Kezdés 2003. tavasza; tartalom 

2005.04.18. és folytatás 2016.08.

 

 

Az időről

  antológia

                                     

                            Egybegyűjtötte: Berszán Gábor

 

 

Tartalom

 

Tudományosan

 

                Egyiptomiak

            Babits: Bergson

            Révai Lexikon

            Bergson

            Heidegger, M.

            Tavaszy Sándor

            Értelmező szótár

            Pattantyús kézikönyv

            Larousse

            Toynbee

            Hawking

            Gribbon

            Kapacitás időalapjai

 

Költők

 

         Zsoltárok könyve

            Ovidius

            Szappho

            Szophoklész

            Euripidész

            Horatius

            Shakespeare

            Zrínyi Miklós

            Beniczky Péter

            Ányos Pál

            Szentjóbi Szabó László

            Dayka Gábor

            Fazekas Mihály

            Csokonai Vitéz Mihály

            Baróti Szabó Dávid

            Batsányi János

            Kazinczy

            Vályi Nagy Ferenc

Verseghi

            Madách Imre

            Berzsenyi Dániel

            Kis János

            Czóbel Minka

            Katona József

            Kisfaludy Károly

            Kölcsey Ferenc

            Vörösmarty Mihály

            Arany János

            Petőfi Sándor

            Gyulai Pál

            Kiss József

            Palágyi Lajos

            Vajda János

            Ady Endre

            Harsányi Kálmán

            Gárdonyi Géza

            Babits Mihály

            Kosztolányi Dezső

            Tóth Árpád

            Sárközy György

            Gellért Oszkár

            Juhász Gyula

            Dsida Jenő

            Hegyi Endre

            Ormos István

            Szabédi László

            József Attila

            Imecs Béla

            Fodor József

            Fenyő László

            Sárközy György

            Komjáthy Aladár

            Sági Márta

             Szabó Lőrinc

            Falu Tamás

            Bányai Kornél

            Füst Milán

            Weöres Sándor

            Illyés Gyula

            Vas István

            Kányádi Sándor

            Nemes Nagy Ágnes

            Mészöly Miklós

            Pilinszky János

            Rába György

            Orbán Ottó

            Jékely Zoltán

            Kálnoky László

            Csorba Győző

            Veress Miklós

            Petri György

            Juhász Ferenc

            Csóori Sándor

            Gergely Ágnes

            Rakovszky Zsuzsa

            Balla Zsófia

            Bisztray Ádám

            Kiss Dénes

            Várady Szabolcs

            Oravecz Imre

            Lászlóffy Csaba

            Dunajcsik Mátyás

            Szabó T. Anna
            Petőcz András

 

Tornai /1979/ gyűjteményéből

 

Fordítások

 

Francia eredeti

 

                Proust

            Verhaeren

            Verlaine

            Apollinaire

 

Írók

 

            Bethlen Miklós

            Tolsztoj

            Proust

            J. Renard

            Krúdy Gyula

            Szabó Dezső

            Dumas

            Strindberg

A.     France

Thomas Mann

Camus

Steinbeck

Márai Sándor

Mészöly Miklós

Szabó Magda

 

Közmondások

 

 

 

Mottó: Bármiről írunk, az időről írunk

Mészöly Miklós: Érintések  1942 – 1992.  Jelenkor – Kaligram   2000.

 

 

 

 

Tudományosan

 

 

Az idő ontológiai problémái – mibenléte, keletkezése, természete – is foglalkoztatta az egyiptomiakat. Minden vallásfilozófiai irányzatuk egyetértett abban, hogy az idő a teremtéssel, közelebbről a Nap keringésével vette kezdetét, tehát határozott kiindulópontja van…

Bár a Nap szabályos futását sok szöveg méltatja, az egyiptomiak mégis az idő diszkontinuitása alapján állottak…a Nap többször megáll az alvilágban, legénysége megpihen. Egy végső megállás azonban érthető módon rettegéssel töltötte el őket…

Általában egy irányban előrehaladónak tartották az időt, de a túlvilágon lehetett megfordítható is…Az idő egyik rendellenességének az időegységek tartalmának változását tekintették. A szívai Amon-jósda papjait az évek rövidülése aggasztotta…

Nemcsak egyfajta időt tételeztek fel…földi és földön kívüli, emberi és isteni időt különítettek el…a földön kívül az idődimenziók megváltoznak, a hosszú földi időtartamok összezsugorodnak…

…az egyszer megteremtett világnak valamikor…meg kell semmisülnie…Helyreáll a kezdeti állapot, a földet elborítja a víz, a teremtő őserő azonban elpusztíthatatlan…

Az örökkévalóság fogalmának a tartalmát…nem tudták önmaguk számáéra egyértelműen megfogalmazni. Bár a túlvilági fennmaradást remélték, előttük is felmerült ennek az eszmének ijesztő arculata…Az az irtózat, melyet a világirodalom a bolygó hollandi vagy Ahasvérus, az örök vándor, vagy a Hajnal szeretője, Tithonosz alakjában formált meg, ott élt az ő lelkükben is…

A világkép-, az idő- és térelméletek az a terület, ahol az egyiptomi gondolkodás legmesszebbre jutott az absztrakció útján. Nem egy szekularizált filozófia terminológiájával szólnak hozzánk, hanem egy páratlanul gondolatgazdag és meggondolkoztató szimbolika és vallásfilozófia nyelvén…

         Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osiris, 1998.

 

…Bergson alapvető gondolata az időről alkotott felfogása. Kant szerint az idő is olyasvalami, mint a tér: szemléletünk egy formája, melyen kívül a valóság jelenségeit nem tudjuk elképzelni; de távolról sem önálló, külön létező és ható dolog...Minden pillanatban öregszünk, ami annyit jelent, hogy ránk nézve az idő minden pillanatban valami újat hoz, valami vissza nem térhetőt és visszafelé meg nem csinálhatót. A mi időnk csak egyirányú: az életet visszafordítani nem lehet. A mi időnk nem egynemű: sőt lényegileg különnemű: minden pillanatban más, új. A mi időnk teremt, újat alkot minden pillanatban…Eszerint az élőlények ideje a „teremtő idő”, lényegileg különbözik a fizikai jelenségek idejétől, amelyet Bergson „tartam”-nak nevez.

Babits Mihály: Bergson filozófiája, Nyugat, 1910.

 

 

Idő, az emberi gondolkodásnak az a definiálhatatlan, mert mindennek alapul szolgáló formája, mely szerint képzeteink általában egymásra következnek, azaz rendjükben előbbet és utóbbat különböztetünk meg…Mi fogunk föl mindent az idő formájában, az idő, mellőzve a mi felfogásunkat, csak a dolgokat tekintve, semmi. Ezzel szemben áll az idő realisztikus fölfogása, mely szerint az idő objektív módon van és benne folynak le az események…A térnek három kiterjedése van, az időnek csak egy, ezért vonal alakban ábrázolható, de ennek a vonalnak az iránya csak egy értelemben haladható át, a jelentől a jövő felé…

Révai Nagy Lexikona, X. kötet, Budapest, 1914.

 

 

Az idő éppoly alapvető kategória, mint a tér; és kétségtelenül az idő foglalja magában az életnek s talán minden valóságnak a lényegét.

Bergson, in: Durant,W.: A gondolat hősei, a filozófia története, 1926.

 

 

…Mi ad okot arra, hogy az időt és a létet együtt nevezzük meg? A lét…jelenlét…a jelen a múlttal és a jövővel együtt képezi az idő karakterisztikáját. A lét, mint jelenlét az idő által nyer meghatározást.

…Minden dolognak megvan a maga ideje…minden létező a kellő időben jön és múlik el és addig marad meg, amíg a számára kiszabott idő tart.

…A dolgok között sehol sem találjuk meg a létet. Minden dolognak megvan a maga ideje. A lét azonban nem dolog, nem az időben van. A lét – mint jelenlét, mint jelen – mégis az idő által, az időhöz kapcsolódva marad meghatározott.

…Az idő azáltal marad idő, hogy állandóan múlik. Maradni annyit jelent: nem eltűnni, azaz jelen lenni. Ezáltal az időt egyfajta lét határozza meg.

…A lét nem dolog, tehát nem valami időbeli, ugyanakkor mint jelenlétet mégis az idő határozza meg.

Az idő sem dolog, tehát nem valami létező, de a maga múlásában állandó marad anélkül, hogy  maga valami olyan időbeli lenne, mint az, ami az időben létezik…

            Martin Heidegger: Idő és lét, Nagyvilág, 2002.03.

Fordította Korcsog Balázs, aki az 1962. jan. 31-én tartott előadás szövegéhez bevezetést írt. Heidegger / 1889-1976/ 1927-ben írta meg először a Lét és idő c. munkát.

 

Mi az idő? Bergson szerint a „tartam”, a múltnak a folytonos haladása, amely egyre rágja a jövőt s előrehaladása közben mind nagyobbra nő. Egészítsük ki, hogy nemcsak rágja, de egyre pusztítja a jövőt, mert nyomában jár a halál. Az idő és a halál egybe tartoznak, egyik feltételezi a másikat és egyik sincs a másik nélkül. Végességünknek nincs biztosabb tünete, mint a halál és a halálnak nincs biztosabb tünete, mint az idő…

Az idő nem fogható meg. Nem mutathatok rá valamire: íme, ez az idő! Az idő körül vesz, mint a levegő, de bennünk is van, mint a levegő…Huszonöt-harminc éves korunkig nem győzzük kivárni, hogy teljék, azon túl azonban már vágtatva halad, alig győzzük feltartóztatni…

Az időt tárgyiasítjuk, hogy könnyen, sőt könnyelműen tudjunk bánni vele. Múltra, jelenre, jövendőre osztjuk s ennek alapján beszélünk róla. Beszélünk, de megfogni egyiket sem tudjuk. A múltat nem, mert már nincs a hatalmunk alatt, a jövendőt nem, mert még nincs a hatalmunk alatt, a jelent ismét nem, mert annyira pillanatnyi, hogy észre sem vesszük, amikor átlépünk rajta. Az a pillanat, amikor az olvasó ennek az írásnak az első sorát elolvasta, már a múlt s az a pillanat, amikor az utolsó sorát olvassa, csak most, az még jövendő.

Tavaszy Sándor /teológia tanár / : Az idő és örökkévalóság, Erdélyi Helikon, 1936.

 

 

idő…1. /fil/ Az anyag mozgásának, a világban észlelhető változásoknak a létezési formája: a térrel együtt az anyag mozgásának objektív mértéke.

A magyar nyelv értelmező szótára, Harmadik kötet  H –Kh,  Budapest, 1960.

 

 

Idő   /kinetika/ ; -állandó;  -diletáció;  egysége;   tér-idő mennyiségek;   -függvény;   ütközési

idő, átfutási;  darabidő;  folyóidő;  gépidő;   hasznos idő;  munkaidő;  időciklus;  időelemzés;  időelemző iroda;  idő-kihasználási tényező;  időmérés;  időnorma;  időnorma-függvény;  időterhelés;  időterv / szerelési /

Pattantyús: Gépész- és villamos mérnökök kézikönyve, 2. kötet  Alaptudományok, Budapest, 1961.

A tárgymutató idővel kapcsolatos címszavai. Válogatás a Pattantyús 6. kötet címszavaiból:

 

Az idő tartam, amely elkülöníti valaminek a kezdetét és a végét, mely megkülönbözteti az egyik pillanatot a másiktól.

Larousse des débutants, 1963.

 

 

az időtartam mértéke, megkülönböztethető megélt idő /Bergson/ és idő-tudat /Husserl/…idézett filozófusok: Kant,Fichte, Hegel, Heidegger

Dictionnaire de la philosophie, Larousse, 1964.

 

 

Az idő a valóságnak az a vonása, hogy azt egymás után következő mozzanatok összefüggő folyamatának, történésének fogjuk fel.

Értelmező kéziszótár, Budapest, 1972.

 

 

…temps mort  holt idő, mialatt a bíró megállítja a mérkőzést, ezt az időt a teljes időtartamhoz kell számítani, inaktív idő.

Nouveau dictionnaire analogique, Larousse,1979.

Részlet a terjedelmes szócikkből. A holt idő kifejezés használatos a műszaki gyakorlatban, a gép kényszerű állásidejét értik alatta.

 

 

Az emberiség alapvető időmércéje az egyes ember tudatos életének átlagos tartalma. Az egyéni emlékezet – néhány emlékfoszlánytól eltekintve – nem tud visszanyúlni a kisded korig, és a szenilitás olykor még a fizikai halál előtt eléri az embert. Körülbelül száz évvel ez előttig a legtöbb emberi társadalomban átlag negyven évnek tekintették a tudatos életet…ez az átlag időmennyiség úgy 50 %-kal  növekedett…

A kozmikus időmércét egyelőre alig ismerjük. Még az az alapvető kérdés is vita tárgya a jelenkori csillagászat különböző iskolái között, hogy van-e a kozmosznak kimutatható kezdete az időben, vagy öröktől fogva létezik. Mindenesetre elfogadott tény, hogy a Föld keletkezett valamikor…

Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. A történelem felgyorsulása. Gondolat, 1971

 

…A történelem felgyorsult…ennek jelentése: minden elmúlt dolog globális észlelésének a véglegesen befejeződött múltba való egyre gyorsabb átbillenése – az egyensúly felbomlása…Nem más ez, mint az elmúlt idő jegyében az öntudat ébredése, egy mindig újra kezdődő valami bevégzése. Csak azért beszélünk annyit az emlékezetről, mert már nincs.

…A periférián új nemzetek…Az egész világot táncba vitte a globalizáció, a demokratizálódás, a tömegesedés és a média világának jól ismert jelensége…Az emlékezet-társadalmak vége ez, vége mindennek, ami biztosította az értékek megőrzését vagy továbbadását, legyen az egyház vagy iskola, a család vagy az állam…A nemzet már nem összetartó keret, mely megerősíti a közösségi tudatot.

…Miért nem vesszük már észre a múlt mindennapisága iránti érdeklődésünkben az egyetlen eszközt, amely helyreállítaná számunkra a napok lassúságát és a dolgok ízét…

…társadalmunk a változások sokasága révén elszakadt emlékezetétől…

Pierre Nora: Emlékezet és történelem között. In: Les lieux de mémoire, Paris, Gallimard, 1984. Fordította: Horváth Zsolt / a hálóról/

 

 

…a relativitás-elmélet forradalmasította a térről és az időről alkotott elképzeléseinket. Newton elmélete szerint, ha különböző megfigyelők egy fényimpulzus útját követnék egyik pontból a másikba, egyetértenének az útidőtartamát illetően / mivel az idő abszolút /.

…a relativitás leszámolt az abszolút idő koncepciójával! Úgy látszik, hogy minden megfigyelő a saját órájával méri az időt, s hogy a különböző megfigyelők által használt, teljesen egyforma órák járása nem szükségképpen egyforma.

…A tér és idő dinamikus mennyiségekké váltak: egy test elmozdulása, egy erő hatása megváltoztatja a tér és idő görbületét…A tér és idő nem csupán befolyásolja az eseményeket: őket is befolyásolja minden, ami a világegyetemben történik.

Stephen W. Hawking: Az idő rövid története, Talentum, Budapest, 1998.  / az eredeti kiadás megjelenése:1988 /

 

 

Mikor kezdődött az idő? Az emberiség történelmének legnagyobb részében, a legtöbb ember számára ez a kérdés értelmetlen lett volna. Az időről a legkorábban és a legszélesebb körben elterjedt képet olyan, különböző kultúrákban találjuk meg, mint a hinduknál, a kínaiaknál, a közép-amerikai civilizációknál, a buddhistáknál és a kereszténység kora előtti görögöknél. Mindannyian a születés, a halál és az újjászületés ciklusával értelmezték az időt. Az évszakok örökké változó, a Föld folytonos megújulását eredményező ciklusához hasonlóan a Világegyetemet is örökkévalónak, de szabályos ritmus szerint változónak tekintették. A buddhizmusban és néhány más vallásban még Isten is időről időre újjászületik.

…

Kelvin 1852-ben tett megjegyzését, 1892-ben, a következőképpen korszerűsítette:  A Földnek egy bizonyos, véges időtartam óta léteznie kell, majd egy ugyancsak véges idő elteltével alkalmatlanná válik arra, hogy a jelenlegi formájában megalkotott embernek otthont adjon, hacsak olyan események nem következnek be és olyan tetteket nem fogunk végrehajtani, amelyek az anyagi világban végbemenő ismert folyamatok ma ismert törvényei szerint lehetetlenek.

            John Gribbin: Az idő születése, Akkord Kiadó, 2000 /eredeti kiadás:1999./

 

 

A kapacitás számszerűen az egységnyi kapacitás / kapacitásnorma/ és a gyártási idő /időalap/ szorzataként fejezhető ki…Szakaszos működésű gép kapacitásnormája az egyszeri befogadóképesség és a teljes műveleti idő / hasznos, technológiai idő + kiszolgálásra fordított idő / hányadosaként határozható meg...

Termelési időalapok: munkanap szerinti, munkarend szerinti, üzemidő, termelési idő…Időkiesések: munkaszüneti napok, munkarend szerint nem üzemelő műszakok, tervezhető időveszteség , nem tervezhető időveszteség.

            Berszán Gábor – dr. Várszegi Tibor: Agrárgazdasági élelmiszer-előállító üzem,

            Agroinform Kiadó, Budapest, 2000.

 

 

Költők

 

Sorrend hozzávetőlegesen időrend. Igealakok: szalad, repül, siet, száll, gyorsan száll, szárnyakon jár, rohan, vissza soha nem tér, a múltból kivenni többé nem lehet

 

Jelzők, főnevek: sebes, gyorslábú, futó, futós, tűnő, futóbajnok, versenytárs, szárnyas, zsugori, falánk,  ránk leselkedő,  végtelen, örök változatlan, örökké tartó, feneketlen mély, megtérhetlen, megmérhetetlen, mérhetetlen, méretlen, örök öreg, kizökkent, szürke múlás, egyirányú utca

                                                  ***

A *-gal jelölt idézetek megtalálhatók:

         Tornai József: Az idő lovai /Kozmosz 1979/ c. gyűjteményében

 

poet.hu  portál: Versek az időről.  Regisztráció, valamint írni-olvasni tudás a feltétele a megjelenésnek.

                                                ***

 

Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hatvan esztendő, vagy ha több nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, oly gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.

            Zsoltárok könyve, 90. 9-11.

 

Tenger s föld, s mindent takaró égboltnak előtte

mind e világ kerekén egyarcú volt az egész nagy

természet: chaos, így hívták: csak nyers kusza halmaz;

csak tunya súly: egymásra sodort, s még össze nem illő

magvai nem jól összetapadt elemek tömegének.

Nem ragyogott föl még, a világra világítani, Titan;

nem nőtt szüntelenül, szarvát újítani, Phoebe;

nem függött a körül lebegő levegőben a föld sem…

…Véget egy isten adott, meg a jobb természet, e harcnak:

Elszakított égtől földet, vizeket meg a földtől…

            Ovidius: Átváltozások. A világ keletkezése, Helikon, 1975. Ford: Devecseri G.

 

 

Görög-római költők. In.: Falus Róbert: Apollón lantja, Móra, 1982

 

Lánykorom, te, lánykorom, te, merre repülsz, ha elhagysz?

Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza.*

         Szappho: Párbeszéd, Devecseri Gábor ford.

 

Sok van, mi csodálatos,

De az embernél nincs semmi csodálatosabb…

Szolgáivá tette okos leleménnyel

A hegyek meg a rétek állatait,

A lobogóhajú paripának és bikának

Nyakába vetette igáját…

…mindenben ügyes,

Ha akármi jön, ám a haláltól

Nem tud menekülni…

         Szophoklész: Antigoné. Ford: Trencsényi W. I.

 

…A vég, a halál siet úgyis;

ne hívd könyörögve…

         Euripidész: Médeia. Ford.:Kerényi Grácia

 

Mint a futó évvel lombját kicseréli az erdő,

s hull az öregje, a vén szó éppígy hal ki, de ifjú-

módra virágzik a nemrégen született, s csupa élet.

Létünk és művünk a halálé!…

…emberi mű mindez, nem lesz maradandó!

Hát hogyan élne a nyelv becse, kedveltsége örökké?…

         Horatius: Ars poetica. Ford.: Muraközy Gyula

 

 

Az órák, melyek halk remekbe fogták

a szép látványt, mit minden szem csodál,

zsarnokként törnek majd rá, s tönkre rontják

a gyönyörűt, mely most oly fényben áll;

mert nyarunk, a meg-nem-álló idő

zord télbe hajtja és ott megöli…

         Shakespeare 5. szonett, Szabó L.

 

 

Falánk idő, nyűdd az oroszlán körmét,

S falasd a földdel édes fiait,

Törd vad tigris-állkapcsok foga tőrét,

S ős főnix vére igya lángjaid;

S legyen víg s bús kor, amit röptöd elhagy,

S tégy, amit akarsz, Gyorslábú, te a

Nagy világgal s tűnő ékeivel, csak

Egy szörnyű bűnt ne kövess el soha:

Ne szántsák kedvesem szép homlokát

Óráid, s ódon pennád rajzai;

Suhanj fölötte érintetlen át;

Szépségminta, mai s mindenkori!

   De tombolj bár, vén Idő, legvadabban,

…Örök ifjan él kedvesem e dalban.

            Shakespeare: 19. szonett, fordította: Szabó Lőrinc

 

Csak ne kérkedj, Idő, hogy más leszek;

friss hatalmad nagy gúlái nekem

se nem újak, se nem különösek:

ruhák csak már volt jelenségeken.

Létünk rövid: ez csodáltatja meg

elénk csempészett ócskaságaid,

s áltatni, hogy most értünk született

a sok szépség, csak ezért tud a hit.

…jelen vagy múlt többé nem érdekel…*

         Shakespeare: 123. szonett, Szabó L.

 

 

Az idő szárnyakon jár,

Soha semmit nem vár,

         És foly, mint erős folyás;

 

Vissza soha sem tér,

Mindent a’földre vér,

         Mindeneken hatalmas;

…

Az tündöklő hírnév

Mely dicsőségre rév,

         Az mindenkor megmarad.

         Zrínyi Miklós: Az idő és hírnév. In: A magyar költészet antológiája, Osiris, 2003.

 

Az örökké-valóságot

Mégsem veheted számban.

Számlálj ezer még ezer

Millió esztendőket:

Fel nem éred, s el nem kezdted

A végtelen időket.

            Beniczky Péter: Mennyi csillag égen villag… In: Száz magyar költő, 2003.

 

…Ha jól megfontoljuk a nap elenyésztét,

Melly olly gyorsan éri fényessége vesztét!

…

Mert mely nap eltűnik, többet nem világít;

Fonnyadt virágocska réteket nem sárgít;

Az elfolyt patakok már vissza nem térnek,

Vén s kiszárodt tölgyfák nyárt soha nem érnek:

Úgy, ha elaluszik életünk világja,

Többet fel nem derül, - mert a sír elzárja.

         Ányos Pál: A lenyugvó naphoz  In: Száz magyar költő, 2003.

 

Mely szomorú árnyék lepi a térséget!

Bágyadt világ festi az egek kékségét.

Egész természetre terjeszt csendességet,

Talán most képezi a volt semmiséget…

 

Ó szent bölcsesség! vigy be rejtekedbe,

Hogy áldjam végzésid ily rendes mívedben!

 

Feltetted a napot egünk tetejére,

Hogy éltető erőt osszon a föld színére;

De ismét elűzöd észak tengerére,

S álmot küldesz világ elbágyadt szemére!

 

Okoskodj bár Newton a nap forgásáról,

S taszítsd le Ptolomét dicsőség polcáról…

 

Inkább a mulandó jusson hát eszünkbe,

Mert mint a nap tűnik s tündöklik egünkbe,

Úgy mi, kik pihegünk, majd örökségünkbe

Szólíttatunk! S fagyot hagyunk kék testünkbe…

 

Hát ha a nemzetek tekéntünk sorsára,

Miként telepedtek dicsőség karjára?

Miként uralkodtak világ csudájára,

S miként estek ismét a község sorjára?…

 

Már az éjfélt hallom szólni érc szavával.

Nyugodj írótollam természet álmával;

Mit ügyelsz múlandó világ folyásával,

Mit meg nem változtatsz ezer lant hangjával.

            Ányos Pál:Bessenyeinek       a hálóról

 

…Sebes idő, hová szaladsz?

Miért gyönyörködöl benne?

Hogy borotvára fogj engem

S ily hírtelen vénné tegyél

Az illendő idő előtt.

         Szentjóbi Szabó László: Az első borotválkozás. In: Száz magyar költő, 2003.

 

 

Egy esztendő ismét elmúlt,

S által repült sötét honába:

…

         Dayka Gábor: Az esztendő első napján

                                   /Én a másodikon írtam, 2004-ben/

 

…Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem

Utánok! A bús vízözön évei

Közt semmiségbe tért időknek

Fejthetetlen zavarába dőltek!…

         Dayka Gábor: A virtus becse

 

Sötétség vonta bé törvényid ó Természet!

Az Úr mond: Légy Newton s világosság tenyészett.

            Dayka Gábor: Newtonra Poptól   1792       a hálóról

 

 

 

…A nap és hold s a nagy üregbe forgó

Csillagok közül bizonyos, hogy egy is

A teremtőtől kiszabott határát

Át nem ugorja.

 

Hogy tehát a tél, a tavasz, a meleg nyár

És az ősz melyik nap jön elő s mikor lesz

Hold világának bizonyos negyedként

Fogyta, telése,

 

Mint fogyatkoznak meg a hold vagy a nap

És mikor pontban – ki lehet tanulni

Rendes útjokból. De mivel nem értünk

Így az időhöz:

 

Végyük el hasznát mai jó napunknak,

Holnapunk gondját az egekre bízván…

         Fazekas Mihály A debreceni első kalendáriumba

 

Óh idő, futós idő!

Esztendeink sasszárnyadon repülnek;

         Vissza hozzánk egy se jő,

Mind a setét káosz ölébe dűlnek.

 

         Óh idő, te egy egész!

Nincsen neked sem kezdeted, se véged;

         És csupán a véges ész

Szabdalt fel apró részeidre téged.

 

         Téged szült-é a világ?

Vagy a világot is te szülted éppen?

         Mert ha csak nincs napvilág,

Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

 

         Hátha tőled, óh idő!

Te aki mindenünket összerontod,

         A nap is holtszénre fő?

És láncodat magad zavarba bontod?

 

         Mert, ihol lám, mindenek,

Bár bírtanak szépséggel és erővel,

         Változást szenvedtenek,

Vagy semmiségbe mentek ők idővel.

 

…

Futsz te, nem vársz senkit is,

Gyakorta sok hosszú reményt ledúlál

         Ím, te, míg ezt mondtam is,

Öt-hat parányi perceken kimúlál.

 

         Nem lehet jelenvaló,

Csak múlt s jövendő pont lehet tebenned;

 

         És miként a puszta szó

Repten-repül, úgy kell veszőbe menned…

         Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok

 

Csokonaira rímel Weöres

 

…Így örök semmiség! Óhajtlak tégedet,

Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet.

Boldog! Százszor boldog, aki nem született…

         Rémítő s vidító kétségek

 

Cselekszem és szenvedek, mint a többi,

De legbelső mivoltom maga a nemlét.

         Rongyszőnyeg, 4. vers

 

…Egészen elfogy már ez is; már semmi rész

Nincsen  belőled. – Sorsomat

Látom-e tebenned? ah, közelget nékem is

Elköltözésem! Nyugtomat

Ismét merő baj, gond, teher cseréli fel. –

Oh hold, felépülsz újra te;

Én mit reményljek? Ősszel ilyenkor talán

Sírhalmomon fogsz fényleni.

         Baróti Szabó Dávid: A holdhoz

 

 

Ím, elmúltak az én örömim; nem kellenek immár

E bús szívnek alég ízlelt hívságai többé.

Úgy elenyésznek, mint éj felhői tavaszkor,

Bánatos éltemnek fiatalb esztendei; s tisztább

Napjai, mint valamely siető patak, úgy lefolyának.

Ó, embernek léte, rövid pályája, mi vagy te?

Most jöttünk, már újra megyünk; és íme csak azt sem

Tudjuk: merre, hová térünk, vagy honnan eredtünk…

 

Múlnak az esztendők: változnak az emberi dolgok;

S változik, ím Európa szemünk láttára naponként.

Int az idő! Később késő lesz minden igyekezet…

         Batsányi János: Levél egy régi várból

 

 

Jer már, jer egyszer, csillagos ég dicső

Fénnyel mosolygó asszonya! Jersze már

Fájdalmim érzékeny tanúja!

Verd el az éj szomorú homályát.

 

…Óhajtva várom megjelenésedet.

És íme! Jőnek kellemetes szelíd

Sugárid. Üdvözlégy kegyes Hold…

 

Folytasd, szelíd Hold, pályafutásodat;

Enyhítsd nememnek bánatos éjjelét.

Tűrj, halhatatlan lélek! Eljő

Néked is a kiszabott idő…

         Batsányi János: Tünődés

 

 

 

 

 

 

Fogy az élet, s nemsokára

Szép korom majd elrepül;

Érzem, messze nincs határa,

S majd komor telére dűl.

De borral sebes szárnyának

Lépvesszőket hányhatok;

Bort hamar, bort! Elmúltának,

Ha iszom, kacaghatok…

         Kazinczy Ferenc: Bor mellett

 

A Napok

                                 

                               Híjába könyörögsz a Napoknak

                               Hogy örök törvényét folyásoknak

                               Változtassák meg éretted

                               S maradjanak még melletted.

 

                               Nem, miolta egy örök szó hangjára

                               A vak Khaoszból megindultanak,

                               Feneketlen örvények szívására

                               Visszahozhatatlanúl béhullanak.

 

                               …Tsak a Tselekedetek állanak

                               Meg a partnál; hol egybehullanak…       Szemere Pál  in: Kazlev

 

Döbrentei közvetítő volt, a verset Sz.P írta. Nem figyeltem

Híjába könyörögsz a Napoknak

Hogy örök törvényét folyásoknak

Változtassák meg éretted

S maradjanak még melletted.

 

Nem, - miolta egy örök szó hangjára

A vak Khaoszból megindultanak,

Feneketlen örvények szívására

Visszahozhatatlanúl béhullanak.

 

…Tsak a Tselekedetek állanak

Meg a partnál; hol egybehullanak…

            Döbrentei Gábor: A Napok     In:Kazinczy Levelezés, VII.

        

 

Nem halsz te meg, oh mennyei termetű

Nap testvérje, dicső hajnal! Az Ég örök

Ifjúságot adott néked…

…Az én lételem, áh nem így

Tart; minden  nap emészti azt…

         Vályi Nagy Ferenc: A hajnalhoz

 

…A holdvilágnak fogytai, s töltei

részekre osztyák gátolatlan

repteit a siető üdőnek.

A nap betöltvén nappali tisztveit

jól tudgya honnyát alkonyodásinak.

Elterjed erre a setétség,

s megszüli csendesen a hűs éjet…

       Verseghi Ferenc: Az Istenek felsége és jósága

 

 

Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén…

 

Ki a végtelen űrt kimérted

Anyagot alkotván beléje,

Mely a nagyságot s messzeséget

Egyetlen szódra hozta létre:

Hozsanna néked Eszme! …

 

Ki az örökké változandót,

S a változatlant egyesíted,

Végtelent és időt alkotva…

 

Lucifer:  Nem az idő halad: mi változunk…

 

Ah vége, vége: mily badar beszéd!

Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?

         Madách Imre: Az ember tragédiája, első, harmadik, és tizenötödik szín

 

 

Idő! Jelenvaló

Létel: de múlt s jövő-

csak semmi. Hát van-é

kedves közöttük egy?

 

Jelenvaló; jövő –

múlt: semmi s létel. A

három csupán tehát

kettő? – Hol itt enyém?

 

Az a dicső idő

Melly boldogítana,

múlt – semmi! Az soha

Már vissza nem jövend.

…

Mert ami megmaradt

még – a jelenvaló –

egy hátul integető

kéz tárgya: van s vala.

…

Ó szív reménye! ládd

mivé tevél! Jövőm

tükrébe’ nem lelem

én szép szemed - soha!

 

Mégis megölt jövőm

felett elugranám kezem

után jelenvalóm

a múltra – ámde élsz - !

 

Te élsz! miattad én

is – gyászba; hogy jajom

láthasd, mivel leled

csak abba’ kedvedet.

         Madách Imre: Idő, In: A magyar költészet antológiája, Osiris, 2003.

 

 

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

…

Oh a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden míve tűnő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés: minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejts, enyész.

…

Itthágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

…

         Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

 

Búcsút vett húsz esztendő,

Sok múlttá lett már

Ami vala jövendő

Az idő eljár…

         Kis János: Az idő eljár

        

 

 

…Csak repülő álomképp s csalódás

A halandó ember élete!

Rövid öröm, hosszú gond s bánkódás

Bús életünk szűk kerülete.

            Berzsenyi Dániel: A halál

 

 

Áll az idő örökké változatlan

Mozdulatlan halálos merevségben

A mindenségnek tengelyén.

S körülte őrült forgatagban

Forognak minden megteremtett lények:

Minden gondolat, mely alakot öltött,

Minden testbe öltözött életszikra

Forog körülte, önmagát kergetve,

Majd elalél, majd ismét tovaszáguld

Egyik vagy másik.

Ilyenkor mondják: eljár az idő!

 

De az idő áll, örök változatlan

Mozdulatlan halálos merevségben.

Néha egy lény saját magát eléri,

Felölti ismét szétfoszlott alakját…

         egy merev gyémánt kerub

Áll mindörökkön örök változatlan

Mozdulatlan halálos merevségben.

Czóbel Minka: Gyémánt Kérub, in. Három veréb hat szemmel, Weöres Sándor gyűjteménye

 

 

Idő! Jelenvaló                                    Jelenvaló; jövő-

Létel: de múlt s jövő                          Múlt: semmi; s létel. A

Csak semmi. Hát van-é                      Három csupán tehát

Kedves közöttük egy?                       Kettő? – Hol itt enyém…

         Katona József: Idő  /lelőhely, mint előbb/

 

 

Gyöngén ringatva jó anyánk ölében

Vígan kezdjük létünk szép hajnalát:

…

Az ifjúság szeszélyes álma illan,

S a gondpályán lassúdan hűl a vér;

Férfjúlt erőnk valót ölel busítlan,

S a hulladó virág gyümölcsöt ér;

…

E pályán lep meg éltünk alkonyatja,

Halántékunk télszínbe öltözik,

A gyors idő tüzünket oltogatja,

Világunk bús homályba költözik;

…

   más vándor lép üres nyomára,

S az esti szellő játszva leng porára.

         Kisfaludy Károly: Az élet korai

 

 

…Míg bátor erőben kérkedik a lét,

És a liget ernyős rejteket ad,

Most éljük az éltet, hervad is az bár,

A múltnak azért emléke marad…

         Kisfaludy Károly: Alkonyi dal

 

Sötét az éj, sötét a vár,

Szép álmok közt a lét enyhül;

Aranyszékén gonddal tele

Csak a király álmatlan ül.

 

Előtte a nyert korona,

Melyért eladta álmait,

S véres tetőn felesküvé

Az éj undok hatalmait.

 

Komor, mint a sír szelleme,

Gyorsítaná a rest időt…

         Kisfaludy Károly: Az álmatlan király

 

 

…Kétség s remény közt

Vár s fél a kába

Percet s esztendőt.

Miért törődöl

Szűk életeddel?

Napod ma mit nyújt,

Köszönve tedd el,

S hagyd a jövendőt.

 

…Éld a jelenlét

Percét s óráját,

Együtt lefutja

Jó s rossz pályáját…

         Kölcsey Ferenc: Bordal

 

…Kezdet és vég egymást éri,

És az élet hű vezéri,

Hit s remény a szűk pályán

Tarka párák s szivárvány

 

Holdvilág csak boldogságunk;

Füst és balsors, mely elszáll;

Gyertyaláng egész világunk;

Egy fuvallat a halál…

 

Mert mozogjon avagy álljon

E parányi föld veled,

Lengjen fényben, vagy homályon

Hold és nap fejünk felett,

Bárminő színben jelentse

Jöttét a vándor szerencse

 Sem nem rossz az, sem nem jó

Mind csak hiábavaló!

         Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas

 

…Megfáradt ember hamvára nehezedik a domb?

Aki rövid pályát futván, a szárnyas idővel

Feljőve, és az eget s a földnek zsenge virágit –

Mert mi egy életidő? – megnézé, s elvesze köztök.

Nem tudják; de ne is tudják: csak az ősi dicsőség

Híre maradjon fenn…

         Vörösmarty Mihály: Utóhang Cserhalomhoz    / Madách elé!/

 

…A messze jövendőt

Aggódva ne nézzed;

Hosszú örömökre

Mi kurta az élet!

Nézd nyomtalan a sebes óra halad,

Elmúlt napokat soha vissza nem ad;

S a rózsa, ha, szép kora múlva, lehull.

Méh nem szedi mézeit hamvairul.

         Vörösmarty Mihály: Vágy

 

…El hagyjuk apadni

Gazdag arany folyamát a megtérhetlen időnek…

Múltakról perelünk, nem igyekszünk óni a jövendőt!

         Vörösmarty Mihály. Eger. In: Babits Mihály: Az ifjú Vörösmarty, kihagyás Babitstól

 

 

…Sötét és semmi voltak: én valék,

Kietlen, csendes, lénynemlakta Éj,

És a világot szültem gyermekűl.

Mindenható sugárral a virág

Fölkelt ölemből; megrázkódtatá

A semmiségnek pusztaságait.

S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,

A Mind előállt. Hold és csillagok,

A menny csodái lőnek bujdosók

Kimérhetetlen léghatárokon

Megszűnt a régi alvó nyugalom

A test megindult, tett az új erő,

S tettekkel és mozgással gazdagon

Megnépesült a puszta tér s idő,

Föld és tenger küzdve osztozának

Az eltolt légnek ősi birtokán;

Megszünteti a tenger habjait,

S melyet haraggal ostromolt imént,

Most felmosolyga mélyiből az ég;

S mint egy mennyasszony, szépen és vidáman

Virágruhába öltözött a föld…*

         Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde      

 

 

Az óra lüktet lassú percegéssel,

Kimérve a megmérhetetlen időt;

…

Sors! Óraműved oly irtóztató:

Hallom kerekid, amint egybevágnak:

De nincs azokhoz számlap, mutató.

…

És vissza nem foly az időnek árja,

Előre duzzad, feltarthatatlanul;

Csak szélein marad veszteg hínárja,

S partján a holt-víz hátra kanyarul…*

         Arany János: Magányban

 

 

…S honnan jössz te, lélek…

…jövél a végtelenből

Ismeretlen, hosszú pályán,

S visszatérsz azon megint?

         Arany János: Honnan és hová?

 

 

Mulandóság a királyok királya,

Ez a világ az ő palotája.

Sétál föl és le benne,

S nincs hely, hova ne menne,

S hová belép, amire hág,

Minden pusztul…körüle fekszenek

Szétszórva koronák,

Hervadt virágok, megrepedt szívek.

         Petőfi Sándor: Mulandóság

 

Láttál-e a róna felett

Elszállni madársereget,

Ha rája lövének?

Így szállnak az évek!

Egy pillanatig

Még hallani szárnysuhogásaikat,

Már a másikban alig

Kísérheti a szem a kétes utat,

Mely röptük iránya…

S te állasz a néma, puszta határon,

Tűnődve: mi volt ez? való-e vagy álom?

          Petőfi Sándor: Láttál-e a róna felett…

 

 

 

 

Oh az idő gyorsan száll felettünk!

Eltemetjük akiket szerettünk;

Nem találjuk többé örömünket,

Észrevétlen túléljük szívünket.

 

Nincs erőnk már igazán remélni,

Új örömnek, új bánatnak élni;

A romok közt eltévedve járunk,

Idegenné vált egész világunk.

 

Boldog évek, szép napok sugára,

Áraszd fényed’ éltünk alkonyára!

Oh melegítsd még egyszer szívünket,

Aranyozd meg utolszor egünket!

 

Aranyozd meg! és a végsugárral

Hadd enyésszünk csendes, szép halállal!

Legyen álmunk, enyhe sir ölébe’,

Szeretteink örök szent emléke.

         Gyulai Pál: Oh az idő…

 

…Szálló időnek suhogó fövénye –

Minek bolygatni, amit betemet?

A rőzselángra más tüzek jövének…

…Mi lesz a világból,

Ha egyszer a kőszén öntudatra jut,

S a buta rög megindul magától,

S a sistergő katlan majd egyszer kifut.

         Kiss József: Tüzek, In: Száz magyar költő, 2003.

 

 

…Irigylem az égbolton a csillagfény kigyúltát,

Hogy nem láthatja önnön útját és éjbe hulltát,

A napot is irigylem, ki búcsúfényt vet néki,

Még csak nem is gyanítja, hogy egyszer maga ég ki…

         Palágyi Lajos: Irigylem, In: Száz magyar költő, 2003.

 

 

            …

Mit lelkem eddig félve sejtett,

Előttem áll a nagy titok,

Hogy csak az halt meg, ami nem lett,

S az él örökké, ami volt.

 

És nem tudom, mi fáj majd jobban:

Mi itt örökre elveszett,

Vagy ami él a múltban, s onnan

Kivenni többé nem lehet?

 

A gondolat, hogy e mindenség

Nem lesz se több, se kevesebb,

S isten se törli azt le végkép,

Mi egyszer itten megesett.

 

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt

Csak az a perc, mely elrepült;

A bimbó, mely nekem ki nem nyílt,

A vágy, amely nem teljesült?

         Vajda János: Utolsó dal, Ginához

 

         …

Nem gondolád-e meg, hogy az idő,

Az örökké tartó idő kohója

Mindent megolvaszt, a kínt, a gyönyört,

A mennyországot, poklot egyaránt?

         …

                            És csak egy

Az, ami bizonyos, kétségtelen,

S hajh! Ép ez egy, ami kétségbe ejt.

Az, hogy vagyok, leszek. Nem létezővé

Immár nem válhatok többé soha.

         …

A végtelenség maga itt az úr,

Vagy ám ha tetszik, úr a végtelenség.

És eszerint teremtés, alkotás,

Teremtő, alkotó nincs, nem lehet.

Ha volt öröktől fogva e világ,

Azt akkor senki nem teremtheté.

S ha volt öröktől fogva önmagától,

Örökké tartónak kell lennie.

         …

         Vajjon a halál

Nem oly szünetidő-e, mint minőt

A vallató bíró kínpadra vont

Vonagló rabnak ad, hogy újból

Életre hozza…

Igen, mi végre, mi jogon leszünk

S alkottatunk megkérdezetlenül?

         …

E nagy világon semmi sincs örök,

Csak maga az egész, az egyetem,

Az idő és az anyagmennyiség.

Minden, mi ennek része, alakot vált,

Szerepet, életet cserél időben

S térben…

         Vajda János: Végtelenség

 

Hátul: egyre messzebb, az Élet,

Elől: jön-jön az Ismeretlen,

Nem gyűlölöm, kiket gyűlöltem,

Nem szeretem, kiket szerettem:

Én kifelé megyek.

         Ady Endre: Én kifelé megyek

 

 

Hull, hullong szárnyszegetten egyre másra

Égboltunk sok szép csillagmadara,

Magunk nyilazzuk búsan, keserűn…

Játék ez csak, s bolondul szomorú!

Egy emberpár fölé az istenek

Nem vontak soha ragyogóbb eget:

Hogy irthatnánk ki, csak úgy mulatságból,

Az égő Végtelent, mely ránk világol

E csillagos, szerelmes éjszakából!

         Harsányi Kálmán: Csillagnyilazók, In: Nyugat, 1919. 8. 579.

 

 

A föld kihűlt rég. És én Afrikában

Nagy jéghegyek közt élek egyedül.

Egész világ már csöndes temető.

Rá szemfedőül örök hó terül.

A jegesmedve is rég megfagyott

Csak én fűtök még, ameddig lehet.

Homér, Sekszpir, Petőfi, Rafael,

Már mind hamu. Száz éve tüzelek.

Legutoljára mégis azt hagyom,

Ami a nyárról s tavaszról beszél.

Mi szép volt! – írják, festik ők…

…Mi volt a nap? E nagy koromgolyó,

amely pontként függ a világ felett.

Úgy olvasom, hogy tűz volt, lángoló.

Én már a füstjét sem érhettem meg.

         Gárdonyi Géza: Az utolsó ember

                        /részlet/    a hálóról

 

 

Magyar korok mélyeiből, nagyapákon, apákon át

ide értem, ahol kilátok a csillagokig,

csillagokig!

Gyűlöljön, aki rossz! S szeressen a jó! Mert nem nézek én mást ezután

csak testvértüzek lobogását, nem hallok én mást ezután,

csak testvéréletek ritmusát tér meg idő

feneketlen mélyeiből!

         Babits Mihály: Csillagokig

 

…A fényen valami átfutott,

bársonyok kápráztak előttem.

 

A hangod is eszembe jutott,

mely elszállt az örök időkben.

            Babits Mihály: Emlékezés

 

Ó teleim, gyermeteg telek!

mily bolondul elfeledtelek…

Pedig amint fogy-fogy a jövendő,

Egyre-egyre drágább lesz a múlt.

         Babits Mihály: Emlékezés gyermeteg telekre

 

…Este van már, sietnek az esték,

álnokul mint a tolvaj öregség

mely lábhegyen közeledik, halkan,

míg egyszer csak ugrik egyet, s itt van!…

…Már az év, mint homokóra fordul:

elfogy az ó, most kezd fogyni az új,

s mint únt homokját a homokóra,

hagyja gondját az ó év az újra.

Mennyi munka maradt végezetlen!

S a gyönyörök fája megszegetten…

         Babits Mihály: Ősz és tavasz között

 

 

…Látlak a konyhán, szomorú szíveddel

Ülni szelíden.

 

Tűvel, ollóval, kopogó gyűszűvel,

Összeszúrt újjal, gyerek-inget öltve,

Gombok-gondok közt, mosolyogni némán,

Arra, mi elment.

 

Arra, ami már sohasem nevet rád

S arra, ami jő, az iszonytatóra,

Ámde én, a költő, az időre dörgök,

Hogy ne rohanjon…

         Kosztolányi Dezső: Óda

 

 

 

 

Alkonytalan, homályos nappalok!

Hajnaltalan, világos éjszakák!

A fáradott perc lomhán andalog,

S a végtelen időbe olvad át.

….

Távolban egy borfoltos asztal áll,

Ott lakomázik a sötét halál.

 

S kisérteti gyászfüggönyök megett

Egy megvetetlen ágy reám mered.

 

Érzem, nem alszom benne már soha

Óh jaj, a lelkem ez az üres szoba!

         Kosztolányi Dezső: Üres órákban

 

…Az apró órácskák halkan és félénken szunnyadtak, mint a csecsemők, a nagyok komoran és méltóságosan hirdették a tűnő időt.

            Kosztolányi Dezső: Az órás

 

 

 

…Billió mérföldekről jött a fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul

S ki tudja mennyi ezredéve már.

         Tóth Árpád: Lélektől lélekig

 

…Oly jó így egyszer mélyen örülni,

Fáradt, szegény látásomat

Zöld pázsitkendőbe törűlni,

Aztán lehunyni a szemem egy percre,

Míg az élet kis, nyomorú perce

Ezer évvé ringatja magát,

S kinyitni aztán

S nézni ezer évvel öregebben,

Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben

A nap örökké fiatal

Nagy, zengő aranycsillagát!

            Tóth Árpád: Erdőben, Nyugat, 1913. 18.

 

…Mint lehelet a hideg ablakon,

úgy sorvad el emlékem egy napon

s mint a porszem, mely sivatagba hull,

az időbe veszek nyomtalanul.

            Sárközi György: Esőcseppek, In: Száz magyar költő, 2003.

 

…Jő az a nagy, szent pillanat.

…Most hátha megláthatnám, hátha megfoghatnám,

Hátha most lehetne őt megéreznem.

Magamhoz ölelve tartanám

A végtelent…

         Gellért Oszkár: Az örök pillanat

 

 

Isten, kinek az ember-látta Világ

Nem több egy atomnál

Közepütt a Nappal –

S mint magja körül az elektron

Keringek körüle én:

Isten, szülém,

Oh bárcsak újra fogannál!

 

Lásd, képed mása, az ember

Már ott kapirgál rádium-sugarakkal

Falain a határtalannak.

S már azt meri hinni: van határ.

Csodát vár, óh de többé nem a lélek

Csodája az, amire vár.

 

Isten, ne engedd a mennyei mértant

Bolygatni s a mennyei kémiát.

Vigyázz reám, hogy az égi atomból

Még ki ne szakítson s más Csillagok útján

Más Nap körébe ne repítsen az ember,

Ki nem azt lesi már, hogy a lét miért van,

De hogy legyen egy új Világ!

 

Elorozta Igédet s többé nem a lélek

Csodája az, amire vár.

Nem tudja megváltani magát soha már!

Csak ott kapirgál falain a határtalannak –

Add hát neki Isten a pillanatot

Az új foganás előtt,

Mikor Napjaid s Holdjaid s Csillagaid

Mind egymásba zuhannak!

         Gellért Oszkár: A Föld monológja, In: Nyugat, 1932. l. 33.old.

 

 

Robogva jön, mint gyorsvonat az éjben,

Harmincadik évem.

…

Elvisz-e délre, vagy elvisz örökre

A fekete rögbe?

         Juhász Gyula: Robogva jön…

 

Időn, teren túl éktelen

Süket csönd szunnyad végtelen,

És álmodik az Ismeretlen.

…

És múlnak az évek, milliók,

És minden, minden veszni fog,

És nem nyit rózsa a kertben.

 

Időn, teren túl éktelen

Éjfélt kondít a végtelen,

S alszik tovább az Ismeretlen.

         Juhász Gyula: Per omnia saecula…

 

Idő, örök öreg, ki mesze, fenn

A végtelen szikláján ülsz magad,

S csak nézed hallgatag, vén bérceken,

Hogy az eón, az év, a nap halad

 

Csak nézed, hogy a tenger és a könny,

A vér és víz hogy árad és apad,

Csak nézed, hogy vív a fény és a köd,

S hogy múlik el világ és pillanat:

 

Idő, örök öreg, mi lenne, mondd,

Ha egyszer elszunnyadnál, és e zord,

Nem lankadó játék megállana:

 

A hulló őszi lomb a lomha légben,

S az elmúlás halálhozó ködében

Szívemből szálló sóhaj dallama?*

         Juhász Gyula: Az Időnek

 

 

…Minden mulandó. Legszebb perceinket

Halál vigyázza. Minden hervatag.

A rózsa és a szerelmes tekintet

Egy sírba hullanak és elomlanak.

 

Minden mulandó. Ó de ez a legszebb,

Hogy tűnt perc méze boldogít tovább

S bár letaroltan állnak a kertek,

Megőrizzük múlt május mámorát.

         Juhász Gyula: Szonettek Tinikének

            / Kisoroszi, 2004. május 31. /

 

….Este homályos barlangba léptem:

zöld boltozat alatt

mohos kőbálvány torkából csurgott a végtelen idő.

         Dsida Jenő: Halvány rajz

 

Jaj, percek

Végtelen sora!

Jaj, végtelenség

Percei!

Meddig megy így?

…

És merre fut

E furcsa út,

E gyomfölverte

Csöndes út,

Hol a vándor

Csak vándorol,

De soha

Sehová se jut?

         Dsida Jenő: Vízmenti ballagás

 

 

…

Ó nyírfa, furcsa óramű, -

akárcsak önmagunk

sorsát látnám tebenned ott, -

mi is úgy virradunk

 

s nyugszunk, amint a kéklapú

égen sétál a nap,

kimért utunk időt jelez

a föld, az óralap

 

fölött – időt, amely vígan

hozza a holnapot,

de megszakad, mihelyt egy árny

elfödi a napot.

            Hegyi Endre: Napóra. In: Az Erdélyi Helikon költői, Kriterion, Bukarest. 1973.

 

Föld, föld,

be szép lehetsz

holdtávolságból:

szelíd, fényes gömb,

mit semmi sem tart,

s ragyogva úszik

a mérhetetlen űrben.

…

És úgy lebegsz

az értehetetlen űr

csillagképekkel írt

ősi írásművében,

mint magát az örök

titkot rejtő mondat

végén a pont,

mely után nincs több

gondolat.

            Ormos Iván: Holdtávolságból. In: Erdélyi…

 

…

Jaj, hogy rohan, fut

sok esztendőm!

jaj, bronzharangjuk

kong ijesztőn!

…Szabédi László: Futó nap. In: Erdélyi…

           

 

Az elmúltba szemem tétován tekint

Egy percre csak! Üldözi a jelen,

Nem pihenhet régi emlékeken,

Unos-untalan visszatér megint.

 

A jelen, oh! A jelen mindig bántott,

Amerre én, mindig arra haladt,

Tövisekkel hinté bé az utamat

S elvett tőlem reményt, boldogságot.

 

Nem veheté el, bár kínzott nagyon

Történik minden, ahogy írva vagyon –

Nem veheté el, nem a jövőt tőlem.

 

Tövises úton segít a jövendő;

Jövőben dicsőül meg a szenvedő;

Jövő mutatja az utat előttem!

         József Attila: Jelen, múlt, jövő

 

 

 

Ha a bolygók és a világok mind kihűlnek,

minden atom az ősbe visszahull,

minden lélek az Úrba szabadul…

Minden világ a Mérhetetlen része,

Az Isten is a Lelkek Egy-Egésze

         József Attila: A kozmosz éneke

 

…Én úgy vagyok, már százezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idő egésze,

Mit százezer ős szemlélget velem.*

         József Attila: A Dunánál

 

…Verseidre raktál szép cseréptetőt

s homokot kötöttél, a futó időt…

         József Attila: Arany

 

 

A „kozmikus” József Attila

/ Ahol nincs cím feltüntetve, azok a sorok a „Töredékek”-ből valók/

 

Az árnyékok kinyúlnak,

a csillagok kigyúlnak

föllobognak a lángok

s megbonthatatlan rend szerint,

mint űrben égitest, kering

a lelkemben hiányod…

 

 

Miben hisztek ti makacs égitestek,

hogy föllobogva

lángokkal egymásnak nem estek,

csak kerülitek egymást óvakodva?

 

 

Miként tiszta űrben a világok,

Lebeg keringve bennem a hiányod…

 

 

          …kél a vágy utánad

beragyogván a végtelen teret…

 

 

 

…dolgozni csak pontosan, szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes.

 

 

…és ha csak pislog már a Nap

sarjaink bízóan csacsogva

jó gépen tovább szállanak

a művelhető csillagokba.

            Március   /1937/

 

 

                  …a világ

a táguló űrben nekivág…

…a Föld a Nap alatt,

a naprendszer meg a börtön

csillagokkal halad –

mindenség a semmiségbe…

            Költőnk és kora

 

 

Mint a Tejút a vonuló

egek táguló

boltozatán

s mint a valóság heveny láz után,

 

úgy ragyog és világít

lelkemben, mely világot áhít

az emberi felszabadulás.

 

A mindenség oly tisztán és üdén

Csillog, mint harmatcsepp a menny ölén.

 

 

…Oh, hogy lobog ki a múltból az emlék

Mindennél égőbb, sok törpe virága…

         Imecs Béla: A múlt dicsérete /Nyugat, 1927.II.. 2.old./

 

 

Rohan a hosszú

Nagyhajú Nappal

S a nagy futásban

Összekuszáltan

Borzasan csapongnak fürtjei: a felhők,

S szép ég-homlokát el-eltakarják

S óriási szemét: a Napot.

 

Rohan a Nappal,

Száll szárnyas lába,

Mert nyomán már más csaptat,

Sarkába hágva,

Hogy szinte jajgat.

…..

Rohan a fényes sereg,

Tán ez az utolsó már,

Mely szürkületbe tűnik.

S: elfutott e világból

Minden nappal!

Elment a fényes sereg,

És maradnak a hideg,

Sötét üres terek.

                  Fodor József: Rohan a Nappal   Pandora, 1927.

 

 

 

 

Az időt, ezt a vén dalost,

Panaszos moha-szakállával,

Vándorló felhőkkel nyakában

… hallgattam

…

 én megértettem az Idő dalát!

…

És susogott a tenger és a szél

S vízgyűrűk játéka közt és a szél

Folytonos, folytonos zúgása közt

Mind ez hangzott: ”Hiábavalóság!”

…

Nincs változás, se előre, se hátra,

Csak e bitangjába forgás, le, fel, le, fel,

…

            Fodor József: Az Idő dala, in. Nyugat, 1928. 6.

 

 

 

 

Téged dicsérlek szelíd Mulandóság,

Változás apja, örök ősz, ki belehelsz mindent

Napszín fuvalmaddal, melyen láthatatlan rozsda borong…

 

te súgod olyankor, mit is veszítek itt,

jaj, mit kell itt hagynom e földgolyón

melynek zűrös dallamait kezdtem megszokni már –

 

jössz és szoborrá faragod utolsó álmaink:

e pufókarcú és márvány angyalokat.

            Fenyő László: A Mulandósághoz. In: Nyugat, 1935. 6. 467.

 

 

Rettenetes ez a szürke múlás, néha úgy érzem:

a perccel, melynek nem szíttam ki rejtett kalandját,

magam is elmúltam, örökre és egészen.

…

és mindig ugyanaz s nem volna sohse vége

…

Valami jelet kell hagyni az életen,

mint együgyű szerelmes a fa kérgébe metszi

nevét, hogy emlékül legyen.

…

         Fenyő László: Idő, in: Nyugat, 1931. II. 331.old.

 

Kezdetben volt a Lélek: fénytelen s alaktalan,

Lebegett a vak űrben, hol nem volt fönn és alant,

Lebegett az álló időben, hol nem volt előtt és után,

Kezdetben volt a Lélek: hideg, magányos árny…

 

S az örvénylő zűravarban kiáltott a Lélek: legyen

Egy forgó könnyem a Föld és egy sóhajtásom a Menny!

És meghasadt a sötétség és hörögve alázuhant,

Fény szökött sikoltva s volt már előtt s után, fönt és alant.

 

A Lélek látta, hogy jó így s könnyülten keringte körül

A Földet…

 

S maga is megcsodálta, amit az első napon

Előhívott a  homályból a teremtő fájdalom,

S mit a magányosság szült, hogy ne legyen maga, -

S lőn reggel és lőn este, - első napra első éjszaka

         Sárközi György: Az első nap.   Nyugat, 1932. 7. 400. old.

 

 

Eljön a nap, hogy többet nem leszek,

A könyvespolcon kis kötet leszek…

 

Mint lehellet a hideg ablakon,

Úgy sorvad el emlékem egy napon

S mint a porszem, mely a sivatagba hull,

Az időbe veszek nyomtalanul.

         Sárközi György: Esőcseppek, In: Száz magyar költő legszebb versei, Palatinus, 2003.

 

 

 

…A Tér s Idő, az isten két fia,

bús tömlöctartók, szétpattanva tőrnek,

a Semmi int zártán a földi körnek,

örök s utolsó geometria.

 

Kaosz zokog, az összedőlt Idő

zavart leánya, e veszett kazán,

ám fellobog Pythagorász s a Szám

hatalmával az új világ kinő.

         Komjáthy Aladár: Kozmogónia  /Nyugat, 1929. május 16. 693. oldal/

 

 

Minden a föld felé hajol,

madár zuhan szíven találva

s a téli erdő csonkaága

zizegve hull

a nesztelen havas halálba.

0

Lehúz a föld; az égi vándor

Felvillan csalkörébe jutva,

De pusztulásba visz az útja,

Kihűl a fény,

Míg végzetét balgán befutja.

 

…Ó! Föld: együtt bölcső, koporsó,

míg ringva futsz a csillagképek

vizén, te roppant, csalfa fészek,

az Idő szól

s lehullnak népek, nemzedékek.

         Komjáthy Aladár: A föld varázsa. In: Nyugat, 1933. II.345.

 

Ma lejjebb vagyok, mint tegnap,

holnap lejjebb leszek, mint ma:

verem

minden napom s letelte

azt jelenti, hogy újból

lejjebb esem,  új nap vermébe s ez

újabb napokba torkol lefelé –

a függőlegesen nyitott Idő

üresen enged…

…zuhanok…

fe0léd, kemény, roncsoló Fenék,

Föld, Föld, ki fekete gravitációddal

sodrod magadhoz nehéz életemet,

mióta megszülettem:

feléd, Halálom!

         Sági Márta: Halálfélelem. Nyugat, 1932. 6. 334.o.

 

 

Az igazi haza az Időé, nem a Földé.

         Az Időből halunk ki mind,

Az00 Időből, mely hazánk fölött hazánk lett

         Új s nagyobb közösség szerint.

Az igazi haza az Időé, nem a Földé:

Meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké.

         Szabó Lőrinc: Kortársak

 

Sörnyű, hogy szaladnak az órák,

A nap mily gyorsan elsuhan,

Reggel indulok pénzt keresni

S mire megjövök, este van.

         Szabó Lőrinc: Monológ a sötétben

 

…s nem értem, életét a vén,

a legvégét, hogy bírja ki:

egyre biztosabb, mi jön,

egyre kisebb a maradék.

         Szabó Lőrinc: Mindennap valaki

 

Tücsök: Tér és idő.

 

A tér elképzelhetősége / folytonos kiterjedés, továbbmozdulás/

Az idő elképzelhetősége / szintén folytonos mozgás/

Az egész idő-problémának az az oka, hogy részek vagyunk egy egészben, hogy érzékelésünk és logikánk egyaránt csak pontokat köt össze, tehát folyton ugrálni kényszerül: az idő a tér egyes részeinek, mozzanatainak tudomásulvétele / összekötése egymással és velünk/ az egész helyett.

Az idő = fizikai vagy szellemi mozgás / valami mindig mozog benne/

A tér = mindenütt jelenvalóságaink elképzelése: megszünteti az időt / nem kell, sőt nem lehet mozdulni, minden megvan, egyszerre és mindenütt ott van/

A szellem tere és ideje

…telített tér, álló idő = teljes lét = teljes megszűnés = isten = minden és semmi = nirvána…

 

In: Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc pályaképe, Osiris, 2001.

 

 

Év évre telt, évekre évtized,

S vitt, forgatott a forgó gömbsziget,

Vitt a vén Föld, fényévek tengerén,

Föl és le a Tejút fénykerekén,

A robbanás örvényében, amely

Mindezt elkezdte…

időtlen fények közt repültem a

fénysziget-tenger porszemszigetén

szigetporszemek fényporszeme, én.

         Szabó Lőrinc: Tücsökzene, 276 Idő

 

 

Az órán új búk is zenélnek,

S tűnt bánatokkal csókolóznak.

Mint mikor távolok két tornya

Dobál egymásnak hangvirágot.

Én a két torony közé állok

És sírdogálok…

         Falu Tamás: Ismétlő óra  /Nyugat, 1921./

 

…Az élet örök vándorlásában örök búcsúzás az életem,

mert messze tünedeznek, változnak körülöttem a dolgok,

mert minden elrohan tőlem, hogy ne lássam soha többé…

 

mert látom: idő sodrában, lázasan sodródó világ közepén

felém közelít már az Óriási Talp és rám tapos

mint didergő parázsra a porban.

            Bányai Kornél: Idő sodrában. In: Nyugat, 1924. I. 417.

 

 

 

Oh szomorúság! A végtelen térben

S végtelen időben megálló egyetlen támasz,

Az óriás óceánon lengő kis ladik,

Otthonom, hol jól érzem magam…

 

S úgy állok itt látván ridegen magam

Az óriási lét kietlen vidékén

Tengődni, mint istentelen fűszálat…

 

S te is az idő és tér

S a világnak örök óceánja!

Rideg istenség! Ősi szilaj! Barbári nyers elem!

Nem félek többé átadni magam, -

Jöjjön acélhullámod és sodorjon arra,

Amerre hajtja majd durva Véletlened.

         Füst Milán: Óda

            Aischylos:…Jobb lett volna meg sem születni.”

 

 

…Ó élet örök tenger, amely szirtre csapod szenvedő cseppjeidet!

Ó örök Mozgás te…amely körbe fut, helyben áll, semmire se mén…

         Füst Milán: Az elmúlás kórusa

 

Az idő múlása úgy látszik nem valamely, a külső világban lévő pozitívum, vagyis nem olyasmi, ami a priori adva van. Az időt éljük, bennünk van az idő…vagy legalábbis azt kell mondanunk, hogy ha a külvilágnak valami pozitívuma volna, akkor is rajtunk, szervezetünkön keresztül menő áram alakjában, velünk együtt lesz valamivé…/Húsz éves korom jegyzetei /

/1919-1922/…a testünk, a lét-érzésünk állandóan jelenvaló s kontinuens – míg a világ dolgai elfutók s csak abban kontinuensek, hogy mindig vannak, hogy valami mindig van, - s talán még az, hogy a pszichikai szervezetünk az időfolyást megállítja, felbontja, - s egyenletes folyásában egy megszakító interpolációt helyez közzé, s ez érzékletünk ideje, /mely változó s az érzéklet intenzitásától és más körülményektől függ / s ez a filozófiai másodperc, vagyis – amíg az érzéklet észrevétellé válik. Ez a megszakított idő vehető jelennek…tested kontinuens érzékelése, valamint a téged környező dolgok érzékelésének relatív kontinuitása kelti a stabil jelen fogalmát…A múltba való vissza nézésed perspektivikus: vagyis a múlt természete hasonlít a távolságok természetéhez. / Ha pl. a múltból emlékezel egy térbeli képre: az már össze szűkült. / Két perspektívád van – előre egy s hátra egy: s e két perspektíva határa a jelen.

         Füst Milán: Napló. Magvető Kiadó, 1976.

 

 

 

…hároméves volt a gyermek

először eszmélt a világra

kiment a szobából

a semmi összecsapott mögötte

a senki belépett helyette…

 

kinn sincs senki

benn sincs senki

csak a mozdu-

latlan percek

 

lakatlan az idő boltja…

üresen jár az idő malma

áll valahol háttal a gyermek

három évesen mindörökké*

         Weöres Sándor: A megállt idő

 

Tapasztalod a napok és évszakok váltakozását: ez a külső idő, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz.

Tapasztalod személyed testtelen tartamainak váltakozását: ez a belső idő, melyhez mérőeszköz nincsen, a külső időhöz képest hol gyorsan, hol lassan múlik.

Belső idő játszódik le az állatban, növényben, ásványban is, ahogy változó jelenségeik a változatlan létezésre árnyék-csipkékként rávetődnek.

Az élettelen erők működésének egymásutánja: világfolyamat-idő.

Az emberiség egyetemes áramának hullámzása: történelmi idő.

Ezek mind jelenség-idők, csak a változó és véges tünemények sorozatából alakulnak. Más természetű a teljes-idő, mely a változatlan, végtelen isteni működést tartalmazza. A világteremtés, a világfolyamat és világvég a teljes-időben rejlik; a jelenség-időben a vég nem fog elérkezni soha, ahogy a teremtés nem történt benne semmikor és ahogy a létezés sem fér bele, csak annak a számtalan keletkező-pusztuló megnyilvánulása. A jelenség-idő minden percében egyformán jelen van a keletkezés, folytatódás, pusztulás, mint véges mása a végtelen teremtésnek, létezésnek, ítéletnek…

A teljes idő mása a jelenség-időben: az eszme-idő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik…Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad…

         Weöres Sándor: A teljesség felé   Idő

 

A tér nem helyezkedik el semmiben. A tér az az űr, amiben elhelyezkedni lehet. A tér csak egy űr, lehetőség. A tér, mint lét nincs, csak mint lehetőség van. A csillagrendszerek valószínűleg nem tartanak a végtelenségig. A görbe tér valószínű. A sugármérések arra engednek következtetni, ha a világegyetem bármely pontjáról egy tárgy kirepülne, évmilliárdok múltán ugyan oda visszajutna…Úgy látszik, a világtérnek ugyanolyan globális természete van, mint bármely csillagnak…

         Bertha Bulcsu interjúja Weöres Sándorral 1970-ben

 

 

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá..

                            a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,

…

ahogyan a harangok kongnak, mind ballagunk

mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,

ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

         Weöres Sándor: Pavane, In: Szép versek, 1980

 

Egyébként az a véleményem, hogy fölösleges is keresni a választ az idő kérdésére. Magából a filozófiából tudjuk /nagyrészt azoknak az agyaknak az erőfeszítéseiből, amelyek éppen ebbe mentek tönkre/, hogy Idő /ami egyébként az emberiség legnagyobb zsarnoka/ nincsen. A külső, órával, térrel, mozgással mért eseményidő elől viszont az emlékezés belső idejében találhat szabadulást az ember, mert „az esemény jön és elsuhan, az emléknek száz ideje van” /Rongyszőnyeg, 84/.

         Domokos Mátyás: A porlepte énekes. Weöres Sándorról. Nap Kiadó, 2002.

 

 

W. S. : Döbbenet

 

Éjszaka

teszek-veszek a szobában,

a terítőt megigazítom,

a hamutartót beljebb rakom,

és hírtelen belém döbben egy érzés:

Ez mind csak volt!

Ennek ezerévei múltak,

rég nincs a terítő, az asztal, az ablak,

valahonnét a jövendő

ezerévekből figyelem

a kis öregembert, önmagamat,

hogy tesz-vesz a szobában

vakon a jövendő felé

mely immár régmúlt,

mindezeknek emléke sincs már

s a sodrásból kilépni nem lehet.

                                       Posta messziről, Magvető 1984

 

W. S. : Mi a jövő?

 

Mi a jövő? Még használatlan, puszta üresség,

  jóvá vagy rosszá festi a képzeletünk,

Dolgozzunk s játsszunk csak a „most”-ban,

                                        sohsem a „majd”-ban,

  mert nem sejthetjük, mit hoz az új ezerév:

stronciumos bombát? Föld, víz, lég máglyahalálát

  vagy van-e józanság, megmaradás, virulás?

Gondja magyarnak, szomszéd népnek, távoli honnak,

  Lét és nemlét közt, ekkora vész sose volt.

                                       Kútbanéző, Magvető 1987

 

 

Csillag

 

Olyan messziről jött a szemed

Mint távoli csillagok fénye, amik

Talán le is hulltak már asz égről, mire szemem

Sugarukat fölfogta

S mire a fényévek elhozták hozzám szemed sugarát

Már nem is én vagyok, akit látsz

S én úgy gondolok rád és nézlek életem peremén

Mint fénylő valóságra

Csillag

Millió élet lehet benned és gyantás erdők

Madár lehet benned és boldog, őszinte emberek

Fényed a szememet éri

De én tudom

Hogy rég lehulltál már mocskos tejutak végtelenjén.

                                Márai  Pandora, 1927

 

 

…Az esztendő itt nem rohant el,

prédálva pusztán! Itt, megfoghatóan,

   ott van a disznóólban,

a pincében, és, igen, láncra kötve,

…az istállóban. Ott a csűrben.

      E délutáni kakasok

Egymást hívó őrszem-szavában.

A két gyerekben, kik a leckét

Körmölik most a konyhaasztalon…*

         Illyés Gyula: Az idő lebírása

 

                            …küzdelem

nincs hasztalan! S így végül az Időt is,

a kerten kívül ránk leselkedőt, a bestiát

visszahajlítjuk uralmunk alá.

         Illyés Gyula: A kézmívesség kimúlása

 

Igen, az idő eljár. Miként? Szimatolva?

Ebként netán? Keccsel emelve lábat,

hogy kapjon névjegyet e század

         megannyi büszke szobra?

Jár az idő s az ő műve is elvész –

Te tartósítod csak, jó szemű nyelvész.

         Illyés Gyula: Az „eljáró” időről

 

Megtelik folyékony idővel

                   s kiürül újra

telik-ürül a szív, akár a

                   hal kopoltyúja.

 

Szűrve e semmi híg időt, így

                   visszük előre,

halai vagyunk – semmi mód ki-

                   jutni belőle!

 

- Ez az elemünk – No de  már én

    mind hevesebben

csapongok föl-le, fuldokolva

                   az elememben

 

ki! Csak egy kortyot inni abból

                  a fent, fölöttem

lebegő másfajta időből

                   amely – időtlen!

                   Illyés Gyula: Idők

 

Tegnap volt vasárnap, s ma már megint. Érzékszerveink idősödve egyre kevesebb benyomást vesznek föl. S a ritkább élmény is kevésbé súlyos. A vonat egyre kevesebb helyen áll meg berakodásra. És így voltaképp egyre kevesebb teherrel halad. Ezért ilyen eszeveszett, bódító a vágtatása.

         Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1974. júl.16.

 

A költészet újra és újra csábító útja a tömörség. Ma: mintha kevés volna az időnk, s drága a sürgöny. A középkorban: mintha rengeteg lett volna az idő, s rébuszokkal kellett volna agyonütni.

         Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1975. júl.3.

 

Hány napja lehet még a Napnak

Lángolni istenigazából?

Seregélyek most szüretelnek.

Mennyi van még hátra a nyárból?

…

Ha jön az őszi szemtől-szembe,

Nyomát se lelje a rettegésnek.

Ha kérdi: Mi lesz? – A Halálnak

Adassék azt felelnem: Élet.

         Vas István: Hány napja lehet?  In: Szép versek, 1980.

 

…Az emberiség nem vesz ki mindenestül:

Az elit, vagyis az életrevalóbbja

Áthajózik a Holdra, Marsra és egyéb kihűlt

Égitestekre, és ott, a hasznosítható

Kőzetek között vastag űrruhában,

Műoxigén-berendezéssel élve

Folytatják technológiájukat.

A földet meg itt hagyják ebadóba.

         Vas István: Ebadóba  In: Szép versek, 1980.

 

Megáll az idő – mondják

Akik megállnak.

Rohan az idő – mondják,

Akik rohannak.

A várakozónak: végtelen;

a rabnak: mozdulatlan;

a bölcsnek: mély;

az alkotónak: kevés;

emennek: boldog;

amannak: boldogtalan;

kecsegtető és kilátástalan,

satöbbi, satöbbi…csupa

érzelmi hozzá állás.

 

Einstein felfedezése nem sokat

Változtatott a közfelfogáson.

         Kányádi Sándor: Relativitás

 

Az én időmben,

A mi időnkben:

Múltban és mában,

A jövendőben.

 

Tízezer éve.

Tízezer múlva.

Mondották, mondjuk

s mondják majd újra:

volt,

         vala,

                   lesz,

                            van.

Kifogyhatatlan.

S elfér e három

Igealakban.

         Kányádi Sándor: Ige-idők

 

 

         …Nem, nem. A jelenlét nem sziget. Legalábbis szigetsor. Hosszú sorban vonulok én, szigetsor – felülről nézd –vonulnak lent, az óriási kékben, a Föld ismétlődő emlékei.

         Nemes Nagy Ágnes: A Föld emlékei

 

Kimondhatatlanul vágyom azt a percet,

amelyben élek. S el nem érhetem.

Idő, idő! Szüntelen benne reszket

a gyönyörűség és a félelem.

…

         Hisz úgyis képtelenség,

hogy ott száll az egzotikus jelenlét,

a lepke-Föld a létlen űrön át, -

 

Hogy érem el a nyíló rózsafát?

Mely szökőkútként dobja fel magát,

És elevennek oly szép, mint az emlék?

         Nemes Nagy Ágnes: Rózsafa

 

 

Mérd az időt,

de ne a mi időnket,

a szálkák mozdulatlan jelenét,

a fölvonó-híd fokait,

a téli vesztőhely havát,

ösvények és tisztások csöndjét,

a töredék foglalatában

az Atyaisten ígéretét.

         Pilinszky János: Metronóm

 

Diákéveim véget sose értek

fürkésztem testem elemeztem

ha mást nem egyet megtanultam

hogy futóbajnok az idő

soká nem hittem verhetetlen

úgy próbálgattam kitalálni

hátáról melyek praktikái

csak inal ma is senkitől

sem tart folyvást előretör

vissza az istennek se nézne

üldözője sejthessem végre

lankad-e megelőzhető

nagy versenytársam az idő

         Rába György: Versenytársam, az idő  In: Holmi 2002/5.

 

Az évek

kilőtt töltényhüvelyek

nem találnak többé célba

az évek

elgurult cérna-orsók

nincs mód megvarrni szakadt mezeinket

megrozsdásodott evőeszközök

betevő falatunkat

velük fogyasztani gyomorrontás

az évek

kicsorbult poharak

emésztő szomjunkat oltani

folyamatos sebzés

elállíthatatlan vérzés

az évek

         Rába György: Az évek    In:Holmi 2005

 

 

 

Hova lett, mondd, a Balaton-parti nyár, a téboly?

         Mi érte utol a tegnapi nagymenőt?

Miféle kukákba gyűrték a Playboy

         Címlapján vadító, meztelen nőt?

 

Aszály jön ezután, örök aszály,

         Mutatja az idő fölemelt ujja.

Amott kerekedik egy széljárta száj,

És gyertyánkat elfújja.

         Orbán Ottó: Dal az idő fölemelt ujjáról. In: Holmi 2000/5

 

 

…Forog, gördül a nagy Rotáció,

bezárulnak s megnyílnak csillagévek;

a Hadak-Útja fénylik, mint a hó,

porában jó vitézek mendegélnek;

gurul a Hold, roppant aranygolyó…

 

S róván megunhatatlanul a kört,

szinte érzem, hogy hempereg, szuszog

s döcög sómalmi-ló útján a föld,

körötte úsznak árjától gyötört

zilált felhő Archipeláguszok…

 

Minél nagyobb magasba ér a gép,

s minél többet látnak lentről a lencsék,

feltartóztathatatlanul akkép

gyarapszik bennem a reménytelenség

s idézem régi bölcsek szellemét:

 

Hogy álltak ők a csillagok alatt.

kezükben hitvány műszerek remegtek,

de annál messzebb szállt a gondolat…

 

Már nem sokáig! Az unott ellipszis

rabságából a földnek is elég.

Hogy ne látnád: amerre nézel, itt is,

ott is halomban áll csont és szemét,

jön az időben az Apokalipszis…

 

Vajon meddig vonul velünk az éjben

rozzant, túlterhelt bárkánk, a világ,

hol életünk leélted és leéltem

anélkül hogy jelenne szikra láng,

szikra remény ebben az örök éjben.

 

Szívünk felé még égi kéz sem intett,

pedig maholnap leskedő, falánk

felhőbálnák szívják fel lelkeinket,

ha a halál sunyin a mélybe ránt

-         vagy a magasba, már kit ahogy illet. –*

Jékely Zoltán:  Csillagtoronyban,  Nyugat, 1936. 10.

 

Nézd csak! a megvadult perc-karikák

szemed izzó mélyében hogy tolonganak!

megtüzesíti őket a bolond Nap,

így lesznek láthatók s mint paripák

vad villámfényben, vörösen lobognak…

 

S a föld, mint roppant izzó szemgolyó,

veretvén a Nap vörös sugarától,

évszázad gyűrűket bocsát magából,

melyekkel a sok hiábavaló

Semmibe száll s eloszlik, mint a kámfor…

         Jélkely Zoltán: Nap-bódulat, Nyugat, 1938.7.

 

…maga az Idő is vetkezik tán,

hulladékká, porrá változtatja

éveinket…az Idő kacatja

halmozódik…

Az Idő is megkopik, öregszik –

A haláltól mégis megmenekszik.

         Jékely Zoltán: Krúdy Gyula igézése, In: Szép versek. 1980.

 

 

…Tekintsd e művet, Isten,

hisz nem vagy vak s halott,

küldd mellé, hogy segítsen,

két szárnyas angyalod!

S ha nincs felépítője

s ki rakjon új falat,

hadd óvja meg belőle,

bár azt, mi megmaradt!

Járják körülbe karddal,

csapdosván a mezőt,

s kergesse égi karddal

az öldöklő Időt!

            Jékely Zoltán: Zsámbék romjai

 

 

Mily barlang ont ránk szakadatlanul,

te foghatatlan és elfogyhatatlan!

Nap-napra omlik, év hamvába hull,

te élsz, tombolsz szüntelen áradatban.

 

Hová képzeljem odvad? Szűzi hó

ölel körül a Himalája ormán?

Avagy talán a Tanganyika-tó

mélyén élsz, örvényben forogván?

 

Fenn lakozol minden szférán kívül,

immár talán csillagtalan ködökben,

hol az emberi gondolat kihűl

s ballisztikus kísérlet visszadöbben?

 

Vagy itt bújsz mindenütt, füvön, kövön

amint egy vak isten milljomba vágott,

s tovább osztódsz vígan vízen-tűzön,

hogy megemészd prédádat, a világot.*

         Jékely Zoltán: Az idősárkányhoz

 

Mi kétezerben nem élünk, szegénykém,

az új évezred nem lel itt bennünket;

fekszünk a mélyben…

             Jékely: Új évezred felé

 

…Mostani öregek

már 2000-ben

mind veled leszünk…

            Weöres: Zelk Zoltán emlékére

 

2000-t leírva először Párizsban láttam 1998 őszén. /Előtte az ilyen című folyóiratban./ Akkor már elkezdtek visszaszámlálni. Az Eiffel-tornyon, a Trocadero felől, ahol egy borzalmas revüt kellett elszenvednem és még jó arcot is vágtam hozzá. Meghívás volt.

 

 

Mozdulatlan csillagi tájakon

tavasz, nyár, ősz, tél százéves kacatja

keveredik el, s a hallgatagon

derűs enyészetnek magát megadja.

Páfrányok nyúlnak ki felhők mögül,

mélytengerben szunnyad el a szivárvány,

s kánikulák verítéke kövül

cseppkőbarlangok kupolahomályán.

A szerepüket eljátszott terek,

korok és klímák, kallódva a boldog

valótlanságban, földerengenek.

Rothadásukban megvigasztalódott

gyümölcsök érnek, sarki-fény-szerű

sugárzásban a zöldár tovarohan,

s a tavaszangyal rügyező nyelű

dárdájával kotor a jégavarban

                        Kálnoky László: Évszakok temetője /Összegyűjtött versek  1980/

 

 

…Szigliget legnagyobb vonzóereje az ott dolgozó író számára az, hogy itt voltaképpen nincs olyan mértékegysége az időnek mint kinek-kinek az otthonában, itt nincs a napnak se reális kezdete, se reális vége. Aki ír, nem zavar senkit, ha hajnalban felkel, nem zavar akkor sem, ha egyáltalán le se fekszik…

         Szabó Magda: Levél a szigligeti alkotóházból   / A hálóról/

 

Ijesztő, ahogy tízesekben

         számolom az időt,

s mind gyakrabban rájár a nyelvem:

„Húsz, harminc, sőt, ég ura, negyven,

         már negyven évvel ezelőtt”

 

Idő-infláció: nagyobbak

         lettek a címletek,

az éveknek is, nemcsak a napoknak

         értéke megkisebbedett,

s a forgalomból lassacskán kikopnak.

 

Majd még tovább és még tovább,

         majd végül egész életem

aprópénz lesz, lyukas peták,

s csörgeti, kölykös vagyonát,

         bő markában a végtelen.

         Csorba Győző: Idő-infláció

 

Csorba versét elküldtem V. Dezsőnek /06. 04. 25./ Azt válaszolta: ilyet mi is tudunk:

Ó idő, idő!

Időtlen idő!

Idétlen idő!

Idézzük fel!

De lehet-e?

Sőt: lehet-é?

Ajjaj

Megy az idő.

Múlik.

Múlik a disznó.

Nem szép tőle.

 

 

…Idő vagy én – mindegy ki ölt meg

ám mért nem mindegy amikor

milliárd évére a Földnek

milliárd év közöny tipor

 

…s a versben hinni csak a versben

mely hogyha idő és az űr

önkezdetébe visszareccsen

az egy amely megmenekül

 

hiszen csak rezgés amit rögtön

elnyom ma gépzaj vagy ricsaj

de megszólal majd az agyagtömb

megértőbb atomjaival

 

És így marad fönn szép sörényed

mely elmúlt vágtánkban lobog

mint színképekben a növények

robbanásban a csillagok

            Veress Miklós: Szerelem, In. Szép versek 1980.

 

…

Előttem már a méretlen idő.

A „csak”, az „így sem”, „úgysem”.

A sehogy. Szétrohadt akasztófák. Tájkép.

 

Nem fordítom meg többé a homokórát.

         Petri György: Októberi capriccio

 

…És míg az idő el nem fogy előlem,

maradok is helyt, záróra előtti

végvendég…

                            Jogos

Időmet kiülöm…

/Elüthetetlen idő nincs, csak buta ember…

                   Unatkozni se kutya…

         Petri György: Radnóti Sándornak

 

…A kizökkent időre, amiről pedig írandó lettem volna,

már nem is maradt idő. Kifutottam az időből.

Úgy belebonyolódtam a barátságunkba. Ekképp hát mégiscsak

esett szó, sőt, másról sem esett, mint az időről.

Az időről, amelyből kizökkentünk

végérvényesen és mindörökre.

         Petri György: Kizökkent idő

 

HAMLET: Amit az éjjel láttatok, soha

         Ki nem beszélni…

         De hát esküdjetek…

SZELLEM alant: Esküdjetek.

HAMLET: Nyugodj, felháborult szellem, nyugodj!

…

De, kérlek, ujjotok mindég az ajkon. –

Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt.

No, jertek együtt.         

         Mind el.

            Első felvonás, 5. szín. Fordította: Arany János

 

 

 

Sárguló kis nyírfa,

         létemből kinőtt,

            méred mosolyogva

a múló jövőt.

…

Mert te vagy a földben:

         Kérdőjel-Idő.

         Függve kristály-zöldben:

Csikó-Kérdező.

…

Ott ül az Ősmúlt-Vad,

          a Csont-Ősidő

          ül a földben, s hallgat

a Nekem-Jövő.

…

Mint Csillag-Világfa:

         szívemből kinőtt,

            ég, bevilágítva

az Örök Időt.

…

         Még nem adom magam,

ha majd csak eljő

 

jönni aminek kell!

         Ne hívd a Jelent!

         Leszámol szívemmel

ami Eljövend!

         Juhász Ferenc: A kis nyírfa első őszülése

 

 

 

…Már viszi is a korai vonat

a hantokat s a fényes romokat

a tájról…

Viszi, viszi a virágok nevét

az űrbe, föl a vakvilágba

vagy még azon is túlabb-túlra,

hol csak most hűl ki egy-egy bolygó

és még se bűn, se csoda nem virágzik.

         Csóori Sándor: Kifelé a nyárból. In.: Tiszatáj, 2004. 3.

 

 

Föld, te nagy, jővőbeli holttest,

ki sirat majd téged?

Az ártatlanok, a bűnösök,

akik a harmatodban szerettek mosakodni?

Lesz-e még harang akkor?

Lélekharang, vagy csak az ércrejtő kövek

ütköznek össze tompa jajdulással?

S ez lesz búcsúztatód,

a végkifejlet zsoltára, szavak nélkül?

            Csoóri Sándor: Utolsó zsoltár  Nagy Gáspárnak

 

 

                1.

    

 Utoljára a fény a fény hagy el

a töprengés tölcsére  vékonyul

ahogy a zsíros füst fölé borul

egy vízi kép a végső akvarell…

 

…a régi sutból egy szó felnyilall

s az emlékezet vakfoltjaival

átnyomul értük minden ami ép

 

át fog nyomulni minden ami holt

s az a fény nem a máglya fénye volt

 

              2.

…mert a sejtés a testébe hatolt

 

s ez volt az élet ez a sejtelem

a nedvekben a villám él tovább…

 

                    3.

 

…s az éjszakát mely lámpást is kiolt

ő látja át mert fényt csak ő csiholt

 

                   4.

 

ő látja át mert fényt csak ő csiholt

hol van Rouen…

…de ha a versed nem hideglelés

ha a lépcsőn nem rángat  remény

viaszpecsét a tárgyi feledés

a lélek dinoszaurusz érzetén

 

s a végső fázist kinevetik-e

Johanna visszagondol nincs mire

 

               5.

 

Johanna visszagondol nincs mire

…a pincegádor kékesen kering

dühöng a hordó a szőlő töve

csak veszélyt hagytak ránk eleink…

 

                  9.

 

…a síneken egy kéz könyvet lapoz

különben csend van nagyobb mint elébb

Vörösmarty mint ékszert tartja most

Szerb Antal összetört szemüvegét

 

és városszerte felvilágol a

nagy hallgatású ablakok sora

 

                 11.

 

…a kóbor létet el kell bírnia ha

a szakadék is lehet tétova

 

                12.

 

A szakadék is lehet tétova

Mozartot csak eb kíséri el

Swift aggastyán lett és ágyba vizel

furunkulusait nézi és oda

 

kápráztató vad szelleme veri

az ápolója Babitsot kanül

köti ide és véget vet Camus

a megkötésnek…

 

 

                15.

 

Utoljára a fény a fény hagy el

s hogy az a fény nem a máglya fénye volt

ki tigrist ugrat és bárányt terel

ő látja át mert fényt csak ő csiholt

 

Johanna visszagondol nincs mire

a kút mélyén felizzik Gileád

nem álmodhat nem alhat nélküle

és erre nincs balzsam ideát…

 

…elhagynak mind mert mindent hagyni kell

csak az a Fény az ne hagyjon el.

         Gergely Ágnes: Johanna visszagondol     Szonettkoszorú      Kortárs, 2002. 09

 

 

 

…Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.

Megőrizzük, ahogy a rég leégett

erdők virágporát a tómeder

iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:

megszűnik és nem tud megszűnni mégse…

 

De ami volt, az nem jön vissza többé

Soha. Az idő egyirányú utca.

Örökké zuhog a jelen, s örökké

Száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza

Szempillantás alatt…

         Rakovszky Zsuzsa: Az időről

 

 

Határok    /részletek/

 

A világot láthatatlan vonalak szabdalják darabokra. Minden egyes darabnak megfelel egy-egy szó: édes-keserű, hideg-meleg, jó-rossz, hétköznap-ünnep, város-erdő, test-lélek, sötét-világos. Amikor kilökik a nehéz, zöld kaput…még otthon vannak: amikor becsukódik mögöttük, már nem. Délben / ha nyitva az ablak, több felől is behallatszik a harangszó/ egyetlen pillanat töredékéig, mint a mérleghinta, az idő a délelőtt és a délután között egyensúlyoz. Aztán a délelőtt könnyebbnek bizonyul és a levegőbe emelkedik – csúszni kezd a délután meredek lejtőjén az este felé.. Ugyanez történik éjszaka is, míg ő alszik, alattomban a hétfőből kedd lesz, a szombatból vasárnap…Tél van és nyár van, pedig az előbb még ősz volt és tavasz: éjszaka van, pedig az előbb még nappal volt. Van, ami eltűnt, odaveszett, de visszajön: idővel megint kedd lesz és vasárnap…Máskor a dolgok egy óvatlan pillanatban átcsúsznak a határ túloldalára. Az eltiport hangya vagy a cserebogár, melyet egy üres gyufásdobozba csukott és ott felejtett…ezek végleg és jóvátehetetlenül kicsúsztak önmagukból, valami más lettek, olyasmi, aminek talán nincs is neve…A legfontosabb határvonal a halál…

            Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve

 

A jelen nem fogadja el a végességet. Hasonlóképp a jövő sem, mivel a jövő nem más, mint eljövendő jelen. De az ember ezt nem akarja megérteni. Ha a vágyat hegyével a jelenre szegezzük, mely mibennünk a végességgel azonos, akkor vágyunk a jelenen át az örökkévalóságig hatol.
Innét a kétségbeesés haszna, amikor elfordul a jövőtől.        Simone Weil   hálóról

 

 

 

 

 

 

         Az idő, míg ezt olvasod

 

úgy telik, mint a többi pillanat, hallgasd csak: pkk,

pkk, morzsolódik egyfolytában, megállás nélkül

igyekezve az ismert végkifejlethez; míg e sorokat

megérted, rohanva öregszenek szerveid, dérrel-dúrral

alakulnak át a sejtek…

                                      …sose tudod,

mikor lesz folyamatos idő valamely részed, lehet, csak

belsődben bomlanak ki az egyetlen hangütésnyi sikoltás

papírcsíkjai, lehet, hogy emlékezeted fölszippantják

elhullt és éretlen idők…

                                      …létezni szeretnél,

küldjelek vissza olvasásod elejére, ne szoríts úgy –

szólnál megkapaszkodva e mondatban, de tudod már

késő, ez is befejezetlen

         Balla Zsófia: Az idő, míg ezt olvasod

 

 

Csak azt nem tudod meg soha,

Az ELŐTTE előtt mi lehetett.

Csak azt nem tudod, benned meddig tart,

A fecske gyors szívében meddig

…

Hosszú kín a részed vagy szűk öröm,

Homokóra kelyhével egyformán méretik…

         Bisztray Ádám: Időszámítás, in: Szép versek, 1980

 

                        1.

Kihullt az idő tejfoga –

Még láttam madár villant

Át a süvölvénykori kerten

Elnyílt az ég kéksége

Sugár havazott rám puhán

Nyár volt vagy tavasz?

Tétova boldogságú béke

Vörhenyes őszi délután

         Kiss Dénes: Az idő tejfoga, in: Szép versek, 1980

 

A szélirány szerinted kedvező?

A szélirány nem érdekes szerintem.

Zsugorodik a zsugori idő.

…

S ha nem lesz többé hosszú ó meg ő?

Előbb-utóbb amúgy se, még rövid sem!

Zsugorodik a zsugori idő…

         Várady Szabolcs: Villanella. In: Egyetlen versek, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.

 

Vert az óra. A számlapon egy kordé haladt, kerekek

nyikorogtak, üres volt a bak.

             Oravecz Imre: Idő     /Tornai /1979/ gyűjteményéből/

 

Hajad gyérül,

bőröd ráncosodik,

izmod sorvad…

felfogóképességed csökken

maholnap földdé válsz,

de ne feledd:

a végesből a végtelenbe térsz.

         Oravecz Imre: Vigasz, Alföld, 2002. 01.

 

              Megrémültem a Naptól,

   minap még Isten-hegy felett ment le,

de tegnap este már Rabina mögött tűnt el,

         nemrég még tombolt a nyár,

            most meg már vége van.

Oravecz Imre: Augusztus utolján. In: Jelenkor, 2002. 3. / A hálóról/

 

…Csak hát nagy kérdés, mit értünk az időn? Amit az óránk mutat? A terveink beosztását?

Vagy a térben levő dolgok viszonyét – itt, a Földön azt mondom, hogy fölöttünk a Hold, de a Naphoz képest már nem felül van…Ha az ember nem nagyvárosi bérlakásban él, akkor a térrel, az úgynevezett idővel meg önmagával is más viszonyba kerül. De kiszabadulni nem lehet abból, ami körülvesz bennünket…Két éve lakom Szajlán, lejtőn van a ház, ahonnan óriási teret látok be, egy völgyet és legalább húsz hegyet egyszerre, sőt még a Mátra egy darabja is látszik az udvarról. Jó időben látom a nap mozgását, látom, amikor delel. A kelést nem látom, mert a napkeltét valahogy nem szeretem, meg nem is kelek olyan korán. Egész évben látom a nap mozgását, és érzékelem, hogy mindig másutt nyugszik le. Most már aggasztóan közelít ahhoz a ponthoz, ahonnét majd elindul vissza, pedig még nyár sincs. És hiába lesz július és harminc fok, attól kezdve egyre inkább ősz lesz. Aztán tél. Éjjel pedig a világűrt látom, ami persze nem látható, csak a csillagok. Azt gondolná az ember, hogy a világűr bizonyos magasságban kezdődik, de nem, ott kezdődik a lábainknál a földön…

         Oravecz Imre: A nap mozgása, Magyar Nemzet, 2003. május 24.

 

 

Rejtélyes minden, mielőtt

kimondanád; ámde a szó

burkában mintha az örök-

létet őrző Időanyó

arcát látnád, szembogara

álmatagon néz, vagy tüzet

lövell rád s mint istennyila

nyilall beléd az üzenet:

„ősrengetegben valahol

megbúvó vad – s vadásznyomon

kövess!” – ösztönöd ráhajol,

ráhull / kidőlt törzs, vagy korom/

egy kőre.

    „Forró – búg a vér.

„Jég” – sikolt a halál, s elér.

         Lászlóffy Csaba: A nyelv. In: Tiszatáj, 2004. január / A hálóról/

 

Az éjszaka tele van tántorgó, vak

árnyakkal, titokzatos, távolodó

lépésekkel, tétovasággal, az elnyílt

mályva melankóliájával, a bazsalikom

bomló vérű lányra valló bujaságával,

tele van pihegéssel, az erekben dobogó

idő lelassulásával, az álom pihe-

gyönyörével…                  tele

van időtlenséggel…

…ki tudná megjósolni, hogy osonva

jár-e köztünk a halál, vagy repülve húz el az

űrbe, végképp a kivilágított diadalívek felett?

         Lászlóffy Csaba: Az elmaradt epilógus /mint előbb/

 

 

                      …ott van a biztos menedék,

hol nem fordult jelenbe még az idő-kerék…

                        …csak szürke foltokat

látok suhanni kábán, miközben fojtogat

az évek kriptáját is feltépő idő…

a múlt, bár toll-ablakban a jelen szárnya lesz,

már nem alternatíva, utasa nem lehetsz,

mert nem repül tova.

         Dunajcsik Mátyás: Emlékkönyvbe, Kortárs, 2004. 06.

 

 

Előbb a hársfák, most a jegenyék,

fújja a szél a száraz levelet.

Megtartható-e, amit látsz, a kép?

Szorítsd erősen. Hunyd rá a szemed.

 

Siklik a síkos, szélsodorta lomb

a sűrű zápor szálai között.

Csak csattogás, susorgás, suszogás.

A hang, a hangod. Hallgasd az esőt.

 

Ha múlni akar, miért őrizni meg?

üres tükör egyél, ha nézni kell.

Gyűjtsd tenyeredbe az esővizet.

Szorítsd, szorítsd. A volt most múlik el.

         Szabó T. Anna: Szél, lomb, eső

 

 

Tornai /1979/ gyűjteményéből

 

Ady: Az egyenes csillag

         Az idő rostájában

Babits: A nap nem emlékszik a csillagokra

Balassi: Idővel elmúlnak

Berzsenyi: Horác

Csokonai: Gróf Erdődynéhez

                 A rövid nap s hosszú éj

Goethe /Szabó Lőrinc/: Maradandóság a változásban

                                      Az öreg Kronoshoz

T. Hardy /Szabó L./ :  Egy holdfogyatkozáskor

R. Hodgson /Sz. L. /: Idő, maradj még

Horatius: Leuconoéhez

Hölderlin /Tornai J./: Hüperion sorsdala

Illyés: Fogyó időben

Jékely Z.: Idő-Isten

                Napóra

                Homokóra

József A.: Fagy

Juhász Gy.: Az időnek

Kálnoky L.: Az idő szintjei

Keats: Óda egy görög vázához

Keyes /Nemes N.Á./ : Idő

Mörike /Radnóti/ : Éjfél

Nagy László: Szeretők

                      Rapszódia

Nietzsche /Szabó L/:  Éjfélkor

Petőfi: Az időhöz

            Még alig volt reggel

Petri:  Zátony

Puskin:  Álmatlan éj

              Barátom itt a perc

Radnóti: Huszonkilenc év

Shakespeare több Sz. L. fordításában

Shelley / Sz. L./:Panasz

Supervielle /Rába Gy. / : Az idő lovai

Szabó L. : Őszi ég alatt

                 Sivatagban

                 Azután

                 Idő

Tóth Árpád: Az órainga

Vajda János: Hajón

                      Elmúlt idő

Weöres: Rongyszőnyeg 7, 84, 117

Zelk: November  /deske.hu/

 

 

 

Francia eredeti

 

 

Le temps retrouvé II. 309. p. a regényfolyam utolsó sorai, a hálóról

 

…Si du moins il m’était laissé assez de temps pour accomplir mon oeuvre, je ne manquerais pas de la marquer au sceau de ce Temps dont l’idée s’imposait á moi avec tant de force aujourd’hui, et jy décrirais les hommes, cela dût-il les faire ressembler á des êtres monstruex, comme occupant dans le Temps une place autrement considérable que celle si restreinte qui leur est réservée dans l’espace  une place, au contraire, prolongée sans mesure, puisqu’ils touchent simultanément comme des géant, plongés dans les années, á des époquer vécues par eux, si distantes – entre lesquelles tant de jours sont venus se placer – dans le Temps.

 

/Nyelvvizsga nélkül. Nem pontos, de tán értelme megmaradt/

 

 Ha marad elég időm befejezni művemet, nem mulasztom el ennek az Időnek rögzíteni jegyeit, melyek ma élénken foglalkoztatnak és megírom az embereket, akik szörnyeteggé váltak, amint teret nyertek az Időben, mértéktelenül terjeszkedve, mindent ellepve, elmerülve az években, korszakokat, időközöket átívelve – melyek között a napok foglalják el helyüket – az Időben.

 

            Még idézetek a lefordított  Albertine disparue-ből  Márai Íróportréknál.

 

 

Le moulin tourne au fond du soir, très lentement,

Sur un ciel de tristesse et de mélancolie.

Il tourne et tourne, et sa voile, couleur de lie,

Est triste et faible et lourde et lasse, infiniment.

 

…Et dans la plaine immense et vide dormeur

Elles fixent – les très souffreteuses bicoques!

Avec les pauvres yeux de leurs carreaux en locques,

Le vieux moulin qui tourne et, las, qui tourne et meurt.

            Émile Verhaeren: Le moulin

 

 

Les sanglots longs

Des violons

  De l’automne

Blessent mon coeur

D’une langeur

  Monotone.

Tout suffocant                                  Et je m’en vais

Et blême, quand                                Au vent mauvais

  Sonne l’heure,                                   Qui m’emporte

Je me souviens                                  Deça, delà,

Des jours anciens                              Pareil à la

  Et je pleure;                                       Feuille morte.

                                               Verlaine: Chanson d’automne

                                                                       Magyar változata Tóth Árpádnál

 

Sous le pont Mirabeau coul la Seine

Et nos amours…

 

L’amour s’en va comme cette eau courrante

L’amour s’en va

Comme la vie est lente

Et comme l’esperance est violente

 

Vienne la nuit sonne l’heure

Les jours s’en vont je demeure

 

Passent les jours et passent les semaines

Ni temps passé

Ni les amours reviennent

Sous le pont Mirebau coul la Seine…

                                      Apollinaire: Le pont Mirabeau

 

 

Fordítások

 

Francia költők antológiája 1962

 

Jean-Baptiste Rousseau /1671 – 1694/: Óda egy év kezdetére

 

A Nap, mely napjaink kísérte,

a fényt sugárzó égitest

pályájának végét elérte,

és most új körforgásba kezd.

 

Óesztendőnk nagy gyorsasággal

suhant el a fejünk felett.

Az új is éppúgy tovaszárnyal,

és visszahívni nem lehet.

 

Minden elmúlik, viszi árja

az idő törvényeinek.

Minden percünket a nyomába

lépő perc semmisíti meg.

 

A legragyogóbb nap is elszáll

és vissza többé sose tér,

s az év. bármily gazdag legyen bár,

ha elkezdődött, véget ér.

 

Öröklétre vágyva hiába

emelünk síremlékeket:

mind a hiúság alkotása,

s halhatatlanná nem tehet.

…..

Puszta semmiség múlt napunk,

s jövőnk tán soha nem dereng fel.

A jelen egyetlen javunk,

Melyen valóban úr az ember.        Rónay György fordítása

                             /Később rájöttek, hogy nincs jelen, csak múlt. B.G./

 

 

Antonie-Léonard Thomas /1732 – 1785/: Óda az időről

 

A tért Uránia körzője jól leméri.

Hozzád titkos Idő, csak lelkünk tud fölérni;

te századok s napok rejtelmes árja vagy;

sírom felé sodorsz láthatatlan vizeddel,

de mielőtt az elnyel,

bátran megállok és elnézem utadat.

 

Milyen titokzatos percben jöttél világra?

Léted forrásait szemünk elé ki tárja?

Bölcsőd ott ringhatott az öröklét ölén.

Nem volt még semmi sem, de eltemetve mélyen

már ott pihent a mélyben

csírád akkor is a zord szakadék ölén.

 

A káosz kapui hirtelen megremegtek,

Föllobbanó napok tűzcsóvákat vetettek:

Megszülettél. Az Úr törvényt adott neked.

Szólt a mozgásnak: „Az Idő mértéke nálad.”

S a teremtett világnak:

„Az öröklét enyém, az Idő a tied.”…..

 

Elmerült századok s jövendő századévek,

idézlek titeket: e percben, melyben élek,

mind sorakozzatok föl a színem előtt;

bejárom az Idő végtelenjét merészen,

biztos, szilárd a léptem,

átfogom a jelent, átélem a jövőt….

 

…Úgy szabadul a dús a nyomasztó Időtől,

hogy tékozolva dőzsöl;

boldogan élni mind úgy próbál, hogy nem él…

                                      Rónay György fordítása

 

Paul Clodel / 1868 – 1955 /

 

Versek a „Szent Genovéva” hátlapjára

….

XII.

Egy kör külső felén lakom.

Megtanultam, hogy nem kívül: belül a fal, melynek foglya vagyok.

Megtanultam, hogy egy ponttól a másikig számtalan úton mehetünk, csak épp a középponton át nem.                                                           Rónay György

 

 

Paul Valéry  /1871 – 1945 /

 

Hajnal /Aurore/

 

…Itt vagyok a láthatatlan

 medencénél…A Remény

ring az áttetsző habokban,

a tó viszi kebelén.

A tűnő időt hasítja

szép nyakával, melyre tiszta

gyűrűket vet az elem…

Érzi, hogy nyúl föl a mélyből,

s benne, lábujja hegyétől,

átborzong a végtelen.

 

 

Supervielle   /1884 – 1960/

 

Az Idő lovai

 

Mindig megrendülök kicsit, amikor inni

Az Idő lovai kapum előtt megállnak,

Hisz szomjúságukat véremmel csillapítják.

Orcámra emelik hálás tekintetük,

Megnyúlt vonásaik áthatnak gyöngeséggel,

S oly árván hagynak ott, csalódva, roskatag,

Hogy pillám ellepi tünékeny éjszaka,

És nyomban össze kell szednem minden erőmet,

Hogy mikor eljön a szomjas ménes megint,

Életben leljenek itatnom újra őket.

                      Rába György

                      Tornai gyűjteményének címadó verse

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Írók

 

Az időt osszuk rendszerint minnyájan és jól osztjuk a természet és dolog tanításából: in praeteritum volt, praesens vagyon, futurum leszen. Azt kérdem már én tőled: akárki ebben a háromban melyik a valóság? Mert ami volt s elmúlt, az már nincsen, ami leszen is, az még nincsen:  mivel pedig az időnek részei a szempillantások, a praeteritum vagy volt, egy, a praesens vagyon, más, futurum leszen, harmadik szempillantás, de valósággal  egyedül a vagyon, mert a voltat már el, a leszent pedig még nem pillantottad el, és így az egyik sincsen…

            Gróf Bethlen Miklós Önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest 1858. Heckenast Gusztáv

 

 

12/ 250. Maeterlink a „negyedik dimenzió”-ról ír – úgy képzeli nincs múlt és nincs jövő, csak állandó jelen van, amely előtt születéstől halálig, lassan vagy gyorsan elhalad az ember, ahogyan egy filmszalag kockái előtt halad el a tekintet /Márai Napló 1953-55

 

 

         Részletek Tolsztoj naplójából, in. Tolsztoj művei. 10. Helikon, 1967.

1853. júl. 8…Könnyebb és egyszerűbb megérteni az egész világ örökkévaló létezését, a maga megfoghatatlan, pompás rendjével, mint a mindenséget megteremtő lényt…Isten létezésének szükségességét nem értem, de hiszek benne, és segítségéért fohászkodom, hogy megérthessem…

 

1857. júl. 7…Hogy ne higgyen az ember a lélek halhatatlanságában! Amikor ilyen mérhetetlen nagyságot érez a lelkében. Kinéztem az ablakon. Feketeség, szétoszló felhők, virradat. Bárcsak meghalnék.

Istenem! Istenem! Mi vagyok én? Hova megyek? És hol vagyok?

 

1873. dec. 28. Ha az ember azt gondolja, hogy élete csupa múló jelenség - Platon lantjának hangja, akkor ez abból ered, hogy minden más ember életét csupán a lant hangjának képzeli, de ha szeret vagy szeretik, akkor saját életének jelentősége mélyebbé válik számára.

 

1884. márc. Ahogyan magamon hordom valamennyi ősöm minden fizikai tulajdonságát, akként hordozom magamban valamennyi ősöm minden szellemi törekvését. Ezt érzem, tudom, s más is így van vele. Teljes egészében bennem van a gázlámpa, a távíró, az újság, a gyufa, beszélgetés, a város, a falu látványa révén a múlt.

 

1906. febr. 18…A koros emberekről rendszerint azt gondolják – gyakran maguk az öregek is így vélik – hogy csak hátralevő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élet, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken…

 

 

Így van ez a múltunkkal is. Hiába próbáljuk felidézni, értelmünk minden erőfeszítése hasztalan. Kívül esik az értelem területén és hatalmán, valami kézzelfogható tárgyba van rejtve / ennek a kézzelfogható tárgynak a bennünk keltett benyomásában/, amiről még csak sejtelmünk sincs. Pusztán a véletlenen múlik, hogy ezt a tárgyat halálunk előtt megtaláljuk-e vagy sem…

 

A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam…

 

Aztán, most már másodízben, kiürítek előtte mindent, szembesítem az első korty még azon friss ízével s akkor érzem, hogy valami megremeg, megmozdul bennem és szeretne felemelkedni, valami, aminek nagyon mélyen felszedték a horgonyát…

 

S hirtelen megjelent az emlék. Ez az íz annak a darabka madeleine-nek az íze volt, amit Combray-ban, vasárnaponként / mert olyankor mise előtt sose hagytam el a házat/ Léonie néném szokott adni…

…kertünk minden virága…a falu lakói és aprócska házaik és a templom…mindaz, ami formát nyer, mindaz, ami szilárddá válik, a város és kertek így szálltak fel az én csésze teámból.

Marcel Proust: A la recherche du temps perdu. I.  Fordította Gyergyai Albert, 1961.  68-70. old.

 

 

            Részletek Jules Renard Naplójából /Gondolat, 1967. Fordította: Vigh Árpád/

1897. jún. 13. Semmi sem olyan múlandó, mint egy apa halála. Lám csak! Most már én vagyok a Renard papa és Fantec, aki eddig unoka volt, fiúvá lépett elő.

 

1905. okt. 10. Öregség nincs. Legalábbis az, hogy életünk vége valamiféle tartós öregség volna, nem igaz: mi is megöregszünk minden évben, mint a fák. Elhullajtjuk leveleinket, jó kedélyünket, életkedvünket, aztán visszanyerjük.

Nincs gyermekkor, felnőttkor, öregség: az élet folyamán többször is megismételjük évszakjainkat, ám a sorrend mindvégig titokban marad: nem rendszeres.

 

1906. febr. 26. Jelenem háromnegyed részét múltam képezi. Inkább álmodozom, mintsem élek és visszafelé álmodozom.

 

Márc. 5. Az élet rövid, ám az unalom meghosszabbítja. Nincs az a rövid élet, amelybe az unalom be ne tudna férkőzni.

 

 

…reményteljes új esztendő következik, és elmúlnak a gondjai és bánatai egy hosszú évnek, mert az ifjúságába lépő idő kedves sejtelmekkel és szokatlan érzésekkel tölti el szívünket…

…Ez az idei december valami szélhámos himpellér, aki nem valósítja meg az én ábrándjaimat a szép havakról, a friss hidegről és a téli színekről…

…Egy esztendő ugyan semmi az időkben, porszemnél is kevesebb, de hát ezt csak a bölcsek mondják. Mi – nagyon sokan vagyunk – nem tudunk bölcsek lenni, ha egy esztendőről van szó. Nekünk nagyon sok az…és frissen, elevenen, sínesen tűnik fel a messziségben szép virágú mezője egy másik esztendőnek…

         Krúdy Gyula: Hullatja levelét az idő vén fája. 1899.

 

…A régi magyar élet szinte zökkenő nélkül múlott, múladozott. Mit tudtak ők a küzdelmes, töprengő, fejvesztett életről, ahogyan manapság múlik az élet!

…A Lánchíd magosan emelkedő ívei alatt ment át a régi Magyarország az új Magyarországba…

         Krúdy Gyula: Hídavatás,  1915.

 

…De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban repült a dáma, a szerelmesek nyugodtan bíztak az időben, s évekig epekedtek az első csókért; senki sem sietett, csak a lóvasút; a tavaszi séta nagy élmény volt, és esténkint mindenkinek volt ideje a hold állását megfigyelni. Kis célokért, nagy semmiségekért, szerelemért folydogált az élet…

De jó volna ötven esztendő múlva élni…egyszer elszökni a kriptából, hol rózsafüzérrel dermedt ujjaid között fekete szalonkabátban, fehér ingben és rövid selyemharisnyában feküdtél…

Milyen a divat és mit játszanak a színházban?…

…Karon fogózva megy a mellékutcában a szerelem, és a rendőr egy középkorias Habsburg-fogatnak nyit utat az Oktogonon, hisz a spanyol etikett örökéletű…

Vajon mit fognak beszélni egykor a mai Budapestről? A katonákról, a tábornokokról, a színésznőkről, divatos írókról, Tisza grófról és a háború legendás hőseiről?

De jó volna ötven év múlva sírbolt-szagú szalonkabátban sétálni az Andrássy úton! / Az Oktogon November 7. tér lett. Az Andrássy úton, különösen a 60. tájékán nem ajánlatos 50 év múlva sétálni. B.G./

         Krúdy Gyula: Gordonkázás,  1916.

 

…Minden megingott régi helyén a háború orkánjában, csupán egy maradt ősi nyugalommal mindenhatóságában: a föld. Az ő gyönyörűséges, istenadta élete nem változott, és egy fűszállal sem nevelt fel kevesebb gyermeket kebelén. Búzája, termője, rétje, gyepes halma a régi…/Nem maradt meg. Ami maradt, az is pusztul. B.G./

         Krúdy Gyula: A magyar föld élete, 1916.

 

 

 

 

Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen talán soha sincs… Szindbád háromszáz egynéhány éves ember létére gondosan öltözködött… Szindbád Nagy Lajos király nejét szerette volna gyóntatni. Szindbád akkor még csak 100 esztendős fiatalember volt…

         Krúdy Gyula: Szindbád három könyve, Új idők, 1944.

 

 

Öt esztendő, öt szép leánya az öreg időnek ment tova telt kosarával és ült el nénjei közé. Ott ültek a végtelenség partján hervadt virággal a hajukban s hervadt mosolygással az ajkukon, hosszú sorban az évek, akik már átmentek a földön és ismerik az embernek nevezett fájdalmakat.

         Szabó Dezső: Csodálatos élet

 

 

Az élet cselekvés. Cserélgessük a nézőszögeket! Váltogassuk a távlatokat! Igyekezzünk mindig elhagyni azt, ahol már csak múltunk romjai és omladékai vagyunk! Ne térjünk vissza oda, ahol boldogok voltunk; ne térjünk vissza oda, ahol szenvedtünk. Ne akarjuk feltámasztani, ami nem lehet többé. Semmi sem marad bennünk abból, amik voltunk.

         Dumas fils. In: Gondolatok könyve, Magvető, 1966.

 

 

…észrevettük azt is, hogy egyikünk sem beszélt többé a jövőről, hanem csak a múltról, annál az egyszerű oknál fogva, mert benne voltunk immár mindnyájan a jövőben, amelyről valaha álmodoztunk, és újabb jövőről többé már nem álmodozhatunk.

         Stridberg: Egyedül. Illusztrálta: Váli Dezső

 

 

A múlt az egyetlen emberi valóság. Mindaz, ami van, az múlt.

         Anatole France, in: Gondolatok könyve, Magvető, 1966.

 

 

Mi az idő? Titok – léttelen és mindenható. A jelenségek világának feltétele, mozgás, mely a testek térbeli létezésével s mozgásával párosul, vegyül. De vajon nem volna-e idő, ha mozgás nincsen?...Vajon az idő a tér függvénye? Vagy megfordítva? Vagy azonos a kettő? Az idő tevékeny, igei jellege is van, érlel és „időzít”. Mit időzít? Változást…az emberiség elhatározta, hogy az időt és a teret öröknek és végtelennek „tekinti”…De az öröknek, a változhatatlannak a kitűzése nem egyértelmű-e minden korlátozottnak és végesnek logikai és aritmetikai megsemmisítésével, zérusra való redukálásával? Lehetséges-e az örökben egymásutániság, a végtelenben egymásmellettiség? Hogyan férnek meg az örök és végtelen segédhipotéziseivel olyan fogalmak, mint távolság, mozgás, változás vagy akárcsak körülhatárolt testek létezése a mindenségben?

         Thomas Mann: Varázshegy, fordította: Szöllősy Klára

 

 

 

Az idő azért szalad olyan gyorsan, mert nem tűzünk ki benne jelzőpontokat. Mint holdat, a zenitjén, és a láthatáron. Az ifjúság évei azért hosszúak, mert  telítettek, az öregség évei azért rövidek, mert már készek. Figyeljük meg például, hogy majdnem lehetetlen öt teljes percig szemmel követni az óramutató járását, annyira hosszú és elkeserít az egész.

         Camus: Noteszlapok /1936/

 

Az időköz furcsa és ellentmondásokkal teljes jelenség az emberi lélek számára. Ésszerű volna feltételezni, hogy az egy helyben topogás ideje, vagyis az eseménytelen idő végtelennek rémlik. Így kellene lennie, de nincs így. Az unalmas, eseménytelen időnek egyáltalán nincs is tartalma. Az érdekes dolgokkal telített idő, a tragédiáktól jajongó, örömöktől ujjongó idő – ez az a korszak, amely később hosszúnak tűnik fel az ember emlékezetében. Így is kell lennie. Az eseménytelenségben nincsenek oszlopok, amelyekre ki lehetne feszíteni az időtartamot. A semmitől a semmiig egyáltalán nincs idő.

Steinbeck: Édentől keletre     /1960-ban írtam ki a „szalámigyári” noteszbe, más  idézetekkel együtt./

 

 

Egyáltalán nem biztos, hogy van „Idő”. Az ember, kínjában, feltalálta ezt a fogalmat – később elnevezte térfogatnak – mert a világ nem fért el az „abszolút tér”-ben. Ezért, mint egy dobozban, elhelyezte a világot az „abszolút” idő-nemben. De ez az idő lehet segédfogalom és rögeszme is. Mert ha van Idő, akkor van Kezdet és Vég is, de semmi bizonyságunk nincs arra, hogy van Kezdet, amelyet az Időben lehet mérni…és mi is volt „elébb”? A Kezdet és az Idő előtt? Valószínűbb, hogy az evangélista ezt jobban tudta, amikor bejelentette, hogy „Kezdetben vala az Ige és az Úr lelke lebegett a vizek felett”. Ez érthetőbb.

         Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1950-1951-1952. Vörösváry, 2001. p:88.

 

 

A „jövőkutatást” sarlatanizmusnak tartom: a jövő nem létező valami, következésképpen nem lehet kutatni. Az adott és ismert tényezők alapján lehet itt és ott egy-egy trendet felrajzolni. De a trend annyi ismeretlent foglal magában – nukleáris katasztrófa /Csernobil/, járvány /AIDS/, földrengés, ózonlyuk s az ember maga – hogy felelőtlen, aki jósolgat. A kérdésre nincs válasz.

Simányi Tibor, Kedves Sándor…, Bécs, 1988. aug. 4. In: Márai Sándor és Simányi Tibor levelezése, Helikon, 2003.

 

 

…az idő a legravaszabb. Az idő arculatai. A pillanat, az idő-helyszín, az elszeletelt, az éppen csak tetten ért, a rejtelmes idő-rétegek…a tisztázatlan időbeliségbe – az idő-nélküliségbe – bedobott időhatározók…segítenek olyan idő-érzést adni, ami nem kronológiába kényszeríti az olvasó átélő közérzetét, hanem az időnélküliségben való szüntelen mégis-előrehaladás szuggesztióját kelti. Vagyis epikai dinamizmust teremt, megfogható múlt-jövő nélkül. Ahogy a múltnak-jövőnek a valóságban is csak jelene van.

                        Mészöly Miklós: A tágasság iskolája, 1977.  201. old.

 

…valósággal  egyedül a vagyon, mert a voltat már el, a leszent pedig még nem pillantottad el, és így az egyik sincsen…

                        Bethlen Miklós  1858  /lásd másutt /

Vajon olvasta Mészöly Bethlent? Az egyezés csaknem szó szerinti.

                                          * * *

Az abszolútban az abszolút jövő is benne van?

A jövő elhívatlan, látens jelen – vagy jelent meghaladó kiterjedés?

…Minden létesülés olyan előhívott jövő, ami mégis egybeesik az abszolút jelennel?

S ha egybeesik a kettő: mi az a különbség, ami a létesülés aspektusából mégis megfogalmazható?

…A lét a determináltság miatt abszurd: mert végig pergetése az eleve kimértnek?

…

 

Nyomozom, hogy mióta, mikor.

Az évek mögé kellene visszahátrálni, de úgy, hogy közben nem fordulnék vissza. Vagyis hátrálva búcsúzni a folyton előttem hagyott jelentől, ami egyúttal egy tőlem távolodó jövőbe is rohan, holott számomra ez a jelen a legközvetlenebb múlt, miután éppen én lennék az, aki közben egy folyton hozzám közeledő múltba ereszkedem vissza, mint a legközvetlenebb jövőmbe, de hihetem azt is, hogy az a másik jövő az igazi múlt…

Mindez megnehezíti a pontosságot, hogy mióta, mikor.

         Mészöly Miklós: Érintések, 2000. Jelenkor

 

…a kronológiával semmit sem lehet élőbbé tenni, ráadásul dehonesztálja az idő érvényét. A kronológia bennem a sírkövet idézi, s én nem vagyok hajlandó megdicsőülni saját sírfeliratomtól… A kronológia, az időrendi következetesség, befagyaszt, ellentétben a kronológiai rend tagadásával, amely felold és tágít, s amelyben minden leírt szó magát a megváltó érkezését jelenti. Vagyis a kronológia számomra eszköz és nem cél…

…New York-ban a magas épületek mintegy lezárják az égbolt horizontját. Itt, a kisoroszi bokrok és fák szelídebben viselkednek, s csendes résztvevői annak a viszonylag gyakori magán-szertartásnak, amelyben napközben, de zömmel este, már fáradtabban, kiállok Isten szabad ege alá, és – vagyok. Egzisztálok. Meditációim ilyenkor általában az éggel, a csillagokkal kapcsolatosak…az ember nem a bőrénél, hanem az Univerzum határánál végződik…

 

…A bizonytalanság állandóan előre vetíti csápjait, és annyira csonkává tesz bennünket, hogy nem tudunk a személyes jövőnk pillanataiban gondolkodni…

…az állandósult pillanat és a jelen idő valami sajátosat teremtett bennünk, amit a fiatal magyar irodalom megdöbbentő mélységgel él meg. Nem a múltban gondolkozunk, a múlt idő mintha ki lenne kapcsolva az igeragozásunkból, s ebből a kikapcsolásból életre kelt egy eszme. A pillanatnyiság eszméje. S ha a pillanat, vagyis az idő eszmei, akkor minden mozgásnak, mozdulatnak, a legparányibb rendülésnek is jelentése van, mivel a lényeg abban az ellentmondásban bújik meg, hogy nem a folyamatban, hanem az önmagára csukódó pillanatban leledzik az életprincípium.

 

Mészöly Miklós: Párbeszéd-kísérlet. A kérdező: Szigeti László. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony,1999

 

 

Szigliget legnagyobb vonzóereje az ott dolgozó író számára az, hogy itt voltaképpen nincs olyan mértékegysége az időnek mint kinek-kinek az otthonában, itt nincs a napnak se reális kezdete, se reális vége. Aki ír, nem zavar senkit, ha hajnalban felkel, nem zavar akkor sem, ha egyáltalán le se fekszik…

 

         Szabó Magda: Levél a szigligeti alkotóházból   / A hálóról/

 

Petőcz András (1959 -   )
 
A lezárult idő
 
Valamit kezdenem kellene mindazzal,
ami mostanáig hajnalban körbevesz engem.
 
Úgy négy óra tájban arra riadok, arra a furcsa
gondolatra, hogy hamarosan meg fogok halni.
 
Nem a halál ténye izgat, nem is az azt megelőző
és nyilvánvalóan elkerülhetetlen szenvedésé,
hanem, hogy nem, hogy egyáltalában nem
végeztem el a feladatom, amiért itt, és most,
és mindörökké és ebben a pillanatban ---
 
Émelygés fog el, hajnalonta, valamiféle korai jele ez
testem leépülésének. Nem félek, nem szorongok,
csak az elvégzetlen munka idegesít, mindaz, amit
megtehettem volna, de – valamiét – nem tettem meg.
 
Annyira szeretném, hogy több időm legyen!
Időhegyeken szeretnék keresztülgázolni, és
gondolatban már meg is teszem, időhegyek
magasodnak elém, és megmászom a magasba
nyúló időcsúcsokat, és az elvégzett munka
lobogóját tűzöm ki hihetetlen magasságokban,
aztán még időóceánok is hevernek a lábaim
előtt, és én átúszom ezeket a tengereket, és
így magamhoz ölelem mindazt, ami idő,
a hegyeket, meg a végtelen óceánokat, mert
hatalmasabb vagyok még náluk is.
 
És felriadva, mégis kábán, félálomban azon
töprengek, miért is alakult minden úgy, ahogyan
éppen alakult, és miért olyan végtelenül és
szorongatóan időhiányos körülöttünk minden.
 
Amikor reggel megjelennek az első napsugarak,
lehunyom a szemem, és kissé elszomorodom,
túl vagyok egy újabb éjszakán, mondom magamban,
és nem vagyok túl mindenféle ótvaros gondon.
 
Látod, az időt, a régi barátot, aki veled haladt,
elveszíted, mondom magamban, és lassan közelít
a perc, a lezárult idő, valamiféle utolsó pillanat.
 
         Szép versek 2015. Magvető

 

 

Közmondások

 

Az eltöltött idő soha vissza nem jő

 

Az idő a gazda

 

Az idő eljár, senkire sem vár

 

Az idő mindennek mestere

 

Az idő néha anya, néha mostoha

 

Kinek bő az idő, még kifogy belőle

 

Nincs oly dolog, melye meg nem hajt az idő

 

Telik az idő, múlik az esztendő

 

         O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat. 1966

 

 

Berszán Barnabás

A 9 éves Barni: Érdekes Nagyi: ha a tévét nézem, olyan gyorsan elmegy az idő. Az uszodában alig bírom kivárni az edzés végét.