SZIGETEK X                                UTAZÁSOK

 

 

 

h14–87.  Vasárnapi Újság. Magyar prózát írók és levelezők.

 

2018.  07. 04.  – 07. 23.

 

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

 

A szigetek – melyekből még mindig van bemutatni való – változtos képet mutatnak.A levelekben a fő téma Ausztrália, ezen belül a 48-as emigránsok amnesztiája. A vitorlások azt szemléltetik, hogy milyen szinten volt az átkelés az óceánon. A Függelékben bemutatjuk, hogy egy 1673-as elképzelés (magasvaasút) miként vált valóra a XX. században. Rio nem sziget, csak kapcsolódik hozzá. Sz. Török János Ausztráliából. 1872. 359. jelű levele figyelemre méltó adatgazdagságával és sajátos stílusával.VÁRNAI SÁNDOR: ANGOL TUDÓS UTAZÁSA elég terjedelmes, de sok érdekes megfigyelése van.

 

 

 

SZIGETEK X

     

Halasi Gyula.  Helgoland szigete.1863. 230.

H—l Béla: A korall-szigetek képződése. (Schleiden M. után.) 1864. 266.

K. T. K. (Könyves Tóth Kálmán) Cyprus földalatti kincsei. 1878. 36. 567.

AZ ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL. 1883. 11. 169

jd- ISCHIA PUSZTULÁSA. 1883. 31. 508.

K. A. KORFUI ÉLMÉNYEK. 1884. 22. 351.

Romeiser Ferencz: KORFU.1908. 18. 366.

 

 

TENGERENTÚLI  LEVELEK

 

Egy magyar iparos levele Amerikából 1855.

Eredeti levél Ausztráliából. 1870. 643.

Sz. Török János: Levél Ausztráliából.*) 1872. 283.

KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL. 1889. 47. 769.

Sz. Török János: Ausztráliából (Eredeti levelek.) 1872. 26. 319.

Sz. Török János: Ausztráliából. 1872. 359.

Sz. Török János: Ausztráliából. 1872. 383.

Y. Y. EGY HAZÁNKFIA LEVELEI AUSZTRÁLIÁBÓL.* 1881. 38. 603.

 

 

UTAZÁSOK

 

 

Zerkowitz Emil: ÚJ HAJÓJÁRAT FIUME-NEW-YORK KÖZT. 1903. 48. 797

Lehoczky Tivadar: II. József utazása Oroszországban 1780-ban.  1874. 8. 121.

Kenessey Albert: A vitorlás hajókról.  1875.  18. 279.

Györy Vilmos: Utazás a Missisippin. 1866. 370.

VÁRNAI SÁNDOR: ANGOL TUDÓS UTAZÁSA A MÚLT SZÁZADBAN. I. 1886. 662.

VÁRNAI SÁNDOR :         1886. 677. II.

 

 

FÜGGELÉK

 

A földfeletti vasut terve Uj-Yorkban. 1873. 6. 72.

google Magasvsút Párizsban 2000

 

 

 

Bevezetés

 

 

 

SZIGETEK X

 

Halasi Gyula.  Helgoland szigete.1863. 230.

Midőn néhány hét előtt végzett kellemes utazásomból egy pontot becses lapja számára kiemelek, teszem azt azon czélból, hogy t. olvasóközönségének legalább csekély részével megismertessek egy, mind fekvésénél, mind lakosainak életmódja- és körülményeinél fogva talán nem egészen érdektelen kis szigetet, értem Helgolandot.*

Helgoland az északi tengernek egy kicsiny, de regényessége és gyógyfürdői miatt csaknem minden nemzet fiai által gyakran látogatott alig egy négyszeg mérföldnyi területű sziklaföldje, Hamburgtól északnyugatra mintegy 23 mérföldre. 

1807 előtt Schleswig-Holsteinhoz tartozott, azóta az angolok birják; a dugáruskodásnak hajdan hires fészke.  Maga a sziget hosszú keskeny háromszög alakjában mintegy 200 láb magasan csaknem függőlegesen emelkedik ki az őt körülölelő nyugtalan hullámok láncrolata közöl. Csak délkeleti oldalához mintegy hozzátapasztva terül el egynehány száz lépésnyi széles alacsony homokföld, a felső résztől „alföld" név által megkülönböztetve. Itt üzi örökös ár-apályjátékát a föld mosása által rozsda-vörös szinéről elnevezett „vörös tenger."

Az alföldről egy 190 fokkal biró kényelmes lépcsőzet visz a városba a fennsikra. Itt van a templom, iskola és távolabb a burgonya-földek és csekély legelőkön túl a sziget észak-nyugati legmagasabb pontján a világító torony. Ez egy szilárd kő, réz és vasból összeszerkesztett éghetetlen és a legmakacsabb viharokkal már majd félszázad óta daczoló tömör, nem éppen magas bástya.

Az erős üvegablakoktól védett erkélyen belül 16 terjedelmes, platinából készült tányér olvasztja a minden tányérba alkalmazott kis lángokat egy nagy tűz-gomollyá, mely az arra menő számos hajóknak sötét viharos éjeken vezércsillagul szolgál. A házak, mint átalában Némethon minden kisebb városaiban is, mind fából vannak, de azért egy, két, sőt három emeletüek.

 

 

Helgoland szigete.

 

A szigettől mintegy tiz pereznyire fekszik egy lakatlan homokos hosszú keskeny kis sziget vagy inkább zátony, világhírű tengeri gyógyfürdőivel. A lakosok száma mintegy 2000, mind ágostai hitvallású. Apáiktól öröklött fries nyelvüket híven megörzötték, noha a német, sőt angol és franczia nyelveket is nagyobbára értik. Istenitiszteleti és tanítási nyelv a német. A vallásosság és nevelés jó karban vannak. Emberemlékezet óta nem fordult elő súlyosabb bűnvádi eset.

A három osztályból álló népiskolában három tanító működik. Írni, olvasni mindnyájan tudnak, noha nagy része soha sem volt túl szülőföldje természetszabta határain. Egyszerű, csaknem sanyarú életmódjuk daczára koldus nincsen, s szégyenlené a legutolsó lakos is szegénységét bevallani. E szegény életmód iránti tekintetből teljesen adómentesek. Kicsiny és sovány földjük burgonyán kívül egyebet alig teremvén, gabonát, húst és egyszóval minden élelmiszert, úgyszintén kőszenet (mert fa nincs) hajók szállítják oda. Házi állatokat — a juhokat kivéve, melyektől tejet, vajat és húst nyernek — nem ismernek.

Ez idő szerint egy tehénnel, mint ritkasággal dicsekedtek, lovat meg éppen nem láttak, s legalább is annyira vágynak annak láthatására, mint mi az oroszlánéra. Egyedüli keresetmódjuk a halászat (különösen a tőkehalakat szárítják és eladják) és a nyári idény alatt folyvást nagyszámú vendégek ellátása, s azokkal való csigakereskedés. Csaknem minden ház fogadó, az élelem ennélfogva, kivált vendégek számára, felette drága. Használható vizük a sok tengervíz daczára nem levén, az esővizet a legnagyobb gonddal ciszternákba felfogják, és fösvényen bánnak vele. E tavasz folytán esőjük nem levén, a hóvizbeni fogyaték már nagyon aggasztotta őket. Ottlétemkor pünkösd másod napján egy futó eső némileg eloszlatta aggodalmaikat.

Öltözetük igen szeszélyes, ugy látszik szintén őseik hagyománya. Minden nőnek, legyen az ifjú vagy agg, ünnepi köntöse a piros szoknya széles sárga szegéllyel, és fejük körül a vállig hajlott fekete kalap. Honi színük, melyet közös anyjuktól a szigettől kölcsönöztek, csaknem egy a mi kedves három színünkkel, t. i. zöld, vörös, fehér, mert amint az ismeretes vers Helgolandról mondja :

 

Grün ist das Land,

Roth ist die Kant,

Weitz ist der Strand :

Das ist die Flagge von Helgoland.

 

Szabad fordításban:

 

Zöld az ország,

Vörös a part,

Fehér a strand,

Ez a zászló Helgoland.

               .          G.

*) Rajzát közölte a V.U 1855. éri 35. száma

 

Az ismertető egy része megjelent a h 14 82 fejezetben. G.

 

 

 

H—l Béla: A korall-szigetek képződése. (Schleiden M. után.) 1864. 266.

 

Matthias Jakob Schleiden (1804 – 1881) was Professor of botany at the University of Jena and is best known as one of the foundational architects of the cell theory.

 

Korall: a csalánozók törzsébe tartozó virágállatok, szilárd vázukat kalcium-karbonátból építik fel, sekély tengervízben. google

 

*

Egész a múlt század közepéig átalánosan uralkodott azon nézet, hogy a korall a növények közé tartozik, s a természet-tudósok ezt oly kevéssé merték kétségbevonni, hogy midőn Reaumur 1727-ben a párisi tudományos akadémiával Peysonellnek egy a korall állati természetéről szóló értekezését ismerteté, kíméletből a szerző nevét elhallgatta, attól tartván, hogy ily esztelen állitás az ifjú természetbúvár tudományos hírnevét fogja koczkáztatni. — Végre az 1740-ik évben Trembley, a halhatatlan, hollandi tudós, az eddigi hibás nézetet megczáfolván, bebizonyította, hogy a korall az élő lények közé, és pedig a habarczok családjához tartozik. — Ezen idő óta egymást érték azon nagybecsű értekezések, melyek, kitűnő természet-búvárok által szerkesztetvén, amaz érdekes állatfajról való ismereteinket bővítették.

Bekövetkezett azon korszak, midőn a természet-tudományok minegy újjászülettek, s gyors és bámulatos fejlődesnek indultak. Nagy befolyást gyakorolt e fejlődésre Cook világutazása, kiváltképpen pedig kísérőjének, a szellemdús Forster Jánosnak buvárlatai. Ez a jeles tudós volt az első, aki észleletei folytán kimondotta, hegy a korall-állatok a belsejükből kiválasztódott ásvány-anyagból nemcsak nagy sziklatömegeket építenek, hanem hogy a Caendes tenger számtalan szigetei kizárólag ezen állatoknak köszönhetik létöket. Nézetét később Flinders és Peron, s több mások is megerősítették, s egyszersmind bővebben kifejtették.

Ők e szigetek képződését ugy magyarázták, hogy ama parányi állatok a tenger fenekéről, gyakran megmérhetetlen mélységből gyűrű alakú falakat építenek, ugy, hogy ezeknek belsejében a hullámverődéstől megóvott, biztos menhelyet találnak, s itt azután zavartalanul folytatják életüket; mig végre a tenger hullámai ezen elzárt tért növénnyel és kagylótöredékekkel betöltik. Az oda vetődött fatörzsek, magvak és vizi madarak az újonnan képződött szigetet elfoglalják.

E megfejtés igen valószínűnek látszik, azonban mégsem egészen helyes és kimerítő, s csak kezdetét képezi az ezen tárgy körül való legalaposabb vizsgálatoknak, melyeknek folytán végre egy lángelméjü angol utazónak s állattudósnak, a hírneves Darvin Károlynak sikerült, tökéletesen helyes eredményre jutni. Mielőtt azonban Darvin theoriáját kifejtenők, szükséges, hogy a Csendes tenger korall-zátonyait és szigeteit néhány vonással ecseteljük.

A Korall-szigetek közt legbámulatosabbak az úgynevezett Laguna-szigetek. Ezek olykor alig pár száz lépésnyi széles, s a tengerből csak néhány lábnyi magasságra kiemelkedő gyűrűt képeznek, mely, kivülről a leghevesebb hullámzajlástól ostromoltatván, belülről sima fölületü viz-medenczét zár körül.  E medencze körül a szigetnek főképpen kókusdiófákból álló növényzete tágas, zöld koszorút képez. Fenekét csillogó, fehér homok földi, s tiszta átlátszó vize, midőn a napsugarak függélyesen esnek reá, élénk zöld-szinünek mutatkozik. Gyakran a gyűrű-sziget maga a viz fólszine alatt van, s ekkor azon bámulatos türemény áll be, hogy a tenger zajló hullámai csöndes sima víztükröt vesznek körül.

Nagyobb kiterjedésű korall-képződések azok, melyek a csendes óczeán bérc-szigeteit gyakran mérföldnyi távolságban környezik. Ezek is pálma-erdővel koszoruzvák, s az utas az ilyen szigetekről bájoló kilátást élvez. Mögötte erdős hegyormok emelkednek, körülötte a legbujább trópusi növényélet, előtte átlátszó sima víztükör, zöld pálmasor által szegélyezve, ezentúl pedig a tajtékzó hullámverődés, s a végtelen óczeán.

Más szigeteknél a korall-zátonyok közvetlenül a partot környezik, mig a nagyobb szárazulatoknak, pl. Asztráliának partja előtt 5—l0 mfd távolban hatalmas korall-sziklák olykor 300 mérföld hosszú falat képeznek. Igen sokszor magukon a szigeteken találhatni kihalt korall tömegeket, melyek a parttal párhuzamosan haladva magas és széles sánczokat képeznek.

Könnyen belátható, hogy annak.aki a korall-képződményeket megfejteni igyekszik, az elősorolt viszonyokat egytől egyig szemmel kell tartania, mert az olyan megfejtési kísérlet, mely csak egyes tüneményekre alkalmazható, a többieket pedig nem képes földeríteni, sohasem leend helyes és kimerítő. Az egyoldalúság ezen hibájába estek a régibb utazók, ők csupán a Laguna-szigetekre terjesztették ki figyelmüket, s tapasztalván, hogy a korall- állatok legfeljebb 50 láb mélységben élhetnek a víztükör színe alatt, ugy vélekedtek, hogy köralaku szigetek vizalatti tűzokádó hegyek tölcséreire vannak épitve. E magyarázat hibás volta azonnal szembeötlik, ha meggondoljuk, milyen valószínűtlen az, hogy a Csendes tenger mélyében ezerekre menő tűzokádó hegyek léteznének. De ha ettől el is tekintünk, hogyan fejthetnők meg e magyarázat segítségével azon korall-sziklák keletkezését, melyek nem köralaku szigeteket, hanem hosszas, gyakran 10 — 20 mérföld hosszú zátonyokat képeznek! — Azt sem vehetjük föl, hogy e zátonyok viz alatti hegylánczolatokra vannak épitve, mert hiszen hallatlan eset, hogy valamely hegylánczolat ily nagy távolságra egyenlő magasságban haladna.

Darvin volt az, aki mindezen tapogatózásoknak véget vetett, s a korall-képződéseknek lehető legvalószínűbb magyarázatát adta. Ő ugyanis, a korall- sziklák képződésénél előforduló minden egyes jelenséget tekintetbe vévén, azon meglepő eredményre jutott, hogy mindezen jelenségnek legfőbb tényezőjét a tenger fenekének időnkint való emelkedése és süllyedése képezi.

Képzeljünk magunknak egy bérc-szigetet a korall-habarcsok területén belől. Megjegyzendő, hogy ezen állatok sohasem építenek zavaros és csöndes vízben, hanem csodálatos módon, mindig a legkevesebb hullámverődés közepett, így tehát az ilyen sziget körül összesereglenek, s megkezdik épitkezésüket, és pedig oly távolságban tőle, ahol a partmosás következtében a viz nem zavaros többé.

Hatalmas szikláikat a tengernek a legcsekélyebb vízállás által képezett fölszinéig építik. Magasabbra nem építhetik, minthogy a napvilágtól és levegőtől érintetve azonnal elhalnak. Ezután tehát csak széltében folytathatják az építést. Majd a hullámok is érvényesitik hatalmukat, s ama széltében épített szikla toldalékról kisebb nagyobb darabokat letördelnek, s a zátonyra vetik. Ily módon ez mindinkább növekedni fog, mig végre a legmagasabb vízálláson is túlemelkedik. Ha már most a sziget, amint ez Otahaitival történt, vulkáni erők befolyása következtében a hullámok közül kiemelkedik, a korall-állatok a levegőn elhalnak, s a tetemesen nagyobbodott sziget benső, magasabb részét korall sziklákból képzett sán-czolat környezi. Még érdekesebb változások történnék akkor, ha a .sziget nem emelkedik, hanem sülyed.

A sziget maga ekkor menthetetlenül az oczeánba vesz. Nem igy a korall-zátony; mert mihelyt ez a hullámokba merül, a habarcsoknak azonnal alkalom nyilik alkotmányukat magasabbra építeni, egész a viz fölszinéig, ahol aztán a hullámok ujolag letört darabokat hánynak reá, s ismét magasan a víztükör fölé emelik. Ez minden további süllyedéskor ismétlődik, ugy, hogy a zátony mindannyiszor visszanyeri előbbi állását, mig ellenben a sziget mindinkább a hullámokba merül, s végre legmagasabb csúcsa is eltűnik.

Ekkor tehát nem marad egyéb hátra, mint a gyűrű alakú korall-zátony, melyet csöndes, a hullámverődés ellen biztosított vizmedenczét vesz körül. E korall-zátony nem kopár, kietlen szikla többé, hanem a legdúsabb növényéletet kifejtő kies sziget. Megnépesedését szintén a hullámoknak köszönheti. Ezek ugyanis különféle magvakat, sőt egész élőfákat is hoznak magukkal, gyakran ezer mfld távolból; a fák gallyai közt egy-egy gyik és néhány rovar rejtőzik; mindezek a szigetre vetődnek, s buja tenyészetnek vetik meg alapját. A vizi madarak is nagy falkákban telepednek le, s ha egy két indián hajós odatéved, s a sziget megtetszik nekik, szintén ott maradnak.

Ha azután valaha oly gyors süLlyedés áll be, hogy a habarcsoknak nem marad idejük alkotmányukat egyhamar kiegészíteni, ekkor azon emiitett tünemény mutatkozik, hogy a vad hullámverődés sima, csendes vizfelületet tombol körül. Épp ily szembetűnő pontossággal lehet Darvin theoriája alapján a korall-szigetek képződésének többi, még oly csekély jelenségeit is megmagyarázni.

 

 

K. T. K. (Könyves Tóth Kálmán) Cyprus földalatti kincsei. 1878. 36. 567.

Lapunk részleteaen ismertette már ez uj angol hóditmányt; talán mindegyik lap megemlítette a sziget gazdagságát, bájait, kereskedelmi fontosságát, de föld alatti kincseiről mindegyik elfeledkezett, holott ezek is nagyértéküek voltak. Csak voltak? kérdezi az olvasó, akkor hát jobb lenne letenni a tollat; ami volt, azért nem sokat adnak. E kincsek nagy része azonban maiglan is megvan, s az angol kormány rajta lesz, miszerint Cyprusból ezután többet aknázzon ki.

Régészeti, mütörténelmi kincsek azok, melyekre először Cesnola amerikai konzul akadt Cyprusban. Az elmúlt tizenkét év alatt pusztán az ásatásokra hetvenkétezer dollárt költött el, de az általa talált szobrok, arany-, ezüat- éa bronz-műremekek értéke testvérek között is fölrúg egy millióra. E kincseket Európa s Amerika múzeumai mesés árakon fizették meg, s Cesnola tábornok neve a tudományos világ előtt ismeretessé lett.

Küzdelmes fáradalmait csak most tette nyilvánossá. Hasznos szolgálatot vélünk olvasóinknak tehetni, ha azokról mi is megemlékezünk, mert a görög művészet eredetére az ő buvárlatai ujabb világot derítettek. A görög művészet sem magától termett, ősi bölcsője Cyprusban fekszik, majd egyiptomi, majd ussyriai talajban keresendő. Még Phidiász s Praxitelesz kora előtt jóval jöttek az egyiptomiak Cyprusba, ott laktak s építkeztek; ezt a helyet pedig azért szemelték ki, mert a azigeten dúsan tenyéazett a czédrus, gabona, len; réz, vas és arany nagy mennyiségben találtatott hegyeiben. Cyprus hajói már Ezékiás idejében világhírre vergődtek. Idők folyamán az északi partra vergődtek a ravasz s tanulékony görögök s amit lehetett, az Assyria-beliektől elsajátítottak. Erről tanúskodnak Cesnola konzul ásatásai. Cyprus volt a görög művészet elemi iskolája.

A tábornoknak Cyprusban nem sok dolga volt; a konzulátus ügyeivel nem kellett sokat bajlódnia. Egy nap a larnaka-i vásárban járkálván, finoman mintázott agyagfőket vett szemügyre. A kereskedőtől megtudta, hogy azokat mintegy mérföld távolságra a helységtől a földből ásták ki. A konzul rögtön embereket fogadott, megkezdte az ásatást s egy pár év alatt körülbelől hatszáz főt s szobrot ásatott föl, melyek mindegyike két láb mélységben hevert. Már kifogyott volna a költségből, mikor valami gazdag rokona tízezer dollárt hagyott rá. Most nagyobb mérvben látott hozzá a buvárlathoz ; de ez nem ment oly könnyen.

A Cyprusban kormányzó török főnökök részéről ezer meg ezer akadály gördült útjába. A szultán engedményezte ugyan az ásatást, de a cyprusi kormányzók görbe szemmel néztek rá, s nem egyszer rá uszították a tudatlan tömeget, melynek a műkincsek értékéről sejtelme sem lehetett. Egyszer éjféltájban lódobogás ébresztette föl; lakása előtt az udvaron suttogtak. Hirtelen ruhát kapott magára, lement s cselédei értesítették, hogy egy jókora tömeg a nemrégiben kiásott szobrokat akarja elhurczolni; aztán másik hirnök jelent meg, tudatva, miazerint két török rendőr az ásatásokat a szultán nevében lefoglalta.

A tábornok rögtön a hely színére lovagolt, hol a csőcselék lobogó tűz mellé kuporodott, egy része pedig irtóztatóan dühöngött. A hős tábornokot nem hagyta el hidegvére. Előazólitott egy török rendőrt, kezébe adta öszvére zabláját, s az erélyes férfi harmadmagával azétriasztotta a caőcaeléket ; a szobrokat szekerekre rakatta s magokkal a rendőrökkel kisértette rendeltetési helyükre.

A telkeket óriási áron szerezte meg s mennél több sikerrel működött, a tulajdonosok annál magasabbra csapták a föld árát. Volt eset, hogy egy birtokos egy pár hold földért tízezer dollárt követelt, a tábornok kéz alatt száz dollárért szerezte meg. Sőt azt is megtették a cyprusi pórok, hogy egy-egy értékesebb szobrot elcsentek. A tábornok kinyomozván a tolvaj nevét, caelhez folyamodott, hogy műkincsét visz-szaszerezhesse. Egyik tolvajt magához rendelvén, fölnyitotta előtte Layard „Ninive" czimü müvét s igy szólt: „Látod-e, ez jövendőmondó könyvecske; te elloptál tőlem valamit, én épen ugy tudom, mint te. E könyv mindjárt meg is mondja nekem, hogy milyen szobrot vittél el."

S a képes könyvből egy olyanforma szoborra mutatott, melyet kevéssel azelőtt loptak el tőle. Az ember ámult-bámult s néhány óra múlva értékes műremeke visszakerült. De még a helyi hatóságokkal is meggyült ám a baja. Ezek sem fogták föl a műremekek értékét, s csak turkálónak tekintették Cesnolát, ki a jó földet rongálja, s nem is szobrot, de aranyat s ezüstöt áhítozik. Százszor megütötte volna lábát, ha hivatalos állása nem védelmezte volna.

A golgoszi ásatások alkalmával a cyprusi főkormányzónak azt vitték hirül, hogy a konzul e helyen aranyat akar fölásni. A tanács mindjárt összeült, a tanácskozásban a cyprusi görög érsek indítványára elhatározták az ásatás beszüntetését ; pedig már ekkor mintegy 288 értékes mű-darabot ásatott föl. A szultánt nem értesíthette, mert a sziget s Konstantinápoly közt nem volt távirdai összeköttetés. Ennélfogva a tilalom daczára is folytatta az ásatást, beterjesztvén ügyét a szultánhoz. Jó egy hónap telt el, mikor az engedély megjött, de már akkor nem vette hasznát, mert munkásaival más helyen kutatott. Természetes, hogy ha holmi magánegyén leendett, nem néztek volna el annyit a török hatóságok.

Paleo-Paphos különös érdekkel bírt a búvárra. A tábornok ur hitte, hogy valahol e tájon kell lennie a régi királyi vár romjainak. Talált is olyan forma romot valami istálóféle helyiaégben. A tulajdonos csak akkor engedte át, mikor a tábornok ünnepélyesen szavát adta, hogy a netalán felszínre kerülő aranyat egytől-egyig átadja neki. Ástak-ástak, de aranynak hire hamva sem volt. A tulajdonos Osmán aga ott volt az ásók mellett, lesve az aranyat, de mind hiába. Végre kifogyván türelméből, kereken kimondta, hogy ha naplemente előtt aranyat nem találnak: az ő telkén egy ásónyomnyit sem turkálnak, pedig már ekkor negyvenegy lábnyi mélységben jártak munkásai, s valami tömör anyaghoz értek, amit Cesnola a vár falának hitt. Kell valamit tennie.

Történetesen éppen kéznél volt két darab régi aranypénz; mindjárt kivette zsebéből, odaintette egyik legmeghittebb munkását, kezébe csúsztatta az aranypénzt, megsúgván, hogy azt Osman aga számára ássák föl. Ugy is lett; az öreg török siettette az ásatást, de sem aranyat, sem szobrokat nem találtak. Ezúttal Cesnola is rosszul számított. Az is nagyon késteltette az ásatást, hogy a cyprusi napszámosok vas ásóval s talicskával dolgozni nem akartak, holott a legczélszerübb eszközöket Cesnola egyenesen Londonból hozatta. A napszámosok elpusztították. A hátukra kötött font kosár, kezük és bicskájuk többet ért szerintük a szabadalmazott gépeknél is. Megtörtént, hogy egy hónap is belekerült, mig egy szobrot, — holott már reá találtak, — a földből ki tudtak vájni. A czélszerü eszközök alkalmazásával előkerült volna két nap alatt. Azonban itt ravaszság is játszott közre; lassú munka mellett több napszámot rakhattak zsebre. Mikor végre nagy fáradság után a szobrot fölszinre hozták, rendesen sátor alá vitette, nehogy az égető nap a nedves anyagot szétpattantsa.

A new-yorki múzeumban berendezett Golgosz-terem nyolczszázkilenczven főt s szobrot tartalmaz, melyeknek ásatása kétezer dollárba került; s azért, hogy székhelyére Larnakába szállítsák, a tábornok háromezer dollárt fizetett. Már maga ez a körülmény sejtetheti velünk, mily roppant kiadást kellett tennie Cesnolának, mig azt a sok műkincset összegyüjthette. Meredek hegyeken keresztül ökörszekerek napokon át alig haladhattak száz méternyi utat, mert óvatosan lehetett csak egy méternyi távolságra is elébbre haladni.

A kisebb szobrokat tevék s öszvérek hátára kötötték s a legnagyobb elővigyázat szükségeltetett a meredek ösvényeken, mert egyetlen botlás nagyértékü műkincset koczkáztatott volna. A konzul tiz szekeret szerzett; mindegyik mellé ötven ember kellett féldollárnyi napszámmal. A golgoszi gyűjteményt három hónap alatt szállították Larnakába. Cesnola nem ütött nagy zajt nagyszerű fölfedezéseiből, mert méltán tarthatott attól, hogy mások is beleavatkoznak az ásatásokba; s csak mikor már nagy részét elszállította, akkor lepte meg a tudományos világot.

Cesnola talált Cyprusban sírokat is. Az őscyprusi nem sziklába vésett sírba, temette halottjait. Egetett téglából malterrel kirakott sírboltokat használt, miket azonban kétezredév óta ugy belepett a por, hogy nehezen lehetett lekaparni a falakról.

Emiitők, hogy Cesnolát hatalmasan védte hivatalos tekintélye e ha az ásatásoknál személyesen ott volt, nem is történt semmi baj. Mihelyt azonban onnan eltávozott, a csőcselék több izben megrohanta embereit, sőt egy izben meg is kövezték őket. A fő-kolomposokat elfogatta, de oly enyhe büntetést mért rajuk a török hatóság, hogy ez még jobban neki bátorította a zavargókat. Erre a tábornok konzul maga indult el Neo-Paphosba a kajmakámhoz. Útközben négy török rendőr csatlakozott hozzá. Egy pár vagyonosabb s tekintélyesebb török ur találkozván vele, a tábornokot nyilvánosan „hitetlen kutyának" czimezték. Rögtön elfogatta őket s daczára rimánkodásuknak, egy havi fogságot szabatott ki rájuk. De másfelől a szegényebb cyprusiakkal sok jót tett, gyámolította őket pénzzel, tanáccsal; ugy hogy mikor Cyprust elhagyta, ünnepélyesen búcsúztak el tőle.

A tábornok ásatásainak fő eredménye az, hogy kimutatta a görög szobrászat törzsfáját, mely az egyiptomi, assyriai s fönicziai művészet. Cesnola ásatásai óta Engelnek nagyhírű müve „Kyprosz" teljesen elvesztette hitelét. A cyprusi irást a nyelvbuvárok földerítették s uj irányt adtak a nyelvbuvárlatnak is. Egy szóval a régi görög művészet újból fölfedeztetett. Cesnola azonban nem merítette ki egészen ez őstörténelmi talajt; most miután a gazdag sziget Anglia tulajdonává lett, ujabb fölfedezéseknek nézhetünk eléje.

*

Alessandro Palma di Cesnola (1839–1914) was an archaeologist who excavated in Cyprus. He worked at Paphos, where he was U.S. vice-consul

 

 

AZ ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL. 1883. 11. 169.

A sarkvidékek hires és sok tekintetben páratlan természeti tüneményei közt a legnevezetesebbek közé tartozik az éjféli nap: az a sajátságos tünemény, hogy a meleget és világosságot terjesztő nap hónapokon át soha sem távozik el az égboltozatról, vagy ha eltávozik is, csak egy pár perezre Oly csekély távolságra, hogy sötétséget soha sem hagy maga után. Éjfélen is kényelmesen olvashatunk itt a napfénynél és sugarainak melege oly erős, hogy néha még késő éjjel is kénytelenek az emberek napernyőt használni. E sajátságos tünemény a sarkvidék különböző részeiben eltéröleg mutatkozik. Ott körülbelől, hol a sarkkör vonala megy át, a nap rendesen egy pár héten át csak 10 perccel éjfél előtt süllyed a láthatár alá, tompa világosságot hagyva maga után, mintha felhő takarta volna el; tiz perccel éjfél után csaknem ugyanazon ponton újra fölkel s a kellemetlen éles fagyos szellő, mely eltűnését jelentette, ismét megszűnik. Pár napi járóföldre észak felé már egyátalában nem ereszkedik le a nap a láthatár alá, hanem közel ahhoz néhány perczig megáll, azután ismét fölemelkedik, kelet felé halad ós csak nyár közepén tűnik el egészen, hogy azután hetekig ne lássuk s helyét az északi fény uralma foglalja el.

Képünk ez érdekes tüneményt a lofodi sziget-csoportnál, Norvégia partjai mellett mutatja. E hatalmas szigetcsoport, mely egy irányban vonuló lánczolatot képez; messze túl a sarkvidéken, Bodő norvég város mellett terül el. Az utazó ugy látja a szigetcsoportot, mint egyetlen hegylánczot, melynek ormai közt a völgyeket a tenger vize öntötte el s igy az egyes sziklákból és sziklacsoportokból szigeteket alkotott. Norvégiában, melynek partjain a tengervize szokatlan nagyszámú keskeny s a szárazföldre mélyen behatoló kis öblöket, úgynevezett fjordokat képez, átalában hajlandó az utazó mindenütt azt gondolni, hogy most egy a tenger árjától elöntött vidék fölött hajókázik, de legjobban látszik e tünemény itt, hol a vizből fölemelkedő hegycsúcsok mind egy, a tenger mélyében elrejtett hegyláncz magaslatainak látszanak..

Hajdan e szigetek szikláit óriási czápa fogaihoz hasonlították. E hasonlat kissé erőltetett, de a hóval borítot,t s itt-ott 1500 méter magasra emelkedő csúcsok szeszélyes alakzataikban mindenesetre az érdekesebb látványok közé tartoznak. Különösen Vaagö déli partjai rendkívüli képet nyújtanak. E partokon a nagyobbrészt piros szinü és gyeppel födött kis házakat rendesen kirúgó sziklákra építik, melyek mögött alig van egy pár hold virágokkal borított rét s aztán magas, sötétpiros sziklák emelkednek föl. E sziklák alakja gyakran hasonlít a tornyokhoz vagy tűkhöz s alakjukat még érdekesebbé ttszi a magasban összegyűlt hótömegből kiváló apróbb és nagyobb vízesések és zuhatagok serege s alul a tenger hullámai által kivájt üregek s látszólag minden perezben leesni kész szikladarabok. Itt-ott látunk hegyi mély utakat, melyeken néhány juh és tehén még találhatna táplálékot; a partokon kis halász-kunyhók s előttök primitív csónakok élénkítik meg a képet.

Az északi vidék e szép környékén a nap néhány perezre lemegy a láthatár alá, sőt a hegyek előbb is elrejtik szemünk elől, de azért csaknem az egész 24 óra alatt folytonosan világosság uralkodik s az idegen ember kezdetben alig veszi észre, hogy már átlépte a ma és a holnap határát. A bennszülöttek is ébren vannak az éj legnagyobb része alatt, egyátalán nem is tartják oly szükségesnek a hosszú alvást, mint a mi mérsékelt éghajlatunk alatt; két-három óra a pihenésre elegendő s az idegen folytonos világosság mellett még annyit sem képes eltúrni. Éjfél körül minden ébren van, már csak azért is, hogy az éjféli napfelkelést láthassa s ha két óra tájban lefekszik, alig képes 2—3 órát, aludni. A benszülöttek éjfélig rendesen fönn vannak, vagy néha tovább is.

 

 

AZ ÉJFÉLI NAP A LOFODI SZIGETEKNÉL

 

Az éjféli nap a lofodi szigetek tarka szinü és szeszélyes alakú szikláinál különösen érdemes a megtekintésre. Csaknem minden pillanatban új szinváltozat mutatkozik itt, s kellemes tünetek váltják föl egymást. Taylor Bayard, a híres utazó, igy irja le e szép jelenetet:

Tizenegy óra volt; a Svaerholt tüzes bronzfényben tündökölt, mig a csapatostól repkedő madarak aranyos fényűeknek látszanak az éjjeli napnál, mint a bükkfa levelei az októberi napfénynél. Messze északra láttuk magát a napot az északi tenger tiszta vize fölött, sáfránysárga környezetben. Néhány vakitó narancssárga szinü felhőréteg úszik fölötte: azon felül még, hol a sáfránysárga szin halvány rózsaszínen át kékbe olvadt, könnyű ködfoszlányok voltak, mint gyöngyök, opálok szegfű és aranyos szürke színekben. A tenger palakőszinü volt, narancs-és sáfránsárga szinü rezgő csíkokkal átvonva; e csikókat a csillogó hullámok táncza idézte elő. A levegőt lágy, titokteljes fény töltötte meg; mig a déli ég azúrján mintha aranyos gázokat vontak volna végig. E fényes környezetben állott az éjjeli nap s fojtott tüze és tündöklő szine egy óráig tartott. Lassanként leereszkedett s néhány perezre kellemetlen szél vett körül bennünket. Éjfél után mintegy 15 perccel ismét felszállott a nap s egy fél óra alatt egészen uj szinvegyületet láttunk.

Az előbbi sárga szin narancsszerüvé változott s a sáfrányszin halvány rózsaszínné, hasonlóan a mi hajnali pírunkhoz. Az este és reggel közt levő különbség itt is meg van tehát. Az uralkodó szin leggyöngébb változata egészen más alakúnak tünteti föl az eget s a földet és pedig oly észrevétlenül s csodálatosan, hogy öntudatunkban fölébred az uj nap érzete. A szem csak a végtelen napot látja, de a szellem már megérzi a különbséget s uj 24 órát számit a naptár szerint.

A valódi éjféli napot ritkán lehet egész szépségében látni. Homályos égboltozat a magas északon gyakran fordul elő s az utasok több napi várakozás után is igen gyakran csalódva térnek vissza. De még ily esetben is feltűnő s a mérsékelt égöv lakói előtt maradandó emléket nyújtó tünet az, hogy az egész éjen át folytonosan világos van s nyár közepén különösen az északi sark felé soha sincs csillag az égboltozaton s csak néha jelenik meg igen halványan a hold.

Skandinávia nagy érdekű természeti szépségei, hatalmas vízesései, nagymérvű halászatot folytató félig müvelt, de nagyrészt még őserejében és ősi jellemvonásaiban észlelhető népe, a sarki fény, a vándor lappok és sok más érdekes tárgy vonzza az utazót észak felé; de kétségkívül a legérdekesebbek közé tartozik a látvány, midőn a nap, e hatalmas égitest, éjfélben is szemünk előtt van s rövid lenyugodását észre sem veszszük.

 

 

jd- ISCHIA PUSZTULÁSA. 1883. 31. 508.

Az 1883. július 28-i földrengés romba döntötte a sziget nyugati oldalán fekvő Casamicciola Terme és Lacco Ameno településeket. Napjainkban Ischia Olaszország egyik legjelentősebb turistacélpontja: évente több mint 6 millióan látogatják meg. Lakossága 62 ezer fő.

*

Az elemi csapások legirtózatosabbja pusztította el Ischia szigetét, melyet maguk az olaszok, akik pedig értenek egy kissé a szépnek meghatározásához, a kéjfürdők királynéjának neveztek el. Olaszország valóban gazdag ilyen pontokban. Mert maga a természet több helyen mindent összpontositott, ami tájékot elragadóvá tehet; hegyet, sikot, tengert összeillesztett, s az emberi kéz is sehol annyi művészeti érzékkel nem járult e természeti fekvés földiszitéséhez, mint a régi és újkori művészet szülőhazájában.

Egy rendkívül élénk, s napfényben tündöklő nagy város, előtte a tenger csillogó tükre, háta mögött a komor fenségü, örökösen füstölgő Vezúv, ez Nápoly. Hol van ilyen még egy? Nem hiába mondja rá az olasz: «látni Nápolyt és meghalni».

Ahol egy eszményinek tetsző ponthoz érünk e szép, de gyarló földön, ahol minden jót, szépet együtt, abból pedig, ami rossz vagy rút, semmit se látunk, ott méltán fölébredhet bennünk a gyanú, mely Schillernek egy ballada eszméjét sugallta, hogy tudniillik itt kell valami nagy veszedelemnek rejtőzni valahol,  amit nem veszünk észre. A természet, a világrend nem tagadja meg magát, ingyen az nem ad ennyi szépet, jót, hátrány nélkül, ennyi előnyt, kigyó nélkül földi paradicsomot.

Lám a Vezúvot sem látványos háttérnek festette oda Nápoly mögé, egyszer csak kitört belőle a fenevadság, és eltemette Pompejit, Herkulánumot, két nagy várost, rengeteg sokaságú művelt, nagyon is művelt lakosságával.

Valaminemü módját a menekülésnek fönnhagyja mindegyik veszedelem. És maga az egyesnek halála, mit előidéz, szintén nem oly rettenetes, mint élve betemettetni a tüzláva koporsófödele alá, a szabadulásnak minden reménycsilláma nélkül.

Csak mérveire kisebb, de borzasztóságra — helyenként legalább — vetekedik ezzel a földindulás veszedelme.

A körülbelül ötezer élő ember közül, akik ott vesztek, talán a nagyobb szám részesült a rögtöni halál viszonylagos jótéteményében. De hányan lehettek, akik egy-egy boltozat vagy egyébként támadt sötét üregben maradtak, mint egy sirban, élve eltemetve?

A veszedelmek közt, melyek a földön az embert érhetik, egy sincs, mely az embert nyomorúságára, tehetlenségóre, olyannyira emlékeztetné arra a tudatra, hogy föltétlen egy felsőbb hatalom kezében van! A tengert meg lehet szokni, vagy ki lehet kerülni; végrendelkezésben kikötött bonczolás megmenthet a tetszholtan eltemettetés veszélyétől, de a földindulás ellen nincs biztonság a királyi palotákban sem. A gyönyörüségteljes Casamicciolának tehát így kellett elpusztulnia, mert meg kellett lakolnia, hogy olyan szép volt.

Eddig a rendkívül gyászos esemény regényköltészeti, vallási és életbölcseimi odala.

Csakhogy ezzel ma már nem érjük be. Nem vagyunk már többé olyan ismeretlen zúgnép, mint még ezelőtt egy félszázaddal is voltunk. Amikor összeszakadhatott miattunk ég, föld, mi meghúzhattuk magunkat a lapulevél alatt, nem tudtak rólunk, nem látott bennünket senki, ergo nem is kért segítségre senki. Ha ma tűz van valahol Európában, ha vízár pusztít vagy egyéb csapás, és az európai előtt végigjár a csöngettyüs pörsöly, hogy «adjatok, adjatok a szegény Lázárnak », hát nekünk is meg kell nyitnunk az erszényt, és adakoznunk az eset és körülmények minemüségéhez és rangunkhoz képest, mert hát már mi is ott ülünk ám a «kör»-ben, nekünk is van máir ott bizonyos «rangunk», még pedig olyan igen kényes és követelő, mert meghatározatlan, mint a diáké, a ki ugyan «semmi, de minden lehet belőle» — tehát «noblesse oblige » — ha adakozásra lesz fölszólítva az előkelő nemzetek «jó társaságai) —hát akkor aztán — nagy adó ide, rossz termés oda — de bele kell nyúlnunk a bugyellárisba, és ki kell tennünk magunkért, mert hiába, nem hiába, hogy legdrágább kincs a becsület, de csakugyan legtöbbet is kell adni érte.

Nemcsak vitam et sanguinem, sed etiam, avenam.

 

(„Nemcsak életünket és vérünket, hanem zabot is” A magyar nemesek a hagyomány szerint Mária Teréziának úgy folytatták a szöveg elejét: de zabot nem adunk. G..)

. -

 

 

 

K. A. KORFUI ÉLMÉNYEK. 1884. 22. 351.

— Eredeti levél. — Furesina, 1884. május 8.

Körülbelül három hónapja már, hogy szerkesztő urnak ígéretet tettem Korfuról, e mesés szigetről, megírni tapasztalataimat. Honfitársaink, a mérnök-egylet tagjainak pár órai itt tartózkodása megadta az alkalmat, hogy igéretemet beválthassam.

Nem tudom, Bédecker mint vélekedik az esetről, de első órai itt tartózkodásom alatt észrevettem, hogy Korfu kiválóan alkalmas hely a mézeshetek eltöltésére és fiatal házaspároknak ennélfogva nem ajánlható eléggé, később sokaktól ugyanezt hallottam. Az ok a természet sajátságos, hóditó, színpompában gazdag szépsége, melyet, hála istennek, minden vezetés, útbaigazítás és magyarázgatás nélkül zavartalanul élvezhetni. Már pedig nem keresnek-e az ilyenféle emberek érzelmeikkel összhangzó természetet, melyben magukra hagyatva, csupán egymásnak élhessenek?

Miután kint a szürke Adrián hányattattunk, befordulva a csatornába, egyszerre mily egészen más, pompásan csillogó, sötétkék lesz a tenger is! A sziget átelleni oldalán a messze kéklő albániai hegyek, merész, szögletes körvonalaikkal, egyes legmagasabb csúcsok hóval borítva, — közvetlen előttünk a Fortezza vecchia fantasztikus, ég felé törekvő sziklái, — melyeknek láttára Salvator Rosa tájképei jutnak eszünkbe; vagy, ha délnek a városból kimegyünk, a narancs- és olajfa-ligetek, a fák össze-vissza hasogatott, lyukas és sebhelyes törzseikkel, lombozatukon át a nap, elektrikus-szerü fénnyé szűrődve, világítja meg a tövükben nyíló virágokat, mindez, mondom, megmagyarázhatja fennebb hozott ítéletemet.

Más, az utazás mesterségét annak rendje és módja szerint űzők, bizonyos piros könyvvel kabátjuk zsebében, hamar elvégezhetik itt munkájukat, mert hisz nincsen itt sem múzeum, sem képtár, megcsillagozott művekkel, sem holmi megfeketedett freskókról hires templom. (Szent Spiridion bocsássa meg, hogy egy perczig megfeledkeztem róla.)

A lakosság görög, de majdnem mindenki beszél olaszul is és egyátalában, mint minden kikötő-városban, hol sokféle ábrázatú ember fordul meg, még egyéb nyelvhez is értenek, pl. francziához, angolhoz, némethez. Minden megerőltetés nélkül észrevehetni rajtuk, hogy az angol közmondást: az idő pénz, nem ismerik, ellenben a dolce far niente mesterségét nagy tökélyre vitték; különben sem többre, sem kevesebbre, mint a déli nemzetek egyátalában.

Nem tudom, a tőszomszédság Khinával teszi-e azt, hogy apraja-nagyja, különösen némely hónapokban, a tökmagok morzsolására adja magát, tény az, hogy a sétáló és pihenő helyek leglátogatottabb pontjai majdnem oly magasan vannak e hasznos magvak kiürített héjaival fedve, mint egy rendes nyilvános intézet padozata porral. Azt meg kell adni, hogy az idegenek iránt előzékenyek, a legnagyobb készséggel szolgálnak felvilágosítással, tanáccsal és tettel is. Az utczák épp oly szűkek, girbegurbák, a házak épp oly magasak, piszkosak, mint Olaszországban.

Hires helyek a Spianata, mely, amint Gregorovius, egy német író, mondja, a világ legszebb tere, holdvilágitás mellett, midőn minden egyes épület palotának látszik, másfelől a Fortezza világító tornya magasan fejünk felett tündöklik, és a giardino reale, (Giardino Reale. NOME IN LINGUA LOCALE Royal Garden. ) hol Erzsébet királynénk is tartózkodott egynehány év előtt és hol állítólag egy ő neki küldött karácsonyfa is van elültetve.

A szépségükről oly hires görög nők közül egyet sem láttam. A férfiak sokkal derekasabb kinézésüek. Még Sz. Spiridiont kell megengesztelnem. Ő a legnagyobb nevezetessége az itt róla elnevezett templomnak. De nem is közönséges szent! Már csupán az is nevezetes benne, hogy vagy háromszáz évig feküdt a földben, bebalzsamozatlanul, és izmai még most is lágyak — állítólag. Különben a szent földi maradványai egy család magánvagyonát képezik, s legutóbb is fiunk egy leánytagja kapta nászajándékul. Érdekes hozomány! Nagy ünnepnapokon aztán ünnepélyes körmenetben hordozzák a város körül és húsvétkor a feltámadástól számítva három napig ki van állítva a közönség számára, mely alkalommal senki sem mulasztja el a szép aranyos papucsokkal fedett lábakat megcsókolni.

Az ilyen körmenetek, melyeket minden alkalommal szeretnek rendezni, nagyon érdekes látványt nyújtanak. A kép szerfölött tarka és élénk. Elől zászlók, mindenféle alakú, díszes lámpák, azután következik egy sereg, a szentnek ajánlott 10—15 cm. vastag és 150 - 200 cm. magas gyertya. Ezek évekig égnek a templomban. Majd pompás ornátusban a teljes papság, és közvetlen mögöttük, mennyezet alatt, aranyozott üvegszekrényben a szent. A menet elején játszó zenekar már alig hallik és a papok egyhangú, bús énekével valami különszerü, megragadó harmóniává vegyül. Sötétkék ég, a fejünk fölött bólintgató komor cziprusok, köröskörül ájtatos közönség, lesütött fővel kereszteket hányva magára: ez volna a húsvét egyházi fele.

Bezzeg nem oly szép a másik, a profán. Abban a perezben, midőn a körmenet a nagyhét szombatján délelőtt megérkezik a templomba, megkondulnak a harangok. Egy pillanat alatt az előbbi mély csöndet szörnyű lárma váltja föl. Minden ajtó előtt egy-egy ember áll, egyik kezében ártatlan bárányka, másikban kés, mely az első harangkongásra az állat szivébe hatol. A kifreccsenő vérrel három keresztet irnak az ajtófára. Minden ablakból cserepek, bögrék hullanak az utezára, melyek csörömpölve törnek szét; puska, pisztoly ropog, és minduntalan megjelenik egy-egy gyöngéd hölgyalak valamely balkonon, bátran a levegőbe sütve el fegyverét. Amott egy megkoszorúzott dézsa áll, telve vízzel, melybe apraja-nagyja iparkodik egymást belökni. Persze az aprók járják meg jobban.

Ez alatt a város falain kivül a vérontás fokozódott mérvben folyik. Fákhoz kötve áll ott tiz-tizenkét marha, mindegyik előtt két ember, egyik apró spanyol-féle késsel, másik bárddal. Már csak néhány perez hiányzik a tizenegyből.

A marhák mit sem sejtve, egykedvűen tekintenek körül bus szemeikkel. Egyszerre messziről tompán hangzik az első ütés: egy hirtelen villanás és a soha czélját nem tévesztő kés villámcsapásként teríti le az állatot. Ugyanabban a perezben már a másik fejét vágja le a bárddal a ledült állatnak és nem tekintve a patakzó vért, eszeveszettként rohan azzal az ijedve hátráló nézők között a város felé, mert az elsőnek hozott levágott fej dijat kap a városházánál! Az alatt az egyik bőrét nyúzza le az állatnak, másik farkát szedi le, hasát vágja föl, bokáig gázolva vérben. Én utálattal fordultam el a jelenettől: troppo sang (vérözön)

A dolog illusztrálására szolgáljon a következő tény. Néhány év előtt az emlitett napon egy osztrák-magyar tengerésztiszt ült egy kávéházban, mi rosszat sem sejtve. Hirtelen borzasztó lárma üti meg füleit; amott néhány ember tűnik föl, kiabálva, puskákkal, pisztolyokkal kezükben, itt egy mészáros rohan, véres késsel fogai között, közben a harangok zugnak, örökös lövöldözés, ordítozás. Nem tudja mire vélni a dolgot: hisz ez lázadás! Felugrik, kirántja kardját és, mint igazi katonához illik, elordítja magát: utánam, ki a királyt szereti! A jámbor korfu-beliek pedig, az ö kiabálásából egy árva szót sem értve meg, azt hitték, hogy őrülttel van dolguk. A kölcsönös felvilágosítás egynéhány félórát vett igénybe.

A lődözés különben három nap és három éjjel tart szakadatlanul, kissé rosszul esvén idegen fűlnek, de amint hallom, a nők sokkal kevesebbet szenvednek idegbajokban. Május közepével kezdődik aztán a saison morte, mely alatt csak reggel nyolezig és este nyolcztól lehet egzisztálni, a szörnyű szúnyogok évadja ez, mely alatt a pompás vegetáczió felpörkölődik és az ember alszik.

 

 

Romeiser Ferencz: KORFU.1908. 18. 366.

Albánia tengerpartja előtt mint egy hosszú háromszög fekszik Korfu szigete. Egész területe nincs 100 négyszögkilométer és mégis megfordult rajta hódító szándékkal Európa minden tengerpartot lakó népe.

Réges-régen az illyrek, spártaiak, rómaiak, maczedónok, továbbá Szirakúza, Epirus uralkodtak e földön, majd Velencze foglalta el és kézről-kézre járt a francziák, angolok stb. között, míg semleges terület lett belőle és közigazgatásilag Görögországhoz csatolták.Őslakói voltak a liburnok, kiknek e sok viszontagságos állapot után faji jellegük teljesen elveszett.

Hűvös reggeli szellő fújt, amint hajónk a korfui kikötőbe befutott.

Sok apró ladik himbálódzott benn a kikötőben, kemény evezősökkel, kik csak az adott jelre várnak, hogy megrohanhassák a hajót. Be kell várniuk az orvos engedelmét, ki bár roppant felületesen, de végig megvizsgálja a hajó utasait és személyzetét. Mikor elkészül, kiadja az engedelmet a partraszállásra és a ladikok versenyevezést rendeznek hajónkhoz, melyet ellepnek és a táskákat egy perez alatt szétkapkodják, úgy hogy aki nem vigyáz, minden csomagjáért külön embernek fizethet díjat.

A nagy kikötőpart oldalán öt-hatemeletes házak előtt visz a kocsiút 4—5 méter magasságban a tenger mellett.

Az utak sok helyen két-három méter magas kaktuszkerítéssel vannak szegélyezve, úgy hogy hellyel-közel az úton és a tiszta kék égen kívül mást semmit se lát a szem. Ahol azonban ily kerítés el nem fedi a vidéket, ott ugyancsak bájos tájakban lehet gyönyörködnünk.

A Campagna! Szelíd hajlású dombok, zöld rétek mindenfelé, a háttérben magas hegyek, és a nép: férfi, nő, fiatal, öreg, kint sürög-forog mindahány és mindenfelé dolgozzák, kapálják a kitűnő földet, melyet sok patak öntöz. Az olajfák, melyek sok száz évesek, át meg átlyukadt törzseikkel; a cziprusok, egy-egy pálma vagy narancsfa, előttük, közöttük, tarka-barka jelmezben sürgő-forgó nép, tréfáló fiatalság: a bibliai történetek képeit idézi emlékezetünkbe.

Azután szembe jön velünk egy nagy csapat nő, fiatal és öreg, mindegyik nagy kőkorsót visz fején és közben kötik a harisnyát. Azt mondják, van közöttük olyan, aki száz litert is megbír egyszerre a fején! Tarka-barka öltözetek; a nap is élénken világít át az olajfák lombján, világos foltokat ejtve a sárga homokra. Csupa szin, csupa élet minden és mégis olyan, mint egy mesterkélt színpadi összeállítás.

Oly távol vagyunk ezektől az egyszerűen és természetesen élő emberektől mi kulturemberek, mint a való élet az álomtól! Egy másik tarka csoportban kecskenyájat terel néhány rikító szinű ruhába öltözött pásztor, követi a nyájat néhány magas, nagy-kerekű kordé, víg beszéd, rendetlenség, napsugár, zöld cziprusfák . . .

Ez a Campagna!

Most azonban megzavarják a hangulatot azok a teherkocsik, melyek az Achilleion berendezéséhez szükséges tárgyakat szállítják a hajóról a hosszú országúton végig. Az Achilleion, melybe, sajnos, be sem lehetett jutni, nagy felfordulásban volt a nagy átalakítási munkálatok miatt, melyekkel a kastély új tulajdonosának, a német császárnak látogatására készültek. Hogy odabenn mit csinálnak, azt nem lehet tudni, de sejteni lehet a rengeteg munkásból és fuvarosból, akik az állványokon, kocsikon lármáznak, nyüzsögnek, dolgoznak hatalmas porfelhőben. Szinte aggódik az ember, hogy tönkreteszik azt a páratlan szép helyet, ahol Erzsébet királynénk lakott. Pár lépéssel az eredeti épülettől áll egy a kiséret számára készült ház, mely a főépületével egyező stilusban épült.

 

 

KORFU LÁTKÉPE.

 

Felmentem egy szemben emelkedő dombra és onnan fényképeztem le az olajfák közül kiemelkedő palotát. A nagy, árnyékot adó olajfán kívül legelterjedtebb növény Korfuban a cziprus és kaktusz. A gyümölcsöskertekben tenyészik a narancs, a czitrom, míg a datolyapálma mint a parkok díszeként szerepel.

A Mon repos nevű görög királyi parkban különösen hatalmas datolyapálmák vannak. A parkban álló kastély azonban annyira egyszerű, mint egy jómódú polgár nyaralója.

A város közelében, a tengerparton hatalmas ezukornád terem. Tovább haladva, parkszerű erdőségbe jutunk, melynek egyik részén remek kilátó van, honnan a kis tengeröblöt látni: hátul távolban a Gasturi mögött emelkedő heggyel, míg lent a tengerben, mint két kis hajó, úsznak a Ponticonisi szigetek.

A mythologia szerint itt állt Odisseus hajója, mikor az istenek kővé változtatták. Szép ez a legenda, de minket jobban érdekelt az, hogy az egyik szigeten Erzsébet királyné is lakott, mikor először érkezett Korfuba. Ez a kis sziget csupa kaktusz, csupa cziprus. Három egyszerű kis kőház van a tenger partján, mint három fából faragott játékházacska és úgy vannak ott elhelyezve, mintha egy óriás gyermek tette volna le rendetlenül a magasból. A kívülről felnyúló cziprusok miatt csak némely helyen lehet kilátni a tengerre, kivéve egy helyet, mely mint kis erkély nyúlik ki és melyen néhány kőpaddal ellátott kis lugas van, ahonnan úgy Korfu szigete, mint az albán partok felé, remek kilátás nyílik.

Tizenöt-húsz fokos, keskeny, fűvel benőtt lépcső vezet innen egy kanyarulattal fel a cziprusok közé. Repkénnyel és vadszőlővel befuttatott kis kőkapuhoz jutunk ennek végén, melyen egy kis harang lóg a sűrűben.

Elfogódva léptünk át ezen romantikus helyen és kővel kirakott terrasszon találtuk magunkat. A kis épület és egy parányi kápolna áll ennek egyik sarkában, míg a többi oldalát a kis kaputól kezdve körűi vadszőlővel befuttatott alacsony kőfal szegi be. Itt érezte magát jól Erzsébet királynénk, a nagy mindenség e parányi szigetén

Körülhajóztuk ezt a kis szigetet és a parthoz evezve, a városba mentünk vissza. A legkülső városrész, mely dél felé esik, telve van politikai vagy más menekültekkel, kik, Korfu semleges terület lévén, itt biztonságban élhetnek, de amint innen lábukat kiteszik, az elfogatás veszélyének vannak kitéve. E menekültek között voltak szerencsések, akik abban az időben érkeztek, midőn egy frank két drachmával volt egyenértékű. Ezeknek megduplázódott a vagyona, amikor a drachma értékét hirtelen a frank értékére emelték. A drachma papírpénzben forog a nép kezén: igen kicsi, piszkos papírpénz, melyet fizetés alkalmával ollóval szétdarabolnak, ha kisebb összegre van szükségük.

Jelentékeny tényező a korfui kereskedelemben a házalók serege; ily utczai boltosoknál a czipőtől a feketekávéig mindent kapni. A boltok között legtöbb a gyógyszertár, mert itt minden valamirevaló orvosnak van legalább egy patikája. Ami a piacot illeti, ennek képe annyiban üt el a rendes európai piaczoktól, hogy nőknek bevásárolni izléstelenség számba megy. Ezt a férfiaknak kell elvégezniük. Úriembereket, katonatiszteket látni, amint bevásárolni mennek s a szolgájuk viszi utánuk a tele zöldséges kosarat.

A katonaság egyébként igen kedélyes: feláll 4—5 szál ember egy tiszttel és gyakorlatozik akár a város közepén is. Ha sokáig figyel az ember, olyat is lát, hogy néha a parancsot egyszerre teljesíti néhány ember, nagyobb csapatnál azonban nincs rá eset, hogy egyszerre teljesítsék a vezényszót. Ha azután valami nagyon butát csinál a közlegény, összes társai, a tiszttel együtt pukkadoznak nevettükben. De kedélyes, barátságos máskülönben is e nép; vasárnaponként délután kirakják asztalaikat a házuk elé és naplementéig kártyáznak az utczán, az utcza járókelő népe kibiczel nekik.

Egyedüli kellemetlen oldala a városnak olaszos piszkossága. A száradó fehérnemütől némely helyen alig lehet járni az utczákon, a szemetet pedig a házak előtt dombokba rakják. A legérdekesebb ide való speczialitás, hogy e szemétdombokat átkutatják éjjel a kecskék! Ezek párosával kóborolják be sötét éjjel a várost, mint a kisértetek vagy szerelmes párok és kikeresik a szemét közül a táplálékot.

Ha az ember az idevaló sajátságokkal megbarátkozik, nehéz szívvel hagyja el ismét ezt a szép szigetet. A konstantinápolyi kolera segítségünkre volt hazautazásunk elhalasztásában, amennyiben az onnan jövő hajó nem vett fel Korfuban utasokat, hanem tova sietett útjára. Nemsokára azonban, sajnos, mégis csak követnünk kellett: háborgó tengeren, zuhogó, szakadó esőben, mely csakhamar elfedte szemünk elől Kerkyra szigetét,

 

 

 

 

TENGERENTÚLI  LEVELEK (AUSZTRÁLIA)

 

 

 

Ausztráliából. 1867. 39. 483.

(Eredeti levél.)

Minmi, New-Castle mellett, Ausztrália Félix. Jun. 17.

Az európai angol-királyi postahajó (mail) Londonból, Suezen át június 9-kén érkezett Adelaidba, s már május 14-ről is hozott híreket Európából, és igy 27 nap alatt tette meg ezen roppant utat. Afrika észak-keleti végpontjától, útjában Indiát, Ceylont, stb. is érintvén. Még ily gyorsan nem tudom hogy kir. postagőzös érkezett volna. De hazulról még sem hozott nekünk újabb tudósításokat.

Pedig óhajtva várjuk mindig a hazai leveleket s hírlapokat — ez utóbbiakat jövőre már ily czim alatt: A magyar olvasó-egyletnek, Ausztráliában. E kis egyletünknek, mely indítványomra keletkezett itt, már van hat tagja; kevés, de kinőheti magát s jól esik, hogy ily távolban is együtt vagyunk s összetartunk.

A magyar lapokból remélünk majd értesülhetni új életre ébredt s lábadozó drága hazánkról. A többi világ eseményeiről eleget tudhatunk az angol, amerikai, afrikai, ausztráliai, sőt indiai és chinai lapokból, melyeket itt mind, mennyire csak időnk engedi, szorgalmasan olvasgatunk.

Egyébiránt Ausztrália is kezd érdeklődni hazánk iránt. Alig van már lap itt, melyben rendes rovatot ne képeznének hazánk ügyei, s a Hungary czimű rovat mindenikben nagy rokonszenvvel és méltánylattal szól hazánk felől. Sőt képzeljétek, hazánk bölcseit már csaknem mint prófétákat idézgetik. A minap egy érdekes felolvasás tartatott, melyet az ide mellékelt lapban „Exposition of prophecy lecture" czim alatt olvashattok, s mely többi közt mint a „magyar parlament egy közelebbi nyilatkozatára" úgy hivatkozik Deák azon szavaira miket a mostani európai háború rendszerről mondott. Egyik nevezetes beszédében, midőn azt fejtegette, hogy mai napság a háború oly gyorsan keletkezik s végződik be, hogy mire egy parlament a szükséges katonát megszavazná, az ellenség már meg is verte a készületlen hadsereget.

Aradról kaptunk egy baráti küldeményt s abban a többi közt minisztereink arcz-képcsarnokát. Igen jól néznek ki; s ausztráliai barátaink is nagy érdekkel szemlélték nevezetes embereinket. Lónyaíra többi közt azt mondák: Tat must be a clever man (ennek ügyes okos embernek kell lenni!); Horváthra pedig: what a jine-looking fellow! (mily derék kinézésű legény!) örülünk a hirnek, hogy június elejére volt kitűzve a koronázás.

Végre is Besze képviselőnek igaza lesz, hogy Gödöllőből magyar Schönbrunn válik. De szerintünk mégis jobb lett volna a magyar király és királyné nyaralóját a Svábhegyen vagy a Szép juhászné körül felállítani, ott mindig szemünk előtt lett volna az a gyönyörű kilátás, a felséges Buda és a kedves Pest!

Titeket azonban inkább érdekel, ha magunkról s itteni életünkről irok. Itt jelenleg egy 9 szobiból álló, egy meletes, téglából épült uj hőtelben lakunk, melynek neve „Hand of Friendshiss Hotel" (Szálloda a baráti kézhez). Földszint van a medical és apothecary-hall (orvosi rendelő és gyógyszertár); az emeletben pedig mi lakunk.

Hét hétig vendégem volt Udvardy József hazánkfia, volt honti szolgabíró, most 50 éves ember; de május 23-án, görögdinnye s colonial-bor melletti farewell-toasztok (bucsu-pohár) után Singletonba s onnan tovább New-Englandbe utazott — hegedűjével. Nagyon mélabús; mint száműzött, kényszerűségből hagyta el hazáját s már 12 év óta New-Seeland, Victoriában és New-South-Walesben lakik, honvágytól gyötörve. Nyolc hónapig szenvedett súlyos szemlobban. Orvosi hirdetményeimet olvasván, hozzám folyamodott, és sikerült is szerencsésen kigyógyítanom.

Mi is gyakran betegeskedünk, kivált sokat szenvedünk rheumában, mi itt nagyban uralkodik, kivált az év e részében, miután márczius 21-dike óta őszben, sőt mondhatnám télben vagyunk. Nappal még csak tűrhetően meleg a levegő, de este 8 órakor egyszerre oly csípős hideg lesz, hogy az ember azt sem tudja, mittévő legyen, annál kevésbé, mert itt minden épület nyaraló, a szalont kivéve, egy szobában sincs kályha (fire-place = tűzhely). Oh, sok minden hiányzik itt, mi otthon bőségben van; hogy mást most ne említsek, az oly isteni fürdőknek, ásvány-vizeknek, természeti melegforrásoknak, mikben hazánk annyira gazdag, itt hire-hamva sincsen.

Az időjárásra visszatérve, az ősz szokott természete szerint roppant esőzéseink voltak; de az idén sokkal rendkivüliebbek, mint aminőket még eddig értem. Öt hétig folytonosm tartott a legnagyobb esőzés, egy uj özönvíz fenyegetett. A kiáradt folyók tömérdek károkat okoztak; itt is a viz némely utczában 40 láb magasságra emelkedett over íhe levél (a földszin fölött).

E napokban oly tudósitást kaptunk, mely bennünket a legellenkezőbb érzésekkel töltött el, a baráti öröm s önző fájdalom érzéseivel. Dr. Rochlitz Kálmán hazánkfia és barátunk tudósított egy maga nemében gyönyörű levélben, hogy „Gyulay Albert Gábor, a párisi világkiállítás titkára, valamint ő is, néhány hó múlva hazájukba visszatérnek." Vajha mi is azt tehetnők! Örültünk, hogy viszontláthatják kedves hazánkat, de megirigyeltük boldogságukat s megsirattuk távozásukat. Mikor mehetünk mi is? No, de az idő mindent megérlel,  s kitűzött tervem végrehajtására még idő kivántatik.

Most Isten veletek, stb.

 

*) Egy későbbi keltű levélből látjuk, hogy ausztráliai honfitársaink is megkapták már az általános amnestia hirét, s örömmel üdvözölték, alig bírva elhinni, hogy most már Türr, Klapka, Perczel stb. mind hazájukba térhetnek.

 

 

Eredeti levél Ausztráliából. 1870.

New-South-Wales állam, Sydney 1870. szeptemb. 28.

T. szerkesztő ur!

Amúltkor San-Franciskóból tudósitottam önt, érdekes utamról, az észak-amerikai államokon keresztül Oczeántól Oczeánig vezető Pacific-pályáról; s emlitésbe hoztam a kaliforniai világhírű nevezetességeket, mint: az arany-bányákat. Ezek évenként 120 000 000 frt értékű aranyat, a higany-bánvákat, melyek jelenleg 20 000 üveggel (per 67'/2 font; 1 font ára 65 cent.) termelnek. Képes volna tiz annyit is adni maga a new-almadeni-bánya, de feleslege miatt becsét vesztené, s azért most csak 450 ember dolgozik benne (1861-ben 1025-en dolgoztak, s 48 000 üveggel került ki).

Szóltam a calaverasi óriási veres fenyőkről (Washiugtooia Gr ganteáról), melynek legnagyobbika 403 láb magas a átmérete 36 láb volt „az erdők atyja" név alatt, de vannak kevéssel vékonyabbak nagy számmal. Éppen indulásomkor olvastam egy táviratot a san-franciskói „Abend-Post"-ban, Stoctonból: hogy ott a környékben egy farmer erdejében több oly nagyságú, sőt nagyobb fákat is fedeztek fel, a Nevada-hegység egyik mély völgyében. Továbbá megemlékeztem a csodaszép Yosemite völgyről, óriás szirtfalaival (1500, 3000 láb magas) nagyszerű viz-zuhatagjaival, s különféle fajú ásványvizeivel; a Coast Rangéi Geyserek s ásványos hőforrásokról.

Az arany-országot s San-Franciscót az Arany kapun által hagytuk el, mely az öblözetet magas szírtfalak által zárja el a sik tengertől. Innen keskeny szoroson keresztül juthatni ki, két oldalt hatalmas várdák védelmi alatt. Előttünk terült el a Csendes Oczeán, valóban alvó hullámaival, tukör-sima felületén — mint hattyú a taván — úszott kisebb rendű (1500 tonnás) gőzösünk: „Ajax." Kalifornia ködlepte hegyei hamar eltüntek, de a köd és borulat három napig kisért a tengeren. Majd aztán kiderült az ég, mosolygó verőfény ragyogott felettünk, s az apró fodru hullámokon, melyeken különféle halak eviczkéltek s játszadoztak; felettünk s körültünk hojszák úsztak a levegőben, repülő halak csapkodtak a hullámokból fel 8 20—30 ölnyi távolságra repülve, merültek el ismét a vizszin alá; a levegő meleg volt, a reggelt és estét hüa szellő enyhité, azéjok hűvösek, s ekkor a szél erősebb volt, ilyenkor a vitorlákat is használtuk.

Tiz napi változatlan kellemes utazás után feltűntek a Havaü-szigotek. Az első Afouna, melyen a világ legmagasabb tűzhányó hegye van Mouna Lona; (13,670 láb magas) már 100 angol mérföldnyi távolban kivehető volt, először csuosa s lassan-lassan közeledve az egész; alatta terül Hiló városa 15 000 nagyrészt kanakasz (benszülött) lakossal. A sziget magas hegységekkel lepett, melyek sivár szirtjei kopárak és terméketlenek, de a völgyek rendkivül kövérek, patakodtól öntözvék és bőségesen teremnek jól müveit földjeikben ezukornádat, manihókot, és sok déli gyümölcsöt.

A második sziget e csoportban Nuuinu, melynek magas meredek szirtfalai mellett vonulunk el, szintén vulkánikus hegységekből áll; völgyei igen termékenyek s a bennszülöttek nagy mennyiségü czukorlisztet gyártanak. Városa Mohává 16 000 nagyrészt kanakasz, kevés fehér bevándorló lakossal bir.

A harmadik sziget Oahu, a fő hawaii-sziget, legnagyobb és legnépesebb a három között, melyre Európa fiai közül először Cook kapitány mint felfedező lépett,  tragikai hősévé is lett avatva, halála által.  A sziget őslakói ölték meg; s ahol nyugszik, ott alakult az első város. A közlekedés könnyebbsége és a kikötő végett később a bevándorló fehérek a szigetnek sokkal kedvezőbb pontján, egy a természet alkotta kitűnő fekvésű kikötőnél alapitották, a most már terjedelmessé kinőtt fővárost: Honolulut.

A szigetcsoport királya is itt lakik, a mostan uralkodó réz-szinü felség V. Kaméham Mia; tisztes s művelt öreg ur, voltam nála audienczián, igen barátságosan fogadott. Angol titoknoka, s magyar szakácsa van; palotája csinos faépület: nyaranta künn lakik Vajtytiben, hol pompás parkja s villája van. Katonája csak testőrként van egy pár száz. Amerikai fennhatóság alatt áll a sziget. De a városban vannak rendőrök; s valóban oly rend és tisztaság uralkodik itt, hogy a fehérek tanulhatnának tőlük.

Honolulu 25 000 lakost számlál, közötte 6000 fehér és chinai, kik nagyobb részt kereskedők és iparosok. A kanakászok leginkább földmiveléssel s kertészettel foglalkoznak, ámbár vannak közöttük ipart és kereskedést űzők; sőt a tudomány sem ismeretlen előttük. Vannak tanárjaik, papjaik, orvosaik s tudósaik, akik könyveket s lapokat irnak a szerkesztenek; vallásuk r. kath és mormon. Rendesen több nejüek. A nők kövérségre hajlandók, bár kedvencz foglalkozásuk a lovaglás, mint villám repülnek tüzvérü paripáikon a hegyek közé, majd lombos fáik árnyában élvezik a bő termés kéjeit. Élelmük egyszerű: nyers hal, pörkölt marhahús, tengeri moha eczettel, tara (dagasztott krumpli), manihók, s gyümölcsből: banán, maringó, datolya, ananász, dinnye, kokusdió, ezukornád, ami bőven terem a szigeten.

Honolulu városnak szép fekvése van a tengerparton s a hegyek aljában s egy keskeny benyúló mély völgyben. Rendezett utczáin vízvezetékkel s kerozin és olaj-lámpa világítással. Tóbb utczáin, mint a Nuáun, Queen- és King-Streten csinos üzletei, hoteljei és restaurácziói vannak. A mellékutczákban pompás parkok és csinos, palota-szerü nyaralók, villák találhatók. Jó izlésü templomai és jól berendezett könyvtárai is vannak s szép a temetője.

Ez utóbbi hozza emlékezetembe a szerencsétlen hirü keletázsiai osztrák expedicziót. Midőn elváltak magyarjaink, az osztrákok Jocahamából San-Franciskóba szándékoztak menni, de útközben hatalmas vihar érte utol s korbácsolta  őket a tengeren. A san-franciskói öbölbe semmiképpen be nem mehettek, az ellenkező irányú szelck, a vihar s hullámok más irányba terelék a félig leszerelt hajót. Nem tehettek mást, mint a legközelebbi biztos kikötőbe, a Sandwich szigetekre vergődni, hol éppen Honolulu előtt vetettek horgonyt.

Öt egész hónapig időztek a szigeten, mig a hajót nagy költséggel használhatóvá javítgathatták. Azon idő alatt több haláleset adta elő magát; hét matróz elhalt. Egy fiatal kadét ittasan egy éjjel több társával a hajóra akart menni, s útközben összeszólalkozott társaival, hogy nem jó irányban mennek, ő majd hamarább fog a csónakhoz érni, mint ők, és elvált tőlük, de mikor azt vélte: hogy a csolnakba lép, ahelyett sima viztükörbe merült el, s ott veszett.  Másnap hullája úszott a vizén.

Nevezotesb ezeknél, hogy itt hunyt el közös külügyminiszterünk a fia is; amint beszélik, szerelmes volt egy vegyes szinti (kanakáz anyától éa fejér férjtől származott) leányba, a igen sok pénzt költött reá. Végre fogytán lévén, kért újra, de nem kapott. A szerelem pedig csak addig tartott, mig a pénz; a kettős kedvetlenség az ifjú gyászos végét idézte elő; strichnint vett be. Ott feküsznek most mind a város északi részén levő katholikua temetőben. Sirhantjukat egyszerű vas emlék, német felirattal jelöli.

Hat napi időzés után mosolygó, derűs kék egével, dús növényzettel koszorúzott szép szigetét a Sandwich-eknek elhagytuk a Vonga gőzösön, s a szelíd hullámú Oczeánon tova utaztunk. Este indultunk, az éj elboritá a szigetet, s a háttérben levő apróbb csoportozatot (mintegy 12) nem láthattuk, hajónk haladt előre, a reménylett újvilág felé, derült napok, szép csillagos esték váltakoztak felettünk. Utazásunk egyébiránt nagyon egyhangú volt; egy kis ijedség hozott bele némi változatosságot: egy útitársunk saját maga és a matrózok vigyázatlansága miatt, a hajó oldalán lövő záratlan ajtón át a tengerbe esett és csak hosszas keresés után — mert a hullámok elcsapták a hajótól — találták meg fél holtan, amint már úszni sem birva lebegett a hullámok között.

A kilenczedik éjszaka váratlanul jött egy szélroham, szakadó záporral. Oly erős nyomást adott a vitorláknak, hogy a két fő árbocz ketté törve zuhant le a hajóra és sok kárt okozott. Majd egy matrózunk halt meg napszúrás következtében, s annak egyszerű eltemetése is változatosság volt. Nem mellettünk tovább,  mert a hajtó-gépezetben egy vastag rúd ketté. pattant. Két nap kellett, mig ujra járhatóvá javitották a gépet, addig egy helyben libegtünk a sik vízen.

Volt kellemes változatosság is, először a tizennegyedik napon feltűntek a  szigetek erdő boritott bérczei; majd a tizenötödik napon az egyenlítő vonalán mentünk által a 167" nyugati foknál.

Hat nap múlva az idő kezdett hűvösebb lenni; más éghajlat alatt valánk, más tenyészet virult. Itt a nyár deczemberben van s a tél júniusban. Az időjárás most szeles, viharos, a teager erősen hullámzott,  hajónk nyugtalanul ringott, — mint haragos dajka czibálta bölcső, — de a gőz és vitorla hatalmasan hajtotta előre. Végre minden viszontagságok daczára, az uj-zealandi viharokkal föltünedeztek  távolban egyes szirt-csoportozatok fantasztikus alakjaikkal. Velük New-Zealand gyönyörű erdős pázsittal boritott halmai is, azokon tul.

A jobbra-balra lassanként feltünedező szárazföld előhegyei között terjedelmes öbölbe haladtunk be. Szigetcsoportok, szikla-hegységek s tömbök merültek fel a láthatáron, majd a jobbra közelben húzódó halmos part mellett tiz órát haladva, balra két világító torony tűnt elő. Majd egy szabályos Vezuv-alakú hegység, mely mellett egy kis öbölbe suhanva be, két felé ágazó menetének jobbikában két gömbölyű halmot megkerülve, előtte valánk a szép auclandi kikötőnek.

 

Auckland Új-Zéland legnagyobb városa, az Északi-szigeten helyezkedik el. A város népessége a 2008-as adatok szerint 438 100

 

Este volt; a város pompás gázvilágitás fényében úszott, a kikötőbe roppant nép tolongott, érdeklődve az utasok és ujságok jöttén. Hajók is nagy számmal voltak kikötve, nagyobb részt ausztráliai és angol három árbócosok.  Mi csak másnap reggel néztünk be a városba, mig hajónk ki- és be rakodott.

Auckland igen csinosan épült, egy halmon s annak lábánál terül el. A Thames folyó s a beszögellő tenger öblénél, szabályos egyenes utcaival, csinos házsoraival és templomaival. Fő utczája a Queen-etreet, melyen a legszebb kereskedői s ipari kirakatok, bazárok, bankok és csarnokok, szinház, stb. van. Lakosai nagy részt angolok s mint egy 20 000. Vidéke igen regényes, jobbról magaa hegyek kékellenek, öbleikben a hires aranybányák vannak, s aljukban kigyódzik a Thamea folyó; partjain kövér legelők és szántóföldek terülnek el. Goldfield csinos városka, egy völgy által válik el Aucklandtól, ahol a két város különféle vallású temetőkertjei vannak. Auckland a sziget fő kereskedelmi városa, itt vannak a bankok, jótékony intézetek: árvaház, őrültek háza, kórház, városháza stb.

Egy napi időzés után elhagytuk Aucklandot, nagyszámú bányász (digger) utasokkal, akik Ausztrália más részében — Queenslandban próbálnak szerencsét.

Az előbb folytatott úton visszamentünk, megkerülve a sziget egy részét; aztán a sík tengeren egyenesen nyugatnak tartva haladtunk előre. Az idő borús, ködös, esős volt, a tenger viharos s hullámzó; kellemetlenül változó tavaszi idő. Hajógépezetünkkel is sok bajunk volt, de végre mégis, 8 nap múlva, a köd és sűrű eső között feltűntek az uj-hollandi New-South-Wales szirtjei, meredek partjai; s két órai part melletti hajózás után az öböl nyilása. Tovább haladv regényes hegységek között, jobbról erdőségekkel s nyaralókkal, balról a tenger öbleitől körülölelve meglepő szépen terül el Sydney városa. A hajógyár előtt vetettünk horgonyt.

 

 

Sz. Török János Levél Ausztráliából.*) 1872. 283.

Rochampton, 1872. márcz. 15. (Ausztrália, Queensland.)

Kilenczven napi viszontagságos tengeri utazás után horgonyt vetettünk a Keppel öbölben. Utazásunk rendkívül változatos és érdekes, s leszámítva a tenger dühe és véletlen betegség által okozott kellemetlenségeket, átalában véve igen kellemes is volt. A tengernek oly sok szép jelenetét, a természetnek oly csodás változatait szemléltük, milyeket a szárazföldi utazásban nem találunk így csoportosítva.

Midőn Angolhont elhagytuk (decz. l-jén), zúzmarás hideg téli idő volt, melynek dühét eléggé éreztük a biskayi öbölben, hol magas hullámok hajigálták hajónkat, mig kiérve belőle, az afrikai szelid tavaszí lég váltotta fel azt. Balra hagytuk a Kanári-szigeteket, a Teneriffa tűzhányó-hegy magas csúcsaival, s a szélirányt követve az Azorok irányába hajóztunk. A lég mindig melegebb lett, mig majd az aequatori borz- sztó hőség válta fel azt. A gönczöl-csillag csoport még ott ragyogott az égen, mig balról a nagy kutya oly erős fény nyel világított, mint szinte a hold; erős fénysugárt ereszte v^gig a tenger hullámain, s a tenger is izzott a milliárd villanyos puhányoktól. Deczember 22-én mentünk át az egyenlítő vonalán éjjeli 1;V« órakor.Utunk Dél-Amerika partvonalán alig 500 mértföldre vonult el Rio-Janeirótól. A Trinidad kis sziget mellett elhaladva, uj fordulatot vettünk, s délkelet irányba vitorláztunk. A lég hűlni kezd, mig egészen a fagypontra hull a higany a hévmérőn. A tenger érdekes terményei jelentkeznek: óriási czethalak, melyek felett albatrosszok csapkodnak, alá s fel a hullámok vonalán, delphinek játszanak hajónk körül; a tenger zöld színt vált, jele, hogy közelünkben száraz föld van, csakugyan fel is tűnt a Jóremény foka szakadozott hegycsúcsaival, de utunk iránya még min !ig hidegebb vonalra vezet, hol már a jéghegyek is jelenkeznek, melyek üvegszinü fényes csúcsaikkal a hold világította éjben oly kisértetiesen jelennek meg. Majd kigyúl a pompás Aurora Borealis (északi fény, melyet itt, minthogy a déli sark közelében vagyunk, inkább Aurora Australis-nak, délsarki fénynek nevezhetnénk) változatos színes világa s uj csillag miriád váltja fel az ó világ csillagait.

Balról Szt.-Pál, jobbról a Kerguelen szigeteket hagyjuk el,  majd az első száraz feltűnik Uj-Hollandiából a Letuven fokon, a igy megkerülve Arnheim földet, Kelet- és Dél-Ausztráliát, Tasmaniát és Uj-déli Wales gyarmatokat, majd Qveenslandnál megközelitve a szárazt, a Smoky-foknál s annak látválnyában haladunk el Brisbane városnál, Moreton szigetnél, a Homok- és a Capricorn-foknál s be fordultunk a Keppel-öbölbe, hol is a kormányos vezénylete mellett biztos helyen horgonyt vetettünk a 23 ik szélességi és 151-ik hosszúsági fok alatt. A Keppel-öböl magas hegységoktől félkörben keritre terül előttünk; jobb ól az őrdomb, melyen a hajójelzők tanyája van, hátterében vonulnak el az aranytól terhes szirtes hegységek, melyeknek folytatása balról még magasabb s vadregényesebb képletet tár elő, teteje kopár, barna szirtezettel boritva s alja, valamint körülöttük a lapály, gummi erdőséggel van fedve.

Hajónk a „Light Brigade", az öböl közepén vetett horgonyt, honnan a hegyvidék naplemenetkor teljes pompájában látható; elbájoló szép hegységek gyönyörű völgyekkel, melyekben a boldog megelégedés verhetne tanyát, csak fájdalom  egy nagy hiányban szenvednek, hogy nem fakad bennnük forrás. Nagyrészt esővizzel oltja a nép és az állat szomját; azért is nyárban a folyamok elapadnak, holott az esős évszakban 20 — 30 lábra feldagadnak, s szétáradnak a rónaságon.

Hajónkról egy kis vontató gőzös: „Mary" szállított a szárazra. A tágas öböl középvonalán két órai menetelés után egy világitó hajó irányában nyilás támad, mely mintegy 4 angol mértföld lehet. Ez a Fitzroy folyam torkolata; a partszélek oly laposak, hogy a viz egy színvonalban áll velük, a partvonal oly sürü buja bozóttal van lepve, mint a kender; soha a természetnek ily bujaságát még nem láttam. A sűrűben temérdek szárnyas állat, aligátor és csörönd tanyáz.

A Fitzroy folyam rendkivül csavargós, de mélysége szabályozva van s hajójelzők vannak a partvonalon, sőt egyes helyeken világitó póznák is láthatók. A viz színe sárga, iszapos, de temérdek hal tanyázik benne, s minden pillanatban láthatni a viz felületen, sőt magasra is ugrándozva,  amint a ragadozó madarak csapatosan vadásznak reájuk. A folyam partjai mintegy 30 mértfóld hosszan igen alacsonyak, s jobbra-balra számos sziget képződik, melyek tömött bokrozattal lepettek. Majd lassan-lassan emelkedik a part, ritkul a növényzet, mangrove bokrok és gummifa váltják fel az eddigi két életű növényeket;  jobbról a hegyek lábai egész a folyam partjáig nyúlnak. Ezek ritkás gummi-erdőséggel fedvék, s hajlásaikban a páfrány és törpe pálma tenyészik, melynek aljában csoportosan ugrándozik ide s tova a kenguru, patkány és az opussum. A hegy oldala, mintha be volna hányva kődarabokkal, melyeket a zápor a tetőről mos le, s melyek között tanyát ver a százlábú féreg és számos mérges kigyófaj; s mindezt magas buja fű boritja; — ki gondolná lábai alatt a veszedelmet?

A gumi erdőség buja füvében számos marha csordák juh és kecske nyájak, sertés csapatok és jó faj lovak legelésznek; a pásztor lóháton járkál utánuk, vállán puska, oldalán revolver, tomahavh és matróz-kés vegyül, a vadállat és a szilaj benszülöttek ellenében. A folyam csavargós vonala magasabb és keskenyebb part közé van szorítva, s a hegység messze oldalt marad. Az erdőség sűrűjéből egyes tanyák s magános squatter- és farmerlakok tűnnek elő; szerény veteményes kertek, kevés irtott szántóföld itt-ott.

A folyam közepén terjedelmes gálya áll keresztben, melyen a Déli tenger szigeteinek nagy számú szerecsen benszülöttjei, mint rabok dolgoznak. (Ezek abban különböznek az afrikai szerecsentől, hogy szinük világosabb barna.) Feljebb meder-mélyítő gőzgép működik. A folyam vonalain több shooner halad lefelé a tengerre.

A part szélén jobbról terjedelmes épületcsoport tűnik elő, melynek homlokzatán „központi queenslandi húsfeldolgozó gyár és raktár" van felírva, hol is hetenként 400 darab marhát és 1000 darab juhot vágnak le és (a belét kivetve) egészben főzik meg légzárolt üstökben. Néhány perez alatt csontostól együtt kocsonya-szerüleg fő meg, jgy bádog edényekbe (konzerv-dobozokba) légmentesen elzároltatnak s széjjel küldetnek a világba. Ezzel rendkivül nyereséges üzletet folytatnak az ausztráliaiak. Az évi forgalom e gyárban 73 000 ft. st. volt. Sok ily gyár működik már Uj-Hollandiában, s milliókat hajt be.

Tovább haladva, a partvonal szemlátomást élénkebbé válik. Távsürgöny által tudatván jövetelünket, számosan előnkbe jöttek lóháton s a part vonalán kisértek a kikötőbe, mely egy fordulatnál élőnkbe tűnt. A kikötő el volt lepve nagy számú néppel s háromszoros hurráh -val fogadtak bennünket. Mi az angol hymnuszt énekeltük el, üdvözlendő az uj hazát, s igy léptünk a szárazra Rochamptonnál.

A Fitzrov folyam balpartján terül el Rochampton; csak öt év keletkezési kora s máris 1000 lakost 3 hírlapot, 4 templomot, két alosztályú iskolát, szép posta- és távirda épületet, városházat, 4 bankot, számos üzletházat s igen sok s csinos hoteleket és bérházakat, valamint magán építményeket is számit, szabályos utczái során. Az East-Sireet és a kikötő a város fénypontja. Az első az üzleti-világ, az utóbbi a sétáló közönség mozgalmi tere, hol árnyas fák alatt szemlélik az érkező s induló hajókat, valamint a vaspályát, mely igen czélszerüen a partvonalon vezetve, úgy halad a környék kebelébe, jólétet és műveltséget hordva vonalain.  

Bochamptonnak rendőrsége, önkéntes katonasága (Voluntér) van; a kényelem végett több bérkocsija, de leginkább lóháton jár itt a nő és férfi közönség. Az ipar, miután a kész műveket Angliából szállítják, — pang. A vagyontalan kivándorló bérmunkára van szorítva, vagy pedig a bányákba kénytelen vándorolni, honnan némely szerencsés dús rakodmánnyal tér vissza a városba. Itt aztán vagy valamihez fog, vagy pedig — a legnagyobb rész — a kocsmában pocsékolja el fáradságosan összeszedett arany szemerjeit. A bérmunkások igen jó dijat kapnak, a háznál 50—55 ft. sterlinget s kinnt a Bushban mint pásztorok 60, sőt 70 ft. sterlinget is. Igyekező ember hamar vagyonra vergődhet.

E városnak biztos jövője van, csak az a kár, hogy vizhiányban szenvedvén, itt is esővizet kénytelenek inni a lakosok; e hiányon később vízvezeték által fognak segíthetni. A környék még kevéssé művelt s átalánosan gummi-erdőséggel van boritva sik és hegység. A síkságon és völgyekben temérdek marha legel; mig a hegyekben dús aranybányák vannak nyitva.

A bennszülöttek még igen nagyszámmal vannak a Bushban, s csapatonként barangolnak ide s tova; a városok körül szelídebbek, de bizony akik távolabb elkülönözve élnek az előbbiektől, azok nem egy fehért ütnek le veszedelmes fegyvereikkel: a bumerang-gal, nelle-nelle vel vagy a fa dárdával (melyekből több példányt vettem a Nemzeti Múzeum részére.)

A bennszülöttek egészen meztelenül járnak s tanyájuk is a legkezdetlegesebb fakéregből vagy összehányt kő és föld-odubból áll. Táplálkozásuk is igen silány, férgek, fagyökerek, nyers halak, nyers vadak, melyeket igen ügyesen ejtenek el fegyverükkel.

Az emberi fajnak legundokabb példányai ezek a bennszülöttek — aboriginesek; leginkább hasonlítanak a gorillához; lapos, öblös, örökké kidudorodó szájuk, széles pofacsontjuk, mocsokszinü, zavaros szemük, fülük nagy. fekete hajuk bozontos, széles mellük, nagy potrohos hasuk, vézna kezeik s lábszáraik —nem tehetnek jó benyomást a szemlélőre.

A férfiak elég magasak, a nők alacsonyak, esetlenek; a gyermekek még legtürhetőbbek, színük sötétbarna. A legalsóbb fokán állanak az emberi fajnak. Itt bízónyul be Vogt szava, hogy az ember a majommal egy közös anyag.

Általános és kedvencz mulatságuk a vadászaton és heverésen kivül a corroboring táncz, mely egész életüket jelképezi. Holdvilágnál tüzet gyújtanak 10—10 lépés távolságra, mellöket, karjokat és altestöket befestik fehér koczkás vonalakra, ugv hogy borzalmas undorító csontváznak tűnnek fel, és igy átalakulva kezdik meg a mulatságot; mint harezosok támadólag szigony-hajtással, majd kettős viadalban, majd kangurut vadászva és több más foglalkozásaik sorozatával. Közben esetlenül ugrándoznak.

A mulatságot ezáltal két fekete kezdte meg, him- és nőstény kengurut ábrázolva, egymást csalogatva, ingerelve és szorelmes nyájaskodással kerülgetve; majd harapták s dühvel kergették egymást, mígnem egy harmadik jelentkezik, mely csendesen áll és lesve nézi őket; észre véve ellenségüket, futásban keresnek menekülést, de ennek ügyesen vetett lándzsája és nelle-nelléje által találva elesnek; kinos rángatódzás és nyávogás kőzött lehellik ki éltöket. Az egész játék inkább undorító, mint érdekes.

A vadak életéből, későbbi tapasztalataim folytán fogok majd sok más egyebeket irni s egyszersmind érdekes kirándulásaimról is. Ausztrália a déli félgömb paradicsoma, sok szépet rejt magában; kutatás folytán uj, érdekes, sőt meglepő kincsekre bukkanhatunk.

 

*) Sz. Török János világutazó hazánkfia, ki csak a múlt nyáron tért vissza amerikai és auszráliai útjából, ez évben ismét a föld túlsó felére utazot, s a napokban Ausztrália keleti partjáról, Rochamptonból vettük tóle a fenetebbi  levelét, mely éppen két hónap alatt tette meg a hosszú utat az ausztráliai partoktól Pestig. — Szerk

 

 

KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL. 1889. 47. 769.

( Az 1872. 283. levlélhez kcsolódik.) Az a csendes forradalom, mely napjainkban egész váratlanul köztársasággá alakította át Amerika egyetlen monarchiáját, a földgömbünkön területi nagyságát tekintve ötödik helyen álló Braziliát, nagyon emlegetetté teszi Rio de Janeiro fővárost is. Bár az óriási birodalom székhelye népesség tekintetében is versenyez Budapesttel, a mi irodalmunkban mindeddig nagyon ritkán emlegették.

Pedig ez a tengerentúli főváros fekvésénél fogva is nevezetes. Sok utazó van, aki szebbnek mondja a braziliai főváros kikötőjét, mint Nápolyét. Csaknem a baktérítő alatt két gránit-szikla áll őrt a tengeröbölnél. A czukorsüvegnek (Pas de assucar) nevezett sajátságos alakú, 200 méter magas kopasz és meredek hegy, melynek alján várkastély áll és vele szemben egy kis erőddel bíró csúcs. Az öböl bejárása csak 700 méter széles, de aztán hirtelen szétterül, hossza 47 kilométer és szélessége 45 kilométer, a legnagyobb és legszebb kikötő a világon, a hol a földgömb mindennemű hajói találkoznak. Szeszélyes alakú hegyek, egész sereg kisebb-nagyobb sziget. Messze távolban feltűnik az Orgona hegység csodálatos alakú csúcsaival és szarvaival, előtte sajátságos alakú más hegyek es mindenek felett a tengeröböl pompás sötét-kék vize.

 

 

KÉPEK RIO DE JANEIRÓBÓL A CZUKOR-SÜVEG AZ ÖBÖL BEJÁRATÁNÁL

 

 

Rio de Janeiro lakosainak száma a szétszórtan fekvő külvárosokkal az 1883. évi népszámláláskor 435 568 volt. A valódi város dombos talajon húzódik el az öböl délkeleti részén; a régi várost, a mai belvárost, a szárazföld felé kiterjedő külvárosok kerítik, s a határvonalat a Campo St. Anna nevű nagy tér keríti. A fő közlekedési vonalat a rakparttal párhuzamosan futó utczák alkotják. Itt van az alkotmány-tér, I. Dom Pedro császár lovasszobrával. Ez az egyetlen tér, mely szépnek és nagynak mondható, a többiek igénytelenek. A legszélesebb utcza a Rua Premeira de Marco, mely a császári palota kapujától a Sao Bento kolostorig vezet. A középületek és a templomok igénytelen kinézésüek. A templomok nagyobb része egyszerű jezsuita-stylben épült, némelyeknél még a középhajónak sincs tetőzete. A bensőből egyenesen láthatni a piros cserépfedélzet darabjait, más helyeken igen középszerű festmények vannak a tetőzeten. A falak azonban mindenütt aranyozottak, s igen sok ékszerrel bírnak, melyeket áhitatosok buzgó ajándékai tarkáznak.

Brazília fővárosa jelentékeny hely, mely a gyér népességű, de óriási területű s természeti kincsekben gazdag ország jelen állapotát messze túlszárnyalja.

 

 

 

Sz. Török János Ausztráliából (Eredeti levelek.) 1872. 26. 319.

II.*) Brisbane, 1872. márcz. 10.

A gyönyörű Keppel-öbölt elhagyva, változatos hegyes-völgyes partvonal mellett hajóztam tova „Lady Bowen" nevű gőzösön. Mindenütt a bush borítja a tájat, általánosan egész Ausztráliában elterjedt Gummi fájával. Hajónk postagőzös lévén több állomáson kikötött. Az elsőt 10 óra múlva értük el egy keskeny öblözetben; Gladstone szerény kis village (helyiség) csak néhány házból, áll, de környéke teszi érdemessé.

Posta-, távirda-hivatal, templom, iskola és több üzleti helyiség fenntartására; körülötte több vitorlás shooner és halászbárka horgonyozott, melyek e vidék szükségletét hozzák és feleslegét szállítják a többi kikötőkbe.  Utunk ismét a sík tengeren vezetett tova. 16 órai menet után, elhaladván a terjedelmes Woody sziget mellett — melyen kis világító torony osztja szét vigyázó fényét a nagyszámú viz-alatti és alig látható szirtek miatt.

 

Az Ausztráliához tartozó Fraser-sziget (neve angolul Fraser Island) a dél-queenslandi partoknál található. A sziget körülbelül 300 km-re van északra Brisbane városától. Az 1840 km²-es területű szigetet a világ legnagyobb homokszigeteként tartják számon. 1992-ben került világörökségi listára. google

 

A Frézer-sziget közelében bejutottunk a Double-öbölbe, melynek hátterében a Mary folyam ömlik a tengerbe. Ennek alacsony partjai között haladtunk föl,  melyet mindkét felől oly buja növényzet borit, mint a kender. Áthatolhatlatan, s csupán a szárnyas vadak ezrei vernek benne tanyát. Az ár emelkedése rendesen víz alá borítja, tövig nedves a sűrű bozót; feljebb haladva emelkedik a part, s a Gummi erdőség foglalja el helyét. Itt már temérdek irtás van s a ritkás erdőben számos marha-csorda, kecske-nyáj és ló - csoport legelész. A folyam rendkívül csavargós, mint átalánosan minden ausztráliai folyam, de elég mély, ugy hogy 200 tonnás hajók bátran járhatnak rajta fel Maryboroughig, hol mi is kikötöttünk.

Maryborough mintegy kétezer lakost számláló igen csinos kis város. Lakosai talán minden nyelvet képviselnek, oly szétágazó a bevándorlók faja; még egy magyart is találtam Nagy-Szombatból. Felesége nyitrai születésű, s  a tót nyelvet képviseli. Az otthoni jólét elől megugrottak, hogy itt az arany-országban tengődjenek.

Maryborough kedvező fekvése,  jó földje és a közeli hires arany-telep Gympie által igen jó üzletet bonyolít le. Lakosai vagyonosodása szemlátomást halad előre; sok érdekes épülete között a diszes posta- és távirdahivatal, katholikus templom, több banküzlet, bérházak és hotelek tűnnek ki. Számos jótékony és társulati intézménye van; folyamán gőzösök és vitorlás shoonerek közlekednek; két hirlap ia jelenik meg.

Maryborought elhagyva a Frezer-szigete s a száraz között a Withbay sekély és keskeny viz nyelvén haladtunk keresztül.

A Frezer szigetet a kormány a bennszülött feketéknek adományozta, ott tehetnek amit akarnak tetszésük szerint. A sziget mintegy 400 négyszög mértföld s roppant számú fekete tanyázik rajta. Utunk a part mellett visz el, hol is több száz feketét láttunk csoportosulva; számosan fürödtek, mások halásztak, többen szerény fahéj- vagy föld kunyhójuk előtt tűz mellett henyéltek öltözet nélkül. Sokan a homokos parton járkáltak alá s fel, s kurjongattak hajónk felé; néhány utánunk is úszott.

Három feketét hajónkon hoztunk Maryboroughból; azok itt a vízbe ugráltak és övéikhez úsztak. Rendesen, midőn a gőzös Maryboroughba  megy, többeket felszed itt, akik kiúsznak a hajóhoz és kötéllel fölvonatnak és Maryboroughba mennek, ott egyszer-kétszer jól laknak — koldulás után — és ismét visszajönnek szigetükre rendes életüket folytatni: nyers férget, halat és gyökeret csemegézni.  

Csúfak biz ezek a feketék sokszor elnézdegélem, hogy micsoda szépséget fedezhetnék fel rajtuk, de legkevesebbet sem találok. Valódi gorilla majmok, bőrük selyemsima, siklós és puha; vézna és silány alakúak. Éjjel meg vonulnak és félnek kint járni; de nappal vitézek s igen ügyesen lopnak: nem egy-kettő ül a brisbanei börtönben.

Most is hajónkon viszünk egyet és két chinait, kik össze vannak lánczolva, középen van a fekete; a fekete rabolt, a két chinal késsel, verekedett. Tizennyolcz órai menet után a Moreton öblön át bejutottunk a Briabane folyamba, melynek csavargós vonalán fölhaladva, halomzatos partjain sok érdekes majorság,  csinos házaikkal s díszes parkjaikkal, valamint az erdőség buja növény-csoportozata is sok változatoságot tárt elő, s ennek szemléletében szórakozva, érkeztünk meg a rendkívül regényesen fekvő Brisbane városba, mely Queensland gyarmatnak fővárosa. Erről később fogok írni, s most csak azt jegyzem meg, hogy a hőség itt e késő őszi hónapban (márczius Ausztráliában őszi hónap) alig tűrhető. Deczemberben, a nyár közepén, borzalmas a meleg; 120, sőt 128 Fahrenheit fokig is emelkedik.

 

III. Toowoomba, 1872. márcz. 25.

 

Toowoomba Queensland édenkertje, hol a tropikus növényzet éppen oly buján terem, mint a mérsékelt égaljon. Fekvése is a legregényesebbek közé tartozik, mert magas hegységek kerítik, melyek erdő-lepettek s völgyeiben csermely bujkál, mely — fájdalom! a meleg nyárszakban ki van száradva, s csak télen át eső által nyer életet. Toowoombi (olv. Tuvumba) terjedelmes telep, áll egy fóutczából, mely két angol mértföld hosszú s egy pár mellékutczából, melyek rövidek s udvar nélkül ágaznak széllyel a bashig. Négyezer lakost számlál, kik nagyrészt angolok, kevesebb némettel és dániaiakkal vegyest. Két hírlapja van, 3 temploma, 4 iskolája, 4 bankja, posta és távirda hivatala éa csinoa városháza, több egylete, színháza és dalcsarnoka.

Toowoomban,  Ausztráliában serfőzdéjéről hires a  „Perkins" név oly általánosan ismert, mint Európában a Rothschildé. A külvilágtól egészen elszigetelten magas hegyek közé ékelve fekszik Queensland belsejében, s el is lenne feledve — mint sok városa Magyarországnak — ha vaspálya nem kötné össze a központtal: (Ipsvichig vasút, s onnan e Brisbane folyamon gőzhajó által) Brisbane-nal, Queensland fővárosával. Termesztményeit, gyapjúját, feldolgozott húsát kellőleg értékesitheti. Toowoombából a vaspálya kétfelé ágazik: Dalbi-felé, hol gazdag aranybányák vannak és Warwich felé, hol az utobbi idlőben jeles czinbányák nyíltak és igen dúsan fizetnek.

Toovvoombát regényes tájéka végett kerestem föl, s mondhatom, hogy teljesen kielégítette várakozásomat; a Kék hegységnek szétterjedett ágazatai, melyek keresztül metszik Viktória és Uj-déli Wales határát, egyszersmind kiterjeszkednek Queensland gyarmatba is, és egy vonala képezi az itteni hegycsoportozatot. Gazdag erü czink (ón) telepeket vagy rezet, sőt aranyat is számtalan helyeken fedeznek föl, s bányásznak.

Ezen hegységnek számtalan kanyarulatain, völgyein és párkányzatán vonul el a vaspálya, s meglepő látványt tár elébünk a hegy, a régióból, azok mély völgyei, szirtes hátai s erdő borított tereiről. Számos alagút, viadukt vezet át a hegy kebelében, s a mély völgyek fölött, szépségei mellett a pálya költségességét is jelezve. A lakosság szétszórtan az erdőségben üté föl tanyáját, s mindenütt élet és szorgalom látható. Az állomások alig néhány házból állanak, mindazáltal összecsődül ott a nép és meggyül a teher rakomány, ugy hogy az idegen csudálkozik, hogy honnan özönölhet e sok nép össze. A Gummi erdőség sok népet és kincset rejt keblébe és sok millió ember számára van még ott hely.

Queensland valóságos aranybánya, hol a szorgalom aranyat terem. Földje kitűnő, éghajlata a tropikus melegségtől a mérsékelt égövig terjed, s megterem minden hasznos növényt; a kávé, tea, gyapot, czukornád, banán, ananász, czitrom s narancstól a búza, kukoricza, alma, körte, szőlő és sok más mérsékelt övi gyümölcsig.

Flórája átkarolja az egész világot s oly változatosságot sehol sem lehet másutt találni; mert itt minden évszaknak megvan a maga növénye és örökös zöld itt minden növény. Ami nálunk gyenge növény, itt fává növekedik. Itt egy napot tölteni a bushban leírhatatlan élvezet, a növényzet erős kábító illata, a sok kölönböző madár éneke, az enyhe lég s a tiszta kék ég, oly szép összhangzatot képez, melyet csak itt lehet teljes egyesületben találni, s mely Queenslandot feledhetetlenné teszi a vándor lelkében.

 

 

Sz. Török János Ausztráliából. 1872. 359.

(Eredeti levelek.)

IV Brisbane, 1872. ápril 2.

Ígéretem szerint irok Queensland metropolisáról.

Brisbane, Queensland fővárosa, a Brisbane folyam partján fekszik, igen regényes tájon. A város zöme egy félszigeten terül el, melyet a folyam félkörben körül folyik; a sziget vége hosszan elnyúló hegyhátra emelkedik, s egyszersmind a folyam túlsó oldalát is szirtes hegységek veszik körül. A város hegység által van körítve, melynek homlokzatán diszes házsorok emelkednek, s meglepő szép képet tárnak az érkező elé. A város még itt nem éri végét, mert még ezután következnek a külvárosok, melyek fekvésük iránya szerint keleti, északi, nyugti és déli Brisbanénak neveztetnek.

Szétágaznak be a sürü erdővel boritott Bushba; még ott is mértföldek hosszán .mint farm-telepek következnek egymásra, ugy hogy azt lehet mondani, hogy Brisbanenak nem lehet tudni, hol az eleje s hol a vége. A folyam mint kígyó csavarog végig pályavonalán s partjait halomzatok képezik, melyek érdekesen lépnek elő, s rajtuk csinos házak s jól rendezett gazdaságok vannak. A háttért a végtelen Bush fedi. E látvány az öböltől fel egészen Ipswichig tart; hol aztán a folyam hajózhatatlanná válik.
Onnan vaspálya megy be a gyarmat belsejébe, tehát a vaspálya mellett következik a telepek folytatása.

Brisbane (olvasd: Brisben) nevét Uj-déli-Wales volt kormányzójától, Brisbane Sámueltől nyerte. Alapját elébb az öbölhöz közel, 1828-ban tették le; de a gyakori áradások miatt akadályozva lévén a partvonal beépítése, azért is 1830-ban feljebb húzódott a lakosság a jelenlegi helyre. Kezdetben igen lassan gyarapodott, minek főoka az volt, hogy még akkor Uj-déli-Waleshez tartozott, s a bevándorlók és az érkező hajók leginkább a sydney-i kikötőben horgonyoztak s állapodtak meg. Amint 1838-ban Queensland-gyarmat Uj-déli-Walestől elvált, ez időtől fogva Brisbane életet nyert. A bevándorlók nagyrészt ingyen szállíttattak Angol- és Németországból a gyarmatba ; egyszersmind aranybányákat ia fedeztek föl, melyeknek hire bejárta az egész világot. Így szaporodott leginkább a lakosság, melyet a statisztikai kimutatás tüntet fol legjobban. Queensland területe 676 000 Q ang. mértfold, azaz: 433 000 000 hold föld; melyből 1870-ig 1 330 000 hold adatott el művelésre.

A lakosság 1830-ban 4500 volt, mely 1869. végén 112 000-re szaporodott. Magának a fővárosnak 51 505 lakosa van.

Az arany kivitel 489 539 font sterling értéket képviselt 186ü-ben, réz 66 339 font sterlinget,  juh elszállíttatott 7 693 109 font sterling értékű, gyapja 1 026 052 font sterling, gyapot 73 505 ft. st., feldolgozott hús 63 091 font st., gabona-termény 394 677 font. sterling értékű. Az összes behozatal 1 537 799 — a kivitel pedig 2 006 635 ft. st. A kormányzati költség 771 999 ft. sterlinget tett az 1869. évi kimutatás szerint. A gyarmati takarékpénztárban 332 843 ft. sterling betétel volt.

Brisbanet, Queensland metropolisát, a gyarmat nélkül nem is lehet gondolni; központ az, mint a sziv a testben s a szétágazó erek, a gyarmat telepjei, csak egymás által élhetnek. A főváros élénk kereskedelme és közlekedése s a gyarmat termelése s ennek forgalomba hozatala által emelkedett a gyarmat és város jóléte a jelenlegi fokra; ezáltal kényelem, csinosodás, művelődést, tudományt és társadalmat előmozdító egyletek jöttek létre.

1843-ban létesült az első földeladó-intézet.

Ugyancsak 1843-ban az első gőzhajózás Brisbane és Ipsvich között.

1846-ban adatott ki az első hirlap; jelenleg van 50.

1850-ben létesült az első bank; jelenleg minden legkisebb helységben is kettő-három van.

1860-ban alakult a parlament, mely jelenleg igen pompás palotában ülésezik, (700 000 forintba került.)

1861-ben nyilt meg távsürgöny-vonala több irányban.

1864-ben nyilt meg a vaspálya Ipsvichtől Toowoomba felé.

A  fővárost több csapás is érte. Háromszor leégett, többször az árviz rongálta meg, de mindazáltal a lakosság kitartása és szorgalma nem csökkent, sőt emelkedett, s igy jöttek létre azon szép építmények, melyek különösen a Queens-Streetet és elszórtan a többi utczákat is díszítik. A pompás bankok, templomok, hotelek; a parlia-menház, a kormányzó palotája s a sok áldozatba került botanikus kert — mely a világ minden részéből képvisel növényzetet, — a folyammeder-mélyités, a pompás vashíd, mely azonban még nincs teljesen készen, stb. stb. Brisbanenak nagy jövője van; égalja is kedvező az európai lakosságra, környékén a föld termékeny, közelében arany, ezüst, kőszén és czinkbányák vannak, s fekvése is igen regényes.

 

 

Sz. Török János. Ausztráliából. 1872. 383.

(Eredeti levelek.) Sydney ( Uj déli Wales), 1872. ápril 7.

Elhagyva Brisbanet a „City of Brisbane" gőzösön, ismét a sík tenger vészes hullámaira bíztam életemet és mondhatom, hogy ez szelidebben bánt velem, mint nem egyszer a lelkiismeretlen emberek, mert baj nélkül jutottam a szárazra.

Két és fél napi menet után egymást követve tűntek fel Uj déli Wales gyarmat lapos, szakgatott homok-szirtjei, melyek a patagoniai partokra emlékeztettek. A part szemlátomást közeledett s délután a világító torony melletti keskeny sziklakapun át bejutottunk a sydneyi kikötőbe: a Port Jackson öbölbe.

A kikötő 5 vagy 6 angol mérföld hosszan nyúlik be a tengerbe szakadástól dél irányba terjedve s hosszudad öblöt képezve, mely több, keskenyen, tekervényesen kinyúló földnyelvek által felosztott öblökre oszlik. A part alacsony, szirtekkel borított és rajta nem díszlik tropikus növényzet, csupán tűlevelű bokrok és csenevész bozót, mely közül mint koldus rongyain át kilátszik a kopár sziklatető.

Az igazságtól azonban legkevésbé sem térek el, ha azt mondom, hogy a Sydney-öböl a világ egyik legszebb és legalkalmasabb kikötője, melybe a legnagyobb hajót is bátran be lehet vinni. Oly mély a vize s egyszersmind szakadatlanul változatos szárazföldi és tengeri szele czirkulál, melyet kedvezőleg föl is használnak a hajósok.

A kikötő számos hajtásokból (lőre)áll, mely földnyelvek dús lombozattal boritvák; ez öblök oly mélyek, hogy a part széléig jöhetnek a hajók. Úgy eloszlanak benne a nagyszámú kisebb-nagyobb jármüvek, hogy a kikötőt teljes nagyságát egy tekintettel alig foghatjuk föl. Naponként jönnek-mennek ki és be a világ minden részéből különböző nagyságú gőzös és vitorlás hajók. A kikötőben rendesen egy-két angol hadihajó és több fölszerelt s fegyverzett gőzös állomásozik.

Sydney város a Port-Jackson öböl keleti oldalának hosszán nyúlik el. Ez oldal négy keskeny hajlást, vagyis öblözetet képező földnyelv által van elválasztva; az északiak leginkább pompás nyaralókkal és diszparkokkal boritvák, mig a következő részben a botanikus kert s majd egy igen látogatott lombdús sétatér van, a harmadikon kormányzó palotája, mely egy lovagvárhoz hasonlít, apró tornyocskával, kiszökellésekkel magas keskeny ablakaival és csúcsba végződő ivezeteivel s a palotát díszes angol izlésü park veszi körül.

E földnyelv csúcsán egyszersmind egy kis körerőd is van, melynek alacsony falpárkányzatán ágyuk leselkednek az elmenőre. A negyedik földnyelv egészen be van boritva tömött házsorokkal. A város zömével a parton helyezkedik el, a szélén dokkok, raktárak, kereskedelmi és hajótársulati épületek, mig feljebb díszes paloták emelkednek. A tetőn a hajó-jelző torony. Ezenkívül távolabb még több öblöcske van, melyeknek szirtes partjain külváros-részek fekszenek, egyszersmind a háttér egész ki a tenger széléig házsorokkal van rakva, s együttesen áttekintve, elbájoló képet tár előnkbe.

A túlsó oldal szintén érdekes öblözeteket képez, de ez még nagyrészt erdővel van lepve, csak itt-ott láthatók egyes házak. Ha a fák sürüje közé hatolunk, hatalmas telepekre bukkanuuk. Ott van a zajgó óczeán mellett a kedves fürdőtelep s a vagyonosbaknak csinos nyaralóival megrakott Manly Beach, és bent az öbölben éppen Sydneyvel átellenében.  North Shore magas szirtes hegyháton: az öbölbe szakadó Paramatta folyam 15 mfld. hosszan csak folytatása a bájoló panorámának.

Sydney, bármely oldalról tekintve, rendkivül érdekes látványt nyújt; tömött házsorai csínt és fényt árulnak el, amely mág akkor sem tűnik el — mint Konstántinápolynál, — ha közelebbről vizsgáljuk is meg. Utczái szabályosak és egyenesek; nem oly néptelenek, mint a spanyol városokéi, de nem is oly zajosak, mint az amerikaiak. Az igen hosszú (György-utcza fő utvonala s egyszersmind dísze is a városnak, és egyik központja a világkereskedelemnek.

A házak általánosan a mindenütt található és könnyen feldolgozható homokkőből épitvék, s az építészeti csínra, alakra nézve anélkül,hogy filigrán faragványokkal tulhalmozva lennének, a legjobb ízlésről tanúskodnak. A homokkő világos sárga vagy barna-vörös szine az épületeknek arisztokratikus színezetet kölcsönöz. Kellemesen tűnnek elő a nagy ablakok csúcs iveikkel, a homorún vésett ablak-oszlopok és az előugró erkélyek.

Társulati és középületei számosak, és a palotát díszes angol izlésü park veszi körül. E földnyelv csúcsán egyszersmind egy kis körerőd is van, melynek alacsony falpárkányzatán ágyuk leselkednek az elmenőre. A negyedik földnyelv egészen be van boritva tömött házsorokkal: a város zömével; a part szélén dokkok, raktárak, kereskedelmi és hajótársulati épületek, mig feljebb díszes paloták emelkednek,  a tetőn a hajó-jelző torony.

A túlsó oldal szintén érdekes öblözeteket képez, de ez még nagyrészt erdővel van lepve, csak itt-ott láthatók egyes házak. Ha a fák sürüje közé hatolunk, hatalmas telepekre bukkanuuk. Ott van a zajgó oczeán mellett a kedves fürdőtelep s a vagyonosbaknak csinos nyaralóival megrakott Manly Beach, és bent az öbölben éppen Sydney átellenében North Shore magas szirtes hegyháton: az öbölbe szakadó Paramatta folyam 15 mfld. hosszan,  folytatása a bájoló panorámának.

Díszei a városnak a városháza, a postahivatal, múzeum, bankok és számos egyletek, hivatalok épületei; de a magánházak közül is valódi palota-csoportok kerülnek ki. Templomai is számosak, mi a vallás-szabadságot jelzi, mert minden vallásfelekezet saját templommal bír és a legtöbb jó ízléssel van építve; miniatur-képei az európai ódon góth mestermüveknek, felújitva érdekes pótdiszitményekkel, s a divatos jelenkor ízlésével.

Sydney még nem számit életkorában egy századot, s máris 190 000 lakossal bír és naponként gyarapodik. Az utczákon még számos épitetlen hely van ; más helyütt épülőfélben levő palóták és jó izlésü házak. Naponként terjed a város, határa szélesbül; ezrenként jönnek az ó-világból gazdag és szegény települők. Rövid időn belül vetélkedni fog Európa első városaival. Rendőrsége angolos; konstáblerei londoni formára öltözvék s minden utczisarkon láthatók. Nagy számmal vannak a titkos rendőrök is (detectiv), kik a rablókés tolvajok ellenében kitűnő szolgálatot tesznek.

Számos bérkocsi áll kijelölt helyén és olcsón használhatók. Az utczák és sok ház légszesszel világitvák; vízvezeték szolgáltatja az ivó- és utczák öntözésére való vizet. A város általában jól van csatornázva; az utczák faragott kővel kirakott sétautakkal vannak ellátva.

Jeles tudományos intézetei vannak; múzeumában majd minden ausztráliai, állat képviselve van. Egészség szempontjából gyönyörű és terjedelmes sétakertjei, diszparkjai és nagyszerű botanikus kertje nevezetes szolgálatot tesznek. A külvárosok is mind megannyi parktelepek, de meg még a környék rengeteg bush-jai is. Itt tehát vándorló nyavalya nem uralkodhatik, sem nem keletkezhetik.

Meg kell még emlékeznem ez alkalommal az uj déli Walesben fölfedezett Tamboroora és Wool-gong gazdag aranybányákról. A sydneyi s az összes ausztráliai lapok telve vannak e két bánya gazdag arany Zaimjának*) leírásával.  A Holman és Grohman nevek emelkednek ki a számos szerencsések fölött; a Holman-testvérek máris roppant gazdagok, amint a lapok írják, 1 millió sterlingen felül állnak, s most egyszerre 3 és fél mázsa aranyat küldöttek Sydneybe, mely ki volt állítva az „Egyesült részvénybank"-ban.

 

*) Igy nevezik az ausztráliai diggerek (aranyásók) az arany-tartalmú földrétegeket.

 

A jelenleg annyi itt a pénz, mint amennyi aligha van a magyar bankokban összevéve is. A szerencsés emberek azt se tudják, mit tegyenek temérdek nyereményekkel; szórják haszontalan tárgyakra! Pedig a pénz elgördül és nem találják újra fel. A tamboroorai és woolgongi bányák több millió unczia aranyat szolgáltatnak és jelenleg a világ első aranybányái. Nagyszámú társulatok alakultak, melyek megveszik egyesektől a claimeket és dolgoztatják rendkívüli nyeremények reményében. Az aranyláz sokakat megragad és csoportosan rohannak e bányákba, ugy hogy Tamboroorában máris 5000-en dolgoznak, Woolgongban 3000-en; de ezek közül igen sokan csalódnak, mig egy-kettő szerencsés lesz.

 

VI.

„Mary Blayr" 4000 tonnás vitorlás hajón (Chiuai utamban). 1872. ápril 15.

 

Nem mulaszthatok még egyetmást utóirat-képpen Ausztráliáról elmondani.

Ausztrália hivatva van az első gazdasági állammá lenni a földgömbön. Földje kitűnő s éghajlata oly kedvező, hogy a meleg égalji növénytől a mérsékelt zónát kedvelőig mindent buján terem. Queensland a kávét, cukornádat, a cukorczirok több faját, gyapottat, ananászt stb. Uj-déli-Wales és Déli-Ausztrália pedig a teát, kukoriczát, búzát, rozsot, szőlőt s általánosan a gyümölcsök és gabonák minden faját termeli.

 

Európában – így hazánkban is – először csak a seprőcirkot honosították meg; a takarmánycirkokat Európában csak később kezdték nagyobb területen termeszteni. google

 

Úgyszintén mindennemű hasznos állat tenyészik; az ausztráliaiak kellőleg is föltudják fogni ennek hasznát, s nem is mulasztják el azok szaporítására és nemesítésére semmi alkalmat. Merlnó-juhaik, telivér lovaik, jó fajtájú marháik és hizékony sertéseik a kiállításokon évenként a legszebb eredményt tüntetik föl. Számuk máris meglepő, mert a jelen év elején közölt statisztikai kimutatás szerint juh 32 millión fölül, marha 10 millió, ló 6 millió és sertés 4,2 millió volt; mily rendkívüli eredmény már ez is, a 2 millió lakossághoz arányítva. Denique látszik, hogy szorgalmat fejtenek ki és a munka háládatosan jutalmazza őket

A gazdaságot itt a legnagyobb arányban kifejthetik, mert rendelkezésükre több száz ezer mérföldnyi első osztályú föld áll. Egyesek 3 — 400 mértföldet is vehetnek; ugy szintén a bér-legelészet is óriási mérvű lehet, mert 10 holdtól 100 mérföldig lehet bérelni legelőt. Van itt olyan juhtenyésztő, kinek fél millió juha van; a vetélkedés az Eszterházy herczeggel való fogadásban itt könnyen az angol részére dőlne el. Gyakorlatilag tudják fölhasználni a gyapjút, bőrt, húst.

Faggyal, dérrel, jéggel és több e nemű csapással nincsen küzdelmük; de van ennél sokkal veszedelmesebb más elemmel, t. i. a rendkívüli szárazsággal, mely fölemészti Ausztrália minden forrását, sőt igen sok patak és folyam vizét is. Úgyszintén az izzó széllel is meg kell küzdeni, mely különösen a műveletlen tereken pusztitólag dühöng.

A belföld homok halmait éppen úgy ragadja  ide s tova, mint a Számum a Szaharában. Megfojt és elöl állatot és embert, a növényt kiégeti, a föld nedvét kiszívja. Majd az őszi és téli hónapokban megnyílnak az ég csatornái, ömlik az eső; a felleg-szakadások a legcsekélyebb eret is óriási folyammá növesztik, ugy hogy a folyamok 25—30, sőt 35 lábra is földagadnak, rombolnak, pusztítanak: járhatlanná válik a föld; az iszap és a mélységek miatt megakad a közlekedés.

Rendkívüli folyam-áradásokról minden évben lehet hallani Murray, Swan, Darling, Fitzroy, Hunter és a többi folyamok óriási tereket boriinak el. A postaközlekedés hetekig megakad. A múlt hónapokban számos tulósitást lehetett olvasni a hírlapokban az áradásról; a távirdát lerakó expedicziónak hetekig kellett várni, mig az eső és áradás lecsillapult; a föld annyira ellágyult, hogy se gyalog, se lóháton, még szekérrel sem lehetett tovább hatolni, s temérdek távirdát kimosott az ár.

E távirda expediczió a fölfedezések történelmében egész korszakot képez Ausztráliában. Ugy látszik, sokkal nagyobb veszélyekkel kellett ezeknek küzdeni, mint a kábelt lerakóknak, a sik tengeren a korállzátonyos telepeken; mert azok a kijelölt időre bevégezték műveletüket, ugy hogy a múlt év nov. 26-áa következő tudósítást lehetett a lapokban olvasni, melyet Douglas kapitány, az északi territórium kormányzója, Jávából a tengeralatti távsürgönyön kapott Port-Darwinban:

„Tisztelettel tudatom önnel a távirda-lerakó egyesület nevében hogy tegnap a tengeralatti kábel-összeköttetést az önök gyarmatjával, Jávával s az anyaországgal és a keleti világgal eredményesen bevégeztük. Adja az ég, hogy ezen vonal sokáig a béke szónoka legyen és az önök jelszavát betöltse: „Advance Australia!"

De a port-darwini és dél-ausztráliai (Adelaide) vonalon bezzeg más, szomorú tudósítások érkeznek. E vonal 1850 angol mértföld hosszúságú lesz, ha elkészül; de nagyobb része lakatlan, műveletlen, sivár, homokos, kiégett földtelepen vonul át, hol az elemekkel való küzdelem ugyancsak kijutott az expedicziónak. Amint egy levélből olvastam, melyet a dél-ausztráliai német lap közölt a Hugh-river környékéről, a társaságnak kifogyott a vize, s az egész környéket összekutatva s a Hugh-river medrében hosszasan (több napokig) menve, nem találtak egy csepp vizet sem.

Utoljára kénytelenek voltak több lovat leszúrni s azoknak vérével csillapitni szomjukat, de még azután is, mig segély érkezett, a szenvedések miatt kettő borzalmas kinok között meghaltak. A lég izzó volt, gyakran arczczal a földre feküdtek, hogy abból szívjanak enyhébb léget; végre hat napi ide s tova vándorlásuk után megérkezett a segedelem a társzekereken, melyek az elcsigázott társaságot a kijelölt működési térre szállították. Ott egy hét múlva azt a hirt vették, hogy nagy esőzések vannak a Hugh-river környéken s a folyam medre 5 láb magasan vízzel van borítva. Lehet képzelni, hogy mily zuhogó zápornak kellett esni, hogy a 400 láb széles folyam-meder annyira földagadjon esővíztől. De végre is mindezen küzdelmeket legyőzve, ez év közepén bizonnyal össze lesz kötve a tengeralatti huzal egész időközökben megtudhatják a fold tul oldalán lakóknál előforduló eseményeket.

Hanem borzasztó magas áron jutnak a hirekhez; amint egy hivatalos tudósítás értesiti a közönséget: a gyarmat bármely pontjáról Port-Darwinig 20 szó egy sterlingbe kerül, mig onnan Londonig 8 sterling és 10 shillingbe, ugy hogy a mi pénzünk szerint 100 forinton felül jön néhány szó közlése. Mindazonáltal az ausztráliaiak és a velük érintkezésben álló kereskedelmi világ fel fogja tudni használni.

 

 

 

Y. Y. EGY HAZÁNKFIA LEVELEI AUSZTRÁLIÁBÓL 1881. 38. 603.

(Utazás a hajó utolsó osztályán. Szalon-koszt burgonya-hámozásért. A Wiener Schnitzü és Xockerli Ausztráliában. A melbourne-i «Herald» az itt utazó osztrák és magyar főurakról. Thun gróf magyar kurírja. Aranylesők. Ketten művész hazánkfia hangversenye.)

 

A budapesti társaskörökben is jól ismert hazánkfiának egy itteni barátjához intézett levelei, kit viszontagságos sorscsapások vetettek az ötödik világrészbe.

 

Melbourne, 1881. márczius 1. Múlt levelem óta csak két hét múlván el, természetes, hogy ily rövid idő alatt helyzetemben változás nem igen történhetett. Vagyok, ami voltam: pinczér az «Austrian Restaurant»-ban és aranyleső stb. Foglalkozásom sokoldalúságát bizonyítja az, hogy délelöttjeimet a zöldség-tisztítás nemes mesterségének áldozom. Burgonya-hámozás, borsó-törés, zöld paszuly-vágás, — ezzel telik el a délelőtt. Angol fogalmak szerint mindezekben a teendőkben én champion vagyok; hanem ha boldogabb időkben Szikszaynak az én módom szerint hámozott krumplit, vagy vágott paszulyt adott volna át a szolgáló, tudom, hogy az az angyalszelidségü ember is önkénytelen hajlamot érzett volna a sodrófa, lábas egynémely kellemetlen oldalát vele megismertetni. Az angol azonban nem nagy súlyt fektet a zöldségfélére; s igy a szemes burgonyák és a girbe-gurbára vágott paszulyok daczára is hatalmas előmozdítója vagyok konyhánk dicsőségének.

Különben a krumpli-hámozást nem itt, ideiglenes hazámban kezdtem először gyakorolni. Megízleltem én azt a foglalkozást már a hajón, mindjárt harmadnapra, hogy elhagytuk Plymout-ot. Az «Orient line» hajóinak utolsó osztályán, melyet angolul «streerage»-nak, németül «Zwischendeck»-nek, — magyarul pedig nem tudom minek hinak, az utasok körülbelöl egy kategóriába helyezvék a barmokkal. És én a «streerage»-ben utaztam.

A koszt irtóztató volt. Az első falattól az utolsóig élvezhetetlen kotyvalékok, kávénak csúfolt higabbnál-higabb lé, s főzetlen húsok képezték a napi menüt. És, nagyon természetesen, semmi változatosság. Az egyetlen élvezhető falat a vaj volt; csak hogy ezt meg a legminucziózusabb adagokban szolgálták föl.

A matrózok, de különösen a pinczérek — a hajókon „stehard”-oknak hivják őket — és a kukták alkalmasint szánt-szándékkal folytatják e lelketlen üzelmeket, mert sohasem késnek mindjárt az út elején körültekinteni, hogy a «streerage» szerencsétlen lakosai közül kiszemelhessenek egyet-kettőt, akiket a kilátásba helyezett jobb koszt reményével különféle munkák végzésére verbuválhassanak. Nem tudom minek köszönhettem azt a megtiszteltetést, mely egy kukta ilyetén ajánlatának alakjában éppen engem ért: elég az ahhoz, hogy megegyeztünk, hogy az első és második osztály számára én és egy hamburgi fiu hámozzuk a burgonyát és őröljük a kávét, amely szolgálataink fejében kapunk «sálon (első osztályú) koszt»-ot, csirkét, piskótát, puddingot; nem is emlitve az izletesebbnél-izletesebb juh-ömletteket.

Az alku este lett megkötve; s beköszöntő gyanánt vagy egy óra-hosszat kávét kellett őrölnünk. Másnap reggel aztán elénk tettek egy hordó krumplit; már minthogy hámozzuk meg délig. Megtettük.Ebéd után megint elénk tették ugyanazt a hordót, ismét tele krumplival, amely hordó ilyenformán valóságos Danaidák hordója volt; mert hámozhattuk reggeltől estig, soha sem akart kiürülni. Közbe-közbe pedig paszulyt kellett vágni, sárgarépát tisztítani; s hogy a hosszas ülés, — jobban mondva kuporgás meg ne ártson — s hogy aranyeret ne kapjunk, hát az egyikünket oda állították az édes, a másikunkat meg a tengeri viz szivattyújához. Este természetesen szórakozásképpen megint egy kis csöndes kávé-örlés.

De princzipálisunk, a kukta, csakugyan beváltotta szavát. Belénk tömött mindenféle jó falatot. Néha, az igaz, ugy kellett enni, amint Szigeti bácsi eszik a «Jó madár »-ban, amikor a káposztába önti mindjárt a kávét is, csakhogy hamarább juthasson a rég nélkülözött élvezethez. Néha bizony egy tányéron olyan dolgok voltak összekeverve, melyek semmiféle gastronómikus rokonságban sem állottak egymással; hanem, mon Dieu! még ezek is mannának tűntek föl a háttérben fenyegetőző «streerage»-koszt mellett.

Tehát csak bátran előre. — Jertek krumplik, paszulyok, répák, kávé-masinák. Inkább nyers alakban, mint amott főtt, vagy sült alakban!

A főprinczipális, a főszakács is elég nyájas uri ember volt; én irányomban pláne némi leereszkedéssel is viseltetett, mert mindjárt az első nap ekképpen szólitott meg:

— Parlez vous francais ?

— Mais oui, monsieur, certainement, quel plaisir pour moi, que je trouve quelqu'un, avec qui je puisse parler dans la premiere langue du monde, etc. etc.

Kuruttyoltam én vagy egy negyed óráig (ez alatt az idő alatt legalább pihenhettem) s csak azután sült ki, hogy főszakács uramnak gallus-tudománya csupán abból a fönnebbi három szóból állott:

«Parlez vous francais ?»

No nem is szólt többé hozzám francziául; de azért, mint már emlitém, mégis bizonyos leereszkedést tanúsított irányomban; ugy annyira, hogy sokszor sajátkezüleg is hozott nekem jó eledeleket; különösen fájó szívvel gondolok vissza egy bárány-pástétomra, melyet tutto-solo pusztitottam el.

Ez a boldog élet azonban nem tartott sokáig.

A föpinczér nem jó szemmel nézte, hogy mi a feneketlen hordó tartalmát a szűkre szabott konyha padozatára hányjuk. Egy szép reggel tehát kiadatott az ukáz, hogy tessék fölmenni a fedélzetre hámozni; ott sokkal jobb a levegő, s a tenger nagyszerű szépségében is gyönyörködhetünk.

Mi, szegény ártatlan balekek, hozsannával fogadtuk ezt a hírt. Kukta barátunk azonban alattomosan mosolygott. Csakhamar rájöttünk e mosoly nyitjára. Vége lett a jó kosztnak! Megjelenhettünk ugyan bármikor napjában a szalon-konyhában, hanem minthogy akkor nem lehettünk ott, mikor a finom ételeket tálalták: akkorra, mire mi lejöttünk, már elkapkodták mások a jó falatokat és — tarde venientibus ossa — csontot, azt kaptunk eleget.

Kétszeri strike (sztrájk) nem vezetvén a kellő eredményhez, fölmondtuk a barátságot, s el kezdtünk koplalni, s koplaltunk, amig csak Melbourne-be nem érkeztünk; azaz jobban mondva addig, mig az «Orient line» hires hajóját, a partra mászó «Sorátá» -t el nem hagytuk. Annyit azonban mégis profitiroztam, hogy mostani állásomban legalább nem lön újság előttem sem a krumpli-hámozás, sem a paszuly-vágás.

Minthogy pedig már benne vagyok a főzésben, megmaradok egy darabig még ennél a témánál. Nem tartom ugyanis fölöslegesnek megemlíteni, hogy pinczér barátaim, kik Bécsből jövének, s kik ez idő szerint «gazdákká" avanzsiroztak, határozott sikert arattak a «Wiener Schnitzli»-vel és a «Nockerli»-vel.

Ez a legújabb vívmány az angolok ellenében. Vannak telivér angol John Bull vendégeink, kik csakis a «Schnitzli» után áhítozva lépik át az «Austrian Restaurant» (Melbourne, Bourke Arcét Eart 173.) küszöbét.

Nem régen egy kis kalandom is akadt a «Schnitzli» révén.

Bejön egy angol, azaz jobban mondva egy ausztráliai Mokány Berci. Leül. Pinczéri tisztemhez hiven odaugrom, s elébe teszem az étlapot.

Rá sem hederített, hanem azt kérdezte, van-e «Wiener Schnitzer?»

— Persze hogy van; hisz abból élünk.

— Van? —monda ő — hát hozzon egyet. Hoztam neki egyet, s az ősi szokáshoz hiven egy negyed czitromot is adtam mellé.

Kevesen lévén éppen akkor az ebédlőben, figyelemmel kisérhettem Berci barátomat. Először is azon kezdte, hogy nyakon öntötte a szeletet eczettel. No, gondoltam, ez szépen kezdi!

Mikor aztán jól megfürösztötte szegény, forró zsírtól csak ugy sistergő szeletemet, hozzáfogott az evéshez; de ahelyett, hogy a czitrom levét rápréselte volna, levágott egy darabot a szeletből, s egy darab czitromot hozzá, azután szőröstül-bőröstül lenyelte. Ugy messziről tekintve szép látvány volt, hogyan fintorgatta az orrát ehhez a különös, szokatlan eczet-czitromos keverékhez. ...

 

Az ily eseten az ember elmosolyog magában egy-két napig; s csak megint előadja magát valami, ami a jó kedvet, — persze a «Galgen-humor»-t — egy-két órára megadja.

A levelemhez mellékelt angol ujság-czikk az itteni esti lap, a «Herald» február 18-iki számából van kivágva.

Osztrák főherczegekről és magyar mágnásokról lévén benne szó, érdemesnek tartottam az egész czikket elküldeni. Hozzáteszem, hogy az illető nagy urak — akik azonban itt épen nem nagyok — még ez ideig nem tértek vissza Melbourneba; s igy nem tudom, hogy melyik Esterházy, melyik Pálffi az, aki nem tud mit csinálni otthon az idővel.

A czikkben említett Thun gróf most itt van Melbourneban, s titkárjával és kurírjával együtt mindennapi vendégeink.

Keresztneve Oszvald, testvére a salzburgi helytartónak. Titkárjáról nincs említeni valóm; mi reánk sokkal érdekesebb a kurír, mert ez egy becsületes kecskeméti magyar fiu, Jánoska Ferencznek hivják, s már vagy 25 év óta csavarog szerteszét a világban; de áö évi távollét alatt mit sem felejtett anya-nyelvéből, s most is olyan tisztán, minden külföldi hangsúly nélkül beszél magyarul, mintha csak nem régóta származott volna el szép hazánkból.

Mihelyt az emlitett «nagy urak» visszatérnek ide, majd irok felőlük. Thun gróf a holnap induló posta-hajóval Indiába, s onnét Afrikába utazik.

De térjünk vissza a napirendre: az «aranylesés »-re. Eredeti «aranyleső» részvény-társaságunk személyzetében gyökeres változás történt. A trieszti fiu, Mandussich, kilépett a klubból. S miért? Haszontalanságért. Tudomására jutott ugyanis, hogy a «digger» néha nagyon különös esélyeknek van kitéve; megesik t. i., hogy a kelleténél közelebb jutunk a vademberekhez. Ezek nagyon nyájas, udvarias emberek, ugyanis szeretik az idegeneket, hanem csak sülve, vagy legalább főve. Továbbá megesik a «digger»-en, ha egy-egy fárasztó ut közben kedve jön pihenni, leül vagy lehever a fűre, B ráfekszik egy kígyóra. A kígyó is nyájas, udvarias állat, hanem az a fura szokása van, hogy ha ráülnek vagy rálépnek, megmarja az illetőt

Az itteniek pedig mind mérgesek.

Mindezekről értesülve elmúlt olasz barátomnak a kedve az aranyleséstöl, s fölmondta a kontraktust.

Ugy karácson táján összehozott két derék fiúval: az egyik magyar, a másik német; minda-kettő próbálta már a «diggerség» mesterségét,

A magyart E.-nek hivják, bácskai születésűnek mondja magát; hanem azt mondja, hogy most nem az igazi nevét viseli. — A németet pedig Meyernek hivják; s olyan kedves, mint a falat kenyér.

E szerint csupán belőlem és J. barátomból áll az aranyleső-kompánia. Mert ketten közülünk : J. ós E. már elindultak Tasmániába. Ez egy nagy sziget Ausztrália délnyugoti csúcsának irányában. Mihelyt tudósítanak, hogy az allu-vium jól fizet: Meyer barátommal azonnal mi is útnak indulunk.

Részemről nem hiszem, hogy Tasmánia arany dolgában jól kamatozzék; és valószínűleg ez az állítólagos aranyföld ólombányává fog devalválódni. Ezt állítják ugyanis az itteni tapasztalt aranyiesők; s ez az oka, hogy seregünk csak egy része lett ütközetbe bocsátva, a tartalék-had visszamaradván a törzs székhelyén.

Mielőtt soraimat befejezném, még egy-két szóval meg kell emlékeznem Ketten Henrik művész-hazánkfiáról. Február áü-án adta búcsu-hangversenyeinek elsejét, fényes sikerrel, mint eddig. — Az idemellékelt hirdetés, mely egyúttal programm is, érdekes különösen utolsó soránál fogva, mely igy szól: „Chiblren in arms not admitted;" azaz: «szopós gyerekeket nem szabad bevinni a konczertbe». — Európai fogalmak szerint nagyon furcsa dolog ezt még ki is tenni, hanem itt a kolóniában napirenden van, hogy a mamák gyermekestül járnak konczertbe, ós sans géné meg is szoptatják, ha a kis kolonista-csemetékben a gyomor működni kezd.

Ketten első hangversenyeinek valamelyi-

kében megesett, hogy egy mély áhítattal hallgatott és siri csend között előadott Beethovenszonáta alatt egy kis kolonista lurkó hangosan kezdett sírni és kiabálni. Ketten félbenhagyta a szonátát, és kijelentette, hogy addig nem folytatja, mig az összes kiabáló és nem kiabáló babák ki nem takarodnak a teremből.

És ettől a naptól fogva hát ott áll Ketten mindegyik hirdetésén és programmján az ukáz: „Children in arms not admitted."

 

*  *  *

A levélben idézett hirlapi közlemény, némi rövidítéssel, igy hangzik:

„Osztrák herczegek Melbourneban. Talán nem is valami rendkívüli dolog, hogy több herezeg és fejedelem látogatja meg Ausztráliát, különösen éppen most, a melbournei nemzetközi kiállítás alkalmából. Csodálatos ellenben, hogy a kiállítási tisztviselők, kiknek kötelességükben állana az előkelő látogatókat fogadni, nem tudnak semmit felölük, s midőn mi a «Herald »-ban tudattuk a közönséggel, hogy az osztrák császári család egyik tagja Melbourneban időzött egy darabig, közleményünket kacsának tartották.

Most részletes kutatásokat tettünk s ennek folytán módunkban van, hogy részleteket közölhetünk, valamint az idegenek valódi neveit is, kikről elég legyen most megjegyeznünk, hogy kedden a «Tararua» gőzössel mentek a Hobart úton New-Zeelandba s Sidneyen keresztül térnek vissza Melbourneba. A «Deutsche Zeitung» deczember 7-én hozott hirt először e tervezett látogatásról. E hir szerint Salvator Lajos ausztriai főherczeg ő fensége, a toskánai nagyherczeg, Lobkovitz berezeg, Esterházy herczeg, Wurmbrandt Lajos gróf és Pálffi gróf Bécsből Kairóba mentek s itt készületeket tesznek egy oroszlánvadászatra  Abessziniában, ezután meglátogatják Ausztráliát és Indiát is. Eredeti tervök az volt, hogy először Indiát látogatják meg, de megérkezve Gallé kikötőbe, csakhamar elhatározták, hogy egyenesen Melbourneba mennek.

Sajnálni lehet, hogy a kiváló utazók látogatását előre tudni nem lehetett. Az osztrák herczegek, mint tudva van, habár rendkívül konzervatív jellegűek s az etiquette szabályaira nagy gondot fordítanak, ha valódi nevük alatt utaznak ; vidám kedélyű és barátságos emberekké lesznek, midőn inkognito vannak. Most a főherczeg kissé neheztelt, hogy az osztrák császári zászló volt a kiállítási épületen s az osztrák nemzeti zászló egyátalán nem volt látható. A főherczeg, ki csakhamar belejött a kritizálásba, neheztelését fejezte ki a fölött is, hogy az osztrák csarnokban nem volt senki, ki őt körülvezette volna.

Az osztrák herczegek, ez történeti tény. mindenkor szerettek inkognito utazni s több mint ezer adoma létezik még II. József osztrák császár kalandjairól és társalgásáról egyszerű eredetű alattvalóival. A bölcsész császár nagyon jól tudta, hogyan kell ártatlan tréfát ós élvezetet találni Bécs zugaiban és sikátoraiban a legszerényebb alattvalók s a birodalom legegyszerűbb parasztjai körében. Az ártatlan tréfa szeretete örökös lett a császári családban s legnagyobb mértékben mutatkozik a demokratikus Salvator Lajos főherczeg jellemében, kinek több izben komoly összeütközése volt a konzervatív párttal Ausztriában nézetkülönbségek miatt, de akit a nép szeret és tisztel.

A főherczeg előkelő kísérete, kik útitársul szegődtek a veszélyes abessziniai és indiai oroszlánvadászatra s a hosszú ausztráliai tengeri útra, mindannyi vidám kedélyű mágnás. Esterházy herczeg a legelőkelőbb magyar családok egyikének tagja, mely családból a császárságban nagy követek és államférfiak származtak s oly emberek, kik az osztrák császárság politikai fejlődésére mindig hatással voltak. Az Es-terházy-név Magyarországban ugyanaz, mint a számnév «kilenczvenkilencz». E tény magyarázata abban áll, hogy a császárság törvényei szerint nem szabad, hogy egy embernek száz faluja legyen. Az első Esterházynak azonban magának «küenczvenkilencz» faluja volt s ez óta e szám egyenlő jelentőségű az «Esterházy» névvel. Ha a magyar azt akarja mondani, hogy egy tárgy 99 forintba került, azt mondja «esterházy». Az Esterházy-család egyik tagja egy j alkalommal meglátogatta a northumberlandi herczeg I istáUóit a ott egy uj veraenyparipát nézegettek. Esterházy megkérdezte, hogy mennyiért adná el neki

a lovat, mire az angol herczeg igy azólt: «Csak angol embernek van a világon oly sok pénze, hogy e lovat megvásárolhatja". Esterházy, a nélkül, hogy a gúnyra válaszolt volna, zsebéből elővette revolverét, a ló szivébe lőtt s hidegen azt monda: •A magyar megteheti ezt is». Pálffi grófot vakmerőségeiről és bátorságáról ismerik. Berlinben egy alkalommal nagy katonai ünnepélyeknél több főrangú osztrák tiszt volt együtt lakomán. Midőn már sok champagneit elfogyasztottak s a bor kissé a főbe ment, ügyességeikről kezdtek egymásnak dicsekedni. Egy porosz tiszt azt kérdé Pálffitól: «Van-e elég bátorsága, hogy egy tiz markos darabot a szoba végén tartson s megengedje neki, hogy ő azt ujjai közül lőjje ki ?» Pálffi rögtön késznek nyilatkozott s a veszélyes lövés szerencsésen megtörtént. Pálffi, ki minden tréfára hajlandó volt, egy kis szünet múlva megkérte ugyanazt a tisztet, hogy egy öt markos darabot tartson neki s engedje meg, hogy ő is kimutassa ügyességét a lövésben. A tiszt nem utasíthatta vissza a felhívást s a pénzdarabbal ujjai között a szoba végére állott a lövést várván. Nagy csendesség állott be, midőn Pálffi reszketve emelte fel kezét, s a nézők rendkívül aggódni kezdtek, maga a tiszt is, látván, hogy Pálffi ingadozik s a pisztoly ugy mozog kezében, mintha részeg volna. Mindenki azt hitte, hogy itt múlhatatlanul nagy szerencsétlenség fog bekövetkezni, de a tisztnek nem lehetett már visszalépni. Midőn Pálffi látta, hogy már nagyon megijedtek s elég volt a tréfából, gyorsan czélzott s a kis, három pennys darabnál nem nagyobb pénzdarabnak épen közepébe lőtt s a golyóval kidobta azt a tiszt ujjai közül, a nélkül, hogy a tisztnek legkisebb baja lett volna. Nem csodálatos ennélfogva, hogy az ily életvidor herczegek, ha mulatni akarnak, ugy jönnek Ausztráliába, hogy valódi czimeiket nem tudatják a világgal. A szigorú inkognito daczára azonban nem lehetett titok itt mulatások. Egy helybeli nagykereskedő, kihez Londonból nagy összegre utalványuk volt, megtudta valódi nevöket s habár ő nem terjesztette, a hir mégis kiszivárgott. A pinczérek Merziesnél csakhamar gyanakodtak s kisütötték, hogy az utasok rendkívüli emberek. Midőn egy alkalommal Salvator Lajos főherczeg barátjaival billiárdot játszott, azok akaratlanul is katonai vigyázó helyzetbe tették magukat, midőn a főherczeg szemben állott velők. Az idegen vendégeknek a «külföldiek" e különezsége csakhamar feltűnt, kutatásokat tettek s fölfedezték, hogy kik azok a «Herrn». A főherczeg és kísérete, mint értesülünk, a kormányzói palotában is látogatást tettek s Wilson parancsnok megtudta, hogy Tasmániába is mennek. — Nem sok idő múlva még más előkelő osztrák társaság is fordul meg Melbourneban. Thun gróf, a salzburgi főherczegség kormányzója, kíséretével együtt Grantown Houseban (72. Nicholson-street) száll meg s rövid idő múlva várják ide i.Saida» osztrák hajót 50 kadéttal, kik mind előkelő családok tagjai. Casey J. tegnap aggodalmasan tudakozódott a főherczeg látogatásáról a kiállításban s látszott, hogy nagy zavart okozott neki, hogy senki sem volt, ki a főherczeget körülvezetve, egyet-mást megmutogatott volna. Kétségtelen, hogy a kiváló látogatók nem szerették volna, ha a nagy közönség ismeri őket; de nem lett volna ellenvetésök az ellen, hogy néhányan tudják nevüket. Érdemes lesz utjukra vigyázni, mert igen nagy

összeg pénz van nálok s még egykissé Ausztráliában akarnak mulatni.>

A másik hosszabb közlemény „Thun gróf utazása a rilág körül" czimmel már nem ily jellemző furcsaságokkal telt közlemény, s több reális alapja van. Thun-Hohenstein grófról s titkáráról Bruckról elég részletes s ugy látszik, közvetlen forrásból eredő adatokat nyert a tudósító, nem mint a magyar mágnásokról. Megemlítjük belőle, hogy a gróf az Egyesült-Államokon át jött Ausztráliába. Mind ő, mind titkára sokat utaztak, a gróf egykor New-Yorktól San-Franciskóba lóháton ment és Dél-Amerikában az Andenekben és Amazon forrásainál sokat bolyongott.

 

 UTAZÁSOK

 

 

Zerkowitz Emil ÚJ HAJÓJÁRAT FIUME-NEW-YORK KÖZT. 1903. 48. 797.

Nápoly, 1903 november 17.

Évek óta sokat panaszkodtak a hatóságok, valamint a kárvallott kivándorlók is, hogy a kivándorlási ügynökök lelketlen üzérkedése mennyi kárt okoz az amúgy is szánalomraméltó embereknek. Nem elég, hogy éppen ezek az ügynökök főfő okozói annak, hogy a kivándorlók száma még mindig rohamosan növekedik, mert a saját hasznuk érdekében faluról-falura küldik megbízottaikat, akik csodás mesékkel az amerikai életről, az ott mindenfelé kínálkozó jól jövedelmező munkáról stb. elszédítik nemcsak a szomorú viszonyok között élők, hanem sok esetben az elég jó keresettel bírók fejét is. S ezeknek az ügynököknek nem elég, hogy minden ilyen kivándorló után busás jutalékot szednek, még egyébként is kizsarolják mindenféle furfanggal a teljesen védtelen embereket; azért nagyon ideje volt már, hogy az állam is többet törődjék a kivándorlók ügyével.

Az államnak ezt a gondoskodását a már szentesített, de még végrehajtásra váró kivándorlási törvény biztosítja.

A kivándorlók száma, sajnos, nem csökken és ez évben meghaladja majd a százezret is Ennek a nagy veszteségnek csökkentését czélozza az új kivándorlási törvény. Gátat vet majd az ügynökök működésének és a kivándorlási mozgalmak állandó figyelemmel kisérésével, elsősorban is arra ügyel majd a kivándorlási hivatal, hogy megszűnjenek vagy legalább kevesbedjenek a kivándorlásra vezető okok. Ott pedig, ahol a kivándorlókat már semmiképpen visszatartani nem lehet, figyelemmel lesz ez a hivatal arra, hogy az Amerikába készülőket ne zsarolhassák, sarczolhassák az ügynökök, sem itt, sem a külföldön, de Amerikában sem.

Állandóan ügyel majd az Amerikába került kivándorlókra, hogy azok mindig tudatában is maradjanak annak, hogy a magyar állam ügyel reájuk és készséggel segítségükre lesz, ha majd ismét visszakívánkoznak az elhagyott hazába. Rendkívül sokoldalú, hasznos munkára nyílik tehát alkalma a kivándorlási hivatalnak, melynek élére kivándorlási biztosul Lévay Lajost nevezték ki. A hivatal a belügyminiszter hatáskörébe tartozik.

A kivándorlási törvény egyik czélzata volt az is, hogy a kivándorlókat lehetőleg Fiúmén át indítsák Amerikába és ugyancsak Fiúmén át kerüljenek azok hozzánk vissza. Az Adria tengerhajózási részvénytársaság ezért érintkezésbe lépett az egyik legnagyobb angol tengerhajózási vállalattal, a Cunard Linei-nel és így lehetővé tette, hogy a közvetlen járatokat Fiume—New-York között már most létesítsék.

E hó 10-én érkezett a Cunard Linei hatalmas gőzöse, a 476 láb hosszú és 21 méter magas, minden tekintetben elsőrangú, 1600 harmadosztályú és 400 első illetve másodosztályú utas szállítására berendezett Aurania Fiumébe és 13-án, éjfél után egy órakor indult ismét vissza New-Yorkba.

Az első járattal kevés magyarországi kivándorló indult Fiuméből, mert az idegen társaságok ügynökei mindent elkövettek, csakhogy hasznosítsák eddigi üzérkedésüket, mielőtt a kivándorlási törvény még életbelépne. Innen van, hogy bár szeptember és október hónapokban majd négy-négyezer útlevelet váltottak Amerikába — csak vagy száz kivándorló indult Amerika felé ez első fiumei járattal. De meg a kivándorlási törvény végrehajtásáról szóló intézkedés, rendelet is hiányzik még és ezért nem is hirdették eléggé a fiumei járatokat. Remélhetőleg most már sürgős intézkedés lesz a végrehajtás iránt is, hogy így azután a kivándorlási hivatal teljesíthesse feladatát.

 

 

AZ «AURÁNIA» HAJÓ

 

A Cunard Line> hatalmas oczeánjáró gőzösei, a 7600 tonnás Aurania és a 13 500 tonnás Carpathia tizenhat nap alatt teszik meg az utat Fiume—New-York között. Miután útközben Palermoban egy napot, Nápolyban két napot, Algírban és Gibraltárban fél-fél napot időznek ezek a gőzösök — az egész utazás a hajón csak tizenkét nap és így különösen a Hamburgba, Brémába is vasúton utazó kivándorlók éppen annyi idő alatt érnek Amerikába, mint az idegen kikötőkből. De növelik ezek a járatok majd ezen a vonalon az I. osztályú utasok számát is, mert a pompás berendezésű, elsőrangú ellátással szolgáló Cunard Line gőzösökön az utazás azért is előnyös, mert az utas élvezi a kalábriai és szicziliai partok remek panorámáját, Palermót, Nápolyt jól megnézheti, betekinthet Észak-Afrika érdekes városába Algírba is és megbámulhatja Gibraltár hatalmas szikláin az angol ágyúszörnyetegeket. Így azután ez az utazás — melyet, éppen az első járatot, Nápolyig magam is átélveztem, tanulságosabb, gyönyörködtetőbb, sőt még olcsóbb is, mint a német, franczia vagy más kikötőkből induló hajókon.

Fiume forgalmát is rendkívül föllendítik majd ezek a járatok, melyek az «Adria» közvetítésével, nem éppen csak a kivándorlás ügyének, hanem az áruforgalom növelésével a hazai ipar és kereskedelem ügyének is hasznára lesznek.

 

 

 

Lehoczky Tivadar: II. József esászár utazása Oroszországban 1780-ban.  1874. 8. 121.

Most, midőn királyunk, Ferencz József az orosz czár látogatására Pétervárra ment, azt hiszem, nem lesz érdektelen, elődjének II. József császárnak hasonló utazását emlékezetbe hozni, mégpedig egy eddig nem ismert forrás után, melynek nemrég a munkácsi uradalmi levéltárban akadtam nyomára. Ez adat egy irott latin levél, melyet Kalatai Ferencz, kegyesrendi áldozár az akkori szepesváraljai lelkészhez irt, s melyben bevezetésül megérinti, hogy hiven és lelkiismeretesen irja le a császár 600 mértfldnyi útját. Mint megjegyzé, az újságokban azon időben e tárgyról sok közöltetett ugyan, de többnyire elferdítve, s igy csak az való, mit ő, mint a fejedelmi kisérletbeli utazó saját tapasztalása után előad.

„1780. évi május hó 18-án, — írja Kalatai, — Lemberg városából, hol József császár öt napig időzött s a hozzá folyamodók kérelmeit kegyesen meghallgatá és sok különféle ügyet elintézett, Bródin, a lengyel határszélen fekvő városon át, 27 személyből és 7 kocsiból álló kísérettel s fölszereléssel kiindultunk.

Itt megkaptuk a császár írásbeli utasítását, azon rendelettel, hogy utazás közben kiki magát ahhoz szigorúan tartsa. Ez „in-structio" lényeges pontjai ezek voltak:

1-ször, hogy utazás közben a császárt senki másképpen, mint Falkenstein gróf czimen nevezze;

2-szor, a császár engedelme nélkül senki kíséretéből más asztalához ne menjen;

3-szor, senki idegen személyekkel hosszasabb és behatóbb beszélgetésbe, közlésekbe ne bocsátkozzék;

4-szer, a veendő árukat mindenki alkudozás nélkül fizesse meg;

5-ször, idegent, ha vétene is, senki szóval vagy tettel meg ne sértsen;

6-szor, a fogatok vezetőit vagy hajtóit senki ne nógassa, ne sürgesse, s ha a kocsi netalán föl is döntetnék, azért a kocsist senki se szidja.

Ez utóbbi pontot Machilov közelében előfordult alkalommal szentül teljesítem ugyan, hanem az első pont ellen mindjárt az első állomásnál vétkeztem.

Elhagyván Galiczia határát, Podolián és Ukránián át Kievbe, Oroszország derék, szép városába értünk. Ez nagyobbára fából, de csinosan épült s hármas kőfallal van körülvéve; sok benne a nagyszerű görög templom, mig a római katholikusénak nyoma sincs. A templomok tornyai aranyozottak, sírboltjai kitűnők. E helyre a Niper folyón máj. 25-én érkeztünk. Másnap megszemléltük a labirint-szerüleg kivájt számtalan ereklyével biró sírboltokat, hol vezetőnkül az óhitű érsek szolgált, kit a császár és kísérete akkép követett, hogy mindnyájunk kezébe egy-egy égő gyertya adatott.

Az ereklyéül szolgáló különféle szent tetemeket és csontvázakat én nagyon vágytam megérinteni s megvizsgálni, de ebben az idő rövidsége akadályozott. A császár egy alkalommal kérdezte az érsektől, hogy azok közül, kiknek ereklyéi itt őriztetnek, lenne-e vagy egy a római pápától kanonizálva? Mire ő válaszul adá, hogy ez ereklyéket még a lengyelek tették itt lenn, valamint a császár is, mind ez érseket, mind a többi utunkban előfordult oroszországi püspököt és főpapot, művelteknek s a latin nyelvben jártásoknak találtam, kik mindnyájan ugy nyilatkoztak, hogy a római egyházzal való egyesülést óhajtanák. Itt az a hír szárnyalt, miképp a császár az unió érdekében tenné ez utat. A határnál fényes katonai disszel fogadta ő felségét Romanczov jeles hadvezér; a császár azonban nem kivánta sem a diszőrséget, sem a katonai kiséretet, s azt csak ott alkalmaztatta, hol a vidék elhagyatott s kevésbbé biztosnak látszott. Egyébiránt útjában mindenütt készen állott szolgálatára rendelt katonaság s parancsait teljesité, mihelyt igazolványa előmutattott.

A czárnő rendeletéből a lengyel határtól kezdve az utak mindenütt nagy munkával és költséggel kiigazittattak s diadalivekkel és fákkal diszittettek; azon helységek pedig, melyeken át éjjel ment, kivilágíttattak, sőt itt az utak virággal és füvei bellintettek s a nép mindenütt nagy ujongással és tolongással üdvözlé a fejedelmet. Mindenhol ugy fogadtatott, mint előtte még egy uralkodó sem. Ő felsége ugyan csak grófi czimet s egyszerű köntöst viselt; de méltósága kitűnt s nyájassága minden szivet meghóditott.

Kievből három napi időzés után, sietve távozánk s éjjel-nappal útban voltunk azért, hogy ő felségét az orosz czárnőt, ki élőnkbe készült, Machilovban megelőzzük. Ide jűn. 2-án értünk.

A czárnő 4-kén tiz órakor ágyúdörgés és harangok zúgása közt tiz lótul vonatott kocsin érkezett meg, mellette Engelhard kisasszony, Potemkin herczeg és más három főnemes hölgy ült, mig kíséretét számos orosz főember, száz lovas és néhány lengyel nemes képezé. Az ünnepélyesen földiszitett, de többnyire faházakból álló város közepére érvén a fejedelemnő, szokás szerint leszállott, s a templomba ment, hol egy óráig volt jelen a görög érsek által tartott isteni tiszteleten. Innen a számára készitett uj fa-épületbe kocsizott,hol József császárt, ki reá már itt várakozott, igen megindulva fogadta; a czászár egyszerű szürke kabátban, minden fejedelmi disz nélkül volt öltözve s mellette csupán Braun tábornok és két törzstiszt álla. Később a két fejedelem egy óra hosszant beszélgetett együtt titkon, majd arany edényekről ebédeltek s folyvást társalogtak.

Innen este felé a császár saját pénzén fogadott szállására tért kisérőihez, sem a czárnőtől fölajánlott s számára berendezett szállást, sem az ez által megrendelt ellátást elfogadni nem akarván; ő átalában senkinek sem kivánt terhére lenni és saját erszényéből fedezte az összes utazási költséget. Mindennap új és új látványossággal tisztelték meg a császárt; tánczvigalom, opera, szinelőadás, kivilágítás és tűzijáték napirenden voltak. Katalin, az oroszok czárnője, jóllehet már kora 51-ik évébe ment, de középszerűnél magasabb termete, arányos testalkata, báj dús arcza, fenséges tekintete és szép nagy lelket tanusitó külseje, felségesen tűnt föl.

Meglátogattam tartományi főnöküket is, egy tisztreméltó férfiút, ki éppen akkor a rendház vizsgálatával foglalkozván, időzött itt. Kérdem tőle, miért szegülnek ellen a jezsuiták a püspöknek ? Mire ő válaszolá, hogy a felséges asszony ugy kivánja, s hogy ezt Rómában is tudják és nem ellenzik. Előmutatott egy iratot is a római pápától, melyet bizonyos bibomok által küldött, s melyben biztatja a rendtagokat, hogy további rendelkezésig mostani állapotukban maradjanak.

Azt is megjegyzé e főnök, hogy jóllehet a czárnő őket terjeszteni s a birodalomba elhelyezni igyekszik, ő mégis a pápa rendeletére kész e földet elhagyni s rendtársainak sorsát követni.

E birodalomban van most összesen 250 jezsuita. Az ujonezokat más tartományokból nyerik, addig, mig az ifjak hajlandók igába gördíteni nyakukat. E rend generálisa (vezére) egyszersmind a machilovi püspök, egy minden tekintetben kitűnő férfi.

Az orosz czárnő óhajtván a római katholikus szertartást látni, a rendezett fényes isteni tiszteleten ő egész kíséretével volt jelen; helyeslé és dicséré azt s a miséző püspöknek ezer rubelt ajándékozott

Jóllehet József császár a jezsuita rendnek nem ellensége, sőt mint szavaiból kivevém, jóakarója.

A czámő nem csekély értékű ajándékokat osztatott ki Machilovban közöttünk; igy Braun kapott egy gyémántokkal díszített tárczát, mások drága szelenczéket, órákat, gyűrűket; én egy ékes művű, 150 aranyra becsült tobákszelenczével ajándékoztattam meg.

Június 9-én Machilovot elhagyván, Szmolenszk felé indultunk. A császár a czárnővel egy kocsiban mentek; a czárnő kocsihajtója, ki ezredesi czimet visel, hogy a föld két leghatalmasabb személyét szerencsés volt vinni, József császártól ezer aranyat, a czárnőtől pedig hatezer rubelt kapott ajándékul.

Szmolensk nagy terjedelmű város a Boristenes folyónál, egyszerű fallal körítve. Itt is különféle látványosságnak voltunk szemlélői. Harmadnapra a czárnő Pétervár, mi pedig Moszkva felé távoztunk s 382 verstet haladván (5 verst = 1 német mértföld), minden nevezetesebb esemény nélkül 17-én Moszkvába a népség hangos tüntetései s szivélyes üdvözlete közt bevonultunk. Minden utcza és ablak megtelt nézőkkel. Azon hét napon, mig itt időztünk, csak felületesen szemlélhettük meg a roppant várost; ennek ugyanis hossza 2 német mértföld, s ugyanannyi szélessége is. Számtalan fa-és kőházon kívül mintegy hatezer temploma van e városnak; ez utóbbiak a magánházakhoz épitvék

A bazilikában, mely egyszersmind koronázási helyül is szolgál, valamennyi mise-öltöny és szerek ragyognak a tömérdek drágakövektől, aranytól és ezüsttől; még a latin szertartású templomokban sem láthatni sehol annyi kincset, drágaságot és fényt. Harangja az egész világon a legnagyobb; csak az sajnos hogy meghasadt. Agyúi szintén rendkívül nagyok. Az árvaház hatezer gyermeket befogadhat s különféle szükséges műipari és tantárgyakkal bőven van ellátva.

A czári kert roppant terjedelmű s abban fejedelmünk ottlétekor kétszer rendeztetett fényes álarezos bál, melyen a város összes kitünőbbjei megjelentek. Néhányan az itteni szokás szerint, kapuezinus-öltönyben is; de minthogy ezáltal némileg a szerzet gunyoltatott, császárunk iránti tiszteletből, ily fellépés jövőre rendeletileg megtiltatott. A városnak nagy disze a mostani metropolita, Oroszhon Piátója, nagy tudományú és műveltségű férfi, kit felségünk hosszasb beszédre méltatott és megkedvelt; e főpap engem is kiemelt s különféle ritkaságokkal megajándékozott.

Június 24-én Moszkváról Pétervár felé indultunk, s négy napi folytonos, szerfelett terhes utazás után, s mintegy száz mély posványokon, sűrű  erdőkön, ronda falukon s néhány városon át vezető mérföldnyi tér áthaladása után, június 27-én Pétervárra értünk. A czárnő Józsefnek Czárszkoje Szelo nevű pompás nyári palotát jelölte ki tartózkodási helyül, mely a várostól mintegy 3 mértföldre fekszik. Innen több napi mulatásunk közben a felségek gyakran berándultak Pétervárra, hol tiszteletükre különféle ünnepély, látványosság rendeztetett. Majd a Névának a tengerbe való szakadásánál fekvő Petershoff nevű palotába átrándultak, hol a czárnő egész családja körében mindaddig időztek (néha Pétervárra be-bemenvén), mig visszafelé nem utazánk.

Érdekes volt itt azon ünnepély, mely szent Péter-Pál apostolok s a czárnő koronázójának évnapján tartatni szokott. E végből összegyűlt itt az egész Pétervár és környéke. A czárnői kert egész éjjel (ha a folytonos szürkületet, melyet észlelek, annak nevezhetem) fényesen volt kivilágítva. Csudálatos alakzatú szökő-kutak s a Neva vize ezer és ezer lámpától ragyogott, s a csatorna, melyen a víz a kert közepén a tenger felé folyik, szinte lángolónak látszott; a hajók árboczai hasonló fényárban tündököltek.

Pétervár a Duna nagyságával vetekedő Neva partján fekszik, egy mocsáros, rideg éghajlatú s ködben úszó síkságon. Nem látni itt az egész tájon buja vetést vagy gyümölcsfát. De ha a város fenségét szemléljük, ugy a házak és paloták sokasága, a czári fényes lak, melynek Európában aligha létezik párja, a tágas és egyenes utczák, különféle tudományos és művészeti intézetek, növeldék, természetiek tára, melyben minden, mit a föld, ég és viz fölmutathat, látható; a várost keresztülmetsző számos hajókázható csatorna, négyszegű kövekkel kirakott járdák és sétányok, a legfelségesebb szobrokkal díszített czári kertek, templomok s az Orlov-család egészen márványból épített palotája, végre azon jó hatás, melyet a Neva s a közelében levő tenger a virágzó kereskedelemre gyakorol: e várost Európa legnevezetesebbjei közé emelik.

Három hétig a legváltozatosabb ünneplések közt mulattunk Péterváron, honnan végre július 18-án elindultunk. Maga császárunk Petershoffból csak 19-én indult, őt Narva nevű kurlandi régi városban  bevárván; innen Kur- és Liflandon, (melynek fővárosa Riga, egy régi, művelt és gazdag hely, hol két napig időztünk), Zamog- és Litvánián át, Varsót megkerülve Satnosra augusztus 3-án a legjobb állapotban megérkeztünk.

Isten különös kedvezéséből ő felsége e kevésbé biztos és minden tekintetben terhes, fárasztó utazást, minden fegyveres kiséret vagy katonai fedezet nélkül éjjel nappal laktalan pusztákon, erdőségeken, vad tereken át menve, minden utvezető nélkül mindenütt elől haladva, jó kedvvel és egészségben megtette. Hétköznapon is a mise-hallgatást nem mulasztá, e kegyes példájával a többit is ájtatosságra és kitartásra buzdítván.  Moszkvában a kapucinusok, Pétervárott a ferenczrendüek templomában hallgatá az énekes nagy misét.

Augusztus hó 7-kén reggel a császár Bécsbe utazott, én pedig átvévén tőle ezer aranyat, állomásomra (tábori főpap volt) Lembergbe tértem vissza. — Kelt Lemberg, aug. 23. 1780. — Kalatai Ferencz Xavér, a galicziai császári sereg főpapja és főhelyettnök."

Eddig a levél. Hogy egy század óta a viszonyok tetemesen megváltoztak, hogy most a gőzerő korában ily fejedelmi utazások más színezetben történnek, arról felesleges szólanom. Azt meg kell emlitenem, hogy a politikai szaktudomány és practikája, kiható titkos működéseivel, jól meggondolva, száz éven át változatlanul ugyancsak megmaradt!

 

 

Kenessey Albert. A vitorlás hajókról.  1875.  18. 279.

(Részlet a magyar mérnök- és építész-egyesület ülésén tartott előadásból.)

A hajó rendesen egy meneteles (lejtős) part oldalában készül. Hosszának és szélességének megfelelő ágyat vetnek neki, kisebb-nagyobb gerendákból és cölöpökből. Először is a tő-gerendát (kiel-t a tengeri hajóknál, s folyami hajóknál a a kötő- vagy talpgerendákat) teszik le. A tő-gerenda a hajó fenekének hosszában, középen nyúlik végig, s az egész alkotványnak alapját ez képezi. Mig ebből csak egy darab is tart, habár egyéb részek kicseréltettek volna, a hajó azonosnak, élőnek tartatik. Igy érthető, hogy vannak száz évet túlélt hajók is, holott azok élettartama rendesen 30—70 évre tehető.

A tő-gerendából emelkedik ki a hajó elején ennek orra, illetőleg az a része, mely a vizet szeli és hátulján a hajó fara, melynek végén a kormány áll. E tő-gerendába fészkelik be jobb és bal oldalt a bókonyokat (oldalbordákat), melyek együttesen a hajótest vázát képezik, s a hajó alakját határozzák és adják meg.

A bókonyok egyelőre kivülről megtámasztatnak, majd a hajó széltében és hosszában megfelelő gerendákkal összeköttetnek, s az ekképp elkészült váz kivülről erősebb s belül vékonyabb deszkákkal beborittatik. Hogy a külső borításon, a burkonyokon, minél kevesb viz szivároghasson a hajóba: az egész külső falakat, meddig azok a vizbe érnek, vörösréz- vagy czink- s egyéb ezeket tóbbé-kevésbé helyettesítő lemezekkel vonják be. Végre beállítják az árbocztörzseket, ellátják a hajót horgonnyal s néhány kötéllel; belé hordnak nehezitékül, hogy föl ne forduljon, követ s kavicsot stb., s a hajó készen áll, hogy vizbe eresszék s ott árboczaival, vitorláival s egyéb kellékeivel fölszereljék.

A hajó rendesen építési helyétől veszi nemzetiségét, s polgári szóval lobogó-jogát. Keresztnevét közvetlen a vizbe bocsátás előtt, szintén a sólyán (épitőhelyén) kapja meg. Családi neve, egyes kivétellel, midőn p. o. alakjától, mint a goelette, a gaulos-teknő-től veszi nevét, rendesen az árboczok és vitorlák minőségéből származik. Ezek szerkezete határozza meg, hogy mely vitorlás mely családba tartozik. Az 1. ábra pl. a brigg-skunnerek családjából való, mert első árbocza több részből áll, s ugy van berendezve, mint a brigg (1. 2. ábra) árboczai; hátulsó árbocza pedig egy darab fenyőszálból van, minő pl. a cootter-é is, (1. 3. ábra).

Ha egy hajónak mindkét árbocza olyan volna, mint a brigskunner hátulsó árbocza: azt brigantinnak neveznők. Ha ilyen három árbocza volna: azt polachanak; ha pedig három olyan árbocza volna, mint az első: azt nave-nak (Vollschiff, 1. 4—6. ábra) mondanók. (A 4-ik sz. délczeg hajó kedvező széllel s az 5. sz., szélcsendbe átmenő lanyha fuvallattal vitorlázik, mig 6. számú rajzunk gőzös navet tüntet föl.) De rendeltetése is más osztályba teszi a hajót. Igy pl. az a hajó, mely kereskedelmi czélokra használtatban van, nave-nak neveztetik: hadi czélokra véve s természetesen köröskörül egy sor ágyúval megtüzdösve, corvette-nek; s ha két sor ágyút s ennek megfelelő nagyobb testet kap, fregatténak; végre három sor ágyuteleppel vascello-nak vagy sorhajónak (Liniensehiff) mondatnék. Igy van egy pár száz fajta vitorlás hajó.

 

 

Vitorlás hajók

 

Nave, lanyha oldal-széllel      Nave, kedvező széllel.

                                   Gőzös nave

 

A vitorlás hajózás az ó-korban is, kezdve az egyptomiakon, nevezetes haladást tőn ; de tagadhatatlan az is, hogy akár a hajóépítést, akár a hajók fölszerelését tekintve, az elágazó irányban törekvő buzgóság valamely rendszeres haladást még nem állapitott meg. A hajók majd nagy, mondhatni tehetetlen molesekké fajultak, olykor ízléstelen s épp oly költséges czifrázatokkal éktelenittettek el. A vitorlák magukban elégségesek nem voltak, hogy a hajó kezelésére kielégítő szolgálatot tehettek volna.

A hajózásban tényleges haladás föltételeinek megismerése egy későbbi kornak s a Földközi-tenger körül lakó latin fajoknak volt fenntartva. Az első nagy lépés a delejtü használatával (a 14—15-ik százévben) történt meg. Kolumbus fölfedezési útja (1492—3) vetette meg alapját a vitorláknak, evezősök nélkül, tehát nem vegyes erővel, hanem külön, magában leendő használatára nézve.

A vitorláknak erőműtani elvekre alapított rendszeres kezeltetését s alkalmasb szabását és beosztását Doria András genuai dogénak (1468—1560) köszönhetni. Hogy pedig a hajók, rendeltetésükhöz képest, a vizben való mozgás esélyeinek jobban megfelelhessenek, vagy ha kell, eléggé ellenállhassanak, erre nézve első volt Erzsébet angol királynő (1533—1603), ki e czélra több hajóépítőt különös tanulmányozásra serkentett. Majd Henrik infans (I. János portugál király fia) adta az első alkalmas tervet, mely rendszeres tengeri térképek készitését lehetővé tette, s mely projekczión a flamandi Mercator (1511—1598) s később Wright tette meg azon javításokat, melyekkel a tengerészeti térképek ma is kielégítő szolgálatokat tesznek.

A hajóismeretek minden irányban terjesztésére s fejlődésére leghatározóbb befolyással volt XIV. Lajos franczia király (1638—1715) és miniszterének Colbertnek a hajózási iskolák fölállítása körül kifejtett buzgalma s hathatós intézkedése.

Ennek folytán a hajó épitése, fölszerelése, kezelése és vezetése (manoeuvre) tudományos elvekre lőn fektetve. A hajózási ismeretek egyéb tudományokkal rokonosittatván: Newtonnak a sugárszegésről adott elmélete, a hajó hollétének meghatározására szolgáló, az égitestek magasságuk s távolságuk körét mérő környolczad, hatod s körnegyed (octans, sextans, quadrans) néven ismert műszereket adta később a hajósoknak kezébe; majd ugyancsak a Newtontól nyert s a levegőnek és víznek a mozgó testekre való hatásáról formulázott tétel, a hajó sebességének előleges meghatározására nyújtott kívánt adatokat. Így fejlődött a hajózás tudománya apránként. Csak annak beismerése is, hogy a több darabból készült árboczok eresebbek, ruganyosabbak lehetnek, mint az egy szálfából készültek, a 17-ik százévben ment át a gyakorlatba; s a hajó kormányának mai czélszerübb szerkezete még jóval későbbi eredetű.

Ujabb időben a vitorláshajózás lépést tart a tudomány általános haladásával, s nagyban, mint kicsiben mindenütt után-mutathatók haladásának nyomai. Fölhasználja a vegyes — a fából és vasból együttesen — épités előnyeit. Vaslemezekből készült vitorlafákat és árboczokat alkalmaz, s ez utóbbiak belüregét a hajó belsejének szellőztetésére használja. A költséges és romlásnak kitett kender- és lenkötél helyett, az árboczok megerősítésére vashuzalokat vesz, és hogy kevesebb személyzettel beérje, a vitorlák irányzására kézi, sőt kisegítőül, gőzgépeket is dolgoztat stb.

Fölhasználja a Maury által, a szél és vízfolyás, az özön áramlatok természete körül gyűjtött adatokat, s ha az ezekből vont következtetések azt ajánlják, hogy kedvezőbb áramlattal vitorlázandó, az egyenes útról letérve, alsóbb vagy magasabb délkörök keresendők: elhagyja a vitorlás régi útját s kerülővel rövidebb idő alatt futja azt meg, mint régente.

Ekképp lehet, hogy a vitorlás hajók a gőzerővel szemben nyugodtan futnak versenyt. Mintegy ötven éve, hogy a verseny élénkülni kezdett. Az akkori hajólétszámról hiányzanak nálam adatok; de a „Journal of the statistical society" közelebbi adatai szerint tudjuk, hogy 1873-ban, nem számítva a kisebb fajta partjárókat, 56 281 vitorlás hajó, 16 042,498 tonna (320 849 960 vámmázsa) terhelhetőséggel közvetítette a tengeri kereskedést s ezzel szemben 5148 gőzös, 4 328 193 tonna (86 563,860 v. m.) terhelhetőséggel működött, s így a tengeri hajózásban a gőzösök számra nem is egytizednyi s terhelhetőségre nézve pedig mintegy egynegyednyi tért foglalnak el, mint a vitorlások. Megjegyzendő, hogy tengeri gőzös, mely egyszersmind vitorlákat is ne használna, ritkaság.

Különben el kell ismerni, hogy a fönnebbi arány a gőzösök és vitorlások közt még változhat s egyelőre a gőzösök javára. Azonban előre látható, legalább nagyobb körvonalokban, azon határ, melyet a gőzösök terjeszkedésére az oczeani személyforgalom s az oly áruk nagyobb forgalma kiván meg, mely a nagyobb szállítási dijat megbírja; másrészt az az erős védgát, melyet a vitorlások körül minden verseny túlterjeszkedése ellen, a mozgató erő olcsósága, a kezelés egyszerűsége, oly nagy szivóssággal és szilárdsággal talán mindenkorra biztosit.

A mi első vitorlásaink valószínűleg azok voltak, melyekkel Kálmán királyunk horvát- és dalmátországi bánja, Ugra, 1105-ben Veglia, Cherso és Arbe szigetét s Segniat a magyar királynak meghódoltatta; ha ugyan a 899-ben Malamoccot (a velenczei kikötő bejáratát) ostromló talpak és tömlők is nem voltak volna vitorlára.

Több jel mutat rá, hogy a Dunán is dívott egykor a vitorlázás; e százév elején pedig számos, holland mintára készült vitorlása volt a keszthelyi grófnak, Festetichnek a Balatonon, hol azokkal az időben az egész Balaton széltében és hosszában sót szállítottak. 1873-ban a magyar-horvát tengerpart százötven vitorlást számlált, melyek összes terhelhetősége közel 64 000 tonnát tett s 1569 tengerésznek adott foglalkozást. Körülbelől ennyivel veszünk tehát mi ma részt a tengeri vitorlás had nagy mozgalmában.

 

 

Györy Vilmos Utazás a Missisippin. 1866. 370.

(Mayne Keid angol beszélye.)

(Folytatás.) VIII.

Csak néhány másodperczig voltam e helyzetben, midőn két alak jelent meg az ajtó előtt s hangok hangzanak fülembe, melyeket fölismerni véltem. A jövő pillanat megmutatta a beszélőket: az ifjú kreolnö volt, házfelügyelőjével.

Az általuk folytatott beszélgetés nem társalgás volt, hanem kifakadások lánczolata, melyekre a rémület inditá őket. Az öreg néhány fa-széket hordott össze, s éppen azzal foglalkozott, hogy remegő kézzel valami talpfélét kötözzön össze belőlük. Nem volt semmi egyéb köteléke, mint egy zsebkendő s néhány selyemdarab, mit urnöje ruhájából tépett. Egyetlen tekintetre beláttam, hogy ez a talp csak egy embert is vinni elégtelen lesz; ezenkívül a székek nehéz rózsafából valának s hihetőleg önsúlyuknál fogva is alámerülnek.

A szegény lányka megpillantása különös benyomást tett reám, s néhány másodperczig önzés és önfeláldozás küzdenek bennem. Az én életmentőm csak egy embert vihetett; hogyan, ha ezt az ő testén erősíteném meg, s magam mellette úsznám? Néha-néha egy kis kinyugvás ez életmentőn uj erőt adott volna; jó úszó voltam, igen, de mily messze van a part?

Áttekintettem. Az égő hajó világossága messze bevilágitá a tájékot, a partot igen jól megláthatám. Lehetett egy negyedmérföld távolságra,  s közte és köztünk igen érős áramlás.

~ Mégis átjutok én oda —gondolám — megkísérlem,, ha csak őt megmenthetném.

Nem akarom eltitkolni, hogy e pillanatban más gondolatok is villantak át agyamon, s ha talán Eugénie szép és fiatal hölgy helyett, valami rút vén anyóka lett volna nem késém vala őt a nyomorult kis talpra  bizni. Most azonban megszülemlett elhatározottságom, s nem volt időm, annak indokait latolgatnom.

— Besancon kisasszony ! — mondám az ajtón át.

— Hah, valaki nevemen szólit — uiondá miközben hirtelen megfordult — ki az?

— Egy férfiú, kisasszony — aki —  

— Vigye az ördög! — mormogá az öreg házfelügyelő haragosan, midőn tekintete arczomra esett. Nyilván azt hitte, hogy én is részesévé akarok lenni az általa készített mentő-eszköznek.

— Az ördögbe! — ismétlé — e tutaj nem tarthat meg két embert, uram?

— Egyet sem — viszonzám, én — kisasszony — folytatám ehhez fordulva — e székek mit sem használhatnak kegyednek, sőt csak romlására lesznek. De ime, vegye kegyed ezt, oh vegye kegyed, ez meg fogja menteni!

A mig igy szóltam, az életmentőt lecsatolám magamról és átnyujtám.

— Mi ez? — kérdé élénken, — de amidőn csakhamar mindent felfogott, folytatá: Nem, nem uram, erre önnek is szüksége van; ön túlságosan nagylelkű.

— Azt hiszem, — én e nélkül is a partra uszhatom. Fogadja el, kisasszony. Hamar, hamar. Nincs veszteni való idő. Három perez alatt a hajó elmerül, a másik még távol van, s azonkívül talán fél is közelíteni a tűz miatt. Nézze kegyed a lángokat; mindinkább közelítenek. Gyorsan! Engedje meg, hogy megerősítsem.

— Istenem, istenem! Nemes idegen.

— Szót sem! Most — igy, megvan. Most bele a vízbe. Ne féljen semmitől! Ugorjék bele bátran s usszék el e romhajótól. Ne féljen semmitől, én követem kegyedet, s megmutatom az irányt.

A fiatal lányka nem gondolkozott tovább; a vizbe ugrott, fehér ruhájáról- kivehetém az irányt, merre úszik.

E pillanatban valaki megfogta karomat. Visszatekintek; Antoine volt.

— Bocsásson meg nekem, nemes ifjú, bocsásson meg — monda, miközben könyek csillogtak pilláin.

Feleltem volna, de e pillanatban egy férfi rohant a karfához, hol a fiatal leányka csak előbb ugrott a vizbe. Jól láttam, hogy szemét rá irányozza, s hogy az életmentőt észrevette. Terve, szándéka világos volt.

Már a karfára lépett, s éppen ugrófélben volt, midőn odaértem. Megragadtam öltönyénél fogva s visszarántani próbáltam; ugyanekkor a a tűz fénye arczára esett, s ama durva embert ismerém fel benne, ki velem fogadni akart.

— Ne oly gyorsan, uram — mondám, miközben mindig erősen leszoritám.

Iszonyú szitokra fakadt feleletképpen; nagy kés villant meg kezében, s aztán érzem, hogy a hideg aczél hogyan nyomul karomba. Azonban nem volt halálos döfés, s még mielőtt az embertelen ismételhette volna, olyat üttöttem álla alá, hogy a székek között hanyatt esett, egyszersmind kése is kirepült kezéből. E fegyvert hatalmamba kerítem, s egy perczig gondolkozóba estem, vajon az embertelen ellen használjam-e; de jobb részem győzött haragom fölött, s a fegyvert a vizbe hajitám.

Minden késedelem nélkül utána ugrottam, mert már nem vala veszteni való időm. A lángok már a kerékszekrényt érték, mi éppen ennek közelében voltunk, s a hőség kiállhatatlan vala. A fehér ruha vezércsillagom volt s utána úsztam. Felöltőmtől és csizmáimtól csakhamar megszabadultam, s minthogy egyéb ruházatom könnyű szövetből vala, ezek nem akadályoztattak az úszásban. Időről időre felemelem fejemet, s visszatekintek, mert még mindig attól féltem, ama gazember utánunk jő, s a vizben küzdendö, tusára készültem.

Néhány perez multával védenczem mellett valék, s a bátorítás néhány erélyes szava után, kezét egyik kezemmel megragadám, mig a másikkal a part felé igyekeztem.

Igy — az áramlás nagy gyorsasággal vitt lefelé bennünket, azonban lassankint a part felé is közeliténk. Lassú, terhes úszás volt. Ha még tovább tartott volna: én bizonyosan nem jutok el a czélhoz.

Végre a parthoz látszánk közelíteni, midőn azonban odajutottunk, az én mozdulataim gyengébbekké váltak, s balkezemmel görcsösen ragadám meg társnőmet.

Arra még emlékszem, hogy a partot elértük. Emlékszem arra is, hogy nagy erő-megfeszítéssel másztam fel a partra s hogy Eugenie segített. Emlékszem arra is, hogy éppen azon helyen, a hol partra értünk, egy magas házat láttam a távolban s hogy e szavakat haliam:

— Istenemre! ez az én házam!

Emlékszem, hogy egy gyengéd kéz által vezettetve, valami úton haladtam végig tántorogva, egy kapun át kertbe léptem, hol padok, szobrok és illatos virágok valának; emlékszem, hogy a házból négereket láttam kijönni lámpákkal, s hogy karomból a vér ömlött. Emlékszem még arra is, hogy egy női hang igy kiálta: — Meg van sebesítve — s hogy e szavakra a rémület kiáltása következik, és azután nem emlékszem semmire többé, ami köröttem történt.

(Vége következik.)

 

 

VÁRNAI SÁNDOR. ANGOL TUDÓS UTAZÁSA MAGYARORSZÁGON A MÚLT SZÁZADBAN. 1886. 662.

I.

Aki a hazánkról irott és megjelent ismertetéseket, útleírásokat és tanulmányokat, ugy a régiebbeket mint az ujabbakat, közelebbről szemügyre veszi, olyasformát kénytelen tapasztalni, mintha az útleirók megfordított szellemi arányban állnának az általuk ismertetett országok, s  népek kulturfokához, azaz, minél tovább haladnak ezek a czivilizáczióban, annál barbárabbak lesznek maguk az ismertetők. A könnyebb utazási mód, a gyors észlelés vágya és szüksége bizonyos felületesebb irányt honosít náluk meg, melyet jól esik nélkülöznünk a régibb íróknál. Több lelkiismeretesség, határozottabb jóindulat, mélyebb alaposság vezeti tollúkat. Az a múlt századi útleírás, melyet egy angol tudós nyomán szándékom röviden ismertetni, sok mai Tissot-t megszégyenithetne komolyságával.

„Travels in Hungary” a czíme annak a vastag kötetnek, melyet Townson Róbert 1797-ben adott ki, azelőtt négy évvel Magyarországon öt hónapon át tett utazásáról. E kevéssé ismert könyv hazánk múlt századi viszonyainak oly részletes ismeretét, nemzetünk iránt annyi rokonszenvet s oly helyes méltatást árul el, hogy nemcsak mint útleírás, de mint korrajz is érdekesnek fog látszani az ismertetésre.

Townson Bécsből indult el körutjára, mely abban az időben meglehetős koczkáztatott vállalatnak tekintetett; legalább a jó bécsiek mindent elkövettek, hogy lebeszéljék róla.  Fél vadnak festették le a magyarokat, akik között életveszélyes az utazás s szerencsésnek mondták azt, aki élve tér vissza közülük. Írónk azonban hamar átlátta, hogy e mendemondák,— mint irja — nemzeti gyűlölségből erednek, s nem habozott terve kivitelében. Így érkezett Sopronon át Magyarországba, honnan Tatát, Komáromot meglátogatva Pestre jött, majd Visegrádot, Esztergomot érintve Egerbe, Gyöngyösre, onnan le az alföldön keresztül Debreczenig s Nagy-Váradig, majd vissza Tokajba, s Felső-Magyarország tanya városain, Körmöcz, Késmárk, Szomolnok, Selmeczen keresztül Pozsony és Nagyszombat voltak utolsó pontjai érdekes körútjának. De vegyük rendre emlékezetesebb élményeit.

Sopronnak, mint kereskedelmi helynek élénkségéről sok elismeréssel szól. Népességét 12 ezerre teszi s jó forrásból irja, hogy évente 40 000 darab szarvasmarhát, 150 ezer sertést adnak el. 178l-ben, mint mondja, 2300 mázsa mézet árultak el, s 1782-ben főképp Sziléziába kivitt borának értéke 280 ezer forintra rúgott.

Megismerkedett itt egy gróf Széchenyivel, aki horvát bán s nápolyi követ volt, s irodalomkedvelő férfiú, s alkalma nyilt csodálni a magyar nemesség nyelvismereteit. «Fia, egy szép, 10 éves gyermek folyékonyan beszélte a magyar, német, latin, franczia és olasz nyelveket s némileg, úgy hiszem, a horvátot is.» Ebéd után kikísérte a grófot birtokaira, három-négy mérföldre a várostól, hogy lásson valamit a magyarországi gazdaságokból.

«A birtok, jegyzi meg, igen terjedelmes volt, de a ház nagyon elhagyatott : a gróf megmutatta nagy térkép- és könyvgyűjteményét. S bár nejét és gyermekeit a városban hagyta s csak én voltam idegen, de amidőn vacsorához ültünk, a társaság nagyra szaporodott háztartása személyzete által, kik szintén részt vettek azon.»

«Másnap Magyarország leggazdagabb főurához, Esterházy herczeghez lovagoltunk. Mivel a herczeg jelenleg Kismartonban lakik, itteni székhelye nem a legjobb rendben van, de nem is teheti semmi kellemes tartózkodási hellyé, mivel a Fertő-tó lapos, legmocsárosabb pontján fekszik. A palota nagy, jól épült, de a bútorzat nagy része Kismartonba vándorolt, nagy boszuságára a kulcsárnak, aki keserűen panaszkodott, különösen a porczellánra mutatva, hogy neki ide s tova már semmije sem marad. A ház mögött csinos park áll, néhány kedves khinai épülettel. A színház kicsiny, de elegáns. A néhai herczeg nagyon szerette a szini előadásokat, s színtársulatot is tartott, de jelenleg nem.

Az ö szenvedélye, a vadászat, a legalkalmatlanabb, ami csak lehet szomszédjaira nézve, s a szomszédos nemesség ellenséges érzületét hivta ki vele szemben. Magyarországon minden nemesnek joga van a másik birtokán vadászni, engedély nélkül, de mindenki fenntarthat egvrészt birtokából a saját külön használatára, ahol nem szabad vadászni. Öt azzal vádolják, hogy uradalmainak a szokásosnál nagyobb részét tartja fenn saját használatára.

A herczeg jövedelmei igen nagyok: általában 800—900 ezer forintra becsülik évenként, de 1793-ban, a mikor felettébb termékeny év volt 1 070 573 forintra mentek. Harminczhárom birtokán levő tisztjeinek s cselédeinek fizetése 367 ezer 745 forintot tesz ki.»

Széchenyi gróf angolunknak könnyebb utazás czéljából forspontot eszközölt ki. «Ez, irja, a hatóságok által a falusi biroknak adott rendelet, hogy az utast lovakkal lássák el a közelebbi stáczióig, ami lovanként 15 krajezárba kerül. Néha az ember csak két lóval utazik, de rendszerint néggyel, ami igy is igen olcsó és háromszorosát teszi ki az egynapi robot és két ló urbáriumban megállapított 20 krajezárnyi dijának."

Miklósra (Lébénymiklós) érve alkalma van a parasztok mulatozásait figyelni meg. A lányok körbe fogódzkodva dalolnak és lóbálják kezeiket; időről-időre helyet változtatnak s az egyik sor keresztül bújik a másiknak feltartott karjai alatt, mit azok hátba ütéssel kisérnek. A dallam kérdésekből és feleletekből áll. Egyik tábor például azt kérdezte a másiktól, mit kiván mindenekfelett, s mi tenné boldoggá? Felelik: Egy szép kert megrakva gyümölccsel, egy szép jószág, tele igással s egy fiatal és hü férj.

Öltözetükre vonatkozólag a következőket irja: «Nyakuk fehér zsebkendővel volt födve, s tarka derék és szoknya, fehér köténnyel, egészítette ki a ruházatot.

Érdekes adatokat nyújt Townson némely főuraink gazdálkodási rendszerére nézve. Festetieu Ignácz grófról irva, fölemlíti, hogy némely jobbágyainak igen nagy juhnyája van. Saját nyáját, vagy legalább annak nagy részét, mely ezeregyszáz darabból állott, a következő feltételekkel adta bérbe. Minden juh után évenként egy forintot s egy garast kap, s az egész után háromszáz mázsa vajat, asztalára pedig hetenként két juhot vagy bárányt. A legeltetési jogot ö adja a parasztnak, aki a szerződés letelte után ugyanazt a számot kell hogy visszaszolgáltassa.

Győrbe érkezve föltűnt neki egy emlékoszlop, melyhez kalauza a következő magyarázatt fűzte : «Amint az urnk élő testét tálezán vitték egy beteghez, véletlenül azon a helyen feldőlt és sárba tapostatott. Ennek kiengeszteléséül emeltette az oszlopot VI. Károly osztrák császár, III. Károly néven magyar király. Ugyanott helyezték el a szentség töredékeit egy vasszekrényben. Az oszlop felirata ez:

 

 «Pani Angdurum Incorruptibili Carolus VI. Román. lmp. Austriacus, Éegni Apostolid Conservator & Vw-dex, Laesam Adoratíonis Causatn, Gorreclu, Seductorum Andaciis, Perpetuae Deprecationis Monumento, Ad Expiandam Offensi Numinu Iram, Ex Avita Pietate Restitmii Jussit An. Sal. MDCCXXX1.

 

Festetich gróf ajánló levelével ellátva, utazónk most Héderváron tett látogatást gróf Alvinczaynál, egy galanthai Esterházy gróf társaságában, kit kedélyes «bon vivant»-nak nevez. Á gróf megmutatta érdekes éremgyüjteményét, melyet második helyre tesz egész Magyarországon. "Vannak, — mondja, — cameoi, könyvtára s egy szekrénye is, telve sok régi kivégzési eszközzel. » Itt vonta magára figyelmét a lovak egy különös betegsége is, melynek kizárólag magyar lovak vannak alávetve, s mely a hátnak, nyaknak, vagy oldalaknak spontán vérzéséből áll, néhány cseppben izzadva ki.

Elhaladt a pannonhegyi apátság előtt is, hol, mint hallotta, a szerzeteseknek több a boruk mint a vizök (mivel a hegy tele van szőlőkkel, vizet pedig a szomszédságból kénytelenek hozatni).

Több érdekes ereklyét is említ a kolostor kincsei közül, többi közt egy elefántcsont-oltárt a szentföldről, István király mátkaruháját, s márványszékét, mely gyógyító erővel is bir. Tatára érkezve leirja az Esterházyak hires kertjét, számos forrásaival, tóival és csatornáival, s beszél a város szöveszeti és agyagiparáról. «Nemrég rendelt meg, beszéli, a császár egy ügynöke itt százezer sing durva fehér gyapjú-szövetet, katonaköpenyekhez. Ezt a magyar juhok hajszerű hosszú gyapjából készítik.

De nem kevesebb buzgalommal űzik az agyagipart. Láttam egy nagy kőedény-gyárat is, de a kisebbek érdekesebbek. Némelyiküknek kürtőik vannak, mint a más helyeken használatosaknak, de a szegényebbek kicsinyeket építenek egyszerűbb módon. Ezek külsőleg méhkas-formájuak, öt hat láb magasak s Agyagból és földből vannak, egyik oldalon ajtóval. Talpuknál nagy lyuk van a földbe vájva s két három vasrács van rajta keresztbe fektetve. Ez a kemencze, ide rakják a tüzet. A durva agyagneműnek nagyobb részét feketére csinálják, a mi durva utánzása Wedgewood szép gyártmá nyainak.

Ez ugy történik, hogy a kemenczét bezárják, mielőtt még a fa vagy szén kiégett volna, ugy hogy a beletett tárgyak egy ideig ki vannak téve a füstnek, mely az egyedüli színező anyag. Néha a kemenczéket egyenesen a földbe vájják, úgy hogy három oldalukat a föld képezi.» Említi még utazónk a kastély mögötti tavat, melyről azt állítja hogy minden három-négy évben vizét lecsapolják, a halat belőle kifogják s következő évben bevetik fenekét kukoriczával. Az utolsó csapolásnál kifogott halak hétszáz fontot tettek állítólag, s azelőtt néhány évvel két ezerét.

Komárom városáról is rokonszenvesen emlékezik meg Townson, mint amely születéshelye volt nem csak II. Ulászlónak, Kolonics érseknek, de a hires esztergályos Angerer Tóbiásnak is, a ki 36 évig élt Londonban s szerencsés volt György királynak is leczkéket adni mesterségében. Persze hogy nem feledi el tudósunk az 1761 -ben született hires komáromi ikreket sem e város nevezetességei sorából. Mint tudvalevő, nővérek voltak s hátukon összenőve; huszonkét-éves korukig éltek s Európa sok részét bejárták.

Ki írhatná le azonban derék vendégünk örvendezését, midőn Esztergomban egész váratlanul egy eleven honfitársára lel Dormer őrnagyban, ki nyugalomba lépve, magyar nőt vett el, s itt telepedett meg. Esztergomot a békák városának találja a meleg forrásáért, melyről már Busbeck irta volt 1554-ben, hogy "Komáromtól Esztergomig mindenütt békák kuruttyoltak, holott deczember volt, s az idő hideg, a mi elég csodálatosnak tetszett előttem. Kérdeztem okát az idevalóktól, kik azt mondták, hogy a mocsarak vize, daczára a hideg évszaknak, mindig langyos a benne levő sok kéntartalom miatt.»

Csak a dunnák ellen van sok és alapos panasza Albion praktikus fiának. Helyteleníti ezeknek általános használatát Magyarországon s helyesen jegyzi meg, hogy ezek többnyire igen rövidek, melegben igen tűrhetetlenek s kénytelen miattuk az ember egészen kitakarózni, mig másrészt a tisztaságnak is ellenségei.

Ilyenek külsőleg méhkas-formájuak, öt hat láb magasak s agyagból és földből vannak, egyik oldalon ajtóval. Talpuknál nagy lyuk van a földbe vájva s két három vasrács van rajta keresztbe fektetve. Ez a kemencze, ide rakják a tüzet. A durva agyagneműnek nagyobb részét feketére készítik, ami durva utánzása Wedgewood szép gyártmányainak.

Ez ugy történik, hogy a kemenczét bezárják, mielőtt még a fa vagy szén kiégett volna, ugy hogy a beletett tárgyak egy ideig ki vannak téve a füstnek, mely az egyedüli színező anyag. Néha a kemenczéket egyenesen a földbe mélyesztik, úgy hogy három oldalukat a föld képezi.» Említi még utazónk a kastély mögötti tavat, melyről azt állítja hogy minden három-négy évben vizét lecsapolják, a halat belőle kifogják s következő évben bevetik fenekét kukoriczával. Az utolsó csapolásnál kifogott halak hétszáz fontot tettek állítólag, s azelőtt néhány évvel két ezerét.

Ilyen benyomások közepette érkezik angol barátunk Pestre, mely sok meglepetésben részesíti. De erről más czikkben.

 

Várnai írásának rövidített változata megjelent a h14-82. fejezetben. G.

 

 

VÁRNAI SÁNDOR: ANGOL TUDÓS UTAZÁSA MAGYARORSZÁG A MÚLT SZÁZADBAN. 1886. 677.

II.

Townson utazásának legérdekesebb része kétségen kivül Magyarország fővárosának meglátogatása volt, bár a bemenetelt nem tartotta valami kedvezőnek, mivel a városnak nincsenek kapui, se erődjei s az ember épp ugy vonul be Magyarország metropolisába, mint valami faluba. Pest lakosságát 16, Budáét 22 ezerre teszi és legtöbbet és legnagyobb elismeréssel mindenekelőtt az invalidusok kórházáról (?) beszél.

«A kormányzó, mondja, oly lekötelező volt, hogy maga vezetett végig benne. Nagy megelégedésemre szolgált látni, mily szelíden bánik embereivel és ők viszont ugy tekintették őt, mint barátjukat. Nem vesz föl czigányokat ezredébe, ami nagyon bölcs intézkedés. Annál több gáncsolással említi a polgári kórházat, mely véleménye szerint a legrosszabb Európában. Piszkos kis szobában nyolc ágyat látott, s csak egyetlen picziny ablakot, s még az is zárva volt, daczára a hőségnek.

Röviden említi az egyetemet, 200 000 frt évi dotácziójával, melyből 40 000 a tanárok fizetésére esik, könyvtárát, melyben nagyon kevés a tudományos mű, a füvészkertet, a királyi várbeli csillagvizsgáló tornyot, a budai színházat, mely eredetileg templom volt s a pestit, melyben néha magyarul is játszanak.  A vasárnapi nagy nép-mulatságok a Hetz-ek, melyek közül egyet le is ir. Ebben előbb vadbika és ökör mérkőztek, s az előbbi lett a győztes. Azután több napig éheztetett medve jött elő s küzdött meg medve társával. Majd grönlandi fehér medvével kacsát vétettek üzöbe egy medencze vizében, hanem a kacsa lebukva megmenekült. Most ember küzdött bikával s izgalmas összecsapás és kergetőzés után amaz tőrét az állat gerinezcsigolyájába szúrta.

A halál, jegyzi meg, majdnem momentán volt, s rögtön hozzá is fűzi a kérdést, nem volna-e jó ezt a levágási módot honosítani meg hatóságilag, amelyet a gibraltári mészárosok is gyakorolnak s afrikai szomszédjaiktól tanulták el. Utoljára oroszlán lépett a küzdőtérre, eléje egy nyiláson át kendőt lobogtattak s húztak vissza azonnal; több kibocsátott más állat ijedve rebbent szét közeledtére. Egyik állatot vadkan kergetett lándzsával, mely reá rohant s több efféle. Szóval így mulattak Budapesten szépapáink száz évvel ezelőtt. (???)

Egyéb nyilvános mulatságokat nem igen látott utazónk, mert nyáron a lakosság nagy része falura vonul, legfölebb egy-egy vasárnapi polgárbált. Kávéházat azonban látott egy olyat, szemben a hiddal, melynek szerinte aligha volt párja az időben Európában. Egy szép nagy, elegáns bútorzatú termén kivül, 2—3 tekeasztallal, volt ott még külön teke-szoba is, «nem dohányzók » számára  s két-három más szoba mulatságok rendezésére, hol pompás ebédek is kaphatók. Mindkét nem össze szokott itt jönni; «puderes kabátos hajfo-dorítók, s vén kofaasszonyok csak ugy itták itt kávéjukat mint bárók és grófok.»

Mivel éppen ez időbe esett a pesti vásár, utazónk alkalmat vesz magának Magyarország ipari és mezőgazdasági állapotáról is szólni egyet-mást.

Nem titok előtte, hogy a bécsi udvar szándékosan nyomta el Magyarország ipari fejlődését, hogy ily módon Ausztria gyarmatává süllyessze. A lóvásár alkalmából leírja a csikósok karikás-ostorral való kezelését. Egy pár hizlalt ökör 96—120 pft. (1 pengő forint = 60 kr.), gyapjú mázsája 18—22 pfrt, dohány, pécsi 5 pfrt mázsája, a szegedi s a legjobb debrői 8 pfrt.

Magyarország helyzetét nagyon kedvezőtlennek tartja, mert oly országokkal van körülvéve, melyeknek nincs szüksége terményeire. Folyói ellenkező irányba folynak kereskedelmi irányával, mely túlnyomó részben Ausztria, s a vám, mely kiviteli czikkeit onnan sújtja, csaknem kétszerese annak, amit a Galicziából jött árukért fizetnek; így a vaj mázsája után 40 kr., míg a galicziaiért csak 32 kr., búzától egy pozsonyi mérő (2 véka) után 4 kr, a gahcziai áru után 3 kr. Nyers juhbőr száza után 2 pfrt, Galicziából hozva 1 pfrt 36 kr. Három pfrton vett jó bor Triesztbe érkezve már négy pfrttal van terhelve, 1 pfrton vett gabona 3 pfrttal, egy mázsa 6 pengő forintos dohány ugyanannyival.

Magyarország évi kivitele különben szerzőnk szerint ez időben átlag 16 millió volt, behozatala pedig 11 millió. Csakhogy az öt millió kiviteli többlet mind nyers terményekre esik, melyeknek oly bővében volt ez időben az ország, hogy a szerző valamerre ment, mindenütt tele pinczéket, tele csűröket s népes legelöket látott. Meglepetése kifejezésére azonban a válasz rendesen panasz volt, a piacz hiánya miatt.

Ami legjobban felkölti utazónk csodálkozását az a főpapság fényes javadalmazása, össze is állítja ezek évi jövedelmeit... A kalocsai és bécsi érsekek évi jövedelmét 50 000 frtra teszi, a nagyváradi püspökét 70 000 frtra, a csanádi püspökét 9000-re, a zágrábiét 20 000 re, a boszniaiét 25 000 s az erdélyiét 12 000 frtra.

Egyáltalában ujabb korban is ritka külföldi utazónál az az alaposság, melyet Townson hazánk az időbeli politikai, közgazdasági, úrbéri s egyéb viszonyai ismertetésében elárul.«Milyen nagy,— kiált föl,— a türelmességi szellem a magyar nemzetnél! Hol van nemzet, hol az eltérő felekezetek annyi szabadságban részesülnének? Teljes vallásgyakorlati szabadság, templomokkal és harangokkal, saját iskoláikkal és tudományos intézeteikkel, a közhivatalokban és a törvényhozói testületben való részesedéssel.» Ennek jellemzésére közli is hü fordításban az 1791-diki XXVI-ik tv czikk teljes szövegét. Lelkesedésében nem tartózkodik kimondani, hogy Nagy Lajost nagyobbnak tartja XIV. Lajos franczia királynál is.

De kisérjük tovább hazánk e lelkes barátját útjában, melyet Budáról az alföld felé vesz. Budát nehezen esik elhagynia a joviális angolnak, ki ugy látszik, közelebbi ismeretségben állt a szerencsétlen Hajnóczival, mert egész elégikusan kiált fel: «Hajnóczi, becsületes Hajnóczi, minő szomorú sors ért utolsó összejövetelünk óta! Nem igaz, hogy összeesküdtél az állam ellen, s felebbvalóid iránt áskálódva megbuktatásukat tervezted, sem az, hogy az idők csalékony szellemétől áthatva, álhazafiságból fejedelmed ellen pártot ütöttél. Inkább valamely ármánynak tulajdonítom szerencsétlenségedet, melynek becsületes emberek zavaros időkben gyakran áldozatul esnek, mert tudom, hogy cselszövényt fontak ellened s hiszem, hogy méltatlanul vesztéd életedet. »

Gyöngyösre Hatvanon át érkezik, miután Grassalkovich herezeg kastélya megragadta figyelmét, s Orczy József báróhoz száll, kit ugy mutat be, mint Magyarország egyik legszorgalmasabb gazdáját, aki, bár saját birtoka is terjedelmes, még ezenfelül Grassalkovich herezeg birtokát is bérli, évi 35 ezer forintért. Ugyanő üveghutát is emeltetett jószágain, melyből közönséges üveggyártmányok, ivópoharak, palaczkok, ablaküvegek stb. kerülnek ki. Kompolton, szintén Grassalkovich herczegtől bérelt birtokán bivalyokat is tartott, melyeknek húsát angolunk a borjúéhoz hasonlítja, de tejét nem kedveli.

Magáról a báróról azt jegyzi fel, hogy valamiképpen elvesztette Leopold kegyét s az fölmentette azért főispáni állásától. Mikor benyújtotta lemondását, őszintén kijelentette a császárnak, hogy ha szolgálataira nincs szükség, kitüntetésekre sincs szüksége. De a jelenlegi császár (Ferencz) őszinte becsüléssel iránta megígérte, hogy majd ha a trónra jut, más főispánságot ad neki. Szavát meg is tartotta s trónra lépte után zempléni főispánná tette. Megjegyzi Townson, hogy ez csupa tiszteletbeli állás Magyarországon, mert évi javadalmazása alig ezer forint, ami még a megye-gyüléseken adandó ebédek árát sem fedezi.

Régóta hallotta hirét utazónk az egri bor kitűnőségének, amely semmiben sem áll hátrább a burgundinál, azért már előre készítette magát az olympusi élvezethez, Egerbe érve. De mi történik? A fogadós azt mondta, hogy neki csak püspöki borai vannak, melyeknek csupán árusítása az ő feladata. Ez pedig oly rossz volt, hogy kólikát kapott a szegény tőle.

A magyar kocsma rendszert átalában igen gáncsolja. Az italmérési jog vagy a hatóságoké, vagy a földesuraké, akik nagy jövedelmet húznak bérbeadásából. De akár bizományba adják, akár saját maguk méretik ki, a fogyasztónak sehogy sem válik előnyére; innen van az, hogy a borairól híres Magyarországon a monopólium miatt az utazó sehol sem kaphat jó bort, hacsak nem magánházaknál s a rossz minőségért azért mégis annyit fizet, mint Bécsben a jóért.

Nem is kerüli ki éles tolla szurkálását a püspök, ki miatt meg lett fosztva a jó egri bor élvezetétől, ámbár elismeri érdemét, mely a költségén épült «egyetem" létrehozásában nyilvánult. «E nagyszerű épület — mondja — bútorozással együtt 2 milliójába került. De hát nem csoda, mert a püspök Eszterházy, akinek csupán magánvagyona 100 ezer frt jövedelmet hajt évenkint s a mellett az egri püspökség is egyike a legjobban javadalmazottaknak, úgyhogy néhány század előtt, roppant jövedelmei miatt elrendelték a magyar királyok, hogy negyedik fiuk abból tartassék fenn.

A felkeléseknél szolgáltatott csapatlétszám pedig ugyanaz, ami az esztergomi érsekségnél. Jövedelme 200 000-re megy egy évben, s mindez egyetlen emberé, kiről honfitársai azt sem tudják, hogy bigottnak, bolondnak, vagy mindkettőnek tartsák. Tény, hogy esküdt ellene a protestánsoknak, s annyira viszi vallási buzgóságát, hogy pénzzel vásárolja a lelkeket. Ha egy protestáns nemes szegény és vallását kész megváltoztatni, a család befolyásának arányában állandó évi dijat rendel számára. Ily megtértek 6—7000-re mennek évenkint (!)

De térjünk vissza a tanintézethez, melyet igy ír le az angol látogató. Az épület fejedelmi, termei igen jók, a kápolna, könyvtár, nagy ünnepi terem mind felette díszesek, s a két utóbbinak mennyezet-festései kitűnőek. A könyvtárban levő kép a tridenti zsinatot mutatja.

 A csarnok falain a tudományok vannak jelképezve. Mindez sokban felülmúlja a legnevezetesebbeket, sőt az Olaszországban látottakat is. A festő magyar születésű volt, s Bécsben tanult, de már meghalt. Az intézetnek csillagászati észleldéje is van s eszközei Londonból kerültek. Csak egy quadrans 1500 guineába került. S hinné-e az ember, hogy valaki, aki a vallási dolgokban ily szigorú, fontos erkölcsi feladataiban oly hanyag lehessen? Ugyanez a püspök, kit a korona csaknem vád alá fogott jobbágyai iránti kíméletlenségéért, csak habozva határozta el magát, hogy gépeket Angliából hozassa.

S bár angolunknak kiváló egyénektől volt ajánlólevele a püspökhöz, még sem láthatta őt, betegségét adván okul, amiért nem fogadhatja. Meghívta azonban ebédre, de itt sem találkozhatott vele, mert a püspök külön ebédelt, s meg kellett elégednie az orvos, egy-két kanonok és komoly pap társaságával.

Egerből az alföldön át Debrecenbe veszi útját Townson, melynek «rideg kálvinista lakóit és szokásait" nem valami kedveseknek találja. Fő figyelmét a kollégiumnak szenteli, melyben beismeri, hogy nem csak mély tudományosságot, de költői szellemet is elsajátíthatni. Tanulói számosak. A bennlakó togátusok száma 400, ezek a magasabb tudományokat hallgatják s 8 van közülök egy szobába belezsúfolva. A kisebb tanulók száma megüti az ezerét, de csak tanulási idejöket töltik benn, mely délelőtt is, délután is három órából áll. Mivel tanár csak négy van, kilencz togátus segédkezik a tanításban, mely fáradságukért csekély dijat kapnak — egy-egy tál kolbászt s effélét. A tanárok fizetése 600 forint egy évre. Fölemlít egy adomát is, mely állítólag egy debreczeni professzorral történt, a ki kilencz évi előadása utána világhistóriában nem jutott tovább a középkornál.

Ismerteti még meglehetős alaposan a tudós utazó a debreczeni szappanfőzést, kenyérsütést és gubaszövést is. Hetven debreczeni szappanfőzőről tud említést tenni ez időből. A debreczeni szappant fehérnek, felettébb könnyűnek és jónak találja. Kenyeret sem evett, mondja, sehol oly könnyűt, ízletest, fehéret és nagyot, mint itt készítik. Különösen az élesztő készítési módját nagyon ajánlja honfitársai figyelmébe, mint a melyből egyszerre nagyobb mennyiség készíthető és tartható el hosszabb ideig. Szintoly alapos, de nagyon bonyolult magyarázatot ad a debreczeni guba készítéséről is, melyet itt szőnek, de a nagyváradi meleg forrásokban mossák.

Townson még ellátogat Nagyváradra is, és onnan Tokajon át Felső-Magyarországon tér vissza kirándulási helyére. Utjának e része kevésbé érdekes egyéni vonásokban, s inkább geológiai kutatásokból állt. Mindenesetre hízelgő az akkori Magyarországra nézve, hogy derék angolunk öt havi itt időzése után a legjobb véleménnyel hagyta el hazánkat.

 

 

FÜGGELÉK

 

A földfeletti vasut terve Uj-Yorkban. 1873. 6. 72.

A vállalkozó szellemű amerikaiak, nem elégedvén meg közúti vaspályáikkal, melyek bár kényelmesek az azokon utazókra nézve, de annál alkalmatlanabbak a magán fogatoknak és teherhordó kocsiknak. Nem elégedvén meg a legnépesebb utczákon föl s alá robogó közúti gőzkocsikkal, most már fejük felett a levegőt is föl akarják használni közlekedési czélokra. Nem léggömbök vagy más efféle légi jármüvek segélyével — molyeknek gyakorlati használhatóságát még mindig a titok leple födi, — hanem az utczák fölött oszlopokra épített vasutak segélyével, miként ezt a mellékelt rajz mutatja. E bizarr eszme nem egészen uj Európában, mert Londonban már évek előtt akartak egy ily légi vasutat építeni, melyen a könnyebb árukat nagy csomagokban és ládákban lehessen tova szállítani az óriási Metropolis fölött, anélkül, hogy annak egyre növekvő forgalma ezáltal hátrányt szenvedne.

 

 

Földfeletti vasut terve Uj-Yorkban.

 

A rajzunkon látható vasutat Bufus H. Hubert találta föl, ki a földfeletti légnyomatu vasútnak is (Elevated Pneumatic Baihvav) föltalálója, és a társulatnak, melye tervet valósággá fogja átvarázsolni, alapszabályait nemrég szentesitette Uj-York állam törvényhozó testülete. A terv, mondja egy amerikai szaktekintély, az építészeti szépséggel és könnyedséggel nagy erőt és tartósságot is fog egyesíteni s ugy van szerkesztve, hogy az utazókat gőzerővel, az árukat pedig légnyomással szíllitandja rendeltetése helyére. A vasút az utcza közepe fölött 24 láb magasságban állana, s iveken nyugodnék, melyeket a szegletkövek vonalának hosszában fölállított díszes oszlopok tartanának, a gyalogjárdát és kocsi-utat természetesen a közforgalomnak hagyván fenn. A távirdasodronyokat az ivekhez, a gázvezető csöveket az oszlopokhoz erősítenék. Az ivezet, mely a vasutat hordaná, ugy lenne készítve, hogy a világosságot az utczától ne fogja el és egy különös szerkezetű készülék azt is megakadályozná, hogy a vonatok dübörgése túlságos zajt ne okozzon. A vasutat a város keleti és nyugati szélén állitnák föl, s az ágyuteleptől  Harlemig vagyis a Manhattan - sziget egész hosszában járna, s remélhetőleg 700 000 dollárba kerülne mérföldenként

 

*  *  *

Hasoló elven működő magasvasút közlekedik a párisi metro egy szakaszán. G.

 

 

 

Magasvasút Párizsban