h14–37. Vasárnapi Újság. Régi korok világa. V. 1872 – 1879.

 

 

 

2015. 08.23. – 09. 21.

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

Közösségek

Oktatás

Egyház

Színház

Színészek

Zene

Sajtó

Függelék

     A Kerepesi-úti bulvár

     A vasúton való utazás veszélyessége

     Halladay-féle szélmotor

 

 

 

 

Bevezetés

 

Ennek a fejezetnek a szerkezete az előzőéhez hasonló, 8 éves idő-eltolódással. Kiemelésre érdemes írások: sorra nyílnak a vidéki színházak; gyakori az orosz téma (pl. a terjeszkedő birodalom; hogyan játsszák ki a cenzúrát 1879. 206.); több az oktatási tárgyú írás; norvég, szász, bolgár nők díszes viselete; 1873-ban békés távoli jövőről ábrándoznak; a besztercebányai tanács 17523-ben előírja a fényűzés korlátozását /pl. hányan vehetnek részt esküvőn és egyéb rendezvényeken).

 

 

 

Közösségek

 

 

 

A Kaukázus népei.  E. B. (1872. 12. 144.)  Az örményországi örmények.

A Kaukázus aljában, a folyók közti vidéken (Mezopotámia) terül el Örményország, melynek egyik nagy hegyén, az Araráton, a bibliai monda szerint Noé bárkája a vízözön után megállott. Örményország ma igen jelentéktelen szerepet játszik a történelemben, s talán csak annyi érdekkel bír, hogy két nagyhatalom (török és orosz) küzd egymással birtokáért. Mi is lenne érdeke ezen jobbára hegyi országnak, melynek zord égalja, kopár majdnem terméketlen talaja semmit sem produkálhat. Az örményt hazájában örménynek sem lehet nevezni, oly értelemben, mint azt idegen földön venni szokták. Az örmény csak hazáján kívül képes azon tetterőt, munkásságot kifejteni, mely neki egyik fő jellemvonása. Otthon eltesped, satnya tétlenségben él földalatti kunyhóiban, melyeknek csak kéménye nyúlik ki egy pár lábnyira a föld alól. Aki az örmények közül ambícióval bír, az Örményországból nagyon hamar kiköltözik, s a világ négy sarkának egyike felé tart, arra, merre történetesen a szerencse kergeti. Ha északra megy, tárt karral fogadja az orosz, és magához édesgeti, nyugaton hasonló fogadtatásban részesül. A török igen nagy hasznát veszi képességének. Keleten a perzsák közt kevesebb szerencse szokta kísérni, mert a perzsa maga is bír mindazon tulajdonokkal, melyek az örményt másutt megkedveltetik; délen inkább boldogul.

 Ami az örmény nőket illeti, volt szerencsém őket saját tűzhelyükön láthatni. Itt eredeti jellegüket megőrizték, s meg kell vallanom, hogy Fazlinak (egy török költőnek, ki 38 nemzetiségű nőt jellemezett) igaza volt, midőn mondja, hogy „az örmény nőt az isten faragatlan hagyta. Vonásai nem bírnak azzal a finomsággal, mit a nőknél találunk, hanem inkább férfihoz hasonlítanak, járásuk vontatott, taglejtésük esetlen és minden finomságot nélkülöz.

 

 

 

Erzsébet árvaleány-ház. (1872. 16. 196.) Az Erzsébet királynéról nevezett városi árvaleány-ház, Pest városának egyik legkiesebb pontján, a polgári lövölde mögött található, ahol a lóvonatú vasút a pompás kertekkel szegélyzett Damjanich-utcán keresztül a városligetnek fordul. Az intézet több nemes lelkű nőből álló bizottság igazgatása alatt áll. 200 árva számára lesz berendezve, ha egészen elkészül. E hó 12-én tették le zárkövét, díszes vendég-koszorú jelenlétében, kik között ott volt maga a király és királyné.

1866-ban már 16 árva leány nyert az intézetben menhelyet és ellátást, iskoláztatást és oktatást mindennemű női kézi munkában az e célból szerződtetett tanító és főfelügyelőnő közvetlen vezetése, s az intézeti ügyek kezelésével megbízott küldöttség felügyeletes alatt. Nemsokára szükségesnek bizonyult, hogy ne csak árvák, de oly növendékek is fölvétessenek az intézetbe, kiknek még szülei vagy rokonai képesek fedezni az ellátási költségeket.

Miután a növendékek száma tetemesen megszaporodott, a bizottság szükségesnek találta tágasabb helyiség után látni, s így béreltetett ki 1865-ben Stofber Márton és Anna gyár-utcai házában egy új helyiség 600 ft-ért, mely összeg Pest-város házipénztárából fedeztetett. E helyiségben tisztelte meg az intézetet Erzsébet királyné legmagasabb látogatásával, s itt méltóztatott a védnökséget fölötte elfogadni. Deák Ferencz nagy hazánkfia még 1861-ben megajándékozta intézetünket arcképe fény-írdai (sic) többszörözésének tulajdonjogával, mely fényképek az intézeti alapnak eddig már 6450 frt-ot jövedelmeztek. Az intézet jelenleg 26 ingyenes és 10 fizető növendéket számlál.

Az épület belső berendezése igen célszerű, a lakosztályok világosak, tiszták, szellősek, a házat díszes rácsozatú kert köríti.

.Ami az árvák tanítását és gondozását illeti, azt mindenütt a legnagyobb dicsérettel emlegetik, a leánykák megtanulnak itt mindent, ami által tisztességes állást szerezhetnek maguknak az életben. A bánásmód szelíd, nyájas s mindenben arra törekvő, hogy a szegény teremtésekkel szülőik hiányát,, elhagyott voltukat, a mennyire lehet, feledtesse.

 

 

Időjósok. K. T. K. ( 1872. 33. 407.) Mindenütt találhatók időjósok, egyik szélesebb, másik korlátoltabb ismeretkörrel. A jelekből való jóslás a régi világból maradt reánk, a gyökere mélyebben behatolt, hogy sem azt a tudomány kiirthatná, s van is néhány jel, melyre a tudomány is mosolyogva kacsint. Az állatokon észlelhető jelenségek néha figyelemre méltók, habár azokat a népbabona képtelenségekkel cifrázta föl. Két vagy három századdal ezelőtt, sőt még napjainkban is, a köznép között számtalan eső-hírmondó uralkodott. Ha a kacsák röptükben szárnyukkal szokatlanul vergődnek, ha a csikók legelés közben hátukra fekszenek, ha a bárányok nagyon bégetnek s fickándoznak, a tyúkok az utcán legelnek, a disznók szénát vagy szalmát vesznek szájukba; a lámpa vagy gyertya perceg, a korom bőven hullong alá a kéményből, a béka többször kuruttyol, a fecskék alant röpködnek…

Míg az időorvosok azon tanakodnak, hogy esőt szerezzenek onnan, hol nincs, mit mondjunk azokról, kik a bőséges esőzést máshová akarják terelni? Egy lipcsei tudós M. Ottó e feladaton nemcsak töprengett, de tervét a párisi tudóstársaság ítélete alá bocsátotta. Egy úgynevezett eső-űző gépet ajánl e végre, mely valami emelkedettebb térségre állítandó föl. A gép két óriási nagyságú, s gőzerő által kondítható harangból áll, mely még a legsűrűbb felhőket is messze elűzi. Ha egy nagyvárosban több ilyen gépet állítanának föl, a tudós véleménye szerint, ott folyvást derült idő lenne. Hogy mint fogadta a tudóstársaság ez ajánlatot, arról nem tétetik említés, hihetőleg bölcs hallgatással mellőztetett.

Két század múlt el, még most is harangoznak a szélvész és jégeső ellen. Jobb lenne, ha a szent kúttal betemetnék az annyi bajt okozó babonát és tudatlanságot, mit az által lehetne elérni, ha a nép jobbjai nemcsak a nagyvárosokban, de a kisebb falukban is népszerű természettani felolvasásokat tartanának az örökös politizálás helyett. Ilyen módon oldanák meg a jólét előmozdítását.

*

Meteorológus ismerősöm: az időjárás előre jelzésének pontossága műszerezettség kérdése. G.

 

 

 

A magyarországi nemzetiségek.  (1872.  33. 407.) Keleti Károly a „Statisztikai közlemények" nyolcadik kötetében azon adatok alapján, melyeket b. Eötvös mint közoktatási miniszter 1870-ben gyűjtetett országszerte a végből, hogy a törvényhozás elé terjesztendő évi jelentésének alapjául szolgáljanak, hazánk nemzetiségi statisztikáját állította össze.

Erdélyben 2 100 000 főből 666 170 magyar és 1 200 000 román.

 

Magyarországban

 

 

 

magyar. 5.811,123

 

 

 

német . . 1.592,034

 

 

román .  1.114,044

 

 

tót ... .    1.825.513

 

 

szerb . . .   284,836

 

 

horvát . . . 207,899

 

 

orosz         418,040

 

 

egyéb . . .  102,127

 

 

 

 

A magyar nemes testőrség alapítása. Ballagi Aladár (1872. 39. 474.) Magyarország erkölcsi élete talán sohasem változott meg alapjában oly hirtelen, mint a pragmatika sanctio értelmében királynak elismert Mária Terézia országlása alatt…Az ország nagy része rabszolgai állapotban nyomorgott, míg a tulajdonképi nemzet, négy - ötszázezer nemes, unalma elűzésért vadászgatott, mulatott és — szónokolt. A tétlen nemességgel, s az elnyomott koldus néppel aztán, egy oly erő- s akarat-teljes, kormány, mint a minő ez időben a bécsi volt kénye-kedve szerint bánhatott. Az ily állapotban sínylődő Magyarország erkölcsi életében az örökösödési harcok után Ausztria, s közelebbről Mária Terézia a centralizáció által hoztak be nagymérvű, bár jóra fordult, de nemzetiségünkre nézve határozottan káros célzatú változtatásokat.

A centralizálásra törekvés I. Lipót óta Ausztria hagyományos politikájának legfőbb része volt. Utódja I. József alatt a háborgó Magyarországból a főurak egész seregét csalogatták Bécsbe, s aztán különböző úton-módon ott is ragasztották. Később feltűnően észlelhetővé vált ez III. Károly uralkodása alatt.

A magyar köznemesség is Mária Terézia trónra léptéig megőrizte minden nyerseségeivel együtt nemzeti szokásait, erkölcseit hivatalos nyelvét, a birtokait biztosító latint, okvetlenül tudnia kellett. Ha el is sajátított más nyelveket, társalgása tisztán csak nemzeti nyelvén folyt. Ez volt, néhány felvidéki tót vármegye kivételével, a megye-gyűlések s a tanácskozások nyelve.

A nemzetiségét ennyire megtartott nemzet Mária Terézia nagy politikai terveinek útjában állott. Jól tudta az eszélyes királynő, hogy míg a nemesség társadalmilag át nem alakul, mindaddig hiába kísérli meg centralizáló terveit. E tekintetben törekvéseit igen előmozdította trónját fenyegető veszélykor mutatott bizalom-gerjesztő állása, könnyei.

A dolgok lényegét mélyebben nem kutató, egyedül a felszín után induló tömeg mindenben egyedül a nemzet iránti hála nyilatkozásait látta, s nem vette észre, hogy a nyújtott csecsebecse ajándékért mily iszonyú váltságdíjat tettek le. Az állam lehető beolvasztását, a nemességnek pedig elidegenedését. Pedig a magyar törvény-adta jogok mind a nemesség kezében központosultak. S Mária Terézia tapintata érezte, hogy mikor ezek elvesztik érdeklődésüket a közügy, mély érzésüket a hon iránt, akkor gyámoltalan hazájukkal a maga tervei szerint bánhat. Ennek elérésére tehát, honi ügyektől, s az egész hazától elvonni a nemességet, s a császárváros annyi élvet nyújtó legében, társadalmilag átalakítani volt kedvenc terve.

A magyar ritkán bírt ellenállni a királynő csöndes hódításainak; mert mély női szíve egyesült mesterségével tudta mindig érinteni a nemzetet. Erőszaktól mentes szelíd politikát folytatott, s ez révpartra vezető delejtűvé vált kezeiben. Egyedül a lassú, csöndes átalakulástól várt tartós sikert.

Hogy a köznemesi osztályt az udvarba édesgesse, két régebbi intézményt elevenített föl: a lovag-akadémiát s a magyar nemes testőrséget. A Teréziánum nevet nyert lovag-akadémia részint az ő, részint egyes gazdagabb urak alapítványai által nagyszerű lovagnevelő intézetté vált. Kétszáz nemes ifjú között ötven-hatvan magyarhoni neveltetett nemzetiségi tekintet nélkül. Ez bizonyára igen sokat tett a köznemesség Bécs felé fordítására nézve. De ami még gyorsabban akarta kivetkőztetni nemzetiségéből a köznemesi osztályt, az a magyar nemes testőrség felállítása volt.

A magyar amily egyszerű volt háztartásában, oly annyira szerette a fényűzést ruházatában. Szakadatlan sorú adataink vannak Magyarország történetében az Árpádoktól máig, arra nézve, hogy a magyar e tekintetben soha sem tagadta meg keleti természetét. Ruhában pedig hol űzhettek volna nagyobb fényt, mint épen a pompakedvelő királynő környezetében levő testőrségnél.

Az 1760 év szept. 11-én kimondott ige testté vált. Ugyanezen év, ugyanezen hónap 28-dik napján esküdtek föl a magyar gárda első tagjai, s kapitányuk gróf Pálffy Lipót alatt, József főherceg házasságánál 1760. októberben végezték első díszszolgálatukat. Az ügyesen kivetett háló sokat fogott, de a fogottak súlya szétszaggatta azt.

 

 

Intézmények hatása a nemzetiségre. Réthi Lajos (1872. 51. 650.) Van Brassó vidéken egy község, magyarul Újfalu, németül Neudorf. Ez a község ma magyar, régebb szász volt. Ez az átalakulás igen sok körülménynél fogva figyelemre méltó. Újfalu magyarjai ágostai evangélista hitűek, mint az összes barcai magyarság. Lelkészük jelenleg tiszteletes Köpe János úr, jeles ősz férfi, a ki már 1842-ben Magyar Hírlapot szerkesztett Brassóban. Tiszteletes Köpe úr egészen magyar nyelven végzi az isteni tiszteletet. Atyja, aki hivatali elődje is volt, felváltva szolgált magyarul és németül; annak elődje tisztán német nyelven. Az újfalui családnevek közt igen sok a szász ma is, habár hordozói teljesen magyarok.

Újfalu népe ma magyar, kivéve a kisebb számban levő oláhot. Most építik felekezeti iskolájuk helyébe a szép magyar községi iskolát. Ez az átalakulás igen feltűnő, ha a helyi körülményeket számba vesszük. Ugyanis Újfalut három oldalon tekintélyes, gazdag népes szász községek környezik. Név szerint Földvár, Höltövény*, Vidombák és Fekete-halom; azon túl Fogaras-földnek egy kicsiny oláh községe, Szunyogszeg, s csakis nyugati irányban érintkezik a magyar Krizbával. Újfalu Brassó vidékhez tartozván, mind közigazgatási, mind törvénykezési nyelve a német volt, s ma is. Még egyházilag is németül kormányoztatik, a Szebenben székelő szuperintendens által.

Ilyen beolvasztó ereje van a magyar nemzetiségnek. Érvényesül olyan viszonyok közt is, ahol érvényesülése csaknem csodával határos. Tépjük egymást bátran; pártoskodjunk, gyámolítsuk hivatalosan és társadalmilag a germanizmus hatalmaskodását: a magyar nemzetiséget mindez nem fenyegeti. Ha tovább visszamegyünk a múltban, tapasztalni fogjuk, hogy Kolozsvár és Nagyenyed szászai magyarokká alakultak, mert a vármegyék magyar intézményei alatt éltek. Ellenkezőleg Brassóban, melynek pedig hatalmasabb magyar környezete van, mint akár Kolozsvárnak, akár Nagyenyednek, folytonosan alakult és alakul át a magyarság szásszá, a szászföldi különleges intézmények hatása alatt! Brassónak volt olyan kora, a melyben főbb emberei mind magyarok voltak. Háromszék új meg új rajjal látta el folytonosan: s Brassó szemmel láthatólag szászosodott hosszú idők óta.

Tételem indokolására végül azon tényt említem: hogy míg a nemességre, földbirtokosságra emelt oláh régebben biztosan magyarrá alakult: a jobbágy magyarból és az egészen elszegényedett köznemességből is oláhok közt oláh lett. Ott van Hunyad megye s a többi megyék, melyekben Hunyadi, Rákóczi s más hasonló nevek viselőiben a magyar nemzetiség öntudatát teljesen levetkőzött oláhokra találunk. Ellenkezőleg a székelyföld tele van görögkeleti és görög katolikus lakossággal, akiket köznéven oláhoknak mondanak ma is, de a kik nyelvük szerint tiszta magyarok.

 

*Höltövény (románul Hălchiu, németül Heldsdorf vagy Hültzdorf, szászul Hölzdorf) falu Romániában.

 

 

A természet befolyása az emberi társadalomra. Dr. Személy Kálmán (1873. 2. 19; 3. 29; 4. 42.)…Tagadhatatlan, hogy az emberiség ismereteinek bővültével, eszközeinek szaporodásával, sok esetben sikerrel vív meg a természet erejével. Hivatása a folytonos haladás által magát mindinkább emancipálni az elemek befolyása alól és a „természet ura" fényes címet kiérdemelni: mégis megdönthetetlen igazság marad, hogy a természet mindenkor gyakorolt és gyakorol befolyást az emberiségre. Életmódjában, erkölcseiben, politikai és társadalmi intézményeiben, vallásában, művészetében, sőt kétségtelenül szabad akarata kifolyásának tartott cselekményeiben is, önkénytelenül hódol az őt környező természet, sokszor észrevétlenül, de mindig hathatósan működő befolyásának. Igaz, hogy a tudomány jelen állása nem engedi e befolyást minden következményeiben ismernünk.

Azon természeti tényezők közül, melyek a legközvetlenebb módon gyakorolják érintett befolyásukat, főleg a tellurikus (a földre, mint égitestre vonatkozó) viszonyok említendők, nevezetesen a talaj és ezzel összefüggésben a J földalakzat és a szorosabb értelemben vett természeti tünemények. A talaj a társadalom működéstere, alapja, mint ilyen igen határozó befolyást gyakorol alakulására.

Alkalmas talaj az állam főfeltétele, egyik alapereje. Alkalmatlan, p. o. egészen terméketlen talajon államok sohasem keletkeztek. Évekig barangoltak a vándortörzsek Ázsia terméketlen sivatagjain, a nélkül, hogy államot alakítottak volna, mert hiányzott az alkalmas talaj. Másrészt ismerünk területeket, melyek hajdan termékenyek lévén, virágzó államok bölcsői voltak és termékenységük akár elemi csapások, akár a káros rabló gazdálkodás folytán kimerülvén, állam tényezői alkalmatosságukat elveszték és a rajtuk álló, virágzó államok eltűntek. Most csak szomorú rommaradványok hirdetik a hajdanában pezsgő élet elenyészett nagyságát. Az Eufrátesz és Tigris között, Babilon és Ninive környékén, hol azelőtt a természet túltengő pompában díszelgett, most népetlen sivatag terül el.

Nemcsak az államok keletkezésére gyakorol befolyást a talaj, hanem különösen karöltve az éghajlattal, az államforma alakulására is. Már Arisztotelesz is fölismerte a hideg és meleg égalj módosító befolyását; és azóta az előbbre haladt államisme és államtudomány számtalan adatot szolgáltatott ez irányban. Az egyenlítőhöz közel fekvő, bőtermő talajjal, elpuhító égaljjal bíró országokban, és a keleti, egyhangú sík folyam-vidékeken a despotizmus, autokrácia és technokrácia az uralkodó államformák. A sarkokhoz közel fekvő vidékeken a dermesztő hideg, a hetekig tartó sötétség gyakori munkamegszakítást, ezzel rendetlen életmódot és a vele járó dologtalanságot szülvén: itt is csaknem ugyanazon alakulatot látjuk államformák tekintetében, mint délen. Legkedvezőbbek a viszonyok azon országokban, hol az égalj mérsékeltsége mellett, a talaj termőerejének kifejtésére folytonos munka kívántatik. Itt leghelyesebb arányban oszlanak meg a javak, minélfogva könnyebben és nagyobb körökben terjed el a műveltség, ezen első és főfeltétele a szabadságnak. Azért látjuk leginkább ezen országokban képviselve a köztársaságot és alkotmányos monarchiái államformákat.

 

*

Az összekelések számától függ természetesen a születések száma, miből következik, hogy rendes viszonyok közt sokkal gyorsabban szaporodik a népesség délen, mint északon. Az előbbiekkel összefüggésben áll a halandósági viszony; de erre közvetlenül is nagy befolyása van a tápláléknak. Ha egészséges tápszerek bőségben vannak, a halálozás sokkal csekélyebb lesz, mint ha a lakosság éhségének csillapítására a tápszereknek oly szurrogátumait kénytelen igénybe venni, melyek egészségeseknek épen nem mondhatók.

,,A házasságok maximuma a gabonaárak minimumával jár, és viszont." Továbbá, hogy: „a házasságok születések és halálozások száma délről északra és keletről nyugatra mindinkább fogy." (Kőnek: „A magyar birodalom népesedési mozgalmai.") Lássuk ezek után a táplálék befolyását a munkabérek alakulására és a javak megoszlására. Oly országokban, hol a nemzeti táplálék könnyen előállítható, s ennek folytán olcsó, ott a munkáskezek szaporodni fognak. Ricardo szerint „misem bizonyosabb, mint az, hogy a munkások száma szoros viszonyban áll azon eszközökhöz, melyek létüket biztosítják." De ha sok a munkás, akkor a kínálat és kereslet közti viszonynál fogva a munkabér természetszerűleg alászáll, ellenkező esetben pedig emelkedni fog. Minthogy pedig, mint láttuk, a déli tartományokban a tápszerek minőségüknél fogva olcsók, az északiakban pedig drágák. Állandó törekvést látunk délen a munkabérek lenyomására, északon azok emelésére. Ebből következik a javak megoszlásának módja. Mennél kevesebb a munkás, annál nagyobbak a bérek, minek folytán az anyagi és velők kapcsolatban a szellemi javak annál nagyobb körben, és annál egyenletesebben oszlanak meg.

Ha továbbá meggondoljuk, hogy újabb fiziológusok (Vogt, Wagner, Engel, Huschke*, Weisbach*) vizsgálódásuk tárgyává tévén az ember agy viszonyait és azokat statisztikai érdekességükben feltüntetvén, kimutatták, mily nagy befolyással van a táplálék az agyra, mint a gondolkozás székhelyére („Sans phosphore point de pensé!" „Villany nélkül nincs gondolat" — mondják a francia fiziológusok). Ha mindezt meggondoljuk, legkisebb kétségünk sem maradhat a táplálék nagy társadalmi hatása tekintetében, s nem fog paradoxonnak föltűnni Nagy Frigyes, a királyi filozófus mondása: ,,Minden műveltség a gyomorból indul ki" — és megértjük a mély igazságot, mely Feuerbach Lajos, ezen első pillanatra csak szójátéknak látszó szavaiban rejlik: „Der Mensch ist, was er ist" „Az ember az, a mit eszik." Igaznak fogjuk találni Napóleon mondását: „C'est le ventre, qui fait les revolutions", „A gyomor csinálja a forradalmakat."

 

*

Állandóan ható okok a szorosabb értelemben vett természeti tünemények. Ilyenek: igen magas hegyek, vulkanikus kitörések, földrengések, villámlás, nagy dörgés, terjedt tenger vagy sivatag. Minden természeti tünemény, mely általános csodálatot, félelmet kelt; mely a bizonytalanság érzetévet tölti el az emberi keblet. S ezzel legkedvesebb tápját nyeri a képzelet, mely innen tovább és tovább szőve képeit, nem ritkán a legtúlzóbb végletekre jut. Mennél nagyszerűbbek e tünemények, annál közvetlenebb módon fogják gyakorolni érintett befolyásukat. Elég e tekintetben Indiára hivatkozni, hol a természet teljes pompájában és teljes borzasztóságában lép föl. Égig nyúló hegyek, áthidalhatatlan folyamok, áthatatlan őserdők, rögtöni zivatarok, nagy tengerek, óriási villámlások és dörgések egyenkint és összesen. Ezek oly rendkívül hathatnak a képzeletre, hogy nem csodálhatjuk, ha annak beteges kinövéseit épen az indiaiaknál szemléljük legkiválóbban. Az indiaiak mindent a fantázia körébe vontak. Még a legelvontabb számtani és mértani tételeket is rejtelmes versedben foglalták. Vallásuk mindent tartalmaz, amit csak a képzelet lázas agyrémekben kigondolhat. Művészetük a vallás befolyása alatt áll…

Mily egészen más alakulatot látunk vallás és művészet tekintetében Görögországban. Egészen más színben mutatkoznak ott a természeti tünemények is. Nincs semmi, ami a képzeletet túlcsigázná, az egész földalakzat, az egész természet szelíd, alkalmas arra, hogy az emberben bizodalmat keltsen saját ereje iránt. Ez nem is maradt visszahatás nélkül vallásukra. Az ő isteneik hallhatatlansággal fölruházott emberek, emberi erényekkel, szenvedélyekkel, foglalkozással.

Rendkívül érdekes volna az egyes természeti tényezők hatását külön-külön is ecsetelni, és az összhatás annál szembeötlőbb lenne. Gondoljunk csak a tengerre, a tavakra és folyóvizekre, a kereskedés és a művelődés e fő-fő tényezőire. A gyógyforrások, erdők, rónák, hegyek, az eső, hó, szélek és más légtünetek hatására, az egészségügy, gazdászat és ipar tekintetében. Vagy tekintsük a talaj fizikai és geológiai viszonyait, és mint nyitott könyvből olvashatunk az emberi viszonyokra' mélyen beható természeti erőiről.

Az ember meghódítja a földet, a vizet, tüzet és szelet, hasznára fordítja az elemeket és azt gondolja, ő az úr! De az elemek kacagnak törpe törekvésein, látszólagos diadalán. S midőn az ember legnagyobb győzelmeit véli ünnepelhetni a természet erői fölött, épen akkor gyakorolják ezek legmesszebb ható befolyásukat, társadalmi életére, összes fejlődésére. Bizonyság erre a világtörténet, bizonyság a statisztika. Mi pedig tanulságul tartsuk szem előtt az intelmet: .„Tiszteld a természetet, hódolj parancsainak!"

 

Emil Huschke* (1797 –1858) was a German anatomist and embryologist who was a native of Weimar.

 

*Julius Ludwig Weisbach (1806 – 1871) was a German mathematician and engineer.

 

 

A ku-klux-összeesküvés Észak-Amerikában (1873. 2. 20.)  Egy csapat összeesküvő, kiknek titok-szerű neve és annak jelentése ma is talány a világ előtt. Az Egyesült Államok déli részét már évek óta folytonos izgatottságban tartja; bizonytalanná teszi a tulajdon szentségét, pangásra kényszeríti az ipart és kereskedelmet, és e mozgalomnak még eddig a legszigorúbb rendszabályok sem tudtak gátat vetni. A ku-klux-klan titkos szövetsége amaz újjáalakítási rendszabályok következtében jött létre, melyeket az Egyesült Államok kongresszusa és kormánya az Unióhoz visszahódított déli államokkal szemben életbeléptetett. Legelőször északi Karolina néhány megyéjében 1867-ben ütötte föl fejét. A rabszolgaság híveinek, az Unió és köztársasági párt eme kérlelhetetlen ellenségeinek, szövetsége időközben csakhamar elterjedt valamennyi déli állam területén. Gonosztetteiket rendesen lóháton hajtották végre, álarccal fedezve magukat.

 

 

 

Elfogott ku-klux összeesküvők

 

A ku-klux tagjai főleg a múlt év utolsó felében, a választások alatt fejtettek ki roppant tevékenységet. Az összeesküvés máskor is a választások alatt virágzott leghatalmasabban, de most, midőn Grantnak, a ku-klux-klan legnagyobb ellenségének elnökké választásáról volt szó, minden követ megmozgattak ellene. A ku-klux üzelmei már 1870-ben magukra vonták a kongresszus figyelmét s egy törvényt bocsátottak ki ellenük, mely oly szigorú volt, hogy talán véget is vetett volna e titkos szövetség gonosz léteiének, ha ez már oly nagy mérveket nem öltött volna. De utoljára oly elbizakodottakká és vakmerőkké lettek, hogy déli Karolina kormányzója katonai segítséget kért Grant-tól ellenük. Grant az ügyet 1871-ben a kongresszus elé terjesztette, mely kuklux-ellenes törvényt bocsátott ki, mely Grant elnöknek teljhatalmat engedett a gonosz banda kiirtására.

*

A harmadik Ku-Klux-Klan nem is néger emberek irtásával foglalkozott, hanem inkább katolikus és spanyol bevándorlókat öltek. Katolikus templomokat robbantottak fel. A Ku-Klux-Klan tagja csak fehér protestáns amerikai lehet.

A 20. században folyamatosan csökkent a tagok száma. wiki.

 

 

Beszterce-vidéki oláhok T. L. (1873. 6. 68.) Hazánk Királyhágón túli része, e természeti kincsekben gazdag ország lakóinak sajátosságai, a területén élő népesség jellemző tulajdonságai miatt is megérdemli figyelmünket. Sehol a nemzetiségi, sőt vallásos különféleségek az ország politikai alakulásában, történeti fejlődésében oly élesen nincsenek kifejezve, mint Erdélyben a három nemzet és négy vallás uniójának földjén. Az itt egymás mellett élő különféle nemzetiségek fejlődése, egymásra hatása is a legérdekesebb tanulmányul szolgálhat. A mai kor akadályokat nem ismerő közlekedési eszközeivel, világpolgári tendenciával az elszigetelt nemzetiségek önállóságának százados megóvásából az illető népek és fajok szívósságára, életrevalóságára, a fennállott politikai intézmények szellemére, hatására von következtetést. Csoda-e, ha az erdélyi népfajok közül az, mely politikai tényezőként nem szerepelt, hajlandó volt a szomszéd vagy vele együtt lakó nemzetiség sajátosságait fölvenni, azzal azonosulni, így látjuk ezt az erdélyi oláhnál is. A szláv és román elemek vegyülékének fiai ahol magyar, székely vagy szász elemekkel jöttek közvetlen érintkezésbe, — ez uralkodó nemzetiségekhez igyekeztek hasonlókká, azokkal eggyé lenni, hol a nemzeti ellenállás, a faji eltérés — mint különösen az északi származású germán elemmel szemben — ezt a nyelv és szokások tekintetében lehetetlenné tette. Legalább az öltözetben igyekeztek az ellentéteket kiegyenlíteni.

A Beszterce-vidéki románok és az ugyanazon vidéki szász polgártársak viselete között alig van eltérés. A szorgalom, vagyonosság hű tükre az öltözet, mely közt és a havasalji oláh (mokány) öltözéke közt nem csekélyebb az eltérés, mint akár Grelu és Hermann utódainak nemzeti sajátosságai között. A nő, a családias, otthonias elemnek képviselője, még inkább megóvta fajának öltözékét, mely idealizálva vagy legalább a tényleges nemzeti piszoktól mentes. Emlékeztet a Romagna olasz nőinek viseletére. Ott van a román fej borító, az elő és hátkötény (katrincza), a luxus kifejtésére szolgáló derék és a rendesen üveggyöngyökből összeállított nyaklánc.

 

 

A plastunik.  (1873. 7. 80.) Az a kis nép, mely a Fekete- és Kaspi-tenger közt fekvő hegyvidékre szorult, melyet a hagyomány és történelmi sejtelem oly közel rokonná tesz a magyarral, hosszú, hosszú évtizedekig harcolt a nála kétszázszorta nagyobb orosz birodalommal, függetlenségéért, szabadságáért. Hősök merültek föl a bátor, harcias nép kebelében, kik méltók arra, hogy a Leonidások és Zrínyiek sorában említtessenek. Mit használt az óriási, túlnyomó erő előtt a maroknyi vitézség!

A küzdelem ott a hegyek között megdöbbentő volt. A cserkeszek, ha egyebet nem, kivívták vele maguknak egész Európa rokonszenvét. Szégyen Európára, hogy nem ment segítségökre. Százezrekre menő orosz hadsereg sűrű hadoszlopai hömpölyögtek a Kaukázus ellen, anélkül, hogy egy talpalatnyi földet el bírtak volna foglalni. A cserkeszek sziklák, bokrok, hegyhasadékok, vízmosások rejtekébe búvá, biztos golyókkal szedték le a hódító csapatok tisztjeit. Az előnyomult ellenségnek háta mögé vagy oldalába kerülve, kedvökre puffogtatták le biztos leshelyükből az ellenük törő orosz csapatokat.

Akkor jöttek rá az oroszok arra a gondolatra, hogy jó lenne a cserkeszek ellen, a százezernyi hadseregen kívül még oly csapatokat is küldeni, amelyek tökéletesen értik a cserkeszek harcmodorát, beszélik nyelvüket s ismerik a tájat. Az orosz birodalom nagy s a kancsuka alkalmas eszköz szolgákat növelni. Ilyenek voltak a Fekete-tenger melléki kozákok, vakmerő, erőteljes, hegymászó és biztosan lövő emberek. Amellett ostobák, a kik maguk még szabadságra meg nem érve, kész eszközökül szolgáltak más népek szabadságának elnyomására

Plastunik-nak, hason csúszóknak, földön fekvőknek neveztettek azért a szokásukért, hogy macskamódra hason szoktak kúszni áldozatuk közelébe. Vadállatok voltak, nem emberek. Ellenségeiknek rendesen levágták a fejét, vagy jobb kezét.

 

 

A norvég népéletből S. L. (1873. 12. 141.) Észak-Norvégia lakói a Hardanger-öböl partvidékein életmódjukban, szokásaikban és erkölcseikben híven megőrizték a régi skandináv egyszerűséget. Még a jómódú paraszt gazdák sem szokták megkülönböztetni magukat külsőleg a szegényebb sorsúaktól. Családi lakásnak szegénynél, gazdagnál egyaránt az úgynevezett Rögstue (füst-szoba) szolgál. Padlás nélküli szoba, melynek fedelén nyílás van hagyva. Itt üldögél a családfő egy magasra emelt széken, mint hajdan még a bárdok idejében. Helyét családja egyetlen más tagjának sem szabad elfoglalni, s csakis olyankor hagyja el azt, mikor idegen érkezik a házhoz.

Kedvenc ételük a füstölt marhahús szalonnával és a vajas tejfellel. A húst és halat most is füstölve és besózva eszik, mint a legrégibb időkben. Kedvenc italuk, ünnepélyes lakomáknál az „ale” nevű igen erős és kövér sör. Lakodalom alkalmával a sörös fakancsók még az ételek fölhordása előtt, gyakran körüljárnak az asztalnál.

 

 

 

Norvég menyasszony földíszítése.

 

Minthogy az erkölcsösségre és becsületességre igen sokat adnak, csak mocsoktalan hírnevű lányoknak van megengedve, hogy hajadon fővel járjanak. A rossz hírűek úgy nevezett szégyenkendőt kénytelenek hordani. Az esküvő napjának reggelén teljes menyasszonyi díszben ül a leány és várja Brudekone-ját, vagyis a nyoszolyó leányt. Az egész Norvégiában szokásos, menyasszonyi  koronát ő teszi a menyasszony fejére. E korona, többnyire vörös posztóból van, s fehér és aranyozott ezüst pikkelyek borítják, melyek, mihelyt a menyasszony a fejét megmozdítja, megannyi apró csengettyűkként kezdenek csilingelni.

A mulatságnak ilyenkor vége hossza nincsen. A sör hatalmasan fogy, a sörös kancsókat kézről kézre adogatják, éneklik az ősök vitézi tetteit, szóval visszaélik magukat ama boldogabb korba, mikor a merész normannok könnyű naszádjai bekalandozták az ismert világ tengereit. Tömérdek kincset, dicső hírnevet vittek haza hozzáférhetetlen ősi sasfészkeikbe. A mostani nemzedékben az ősök erénye még mind megvan, de az idők megváltoztak. Már csak egyik legszebb skandináv erényt, a vendégszeretetet gyakorolhatják szabadon, s gyakorolják is folytonosan.

 

 

Az erdélyi szászokról (1873. 25. 296.) Az erdélyi szászokat tán magában Erdélyben sem ismerik eléggé, hát még a Királyhágón inneni részekben! A szászokat most különben is napirendre hozta a bécsi közkiállításon épült derék szászház, mely már maga is mutatja, hogy e faj bizonyosan munkás és takarékos, ennek következtében jómódú. Azokban a tiszta és rendesen épített szász falukban, melyek oly éles ellentétben állnak egy-egy, szalmás kunyhókból, füstös vityillókból álló oláh faluval, jómódú, de nagyon is fösvény, és önző nép lakik. A cserepes tetők alatt lakók nem eléggé otthonosak, barátságosak és vendégszeretők. Ez a gyöngeség azonban még csekély baj ahhoz a másikhoz képest, mely már egyenesen a szász nép erkölcsisége rovására pusztít. A „két gyermek-rendszer" név alatt ismeretes ez a bűn, s ez nyíltan és kereken szólva, azt teszi, hogy a szász anyának nem szabad két gyermekénél többnek lennie. Különben a vagyon nagyon megoszlana, s a gazdag-szász ember ivadéka szegénységre jutna. Az orvos-rendőri kötelességek közé tartozik e kérdés részletesebb vizsgálata, s ez erkölcsi folt megszüntetésére teendő intézkedések föltalálása és foganatosítása.

A szászok mind az ágostai hitvallású evangélikus egyházhoz tartoznak, s a reformáció idejében az egész szász nemzet mindjárt Luther követői közzé állott. Községeik azon módon, amint katolikus korukban bírták, protestáns egyházi vagyonná tették a kezükben levő papi javakat. S minthogy a szászok csaknem kivétel nélkül a lutheri egyházhoz tartoznak, ls az evangélikusoknak túlnyomó számát ők alkotják: azért Erdélyben a szász név egyértelmű a közhasználatban a lutheránus névvel.

Egyházi szervezetük a konzisztoriális (egyház-tanács) presbitéri rendszer elvei szerint van megalakítva s náluk egyház és iskola még folyvást oly szoros összefüggésben áll, mint a középkorban szokásos volt. Az iskola külsőleg megtekintve gyakran nagyobb várakozást kelt, mint a mekkorát belől a tanítás állapota kielégíteni képes. A szász templomok szintén figyelemre méltók. A szászok egyházi közéletében szigorú rend van, s törvényeiket autonóm hatóságaik mindenütt megtartják s az egyes gyülekezetekkel is megtartatják.

A szász templomoknak egy jelentékeny része még a katolikus korból való, s a középkori építés, és a harciasabb idők jeleit magán hordja. Többnyire fallal van körül véve, mint oly helyeken szokták, ahol arra is kellett gondolni, hogy ostrom idején az utolsó menedék, a fellegvár, a templom bástyája lehessen. E falakat most a szászoknál úgy, mint más helyeken is, a békésebb idők gyakorlati igényeihez képest arra használják, hogy bennük élelmiszereik vannak elhelyezve. Egyenként fölosztva magán éléskamrák és magtárak vannak a templom falain belől berendezve. A pap a templomban ünnep- és vasárnapokon délelőtt „hoch-deutsch" azaz: németországi művelt irodalmi nyelven, délután pedig az erdélyi szászok népi nyelvén tartja beszédét. Ezzel mind a német műveltségű tanult osztály, mind a világot nem látott föld népe igényeinek eleget tesznek.

 

 

 

Templomból jövő erdélyi szász nők.

 

Feltűnő a hajadon leányok ünnepi viselete, mely az ősi szász öltözettől semmiben sem tér el. Az eredeti köntös kivágott nyakú, magyar vállra emlékeztető derékkal. A magas karimátlan, csákószerű kalap, melyről hosszú fátyol nyúlik alá, s mely a magyar pártának felel meg, nem igen költői fejdísz ugyan, de azzal a szász hajadonok már századok óta meg vannak elégedve.

A szászok rendszerességét s külsőségekhez való ragaszkodását igen jól jellemzi az is, hogy a templomban minden társadalmi osztály, mindkét nem és minden korosztály számára külön helyek vannak kijelölve.

 

 

Tanuljunk az erdélyi szászoktól. Réthi Lajos (1873. 20. 239.)…A szerző az erdélyi szászokban is akármily sokat nem szeret, azért nem hunyja be szemeit jó tulajdonságaik előtt. Olyan is számos van.

 

1)A szász ember gabonája, zsiradéka, értékes holmija nem igen szokott elégni. Náluk is van elég a tűzesőből, rosszakaratból és véletlenből egyaránt. De még az sem fordul elő, hogy a szalonnát ellopják, vagy a hombárt kiürítsék a tolvajok. Hogy történhetik mindez? Tán nincs tolvaj azon a vidéken? S a búzaszemeket tán bevonják valamiféle éghetetlen köpenyeggel? Egyszerűen valami olyat tesznek, amit könnyű szerről s minden nagy fejtörés nélkül megtehetne akármelyik magyar község is. A tomplomok körül, más községekben is sok helyütt, a szászoknál mindenütt kőkerítés van. Ezen kőkerítés belső falához számtalan kis fülkét építenek egész kereken, ami ugyan sokba nem kerül, mert egészben is kicsi jószág az egész, s az alap-fal megvan hozzá a kerítésben. Ezen fülkéket aztán fölosztják a község családjai közt, úgy hogy minden családnak jut legalább egy. Azokban tartják gabonájukat, egyéb eleségüket, mindig csak néhány napi szükségre valót véve ki. Így védik meg tűz és tolvaj ellen a jól elzárt kőfülkékben holmijukat. Vajon nagydolog volna egy ilyen példának ki vetése, a magyar községek részéről is?

 

2)Írják a lapok, hogy a bécsi világkiállításra épített szász lakház milyen díszes, előkelő a székely lakáshoz képest. Ez a valóságban is így van. A szászoknak egy-egy alva sokkal díszesebb, rendezettebb, mint nagyon sok magyar és székely város. Pedig még a székely falvak is sokkal csinosabbak, mint az alföldi magyaroké. Azt lehetne hinni, s az idegen valóban is azt hiszi, hogy azokban a szép rendben épített szász házakban okvetetlenül jobb módú és műveltebb nép lakik, mint a magyar szalma-kuckók alatt. Pedig ez már épen nincs így. Sok szalmafedelű magyar ház alatt találhatni nagy vagyont, nagy fényűzést ós tudományos ismereteket. A különbség oka csak az, hogy a szászban megvan a házépítési ösztön, míg a magyar eddig, nem sokat csinált a lakás mineműségéből. Pedig két nemzedékre számítva, s valószínűleg még egy alatt is, a kő- és téglaház kevesebbe kerül egy megfelelő nagyságú szalmával fedett faháznál. Melyet drágán kell biztosítani, vagy folyvást az elégéstől rettegni, romlásait itt is, ott is folyvást foldozgatni. Hát még fűtőanyag mennyivel több kell azokba a rossz faházakba, mint a jó kőépületbe? S ha fölszámítjuk, hogy hány élet pusztult el; hány egészség romlott el; hányszor kellett patikára költeni a rossz lakás miatt: bizony sokkal olcsóbba jön a szásznak cserepes kőépülete, mint a magyar nádas, szalmás viskója.  Kő mindenütt található nálunk is.

A szász falvak nagy, széles egyenes utcái csakis úgy állhattak elő, hogy mindenik bejelenti építési szándékát az elöljáróságnak, s úgy épít, amint a közcél tekintetében öt kijelölik.

 

 3) A szászoknak nincs szükségük minden tinó őrzésére egy-egy külön gyereket állítani, hogy naphosszat elcsavarogjon, munkát kerüljön, iskolát mulasszon, erkölcsben romoljon. De hát miképp őrzik és legeltetik marháikat, hogy a mirha is jól éljen, a vetésben se történjék kár? Egyszerűen úgy, hogy a határ rendezve van; a legelő mindig, ha ugar földeken is, egy kerek darabban van kiszakítva, nem csip-csupban, itt is, amott is. Az ilyen legelőt aztán bekerítik s egy-két pásztor őrizete alatt akármekkora nyájat bizton csapnak oda.

 

4) Azt is tapasztaltam még, hogy a szász embernek nagy szükségben mindig van pénze; a magyarnak meg szokás szerint éppen a nagy szükségben nincs. Pedig sok eset van, a mikor egy forint százat ér. A magyar könnyen költ, mikor van miből. Aki mára adott, holnapra is csak ad — gondolja magában. A szász meg a bőséget megtakarítja, könnyen ki nem adja. Azért nem szorul meg a szükség idején. Ember embertől, nép néptől tanul. Az a legéletrevalóbb, aki legtöbb jót és hasznost tud eltanulni másoktól, s könnyen elhagyja saját rossz szokásait.

Följegyeztem ezen egyszerű igazságokat kedves magyar népem javára

 Brassóban, 1873. április hónapban.

 

 

Hosszú életű emberek (1873. 26. 310.) Egy angol könyv jelent meg Londonban, melynek szerzője Thoms Vilmos, igyekszik megbírálni néhány rendkívüli hosszú életűnek tartott egyénről szóló adatokat. A szerző állítása szerint eddig csak kilenc ember haladta túl a száz évet. Ez állítást az élettan és természettan kutatói eddig nem osztották. Haller kétszáz évig terjedhetőnek állítja az emberi élet határait. Owen tanár élettani okokból azt következtette, hogy a férfi kedvező körülmények közt, a rendes 70 évnyi életkort annyival éli túl, amennyivel elébb megérik és teljes lesz csont-rendszere a 30 év előtt. Holland Henrik az emberi lét tartamát legfeljebb 140 évre teszi, amelynek azonban ellene mond az, hogy Parr 152 éves korában halt meg, I. Károly uralkodása idején. Régebben azt hitték, hogy a hosszú életit emberek leginkább a társadalom alsóbb osztályaiból kerülnek ki. Thoms ez állítást határozottan tagadja, s a látszat okául azt említi föl, hogy a fensőbb körökben az életkor pontos figyelemmel kísérésére jobban ügyelnek. Különben kétségtelen tény, hogy az oly élet, mely erőltetett munkának nincs kitéve, tartósabb lehet.

Az élet határát gondoskodás által meg lehet hosszabbítani. A nők, kik az élet zajának nincsenek kitéve, kik aránylag nyugodt életet élnek, a tapasztalás s statisztikai adatok tanúsága szerint a hosszú életűek számában nagyobb részt teszik. Grote*, a híres bölcsész, mint özvegyének emlékirataiból meggyőződhetünk, apróságokra kiterjedő figyelme, s csaknem pedáns diétájának köszönheti, hogy 77 évet élt. A legtöbb ember betegségben vagy annak következtében hal el, s csak igen kevesen jutnak a sírba tisztán végelgyengülés miatt.

A hosszú életű emberek életkorára vonatkozó-adatokat Thoms összeszedte, s 4 különféle okmányt különböztet meg: 1. Keresztelési bizonyítványokat. 2. Sírkő feliratokat. 3. Az utódok számát. 4. A hosszú-életűek emlékeit. Egy Biliinge Mari nevezetű nőről keresztlevél által volt bebizonyítva hogy 112 éves korában halt meg.

Thoms állítása szerint, az ember életkorát nagyban emelni lehetetlen, mindamellett egészséges szülőktől születés, vidám, megelégedett házasélet, s az agg napokban a napi gondoktól mentesség egyes kivételeket mindenkor előidézhet.

 

*George Grote (1794 –1871) was an English political radical and classical historian.

 

 

Az amerikai léghajósok (1873. 489.) W. Ismét új kísérlet a régi vergődésben. Mióta az ember kevésnek találva a száraz földet, és kevésnek azon másik két nagy birodalmat is, melyet a föld belsejében szétfutó menetek, és a hajók által fölkavart tengerhullámok szintén az ember területének jelentenek. Nem rettenve vissza a rejtélyes bányaszellemek, nem a viharok szárnyán röpködő démonok üldözéseitől, újabb, veszélyesebb régiókba vágyik. Egy nyaktörő pályára kezd hágni, nem volt talán év, mely nagyobb sóvárgást, nyugtalanabb vágyat, és többféle kísérletet mutathatna fel az új pályán boldogulás iránt, mint a legutóbb múlt 2—3 év. Mintha az oly különböző irányból indult s oly különféle kísérletek már közelednének a célhoz, mind nagyobb számban kezdenek megjelenni a láthatáron. A gyakorlott amerikai veterán léghajós, Wise** tanár és egy ifjabb társa Washington H. Donaldson, elhatározták, hogy léghajón az Atlanti-óceán fölött jönnek át Európába. Donaldson ez indítványát a „Newyork Daily Graphic" képeslap szerkesztője vállalkozott megvalósítani, és az előállításra szükséges 20 000 frt-ot fel is ajánlotta. A vállalat tudományos oldaláról Wise tanár ígérkezett gondoskodni. S gyakorlati részt Donaldson vette át, aki selyem helyett gyapotszövetet használt a ballon előállítására. Két utas és Donaldson késznek nyilatkoztak megkísérlem a vakmerő utat. Alig haladtak azonban a töltéssel egyharmadot, midőn erős süvöltés hallatszott, a vászon megrepedt és a gáz kitódult. Egy pillanattal később a léghajó összerogy, a 325 000 köbláb gázlég elillant.

Maga a ballon 1000 láb átmérőjű és 450 000 láb köbtartalmú. Még két kisebb kémlelő golyóval (gömbbel) tervezték útnak indítani. utóbbiak rendeltetése az lett volna, hogy a légáramot előre kikémleljék. A tervezet szerint 60 óra alatt tették volna meg az utat Európáig. A szép remények azonban elpárologtak. Jellemző az amerikaiak vállalkozási szellemére, hogy máris több ezer kérvényt adtak be a léghajóval utazhatásra, tekintélyes összegeket ajánlva egy helyért. A kérvényezők közt nők is voltak. A vállalkozók azonban csak egy utazót fogadtak maguk mellé, s azt is azon kikötéssel, hogy ha hátrányosnak fog a léghajó menetére nézve a teher kitűnni, szabadságukban álljon azt a tengerbe dobni. Szerencséje az utazónak, hogy el nem indultak.

 

*) Mialatt e léghajóról itt közlött adatok az Óceánon keresztül hozzánk jutottak, az alatt a merész vállalkozók hozzá láttak a léghajó kijavításához, még pedig sikerrel. E hó 6-án egy New-York-i távirat tudatta Európával, hogy Wise tanár léggömbje az nap reggel keleti irányban felszállott. Valószínű, hogy mire e sorok megjelennek, a vakmerő vállalkozás felől már részletesebb híreket is olvashatunk.

 

**John Wise (1808 –1879) was a pioneer in the field of ballooning.

 

1937. május 6-án a hidrogénnel töltött Hindenburg (LZ 129) léghajót – miután 72 utassal a fedélzetén átrepülte az óceánt – New Jersey-ben katasztrófa érte: kigyulladt és elégett. wiki

 

 

Az emberi nem jövője. Sámi Lajos.(1873. 45. 639.) A legközelebbi néhány évszázadban vagy legfeljebb ezer év alatt a legnagyobb változás abban fog mutatkozni, hogy a kevésbé erőteljes és uralkodó emberfajok kivesznek a föld színéről A világot három legállandóbb és legkitartóbb faj: fehérek, feketék és a kínaiak fogják egymás közt fölosztani olyan formán, hogy mindegyik a földnek azt a részét foglalja el, amely számári legalkalmasabb. Ha még tovább tekintünk a jövő homályába, például 50 0 00 vagy 100 000 évvel előre, és föltéve, hogy addig az emberi nemet valami természeti forradalom el nem pusztítja, majdnem kétségbevonhatatlan tények fognak előttünk fölmerülni, melyekből biztosan kiokoskodhatjuk, hogy mi fog történni e roppant idő alatt. Legelőször is minden kőszén- és használható érctelep ki lesz merítve, s ha még talán sikerülne is az embernek más fűtőszert s a melegnek más forrásait föltalálnia és a föld gyomrában gyéren szétoszolt érceket abból valami úton-módon kierőszakolni, ezek a termékek sokkal drágábbak, és mégis gyarlóbbak lennének a mostaniaknál. A vasutak és gőzhajók s minden oly gépek és szerszámok készítése, amelyekhez sok és olcsó érc kívántatik, lehetetlenné válnék, s a meleg és termékeny tájakon letelepült földművelő népeknek a többiekhez képest aránylag legjobb dolguk lenne. Az emberek valószínűleg legtöbben és legtovább oly helyeken fognak tartózkodni, ahol szén és vas legnagyobb mennyiségben állítható elő, de utoljára legsűrűbben a forró égöv alá torlódnának össze.

Más, komolyabb természetű változások is következhetnek be a föld színén, melyek a száraz terület fokozatos apasztását, rontását, s végleges megsemmisítését fogják eredményezni. Ugyanis kétségbe vonhatatlan tény, hogy földünk száraz felülete folytonos apadást tüntet föl, mert részint a folyóvizek, részint a tenger hullámai évenként nagy tömegeket ragadnak el belőle. De tegyük fel, hogy a másik ellenműködő belső erő, melyet vulkánikus erőnek szoktunk nevezni, adja a megoldást. A vulkán hosszú évezredek folyamában majdnem annyi szárazföldet emelt ki a tengerből, mint amennyit a folyók és hullámok lassú működése a száraztól elrabolt. Tegyük föl, hogy ez a vulkánikus hatalom nem fogja engedni, hogy a szárazföld végkép megsemmisüljön, és így az emberiség kivesszen, mégis majdnem biztosan következtethető, hogy a megmaradt szárazföld sokkal egyhangúbb, ridegebb és unalmasabb lesz. A változatosság el fog enyészni s az egész terület lapos, kiaszott síkságokból, és néhány vulkánikus vagy korallszigetből fog állni. A népesség ekkorra hihetőleg nagyon meg fog apadni, de úgy hiszik, hogy egy értelmes, fáradhatatlan és kitartó faj még e szomorú időben és körülmények közt is megélhet és boldogulhat. Azt a teljes, zavartalan boldogságot fogják élvezni, melyet a békés együttlét eredményez, mert ércek és fűtőszerek nélkül nehéz lesz hajóhadakat építeni, hogy a tengereken uralkodhassanak, és roppant hadseregeket felszerelni, melyekkel a szárazföld birodalmait elpusztíthassák.

h14-35 fejezetben is olvashatunk a jövőképről. G.

 

 

Néhány észrevétel az emberiség jövőjéről. Kvassay Jenő (1873. 48. 571.) A mechanikus és fizikus tudja, hogy a kőszénben rejlő erő igen csekély, mondhatnók parányi. A levegő, a víz, a villanyosság és delejesség erői mind százszorosan és ezerszeresen felülmúlják a földünk összes kőszenének megfelelő erőt, ha még oly nagyra becsüljük is a föld gyomrába rejtett kőszénbányákat, melyek talán csak századok multán kerülnek a felszínre. A gőzgép a jelenkor nagyságának előmozdítója igen sok tekintetben, másrészről pedig a tizenkilencedik század humbugja. Aki a gépeket tanulmányozta, tudja, hogy a vízgépek a legtökéletesebb és legjobb gépek. Ezek a bennük rejlő munkának közel nyolcvan százalékát tisztán juttatják kezünkbe. A víz, ha egyik színből a másikra leejtetjük, mint a falusi malmoknál, az eséséből származó munkának, mint mondtuk, közel 80%-át bocsátja tisztán rendelkezésünkre. A kőszénben rejlő munkának ellenben alig 10%-át vagyunk képesek értékesíteni. Nálunk oly gőzgép, moly a kőszén munkájának 8,9 %-át tisztán szolgáltatja, már a legjobbak közé tartozik. A vízgépek már csak azon oknál fogva is százszorosan felülmúlják értékben a gőzgépet, mert a hajtásukra szükséges erőt a természet rendesen ingyen szolgáltatja. Nem úgy mint a gőzgépnél, hol évenként ezreket kell a kőszén megszerzésére költenünk. Azonkívül a vízi gépek sokkal tovább eltartanak, és kevesebb javítást igényelnek.

Hogy pedig a vízben micsoda óriási erők rejlenek, kitűnik a következőkből. A földön használt összes gőzgépek lóereje 1864-ben 15 — 20 millió volt. A Rajnának, míg a Boden-i tóból a tengerbe ér, 1200 lábnyi esése van és másodpercenként 4000 köbláb vízmennyiséget visz a tengerbe. Ennek 620 000 lóerő, tehát az összes gőzgépek lóerejének 1/30-része felel meg. A Niagara zuhatagnak, mely 333 lábról esik alá és óránként 33 millió tonna vízzel rendelkezik, munkája lóerőkben 12,5 millió, tehát az összes gőzgépek lóerejének közel 2 /3-da. Az összes európai folyók munkája 300 millió lóerő. Azon munka, melyet a Nap másod percenként földünkön a víz elpárologtatására fordít, a tudósok számítása szerint százezer millió lóerő.

Több olyan gép van, amely a gőzgépnek máris hadat látszik üzenni. Ilyen n Gramme-féle villanygép, melyet kisebb műhelyek hajtására használhatunk. A levegő, különösen a szél erejének célszerű fölfogására hasonlóan több gép használható.

A mi a vasat illeti, erről az oldalról még kevesebbet kell tartanunk. Máris ismerünk oly fémet, mely a vasat pótolni, sőt ha akkorra teljesen el nem fogyna, kiszorítani van hivatva. Értjük ugyanis az alumíniumot. E fém az agyagnak, palának, mészkőnek, szóval földünkön a legnagyobb mennyiségben előforduló kőzeteknek főalkatrészét képezi. Az agyag 30%-a, alumínium. E fémnek pedig mindazok a tulajdonai megvannak, melyek a vasat becsessé teszik, sőt még eggyel több, hogy nem rozsdásodik; lehet önteni, hegeszteni, acélozni, csak az az egy baja, hogy eddigelé előállítása rendkívül költséges. Mihelyt oly módot találnak föl, hogy az alumíniumot, mint a vasat kohászatilag gyárthatják, a vas elvesztette nagy részben értékét. (Az alumínium szilárdsága sokkal kisebb, mint a vasé. G.)* Ami azt a kérdést illeti, hogy a kőszén hiánya miatt hadakozhatnak-e a késő jövőben a nemzetek, erre a feleletet a léghajó adja meg, melynek általános használhatósága a legújabb időkre van fenntartva.

A repülőgép föltalálhatása hasonlóan nem tartozik a lehetetlenségek körébe, különösen, ha meggondoljuk, hogy oly hajókat, melyek a vízben a halak úszását utánozzák, legújabban Olaszországban többen szerkesztettek. Miért ne lehetne a madarak repülésének titkát is kifürkészni. Ez annál inkább föltehető, mert Marey francia tanár már szerkesztett oly gépet, mely a madár repülését meglehetősen utánozza és a javítások és kutatások folyton folynak. Hogy a léghajó és repülőgép meghozza-e az örök békét, azt nézetünk szerint nem e gépekben, hanem az emberiségben kell keresnünk. A puskapor, a gőzgép föltalálásához hasonló jámbor óhajtásokat fűztek, pedig legújabban is lehetett alkalmunk tapasztalni, hogy e tekintetben nem sokat várhatunk tőlük. Hogy a szárazföld ezer és ezer év múlva tengerré lehet, azt tagadni ki merné? De az ember, ki már annyiszor leigázta a természetet, a ki a sivár homokra gyönyörű ligeteket és termő földeket varázsolt, a ki a mocsárokat kiszántotta, a tenger fölé városokat emelt, az a korallszigeteket, a Sahara sivatagjait is paradicsommá alakítja, ha az idő és körülmények reá kényszerítik.

*

Szakító szilárdsága és keménysége a lágy acélének alig negyede. Szilárdsága ötvözéssel javítható. Google.

 

 

Emberevő vadnépek Sámi Lajos (1873. 48. 575.) Egy külföldi lap érdekes adatokat közöl a földkerekségen, itt-ott ma is divatozó emberevésről, illetőleg az emberhúsevő vad népekről. Az emberevés Anahuac* (Mexikó) és Peru fennsíkjairól az indián és brazíliai törzsek kiveszésével végképpen megszűnt. A kannibál néptörzsek apránként, de azért biztos kihalása, és a fehér gyarmatosok befolyása a borzasztó szokást a Csendes-óceán szigetein is majdnem teljesen megszüntette. Mindamellett az emberevő vadak száma még most is elég tekintélyes arra, hogy hallatára elborzadjunk e vad kegyetlenségben élő emberszörnyektől.

Fredimann szerint a balták (Afrika belsejében) 200 000-en, a Niger torkolatai környékén lakó kannibálok 100 000-on vannak. Hariot de Nauple adatai után a fau-k számát 80 000-re, a Bamutz tartománybéli troglodytákét (barlanglakók) 10 000-re becsülik. A niam-niamok száma 500 000-re megy.  Marlog szerint a murhanák és metayák(Dél-Amerikában) 2000-re, Dél-Amerika többi emberevői 1000-re tehetők. Ausztrália bennszülöttei 50 000-en és a melanéziaiak (ide nem számítva Új-Guinea lakóit) 1 000 000-an vannak. E számítás tehát 1 943 000-re teszi ama szerencsétlen emberi lények egész összegét, akik nem irtóznak s nem félnek megenni embertársaik húsát. E szám nincs túlozva, s földünk lakosságának éppen 690-ed részét, vagyis 0.14%-át teszi. Az emberevők lakomáján, — írja egy francia utazó — Franciaországot Új Kaledónia alattvalói képviselik, amennyiben e nagy terjedelmű sziget 50 000 lakóinak legnagyobb része ma is emberevő, vagy legalább is élénk hajlamot árul el az emberevésre. De amint a gyarmatosítás a sziget belseje felé előnyomul, e vad bennszülöttek is azon mértékben vonulnak visszafelé. Ma már nem merik többé megtámadni az európaiakat. Így lesz ez a többi emberevőkkel is rövid idő alatt.

*

A második millennium utolsó öt évében már nem volt emberevő faj sehol a kerek földön, és nem voltak dúvadak többé az ember lakta vidékeken.

http://mek.oszk.hu/00800/00846/html/jokai56.htlm

 

*Anahuac (Aztec) placename used by the Aztecs to refer to the Basin of Mexico.

 

 

Condorcet* szalonja s a nők az 1791-ki társadalomban. (Michelet után.) Dr Gerando Antónia (1874. 49. 778.) Condorcet-nek, ez utolsó nagy bölcsésznek, európai szalonja volt, mely magában összpontosította a világ minden részeiből korának szabad, köztársasági eszméit. Ott forrtak azok, ott testesültek meg, ott nyertek méltó kifejezést. 1791-nek jellemvonása az, hogy akkor a pártok úgyszólván vallások voltak. Két vallás volt egymással szemben. A király és a hit imádása, és a köztársaság eszményképéé.

1791-ben a nők uralkodnak a szív által, a szenvedély által, sőt a kezdeményezés felsőbbsége által is. Soha, sem előbb, sem utóbb annyi befolyásuk nem volt.

A XVIII. században az enciklopédistákkal az ész uralkodott a társadalomban; később a tett, a borzasztó halált szóró tett. 1791-ben a szíve, az érzéseké az elsőség és következéskép az asszonyé.

Gonges Olympia, e lelkes asszony több nőtársaságot alakított. Egy ily egyletben kérte legelőször ünnepélyesen a kitűnő holland nő, Palmaelder, neme számára a politikai egyenjogúságot. E kérelmében őt a kor legkomolyabb eszű és jellemű férfija, Condorcet támogatta, ki maga is a nőben talált buzgalmat a szabadságért.

Condorcet szalonja a gondolkozó Európa természetes központja volt. Minden nemzet, valamint minden tudomány talált ott helyet. Minden kitűnő idegen, ki Franciaországból nyerte s tanulta az elméletet: oda jött, a gyakorlat s kivitel módjai fölött vitatkozni. E nevezetes gondolkodók és bölcsészek fölött lebegett a Condorcetné nemes varázs-alakja.

A nők közt talán első helyet foglal el Rolandné, a forradalom e kitűnő hősnője. Első tekintetre némelyek őt a Rousseau Julie-jének hitték volna. De ő nem volt Julié, ő Rolandné volt, Rousseau-nak sokkal igazibb és méltóbb leánya, mint az alakok, melyek tollából eredtek.

1791-ben februárban érkezett Rolandné Parisba, épen azon fontos percben, mikor a köztársasági kérdésnek kellett eldőlni. Két nagy erőt hozott ő magával: az erényt és vele a szenvedélyt. Eddig a puszta magányos életben élve, elég szív- és észbeli ifjúsággal bírt a bekövetkező nagy eseményekre, hogy a leglankadtabb és csüggedtebb politikust is fölfrissítse. Ezek már fáradtak voltak; Rolandné azon naptól fogva kezdett élni. Ezért volt ellenállhatatlan.

1791-ben. Franciaország szíve sebesen vert. A forrongás Rousseau óta mindig nőtt. Elébb a lelkek ábrándozok, érzelgősek voltak, mint a vihart megelőző nyugtalan várakozás alatt. 1789-ben rettentő rázkódás, nagy ihlet, minden szív dobog. 1790-ben a szövetség, a test verség, a könnyek. Mindenütt a nők, mindenütt a magán szenvedély a köz-szenvedélyben, a két szál együtt fonódik az életben, hogy nemsokára, fájdalom, talán együtt vágják el!

*

Marie-Jean-Antoine-Nicolas de Caritat, marquis de Condorcet,  (1743 - 1794), French philosopher of the Enlightenment and advocate of educational reform and women’s rights.

 

 

A fényűzés a múlt század elején. Lehoczky Tivadar (1875. 7. 105.)  1723- ban a Zólyom megyei besztercebányai tanács, az akkor a viseletben és lakmározásoknál lábra kapott túlzott fényűzés s az azzal járó fölösleges költekezés megakadályozását kívánta hatósága területén elérni…

Minden, a város hatósága alatt álló lakosra nézve egyaránt léptette életbe, a következő viseleti és rendészeti szabályokat:

1.Mi az eljegyzést és menyegzőt illeti, mai naptól fogva előkelők eljegyzése és kézfogó ünnepélyéhez több vendéget ne hívjanak meg, mint a vőlegényt, és az ara részéről 3—3 személy; a középosztálynak részéről 2—2 és a szegények részéről csupán 1—1 személy, az illető szószólón kívül…

2. Az előkelők menyegzőjéhez, hová csak a tanácsbeliek, nemesek, a piac- és bányapolgárok értetnek, legfeljebb 18 férfi és ugyanannyi nő, és hat koszorú-szűz, vagy együttesen vegyes 42 személy (az idegen vendégeken kívül) hívható, 24 ft. bírság terhe alatt…

7. A lakodalmi vendégeskedés, a további gyülekezés és lakmározás teljes megszüntetése mellett, az előkelőknél legfeljebb két s a többieknél csupán egy napig tarthat; az ez ellen cselekvők 24, 12 és illetve 6 ft birsággal fognak büntettetni.

8. Mi a zenészeket illeti, ezek az előkelők lakodalmánál tett szolgálataikért legfeljebb tíz, s a középszerűeknél hat forint díjjal elégedjenek meg. A szegények szabadon alkudhatják ki a díjazást…

9. A keresztelői és keresztelési költségeket illetőleg, a hatheti betegágyasnak meg ne engedtessék, hogy perecet és csemegét a komaasszonyok közt egyszerre osztogasson. Csupán vagy az egyik, vagy a másiknál maradjon; ellenben, ki mindkét eledelt osztogatna, az kíméletlenül 12 ft birsággal illettessék. Minden a keresztelést követni szokott túlságos vendégeskedések is ezennel szigorúan megtiltatnak…

15. Különösen pedig az iparos legények szokván e tekintetben kihágni. Megtiltjuk, hogy jövőben veres vagy sárga karmazsin csizmát, sarkantyúval vagy a nélkül, úgyszintén kordován csizmát arany vagy ezüst zsinórral és sarkantyúval, (ezek nélkül azonban igenis) viseljenek. Ezután tehát mindenki, el nem maradandó büntetés terhe alatt, iparüzletébe alkalmazott s illő tisztes ruhába öltözködjék. A német iparossegédeknek is az oldalfegyver viselése büntetés mellett tilos. Úgyszintén nem lesz szabad a kocsisoknak, hajdúknak, darabontoknak és bányászoknak nyest-süveget, rókaháttal béllelt vagy kívülről prémezett bekecset, 12 ft büntetés súlya alatt, viselni.

17. Végre megtiltjuk a leányoknak és nő-cselédeknek, akár iparosok, akár közemberek leányai legyenek azok, hogy hollandi posztóból készült német szoknyákat viseljenek. A hosszú, nyúlánk és halhéjjal vagy egyébkép kifeszített mellényeket mellőzzük. A hollandi posztóból, a nyaknál prémezett vagy szegélyzett hosszú és széles felöltőt (bekecset), veres vagy sárga kordován csizmát is tiltjuk. Megtiltjuk, hogy festett kendőket, a fejen hosszú lebenyt vagy fátyolt, arannyal vagy ezüsttel díszített selyem vagy bársony ingvállat és mellényt, meztelen nyakat, szégyenletesen kitakart melleket, és egyéb, kevélységre és hiúságra mutató botrányos ruhaneműt viseljenek. Ezekre a kirendelt felügyelők szintén vizsga szemet fognak fordítani. A kihágókat a hatóságnak bejelentik, avégből, hogy az ily illetlen öltözködéstől visszatartóztassanak.

 

 

A budapesti új dologház. Dr. K. Gy. (1875. 34. 537.) A Kerepesi-úton, a Rókus-kórház közvetlen közelében berendezett dologház volt az első, e nemű intézet fővárosunkban. Az új intézet a légszeszgyár és a Kerepesi Temető közelében fekszik. Tágas tér közepén áll, melynek egyik oldalán a kőbányai lóvasúti vonal és Ország-út vonul el, a többi oldalain pedig tág térségek vannak, melyeknek beépítése által fővárosunk Kőbányáig terjed. A kényszermunkások száma 200-nál nem több; s ez vajmi csekély azon sok dologtalan csavargóhoz képest, kikkel a fővárosban úton-útfélen, minden időben találkozunk.

Az őrszoba a földszinten van. Egy káplár és 16 városi közőr lakik benne. Felváltva illának őrt az intézet több belső és külső pontján. Csekély számuk miatt rendkívüli esetekben elégtelenek. Az új intézetet 1200 személyre tervezték. A kényszermunkásokat részben a rendőrség — legfeljebb hat havi időre — részben maguk a szülők adják be az intézetbe.

A legtöbb esetben magukra hagyott árvák vagy gondatlan szülőknek elcsenevészesedett sarjadékai, kik semmi nevelésben vagy oktatásban nem részesültek. A kényszermunkások nemük és képzettségük szerint vannak osztályozva. A felső emeleten a nők és leányok, alul pedig a fiuk és férfiak laknak. Mindkét nembeliek, a kezdők és a haladók osztályába vannak osztva. E szerint kapnak egy tanítótól és egy tanítónőtől leckét írás, olvasás és számtanból. A hetenként egyszer bejáró lelkésztől vallási és erkölcsi oktatást nyernek. A szabók osztályában a munkások épp köpenyeket varrtak a városi őrök számára. A rendes munkaeszközökön kívül varrógépet is használnak. Két fizetéses szabómester szabja és osztja ki nekik a munkadarabokat.  Láttunk szép arcú lányokat családanyáknak beillő asszonyok társaságában. Varrnak, mosnak, vasalnak, tollat fosztanak egy „szobaanya" felügyelete alatt.

Évenként 800-nál több kényszermunkást hoznak be az intézetbe. Négyszerte több a férfi, mint a nő. Korra nézve legtöbb a 14—20 és 20—30 éves. Némelyiket 10-szer is visszahozzák az intézetbe; ezek természetesen megrögzött bűnözök, a fegyház s a bitófa jelöltjei.

A gondnok, mint az intézet lelke, igaz emberszeretetet, igazságos szigorral egyesítve, bizalmat s őszinteséget ébreszt a rá bízott szerencsétlenekben.

*

A dologház büntetés-végrehajtási eszköz, ami a XV. század végi Amszterdamból terjedt el a német államokon keresztül Európában. A XIX. században a dologházak fokozatosan eltűntek. wiki

 

 

Az emberi nem állítólagos elsatnyulása. S. L. (1875. 44. 694.) Napjainkban sokan szeretik emlegetni a „régi jó időket" s vitatják szörnyen, hogy a régi korban mennyivel különbek voltak az emberek úgy erkölcsiség, mint testi erő tekintetében. Ősapáink szerintük valóságos Herkulesek és termetre nézve is óriások voltak elpuhult korunk kora-szülötteihez képest. A londoni „Spectator" című lap kegyetlenül megleckézteti a mostani nemzedék e túl heves ócsárlóit. Szerinte épen semmiféle bizonyíték sem szól a mellett, hogy a régiek akár nagyobb termetűek, akár erőteljesebbek, gyorsabbak, ügyesebbek, avagy kitartóbbak lettek volna, mint a mostani kor emberei, fölteve, hogy ugyanazon természeti körülmények közt ugyanazon égöv alatt és ugyanazon tápláló eledelekkel élnek, mint amazok éltek. A mi a termet nagyságát illeti, erre nézve fölhozza például az egyiptomi múmiákat, melyek mikor éltek, hatalmas és harcias hódítók voltnak, de azért a mostani egyiptomiak egy hüvelyknyivel sem kisebbek, mint ők voltak, sőt az angolok még jóval nagyobbak is. A régi kardokat mostani emberek azért nem használhatnák, mert markolataik nagyon kicsinyek. A régi rómaiak mily tömérdek pénzt költöttek gladiátorok nevelésére s mégis több mint valószínű, hogy ama hős viadorok egy percig sem állták volna meg a sarat mostani atlétáink és erőművészeink előtt. Sem csontváz, sem szobor, sem kép nem bizonyít a mellett, hogy az ember valamikor nagyobb termetű lett volna, mint jelenleg.

Még arra sincsen példa, hogy a gyöngébb emberfajok ma gyöngébbeknek látszanának, mint a milyenek mindjárt első megjelenésük idején voltak. Például a hinduk ma is épen olyanok, mint ezelőtt 1200 évvel, mikor a műveltebb nyugati népek ismerni kezdették őket, s a kínaiakat épen olyanoknak tüntetik fel jóval Krisztus születése előtt készült porcelán-festményeik, a milyeneknek ma ismerjük őket. Alig volt valaha népfaj, mely annyira és oly hamar elszaporodott volna, mint az angol-szász, pedig elszaporodását sem valami kedvező éghajlat, sem a túlságos táplálék — a legújabb kort nem számítva — elő nem mozdította

Hogy egyes népfajok fizikai-morális tulajdonaik tekintetében itt-ott elfajultak, kétségtelen. Bár nem hisszük, hogy egy mai korbeli görög harcos alább állana bátorság dolgában Spárta fiainál, vagy pedig azok a hinduk, kik Bhurtporet védelmezték, gyarlóbbak lettek volna Pórus király indusainál. Arra nézve, hogy a táplálkozás vagy égalj megváltoztatása nélkül teljes fizikai elfajulás állt volna elő valahol, nincs elfogadható példa. E tévhit csupán elégületlenség szüleménye s inkább olyanoknál található, kik a tényeket ama ködön keresztül, melybe az idő burkolja be azokat, nem képesek tisztán megkülönböztetni, annál kevésbé világosan látni. Hogy az emberi nem a legkedvezőbb természeti körülmények vagy viszonyok közt is csak keveset halad elő természet-adta tehetségeinek továbbfejlesztésében, bizonyos, de azért bátran merjük állítani, hogy észrevehető haladás mégis történt e téren. Kérdjük, hogy vajon egy görög úszó képes lett volna-e átúszni a Csatornát Dovertől Calais-ig.

 

 

A bolgár nők. Erődi Béla. (1876.  10. 150.) … Az ichtiman-szófiai bolgár nők a hiúság, kacérság és könnyelműség feltűnő jellemvonásaival bírnak. Sokszor magok a szülők adnak ennek szabad lábat. A Maritza vidékén ennek teljes ellentétét találjuk. E nők tartózkodók, szemérmesek és szorgalmas házi nők. A nőket nemcsak házi, hanem nehéz mezei munkákra is alkalmazzák. A bolgár nő sokkal több munkát végez, mint a férfi. Nem részesül a férfi részéről olyan állatias bánásmódban, mint a hercegovinai vagy montenegrói nő.

A házi munkán kívül a kerti és mezei munkában a férfiakkal versenyeznek. Együtt láttuk őket a mezőn szántani, vetni, kaszálni, szénát gyűjteni.

Egy-egy bolgár leány hajfonadékában ott találtuk régi máriás húszasaink mellett a nagy két garasosokat és petákokat. E hajfonadék a hátuk közepén két arasz szélességben és hosszan függ le. Némelyik nőnek a hajában több ezer piaszterre menő összeg van befonva. A legnagyobb túlzást Szófiában találtuk, hol a gazdagoknak pénzes hajfonadékai majdnem a földet érik. A dísznek egy kiváló tényezője a hímzett mellű ing. A tiszta fehér ingnek mellét, ujját és vállát a legtarkább, és sokszor igen választékos ízléssel, selyemmel, pamuttal és aranyezüst szálakkal hímzett virágok és díszítmények fedik el. Ennek hímzésében rendkívüli ügyességet fejtenek ki. Az ing felett egy csikós házi szőttes felsőruhát viselnek, melyet szűk ráncokban vesznek magukra. Az ing fölött elül és hátul egy tarka kötény lóg le, melyet egy öv köt derekukra.

A bolgár nők nagyon szeretik magukat cicomázni s e célból mindenféle szalagot, virágot, gyűrűket, fülbevalókat, nyak és karéket aggatnak magukra Testalkatra szép termetű a bolgár nő; de a sok és súlyos munka hamar elcsigázza termetét.

 

 

Új zsidó-ország. S. L (1876. 40. 630.)  A napokban újra fölmerült az a hír, hogy angol-országi gazdag zsidó bankárok Palesztinát, a régi Zsidó-országot, meg akarják venni a török szultántól. E szándék nem új és ezelőtt pár évvel szintén sokat emlegették a külföldi lapok.

Azoknak, kik Palesztinát fölkeresik, legnagyobb része valószínűleg csupán egyszerű látogató. A szent helyek megtekintése után a föld egyes pontjain választott új hazájukba térnek vissza. Bárminő szándékkal keresték is fel régi hazájukat, kétségtelen, hogy a Templom helye ma is erős részt foglal el szíveikben. Mint a Kálvária-hegy a katolikusokéiban, és a próféta sírja az igazhívőknek Alig néhány éve, hogy a Rotschildok és Sir Moses Montefiore nevei ott szerepeltek ama terv élén, mely oda irányult, hogy Palesztinát a törököktől vétel útján megváltsák. Izrael szétszórt gyermekeit a világ minden részéből, amennyire lehet, összegyűjtsék, abban a reményben, hogy a régi haza egykori nagyságát és dicsőségét újra megalapítsák.

Bármi volt is a szent föld Dávid és Salamon királyok idejében, ma nem sokkal egyéb, mint a végromlás és pusztulás színtere. Keskeny földdarab, mely alig 140 (angol) mérföld hosszú, s átlagosan véve 40 mfld. széles. Hegygerincekben, hullámzó síkságokban és többnyire kiszáradt folyamágyakban változatos, terméketlen, kopár vidék, melyet északon a Libanon és Anti-Libanon zár el, míg déli határait sivatagok képezik. Oly szánalomra méltó, elhagyatott látványt nyújt e föld, hogy az európai és amerikai mosolygó tájképekhez szokott utazó ijedten sietteti lépteit annak mielőbbi elhagyására. Ha Zsidó-ország mostani szomorú elhagyatottságát és kopárságát tekintetbe vesszük, csakis úgy hihetjük el, hogy egykor annyira népes és gazdag volt, ha föltételezzük, hogy dicsősége fénykorában egészen más természeti és talajviszonyai voltak. Nem valószínűtlen, hogy az erdők kipusztítása, és a dombok és halmok növényzetének gondatlan letárolása lényegesen hozzájárult az átalakuláshoz. A rosszra fordult változás oka, bizonyos, hogy az ország jelenleg a terjedelméhez mért lakosságot egy évig sem tudná eltartani. Azonban még ha vissza lehetne is állítani az ország egykori szépségét és termékenységét, Izrael szétszórt gyermekeinek oda visszaköltözése nagyon is kérdéses dolog lenne. Kétséges, hogy vájjon a jobb módúak nem a száműzetés bizonyos alakjának tekintenék-e az átköltözést ama földre, hol egykor őseik hazája virágzott? A zsidók  ma sokféle nyelvhez és nemzetiséghez tartoznak, és sok művelt országban teljesen azonosították magukat önkényt választott új hazájuk nemzetével és annak érdekeivel. Itt-ott már nem is tekintik magukat külön nemzetnek vagy osztálynak, hanem jogokban és kötelességekben egyenlően osztozkodó, egyenrangú polgárokká lettek. Nem mindenütt, sőt még ott sem mindenütt, ahol tehették, sőt tenni kötelességük is lett volna. Ott hagyni tehát azt, mit nemzedékről nemzedékre hol fáradsággal, hol velők született üzleti ügyességgel megszereztek, hogy egy regényes álom, teljesedésbe menjen, sokra nézve talán egyenlő lenne az öngyilkossággal. Nem lehet csodálni, hogy Új-Zsidó ország megalapításának eszméje és terve nagyobb részüket hidegen hagyja. De hogy a szent helyek ezután is és mindig nagy vonzerőt fognak rájuk gyakorolni, és minden évben számos zarándokot édesgetnek Palesztinába, ezt hitük iránt mindenkor tanúsított buzgó ragaszkodásuk kétségtelenné teszi. E tény pedig arról tanúskodik, hogy őseik történetére s annak színhelyére most is szeretettel és tisztelettel gondolnak. Tiszteletükben és szeretetükben annyira mégis aligha fognak menni, hogy a bizonyost a bizonytalanért föláldozzák.

*

Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították meg. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóródás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják. wiki.

 

 

 Oroszország belső bajai. Sámi Lajos (1877. 23. 356.) Az orosz népet ma még nem tarthatjuk európai nemzetnek; tényleg félig-meddig az, de lényegében ma is keleti és ázsiai, legalább is annyira, mint a török nép. Ha igazságosan ítéljük meg a dolgot, igen sok tekintetben inkább ázsiai, és keletibb emennél. A nyugat nemzetei, az angolok, franciák s még a németek is, úgy látszik, hogy az orosz életet, sőt nem ritkán az orosz nemzet és kormány tényeit és szándékait is, egészen nyugat-európai szempontból ítélik meg. Ha közelebbről veszik szemügyre s gondos tanulmányuk tárgyává teszik az orosz viszonyokat, rögtön látni fogják, hogy az orosz nép, s az orosz birodalom csak földrajzi véletlenségből, tehát csak esetlegességből tartozik Európához. Kitűnik ez állítás helyessége, ha Oroszország politikai és társadalmi viszonyait, népének szokásait, életmódját s főleg műveltségét, jobban mondva műveltség-hiányát valamely tisztán nyugati államéval kíséreljük meg összehasonlítani.

Óriási előhaladást tettek a művelődés terén. A dolog nem áll így egészen; Oroszország nem tett oly nagy előhaladást, mert a reform-áramlatokkal szemben mindig passzív magatartást tanúsított, hanem tétettek vele a viszonyok és körülmények. Oroszország csekély fokú civilizációja olyas valami, amit népére mintegy ráerőszakolt ugyan a külső, nyugati befolyás, e nagy ellenállhatatlan hatalom, melynek azonban céljaival, eszméivel és törekvéseivel az orosz nép soha sem rokonszenvezett, s azokat nem tette a magáéivá; vérévé, testévé nem váltak azok.

Midőn Oroszország e civilizációt, akarva, nem akarva, elfogadta, nem fogadta el egyszersmind azon eszméket és törekvéseket is, melyeket az ama nemzeteknél teremtett és megtestesített, amelyektől Nagy Péter cár és utódai azt kölcsönözték. A cárok bemázolták és betapaszolták Oroszországot a nyugat szokásaival és intézményeivel, de az orosz nép változatlanul megmaradt a máz és tapasz alatt annak, ami volt.

A rabszolgaság (mert az orosz úgynevezett jobbágyok egészen rabszolgák voltak) eltörlése sokat tett a szocializmus gyors lábra kapására Oroszországban.

A szocializmus, kommunizmus és nihilizmus óriási mértékben van elharapózva közöttük, annyira, hogy ha Oroszország veszteni talál a mostani háborúban (kívánjuk neki teljes szívünkből!), akkor aligha bomlásnak nem indul a roppant birodalom egésze. Oly tömérdek különböző nemzetiségből, vallásból és felekezetből álló birodalom és társadalom a legszigorúbb zsarnoki kormányzás alatt nem is állhat fenn sokáig. A felforgató és romboló eszmék terjedését csakis a legszigorúbb kényszer-rendszabályokkal tudott a hatalom elfojtani, s jutott ennél szerep — szokás szerint — a kancsukának és Szibéria zordon sivatagjainak és ólombányáinak is elég.

Oroszországban az egész föld kerekségén a legzsarnokibb despotizmus uralkodik, mely még nagyobb erőt és hatalmat nyer azáltal, hogy az egyházi és világi legfőbb tekintély ugyanazon kezekben van egyesítve. Vasmarkú rendőri rendszer hálózza be az egész roppant birodalmat; óriási katonaság áll az uralkodó rendelkezésére s csak intését lesi, hogy annak bárminő irányú parancsát teljesítse. Fizetett kormány, bérencektől, kémektől és titkos rendőröktől hemzseg minden város és minden falu. A szocializmus mégis be tudott szivárogni Szt.-Pétervárnak árgus szemű őrködése mellett, s az egyenlőség és testvériség eszméi hódításokat tettek úgy a moszkovita főurak fővárosi palotáiban, mint a Fekete- és Kaspi-tenger partjának és az Ural bérceinek távol eső helységeiben.

Nem lehetetlen, hogy a kormány meg is bánta a demokratikus intézkedését, de visszavenni azt többé nem lehet. A birodalomnak bele kell nyugodnia ez intézkedés következményeibe, vagy erőszakosan elfojtani azokat. Úgy lehetne a dolgon legbiztosabban segíteni, ha a cár a despotikus kormányzatot alkotmányossal cserélné fel; az egyik szélsőség megszűnése a másiknak is élét venné, mert az utóbbi úgyis az előbbinek volt természetes következménye. Ámde az orosz cár az alkotmányosság eszméjétől sokkal jobban fél, mint a szocialista és kommunisztikus mozgalmaktól. Ezekkel szemben bátran érvényesítheti megszokott erőszakos rendszabályait, de alkotmányos viszonyok közt ez még Oroszországiján sem járná. Tehát ama bámulatos látványnak lehetünk szemtanúi, hogy a kommunizmus és internacionálé szelleme, mely Francia-, Spanyol- és Olaszországban egészen kihaltnak vagy legalább is alvónak látszik, Európának legzsarnokibban kormányzott, és legműveletlenebb népénél ütött állandó tanyát.

 

 

 

Megváltozott hangulat Romániában. Bukarest, 1878. február 24. (1878. 11. 174.)  A románok soha az oroszok irányában rokonszenvvel nem viseltettek. Ha vélük indultak is harcba, ha, mint Plevnánál, egy rendben, egy parancsnok alatt küzdöttek is; de soha a pajtáskodásnak helye nem volt köztük. Az orosz tisztek sokszor használták a Mamaligar* csúfolódást, és a románok viszont utálták a „részeges disznó"-kat. Midőn pedig az oroszok egyre-másra kapták a vereséget, az oláhok pedig elfoglalták a grivicai sáncokat, a harctéren kitűnt, hogy az orosz az ő nehézkes mozdulataival semmire nem bír menni, hanem kénytelen a románoktól, kik európaiasan manővereztek, tanulni.

Egy orosz tiszt nékem azt mondta: „Soha Oroszország meg nem fogja bocsátani a románoknak, hogy bebizonyították Európa előtt, hogy mindenük jobb volt, mint nekünk, hogy jobban verekedtek, mint mi, hogy kihúztak a sárból Plevnánál." Hát még most, midőn a féltett és szeretett Besszarábiát csupa gyöngéd érzések folytán követelik tőlük, most már a gyűlölet annyira ment, miként kevés híján csordultig van a pohár. A törökök iránt egész megváltozott az érzelem, az oroszokkal csaknem verekedésre került a dolog, mihelyt valahol, kivált kávéházakban összejönnek. Most már a magyarok voltak az okosak, ők ismerték jól az oroszt, mindenki arról beszél, hogy miként fogunk együtt harcolni, ha e két nemzet együtt tart. A helyzetet igen jellemzi egy csekélység, melyet kíváncsiságból ide iktatok. Tudni való, hogy Bukarest tele van székely leányokkal, akik itt szolgálatban vannak. Midőn a szegény beteg török foglyokat ide hozták, a piaci politika nem késett a piacra járó leányokat vigasztalni, hogy „ne féljetek magyar leányok, most már férjhez mentek a farsangon, mert íme, itt vannak a testvéreitek". Szegény szép Románia, mivé lett rövid egy év alatt! Pénze nincsen, a gabonát fölemésztette a hadsereg, utjai járhatatlan rossz állapotban, igavonó jószága a behurcolt marhadög következtében elhullva, a lakosok munkakedvüket elvesztve csatangolnak a hadsereg után, fuvarozással keresve pénzt, sok pénzt, de melyet mindjárt elpocsékolnak.

 

*Persoană care mănâncă multă mămăligă.

 

 

Cayenne, a francia száműzöttek telepe. (1878. 15. 239.) Cayenne városa nevezetes hely volt a második francia császárság idejében. Ide küldték Franciaországból a gályarabságra ítélt fegyenceket, sőt nem ritkán a politikai okokból száműzötteket is. Cayenne Francia-Guyanának fővárosa Dél-Amerika északkeleti partvidékén. E partvidék, melyet az Atlanti-óceán hullámai öntöznek, az Orinoco és Amazon torkolatai között az úgynevezett „vadon partot" képezi. A vidék erre az elnevezésre több tekintetben érdemes is. A tenger az alacsony partokon terjedelmes mocsarakat képez; a tartomány belseje felé a talaj szintén lapos uszadék földből áll, mely lassanként, mintegy 15 német mfld-re befelé dombos és tovább hegyes tájjá emelkedik föl. Az égalj és növényvilág teljesen forróövi természetű itt, a lég forró-nedves, az eső iszonyú mennyiségben szokott esni.

Kávé, gyapot, kakaó, banán, cukor, manioka, sőt a fahéjat és egyéb fűszereket is teljes sikerrel termelhetik majd mindenütt. De az égalj teljesen lehetetlenné teszi a fehér emberre nézve a szabad ég alatti munkálódást; erre csupán a színes fajok képesek. Ámde a bennszülött indiánok nomádok és halászok, s nem lehetett őket földművelő életre szoktatni. Hoztak tehát négereket Afrikából, s ezek dolgoztak is, ameddig rá lehetett őket kényszeríteni. Mióta a rabszolgákat ott eltörülték, nem akarnak dolgozni és így az ottani ültetvényesek kénytelenek voltak kulikat hozatni Kínából.

A francia gyarmat az Oyapock és Maroni folyók közt fekszik, s fővárosa Cayenne alig 3000, vegyes származású lakóval. Ezek, pár európai családot kivéve, mind kreolok…A cayenne-i házak, tropikus növényzetű kertekben, hajló pálmák között, jó erős karókból készült kerítéssel vannak ellátva, melyek hegyes vége és szilárd alkata némileg védelemül is szolgálhat megtámadás esetében.

*

Cayenne Franciaország dél-amerikai tengerentúli megyéjének, Francia Guyanának a fővárosa. Népesség: 57 000 fő.

 

 

Az orosz könyvkereskedő és a cenzúra. (1879. 13. 206.) Trikniev könyvkereskedő művelt ember. Francia, angol s német könyveket árul, orosz könyveket, sőt egy orosz havi folyóiratot is ad ki. Hetilapot is adna, ha lakásán volna cenzúra-hatóság. De az orosz birodalomban összesen csak kilenc ilyen hatóság van. Triknievnek minden kéziratot Odesszába kell küldeni: Tudja, hogy a munkával elhalmozott cenzor a megcsonkított kéziratot rendesen csak hónapok múlva küldi vissza. Ha nagyobb munkát küld be, azt rendesen a fő cenzúra-hatósághoz küldik Szentpétervárra, melynek határozata néha évekig késik.

Ily körülmények között Triknieffnek, a mennyire lehet, más utón kell magán segíteni, s ez a rendeletek kijátszása. Titkos nyomdája s számos ügynöke van, kiknek segélyével s a megvesztegetett rendőrség hallgatag beleegyezése mellett nagy számmal terjeszti a meg nem engedett műveket. Voltaire, Thiers*, Macaulay, Hugó Viktor s mások művei nincsenek meg raktárában, ép oly kevéssé más klasszikusok, ha csak a cenzúra által megcsonkított s néha érthetetlen kiadásokban nem; de ha előkelő vásárló jő boltjába, kiben teljesen megbízhat, az éj sötétében egész sereg könyvvel szolgál neki, nemcsak olyanokkal, amilyeneket kér, hanem olyanokkal, is, melyeknek nevét sem volna szabad kiejteni.

Az oroszok sokat olvasnak, de mivel jó idegen műveket igen nehezen kaphatnak, s nem rendelhetnek meg, arra vannak kárhoztatva, hogy titkos úton, igen drágán szerezzék be azt a könyvárustól. A cenzúra még nem is ítélt némely új művek felől, minő például Hugó Viktor „Egy bűn története" című munkája, már elolvasta azt minden orosz, ki a csempészett, vagy Oroszországban titokban utánnyomott példányok magas árát megfizette. A nagy árak miatt természetesen a kevésbé vagyonos tudósok, földbirtokosok, kereskedők, az értéktelenebb s olcsóbb irodalomra vannak utalva, s az orosz társadalom romlottsága részben onnan is ered, hogy ily úton az obszcén irányú művek könnyebben terjedhetnek.

Trikinieff üzleti kiadásai igen nagyok. Háromféle szedésről kell gondoskodnia: oroszról, franciáról és németről, s oly szedőket kell tartania, kik e nyelvekben jártasak. Az ügyes szedők Oroszországban igen nagy bért kapnak, nemrég naponként három rubelre is fölmentek. E költségek fedezése végett igen sok könyvet kell eladnia, legalább hat rendőrtisztet meg kell vesztegetnie, évenként egyszer-kétszer Odesszába a cenzorhoz kell fölmennie, s a vámhivatalokon át egész láda idegen művet kell becsempésznie, s még emellett unalmas havi folyóiratából annyi példányt ajándékoz el, hogy az eladott példányok a nyomtatási költségeket is alig fedezik. Üzletét csak azért tartja fenn, hogy ez által bizonyos tekintélyre tegyen szert. Több akadémiának tiszteleti tagja, tanfelügyelői rangja van, és mint ilyen világoskék egyenruhát visel három csillaggal, tagja a városi tanácsnak, az esküdtszéknek s általában igen okos embernek tartják. Folyóirata természettudományi s földművelési értekezéseket tartalmaz, de vannak benne francia és angol hatásvadászó regények fordításai, s mindenekfelett, a legalázatosabb lojális irány jellemzi. A munkatársak rendesen állami hivatalnokok, kik szeretik, ha nevük nyomtatásban megjelenik.

Igen ügyes Triknieff az idegen munkák ellopásában. Ha valamely külföldi regény engedélyezve van a cenzor által, s előre látható, hogy jó jövedelem lesz belőle, inkább utánnyomatja azt, mintsem hogy külföldről hozasson be eredeti példányokat. Néha az utánnyomások igen sajátságosan alakulnak át, mert mindaz, a mi nem tartozik a meséhez, minők a fejtegetések, leírások, egyszerűen ki van hagyva belőle. A nyelvtudós lengyel munkatársának ugyanis különös tehetsége van arra, hogy három kötetet egybe olvasszon, s az egészet kikerekítse, amennyiben hatásos, vagy nézete szerint hiányzó részleteket told belé. Az utánnyomott művek nagy része azonban olyan, melyet a cenzor nem engedélyezett; a lengyel ezen esetben orosz alakot ad nekik, s a szereplő személyek jellemét és nevét is átalakítja.

 

*Marie Joseph Louis Adolphe Thiers (1797 - 1877) francia államférfi, köztársasági elnök és történetíró.

 

 

A magyar emigráció keleten. Veress Sándor könyvéből (1879. 18. 289.) Hogy a török nép miért viseltetett oly nagyrabecsüléssel és tisztelettel a magyar név

iránt, annak magyarázatául szolgál az oda vetődött magyar emigránsok magatartása. Boldogtalan helyzetükben is meg tudták őrizni, s érvényre juttatták nemzetük lovagias, bátor, tiszteletet parancsoló jellegét. Bizonyság erre néhány példa, a Törökországban is nagy szerepet játszott kitűnőségek, minő Kmetty, Guyon, Stein, Kollmann. A „kis emberek" kevésbé ismert életéből példák: Kanizsai Endre, a szatmári zászlóaljnál volt tiszt, némi küzdések után egy török efendinek bizodalmát annyira megnyerte, hogy ez őt Szoszopol melletti jószága felügyelőjévé tette…Egy alkalommal Kanizsai egyedül egy megtámadott bolgár segedelmére sietett. Hasonlóan járt el egy Oláh János nevű huszárkáplár. ki a sumlai pasánál cselédkedett.

Csaknem hallatlan eset Törökországban, hogy a rablóknak valaki ellene szegüljön. Oly borzasztó a rablók híre, hogy az utast páni félelem lepi meg, s e rettegés megkönnyíti a gonosz zsiványok mesterségét. Annál feltűnőbb volt e két közvetlen egymásra következett eset. A keleten maradt néhány ezer, később néhány száz menekült különböző állásokat foglalt el a társadalomban. Voltak katonák. Más része az emigrációnak polgári pályát választott magának. Voltak köztünk orvosok, mérnökök, gépészek, tanárok, mindenféle mesteremberek, kereskedők, földművelők, kertészek, cselédek.

A bolgárok*, dacára, hogy ellenséges érzelemmel voltak irántunk, tőlünk tanulták el az egyenlőség eszméje első alapelvét: magát embernek tekinteni. A vakbuzgó török paraszt és tudatlan katona is érezni volt kénytelen, hogy a keresztény is ember s megingadozott azon hite, hogy tíz gyaur = egy török. Mi vittünk közéjük az európai szokásokat, és európai fogalmat az emberi jog felől. Törökországra nézve megjelenésünk, s megtelepedésünk üdvös hatással volt, s a polgárosodás útját egyengette.

*

Az oszmán-törökök egymás után hódították meg Bulgária részeit, utolsóként a vidini bolgár állam esett el 1396-ban. Bulgária be lett tagozva az Oszmán Birodalomba, a Rumélia nevű oszmán tartomány részekén. Az orosz győzelemmel végződő 1876-1878-as orosz-török háború visszaállította Bulgáriát, mint államot.

https. /rovid-bolgar-tortenelem/

 

 

 

Oktatás

 

 

A nevelésügy Finnlandban. D. L. .(1872.  5. 55.) A „Times" jan. 23-i számában R. Michell — ki több évet töltött a finnek között, — e nép műveltségére vonatkozólag a következő adatokat közli, azon állítások megcáfolására, mintha a finnek nemzetisége enyészetnek indult volna.

Az alsóbb néposztályban is ritkán találni olyat, ki írni s olvasni ne tudna. A lutheránus egyházak vasárnaponként mind tömve vannak, s a nép kezében van a zsoltár és a biblia. Míg Oroszországban minden rendeletet szóval kell a nép előtt kihirdetni, Finnlandban elegendő a templom ajtajára kiszögezni azt, hogy mindenki tudja. Templomaikba csónakokon nagy messziről is eljárnak, s a lelkész híveit, kiknek neveléséért sokat fáradozik, személyesen is ismeri. Mielőtt valaki a katekizmust és a szentírást olvasni nem tudja, a szentségekben nem részesülhet, házasságra nem léphet, s polgári jogokat nem gyakorolhat. A szülők törvény által vannak kötelezve gyermekeiket az írás- s olvasásra megtanítani vagy taníttatni. A lelkészek kötelesek fölügyelni a gyermekek oktatására, azokat megvizsgálni. A konfirmációra pedig az ifjúságot előkészíteni, míg Oroszországban mindez intézmény teljesen ismeretlen. A finneknél a vasárnapi iskolák el vannak terjedve, s ezekben a földbirtokosok oktatják a munkásosztályt. Mind ez még a svéd uralom korából származott törvényeken és szabályokon alapszik.

Az orosz hadügyminisztérium által közlött statisztikai adatokból az tűnik ki, hogy 1857-ben Finnlandban 7 földműves iskola volt a parasztság számára, és több minta-gazdaság berendezve. Több lap jelenik meg, melyek közül az egyiknek a krimi háború idején 4000 előfizetője volt, s némelyik példányt, sok helyt az egész falu olvasta. A helsingforsi* egyetem tanulóinak több mint fele a finn parasztság gyermekeiből kerül ki. Az orosz statisztikai kimutatás azt állítja, hogy a finn parasztságtól tekintélyes közlemények jelennek meg saját lapjaikban. Ugyan ezen forrás szerint a 120 finn középiskolában 1856-ban 365 tanító s 7677 növendék volt, tehát 101 150 lakosra számítva, minden 13 lélekre esik egy! Az orosz nyelvet és rendszert bevinni Finnlandba hiú törekvés lenne.

 

Helsingfors finska: Helsinki 622 000 lakos

 

 

 

A kereskedelmi iskolák az Egyesült Államokban. Gaulier G. H. után közli: Kvassay Jenő. (1873. 5. 59.) Uralkodó eszméjük az amerikaiaknak egyenesen törni a cél felé; jelszavuk: „go a head" (homlok-egyenest előre menni). Nem szeretnek bíbelődni az elméletekkel, az eredményt akarják látni; s távol attól, hogy oly hosszú időt fordítanának a nevelésre, mint az európaiak. Rövid tanulmányaikat a helyes gyakorlati adatok mély búvárlata által kell helyre ütni. Ezt a kérdést nem könnyű megoldani, azonban Amerikában csak úgy, mint Európában a nevelésnek napról napra fontosabb szerepe jut. Egy évtized alatt a tanítás programja tetemesen bővült. Egész két évre van szükségük, hogy a kereskedelmi nevelést nagyjában elsajátíthassák. Az amerikaiak elvül tűzik ki: azt tanítani a gyermekeknek, aminek az életben hasznát veszik.

A Nemzetközi Kereskedelmi Iskola-egylet nem kevesebb, mint negyven kollégiumot számlál az Egyesült Államokban és Kanadában, Portland-tól San-Francisco-ig és Montréaltól Új-Orleansig. Ezek együttműködnek, azonban minden kollégium csak önnön-magától függ. Több intézet állami segélyben részesül; ezen esetben az állam hitbizományosokat nevez ki, kik a segélyezést utalványozzák.

A tanítás kiterjed: a könyvvezetésre, a kereskedelmi jogra, a számtanra, a levelezésre, a nemzet-gazdászatra és a közigazgatásra. Az intézeteknek legnagyobb részében a francia, német és spanyol nyelvet is tanítják. Remélik, hogy viszonyba léphetnek az európai kereskedelmi iskolákkal. A levelezés nagy szerepet játszik az amerikai iskolákban. A New-Yorki Packard kollégium naponként átlag száz levelet kap a vidéki kollégiumoktól.

A New-Yorki iskola naponkénti működése: hetenként ötször mennek iskolába, és az előadások reggel kilenctől egész délután kettőig tartanak. A növendékek átlaga háromszáz. A fegyelmi szabályok pontosság tekintetében szigorúak. Minden növendék különbség nélkül naponként egy óráig tartozik magát az írásban gyakorolni. A New-Yorki iskola ezen szempontból tekintve, kitűnő növendékeket képez; s ez egyik oka emelkedésének. A tanoda két osztályra van osztva, az egyik az elméleté, a másik a gyakorlaté.. Bankjuk is van. Mérhetetlen előnyöket merítettek ezen intézményekből. A növendék kezeli kölcsönét, leteszi bevételeit és árfolyam szerinti értéket kap.

A gyakorlati iskola az üzleti világ kicsinyben. Minden növendék kifejti ott egész erélyét; szerepét komolynak tekinti, számit, ír, beszél, mint gyakorlott üzér. Hozzászokik a viszonyok komolyságához, az irály világosságához, számítgatásainak pontosságához. Midőn a tanodából kilépve a való életbe kerül, semmi új nincsen előtte. Ismeri az ügyeket, sőt még az embereket is, és már korán a gondolkozás érettségére jut, moly lehetővé teszi számára a széles kereskedő világban, hol hivatva van élni, magát biztosan igazgatni.

 

A leánygyermek nevelése. Janet Pál után. Sámi Lászlóné. (1873. 6. 67; 7. 82; 8. 94; 9.102.)  A leányok nevelése sokkal nehezebb munka, mint az ifjaké. A férfiban mindig több vegyülék és több zavar van, mint a nőben; egy kis jóért sok rosszat elnéz nekik az ember. Egyébiránt az ifjúságnak kiváltságai vannak. A férfit nem ítélik meg arról, hogy serdülő korában milyen volt. Bárminő hibákat kövessen el azon időben, melyet a bolondság korszakának neveznek, azt nem számítják be. Mindig remélik, hogy helyre hozza, és ha valóban helyre hozza, mindezt elfelejtik. Ellenben az ifjú leánynál nemcsak a hiba, hanem a hibának legkisebb látszatja is elég arra, hogy boldogságát és jó hírnevét egész életére megrontsa. A nőnek nem szabad hibákon keresztül jutni a bölcsességre.

Az ifjú leányt helyes, alapos és tevékeny életre kell előkészíteni, anélkül azonban hogy képzelődése tüzét kioltsák, élénkségét és kellemetességét elfojtsák, Szellemét művelni, a szép dolgokkal megismertetni, anélkül, hogy bennük az unalmas pedánsságot, vagy káros túlizgatottságot pártolják és bátorítsák. Amennyire szükségesnek tartjuk a nyilvános tanodákban való neveltetést az ifjakra nézve, épp oly nélkülözhetetlennek látjuk az ifjú leányok háznál való neveltetését, és az anyai szem előtt való növekedését. A férfiak életében a tanulás nagy szerepet játszik, s a nevelésnek egy nagy részét képezi. Sokat feláldoznak érte; vagyis kielégítő taníttatást csak a nyilvános tanodákban nyerhetnek. A leányoknál a tanulás nem oly nyomatékos; de ha fontosabb volna is, a közös nevelés veszélyeiért nem adna kárpótlást.

A nevelő-intézetekben mindig a gazdag leányok adják a hangot. A szegényebb sorsúak sok olyasmit tanulnak, ami rajuk nézve merőben haszontalanság. Főképpen azt tanulják meg, mi nagy szerencsétlenségökre válik, s a legrosszabb: a magasabb állásúak és vagyonosabbak utánzását és az irigységet.

A nő a báját képező tulajdonságok közül némelyiket a természettől nyeri, a többit pedig saját igyekezetének vagy a szerencsésen sikerült nevelésnek köszönheti. De a természettől nyert tulajdonságokat is érdemei közé számíthatjuk, ha jól használja föl és nemes eszméket köt hozzá. A szépség és a szellem nem erények, de nagy erényekre adhatnak alkalmat. A természetes vagy szerzett tulajdonságokat, melyek az ifjú leányban tündökölhetnek, ne vessük meg. A természet minden adományát, mint jótéteményeket kell elfogadni. Három féle különböző tulajdonságot különböztetnek meg: a külső tulajdonságokat, a szellem tulajdonságait és a szív tulajdonságait.

*

A szépség kötelesség, a királyságnak egy neme, és minden királyságnak kötelességei vannak. A szépség jóságot parancsol. Az ifjúság rendesen abban a tévhitben van, hogy ez nem jár együtt, s a jóságot az ostobasággal önkényt összevegyítik. Nem tudják, hogy a jóság, a nőkben és a férfiakban egyaránt a legnagyobb erény.

A szépség szerénységet parancsol. Ha önmagadat bálványozod, akkor mások megunva visszavonulnak. A szépség mindenki iránt kellemet és nyájasságot parancsol, mert hátalma nem korlátlan; a lázadási hajlam megvan az emberekben, s az önkényes zsarnoki igát hamar lerázzák magukról.

Ha a szépségre nem kell büszkének lenni, az ellenkezőjéért sem szabad kétségbe esni. A rútságnak ezerféle módja van az egyensúlyt helyre állítani, s az előnyöket a maga részére megtartani. Ha az arcvonásainak a kifejezést adja meg a becsét, akkor a természettől kevesebb kedvezésben részesült. De amelyről a szellem és jóság szelíd benyomása sugárzik, sokkal több tetszést fog aratni, mint az a tökéletesebb alak, melyen a szeretetreméltó és nélkülözhetetlen kifejezés hiányzik. Ne feledjük, hogy a nőnek hol van a helye, élete hol folyik le? A benső családi életben.

Az öltözködés művészetében a fényűzést és ízlést meg kell különböztetni. A fényűzést a felesleg, az ízlés a szükséges. A fényűzés csak a gazdagoknak van fenntartva, de az ízlés minden osztályt megillet, s az egyenlőséget helyre állítja. A fényűzés egy esély, s a személlyel semmi összeköttetésben sincsen. Valódi boldogságot nem ad; ellenben az ízlés az egyén saját tulajdonsága; tagadhatatlan, hogy nem erény, de minden esetre érdem. A fényűzés viszonylagos dolog, mert ami az egyiknek fényűzés, a másiknak nem az; a császárnénak gyémántokat viselni, nem fényűzés, de a parasztasszonynak kalapot viselni, már fényűzés.

Mit tesz a szép nő, midőn magát ékesíti? Némileg eszményíti önmagát, értékesíti magát minden hazugság alkalmazása nélkül. A színek ügyes megválasztása és fölhasználásának művészete által kiemeli egyéniségének kellemesebb oldalait, önmagán ugyanazt a munkát viszi végbe, mit egy nagy festő a mintáján. Nem olyannak mutatja magát előttünk, mint amilyen rendesen, hanem amilyennek az ember óhajtaná, hogy legyen. Szebb, mint a valóságban, és mégsem szűnt meg ő lenni. Az igazi művészet föltételeit, mely nemesit, tisztit és nem éktelenít, a saját példáján meg lehetne vele értetni. A botránkoztatóan kirívó öltözékek példája által, hol színek összhangzatára nem ügyelnek, s az ékesítést túlságba viszik, az visszataszító.

A pipere erkölcsi iskola is lehet. Ha az ifjú leány hamar átérti, hogy az általános tetszés megnyerésére legbiztosabb mód bizonyos kellemmel és összhangzattal rendezett, ízletes egyszerű öltözködés, nem fogja-e megérteni, hogy ha ugyan ezen tulajdonságokat jellemébe viszi át, még jobban fog tetszeni. Nem létezik-e benső szépítésünkre is egy külön művészet, az ízlésnek bizonyos neme, mely az egyszerűségben, szerénységben és szűzies ártatlanságban áll.

*

 

Az ifjú leány szellemének milyen irányt kell adni? Gondolkozása, okoskodása és beszéde meddig terjedhet? Itt két túlzás között vagyunk. Ha az asszonynak és az ifjú leánynak azt tanácsoljuk, hogy kizárólag egészen csak a gazdasszonyi foglalatosságokra szorítkozzanak, ekkor vádolni fognak, hogy a nőt le akarjuk alázni. A tudákosság és pedantériától való félelem ürügye alatt, nem szabad a nő szellemétől megvonni azt, mi lelkét fölemelheti, s egész lényét kedvesebbé, vonzóbbá teheti. Nagy neveletlenség és vadság kívántatik ahhoz, hogy valaki a nőben a gazdag műveltségű szellemet, gyöngéd és finom ízlést, könnyű és válogatott szavakat, a szépművészet, természet és költészet magasztos fölfogását és átérzését, és mindezeknek kimondhatatlan nagy becsét ne méltányolja. Ez előnyöket pedig tanulás és taníttatás nélkül nem nyerheti meg.

A nevelésben a következő két eredményt akarnám elérni: a gondolkozás megszokását, és a gyöngéd, finom érzés tehetségét. A betanult fogalmak hamar eltűnnek az emlékezetből, csak azok maradnak meg, melyeket a gyakorlati életbe átvisznek, és a melyeket elfelejteni szégyen volna. De csak az alapos és kellemes tulajdonságok, melyek a tanulmányok által észrevétlenül képződtek, nem tűnnek el, hanem örökre megmaradnak. A tanulmányoknak nem a szavaira, hanem a szellemére van szükség. Az ifjú leányokat apránként rá kellene szoktatni, hogy a tárgyak és az élet cselekvényei felett gondolkozzanak és ítéletet hozzanak. Az illőt az illetlentől meg tudják különböztetni, az emberek jellemét megismerni.

A szellem e nemes és szép szokásaira nem egyedül csak a tanítás által lehet a nőket képezni, hanem a társalgás által. Az állás és címek előnyei, vagy bizonyos zártkörű társaság kitüntetései, mesterkélt kitüntetések az igaz, de élesek és meghatározók. Ezután jön a vagyon, általa a címek és állás előnyeire jutnak. Az ízetlen társalgás, a vidámság és kedélyesség nélkül való tréfa, a finomság nélkül való beszélgetés, az erőltetett és természetesség nélkül való csacsogás; udvariasság, tisztelet, érzelem kimutatása, de melegség nélkül; nem a világi szokások, hanem a bál szabályainak ismeretei.

*

 

Kétféle ártatlanság van: az, mely nem tud semmit, és az, mely már ismeri magát. Az első, a gyermekek sajátja, a második az asszonyoké. Az ifjú leány ártatlansága, mely az öntudatlan és az öntudatos ártatlanság átmenete, e kettő között foglal helyet. Az ártatlanságot gyakran hasonlították a virághoz, e hasonlatosság mindig új, mert mindig igaz marad. A virág fejlődése, nyilasa és elhervadása között fokozat van.

Nem hiszem, hogy az okosság volna, minden előkészítés nélkül bocsátani az ifjú leányt a házasság nagy megpróbáltatására. Nem szabad, hogy hamis álmokat teremtsen magának, s a házasság alatt olyan szabadságot képzeljen, ami nem helyes, a valódi állapot, a nyugodt szerelem, és az anyai nagy felelősség helyett eszményi szenvedélyekbe ringassa magát.

A nőknek legnagyobb ellensége az unalom. Az unalom készti a lelket, hogy a képzelődéstől szórakozásokat kérjen. Szórakozásokat, melyek látszólag szelídek és ártatlanok, de lassanként a lélekbe hatnak, tevékenységi erejét megbénítják, s az ifjúság szenvedélyeinek martalékul vetik.

Távol legyen tőlem, hogy az ifjú leányok által oly élénken óhajtott élvezeteket rosszaknák, vagy veszedelmeseknek tartanám. Sőt, azt tartom, nagyon egészségesek és üdvösek, mert a képzelődés kívánalmait illő mértékben kielégítik, és az ifjú lélekben fölébredő költői ösztönnek eleget tesznek. Ha ez indulatokat túlságosan visszafojtanák, az már igazán veszedelmes volna. De ha a világi szokásokat nem kárhoztatom, a vele való visszaéléseket,vagy idő előtti használatát teljes lelkemből hibáztatom. Napjainkban már gyermekbálokat is adnak; megvallom, hogy e bálok nagyon csinos és kellemetes látványt nyújtanak; de azért ezt mégis kártékony élvezetnek tartom…

Az elvek mind terméketlenek és szerencsétlenek volnának, ha egy előrelátó, gondosan őrködő anyára nem volnának bízva. Aki leánya szívét a világ minden filozófusánál jobban ismeri, s e tudományát, melyet semmiféle lecke nem képes pótolni, saját anyai szeretete isteni gyöngédségéből merítette.

 

 

A felsőbb nőnevelés Oroszországban. H. S.  (1873. 24. 286.)  Minél magasabb képzettséget nyernek valamely társadalomban a nők: annál biztosabb alapja van ott letéve a művelődésnek és előhaladásnak. Ezért valóságos bámulás fogott el, midőn egy francia tudós (Rambaud) *értekezéséből meggyőződtem arról, hogy a nők felsőbb oktatásáról oly nagy áldozatokkal és rendszerességgel talán Európa egyik államában sem gondoskodnak, mint a félművelt Oroszországban. Igaz ugyan, hogy e föladat nagyszerűségét nem az orosz nemzet fogta föl, mert ez efféléről most sem gondolkozik, hanem a fejedelemnők. Ezek hagyományos előszeretettel és áldozatkészséggel áldoztak és szentelnek most is nagy összegeket és még nagyobb ügybuzgalmat a nőnevelés emelésére.

Katalin cárnő volt a kezdeményező, ki 1764-ben a Néva partján „a föltámadás" zárdájából „nemes" leányok számára felsőbb tanodát alapított, bennlakással. Igazgatónak a francia Lafond asszonyt hívta meg. I. Pál cár özvegye: Mária Fedorovna egészen a nőnevelésnek szentelte magát és vagyonát. „Mária császárnő osztálya" cím alatt most is külön kezeltetnek az orosz belügyminisztériumban az ő alapítványai. Jelenleg Szent-Péterváron 7, Moszkvában 4, és a tartományokban a kormányzóságok székhelyein 15 főbb leánynövelde van, melyek mind bennlakással vannak berendezve.

1855-ben Mária Alexandrovna (Hessen-darmstadti hercegnő), a mostani cárnő, elhatározta, hogy ő az lesz az orosz polgárság leányaira nézve, ami Fedorovna volt a nemesekére. Németországon és Svájcban tanulmányoztatta a nőképzés viszonyait, jelenlegi állapotát.

Jelenleg Oroszországban 186 felsőbb nőnövelde van, és minden évben 23 400 növendéket nevelnek a magasabb műveltségben a társadalom javára. Kiterjedt a

nő gimnáziumok szervezete. A tantárgyak következők: francia, német irodalom, történelem, földrajz, számtan, geometria, az egyszerű egyenletek, a természettan és természettudományok elemei, pedagógia, végül rajz, zene, tánc, és női munkák. S nagyobb intézetek műgyűjteményekkel, könyvtárakkal vannak ellátva és minden szükségessel gazdagon fölszerelve. Az egyszerűség és társadalmi egyenlőség érdekében némely intézetnek forma-ruhája van. Egyiknek kék, másiknak szürke: ebben a különböző származású és rangú nők egyformák. Ez is haladás (habár külső és merev intézkedés) Katalin cárnő azon intézkedésével szemben, mely szerint intézetében a nemes leányok finomabb kelméből kaptak ruhát, mint a polgári származásúak.

1872-ben a zürichi egyetemen lévő 63 nő-tanuló közül 54 orosz volt, kik közül 44 az orvosi és 10 a bölcsészeti tudományokat hallgatta. Az előkészítő tudományokat és az európai élő nyelveket tökéletesen elsajátíthatja az orosz nő hazájában, a 186 felsőbb nőképezdében.

 

*Alfred Nicolas Rambaud (1842–1905), French historian

 

Felső nőtanodák az Egyesült Államokban Szász Domokos. (1873. 29. 344.) Míg Európában mai napság is vitás kérdés, hogy a nőket a tudományos képzettség minő fokáig kell fölemelni. Nagyon sokan még azt is kétségbe vonják, hogy volna képességük magasabb rendű tanulmányokra. Van egy nemzet mely e kérdést rég megoldotta. Az Egyesült Államok vezérelvül fogadván el azt, hogy csak azon elmélet jó, melynek alapja a tapasztalat, nem vitatkoztak a felett, hogy a nők felsőbb fokú képzésének minő következményei lehetnek a családi és társadalmi életben. Valamennyi iskolájukat megnyitották számukra. Kevés községnek volt kezdetbon elég pénze arra, hogy két iskolát tartson fönn. Így mindkét nemű gyermekeket ugyanazon intézetnek kellett kebelébe fogadni. A demokrácia szellemében, minden rangkülönbség nélkül, gazdagokat és szegényeket egyaránt. Csakhamar tapasztalták, hogy az ifjú leányok — értelmességben és szorgalomban — nem hogy hátra maradnak, sőt mint tanítónők oly mérvű képességekkel bírnak, minőkkel a tanítók közül kevés.

A legutóbbi években Svédország is hatalmas lépést tett a nők érdekében. Svédországban már évek óta a tanító személyzet túlnyomó többsége nő.

 

 

 

Észak-amerikai nőtanodák: Vassar kollégium.

 

Az USA-ban a két főtanoda egyike a Vassar college, nagyszerűségben messze túlszárnyalja a másikat, a Packer colleg-t. Vassar Mátyás, gazdag kereskedő, föláldozta egész vagyonát, hogy megalapítson az ifjú leányok számára egy oly intézetet, mely az egész fold kerekségén páratlan. E tervét valósítandó, érintkezésbe lépett a különböző országok legnagyobb hírű tudósaival és tan-férfijaival.

A növendékek Amerika különböző vidékeiről valók, számuk meghaladja a 400-at. Tizennégy éves korukban vétetnek fel négy évre. A jelentkezőknek tudni kell magyarázni Július Caesar négy könyvét, Cicero négy beszédét, Virgil hat könyvét; tudni kell algebrát, a másodfokú egyenletekig, retorikát és a világtörténelem elemeit. A négy év tárgyai: latin, görög, francia, német és olasz nyelvek. Matézis, fizika, kémia, geológia, botanika, zoológia, anatómia, pszichológia, retorika, angol és külföldi irodalom, logika és közgazdaság.

A növendékek nem kötelesek valamennyit végig tanulni. Külön vannak választva a klasszikai és bölcselmi tanfolyamok. Úgy beosztva, hogy a leányok, hajlamaik és képességeik szerint választhatnak. Különben is az amerikai tanférfiak kezdik belátni, hogy a tantárgyak sokasága és terjedelme kárára van az alaposságnak. Igyekeznek csökkenteni azoknak számát, mellőzve a kevésbé lényegeseket."

 

 

 A rimaszombati egyesült protestáns iskola ünnepe. (1878. 28. 446.) Gróf Zay Károly, — így olvassuk ezt Horváth Mihály „Huszonöt év Magyarország történetében" című munkájában, — 1840-ben az ágostai felekezetű protestánsok főfelügyelőjévé választatván, nem kevésbé egyházi, mint hazafiúi kötelességérzettől indíttatva, buzgalommal kelt ki a szláv nyelv s irodalom színe alatt lappangó pánszláv törekvések ellen. Nemcsak a magyar nemzetiséget, hanem az evangélikus vallást is fenyegetve látta. A bajnak elejét veendő, ama pánszláv társulatokat, melyek a homiletikai gyakorlatok ürügye alatt űzött nemzetellenes törekvéseken rajtakapattak, részint eltiltotta, részint szigorú felügyelet alá helyezte. De látva, hogy a papi és tanítói karban már mélyebb gyökeret vert a pánszlávizmus, mintsem hogy azt puszta tilalom által egyhamar kiirtani sikerülhetne: egy más nagy eszme valósítása által igyekezett azt ellensúlyozni. A helvét vallástételű protestánsok Pesten egy új főiskolát szándékozván megalapítani, Zay indítványt tett: állítsák fel ezen egyetemet a két protestáns felekezet összpontosított erejével. „Ez  nem csak a protestantizmus, hanem a katolikus testvérvallás, alkotmányos szabadságunk és kormányunk érdekében fekszik. Általa minden, e két felekezet közti súrlódások megszüntettetnek, minden idegen elemnek közállományunkra, vallási s politikai tekintetben veszélyes befolyását végkép elfojtják. A nemzeti élet tápeleme a népnevelés üdvösebb gyarapodásra indíttatik; általa a protestantizmus és a katolicizmus, érintkezési pontjai szaporodnak.” Nagy visszhangra talált akkor, a fejét immár veszedelmesen emelgető pánszláv üzelmek e korában, e lelkes indítvány.

Rimaszombatban, hol a reformáció már a XVI. században kezdett terjedni, Kálvin követői gazdag egyházat alapítottak. Nagyobb iskolát, melyben a XVIII. század elején bölcsészetet és hittant is tanítottak. 1769-ben azonban az egyház templomától, minden vagyonától, még anyakönyveitől is megfosztatván, papjai, tanárai a város határát elhagyni kényszerültek, s még elemi iskolájuk sem lehetett a reformátusoknak, sőt magánházaknál sem taníttathattak egész a türelemi parancsig. 1801-ben tették le a mostani gimnáziumi iskola alapját, s állítottak iskolát 6—7 osztállyal, 3—5 tanár alatt.

Osgyán Rimaszombattól alig egy órányira fekszik s Bakos Gábor 1645-ben plántálta át oda az akkor sokat zaklatott evangélikus gimnáziumot Fülekről. Itt volt akkor és soká azután ez egyházmegye egyetlen magyar egyháza. Az iskola 1742-ben le is égett, de újra fölvirágzott s a XVIII. században bölcsészetet is tanítottak benne. Később azonban már csak 6 osztálya volt 2—3 tanár alatt.

E két gimnázium az „Entwurf" érintett határozatának megfelelni nem bírván, a hazafias érzelmű, elfogulatlan, protestáns tanügybarátokban megfogamzott az iskolák egyesítésének eszméje. Mindkét felekezet egyenlő jogainak biztosítása mellett az egyesülés kimondatott. Az abszolutizmus legiszonyúbb nyomása alatt is végrehajtatott, úgy hogy a most már „egyesült protestáns gimnázium" az 1853-54.  tanév elején ünnepélyesen megnyittathatott…A lefolyt huszonöt évre a gimnázium a híven teljesített kötelesség megnyugtató érzetével tekinthet vissza. 1805 növendék került ki ez idő alatt ez iskola falai közül…

Megülhette huszonöt éves jubileumát az iskola, mert e letelt egy negyedszázad kettősen számit, mint a katona szolgálati éve háborúban. Diadalmasan került ki e küzdelemből, legyőzve a kezdet nehézségei mellett mind az eléje tornyosult egyéb akadályokat. E lélekemelő tudatban telhetett meg a múlt hó 30-án, az örömünnep napján a reformátusok nagy temploma oly díszes és nagy közönséggel, hogy sokan már nem kaphattak helyet…

Az emlékezetes nap irodalmilag is meg lön ünnepelve. Az iskola igazgatósága ugyanis „Emlékkönyv "-et bocsátott közre ez alkalomból, melynek tartalma messze túlhaladja az alkalmi kiadványok szokásos értékét. Benne van Baksay István tanártól a „gimnázium történetének és szervezetének rajza, a tanszerek és ifjúsági egyesületek ismertetése, a tanulók létszámának statisztikai kimutatása Fábry János tanártól, az iskola valamennyi növendékének névsora táblázatos kimutatásban.

 

 

 

 

Egyház

 

 

A San-Lazaro temető Havannában, Kuba szigetén. (1872. 18. 223.) Hogy Spanyolország mennyire nem tudta megbecsülni, és helyesen kormányozni külvilág-részbeli s főleg amerikai gyarmatait, arra elég bizonyságot nyújthat ama körülmény, hogy jelenleg, az egy Kuba kivételével, majd minden külső birtokát elvesztette. A még birtokában levő ázsiai és afrikai apró szigetek mindössze sem érnek föl e szép sziget tartománnyal, az „Antillák gyöngyé"-vel. De ha eddig követett kormányzási rendszerét meg nem változtatja. Maholnap Kubáról is le kell mondania. A lázongási hajlam és az elszakadási vágy itt is évek óta lappang már, sőt nem ritkán nyílt fölkelésben tört utat magának.

 

 

 

San-Lazaro temető Havannában, Kuba szigetén.

 

A kubai spanyol temetők lényegesen különböznek az európaiaktól. A halottakat nem a földbe temetik, hanem szilárd kőfalakba épített száraz fülkékbe szokták elhelyezni deszka-állványokra sorban egymás mellé s egymás fölébe. A holttesteket a legsajátságosabb alakú koporsókban állítják be a fülkékbe, melyeknek nyílását sima kőlapok zárják el, és ezeken az elhunytnak neve, állása stb. olvasható. E kőtáblákat néhol üveglemezek védik, s ezek és a kőlapok között lámpák, virágok, keresztek vannak elhelyezve.

 

 

A szolovecki zárda Oroszországban. S. L (1872. 29. 356.) Oroszországnak e leghíresebb és leglátogatottabb búcsúhelye fönt a magas északon, a Fehér-tenger három szigetén fekszik, Arkhangelszk-től észak-nyugat felé 40 mérföldnyire. Nem is csak egy zárda, hanem egy valóságos zárda-telep van itt néhány fő- és több apró épületből, melyek együttesen jókora nagy helységet képeznek. A „szent szigetek," miként a nép a zárda-szigeteket nevezi, eleinte a hatalmas novgorodi köztársasághoz tartoztak; későbben remeték települtek le rajtuk.

Nemsokára seregestől özönlöttek ide a jámbor zarándokok, mert a szent szigetek szent emberei mind életükben, mind haláluk után számtalan csodát műveltek. 1429 óta több zárda épült a szigeteken; a sok ajándék, szent alapítványok s pénzbeli segedelmek egymást érték, úgy hogy a zárdák és lakóik csakhamar meggazdagodtak. A nagy zárda Szolovetzkoi főszigeten ritka fényűzéssel épült és roppant nagy terjedelme van. Erődítési művekkel vették körül, mert igen sok kincset halmoztak ott össze. A XVII. század óta minden évben több ezerre menő ájtatos zarándok gyűl itt össze, kik még Szibéria keleti részéből is elzarándokolnak ide.

A zárdának külön gőzhajója van, mely a zarándokokat igen jutányosán szállítja ide. A búcsújárások csak szeptember végéig tartanak, mert akkor a hajózás megszűnik. Az északi viharok előtörnek a sarkvidékekről, s hatalmas jéghegyeket hajtanak dél felé, a Jeges tengerből. A barátok szeptembertől júniusig-egészen el vannak zárva a világtól…

1854-ben, a krimi háború idejében, egy angol-francia hajócsapat fenyegette a szent szigeteket. Háromnapi böjtöt rendeltek el, s később, mikor a hajók valóban láthatók is voltak, nagy körmeneteket rendeztek, a harangok zúgtak, a barátok és zarándokok imádkoztak. Eközben a golyók záporként hulltak a zárdák és egyéb épületek tetejére, a fedelek beszakadtak, a falak rést kaptak, a szélmalom a tó partján meggyúlt. De a körmenet nem riadt vissza. Kiértek egy szabad térre, hova a golyó el nem hatott. És ekkor történt a csoda. Az ősz archimandrita* magasra tartotta a Mária-képet, s íme, az ellenség ágyúgolyói messze túl repültek az épületek fölött, s a túlnan elterülő tóba hulltak. A hajók népe azonnal elmenekült. A zárda ez időtől fogva még nagyobb szentség hírében áll, úgy hogy nemcsak Konstantin nagyherceg két fiával együtt, hanem maga Sándor cár is elzarándokolt oda.

 

*Archimandrita. (görög), a keleti egyházak nagyobb kolostorainak főnöke.

 

 

Az argyisi zárda és temploma—r.—j (1873. 8. 93.) Oláh ország legszebb régi temploma és ódon zárdája Argyisban van. Egyszersmind egész Románia anya-egyháza gyanánt tekinthető. Argyis jelenleg csak egy jelentéktelen falu, de valamikor az oláh fejedelmek székhelye volt s annak is volt szánva, már alapításakor, a tizenharmadik század közepén. A templom jóval későbben épült, mert ennek építését csak 1518-baa kezdték el, s tíz év alatt végezték be. Az egész épület a keleti keresztyén, vagy görög építészeti stílusú merész képzelettel alkotott mintája, abban a korban, mikor még egész nyugaton a gót stílus volt uralkodó.

Az oláh fejedelmi szék régi fényéből és pompájából egyéb sem maradt, mint a zárda és templom. Lakói teljes mértékben gyakorolják a vendégszeretet erényét, mint az oláh országi zárdák általában. M ég ma is nagyon egyszerű, patriarchális alakban. Az argyisi zárda az oláh püspök székhelye.

 

 

 

Argyisi zárda Oláh-országban

 

A román népköltészet egyik legszebb terméke az a monda, mely az argyisi zárda építéséről szól. E népköltemény fordítását mutatta be nemrég a Kisfaludy - társaság egyik havi ülésén Vulcan József, a társaság kültagja.

Az argyisi zárdát Radu negru (fekete Rudolf) építette a tizenharmadik században, a mikor egy csapat románnal Erdélyből a déli határhegyeken át kiköltözvén, az Olt és a Duna között talált rokon néppel egyesülve.  Az oláh országi fejedelemséget alapította, melynek székhelye Argyis volt. Következőleg e legenda eredete az említett időre tehető. Íme tehát e szép zárda és templom története és mondája a szomszéd román nemzetnek csaknem első állami alakulásának emlékével van kapcsolatban.

 

 

A magyar szervitákról* (1873. 12. 143.)  Mint az osztrák-magyar (200 éves dualizmus!) szervita rend 1873. kis latin névtára mutatja, e szerzetnek 8 kolostorában (ezek közül 5 Ausztriában, 3 pedig hazánk területén fekszik) jelenleg csak 45 tagja él. A szerzetet 7 gazdag firenzei kereskedő alapította Olaszországban az 1233-dik évben. S bár mindenkor bírtak elégséges alapítvánnyal s ingatlan jószággal, a rendet a római pápa keletkezésekor a koldulásból élő szerzetek kiváltságával ruházta föl. Az osztrák-magyar területen számos évek óta saját vagyonából iparkodik e szerzet önmagát fenntartani, anélkül hogy a föld szegény népét koldulással terhelné.

A szervitarendnek Il. József császár a következő 3 kolostorát törölte el hazánkban: u. m. a szerencsétlen gr. Nádasdy Ferencztől 1650 körül alapított s gazdagon javadalmazott lorétomi** és stocingi kolostorokat Sopron megyében, és a váthiti Vas megyében. A lorétomi szervita-templom homlokzatán még máig is ott díszeleg a kir. fiskus jelvénye: a kétfejű sas. A szervitarend 45 tagból álló létszámának egy harmada jelenleg magyar nemzetiségű. A pesti „durch und durch" német úri rend kedvelt szervita-templomában már évek óta tartanak magyar isteni szolgálatot is. S hogy a német nyelvet teljesen ki nem szoríthatják templomukból az ország fővárosában, az nem rajtuk múlik.

 

*A Szervita Rend, vagy más néven Szűz Mária szolgái, Szűz Mária tiszteletére alakult rend

**Lorettom  község Ausztriában, Burgenland tartományban, a Kismartoni járásban

 

 

Egy norvég fatemplom (1873. 13. 156.) Norvégiának erdőkoszorúzta hegységein az északi szélesség bizonyos fokáig a legpompásabb épületfa tenyészik. Az építészetnél a kő vagy tégla használatát teljesen fölöslegessé teszi. A sötét fenyvesek Norvégia egyszerű lakóinak legnagyobb gazdagságát képezik. A fenyőfa ad nekik tüzelőszert, és annak lehántott héjával fedik be sajátságos ízlésben épült faházaikat. Sőt az északabbra fekvő erdőségekben itt-ott emelkedő falusi templomok is egészen fából vannak építve, mint a hidderdali bizarr stílusú templom, mely mellékelt rajzunkon látható. Az épület sajátságos alakja első tekintetre szembe tűnhetik, s az ember csak bámul a merészségen, mellyel a könnyű fenyőfából ily hatalmas, emeletes épületet tudtak összerakni. Pedig a hidderdali templom nem egyetlen a maga nemében az erdős Norvégia északi tájain. Majd minden városban és faluban látható ilyen fatemplom. Különös nevezetességre tett szert Vang városka régi főtemploma, mely szintén egészén fából épült s az említett kis norvég városban, a hasonnevű tó partján.

 

 

 

Hidderdali fatemplom Norvégiában.

 

A templom sajátságos egy faépület. Oszlopai, ajtófélfái és fedele a legcsinosabb fafaragványokkal voltak díszítve. Egy Dahl nevű német tájképfestő Drezdából figyelmeztette a regényes hajlamú Frigyes Vilmos porosz királyt e ritka stílusú épületre. A király 1844-ben megvette a templomot, szétszedve Bergenbe, Norvégia egyik nyugati kikötő városába vitette, s innen Hamburgon át Sziléziának Brückenberg nevű városába szállíttatta. Itt az Óriás-hegyek közt a régi norvég fából új templomot építettek. A fő-bejárást díszítő faragványok, a szószék s a különböző pikkely alakú díszítmények még a régi norvég imaházból valók. Érdekes építészeti és történeti emlék, mellyel hazájában keveset törődtek, legalább nagy részben kikerülte az elpusztulást; különben mostanában már Norvégiában is több gondot fordítanak a régi kor épületeire.

 

 

Kutatások a budai fő-templom körül (1874. 29. 458.) A budai vár főtemplomának, e tiszteletre méltó és szép ódonságnak stílszerű helyreállítására a vallási alapból ő felsége százezer frt-ot utalványozván, Schulek Frigyes tanár úr vezetése alatt megkezdődtek az előleges kutatások. Cél, hogy az építészet eredeti méreteit meghatározhassák, s ennek nyomai szerint végezzék a kijavítást. E nevezetes építészi műemlék, melyet Mátyás templomának neveznek közönségesen, (noha csak tornya épült Mátyás alatt) falain sok átalakítás nyomait viseli, melyeket a vakolat lehántása tüntetett föl.

Az egész épületmű eredeti berendezésében azon románkori magyar típus nyilvánul, mely a jáki, lébényi, zsámbéki és egyéb magyarországi templomon látható. Ez a bazilika alak, kereszthajó nélkül, hol alacsonyabb boltozattal ellátott mellékhajók között a főhajó magasabban kiemelkedik. Főképp a jáki templom látszik minta gyanánt. A mi e rendszeren kívül esik, mind későbbi tatarozás.

A déli oldal vizsgálása nevezetes építészeti jelenségeket tárt föl. Itt már a hozzá épített egykori jezsuita zárda is enged láttatni félig egy szépen részletezett kaput. A második kapuzat IV. Béla korára mutat, mikor a tatárjárás után új erővel kezdettek az ország felvirágoztatásához. A fal tövében volt kert kerítéseinek nyomai, s egy kőkerettel ellátott, aztán befalazott nyílás; majd egy másik ajtónyílás vörös márványból készült kopott küszöbbel, ami sírkő lemezéből készült, s tisztán olvasható rajta az 1462-ik évszám.

A törmelék-rétegen nyugvó tégla-burkolat alatt két helyen kőlemez volt alkalmazva, melyek mindegyike két-két erős vas-gyűrűs fogantyúval bír. A kőlemezek a rajtuk látható rajz- és írásrészek bizonyítása szerint sírkövek darabjai voltak. A fölbontott nyílás mindegyike egy közös boltívre támaszkodva, egy sziklába vájt pince alakú üreget zár, melynek egykori rendeltetése, a rejtett bejárás és talált bilincs-darab után ítélve, tömlöc lehetett. Egy másik kicsiny üreg pedig az emésztő gödör. Ugyanezen, a déli oldalon a régibb kőkeretes ablakokat is föltártak, de ezeket bizonnyal régebben betöltötték a falhoz ragasztva volt épületeknél, mert ennek tetőzete elfedte volna az ablakok egy részét. Azt lehet következtetni, hogy a török uralom alatt megromlott falakat a jezsuita-korban szűkebb ablakokkal erősítették meg, s aztán építettek tövébe sekrestyés lakot.

Schulek úr a templom tetemes átalakítását, a főszentéllyel való megnagyobbítását, 1400 körüli időben gyanítja. Ekkor történhetett, hogy a mellék-hajókat is egyforma magasságra emelték a főhajóval. Későbbi korszak művének tarthatjuk a nyugati főkapuzatot, a fölötte lévő ablakrózsát, és a nyugati oldalnak első ízben ekkor épült torony párját. A tornyokra nézve azonban megjegyzendő, hogy azok — ha volt — leginkább egy régibb templomnak lehettek maradványai. Ily módon templomunk a XIV. század közepe körül be volt fejezve, és mellette a déli szentély oldalán állott Szt.-László kápolnája. Az ezután következő kor vagy meg nem elégedett az egyszerű alacsony mellékszentélyekkel, vagy a bővítésnek szükségét érezve, lebontotta azokat és hajtotta végre a mellék-hajó toldásokat, továbbá a déli mellékhajóhoz kapcsolódó oldalkápolna építését. Fölfedezetek különböző tagozatú nagy ablak-kereteket. Igen valószínű, t. i., hogy az a közben gazdag fejlődésnek indult ablak-díszművet alkalmazni akarván, az előbb talán igen egyszerű ablakok helyébe, a kor haladásával időközönként egy-egy újabb korszerű ablakot készítettek.

És végre befejeztetik a templom középkori története a főhajó nyugati homlokzatán létezett ormó és a déli torony építésének kora által, mely korszaknak kezdetét a déli homlokzaton levő, magasabban fekvő, nagyrészt elfedett, gazdagon részletezett gót stílusú kapuzat képezte.

 

 

A hajdani világrendszerek. Szalay József. (1875. 21. 385.)…A legkezdetlegesebb világrendszer igen hasonlított a kis gyermekek felfogásához. A mennyet ellátták istenekkel. A görögök regéi talán legszebbek voltak e mítoszok közül. Naponként áthajt Phoibos isten a nap-kocsival, s annak tüzes lovaival a mennybolton, kisérve a szép Hórák és Eósz (Aurora, hajnal) által, este pedig megfürdik a tüzes kocsi a világtenger hullámaiban. A nap-kocsi lovai oly szilajak, hogy csakis Phoibos bírja őket megfékezni. Egyszer enged mégis fia Phaeton kérésének, s egy napra átengedi annak a gyeplőt. Íme, az isten-fi nem bír a lovakkal, a nap-kocsi közel jón a földhöz, s különösen Afrikában visz nagy pusztítást véghez: ekkor támad a Szahara.

A görögök képzelő tehetsége idejekorán adott nevet a csillagoknak, Homérosz korában már legalább voltak neveik, mert egy csillag sem viseli az Iliász és Odüsszea hősei közül egyikének is nevét. S mindez nemcsak a költők agyában élt, hanem a tudósok is így gondolkoztak. Szerintük a föld a világtenger közepén úszott, az égboltozatot magas hegyek, mint az Atlas és Kaukázus, tartották. Egyiptomban és Babilonban korán kezdődött az égi testek vizsgálása, mi bizonyosan a világrendszerről is helyesebb fogalmakra vezetett. Határozottan nem tudjuk, melyek voltak e két népnek, illetőleg papjainak, kik náluk egyedül bírtak magasabb műveltséggel, nézetei a világrendszerről.

Míg az egyiptomiak és kaldeusok (a babiloni papok) világrendszerét alig ismerjük, addig a görögökét fokról fokra követhetjük. A kupola-szerű égboltozat helyébe korán a világgömb lépett, melynek felső részét a menny képezte, alsó részét a világtenger a földdel és az alvilág.

Kezdett az éggömb a föld körül forogni, mi által idéztetett elő a nap és éj. Korán át kellett azonban látni a csillagászoknak, hogy a nap, hold, a bolygók, és az álló csillagok nem egy távolságban vannak tőlünk. Ekkor még gondolni sem mertek arra, hogy az égi testek szabadon lebegjenek, nézetük szerint ugyanis a földre kellett volna esniük. Egy vöröshagyma-szerű világrendszert képzeltek, számos szférával. Minden bolygónak volt saját szférája, még pedig a következő rendben: az első volt a holdé, második a Merkúré, harmadik a Vénuszé, negyedik a napé, ezután következett a Marsé, Jupiteré és Saturnusé, végre a nyolcadikban voltak az állócsillagok.

A szférák ellen a pergai Apollonius, egyike a K. e. a harmadik századbeli alexandriai tudósoknak, lépett fel első ízben, ki azokat az álló csillagok szféráján s a primum mobilén kívül elvetette. Szerinte a bolygók epiciklusokban (kígyó vonalakban) mozognak, melyeket az által képzelhetünk létrejöttéknek, hogy egy körben a föld körül forgó pontot veszünk fel alapul, mely körül ismét körben forog a bolygó. Ez volt az alexandriai csillagászat állása s az általa létrehozott világrendszer, mely csak azért neveztetik Ptolemaiosz-félének, mert Claudius Ptolemaiosz írta meg „Almagest" című művében. Voltak az ó-korban is tisztábban látó férfiak, kiknek nézete a világrendszerről a mienket megközelítette. Ezek közé tartozott a sokoldalú tudós Pitagorasz…A kereszténység eleinte károsan hatott e téren. Túlbuzgó papok és hittérítők istentelenségnek tekintették Ptolemaiosz rendszerét, mert az a biblia némely részével ellenkezik.

Az egyház később annyira ment, miszerint maga is elfogadta Ptolemaiosz rendszerét, sőt egyenesen istentelenségnek tartotta annak megtámadását. A szféráktól azonban nem váltak meg ekkor, mert Arisztotelész, ki majdnem oly tekintély volt a középkorban a természettudományokat illetőleg, mint a biblia a hit dolgában, azokat tanította. Másfél ezer év után ismét azon műveltségi fokra tért vissza az emberi nem, ahol előtte állott. Meglett az alap, melyen tovább lehetett fejlődni. A közép-kor utolján végre elkezdtek a fejedelmek és nagy urak a béke művei iránt is érdeklődni, s számos tudóst tartottak udvaraikban és kastélyaikban…Megérett az emberiség egy célszerűbb világrendszer elfogadására, melynek megalkotási dicsősége Kopernikuszt illeti. Felállította a nevéről nevezett világrendszert, melynek lényege abban állott, hogy a föld s a bolygók a nap körül forognak. Tycho de Brahe, ki három évvel született Kopernikusz halála után, ismét egy követ adott az új világrendszer épületéhez: ő volt az első, ki az égboltozatot tökéletesen elvetette. Végre Kepler és Galilei alkalmazták Tycho de Brahe vívmányát Kopernikusz rendszerére, s megadták az alapot a csillagászat továbbfejlesztésére.

 

 

Temetkezési népszokások. Varga János (1875. 40. 626; 41. 642; 42. 659.) …Végre aztán csak erőt vesz a halál az elcsigázott emberen; a lélegzetvétel már nem is sóhajtás, hanem hörgés s annak utolsója egy leírhatatlan hangú, mély, síró, fájdalmas húzás, ami után nem következik több. Ekkor az egyik öregasszony egy kendővel fölszorítja a halott állát, hogy a szája nyitva ne maradjon, s valami nagyobb rézpénzzel leszorítják a szemeit, hogy a nagy halálküzdelemben ki ne dagadjanak, vagy nyitva ne maradjanak. Ha a halottnak nyitva marad a szeme, akkor maga után vár még valakit. Ha pedig még egy meghal az atyafiságból, akkor a harmadiknak is csakhamar utánuk kell menni. Ezt a pénzt és kendőt valami koldusnak szokás adni; még többen a koporsóba teszik, mert a ki ilyen pénzt vesz a kézibe, az sárgaságot kap. Az állfölkötés után ki szokás nyitni az ajtót, ablakot, hogy a megholtnak lelke kiszabadulhasson. Sok vénasszony van a világon, aki nem is egy lelket látott így kóvályogni a szobában, míg végre nyilast talált kifelé. Ekkor aztán szabad a sírás; beszabadul az egész család, s szabad folyást engedhet könnyeinek, s hangot adhat jajainak. Immáron az öreget föl nem kelti keserves könnyhullatás, s vissza nem hívja csöndes álmaiból a leghangosabb jajszó.

*

Először is megfürösztik tetőtől talpig, megborotválják, s kicsinosítják a haját, bajuszát. A fürdő után felöltözik a halott, a vénasszonyok jóvoltából. Kikerül az ünneplő lajbi a fiókos almáriumból; mellé a kékbeli nadrág, meg az ezüstgombos kis lajbi. Sarkatlan, talpatlan, nesztelen járású, valóságos vászoncsizma, amilyenben járnak az egek lakói, hogy ne kopogjon a csizmasarkuk a halandók feje fölött. Csak a csizma árulja el, hogy a ki viseli, az a halál csendes vőlegénye.

A fényes tükröt betakarják lepedővel; az ablakredőnyt leeresztik, s a félhomályú ablakdeszkára égő gyertyát állítanak. Az a gyertya éjjel-nappal ég a halott lelke üdvösségéért. Mikor minden szépen ki van csinosítva, akkor jöhetnek a látogatók. Hébe-korba bejön a szomorú özvegy is. Akkor a többiek elcsöndesülnek, s csak az özvegyre néznek, aki előbb elrakosgat egyet-mást, aztán megáll a koporsó mellett. Megáll és nézi a csöndes gazdát, s amint nézi, a végtelen nagy csöndességben a keserűség úgy elszorítja a szívét, hogy zokogásba tör ki. Azután kezdődik a panaszos elsiratás. Az elsiratás aztán addig tart, míg a keserves jajgatást a hallgatók is megsokallják, és mind sírni kezdenek. Este jönnek a virrasztók. Rokonok, ismerősök, akik egész éjjel a halott mellett őrködnek. Az asszonyok a szobában a halott mellett; a férfiak a hátulsó házban, kancsó bor mellett. A pap és a kántor már ott vár az udvaron; a koporsót le kell szegezni; s az itt maradott özvegy és az árván hagyott gyermekek csöndes megadással követik a kihozott koporsót. A temetési szertartás, az egyforma mindenütt, de van egy lényeges ceremónia, amely el nem maradhat, és ez a búcsúztató. A temetést a nép a búcsúztató után Ítéli meg, s az olyan embert, akit családja a kántor által fűtől-fától elbúcsúztat, holta után évekig megemlegetik. A búcsúztatás a legköltségesebb része a temetésnek. Van olyan temetés, hogy a három papos asszisztencia bele kerül tíz forintba, a búcsúztató pedig ötven, száz forintba.

 Mikor a halottas házból kiindul a menet; akkor abban a szobában, ahol a halott feküdt, asztalt, székeket, padot, edényeket föl szokás forgatni, hogy a megholt lelke haza ne járjon. Emez okból szokás a koporsóra is tűidet dobni, mikor már azt leeresztették a gödörbe.

*

Az utolsó darab földdel, ami koppan a leeresztett koporsón, elhangzik az utolsó jajszó is. Az özvegynek, a gyermekeknek még szabad egy keveset a gödör körül zokogni; de már ha a „Szent Mihály lovát" nyélen fogva kiteszik az útból a halottvivő legények, s megritkul a gödör körül a nép: ezeknél is véget ér a siralom. Az asszony aztán, vagy az ember, már amelyik a párját kinn hagyja a temetőben, kifizeti a soha ki nem elégíthető ministráló gyerekeket;

Aztán jönnek a koldusok a temetőkapuban, akik ugyan a halottas házhoz is ellátogatnak egy kis ételmaradékra, hanem azért itt is, a pénzből is kiveszik a részüket. Mire a kísérők aztán visszatérnek, már a fölforgatott székek, asztalok szépen rendbe rakva, szakadásig megterhelve várják a vendégeket. A vége felé aztán meghangosodik a szomorú vigasság, s egyik-másik énekes asszony rágyújt a „kánai menyegző" nótájára.

 

János látja, hogy nem kínálják,

Őt a sor italból kihagyják,

Kapja kondért, haladásért

Csak iszik a menyasszonyért

Kánán menyegzőbe.

 

A temetésről a h14-34 fejezetben is olvashatunk. G.

 

 

A müezzin. Erődi Béla. (1875. 49. 775.) Mohamed próféta nem elég meghatónak, nem elég rábeszélőnek találta a harangok ércnyelvét, hogy az embereket vele imára hívja össze. Azért rendelte tehát, hogy emberi hang forduljon az emberi kebelhez. Célját elérte. Aki egyszer hallotta csendes estén a müezzin énekét, annak mindig ott cseng fülében a melodikus ének, mellyel a müezzin a minaret erkélyéről imára hívja össze az igaz hívőket. A dzsámik (nagyobb imaházak) és mecsetek keleti oldalán rendszerint egy vagy két karcsú minaret emelkedik fel a kupola fedelű imaház felett. Vannak imaházak négy minarettel is. A konstantinápolyi Ahmedi dzsáminak, a mekkai dzsámi mintájára hat minaretje van. Ezek nagyon karcsú, de magas tornyok, rendesen két-három erkéllyel. Az erkélyekre meredek csigalépcsők vezetnek föl a minaret belsejében. Ezek olyannyira szűkek, hogy egy személy is csak nagy nehezen tud rajtuk felkapaszkodni. A lépcsők körül, és az erkély fülkéiben is a mohamedánok által hagyományosan kegyelt galambok százával fészkelnek, s a templom vagyonából jár ki táplálékuk. A minaret meredek lépcsőin napjában ötször kapaszkodik fel a müezzin, vagyis imahirdető. A müezzin, az alsóbb rendű paposztályhoz tartozik, s az imahirdetésen kívül az egyház galambjait eteti, és holmi kisebb teendőket végez a mecsetben. Fő kellék nála, hogy teendőjét végezhesse, tiszta csengő hang, melynek ércessége a környékre elhathasson.

 

 

A müezzin

 

Az imaidők következők: 1. Hajnalhasadás és napfelkelte közt (szabah namazi.) 2. A nap delelésekor (öjle namazi). 3. Mikor a napóra mutatójának árnyéka kétszeres hosszúságú, és tart naplementig (ikindi namazi). 4. Naplementekor (akhsam namazi). 5. A láthatár teljes elsötétedésétől hajnalig (játszi namazi).

A müezzin az öt imaidőt, mindig ugyanazon erkélyről hirdeti ki, csak ünnepeken és pénteki napokon megy a legmagasabb erkélyre. Az egyes imaidők kihirdetésére ugyanazon éneket és szöveget használja, mely valóban megható és az ember keblét ájtatosságra hangolja. Az ének szövege következő: „Nagy az isten! (négyszer.) Hirdetem, hogy nincs más isten, csak egy (ismételve). Hirdetem, hogy Mohammed isten prófétája (ismételve). Jertek imára (ismételve). Jertek az üdv templomába (ismételve). Nincs más isten csak egy isten!" (Allah'u ekber. Eshed'u enne la illah'i il' Allah. Eshed'u enne Mohammed .reszul' ullah. Hajje al' esz-szalath. Hajje al' el-felah! Ve Allah'u ekber. La illah'i il' Allah!) Hajnalkor még e szavakat kapcsolja énekéhez: „Az ima üdvösebb az álomnál!"(ism.) (Esz-szalath'u khajr'un min' en-newn!)

A müezzin az éneket (ezan) először kelet felé fordulva kezdi, s úgy áll, hogy arcával az égre tekinthessen. Az „ezan” alatt mindkét fűlét egy-egy ujjával bedugja, hogy e szent foglalatosságában semmi meg ne zavarja. Mialatt a müezzin énekel, az igazhívők ez igéket mondják magukban: „Nincs erő, nincs hatalom csak istenben, az erősben és hatalmasban." Bevégezvén énekét figyelmeztetésül elmondja: „Mindenki készen van az imára.”

 

 

 

Mi célra épültek az egyiptomi gúlák? Sámi Lajos  (1875.  51. 815.)  (Az ókori Egyiptom területén épített piramisok közül az egyiptológia 36-ot királysírként ír le. wiki)

 

Jobard*, a belga iparmúzeum volt igazgatója, a „Science pour tous" (Mindenki tudománya) című francia folyóiratban írja: a régi egyiptomiak, kiket a leghíresebb utazók is korunk legműveltebb és a tudományokban legelőrehaladottabb népének tartanak, nem voltak s nem is lehettek olyan emberek, kik oly hatalmas és elképzelhetetlen költségbe és fáradságba került munkára merő hiúságból, s a közjólétre való minden tekintet nélkül vállalkoztak volna. E gúlák valószínűleg világító tornyok lehettek, a melyek útmutatókul szolgáltak a kiáradt Níluson cirkáló sok hajónak, és a sivatag úttalan téréin eltévedett utazóknak és karavánoknak.  Azokat 15 — 20 mérföldnyi távolságból könnyen észrevehették.

Kheopsz gúlájának, mindnyája közül a legrégibbnek, csúcsán, mely sík lapban végződött, óriási szuroktüzet tarthattak égve az őrök, kik e magas pontról idejekorán észrevehették s hírül adhatták a békés karavánok vagy ellenséges hódítók közeledését. Minthogy pedig egyetlen gúla nem volt elégséges a hajósok és karavánok tájékoztatására, nemsokára egy másodikat, harmadikat, szóval több kisebb gúlát is építettek, mint ahogy az ellenség ellen az előretolt erődöket szokták építeni. A gúlák tehát egy művelt nép egyik legsürgősebb szükségén voltak hivatva segíteni. Minden oly nép, mely nagyobb terjedelmű és teljesen úttalan síkságokon települt le, a milyenek például a Nílus és Eufrátesz völgyei is, csakhamar érezni kezdette a tornyok, gúlák s ezekhez hasonló magas épületek szükségét, a melyek a terjedelmes lapályon útmutatók gyanánt, s egyszersmind a csillagok és égi tünemények vizsgálására is szolgálhatnak. A Bábeltornyot hihetőleg ugyanaz a szükség hozta létre, mely a gúlákat. Jobard azt hiszi, hogy a templomok magas tornyai, a középkori lovagvárak és sziklára épített messzelátók (Belvedere) építésénél első sorban ugyanez a cél lebegett az építők szemei előtt. Nem valószínű, hogy valami nagyra becsülte volna Egyiptom művelt népe az oly uralkodókat, kik e roppant költséget és fáradságot igénylő óriási épületeket puszta hiúságból, talán síremlékekül emeltették volna

Ha Egyiptomnak mindig derült egére, s a gúlák rendkívül magas csúcsaira gondolunk, melyeken még akkor is ott derengett a lenyugvó nap visszfénye, mikor a Nílus paradicsomi völgye már két óra óta sötétségbe volt burkolva. Elképzelhetjük, hogy a piramisok a sivatag téréin bolygó utazók, s a kiáradt Nílus tükrén evező hajósok figyelmét semmi esetre sem kerülhették ki… Jobard* e szavakkal végzi fejtegetéseit: „Én tehát ismét abbeli meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a gúlák világító tornyok vagy fényjelzők, tehát oly vizsgáló helyek voltak, melyek az egyiptomiaknak megbecsülhetetlen szolgálatokat tettek. Valószínű, hogy hazájuk megmentését nem egyszer köszönhették a sivatagban fölállított eme hatalmas épületeknek.”

 

J*ean-Baptiste-Ambroise-Marcellin Jobard (17 May 1792 – 27 October 1861) was a Belgian lithographer, photographer and inventor of French origin. Founder of the first significant Belgian lithographic establishment, first photographer in Belgium on 16 September 1839, director of the Musée de l’Industrie de Bruxelles.

 

 

A karthauziak nagy zárdája Franciaországban. Kvassay Jenő (1876. 53. 846.) Grande-Chartreuse Grenoble és Chambéry városoktól nyugatra fekszik,  mészkő sziklák közepette. Jelenleg még csak egy kocsiút vezet hozzá, mely maga sem régi. Negyedszázad előtt csakis öszvéren és gyalog lehetett a zárdához jutni. Saint-Laurent-du-Pont városkán egy kis hegyi patak kígyózik végig, melyet futásában felfelé követve, gyönyörű vidékeken keresztül a mészkősziklák lábához érünk, hol a karthauziak egyszerű, de megkapó épülete terül el. A völgyek mind szűkebbek, a hegyek meredekebbek és magasabbak lesznek és egy zugban a zárda tűnik elénk hat hegyes tornyával, melyek mögött a meredek mészkő falak képeznek szürkés, komor redőt. A kapunál vendégszerető barát fogadja a fáradt turistát, s azonnal levezeti lakosztályába, vagy pedig az étkező terembe. A férfiak a zárdában teljes ellátásban részesülnek. A nők egy távolabbi külön épületben vannak elhelyezve. A  zárdába soha sem bocsátják őket, s csak a vidék megragadó szépségében gyönyörködhetnek.

A zárdát a XI. században szent Bruno alapította, többször újították, nevezetesen legutóbb 1676-ban. 977 méter magasan fekszik a tenger színe fölött. A zárdának nevezetességeit képezik: a „Salle du Chapitre". melyben szent Brúnótól kezdve az ötven első főnök arcképe egymás mellett látható; a könyvtár mintegy 20 ezer kötetnyi művével, melyből azonban a legértékesebbeket a nagy forradalom alkalmával Grenoble-ba vitték; a „halottak kápolná"-ja,melyet , XIII. Lajos építtetett, komor kinézésével, kopó-nyákkal díszített oltárával félelmes benyomást | tesz az emberre. Az épület belsejében levő közép j udvaron van a temető. Amint a világtól elvonulva, elfeledve éltek, épen úgy nyugszanak ismeretlenül, sem koszorút nem tesz, sem könnyet nem ejt senki egyszerű sírjukra. Még a szerető anyának sem szabad a felszentelés után fiát fölkeresnie!

A hosszú, sötét gótíves folyosókról egyes ajtók nyílnak a cellákba, hol a karthauziak életük legnagyobb részét töltik.

Hétköznapokon cellájukban külön étkeznek, az ajtón egy kis nyíláson adják be számukra az ételt. Ünnep- vagy vasárnap együtt étkeznek a refrektóriumban ekkor bort is isznak, mi kissé elevenebb hangulatba hozza a társaságot. Mindenik elé egy ónsótartó, és két ónkorsó van helyezve, a kisebbik víz, a nagyobbik bor számára. A terem oldalán egy emelvényen az evés alatt a  bibliából vagy, más szent könyvből olvasnak föl i részleteket. Étkeikből a hús ki van zárva, ki-véve a halat.

A páterek fehér daróc ruhában járnak, mely fölé fekete köpeny kámzsát húznak, mely fejüket csuklyaként födi; a fráterek egyszerű vörösbarna csuklyás szőr-darócot viselnek. A cella-ajtók számozva vannak, s mindegyiken egy kis táblácskán az a jelmondat látható, melyet az illető élet-föladatául maga elé tűzött. Kíváncsiságból végig futottam a mintegy 60-ra  menő mottókat, de csakis egyet találtam olyat, melyből a világmegvetés sugárzik ki, a többi egyszerű idézet a bibliából vagy valamely egyházi íróból.

A francia forradalom előtt kétszáznál többre ment a karthausi zárdák száma, melyek mindannyian e fő zárdának voltak alávetve, jelenleg azonban már csak4—5-öt hagytak meg oly pontokon, hová különben emberi lény állandó hajlékot aligha ütne. Magas hegyek közötti szűk völgyekben vagy sziklacsúcsokon találhatók, hol az utazókat vagy turistákat vendég-szeretően fogadják, mire más halandó, ki a világ bajaival annak gyönyöreit is élvezte, aligha adná fejet. A zárdának igen kiterjedt birtokai vannak, jobbára erdőből és hegyi legelőből állnak. A sajtkészítést nagyban űzik. Igen szépen jövedelmez az u. n. „chartreuse"  ital, melyet fenyőből készítenek.

*

Ma a karthauzi rend az egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő élet késő középkori eszményével a mai napig fenn tudott maradni. Más szemlélődő rendek, mint a bencések és a ciszterciek nyitottabbak lettek a világ felé, és a feladatukat mindenekelőtt az oktatásban és a lelkipásztorkodásban határozták meg. Többek között Szlovákiában és Szlovéniában található kolostor. Hazánkban nincs. wiki

 

 

ADRIAI KÉPEK: Zárda és Szt. Balázs. Herman Ottó. (1877. 23. 362.) Templom, zárda van elég, sőt sok, s az építkezés lépten-nyomon a velencei stílust tünteti elő. Az Adria köztársaságai egy faj jellegét viselik magukon: gazdagok voltak mindenben, még zsarnokokban is, pompásan építkeztek, azután romba dőltek a kaszt-betegség miatt. A népség kiveszőfélben, emlékeivel együtt eltűnik a nagy épületekben. Még a zárdák is így vannak: 10—12 páter egy százaknak épült rengeteg házban. E zárdák kívülről semmi feltűnőt sem mutatnak, mindössze az olasz casa stílus — egy neme a mi kaszárnya-stílusunknak — nagy arányokra eresztve. Belülről ami anyagból és építőművészetből szépség s bujaság telik, az pazarolva van a folyosók oszlopkeretén. Az udvar mindig szabályos, gondosan kirakott négyszög, s egy része kertté van alakítva. Az egészet egy kényelmes, széles terasz futja körül, kellemes emésztő helye azoknak, a kik lemondtak a világról s egymagukra eszik a rezignáció hizlaló falatjait. E zárdák olyanok, mint lakóik, s megfordítva: kívülről egyszerűk, néha épen kopottak, belülről ellátva mind azzal, ami élvezetet nyújt.

 

 

 

ADRIAI KÉPEK: RAGUZAI DOMINIKÁNUS ZÁRDA.

 

A franciskánus és dominikánus rendek az uralkodók, ők őrzik a szívekben a hitet és Szent Balázs kincseit. Ez azután szent! Ahány darabra porlottak csontjai, annyiszor van ismételve minden tag — tiszta ezüstből, sőt aranyból. Karjai 16 részre törtek, s minden csontrész befoglaltatott ugyanennyi ezüst karba. Természetes nagyságú ezüst karba! Balázs napján azután körüljár a nagy processzió; begyül messze vidék papja, híve, s hordozzák a szent relikviákat, csókoltatják a sorba állított hívekkel. Tizenhat kar, vagy nyolc fej, számtalan láb, ezer borda, tudja az ég hány szív: mind egy szentnek a teste! A menet derekán egy arany ládát visznek a szálas klerikusok, melynek fenekét szent Balázs hasa-bőre képezi. A hívek e láda alatt folytonosan átbujkálnak s az ihlettség forró csókjait nyomogatják a szent has-bőrre.

 

 

 

A konklave és szabályai (1878. 10. 158.)…A bíbornok cellája szőnyeg falakkal öt részre van osztva, hálószobára, nappalira, egy kis benyílóra, konyhára és előszobára. A hálószoba a lehető legegyszerűbb: van benne egy agy, egy dolgozó asztal, egy imazsámoly, egy kis pamlag, egy karszék, s néhány szék. A padló gyékénnyel van borítva.

A konkláve számára fenntartott részből kifelé vezető ajtókat gondosan befalazzák. Egyik képünk épen e munka közben tünteti fel a vatikáni munkásokat. Amíg e befalazás munkája folyik, s a kőművesek az elrekesztő falon dolgoznak, — az alatt az udvarokban és szobákban az ácsok, asztalosok, kárpitosok stb. és egyéb mesteremberek egész serege nyüzsög, serényen végezve feladatát. Maga a konkláve (cum clave = zárva) is innen vette nevezetét. Eleinte ugyanis nem zárt helyen történt a pápaválasztás.

Jelenleg a pápaválasztás következőleg történik: A pápa halála után következő napon a bíbornokok összejönnek generális kongregációba, hol felolvastatván a pápa-választásra vonatkozó pápai rendeletek. Maguk közül a konklave rendjének fenntartására felügyelőket rendelnek ki, akik a pápa temetéséről gondoskodnak. Második nap a pápa alatt szolgálatban volt hivatalnokokat megerősítik. Harmadik nap gyóntatót választanak a konklave számára, s a pápa holt testét eltemetik. E nappal kezdődnek a novemdiales exequiae, a kilencnapi gyászünnepélyek. A negyedik és ötödik nap a bíbornokok orvosokat, műtőt, gyógyszerészt, borbélyokat neveznek ki, a konklave számára. Negyedik, illetőleg hatodik napon a konklave celláit, — melyek egymástól függönyök által vannak elválasztva —sorshúzás útján felosztják. Ugyanezen nap a választásban részt nem vevő szertartás-mesterek beléphetési engedélyüket (breve) bemutatják. Hatodik, illetőleg nyolcadik nap két bíbornokot választanak a konkláve résztvevői minőségének megvizsgálása- és helybenhagyására. Kilencedik nap ünnepélyes Veni Sancte után a konklaveba az összes személyzettel együtt bevonulnak, ott a Szentlélekhez intézett ismételt imák után újra meghallgatják a pápaválasztásra vonatkozó rendeleteket, azok megtartására esküt tesznek.

 

 

 

A KONKLAVÉBÓL. AZ AJTÓK ÉS ABLAKOK BEFALAZÁSA

 

 

A pápa halála után tizenegyedik napon tehát a bíbornokok bevonulnak a konklaveba. A Rómában jelenlevő bíbornokok közül senki sem vonhatja ki magát a megjelenés kötelessége alól, kivéve, ha beteg. A konklave bezárása után érkezők bebocsátást nyernek; de kimenni belőle többé senkinek sem szabad, kivéve nagy betegség esetében, mit az orvosnak eskü alatt kell bizonyítania. Hogy valamely bíbornok választóképességgel bírjon, szükséges, hogy legalább a szerpap legyen. Ha nem, külön pápai engedéllyel kell igazolnia, e képességet. A megválasztatást illetőleg minden emberi jogon alapuló akadály elesik; csakis ha simoniát* követett el valaki, és eretnekséget, akkor nem választható meg. Megválasztani lehet azt is, aki nem tagja a szent kollégiumnak.  VI. Orbán óta mindig a bíbornoki testületből történik a választás. Ha a választásnak eredménye lett, a megválasztott nyilatkozik: elfogadja-e a választást vagy nem. Ha elfogadja a 10-ik században keletkezett s azóta, bár nem minden kivétel nélkül, megtartott szokás szerint új nevet vesz fel. Miután hódolatukat megtették az új pápa előtt, a várakozó népnek kihirdetik az eredményt, s ezzel a konkláve véget ér.

 

*Simon-bűn, lelki javakkal, egyházi tisztségekkel való üzletelés.

 

 

 

A Mevlevi vagy táncoló dervisek. E. B. (1878. 46. 730.) A mohamedán szerzetes-rendek között első helyen áll a Mevlevi dervis-rend, melynek tagjait táncoló derviseknek is nevezik, minthogy vallásos ájtatosságukat tánccal végezik. Ezt a szerzetet Molla Dselaleddin Eumi alapította a XlII. század közepén. Táncuk misztikus jelentésű, s bizonyos bölcseleti rendszer jelképes kifejezése, a szerzet tagjai a tudományban, költészetben és művészetekben mindig jelentékeny helyet foglaltak el. A mohamedán országokban mindenütt el van terjedve; Törökországban majd minden nagyobb városban van tekkéjük (klastromuk). Konstantinápolyban van öt rendházuk.

A zene hangjai és a lelkes ének, melynek perzsa szövege a legmagasztosabb lengésű himnuszokból áll, valódi áhítatra ragadja azt a nézőt. A titok-szerű tánc értelmébe be van avatva és az ének szövegét is érti. Az értelmetlen, laikus tömeg ajkán nem ritkán gúnyos mosolyt látunk. A táncot háromszor ismétlik, kisebb szünetet tartva. Ennek végeztével a dervisek arcra borulnak, mialatt a szemazan betakarja őket köpenyükkel. A tánc után a táncvezető a csarnok közepén imát mond az uralkodó szultánért; a dervisek kölcsönösen kezet csókolnak egymásnak és a seikh áldása után elhagyják a termet. A táncnak jelképes értelme szerint az embernek is egy központ, az isten bölcsessége körül kell szüntelenül forognia. A Mevlevi dervisek rendje nagy tekintélyben áll a mohamedán világban. Nagy javai vannak; abból jótékony célokra adakoznak. Tagjai legnagyobbrészt kenyérkeresetre vannak utalva. Mesterségeket és kereskedést folytatnak, mi által a zárdai henye élet náluk nem kaphat lábra.

 

 

Belem-tornya. (1879. 4. 52.) Belem tornya, Portugália legrégibb s legszebb műemléke, összeomlott. A szerencsétlenség a híres torony helyreállításának munkálatával függött össze. Csak az új építkezés roskadt le, (mint általában az új épületek nem oly szilárdak többé, mint a hogy atyáink építettek), de az omlás magával ragadta a régi épület egy részét is.

Belem 6000 lakosságú város a Tájo jobb partján, Lisabon-tól nyugatra. A várost Szerencsés Emánuel király alapította. Maga Belem tornya a Jeromos szerzetesek régi zárdájának egy részét képezte. II. Jao király uralkodása alatt emeltetett fel. Masszív kockákból áll több emeletben építve, 35 méter magasságra. Stílusa késő gót, telve apró, szeszélyesen alkotott tornyokkal s csinos ablakokkal. Balkonja különösen csinos és érdekes. A második emelet felett levő ékítményeken még a máltai lovagok keresztje látható.

 

 

 

BELEM TORNYA, LISSABON MELLETT. ÖSSZEOMLÁSA ELŐTT

 

A jeromos szerzetesek zárdáját, mely a torony előtt fekszik s részben képünkön is látható, a rege szerint Vasco de Gama alapította. Midőn ugyanis e híres férfiú elutazott, hogy az Indiába vezető utat megtalálja, don Henrik, I. Iao király fia, a szűz anyának e helyen Vasco útjának sikeréért egy kis kápolnát építtetett oly ígérettel, hogy szerencsés visszatérése esetében nagy zárdát fog e helyen állítani. Csakugyan meg is kezdték az építést nemsokára. A zárda jelenleg áll, építése a legkülönbözőbb időkre mutat, a gót, mór s renaissance kor építési modorának nyomai vegyest fordulnak elő benne. Különösen szép a kapuja s homlokzata számos ékítményével, s szobraival. A templomban a királyi család legtöbb tagjának, és a királyok legnagyobb részének sírjai láthatók.

*

A Belém-torony kecses arányú 16. századi erőd, dúsan faragott erkélyekkel, tornyocskákkal a templomosok keresztjei hordozó címer-pajzsokkal, a portugál főváros, Lisszabon egyik elővárosában, Belémben. 1983-ban a Világörökség részévé nyilvánították. wiki

 

 

Képek Spanyolországból. Szent-Mihály tornya Zaragozában (1879. 50. 803.) Azt hiszik, hogy e templomot I. Alfonzo, a hadakozó alapította. Zaragoza ekkor még a móroké volt. Don Alfonzo ostromolta a várost. A navarraiakat rábírta, hogy vakmerő rohammal lepjék meg az ostromlottakat. A roham sikerült. Az ostromlók 1118. decemberben elfoglalták a várost. A kegyeletes hagyomány szerint don Alfonzo Szent-Mihály segélyéért könyörögve, vállalkozott a hadi tényre.

 

 

 

Képek Spanyolországból. Szent-Mihály tornya Zaragozában

 

Ezért rendelte el a hadakozó király, hogy a rajzban látható templom fölépíttessék. Az arkangyal tiszteletére föl is épült a Sz. Mihályról nevezett téren. Egy hajóból, s három kápolnából áll. Tizenhat oltára van. A főoltár nevezetes szoboralakjairól, és ama domborműről, mely Krisztus szenvedéseit ábrázolja. A szentélyben ép oly kicsiny, mint a gazdagon díszített kápolna. Ennek ajtaja felett áll Sz.-Mihály szobra, melyet Usca Jeromos mesteri keze

alkotott.

 

 

Színház

 

 

A pesti népszínház. (1872. 19. 235.)  A nagy bizottság, melynek egy múlt ősszel tartott népgyűlés által föladatává tétetett, hogy a Pesten építendő népszínház megalapítását előkészítse, munkájában azon stádiumig ért, melyen túl ereje megszűnt. Csalódott azon föltevésében, hogy egy ily népszínház fölállításának égető szükségéről mindazok meg vannak győződve s létesítéséhez erejükhöz képest járulni is készek, kik a magyar faj, a nemzeti művészet és műveltség érdekeit szívükön viselik. A nagy bizottság kidolgozta a létesítés tervét, megállapította az építési költségek beszerzésének módozatait, elkészítette a leendő színház alapszabályait, melyeket a belügyminisztérium szentesített. Hátra van, hogy fölhívását a közönség elé bocsássa, mi mai napság megtörtént. S most már azon buzgalomtól s azon áldozatkészségtől függ, mikor legyen Magyarország fővárosának a több idegen mellett még egy magyar színháza, amely buzgalommal az eszmét felkarolni, amely áldozatkészséggel létesítéséhez járulni fog az egész haza közönsége.

A költséget a bizottság alapítás, segélyezés, adakozás, továbbá sorsjáték és ezen célra rendezendő műkedvelő s műelőadások által reméli beszerezhetni. E szerint mindenkinek van mód nyújtva arra, hogy hozzájáruljon a költségekhez, mely érdeklődésünket van hivatva manifesztálni legsajátabb nemzeti ügyünk egyik ága körül. Egy alapítvány 200 frt-ra szól, a segélyezés 200 frt-tól le 10-ig; azon alul adakozás címen fogadtatik bármely összeg a szent célra, mert a legszegényebb ember előtt sincs elzárva a nemes adakozás útja.

Szerkesztőségünk mindenkinek szolgál gyűjtő ívvel, melyen a fölhívás és az alapszabályok is egész terjedelemben foglaltatnak. Tisztelettel fölszólítjuk a kaszinók, az olvasó körök s egyéb egyesületek elnökségét s tagjait, magán hivatali karokat, az elöljáróságokat városokban és községekben, a lelkészeket, vidéki laptársainkat, a magyar lakosságot, karolják föl fővárosuk magyarosodásának ügyét azon nemes lelkesedéssel, mely a magyar fajnak oly szép jellemző tulajdonsága.

Pest városának képviselő testülete hálára kötelező áldozattal indult elől, egy oly telket ajánlván föl ingyen a leendő Pest legdíszesebb helyén, a sugárúton e célra, melynek értéke meghaladja a 200 000 frt-ot. Mi, többi Magyarország vagyunk hivatva a többi 500 000 frt-ot összerakni. Ki van jelölve az ügy létesítésének útja, a munkának van gazdája. Az alapszabályok értelmében Lipthay Béla* báró áll az ügy élén, ő képviseli a hatóságot a harmadik személyek irányában.

*

BÁRÓ LIPTHAY BÉLA. (1827—1899.) a magyar iparművészeti társulat egyik jelese, alapító tagja. Google

 

 

A pesti népszínház. Törs Kálmán. (1874. 23. 358.)…A népies drámafajok ápolása is az egyetlen Nemzeti Színházra maradt, melynek egyik legnagyobb organikus hibája épen az, hogy nagyon sokféle műfajokat kénytelen művelni. Így nem összpontosíthatja egész erejét tulajdonképi föladatára.

A népszínház terveit Fellner Ferdinánd bécsi építész készítette. A főhomlokzaton oszlopos erkély lesz, mely alá a kocsi föl járat fog vezetni. A színház külseje csinos s kellemes benyomást fog tenni a szemlélőre. Négy kijárata pedig lehetővé teszi, hogy amire ily épületeknél szintén számítani szokás, a tűz könnyen elfojtható legyen, biztossá tegye a közönséget az elmenekülhetésről. Ami a színház terjedelmét illeti, az 2672 személy befogadására lesz építve; e helyek legnagyobb része ülőhely. A három emeleten és a földszinten páholy lesz összesen 52, erkély-támlány 479, erkélyzártszék 221, szék 146, földszinti támlásszék 386, földszinti zártszék 130, állóhely 1086. A színpad széle sége7 öl, mélysége a hátsó színpaddal együtt 12 öl lesz. Jobbra és balra egy-egy társalgó szoba, a többi mind öltöző szoba. A nézőtér, melyet a mennyezetről lefüggő gázcsillár világit meg, igen nagy és köridomú.

 

 

 

PESTI NÉPSZÍNHÁZ. (Fellner F. tervrajza után)

 

Az épület földalatti helyiségeiben lesz a pince, mely leginkább a légfűtés készülékeinek befogadására lesz hivatva. Itt lesznek a fa és kőszén rakhelyek is, a színpadi villámlások villany-indító ütegei, a tűzi játékokhoz szükséges tűzi szerek, a gázvezeték ellenőrző szobái s a lakatos-,asztalos-, és bádogos műhelyek. A földszinten a nézőtér és színpad szintje alatt lesznek a kapus és színházi őrök lakásai, a bemenet a zenekarba, szoba a hangszerek eltartására, bútorraktár, s a statiszták helyisége. A színpad alatt lesznek a süllyesztő készülékek. Az öltöző szobák egy szinten vannak a színpaddal, egyik oldalon a nők, másikon a férfiak számára szolgáló szobák, nem különben egy-egy terem a férfiak és nők számára s az orvos szobája. Az első emeleten vannak a férfi- és női ruhatárak, raktár bútorok számává, két terem a férfi és női karnak, egy terem a négyesek gyakorlására.

A színház építési munkálatai már megkezdődtek, az alapfalak készek s a munka serényen folyik. Az alapkő ünnepélyes letételére ő felségét, a királyasszonyt akarják fölkérni. Az ügyet ily elismerésre méltó buzgalommal vezető bizottság elnöke b. Lipthay Béla, ki nagy erélyt fejt ki e megbízatásában, s eddigi működése is kétségtelenné teszi, hogy a pszínház leginkább az ő fáradozásának köszönheti létesülését.

 

*

1875. október 15-én nyitotta meg kapuit a budapesti Népszínház, 1908 és 1964 között a Nemzeti Színház épülete. 1963-ban döntött a kormányzat, mivel az épülő metró - állítólag - statikailag meggyöngítette a színház épületét.

 

 

A főváros színügyi viszonyai (1873.  28. 334.) Néhány hét múlva leteszik az operaház és népszínház alapköveit, s jelenleg is, mikor a Nemzeti Színház a nyári szünidőket piheni, Budapest területén, négy színpadon is hangzik a magyar szó. A Nemzeti Színházban nemsokára bekövetkezik a várva várt reform, hogy t.i. a drámát külön választják az operától, anyagilag pedig minden eshetőségre gondoskodva lesz róla.

A vidéki olvasó, ki igen sokat hallott a főváros magyartalanságáról, bizonyos megnyugvással legelteti most szemeit a napilapok azon részén, hol a színlapokat közlik. Magyar előadás az István téren, a városligetben, a Krisztina-városban, sőt Kőbányán is!

Budapesten a színüggyel szemközt sajátságos a közönség álláspontja. A főváros magyar eleme az arisztokrácia és az értelmiség tömegét foglalja magában. A lakosság nagy szaporodásához a jelentékenyebb kontingenst a hivatalok betöltéséhez, a szellemi és íróasztal melletti munkához szükséges erők szolgáltatták, melyek mind az intelligencia osztályához tartoznak. Ezek igényei fokozottak, és színházi nézeteiket a Nemzeti Színházban szerzik, hol bár az előadások nem is állnak a tökély magas fokán, de mégis az egyöntetűség és komoly törekvés színvonalán alul sem maradnak A közönség egy másik része: a polgári és kereskedői osztály általában német. Be lehet vonni a színházba, mert szeret mulatni. De mikor ugyanazon darabokat látja, melyeket a német színházban adnak elő, rendesen rosszul, de olykor jó bécsi vendégekkel, akkor aztán ő is előveszi igényeit. A harmadik osztály a dolgos népből való. Pestnek ezek a sajátságos színházi látogatói, akik a magyar darabok és népszínművek előadásánál ostrommal foglalják el a Nemzeti Színház karzatát, a vasárnaponként a színkörök legfelsőbb régióit is megtölti.

 

 

 

A Nemzeti Színházban (1878. 22. 351) Belot-tól adtak egy francia drámát, mely a benne könnyen fölismerhető lélektani valószínűtlenségek, s inkább a regény-, mint a drámaíró tollára valló földolgozás mellett is a leghatásosabb színi termékek egyike. Célja illusztrálni a francia büntető törvény 47. cikkének (ez a darab címe is) ama határozatát, mely szerint az egyszer gályára ítélt s büntetését kiállott rab élte fogytáig rendőri felügyelet alatt marad, s a hatóság jelöli meg tartózkodása helyét. A négy felvonásból és egy előjátékból álló dráma élénk világításba helyezi az állami intézkedés embertelen voltát. Az elítélt kiállja büntetését, de aztán nevet cserélve nem a kijelölt helyen, hanem Parisban települ meg. Ott megnősül, s boldog életet élhetne, ha egykori kedvese föl nem ismerné, őt nem üldözné, s boldogságát meg nem zavarná. E helyzettől csak a nő megőrülése szabadítja ki. A mű nagyon igénybe veszi az idegeket. Kitűnő játékra nyit alkalmat kivált Prielle Kornélia asszonynak, ki a harmadik felvonásban oly elragadó művészettel játszik, hogy alakításával szinte megbűvöl. Az előjátékbeli esküdtszéki tárgyalás meglepően élethű és az egész rendezés megérdemli az őszinte elismerést.

Az operában Gassi Ferencz hazánkfia bevégezte vendégszereplését, harmadszor szerdán lépvén föl Lammermoori Luciában mint Edgár, számos tapsot s egy szép koszorút is nyervén.

 

 

A Nemzeti Színház (1878. 33. 527.) e hó 10-én nyílott meg Wagner Richard Tannhäuser c. művével. A színház belső berendezése a szünidő alatt némi változáson ment keresztül. A zártszékek meglazult rugói s egyéb fogyatkozások kijavíttattak; a zenekar tere kitágíttatott, s a támlásszékek két sora eggyel szaporodott. A zártszékek köze sokkal szélesebb most s a közönségnek nem lesz szükség oly igen szorongani kimenetkor, mint eddig. A szellőztető készülék is jobb. Az előadás méltó volt rá, hogy megnyitó legyen. Úgy az egyes szereplőkön, mint az együtteseken meglátszott az üdítő pihenés. Érdekes volt egy új bariton, Basch Vilmos föllépése Wolfram szerepében. Csinos színpadi alak, meglehetős erős és kellemes hang, még ki nem fejlett, de már is Ízlésre mutató játék tették az uj vendéget ajánlatossá, ki azóta már az „Afrikai nő" Neluskojában is föllépett. Szigligeti „II. Rákóczy Ferencz fogsága" című színműve volt az első drámai előadás, melynek hatásos jelenetein, néhány igen sikerült alakjain kitűnően mulatott a közönség, lelkesen megtapsolván a darabban előforduló hazafias mondásokat. — A legközelebb előadásra kerülő új darabok lesznek Dumas Sándor „Demimonde"-ja, a „Legyőzött Róma" című hatásos dráma, „Forchamboultiek családja" Sardoutól s Csiky Gergelynek négyszáz arannyal jutalmazott pályavígjátéka: „Az ellenállhatatlan".

 

 

Székesfehérvári színház (1879. 19. 305.) A csinos állandó színház csak néhány év előtt épült föl s 1874. aug. 22-én nyílt meg ünnepélyesen. Szkalniczky terve szerint épült, s belekerült közel kétszázezer forintba. A tetszetős külsejű színház minden oldalról szabadon áll s két oldal- és egy főbejárata van. A nézőtér, melyen egymás fölötti három sorban 33 páholy, 140 ülőhellyel 8 sor

zártszék s karzata 500 személyre van, — 1200 nézőt képes befogadni. A színház légszesszel van világítva. Maga a színpad elég nagy és tágas

több tért igénylő látványosságok előadására is. Az épületen még tetemes teher fekszik, mely azonban folyvást apad, mivel a színház bérbe adott külső helyiségei is jövedelmeznek. A színház szögleténél a Sárvíz egyik ága folyt. Azt beboltozták, s a színház falának egy része azon nyugszik. Közel esik hozzá a „Magyar királyhoz" címzett nagy vendéglő, alatta sörcsarnok van, mellette pedig a Hübner-féle kávéház. Alig néhány lépésnyire terül a díszes új sétány, melyet a kiállítási alkalomra nagyban bővítenék és csinosítanak.

 

 

A temesvári Ferencz-József színház (1875. 41. 646.) …A siker teljes öntudatában gyönyörködhetik Temesvár városa egész polgársága az új intézetében, melynél csak az a kár, hogy most még nem a magyar múzsának szolgál szentélyül. Az épület egy egész világ kicsinyben. Van benne színház, vigadó, szálloda, kávé- és fürdőház, hangversenyterem, közönséges ivó. Homlokzata a péterváradi kapuval áll szemközt. Közvetlen közelében van a Hunyadi-ház, a hajdani Hunyadi várkastély helyén épült tüzérségi laktanya és szertár. A másik oldalán szép kert és az irgalmasok temploma. A vasúttal Temesvárra érkezőknek már távolról szemükbe ötlik a szép, renaissance stílusban, Fellner bécsi építész tervei nyomán készült épület. A temesvári belső várművek lerombolása után, egy kis kerttel fog körülvétetni és szabályos térre nyílni.

 

 

 

A TEMESVÁRI ÚJ SZÍNHÁZ.

 

Három sorban díszes páholyok veszik körül a nézőtért. Külső falai fehérek és aranyozottak, belső felük pedig veres színű kárpittal van ellátva és aranyozott gyöngy lécecskékkel díszítve. A vendégpáholy damaszt-szövettel van kirakva és veres selyemfüggönyökkel ellátva. Az első emeleti páholyokból félkör alakban erkély nyúlik ki. A páholysorok és az erkély párkányzata dúsan vannak megaranyozva. Á színpad melletti proszcénium-páholyok kissé magasabbak.

A temesvári Ferencz-József színház nevét 1872-ben kapta, a midőn Ő Felsége az árvíz által sújtott Dél-Magyarországot és a magyar határőrvidéket beutazta.

A színház egyik leghathatósabb tényezőjévé válhatnék a magyar nyelv és nemzeti eszme terjesztésének hazánk délkeleti részében, ha a magyar színművészetnek válnék állandó szentélyévé. Ezt kívánni, s erre törekedni kell a dél-magyarországiaknak.

 

 

Állandó színház Szombathelytt (1879. 15. 238.) Egy Vasmegye székhelyén felállítandó magyar színház eszméje még azon időkben fogamzott meg a megye lelkes fiaiban, midőn az alkotmány helyreállítva nem levén, veszélyezett nemzetiségünk ügyének biztosítása minden magyar ember lelkesedésének főtárgyát képezte. 1865-ben Horváth Boldizsár, még, mint szombathelyi ügyvéd, karolta fel az eszmét legelőször — s ragyogó ékesszólásával hívta fel a közönséget az ügy támogatására. Mint a megalakult színházi választmány elnöke, lelkes és buzdító felhívást intézett a közönséghez. Ismerem a közönséget. Reményeink máris a legszebb jövőt rajzolják elénk, melyben az összes megyei lakosság büszke öntudattal mutathat a csarnokra, mely az ő áldozatfilléreiből emelkedett, hogy tanúságot tegyen a késő ivadéknak is a most élő nemzedék lelkesedéséről a művészet iránt.

A választmányi elnök felhívása lelkesedést keltett az ügy iránt; nagyok és kicsinyek meghozták áldozataikat a nemzetiség és közművelődés oltárára. Az adakozások bejegyzésére készített színházi aranykönyvben első helyen áll boldogult berezeg Batthyány Fülöp neve, kinek 1000 forintos adományát gróf Festetich György 800 frt-os adakozása követte. Szombathely városa lelkes polgárai a színház számára telket ajándékoztak, s az adakozások gyűjtésére külön bizottság alakíttatott. Közbejött 1867, midőn az ország alkotmányát visszanyerte, s ettől kezdve a felkarolt nemes eszme, a magyar színház ügye, sajnos pangásnak indult

 

 

 

SZOMBATHELYI SZÍNHÁZ.

 

 

Az 1877-ik év új életre keltette ez eszmét. Ekkor élénk mozgalom, tervszerű s erélyes tevékenység indult meg a rég óhajtott magyar színház felállítása érdekében. Vasmegye hazafias közönsége és Szombathely város lelkes polgárai, kik a nemzeti művelődés ügyét szívükön viselik, s e célból hazánk nyugati részében, a magyarság végpontján, egy magyar színház fölállítását hazafias célnak tekintik. Egyesült erővel igyekeztek a kitűzött cél elérésére. Felkarolván az ügyet, új választmány alakíttatott. Az építési tőke beszerzésére 1500 darab 10 ft-os részvényt, s aláírási íveket bocsátott ki. Vas megye közönségétől 15,000 frt, Szombathely városától 1500 frt segélyt kaptak. A mai napig 32,000 frt építési tőke gyűlt egybe, melyből a magyar színház épülete Hauszmann Alajos budapesti műegyetemi tanár és jeles építész terve szerint már díszíti Szombathely városának legszebb terét a Széchenyi-tért. Ha a még hiányzó 10,000 frt ez év folytán beszerezhető lesz, Vas-megye közönsége a Szombathelyen régóta tervezett magyar színház megnyitását még ez év folytán meg fogja ünnepelni.

 

 

 

A népszínháznak (1878. 18. 287.) az egész tavasszal folyvást nagy közönsége volt. Soldosné minden fellépte kész telt ház, s éhez járult a „Kornevilli harangok" nagy vonzereje, úgy hogy 20—25 előadása alatt sem csökkent közönsége, s mikor hétfőn egyelőre utolszor adták elő, a nézőtér ismét szűk volt. Most a „Kolumbusz Kristóf utazása" című látványosság kerül elő esténként. Ez, és a „Kornevilli harangok" lesznek a nyár fődarabjai. Múlt szombaton az „Eötvös beteg-segélyző egylet" javára Soldosné és Tamásy közreműködésével a „Tündérlak Magyarországon" került színre nagy közönség előtt; de keddre már nem jutott ily nagy közönség a népszínházi alap javára rendezett előadásnak. Ezúttal egy Seribe után magyarított régi színművet frissítettek föl („Egy nő ki az ablakon kiugrik") Soldosné kedvéért, ki Törő Bálintné ifjúasszony szerepében ismét hódított. Hajdan Hegedüsné egyik bájos alkotása volt a tűzről pattant menyecske, s a „Kis szekeres nagy szekeres" és „Ugyan kedves komám-asszony" kezdetű népdalokat nem győzte ismételni. Soldosné is ily köztetszéssel játszott és énekelt, de maga a darab csak középszerűen hatott. Ezzel együtt Costé-nak „Szenes legény, szenes lány" című operettjét adták, melyben Soldosné korábbi szerepét Szigligetiné elevenen játszotta. „Kolumbus utazásából" csütörtökön este tartották a főpróbát.

 

 

Színészek

 

 

Benza Ida (1872. 43. 525. címlap) néhai buffónk, Benza Károly leánya, született Pesten, 1848-ban. Bár hazánk téréin dúló harc üvöltött akkor, az ő bölcsőjét a múzsák állták körül. A dal és a humor múzsái, képviselve atyja személyében, ki már kisded korában észrevéve leányában a művészet égi szikráját, lelkiismeretes gonddal élesztette, és ápolta azt, s az első énekoktatásban is maga részesítette leányát. 1863-ben a család Bécsbe költözvén, Benza Ida az akkori legjelesebb bécsi énektanároknál,  Proch, Salvi, Bochholz-Falconi asszonynál, a császári opera-iskolában folytatta tanulmányait.

 

 

Benza Ida

 

Nagy szerepköre, a líraitól a drámaiakig, ritka gazdagságban tündöklik. Nevezetesebb szerepei: Alice (Ördög Róbert-ben), Valentiné (A hugenották - ban), Selika (Az afrikai nö-ben), Recha (A zsidónő-ben), Leonóra (Trubadur-ban), Violetta (A tévedt nő-ben), Eboli hercegnő (Don Carlos-ban), Margit (Faust-ban), Iphigenia (Aulis-ban). Új szerepei lesznek Fidelio és Szilágyi Erzsébet (Hunyadi László-ban).

Közönségünk e szerint eddig nem élvezett szépségű operai idénynek néz eléje, operánk Benzával és Paulinéval élén, bátran kiállja a versenyt a külföld nagy operáival.

*

(Pest-Buda, 1846.–Bp., 1880. márc. 10.): énekesnő (drámai szoprán). Apjánál, Benza Károlynál kezdte, majd Bécsben folytatta énektanulmányait, ahol 1865-ben debütált. A milánói Scalában aratott sikere után Európában turnézott. 1872 elején Moszkvában és Szentpétervárott lépett fel.

 

Magyar Színházművészeti Lexikon

 

 

 

 

DONADIO BIANKA (1876. 53. 837. címlap)…Művészete, ha nem tartozik is a világhódító tünemények közé, oly nevet biztosit számára, mely mindenkor kedves marad előttünk. Budapestnek kétszeres oka van a vendég művészetét rokonszenvvel kísérni. Nemcsak a ritka műélvezetért, hanem azért is, mert az ifjú művésznő Budapestről nyerte művészi útlevelét. Az ismeretlen Donadiora csak budapesti működése után kezdett figyelmessé lenni a külföld. A budapesti közönség tetszése volt ajánló levele Európa előtt, s itteni első nagysikerű vendégszereplése után kapta meg a fényes ajánlatokat és szerződött be Merellinek, világot beutazó híres operatársaságába, melynek jelenleg is tagja. Műsora nem terjedelmes, mindössze 12 —15 szerepből áll, osztozik ebben más hírneves énekesnőkkel, kik kis számú szerepekből álló műsorral indulnak hódító körútra. Legjobb szerepeiből megemlítjük Rosinát a „Sevillai borbély"-ban, „Lammermori Luciá"-t, Aminá-t az „Alvajáró"-ban, Opheliá-t ,,Hamlet"-ben és Mignon-t, melyben a címszerepet alakítja.

Parisba érkezvén, Pendefer asszonynál nyerte magasabb kiképzését. Meghallván őt Halanzier, a párisi nagy opera igazgatója, rögtön| szerződési ajánlatot tett neki. A jeles énektehetségek fölfedezésében oly szerencsés impressario Strakosch* is ráakadt, ki azonnal fölismerte benne a drága aranybányát.

 

 

 

DONADIO BIANKA

 

Bianka, ki a Dieudonné („Istenadta") nevet olaszra fordította, mint Donadio 1873. december 18-kán lépett először a világot jelentő deszkákra a párisi olasz  operában. Első föllépte rendkívül sikerült ; s a párisi kritika elismerte, hogy Donadioban egy uj csillag van keletkezőben. Strakosch több évre kötvén vele szerződést, körútra vitte, hogy fölfedezését a világgal megismertesse. 1875-ben Stockholmban i és Gráczban vendégszerepelt, s innen irt i Strakosch a nemzeti színház igazgatóságának a művésznő fölléptetése iránt. B. Podmanitzky Frigyes meg is kötötte a szerződést egy kezdetben rövid időre szabott, de később a növekvő siker által teljesen indokolt, két hónapra terjedő vendégszereplésre. Itteni sikeres vendégszereplése után ment Prágába, onnan Varsóba, majd Moszkvába, már mint Merelli operatársaságának tagja, Moszkvából Berlinbe, s  innen Bécsbe.

 –l – s -

*Maurice Strakosch 1825 –1887) was an American musician and impresario of Czech origin.

 

 

Szerecsen színészek Budapesten (1879.  9. 138.)…Ama két színtársulatok egyike ez, melyeket a nagy humbugmester, Barnum hazájában két élelmes vállalkozó Palmer és Farett állítottak össze, s melyeknek egyike most Hamburgban működik. E két vállalkozónak eszébe jutott, hogy milyen jó pénzt csinálhatnának ők, ha a philadelphiai kiállításon igazi szerecsenek által adatnák elő a Beecher-Stowe* világhírű regényéből készült színdarabot. Megpróbálták és sikerült. S akkor elhatározták, hogy megmutatják az ó-világnak is, minő a néger-élet Amerikában. Így jutottunk mi Londonon, Berlinen és Bécsen keresztül szerecsen színtársulathoz.

E mutatványok úgy néprajzi, mint zenei tekintetben igen érdekes kuriózumok. A hangszerek között sajátságos a „banjo", egy érczlemez-ből készült mandolin. Különösen zengő erős hangot ad, a tamburin, vagy fél-dob, melynek ügyetlen kezekben csak tompa hangja van. Ezen ők egész nótákat tudnak kiverni, még pedig a legfurcsább testmozgások kíséretében s odaverve a dob fenekét cipőjük hegyéhez, térdükhöz, homlokukhoz oly gyorsan, mint a záporeső, — a középujj mellé dugott két kis fadarab, mellyel csodálatos pergést, kelepelést tudnak vinni véghez, ropogósabbat, mint a kasztanyett. Táncuk is fölötte eredeti. A facipő kopogó taktusa néha olyan gyors, mint akár a dobpörgetés s egyúttal kiegészíti a zenét.

De legérdekesebb az énekük. A magok nemében gyönyörű néger dalokat énekelnek. Egyszer panaszos, lassú, vontatott hangon, oly dallammal, mely úgy hangzik, mint a templomi zsolozsma, másszor szilaj, vad dalt, mely tele van ujjongással, de mindig a legszebb harmóniában, biztos intonációval s csodálatra érdemes árnyalással. Az akkordok nyitása s újra összehúzása, az átmenet a kieresztett széles mellhangból a lassanként elhalóig, nagyobb művészettel tán igen, de természetesebb érzékkel művészi magaslaton álló színpadok énekkarainak sem sikerülhet. Van köztük néhány igen figyelemre méltó hang, kivált egy mulatt leány lágy szopránja, egy néger nő mély altja s egy néger érces basszusa.

*

Harriet Elizabeth Beecher Stowe (USA, Connecticut, Lichtfeld, 1811.- Hartford, 1896.) amerikai író, a Tamás bátya kunyhója című regény szerzője.

 

 

Wilt Mária (1879. 41. 657.) A múlt napokban valóságos tolongás volt tapasztalható a Nemzeti Színház körül az operai estéken. A színház törzsközönsége pedig még nincs is teljes számmal együtt a fővárosban s már is ostrom alatt állott a színház pénztára, s megtörtént, hogy az előadás napján már nem volt jegy kapható…A legtöbb énekesnő ebben a korban, melyben ő most van, romjait sem bírja már egykori hangjának. Wilt Mária, — a színésznők korát bizonyos időponton túl pontosan tudni és följegyezni nem szokás, — már nagymama, hanem annyi bizonyos, hogy mint énekesnő még fiatál, mert csak 1865. óta énekel a színpadon.

Ilyen alakkal, melynek súlyától megrendül a színpad, s inognak a kulisszák, kilépni, nem kis bátorság kell. S mégis, ha elkezd énekelni, senkinek nem jut eszébe a test rendkívüli méretein csodálkozni, mert az a hang, melyet kiereszt, tökéletes. Wilt asszony Gracz-ban lépett föl legelőször színpadon, bár a hangversenyek és műkedvelői előadások, melyekben közreműködött, széthordták hírét. A stíriai fővárosban kockáztatott első föllépése szépen sikerülvén, a művésznő lement Velencébe s ott a Penice-színházban lépett föl. Itt is rendkívül megtetszett a fiatalnak már akkor se nevezhető kezdő. Bécsben csak 1867-ben állapította meg rendületlenül művészi hírnevét.

Képes volt hétfőn Valentinét, kedden a királynét (a ,,Hugenották"-ban), szerdán Ophéliát, csütörtökön az éj királynőjét (a ,,Varázsfuvolá"-ban), pénteken Erzsébetet („Tanhauser"-ben), szombaton Donna Annát („Don Juan"-ban) elénekelni s ezt igy folytatni szünet és fáradtság nélkül akár minden nap. Budapestre Lipcséből és Hamburgból érkezett s itt „Don Juan"-ban, „Normá"-ban, „Trubadur"-ban és a „Hugenották"-ban lépett fel.

*

Marie Wilt (1833-1891), österreichische Sängerin.

 

 

 

 

Zene

 

 

 

Bertha Sándor (1878. 32. 511.) zeneköltő hazánkfiát a párisi kiállítás alkalmával a finnek meghívták rokon-látogatásra, mely alkalommal hangversenyeket is rendezhet. Ugyanezt az alkalmat művész hazánkfia felhasználja a finn nemzeti zene tanulmányozására. Nyelvészeink nyelvrokonságunkat már kimutatták; a „Budapesti Szemle" régi folyamában pedig Bartalus is több, zenénkkel rokon finn dalt közölt.

*

Bertha Sándor. (Pest, 1843–Párizs 1912) zeneszerző, zenei író, zongoraművész. Mosonyi Mihály növendéke.

 

 

A hangszerek a párisi kiállításon.  Bertha Sándor (1879. 37. 594.)…Ha a zongorák, fúvós hangszerek terjedése egyrészt a vonósnégyes rovására volt növekedőben, mi — mint láttuk — azt jelenti, hogy a zenei „középosztály" mindinkább tömörül, erősödik. Azon körülménynek is tulajdonítható, hogy a társadalom alsóbb, kevésbé művelt rétegeiben lassanként kimennek a divatból a gyermek-játéknak tekintendő hangszerek. Ezek képzésre alkalmatlanok, s irodalommal nem bírván, örökös kiskorúságra vannak kárhoztatva. Így magyarázható a kiállított száj- és kézi harmonikák, gitárok, citerák jelentéktelen száma, mely a zenetanulás remélhető lendületével előreláthatólag még elenyészőbbé fog fogyni egy jövő világtárlaton.

Hasonló sors várja a szintén gyéren képviselt önműködő zene-szelencéket is. Vagyonos vevőik, a magas áruk miatt csak ilyeneket igényelnek a könnyen megszerezhető zene-élvekre. Oly igényekkel lépnek elő, minőket a henger dallamocskái kielégíteni képtelenek. A zenét és zenészt nélkülöző tájakon pedig helyüket pótolni a gép-zongora van hivatva, melynek műsora tetszés szerint változtatható, s melyet gép nélkül is lehet használni, mint önálló hangszert.

Orgonát annyit mutattak be a kiállítási csarnokok, mennyivel templomban keveset időző nemzedékünk bőven beérhette, mennyiről azonban az észlelő alig vonhatott következtetést az orgonakészítők törekvéseire. A dobok különféle fajaiból, a réztányérokból, háromszögekből több, igen sikerült példány díszítette a kirakatokat. Tekintetbe vesszük azon könyörtelen lármafogyasztást, mellyel halhatatlannak kikiáltott zeneszerzőink a hallás-érzéket erőteljes hangszerelés címe alatt ostromolják.

A vonó négyes és a fúvós hangszerek örökös hallgatásra kárhoztatva nyugszanak gondosan zárt szekrényeikben, a zongorák, orgonák, harmóniumok pedig az akusztika minden kellékeit nélkülöző helyiségekben hangzanak el. Ez a hiány gyökeres orvoslására legalkalmasabb, egy e célra emelt külön épület volna, mely a hangzás törvényeinek úgy megfelelne, mint a képek számára épített csarnokok a világításéinak felelnek meg. A készítők által választott, vagy a kiállítás egész tartamára szerződtetett zenészek időszakonként hallatnák a hangszereket. Nem előnyösnek ugyan, de az adott viszonyokhoz képest aránylag elégségesnek bizonyult az osztrák és a svájci bizottság berendezése, mely hangszerteremből, illetőleg hangszerszobákból állt. Felülről és legalább két oldalról papírkárpittal bevont deszka-falak verték vissza a hanghullámokat. Néhány angol zongorakészítő, fenyőlécekből, hosszában összetákolt magas kerítéssel kísérletté meg a hang nagyítását. Kerítéssel, mely előre hajolva a zongora fölött ereszt képezett, de hajó-fedélzet szerű kinézésével költőiségéből kivetkőztette az összbenyomást. Akusztika tekintetéből ez a mód sem elvetendő; az emelvény, vagy a mennyezet ellenben kétségen kívül elégtelen a hangvesztés meggátlására.

 

 

 

 

Sajtó

 

 

 

Hírlapirodalom Kínában. S. L. (1875. 34. 538.) Bármennyire ragaszkodnak is a kínaiak mindenhez, ami régi, s bármily makacsul szegülnek is ellen minden idegen dolog avagy szokás behozatalának, európai polgárosultságunk lassanként bár, de biztosan mégis tért kezd hódítani közöttük. A sajtó egyre nagyobb hatalmat és befolyást kezd gyakorolni a mennyei birodalomban. Hírlapok keletkeztek ott az utóbbi évek alatt, és a mi fő: európaiak kezdeményezése folytán, s e hírlapok főbb munkatársai természetesen kínaiak. Hogy a hírlapirodalom, a napi sajtó mily hatalmas befolyást kezd gyakorolni a kínaiak közéletére, oly példával fogjuk bebizonyítani, mely életnézeteikbe és szokásaikba is némi bepillantást fog engedni.

Egy fiatal kantoni hölgy, egy gazdag kereskedő leánya is látta Yangot, a színészt. Oly kétségbeejtő szerelemre gyulladt iránta, hogy utoljára kereken és határozottan kijelentette, hogy ha ez életben valaha férje lesz, az semmi esetre sem lesz más, mint az a csinos fiatal színész, ki fájó szívét annyira meghódította. Nagy lett a fölháborodás az esemény hírére. Úgy érezte, a család, hogy hírnevük és becsületük mélyen és durván meg van sértve. Városuknak egy leánya, egyik legvagyonosabb csald gyermeke, egy hitvány komédiás nejévé lett…

S minő szemmel nézte a kínai sajtó ezt az eljárást? A Sanghaj-han megjelenő angol hírlapok elítélték azt. S így tett a „Shunpao" kínai lap is. Merészen kijelentette, hogy a polgármester barbár volt s vád alá helyeztetését követelte. A birodalom északi részén lakó kínaiak támogatták a „Shunpao"-t. A kantoniak és a déli részen lakók kárhoztatták, sőt annyira mentek, hogy „a sértő" hírlap kiadóhivatala előtt nagy csoportban összecsődültek, s felgyújtással fenyegették azt. Erre az európaiak közbeléptek. s a csőcseléket szétkergették. A mozgalom ezután mind szélesebb hullámokat vetett, s bár a kantoniak külön e célra egy hírlapot alapítottak, melyben ósdi elméletüket a színészek pária-voltáról védelmezték, Nanking alkirálya mégis elmozdította a polgármestert hivatalából, sőt meg is büntette. Yangot és nejét kibocsátották a börtönből és így — legalább hivatalosan — elismerték, hogy a színésznek is lehetnek és vannak is olyan jogai, mint más becsületes embereknek. Látható ezekből, hogy a sajtó Kínában is épen úgy, mint másutt, döntő befolyást kezd gyakorolni a közügyek menetére és a közvéleményre.

 

 

Hírlap-olvasók. Borostyáni Nándor (1876. 8. 121.)…A művelődés általánosodását a nyomdaipar tette lehetővé. Ennek legelterjedtebb és legbefolyásosabb terméke pedig a hírlap. Szokás bizonyos részről kicsinylőleg szólni a sajtóról. A könyvtárak vaskos, szú- és molyrágta fóliánsai közé temetkező tudós felületesnek, a teóriák vesszőparipáján lovagló államférfiú csélcsapnak, s a sötétségpártoló vallási ortodox egyenesen istentelennek nevezi.

A polgárosult államokban a sajtó oly elsőrendű szellemi szükségletté lett, minő az anyagi táplálkozás számára a kenyér. Ki tudja, mennyi hírlapot fogyaszt el Anglia vagy Észak-Amerika lakossága; mily tömegek kelnek el London utcáin a penny-lapok példányaiból. Hogyan töri-marja magát a párisi bulvárok hírlapbódéi előtt az esti lapok megjelenését türelmetlenül váró közönség. Képviselve van minden társadalmi elem. Sehogy sem képzelhet magának polgárosodást sajtó nélkül.

A hírlapolvasók tipikus faja, mely most oly eredeti példányokkal népesíti meg a kávéházakat, a kaszinók, körök és klubok olvasó-szobáit, nyomban kiveszne a hírlapok eltűnésével. Valamelyik látogatott kávéházunkban, hol a „par excellence" hírlapolvasó faj a legkülönbözőbb példányokban van képviselve, könnyű lesz észrevenni, hogy maga az általános faj ismét sokféle válfajra oszlik. Említsük első helyen a korán kelő hírlap-olvasót. Az ínyenc nem szemlélheti nagyobb gyönyörrel kora tavaszkor a melegágyban termesztett földi epret, mint a minő kéjjel legelteti szemeit ez a hírlapolvasó a szűz újságokon.

Mohón ragadja ki a kihordó kezéből a lapot, melybe nem tekintett még profán szem. Eléri célját: egy teljes órával előbb tud minden újdonságot a többi olvasónál.

Jóval később a reményteljes hírlapolvasó állit be. Jobbára hivatalnok, vagy olyan emberfia, aki azzá akar lenni. Csak a „Budapesti Közlöny" hivatalos részét olvassa; abban is csak a kinevezések, előléptetések és áthelyezések rovatát. A hirdetések közül csak a pályázatra vonatkozók érdeklik. Hamar ráismerhetni, mert szinte hajtóvadászatot rendez a hivatalos lapra.

Vele egyidejűleg az üzér ront be, akit csak a tőzsdetáviratok, a közgazdasági rovat, ezüst és arany, a börze-papírok árfolyama, s az árlejtések érdekelnek. A hivatalos lap hirdetési rovatán s a „P. Lloyd"-on kívül nem olvas más lapot.

Még későbben a politikus köszönt be. Képviselő, városi notabilitás, szenvedélyes pártférfiú, titkos publicista, s nem ritkán oly államférfiúi lángelme, — legalább ő erősen hiszi — aki többet tud az egész parlamentnél. Csak a vezércikk, az országgyűlési tudósítás, s a bel- és külpolitikai rovat érdeklik. Sorra szokta olvasni valamennyi lap vezércikkét, s a nyomdai alkalmazott nem győzi neki hordani az újságot. Rendszerint nagyon kellemetlen asztaltárs. Megjegyzéseket tesz minden cikkre.

Kilenc-tíz óra felé a telhetetlen hírlapolvasó szokott beállítani. Majdnem kivétel nélkül agglegény, nyugalmazott hivatalnok, köszvénygyötört háziúr, szóval olyan ember, kinek unalmas életébe, egyedül a hírlapolvasás hoz némi szórakozást. Réme a többi olvasónak, kik elől elhalássza a lapokat, melyeket a legleleményesebben iparkodik megőrizni. Kettőre ráül, hármat a térdei közé vesz, négyet kezében tart, sőt a karszék támlája s a saját háta közé is csúsztat néhányat. Falánk cápája a kávéháznak. Elolvas minden lapot elejétől végig, s helyéről nem mozdul, míg csak delet nem kondítanak. A folytatást délutánra hagyja.

A késő délelőtti órákban vagy ebéd után a blazírt hírlapolvasó szokott betekinteni. Jobbára váci-utcai dandy, színházak és báltermek látogatója. Legfeljebb az érdekli, hogyan írnak a színbírálók egyik-másik énekesnőről, mi a Nemzeti Színház jövő heti műsora, miképp emlékezik meg báltudósító erről vagy amarról a hölgyekről.

 

 

Kelet-európai szláv és török hírlapok (1876. 32. 506.) Leontjieff 1855. körül kezdte meg fáradozásait a hírlap-irodalom terén. Csupán két nevezetesebb hírlap jelent meg orosz nyelven, s azok is a hírlapirodalom leggyarlóbb termékei közé tartoztak. Az egyik nem volt egyéb, mint az orosz kormány trombitája, mellyel minden tényét dicsőíttette. A másik, a „Sjéwernaja Pts'eta" („Északi méh"), bár aránylag sokkal népszerűbb volt mindabban, ami egy hírlapot kívánatossá és keresetté tehet, még nagyon hátra állott.

Az újabb és jelesebb orosz hírlapok közül a „Golos" („Hang") Szent-Pétervárott jelenik meg. Az orosz lapoknak ugyan soha sem volt, s természetesen most sincs megengedve, hogy a politikai ügyek fölött a szabadság oly mértékével nyilváníthassák nézeteiket, mint más olyan országok hírlapjai, hol a cenzúra szintén nem mondható nagyon lazának. Főleg újdonság rovataik a körülményekhez képest kielégítők, s irodalmi és tudományos szemléik is eléggé megbízhatók.

Az időnként fel-fellázadó török-szláv tartományok ügye iránt érzett rokonszenv legmagasabb fokát érte el mindenkor a belgrádi és csettinjei* lapokban. A kis Montenegró egyszerű fővárosában is jelenik meg egy hírlap, melynek szerkesztője — angol eredetű forrásom szerint — Rasch Gusztáv német író és utazó. Európa kisebb szláv tartományaiban és törzseinél a hírlapok egy idő óta feltűnően elszaporodtak, s lényeges befolyást gyakorolnak illető nemzetek gondolkozására. Például a Prágában megjelenő „Brousek" című cseh lap ugyan kisebb alakú, de jól szerkesztett és csinosan kiállított újság.

A „Neologos Athénon"-t görög nyelven és betűkkel nyomják Plató és Szokratesz honában. s a szokásos távirati tudósításokon, helyi és napi érdekű szerkesztői rovatokon és hirdetéseken kívül, melyek a közönséges modern hírlapok megszokott kellékei, feltűnő nemzeti önérzetről tanúskodó cikkeket is tartalmaz. Kétségtelen, hogy a vállalkozó szellemű, és jól szerkesztett hírlapok számának növekedése földrészünk keletén, főleg a tudatlan és műveletlen szláv törzsek közt, nagyban elő fogja segíteni az ott lakó népek műveltségének s fejlődésének szükségessé vált fokozódását. Mind erkölcsileg, mind értelmileg javítani fogja őket — csak az önző orosz befolyás alól tudnának mielőbb kibontakozni. Addig eszköz lesznek egy idegen hatalom kezében és tehetetlen gyarló eszközzé süllyesztik alá a népet is, melynek pedig emelésére volnának hivatva.

-s –

 

*The monastery of Chetinje, to a spot long reserved for him beside the grave of his blessed disciple, Archimandrite Justin ...

 

 

 

 

Függelék

 

 

 

A Kerepesi-úti bulvár.(1873. 9. 98.) A fővárosi közmunkatanács tanulmány tárgyává tette a Kerepesi-út rendezési tervét, és a szabályozást minden részleteiben megállapította. A Kerepesi-út három részre fog oszlani, u. m. az Ország-úttól a Nagy körútig, onnan a Szövetség-utcáig, és innen a vámig. Az országúttal határos részben a közúti vaspálya egy vágányban a Kerepesi-út közepén fog egyesülni, és így vonul el a Nemzeti Színház előtt, míg azon túl két részre oszlik és csaknem a nagy körútig két vágány vonul el. Az egész Kerepesi-út közepén gránit, oldalt trachit, a járdákon pedig aszfalttal fog burkoltatni. Az út két oldalán fasor lesz, s e mellett lesznek a lámpatartók. A Rókus-kórház és a Kaszalek-féle ház el fognak távolíttatni. A közmunkatanács fölhívta Pest  városát, hogy a Kerepesi-út szabályozására nézve itt elsorolt terveket tanulmányozza, és ha azokat helyeseknek találva elfogadná, utasítsa mérnöki hivatalát, hogy azok alapján a részletes terveket készítse el.

 

 

A vasúton való utazás veszélyessége.  Wührl Jákó (1876. 19. 295.) Sokan még ma is idegenkedéssel ülnek a vasútra, s a félelem és remegés bizonyos neme szállja meg őket útjuk alatt. Pedig ha jól szemügyre vesszük a dolgot, s a vasúti balesetekről szóló megbízható statisztikai adatokat figyelemre méltatjuk: csakhamar arra a meggyőződésre fogunk jutni, hogy a biztonság a vasutakon mai nap mái- jóval nagyobb, mint bármely más közlekedési eszközön.

Franciaországban az 1853 —54-ki statisztikai adatokat vévén vizsgálódásai alapjául, a következő eredményre jutottak. Postakocsin 335 460 utasra, vasúton ellenben 1 703 000 utasra esik egy halálos eset. Továbbá delizsánszon 29 870, vasúton pedig 479 800 utasra esik egy, aki sérülést szenvedett, összeütközés, kisiklás, illetőleg feldőlés vagy valamely véletlen baleset folytán. Ez adatokból kiviláglik, hogy a vasúton való utazásnál a megöletés veszélye ötször, a megsérülés veszélye pedig 16-szór kisebb, mint a postakocsikban.

A vasutakon való utazás veszélyessége legkisebb Németországban, hol 11millió utazó közül csak egy veszti el eletet es legnagyobb Oroszországban, hol 117 001 emberre esik egy haláleset. E feltűnő különbség a veszély aranyában onnan van. hogy Oroszországnak nincs betanult vasúti személyzete, s a legtöbb szerencsétlenség a személyzet tudatlanságából ered. A többi államokban az arány a következő: Belgiumban 5 millió, Ausztria-Magyarországban: 2, millió, Franciaországban: 4 760 000, Angliában: 1 660 000 utas közül egy szokott szerencsétlenül járni.

 

 

Halladay-féle szélmotor (1878. 48. 765.) Mintegy 150 éves a szélmotor ötlete. Szivattyú működtetésére szánták, a gőzmozdony vízzel való feltöltésére. Jelenleg áram termelésére szolgál, némileg módosított változatban. G.

 

Halladay készülékének előnye az, hogy egyaránt dolgozhat igen csekély szél, s a legnagyobb szélvész közepette, s hogy maga magától azon oldal felé fordul, a honnan a szél fúj. Olyan forma ez a készülék, mint a gőzgép szabályozója (regulator), mely elzárja a gőz csapját, ha túl nagy a sebesség, ellenben több gőzt bocsájt be, ha a mozgás lassú.

 

 

Halladay-féle szélmotor

 

Szivattyúzza a vizet, amikor éppen a szél fuj, s a reservoir-ban aztán minden pillanatban használható állapotban gyűlik az össze. Hogy mennyi hasznát vehetnék ennek a gépnek különösen a mi gazdáink, azt elgondolni is hosszú föladat. Egy ilyen gép, melynek működésben tartása mibe sem kerül, ellátna vízzel kertet, házat, istállót, trágyagödröt, sőt még a szántóföldek termékenyítésére is lehetne használni a felesleget. Mindaz, amit eddig a mezei jószágok öntözésére nézve megkíséreltek, nem igen mutatkozott gyakorlatinak azon tetemes költségek miatt, melyekbe a gépezet mozgatása kerül.