórakozást." Más szóval a mai búcsújárás jelentőségét jellemzi D. P. szegedi búcsújáró felelete; akit egy kisasszonynapi búcsúról hazatérte után megkérdeztek, hogy tetszik neki Radna? — Üsse kő — úgymond — Radnátokat, még csak egy jó pohár bort se ihattam.

*

A szegediek kétszer látogatják egy évben Mária-Radnát; pünkösdkor és kisasszony-napkor.

A zarándokolás gyalog vagy kocsin történik, kinek hogy parancsolja buzgósága és erszénye. Azért a kik a következő búcsúra szándékoznak menni, már hetekkel előbb látnak „pajtás" vagy „kocsi-társ" után…Fölszerelkezve, hat nappal Kisasszony-nap előtt megindul a gyalog búcsúsok végtelen sora két, három és nem ritkán négyezer főre menő valóságos táborban. A tábornak lelki vezetője egyike a szegedi lelkészeknek (kinek, közbe legyen mondva, a szent búcsú legtöbb misére valót hoz a konyhára,) világi vezetői pedig az úgynevezett „ájtatos-emberek,"vagy búcsúvezetők, mely tiszt apáról fiúra maradván, ezek ismert polgárokká lesznek a hetven ezren fölül számláló városban…

A búcsúsokat rendesen három annyi nép, ismerős, jó barát, vagy olyanok, kiknek a jó isten meg nem engedte, hogy Radnára mehessenek. Kikísérik a város végén levő u. n. Kis-Tiszapartig, hol a búcsúvezető lelkész áhítat-teljes szónoklatot tart a búcsúról, annak fontosságáról s inti az elindulókat ájtatosságra és jó cselekedetekre. Azután kölcsönös érzékeny búcsúzkodás után megindul a karaván a tápai töltésen. Elől két sorban az asszonyok, a menet közepén a lelkész s záradékul a férfi nem. (Viszik magukkal a templomi zászlókat. G.)

A tágas, de ilyenkor szűk templom falai között, melyben lépten-nyomon fordul elő egy-egy csodatárgy, százféle bábeli nyelven imádkozik, és pedig elég hangosan a szélrózsa minden irányából összecsődült bolgár, német, sokác, tót, magyar, oláh, isten tudja miféle nemzetiségbeli.

Van aztán otthon hónapokig mit beszélni a radnai búcsúról, az ott látott s hallott csodatörténetekről, s egyik a másikat addig bolondítja, míg végre maga is elhiszi, hogy a karfán álló szent János szobor megszólalt.

 

 

 

 

Színház

 

 

 

Panoptikum. (1854. 15. 124.) Nem szükség, hogy olvasóink e pogány szótól megijedjenek, magyarázatából ki fog tűnni, hogy az igen szelíd valami. Mutatja ez, minő szükségei vannak a művelt világnak, s minő áldozatokra képes a jólét és a folytonos tanulás, művelődés utáni vágy. Londonban egyéb szellemi szükségekre is gondolnak. Új szükséget pótol a néhány héttel ezelőtt Londonban megnyitott Panoptikum. Nyilvános és állandó raktára ez minden műtani tárgyaknak; közkiállítása, tárlata minden gyári munkálkodásnak, mindennemű mesterségnek, iparművészetnek. E célból egy külön épület állíttatott fel London egyik legélénkebb részében, sajátszerű épület, mely London háztömegei között építészeti tekintetben is nevezetes. Ami a benne kiállított tárgyakat illeti, arra van ügyelet, hogy mindenben az érdekes és tanulságos egyesüljön. Itt láthatni mindennemű új találmányt, s aki e részben okulni akar, az itt könnyű szerrel érhet célt. Az épület belsejének közepén egy szökőkút van, melynek közép-sugara a kúpig ér. Körülette csupa nagyobb gépezet áll, melyek folytonos munkásságban vannak, s melyek körül kormos munkások dolgoznak. Itt varrótűket készítnek, s a néző látja, az egész eljárást a nyersanyagtól egész a legfinomabb tű elkészüléséig; amott acélt fényesítnek, s a gépész legnagyobb szívességgel magyarázza meg a zúgó vasgyár működését, az ö száz forgó hengereivel, s kerekeivel. Egy óriási villanygép röviden megmutat mindenféle villany kísérletet; amott különnemű gáz készül, ha majd különböző színekben gyullad. Itt egy varrógép dolgozik bámulatos pontossággal, s túltesz a legügyesebb varrónőn, egy perc alatt varrván meg egy 6 ujj hosszú szegest. Egy kerek szövőszéken varrás nélküli nőszoknyák készülnek, s az ember látja, mint támad a fonal-gombolyagból az egész ruha. Ott látni továbbá egy gépet, mely minden zaj és csörömpölés nélkül vagdalja s tölti a húst a kolbászba; ismét más helyen mesterséges méhkasokat, melyekben üvegen keresztül nézhetni a méhek munkálkodását. A találmányok közt vannak új nemű lópatkók nem vasból, hanem guttaperchából*, s e patkók igen célszerűnek találtatnak, a lónak bizonyosan könnyebbségére szolgálnak. Van mindezeken kívül a főcsarnokban egy jeles orgona, melynek méltóságos zenéje gyakran megszólal, s igen kellemes hatással van a tágas termekben dolgozók, tanulók és szemlélőkre. A melléktermékben rövid előadások tartatnak tudományos tárgyak felett, rajzokkal és kísérletekkel. Ki tudná mind előszámlálni a Panoptikum száz meg száz nevezetességeit, melyek mind megannyi bizonyságai az angol praktikus észnek, mely oly ügyesen tudja egyesíteni a hasznost a széppel, a mulattatót a tanulságossal! — Jó lesz, ha mi addig is a nevet tanuljuk meg: Panoptikum, vagyis köztárlat.

*

Magyarországon először a budai várban nyílt panoptikum a nyolcvanas évek végén, ezt azonban 1996-ban be kellett zárni, mert a helyiség páratartalma nem volt megfelelő a figuráknak.

 

*A guttaperchát a fa beszáradt tejnedvéből állítják elő, s többek között a fogászatban alkalmazzák manapság, de korábban kábelek szigetelőanyagaként is használták.

 

 

 

Drámai jutalomhirdetés (1854. 37. 323.) Theodorovics (Tomori) Anasztáz* tisztelt hazánkfia, a nemzeti irodalom előmozdítására drámai jutalmul 100 aranyat ajánlott, s a Pesti Napló szerkesztőségét a körül intézkedésre hívta fel. Kívántatik egy a hazai történetből kölcsönzött tárgynak históriai dráma vagy szomorújáték feldolgozása. Az általános költői, és különös drámai belbecsen kívül a színpadon előadhatás fő kelléke.

A pályaművek beküldetési határnapja 1855. évi augusztus 20-dika, a mikorra azoknak idegen kézzel, tisztán másolt és lapozott, s jeligével ellátott kéziratait, a szerző nevét rejtő, ugyanazon jeligét borítékján viselő, pecsétes levélkék kíséretében, alulirt szerkesztőség veszi által. Megbírálás végett a magyar akadémia, s a Nemzeti Színház igazgatósága fognak megkerestetni; a legjobbnak ítélendő színmű pedig a nemzeti színpadon adatván elő, a szerző nevét rejtő levél az előadás után, a közönség előtt fog felbontatni, s a koszorúzandó író neve legott kihirdettetni. A mű a szerző tulajdona marad, s ez köteles azt előadás után legott sajtó útján közzé tenni. Hazánk költői, fel a nemes versenyre! Int a becsület, de int a nemzeti csínosodás nemtője is!

Kelt Pest, nov. 8. 1854. Török János, mint a Pesti Napló szerkesztője

 

*Tomori Anasztáz, eredeti nevén: Theodorovits; (1824.– 1894) mérnök, református főgimnáziumi tanár, a magyar tudományos és művészeti élet támogatója, az MTA levelező tagja (1858).

 

 

Szabadkai színház (1855. 20.157) Alig lehet valamivel jobban megdicsérni hazánk egy-egy városának népességét, mint ha azt mondhatjuk róla: hogy rendes állandó színháza van.

1848. március közepén tétetett le e díszes épület alapja. A közönség áldozatkészsége mellett sikerült az elöljárók buzgó fáradozásainak a megkezdett művet befejezhetni , és a színházat f. év első havában megnyithatni. A belső elrendezést illetően, három sor páholy és számos zártszék, földszinti és karzati helyek állnak készen a minden osztályú közönség kényelmére. A díszítményeket a Pesti Nemzeti Színház művésze Telepi György festette.

 

 

A szabadkai színház

 

Szabadka közönsége iparkodott a legjelesebb színtársulatok egyikét, Latabár igazgatása alatt megszerezni. A csinos páholyok és zártszékek és egyéb nézőhelyek soha sem voltak nézők fogytán. Nemcsak saját társasága tagjait volt képes a derék igazgató illendően és pontosan díjazni, sőt a közönség élvezeteinek szaporítására a pesti Nemzeti Színház kitűnőbb művészi egyéniségeit bemutatta hosszabb vendégszerep körökben, kik mind a legelégültebben tértek vissza a közönség buzgó pártolásával.

*

A Kárpát-medence 8. legrégebbi színháza, az egyik első színházépület, amelyet eleve magyar nyelvű színtársulat számára építettek.

 

 

Mi a színészet? Edvi Illés Pál (1855. 22. 174.) A színészet eleitől fogva a földön minden polgárisodott népeknél kisebb nagyobb mértékben, egyik vagy másik mód szerint gyakoroltatott. A kínaiak, régi görögök és rómaiak ide főleg példákul felhozandók, e két utóbbi híres nemzettől maradt mű-darabok máig is kezünkben lévén, és bámulattal olvastatván. Magyar fajunk is miután e hazában jól megmelegedett s a fegyverzörejek csillapodásával ráért, szelídebb mulatságokat keresni, szomszédok nyomdokait követve, próbálta ízlelni a színészetnek nemes mulatságát. Eleintén a játszók csak kis árnyékos helyen, színben (fészerben, pajtában) tevén előadásaikat; honnét van ma is magyar címe a játszási helynek. Ugyan e szótól viseli nevét, másféle játékoktól megkülönböztetés végett, színjáték is. Értendő pedig ez alatt valamely költött vagy igaz történetnek előadása élő szóval, költészeti stílben, személyzetekkel és cselekményekben; hozzá illesztett változatos jelenetek mellett. Mai időkben, népesebb városokban, az efféle játékok előadásához állandó és nagyszerű épületek hozattak létre; mindazáltal, kifejezésükhöz megtartjuk folyvást a szín címet (színházak).

Színjátszónak, vagy röviden mondva színésznek lenni tehát igen tisztességes hivatal; melyre nem is alkalmas minden ember, mivel arra születni kell. Ahhoz különös talentum és tudományos kiműveltetés kívántatik; mellé ép test és érzékek, kellemesen zengő tiszta beszédhang, ékes éneklési szózat, éles emlék-tehetség, bátorság, sok gyakorlat és utazás. Egy-egy színjátéknak előadásához pedig számos, ilyen játszó egyén szükséges, férfiak és nők, gyermekek, öregek, kik közül a minden egyikre eső játékrészt szerepnek (rolle) szokás hívni…

A színészet egyrészt kéjelgésre, mulatságra és időtöltésre, szóval játékra vonatkozik. Hanem van a színészetnek komoly célja is, t. i. a morális hatás, az emberi szívekre. Erkölcsi iskola ez, melyben a hallgató tanulhat okolni rút vétkektől és azok gyászos következményeitől; ezektől visszarettenni, az erényre pedig felbuzdulni. E hatás bár nem tűnik úgy szembe, mint tapsokban a kedvtelés; és csak a vesék vizsgálójánál lehet tudva: mindazáltal hinnünk kell, hogy, — ha a sok hitszónoklatok, könyvek és hírlapok az erkölcsi világban nem maradnak siker nélkül, — tehát a színészeti élénk előadások is megtermik gyümölcseiket bizonyosan.

Az 1832. országgyűlésnek 41-ik törvénycikkelyét idézem saját szavaival:

„A jól elrendelt játékszínnek, a nemzeti kifejlődésre, a nyelv pallérozódásának előmozdítására, és az erkölcsiségnek ezáltal is bővebb kiműveltetésére, az országos rendek által elismert jótékony hatása tekintetéből, Pesten felállíttatni óhajtott nemzeti játékszínre nézve határoztatik"

 

 

Nagy-Váradi állandó magyar színház (1857. 39. 408.)  A nagyváradi állandó magyar színház eszméje a múlt 1856-ki dec. havában, városunk szellemi s anyagi emelkedését mindenkor buzgón óhajtó s tervezgető M. polgártársunk lelkében keletkezett. Az ügy folyamának lehető rövidítése, s időnyerés tekintetéből a kezdeményezők társulata által és költségén Debrecenbe lett küldve mérnök M úr. a teljesen rendbe hozott színházra vonatkozó okiratok, tervek megszerzése végett. Egy 7 tagból álló bizottmány kinevezése következett, a további ügyek kezelésére és az alapszabályok bemutatására. A folyamodvány rögtön be is adatott…

 

 

Nagyváradi állandó magyar színház

 

A színházépületben, a gyalogok és kocsik számára külön teraszok, száraz bejárások, nagy előcsarnok, lépcsőzetek, s ezek alatt is körül álló boltocskák, pénztár s felügyelői szobákon kívül, van egy ovális alakú, mintegy 8 öl széles, bálok tarthatására a színpaddal egy nívóra emelhető talajjal bíró nagy nézőterem mintegy 320 ülőhellyel. Körül 3 sorban, 60 több nemű páhollyal, fedett és nyílt karzatokkal, melyek összesen 1500—2000 helyet adnak; van egy 7 öl mély, de szükség esetén 12 ölre mélyíthető színpad, e körül 4 öltöző szoba, díszlettár, s ezek felett festőterem, ruhatár. Elöl a díszcsarnok felett : iroda, könyvtár, nagy társalgási terem, s ezek felett egy nagy terem, kijárással a két melléképület fedél teraszára.  A melléképületekben földszint van kávéház, cukrászterem, 10 bolt, mindegyik illető helyiségekkel ellátva. Az emeletben 6 lakás, 3, 4 és 5 szobákból álló, s konyha és kamrákkal. A pince osztályban két közétkező, lakok, pincék, raktárak s gépezet-helyiségek. A melléképületek hozzávetőleges számítású jövedelme, a sajátképi színházépület számításba nem jővén, évenként mintegy

12 000 pft-ra van téve.

 

 

 

Egy magyar balett Bécsben (1858. 3. 28.) A tél folytán gyakrabban adtak a bécsi cs. k. udvari operaszínházban egy „Juliska" című új táncjátékot (balettet, ami ezen olasz szótól származik: ballare = táncolni). Azt írták a lapok, hogy igen nagy tetszéssel fogadta a közönség. Hatását pedig a szereplők ügyességén kívül, a darab leginkább a benne előforduló szép magyar táncoknak, zenének, öltözeteknek és csoportozatoknak köszönheti.

Miért Juliska az a Juliska? Miképp fogták s használták fel itt nemzeti sajátságainkat? E kérdésekre igen furcsán felelt Golinelli úr, a balett tárgyának szerzője s eleget mosolyoghatnánk a magyarázó szövegen, ha áltálában eszébe jutna valakinek, egy balett szövegétől valamely komoly nagy dolgokat várni.  Legyen azért elég e száraz kis ismertetés.

A balettben több rendbeli magyar ember működik, kiknek nevei következők: Van egy Báron Mesterházy, ennek fia Sándor, továbbá ez utóbbinak rokona és vágytársa Ferenc. Jön ismét egy Gráf Nemesházy (a szerző úr, a ki alkalmasint Eszterházy herezegnek hallotta hírét, azt hiszi, hogy itt már minden nagyurat házynak hívnak), e grófnak van egy leánya Linka, aki Sándor eljegyzett arája…(A mese részletes leírása következik. G.)

 

 

 

Gróf Nákóné és cigányai a Nemzeti Színpadon Székely József (1860. 17. 196.)…A grófné játéka alatt, ki oly virtuóz a maga nemében, mint a művészet felkentjei, kiknek az rendes foglalkozásuk. Midőn az egymásra halmozott, szebbnél szebb, és eredetinél eredetibb csárdásokat, oly kitartó erővel és mindig emelkedő tűzzel játszotta, hogy szívünk az örömtől, mint egy tele pohár, felgyöngyözött.  A magyar népdalban, az is az egyéni érzület hangjában jelenik meg, ami abban drámai. Csak egy tökéletes néprománc adhat ahhoz mértéket, hogy kell a magyar dallamban a kedély lágyságának az erő teljével vegyülni. Ezt a kedélylágyságot, az érzés ez erőteljét, a vegyítés e magyaros izét vontuk mi el a grófné játékából.

Midőn bűvös kis ujjai hatalmáról szólunk, nem szabad megfeledkezni a szemekről sem; hogy mint intézi azok csillagjárásával hat démonának (kik közt a klarinétos a legklarinétosabb) figyelmét, vonóját, cimbalom-ütőjét, és tüdejét — mely utóbbi a klarinétos érdeme. A zenekar-igazgató pálcája, a harmónia és szépség oly tökéletes vonásait nem írja le soha, mint e démonoknak parancsoló és mégis oly kedves szemek. Úgy igyekeznek azok utána, oly hévvel és renddel, mint a rohanó katonák a zászló után. És akkor a prímás csak úgy szorítja a hegedűt álla alá és a vonót a hegedűhöz, és csak úgy bámul — a többiek meg ő rá — ha a lelkes grófné, szeme intését nem elégelve, fejének egy bájos bólintásával ad a szempillák szikráinak ihletést és elevenebb tüzet, melynek világánál a zene olyan kottáit olvassák, melyeket papirosról olvasni tán nem is tudnának. Sokat hallottunk olyan kottatartókról, melyeket uralkodók nagy művészeknek adnak, s melyek rendesen ezüstből szoktak lenni. Soha hat cigánynak gyémánt kottatartója nem volt, mint a grófné szemei.

*

Sokféle művészi tehetséggel megáldott Nákóné Gyertyánffy Berta

http://www.nyugatijelen.com/riport/regi_idok

 

 

A keszthelyi állandó nyári színház (1862. 29. 340.) Alig néhány hónapja, hogy a keszthelyi színház eszméje megpendült, s ma már nemcsak e lapok olvasói szemlélhetik az épület rajzát: hanem el is készült az annyira, hogy már június hónapban megkezdődhettek az előadások. Midőn a keszthelyiek e szép, helyesen felosztott s kétoldalt páholyokkal is ellátott színházi épület gyors megkészültét végig nézik, s borongó kedéllyel a lefolyt időket emlékükbe visszaidézik. A Balaton partja virányain büszke érzetek között gondolnak a Helicon ünnepeinek halhatatlan szerzőjére. A közreműködött jeleseinkre, hogy kiktől csak néhány évtizeddel előbb egész országra terjedt az üdvös eszme, ma már megtestesült végkép, s hol a nemzet geniusa évenként tartja ünnepeit, ott a lefolyt szép idők emlékének megújítására büszke trófeaként áll e bájdús vidéken egy nemzeti s állandó színház. E nemben talán harmadik e honban, s mint nemzeti, első a dunántúli vidéken.

 

 

Keszthelyi színház.

 

Szíves örömest szavazunk elismerést a derék és vállalkozó Horváth Imre építész úrnak, ki nélkül fürdő s állandó színház Keszthelyen mostanában aligha lett volna. Ö ugyanis megkereste a tulajdonos Festetics Tasziló gróf tábornokot..Ő készséggel rendelte, hogy az üdvös eszme azonnal foganatba vétessék. A hajdani Georgikon termei nemsokára ismét megnyílnak, csak mindenütt kellő buzgalommal karolják fel az üdvös eszmét, s az illetők oly nagynak és szentnek tartsák az ügyet, mint a feledhetetlen nagy Festetics György, ki a század elején vetette fel az eszmét, s rövid idő alatt a legjelesebb gazdatiszteket adta a honnak. A keszthelyi hévízfürdő már májusban nyittatott meg, s s ha jól értesültünk, a jövőre ott is több rendbeli célszerű újítás fog történni az építkezésben. E gyógyfürdőt már most is sokan használják

 

 

A párisi leendő Opera-színház (1863.  236.)…Napóleon éles tapintata e tárgyban is megelőzte a közönség szavát. Új, díszes opera-színházra alkalmas helyet szemelt ki, az emelendő épület tervezésére pályázatot hirdettetett. a három legjobb terv készítőjét új pályázásra szólították föl, s ez alkalommal Garnier Károly még ifjú építész nyerte az első díjat. A terven teendő módosítások végett Garnier meglátogatta az európai legnevezetesebb színházakat, azután átvette az építés vezetését. Az épület alapkövét 1861. augusztusában tették le, s most az első emeletig áll készen.

Az épület három főrészből áll, melyek egymással a legnagyobb összhangban vannak: az előcsarnok, a tulajdonképp terem, és a színpad. Homlokzatán nyolc pár korintoszi oszlop ékeskedik, s tetejét két ódon szoborcsoportozat koszorúzza, négyes fogatot ábrázolva. Oldalt az egyhangúság kikerülése végett két erkélyes szárnyépület lesz hozzá csatolva. A terem tetejét kúp fedi, mely a császári koronában végződik. A legmagasabb rész alatt lesz a színpad, a szükséges gépezetekkel.

   A Saint Jaques-egyház tornyának magasságát éri el; ha pedig az alap építményeket is hozzá számítjuk, a Notre-Dame egyház-tornyával vetélkedik. Azt tervezik, hogy csak 2000 nézőnek legyen benne hely.  Megnyitása 1866. aug. 15-ikére van kitűzve; de ez csak úgy lesz lehetséges, ha mellette a munkaerőt megsokszorozzák. Az épület jövő évben emelkedik fel egészen.

 

 

Eredeti drámairodalmunk a Nemzeti Színházban (1868. 17. 199.)  (Válogatás. G.) A Budapesti Közlöny nemzeti színházi heti szemléje után:

1837. augusztus 22-én nyílt meg a színház. A legelső szó benne a Vörösmarty volt. .,Árpád ébredése ' alkalmi költemény volt ugyan; de többször ismételték. Már Budán is adtak tőle, a „Vérnászt" (a legelső akadémiai pályadíjat ez nyerte el)  és a ,,Kincs-keresők''-et. Úgy látszik, nem tettek különös hatást, mert Pesten nem ismételték. Pesten j öt darabot adtak tőle, s ezek: Árpád ébredése — Cilley és Hunyadiak — Fátyol titkai — Marót bán és Áldozat. A két utóbbit legtöbbször adták, s most is műsoron van. —  Kisfaludy Károly. Uralkodó planétája volt a budai színpadnak. Tőle 15 darabot adtak. Legtöbbször adattak: A csalódások*; Három egyszerre…

1838. Jósika Miklós volt az első és egyetlen nálunk, ki egy darabot másod-magával (Gaállal) irt; de ennek is oly szerencsétlen kimenetele volt, hogy azóta senki sem merte megkísérteni…

1839-ben hat író tűnt tél, köztük: Katona József ..Bánk bánja," mely már Budán is adatott. Ez egy arany lapja a drámairodalom történetének. Ez egy műért bátran megbocsáthatunk az ezen évben feltűnt többi gyöngeségeknek..

1841-ben egy nagy tehetségű unikum tűnt fel: Gróf Teleki László „Kegyence." A kritika elismeri irodalmi és művészi becsét, de a színpadon, ámbár már két ízben elevenítették fel, nem tartotta fenn magát.

1843-ban adták: Garay „Báthori Erzsébetét, de siker nélkül.

1844. szép tehetségű új drámaírókban igen gazdag volt. B. Eötvös József „Éljen az egyenlőség" vígjátéka nagy hatással adatott.  Czakó Zsigmond „Kalmár és tengerész"-e rögtön híressé tette e drámaírót. „Végrendelete" hírét csak fokozta. Tőle összesen hat darabot adtak. Obernyik Károly ,,örökség"-e szintén rögtön fölemelte e kitűnő drámaírót. E darabja most is adatik. „Brankovics György-ben Egressy Gábor hatása még fris emlékünkben van. Tőle összesen kilenc darabot adtak. Degré Alajostól tizenegy darabot adtak

1852-ben: Egy pár fiatalkori kísérlet után Jókai Mór tűnt fel. Összesen hét darabot irt. Dalma, Dózsa György, Könyves Kálmán, Manlius Sinister, Szigetvári vértanuk, mind hatással adattak, s nagy részük folyvást műsoron van.

1860. Szathmáry Károly ,,Kendiek"-je kétszer, egy évvel rá „Csák"-ja egyszer adatott.

1867. új tehetségekben meddő volt. 1868-ban: Potemkin Ödön „Turzó Jánosa'' háromszor adatott.

Összesen tehát harmincegy év alatt 81 eredeti írótól 310 darab adatott a nemzeti színpadon. Nem számítva néhány apró pálya-vígjátékot, melyeknek szerzőit nem ismerjük. Ezen darabok hozzávetőleg mintegy 2500 estét töltöttek be. Körülbelül minden öt drámai előadásból kettő eredeti volt. Jelenleg nyolc eredeti darab volt műsoron. Kezdő irodalomnál, s a mi viszonyaink közt, mind a két szám kedvező arányra mutat.

 

*Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték) - 2013. július 2. - YouTube

 

1828-ben írt, utolsó befejezett, több felvonásos vígjátéka. A darabot először Kassán játszották 1829. december 30-án

 

*

 

A magyar színészet elő-korából. K Lajos (1869. 21. 286, 22. 300.) Alig hunyta be szemeit 1790-ben a tévesztett uralkodói irányú, de korát megelőző szellemű II. József, midőn Magyarországban egyszerre kitört mindenütt a sokáig elfojtva tartott tűz. Irodalmunk és közéletünk majdnem minden ágában szokatlan pezsgés volt észrevehető. E jótékony izgalom nem folyhatott le magyar színészet nélkül - a német már jóval előbb fölütvén tanyáját Pesten - s Kelemen László mindjárt 1790-ben alakított is gróf Ráday Pál pártfogása mellett egy színtársulatot. Ez magyartalan fővárosunkban igen rövid ideig állhatott fenn, s még ekkor is majdnem egyedül a német színigazgató kegyelem-deszkáin tarthatott előadásokat.

1790-től 1794-ig egykorú hiteles kézirati cím gyűjtemény szerint a színészek ezek voltak:…

Az eljátszott darabok címei a szerzők neve szerint:

  Bessenyei György, kitűnő író, m. kir. testőr: A filozófus. Vígjáték 5 felvonás

Kazinczy Ferencz, író. Eraszt. Vígjáték, 1 felvonás

  Kelemen László: több darab

 Verseghy Ferencz, paulinus, író. A szerelem gyermeke. Érzelmes játék, 5 felvonás.

 (A többi nagyszámú szerző ismeretlen. G.)

 A darabok igen kevés kivétellel fordítások vagy átdolgozások…a színművek tekintélyes részét (94-ből 31 darabot) maguk a színészek dolgozták át magyarra. Akkor még a szereplőknek kellett előállítani mindent, jól avagy rosszul, olyan formán, mintha a festő maga készítené festékét, olaját, ecsetét, vásznát. Íróink csekély érdekeltségét kimenti a központosítottság hiánya.

  *

Záradékul egy pesti és egy budai színlapot másolok le.

Pesti Magyar Teátrum.

Ma, úgymint Szent Mihály Havának 12-dik napján, Smallögger és Bulla igazgatása alatt

a pesti teátrumban fog előadatni: MESTERSÉG ES RAVASZSÁG,

Vígságos Játék öt Fel-vonásban. (T. Simáitól.) Személyek….

 

 

 

Színészek

 

Ira Aldridge* (1854. 17. 141. címlap)  A fekete is ember!Nálunk bizonyosan senki sem fog kételkedni e mondat valóságán, de a föld túlsó oldalán, Amerikában milliók vannak,kik a szerecsent nem tartják emberi lénynek…Kit jelen képünk ábrázol, egy szerecsen fejedelmi család utóda, kinek atyja mint rabszolga eladatott Amerikában. Fiának sikerült Angliába menekülni, s ott magát a színművészeiben tökéletesíteni. Jelenleg ö egyike Európa leghíresebb művészeinek, kit mindenütt a legnagyobb elragadtatással fogadnak. Az ö példája kiáltó tanúbizonysága annak, mire volna képes e faj, ha a legdurvább, a legigazságtalanabb járom alól felszabadítanák.

 

*Ira Frederick Aldridge (1807 –1867) was an American and later British stage actor and playwright who made his career largely on the London ...

 

*

Vladimir Nabokov: Adomány, Európa, 2010. 134. oldal „…az Othellót néztük meg (Szentpétervárott), a híres fekete tragikus színész, Aldridge előadásában…”

 

 

Lendvay Márton  (1855. 38. 297. címlap.) Legnagyobb színművészeink egyike…Lendvay több év óta beteg, s azóta a színpadnak el kell nála nélkül lenni. Távolléte oly üresség a színháznál , melyet nem lehet pótolni. Legközelebb kitűnőbb színművészeink és művésznőink jelmezes arcképeit fogjuk átadni tisztelt olvasóinknak, azoknak rövid életírásaikkal, jellemzésükkel és színpadi életük rajzával; akkorra tartjuk fel az alkalmat, Lendvay érdemeit is elősorolhatni.

 

 

Lonovics-Hollósy Kornélia. (1856. 3. 17. címlap) Jelen arcképünk nemzeti színházunk egyik legkedveltebb művésznőjét mutatja be a közönségnek, kit remek szép hangjáért méltán neveznek „magyar csalogánynak." Nem csak a pesti közönségnek kedvence ő; külföldön is mindenütt osztatlan tetszést aratott; maga a zene nagymestere Meyerbeer is, az „Észak csillaga" című dalművéből két ízben is énekeltetette öt maga előtt, midőn a nagy zeneköltő maga zongorázott csalogányunk dalához. Rendkívüli szép hangját különösen emeli a benne kifejezett érzés, melynek egész alakja és játéka megfelel. Kitűnőbb szerepei, mikben a közönség leginkább kedveli.

 

 

Lonovics-Hollósy Kornélia.

 

Linda, Sevillai borbélyban Rozina, Ernaniban Elvira, Márta, Lammermoori Lucia, és főleg az eredeti dalművekben, mint Garay (nem Gara) Mária, Afanázia, Ilka. Népdalaink közkedvességére az ö éneke tett legtöbbet, amiket a magasabb körökben csak azóta kezdenek ismerni teljes szépségükben, a mióta Hollósy-L. -nétól hallották. Vidékről jövő atyánkfiai el ne mulasszák azon előadásokat, mikben e kitűnő művésznőnk énekel; s különösen az „Észak csillag"-át, mely dalmű a Nemzeti Színházban e napokban fog illő pompával színre kerülni.

*

Gertenyesi Hollósy Kornélia Julianna Klára (születési nevén Korbuly Kornélia; Gertenyes, 1827. – Dombegyháza, 1890.) örmény származású magyar opera-énekesnő.

 

 

 

Szentpétery, mint „Zách” 1856. 14. 119.). Szentpétery neve egy magában egy egész korszak a magyar színvilágban, mely annak legszomorúbb napjaitól kezdődve a mostaniakig mindig egyenlő kedves emlékeket foglal össze. Azok a vidám, élethű alakok a magyar életből; jó kedvű táblabírák, nyers nyakas megyei vezérek, kedélyes apák, eredeti kántorok; a francia színirodalom kedves alakjai, és azon magas hősies honfi képek, mik a komoly színművészet terén kiváló tüneményekül jelennek meg; alig képzelhetők másképpen, mint csak épen úgy, a hogy azokat Szentpétery szokta személyesíteni. Mátyás diák kántorát és Nyúzó főbírót, a korhely Remit és Falstaff-t; a büszke Meneniust és Petur bánt és azt a tömérdek kedves alakját a színpadnak, mik Szentpétery által élnek, maga a költő sem alkothatta képzeletében másformának.

 

 

Szentpétery, mint „Zách”

 

Szentpétery művészete egészen a magyar nép ízléséből nőtte ki magát. Ezt könnyű megérteni. Más szavalat, más előadási modor tetszik a francia, a német, az olasz közönségnek; más a magyarnak. Nekünk az a humor tetszik, a mi Szentpéteryé. Igazat adunk a német közönségnek is, mely bohózataiban másnemű alakokat keres, a franciának is a fürge, izgékony taglejtésekhez. Minthogy mi sem németek, sem franciák nem vagyunk, nekünk Szentpétery a kedvenc színészünk,

Jelen színpadi jelmezes képe Vachot Imre tisztelt ügytársunk „Zách nemzetség" című szomorújátékából az öreg Záchot ábrázolja; a kép eredetijét V. I. rajzoltatta kőre Barabás mesteri ónja által.

 

 

Szentpétery Zsigmond. (1862. 469. 40. címlap) Most, midőn egyik elhunyt nagy színészünk emlékét fölelevenítjük, azon kegyeletnek áldozunk, mellyel a nemzet munkásai iránt viseltetni   tartozik az ivadék, ha hálátlan lenni nem akar. Mondják : „A színész csak a sírig él."

Szentpétery Zsigmond született Rohodon, Szabolcs megyében, 1798, július 31 én. Atyja református lelkész, s szép műveltségű ember volt. A sárospataki s debreceni kollégiumokban végezte tanulmányait. Debrecenben iskolába járva, megjelent ott Láng és Udvarhelyi színtársulata. Az ifjúban vágy támadt a színművészet iránt, s jó szelleme sugallatát követve, elhagyta tanulói pályáját s a magyar Thália papjai közé szegődött 1815-ben.

 Első szerepe Molière egyik darabjában Perin, a pórfiú volt. 1834-ben Budára jött, honnan 1837-ben az akkor megnyitott Nemzeti Színházhoz ment át, melynek egész élete fogytáig kedvelt tagja s büszkesége volt. Legjobb szerepei közöl valók voltak : Zsiga, a „Czigány"-ban, Falstaff a IV. Henrikben; a nagybácsi A bácsiban; továbbá Petur bán, Rémi, Nyúzó, és sok más, melyeknek vége hossza nincs. Utolsó föllépése és jutalomjátéka 1857. március 9-én volt, Fáy András „Régi pénzek" című darabjában. Hosszas szenvedésének a halál 1858. dec. 13-án véget vetett. Fényes temetésén tisztelői ezrenként jelentek meg, szomorúan búcsúzva el attól, ki éltében nekik annyi vidám órát szerzett.

 

 

Schodelné, mint „Szilágyi Erzsébet." (1856. 23. 197.)  Nőkre nézve az önállóság minden útja el van zárva; neveiket nem igen jegyzi fel az emlékezet, legfeljebb is egy csendes sírköre, ahonnan elolvashatja, aki arra vetődik, hogy hü hitves, jó anya volt. Egyéb érdemeikkel a nőknek nem vesződik a történetírás. De a legmagasabb, a legfényesebb utat még sem lehetett előlük elzárni, a dicsőség útját.  Azon nevek között, melyek nemzeti művelődésünk történetében állandó fénnyel fognak ragyogni, a legtiszteltebbek egyike Schodelné. Vannak nekünk hírhedett művészeink, kikre azért vagyunk büszkék, mivel hazánkban születtek, s ha külföldi diadalaikról emlékezünk, mindig oda írhatjuk, jeles hazánkfia, hanem akik azért annyit gondolnak velünk, mint a száraz dajkájukkal. Schodelnét nem csak azért nevezhetjük miénknek, mivel hazánkban született, mivel hazai dallamainkat oly szépen énekelte, hanem mivel valóban magyar volt, szívében, lelkében.

 

 

Schodelné, mint „Szilágyi Erzsébet."

 

Csak egy éve, hogy meghalt, de a színpadról már nyolca éve, hogy lelépett, s a művész halála ott kezdődik. Nyolc év alatt annyi új nemzedék sarjazott, hogy nem lesz fölösleges elmondanunk, mi volt nekünk Schodelné?

Az 1842-diki országgyűlésen a karok és rendek azon tanakodtak: valljon méltó lesz-e ez a mi, magyar színházunk, hogy annak az ország 16 ezer forintig emelje a segélyezést. Igen jó gondolat volt erre azzal felelni, hogy az igazgatóság az egész színtársulatot felvitte Pozsonyba (voltak tudniillik, akik Pozsonynál idébb nem szoktak lejönni Magyarországba). Ekkor lépett fel Schodelné művészi ereje teljes virágában. Fellépte után rögtön megszavaztatott az országos segély. Az eldöntő okok közt nagy helyet foglaltak az ö dallamai. Schodelné nemcsak a fűlnek énekelt, hanem a szívnek is, és nemcsak énekelni, de játszani is tudott. „Norma, „Szilágyi Erzsébet a Hunyadi Lászlóban, „Macbethné," „Linda," „Borgia Lucretia: sokáig fognak még rá visszaemlékeztetni, miket ö annyi tűz-, erő- és művészi képzéssel tudott személyesíteni. Nevét méltán jegyezi fel a kor hazánk legnagyobb művészei közé.

*

Schodelné Klein Rozália (Kolozsvár, 1811. szeptember 29. – Nyáregyháza, 1854 . szeptember 29.) az első nemzetközileg is jelentős magyar opera-énekesnő. 

 

 

Nero császár, mint színész (1865.  11. 124.) Napjainkban divat, mentegetni azokat, kiket a történet elítélt; így a legnagyobb zsarnokok is megtalálják védőjü0ket; de nehéz a hollót fehérre mosni. S ha a nemrég múltban is akadtak önkényük szerint kormányzó fejedelmek, mégis a római történet különösen gazdag oly császárokban, kik inkább őrültek házába, mint trónra valók lettek volna. Tiberius, Caligula, Nero, minden szépítgetés dacára, örökké azok közé fognak tartozni, kiknek emlékét borzalommal említi a világ. Az ó-kor zsarnokai között Nero foglalja el az első helyet, kinek kegyetlenségeit nem célunk e helyen fölsorolni. Nérót, mint tekintélyes színészt is emlegetik. A művészet még a legfásultabb keblekre is megteszi hatását. Nero uralkodása végéig nagy előszeretettel emlegette a színészetet, s bár lett volna inkább színész, mint császár, legalább akkor nem panaszkodhatott volna a világ, hogy hivatását eltévesztette.

 

 

Nero császár, mint színész

 

Többször föllépett a szekérversenyeken, de különösen a színkörben, s a korcs római nép, mint képünk mutatja, aljas hízelgésből egész a kifáradásig tapsolt a középszerű színésznek. Előbbi példák után tapasztalásból tudta, hogy csöndesen maradni nem volna tanácsos. Színészi tehetségének legnagyobb bizonyítékát mégis nem a színkörben, hanem a trónon adta. Ugyanis Rómát felgyújtván, el tudta hitetni, hogy az a keresztyének műve volt, kik ezért a legborzasztóbb üldöztetéseknek voltak kitéve, míg a gonosz császár lanttal kezében, diadalmenettel vonult végig a füstölgő város romjai között. Akkor joggal elmondhatta magáról: „Nagy színész veszett el bennem."

 

 

Prielle Kornélia  — á—r — (1869. 25. 337. címlap)…Máramarosszigeten született 1828-ban. Atyja francia emigráns fia volt, de már elmagyarosodva; magyar nőt is vett, Székely Eleonórát s gyermekeit is magyaroknak nevelte. Tisztes, bár szegényes polgári állásukban munkásság és gond által tartották fenn magokat. A kis Nellinek, gyermekkorában már, csak egyetlen vágya, öröme, mulatsága volt: ha a városban színészek voltak, s ö színházba mehetett.

Tizenöt éves volt, fölruházva az ifjúság, szépség, kedvesség, tehetség minden előnyével; s első föllépései valóban első diadalai voltak. A vidéki társaságok egyik legjobbika, legszervezettebbike akkor a Kilényi* igazgatása alatti volt. Sorsa, szerencsésen e társasághoz vezette öt; s Kilényiékben valódi szerető szülőket talált. Velők járta be Erdély nevezetesebb városait…1859-ben, tizenkét évi távollét után azonban ismét visszajött Pestre, s akkor szerződvén, azóta folyvást s állandó tagja és egyik büszkesége a Nemzeti Színháznak.

A hamis és kacér úrhölgyek találnak benne oly személyesítőre, kiről, kivált az újabb francia társalgási darabokban sokszor és méltán volt elmondva, hogy e szerepek Paris első színpadain sincsenek tökélyesebben betöltve.  Prielle Kornélia világhírének csak azon sajátos véletlen volt az ellensége, hogy francia leány létére magyar színésznőnek született. Aki öt: A csacska nők-, A szövetségesek-, A jó barátok-, Az utolsó levél-, A Benoiton család-, vagy A tündér-ujjakban látta, s a jó lelkű vagy kacér, nemes vagy könnyelmű, de mindig szeretetreméltó főrangú hölgy tökélyesen kivitt, részletezett, egyénített alakját gyönyörrel bámulta benne: lehetetlen hogy elragadtatás nélkül emlékezzék rá. Szelíd humorát a Trundusiák (Aesopus), Irmgardok (Gyöngéd rokonok), Turmdreyspitz grófnék (Abajusz) nevetséges, de soha nem kacajt, csak finom mosolyt előidéző alakjaiban tünteti ki.

Magánéletében nem volt oly szerencsés, mint színpadi világában. A házas élet örömét kétszer kóstolta meg, de rózsáit mind a kétszer a válás tövisei tépték szét. Kétségkívül, mint ama bibliai nő, nagyon szeretett s nagyon szenvedett; érzelmeit a színpadon, a nagy közönségnek élvezet forrásává tette, bár szívének sokszor a csalódás és keserv forrása volt, amin mi tapsoltunk, mosolyogtunk és gyönyörködtünk. Magánéletéből ritka szép vonás: hogy családja tagjainak jótevő nemtője volt mindig.

 

*Kilényi Dávid; Killyéni Kocsis. (1791–1852.): színész, színigazgató, fordító.

 

h 12 – 22  Címlapok V. 1867 – 1869.c. fejezetben látható a művésznő képe.

 

 

 

Telepi György. (1871. 14. 165. címlap) Március 26-án kegyeletes ünnepélyt ült a Nemzeti Színház, egy rég nyugdíjazott tagjának ötvenéves jubileumát. Telepi György volt az ünnepelt, ki már 1855-ben, tehát ezelőtt tizenhat évvel lépett megérdemelt nyugalomba, de 74 éves kora dacára ma is elég életerővel s rugékonysággal rendelkezik arra, hogy még egyszer fellépjen a deszkákra…Megfordult Nagy-Károlyban Megyeri Károly színtársulata s a fiatal írnok, Telepi ellenállhatatlan vágyat érzett megmozdulni szívében a színészi élet iránt. Telepi szenvedélyes festő volt…A budai társaság azon részét, mely Székesfehérvárra vonult, egészen ő látta el díszletekkel, s negyedfél hónap alatt tizenöt egész díszletet festett papirosból. Az elsőrendű tagok nélkül szűkölködő társaság gyöngeségét nagyban pótolta a látványosság által…1837-ben megnyílt a pesti Nemzeti Színház, s annak Telepi, 1855-ben történt nyugdíjaztatásáig folyvást tagja volt. A tréfás inasokat, jegyzőket, kántorokat, a „Londoni koldusok" klasszikus Prospektusát, a „Két pisztoly" Hugli-ját ő játszotta, burleszk, az aljasba soha át nem csapó valódi kedélyes komikai érrel.

Színészi működése mellett folytatta festői, s díszítői munkásságát is, és pedig a Nemzeti Színháznál, és a vidéki társulatok s színpadok számára. S nem egy jobb vidéki színházat látott el díszletekkel és gépezetekkel…

Utolszor, a „Két pisztoly"-ban* lépett fel, melyben oly kedvelt s annyiszor megtapsolt Hugli volt egykor. A közönség méltó szívélyességgel fogadta, s a függöny felgördülte után, midőn gitárral kezében egy kávézó társaság között ül, élénk tapsokkal üdvözölte.

 

*Szigligeti Ede: Két pisztoly, 1844.

 

Telepi György, eredetileg Telepianovics György (1797 -1885.) színész, festőművész, díszlettervező, színházi technikus.

 

 

 

Zene

 

 

 

Gróf Fáy István véleménye néhány hazai zeneszerzőnk felett. (1858. 49. 586.)…Frank Ignácz*, jeles talentum, jó szerző, igaz magyar szívű zenész, ki nemcsak magyarosan, de fellengzősen is komponál. Frank a magyar nemzeti zenének Chopin-je. A híres francia Chopin látván, hogy a régi Haydn, Mozart, Pier, Hűmmel, Beethoven, Duszek, Kalkbrenner-féle iskolában már újat teremteni nem lehet, új világot alkotott. Eleinte megtámadták, de most bámulják. Így lesz Frankkal is a dolog, ő tudja és érzi, hogy új eredeti magyar gondolatot találni, már majd csaknem lehetetlen. Azt is érezte Frank úr, hogy örökké, holmi „Sárga cserebogár"-féle melódiákkal nem lakhatunk jól, azért ő új iskolát kezd, és a saloni gondolatokat önti át nemzeti alakba. Igaz, néha fordul elő némely nem egészen magyaros gondolat, munkáiban, de sok új szerzeménye, teljesen nemzeti, minden új szelleme mellett…

Frank is átlátja, hogy a régi „betyáros" szellemet kissé finomabbá kell tenni, azért nem vesz el az eredetiség! Apáink kacagányt hordtak, mi Kostyál által készült szép atillát, de azért mi is magyarok vagyunk. Jó cigány a „strich" által is sokat magyarosíthat, ami különben újabb szellemű gondolat. Frank újabb iskolát alakit, és nem siker nélkül, de hogy munkái „kalamajka, minét" szellemmel bírnak, ez csakugyan kissé túlságos állítás! Legyenek magyarjaink, egy pohár borhoz, korcsmába, e mind jól van; legyen olyan, kinél a betyár úgy sírjon, mint az igaz magyar vérű herceg. De legyen olyan is, mely a magasabb zenevilágba vágjon, és azért mégis eredeti lehet. Mert egészen új magyar gondolatot találni, ép a csimbókos magyaroknál, majd csaknem lehetetlen már!...

Frank finom szalonias magyar nemzeti zeneíró, új iskola kezdője, kinek szintén megvan érdeme és becse, és kinek munkái bizony se nem minét, se nem kalamajka.

Gróf Fáy István, az uralkodó máltai rend vitéze.

 

*Frank Ignác (Pápa, 1825 – Pápa, 1876) zeneszerző.

 

 

Újabb-kori magyar tánczene-szerzőink. Újfalussy Lajos (1859. 02. 20.) (Észrevételek gróf Fáy István nézeteire. ) Ó-Pályi, december 30.1858. Tele vagyok epével, bosszúsággal, hogy a régi magyar nóták helyét, a világ minden nemzetei dalaiból szellem nélkül összetákolt, úgynevezett csárdások töltik be. Fájdalom fogta el lelkemet, hogy alig találkozik többé magyar zeneszerző; pedig határtalan lett volna különben örömöm, midőn látom, hogy az újabb ivadék lelkesülten hallgatja, s kedvvel lejti még ezen német csárdásokat is, miszerint majd minden más nótát vagy táncot csaknem kiszorít. Elgondolom, mily hévvel hallanák ezek, a már zenészeink legtöbb része által feledésbe ment, régi szellemű magyarokat. — Elpanaszolom érzelmeimet merre csak jártam, mindenütt pártolókra találtam és mégsem akadt ember, ki felszólaljon a közvéleményt fejlesszen ki. Képzelheti hát örömömet, midőn pár hóval ezelőtt végtére akadt Bécsből egy lelkes magyar, ki e becses lapokban ez ügyben felszólalt. Csak hogy már egyszer meg van a kezdet, majd akadnak többen is, a kik feltámadjanak.

Akadt is a felsőbb körökből, egy magyar, gróf Fáy István, kinek a zene körüli érdemei tagadhatatlanok. Sok éven át egyedül volt tudtomra, Magyarhonban, ki saját házánál, a birodalomból összegyűjtött jelesebb művészek által, a zenét pallérozni, pártolni igyekezett. A régibb magyar nótákat összeszedte, részben ki is adta, ezzel mintegy ujjal akarván kimutatni az ifjú zeneszerzőknek a teret, mellyen haladniuk kellene. Mégis a „V- U." 1858-ik 49-ik számában régi elveivel ellenkező nézetben ír. Frank Ignácz pártolására felkelvén, azt mondja róla „azt is érezte Frank úr, hogy örökké holmi „Cserebogár''-féle melódiákkal, nem lakhatunk jól, és azért 6 új iskolát kezd, és a szaloni gondolatokat önti át nemzeti alakba."

Elismerem, hogy a gróf virtuóz zongoraművész, de ifjabb éveiben, azon körből, melyben élt, már ki volt a magyar zene küszöbölve, s így gyermek éveiben nem szívhatta be a szellemet, melynek a magyar zenén el kell ömleni; vagy nem helyesen fogta fel a már férfi korában megismerni kezdett Lavota, Csermák, Bihariféle (klasszikus) magyarokat.

Első volt a veszedelmes újítók közt Egressy Béni, és soká csak maga állott; későbben már többen, kik úgy kificamították a szegény magyar nótának nyakát, mint szokás a kínai nőknek lábát.

Imádom a régi jó magyarokat, nem untam még reájuk. De hisz így van a jó dallammal az egész világ, Haydn templomi zenéje, Rossini „Sevillai borbélya" Mozart „Varázssípja" ma is örömmel hallatja magát. Meglehet az itt-ott nagynak kiáltott Verdinek — ki a dallamot szemfényvesztő, fül-ámító históriákkal tölti be — darabjai, újítása ellenére, talán miatta, nem élik túl a maestrot.

Tisztelettel kérem fel Magyarország ismert zeneértőit, gróf Festetics Leo, Patay József, Egressy Sámuel urakat, ne vegyék a magyar zene hanyatlását, elkorcsosulását egykedvűen. Mutassák fel műértően a magyar zene kellékeit, bírálják a megjelenő műveket, élesszék, bátorítsák a magukat már kitüntetett vagy jól fejleni kezdő magyar zeneköltőket. De kik több kárt, mint hasznot hoznak a nemzeti zenére, oltsák ki irgalmatlanul az avatatlan kontárkodókat, kik szélnek eresztik pozdorjaként a rossz műveket.

 

 

Még egy-két szó zeneszerzőinkről. P. A. (1859. 09. 104.) Minden, ki zenészetünk java termékeit kellőleg ismeri, tudja, mennyi becses virág díszlik abban, mely mind az úgynevezett provincián sarjadt fel, sőt fölösleg is volna vitatni a vidéki erők szupremenciáját művészetünk ez ágában. Ahol a nemzeti típus le van vetkőzve, ott igazi nemzeti zeneírók nem művelődhetnek. Hány népdal ragyog gyöngyként egyes színművekbe átültetve, miknek szerzőjéül Szerdahelyi, Bognár, Dopler van a fővárosban felhozva. Azok eredetileg holmi névtelenül eltűnt vidéki egyéniségek lelkeiből fakadtak ki! Bizonyára az eredeti szellemnek bensőbb s tisztább kinyilatkoztatásai jutnak nálunk a vidéknek, főleg a magyar-lakta területeken, mint nagyobb városainkban. Ott a fennhéjázó elmék néha oly messze szállongnak a természet örök törvényeitől, hogy a magasban szédelgésük miatt gyakran az igaz ítélet és ép ízlés biztos mértékét is vesztik. Nyomatékos adatokkal, mégpedig vajmi, sűrűen igazolja ez állítást a tapasztalat. De legyen elég csak a legutóbbi időkből hozni fel erre példát.

Pecsenyánszky*, Simonffy, Svastics, Szénfy, kiket mi a magyar zene büszkeségeként ismerünk, mind vidéken laknak és folyvást laktak. Ott szívták és szívják magukba azon magyar elemet, mely ösztönösen érzékeli a helyest. És ha hozzá tesszük néhány darabjáról ismert Nyizsnyait, ezzel csak méltó elismerést adunk egy tehetségnek, kitől még sokat várhatunk. Pecsenyánszky és Simonffy minden újabb darabjánál egy egész nemzet tapsol fel örömében. Sőt a külföld is örömmel nyitja meg szalonjait az igazi magyar zenének. A lelkes gr. Fáy Pecsenyánszky darabjaival, s a darmstadti zeneestélyek Simonffy dalaival, még a ritkább érdeklődők két jelesünket látogatásukkal megtisztelik.

Pecsenyánszky és Simonffy zenéje hatnak. Mint a nemzeti szellem leghűbb tűkre egészben véve a bírálati tudomány előtt is egyes nemzetek szellemi képességeinek kiváló érvényű okmánya gyanánt tekintetik. Innét amaz élénk figyelem, melyben a mi dalaink részesülnek a tudományos külföld előtt, valamint mind az, mi ezek ép magvaiból valódi sajátunkként fölsarjadzott. Lelkünk egész teljéből üdvözöljük tehát t. Újfalussy urat, ki első volt, hogy igazi magyar szempontból bírálva lépett ki nyílt sisakkal. Azáltal nyerte súlyát, hogy az általános nemzeti közvéleménynek volt tolmácsa.

*Simonffy Kálmán, zeneszerző: Nemzeti zenénk és egy magyar zeneköltő: Pecsenyánszky János.1885. Szinnyei

 

 

Liszt Ferencz és a magyar zene S—y J.  (1859. 34. 403.) A lapok jelentették, hogy Liszt Ferencz egy munkán dolgozik, mely a magyar zenét fogja ismertetni a világgal. Sokan nagy várakozással voltak e munka iránt, s előre örültek, mint fogja Liszt Ferencz a magyar zenét minden más zene fölé emelni: és pedig nem csak a magyar előtt — mert hisz ez meg van győződve a magyar zene elsőségéről — hanem a nagyvilág előtt. Én soha sem voltam ily vérmes reményekkel. Amennyire Liszt Ferenczet ismerni alkalmam volt, úgy voltam rég meggyőződve, hogy Liszt Ferenc minden inkább, mint magyar. Magyar csak annyiban, amennyiben Magyarhonban született, minden egyéb hiányzik benne, a mi a magyart magyarrá teszi. Éppen azért inkább némi aggodalommal, mint örömmel vártam Liszt munkáját, félvén, hogy a világ előtt a magyar zenéről ferde ismertetést ad. S íme, aggodalmam nagymértékben igazolva van. Liszt nem is magyar zenéről, hanem cigány zenéről ír. Nem olvastam ugyan Liszt munkáját, de a lapok egyhangúan állítják, hogy Liszt munkájában azt állítja: miszerint a magyar zene tulajdonképpen cigányzene, s a magyar csak a cigánytól fogadta magáénak. Hinnem kell, hogy a lapok tudósítása való. Ha pedig való, akkor ez a legnagyobb botrány, amit e téren valaki elkövethetett, annál nagyobb botrány, ha ezt Liszt teszi, kit a világ magyarnak, és így e tárgyban tökéletesen tájékozottnak hisz.

A magyar zene, magyar dal, magyar tánc volt az, mely még a lassú vérű németeket is felvillanyozta, mely az angol, francia, szóval mindazon nemzeteknek melyeknek bemutatták, osztatlan tetszésében részesült.

Nem a magyar a cigánytól, hanem ellenkezőleg a cigány a magyartól tanulta el nemzeti zenéjét, mint eltanulta minden más nemzetnek zenéjét, melynél sátrát állandóul felütötte. Magyarországban is, kivált a korábbi időkben, midőn a magyar zene nem volt még oly országszerte elfogadva, a cigány a magyarok között a magyart, a németek között a Landlert húzta, a tótok s az oláhok között is mindenkinek a maga nemzeti zenéjével szolgált, szóval eltanulta azon nemzet zenéjét, melynek körében letelepedett.

Remélem, hogy a napi-sajtó is hivatásának ismeri, oda működni, hogy e tekintetben a kellő lépések mielőbb megtörténjenek.

*

A fentebbi cikk közlését szükségesnek látjuk, mint méltó kifakadását azon általános indignációnak, melyet Liszt Ferencz meggondolatlanságának kifolyása országszerte okozott. Azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy a t. cikkíró aggodalmait nem osztjuk, mert az, amit Liszt Ferencz ír, — nem veszedelmes. Ennek bizonyságául elég legyen kivonatilag idéznünk azon ismertetést, melyet a legtekintélyesebb francia folyóiratban (Revue des deux Mondes) annak szellemdús zeneítésze, Scudo úr, Liszt legújabb munkájáról legközelebb világ elé bocsátott.

A francia bírálat veleje következő: ,,Liszt úr nem mindennapi művész. Nem is említve zongorázási csodálatos ügyességét, melyet egész Európa bámult, el kell ismernünk nemesebb lényét, élénk értelmiségét s magasabb törekvéseit…

Előszeretettel viseltetvén azon rejtélyes csavargó faj iránt, meylyel Európa minden országútján találkozunk s mely különösen nagy számmal található Magyarország vidékein. Liszt Ferencz tanulmányainak tárgyává tette a cigányok szokásait, hagyományait s különösen zenéjét, amiket ő gyermekségében látott, és tapasztalt. Érdekes lett volna megtudni, van-e a cigányoknak külön zenéjük s miben különbözik ez a többi európai zenétől? Vájjon azon magyar dallamok, melyeket a cigányok előadnak, s melyeknek Liszt Ferencz kiadójává tette magát, külön hangrendszeren alapulnak-e? Mi az a cigányművészet, amelyről Liszt Ferencz beszél?

Ha Liszt F. ezeket a kérdéseket tűzte volna maga elé értelmesen és világosan: legalább hű maradt volna fölvett tárgyához. Azonban ő a metafizika örvényébe, a lélektan fellengzősségébe sodorta magát, ahonnan nem bírt kigázolni, dacára annak, hogy jónak látta, univerzális tudományának minden sátorfáját a piacra kirakni. Roppant zűrzavar és zagyvalék az, amit elénk tálalt…”

 

Cigány-zene.hu | Liszt Ferenc és a „cigány” zene

 

 

Józsi cigány. LISZT FERENCZ után.* (1859. 52. 617.) Parisban, oly időszakban, amidőn épen nem gondoltam a cigányokra, kikkel valaha találkoztam, vagy a kiket láttam, ismertem, hallottam és a kikről álmodoztam, — gróf Teleki Sándor, egy reggel belép hozzám, s bevezet egy fiatal, mintegy 12 éves fickót, aki huszáros mellényt, zsinóros nadrágot viselt. A fiú arcszíne napbarnított, hajfürtjei eredeti rendetlenségben hullottak alá, tekintete bátor, magatartása oly követelő volt, hogy beillett volna a világ bármely fejedelmének. Kezében hegedűt tartott, „íme" — monda a gróf, mialatt kísérőjét vállon ragadva felém lódította — „egy kis ajándékot hozok önnek." Nagy volt álmélkodása azoknak, akik vendégképen nálam voltak, tanúi levén e jelenetnek, mely a francia társadalmi szempontból tekintve, legalább is sajátszerűnek mutatkozhatott. A többi között Thalberg** (zongoraművész) nem szűnt meg kérdezősködni, mi szándékom lehet egy ily csudabogárral? Magam is jóformán meglepetve vagyok, mert régen elfeledkeztem azon nyilatkozatomról, melyet Magyarországban létemkor kifejezek, mennyire szeretném, ha valahol egy fiatal cigányra találhatnék, akinek kitűnő természeti hajlamai volnának a hegedűre, s aki képes volna, azokat tanulás által még inkább tökéletesíteni…

Megtartottam a gyerkőcöt, s örömöm telt benne, látván kedélyének és hajlamainak fejlődését. A fiú természetében főleg a büszkeség volt az uralkodó szenvedély, mely ugyan minden alakban, de leginkább a hiúság gyermekies kifejezéseiben tünedezett elő. Nyalánkságból lopogatott: az asszonyokat meg-megölelgette. Mindent eltört, ami kezébe jutott, ha annak belső részét kíváncsiságból ismerni akarta. Ezek voltak rám nézve legkellemetlenebb hibái, de egyszersmind oly természetűek is, melyek idővel rendesen elmaradnak. Nem volt könnyű  e hibáival bánni, mert féltem, nehogy ezeket egyik alakban elnyomva, más talán még rosszabb módon jelentkezzenek…. Gyűrűt, melltűket és arany láncokat szerzett magának. Alig talált már Parisban nyakkendőre vagy mellényre, mely neki elég finom lett volna. A legdivatosabb fodrásszal süttette fel haját. Élte feladatává tévé, hogy magából tökéletes Adonist csináljon. Környezőihez képest arcbőre igen sárgásbarna maradt. Meglátogatta a leggazdagabb boltokat, előkért mindenfélét, s aztán odavetett egy ötfrankost, sokkal nagyobb úr levén, hogysem az apró pénzt, ami tán visszajárt volna, elfogadhatná. Csakhamar teljes lehetetlenné vált, felette vigyázatot gyakorolni. Szabad független dandy-művész vált belőle. Minthogy Spanyolországba kellett utaznom, elvittem a fiút Massart úrhoz, a híres zenetanítóhoz, a ki megígérte nekem, hogy komoly gondot fordít a fiú zenészi hajlamainak kiművelésére. Elutazásom után a hírek, melyek Parisból érkeztek, csak aggodalmaimat erősítek meg, hogy terveim e fiúval sikerre nem találnak. A zenén kívül lehetetlen volt figyelmét másra fordítani, s minden erőlködés hasztalan volt, őt komoly foglalatosságra bírni…

    Aki nagyon kívánja a sikert, csak lassan veszti el reményét.  Azt hittem, hogy oly vidéken, hol az ember könnyebben jut egy kis erdő vagy mező közelébe, tán sikerül hatnom a fiú kedélyére. Elvitetem tehát Németországba a Fekete-erdő vidékére, s odaadtam a híres zenetanító Stern úrhoz. Jobb kezekre nem bízhattam volna növendékemet; és szerencsésebb környezetet nem is adhatnék melléje. Utolsó eszköz volt ez, a midőn a természet ölébe vezetem öt vissza, távol a nagy városok romlottságától, hogy megmentsem öt újabb veszélyektől… Idő multával Bécsben időztem. Mondták, hogy épen most érkezett meg egy igen jeles cigány-banda. A legelső, aki lábaimhoz veti magát, az én Józsim testvérbátyja volt, a ki tudta, hogy öccsét pártolásom alá vettem, s most sűrű hálaszavakkal számlálja el jótéteményeimet. Nem feledte el megmondani: mennyire szeretné testvérét újra látni és hallani. En, egyáltalában nem levén megelégedve távollevő védencem viseletével, miután végkép meggyőzödéin, hogy Józsiból alapos művészt nem nevelhetek, már azelőtt elhatároztam, hogy nem erőszakolom tovább…

    Midőn az én Józsim ismét Bécsbe jött, forró hálanyilatkozatok között kívánta, hogy bocsássam el öt végképp, s engedjem meg, hogy azonnal társainak sorába léphessen. Ekkor elváltam tőle.

 

*) „A cigányokról és zenészekről" irt könyvéből. A régibb idők hírlapolvasói emlékezni fognak, hogy Liszt Ferencz egyszer egy cigányfiút kapott ajándékba Magyarországból. Ennek históriáját beszéli el sokszor említett könyvének egyik fejezete. Liszt Ferencz hírhedt művéből adunk némi kóstolót. Szerkesztő

 

** A Journal des Débats kritikusa 1837-ben így számolt be Liszt és Thalberg "rangadójáról": "Liszt még sohasem volt ilyen fegyelmezett, elmélkedő, energikus és szenvedélyes; Thalberg pedig sohasem játszott nagyobb hévvel és gyengédséggel". A "meccs" akkor tehát döntetlenre végződött.

 

http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/parbaj_ver_nelkul_zongoraszoval

 

 

Zenészetünk, s annak képviselői (1860.  47. 565.) Jelen alkalommal egy újabb jelét mutatjuk be közönségünk előtt annak, hogy nehéz napjaink dacára egyének állnak elő, kik zene-művészetünk terén is ernyedetlenül fáradoznak. Van lelkes közönségünk, mely ezek szép törekvését, szorongatott percei közt is, méltányló figyelemmel kíséri. Csakis úgy lehet naggyá egy nemzet, ha a szép és jó iránt mindig fiatal hévvel tud lelkesedni. Napjainkban a zene-tanulás általános lett, s miként más művelt nemzeteknél, úgy itt is a jó neveléssel jött érintkezésbe. Ritka kivétel azok száma, kik a zenében gyönyört, élvezetet ne találnának.

Zenénk művelése iránt is nemzetünk lelkesedni kezd; nem egy magyar működik már e téren, hol azelőtt csak németeket s cseheket láttunk. Nem kevés mozgalom keletkezett zenészetünk ügyében. De milyen e működés? Fájdalom, legtöbbnél csak a puszta jó akarat, azon ismeretek nélkül, melyek nélkülözhetetlen feltételei a hasznos működésnek. Hogy ebből rossz irány, zenénk elkorcsosulása következik, szükségtelen mondanunk. Belátja mindenki, hogy e jóakarat szülte rosszat, csak türelmes tanítók, erős karok, okos vezérek fogják meggátolhatni és jó útra vezetni. E gondolat lelkesítette három művészünket, midőn a „Zenészeti Lapok" szerkesztésére vállalkoztak.

 

 

ÁBRÁNYI KORNÉL (rendező); MOSONYI MIHÁLY (zeneszerző); BARTALUS ISTVÁN (zeneszerző).

 

Ábrányi Kornél 1822. okt. 22-én született Szabolcs megyében, Ábrányban. Atyja gazdag és előkelő birtokos volt, ki fiaival családja régi Eordeogh nevét 1844-ben Ábrányival cserélte fel. Gondos nevelésben részesült s tudományos embernek készült; minden tanulmánya között a zene bírt rá ellenállhatatlan erővel. 1843—45-ben külföldre utazott, hol leginkább zenetanulmányoknak élt. Később még másfél évet töltött Bécsben, szintén a zenével foglalkozva. 1848-ban pedig Pozsonyban az országgyűlési válogatott közönség szívesen látogatta a hangversenyeket, miket Ábrányi rendezett. Pestre költözött, s itt él kedvenc szenvedélyének.

Bartalus Istvánt úgy ismerjük, mint több derék magyar zenemű szerzőjét, ki a tollat is ügyesen forgatja. Született Erdélyben Bálványos Váralján 1821. nov. 23-án. A kolozsvári konzervatórium növendéke lett, hol ennek jeles igazgatója, Ruzsitska György különösen pártolta a szépen nyilatkozó fiatal tehetséget. Később nevelő lett s többi között jeles zongorajátékáról volt ismeretes. Most Pesten részint, mint zenetanító, részint, mint zeneíró a magyar zenészét művészeti kifejtésén szép sikerrel munkálódik.

Mosonyi Mihály, már előbbi (Brand) neve alatt közelismerést kivívott, jeles zeneköltőnk. Moson megye Boldogasszony nevű helységében született, hol atyja szerény iparos volt. Nélkülözések, szenvedések között tanulta a népzenészektől a hangszerek kezelését. Pesten különösen az egyházi zene terén tüntette ki magát. Többi között Liszt Ferencz nagymiséjének egyik fénypontját is ő írta.

 

 

Látogatás Liszt Ferencznél. (1864. 140.) Rómába érkezvén — írja Pichler Bódog hazánkfia a „Zenészeti Lapok" legutóbbi számában — azonnal felkerestem Monaldi német zenemű kereskedését, hol Liszt Ferenc lakása után tudakozódván a „Monté Mario"-ra lettem utasítva…

Végre elértem ama kies fekvésű, félig templom, félig zárda-forma épülethez, mely,,Convento sánta Rosaria" nevet visel, s mely a Monté Mario legszerencsésebb pontján fekszik. Ennek két ablakos nyugati része képezi jelenleg nagy hazánkfiának ideiglenes tartózkodási helyét. Eltelve a kegyelet és bámulat érzetétől, szorult szívvel léptem ki a kocsiból. Liszt nem volt honn, de amint a zárdai kapus állította, egy fél óra múlva hazatér szokott sétaútjából… Megfogható lett előttem, hogy egy oly magas röptű lángész, mint Liszt, miért választotta épen egy zárdát lakhelyül. Ha ablakából kitekint, szívja a levegőt, mely egykor a világ legdicsőségesebb hőseit, költőit s művészeit éltette…

Midőn bemutattam neki magamat, s elolvasta az ajánlólevelet, melyet Reményi Ede barátomtól vittem magammal, a legszívesebben üdvözölt. Felvezetett lakásába, mely minden tekintetben a legnagyobb egyszerűség, visszavonultság jellegét hordja magán. Egészen felvidult, mintegy újraszületett, s annyi barátság, előzékenységgel halmozott el, hogy mindezt nem annyira csekély személyemnek — kiről életében sem hallott — mint magyar létemnek, ki benne hazája édes emlékeit költöttem fel, tulajdoníthatom. Beesteledvén az idő, gyertyát gyújtott, s azt egy poros, elhangolt zongorára téve, elővette Szent Erzsébet című oratóriumának vezérkönyvét, s minden felszólítás nélkül eljátszotta, s elénekelte belőle a magyar indulót és kart. Még ezután sokat játszott, szokása ellenére. Derült arccal így szólott hozzám: íme megmutattam önnek, hogy mit művelek öreg, elhagyatott napjaimban; mondja el odahaza, hogy még tudok, s látott lelkesülni… Míg a vacsorához szükséges rendelkezést megteendő, kis időre eltávozott, alkalmam volt, lakásának bútorzatát, s egész elrendezését figyelmesen szemügyre venni. Két szobából, s egy kis alvókabinetből állt az egész…Az egyik szoba közepén könyvek, hangjegyek, zeneművek, partitúrák s kéziratok, zseniális rendetlenségben hevernek. Örömömre szolgált észrevehetni a magyar zeneirodalom több kiváló termékét is, s ezek közt Mosonyi M. összes műveit…

Haja csaknem egészen megőszült; mozdulatai, magatartása, arckifejezésében még mindig az egykori delejes hatású, mindent magával ragadó művészre ismerünk. Még mindig elbájol kellemetes s szellemdús társalgásával, s még mindig az az egyéniség, ki lélekben örökké ifjú fog maradni. Midőn „Erzsébet" című művéből egy magyar dalt játszott nekem, rám nézett átható tekintetével, s egészen fellelkesülve így szólt: „én is tudok ám magyarul, habár itt Rómában zsinóros dolmányt nem is viselek." Midőn végképen elbúcsúztam tőle, szívéhez szorított, megölelt, megcsókolt, „éljen a magyar" szavakkal bocsátott el.

 

Pichler Bódog karmester. wiki.

 

 

A zeneművészet varázs-hatalma Zelenka Jánoa  (1865. 09.103.) A műtörténelem a művészet egyik ágát sem örökítette oly magasztos és nagyszerű képekben, mint a szent, titokteljes égi nyelvet, a zeneművészetet, melynek bájai már e földön is a túlvilág kéjeit tárják föl előttünk. Bűvereje ismeretlen eszményi honba varázsolja át lelkünket, hol nincs gond, nincs bú, nincs keserv s nincsenek csalódások. Már az ókor hitregetana mesés, s csodaszerű dolgokat beszél e művészet emberfeletti hatalmáról. Olvastuk a többek közt, hogy Apolló lantjával a legvadabb állatokat is meg tudta szelídíteni; Orpheus bájos zenéjével a pokol őrét is elaltatta, s az alvilág királyát annyira megindította, hogy ez kedvesét, Eurydicét visszaadta az életnek; Amphion a sziklákat repesztette meg, hogy felépítésül szolgáljanak Thebe városának; Józsua hatalmas trombitájával Jerikó falait döntötte le. Rendkívüli befolyást gyakorolt a zene — már fejlődése legalsóbb fokán — nemcsak egyes emberek lelkületére, hanem egész népek erkölcsi művelése s nemesbítésére, másrészt fényes tanúsága azon nagy tiszteletnek, melyben a zene, mint isteni adomány az ősfajoktól részesült, s azon rendkívüli erőnek s hatalomnak, melyet neki tulajdonítottak.

Egy provence-i fiatal zenész szenvedélyes érzelmeit annyira felfokozta Spontini*, a múlt században született zeneköltő „Veszta szüze" című dalműve, hogy miután a remekművet meghallgatta, ezzel a földi boldogság csúcsát vélvén elértnek, egy este a dalszínház kapuja előtt főbe lőtte magát.

A Marseillaise oly határtalan lelkesedést szült nemcsak a forradalmi csapatokban, hanem a francia nép minden rétegében is, hatása oly nagy volt az egész nemzetre nézve, befolyása oly rendkívüli, mely a legnagyobb csodálattal s bámulással ragadja meg lelkünket. Említsem-e a Rákóczy-indulót? Vagy szóljak gyönyörű mélabús dalainkról? Nincs toll, mely leírhatná, azon érzelmeket, melyek szívünkben a panaszos zenénk hallatára fölébrednek. A dicső múlt magasztos képei, a szebb jövő kecsegtető reményei tűnnek fel lelkünkben.

A zene testünkre, az idegekre is rendkívüli nagy hatást gyakorol. Förkel „általános zenetörténeti" művében a könyvek egész sorozatát említi, melyek a zene gyógytani hatását részletesen fejtegetik. A zene huzamos időn át, s főképp az ókorban a gyógyászat egyik részét képezte.

A zene hatása az élettelen tárgyakra is bír befolyással. Mondják, hogy a Reims-i székesegyház egyik oszlopa a harang megkondulásakor remeg, míg egyéb társai mereven állnak.

 

 

Francia ítélet a magyar zenéről (1869. 7. 92.) De Gerandoné, Teleki grófnő nagybecsű könyvet irt az 1867-ikí párisi kiállításról. Érdekesnek tartjuk megismertetni a magyar zenét illető közleményeit. Már a világkiállítás alatt hallottuk és olvastuk, hogy a Pestről ment zenésztársaságok, Patikárius és Sárközi nagy feltűnést keltettek. Föltűnt a cigányok sajátságos egyénisége, és elragadó volt az általuk tolmácsolt zenénk. Annak összeállítása is érdekes volna, hogy a cigányoknak viselt dolgaikról a történeti igazsággal nem mindig találó előadását mily tarka mesékké szőtte a francia képzelgés. A grófnő könyvéből valódibb dologról, zenénk hatásáról értesülünk.

Chararieux Philiberta így szól a „Zongorászok Hiradó"-jában a magyar zenéről. Miután a világtárlatot nagy harci játékhoz hasonlította volna, kérdi: Ki volt győztes a zenére nézve? Magyarország. A zenében babérágat vívott ki, mint a szobrászatban Olaszország és a festészetben Bajorország. Kaulbach, Vela, Patikárius voltak 1867-nek hősei, jóllehet igen különböznek egymástól. Lehetséges-e, hogy szegény keletiek, kik hangjegy, mérték-verés, jelentés, ajánlás és tapsoló nélkül játszanak, legyőzhették a két világ tanult zeneakadémiáit! Tagadhatatlan. Valamint Dávid leverte Góliátot parittyájával, ezen kis zenekar összezúzta a díjosztogatás óriási zenekarát. Székesegyházi nagy harang, énekes, hangszeres, nagy orgona zaja csak elijesztette az igazi zenekedvelőket. Más felől hónapok lefolyása alatt sem szűntek meg ezen szerény zenészek elragadtatásig lelkesíteni még a legtudatlanabb zenekedvelőt is, valamint a legmagasabb polcon levő zenészt. Reggeltől estig tolong a tömeg ajtajuk előtt, és soha senki sem jön ki a teremből, hogy elbűvölt és megindult lelkében visszatérésre ne készülne.

 

 

Különös zenészek. Eltla (1871. 48.  603.)  A hangok országa végtelen: az emberi szózatot, a légies zenét értjük. Az ember született zenész; utána következnek a madarak. Állítják, hogy vannak zenész egerek is; ki nem hallott az „éneklő egerek"-ről? De a bogarak közt is vannak zenészek, kezdjük ezeken a különös zenészeken.

A bogárvilág egyik „veszedelmes" zenészével ismertet meg minket Steindl. „Alig szakítja szét a tavaszi nap a rideg tél gazda fehér abroszát, zöld szőnyeget terítvén a rétekre, az egyelőre sovány füvezet közt élénk nyüzsgés támad. A sürgés-forgás annál nagyobb lesz, minél tarkábbak, dúsabbak és illatosabbak a mező virágai. A rét a bogárvilág étterme, küzdő-homokja.  Mint a hírneves nagy fürdőkben, itt is minden hónak megvan saját idénye: változnak a vendégek, a szokások és foglalkozások. Midőn a kasza rabolja el a rétek legszebb díszét, akkor sem hiányzanak a vendégek; a rét akar kárpótolni az erdők és bokrok némaságáért. Az összerakott fűpiramisokon és közt, az ugrándozó gyerekeken kívül egész raja jelenik meg a könnyűlábú zenészeknek, versenyezni ugrásban és énekben. Zenéjük nem ér fel tollas művészeinkével, aminthogy zeneszereik sem oly tökéletesek, mint a madarak ének-készülékei. Nem dalolnak torkukból, hanem rendesen vonós zenét játszanak, s némelyek füleiket a zeneszerre lapítják; nem csoda tehát, ha a természet hangjait kedvelők számára nagyon szép dallamokat játszanak. Egyszer, midőn a rét hangversenyét meghallgatandó, este egy erdei rét boglyájára heverésztem, nemsokára hárman jelentek meg e vidor fickók közül. Egy nagyfejű fekete legényke, kurta frakkban énekli a diskantot (középkori zene. G.), mintha valamelyik kolostorban lett volna éneklő gyerek. Kísérte két hosszúlábú hegedűs, az egyik a prímet játszotta, a másik szekundált, az első zöld, a második barna kabátkát hordott…

Müller János nyolc hangadó hal-családot nevez meg…A halakat ez éneklésben kevéssé zavarja az emberek közei-léte, több óráig daliának, szakadatlanul, a nélkül, hogy a viz felszínére emelkednének. A hangadó hal hossza mintegy 10 hüvelyk; fehér, kék pettyes háttal. E haléneket leginkább naplemenetkor hallani.

 

 

 

 

Sajtó

 

 

Új hírlap Kínában (1854. 2. 14.) Hongkongban, Kína fővárosában, nem rég óta egy hírlap jelenik meg kínai nyelven, melynek címe: „Hia-or-kuan-csin (gyöngyfüzér közel s távolból), közlöny a civilizáció terjesztésére." Akik olvasták, azt mondják, hogy igen gyakorlati irányú, s tekintetbe veszi mind a szellemi, mind az anyagi érdekeket, beszél vallási erényekről, de szintúgy a gőzgépekről is, ad utazási rajzokat, de ismerteti a kereszténység szellemét is. Azt íem hallgatja el, hogy sok van a keresztények között, amit nem érdemes követni. Egészen nemzeti szellemű a lap, mindamellett, hogy a keresztény polgári eszmék felé töri a kínaiak számára az utat. Kínában sok száz esztendő óta ismeretes ugyan már a könyvnyomtatás. Sokkal régebben, mint Európában, hanem amit nyomtattak, az csak vaskalaposok és könyvmolyok számára való száraz eledel volt. De mióta Európával és keresztény eszmékkel jött érintkezésbe, azóta kezdi a sajtó Kínában is civilizáló hatását gyakorolni. Hiába építették hajdan a nagy kínai kőfalat!

 

 

Szerecsen hírlap (1854.  8. 62.) . Libéria szerecsen köztársaságban Afrika déli partján (az északi szélesség 8° táján), melynek fővárosa Monrovia, jelenleg egy „Libéria Herald" című néger hírlap jelenik meg. Szerkesztő, dolgozótársak, nyomdász, szedők, olvasók mind szerecsenek, s a lap tartalma mindnyájuknak becsületére válik. Vezércikkek és a rendek gyűléséről szóló közlemények egyaránt művelt szellemben vannak fogalmazva. Ezen köztársaság lakói eredetileg megszabadult rabszolgák; kiket leginkább angolok szállítottak oda. A lapról úgy vélekedik német kollegája, mely után közöljük e sorokat, hogy talán sokkal jelentékenyebb korszaki jel, mint amiről számtalan fehérbőrű bölcsek álmodnak.

 

 

Zenészeti lapok* (1860. 33. 399.) Végre a sokszor említett zenelapról, mely a V. U.-ban lett a minap megpendítve, a jámbor óhajtásnál többet mondhatunk. Vettük ez új vállalatnak első vagy próbaszámát, s az ehhez mellékelt előfizetési ívből értesülünk, hogy az új lap október kezdetével fog megindulni; felelős szerkesztője Ábrányi Kornél. Főmunkatársak: Bartalus István, Mosonyi Mihály és Rózsavölgyi.  E négy név közül olvasónk a három elsőt már ismeri több helyütt megjelent cikkeiről, úgyszintén a zeneszerzés terén is. Rózsavölgyit illetőleg megjegyezzük: hogy nemcsak mint műárus igyekezett nagyobb és sok áldozattal járó vállalataival zenénket emelni, hanem egyszersmind a külföldi irodalmi téren folytonos működése által szép jeleit adta írói képességének. A zenészeti próbalapban a zene történelméhez irt bevezetés alatt a Rózsavölgyi neve áll.

Ábrányi velős bevezetésében elmondja, hogy a művészetek nagy befolyással vannak a nemzetek életére, hogy ezek biztos hévmérői a nemzeti nagyságnak. Eljött az idő hazánkban is, megtörni az utat, mely által zenészetünknek tágas tér nyílik…

Mosonyi Mihály „Tájékozása" zenészetünk állásával akar röviden megismertetni. Paulinához kezdett levelében a zenét annyira meg akarja kedveltetni, egykori tanítványát oly meleg szavakkal akarja oda emelni, honnan a zene szép világába beláthasson, miszerint, csakhogy eme célját elérhesse. Paulinájának még a szépet is teszi…

Arról is gondoskodtak a vállalkozók, hogy a „Zenészeti Lapok"nak mulattató rovata is legyen. E szerint részükről a tehetség és jóakarat nem hiányozván (azt sem hallgathatjuk el, hogy próbalapjuk telve van nemzeti érzelemmel), most a közönségtől függ e szép vállalat pártfogása által, maradandóvá és gyümölcsözővé tenni. Részünkről, épen mivel e sorokat a legjobb siker óhajtása mellett írtuk, ide mellékeljük az előfizetésre szükséges tudnivalókat. Előfizetési díj egész évre helyben 10, félévre 5 és negyedévre 2 ft. 50 kr.; vidékre : egész évre 10 ft. 50 kr., félévre 5 ft. 25 kr., negyedévre 2 ft. 70 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél, Magyar utca 8-ik szám és Rózsavölgyi műkereskedésében.

 

*Ábrányi Kornél szerkesztette Zenészeti Lapok (alcíme: Heti közlöny a zeneművészet összes ágai köréből) Magyarország első zenei szaklapja 1860 – 1876 között jelent meg. Google

 

 

Hirdetések hirdettetnek (Reklám)  K. T. Kálmán (1871. 24. 307.) Alig van nagyobb lap, hol már tíz év óta a hirdetések közt ott ne szerepelne egy női arckép, mindig egy, mindig változatlan. Ez a hírneves „Én Rix Vilma," ki arcképe kiadása mellett árulja hölgyeinknek az örök ifjúságot fenntartó „Pompadour-pasztát." Arcképe után ítélve, nem javaslom senkinek szépítő szerét…

A közönség olvasta a fél lapot elfoglaló hirdetést, látja a cikkek nyomtatott ábráit, s mint gyermek a képes Ábécének örül, hitelt ad. Dél-Amerikában Buenos-Ayres igen jelentékeny város, egymaga több lapot tart fenn, s a lapok jövedelmét nagyobb részint a hirdetések alkotják. Az amerikai újságokból: egy búsongó női alak tűnik szemünkbe, ki merengve könyököl egy síroszlopra, melyre egy kendő van borítva, hogy a gyöngéd női kar közvetlenül ne érintkezzék a hideg márvánnyal. Bal kezében egy fa feszületet tart, úgy hogy az egészen vállára hajol le, s szemben a gyászoló nővel egy szomorúfűz ereszti le komoran ágait a képlet kiegészítéséül. A hirdetés szövege aztán előadja, hogy művészileg vágott, faragott s öntött koporsószegek és betűk a legújabb divatból mérsékelt áron kaphatók G. J. öntödéjében…

Most egy teknősbéka mászik a hirdetés gőzkörében, csúszó lábai alatt fehér űr terjed el, alatta a földet kis oszlopos betűk képezik. Az ínyenceket a májusi utcán levő vendéglőbe csalják teknősbéka-levesre és rántott békára. Nem untat hosszú szertartásos beszéddel, tudva, hogy a jó béka, cégér nélkül is elkel. Ki van tűzve az óra, mikor a friss békát asztalra tálalják, tartsa ki ki magát készen az illető időre.

Az elveszett tárgyak számára külön hasáb van szentelve. Valahány elveszett kutya, elfutott barom, istállóból kivitt, vagy kiszabadult ló csaknem egyforma, azon különbséggel, hogy egyik nyargal, a másik hever, a harmadik fölszerszámozva rázza sörényét.

Csak az a humbug-féle öndicsőítgetés maradna el, milyennel a Rixek, Traugott Peitelek a közönséget tévútra vezetik, s még a jó szándékú hirdetések hitelét is megcsorbítják. Higgy, de meglásd kinek. A verebet dobbal nem fogják meg, sok embert pedig a nagy haranggal hirdetett képes hirdetés már nem egyszer szedett rá, ha a biztosnak hirdetett hajnövesztő szert drága árért megvette.

 

 

 

 

Függelék

 

 

A világ legnagyobb városa: London. (1860. 458.)…A városok ez óriása, a néhány év előtt eszközlött összeírás szerint 2,362,236 lakost számlált, mely szám azóta a 2,3milliót is jóval felülhaladhatta. A lakosság egy kis része nagyszerű palotákban lakik, egy-egy személyre 3—4 szoba jut; a nagy tömeg heringekként összeszorulva, homályos, szűk, piszkos cellákban nyomorog, öreg és fiatal, férfi és nő, rongyokban, a bűn és ínség fertőjében, tucatonként egymásra halmozva fetreng. Emellett mintegy 200 ezer azok száma, akik hajlék nélkül levén, szüntelen a szabad ég alatt laknak, híd-boltozatok és kapuk alatt alusznak.

Földalatti óriási csővezetéken 80 millió gallon víz vezettetik a házak és konyhákba évenként. London minden piszkát a Temzébe vezetik. Mindennap 125 ezer kocsi s mindenféle jármű robog keresztül a főutcákon; van 3000 cséza, 1000-nél több társas-kocsi. 10 000-nél több teherhordó szekér. Vidékről, a vaspályán kívül, 3000 kocsi és szekér hoz be a városba naponkint élelmiszereket, s más hasonló cikkeket.

Évenként mintegy 500-an temetkeznek a Temze hullámaiba; ez áldozatok legnagyobb része a varrónők szerencsétlen osztályából kerül ki. 1856-ban 143 000 hajléktalan ember vétetett föl a dologházakba. Bűntettekről rendőrségileg ismeretesek: 107 betörő és nyilvános rabló, 110 pusztán betörő, 38 útonálló, 773 rendes zsebmetsző, 3657 közönséges tolvaj.

Van továbbá Londonban 35 000 rendes koldus, kiknek két harmadrésze ír-földi; van 150 000 oly személy, akik énekelnek, s csupán alkalmilag koldulnak. Számosan még a koldusoknál is alább süllyednek, bűnözőkké, kéjhölgyekké lesznek, s gyakran a Temze hullámaiba menekülnek a nyomor elől.

London két külön világból áll, melyeket iszonyú mélység választ el egymástól. Az egyikben laknak a szegények, nyomor, piszok és tudatlanság által szorosan egymáshoz csatolva; a másikban laknak azon kevesek, a kik pénz, előjogok és vagyon által hatalmasak, s kik közöl csak egyetlenegy is sokkal több kényelmet s jólétet élvez, mint ama másik világban százak, sőt ezrek együttvéve.

Föl lehet tenni, hogy London népessége, ha a szaporodás a mostani arányt megtartaná, száz év múlva 11 — 12 millióra fogna növekedni.

 

Population (2015)

Greater London

8 630 000  wiki

1. Tokió – Japán – elővárosokkal 34 500 000 lakos

 

 

 

Az indián háború Észak Amerikában (1867. 47. 576. ) Mióta a fehér emberek Amerika partjain először kikötöttek, szüntelenül dühöng a háború a különböző színűek között, s e háború nagy elkeseredettséggel folyik, életre-halálra a távol nyugaton. Hogy miként fog az végződni, senki se kételkedhetik; az indiánok sorsa el van határozva. Már is közel 100 kisebb-nagyobb törzs tűnt el nyomtalanul. Eltűntek, elköltöztek a nagyszellemhez, (Manitou, az indiánok legfőbb istensége,) pusztán csakis a fehér emberekkel való érintkezés következtében. Számuk, mely különben soha sem volt felette nagy, folyton apad, s mai napság az Egyesült-államokban s Észak-Amerika angol birtokaiban már csak mintegy 350 000 főre megy. Ami a kegyetlenséget illeti, e tekintetben egyik fél sem tehet szemrehányásokat a másiknak.

A jelen háborúskodást a fehérek és indiánok között az Új-Yorktól San Franciskóig terjedő nagy amerikai vaspálya építése lobbantotta lángra. Az indiánok minden erejükkel ellenszegültek az építésnek. Minden talpalatnyi föld, melyen a vasút előbbre hatol, fehérek vérével van áztatva. Mint a forró földövi zivatar, oly véletlenül jelennek meg az indiánok gyors lovaikon, s épen oly gyorsan tűnnek el ismét; égetés, gyilkolás, rablás s mindenféle nemtelenség jelzi a puszta vidékeket, hol ők viharként átvonultak s bajosan érheti el őket a bosszú karja a néptelen tájakon, mert gyorsan szétosztanak mindenfelé,

 

 

Jelenet az észak-amerikai indián háborúból

 

Az Egyesült-államok csapatainak fővezérei Custer és Hankock tábornokok. Nyílt csatákban eddigelé nemhogy némi eredményre tehettek volna szert, de sőt többször vereséget is szenvedtek az indiánoktól…A kongresszus belátta, hogy az indiánok megfékezésére a haderő elégtelen, s más utón igyekszik lecsendesíteni őket. Ugyanis meg akarja kísérelni, hogy vájjon nem sikerülne-e az indiánokat a vaspályától távol eső, elkülönített vidékekre letelepíteni és őket a nemzet költségén tartani, csakhogy békében maradjanak. Hanem e szép terv is meghiúsult, vagy legalább igen csekély mértékben sikerült. Valami 1500 sziú-indián elfogadta ugyan az ajánlatot, s már ki is kapják minden tízedik napon illető részüket a nekik szánt élelmi szerekből, és minthogy sem lopni, sem vadászni nem kénytelenek életük fenntartása végett, igen boldogoknak tartják magokat. Hanem a többi 15 000 sziú-indián büszkén utasította vissza ezen ajánlatot. Az indiánok faja, miután állandó lakáshoz nem akar alkalmazkodni, előbb - utóbb kétségtelenül kénytelen lesz a benyomuló földműves népségnek tért engedni, és ahol engedni nem akarnak, pusztulás vár rájuk.

S.L.