Még hat író a 60-80-as évekből

2011. 03. 28. – 04. 29.

 

 

Bevezetés

Csurka István

Mészöly Miklós

Nagy László

Örkény István

Somlyó György

Zelk Zoltán

 

Függelék

    Magyar írók tiltakozása 1957-ben

     Domokos Mátyás: Leletmentés, 1996

 

Bevezetés

Némi latolgatás után választottam a hat írót /költőt/. Többnyire rokonszenvesek és jókat írtak. Mindegyiknek kötete van könyvespolcomon /Zelké közös kötet/. Munkásságuk teljesen, illetve nagyrészt a diktatúra idejére esik. Az első hárommal személyesen találkoztam /láttam őket/. Csurka kivételével Kossuth-díjasok. A Munkás-paraszt antológiában Nagy László 5, Somlyó 7, Zelk 10 verssel van jelen. A hat írót abc-rendbe soroltam.

A válogatást a legnehezebb volt abba hagyni Mészöly, Somlyó és Zelk műveiből. Csurka olykor híg, 20 éve lényegében megszűnt, mint író. Nagy László nehezebben megközelíthető, de egy idő után tőle is egyre több, nekem tetsző verset találtam. Örkény világa eléggé távol áll tőlem.

 

Csurka István

 (1934. –  )

 

 

 

 

Zelk Zoltán: VASÁRNAP ÉJJEL

Csurka Istvánnak

 

Vasárnap éjjel a lovak

a csontig véres hátúak

égő sörényű kancák

habzó ágyékú mének

a Nagykörúton a lovak

az ívlámpák fényostora alatt -

 

lovak az éjszakában

a gépkocsik forgatagában

a vérző orrú kancák

két lábon forgó mének

a józsefvárosi sikátorok

s Angyalföld falai között

patájuk visszhangja dobog -

 

lovak a hidakon

a rozsdaszín budai dombokon

szilánkos csűdű szürkék

és sáros hasú sárgák

nyerget zsokét ledobja

az éjszakán az évszakon

az éven átrobogva -

 

vasárnap éjjel a lovak

a tikettek hófelhői alatt.

  

 

 

 

 

Irodalmi munkássága /Wikipedia/:

Novellák

Hamis tanú (1959)

A ló is ember (1968)

Nász és pofon (1969)

Kint az életben (novelláskötet)

 

Csurka István: A mélység vándora I-II

Elbeszélések, tárcák, karcolatok I-II. E két kötet írásait a főcímként évszámmal megjelölt kötetekből válogattuk, az utolsó kivételével, melyet a Magyar Fórum c. hetilap közölt először.

Püski Kiadó, 2000; 909 oldal. /Könyvtári példány alapján írtam be. G./

Drámák

Ki lesz a bálanya (1962)

Szájhős (1964)

Moór és Paál (1965)

Az idő vasfoga (1967)

Deficit (1970)

Döglött aknák (1971)

Szék, ágy, szauna (1972)

Eredeti helyszín (1976)

Nagytakarítás (1977)

Versenynap (1977)

Házmestersirató (1980)

 

 

Megfilmesített művei

Amerikai cigaretta (1977)

Gálvölgyi János műsora (1989)

Hét tonna dollár (1973)

Miért rosszak a magyar filmek? (1964)

 

Díjak

József Attila-díj (1969, 1980)

Alföld-díj (1980)

 

 

Döglött aknák - író: Csurka István

- 129 perc - 2010. dec. 29. - Feltöltötte: karthauzi7
színes, magyar színházi felvétel, 129 perc rendező: Iglódi István író: Csurka István szereplő(k): Major Tamás (Moór Jenő) Kállai Ferenc (Paál ...
www.youtube.com/watch?v=COgEQ73omW8

www.criticailapok.hu/index.php?option=com

 

….A Thália Színház zsúfolt nézőterén, a Vidéki Színházak Találkozója keretében műsorra tűzött Csurka-előadáson  bizonyára akadtak, talán nem is kevesen, akik politikai pikantériát vagy éppen tüntetési alkalmat kerestek, de megkockáztatom, hogy ezúttal nem ők lehettek többségben. Míg a tavalyi /2009/ könyvhéten szembetűnően politikai színezete volt a Püski-sátor előtt Csurka-dedikációra várók tolongásának, itt a fogadtatásból és a szöveget követő érzékeny reakciókból is úgy tűnt, mintha a földszinti pótszékeket és a második emeleti páholysort megtöltő közönség az író Csurka művére lenne kíváncsi. Mindazok számára, akik velem együtt sajnálják, hogy Csurka az elmúlt másfél évtizedben lényegében megszűnt író lenni - mert a politikus és népvezér legfeljebb a publicistának kínált némi muníciót, az írót a cenzúránál is szigorúbban elhallgattatta -, ez volt a soproni felújítás, illetve a pesti vendégjáték legörömtelibb eleme.
Az igazi kérdés persze most is az, mennyi töltet maradt még az eltelt évtizedek alatt a hajdan kiélesített aknákban. Rontotta és javította is a szerző esélyeit az általa megfogalmazott tanulság, amely szerint a darab megírásakor a szélsőségek ideje már lejárt. Ám aki ezt elhitte, az most kapkodhatta a fejét. És nem is csak azért, mert ezt a  MIÉP tegnapi vezérétől és a Magyar Fórum publicistájától kellett (volna) megtanulnia, hanem mert mi itt és most  Paállal, Moórral, híveikkel és  leszármazottaikkal együtt élünk, és időnként elképedve olvassuk a hazai sajtó szélsőségesei tollából a végletesen és végzetesen eldurvult filippikáikat….

…a hatvanas években még sok minden nem múlt el! Nyomaiban - és zsigereinkben - még érződött az aknamezők felett terjengő, dermesztő légkör fenyegetése. Paál Károly és elvbarátai egy-egy grádiccsal lejjebb kerültek a létrán, de teljesen még nem szorultak ki a hatalomból. A kórházi betegek gyógyulási esélyeit nem rögzíti semmiféle hivatalos protokoll-lista. De ettől még - Orwell-lel szólva - továbbra is voltak, mint ahogy most is vannak az egyenlők között még egyenlőbbek. Az 56 után börtönbe zárt írók addigra nagyrészt amnesztiával szabadultak, de álláshoz, nyomdafestékhez csak elvétve juthattak. Sokak telefonját továbbra is lehallgatták, másokat rendőri felügyelet alá helyeztek. Ez a félelmetes, fenyegető  átmenetiség eleve hiányzott Csurka darabjából, de különösen hiányzott  a mulattató, ám a komédiát helyenként komédiázással oldó felújításból. Mindazoknak, akik a fentiekre csak legyinteni hajlandók, mondván, hogy az általam számon kért komplexitás, a nevetést keserítő veszélytudat  hiánya szétfeszítette volna a vígjátékot, azt mondhatom: Örkény Tótékja is vígjáték, Latinovits Őrnagya is komédiahős volt. Igaz, a legkomolyabbak közül való.

FÖLDES ANNA

 

Csurka István (1934 - napjainkig) | doksi.hu

Ez a rajz azonban nem egyszerű állapotrajz, leírás: Csurka István mindig azt is vizsgálja műveiben, hogy kiből milyen körülmények hatására mi lesz, ...
doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id..

Csurka István - művei, könyvek, biográfia, vélemények, események

Csurka István. (7). (1 értékelés). Művei (7). Olvasói vélemények (1). Olvasói ajánlók (0). Minden, ami van i-iii. - politikai írások és beszédek gyűjteménye ...
www.libri.hu/szerzok/csurka_istvan.html

 

 

Csurka István, Rákosy Gergely: Így, ahogy vagytok!, Magyar irodalom

Csurka István, Rákosy Gergely: Így, ahogy vagytok!, Nem lenne föltétlenül ... A szellemes, sziporkázó, gondolatébresztő munka műfajilag is változatos. ...
www.fotexnet.hu/.../csurka-istvan-rakosy-p660494.html -

 

…A szellemes, sziporkázó, gondolatébresztő munka műfajilag is változatos. Esszé, publicisztika, riport, novella, szociográfia /Első rész/, ló anatómia, lóversenytörténet, és mindezt gyilkosan ironikus vagy szókimondóan kritikus vagy hűvösen tárgyilagos vagy lírai hangnemben: ez a sokszínűség ennek a könyvnek a jellemzője, a varázsa és - nem utolsósorban - értéke is.

Magvető Kiadó. Terjedelem: 351 p. Kiadás éve:1972

 

A Második rész tartalma /G. könyvéből/:

A fogadás múltja

A ló

Kincsem

Szakkifejezések: galoppváltás, visszamázsálás, korteher, speed, handicap,  istállóbizalom

A keménykalap rejtélye

Mese

Egy fogadó lelkivilága

 

 

A könyvbe illesztve az És 1973. 05. 26. számából kivágás:

…az Írószövetség kérésére helyt adunk az alábbi közleménynek:

Csurka István, a Magyar Írószövetség tagja, ittas állapotban a szövetségi tagsággal összeegyeztethetetlen kijelentéseket tett, és az emberi-írói etikát sértő módon viselkedett. Ügyében az Írószövetség fegyelmi vizsgálatot indított…körültekintő vizsgálat után a döntés: szigorú megrovás…szövetségi tagsági jogainak gyakorlását egy évre felfüggesztik…figyelembe vették Csurka István megbánását…

 

 

Csurka István: Egy fogadó lelkivilága | bookline

Egy fogadó lelkivilága, szerző: Csurka István, Kategória: Kortárs, Ár: 450 Ft. ... 30 év; ISBN: 9632703898; 343 oldal; Kötés: vászon; Jó állapotú antikvár ...
bookline.hu/.../home.action?...Csurka...fogado_lelkivilaga

 

A lóversenyről szóló /1972./ és a 30. évfordulóra megjelent könyv /1976/ saját példány. Az elsőt – az Új Írás olvasása hatására – megjelenésekor vettem. A másodikat, az azóta megszűnt Andrássy u. 2. antikváriumban, névértékénél magasabb áron.

 

 

Csurka István: Részeg áriák és duettek. Részlet, a novella 9. bejező részlete. A 10-et G írta hozzá kötetéből

Mit zümmögsz, öreg párocskám?

Szédülök, fiam.

Én is, öreg Földem, én is.

Te is, te is. Mi a csudának keringélsz mindig itt körülöttem?

Hát te miért forogsz a Nap körül? Meg tudnád mondani?

Kell.

Na látod, nincs itt mese. Örökké a Nap körül kell keringeni.

Piszok rendszer. És hidd el, Holdam, nekünk a legrosszabb itt, a belső körben. Kívül Neptunuszék, Plutóék szép lassan keringélnek a hűvösben, itt meg minden forró. Még mindig izzadok.

 

Ahogy te azt képzeled. Ők is éppen ilyen sebességgel forognak.

Ugyan, hát te is beveszed ezt a híg emberi beszédet. Pedig hozzád alig hallatszik el, nekem viszont folyvást a bőrömbe csipkedik az ötleteiket. Most például valami bombával vacakolnak. Már egypárszor úgy belém csíptek vele, mint a múltban a meteorbolhák.

Te jó isten, te részeg vagy, badarságokat szólsz. Hogy mered kifigurázni az embert, a te emberedet?

- Nem tudom. Mióta kiütéses az öreg Nap, mindig mámoros a fejem. Elcsapja a hasát a vén korhely, és hatalmas, csúnya foltok jelennek meg a képén. Ilyenkor mindig szédülök, és furcsa, rebellis gondolataim támadnak. Ilyenkor furcsán, szokatlanul sugároz az öreg, és az ember azt sem tudja, hányadán áll.

Igen ezt már én is kezdtem érezni mostanában. Itt valami nincs rendben.

Nincs bizony, öreg sameszom. Az emberek is annyit bosszantanak mostanában. Oktondi faj ez, te. Hogy neked milyen szerencséd van, hogy rád nem telepítettek. Ügyesen csináltad te azzal az oxigén-trükkel. Én meg bevettem. „Föld úr, csak egy kis oxigént engedjen - mondták. - Meglátja, könnyebb lesz a keringése.” Belementem. És ez lett belőle. Ember. És, kérlek szépen, hiába rázom magam, rengek,mint a kocsonya, nem bírom lerázni ezt a pimasz fajt. Kapaszkodnak belém, mint a kullancs.

Nem értem, mit háborogsz. Hiszen, mikor józan vagy, mindig azt mondod, hogy imádod az emberedet.

Hát lehet. Most speciel haragszom rájuk. Már iksszer megmondtam nekik özönvízzel, vulkánnal, egyebekkel: nem tűröm, hogy felszabdaljanak. Én egyetlen kerekség vagyok, nekik nincs joguk különböző határokat karcolni a bőrömbe. Minek? Ez sért engem, mert azt fejezi ki, hogy nem tartják egyformán selymesnek a bőrömet. Hogy itt jobb, meg ott jobb, meg ilyenek. Szó sincs róla, nekem mindenütt egyforma a bőröm, és sokkal jobban tennék, ha megbecsülnék azt a darabot, amit nekik juttattam, meg az egészet. Vagy például hányszor megmondtam nekik, hogy ne verekedjenek annyit a hátamon. Sérti a fülem a csatazaj. És hiába, csak marják egymást. Hányszor megmondtam nekik, ne nyomorgassák egymást, mert bánt, ha sírnak rajtam. Bánt a sírás, és hiába. Bánt, ha nem őszinték egymáshoz, ha titkolóznak, mert emiatt nem értenek meg engem sem. Ha egymást megértenék, engem is megismerhetnének egészen, nem lennék misztikum a szemükben. Ajaj, sok itt a hiba.

Öregszünk, kedves párom, öregszünk.

Megint ez az emberi frazeológia. Hogy a fenébe öregednénk. Hát van számunkra idő?

Ne is haragudj, öreg központom, van. Egyszer mi is elpatkolunk.

Nem, nem, nem igaz. Én félek a haláltól.

Mert öregszel. Emlékezz csak, mikor még szép pirospozsgás volt az arcod, milyen hányaveti lobogással beszéltél az elmúlásról. Emlékezz csak, hányszor idekiabáltál nekem: „Keringjél, Holdacskám, mert rövid az élet, közel a sír, keringjen mindenki, amennyit bír.” Ez voltál, és most félsz, mert öregszel, és közeledik a vég.

Elég, hagyd ezt, mert kijózanodom. A mi szavunk úgy sem számít, mindennek a Nap az oka. A vén despota, csak egy fél percre engedne szabadjára, hogy magunk útján kalandozhatnánk az űrben. Fogalmam sincs, milyen világ lehet más rendszerekben. Csak örökké itt forog körülötte. Megáll az ember esze.

Tudod, mit? Daloljunk, nem ér semmit a tépelődés.

Helyes, daloljunk. Kezdjed el a fő nótát.

Te jobban tudod a dallamát, te tanultad az embertől.

Jól van. „Hajmási Péter, Hajmási Pál, A barométer, esőre áll...” - Tercelj.

 

10. FINÁLÉ

 

Sok titok az emberi mellekben, de fölszakadnak már a titkok. Megtartja az embert, mi benne állati. Az ember élni akar, titok nélkül, harmóniában, mert természete a józan közösség, s a titkok fölszakadásai szebb, emberibb életért kiáltanak. Nemhiába

 

 

 

A novellát, mint idézendőt, kiválasztottam kötetemből. Ezután találtam a fenti részletet a hálón. G.

 

users.atw.hu/magyarifjusag/modules.php?name=News&file=article.

 

                                                            *  *  *

Csurka István: Az esztéta, K.O. - média Kft. 2006.

Vannak megjelölt emberek - Istóczy, Ady és Szabó Dezső is ilyen volt -, akiknek magánéleti sorsa oly mértékben egybevág nemzetük sorsával, hogy a kettő szétválasztása csak erőltetetten lehetséges. Az esztéta szerzője is közéjük tartozik. Csurka István emlékezéseiben 1956-tól körülbelül 1998-ig tekinti át az írói pálya, az egyéni boldogulás ívét, és a totális magára maradás néma tragédiáját.

2011.02.20.

Csurka István több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett. A kétszeres József Attila-díjas író az MTI megkeresésére pénteken beszélt A hatodik koporsó című darabjáról, amely egy hetilap különszámában látott napvilágot.

A rövid, fantasztikus elemekkel építkező kétrészes színmű témáját Csurka István Sorskérdésünk sorsa című, évek óta készülő, folytatásokban megjelenő regényében már megfogalmazta.

A dráma cselekménye szerint egy magyar feltalálók által készített eszköz, a hatodik koporsó segítségével a darab főszereplője, a Hatodik Koporsó Apródja az első világháborút lezáró, Párizs környéki békekötéseket előkészítő konferenciát idézi meg. A szerkezet segítségével az éppen a kialakítandó magyar határról döntő bizottság 1919. februári tárgyalásai elevenednek meg. A megidéző és a megidézettek között párbeszéd is kialakul, amelybe az apród Kivégzett forradalmárnak nevezett nagyapja, egy '56-os hős is bekapcsolódik.

Csurka István elmondta, hogy új színműve részben dokumentum-dráma. A szövegében elhangzó részek nem egy esetben azoknak a korabeli diplomáciai iratoknak a szinte szó szerinti másolata, amelyeket korábban magyarul is kiadtak. Mint megjegyezte, az akkori jegyzőkönyveket csak egy drámaíró szemével kellett elolvasni, hogy a téma megírható legyen. Az új színmű címével a Nagy Imre 1989-es újratemetésekor használt, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése során meggyilkolt magyar fiatalokat jelképező koporsóra utal vissza.

A szerző kiemelte, hogy A hatodik koporsó nem egy alakja valós történelmi személy, a darab azonban nem egykori események színrevitele, hanem a Magyarország fölött egykor döntéseket hozók valamiféle szembesítése döntéseik következményeivel egy egyfajta utólagos irodalmi igazságtétel érdekében. A hatodik koporsó üzenete szerint minden nemzetek között kirobbant viszály, ami az első világháború után történt - így az 1956-os magyar forradalom leverése is - a Párizs környéki konferenciák döntéseiben gyökerezik, amelyeket nem a világháborúban győztes nemzetek ítélete, hanem fölsőbb, pénzügyi körök minden háborúban üzletet látó szándéka határozott meg - mutatott rá Csurka István, aki szerint Trianonban tetőzött az a fajta történelemhamisítás, amely azóta is meghatározza a közgondolkodást.

A szerző úgy gondolja, hogy szakemberek által ugyan megkérdőjelezhető a darab mondanivalója, de ő magát nem történelemtudósnak, hanem írónak tartja. Csurka Istvánnak utoljára a nyolcvanas évek végén mutatták be új drámáját, a Megmaradni című darabot, amelyet hamar le is vettek a műsorról, s amely hasonló témát dolgozott fel, mint legújabb alkotása. Legutóbb a Turay Ida Színház és a Soproni Petőfi Színház állította színre 2006-ban a Döglött aknák (1971) című darabját nagy sikerrel.

Csurka István szerint minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni. A hatodik koporsó ennek a próbatételnek is köszönheti elkészültét. Bemutatásra szóló ajánlatot még nem kapott, de tenni kíván azért, hogy új színművét - és minden, a magyar valóságot színre vivő, eleddig mellőzött darabot - színházban lehessen látni - hangsúlyozta Csurka István, aki szerint az ország életében a kultúrában elinduló változásokra is szükség van.

                               hetivalasz.hu/.../hosszu-ido-utan-uj-dramat-irt-csurka-istvan-35574

 

Trianon-drámát írt Csurka István

Csurka István két évtizeddel utolsó darabja után ismét drámát írt A hatodik koporsó címmel. A két felvonásos színmű három idősíkban játszódik. A jelenben élő Apród nevű szereplő a magyar feltalálók által kifejlesztett időutazó koporsó segítségével visszautazik az időben a kialakítandó magyar határról döntő trianoni tárgyalások idejébe, majd felidéződik Apród nagyapjának, a Kivégzett Forradalmárnak a története is.

A hatodik koporsó üzenete szerint minden nemzetek között kirobbant viszály, ami az első világháború után történt - így az 1956-os magyar forradalom leverése is - a Párizs környéki konferenciák döntéseiben gyökerezik…

 

Vasárnapi jegyzetek  / A hálóról/

Mostanra az emberiség egy kicsit elfásult. Az írók sem rajzolnak meg már adventi áhítattal bélelt figurákat, - Krúdy podolini macskaköveken kedves rögeszméik után kopogó téllovagjait elvitte a korai szívbaj, Móricz szélfútta tornácokon súlyos csizmájukat hótól letoporgó nehéz, fekete magyarjait elnyelték a horpadt temetők, Tamási Áron havasjáró, hegyeskucsmás fejszehordozóit magukba rántották a történelem irdatlan fekete szakadékai; Móra kisködmönös gyermekemberei szétszóródtak távoli csatamezőkön [...]

Néha egy nyelvi dzsungelben vélem magam. Egyszerűen nem értem, amit hallok. Beszélnek hozzám jóakarók, ellenségek, idegenek és akárkik, és nekem már nincs erőm megállítani őket: állj meg! Nem értelek, pajtás, nem értelek, rétor, nem értelek, doboz, nem értelek, képernyő, hangos hasbeszélő. Hol az állítmány? Hol van az összetartozás az egymás után hajigált szavak közt? Megemésztem, hogy cél nélkül is lehet beszélni.

 

ÚJ ÍRÁS

Elbeszélések:

A csillár. = 1961. 1. sz. 55-58. p.

Egy fogadó lelkivilága.= 1963. 5. sz. 538-551. p.

Hármas egység. = 1964. 2. sz. 133-139. p.

Miért rosszak a magyar filmek?= 1963. 8. sz. 930-951. p.

Minden perc csoda. = 1961. 6. sz. 494-498. p.

A Rádiótól vagyunk= 1963. 6. sz. 691-697. p.

Az uszálykormányos= 1963. 10. sz. 1181-1183. p.

Veres Péter: Levél az Új Íráshoz.  Minden perc csoda c. novelláról.)= 1961. 8. sz. 747-748. p.

 

Csurka István: A csillár

                 Az 1961 márciusban induló ÚJ ÍRÁS első számában jelent meg. G

Dara Gábor, a „Főszefu” kocsisa 1959. szeptember 28-án, vasárnap reggel hat órakor, ötvenéves korában arra ébredt, hogy nem éhes. Egyáltalán nem értette a dolgot, még így soha nem ébredt. Ugyanekkor egy másik, ugyancsak különös benyomás is érte: amikor a látása előmászott az álom ködéből, megpillantotta és észrevette azt a tárgyat, amit harminc év óta minden reggel láthatott volna – és esetleg látott is, csak nem vette észre – a csillárt. Lógott, hallgatott a csillár…

…a lelke ugyanaz a lakásnak. Hát nem, ő aztán nem fog itt kifeszülni! Megragadta a nehéz asztalt és belevágta a tükörbe…

Minden más lesz – sóhajtotta Dara…Sírni szeretett volna…Körülnézett a pusztuláson és gyönyörűnek találta, telis-teli új lehetőségekkel, tervekkel, mozgással, csodákkal.

-                 Emma – én még nem vittelek rosszba téged. Belém esett valami, nem bírtam, de most jobb lesz. Kifestjük a lakást, új bútort veszünk. Meglesz! Jobb sorod lesz mellettem, Emma!

Évek óta nem fordult elő: most, ott a csillár alatt állva szívvel, szerelemmel szájon csókolta a feleségét.

 

                                      *  *  *

 

Minden perc csoda.= 1961. 6. sz. 494-498. p. – olvassuk a folyóirat repertóriumában. Egy féléven belül újabb Csurka-elbeszélés. Ezt bírálja Veres Péter / 1897 – 1970/ az Új Írás 8. számában. „ Csurka István volna az a fiatal író, akit úgyszólván legelső, még diákkori írásaitól kezdve számon tartok, mint olyan valakit, akiben – talán – bujkál egy igazi író…a maga teremtette világban szeretne mozogni…de akkor teremtse meg azt a világot egészen, mondjuk Franz Kafka vagy Dürrenmatt módján és hagyja ki belőle a kelenföldi pályaudvart, meg a többi pesti realitást, de talán még Somogyszobot is…”

                                                 *  *  *

Péter bácsi – mániákus hozzászóló volt – több kötetes olvasónaplója hasonló „bölcsességekkel” van tele. A Kossuth klubban láttam, író-olvasó találkozón, fehér ingben, nyakkendő nélkül, fekete csizmában.

Csurkát jó 20 évvel később hallottam, a rendszerváltás után, egy KDNP-rendezvényen. Előadását így kezdte: „Hölgyeim és uraim! Csoda történt: megbukott a kommunizmus…” Akkor egy ilyen mondat mellbevágott.  G

 

 

 

Mészöly Miklós

/ 1921 – 2001 /

 

“Bármiről írunk, az időről írunk”

 

Mészöly Miklós: Érintések  1942 – 1992.  Jelenkor – Kaligram   2000. /Saját példány/

 

PIM.hu - Mészöly Miklós digitalizált művei

Mészöly Miklós digitalizált művei · Keresés Mészöly Miklós műveiben · Mészöly Miklós életrajza · Bibliográfia · Szakirodalom · Könyvborítók (galéria) ...
www.pim.hu/object.7e40959f-237e-4ed7-9b03-0a7f4ef3aee3.iv

 

Új Írás. Pontos történet útközben. Kisregény.= 1969. 9. sz. 33-63.

Rényi Péter: Hatalom és erkölcs. (A téma kapcsán M. M.: Ablakmosó c. drámájáról is.)
= 1964. 8. sz. 993-1002. p.

Az ablakmosó. Burleszk-tragédia egy felvonásban

 

Személyek

ABLAKMOSÓ

TOMI

ANNI, a felesége

HÁZMESTER

HÁZMESTERNÉ, NUSI

I. OVERALLOS

II. OVERALLOS

 

Bemutatták

Miskolc, 1963, Nemzeti Színház

Augsburg, 1966, Komödie

Párizsi Rádió, 1968

 

TOMI:…Tűnődve nézi a paravánt. Gondolják el, hányan vetkőztek már e paraván mögött! Hány nemzedék! Micsoda történelem! A csípő- és mellbőség változik, de egyébként…

TOMI

Megyek, megyek már, drágám! Indul, visszafordul. De azért önök is imádkozzanak értünk. Becsületszavamra mondom, adóztam, szavaztam, a gázszámlát kifizettem, a háborúban nem öltem, tiltakozom az atomfutball ellen, és azt akarom, hogy mindenki szeresse egymást, és csak indokolt esetben gyűlöljünk. Imádkozzanak értünk…

ABLAKMOSÓ

Mosolyogva. Kedvet csinálni. Elkomolyodik, lehalkítja a hangját. Különben téved, ha azt hiszi, hogy én csak a „színház” kedvéért jöttem ide. Nem. Kimutat a közönségre. Ez csak olyan körítés… nem kell komolyan venni. Meg talán nem is igaz ez az egész, talán nincs is… Hirtelen elhallgat. Én csakugyan magukhoz jöttem.

Hosszabb szünet.

ABLAKMOSÓ

Elneveti magát. Ámbár nem mondom, az se rossz játék, ha az ember szépen odaképzeli maga elé a teli széksorokat, a színpadot, a vészkijáratokat azokkal a kis piros lámpákkal… ami egyébként nagyon fontos, a vészkijárat, anélkül fenét sem ér az egész, és monologizál, és játszik közben, mintha csakugyan színpadon állna….

ANNI

Már ismét mosolyog. Semmi. Már elmúlt. Csak egy kicsit nagyon boldog voltam.

TOMI

Jobban kellene most már…

ANNI

Gyere, emelj föl a karodra. Emlékszel?

TOMI

Karjára veszi Annit. Emlékszem.

ANNI

Érzed, hogy nehezebb vagyok?

TOMI

Vagy én vagyok gyönge. Gyáva… Lassan leereszti Annit. Induló újra fölhallatszik. Összerezzennek, még szorosabban ölelik egymást.

ANNI

Súgva. Nincs igazad. Bátor leszel.

Az induló tovább erősödik. Jobbról és balról bejön a két overallos, az induló ütemére. Előbb a paravánt viszik ki, közben megtartják a katonás lépést: mintha vezényelnének nekik. Tomi és Anni nem vesznek róluk tudomást, önfeledten nézik egymást. Anni Tomi arcához nyúl, végighúzza ujját a száján. Az induló ismét halkul, és a színpadi világítás is gyengül. Csak ők ketten kapnak erős fényt.

ANNI

És csak virág meg lampion lesz…

TOMI

Virág meg lampion…

ANNI

És a városokat… ha az egész világot lebontják körülöttünk… ugye, akkor is?

TOMI

Akkor is, Anni.

Utolsó szavaiknál az induló egészen elhal. A két overallos is megjelenik balról és jobbról, a hirtelen csendben megtorpannak, lassan kitolják az ablakrámát.

TOMI

Megismétli. Többet nem jöhet vissza!

Reszketve fogóznak egymásba.

Felhangzik a játékzáró zene, amibe beleszövődik a „Lám a madarak is” motívuma. A színpad tovább sötétül, csupán Annit és Tomit világítja meg változatlanul erős fénykarika; s kissé elmosódottan a megmaradt egyetlen díszletet, a heverőt. Így állnak néhány pillanatig, majd gyors függöny és sötét. A zene ekkor ível föl. Mikor kivilágosodik a nézőtér, s leereszkedik a játékot nyitó plakátfüggöny, a zene átvált dzsesszre. A dzsessz mindaddig hallatszik, míg a színház ki nem ürül.

1957

                                                  *  *  *

Rényi Péter: Hatalom és erkölcs, Új Írás, 164.8., 997. oldal

….vannak művek, melyekben a szerző eljátszadozik a témával, alkalmasnak vélve mindenféle szellemeskedésre és formai bravúroskodásra. Ilyen Mészöly Miklósnak a drámája, az Ablakmosó. Mészöly hőse, ez a közéleti Luciferkó, aki összezavarja a magánlakások és a szerelmesek harmóniáját, ez a démonocska a legkevésbé sem rázza meg az embert. Túl azon, hogy az Ablakmosó stílus-epigonizmusa bántóan penetráns – a nonkonformista konformizmus ritka példánya – azért is idegenkedünk tőle, mert véresen komoly és mindnyájunk számára életbevágó kérdéseket bon-mot-kal akar elintézni. Mi tagadjuk, hogy a népi hatalom elidegenedett fantom, és mélységesen bízunk benne, hogy ami benne még mindig elidegenedett és magának való, azt meg lehet változtatni…a tudományos szocializmus megkülönbözteti a forradalmi és a progresszív hatalmat az ellenforradalmi és reakciós hatalomtól…

Mészöly Miklós: Otthon és világ, Kalligram, 1994.

Könyvismertető

Mészöly Miklós írói életművének igen fontos része a szerző gondolkodói énjét kifejező, szenvedélyesen kutató, kérdező, merész gondolati örvényekre kapaszkodó esszé-írása. E gazdag anyagból ez a kötet azokat az írásokat gyűjtötte egybe, amelyek a magyar, a kelet-közép-európai, az európai és a modern emberiség egyetemes sorskérdéseit feszegetik… A kisebbségek, a nemzeti lét ügyeiről tág határú gondolkodásmóddal szól. A nem direkt módon "politizáló", de az "otthon és a világ" ügyeiért felelős író nemes arcélét mutatja a kötet, - mely minden értelmiségi olvasó számára lényegbevágó história és aktuális meditációk kiindulásául szolgálhat.

Írta: Könyvtári Intézet

A kötet két tanulmányából iktatunk ide részleteket. G.

 

Tudat és nemzettudat

 

      (Szabálytalan helyzetkép)

 

        

        „Zaj, seb, vér: nyilvánvaló;

        okát nem tudja senki;

        egyebekben a véletlen uralkodik.”

 

                                                   Tacitus

 

     

   

Nem tudunk szabadulni a kérdéstől, hogy mi a magyar, mi a helye a világban, van-e sajátos célvilágunk, s ha van, miért olyan, amilyen. Alapvető a gond, hogy milyen identitás-egyensúly lehetne kívánatos egyén és patrióta, tudat és nemzettudat között.

 

  A kérdést nem tekinthetjük magyar különlegességnek, minden nemzetté kovácsolódott nép számára létezési előfeltétel, hogy megütközzön vele. Szerencsés esetben a válaszok nem is „válaszként” jelentkeznek, hanem mint a népi–nemzeti tudat mély spontán tartalmai, mint az önismeret és helyes önvezérlés bármikor mozgósítható provokálói. Úgy oltódnak ki a produktív szerepben és öntudatban, hogy a nemzeti létezés természeti szükségszerűségként kezelődik, s mint probléma fel se merül az egyénben, állampolgárban. Ha viszont végképp elnémulnak, nép és nemzet olyan útra lép, amelyen előbb-utóbb nem magával találkozik. Más kategória a balsors; ez az egzisztenciális eldöntetlenség. Mikor a produktív szerep és öntudat talajt veszít, és mindegyre aktuálisan rémlik föl a nemzeti lét relatív volta, a nem feltétlen szükségesség kollektív közérzete. Olyan állapot, amelyben századokig lehet leledzeni. Lehet lassú agónia, de prolongált létforma is. Kezdeti felívelésünk néhány századát leszámítva mi az utóbbit bizonyítottuk kivételes folyamatossággal, és bizonyítjuk ez idő szerint is, nem szüntetve meg a diabolikus kérdést: meddig?

 

Mazochista kérdés: mit várunk vitáink ismétlődő eredményétől? Újabb megállapítását annak, hogy történelmi helyzetünk sem régi, sem újabb változataiban nem szüntette meg a nemzettudat zavarait? Sőt. Újakkal tetézte, miközben a régi elintézetlenségek minőségileg is új komplexummá lettek. Tegyünk egy gondolatkísérletet: vajon hihető, hogy száz, kétszáz év múlva is közvetlen, időszerű azonosulással lesz olvasható–énekelhető a Himnusz, a Szózat, mint sors-jellemzés? – melyeket jó néhány fontos mű meg is haladott azóta a maga figyelmeztetésével: már nem lehetőségként vizionálva a jövendölésüket, hanem „közelítő tényként”. Vajon lesz még akkor is kedvünk, tudatunk hozzá, hogy értelmét lássuk a „konszolidált reménytelenség” érzelmi ébrentartásának? Két lehetőség van. Az egyik a nemzettudat helyesbítése, újraértelmezése. Vagy szembenézés azzal, hogy erre képtelenek vagyunk. Ebben az esetben a nemzettudat összetartó ereje – nem most vagy holnap, hanem a történelmi idő lassúbb lavina-tempójával – megjósolhatóan érdekeltséghiányba sorvad át, pszichológiailag kifárad, és nem lesz mit kezdeni vele. (Ami persze minden nemzettudatra áll, csak nem egyformán

időszerű megjósolni.) Mi remekművekből tanultuk meg a nemzethalált a tragikus fenség pátoszával elképzelni. Ez a „megemelt” hazugság szintén hozzátartozik a hibás kompenzálási mechanizmushoz, amellyel nemzetpolitika és nemzettudat századok óta egymást fertőzi. Higgyük el, hogy mérsékelt látványossággal remélhetjük csak halálunkat – új zászló alatti beépülésünket az emberi történésbe….

…Egy érzelmi és egy módszertani kérdést kell rendeznünk magunkban. Felszámolni, és maga helyére tenni azt a melengetett hitünket, hogy a balsors kiválasztott népe vagyunk. Sem ez, sem bokréta, csupán balsorsban megkülönböztethető. Ha a föld minden népe beteg (aminthogy az), mi ennek a betegségnek nem a legszerencsésebb sajátos stádiumát képviseljük. Csak így tehetünk érvényes észrevételt magunkról. A másik: nemzettudatunk sajátos összetevőit nem moshatjuk bele a kollektív zsákutcák egészébe. Minden kölcsönös meghatározottság ellenére is – vagy éppen azért – a világunk mégis az, amivé részleteiben és részeiként mi tesszük. Itt vagy ott. Az általánosat, a „világjelenséget” misztifikálni az önvizsgálat során: veszedelmes út. Könnyen biztat az áthárításra, mikor éppen viviszekcióra volna szükség. S kinek nem vonzó kísértés az általános zsákutcák magyarázat-csapdájába menekülni, ha a sajátunk tetszetős selyempapírba van csomagolva vagy rotációsba?...

….A második világháború – iszonyatával és befejeződésével –, olyan késsel végzett el egy tovább nem halogatható operációt rajtunk, amely úgy vágott ki romlott részeket, hogy egészséges részek is sérültek. A történelmi operáció azonban mindig ilyen. Pontosabban akkor, ha az átalakulás nem a saját felismerések szerves folyamatából bontakozik ki, ha nincs saját forradalom, és az átfogóbb előzmény is elmarad. Ilyenkor speciális traumák és zavartünetek jelentkeznek. Legáltalánosabban az, hogy a nemzeti alapközérzet igazában nem tudja saját eredménynek érezni, amit nem maga vívott ki, csupán kényszernek, ajándéknak, feladat-helyzetnek. Ki hogyan. És ez szükségszerűen együtt jár a nyereség–veszteség számítgató számbavételével, illetve a bizonytalanság nyitottságával. Ilyenkor eleve kiporciózott tényekről van szó és olyasminek kell feldolgozódnia, amihez egy forradalom dinamikus folyamata időt–teret ad. Nem dönteni kell, hanem az eldöntöttségben megtalálni, amit a saját döntés is igényelt volna. Ez a beilleszkedés, illetve az elfogadás lélektana. Nekünk ez jutott. Nélkülöznünk kellett azt az értéktöbbletet, melyet ilyen esetben a kiharcolás kollektív-egységes élménye biztosít. A koalíció diktatórikus átalakulása értelemszerűen nem tartozhatott a szerves metamorfózisok közé – ilyenre a történelmünk során nem is igen volt példa –, de ugyanakkor forradalmi se lehetett. Ennek jelentőségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a nemzettudat formálódásának görbéjét nézzük…

Olyan légkör kezdett kialakulni, amikor – csupán szimbolikus példaként említve – nem kisebb tekintély tette „ad acta” Az ember tragédiáját, mint Lukács György. E helyen nem is azon kell fennakadnunk, hogy elsiklott a mű világirodalmi értéke fölött; s hogy ítészként sem vette észre benne a nemzettudat illúzióinak filozófiai keserűséggel megfogalmazott kritikáját, mely félreérthetetlen válasz is volt 1848 számunkra soha meg nem tagadható kudarcára – inkább azon lehet eltöprengenünk, hogy miért éppen a Tragédiával kapcsolatban kellett elvégezni ezt a műveletet…

…nem volt szerencsés hozzájárulás egy olyan légkör kialakulásához, melyben a Himnusz azért kerülhetett gyakorlatilag indexre, cenzúráztattak és kerültek kiadási tilalom alá klasszikus művek is (sok esetben máig ható érvénnyel), válhattak nemzeti ünnepeink már-már belépőjegyes-exkluzív, „katonás” rendezvényekké (és még a példák sora)…Mindez jelezte-jelölte is az 56 felé vezető utat; de természetesen kevés lett volna önmagában, hogy megépítse.

 

Négy zöld levél Kisorosziból

Mióta ember az ember, eleve elrendelten dialógusban van a természettel. De becsületesebb, ha azt mondjuk, hogy erre az állat emlékezik jobban. Csodálatos intelligenciával van fogalma arról, hogy olyan szerves és élő szerkezet, amilyen a Föld: az ésszerű pusztulást igényli, és az ésszerű individualizmust. Másképp nincs fennmaradás. Az élet pedig iskolás egyszerűséggel nem egyéb, mint a terjeszkedés és önérvényesítés vaskövetkezetes korlátozottsága. Felülmúlhatatlan ereje a szabadság folyton újra teremtődő egyensúlyában van. Ezt nem kell bizonygatni; elég körülnézni, és állati intelligenciával utánagondolni annak, amit látunk. Mármint annak, amit az ember távollétében a természet mindennapos ünnepként megrendez: a gyászt és a nászt. Ha jó szokásunk szerint antropomorfizálnám a természetet, mondhatnám, olyan ünnep ez, mintha egy koan bölcsességét kissé átírnám: két archaikus mosoly csattan össze benne. S ettől él. A Buddha-szobrok nem sírnak – mosolyognak. Természetesen kiismerhetetlenül, de meglehetősen szívósan. S ebben kétségkívül van valami kínosan felsőbbrendű számunkra, valami minden győzelmet meghaladó győzelem. Az ember viszont természetellenesen szeretne győzni; nem minden alap nélkül. Rendelkezik valamivel, ami valóban kivételes: a corticális dominantiával; agyvelőnk kivételes növekedési képességével.

A kozmogóniák, teológiák, filozófiák ezt a kiválasztottság jelének kénytelenek tekinteni¸ és következő lépésként ajándéknak is, mert a logika kényszerít rá, hogy következménynek fogja fel magát s nem oknak. Akkor pedig mindegy már – ami persze évmilliók színjátéka –, hogy Isten fedez-e fel és annak a nyomjelét magában; vagy modernül egy Fekete Lyukba söpri mindazt, amivel nem tud megbirkózni. Röviden azt gondolhatjuk, hogy helyzeti kényszer miatt a kompenzáció lesz az, amivel kivételességünket védelmezzük; s ez a kompenzáció szükségképpen természetellenes. És a legkevésbé sem "zöld". Különböznünk kell, hogy emberinek érezhessük magunkat. Ám a keresztút is ez, ahonnét a zsákutcáink kiindulnak.

Bábelt azért építünk, mert a természet nem épít Bábelt; vagy ha megkísérli, időben tesz róla – látván a szigorú kifejletet –, hogy a határok nyilvánvalóvá váljanak. Úgy tűnik, a végtelennek-határtalannak is megvan a maga regionális definíciója; amihez épp azért tartja magát, hogy rendezett ön-többszörözésben, sorjázásban legyen az, ami. Galaktika csak többes számban létezik, noha mindegyik regionális egyetlen. Nyilván a Föld is az. És épp ezért vagyunk zavarban: emberközpontúvá szeretnénk tenni valamit, ami viszont galaktikusan első személyű és törvényű….

Azt hiszem, Henry David Thoreau* volt az első „zöld” ihletésű gondolkodó…azt írja egy helyen: „A természetet részben azért szeretem, mert nem ember.” Nem reményvesztett szó ez nála, hanem egy kivételes jövőbelátónak herakleitosi aforizmája, figyelmeztetése. Ki kell bontani, hogy korunk mind fenyegetőbb drámájával szembesüljünk. Thoreau a legkevésbé sem ellensége a technikának, civilizációnak; s talán világos, hogy e sorok írója sem. Csupán helyét keresi és tudja a holnapra ítélt természetnek és embernek. S ha még nincs itt a holnap, legalább is költőien szólva, még nincs késő…

A következőkben néhány gyakorlatibb tükröt szeretnék tartani magunk elé, hogy miképpen nem élünk szimbiózisban a természettel, a Földdel. Olyan szolgálónak tekintve – akit vagy amelyet – felmondás nélkül elbocsáthatunk, ha nem a kedvünkre szolgál. Ami jószerivel még a Biblia üzenetét is önhitten félre érti…Hetek óta nem jártam a szigetbelsőben…ámulok a renden és a rendetlenségen…A vécét kitelepítik maguk mögé az erdőbe, ami egyébként közerdő…csodás az ülőkékről a kilátás, erdei trónszék, merengő, a kreol papírpamacsokat bátran elfújhatja a szél. Távolabb kisebb faház, kertjét kórházi vaságyak fej- és lábrésze keríti körbe: ez csakugyan eredeti. Odébb autóbuszból átalakított ház; de ez elcsépelt…1992

Ma már nem jellemző Kisoroszira az, amit Mészöly leír, de egy nyári vasárnap a vadkempingek tájékát szeméthalom borítja. G.

* 1817-ben született az egyesült államokbeli Concordban. Emerson tanítványa volt, hívei őt tartják a legelső amerikai környezetvédőnek és a polgári engedetlenség filozófiai megalapozójának

 

Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet Kalligram Könyvkiadó, 1999. 242 oldal /Saját példány/

Szigeti László az 1992-ben magyar nyelven is megjelent Zsebcselek című interjúregényében a világhírű cseh író, Bohumil Hrabal életét és munkásságát mutatta be. Legújabb könyve a 20. századi magyar próza egyik legkiemelkedőbb alkotójával, Mészöly Miklóssal készült mélyinterjúját tartalmazza. Mészőly Miklós művei a magyar próza realista hagyományait a posztmodern felé tágítva sajátos írói szemléletet és világképet vetítenek elénk. S a beszélgetés gerincét a mindenapi élet, a művészet és a társadalom gondolati-filozófiai igényű megközelítése képezi, az író legkiemelkedőbb művei genezisét kutatva a kérdező kitartó faggatózásai eredményeképpen, ha mozaikszerűen is, de feltárulnak Mészöly Miklós magánéletének eseményei, a műveiben csak nagyon nehezen tetten érhető mozzanatai. E rendkívül izgalmas párbeszéd, a második világháború utáni magyar próza egyik iskolateremtő alkotója műveinek értelmezéséhez nyújt kitűnő fogódzókat.

Nincs a digitalizált művek között. G.

 

Mészöly Miklós: A negyedik út Esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén  Digitális Irodalmi Akadémia  PIM 2011

 

Hogy szíven ütött a véreres napokban Zelk pár-sorosa! – „Szélfútta levél a világ / De hol az ág, de Ki az ág?”

          Mintájára hallhatnám az „Emberke tragédiájában”, két jelenet között, a színfalak mögött: „Hogy vagy?” – „Hát, még eljárok a tengelyemen.”

          De hol a tengely? Mi a tengely?...

Örkényiáda; Jereváni apróhirdetés: „Márványlépcsős székházakat, vízi és egyéb erőműveket, kiöregedett konstrukciókat, rendszereket: előre nem látható természeti katasztrófák bekövetkezte előtt is garanciával lebontok, planírozok, parkosítok, megrendelésre gyümölcsfákkal beültetek, madarakkal benépesítek, vizekbe halakat telepítek. Vili Vili, nyugdíjas kisiparos.”…

A demokrácia önmegszólítás: lenni önmagunk ellenzéke is…

Túl sok lesz a párt? Csigavér. Aki soká éhezett, szereti az egész menüajánlatot megrendelni. S majd csak a negyedét eszi meg. Ő tudja, mikor pukkad ki. Ne a vendég, a kedves konyhafőnök aggodalmaskodjon a maga túlsúlya miatt…

 A párt gyóntatófülkéjében: „Atyám, mea culpa, igazam volt.” Tíz Miatyánk, öt Üdvözlégy…

Látom, hogy röplapszerű nyomtatványon árusítják Nagymagyarország térképét, a megyék címerével. Természetesen nem jutna eszembe a tiltás eszközéhez nyúlni. A megnyilatkozás jogának áldásos előnye, hogy nyilvánosan jelzi, milyen szag kallódik még a szőnyeg alatt. A megnyilatkozás joga: a nemzeti tudatállapot legolcsóbb tesztelési formája. Milliókat emésztő apparátusokat tehet munkanélkülivé, illetve visszairányíthatja őket a valóban nélkülözhetetlen munkájukhoz. Vannak rendszerek, melyek nem hívei ennek az olcsó tesztelésnek. Ami persze szintén tesztértékű. Viszont a mi tesztünknek is megvannak a kötelező következményei. Fogalmazzunk hát ezúttal pedagógus módján; még rászorulunk. Ahol szaglik valami a szőnyeg alatt, azt hivatalos és nem-hivatalos megnyilatkozással legelőbb is helyére kell tenni a nemzeti tudatban. Az árusított nyomtatvány nem hazug, nem hamisítványnépszerűsítés, történelmi faktum képi megfogalmazása – önmagában. Eligazító indoklás és szövegkörnyezet nélkül viszont hangulati és tudati manipulálás eszközévé tehető, kintről-bentről egyaránt. Az említett nyomtatvány alkalmas erre, különösen ma, s a mi helyzetünkben. Ezért mulasztás, ha elmegyünk mellette; ahogy történt. A jó magyar is felkapná a fejét, ha Bukarest utcáin például – indoklás, szöveg nélkül – egykorú fotónyomtatványt árusítanának a román-megszállta valamelyik budapesti utcáról, térről. Holott egy illusztrált történelemkönyvben nélkülözhetetlenül ott a helye. S higgadt történészek dolga, hogy mit lehet s kell hozzáfűzni a képpel is dokumentálható faktumhoz. Persze, apróság. Mégis figyelmeztetés, hogy verejtékesebb felelősség a szabadság, mint szájzáras állampolgárnak lenni. Felelősség a kölcsönös érzékenység is, aminek a figyelembevétele nélkül nincs reálpolitika s hiányával csak mélyülhet a szakadék, melyet nem lehet halottakkal betemetni. Értsük ezt egészen iskolásan. Rászorulunk…

 

A pille magánya

 

Mindig a „semmiben” jelölünk ki egy újabb pontot (axióma) – és arra építhetünk masszívan. A kézzelfoghatóság: pillanatba betonozott tűnékenység. Az idő zsombékja, mocsara.

 A térviszonyok eltúlzása a tér hiányát vezeti be. (Buddhizmus)…

Már Horvát István panaszkodik a Mindennapi-ban, hogy „bajos recensealni a’ Magyar Író könyvét. És, ha tsak mindenben nem magasztaltatik, boszonkodva boszonkodik. A’ legkisebb intés, vagy dorgálás, feddés tüstén szörnyű bántás.” Tudósít arról is, hogy „Révai, ha csak teheti, elégeti művét.” Jó magyar vagy-vagy…

 Nem lenni – az a bravúr!...

Az a baj, hogy nemcsak az orvosok betegek, hanem a beteg is…

Annyiszor kérdezték tőlem fiatalok, hogy – „Jó, jó, de úgy igazában végül is: hogyan volt ott a lövészárokban, vagy roham közben?” Egy anekdotából az igazság minden árnyalata kibontható. Napóleon Toulon ostrománál reszket. Egy tiszt megdöbben: „Ön remeg a félelemtől?” Mire: „Ha Ön úgy félne, mint én, már régen elpucolt volna.” Valahogy így volt….

Millió év; és egyetlen páratlan lábú élőlény sem? Ekkora rend volna itt? Ennyire foglya itt valami önmagának?...

 Ez a víz olyan hideg, mint a németek…

Társas szex. Még társasabb szex. Legtársasabb szex. Társtalanságban társas szex. Társaságban társtalan szex. Szex. SE. X…

Szólás volt Franciaországban, hogy „a nemesek a lovaiknál is nagyobb lovak”. A nép fia ma – ki jószerivel lovat se láthat, nemhogy nemest – mit is moroghatna a bajusza alatt?! „Teringettét, ezek a függönyös Mercedesüknél is nagyobb Mercedesek?!”…

(Közérzet)

Beleütközni a semmi idomaiba. Nincs kint és bent. Nincs áthárítás, nincs magadra-szűkítés. Összekeveredett lét. Totális határvidék. Egyedül a sivatagban. Most végre mindenkiért….

Nem tudtok semmit. Én is csak ennyivel többet.     

Hány szívtelenen végeznek majd szívműtétet!...

 Azonnal ásítani kezdek, mikor leülök írni. Mint idegesen a kutya, mikor róla van szó…

Nincs időm merésznek lenni, mikor írok. Minden időmet, energiámat leköti, hogy lélekvesztőn kísértsem meg az egyszerűséget, a világosat…

Megfoghatatlan gondolatok, csupán súlyuk van, mint a légnyomásnak…

A hatvanas évek táncdal-fesztiváljainak kitalálója, rendezője meséli, hogy az első fesztiválok után a Pártközpont utasítására csitítani kellett a felhajtást, propagandát, a tömeg annyira belejött a boldogságba, hogy végre választhat….

 

 A tágasság iskolája

 

A sebesség, a sebességgel relativizálódó idő egyelőre inkább megzavar bennünket. Messze vagyunk attól, hogy a hatások és kapcsolatok organikus együtt-érzékelésének a közérzetét biztosítsa számunkra. Tájtól tájig, tárgytól tárgyig, személytől személyig száguldunk. Minden mozaik. Az állókép éhen hagy. Csak az úton levés pátoszának van hitele. Azonosultunk az eszközzel, de elvesztettük a kapcsolatot önmagunkkal. Az öncélú sebesség versenyzői korszerűek, mint az átlagemberi közérzetet zsongító, látványos helyettünk-cselekvők. Az így kamatoztatott sebesség azonban menekülés, a hódítás pózában. A magunkat megnövesztő kockázathoz képest a versenyzés önlefokozás…

A művészet lényege szerint se más, mint a tágasság iskolája: a távolságot és nosztalgiát hozza harmóniába a maga felfokozott „elhatároltságában”. Ami annyit is jelent, hogy amit megteremt, a szépség (pontosabb, ha az intuitív Evidenciát értjük itt alatta) – a sűrítésben nyílik ki a legteljesebben. A sűrítésben pedig a „pillanat” villantja fel magát, mint olyan realitás, amihez képest minden egyéb tartomány fikció: megéledni csak azon keresztül tud. Ilyen értelemben a szépség már természeténél fogva küszöbén van annak, hogy a mozgás, a folyamat, a hatás felidézésének és befejezésének tartam nélküli egybeesését valósítsa meg, hogy maximális azonosság és azonosulás legyen, hogy legyőzze a távolságot, és semlegesítse a nosztalgiát – ami gyakorlatilag mégis lehetetlen. És éppen ez adja a tragikum „miliőjét”. A kudarc azonban sosem haszontalan, ha a törekvés az abszolútra irányul. Végül is mi adhatna több ösztönzést új határok megközelítésére, mint a felismert distancia? S a művészetre különösen érvényes, hogy csak addig önmaga, amíg distanciában ragadható meg; az intuíciónál is tökéletesebb azonosulás állapotában nemcsak a kényszere szűnik meg, de a lehetősége is. Ahol nincs distancia, ott már csak kinyilatkoztatás lehetséges vagy a szónál is beszédesebb hallgatás, a magatartás. Innét van az, hogy az öröm nem fejezhető ki olyan hőfokon, mint a tragikum; másrészt, jobban el is képzelhető a vegytiszta tragikum…

Vagyis, a művészet éppúgy a tágasság iskoláját járja, mint a természettudomány; s mindegyikhez olyan közérzet társul, ami addig elemezhető csak, amíg valamilyen hiánnyal viaskodik. Ez ugyan nem indokolja még, hogy más közös vonásokat is keressünk közöttük –

mégis csábít rá. De egyáltalán lehet-e valami haszna a kettő összevetésének? S még ha kimutathatóak is egyezések, túlzott hangsúlyozásukkal nem veszélyeztetjük a művészet autonómiáját? Vagy fordítva: a természettudománynak, korunkban, visszavonhatatlanul függetlenítenie kell magát a művészet vízióitól?...

A természettudomány számunkra sokkal személyesebb ügy, mint amennyire volt vagy lehetett eddig. S nyilván azért, mert soha nem tapasztalt mértékben produktum is, technika – tárgyi öröm és veszélyeztetettség….

A tudomány mindig a helyesség szférájában fog maradni; s a művészet számára mindig csonkulás lesz, ha megelégszik az aktuálisan bizonyítható helyességgel, s lemond az igazság és hitelesség olyan sugalmazásáról, aminek ereje a bizonyíthatatlanság, a korlátlan tágasság pátoszában van. Ugyanis nem csupán a tudomány, érzelem, társadalom pillanatnyi evidenciáit foglalja magába, hanem meg is haladja azokat: egyetemes érvényű valóság-felidézés….

Victor Hugo írja: „A tudomány szüntelen előrehaladás, eltörli saját eredményeit. Termékeny törlések…! A tudomány létra… a költészet szárnyalás. A művészet remekei örökkévalóak. Dante nem törli el Homéroszt…

 

A természettudomány világában mindig megnyugtatóbban, és főképp szükségszerűen tud igazolódni az új: szüntelenül az általánosítás felé halad. Einstein szemlélete nem megdönti Galileiét és Newtonét, hanem bekebelezi. A művészi új igazolódása sokkal rejtelmesebb, nehezebben részletezhető folyamat….

Érintések, Jelenkor, 2000. 178 oldal /Saját példány/

Az életműsorozat újabb kötete a szerző rövid bölcseleti írásainak, noteszbejegyzéseinek, írójuk által "érintés"-nek nevezett szövegek gyűjteménye. Mészöly köpönyege, melyet prózája mellé kanyarít, s amelyből íróink sora lépett ki. S ha netán bármiben biztosak mernénk lenni, nekünk is tanácsos magunkra húzni néhány egyszerű, a gondolkodást termékenyítő mondatát: nem tudom...; és persze, kérdés... Mészöly Miklós: Érintések könyv ára: 1300 Ft.

A kötet és a digitalizált változat szövege nem egyezik. G.

 

Mészöly Miklós: Érintések

Digitális Irodalmi Akadémia © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

…..

Tárgy és atmoszféra

          A tárgyi elemek egyik sajátossága, hogy hozzásegítenek az önmagán túlmutatóhoz. A kimeríthetetlenséget teszik átélhetőbbé olyan értelemben, hogy egy számszerű felismerés számszerű követhetetlenségével állítanak szembe. Vagyis hogy elvileg minden együtt van (vagy lesz), ha másképp nem, a bármikor megvalósítható alternatívák és variációk formájában – noha számszerűen mégsem jelölhetően; viszont mégiscsak numerikusan valószínűsítve.

Az időt ugyanakkor – a jelen idejű jelen időt – a legrealisztikusabban közvetítik számunkra mint átélésben meghaladhatatlan dimenziót. Ami szükséges trambulin az atmoszféra számára; de csak trambulin.

          Másrészt: alapnosztalgiánk, hogy kilépjünk minden numerikusból (a numerikus valószínűsítés bűvköréből is). Ha azonban úgy reked meg az ábrázolás a tárgyiasnál, hogy ez a szféra öncélúan abszolutizálódik, a numerikusból való autentikus kilépésre sem kerülhet sor. Csak akkor, ha a tárgyias szféra múltként „lemarad” abban a jelen időben, amelyet ugyanakkor maga konkretizál; és éppen a visszahúzódásával teremt közeget az atmoszférának, amelyben a jövő úgy előlegezi magát, mint ami végleg szakíthat minden numerikussal.      

          Ezt a jelen idejű jövőt éljük át katarzisként; reményként….

 

Az anekdota halála

          Az anekdota meghalt. Csak a szépprózánk tesz ritkábban (túl gyakran?) kísérletet arra, hogy nógatva életben tartsa. A köznapi élet és előadásmód alig ismeri. Inkább a kódok kora a miénk, mint az anekdotikus szóbeliségé. Nemcsak a fiatalok, fiatalabbak (akik mindig érzékenyebben, gyorsabban sarkítják-túlozzák az újat, illetve az újnak ígérkezőt), hanem az idősebbek is egyre jobban „kódolnak”, vakkantva dialogizálnak. Sűrítünk, jelzést adunk, rést az áthallásnak. A kiteregetve-kifejtést unjuk, átugrunk, ki-ki a saját huszárugrásaival értelmez és magyaráz. Beszédünkben minden van, csak spontán-naiv ponttól pontig nincs – mint az anekdotában, mondjuk, s minden másban, ami rokon törvényű vele. Mozdulataink, hangsúlyaink inkább kódütések (hangvillaütések), mint egymásba fejtett átsimulások. Egyes szavaink így – szükségszerűen – hallatlanul gazdag és árnyalatos jelentéstöbblethez jutottak; egyidejűleg a teljes szókincs elszegényedésével. Tesszük azt, amire minden rákapat a szűkebb és tágabb környezetünkben: a jelzésszerű, képszerű fogalmazást részesítjük előnyben, a „jelzésszerű” mozgást; mintha a kiiktathatatlan átmeneteket akarnánk kiküszöbölni….

Elmosódó bejegyzést találok az egyik noteszemben: „Európára szóló útlevéllel a kezemben nem kaptam határsáv-belépőt Kőszegre.” Egyszerűen nem lehetett igaz. Az igazi érthetetlenségek mindig múlt idejűek. Ami van, az a tény; s noha az sem érthető, mégsem érthetetlen. A megkülönböztetés talán szőrszálhasogatásnak látszik – de micsoda szőrszál!...

Pár éve (1967-ben) részt vettem Bécsben a Hagyomány és forradalom címmel rendezett nemzetközi kerekasztal-konferencián. A szovjet kiküldött többek közt úgy formulázott a felszólalásában, hogy „a költő feladata a nép hangjának megszólaltatása”. Auden vitába kerekedett vele: „A költő ne feltételezze magáról, hogy ő a nép hangja, a költő ne legyen ennyire büszke vagy beképzelt. Egyébként is vannak sokkal fontosabb dolgok a világon, mint a költészet: az éhezőknek enni kell adni, gyárakat kell építeni…” A szovjet küldött félig tréfásan, de annál komolyabban válaszolt: „Legalább annyi engedtessék meg a költőnek, hogy maga azt hihesse, a nép hangját szólaltatja meg.” Auden rábólintott….

            (W. Sándoréknál; 1966) W. újra kitér a Saulus-omra. „Nem hasonlít semmire. Nem regény a szokásos értelemben. Feszes, tömény széljegyzetek egy nagy történethez, mégis átfogja, bevilágítja az egészet.” Nekem fontos szavak. Később vita a stílusproblémákról. Ismét prózába fogott (régi témája Ungvárnémeti Tóth élete). A kompozícióról nem esik szó. Megmutat hat oldalt; hang- és stíluspróba. Meglepett; mintha valamilyen Kazinczyval keresztezett még bővérűbb Krúdyba, poénes Mikszáthba oltotta volna a maga faunos-furfangos naivitását, csavaros gyermekességét. Stilizáló, ironikus szövegként olvastam (Magyar Kiválasztott?) – ez viszont őt lepte meg. Objektív, hűvös, konkrét prózaszövegként írta; persze, beleszámítva a kort. Akkor is meghökkentő, hogy W. mennyire másképp érzi (tudja érezni), ítéli meg (tudja megítélni) a szavak auráját prózaszövegben. Mennyezetre szegezi a szemét, nevet. Gondolom, melléje lőttem annak, aminek a céltáblájába ő már beletalált. Rendben van; de egy ilyen hangvételt, ma már mégis nehezen függetlenít az olvasó az akart vagy akaratlan iróniától. Mért tiltakozott ellene? (A remekmű – a Psyche – azóta közkincs.

Magamnak is tanulságos, hogy egy morzsa ismeretében végül is milyen és mekkora szimatot lehet kapni, tévedni és eltájolódni.)…

Kisoroszi, szigetbelső. Hetek óta nem jártam erre. A Nagyduna-ág felőli ösvényen rohamoznak a szúnyogok – kik szintén a világos rejtélyek közé tartoznak, mint minden. Mikor jutnak vérhez, emberhez, állathoz? Ahhoz képest, hogy mennyien vannak, elképesztően ritkán. Elhullnak anélkül, hogy vérhez jutnának, pedig létszükségleti csemegéjük; viszont ha hozzájutnak, kimutathatóan abba döglenek bele. Csak ámulok a renden és rendetlenségen, ép ésszel képtelenség volna kitalálni. Fölkanyarodom az erdőbe. Alkonyat előtti világítás. Rengeteg gomba. Alig ismerem őket, sőt inkább nem, mint igen. Eszembe jut Hencze Béla magyartanárom – hiperirodalmár és filozopter – kedvenc írói terve: egy ember (egy erdész?) úgy ismeri a természetet, hogy minden mozzanat, lény, tárgy, jelenség, ami adódik benne, szó szerint nyitott könyv a számára: összefüggések szüntelenül felismert, letapintott, érzékelt elősorjázása… Egy ember, aki a maga adott és vállalt világában totálisan ismerős. Tudatregény lett volna (ebben az időben jelent meg az alig huszonhat éves Szentkuthy zseniális, sehová be nem skatulyázható Prae-je; amelyről neki kellett volna a Napkelet-be recenziót írni, de – ha jól emlékszem – sosem írta meg; miként a regényt sem…),  

tehát tudatregény, s egyben az ismeret elefantiazmusa. Tulajdonképpen vonz egy ilyesféle tudás; s szinte mindennapra jut valamilyen elhatározás, hogy ma egy gombakalauzt szerzek be, holnap mást… De kevesebbel kell beérni. Egy kis tisztáson őszi kikericsek (colchicum!) – a nevétől kicsit visszanyerem az önbizalmamat. Tenyérnyi területen virítanak. Itt az ősz. Leereszkedem a lapos, belső völgybe. Frissebb szemmel most döbbenek rá: egy egész víkendház-település alakult ki, alig egy év alatt, gomba módra. Az erdőszélen két faház, az egyik igazi gömbfából (itt nem a pénz hiányzik, nyilván). Szorosan mellette a másik. A vécét kitelepítették maguk mögé az erdőbe (közerdő). Az ösvény éppen a vécéhez kanyarodik: csodás a be- és kilátás. A kis építmény hátsó fala: félkör alakú, piros kockás függöny, amely egy meglepően hosszú ülőkének ad hátteret. Teteje néhány hevenyészve keresztbe rakott gally. Az ülőke széléről kis műanyag lepel lóg a földig, ez takarja el a sötét gödröt. Egyéb semmi. Erdei trónszék. Merengő. Kipróbálom. Távolabb egy kisebb faház, kertjét kiselejtezett kórházi vaságyak fej- és lábrésze keríti körbe. (Ez eredeti.) Odébb egy autóbuszból alakított

ház. (Ez elcsépelt.) Előtte kék rácsokból készített mini kerítés, középütt komoly, zöldre festett, csipke vékony vashálós kapu. Akárhogy nézem, nem nyílik. Szimbólum, mint a kerítés. Ki nem megy át rajta, ha akar? Még távolabb a régi csordás kút. A kútgém egy maszek telken áll, bekerítve – műemlék? (S maga a telep: egy majdani skanzen?) És újabb bódék, táskarádiók, kapálás, kopácsolás. Születik (újra) a magántulajdon. Műveljük kis kertjeinket. (Öregszünk?) Majd váratlan fináléként egy hebehurgyán összeeszkábált fakunyhó, vécé (vagy szerszámoskamra?, ugyanis ablaka van) – az ablakot viszont szépen faragott fakereszt zárja. Közelebb lépek: bizáncias kereszt. Vagy mégis magyar? Tudniillik ez az egész. S milyen? Híg magyar? Mélymagyar?

 Szentendrén szépen rendbe hozzák a Duna-partot. Emelt sétány, amely egyúttal gát is; a meredek-ferde gátoldal kövekkel kirakva, közöttük virágok. Öröm ránézni. Szemközt, a keskeny úttest túlsó oldalán tekintélyesre méretezett, kör alakú vécé; néha plakátokkal ragasztják körbe, de ez nem változtat a tényen. Éppen egy keki színű luxusautó parkol mellette (a legújabb divatszín, domesztikált háborús) – s most tűnik csak fel, hogy a vécé fala is: keki. (Szómágia, szószuggesztió… Jung ír róla lábjegyzetben, hogy adott esetben feltételezhető a szuggeráló áthallás név és életteljesítmény között. Példái közül: Freud mint öröm-elv; Adler mint hatalmi ösztön; Jung mint fiatalság-elv, kezdeti, ősi, arche.) De térjünk vissza sétánkhoz és a tünékeny tűnődéshez: vajon a luxusautó színe pászolódik a vécé falszínéhez, vagy fordítva…? Kis téma, filozofikus távlatok. Még egy kiegészítés a megfigyelt tényálláshoz: a közeli vadgesztenyefa a vécé kerek-lapos tetejére potyogtatja a gesztenyéit; a szél gondoskodik a homoküledékről; következésképp, az élet törvénye szerint, sok kis gesztenyefácska nő a vécé tetején. A szükséges nedvességről – odafent – az eső gondoskodik…

  Orosziban kezd pusztulni a nagy eperfa. A mozgó-rezzenő lombsűrűből kiszáradt ágak nyúlnak ki, vaskos főágak, oldalágak: mint az elmeszesedett érrendszer térképe, úgy rajzolódnak a kék égre. Leheletfinom, fémes ragyogás a halott ágakon; a lombokon hajlékony fényáramlás. Szépség-komplementeritás….

Odaát, a marosi Duna-oldalon, erősen sárgás fény gyulladt ki éjszaka kettőkor (nem műfény) – magas, mint a föllobogó tábortűz, az alakja azonban nem változik, nem zsugorodik, nem nől. Teljesen mozdulatlan. Mögötte házkontúr, a szobában halvány villanyfény. Egyszerűen eldönthetetlen, hogy mi a csuda ez a fénylő sárgaság. Ilyen apró esztelenségek-rejtelmek annyira tudnak izgatni, hogy legszívesebben azonnal csónakba ülnék, ellenőrizném… – Hillaryt faggatták egyszer az újságírók, hogy mi vitte rá a Himalája megmászására. Mert ott állt, mondta kis gondolkozás után; és ezt mindjárt kőbe is kellene vésni….

Napok, napok, napok – és lehetetlenség róluk elfogultan, lehetetlenség tárgyilagosan írni, olyan fokozhatatlanul valóságosak, jelentéktelenek, minden látványosság nélkül perdöntőek. Az elvontabb tematikák, könyvek most jobb menekülés – távolabb tartanak magamtól….

Csak a jelen időnek nincs elgondolható határa….

Itt van, például, az idő, a mi emberi időnk. Az élet is úgy tesz, mintha a gazdája volna, a halál is úgy tesz. A halálfogalmat azonban most tágítsuk ki egy kicsit: értsük rajta mindazt, ami a dolgokat igazában megfoghatatlanná teszi, mert folyton egy nyomban megszűnő pillanatot engedélyez csak nekik. Egyszóval, nekem íróként is gondolnom kell valamit az időről – hogy hogyan kezeljem, mit bízzak rá, hogyan dolgozzam vele. Ha nem is feltétlenül az eszemmel, de állást kell foglalnom időügyben. S az idő csak egy példa – persze, a legfontosabbak közül –, és máris a legközvetlenebb ábrázolói-technikai kérdéseknél tartunk. Ha akarom. De szerintem nemcsak ott, hanem sokkal mélyebben….

 

 

Az atléta halála. Regény. 200 oldal. Tartalmi ismertetés

Őze Bálint – a regény főszereplője, a későbbi futó-fenomén – egy vidéki kisvárosban tölti gyermekkorát. Három fiúpajtásával és egy lánnyal együtt ők az ú.n. „ötös fogat": bandájuk szigorúan elkülönül a városka ifjúságától. A lány, Pécsi Pici, mintegy a katalizátor szerepét tölti be ebben a fülledt „gang"-életben … Bajtársiasságukat megpecsételendő, egyezséget kötnek, hogy sorban mind megkapják Picit, háromévenként követve egymást. Néma vetélkedés indul meg, hogy ki legyen az első…észre sem veszik, hogy elveszítették a szabadságukat: saját bajtársiasságuk rabjai…jön a háború s az „ötös fogat" szétszóródik. Ki katonának megy, ki eltávozik. Pici Bécsbe költözik…Bálint magányos tréningjeinek csupán egy közvetlen tanúja van, Hildi; egy egyszerű, önmaga lényét feladó tanítónő, aki a szeretője is egyben – (s a regénybeli történet krónikása is, Bálint halála után)…Hildin kívül még két kínzó érzelmi elkötelezettség között vergődik: Réka – Bálint bátyjának a felesége – egy dilettáns bábos, Viszonyuk  nem csupán testi…

Bálint másik kapcsolata Hildi mellett lélektanilag sokkal bonyolultabb: ez a Pécsi Picivel való – nem gyakori – de állandó érintkezése. Bálint az egyetlen a hajdani ötös fogatból, aki valami önkínzó kitartással nem tud elszakadni közös kamaszkoruk emlékeitől. Picivel való viszonya folytonos sebszaggatás…Egy idő múlva aztán kezd elidegenedni a konvencionális versenyektől. Csinálja, de hit nélkül. Valami utolsó, magányos teljesítményre készül. Picivel – a gyermekkorral leszámol lélekben. Aztán egy falusi versenye kapcsán Rékával is. A Sporthivatal ugyanis felkéri Bálintot, hogy fusson bemutató 1500-at… Bálint ott folytatja a tréninget – havasi tréninget még úgyse csinált soha. Erre nem sokkal azután kerül sor, hogy Bálint egy prágai versenyen váratlanul rosszul lett az öltözőben: pár perces ájulás volt csak, de Bálint érzi, hogy figyelmeztetés… Két nappal elutazásuk előtt B. levelet kap Picitől, hogy fontos ügyben beszélni akar Bálinttal. Az Astoriában találkoznak. A „fontos ügy", amiről már évek óta nem beszéltek; mint valami időszerűtlen gyerekkori ígéretről: Pici azt jött behajtani. Az egyezség szerint Bálint még tartozott neki a lefekvéssel; noha már lejártak azok a három évek, amiben annak idején megegyeztek. (Az ötös fogat egyik tagja azonban – aki megelőzte Bálintot a sorrendben – úgy jött vissza az orosz frontról, hogy egy ideig nem volt férfi, s Bálintnak őt kellett kivárnia.) Pici bevallja ezen a találkán Bálintnak, hogy kezdettől fogva szerelmes volt, csak őt akarta, de Bálint őt is, az egész„ötös fogatot" szabotálta. „Csak magadnak voltál jó", vágja a szemébe, „S még ami jó az emberben, azt is ellopod magadnak". Bálint igaz vádat érez ki a szavakból; s most először életében igazán megkívánja Picit. De végül is az hátrál meg; szánalmat érez ki Bálint gesztusából – „Ennyire olcsó azért nem vagyok" – mondja s elválnak. Ugyanekkor – Bálinték lakásán – egy fiatal sprinter, a kis Bartosi, várakozik Bálintra, az ő neveltje, egy „mai" fiatal, hogy valami tréningtervet beszéljen meg Bálinttal – s míg Hildivel együtt várják Bálintot, Hildiben életében először ébred fel a vágy, hogy megcsalja Bálintot – hogy „egyenrangúan szerethesse". De csak egy suta csókig jutnak el.…Megfoghatatlan és nyomasztó éjszaka után úgy térnek vissza, mint a számkivetettek. Nem beszélnek róla, de érzik: az út vége közeledik. Ha Bálint nem tér vissza a pályák világába, a lenti világába – az szükségszerű is most már. Már a yard sem elégítené ki. S egy bizonyos ponton túl már a közönség sem segít; az is csak önámítás. Mikor felébred délelőtt Hildi, Bálintot nem találja maga mellett. Az időközben megérkezett házaspárral indul Bálint keresésére. Ott találják meg, a szokott tréningező-helyen, az Égett-kő völgyében, arcra bukva a kopár kavicsok között. A stopperórája még ott a kezében, de a mutatók nullán állnak; mikor elesett, nyilván megnyomódhatott a gombja.

jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=183

 

…A kórosan egyoldalú, teljesítményt hajszoló civilizációs életforma metaforájává nőtt az atléta alakja….

mek.niif.hu/

Jegyzet

Az atléta halála szövegét záró keltezés értelmében a regény 1960 és 1961 között készült. A kézirat előbb a Szépirodalmi, majd a Magvető Könyvkiadónál várakozott pozitív lektori jelentésre, ám egyik kiadó szerkesztői sem vállalták kiadását. A szerző semmiféle átdolgozásra nem volt hajlandó, s ezzel egy időre megpecsételődött a regény hazai kiadásának sorsa. A kézirat Franciaországba került, ahol 1965-ben a Seuil kiadónál Kassai György fordításában meg is jelent. A német kiadásra 1966-ban került sor a Hanser Verlagnál Münchenben, a fordító Sebestyén György. A párizsi kiadást követően Mészöly Miklóst zaklatják, minthogy kézirata engedély nélkül került külföldre. A regény európai sikere nyilván hathatott a művelődéspolitika irányítóira, ugyanis a Magvetőnél 1966-ban, a német kiadást követően mégis engedélyezik Az atléta halála megjelenését. 1967-ben svéd, 1970-ben cseh, 1971-ben lengyel, 1988-ban már észt nyelven is olvasható a regény.

 

A kritikus Mészöly

Zenekíséret, Bóka László regénye, Cserépfalvi, 1947. Sorsunk, 1948. 1.

/Bóka kevéssé érdekes. A kritika első bekezdését másolom ide. Meglepetésemre a Sz.E. könyvtárban több Bóka van a polcon. Ebben a regényben valaki a spongyát szivacsra javította. Mást nem is olvastam a Zenekíséretből. G./

 

Nem kétséges, hogy a zene a legfluidum-szerűbb valami, amihez öt érzékű mivoltunkban egyáltalán közünk lehet. Sokhangú démonjával még leginkább képes a teljességet érzékeltetni  – s az ember épp annak a rabja. Mozart operája, a Zauberflöte jól választott zenekíséretnek bizonyul, tán épp azért, mert már maga a színpad sem ad steril romantikát. Tamino mosolyában Dionysos mosolya, a szenvedély harsány gátlástalansága bujkál. S végre is inkább Tamino-Dionysos az, aki a Szépséget magához ragadva, a megpróbáltatások csarnokán át bejut a bölcsesség templomába, mint holmi kékvirág-ábrándú herceg. A szimbolika félreérthetetlen, de ugyanakkor az is, hogy Tamino-Walter, a jövendő fezőr és szélhámos, és Papageno-Lóránt, a jövendő fonetika-professzor, csupán torzói a teljesség vágyának…

 

Főhajtás Babits Mihály centenáriumán. Esztergom 1983. Benne: Mészöly Miklós: A vadásznaplóból

Bodri Ferenc (szerk.) Főhajtás Babits Mihály centenáriumán Esztergom város Tanácsa és a Tolna megyei Könyvtár kiadványa 1983 Esztergomi nyomda 1200 példány, 44 lap Ár 900 Ft - 3.4 €

 

Mészöly Miklós Műhelynaplóinak /Kalligram, 2007./ jelen kiadása a szerző kéziratos hagyatékában található, 1948 és 1988 között keletkezett, nem publikált noteszek, füzetek, határidőnaplók anyagát tartalmazza. Ezek a szövegdokumentumok a szerző munkásságának szerves részei. Nem tartalmaznak semmilyen személyes megnyilatkozást, tehát egyik sem áll kapcsolatban a magánélet tényeit vagy a magánszemély és a közvetlen környezetét érintő emlékek, feljegyzések dokumentálási módjaival, műfajaival. Egyértelműen alkotói előmunkálatokról tanúskodnak, melyeknek értéke a 20. századi magyar művelődéstörténet szempontjából sem lebecsülendő. Egy jelentős író műhelymunkájáról, igen széles körű intellektuális és szakmai érdeklődéséről, valamint fogékonyságának olyan összefüggéseiről tanúskodnak, amelyeket megjelent művei alapján nem feltétlenül azonosíthattak eddigi olvasói és művének kutatói. A szerzői előmunkálatok korpuszához tartozó szövegek szakszerű feldolgozását és mostani közzétételét e belátások indokolják" (ThomkaBeáta) Oldalszám: 936

 

Személyes…

Először Kisorosziban láttam, este sétálni, amikor még mi is sétáltunk tévé-nézés helyett. Majd Leányfalun egy vendéglőben, a szomszéd asztalnál ült társasággal. Halála után nejem – mint bróker - kapcsolatba került öccsével. Kisorosziban tartott könyveinek biztosítása volt a téma. Elképedtem „telki” könyvtárán. Sajnos nem másoltam le a jegyzéket. Kötetét először a kisoroszi illetékessége miatt vettem meg, majd, mint gondolkodó fogott meg.

 

 

 

Nagy László

/ 1925 – 1978 /

 

 

PIM.hu - Nagy László digitalizált művei

Nagy László. Nagy László digitalizált művei · Keresés Nagy László műveiben · Nagy László életrajza · Bibliográfia · Szakirodalom · Könyvborítók (galéria) ...
www.pim.hu/object.683e7df9-c34d-4c86-90c1-055f9e9d9d59.ivy

                                                                                                           

Nagy László-Összegyűjtött versek - dorysmay.lapunk.hu

PAULO COELHO DIGITALIZÁLT KÖNYVEI. A zarándoklatAz AlkimistaVeronika meg ...
dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1141025

 

…Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait, majd átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra…

1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el….

"Nagy Lacinak különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét. Mert Nagy László szent ember volt. Egyetlen mindmáig, akinek a nevét az írószövetségi választólapon szavazáskor nem húzta át senki. Ha valaki népi író-költő volt valaha is ebben az országban, hát Nagy László az volt. De én soha urbánusabb lélekkel nem találkoztam, mint ő. Lám, milyen jól megfér egyazon testben kétfajta lélek…" (Végh Antal)  Wiki

 

                                                  *  *  *

…1952 nyarán feleségül vettem Szécsi Margitot. Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor. Albérletünkben szegényen éltünk, …Éjszaka írtam, mert nappal a zenészfiú szüntelen trombitált. …Margit Pécsre ment kultúrotthon-vezetőnek. Én három

hónapra Szófiába. Karácsonyra visszajöttem. Szerencsémre lekéstem az első gépet, mert az lezuhant. Margit hiába várt a reptéren. Akkor már itt élt, mert Pécsett hideg pincében            kellett laknia, hasasan. Szép kis karácsonyfát szerzett, boldogok voltunk. Tudtam, hogy fiam születik, s a tündérkertbeli hajdúvezérről Andrásnak neveztem el. Pestlőrincen a nagymama nevelte, anyja is vele volt az elválasztásig. Vasárnaponként látogattam őket,            lóhúsleves várt a gyalupados műhelykonyhában. Ízlett, de csak addig, míg nem tudtam,  hogy lóból való. Apósom szelíd és értelmes munkásember, kölcsönösen megkedveltük            egymást. Megjelent népköltészeti fordításom, lélegzethez jutottunk, s megírtam a Gyöngyszoknyát. Mutattam később Zelknek. „Ilyen szomorú a helyzet?” Ilyen szomorú,            mondtam. Zoltán, mint a Kisdobos főszerkesztője, magához vett, szép gyereklapot csináltunk, a legjobb írókkal. Tamási Áron, Pilinszky, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor is írt a lapba. Itt jelentek meg először a nehéz hallgatás után…

                                                                                                   Életem

 

 

Micsoda madár

       

          Ha játszik, a napot a csőrébe kapja.

          Ha repül, kigyullad a felhő alatta,

          de elpusztul, mert kotlóként borul a földre,

          megeszik a férgek, megzápul a föld is örökre!

 

 

Zsoltár, egyetlen

       

          Úristen, hozzád kiáltok, te szoknyás, te Rodostóban

          búsan kitalált Kedves Néni, magamat eléd terítem,

          de szegfűsen habzó ajakról hallatlant hallasz, Uram:

         segíts előre a szennyesedésben, hogy üdvözüljek!

               

Szoktass a szutyokhoz, Uram, ezt valljam háznak,  hazának,

pajzsom és csillagom, nagy havasom immár szemét legyen,

          szemét a mérlegem nyelve, barátságom pecsétje szemét.

              

          Uram, írtsd ki belőlem örökre a csömört meg az émelyt,

hogy a nyájas kézfogás szemetét kezecském tartsa rajongva

          s rám ügyelő mennykő térítse el szárnyas tenyeremet,

          szappannal ha kezet fogni őrülten óhajtok, Uram!

 

 

Napfogyatkozás

 

Kapott a tüzes bolygó pecsétnek fehér holdat.

          Tőle vakul és minden hűvös homályba borzadt.

               

          De ő szabad lesz újra: zajtalan átkát vonják,

          viszik a percek, mint a rideg ostyát a hangyák.

               

          Rád, mint diadal-zászlót sugarat miért tűztem?

          Hideg vagy, kényre fürdesz temérdek jajos tűzben.

               

          Erővel foglak mellre, nézni nem tudok másra,

          nem engedlek, bár lettél kedvem beborulása.

               

          Érzem, ha erős törvény tőlem elvonna téged,

          emléked lenne rajtam törölhetetlen bélyeg.

 

 

Jönnek a harangok értem

 

        Harangok, harangok – ajkukhoz féreg nem érhet. Harangokat nem lehet megfertőzni. Agyvérzés foltjaival nem remegnek. Szívgörcs nem öli meg őket. Alvó csillagok s baglyok alatt szólnak a harangok, bongnak, rengve csikorognak tengelyükön. Nem a versek harangjai, nem a Schiller-i elaggott bronzkalapok. Világra jöttek, de nem vénülnek. Valódi harangok…

        Föld: ez a föld. A földről nézem, vagy ámulom az égről? Előbb a porból, aztán a fáról, toronyból. Majd ágaskodó csikó-felhőről, délben, zenitből, ami esőt jelent. Elég csak a porszemre ülnöm, tövébe egy szagos kapor-szálnak, s fám van már, földem, kis lovam, kis ekém, kis vetésem. De felnövök, föld!...

Föld, hol a szülőket fölszerszámozta a sors egyetlen halálos iramra. Hátukon elolvad a hó és bőrük is zörög nyáron. Nem tud a lepke rájuk ülni, nem szólhat nekik madár, csak a rovarzenéket hallják, csikorgását baljós csillagaiknak. Forgó szunyog-boglyáknak fejjel rohannak, szemük vizébe bogár csapódik, fagy rombolja homlokukat. Kőbe ütik a lábuk ujját, lépnek tövisbe, kígyócsontba. Fél lábon is ugrálnak tovább nevetségesen, siralmasan. Négykézláb másznak s térden krumpli szedéskor, versenyesen. Futnak a zsákkal, kosárral, viharlámpával, orvossággal. Fogni kell a kalapot a szélben, a kirepedt has kéreg hattyútojását ököllel visszanyomni. Tapossák a kazlat zihálva – s a háztapasztó hideg agyagot, s fölszedi lábuk a görcs ragyogó vaskapcsait. Szüleink sárosak, polyvásak, mustosak, moslékosak…

Megmossa anyám hajamat – utoljára mossa – nyárfahamuból készült lúgban, hogy majd ezüstben zengjen az én fejem is, mint bozontja az ezüstnyárfának. Kivasalja ingemet is utoljára, és búcsúzom immár. Agyő, ti őszi legyekkel bundás legbelső részek, ti istálló- és konyhafalak. Megyek már az iskolák boltívein is túlra, országútnál is hosszabb kova-szagu útra… ma-rína ga-mínafa… Elejtem a verset. Majd jöjjetek el értem, harangok.

 

 

Havon delelő szivárvány, 1954

…..

Szép erdészlány, Viola,

vad tünemény,       

bánatok eltaposója,     

mosdani kiszalad a hóba –      

   nincs ruha rajta,       

   nincs ruha rajta,       

   tűnő lehelet a fátyla,       

   azt hiszi senkise látja.       

   Látom én, hála a sorsnak,       

   pajkos viharát       

   én látom csak,       

   lábai,       

   karjai       

   ablakom előtt       

   villámolnak.       

   Ragyog a háta,       

   rezeg a válla,       

   gyöngysor-gerince       

   lehorgad,       

   tompora lázvert       

   arca a holdnak.       

   Viola a lángok bokra,       

   parazsak eleven szobra,       

   gázol a hó-szaharába,       

   szórja a havat magára,        

   testét sikálja,       

   térdig,   

   derékig,      

   mellehegyéig,       

   hol a májbarna      

   bimbaja fénylik,      

   férfi türelmet szétollózó       

   szemöldökéig.       

   Izzik a bőre,       

   hócsillagok robbannak az érces       

   zöld levegőbe,       

   gőz gomolyog,       

   benne, mint fekete örvény      

   sűrű sörénye forog…

       

 

Új Írás, Versek:

Álmok játéka. = 1963. 5. sz. 555. p.

Asszony-fejű felleg.= 1965. 10. sz. 56. p.

Az a kör, az a mérhetetlen. = 1973. 11. sz. 86. p.

Bucsuzik a lovacska.= 1963. 5. sz. 552-555. p.

A fekete költő. Kis Ferenc halálára.= 1964. 3. sz. 265. p.

Félelmes hűség. = 1963. 1. sz. 23. p.

A forró szél imádata. Margitnak.= 1963. 6. sz. 680-682. p

Irtsák ki a délibábot. = 1962. 5. sz. 419. p.

József Attila. = 1962. 12. sz. 1324-1325. p.

Nagyon sok, kb annyi, mint Illyés

Illés Lajos: Nagy László. (Arcképvázlat.) = 1965. 10. sz. 45-52. p.

Telegdi Polgár István: A "szegény mely szócska" védelmében. (N. L.: Kis krónika a fordításról c. írásához.)= 1962. 10. sz. 1151-1152. p

 

Versek a hálóról

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

 

Nagy László: Hegyi beszéd

 Műveld a csodát, ne magyarázd

sehova kacsázik minden út

jobban tudjuk a jövőt a múltnál

válasszuk a villám jelenét

különben tyúktetű-borzalom

fut föl a lábadon agyadig

hajad gyökeréig, mintha párban

láncolva lennénk baromfi ólra

pedig ülünk a bazalthegyen

 

Tündökölve egymással szemközt

fohászkodunk immár magunkhoz

legfőbb valónkhoz jó viharért

ingerel eleven bérci selyem

igézetében arany nullává

züllik a mese és eltántorog

ébred a tomporod harmatokban

s bika-labdámat árvalányhaj

markolja hogy zengek belül

 

Látod, ilyen az énekbeli

ama hegytetőn lengedező

árvalányhaj, még nyersen ezüst

de úsztatva megoltott mészben

sárga roncs-fátyol: halálbohóc

tövében a hegynek minden tükrön

ő bókol arcok drámáihoz

s tudok a mészről is igazat

hallom a sorsban zúgni a

kalcium-hidroxid himnuszát

láncon megveszett komondorok

szentséges merénylők, fölforgatók

hazátlan szeretők tetemére

lerogyik csillagaival

s látom én szobrát is a mésznek

deszka-ágyából fölmagasul

fölszított szomját mert nem oltják

elrepül, mennydörgő vőlegény

 

Ne félj te a sorstól, én se félek

mélyek a mi kútjaink s mennyi

ér tölti fel újra, a villám

állhat beléjük s nem lesz aszály

csodában élünk: az édes nyálat

fűszálak ablakká húzzák körénk

s ne félj a sorstól, ne félj a rongytól

gúnyánkat megtermi ránk a fény

jussunk a szegények leleménye

s lesz a babáknak télre cipő

köti már a függőcinke a fán

visítva a jövőből itt ugrálnak

lábukon, kezükön kis puha gömb

cinkefészek-bocskor – box-kesztyű dönget

műveld a csodát ne magyarázd

s fönt a hegyen, e zöld koponyán

itt kattog arany medencecsontod

s remegnek édes ablakaink

ablakainkig fejét emelve

hallgat a nyüvek világa, ó

 

1971

 

Nagy László: József Attila!

Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbe szedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe,
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet,
az egek mirigy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt –
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív,
szép szóval a száj!

 

Széllel sodort      

        

Széllel sodort         

levelek,        

elsodródok         

veletek.

      

Deres mezőn         

szent egek,         

kibékülnék         

veletek.      

               

Nem tüzesít         

szerelem,         

ami elmúlt         

feledem.     

    

Délnek elszállt         

mosolyom,         

gyászosakat         

álmodom.

                       

Fehér mezőn         

kék egek         

szétbárdoltok        

engemet.

                    1944-46.

 

                                    Tűz    

         

Tűz

te gyönyörű,

dobogó, csillag-erejű

te fűtsd be a mozdonyt halálra,

hajszold, hogy fekete magánya

ne legyen néki teher,

tűz

te gyönyörű,

ihlet, mindenség-gyökerű,

virágozz a vérző madárban,

égesd hogy a sorsot kimondja,

nem a hamuvá izzó csontja,

virrasztó igéje kell,

tűz

te gyönyörű,

jegeken győztes-örömű,

ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra

lélekben szakállasodva,

hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,

öltöztess tündér-pirosba,

röptess az örök tilosba,

jéghegyek fölé piros bálba,

ifjúság királya,

tűz!

 

Álmok játéka    

 

Fogóddz a holdba kéz, dobolj erem,      

az áradat a bordát betöri,        

a váll bércére fellöki jegét –        

Álomnak is rossz, jó ha feledem,         

már majdnem elfogadtam ördögi         

morgásait a sors zenéjeként.         

Hát itt a tavasz, látom, elhiszem,         

koronás fejjel itt ragyog e páva,         

zöldje kitárul, hímes aranylángja         

            átsüt a vízen.     

       

Tornyaim gyászát, mezeim hideg        

tajték-ingeit ő pezsgeti szét,        

kidülledt ereimnek doktora,

kataton tébolyokkal incseleg,        

tolla a kuka szájról a penészt        

lecsiklandozza, édes borona.    

              

Eléd az ég ereszti ablakát,         

magadat bálra kis nő, piperézd,         

nagy tél a bánat, bútora a hó,        

de nap süt, a dombhát aranyplakát,         

piros vesszőkön remény a beszéd,          

hirdeti, hogy a világ lakható,         

hogy jó évszak jött, zöld sátrat emel         

szobátlan szeretőknek – őt imádom,         

havakon átvezérlő páva-lángom,        

        nem veszítem el.

 

 

JOLINDA

IME

JELED

JELENIK

OROSZLÁN-

HAJÚ TÜNDÉR

ZENGETI VÉREM

SZOBÁIT MIDŐN A

VÁROSON A ZÖLD ÖV

ZÖRÖG A FORRÓSÁGBAN

ÉS PUTRITOK FÖDELE IS

PÖRGŐ FALEVÉL A SZÉLBEN

S FÖLZIHÁLNAK A KEHES GEBÉK

LEGYEKTŐL GYÉMÁNTOSAN A LÉC

LEPATTOG S EGY KÓSZA SUGÁR IS

SZÍVEN DÖFI A HEGEDŰT S FÖL-ALÁ

SZÁLLNAK A PACSIRTÁK: ISTEN JOJÓI

MIKOR MÁR HANYATT ESTEM S RÍNAK

HAJAMBAN A TÜCSKÖK S A FŰSZÁL

FOGAIM KÖZT FÜSTÖLVE KIGYÚL

MIKOR TÜZÉRT A TŰZ KIABÁL

S NEHOGY HIÁBA ÉGJEK EL

SÁRGASZOKNYÁSAN ZÚGVA

ÁTLÉPEL ÁT SZEMEMEN

Ó ELEVEN ÁBRA HÚS

VÖRÖS ÉS FEKETE

PRÉMES KEHELY

Ó TE CIGÁNY

FORGÓSZÉL

GYÖNYÖR

GYÁSZ

SÍR

 

Az 1988-as gyűjteményes kötetből. G.

 

Nagy László összegyűjtött versei. A védőborítót Nagy László rajzainak felhasználásával Nagy András készítette. Bp. 1988. Magvető, 763 p.

                                              *  *  *

Zelk Zoltán költőnek    

Barátom! Megírták a lapok, hogy Zelk Zoltán hatvanéves. Hitted-e, Zoltán, ekkor és ekkor, jó néhányszor az életben, hogy megéred a hatvanat is? Nem hihetted, mert nyilvánvaló volt, hogy ez a közép-európai éghajlat – a geográfia szerint mérsékelt égövi – talán a legádázabb klíma költőéletnek. Évfordulóidat ünnepelni szoktad-e, Zoltán? Gyászoltad inkább, gondolom. De ennek vége legyen! A gyászt végérvényesen betiltjuk. Mert én se azért beszélek, hogy megtömjem szobádat sötétnél sötétebb szárnyakkal. Simogatni akarlak s vetek előtted lelki bukfenceket is, mert – szeretlek. Képzeld, nyomtatják már a rendeletet, miszerint a harmincon felüliek is kötelesek születésük napján ellágyulni s leadni könnyeiket (éveik száma szerint) a Bánatellenőrző Intézetnek. Fölháborító, nem? Ennek mi dacból sem hajthatunk fejet. J. F. is azt mondja, hogy nem az évek teszik az ifjúságot. Tarts velünk!     

Nem ajándék, amit adok, nem is meglepetés, de szívemből való. Szívbeli magnószalag ez, ráírva a következő:     

Zelk Zoltán, a szatmári fiú, végzetesen költőnek született, miképpen rigónak a rigó. A dalt, a költészet legősibb s hitem szerint a jövőben is rombolhatatlan műfaját műveli vérbeli dalosként. S mint ilyen, ott áll a remekelők sorában. Mért volt szegény, miért szegény? Mert igazán csak a vershez ért. Költői költő! Még elzárva az élettől is, azt írja, hogy rögeszméje a költészet. Ha valaki azt mondaná, hogy e létformát meghatározza egy önkéntes aszketizmus – leinteni, de hirtelen! Ki merészelné Zelk életszeretetét lefokozni? Életszerelem ez inkább, óriás! Csakhogy ez a szerelem egyoldalú, hasonlatos ama kosárhoz, amit egyik fülénél fogva cipel az ember, a másik oldalon – senki, de senki! Ez pedig nyílt igazságtalanság! Rettenetes volna, ha úgy látná a költő, hogy: elrendelés. Kioltaná a reményt. És nagy hazugság volna, ha e pokoljáróra ráfogná valaki, hogy nem járt a mennyben. Ha másképpen nem is, de nagy verseiben üdvözült. Nemrég a Sirály címűben. Én láttam fején a koszorút. Akinek rögeszméje a költészet, annak ez némi vigaszt is ad, a magyar lírának pedig föltétlen gyarapodást.    

Kedves Zoltán, a szívbeli magnószalag sem szaladhat túl a saját műfaján – szűkszavú, de őszinte. Tudod te jól. Most pedig engedd meg, hogy sokak nevében egészséget, boldog gyümölcsözést kívánjon az a fiú, akit bajaiban hajdan, nemegyszer kézen fogtál: N. L.

Kéziratból. Elhangzott az Irodalmi Színpadon, 1966. dec. 18-án.

 

Madaras dísztávirat       

          a beteg Z. Z. költőnek, születésnapjára

              

          Ön se lett másból:

          madártojásból,

          s nem egy Dzsingisz kán,

          költő, de tisztán.

          Költése, Z. Z.,

          változzon pénzzé,

          vajjá meg mézzé,

          makkegészséggé.

          Kapjon új szárnyat,

          szárnyához lábat,

          évet az évre

          kínnal ne mérne,

          gyöngyökön inkább

          járjon a friss láb.       

       

          E dalos dísztáv-

          iratot írta:

          sármány, pacsirta,

          csalogány, csóka,

          csúszka, rigóca,

          királyka, pintyke,

          búbos pityerke,

          szénfejű cinke,

          kékfejű cinke,

          bóbita-cinke

          s barátka cinke:

                                     La-cinke.

 

Z. költőnek, sürgősen

       

          Légy tovább is toll-kán

          havakban is volkán

          szakadatlan szívi vitéz       

       

          koszorúzva hetven

          téllel s hihetetlen

          erővel erekben

          ítélj csuda szóval igézz      

      

          vízen ragyogón járj

          bajjal ne nagyon hálj

          idő ha nagyon száll

          a Galopp füvére kinézz      

       

          kívánja Gyan Ólszál

          Gyan sik idnub Tigram Icsész

 

                                                                       Figyeljünk a két utolsó sorra! G.

                                           *  *  *

 

Illyés: Naplójegyzetek

5/142…Nagy László a tévében. Kitűnő bemutatása az arcának, komoly mimikájának. Lassú, nem tündöklő, mégis tartalmas vallomás a fejlődéséről…Nem „közönségnek való” s mégis bizonyosan közönség-sikerű is…Mosoly nélküli, mégis meghitt.

 5/215. Nagy László Vértanú arabs kancá-ja a másodszori odahajlás után lesz ilyen lélek-emeltető sajátom. Betűről betűre aprólékosan kell lépdelnem benne, hogy visszatérjek az ifjúságba; hogy visszakapjam a szárnyakat.

5/360. Végzetes lenne, ha a magyar „értékvédők” elsőül egyik legkitűnőbb értéküket / a Nagy Lászlókat/ lőnék ki akármilyen zűrzavaros harcban. Nem hogy a velünk érzők ott hagyják a zavart szítók helyét – az Élet és Irodalmat – de minél többet dolgozzanak ott is…

6/24. Nagy Lászlónak két hónapja ki van nyomtatva / s letiltva/ a cikke. Tegyenek hozzá fakszimile dokumentumokat, s úgy próbálja közöltetni.

 6/207. Nagy László váratlan halála! – mintha egy más / szörnyű / bolygó szállta volna meg a világot.

6/213…nemcsak Nagy László, de Szemes Piroska temetésén is a gyászolók elénekelték a Himnuszt. Ez veszedelmes. Nincs köztünk tisztázódás: miért veszedelmes.

 7/158. Szécsi Margit telefonja: nyissam meg én Nagy László grafikáinak pesti kiállítását. Még örültem is, hogy ezt meg kell csinálnom.

 7/182. Aztán: hogyan kiharcolni Nagy László képeinek két oldalt az Új Tükörben, az én bevezetőmmel. És hogyan nívósítani magát az egész Új Tükört.

 8/40. Szécsi Margit…ÁVO kémkedésről, hatósági gáncsokról beszél László képkiállításairól szólva is. / Hogy éjjel jártak detektívek a kiállítási teremben,/ S ha valóban van valóság ebben csak egy szemernyi?

 

 

Személyes…

A hetvenes években a Széchenyi utcában volt a munkahelyem. Az ÉS szerkesztősége a sarkon. Az utcában többször láttam Nagy Lászlót bicegni. Egyszer-kétszer Cupival a Nimród-ban ebédeltünk. A szomszéd asztalnál a költő ült. Egy idő után néhány verse is megfogott. 1988-as gyűjteményes kötetét 1993-ban vettem meg.

 

 

 

Örkény István

/ 1912 – 1979/

 

 

Örkény István: Tóték [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK-01000]

2003. aug. 1. ... Vissza a MEK kezdőlapjára Back to the MEK homepage · Örkény István · Tóték · Szépirodalom, népköltészet/Klasszikus magyar irodalom ...
mek.oszk.hu/01000/01000/ - Tárolt változat - Hasonló

 

Örkény István Tóték című drámájának műsorfüzete - Kassai Thália .../2007. márc. 1./

Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat - Gyorsnézet
Örkény István. (1912~ 1979). Iómódú polgárcsalád fia, apja Örkény Hugó ... meggyőződése a sematikus ábrázolás zsákutcájába vitte (Házastársak, 1951). Lila tinta ...
orkenyistvan.hu/sites/orkenyistvan.hu/files/totek_kassa

ÖRKÉNY ISTVÁN: VÁLOGATOTT EGYPERCES NOVELLÁK

ÖRKÉNY ISTVÁN. VÁLOGATOTT EGYPERCES NOVELLÁK. A kötetet összeállította Fráter Zoltán. TARTALOM HASZNÁLATI UTASÍTÁS ARRÓL, HOGY MI A GROTESZK ÁLLAPOTOK ...
mek.niif.hu/06300/06345/06345.htm

 

1949

Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére, halálra ítélték.

A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.

APRÓHIRDETÉS Örök nosztalgia

"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."

HOGYLÉTEMRŐL

 

- Jó napot.

- Jó napot.

- Hogy van?

- Köszönöm, jól.

- És az egészsége hogy szolgál?

- Nincs okom panaszra.

- De minek húzza azt a kötelet maga után?

- Kötelet? - kérdeztem hátrapillantva. - Azok a beleim.

 

ÜRES LAP*

* Ezek az "üres lapok" vagy nem létező dolgokról szólnak vagy pedig olyan létezőkről, amelyekről az írónak nincs semmi mondanivalója.

 

IRODALOM

Örkény István műveinek általam válogatott gyűjteménye. Különleges hangulatú, elgondolkoztató művek. Az alábbi novellák sora folyamatosan bövűl: az épp ...
home.sch.bme.hu/~rich/irod.html

Örkény István könyvei, művei

2011. márc. 16. ... Örkény István könyvei, művei, könyvek, szerzők kiadók, zene, vallás, történelem, ... ezért is fontos, hogy elinduljon a digitalizálás. ...
konyv-konyvek.hu/orkeny_istvan

 

Örkény István művei | Örkény István honlap

Beköszönő · Életrajz · Pályakép · Örkény István művei · Örkény a színházban ...
orkenyistvan.hu/orkeny_istvan_muvei - Tárolt változat - Hasonló

 

 

Örkény István művei / Egyperces levelek, Budapest, Palatinus, 2004.

Háború előtt:

Háborús évek:

Hazatérés és az ötvenes évek:

Hatvanas évek:

 

 

SOMLYÓ GYÖRGYNEK, 1969

Kedves Gyuri!

Köszönöm a Füst-könyvet1. Nagy izgalommal olvastam végig, Az is nagyszerű, ami benne Füstről szól, de még nagyszerűbb, ami általánossá váló irodalmi és esztétikai következmény. Vannak dolgok (17–18. old.), döntő megállapítások, melyeket először látok megfogalmazva; ezt a két oldalt Juhász Ferinek fölolvastam, annyira foglalkoztatott. De tele van a könyv ilyen két oldalakkal. Én, ha parancsolhatnék neked, bezárnálak és ki nem engednélek, amíg mindent le nem írnál, amit a modern művészetekről tudsz, mert neked a tisztánlátás képessége mellett még az az adományod is megvan, hogy a nagyon bonyolult víztiszta egyszerűséggé válik a kezeden2.
Még egyszer köszönöm, a többit otthon. Ölellek, Marinak kezét csókolom

Örkény Pista

 

Levelek egy percben, Pesti Szalon, 1996. Bővített, átdolgozott kiadás

 

 

SOMLYÓ GYÖRGYNEK, 1969

Kedves Gyuri!

Köszönöm a Füst-könyvet1. Nagy izgalommal olvastam végig, Az is nagyszerű, ami benne Füstről szól, de még nagyszerűbb, ami általánossá váló irodalmi és esztétikai következmény. Vannak dolgok (17–18. old.), döntő megállapítások, melyeket először látok megfogalmazva; ezt a két oldalt Juhász Ferinek fölolvastam, annyira foglalkoztatott. De tele van a könyv ilyen két oldalakkal. Én, ha parancsolhatnék neked, bezárnálak és ki nem engednélek, amíg mindent le nem írnál, amit a modern művészetekről tudsz, mert neked a tisztánlátás képessége mellett még az az adományod is megvan, hogy a nagyon bonyolult víztiszta egyszerűséggé válik a kezeden. Még egyszer köszönöm, a többit otthon. Ölellek, Marinak kezét csókolom

Örkény Pista

 

KARINTHY FERENCNEK, 1969

Kedves Cini!

Köszönöm szépet a kötetet, mindent ismerek benne, kivéve a két utolsót, melyek a nedvességről szólnak.1 Abból is az egyiket megnézem majd a tévén. Én is összeszedtem minden drámámat, és beadtam, öt van. Ebben a sorozatban fognak megjelenni.
Szeretnék beszámolni az Anti-Mémoires2 hogylétéről. Jól van. Üdvözöl. Vissza fogod kapni. Sőt, Márton Laci3 hozott neked egy 3 részes francia nyelvtant. Ez, ha nem sürgős, még egy kicsit hadd maradjon nálam, képzeld, vén fejemmel egy kicsit ráadtam magam a tanulásra, én csak fülem után tudok franciául. Tehát azért írhatsz Mártonnak – aki már nem Laci, hanem Louis (ejtsd: lui) és köszönd meg neki a még nálam lévő ajándékot.
Mikor halunk meg? Gondolsz erre néha? Nekem már van egy jó sorrendi táblázatom. Zelk az utolsó rajta. Te is jó hátul vagy. Ennyit tudok mondani a végső dolgokról.

Ölel Pista

 

További részletek az 1996-os Örkény kötetből:

 

Jelentés 1955-ből /az Írószövetségből/

…Örkény azt a kijelentést tette, hogy nehézségekbe ütközik a valóság pártszerű ábrázolása, hiszen azt nem írhatjuk meg, hogy nálunk csak a diktatúra eszközeivel, az ÁVH-val lehet a nyugalmat biztosítani. Ha nem volna ilyen erős ÁVH, bajok lennének…amikor Rákosi elvtársnál volt és már kilépett a szobájából, Rákosi ezt mondta neki: - Látja, mi nem firtatjuk a maga 13 partizánját –

Jegyzet:…egy hajszál választotta el Örkényt, hogy letartoztassák emiatt, a gyakran mesélt – és megírt -  groteszk története miatt.

 

 

Javaslat fizetésemelésre az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban, 1961

Örkény István havi fizetése 2300.- Ft. Három év óta nem részesült fizetésjavításban. A rá bízott munkát minden időben pontosan és lelkiismeretesen teljesíti. Összeköttetéseit eredményesen gyümölcsözteti vállalatunk érdekében. Fizetésének 100.-Ft-tal való emelését javaslom. /Aláírás nélküli feljegyzés./

 

 

Káderlap Örkény István vegyészmérnökről, 1961

 

…1958-tól van vállalatunknál alkalmazásban a gyógyszerismertető osztályon. Munkaköre: dokumentációk összeállítása, egyedi kiadványok szerkesztése, nyelvi szerkesztés. A kiadott munkát rendesen elvégzi, ötleteivel segítséget nyújt az osztály munkájához. Komoly diplomáciai érzékkel rendelkezik, tárgyalóképes, megnyerő modorú…

Pártonkívüli. 1947-56-ig MDP-tag volt. Ellenforradalom alatti magatartása a revizionistákkal szimpatizáló volt, de nem fejtett ki ellenforradalmi cselekedetet…Politikai magatartása jelenleg nem kifogásolható ugyan, de nem méltó ahhoz, ami tőle elvárható. A vállalat politikai életében egyáltalán nem vesz részt, teljesen visszahúzódó…Passzivitása ellenére belépése óta bizonyos fejlődés tapasztalható…Helyes lenne, ha felülvizsgálná az 1956-57-es eseményekkel kapcsolatos véleményét, s írói tehetségét a szocialista kultúra fejlesztésének érdekében gyümölcsöztetné.

Beosztásában továbbra is megfelelő.                  /Örkény egyetértő aláírása/

 

 

 

Személyes…

 

Miért is vettem fel Örkényt szemlémbe? Írásainak nagy része számomra nyomasztó. Az egypercesek és a Tóték miatt választottam. És tán azért, mert mérnök volt.

„1969-ben került ki Örkény drámaírói műhelyéből: a Pisti a vérzivatarban. Ez a mű azonban kerek egy évtizedig várt arra, hogy színpadra kerüljön: 1979-ben mutatta be a Pesti Színház.”

 Fiaim akkor voltak 13, 11 évesek. Vesztünkre megnéztük a darabot. Jó ideig nem vihettük színházba a gyerekeket. Elég volt nekik. Az Egyperces novellákat annakidején megvettem. Az Egyperces leveleket ajándékba kaptam, a matematikus unokaöcsémtől. A Tóték Sinkovits-Latinovits-féle előadását nemrég élvezettel láttam. Ebben a két színésznek is nagy része van. G

 

                                         *  *  *

 

Új Írás. Elbeszélések:

A hattyú halála. = 1962. 2. sz. 110-124. p.

Jeruzsálem hercegnője.= 1962. 12. sz. 1335-1349. p.

Levelek a kollégiumba.= 1963. 12. sz. 1432-1441. p.

Az utolsó vonat. = 1962. 6. sz. 591-597.

Egyperces novellák* Técsőiek, = Havas tájban két hagymakupola.= In memoriam Dr. K. H. G. = Katonakórház. = 1962. 4. sz. 304-306. p.

Perpetum Mobile. = 1967. 1. sz. 81-82. p.

Ungvári Tamás: Egy modern elbeszélő. Örkény István novellái. = 1966. 11. sz. 116-120. p.

 

*A négy egyperces közül az egyik:

 

IN MEMORIAM DR. K. H. G.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a ló-dögnek a gödröt ásta.

- Ki volt az? - kérdezte a német őr.

- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

- Kik ezek? - kérdezte az őr.

- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?

- De ismerem - mondta a német őr.

- És Rilkét?

- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

 

A hattyú halála. = 1962. 2. sz. 110-124. p. Elég az eleje és a vége:

A győri pályaudvaron géppisztolyos katonák vették körül a vonatot. Minden leszállónak az arcába világítottak, de csak a férfiakat igazoltatták. Júlia háborítatlanul jutott át a kordonon. A váróteremben elébe állott egy férfi.

-        Kivigyem Bécsbe?...

-        Milyen kemény a combja –

-        Táncolok…

Lapockáján ment be a golyó. A vérnyomok mutatták, hogy még sokáig kúszott előre, mert a messzeségben tisztán látni vélte egy távvezeték T-betűit. Látni vélte a tavat is, a nádas függönyén át, a vizes árkot és a léckaput. Ott kezdődik a Zápor utca. A tisztességet, ki hol elvesztette, csak ott keresheti: hátában a golyóval arrafelé kúszott tovább.

Testét a hajnali derengésben találta meg doktor Sipos Balázs rédei körzeti orvos, aki a feleségével és két gyermekével Ágfalvánál lépte át a határt és Bécs felé iparkodott gyalog.

Jeruzsálem hercegnője.= 1962. 12. sz. 1335-1349. p.  Ennek csak a vége:

…Kifűzte cipőjét és lábujjhegyen, harisnyásan indult a holdfényben sötétlő, rommá lőtt város felé. Útközben szembe találkozott egy német járőrrel; a katonának az arcába világítottak, észre vették harisnyás lábát és hóna alá szorított félcipőjét, de nem szóltak semmit, csak néma megvetéssel intettek, hogy mehet.

 

 

 

Somlyó György

/1920 – 2006/

 

 

 

 

Életrajzából:

 

…1965-ben jelenik meg első francia nyelvű verseskötete, a Souvenir du Présent (Seghers, Párizs). 1966-ban és 1970-ben A költészet napjai Budapesten című nemzetközi költői találkozó szervezője. 1966-ban alapítja meg a Corvina Kiadónál az Arion című többnyelvű folyóiratot, melynek 1987-ig főszerkesztője. 1971-ben vitaindítójával kezdődik a knokke-le-zoute-i költői biennálé. 1974-ben jelenik meg a Contrefables, második francia nyelvű kötete (Guillevic fordításában és előszavával, a Gallimard-nál). 1977-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó elindítja életműsorozatát; a párizsi Poésie című folyóirat szerkesztőségének levelező tagja lesz; megjelenik első regénye, az Árnyjáték. A párizsi Mallarmé Akadémia levelező tagjává választják 1978-ban. 1981 augusztusában részt vesz a mexikói nemzetközi költőtalálkozón. 1984 májusában megkapja a francia Művészet és Irodalom Rendje tiszti fokozatát (Officier dans l’Ordre des Arts et Lettres); szeptemberben a Liège-i nemzetközi költői biennálé egyik elnöke…

 

Baráth Ferenc: A KOR ELLEN

Somlyó György versei, 1939.

Somlyó György, Somlyó Zoltánnak vérségi és szellemi fia Szabó Lőrincet vallja mesterének, de el-elkalandozik Baudelaire-ig, azonkívül apja költészetének ízeit is ízlelgeti. Mindenkit egy kis megszorítással követ: Szabó Lőrinc abszolút gondolatiságát a belső perzselés nélkül, Baudelaire fegyelmezett romantikáját a sorok kéjesen sikló tempója nélkül, Somlyó Zoltán tüntető cizellált finomsága nélkül. Nos, mi marad? - Nehéz selymektől, bársonyoktól és könnyű ruhadaraboktól lemeztelenített tehetség, akinek izmai vannak, vére, kemény inai, és ép szellemi csontváza. A kölcsönzött díszruhák fölé egy mindent beburkoló csipke finom Babits-palást kerül, mely talpától a feje búbjáig betakarja.

Helyenként mégis csak önmaga szólal meg. Ez a megszólalás ígéret, jel, lehetőség. Kötete: egyéni világnézet, bátor ítélet, majd rezignált fájdalom, igenek és nemek ideges tánca, melynek lendületes mozdulatait letörik az idegen kényszerruhák. Formaérzéke is van: sorai néha szökkenően könnyedek, máskor ércesebbek, tömörebbek - hömpölyögnek.

"...itt vagyok, s a rám szabott
törvénnyel el nem mozdulok,
nem rezzenek, körém fonódjék
bár millió fojtó hurok.
Az egész kor van ellenem!
De nincs egy ízem, mely remeg,
s büszkén kitárom a hazugság
dárdáinak mezítlen mellemet!"

Ilyen és ehhez hasonló eredeti strófák aránylag szép számmal találhatók kötetében. Látszik, hogy tud egyéni lenni, ha elfelejt rákacsintani irodalmi eszményképeire. Szabad tér, szabad mozgás kell az ifjú költőnek - s ez kell Somlyó Györgynek is, akinek a jövőben kötelessége lesz félredobnia a tengernyi reminiszcenciát, és mankó nélkül saját lábára állnia, saját szellemi talaján!

                                                *  *  *

…Babits és a kései József Attila formakultúrája…tudta megóvni magát a folyamatosan mindent körbe indázó bizánci diskurzus befolyásától. Nem mintha nem nyílt volna innen is út a „szocialista realizmus” felé /pl. Somlyó György/…Kulcsár Szabó, 1993.

 

PIM.hu - Somlyó György digitalizált művei

Somlyó György. Somlyó György digitalizált művei · Keresés Somlyó György műveiben · Somlyó György életrajza · Bibliográfia · Szakirodalom ...
www.pim.hu/object.e66b04f8-c22c-4127-a9b5-f964ad708b2b.iv

 

Az itt olvasható válogatás – a Mallarmé vers-részlet és néhány, a hálón elérhető vers kivételével - a digitalizált művekből és az Alexandra-kötetből való. G.

 

2006. május 8-án elhunyt Somlyó György, költő, író, műfordító ...

2006. máj. 8. ... Somlyó György a Digitális Irodalmi Akadémián ... A semlegesség gesztusai: Somlyó György műfordításai / Báthori Csaba ...
www.fszek.hu/konyvtaraink/.../kalendarium/?.

 

 

 

Vihar után

 

Mint tépett lobogók vert seregek fölött,

füstmart, vörhenyes fellegek úsznak el

a tűnő nap előtt meghajló egen,

s barlangjába bebú a szél.

 

Elnyújtózik a víz, mint ölelés után

megkönnyült szeretők, csillagok őrzik

lankadt álmait és túl a sötét hegyek

súlyos függönye hull alá.

 

Itt járom remegő szívvel az éjszakát.

S mint kíváncsi kamasz este a vetkező

nővért, úgy lesem én: felfedi-e a táj

titkokkal teli álmait…

 

(1940)

 

 

 

Az Ötéves Terv elé

 

Én költő vagyok – olyan, ki

énekre vált fel tetteket:

csak egy hang, mely ha nem is talmi,

de nem is a legércesebb.

 

Mégis a két kezemben érzem

érni tervünk gyümölcseit;

mégis azt jelzi szívverésem,

hogy hol, ki, mennyit teljesít.

 

Hát még, kinek kezében szerszám

szikrázik, hegesztő sziszeg!

Ki forró vasból homok-formán

önt pontos alkatrészeket:

 

kezén új gépet, új hazát hoz,

s a kollektív társadalom

megérkezik a kis tanyákhoz

húszezernyi új traktoron…

 

1949.

 

 

 

Illyés Gyulához

 

Tihanyi végvár híres kapitánya,

három megyét vendéglő nagyúr,

s egy országot! úgy is, ha szótlanul,

ha némán kong is szív és pince tája.

 

S tudnál világot is! de haj! hiába,

magyar költőt rab nyelv ejti rabul.

Mint egy verset, fájó példázatul

fordítsd le egyszer sorsod franciára.

 

De úgy meg – hisz a magam szövegén

próbáltam én is, szegényebb legény –

hol marad úgy az íz, a csín, a lelke?

 

Az édes tóparton zengd csak tovább,

tán kijut egyszer még a tengerekre,

lefordíthatatlan sorsunk dalát.

 

(1957)

 

 

 

Lobogó

 

Mint nagy, sudár parasztlányt

pajtában a béres,

úgy kapta most derékon

fáinkat a szél.

 

Az óriás karok közt

nyögve hajladoznak,

s a megvert tóra hull le

tépett hajzatuk.

 

Két fekete oroszlán

mordul fenn a holdra

és ugrik már benyelni

sápadt sugarát.

 

S a sebzett hátú vízre

s meggörnyedt hegyekre

csapkod a jégesőnek

szöges ostora.

 

– Szívem, tanuld a bátor,

riadó esőknek

s földönfutó szeleknek

büszke életét,

 

s égnek, földnek, vizeknek

villanó dühével

s vágyával lobogózd fel

dicstelen napjaid.

 

 

 

B. M. sírjára

 

„Tel qu’en Lui-même enfin

l’éternité le change…”

                                                Mallarmé

 

Mi, begubózva még az evilági lét

sok súlyos szálain sorsunkba, titkainkba,

kegyetlen ágakon szédülve, lengve-ingva,

csak kezdjük szőni még végzetünk szövetét.

 

Csak kezdjük szőni még, – és szőjjük bűnbe-kínba,

és bűnből, kínból is, míg rá nem zeng: – elég!

Apánk! Költő! ki már mindazt elvégezéd,

mit elvégezni kell, ó nézz le fiaidra!

 

Még egyszer… S azután a földet is feledve,

hol hullni reszketünk, ha himbál a levél-vég,

tág pillangói sors emeljen szép egekbe,

 

hol már csak élve él az ujjá született.

Itt hagyva, hogy legyen már mindörökre érték,

sűrűselymű gubód: nagy fényű művedet.

 

 

 

Múlt, jelen, jövő

 

Mellemen nem döng súlyosan a múlt,

nem fojt emlékek százkarú polipja,

nem fon be bénítón és nem borít a

jelen kitörő erőire mord

 

kényszerzubbonyt. Nem vagyok múltam rabja!

Kezem arra kap s lábam arra lép,

merre a jelen lendíti a lét

útjain; ami tetteim kiszabja,

 

csak a változás, nem múltak-alkotta

sors. Minden percem független, mi volt a

megelőző és mindig más vagyok!

 

De meddig?… Jaj, már veti megkötő,

halálos hálóját a tébolyok

s gyűlöletek orsóján szőtt jövő!

 

 

 

 

Stéphane Mallarmé: Egy csipke feslik szétesik…(Une dentelle s’abolit…)

 

Újrafordítás-kísérlet Ifjúkorunk közös Mallarmé-rajongásának emlékére

Weöres Sándor szellemének 90-edik születésnapján

 

Egy csipke feslik szétesik

A nagy Játszmába tép a kétely

Isten kísértve nyílna széjjel

Az ágyat soha nem lelik.

 

E két fehér fél ütközik

Szegély csatázik a szegéllyel

Az ablak fakó üvegében

Lobog de semmit nem föd itt

.

Ám, kinek aranyból van álma

Bús ábránd száll egy mandolára

A semmi zengő üregén

 

Mintha csak az ablaküvegnél

A méhedből mások helyén

Saját magzatodnak születnél.

 

 

JEGYZET A KÍSÉRLETHEZ

 

„Kedves Gyurikám!… egy lokálnak becézett pécsi helyen egyedül üldögélek és éktelenül unatkozom. Végiggondoltam összes pécsi nő- és férfi-ismerőseimet, hogy vajon melyiknek a társaságában oldódna a magányom; végre is rájöttem, hogy alighanem Te vagy az egyetlen kétlábú lény, akivel nem volnék egyedül (vagy akivel valóban egyedül volnék, ami egyre megy)… Írj! Ölel Sanyi. Címem Pécs, Mecseki u. 7. Farkas Valér úr címén.”

 

[Részlet Weöres Sándor leveléből. 1941. okt. 13.]

 

 

 

Mallarmé: Egy faun délutánja

 

…vagy tán e nők, kiket idézel,

Mesés érzékeid vágyálma, semmi más!

Faun, forrás könnyeként zuhog az ámítás

A szüzebbik hideg kék szeméből; s a másik,

Ki csak sóhajtozik, mondd, mily kontrasztra játszik,

Mint forró dél szele, ha bolyhod közt motoz?

De nem! e rekkenő, fulladt, ájulatos

Hőséggel küzdve ha a reggel hűse támad,

Víz más nem zajlik itt, csak amit fuvolám ad,

Dallal öntözve a lombot…

 

A kongó lélek és e zsibbadt test magát

A dél büszkén kitört csendjének adja át:

Nincs más, aludni kell, feledve szitkot-átkot

A szétdúlt fövenyen, s be jó nekem, ha tátott

Szájjal csügghetek itt a bor jó csillagán!

 

Pár, megyek; meglesem, hogy vált belőled árny.

 

 

 

 

Mallarmé, L'Après-midi d'un faune

 

....ou si les femmes dont tu gloses
Figurent un souhait de tes sens fabuleux !
Faune, l'illusion s'échappe des yeux bleus
Et froids, comme une source en pleurs, de la plus chaste :
Mais, l'autre tout soupirs, dis-tu qu'elle contraste
Comme brise du jour chaude dans ta toison ?
Que non! par l'immobile et lasse pâmoison
Suffoquant de chaleurs le matin frais s'il lutte,
Ne murmure point d'eau que ne verse ma flûte
Au bosquet arrosé d'accords...

De paroles vacante et ce corps alourdi
Tard succombent au fier silence de midi :
Sans plus il faut dormir en l'oubli du blasphème,
Sur le sable altéré gisant et comme j'aime
Ouvrir ma bouche à l'astre efficace des vins !

Couple, adieu; je vais voir l'ombre que tu devins.

patachonf.free.fr/musique/.../mallarme.php

 

 

 

Somlyó György levele Weöres Sándornak

   

BUDAPEST, 1944. MÁRC. 30.

 

Sanyikám édes, 

  

annyiszor ültem már hozzá, hogy válaszoljak kedves leveledre és megköszönjem gyönyörű könyvedet – most az ember nem  elhanyagolható dolgait  hanyagolja el, hanem ép azokat, melyek sokat jelentenek neki és épp a fontosság esetlegessége riasztja vissza mindannyiszor, – szóval addig-addig halogattam, míg végre most már, nyilván megérted, miért, valóban nincs se kedvem, türelmem se készségem ahhoz, hogy szívem és értelmem szerint írjak a Meduzáról, még kevésbé a magam dolgairól, –mi haszna? – s talán egyszer még lesz rá alkalmam…

Ezt a néhány sort csak azért írom, így hevenyészve, hogy valahogy hűtlennek ne gondolj

hosszú hallgatásom miatt, és, hogy, ha már illő és méltó szavak nem állnak rendelkezésemre,

legalább így egyszerűen és jelleg vagy magyarázat nélkül megmondhassam Neked, hogy gyönyörűnek  találom a verseidet és irigylem őket, és sokszor, sokszor ölellek: Somlyó György     

  

 Még egyszer: ne haragudj és ha jobb kedvben vagy énnálam, ne sajnálj tőlem      egy-két sort. Ölellek és várom leveledet: S. Gy.  

   

   

CSÖNGE, 1946. FEBR. 20.    

 

Kedves Gyurkám, köszönöm hogy gondoltál rám és megküldted Valéry-fordításaidat. Csak most látom igazán, hogy milyen pompás munkát végeztél: nem halványodnak el a bátran melléjük rakott eredetiek mellett. És igen jót tettél velem, hogy megajándékoztál ezzel a könyvvel: lelki nyomorban  élek, beszállásoltak lármájában, külön szoba nélkül; könyved most ujra megitat tiszta itallal, a sok zavaros lötty közepette. – Persze egy olyan sok-emeletű költőből, mint Valéry, a fordításban menthetetlenül igen sok elsikkad; ez a menthetetlen elsikkadás itt azonban minimálisra redukálódik. Valéry „földszint”-je: a verssorok méltóságos pindarosi homálya, átszőve folytonos hang-játékkal, és vizuális (inkább plasztikus, relief-szerű, mint színes) játékkal. A hangjátékokkal, amennyire csak lehet egy merőben más alkatú nyelv közegében,…Valéry plasztikáját néhol túlságosan föloldottad…

Ami pedig Valéry „emeleteit” illeti: Te bizonnyal jobban ismered őket, mint én. Csak azt mondhatom róluk, hogy    mennél följebb haladok egy-egy Valéry-vers csigalépcsőjén, annál inkább előtűnik a költészet…

Legtöbb költő az érzelmeit, gondolatait tárja fel, melyek ma ilyenek, holnap olyanok; Valéry

egy réteggel mélyebbre visz, oda, ahol az ember mozdulatlan „van”-ja rejlik. „Kis, változó

lény vagyok a mindenségben”, mondhatná az individuális költő; „szemléletem tartalmazza a mindenséget, illetve belőle mindazt, mely velem vonatkozásba kerül”, mondhatná az      existentiális költő: Valéry, Dante, Shakespeare, Laoce, Pindaros, stb. Innen az existentiális      költők kétszólamúsága: náluk csak a kifejezésmód s a kompozíció egyéni, de ami ezen      átsugárzik, emberfölöttien változatlan érvényű… 

 

Ajánlok Neked lefordításra két másik „exisztenciális költőt”, amerikaiakat; magyarul talán      ha 4-5 versük megjelent. – Az egyik: Robinson Jeffers. Lelkivilága külön kozmosz, éppen mint Valéry-é…A másik, akit ajánlok: T. S. Eliot. Nála az exisztenciális struktúrát az irónikus nagyvárosiasság ellenpontozza, s így az „örök”-nek és „ordenáré”-nak remek keverékét nyújtja.

 

Kezd sötétedni; hamar bevégzem a levelet. Ezzel a levéllel egyidejüleg küldöm Neked egyik

új könyvemet (A teljesség felé); kérlek, írd meg, hogy megkaptad-e. Sajnos, a másik   két új könyvemből most nincs példányom…Küldjél verseidből, fordításaidból. Köszönet, jó egészség és ölel Sanyi.

 

 

 

Egy W. S.-sorral kezdve

                

mivel a szó kergeti jelentését       

és minden lépése esetleges        

lent fönt kanyargó egyenes         

elveszti s felcseréli ellentétét –        

az is lehet hogy a partot mosó víz         

hangját hallva (mondjuk úgy: csobogását)         

ahogy hullám hullámba morfolódik         

csak azt halljuk A csenden túli csendet         

(more geometrico bizonyítását         

a végtelen utáni végtelennek)*     

       

  *Mert számtalan a hullám és egyetlen a tenger        

és a hullám a tenger és a tenger a hullám

 

 

 

Az alább idézett Vallomás a békéről című poéma nem található a 2002-es kötetben.

 

 

Új Írás Versek:

Az asztronautákhoz.= 1963. 4. sz. 404-405. p.

Az atyai intelmek-ből.= 1961. 10. sz. 903. p.

Fantázia. A Krúdy-emlékkönyvbe.= 1963. 7. sz. 791. p.

A kritikushoz. = 1963. 7. sz. 790-791. p.

Provence, 1962. = 1963. 4. sz. 405. p.

Részlet egy X-edik ars poétikából.= 1964. 6. sz. 660. p.

Versfordítások:

 Deguy, Michel: Tényvázlat.= 1970. 5. sz. 19. p.

 Desnos, Robert: Éjszakai szél. (Szöveg közt, S. Gy. tanulmányában.) = 1968. 11. sz. 71. p.

 Tzara, Tristan: Felcsapó lánggal.= 1964. 2. sz. 202-204. p

Bokor László: Somlyó György válogatott versei. = 1962. 6. sz. 668-670. p.

Farkas László: Somlyó György: Szemfényvesztő fügefa (c. verskötetéről.) = 1964. 7. sz. 887-

                                                              *  *  *

Bokor László: Somlyó György válogatott versei. = 1962. 6. sz. 668-670. p.

…A fiatal Somlyó György nagyon távolt élt a kor antifasiszta mozgalmaitól, s a polgári dekadencia talaján még a személyes létében fenyegetett költő sem tudta felismerni a kor lényegét. Ez a fájdalmas hiány nemcsak az ő költészetét jellemezte annak idején, hanem a Nyugat harmadik nemzedékének számos fiatalját is. Talán nem túlozunk, ha az egész sziget-költészet s így Somlyó költészetének is tragikus elvontságát, absztrakt sterilitásának okát ebben látjuk…

Ha eszmeileg, a szocializmus irányába, nem is jelentett előrelépést Vallomás a békéről című poéma, a közölt részletekből ma is úgy látjuk, hogy költészete mindenesetre jelentősen gazdagodott…a békemozgalom eredetét összekapcsolja a magyar közelmúlt lírai ábrázolásával, s ugyanakkor önkritikával ábrázolja saját múltját…sikerül ábrázolnia a kort és saját egyéni életét is, azt a tehetetlen és filozófiává magasított passzivitást, amely a munkásmozgalomtól távol élő értelmiségiek egy részét jellemezte…

…Miközben a vergődő fél világra

kivetve, végsőt hurkoltak a hálón

minden újabb zavaros tárgyaláson

a halál zsakettes halászai.

A diplomaták utazásai

tekeregtek Európán, mint a kobra,

a népeket bűvös körükbe fogva.

Titkos egyezmény és nyílt tárgyalás,

Godesberg, München:

ez volt a varázs,

ez volt, ámító egyezményeikkel,

az árulás puhány testén a pikkely.

S nyomukban megindult sziszegve Hitler…

 

S nem kiáltottam. És a többiek sem.

Mentünk tovább némán és tehetetlen.

Mint ahogy nem kiáltott fél világ,

midőn a Kondor tépte Guernicát,

mint ahogy annyian némán meredtünk,

mikor a fasizmus fekélye meggyűlt

a tőke szörnytestében és a gennyet

Európán végig szétfröcskölve terjedt,

mikor már Ausztrián is fölfakadt,

mikor már ölte a cseh falvakat,

s Kelet felé, Kelet felé húzódott…

                                       *  *  *

Arion éneke. Összegyűjtött versek I. 1938–1976. Bp. 1978. Szépirodalmi, 501 p. (Életműsorozat 2.)

Kőkörök. Összegyűjtött versek II. 1942–1976. Bp. 1978. Szépirodalmi, 304 p. (Életműsorozat 3.)

Az utazás. Francia költők antológiája Charles Baudelaire-től Marc Chodolenkóig. Bp. Magvető. 1984

A fenti kötetek megvannak az Ugocsa u. könyvtárban. Kissé korán adták ki életmű-sorozatát. Azóta néhány válogatás-kötete jelent meg. Antológiába is felvették. Az Alexandra 2002-es kötete – még életében – az egész életműből válogat.

 

Szép versek 1996, Magvető, 247.oldal, benne:

 

Még

                    …még

mindig megkapaszkodik tehát valamiben az

élet eme tengerén amely már nem

is zajg körülötte csak

csöndesen gyűrűzik parttalanságában

előtte és mögötte és alatta és

nemsoká /egy könnyű loccsanás/ fölötte

is

/ hogy

a legtriviálisabb képtelenséggel érzékeltessük

azt a mindennapos trivialitást amely

egyedül csak az ő számára lesz

egyetlen egyszeri soha meg nem ismételhető

világszenzáció/                            / A költő nem tett ki írásjeleket. G./

 

Könyv: Somlyó György ( / Alexandra Kiadó)

Somlyó György című könyv tartalma: A Kossuth-díj a legmagasabb rangú ... Az Alexandra Kiadó exkluzív sorozata 2002 könyvhetétől folyamatosan jelenik meg. ...
www.booker.hu/konyv/somlyo_gyorgy_/

Bevezető/ versek/ műfordítások/ regények/ tanulmányok

 

Emlék a jelenről

Villamoson mentem haza egyszer egy este, a fények

sorra cikáztak előttem a görbe körúton, a peron

szélén álltam, az ajtórácsnak dőlve derékban,

egyszerű hétköznap volt, unott szerda, csütörtök,

még egy nap, mely üres kézzel jött s ment is üressel.

 

Várt a magány meg az ágy, s mint mindig, vártak a könyvek.

Néztem, amint a neonfény váltakozó sugarában

szentjánosbogarakként felvillannak az utcán

elsietők, az eső kis csillagait letaposva.

 

És egyszer csak olyan lett minden, a villamos és a

falragaszok, meg a fények, a sétálók s magam is, mint

hogy ha ezer vagy kétezer év ritkás közegéből

néznék vissza – ahogy bele dermed e perc az időbe.

 

 

 

Mese-kozmogónia

Az éji bogarak a fény körül
A csillagok a csillagok körül
Gondolataim tekörülötted
Én a semmi körül
A semmi körülöttem


Gondolataim önmaguk körül
Te gondolataim körül
A semmi körülötted
Az éji bogarak a semmi körül
A csillagok körülöttem

Én gondolataim körül
A csillagok körülötted
Az éji bogarak a csillagok körül
A fény az éji bogarak körül
A semmi a fény körül

A csillagok maguk körül
Az éji bogarak maguk körül
Te önmagad körül
Én önmagam körül
A körül körül a körül

 

 

„Valami szépet”?

 

…Mulasztásokat pótolni?

Hiszen ami múlik

csak elmulasztani lehet.

És úgyis elmulaszthatatlan.

Egy pillanatot, ami kilép az időből?

Ha van is idő – minden része: nincs.

Volt-van. Vagy nem-is-volt.

Hol volt? Hol nem?

Csak mese. Amit valóságnak neveznek.

Volt-nincs? Hiába. Rád

mint egy gyötrelmes Nesszos-ing

halálodig rád ég az ifjúság.

 

                                         *  *  *

Francia- és Nyugat-kapcsolatai miatt régóta érdekelt, tanulmányait, majd verseit is kezdtem olvasni. 2002-ben kiadott válogatását – akciósan – megvettem. G

 

Somlyó György : Chopin kertjében

Váltakozva libben a könnyű szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,

nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.

Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.

S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.

csendszirom.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom

 

 

 

 

Zelk Zoltán

 /1906 – 1981 /

 

 

 

…Mostani öregek

már 2000-ben

mind veled leszünk…

 

            Weöres: Zelk Zoltán emlékére

 

Zelk Zoltán - Wikipédia

a b Zelk Zoltánról; ↑ Pepita-magazin; ↑ „Zelket a világhíres Háy Gyulával és a már klasszikusnak mondott Déry Tiborral együtt állították a büntetőbíróság ...

Élete - Kötetei - Ma nevét viseli - Jegyzetek

hu.wikipedia.org/wiki/Zelk

Zelk Zoltán - Összegyűjtött versek - dorysmay.lapunk.hu

VERSEK - ELEMZÉSSEL. Zelk Zoltán: Sirály (Elemzéssel) Nemes Nagy Ágnes - Között. VERSVÁLOGATÁSOK. Ady Endre. MÁRAI SÁNDOR DIGITALIZÁLT MŰVEI ...
dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom

:: 100 éve született Zelk Zoltán Kalendárium - Fővárosi Szabó ...

1928-ban hazaszökött, Szatmári Zoltán álnéven élt. A Nyugatban először 1928-ban jelent meg verse. ... Zelk A magyar irodalom történetében. Művei a neten ...
www.fszek.hu/...es.../kalendarium/

Zelk Zoltán versek - abdai.lapunk.hu

Bősze Emil Miklós művei válogatás ... Zelk Zoltán. (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) József Attila- és Kossuth-díjas ...
abdai.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1104786

 

Önéletrajz

1906. december 18-án születtem. Gyermek- és kamaszkorom éveit vidéken éltem. Tizenkilenc éves koromban költöztem Budapestre, azóta is ott lakom. Néha kényszerű kirándulást tettem toloncházba, munkatáborba, börtönbe, szerényen számolva öt esztendőmet vitték el ezek a kirándulások.

Írói munkásságom? Első kinyomtatott versem Kassák Lajos avatgardista folyóiratában jelent meg, huszonkét éves voltam, mikor a legjelentősebb magyar folyóirat, a Nyugat közölte verseimet. 1930-tól 1971-ig tizenhat verseskönyvem, egy prózai munkám és néhány gyermekeknek írt kötetem jelent meg. Kétszer kaptam Kossuth-díjat, s egyszer Baumgarten- és József Attila-díjat. Ez évben kaptam meg a Robert Graves által alapított költői díjat.

Hadd írjam ide, hogy hatvanöt évesen is épp olyan elégedetlen, vagy talán még elégedetlenebb vagyok magammal, mint kezdő koromban. Ezért, hogy még terveim vannak: ezután is szeretnék verset írni, s ha futja időmből, szeretném megírni – prózában – önéletrajzomat.                   Kéziratból, 1971. Művei, 1986.   

                                               *  *  *

…Volt ünnepelt költő, aki idős korában ki merte jelenteni, hogy "minden soromat vállalom". Volt - szembefordulva a korábban elfogadott hatalommal - ötvenhatos elítélt. Néha sokat markolt a földi javakból, máskor kevésre se telt. Kötetei rendre megjelentek, óvodások, kisiskolások meséin nőttek föl. És volt mellőzött. A rendszerváltást nem érte meg. Ma mintha elfeledtük volna, pedig ő írta, hogy
                                               A vers: kényszerű igazmondás.
                                              A Föld: kisiklatott szerelvény.    

 www.helyilapok.hu/

 

Véghelyi Balázs: Zelk Zoltánról

Szeretek elfeledett vagy nem egészen elfeledett, de porlepte klasszikusokat olvasni. Persze olyanokat, akik méltatlanul jutottak erre a sorsra. Olvasmányaim közül ide sorolom Zelk Zoltán életművét is. Zelk Zoltán ma leginkább csak gyermekverseivel van jelen a köztudatban. Néha-néha fölbukkan a neve a letűnt időből, de életműve egészéről és annak jelentőségéről alig esik szó. Méltatlan helyre szorult költészete az irodalomtudományban, az irodalomoktatásban és az olvasók körében egyaránt. Az általános iskola alsó évfolyamain túl nem tanítják a műveit, az irodalomtörténészek nem írnak róla, és az olvasók sem ismerik kellőképpen. Költészete sokkal jelentősebb annál, hogy életében megszületett kultusza az utókor értékelő vagy műveit megrostáló vitája nélkül vesszen a feledésbe.
Mélyről, a bihari szegénység bugyrából érkezett az irodalomba…1928-tóI a Nyugat is közölte verseit: Zelk Zoltán pályakezdése tehát sikeresnek mondható. Nézetei és származása miatt azonban kitelepítés, börtön és három munkaszolgálat jutott osztályrészéül…

Vas István 1936-os, Kifosztott táj című kötetéről írt Nyugatbeli kritikájában - az elismerés hangjai mellett - úgy vélte: "a költészet nagyra törése hiányzik belőle". 1945 után a helyzet megváltozott: túlságosan nagyra kezdett törni. A hétköznapok, a halk érzelmek dalnokábóI az új rendszer hamis kórusának nagyhangú énekesévé vált. A hűség és a hála éneke vagy A nép szívében című ódái ma már önnön paródiájukként hatnak. Zelk ekkori verseit a tiszta, de naiv hit ihlette. Későbbi gyűjteményes köteteiben nem szerepeltette ezeket, de nem is tagadta őket. 1966-ban így nyilatkozott: "Költészetem ebben a korszakban is őszinte volt, s meggyőződésemet tükrözte... 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjat kapott …1952-ben pedig elindíthatta a Kisdobos című gyermeklapot…

Zelk Zoltán is a forradalom lelkes támogatója lett, majd annak leverése után - más írókkal, így Háy Gyulával, Déry Tiborral vagy Eörsi Istvánnal együtt - őt is börtönbe zárták. Három évet kapott, de másfél év után, 1958-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása nem lehetett valódi ünnep számára, és nemcsak az ország helyzete miatt. Felesége egy héttel korábban, édesanyja pedig egy nappal a szabadulást követően meghalt. Az emberi élet mélypontjaiból gyakorta felszárnyal a költészet madara, néha szinte beláthatatlan magasságokig. Zelk Zoltánt is életének ez a mélypontja indította Sirály című, halhatatlan költeményének megírására…1956 után Zelk Zoltánnak minden sora vállalható, tiszta, és az ötvenes évek második felétől rátalált arra a hangra is, amely összetéveszthetetlenül sajátja lett és a legnagyobbak sorába emelte őt.
1963-ban jelenhetett meg újabb verseskötete, a Tűzből mentett hegedű. A címadó vers Vörösmartyra visszautaló soraiban a költő kötelessége: a szólás mellett tesz hitet bármilyen körülmények között:


Tűzből mentett hegedűddel
mihez kezdesz, szegény cigány?
csiholsz-e még nótát belőle,
vagy vályogot vetsz ezután?
Kezedben régi kincsed roncsa,
a fája üszkös, húrja lóg,
de próbáld csak, tán fölzeng rajta,
a keserűt, a ríkatót.


A hatvanas években lassan rendeződni látszott az élete. Társat talált a fiatal irodalomtörténész, Sinka Erzsébet személyében. Prózaíróként is kiteljesedett: rendszeres jegyzetírója lett az Élet és Irodalomnak, valamint a Tükörnek. Gyermekverseit és meséit egyre többen ismerték, szavalták, fészket rakott általuk az ifjú szívekben. Az Ákombákom vagy az Este jó, este jó örök klasszikusai gyermekvers-irodalmunknak. Meséi közül a Párácska állt hozzá a legközelebb. De nemcsak hozzá. Egyik utolsó, Gyászbeszéd című versében, ahol ezt kívánja: "Tersánszky Józsi Jenő mondjon / gyászbeszédet a temetésemen", a kívánságok közé beilleszti: "és mondja el a Párácska mesémről, / hogy többet ér szerinte, / mint százegy költemény: / hadd piruljak holtomban is...".

Zelk Zoltán népszerű költő volt és emberként is szeretnivaló. A lóversenyek és a focimeccsek lelkes látogatója, a kártyaasztalok és az irodalmi társaságok bohém hangadója, aki nemcsak nemzedéktársaival, hanem a fiatalabb írógenerációkkal is megtalálta a hangot, szeretett a körükben lenni. "Nem ismertem nála nyíltabb embert és most látom: nyíltabb költőt sem!" - emlékezett vissza Csukás István. A fájdalom mellett a derű hangjai is megszólaltak lírájában, szívesen írt vidám üzeneteket pályatársainak, költői játékokban, vetélkedőkben is részt vett. Özvegye, Sinka Erzsébet dokumentumszerű hitelességgel írta meg Zelk Zoltán életrajzát, amely 2000-ben jelent meg Két hold alatt címmel…Ö fogalmazta meg a magyar irodalom talán legszebb kérdését Felelj, ha vagy! című kétsorosában:


Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?


Ilyen kérdések után föl kell tenni egy másik kérdést, amely már nem költői: választ kíván. De hol van Zelk Zoltán? De ki volt Zelk Zoltán?

www.veghelyibalazs.hu/vb025.htm

 

Tűzből mentett hegedű spacerspacerspacer

 

spacerspacerspacer

spacerspacerspacerTűzből kimentett hegedűddel
mihez kezdesz, szegény cigány?
csiholsz-e még nótát belőle,
vagy vájogot vetsz ezután?

Kezedben régi kincsed roncsa,
a fája üszkös, húrja lóg,
de próbáld csak, tán fölzeng rajta,
a keserűt, a ríkatót.

Madzaggal körbe-toldva húrja?
akkor is! hátha szólna még:
ha mást nem, azt a percet sírja,
mikor a rongyos putri ég,

mikor veszett csiviteléssel
a tébolyodott fecskepár
pucér fiókáit hogy mentse,
a lángoló ereszre száll,

mikor ebeddel vonítottad
a pusztulást, hogy az egen
együtt csikarjon cigánysorsod
s az ősi csikasz-félelem!

Ezt húzd, ha mást nem, ezt a percet,
aztán aludj, amíg az éh
aludni hágy, míg jő a vénség,
a térdig sár, a trágyalé

s a vályoggödörben merenghetsz:

hogyan cifráztad egykoron...
s hull rád az emlék, mint a pernye
s beszállja szíved a korom...

(1963)

Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963, 102 oldal

 

*  *  *

Tűzből mentett hegedű

Válogatott versek

Csanádi Imre; Zelk Zoltán; Benjámin László

Papirusz Book Könyvkiadó

 

Mi tartja össze ezt a három költőt, amikor egy nemzedékhez tartozóknak sem mondhatják őket? Először is a barátság. Az életkor szerint középső, Benjámin jó barátja volt a másik kettőnek, ha élete más-más szakaszában is. Mindhárman a szegénységből jöttek, a felső iskolákból kirekesztve. Tehetséggel, önműveléssel fölmálházva mégis a szellemi élet legmagasabb csúcsaira hágtak. Mindhármukat beszippantotta a második világháború ukrajnai pokla: Zelket és Benjámint munkaszolgálatosként, Csanádit hadifogolyként. Összefűzi őket a politika is: az 1953-as ocsúdástól kezdve mindhárman a társadalmi tisztulásért küzdöttek, szenvedtek. Én ezt is fontosnak tartom. S ami a legfontosabb: gyönyörűket írtak.

Zelknek a 80-as évek közepe óta nem jelent meg gyűjteményes kötete.

 

Új Írás Versek:

Az ágak boldogsága. = 1965. 11. sz. 3-4. p.

Cigányok a fergetegben. = 1962. 7. sz. 709. p.

Dorisici alkony, 1943. = 1962. 7. sz. 707. p.

Az ifjaké a szó. József Attila emléke. = 1962. 12. sz. 1325. p.

Az ismeretlen Nagy Lajos. = 1973. 9. sz. 10. p.

Józsefvárosi hajnal, 1933. = 1963. 7. sz. 788-789. p.

Megkövült perc. = 1973. 11. sz. 60. p.

Mint fivérünk, az ember. = 1962. 10. sz. 1117. p.

Ungvári Tamás: Zelk Zoltán gyűjteményes kötetéről. (Zúzmara a rózsafán.)
= 1964. 10. sz. 1276-1278. p

 

Ungvári Tamás: Zelk Zoltán gyűjteményes kötetéről, Új Írás,1964. 10.

Önéletrajzi töredékeit, vagy anekdotáit olvassuk folytatásokban, s roppant megelégedéssel. Zelk mindenre pontosan emlékszik, napra, órára, percre. A múltja olyan eleven, mintha csak a tegnapba rándulna át, egy fél mérföld járásnyira.

Egy-egy emlékezése máris megértetett valamit a költészetből. Elsőnek azt, hogy milyen pontos, szavahihető tanú. Az élményeket évtizedekig raktározza; gyűjti, számlálja őket, mint a kincseit. Csak a minap termése: a Dorosici alkony. Húsz esztendő választja el az ihlet forrásától…

Mindenből verset! S ha leomlott,

ha százszor is, én újra kezdtem,

Figyeld, most is folyók fecsegnek,

nap süt, darázs repül e versben…

 

 A verset szolgálja minden és minden verssé lesz…”Fekszem a réten”, „Szilveszter a Fóti úton”. Vagyis zsánerkép és dal. Megannyi hagyományos tárgy, melyet legfeljebb problémátlan korok poétái kísértettek meg…

A Nyugatban, egyik vázlatában* azt jegyezte fel Zelk, hogy a bejelentő hivatalban nem hitték el neki: létezik ez a foglalkozás: író. Gépíró? Gyorsíró? – kérdezték…

A felszabadulás után világnézetileg kellett tágítania költészetén…egyetlen leckét tanult: hogyan lehet mindenből dalt csiholni…A politikai tudatosodás meghagyta, kiemelte költészetében a naivitás ízét. Zelk lehetett sematikus, de őszintétlen soha. Írhatott ünneplő ódát államférfihoz – vers volt az is, hívő, lelkes; eszközeiben igényes…lírájának, s emberségének lényege a felfokozott érzékenység, a naivitás, a gyanútlanság. Igazi primér költő…Ki ír ma bűvös példázatot egy zúzmarás rózsafáról? Olyan nehéz, hogy senki sem vállalja. Dehogynem. Zelk…

Annyi szép, szomorú verset írt. A Sirályt egyenesen bele a nagy magyar irodalomba. S hozzá a Tűzből mentett hegedűt, a Cigányok a fergetegben-t…A Sirály halottsirató. Az örök kedvest gyászolja el benne a költő. És utána és szervesen és érthetően még szerelmes, incselkedő versek jönnek…Zelk örök tartaléka: a sokszori meglepetés. A Pártos éneke úgy maradt abba, mintha sose akarná folytatni. A közéleti versek folyama megszakadt. De ki tudhatja, mi érik a költő műhelyében? Annyiszor siratta el magát, s annyiszor született újjá; elnémult egy szólam, s azután zengőbben megszólalt.

A rangja: sokat ígér. Zelk Zoltánnak az a rangja, hogy igazi költő.

                                                                /Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964./

 

Ungvári mellőzi a kötet pontosabb megjelölését. Az Új Írás szerkesztője a repertóriumban pótolja.

 A 60-as években Ungvári a szabadegyetemen adott elő világirodalmat. Nagy érdeklődéssel hallgattam. Hangvétele eltért a korabeli szokványtól. Ma is sűrűn látható, hallható közéleti ember. Több kötete jelent meg. Most nem kedvelem annyira, mint a 60-as években. Minden lében kanál. G.

 

 

Zelk Zoltán: Zúzmara a rózsafán, Szépirodalmi Kiadó 1964, 418 oldal

 

Zúzmara

Mikor az első zúzmara

megül a rózsafákon,

töpreng az ember, mit tegyen,

hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

 

De tudja, fájni fog soká,

mert büntetlenül nem lehet szeretni,

az ész végül is megadja magát

ha majd a szív nem s nem akar feledni.

 

Mert zúzmara a rózsafán,

mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. -

A nyári tücsökciripelés

most ér a csillagokba.

 

 

*Nyugat  1938. 2. szám  Őrjárat

Zelk Zoltán: Mestersége: író

Az író lakást keres, albérleti szobát. A bérbeadó természetesen özvegyasszony s az is természetes, hogy a lakójelölt foglalkozása után érdeklődik. Pontosabban a mestersége után. A kérdés így hangzik: Mi a mestersége?

Próbálták már, milyen kínos pillanat? Ha hazudik s azt feleli, hogy asztalos, ügynök, hivatalnok: föltétlen igazmondónak vélik, de később kiderül, hogy szélhámos. Ha azt feleli, író: igazat mond, de már abban a pillanatban szélhámosnak vélik. A bérbeadó özvegyasszony még megpróbál segíteni, rajta, mint a jó tanár, szájába adja a feleletet, megkérdezi:

Újságíró? Nem. Író...

Most már menthetetlen. Ha tényleg író, akkor újságba ír gondolja, sőt néha mondja is a jóságos özvegyasszony, látja, hogy nincs értelme a további kérdezősködésnek s most már pszichológussá változik, a lakáskereső arcától s modorától függ, hogy kiadja-e neki a szobát? Jelen esetben kiadja. Másnap az albérlő kiállítja a bejelentőlapot s elviszi az őrszobára. Az ügyeletes rendőr gondosan átnézi a kiállított rovatokat, az egyiknél, amely azt kérdezi: "állása, foglalkozása, tanult mestersége, szakképzettsége?" meghökken. Egyetlen szó felel a hosszú kérdésre: Író. A rendőr végül is megkérdezi: Milyen író?

Legszívesebben azt felelné, hogy szürrealista író, de ehhez gyáva. Hogy-hogy milyen? Hát író.  De milyen író? Gépíró? Nem. Gyorsíró? Nem. Hát akkor hírlapíró? Az sem.

Végül, bár maga is érzi, milyen ostobán hangzik most ez a szó, kinyögi, hogy "szépíró"... A rendőr elcsodálkozik, mintha azt hallaná, hogy "szép kőműves", de már belefáradt a vallatásba és lepecsételi a bejelentőlapot. Albérlő hazamegy, másnap észreveszi, hogy a szoba poloskás, de nem mer felmondani, mert akkor egy hónap múlva újból megkérdeznék tőle:  Mi a mestersége?

 

 

Zelk Zoltán:

Vers a lehetről és a nem lehetről

A nem lehetből, mondjad még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart seblepett,
kölyke-se volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp
nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy
nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt! és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing s a váll s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.

 

szazszorszep.freeblog

 

Zelk Zoltán: Töredék

Az alkonyi nap visszanéz
- s mily szomorún - a tájra,
ellobban, parázzsá leszen
a kertek déli lángja.
Visszanézek, s nem szomorún,
vissza, az ifjúságra -
ha nem is csap magasba már,
ha csitul is a lángja,
de érzem, izzóbb, melegebb,
mélyebb szívem parázsa.

www.hotdog.hu

 

 

Zelk Zoltán : Akit az isten nem szeret

Akit az isten nem szeret,
nagyon megbünteti,
a szívébe a szeretet
bokrát elülteti.

Nem fonnyadnak el soha e
bokron a levelek,
dús televénybe bújtak el
a szomjú gyökerek.

Tüdőd érte zihál, dagad,
szolgál lélegzeted,
hozzá futnak, miként patak,
véreddel az erek.

Ágra új ágak hajtanak,
levélre új levél,
zúgásuk belepi agyad,
nincs nappal, nincsen éj,

nincs éjjeled, nincs nappalod,
nincsen egy perced is,
örök zúgásuk hallgatod:
„Segíts! Segíts! Segíts!"

„Anyád!" „Szeretőd!" „Gyermeked!"
zúg, zúg csak szüntelen,
vijjogva osztják életed
aggódás, szerelem.

Álmában sikolt kedvesed,
riadva rémeken?
neked fúl el lélegzeted,
lidérc ül melleden.

Láz marja, kiveri hideg?
a te fogad vacog.
Szívük verését önszíved
verésén hallgatod.

Míg élsz, nem múlik sohasem
rólad a büntetés,
nem érint meg a kegyelem,
amíg, mint puha kéz

oldó magányod, fekhelyed
a halál megveti:
akit az isten nem szeret,
nagyon megbünteti.

 

canadahun.com/forum/blog.php?b=22099

 

 

Zelk Zoltán: Keréknyomok az égen. / Versek 1963 – 1981/ Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. 388 oldal

 

 

                                 VÁLOGATÁSOM. G.

 

Pillanat

 

Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva
a teljesség pillanatára,
a csordulásig teli tájra,
a fák öntelt diadalára…

folytathatatlan, mondhatatlan,
folytatnám még, de csak szavam van.

 

Semmi

Nem azt, hogy hány napom van hátra,

de azt, hogy milyen nap van máma,

szerdám, vasárnapom?

őrli a semmit a malom –

zúgását hallgatom.

 

 

 

Mindennap

Mindennap élni kell
a naptár rémuralma
míg élünk nincsen másképp
az évek rémuralma
próbáld ha tudod másképp
az órák rémuralma
te így ő úgy én másképp
a percek rémuralma
te iszol ő zsugázik
én hátam nekivetve
a tegnap ledőlt napnak
várom hogy eljön végre
ki gyűrt szívembe nézve
így szólana ha szólna
Mi kellene ha volna?

 

 

Krúdy Gyula egy mondatára

 

„Elmúltak az őszi versenyek.”

 

 El, Krúdy úr! hány ősz elmúlt, hány verseny!

s álmodtunk néha olyan éjszakát:

öngyilkost lóbál mind az ág

a maradék Ligetben.

 

De persze játszottunk tovább.

 

A sokasodó, görnyedt évek ellen.

Csak amikor december hályogát –

a jéghártya-szemű célkarikát –

mikor a Célon Túl fehér gyepén –

hogy lesz-e Még, hogy milyen az Odább

 

ha elmúlnak minden versenyek?

 

 

Zöld és fehér

 

Zöld foltos zúzmarába öltözött,
hínárral, náddal szálkás tó fölött
a békák téli álma gőzölög
s mert nincs szavad e fehér némaságra,
hát rugdalva egy megfagyott rögöt,
csak mégy a parton, s rámondod:
a köd.                                                                          

 

 

Látogatóban egy öregúrnál

 

-        Ha lehetne, szeretnéd

újra kezdeni?

 

-         Miért, lehet egy partit

kétszer veszteni?

 

 

                                                                         / Nehéz abbahagyni a vers-válogatást. G/

 

                                             *  *  *

 

Zelk Zoltán művei - Reménykedem és rettegek /Próza, 1963 – 1981/ Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. 477 oldal

 

Illyés Gyula hetvenöt éves…úgy szólok Hozzád, hogy emlékszem. Emlékszem a Markó utcai tárgyalásra, amikor Te egy gyönyörű költeményedért a vádlottak padjára kerültél, el is ítéltek, de – erre nagyon emlékszem! – „a bíróság enyhítő körülménynek vette a vádlott nagy költői tehetségét”. Van-e valami titkos vétked? Ha volna is, nyugodtan élhetsz és alhatsz, minden égiek és földiek fölmentenének, mert enyhítő körülménynek” vennék költői nagyságodat…

Hetvenöt éves vagy. Ne tedd, amit ötvenéves korodban, amikor versben felkiáltottál: Nem igaz! Negyven, ötven, hatvan évre rámondhatjuk, hogy nem igaz, de hetvenen túl minden igazzá válik elménkben, s lelkünkben is.

Gyanakvó, irigy embertől hallottam olyat, hogy Illyés szerencsés ember. Van egy versekkel dugig tömött tarisznyája. Amikor kedve van hozzá, ötöt-hatot kimarkol belőle. Igaz – mondottam én – igaz, hogy Illyés szerencsés ember, ha valakire, hát őrá igaz, hogy a maga szerencséjének a kovácsa. Ő töltötte meg azt a tarisznyát, s amikor kedve tartja, megrakja az ország asztalát nagy versekkel!

Isten éltessen Gyulám! Sok boldog, egészséges esztendőt!

 

Levél Vas Istvánhoz. Kedves István !…Mit gondolsz, elhiszik-e most rólunk, hogy voltak évek, amikor kora tavasztól késő őszig hegyek kaptatóin, erdőkben töltöttük vasárnapjainkat? Sok-sok kilométert megjárva a Hármas-határ hegyen, Dobogókőn, a Pilisben, Börzsönyben…emlékszel arra a napokig tartó kirándulásunkra, mikor fölfedeztünk a Dunán egy nevesincs szigetet, ott vertünk sátrat…Második nap elfogyott a kenyerünk. Szeles, viharos délután volt, méterekre csapódtak a Duna hullámai, de Eti – Te hiába rimánkodtál – csónakba ült, hogy a túlsó parti Kisorosziból kenyeret hozzon. Úszni nem tudtam, de elszántan a csónakba léptem én is, majd kis gondolkodás után Korniss Dezső is. /Nemrég tudtam meg Tőled, hogy se Eti, se Korniss nem tudott úszni./ Talán nem is mi eveztünk, talán a hullámok dobták át csónakunkat Kisorosziba, s onnan vissza zsákmányunkkal, egy kétklós veknivel. Te nem tartottál velünk, Te nem voltál vakmerő…

Hogy milyen költő voltál? Tudtam verseid szépségét, de számomra nagy költő csak apám korabeli költő lehetett: Babits, Kosztolányi, Füst Milán, Juhász Gyula, Tóth Árpád. Sok nagy verset kellett megírnod…hogy tévedhetetlenül lássam arcodat a magyar irodalom huszadik századi arcképcsarnokában…Isten éltessen, kedves Istvánom! 

 

 

Lírai önarckép Kossuth Rádió, 1972. dec. 17

 

…Mint morzsa köré éhes madarak

    a rím köré leszállnak a szavak.

 

Nagyon fiatalon, talán negyven éve írtam ezt a két sort. Azt hittem akkor, hogy egy hosszabb költemény kezdéseként. De hiába ültem neki többször is, nem tudtam folytatni. Mégsem merült el emlékezetemben, mint annyi más töredék, nemcsak emlékszem rá, de egyre inkább arra gondolok, hogy talán helye lehet a következő kötetemben. Mert amit annak idején csalódottan kudarcnak láttam, ma már tudom, hogy nem is volt az. Ma már tudom, hogy ez a két sor nem versindítás, hanem befejezett költemény. Amit akkor még nem tudtam két sorban elmondani, már el is mondtam a versben! A rímes vers, s nemcsak az én tollam, hanem a mások tolla alatt is így születik: a rím nemcsak adomány, nemcsak játék, de múlandó is lehet…

 

 

Beszélgetés Karinthy Ferenccel, 1976.

 

…szeretnék itt egy kicsit legendákat oszlatni. Sajnos se Krúdy Gyula, se Hunyady Sándorral nem találkoztam a lóversenyen. Az lett volna pedig a szép, mert azt mondják, akkor sokkal szebb volt az egész. 1963 őszén mentem ki először az ügetőre. Nem vitt ki engem senki, Csurka Pista feláldozta magát egy vallomásában, azt írta, ő tehet róla. Ez így nem igaz, csak annyi, hogy felállt az eszpresszó asztalánál, és azt mondta, szervusz, kérdeztem, hova mész, az ügetőre. Te, én már öregember vagyok, ilyet még sose láttam, kimegyek veled. Jó, gyere. Kimentünk…láttam, hogy elkezdenek a lovak szaladni, és kétkerekű kocsit húznak. Aztán abbahagyták…nyertünk…vesztettünk…

 

 

 

Domján Editről

 

Sose mosolygott teli mosolygással, ha mindkét szemével, mindkét ajkával is, akkor is félmosoly volt…a mosoly másik fele sírás volt…egy egyszervolt, senkihez sem hasonlítható asszonyról beszélek, aki színésznek is oly egyéni, oly sajátos, hogy meg sem érthették a szokványhoz szokott ítészek. Egyszerűen nem tudták, kit látnak, ha őt, mert nem olyan volt sem az arca, sem a lénye, amilyennek az úgynevezett közfelfogás szerint a színésznőnek lennie kell…

Ismertem? Hogyan ismerhettem volna őt, akit nem ismert senki, akit csak láttak, akivel csak beszélgettek. De én legalább sejtettem őt…amikor Ablak c. Domján-műsorát szerkesztette a rádió, ő Ferencsik és Vilt Tibor mellé íróvendégként engem hívott ablakába…Soha olyan hosszan nem ültem társaságában…sohasem fogjuk megfejteni…félmosolyát, kíváncsi, de mégis rejtőző tekintetét. Aztán a hangját! a hangját! hangjának megnevezhetetlen színét…

 

Mi történt hát? Mi történt azon karácsonyi estén? Nem volt ág többé? Minden fát elvitt ágastul a szél? Nem volt mibe megkapaszkodnia többé? Más történt. A fák útra keltek, elindultak, csak õk tudják hova, csak Domján Edit tudja, hova? S õ ment, ment, elment utánuk.
Hogy ez afféle líra, hogy csak költészet? Igen. Az. A legvalóbb valóság. Domján Edit halálának hiteles története. Bizonyítani is tudok. Akkor én hetekig a Balaton mellett, olyan épületben laktam, melyet gyönyörû park, sok száz, talán ezer fa vett körül. S mikor este a rádió õróla is mondta, hogy tragikus hirtelenséggel, elcsavartam a hangláda gombját, és kimentem a parkba. Parkba? Pusztaságba. Elmentek a fák. Elmentek a fák. Elment a bükk, a cser, a fenyõ, a tiszafa.
Hogy aztán másnap visszajöttek?
S élik azóta is bükk, a cser, a fenyõ, a tiszafa életüket? Edit nem jött vissza. Hogy miért, azt is csak õ tudná megmondani. S mondja is, hallgassák csak, mikor szerepeit, mikor mesét, mikor éneket. Hallják hangjában, szóejtésében azt hasonlíthatatlant, azt a szerepnél többet, szerepen túlit, ami elmondja rövid tündöklését városunkban, országunkban, és lényének sohasem szûnõ csillámlását a halálban.  1973.

 

/Engem is elvarázsolt. Eltettem a napilap fényképes tudósítását haláláról. Itt van előttem. Mosolyog. “Saját elhatározásából tett pontot negyvenedik születésnapja másnapján életére, pályájára...”f.f. Az Üvegcipőben láttam. G./

 

 

Illyés: Naplójegyzetek

 1/132. Zelk pénzt kér, iszonyú nyomor.

 1/327. Szabó Lőrinc a munkatáborból megszökött Zelk Zoltánt Ellához közvetítette, az pedig Zelket Németh dolgozószobájába zárta el, abban a különös logikában ringatózva, hogy a nyomozók rá se hederítenek, ha egy bujkáló helyén egy másik bujkálót találnak.

2/443. Zelk betegesen mindent elolvas, mindenről véleményt formál…Zelk: elmenjen-e Aczélhoz? Állásért, nyugdíjért, mert három hónapra kapott az irodalmi alaptól 1500 ft-t, s az most februárral lejár. Miért ne. Menjen. 

2/469. Zelknek megadták a telefont.

 4/106. Este Zelk telefonál a kórházból…régóta nem ment neki ilyen jól a versírás. Egyszerre szinte a drót is megmelegszik köztünk. Egyszer, hajdan, a Hősök terén hógolyókat dobtunk versenyben. Máskor két munkaszolgálata közt a Múzeum kávéházban a frontról hozott verseit olvastuk.

7/182. Hosszú telefon Zelkkel. Épp jókor hívtam: egyedül van a lakásban. Kölcsönös bíztatás és mintegy bizonyítvány-magyarázat: érdemes volt élni.

8/33. Haldoklik Zelk. Mennyire szerettem.

8/58. Zelk /is/ meghalt. A tv mondja be az esti hírek összefoglalójában egy mondattal, úgy hogy nyílván a végén több is lesz. Közben folyik a színes, hosszú műsor…

8/161. Amikor ismerkedni kezdtem a versekkel, kedvelt magyar költőim neve az abc rendje szerint sorakozott: Ady, Babits…a névsor végére zárkóztak, tüntetően szinte: Vas, Weöres, Zelk…

 

 

Személyes

 

Zelket jó ideig pártköltőnek tartottam. Először meglepett Dezső mély vonzódása hozzá, aztán rájöttem, hogy Dezsőnek igaza van. Fordult a kocka:

Vali news. 2011. április 16., szombat

Nem éltem hiába. G1. már Zelket olvas. És ő küld Zelket!, nekem!:

Pillanat

Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva…

 

Függelék

 

A magyar írók 1957-ben nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen:

„…Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet…”

Nem írták alá: többek között Mészöly Mikós, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán. Aláírta: Nagy László, Örkény és Somlyó. Továbbá: Illyés, Németh László, Pilinszky, Vas István és Weöres is.

www.fotomedia.hu/index.php?option. és egyéb portálok

 

Domokos Mátyás: Leletmentés: könyvek sorsa a "nem létező" cenzúra korában, 1948-1989. Osiris Kiadó, 1996

Nagy László: Himnusz minden időben és Zelk: Tűzből mentett hegedű c. műveivel volt gondja a hatalomnak.