Fekete János 

                                          / 1741 – 1803 /  

 

Tartalom

Előzmények

Francia verse

Versek a Morvai monográfiából

A Kazinczy-levelekben

Legújabb a netről

 

 

Előzmények

 

Itt bukkantam Fekete grófra:

László Ferenc: Párnacsata. Négy-öt magyar összehajol. Magyar Narancs 2006. 11. 23. /Itt figyeltem fel Feketére/

gróf Fekete János tábornok pest-budai összejöveteléről fennmaradt beszámoló. A Voltaire-rel levelező és pornográf verseket írogató Fekete egyik társas együttlétéről így írt a szörnyülködő Kazinczy Ferenc:

„én 1800-ban nem mentem volna a generál gr. Fekete János által Pesten a Hét Elector palotájában tartott Bacchanálba, ahol 16 pár táncos s ezek közt gróf Unwerth, Unwerthné s a férjhez már nem mehető leánya és gr. Fekete Ferenc, a generális fija mezítlen táncolának minden figelevél nélkül.”

A levelében háborgó Kazinczy másutt /Venus Callipygos  B.G./ ilyet ír: „…nagy Jupiter engedd/ Váljon hármassá nékem is egyszer az éj!”

László F., az ügy közzétevője még elmélkedik: a „hármas” miképpen értendő? Három személy vagy kettő három nyílással.

 

Még ezeket találtam:

 

Baranyai Zoltán: A francia nyelv és műveltség Magyarországon / 1920/ c könyve egy egész fejezetet szentel Feketének. Kazinczy 16-szor fordul elő a mutatóban.

 

Fekete János: Sírfelirat

 

              Ő volt jobb ízlésnek minálunk kezdője

     Régi babonáknak első nevetője

     S ámbár el nem érte Parnassus tetejét

     Mégis kóstolhatta múzsák tisztább tejét

     Azokkal, kik őtet most tudják haladni

     S mindezért nevének fenn kéne maradni.                   Lecsó 3. kötetből       

 

Morvai Győző: Galánthai Fekete János. Ir.tört. Közlemények. 1901. 1., 2., 3. tanulmányában is közli, mint Aranka György sírfeliratát.

 

     Rapports litteraires entre la France et la Hongrie

Une visite hongroise chez Rousseau à Montmorency - La semaine littéraire, Genève, 15 juil. ... Une femme de lettres du Second empire. La comtesse Julie Apraxin. .... Voltaire et le comte hongrois Jean Fekete de Gálantha - Gazette de .... Les œuvres posthumes de Jean Fekete de Galántha, voltairien de Hongrie ...

 

A francia forrás Feketét volteriánus magyarnak nevezi a francia-magyar irodalmi  kapcsolatok tárgyalása során /B/

 

Fabcich József > K  1806. 05. 23Woltairet meg kell előznöm: Fekete nem volt született francia, nem csuda, ha jobb volt versénél a bora: Tek. Úrnak mind bora, mind munkája született magyar, ergo ne bújjék a zsákba Volter

A levél jegyzete: Fekete = Galánthai Fekete János felvilágosult, szabados szellemű főúr. Voltaire-t rajongásig tisztelte. Amikor Mes Rapsodies c. két kötet francia versét tokaji bor kíséretében elküldte neki, Voltaire köszönőlevelében azt válaszolta, hogy verseinél jobb a bora.

 

K > Szentmiklóssy Alajosnak, 1820. 06. 24…Horváth Ádám pedig 1790 egy Literatori Ülésünkben, Generális gróf Fekete János házánál, Balog Péter és más Nagyok előtt, arra akará magát ajánlani, hogy ő minden héten ád egy originális Tragoediát vagy Comoediát, úgy, hogy én, ki épen ezen kedves barátom mellett ültem, majd eldőlék ijedtemben…én csak a legnagyobb Geniek darabjaikat olvastam meg…minden mások felett kedves Göthe darabjait…

A levél jegyzete: Galánthai Fekete János /1740- 1803/ felvilágosult, szabados szellemű főúr.  Voltairet rajongásig tisztelte. Amikor Mes Rapsodies c. két kötet francia versét tokaji bor kíséretében elküldte neki, Voltaire köszönőlevelében azt válaszolta, hogy verseinél jobb a bora.

Mindkét irodalmi lexikon méltatja Feketét. Az 1994-es Péter-féle: „…Voltaire La pucelle c. eposzának fordítása kéziratban maradt.”

                                                               ***

Egyike azon házaknak, hol a diéta alatt legtöbb örömmel élék, a generális gróf Fekete Jánosé vala. Nagyon elmés, nagyon eleven és lelkes ember és széles olvasású. Erkölcsiben, gondolkozásaiban, módjaiban félig francia, félig török…

Fekete két kötetben Mes Rapsodies cím alatt adá ki francia nyelven írt verseit, s egy példányt két átalag tokajival küldte Voltairenek. Az öreg patriarcha megköszöné a két ajándékot, s mint maga mondá nekem Fekete, francia dévajsággal azt veté mellé, hogy bora jobb, mint a verse…Én, autographok gyűjtője s másolója, égék látni a Voltaire levelét, de a generális azt Fóton tartotta…                                               Kazinczy: Pályám emlékezete   1784-1794    

 

 

Fekete János gróf idős korában /Morvai könyvéből/

 

Francia verse

 

Note_80 Une lettre de Voltaire au comte de Fékété, du 23 octobre 1767, et imprimée dans l’ouvrage intitulé Mes Rapsodies, Genève, 1781, deux volumes, commence ainsi:
 
Au bord du Pont-Euxin le tendre Ovide un jour
Vit un jeune tendron de la race d’Orphée;
D’un beau feu, etc.

Voyez ci-dessus le n° 258.

Note_81 Voici les vers auxquels répondait Voltaire:

Vous qui d’Homère embouchant la trompette,
Des chantres de la Grèce égalez les concerts,
Vous qui d’Anacréon et du berger d’Admète
         Unissez les talents divers,
Permettez qu’en ce jour, marqué pour votre fête,
Une jeune bergère, éprise de vos vers,
Vous offre une des fleurs qui ceignent sa houlette

 

           A szöveg fordítása /B/ : Voltaire 1767.10.23. levelét Fekete Mes Rapsodies c.   kötetében kiadta. Három vers címét felsorolja, stb... majd közli azt a verset, melyben Fekete Voltaire-nek felel.

A versben Fekete Voltaire tehetségét Homéroshoz és Abacreonhoz méri és egy virágot ad át neki.

 

 

 

Fekete versei a Morvai monográfiából

 


MAGYAR TÖRTÉNETI ÉLETRAJZOK

MORVAY GYŐZŐ GALÁNTHAI GRÓF FEKETE JÁNOS 1741-1803

A MAGYAR TUD. AKADÉMIA SZERVEZÉSÉVEL. KIADJA
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT
SZERKESZTI SCHÖNHERR GYULA

BUDAPEST AZ ATHENAEUM R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA 1903

Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsának támogatásával, az Arcanum Kft. CD-ROM kiadványából.

 

 Válogatta B.G. 2009. 03. 10.

 

S Erősebb volt bennem Apollo hívása
Mint Kedves Atyámnak gondos megtiltása.
Tudod, hogy már akkor Francziáknak lantján
Kezdettem mászkálni Parnasszusnak hantján.

 

Ismeretlen Johannának írja első magyar versét. Kirí belőle az új szerelmi gyönyörök varázsa és a korai lekötöttség szomorúsága:

Jőjj el, tündér Vénus! Ciprus mély völgyéből,
Hol szerelmet senki sem zár ki szivéből,
’S nézd, hogy sebesedtem Fiad lövéséből,
Szabadíts, ha lehet, e’ kemény ügyéből.
Vagy, ha gyógyíthatlan már nyomorúságom,
’S Ámor békójában örökült rabságom:
Légy Múzsám, ’s az által töltsd-bé kivánságom.
Enyhődjön versekkel nagy szomorúságom.

A’ Szép Ifjuságnak kedves frissesége,
Szerelmet lobbantó szemek tűzessége,
A’ Vidám járásnak virgantz könnyűsége,
Egyenes termetnek kartsú delisége,
Legkisebb érdemi ditső Johannának,
Ki mint szép Nimfája vadász Dianának
Vagy hadat okozó Leánya Ledának,
Méltán elragadja szívét mindnyájának.

Nem vala rendesebb ezen Johannánál,
Kinek szebb erköltse drága ruhájánál,
Betsebb igaz szíve számos országánál,
Királynénak gazdag kintses ládájánál…

Messze sem tartom magamat Voltérnak», mondja egy helyen,  de azt bátran hirdeti, hogy ő avatta poétává.

Tudod, hogy nem féltem Franztnak dudájától,
’S néha ditsírtettem öreg Voltérjától;
De magyar Voltérnak magyar versben írni
Arra, hidd el, engem tsak te tudtál birni.

S a mit a «Mes rapsodies» előszavában hangoztat, hogy Voltaire dicséretei el nem vakították, hogy az csak az ifjú embert lelkesítette, hogy eléggé meg van győződve költői tehetségének középszerűségéről, hogy a verstanban adott oktatásai vezették be a verselésbe, azt épp oly egyszerűséggel mondja egyik magyar versében:

Tudod, hogy Voltérnak kegyes ditsérése,
Végre poétává tett bölts verselése;
Tudod, mert te gyűjtéd azon két könyvemet,
Kinn a’ nyomtatásba nem látják nevemet.

 

Voltaire (1767. október 23-ikán) két verssel tiszteli meg Feketét.

Az egyik:

«Au bord du Pont-Euxin le tendre Ovide un jour
Vit un jeune tendron de la race d’Orphée;
D’un beau feu leur âme échauffée
Fit des chansons, des vers, et surtout fit l’amour.
Les dieux bénirent leur tendresse;
Il en naquit un fils, orné de leurs talens;
Vous en êtes issu. Connoissés vos parens
Et tous vos titres de noblesse

 

Fekete (1767 október 29-ikén) a versre verssel felel:

Homme divin, dont la Muse polie
Me trace en vers charmans,
Une lignée plus jolie
Que celle, dont des grands
L’ame stupide est tant enorguieillie;
Permets, qu’en bon chrétien
Il te rende le tien;
Emporté par la politesse
Tu eux me ceder tes aïeux:
Mais d’Orphée et D’Ovide, on ne voit la noblesse
Que dans tes vers harmonieux.

    

Voltaire Ovidiust és Orpheust emlegeti, válaszul Fekete „isteni emberek” /homme divin/ titulálja a mestert /B/.

Egész katonai pályája pedig azt bizonyítja, hogy egyáltalában nem termett a béke, hanem inkább a háború katonájának, vére nem az engedelmességre és fegyelemre, türelme nem a katonai hivatalnokoskodásra és szervező munkára.

Barátaimban tsalatván,
Szerentsétől hagyatván,
Fogyott pénzem erszényembe,
Rágalmaztak jó hírembe,
Akármire vágyódtam,
Mindég hátra nyomódtam.

Vitéz, Bajnok, Hazafi,
Rokonimhoz atyafi,
Még is elő nem vitettem
Nem mint illett betsültettem;
Mert nem tudtam mászkálni,
Vagy hamissan áskálni.

Minden lántzot utálván
A’ rabságot általlván,
Belé juték a’ békóba,
Magam mentvén a hálóba;
Szabadságról álmodtam,
Kalodában akadtam.

a háború, mely jobbára hadi szemlékből, incselkedő cselvetésekből és csatározásokból állott, melyet az osztrákok «szilvazenebonának», a poroszok «krumpliháborúnak» neveztek, kevés kilátást nyújtott a kitüntetésre.

Beaucoup de mal et de fatigue,
Et bien peu de Combats
Entre nos Chefs force débats,
Et souvent de l’intrigue,
Des lâches impunis,
Des braves gens sans récompense,

Ont trompé notre esperance
Et nos voeux reunis.

Hadaknak Istene nem szünt ketsegtetni
Borostyán szerzéssel, ’s velem reméltetni,
Hogy diadalmakra Vitéz sereginket,

Vezérleni fogom, mert noha népinket
Hódítnám, nem hagytam szívem bágyasztani,
’S úgy tudtam időmet két karban osztani,
Hogy kötelességem gyorsan meg tétessék;
De mégis mulatás el ne mellőztessék;
Dombiczán, Tarnovon Amor lépes méze
Szívemet elfogta, de rajt nem tetéze,
Mert naponkint mégis legényim munkáltam,
Vagy hasznos sereglést fejemből próbáltam.
Így éltem Ifjantan azon szomszédságba,
Nem vélvén, hogy jutok oly nyomorúságba,
Mely már régtől fogvást kínozva lelkemet,

Sem hogy had piarczról el nyomnak engemet,
’S későbben kivánván Hazát építeni,
Hogy udvarnál bajba, szint a fog ejteni,
Mert tsak Törvényünknek, ’s ő néki szolgáltam,
Demagogusoknak pedig ellent álltam,
Kik mindent intézvén maguk rút hasznára,
Mászva mégis értek, jóknak jutalmára,
Azt sem véltem akkor, hogy én vénségemre
Siránkozva nézzek fogyott értékemre,
S a’ rendet szeretvén, mégis bele düljek
A’ került örvénybe, ’s torkig elmerüljek.»

Összes kártyavárainak összedőltén siránkozik e versben, pedig mindegyikhez sok tehetséggel, nagy ambiczióval, de még több önérzettel fogott, de éppen egyéniségének e tulajdonságai buktatták ki először a hadsereg kötelékéből, majd az udvar kegyéből s végre az országintéző rendek sorából.

az örökös czigányéletnek eredménye, mint maga mondja 1788 újév napjára:

Im ez uj esztendő soknak ujj boszuság,
Tsak üres erszény is, mely nagy nyomoruság.

Nem kinozna, mint most adósságim súllya,
S Tisztem hátrálása, ki szivem meg dúllja.

Ámde a következő évben már nem énekelhette:

Bár üres erszényem bővebb töltésére,
Adna kedves atyám újjult vetsernyére,
E’ drága szokásnak fenntálló nevére,
Körmöcznek borsábúl fia kenyerére.

 

Olaszországból, hol az 1790-ik év elején fiával tartózkodott, II. József halála hívja vissza. A régi rendszer bukását nem palástolható örömében az egész ország hangulatának visszhangját halljuk.

Triesztben elválva fiától, még ezeket a sorokat küldötte utána:

Visszatért már Fiam! az árva Honnyunkba,
Látni fogod ottan Lánczon szabadságunk’
Ama’ tíz elpártolt mirigy gyilkosunkba’,
Kiken bár tölthetnénk egyszer bosszúságunk.
Annyi otsmány kigyót ki vérünkön hízni
Igyekezett, s a’ kikről Verbőcz Törvényt nem írt,
Komiszárságokban azért mertek bízni,
Hogy kipréselhessék csontjainkból a’ zsírt.

Irtózván ezektől, Apád eltávoza,
Hogy ne lásson büszke kegyelmes Barmokat
Csalni József császárt, ki minket áldoza,
’S el tiprani nálok igazbb Magyarokat.
Magyar Menyetskéket fogsz látni Búbokba,
Korcsosult Hazánknak Franczia majmait,
A kik rút festéket kennek orczájokba,
Hosszú nadrágban is Bétsnek Magzatjait.
Majd fognak kérdezni: Mit láttál utadba?
Mond: láttam, Uraim! a’ mi nálunk hibáz,
Téged, szent Szabadság! igaz fent álltadba,
Kire sok hív Polgár serénységgel vigyáz.
Nagy becsben vagyon ott Haza szeretete,
A’ régi szokások bontatlan tartatnak
Meg őszült Törvények kies eredete,
’S A’ Polgár vagyonja nem háborgattatnak.
De talám történik kurucz Magyarokra
Hogy még botolhatol, ámbár meg ritkultak,
Igaz köszöntésem terjeszszed azokra,
A’ kik Hazájoktól még el nem pártoltak.
Mondd: él még az Atyám Trieszt Várossába,
Azon vidámító tellyes reménységgel,
Hogy a’ rég Szabadság fel virrad Honnyába,
S vérét fel áldozná kedvéért készséggel.
Vajha mi is, úgymond, midőn meg ölele
Méllységes álmunkból egyszer felébrednénk,
(Azomba könyekkel a’ szeme meg tele)
’S Szabad Országokkal hírről vetekednénk.
Add Uram Istenem! hajdani sorsába
Visszatérni lássam Scityai Nyájomat,
’S én is fáradhassak szabadulásába. –
Ezzel fejezte tőle válásomat.

Így ír, mielőtt még József rendeleteit visszavonta volna. Annál viharosabban tör ki hazafias érzelme, midőn József halálával Lipót országgyűlést igért a magyar követeknek:

Visszatért Hazánknak dicső szabadsága,
Commissár’ nem poczkáz már a’ Nemeseken,
Nem mázolja Házink a’ számok rabsága,
Nem peng a’ mérő Lántz vérrel nyert földeken.
Megtért a Magyarság Németült Honyunkba,
A’ Szent koronával vissza jött Törvényünk
József meg vigasztalt szomorúságunkba,
Régi lábra tévén vérrel szerzett fényünk.
Verd meg édes Hazám Tizedes rontóid,
Ne hadd kérlek őket más katlanba főzni,
Köpd ki kebeledből meg bérlett kínzóid,
Mert szabadságodban akartak fertőzni.
Vallyon hogy láthatnád jó Magyar jutalmát
A’ Fő Ispányságot olly pribék kezekbe?
Ragadó szíveknek éreztük hatalmát
Melly Magyar bízhatna rút Vezérlésekbe?
Lássák így gyermekeink, hogy voltak közöttünk
Kik nem szégyenlették Nemzetjeket rontni
De lássák azt is, hogy rajtok kikötöttünk,
’S Törvényünket, mint ők, más ne merje bontni.
Légyen büntetések, hogy az igaz magyar
Tőlök mint kigyóktól távozzon irtózva
’S hogy akárki vélek társalkodni akar,
Magyar barátságból ki légyen átkozva.

 

 

 

149. Magyar Munkáji, I. k. 203. és 205. l.

Megyéje és barátai azonban nem csalódtak benne. Egyik énekében emléket állít annak a baráti körnek, melyhez tartozott s mely vele működött:

Énekimből, mondám, egyet ajánlani
Kivántam a’ Jóknak mellyekről szóllani
Nagyobb számok miatt külön nem lehetett,
Mert annyi ditső név ide nem férhetett.
Fáy, ’s Horvát Palkok, Gömörnek Pistája,
Aczél remek tolla, Jezerniczki szája,
Igaz Magyar szivvel esze Szétsényinek,
Józan viselése szép Püspök Prinyinek,
’S még némelly Követek, Mágnások nevei,
Kik Magyar Hazának maradtak hivei,
Jezsuita nevet hordó Battyánival,
Szemes Orczy Jóska, tudós Pásztorival,
Tihanyi meggondolt elmés restellése,
Somsitsnak venája, Pálfi kikelése,
Gúnyoló vágási próbált Abafinak,
Torban ritka lelke bajszos Rakovszkinak,
Horvátságán kívül Skerlecz józansága,
Battyányi Ferencznek délczes bátorsága,
Ezopus termetű Kis Podmanitzkivel,
’S Forgáts tisztán látó bantsa szemeivel
,
Szintúgy érdemelnék, hogy csekély versembe
Idvezeljem őket, valamint szivembe:
Azért víg Énekem áldozatul vegyék,
’S Azokis neveket bátran ide tegyék,
Bár ki nem írhattam, kik Honnyunk ügyébe
Igazak maradtak, ’s vélt építésébe
Boldogulásának velünk munkálkodtak,
’S a’ járt útról soha fére nem vonodtak
Igazaknak tehát éljen példás nyája!
’S szégyentől piruljon kortsok állorczája!
Hazánknak az Isten adjon több ollyakat,
Mint kiknek jó hire verseimben akatt!
De még azokkalis lehet elégedni,
Kiket nem lehetett ajánlásba szedni;
Mert ha meg tsökkentis száma Magyaroknak,
Vagyon még magvából ketses polgároknak.

Ide tartozik a már egyebütt is megénekelt Bezerédy Ignácz, Tolna követje, kit

… méltán Ország Gyülésében
Csudálhatták rendes magaviseletében,
S nyájas tréfálását nevették pajtási,
Senkit meg nem bántván elmés gunyolási,
’S midőn más hirt vadász hangzó lármázással,
Tündöklik ő kevés, de fontos szólással…

és végezetül

Spisitssel, Benyovszky, két érdemes Pajtás
Kitettek magokért, ugymint akárki más
Azon országunknak hires gyülésébe,
Mellyben némely követ, megcsökken fényébe;
Velünk együtt őkis vitattak józan észt
’S A’ szent képzelésnek kivánván tenni fészt,
Szint azért szegények estek vádolásba,
Hamis kémleléstől eredt motskolásba:
Megőrzötte mégis az ártatlanságok,
’S ő hozzájok, Joknak nem szünt barátságok.

 

 

Hasonló tartalmúak az «Antidotum contra Toxicosum rabiem Canis, Cti Fekete insultantis,» a «Pro Comite Fekete,» a «Responsio ad Pasquillum contra Comitem Fekete», a «Comes Fekete loquitur ad nigram Cohortem» czímű versek. Mátyási, a ki a Fekete kegyét kereső Csokonay Mihálynak úgy jellemzi a grófot, hogy «Fekete nevű Fejér Elme, Setét Társaságú Világos Lélek,» legott fölvette az odadobott keztyűt és erősen visszavágott:

Urak! veszett kutya jár a dietában,
Ki tán Cliniusnak termett világában,
Mert láttatik birni emberi elmével:
Mégis az emberrel nem marad békével;
Ime hogy először a maráshoz foga,
Gróf Fekete urban akadott meg foga.
Ugy látszik idegen Nemzetbeli agyar
Mert dühösen sem bánt jó embert a magyar,
Ugy látszik valami Belső Rendből való
Mert ugatásában nints sem ész, sem való,
Múzsám! míg nem késő, füleld le az ebet,
’S kötözd-be szőrivel a tőle vett sebet.
Az eb Deák, de tám a’ Magyar okosság
A’ Deák eb marás ellen is orvosság…

verse: «Azon ország ülésére a’ mellyben Sz… Püspök, ’s… B… a Budáról küldendő Egyezést hátráltatták»:

Jaj tenéked, magyar! hová térsz dolgodba?
Gátol a’ Pap, nem lát’d? ditső szándékodba.
Belgát is ő rontja, ’s hogy gántsot míveljen,
Rá viszi, királyra, hogy táborba keljen.
Téged is társival jégre kivánt vinni,
Belátván hogy néki nem akartál hinni,
Hogy talpra ne állhass, gátolni igyekszik.
Tipord el a kigyót, kebeledben fekszik.
Hódolj királyodhoz, egyezz véle frigyre,
Úgy talán ráköphetsz a subás mirigyre.

 

 

írja «Azon Ország Üléséről, a’ mellyben a külső Udvarokhoz küldendő követek választattak (1790)» verset, melyben régi hibákat vet a nemzet szemére:

Rendes dolog történt kettős ülésébe,
Ország rendjeinek egyben gyűlésébe.
Fele sem volt jelen jelesb követeknek,
Mégis erőszakkal tartják egészeknek.
A’ leg bolondabbnak fordul tanátsára,
Hazánk eddig tartott leg okosb Polgára,
’S Hogy ne józanuljon egyesült úton jár
A’ legjobb Hazafi ’s a’ legnagyobb szamár…

kifejti, hogy ő ragaszkodik az alkotmányhoz és a «pragmatica sanctió»-hoz, mivel ezek a jövőnek biztosítékai. Midőn a papság e válaszszal is elégedetlen, ugyancsak Fekete támadja meg:

Király ’s Ország ellen a’ Papság felzördül,
Fél az egyezéssel, hogy a pénz elgördül.
Tovább is homályban kivánván halászni,
A’ világosságot fel nem hagyja mászni.
’S Erővel gátolja, hogy a’ szent Békesség
Ne térhessen hozzánk a’ jámbor egyesség.
Jaj mire jut, úgymond, az egy boldogító,
Minket régtől fogva egyre gazdagító,
Hazánkkal támadott régi Pápistaság,
Istók’ fegyverével nyert lelki tisztaság?
Fene gyászba dűlne fénylő ditsőssége,
Ha nem büntettetnék azok merészsége.
A’ kik Vallásokban rajtunk odább adván,
Pénteken, szombaton sódarral maradván,
Ekkép’ eben gubát akarnak tserélni,
’S purgatoriumot pokolra tserélni.

a «Midőn ötvenedik esztendőmet haladnám» verse, melyben Faludi versmodorában szigorúan elítéli a közéletet és annak embereit:

Láttam szamárt elől menni,
Betsültetni gaz embert,
Keresztet a félszre tenni,
Kit a’ vitéz el nem nyert.
Sokan jutának polczokra,
Bár az udvart gyalázták;
Mert bizván ügyök Papokra
Áldásaikat vadászták.
Igaz mondók üldöztetni
Szoktak a képzelőktől.
Nincs igazság az országba,
Örvend kiki a más kárán,

Ne is bizzál jámborságba,
Ha bátran ülsz a párán.
Hogyha nem tudsz hizelkedni,
Még a’ kurva sem hódúl;
Most a virtus csak üres szó,
Kivel szintugy kénykedik,
Orozó zsivány mint a jó…

Látván azért hanyatlani
Kedvetlen életemet,
Bár tudnám hoszszabbítni
nem vetném fejemet;
Mert jobb időket képzelni,
Nemzetünket esmervén,
Avagy gomb nélkül fértzelni,
Alkalmasint egyre mén.

Nincsen tehát min búsúlni
Hogy közelget a halál,
Kezdjünk inkább felvidulni,
Már tzélunk közelebb áll.

pater Hannuliknak, midőn arra inti, hogy a czenzurára valót írjon, következőleg válaszol:

Jól értem intésed, hogy írjak ollyakat,
Mellyek nem tiltatnak: de hát igazakat
Úgy szegény Muzsámnak akkor lehetetlen írni,
S magát hazudozásra reá kéne bírni.
Nem vágyok én, el hidd, hogy kinyomattassék
Munkám ’s mindenektől széllyel olvastassék:
Tsak kevés Böltseknek lehessen kedvére,
Jövendő századnak tán juthat kezére,
’S akkor Borostyán siromra rakatik,
Mely éltemben tőlem most meg tagadtatik.

Költeményeit vagy külön vagy az akkori szokás szerint levelek szövegébe szúrva küldözgeti Gvadányinak, Orczy Józsefnek, Teleki Lászlónak és Domokosnak, Horváth Ádámnak, Aranka Györgynek, Bethlen Lászlónak és fiának, a kit, miután Illésházy Máriától elvált, magyar íróvá iparkodott tenni. Épp így volt fordításaival is, melyeket szakszerű magyarázatokkal kisérve lemásoltatott és barátainak, Széchényi Ferencznek, Madách Sándornak, Orczy Lászlónak elküldött.

Fekete gondoskodott róla, hogy az irodalomból nyomtalanul el ne tünjön, hogy működését a későbbi kor is észrevegye. Az 1790 évi paskvillus-írók száma szaporodott azoknak számával, a kik tudomással birtak arról, hogy a «Pucelle»-t lefordította, hogy leveleiben és a társas életben korát és a viszonyokat kiéletlenül megbirálja. Ezekkel azonban édeskeveset törődött, inkább fektetett súlyt arra, hogy művei el ne kallódjanak s meg volt győződve arról, hogy azok majd csak napfényre kerülhetnek egyszer:

Midőn Pap hatalom világból enyészen,
’S józan emberiség egyszer erőt vészen,
Nehánya tenéked borostyánt fog fonni,
’S neveddel nevemet a porból kivonni,
Hogy költőddel együtt betsben tartassanak:
Addig bolondoktól hadd piszkoltassanak.

 

 

 

Kérsz, hogy Mesteremnek téged ne tartsalak:
Hijjában Barátom! mert annak vallalak,
Mig élek igazán, minthogy ébreszteni
Orczyval te tudtál, ’s engem gerjeszteni
Magyar verselésre ditső példáiddal,
Tőlem méltán bámult remek munkáiddal.

Először az «Orleáni Szűzet,» majd Ovidiusnak «Szerelem mesterségét,» az utóbbit Gvadányi barátnőjének, Fábián Julisnak is elküldi, sőt ennek ajánlja, de midőn hirét veszi, hogy a költőnő ezt a tettét illetlennek találta, katonás humorral fakad ki a kényeskedő irónő ellen. Ő tudósítja legelőször arról, hogy Engel Gvadányi történeti munkáját, «XII. Károlyt» megczenzurázta.

Életének czélját maga Fekete fejezi ki két rendbeli: magyar és franczia sírfelírásában, mondván:

Ő volt jobb ízlésnek mi nálunk kezdője
Régi babonáknak első nevetője
’S ámbár el nem érte Parnassus tetejét,
Mégis kóstoltatta Muzsák tisztább tejét,
Azokkal, kik őtet most tudják haladni,
’S szint’ azért nevének fenn kéne maradni.

 

 

                                  ***

 

Morvai Győző: Galánthai Fekete János. Ir.tört. Közlemények. 1901. 1., 2., 3.

 

Mes Rapsodies II. 124.

 

     Mon Epitaphe

 

Soldat par goût, et mari malgré lui,

Sans prétendre a unom de Poete

Il fit des vers pour éviter l’ennui

La hazard gouvernait sa vie,

Et contre ses penchans il fit de vains efforts,

Faisant mainte sottise, évitant l’infamie

Je vécut sansreproche, et mourut sans remord.

 

     Rövidítve, szabadon /B/:

     Sírfeliratom

Katona kedvtelésből, házas kedvem ellenére lettem. Anélkül, hogy poétának tartanám magam, verset írok unalom-űzésből. Életem a véletlen irányítja. Becstelenséget el nem követtem. Szemrehányás és lelkifurdalás nélkül halok meg.

 

 

 

A Kazinczy-levelezésből :

 

3060.

 

Kazinczy — Berzsenyi Dánielnek.                                                                Dec. 11d. 1815.

 

Gróf Fekete János által Pesten a’ Hét Elector’ palotájában tartott Bacchanálba, hol 16 pár tánczos, ’s ezek köztt Gróf Unwerth, Unwerthné ’s a’ férjhez már mehető leánya, ’s Gróf Fekete Ferencz, a’ Generál fija, mezítelen tánczolának, minden figelevél nélkül. Az Orcheszter eggy firhang alatt zengett, a’ Generál pedig felöltözve ’s pipázva nézte a’ fiját és a’ többit. Ferdés közben ezt bízvást, bízvást, négy szem közt is a’ szerelem boldog órájában: de hidegvérrel és Cynicus természetességgel — azt már nem…

 

 

5220

 

Kazinczy — Szalay Lászlónak.                                                     Ujhely Sept. 27d. 1830.

 

Szinte jól esett nekem hogy az Urat a’ Generális Gróf Fekete Biographiajának dolgozása rá szorította, hogy engemet szólítson meg; mert nem tudván ha a’ Vacátiókat Pesten fogja e tölteni, írni az Urnak nem mertem volna, ’s óhajtottam hogy barátsága újabb jelét vehessem.

 A’ Generális felől alig tudok valamit, egyebet mint a’ mit az eml. helyen már elmondottam, mondani; mert a’ mit tudnék, nem olly természetű hogy a’ Publicumnak általadhassuk. Illyen az hogy a’ szerelem testi gyönyörűségeit természeti szükségnek tekintvén, mint a’ Cynikusok’ legvastagabbjai, azzal nem látta szükségét titkon élni, ’s Oberster korában ing és lábravaló nélkül járt fel ’s alá a’ szobában, ’s úgy szóla az idegenekkel is, azt mondván, hogy a’ nyári meleg napokban a’ ruha alkalmatlan. — A’ Pucelle d’Orleánst, Voltaire után magyarra fordította, ’s Báró Orczy Lászlónak ajánlotta, ’s mivel nyomtatásban ki nem adhatta, az Országos Muzéumban tétette le…. Superint. Báthori Gábor Úrhoz eggy négy sorból álló epigrammot írt. Az értelme ez: Kérded, miért szeretnék Kalvinista lenni inkább, mint Pápista. Azért inkább, mert inkább félszemű, mint egészen vak. A’ vers nálam le van írva, de nincs itt.

Fija Ferencz Pesten volt 1828 és 1829. Jó fej az is. Ennek Illésházy, atyjának Eszterházy leány volt felesége. De az asszonyok nem igen jól jönnek ki illy gondolkozású ’s módú férfiakkal ’s elhagyták őket. Ferencznek nem lévén gyermekei, a’ ház benne kihal.

Superint. Báthori eggyszer kérte a’ Generalist, költsön gondosabban. — Hol látta az Ur hogy Personális maradéka el nem szegényedett? az nekünk sorsunk. Hagyjon menni átkos útamon...

 

 

 

 

Legújabb /200. 11. 29/ a netről:

Hideg tekintetek - érzéki szavak

A valódi értékeket képviselő libertinus irodalom mindig a felvilágosodás jegyében megfogalmazott ismereteket terjeszt: filozófiát, biológiát, fiziológiát - akkor is, ha erre a szexualitás teremt megfelelő környezetet, értelmezési tért.

Miért épp a 18. században jelent meg a libertinus irodalom? Akár a rokokó frivol, nyíltan vagy fojtottan erotikus ábrázolásmódja, akár a felvilágosodás jelentette szabadságeszmények felöl közelítünk és keresünk magyarázatot a jelenségre, végül az eredmény ugyanaz: a 18. századi ember lázadásának, a megújulásnak, ebből következően a poros, avítt, mereven korlátozó (ill. annak érzett) régi világ levetkezésének egyik kifejezőeszköze lett a libertinus felfogás, s annak irodalmi megjelenése. A metamorfózis oly régi irodalmi téma, a 18. század azonban új oldalról, a testiség felöl közelíti meg. A merev páncélból kibújik egy új lény, a modern ember születésének meghatározó állomása ez. Hogy olykor túlzásokba esik, hogy túlhajtja a változás, az újdonság iránti vágy? Silány másolatok lepik el az egyre nagyobb forgalmú könyvárusító helyeket, kereskedéseket? Ez igaz, de akkor sem szabad a könnyű fajsúlyú, az érzékek csiklandozását célzó pornografikus irodalmat és a komolyabb filozofikus tartalmakat, létértelmezéseket közvetítő, kritikus hangvételű, saját és embertársai gyarlóságait szellemes iróniával, s egyben megbocsátó bölcsességgel kezelő művészi igényű alkotásokat egy kalap alá venni. A valódi értékeket képviselő libertinus irodalom mindig a felvilágosodás jegyében megfogalmazott ismereteket terjeszt: filozófiát, biológiát, fiziológiát – akkor is, ha erre a szexualitás teremt megfelelő környezetet, értelmezési tért.

Casanova maszkja

Casanova maszkja

A libertinus kifejezés története önmagában is érdekes eszmetársításokra ad alkalmat. A libertinus az ókori Rómában felszabadított rabszolgát jelentett, a 18. században a szabadgondolkodó, vallásos kérdésekben hitetlen vagy kételkedő emberek jelzője volt. Ma ledér, kéjsóvár, féktelen kicsapongásokat kedvelő értelemben használják a kifejezést. A jelenkorban használt jelentéstartalom valószínűleg azért rögzülhetett így, mert a 18. századi libertinus ember számára a szerelem nem a szívből ered, hanem célja a kéj megszerzése, a másik testének birtoklása volt. (Ezért szokták a libertinus férfit hideg tekintetű, cinikus „vadásznak” ábrázolni, aki csak hódítást ismer, aki a megadást, odaadást gyengeségként értékelve eleve elveti.) A szerelem megszületésében az érzékeknek tulajdonítottak elsődleges szerepet, az érzékiség rehabilitálásához viszont meg kellett találnia az alkalmas stílust, a közlés kereteit.

Az egyik legelső magyar libertinus Galántai Fekete János gróf volt. Gróf Fekete György országbíró és Niczky Anna fiaként született. Tanulmányait Bécsben végezte, utána először lovassági tábornokként, majd Arad vármegye országgyűlési követeként tevékenykedett. A magyar felvilágosodás irodalmának színes, érdekes szereplője volt, ami egyértelműen megmutatkozott szabados, libertinus gondolkodásában és erős antiklerikalizmusában. Verseit 1781-ben francia nyelven is kiadta, kapcsolatot tartott Voltaire-rel. Egy anekdota szerint egy láda bor kíséretében küldte el a francia filozófusnak a saját költeményeit, aki a tőle megszokott, olykor gyilkos iróniával köszönte meg: „Bora jobb, mint a versei!” Fekete János gróf fordított latin, francia, német szerzőket is, műveinek nagyobb része mai napig kéziratban olvasható csak. Saját indíttatásáról, szabad szájú, olykor obszcén költészetének ihlető erőiről ő maga így írt:

Vallomásaim 1772-ig
 

Unalom vége kicsapongás.
A kétségbeesés volt züllésem oka.
Szilaj vágyaim semmilyen rács
Nem fogta vissza, sem emberi szó soha.
Példák és féktelen voltom hajtván a rosszra,
Iszom és paráználkodom;
Nehéz megtorlás sújtja homlokom,
Mi könnyű, az csupán a buksza.
De mi térítne vissza?
Amihelyt nem b…ok, förtelmes orgián
Találsz, vagy holmi ivóban legottan,
Javaim elherdáltam, s ostobán
Nevem és életem egyként megkurtítottam.
(Az eredeti vers franciául készült, fordítója Tímár György)

 

 

Hogy a versben szereplő orgia szó nem költői túlzás, az a kortárak visszaemlékezéseiből is tudható. Kazinczy mesélte el egyik levelében, hogy a gróf a nyári melegben anyaszült meztelenül járkált kastélyéban, annak kertjében, fogadta vendégeit, így akár az első naturista elveket valló magyar nudistaként is tisztelhetjük őt. Szintén Kazinczy számolt be arról a bálról, ahová ő – a szíves meghívás ellenére – a várható sokkhatás miatt nem ment el, de biztos forrásból hallotta, hogy a bálon a gróf és baráti társaságához tartozó férfiak, nők – asszonyok és még eladó sorban lévő lányok egyaránt – meztelenül táncoltak. A gróf és barátai – ha a pikáns anekdota igaz – minden valószínűség szerint tudatosan akarták megbotránkoztatni a magára oly sokat adó, a természetes emberi viselkedést lenéző arisztokrata kört. Fekete János jól ismerte a felvilágosult gondolkodók munkáit, többet le is fordított magyarra, vagyis túl tudott lépni az öncélú frivolságon, a magamutogatáson. Olykor Voltaire-t idéző iróniával nyilvánított véleményt egy-egy tárasági eseményről, egy-egy emberről:

Egy hölgyhöz,
Aki a szerzőnek egy, a lélek halhatatlanságáról szóló és neki tulajdonított könyvet vetett a szemére.
 

Egy kivénhedt lotyó, ájtatos képet öltve,
Bizonyos szerzőkhöz ekként beszélt:
„Amit ír, sérti isten szent nevét,
Hisz számolatlanul szólja a lelkét ön le,
És megtagadva azt, hogy örökkévaló,
Az emberről úgy tartja: állat.”
Hívságos elme, mire jó,
Ezen törnünk a koponyánkat?
Nos, jól van hölgyem; ám, ki-ki amihez ért,
A szakmája szerint iparkodik kiválni:
Tinta? Papír? Önnek elég,
Hogy szakmáját tegye, a farát megriszálni. 
(Tímár György fordítása)

Fekete János grófot – sajátos érdemei ellenére – kevesen ismerik, még az irodalmat kedvelő, sokat olvasó embereknek sem cseng ismerősen a neve. Csokonai Vitéz Mihály azonban kötelező tananyag, s bár szerelmi költészetéről is esik szó a középiskolai órákon, azt kevesen tudják, hogy a magyar irodalom egyik legerotikusabb íróját tisztelhetjük az ő személyében. Adyig nem volt olyan pályatárs, aki Csokonaihoz hasonló nyíltsággal írt volna a szexualitásról. Csak az iróniát használja fátyolkendőként A pendelbergai vár formája s megvétele c. művében is.

 

Ne csudáld, barátom, hogy e fellegvárnak
Mohos gyepűjére múlatozni járnak,
Vizenyős utcáit mindenek vizsgálják,
Körűlte forgódó elmével strázsálják.
Hogy benne a bús bőlcs és a komor vének
Kétrét hajlott karddal próbákat tevének.
Mert ez a testiség egy mulató helye,
A fő gyönyörűség summája, veleje.
Tán Epicourus csak ebbe tanított,
A gyönyörűségre midőn igazított.
A természet szoros helyre szerkesztette,
Bájoló mínáit körűl helyeztette,
Mert hol az út keskeny, és szoros a kapu,
A gyönyörűségre ott nem terem lapu.
Amitől leginkább el vagyunk rekesztve,
Azt szoktuk kívánni mindég szív-epedve.
Két szép fehér márvány oszlop tartogatja,
Mozdúlásaival csendesen ringatja,
Melyeken ha ésszel felfelé cicázol,
A gyönyörűségbe egészen elázol.
Ha kínáltatsz ezen élet gyümőlcsével,
Láttatol bírni a világ mindenével.
Felette a várnak terűl kies halom,
Melyet tapogatni csupa nyugodalom.
Feljebb csak látása két kis dombocskának.
Már gyakorta elő halált okozának.

Biztosan egy férfi tervezte ...

Biztosan egy férfi tervezte ...

A számunkra is szórakoztató, bár kevéssé szókimondó stílusról azonban ne a 21. század felöl közelítve mondjunk ítéletet, hanem a puritán 18. századi, a házasság előtti csókot súlyos eltévelyedésnek ítélő korabeli társadalmi normákat véve alapul. A költemény egy várostrom metaforája mögé rejtve mesél a nő meghódításáról, s bár dicséri az asszonyi test szépségét, az általa biztosított gyönyört, a nőt pusztán birtokba veendő dolognak tekinti.

Arra a kérdésre, hogy akkor az érettségi tételekben szereplő kortárs, Csokonai libertinusnak tekinthető-e a fentiekben említett verséhez hasonló témájú alkotások miatt (pl. Csókok, Az istenek osztozása), a válasz lehet nem, lehet határozatlan hümmögés, de egyértelmű igen, semmiképp. Hogy miért? Az indok egyszerű: Csokonai naív szenzualizmusa csak távolról és lopva pillant a felvilágosult filozófia felé, nincs benne sem oktató, sem ismereteket átadó, sem társadalomkritikai attitűd. Ettől persze, az olvasás adta élmény nem lesz kisebb, legfeljebb egy skatulyával kevesebb, ahová a 18. századi magyar irodalom legsokoldalúbb és legeredetibb figuráját be lehet szuszakolni.

Felhasznált irodalom
http://epa.oszk.hu/00000/00021/00024/0005-1b1.html
Csokonai Vitéz Mihály: A pendelbergai vár formája s megvétele
http://mek.oszk.hu/00600/00636/html/vs179002.htm#13
Baróti Dezső: Árnyékban éles fény Gondolat Kiadó, Budapest 1980.

Farkas Judit