KÉT POSTHUMUS MŰ: SALLUST ÉS ERDÉLY

 

Tartalom

     Bevezetés

 

     Sallustius

        Előzmények: Decsi

        Sallustius és kiadásai

        KazLev

 

     Erdélyi levelek

              Publikáció, pályázat, kiadásai

       KazLev

      Az 1944-es kiadás előszava

 

BEVEZETÉS

Ha azt vizsgáljuk, hogy a Kazinczy-levelezésben melyik téma fordul elő legtöbbször, minden bizonnyal a Sallustius-fordítás és az Erdélyi levelek kerül az első helyre.

Közös a két műben az is, hogy sokszor írta át Kazinczy. Több társától kért véleményt, Erdélyre adatokat, a készülő művet elolvastatta velük. Mindkét műre vonatkozóan többször bejelenti, hogy rövidesen megjelenik és mindkettő csak halála után látott napvilágot.

A Sallustius előszava 1824-ben Kassán, a teljes mű: Sallustius épen maradt minden  munkái. Magyarra Kazinczy Ferenc, Budán 1836.

            Az Erdélyi levelek 1839-ben a Bajza-Schedel-féle kiadásban.

 

A   két mű együtt  emlegetése a levelekre is jellemző. Mindkét munkát többször átdolgozza. Néhány levél-részlettel ezt szemléltetjük.

 

 

4352.

Kazinczy — Döme Károlynak.                                    Széphalom Május 8d. 1824.

 

Erdélyi Leveleimet olly alakban fogom kiereszteni hogy annak külsője is támaszthasson kedvet a’ megvételre, ’s a’ Munka, mellyet kilenczszer dolgoztam újra meg újra ’s kétszer olvastattam-meg Erdélyben, hogy nem-való, vagy csak félig való híreket ne terjesszek-el, ’s a’ mellyet tele tömten olly dolgokkal a’ miket minden Magyar, még a’ rossz is, örömmel hall, sok vevőket fog találni; ezzel bíztatnak mind azok a’ kik eddig olvasták, ezzel bíztat az a’ részvétel, mellyet a’ Tud. Gyüjt. megjelent eggy két Levél az országban mindenfelé talált…

a’ harminc eszt. olta dolgozott Sallustot pompásan akarom kiadni, talán in folio, csak magyarul, de hátul Jegyzésekkel, mellé tévén in 8o. Sallustot a’ maga nyelvén, latín Előbeszédemmel, Jegyzésimmel, Excursusimmal, és magam által dolgozott Életével. Ez lesz az a’ jutalom, mellyet ötven esztendei pályám nekem adni fog…

 

 

 

4369.

Kazinczy — Vitkovics Mihálynak, Szemere Pálnak  és Helmeczy Mihálynak.

.                                                                                                          Széphalom Júl. 14d. 1824.

Előbeszédemet Sallusthoz egyedűl azért adám-ki hogy közölhessem barátimmal, míg majd a’ Munka 1825. megjelen, ’s ezek hallathassák velem ítéleteket. ---Én 1825. érem-el jubiléumom’ 50dik esztendejét mint Író. Sallustom ’s Erdélyi Leveleim akkorára jelennek-meg…Most dolgozom újra Erdélyi Leveleimet és még e’ holnapban még egyszer fogom újra dolgozni Sallustomat. Minden betűnél, mellyet leírok, kérdeni fogom, mit mond majd munkámról Guzmics és Horvát, mit ti; ’s úgy hiszem, hogy az csak úgy lesz méltó, hogy jubiléumomat fényesítse. Erdélyi Leveleimet addig igyekeztem a’ mások kedve szerint írni, hogy az a’ magamét egészen elvesztette, félig a’ munkával készen vagyok, ’s látom hogy így sokkal jobb…

 

 

 

 

 

                                     SALLUSTIUS

 

Előzmények

Baranyai Decsi János Sallustius-fordításának előszava  /Hálóról: 08. 08. 07./

AZ OLVASÓKHOZ

Jól tudom én azt, hogy az magyar nemzetnek szokása szerént sokan lesznek az olvasók közül, kik ezt az én munkámat, avagy megutálják, avagy ugyan meg is csúfolják és rágalmazzák. De minthogy én jó végre, tisztességes okokból cselekedém: afféle hitván ítíletekkel semmit nem gondolok. Mert mivelhogy egyéb foglalatosságim között ezt az bölcs históriaíró Sallustiust magyar nyelvre fordítottam vala, hasznosnak ítílem lenni, hogy ez az írás ne csak azoknak használna, kiknek főképpen és kiváltképpen hasznokra és tanulságokra magyaráztam vala meg: hanem minden egyéb renden való embereknek is, az kiknek ez könyv kezekben jutna. Mert minthogy az embernek élete igen rövid: illik bizony, az mint ugyan ezen Sallustius mondja, hogy az kiknek Isten valami ajándékát nyújtotta, ne vigyék életeket olyan hallgatással által, mint az oktalan állatok, hanem tisztességes dolgokban foglalván magokat, ne csak éltekben, hanem még holtok után is tanítsák írásokkal az embereket minden jóra. Másodszor ezért is akarám ez bölcs írásának magyarázatját egyebekkel közlenem, hogy minden rendbélieket, de főképpen az fejedelmeket, urakat, nemeseket és egyéb főrenden valókat édesíteném az históriának olvasására, melyekből mind egyéb jó és tisztességes dolgokat, s mind penig hadviselésben való eszességet és jó módot tanulhatnának. Tudom én azt, hogy azt szokták az paraszt katonák mondani, hogy nem könyvekből tanulják az hadviselést. De sokkal különb ítéletben voltanak amaz régi, nevezetes, bölcs hadakozó fejedelmek. Amaz nagy világbíró Alexander nem szégyenlette azt mondani, hogy ő minden hadi dolgokban való bölcsességet az Homerus könyveiből tanult volna. Ez az oka, hogy még éjjel is feje alatt tartja vala, és mikor az Darius kincse között egy megböcsülhetetlen ládát találtak volna, melynél drágább marhája Dariusnak nem volt,és kérdenék baráti, mit akarna abban tartani, azt felelé, hogy az Homerus írását akarná. Az Scipió is, ki Afrikában az Hannibált meggyőzé, és amaz hatalmas Carthago városát tövéből kiégeté, az Xenophonnak Cyrus királyrúl írt históriáját éjjel-nappal mondják, hogy olvasta, és minden hadviselését az szerént rendelte volna. Az L. Lucullus felől azt írják, hogy mikoron az nagy Mithridates király ellen elküldetnék, semmit az hadviseléshez nem tudott. De az míg Ázsiában ére, éjjel-nappal az gályákon históriákat olvasván, oly bölcs hadakozóvá lőn, hogy egynéhány százezer embert kevesedmagával megvere, és sok tartományokat meghajta. Mely dolgoknak igazsága bizony csak ebből az históriából is megtetszik, melyben az Sallustius, úgy, mint egy tükörben, nagy szép dolgokat ád az embereknek eleiben. Mint kelljen az bölcs és eszes tanácsoknak szóllani, igen szépen megmutatja az Iulius Caesar, Marcus Cato, es egyéb fő tanácsurak példáiban. Mint kelljen az nemes rendnek és fő-fő embereknek vétkeket megdorgálni, az C. Marius es C. Memmius példájában eléggé megjelenti. Mint kelljen hadra készülni, sereget gyűjteni, tábort járni, sereget állatni, népet biztatni, és minden dolgokban az jó hadnagyoknak magokat bölcsen és jól viselniek: nagy eszesen és világosan, mint egy tükörben, megjelenti az Metellus, Marius, Petreius, Sylla és Iugurta képökben, kik fejenként bölcs, országos hadviselő fejedelmek voltak. De viszontag az Calphurnius, Albinus, Aulus, Turpiliusnak és egyebeknek nevében szépen kiábrázza, kik legyenek az tudatlan és tunya hadviselők. Mint kelljen az nemes rendnek az községhez és viszontag az községnek az felső rendhez magát tartani, honnan induljon az pártolás, és miképpen kelljen annak eleit venni, az Róma városnak állapatjából igen szépen megmutatja. Az országárulásnak eredetiről is, okairól, kinyilatkoztatásáról és büntetéséről az Catilina, Lentulus, Cethegus és az többinek példájában igen világosan mindeneknek szemei eleiben terjeszti. Summa, valamennyi vers ebben az históriában vagyon, annyi bölcs értelem és tanuság adatik ezekből minden renden való embereknek. Harmadszor akarék ez dologgal minden rendbeli tudós embereknek, de főképpen az felső renden valóknak példát adni, és úgymint utat mutatni, mint kellene tisztességes mulatságokkal magokat gyönyörködtetni, és úgymint egyéb gondjoktól megújítani. Sok bölcs és tudós emberek vadnak az mi nemzetünkben még az főrendeken is. De azok szégyenlik és restellik efféle tisztességes mulatságban foglalni magokat, hanem mikor egyéb dolgokat elunják, tobzódással, vadászással és egyéb affélével múlatják idejeket, melyek, amint az bölcs mondja, szolgákhoz illendő dolgok. Nem azt cselekedte Cicero, Sulpitius és egyéb fő tanácsurak, hanem bölcs könyveknek olvasásával avagy írásával gyönyörködtették magokat egyéb gondviselések között. Ki lehetett nagyobb úr és fejedelem Iulius Caesarnál? De nem szégyenlett ő nemhogy históriát, hanem még grammatikát is írni! Tudja vala ám az, hogy nem árt az penna az kopjának, sem az könyv az pajzsnak. Most is az olaszok, németek és egyéb nemzetségek között mind Aristotelest, Cicerót, Virgiliust és mindenféle bölcs embereknek írásokat az ű nyelvekre megfordítják, és azoknak nagy hasznát is veszik. Azokaért az mi nemzetünkben levő fő tudós embereknek is igen jó volna tisztességes mulatságban avagy idejekben való dolgoknak históriáját megírniok, avagy Iulius Caesar, Livius, Tacitus, Curtius és egyéb efféle bölcs historikusoknak írásokat magyar nyelvre fordítaniok. Úgy tanulnának eszességet, és úgy tudnák megböcsülleni efféle munkákat. De most szintén úgyan vagyon dolgunk, kik effélében munkálkodnának, mint amaz bölcs Theodorus Gazának, ki mikor az Aristotelesnek az állatokról írt históriáját görögből deák nyelvre fordította volna, és nagy szépen öszveköttetvén és kívül megaranyaztatván egy fejedelemnek bemutatta volna, azt remélvén, hogy ennyi megböcsülhetetlen munkájáért valami nagy segítséggel ajándékoztatnék meg: az fejedelem megkérdvén, miben állana az könyvnek aranyazása, csak annyi segítséggel lőn neki, azmennyit az könyvkötés ér vala – annyi munkáját olyan bölcs embernek semmire böcsülvén. Végezetre akarám ezzel az munkával az én örvendetességemet is megmutatnom ahhoz az keresztyénségnek győzedelméhez, melyet most az kegyelmes Isten hozzánk megmutatott, és naponként hatalmával örögbít. Mert micsoda ember volna az, aki az Istennek ilyen csudálatos jótéteményin nem örülne, és örömét külsőképpen is, az mint lehetne, meg nem mutatná? Ím, nem sok időtől fogva az Úristen Bokcsát, Varsócot, Facádot, Lippát, Jenőt egész Havaselföldével és Moldovával az keresztyéneknek kezekben adta, hogy az magyarországi győzedelemről semmit ne szóljunk. Ki nem csudálkoznék és nem örülne azon, hogy ilyen világbíró fejedelemnek országos hadát az kegyelmes Isten az mi fejedelmünk által megvereté és megszégyeníté, nem különben, mint amaz nagy Góliátot megveré régen az kis Dávid által. Melyekből mit ítélhetünk egyebet, hanem hogy az hatalmas Isten cselekedik az mi fejedelmünk által az pogányságnak megverésében, és az keresztyénségnek szabadításában. Melyet hiszem, hogy az Úristen bizony ez egész keresztyénségben nevezetessé teszi és még ennél is nagyobb méltóságokra emeli, hogyha az Istennek ily jótéteményével hálaadással akar élni. Mindezekért az okokért akartam ezt az históriát nyelvünkön kibocsátanom, melyben noha sok igéket nem teljességgel magyarázhattunk ki, minéműk az consul, proconsul, praetor, tribunus-plebis és egyéb affélék: mindazátal az mint ennyi foglalatosságim miá lehetett, azon igyekeztem, hogy igaz magyarázat lenne. De ha mi fogyatkozás volna benne, illik, hogy arról bocsánat adassék. Melyet ha ki nem akar cselekedni, magyarázza ű jobban, avagy más írásnak fordításában mutassa nagyobb serénségét. Legyetek egészségben!

   Sorozat:

Magyar Hírmondó Magvető  1982

 

 

Decsi munkájának címlapja Datum die Divi Michaelis Archangeli.1595.

                                          

 

786Szeben. 1596.
BARANYAI DECSI János [transl.]: Az Caivs Crispvs Salvstiusnac ket historiaia. Elseo Lvcivs Catilinanac az romai birodalom ellen való ország árulásárul. – Masodic az nvmidiai Ivgvrta kiralynac az romaiak ellen viselt hadarul. Had viselöknec és minden renbeli [!] embereknec hasznokra deakbol magyarra fordittatot Baronyai Detsi Janos altal.        Szebenben 1596 Fabricius.

 

 

 

 

 

 

Baranyai Decsi Csimor János, (Decs, 1560 körül - Székelyvásárhely, 1601. május 15.)

szerző: Janka Teodóra Nagy, Géza Szabó

Kiadó: Decs Nagyközség Önkormányzata, 2002

ISBN 9632047478, 9789632047478

 

 

4338.

Jankovics Miklós — Kazinczynak.                                         Pest d. 5. April. 1824.

 

Baranyai Décsi János Salustját, ha Szent Miklósi Aloys kezében vissza jövend, nagy kívánsággal fogom olvasni, mert a’ XVI. századból tsekély classicus fordításaink vagynak, és talán eő volt az első, a’ ki egész Munkáját egy Classicus szerzőnek magyarban öltöztette. magam is reá akadtam nyilván lévő nyomdokára annak, hogy Hazánkfiai 1570 tájban Salustot olvasták, és kedvelték

 

 

 

 

 

 

 Sallustius és kiadásai

 


Részletek a római történelembõl.A címlevél után kezdõdik a fordító, Joannes Decius Barovius ajánlása Sigismundo … Transylvaniae, Moldaviae, Transalpinae Valachiae … principi. Ezt követi Az olvasókhoz kezdetû elõszó 1595 szeptember 29-i kelettel. A könyv Sallustius két történeti mûvének lapszéli jegyzetekkel ellátott magyar fordítását tartalmazza: Lucius Catilinának országárulásáról való história és Jugurtha királynak rómaiak ellen viselt hadáról.
A kötet eredetije Sallustius két munkája: „De Catilinae conjuratione” és „Bellum Jugurthinum”. A magyar nyelvû fordítás jelentõségével Kazinczy Ferenc foglalkozott (ErdMuz 1815: 176–177 – Muzarion 1833: 185). Baranyai Decsi János párhuzamot vont a rómaiak és Báthori Zsigmond fejedelem tettei között. Munkája aktualizáló jegyzetei miatt politikai kézikönyvnek is tekinthetõ (MIrodT I 434–435, Varjas Béla). – Lásd még: ItK 1966: 180–181, Kurcz Ágnes.
Szinnyei Józsefnél e mû – nyilván az elõszó dátuma alapján – 1595-ös évszámmal szerepel (II 729).
Budapest Acad 1 2* – Budapest Nat 3* – Sárospatak Ref 4* – Sibiu Arch 4 – Tîrgu Mureº 2 Olim: Budapest, Nemz. Múz. (expl. 1) – Budapest, Toldy Ferenc magyar

 

 

Ha esetleg valakinek kedve szottyanna antik auktor művét olvasni, annak ajánlom Gaius Sallustius Crispus műveit, különösen a Jugurtha háborúja c. könyvet.
Rövidek, olvasmányosak, ma is élvezhetőek. Szemben a latintanítás által erőszakolt művek jó részével, élen az Aeneisszel.

                                                                                                         hwsw hírlevél

 

Az alábbi könyvben Kazinczy neve nincs leírva:

A könyv címe:

C. Sallustius Crispus összes művei

A könyvhöz kapcsolódó név/nevek:

Crispus S. Sallustius  (Szerző)

Kurcz Ágnes  (Fordító)

Kiadó:

Magyar Helikon

A kiadás helye:

Budapest

A kiadás éve:

1978

Sorozatcím:

Bibliotheca Classica

ISBN-szám:

963-207-269-3

Kötéstípus:

Vászon

Oldalszám:                        224                       

216

 

 

 

 

C. Sallustius Crispus, római történetíró (Kr. e. 86 - Kr. e. 35/34). Iulius Caesar híveként politikai szerepet is vállalt, 46-ban Africa nova (Numidia) provincia helytartója lett. Itteni tevékenysége miatt (többek között sikkasztás vádjával) pert indítanak ellene. A pert valahogy megússza; 44 után - saját bevallása szerint mert megundorodott a politikától - már nem vállal közéleti szerepet, a Caesar halála utáni zűrzavarból is sikerül kimaradnia. Haláláig visszavonultan él a rövid politikai pályafutása során szerzett vagyonból vásárolt római birtokán (horti Sallustiani), ahol a történetírásnak szenteli idejét.
Sallustius három történeti munkája közül kettő, a Catilina összeesküvése és a Iugurtha háborúja maradt fenn teljes egészében, a Korunk története (Historiae) című, eredetileg is befejezetlen írás csak töredékesen (a szerző neve alatt hagyományozódott két, Caesarhoz szóló levél és a Ciceróhoz címzett vitairat valószínűleg nem hiteles). A Catilina és a Iugurtha témája a közelmúlt római történelmének egy-egy eseménye, amelyek elbeszélése alkalmat ad a szerzőnek arra, hogy kifejtse sajátos felfogását arról, hogy mi tette naggyá Rómát, és mi okozta a válságot. Valószínűleg éppen ezért választotta Sallustius a történelmi monográfia műfaját is, amelyet latin nyelven ő művelt magas szinten először (méltó folytatója - miként Sallustius művének általában is - majd Tacitus lesz). A sallustiusi monográfia jellegzetes egységei az ábrázolás, azaz az események elbeszélése mellett a következők: a szerző etikai elveit tömören összegző prológus, a római történelem általános tendenciáit elemző exkurzus, valamint a szereplők jellemzésére szolgáló beszéd és jellemrajz.
A római történetírás alapvető vonása a példaadásra, az értékek felmutatására való törekvés, illetve az elbeszélt események-tettek jelenre való vonatkoztatása. Ezt látjuk Sallustiusnál is, akinek felfogásában a történelem menetét egyik oldalon az emberi virtus - azaz, leegyszerűsítve, az adott szituáció nehézségeit uralni képes erő -, másik oldalon az emberi jellemgyengeség változatos formái (a pénzsóvárság, a törtetés, az elpuhultság) és a végzet összjátéka határozza meg. A Sallustius által ábrázolt emberek többnyire nem képesek felülemelkedni önmagukon, s a virtusszal, jobbik önmagukkal szemben általában kudarcot vallanak. Olykor azonban mégis képesek az erényes cselekvésre - az események egy pontján még a szerző ábrázolásában egyértelműen féktelen és erkölcstelen Catilina is lelki nagyságról tesz tanúbizonyságot.
Ami igaz az egyes emberre, igaz az egész közösségre is: mivel az egyéni cselekvések szintjén ritka a valódi virtus (Sallustius valódi példaképe egyébként a Catilinában nem Caesar, hanem Cato), a közösség, a római senatus és a nép sem képes ellenállni a kísértéseknek, s nem képes felülkerekedni a történelmi helyzetből fakadó nehézségeken. Igaz, hogy végül a Catilina-összeesküvést felszámolják, s Iugurthát nagy nehezen legyőzik, ennek ellenére mindaz, amit addig látunk, az emberi gyengeség, a demagógia és a korrupció uralmáról árulkodik. A római köztársaság válsága, a folyamatos hanyatlás Sallustius felfogásában megállíthatatlan: a senatus és a nép valódi összhangon alapuló közös hatalma nem valósítható meg többé.
A hanyatlás könyörtelenül következetes ábrázolása az egyik ok, amiért Sallustius életművét nagyra becsülték a következő századokban, és amiért az máig nem veszített aktualitásából; a másik ok Sallustius írói nagysága, drámai érzékével, egyedi, archaikus nyelvezetével és páratlan tömörségével.

Irodalom:

Sallustius Összes művei, ford. Kurcz Á., utószó Hahn I., Budapest 1978.
K. Büchner, Sallust, Heidelberg 1960.
M. von Albrecht, A római irodalom története I., ford. Tar I., Budapest 2003, 326-47.
Horváth I. K., "Róma legélőbb történetírója", Tiszatáj 7 (1965), 576-78.
                                                                                             Böröczki Tamás 2005

 

Róma első igazi történetírója Gaius Sallustius Crispus (Kr. e. 86–35, u. c. 668–719), ki egészen új irányban műveli tárgyát, a mennyiben bölcselkedve, pragmatikusan igyekszik megmagyarázni az eseményeket. Legnagyobb műve, az öt könyvre terjedő Historiae, melyben Sulla halálától a Kr. e. 67. évig terjedő korszakot írta meg, elveszett. Csak két kisebbszerű monographiájában (a Jugurthával viselt háború és a Catilina-féle összeesküvés) tanulmányozhatjuk módszerét. Főleg a numidiai háború leírásából tünik ki történetírói felfogása. Politikai érzületét nem igyekszik benne elnyomni, mert Caesar híve ép azért választotta e tárgyat, mert bő alkalmat nyujtott az oligarchikus kormányzat bűneinek feltárására. Mindazáltal ezt csak másodrendű czélnak tartja; a történetírás az ő szemében művészet és a jövendő államférfiak tanítómestere. Előszavában ki is fejti erkölcstanító álláspontját. A görögök közül főleg Thukydidest utánozza, de nem tudja egészen feledtetni, hogy e tulajdonságok nála eltanultak, mesterénél pedig természetesek. Az is csökkenti műveinek hatását, hogy oly bűnökért rójja meg korát, melyektől maga sem volt ment. A censor kitörölte a senatorok sorából, Numidia átkozta kormányzati zsarolásaiért, s így nem volt joga oly szigorúan törni pálczát mások fölött. Tagadhatatlanul nagyon tehetséges író volt; stilusában az idősb Catót követve szereti ugyan a régies alakokat, de világosan, röviden, szinesen, erőteljesen ír. Előadása, leírásai, közbeszőtt beszédei nagy művészetre vallanak, s a szereplők képét igazsággal és plastikusan domborítja ki.

                  NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET  III. KÖTET: A RÓMAIAK TÖRTÉNETE

 

 

 

SALLUSTIUS KAZINCZY LEVELEIBEN

 

4297.

Kazinczy — Gr. Dessewffy Aurélnak.                                        Széphalom Febr. 9d. 1824.

…..

                                                Előbeszéd

                                         Sallustomhoz. 1824.

 

Sallustot itt nyomban követi Cicero. Két fő dísze a’ Latium nyelvének, Hellásznak két nagy nevendéke, kik annak koronás fijaival bátrak valának megvívni, ’s szép nyelveket az ő követések ’s az őtőlök szedett zsákmánylások általmég szebbé tevék, honjokat halhatatlan dolgozások által megdicsőítették; méltók kiknek képeik egymás mellett álljanak. De túl azon hogy mind ketejét eggy népnek halljuk szóllani szavaival, egymáshoz kevéssé hasonlítók, ’s ez amannak, amaz ennek épen ellenkezője.

Cicero úgy szóll mint Rómának minden más fija, de lelkesebben, de több tdománnyal, több gonddal: Sallust a’ hogyan senki nem más, de meghaladva minden mást. Cicero szabadon ömlöng: Sallustnak nyelve verdesett; nem őt viszi a’ beszéd, hanem ő a’ beszédet. Cicero bőven szeret áradozni; neki a’ sima kedves, a’ kigyalúlt; mesterségét, gondjait, még a’ hol fél napokat pazarla is két három sora’ kisíkárlására, szerényen rejti-el: Sallust darabos, de az ő darabossága kecsesebb és kedvesebb a’ mások símaságánál; ő nem rejti-el gondjait, sőt azon van hogy Olvasója magát minden szava, minden fordulása által váratlanúl érezze meglepetni. Amaz megelégli a’ szokottat, a’ mit minden érthete, ’s eggyszerre érthete, ’s az illyet csak nemesítgeti: Sallust kevély értetni mindentől; végig röpkedi az egész kört, eggyesíti a’ mait, a’ már avúlót, az újat, mihelytt az illyen magát szépség, hathatóság, ollykor csak a’ szokatlan arcz által is ajánlja; makacs ízléssel válogatott szavait makacs ízléssel fűzi össze, ’s természeti kecseit kaczér fortélyok által nevelgeti. Benne eggyütt a’ Cátói rusticitás és a’ Gabinuszok’ asszonyos czifrája; a’ férjfias és a’ phúlt, a’ hon és az idegen, a’ később kor’ vídám színe és a’ hajdani fanyar, a’ nemes és a’ nemtelen, a’ törvényszeres és a’ vétek, ’s eggyike nem ritkán a’ másika mellett, de mindég bájban, mindég kellemekben gazdag méltósággal. Cicero változtatja színeit: Sallust a’ maga komolyságából soha ki nem lép, de az ő komolysága mosolygó. És neki épen ez a’ komoly arcz, ellenkező eggyezésben a’ Sybarita-piperével adja azon méltóságot, mellyet a’ szintén úgy tömött, de nem vidáman-sötét, hanem búsan-fekete Tacitusz is csak úgy tuda meghaladni, hogy utól-érni ugyan távolról sem tuda. Cicerónak arczában szépség van és erő; az és ez eggy mértékben, nyugalomban: a Sallustéban csak szépség, de erő által; a’ ravasz a’ szépséget alá veté az erőnek, de csak hogy majd egész

hatással törjön elő, ’s az erőt feledtesse, mellynek, a’ mint látszhatnék, egyedűl keresé ragyogását. A’ Cicero Múzája halad tárgya felé, mint a’ kinek dolga van ’s nem is óhajt tetszeni: a’ Sallusté úgy tesz, mintha nem volna dolga, ’s csak látatni akará magát, Lépdel, nem siet — et vera incessu patuit dea.

Cicero nem fogja megfárasztani elkészűlt fordítóját; igyekezetimet Sallust harmincz esztendők olta játszodozza. Bár millyen az, a’ mit belőle csinálni tudtam, ideje kieresztenem kezeimből; békétlenűl magammal még mostan is: de mint Conti mondja Galotti Emíliában, hogy tudom itt mi veszett-el, miért veszett-el, és miért kellett elvesznie, az viszont megbékéltet magammal, és, a’ mint reményleni merem, mind azokkal, kik a’ régiek’ és újak nyelvét, mellyeknek számában a’ miénk nagy szépségekkel ragyog, ismerik.

Mik mind ezek a’ Hellénekéhez és Latínokéhoz képest! és melly nehéz az újak’ nyelvén adni, a’ mit azoknál találunk!

Beszédünk el van halmozva a’ többére egészen haszontalan articuluszokkal, mellyeket a’ Latium’ nyelve, mint az újak köztt az eggy szláv, kára nélkül nem ismér. Az a’ sok ki, az a’ sok melly, az a’sok hogy a’ régiek fordítóját minden sornál elakasztják, ’s az ő beszédek’ gyönyörű szövedékét összetépdeltetik. Ezek irígylést-érdemlő szabadsággal, nem féketlenséggel hányhaták-el szavaikat; adjectivumaik hol előtte hol utána állhatának substantívumaiknak, a’ hogy azt érzékeny fülök tanácslá: az újaknál mindennek ki van szabva helye, és ha mostani társainkhoz hasonlítva szabadok vagyunk, amazokhoz képest szoros bilincsekre verteknek érezzük magunkat.

A’ régiekkel a’ Részesülők és a’ Határozatlan’ szép Elmultja, mellyet mi épen nem mondhatunk, szomszédink csak több szók’ foldozásival szerencsésen kerülheték-ki azt az alkalmatlan hogyot, ’s sok jelentésű particulájik örök játékban lebegnek, eggyike másikát váltogatván, beszédekben: nálunk ezeknek jelentések mindég eggy, ’s itt nincs a’ szép játék. Az ő Hajtogatásaik, Ejtegetéseik, Sexualitások más meg más végzeteket hozának elő, míg a’ mi füleinket szűntelen azon hangzatok verdesik. A’ mit iskoláink Virágos Syntaxisnak mondanak, tiltott portéka az új nyelvekben, ’s mi meg nem foghatjuk, hogy az Enalage díszt adhasson a’ beszédnek, holott hazud, ’s egyebet mond mint a’ mit mondania kellene; hogy tűrni lehessen az Anacoluthont, melly vétkes gondatlanságra mutat, ’s előt és véget eggyezésbe nem hoz, ’s restelkedünk érteni. Innen az, és inkább mint ki hihetné, hogy a’ régiek szóllásaiban minden virít és mosolyg, midőn az ugyan-azt mondó újak szóllásán minden kopasz és puszta; hogy nálok, mivel nem rettegék a’ nehezet, most a’ nehéz is könnyű, ’s a’ mindennapi és a’ közönséges is új: ezeknél ’ könnyű is nehéz, az új is mindennapi és közönséges; hogy nálok a’ prósai beszéd is poesisz’ szinét viseli: nálunk a’ poesisz is prósa. Nyelvünket, ízlésünket elrontá az a’ boldogtalan Metaphysica, ’s nekünk nem a’ szép kell a’ mi a’ Helénnek és a’ Hellén’ tanítványának minden volt, hanem a’ törvényszeres, a’ józan, a’ folyó, mellyet megtévedve természetesnek mondunk, és a’ mit a’ restelkedő és félig elszunyadott Olvasó is ért ’s rettegvén, a’ mi erőnket gyakorolhatná ’s a’ gyakorlás által nevelhetné, elgyengülésünkben maradunk.

Ennyire külömbözvén Nyelv és Izlés a’ régieknél és újaknál, mint viszont az újak e’ két tekintetben egymás között, a’ ki régieket önt-által új nyelvbe, vagy az új nyelvet áldozza-fel az Irónak, vagy az Irót az új Nyelvnek, ’s ezeknek eggyike rosszabb, vétkesebb a’ másikánál. Mert a’ mit a’ fordítóktól látunk kívántatni, hogy a’ dolgot kapják-fel tisztán és teljesen, ’s adják mint magokét, bölcs tanács a’ Didaxisz’ körében, és igazságos: a’ mesterségében nem az; itt nem a’ dolog, itt a’ dolgozás ’s az Iró kivánja a’ fő gondot. Nem azt adni, a’ mit a’

csudált Iró ada, hanem az ellenkezőt, ’s azért nem azt, mert mi nem úgy szóllunk — mintha úgy szóllott volna más még ott is annyi mint őtet a’ maga Sallustságából egészen kivetkeztetni. Ám vegyük-el tőle azokat a Thucydideszi és Demosthenészi formákat, azt az ő izzadva-keresett kevés-szavúságát, azokat a’ merész és sűrű graecismuszait) azokat az ő archaissálásait, szó és szóllás-faragásait; azokat a’ Görögöktől eltanúlt igiturokat a’ beszéd’ elején, azokat a’ csatló, nem elválasztó sed-eit; sőt vegyük-el csak azt az odoS-t, coloS-t, plebEs-t, senat!-t, maxUmus-t, incipitUR-t, és a’ mi efféle babonás szavakkal élni szeret, mellyekért csak dolgot néző Olvasója, mint gyermekes piperékért, még pirúl is az ő képében, ’s mondjuk-meg, hová leve beszédéről az az innepi, az a’ fenntebb szín, mellyet, ha mind ez talán vétek is, annyira szereténk, csudálánk? hová leve az a’ méltósággal eltölt lépdelet, melly bennünket új meg új formákkal lepe-meg minden szavában, minden fordúlásiban? hová az az ő kényes lassongása?

Elnézni, mit csinálának vele mások, kötelessége később fordítójának, mert innen fogja láthatni, mit kelljen vagy követnie vagy kerülnie, ’s azt én el nem múlasztottam. A’ kevés-szavú, a’ komoly és vidám, a’ darabos és síma, a’ szerény és kaczér, az egyedűl tanúlt Olvasót kedvelő Sallust a’ Francziáknál, kik mindent csak a’ magok színekben tudnak szeretni, és az idegent, bár szebb mint az övék, nem tűrik, eggy bőv-beszédű, síma-beszédű, csillogó, villogó francziává van általváltoztatva, kit gyermekek is folyvást olvashatnak; ’s így az ő Sallustjok úgy nem Sallust, mint a’ Delille’ gyönyörűen-dolgozott Virgilje nem Virgil. Így tevé őt a’ híres Alfieri nagy tudománnyal, szertelen gonddal, tiszta-beszédű Olasszá; így Don Gabriel spanyol Királyi-Herczeg, nemzete’ aranykorú Irójinak hű tanítványává; így a’ németek, kik csudákat tőnek a’ fordításban, és a’ kiknek hős erejek magát Woltmannban, ki Tacituszt is lelkesen fordította, itt is kinyilatkoztatá, csak tiszta-beszédű németté. Jól mindnyájan, nem is tudnánk, mit lehetne, példáúl franczia nyelven dolgozott munkától, mint hogy beszéde franczia legyen, inkább kivánni; ’s mi haszon és mi öröm lehetne abból, hogy eggy beszéde’ szépségéről elhíresedett munkát kificzamlott, elcsigázott, fás és holt nyelven adjunk. De ha ki Sallustot ismeri, ’s úgy ismeri a’ hogy illik, meg fog e elégedni olly fordításával, mellynek nyelve a’ Cicero’ és Liviusz’, a’ Caesár és Tacitusz’ fordításaáétól nem külömbözik? meg e eggy ollyannal, mellynek abban áll minden érdeme, hogy a’ két háború’ történeteit a’ szerint a’ hogy azt Sallust hagyá, de nem Sallusti hangon, elbeszélli?

De az Olvasók’ nemei külömbözők, külömbözők tehát szükségeik is, ’s a’ dolgozás becsét czél és haszon szabják-meg. Ha ki a’ Latium nyelvét nem tanúlta, ’s óhajtja tudni mit beszéll Sallust Catilina és Jugurtha felől, olvassa Thyvon-t, Dureau de la Malle-t, Le-Brűnt, Mollevaut-ot, ’s a’ Francziák felé sántítgató német Höcköt.) Ha ki belé kapott a’ nyelvbe, de nincs eléggé gyakorolva Sallustot is érteni, ’s azt a’ tudós lomot, mellyel Wasse, Corte és Havercamp, ’s most Gerlach, Sallustot két három vastag Quartántokra dagasztották, minden szó, minden szóllás mellett, megtekinteni kifáradott, olvassa-meg a’ betűhöz tapadt ’s Sallusttól eltávozni rettegő, tudós és hideg Schlűtert, kinek iskolás hűségű fordítása nem egyéb mint folyó beszédbe öltöztetett notae perpetuae. Ha ki a’ lelkes Irót eggy rokonlelkű fordítótól akarja hallani, ollyformán, a’ hogy a’ történetet eggy új, eggy olasz, spanyol, német Sallust beszéllené, de arra hogy Sallust, a’ nagy Nyelvművész, mit csinált, semmi gondja, olvassa Alfiérit, a’ spanyol Infant-ét, ’s a’ nagytűzű Woltmannt, ’s elérte a’ mit óhajtott. De az csak félig ismeri a’ nagy Rómait, a’ kinek ő így adatik; mert ha Sallust örök dísze is a’ Historiographiának: mi úgy hisszük, hogy, mint Nyelvművész épen nem kissebb; úgy hisszük, hogy ha érdemle a’ Római Történetírók’ fejedelmének neveztetni, azt is érdemli hogy mi őtet itt a’ Római Prósaicuszok Virgíljének nevezzük-el; mert valóban az. Ha való, hogy szerencsésnek egyedűl azt a’ fordítást mondhatjuk, melly igazi mása a’ maga előképének, feltévén mindég hogy az előkép méltó e’ gondra, melly Sallustnál nem lesz kérdés: úgy az ő fordítójának mind a’ Történetírót, mind a’ Nyelvművészt adni kell, még pedig az szerint, hogy a’ Különöző itt is Különöző, ’s a’ kedves Különöző itt is kedves Különöző legyen. Úgy az ő fordítójának mernie kell a’ maga nyelvében a’ mit Sallust mere a’ magáéban; úgy neki azon apróságoknak nézett nem-apróságokat másolnia kell, valahol nyelve’ körében talál valamit, a’ mi hasonlító hatást teszen, ’s nem hideg mikrológiával, nem egyedűl azért mivel úgy találja az Irónál, hanem mivel ezek a’ nagy Irót a’ maga igaz arczában festik, ’s beszédére megmagyarázhatatlanúl, és mégis mélyen-érezhetőleg, fényt öntenek. Minél hűbben ragadja-meg a’ Másoló, és minél nagyobb számban az előkép’ saját eggyes vonásait, dolgozása annál hasonlítóbb lesz, csak osztán ezeket a’ Művész’ szellemében mossa-eggyüvé, hogy dolgozásán az előkép’ igazi színje ömöljön-el. Erre kell törekedni, nem oda, hogy a’ régi, és már régisége által is tiszteletes munkából annak tiszteletlen, gondolatlan sőt elmétlen igazítgatásai által olly festést adjunk, melly magát a’ fel nem avatott szemnek ajánlhatja. Így adják a’ Morghenek és Millerek ’s Longhik a’ magok rezeiken a’ XVI. század’ Mestereinek dolgozásaikat már régen elavult alakjaikban, a’ nagy Mesterek sajátságaival, nem ritkán makacs szeszeivel, de a’ mellyek jelentés nélkül nincsenek; keveset aggódván azoknak itéleteken, kik tudni akarják tőlök,ha idétlen hűségekkel oda czéloznak e, hogy a’ maiak is úgy fessenek; ’s nem értik hogy ha czélzások nem ez volt, mi szükség vala a’ régibb időknek e’ jól gondolt ’s lelkes, de fás, feszes, száraz gondolkozásaikat, nekünk csak bosszantásunkra ’s izlésünk’ megtévesztésére, ismét kiadni. A’ betű öl: lélek az a’ mi elevenít. De a’ betű lélek’ képe, és mivel az, kívánhatja a’ tisztelést, ’s kívánja.

Én Sallustnál ezt az ő módjokat követém, nem Cicerónál is, kit az Olvasó a’ második kötetben veszen, ’s miért nem Cicerót is, nem szükség mondanom. Fordításom ellen két kifogás fogja magát hallatni: eggyik, hogy ennek beszédét szenvedhetetlenné teszi az egymást érő latin szóllás; melly ha jelentés nélkül esik, kérdésen kívül rosszúl esik; a’ másik, hogy Olvasója némelly helyeken a’ magyar beszédet kénytelen lesz a’ latin textus által magyarázni magának.

Ugyan e’ vétekkel vádlák a’ Voss Homérját is a’ németek, de már ma nem vádolják, vagy nem egyébként mint hála’ érzésivel. Ezek Sallustban sem igen tűrik azokat az egymást-érő graecanica szóllásokat, és azt a’ homályt, mellyet csak a’ Thucydidesz’ és Demoszthenesz’ helyei tesznek érthetővé, mert nem értik, hogy a’ homályos hely a’ magyarázat után annál nagyobb fényben fog csillogni. Ha fordításunk ezen homály mellett, nem marada minden báj nélkül; ha Olvasóinkat a’ Római szín’ és a’ Sallusti arcz’ látatása által meglepheti; ha azoknak nyerhetné meg javalásokat, kik a’ szükséges vagy szép újtól nem irtóznak, és Sallustot közelebbről ismerik; a’ vád meg nem pirítana. Van eggy neme a’ fordításoknak, mellyben a’ Nyelv’ és Izlés’ barátja nem a’ fordítás’ nyelvét olvassa, hanem az eredeti munkájét, és így a’ magyarban a’ latínt. Ennek olvasója az eggyik nyelvet összehasonlítja a’ másikával, ’s látni akarja mit bír-el, és mennyit bír-el, az új a’ régi után, hogy ez amazt melly szerencsével követheti, inkább e mint az egyéb újak vagy kevesebbé; és, ha talán a’ nagy Iró erejét ’s szépségét nem szerencsétlenűl látja áltsugárzani a’ fordításon, örömében hogy az általa szeretett új nyelv ezt bírja, felejti, hogy a’ fordító, emelve a’ nem közönséges nyelvű Iró által, annak példája által védve, nem közönségesen szóllott; ’s én azt tettem czélommá.

Az illy Olvasók’ száma kétségeken kivűl nem nagy: de gondot, figyelmet a’ kevesek is érdemlenek. A’ ki franczia ízlésű fordítást óhajt, ebből könyű munkával csinálhat újat, ’s nem szükség hogy a’ Római munka légyen szeme előtt; elég lesz, ha a’ francziát követi, vagy Höcköt. Csakhogy örömét azon emlékeztetéssel kell megzavarnunk, hogy az illy fordítások egyenesen ellenkeznek a’ régiek olvasásának czéljával. Azokat nem annyira a’ dologért kell olvasnunk, mint ízlésünk’ nemesítésére, ’s elérhetjük e a’ czélt, ha nem mi lépünk-fel ő hozzájok, hanem őket vonjuk örök gloriájokból le magunkhoz?

Mindég gyanús marad azonban, hogy én itt azt tevém, a’ mit az új nemzeteknél Sallustnak eggy fordítója sem teve, vagy csak a’ legelsők, ’s ezek nem felállított elv-okokból,    

hanem ügyetlenségből, nemzeti nyelvek akkor még gyalulatlan lévén. De ha mi tehetjük a’ mit azok nem tehetnek, úgy örvendenünk-kell, hogy a’ szép Nyelv eggy eddig talán nem eléggé ismert fényében ragyog.

Ez még most is viseli azon szerencséjének némelly jeleit, hogy nekünk a’ Róma’ Classicuszai hosszúabb időkig valának eggyetlen tanítóink mint az újabb világ’ egyébb nemzetinek, kik korábban tanulának magoktól mint illett, a’ nélkül hogy Hellének, a’ nélkül hogy ők is Istenek’ választottjai voltak volna, ’s a’ régieket nem magokból ismerik, hanem nemzeteknek ízlése szerint elvizezett fordításaikból.

Nevelé szerencsénket, hogy mi akkor emelkedénk, midőn Olasz, Franczia, Spanyol, Ángoly a’ fő tetőt régen elérték, és, mint eggy magát már kiszűlt anya, újat tenyészni megszűntenek, vagy mint a’ későn, de nagy lélekkel feleszmélt német, oda hatalmas lépésekkel közelítenek. Így mi az ő példájokon láthatánk és láthatjuk, nekünk mi árt és mi használhat; így az Eggyszinüség’ útjától, melly azért veszedelmes, mivel magát szeretteti,

őrizkedhetünk. De én ugyan e’ két szerencsénknél sokkal nagyobbnak képzelem, hiszem, vallom, a’ harmadikat, melly annak talán kevés által fog tekintetni; azt, hogy velünk Rajnis, Baróti, Révai a’ Római lant’ zengését megkedvelteték, ’s a’ rímes verselés mellett megtanítának, szeretni a’ rímetlent is. Mert midőn arra indulánk, hogy egészen a’ Francziák tanítványaivá legyünk) ’’s szépnek csak a’ könyűt, folyót, simát, világost, józant tekintsük: ez az eggy csatla szorosbban a’ régiekhez, kik nem illyenek, ’s most már örökre elválaszthatatlanúl. Így az Eggyszinűség’ útjából ki vagyunk kapva, ’s nemzetünk’ Geniusza eggyaránytt követvén az öt új és a’ két régi nemzet’ nagy példányait, hatalomban fejti-ki erejét, saját arczát, míg majd, segélve Isteneitől, ragyogva futja tanítójival szép futását.

Sallustot a’ Francziáknál többen mint húszan, a’ Németeknél közel húszan fordították: én őtet itt csak harmadik adom még. A’ mi máshol megtörtént, itt is meg fog; nem sokára többen fogják próbálni erejeket a’ Hasonlíthatatlanon, Eggyetlenen; ’s a’ későbbek feledtetni fogják a’ korábbiakat. Légyen annyi esztendei gondjaimnak az a’ jutalma, hogy szerencsésebb követőm, belé tanúlván a’ Zrínyi Miklós Hadi-Tudománya’ nyelvébe, ’s többet mervén a’ hol illik mint én mertem, megszelídítvén beszédemet a’ hol darabosabb valék mint kelle, ’s elszeldelvén a’ mi régibb dolgozásimból ide tőlem meg nem sejtve csúszott, úgy adja nekünk a’ fél-Hellén Rómait a’ hogy őt az új nemzeteknek eggyike sem bírja, eggyike sem bírhatja.

 

 

 

                                                      *  *  *

511.

Kazinczy — Nagy Gábornak.                                                         Semjén, 28. Febr. 1802.

            .Ha szabad ismét koldulnom valamit, egy Sallustiust kérnék…

 

A továbbiakban csak azokat a leveleket vesszük fel, melyekben  Sallustius említésén kívül is található információ-értékű szöveg.    B.

 

 

1901.

Szemere Pál — Kazinczynak.                                                          Pest Decemb 29d. 1810.

Szentgyörgyi Sallustja kész. Jankovics praefál eleibe. De a’ Praefatio még hijános, ’s ez az oka,hogy nem csak nem árultatik, hanem még nekünk sem adatott ki, kik belőle a’ jelenlévő alkalomtól Széphalomra akartunk küldeni…

 

 

2344.

Kazinczy — Nagy Gábornak.                                         Ér Semlyén Nov. 21d. 1812.

.Én Nov. 5dikén értem haza Bécsből, hová Vay Ábrissal Octob. 7dikén indúltam. A’ Havercamp Sallustját Binz antiquariusnál magam is épen 25 f. Valután vásárlám meg; 28-on tartotta. Kegyetlenűl sajnáltam, hogy annyi pénzt kelle értte adnom, de reá halaszthatatlan szükségem volt, a’ Sinai Úrét többé reményleni nem mertem, ez minden firkálás nélkül van, ’s Ocsovszki Ur mondá, hogy bancóban is elment valaha 50 fton

 

 

2448.

Kazinczy — Vida Lászlónak.                                          Széphalom Jún. 3d. 1813.

Feleségem a’ szűlést még nem várta, ’s szokatlan bágyadtságot érezvén, író-asztalom mellett leheveredett, ’s Goldsmittnak Római történeteit olvasgatta most is, mint már azelőtt mintegy öt nap olta. Én lábai mellett Sallustomat dolgozám újra, ’s Cátónak Caesár ellen tartott Beszédét fordítám épen, midőn hirtelen felkölt, béméne azon szobába, a’ hol utolszor itt lévén háltál, ’s eggy óránál kevésbb idő alatt általellenben a’ tűkörrel meglett a’ kis fekete hajú ’s szemű legény, kit tegnap előtt Prof. Vályi Nagy Ferencz Antonínusz Sophron Ferencz nevekre keresztele…

 

 

3214.

Kazinczy — Horváth Ádámnak.                                              Széphalom Máj. 18d. 1816.

Gróf Desőffy József Máj. 14d. huszonnégy órát tölte nálam. Őtet Koppi nevelte, Koppi még a’ Classicusok’ értésében is; ’s minthogy ő lelkes ember és Koppi tanítványa, a’ Classicusokat érti is. Kért, mutatnám neki Sallustomat, ’s olvasnánk fel a’ Caesar és Cátó beszédeit. Előttünk vala az Original, editio Havercampi; előttünk két franczia fordítás, és a’ sok, ien sok, német. ’S ezeket is megtekinténk. Dezsőffy magyarúl, francziáúl, deákúl, németűl eggyeránt tud, ’s megítélhette Sallust francziára nézve, németre, magyarra van e jobban fordítva…

 

 

3522.

Kazinczy — Kis Jánosnak.                                       Széphalom, Decemb. 15d. 1817.

Három osztályból fognak állani dolgozásaim:

I.Régi Literatúra. Cicero Catilin. — pro Marcello — pro Milone. Cicerónak némelly Philos. Írásai ’s Levelei — Sallust...

 

 

3746.

Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek.                                         Széphalom Június 6d. 1819.

eszembe juta, hogy valaha ismét meg kelle tekinteni 24 eszt. olta készűlgető Sallustomat; mert ha Régi Literatúrára tartozó Osztályomat kiereszthetem, Sallust jelenend-meg legelébb. Elővettem tehát, ’s alig olvastam-meg eggy ívet, ’s elpirúlva hogy olly felette rosszúl felel meg annak az ideálnak, mellyet magamnak a’ Sallust’ jó fordítása felől csináltam, tollhoz nyúltam, azon szent fogadással, hogy abban nem hagyom, míg a’ munka kész nem lesz. Catilína és Jugurtha kész; eggy hét alatt készek lesznek a’ Töredékek is – mert a’ Sallust neve alatt írt hitványságokat, a’ könyv’ végében, illetni nem fogom. De hol még mind az, a’ mit Sallust mellé készítek! Ez idén csakugyan készen leszek ezzel is…

 

 

 

3781.

Kazinczy – Rumy Károly Györgynek.                            Széphalom den 31 Aug. 1819.

Ich arbeite eben in der Übersetzung der Rede Ciceros pro Milone. Einen Band gebe ich bald heraus. Dann folgt Sallust, u. vielleicht Ciceros sämmtliche Briefe. 7 bis 8 Bände in allen. So neu die IX Bände, begleitet mit denen, welche Trattner nicht aufnahm…

Meine Erdélyi Levelek sind schon in den 6ten Monath in den Händen meines Censors…

 

 

3794.

Kazinczy – Kis Jánosnak.                                                     Széphalom Novemb. 11d. 1819.

Ez idén Sallustomat kétszer fordítottam újra, ’s lemásoltam Cicerónak Mílóért mondott Beszédét is, ’s alkalmasint Cicero lesz az, a’ mit legelébb fogok kiadni; mert Erdélyi Leveleim valaha kiszabadultak ugyan a’ Pataki Plebánus Censor kezeiből; de megígérvén Gróf Teleki Lászlónak, hogy az ő megtekintése előtt ki nem eresztem, még eggyszer kénytelen lesz újra dolgozni. Olly sok ’s olly sokféle idegen kéz változtatott és változtattatott benne, hogy nem az többé, a’ mi volt és a’ mi lehetett volna….Szeretném elődbe tenni Censorom’ törléseit….

 

 

3823.

Kazinczy — Cserey Miklósnak.                                              Széphalom Febr. 4d. 1820.

.….Erdélyi Leveleim által estek a’ Pataki Plebánus és Kir. Censor’ rostáján…. Most Sallustomat készítem valaha nyomtatás alá, mellyen 20 eszt. olta dolgozom tollal; mert 1795. fogságomban fogtam hozzá, hol tintám nem volt. Reménylem ez a’ Munkám legalább azt fogja bizonyítani, hogy Sallustot ismertem, ’s szépségeit legtitkosbb vonásiban érzettem. A’ mi Fordítóinknak ’s Olvasóinknak maniájok az, hogy mindenben csak azt kérdik, ha jól van e ez vagy amaz magyarúl mondva. Fordításaink tehát ollyanok mint a’ francziáké; az pedig irgalmatlanúl rossz. Nem csak a dolgot, hanem az egész színt kell a’ jó fordításban általhozni. Nálok Sallust úgy szól mint Cicero, ’s Cicero mint Sallust; ez pedig csak nem jól van így. Én azért fogom egyszerre kiereszteni Sallustot és Cicerónak Catilinariájit, Milóját, Ligariusát, Dejotarusát, ’s talán még eggy két más Beszédét, ’s a’ Scipio’ álmát. Ciceroban magyarságom, a’ mondott ok miatt, szabadabb lesz, Sallustra sok ember azt fogja mondani hogy nem érti, bár magyarúl van…

Erdélyi Leveleimet most Gróf Teleki László olvassa. Nyolczadszor dolgozám újra, arra vigyázván, hogy a’ kik felől meleg tisztelettel szólok, ne bántathassanak meleg magasztalásom miatt, ’s a’dolgozás most sokkal jobb…

 

 

3844.

Kazinczy — Gr. Majláth Jánosnak.                               Széphalom den 8ten Apr. 1820.

Da Sie, mein Herr Graf, für Sallust so viel Vorliebe hegen, so will ich ein paar Capitel aus dem Catilina hersetzen. Vergleichen Sie [sie] doch, ich bitte Sie sehr darum, mit Szentgyörgyis Übersetzung.

Ihr unterthänigster Diener Kazinczy mpr.

———

Das schöne Porträt des hässlichen Catilina.

Cap. V. Lucius Catilina nemes házból vette eredetét, ’s nagy erejével birt mind a’ léleknek mind a’ testnek; de szíve gaz és romlott volt. Ennek serdűlése olta belhadak, verekedés, rablás, polgári zendítések voltanak múlatságai, ’s ezekben gyakorlotta ifjúságát. Teste tűré az éhséget, álmatlanságot, hideget, feljebb mint bárki hihetné. Elméje merész, fondor, változó, alkalmas tettetni és színleni mindent; áhítója a’ másénak, a’ magáénak pazarlója; indúlatiban lángoló; szájassága elég, okossága kevés….

 

 

3935.

Kazinczy — Cserey Miklósnak.                                               Széphalom Januar. 12d. 1821.

Imhol a’ próbák Sallustomból. — De elébb tekintsük, mint kell jól fordítani?

Nem eggy lévén a’ czél minden munka’ fordításában, valamint minden Olvasók nem eggy lépcsőjén állván a’ Cultúrának: a’ fordítás sem minden Munkánál, sem minden Olvasónál nem lehet eggy forma. Másként kell fordítani eggy Oeconomiai czélra írt Méhész-könyvet, másként a’ Virgil’ Georgicáját; tudnillik az elsőban elég előadni a’ dolgot, minél érthetőbben: a’ másikban Virgilt Virgili szépségben kell szóllaltatni, ’s nem kell gondolni azokkal, a’ kik fordításunkban a’ rejtettebb szépségeket meg sem sejtenék, ’s azoknak általhozásáért még neheztelnének.

Mi tehát a’ Sallust’ fordításában a’ czél? Az é, hogy a’ Catilinai zendűlés és a’ Jugurthai háború történeteit minél tisztább, érthetőbb magyarsággal elmondjuk? vagy az, hogy Olvasónkkal magyar nyelven éreztessük a’ Sallust beszéde’ szépségét? A’ Franczia bordító az elsőn igyekezett, ’s a’ mit elérni óhajta, mesterisen elérte: én a’ másodikat óhajtottam.

Sallust Rómában is vádoltatott, hogy novator verborum etc. etc. Az illy gáncs engem el nem ijeszt. Csak szép legyen szóllásom, mint az övé…

 

 

4268.

Kazinczy — Guzmics Izidornak.                                                              Decemb. 20d. 1823.

Ma végzém-el végső gonddal Sallustomat. Addig azonban sajtó alá nem megyen, míg bizonyos segédmunkát nem kapok. Nyugtalan vagyok látni, mit itélnek jobb Olvasóink ezen igyekezetem felől. Bár úgy járhatnék vele, mint maga Sallust a’ maga dolgozásával. Azt mondja minden, hogy rossz, hogy vétkes: de szép. Minap elfelejtém levelembe zárni Előbeszédét. Imhol az.                                                                 /Lásd előbb a 4297. levelet/

———

Sallustot itt nyomban követi Cicero. Két fő dísze a’ Látium’ nyelvének, Hellásznak két nagy nevendéke, kik ennek koronás fijaival bátrak valának megvívni, ’s szép nyelveket az ő követése által még szebbé tevék, honjokat halhatatlan dolgozásaik által megdicsőítették, méltók, kiknek képeik egymás mellett álljanak. De túl azon, hogy mind kettejét egy nép szavaival halljuk szóllani, egymáshoz nem sokat hasonlítók, ’s ez amannak, amaz ennek épen ellenkezője…

 

 

4311.

Kazinczy — Guzmics Izidornak.                                                                  Febr. 26d. 1824.

.Én Sallustomban akarom kifejteni minden erőmet. Meglássd, az sokaknak nem fogja megnyerni javalását. Maga az engem szerető Döbrentei is inte minap, hogy nem jó a’ mit csinálok. Hallgassuk-ki mit mond jót akaró barátunk, de akkor osztán kövessük magunkat és ne mást. Mi volt volna bár miből, ha kiki mást követett volna, nem magát? Ma vivék Kassára nyomtatni Előbeszédemet és a’ Ciceró Catilína ellen mondott Első Beszédének elejét. Azt széllyel fogom küldeni, ’s Te is veszed. Sallustot kevés ismeri, ’s maga Döbrentei is nem látszik ismerni; onnan gáncsa. Okaimat hosszasan leled előadva nyomtatásomban, ’s azt a’ keveset Ciceróból azért vetém az Előbeszédhez, hogy lássa az Olvasó, miért szóllok az ő ítélete szerint Sallustban rosszúl, ’s jól Ciceróban.

A’ mit már olvasál, az ugyan mind enyém, és soha még azt ember nem mondá. Sallustot és Cicerót összevetve még senkinél nem találtam, sem a’ kettő characterét így kifejtve. ’S minekutána ez a’ két nagy Író első ifjuságom olta szerelmem vala, ’s Sallust még inkább mint Cicero, úgy hiszem, hogy őket ismerem. Csak kivallom, édes barátom, engem Sallust teve Nyelvrontóvá. Titkoltam ezt mindeddig: Néked vallom-meg, és még eddig senkinek meg nem vallám. De melly fonákság! Valamint fordításomnak az lesz legnagyobb fogyatkozása, hogy Sallustnak azt a’ kényes lassongást nem tudám teljességgel megadni: úgy magam mindég a’ Ciceró áradozásaira láttam elkapattatnimagamat. — Kérdéseidre, hogy miért gyűjték Sallustra mindent, a’ nyomtatás fog felelni, mellyet Martiusban venni fogsz…

 

 

4320.

Igaz Sámuel — Kazinczynak.                                                                     9/III. 24.

A’ mult szombaton vevém utóbbi soraidat…. Gróf Kornis Mihály Barátunk holnap indúl Gubernialis Secretariusnak Kolosvárra. Lemaire Sallustját* olly meghagyással adá tegnapelőtt kezembe, hogy azt küldeném-el számodra. Megy is ez a’ jövő Posta-szekérrel, tudván melly kedves előtted az efféle….

*Lemaire, N. E. (Nicolas Eloi), 1767-1832 .... Sallust,

 

 

 

4883.

Kazinczy — Toldy Ferencznek.                                                           Decemb. 28d. 1827.

A’ Decsi Szallusztját Januárius első napjaiban viszi eggy Pestre indúló ifju Bártfainéhoz. A’ könyvnek mindeddig nem ismértetik több nyomtatványa. Én azt ajándékúl küldöm Jankowichnak. Ugyan ő fogja venni Catlilinámat is azon fordításomból, mellyet Döbrentei tétete velem. — Olvassd Előbeszédét, mellybe annyira szerelmes vagyok, mint Jankowichhoz írt Epistolámba.

                                                          ELŐBESZÉD.

Szallusztot én két fordításban adom, ’s a’ kettőt eggyszerre; ezt itten az új idők’ ízlésében, melly a’ könnyűt, simát, világost kedvelgeti (Sallustio solennia erant frequentativa): azt a’ Rómaiban, ’s nem minden jelei nélkül beszéde makacs sajátságainak; ez azok előtt lesz kevésbbé rossz, kikkel a’ Szalluszt’ beszéde megkedveltetni magát a’ Szalluszt’ ajkán sem tudta: ama’ másik azoknál, kik értik, mi teszi a’ makacsot utólérhetetlenűl széppé, ’s látni fogják hogy a’ fordító az előkép bélyegeit megragadni ’s dolgozásába álthozni legalább törekedett. Magam én az elsőbbséget ama’ másiknak adom, kevélykedve szerencsénken, hogy Nyelvünk megbírja, a’ mit az Eggyszínűség’ kedves, de veszedelmes útjára tévedett idősbb társai többé meg nem bírhatnak; és mivel ez az új színben dolgozott a’ maga ellenkezése által fogja bizonyíthatni, a’ mit ama’ másikban éreztetni akartam. A’ szép mezején külömbezők, ollykor épen ellenkezők, a’ nemek, ’s tisztelésünket mindenike érdemli. Fő törvény marad mindég, hogy a’ mit adunk, szép legyen. Csakhogy mi szép, a’ közember és a’ czéhek’ tanítványa ollykor érti, ollykor nem.

————

Ebből áll az Előbeszéd, ’s a’ ki Szallusztot ismeri, rá ismér a’ Szalluszti fordúlásra, ’s a’ Szalluszti abruptus bérekesztésre

 

 

5117.

Kazinczy — Bártfay Lászlónak.                                                                                         é. n.

Tisztelt kedves barátom,   Nem emlékezem — mert csuda e az ha én annyi baj közt mindenre nem emlékezem? — ha néked megköszöntem e már, hogy tellyesítéd kérésemet, ’s a’ Mollevaut Sallustját megküldötted?

 

 

 

                                                           *  *  *

 

Salluste. Traduction de C. L. Mollevaut. Seconde édition (Unknown Binding)

 

 

MOLLEVAUT, CHARLES. LUOUIS. (1776 – 1844). CATULLUS, GAIUS VALERIUS. PROPERTIUS, SEXTUS. TIBULLUS., OEUVRES De C. L. MOLLEVAUT. ,,,

 

     Salluste - Google Books eredmény

Írta: Sallust, C. L. Mollevaut - 1813 - History - 472 oldal

 

 

                                                                               Még legalább 50 levél említi Sallustiust.

 

 

 

                               ERDÉLYI LEVELEK

 

 

 

 

 

SZALKDOLGOZAT

 

 

KAZINCZY FERENC ERDÉLYI LEVELEINEK FILOLÓGIAI KÉRDÉSEI

Szerző: SZABÓ Ágnes magyar IV. – könyvtár III. évfolyam

Témavezető: Dr. HÁSZ-FEHÉR Katalin    Szegedi Egyetem

Dolgozatom célja a máig számos ponton tévesen ismert alakulástörténet helyreigazítása, a fellelhető kéziratváltozatok közötti kapcsolatok tisztázása, az irányadó kiadások áttekintése és ezek egymáshoz való viszonyának szemléltetése. Kazinczy az Erdélyi Leveleken 1816-tól élete végéig folyamatosan dolgozott. Tizenhárom autográfot hagyott hátra. Kazinczy halála után az Erdélyi Levelek szövegét Toldy Ferenc és Bajza József önkényesnek tekinthető szövegkiadása, majd Abafi Lajos kiadása kanonizálta. A későbbi kiadók az ő koncepciójukat követve az 1824-es és az 1827-es változatot rendezték sajtó alá….

 

 

 

 

PÁLYÁZAT

 

 

Pályázati felhívás - Kazinczy-emlékverseny a Magyar Nyelv Évében

                                                                                                 Pályázati / jelentkezési határidő: 2009-06-15

 

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szentimrei Alapítvány emlékversenyt hirdet középiskolás diákok részére. A pályázóknak ismerniük kell Kazinczy Erdélyi levelek című útleírását. Az emlékverseny három szakaszban zajlik.

 

 

 

 

 

PUBLIKÁCIÓ

 

Váczy János: Kazinczy Erdélyi levelei. Budapesti Szemle 1906.

 

Mezei Márta: Kazinczy erdélyi útirajza és a levélműfaj. Irodalomtörténet 1992/2. 213-236.

 

Fried István: Kazinczy Ferenc útleírásai. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1993/3, 350–362.

 

Szabó Ágnes: Az Erdélyi levelek kánonban, Klasszikus – magyar – irodalom – történet, Szeged, 2003, 109–132.


 

Erdély kastélyai nemcsak a hegyek között született íróknak adtak inspirációt, hanem a másik haza nagyjainak is. Kazinczy keserű, hányatott pályájának egyetlen diadalmenete Erdély; hűvös lelke itt felmelegszik s a csodálat, a fellelkesülés szavaira ihleti. Ő hozta divatba Erdélyt az irodalomban s a XIX. század nagyjai, ha itt járnak, mint Vörösmarty, Petőfi, Tompa, nem tudnak betelni a vidék szépségeivel s az erdélyi emberek nyájasságával. Petőfi élte legszebb napjait Teleki Sándor kastélyában töltötte s az erdélyi születésű nagy esztéta s kritikus, Gyulai Pál, ki Teleki Domokos titkáraként élt Gernyeszegen, a legmélyebb benyomásokkal távozott innen, irodalmi műveltségét kiszélesítve; költeményeiben gyakran tér vissza a kastély s lakóinak emlékezete s Gernyeszegen című költeményében a „vén kastélynak a dombon” örök irodalmi emléket állított. Jókai meg éppen kilencszer utazik Erdélybe, nemcsak leírja, le is rajzolja kastélyait, mint Koltót, Radnótot; mindegyik útja ünneplések sorozata s a magyar Erdély-szemléletet éppen az ő regényei formálják. Kazinczy Erdélyi levelei, Gyulai versei, Jósika, Kemény, Jókai regényei a legszebb dokumentumai annak a hatásnak, amelyet Erdély kastélyai és urai a magyar szellemi élet legkitűnőbbjeire gyakoroltak                                                                    Transindex Erdélyi magyar adatbank

 

 

 

 

 

KÖNNYVKIADÁS, ANTIKVÁRIUM

 

 

 

Szerző: Kazinczy Ferenc A könyv címe: Erdélyi levelek Kiadás: Budapest, 1880 Kiadó: Aigner Lajos       Sorozat: Nemzeti Könyvtár     ANTIKVA HU online antikvárium  Előjegyezhető

 

Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek 1-2. kötet (Kolozsvár 1944)

Bev. Kristóf György. 1816-os utazásának tapasztalatait írja meg híres művében, alapos történelmi visszatekintéssel. Az Erdélyi ritkaságok sorozat tagja. Könyvtári duplum. Ritka.

Ár: 3 000 Ft                                                                                  Erdélyi ritkaságok 16-17.

 

 

                                                      

 

 

Antikvárium. Hun Book hírdetés. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek, I.-II. Minerva, 1944. Antikvár, jó állapot. Előjegyezhető

 

2009-07-28   A kiadó Erdélyi Ritkaságok sorozatában eddig 4 kötet jelent meg, amelyekből 300 példány, számozva, külön kötésben készült, lehetőséget adva a megrendelőknek, hogy névre szóló példányhoz jussanak. 1. Bölöni Farkas Sándor: Erdély történetei - 29,00 RON/ 2. Bod Péter: Önéletírásai - 32,00 RON/ 3. Bölöni Farkas Sándor: Utazás Nyugat-Európában/Naplótöredék - 39,00 RON/ 4. Káli Nagy Lázár visszaemlékezései. Az erdélyi magyar színészet hőskora (1792-1821) - 39,00 RON Előkészületben: 5. Marosvásárhelyi krónikák/ 6. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. A könyvek elő- és utánvéttel megrendelhetők a kiadónál. Az ár a postai költséget is tartalmazza.

 

 

Erdélyi levelek / Kazinczy Ferenc. Szerk., a szöveget gond., az utószót írta, a névmutatót és a szómagyarázatot összeáll. Kováts Dániel,  a rajzok alkotói Cserna Károly, Dörre Tivadar, Háry Gyula – Budapest, : Eötvös József Kvk., 2008.

 

 

 

 

RÁDIÓ

 

2009.09.02. 13:00
(a lejátszáshoz szükséges RealPlayer…) MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ

Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek
. Részletek. Felolvassa: Dunai Tamás. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna. (4/2.)

 

 

 

Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete - emlekhaza.hu - mire.hu       2009.07.09

9.00–9.30 Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek Előadó: Fehér József múzeum igazgató, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke

 

 

 

 

                             ERDÉLY KAZINCZY LEVELIBEN

 

 

 

 

3238.

Kazinczy — B. Wesselényi Miklósnak.                                      Andrásfalva, Júl. 16d. 1816.

 

Én Erdélyi utazásomat le fogom írni ’s kinyomtattatom. A’ Magyarországi Magyarok ezt a’ szép földet nem ismerik. Bár utazásom azt cselekedné, hogy sokan kapnának kedvet ide jőni, ’s Erdélynek szépségeivel ’s jobb fijaival megismerkedni. Andrásfalván, a’ két Búnom, az igen szép Fejér-Egyházán sok szépet láthatnának. Hogy Utazásom annál jobb lehessen, én visszatérek Kolozsvárra. Azt egyszer látni nem elég …

 

 

3310.

Kazinczy — Szentgyörgyi Józsefnek.                            Széphalom, Oct. 31d. 1816.

 

Jún. 11dikén indultam útnak Erdély felé, ’s Sept. 10dikén értem haza, ’s így utam fél nap hiján három teljes holnapokba kerűlt. Ez a’ 3 holnap életemnek legszebb szakai közzé tartozik. Az Erdélyi nép hospitális, nyájas, jó nép, …utazásomat most dolgozom, ’s kiadom. Erdélyt Magyar Ország nem isméri; innen fogja…

 

 

3315.

Kazinczy — Gr. Gyulay Lajosnak.                                        Széphalom, Nov. 4-ikén 1816.

 

Én erdélyi leveleim írásában minden nap tovább haladok. De azokban felette sok a hézag. Kénytelen leszek azt csak ezen hézagok kipótlása miatt is beküldeni Döbrenteinek, mihelyt a Munka készen lesz. Magy. Ország nem ismeri Erdélyt. S megszokván, hogy csak arra tegyük utunkat, a merre nekünk a nap enyész, feledjük, hogy Erdélyt egy velünk testvérnép, hogy Erdélyt nemzetünknek egyik fele, s egy nevezetes és némely tekintetben nálunknál boldogabb fele lakja. …a mit láttam, elbeszélem az Olvasó közönségnek s Levelekben beszélem el, hogy így némely apróságot is legyen szabad elmondanom…

 

 

3376.

Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek.                              Széphalom Febr. 7d. 1817.

 

Trattner megszóllíta utolsó Postán vett levelében, hogy Erdélyi Leveleimet küldjem neki. Azt feleltem, hogy azok Gróf Desőffi Jósefhez vannak intézve, ’s a’ Gróf nekem azt írta, hogy úgy tekinti mint a’ maga tulajdonát, mellyekkel ő fog disponálhatni, nem én. Ha megtalál is Téged szóllítani erántok, ne adj neki semmi feleletet, sem magyarázatot. Ha szerencsém lesz hozzád, megmondom a’ mit illik hogy tudj. — A’ munka már 30 árkust teszen, ’s még lesz vagy tíz, és így nyomtatva közel 25 árkust fog tehetni…

 

 

 

3379.

Kazinczy — Berzsenyi Dánielnek.                                               Széphalom Febr. 12d. 1817.

 

Most készítem nyomtatás alá azon utazásom’ leírását. Magyaroszágnak ideája sincs Erdély felől, ’s minthogy Utazási Leírásait sem bírjuk, nem csuda ha Erdély inkább Terra incognita, mint Európának tőlünk legtávolabb fekvő országai, melyeknek leírásokat olvashatjuk. Meleg szívvel írom azt, ’s a’ munka már 30 ívet teszen. Az Erdély népe jó nép; kevesebbé van elrontva, mint mi; ’s Erdélyben nem találtam több Dámát, annyival inkább nem férjfit, a’ kivel németül szólottam volna, mint egyet; az pedig Magyar Országi leány volt: Gróf Kemény Farkasné szül. Gr. Batthyáni Kisasszony, Vinczének testvére…

 

 

3384.

Kazinczy — Kis Jánosnak.                                          Széphalom, Febr. 22d. 1817.

 

egyedül Erdélyi utam’ írása cselekszi, hogy barátim eránt elhidegűltnek tetszem, mivel hallgatok. A’ Munka meg van nehezítve az által, hogy a’ sok hézagok’ kipótlása miatt, tudakoló leveleket csomókként kell írnom, ’s a’ Leveleket azoknak, a’ kik felől szólanak, megküldöm, nehogy felőlök a’ legbarátibb szándékkal ollyat mondjak-el, a’ mi reájok kedvetlen következéseket vonhat… belé szövöm a’ Munkába Religiói, Philosophiai, Aesthetikai, Philologiai, sőt még Politikai gondolkozásomat is, úgy legalább, hogy a’ kinek a’ hallásra füle van, érthesse…

Erdélyi Leveleim nem az Erd. Muzéumban, hanem külön fognak nyomtattatni, de talán csak Júliusban. Eddig már 40 ívet teszen a’ Kézírás, ’s még mintegy 10 lesz….

 

 

3393.

Kazinczy — Pápay Sámuelnek                                          Széphalom, Martz. 8d. 1817.

 

nekem sok örömeket ada az Erdély’ látása. Kész vagyok ezen útam’ leírásával, ’s még ez idén nyomtatva lesz, de csak minekutána azt Erdélyben megolvassák. Nem akarnék sem csonka, sem hazug híreket elterjeszteni. Szóllhatnék csak a’ mint szeretnék és lehetne! De így is lesz haszna ezen Munkámnak, és minthogy ez nem poetai, stilusommal a’ Te vidéked is inkább megelégedhetik…

 

 

3442

Kazinczy — B. Prónay Sándornak.                                  Széphalom Máj. 29d. 1817.

 

Én tavaly három holnapot tölték Erdélyben. Láttam Kolozsvártt, Vásárhelyt és Szebent ’s Károlyvárat. utazásomat Gróf Dezsőffy Józsefhez írt levelekben adom ki. Azok készek, ’s Szemere azt ítéli felőlök, hogy ez a’ Munkám jobb mint mind az a’ mit eddig dolgoztam. Most küldöm be Erdélybe, hogy ott némely barátim megtekintsék, ’s a’ botlásokat kimutassák. Nem szeretnék hibás, hazug híreket terjeszteni el a’ Publicumban. A’ Tudom. Gyüjt. Júliusi Füzetében lesz szó Cancell. Gróf Teleki Sám. Exc. Bibliothecája felől. — Soha még Erdélyt Magyarországi ember nagyobb tisztelettel nem látta. Az a’ szép nemzet még nem süllyedt annyira, mint mi; ott sem férjfi sem aszony nem szóla velem más nyelven, mint azon, a’ mellyen Magyarnak Magyarhoz szóllani illik. És az az ő vendéglátások, melly nem abban áll, hogy az idegent étkeikkel, kávéjokkal ’s rozsolisokkal majd megölik! — Bánom, hogy engem a’ születés Erdélyivé nem tett…

 

 

3483.

Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek.                            Széphalom Aug. 30d. 1817

 

Kapitány Sisak Ur tegnap Septbr. 2dikán nálam vala. Visszahozá Erdélyi Leveleim’ negyedikszeri dolgozását, mellyet vele azért közlöttem, mivel ő ismeri Erdélyt, ’s kimutathatja botlásaimat, hézagjaimat kipótolhatja. Gondoltam, hogy az neki fog tetszeni valamennyire, de hogy nagyon tessék, azzal magamnak nem hízelkedtem. Azt sajnálom sokszor, midőn a’ Kézírást elő meg elő vettem, hogy a’ munkában nincs mélység, hogy csak megilletem a’ húrt, mint a’ fecske a’ víz’ színét, ’s elreppenek, ’s ezt panaszlám a’ Kapitánynak. Ő azt hiszi, hogy igenis sok mélység van benne…

 

 

3493.

Cserey Miklós — Kazinczynak.                                           Tihón Sept. 28án 817.

 

ASzékely Nemzetről a’ mit tudok, mind leírom Neked, tsak engedgy egy kis üdőt, hogy nyakamon való bajaimtól ürülyek. — Nem hiszem, hogy valaki nállomnál jobban meg tegye azt az egyet. Daniel István sok üdőkig Udvarhelyszéki Fő Király Bíróságot viselt. Az Anya-Széknek tartya a’ Nemzet. Az az Első Fő Tiszttye a’ Székelységnek, — a’ Nemzet pecséttyeis annál áll. Azután Gubernialis Consiliarius volt Daniel, nagy lelkű férfi, nagy patriota, igen activus, — bátor; — mint Consiliarius meg hozatta az Excellentiás titulust, hogy ne legyen minden akkori aprólék Consiliariusokkal egy sorban. Meg botsátható…

 

 

3519.

Gr. Dessewffy József — Kazinczynak.                      Kassárul, December 9ikén 1817.

 

Ne bizgattasd anyit Erdélyi leveleidet — miért akarsz dítsérni mások kényére? — Nem tsak Cserei, ha én is akarnám mentűl elébb azokat olvasni. Ha Cserei jó, én se vagyok rossz. Azért Erdélybe menni sok vólna….

 

 

 3538.

Kazinczy — Gr. Dessewffy Józsefnek.                   Széphalom Január. 10d. 1818.

 

bátran adhatod által Erdélyi Leveleimet, mintha magam venném által, ’s erre kérlek is, mert tisztázni akarom. Ha valamelly dolgozásomnak óhajtottam valaha javalást, és kivált a’ Tiédet: ennek óhajtom azt. Törleni, kisimítani való sok van még benne, pedig ez már negyedszeri dolgozásom: de hiszen én ahhoz, legalább a’ mennyiben a’ munkát nem sajnálom, derekasan tudok. November olta maig 858 lapot dolgoztam in 4o, ollyat a’ mi Nyomtatás alá fog menni, leveleimen és egyéb dolgaimon kivűl; ’s látván, hogy sokáig már nem élhetek, minden pillanataimat hasznomra akarom hajtani…

 

 

3563.

Kazinczy — Cserey Miklósnak.                                           Széphalom Martz. 2d. 1818.

 

.eggyszerre elődbe tettem volna Erdélyi Leveleim MSát, hogy lássd, mit mondottam én két külömböző Levelemben az Oláhokról, és hogy mind ketten azon eggyet mondjuk. De Te itt is ollyat mondál a’ mit nem tudtam, a’ mi nekem még nem volt gondolatomban, azt, hogy még az sem fogja jobbítani az Oláh állapotját, ha eggy nappal kevesebbet dolgozik Urának, mert ez a’ nap neki ismét el lesz veszve. Cultúrát a’ Népnek, cultúrát, az Istennek minden szentjeiért! ’s minden jól lesz, ’s alkalmatosságot eladhatni a’ mit keres, ’s mingyárt fel lesz élesztve az industria…

Erdélyi Leveleim már sajtó alatt volnának, de megígértem Cserei Farkasnak, hogy azokat neki elébb felolvasom, hogy botlásokat ne ejtsek…

 

 

3620.

Cserey Farkas – Kazinczynak.                                                         Kraszna 28-dik Jun. 818.

 

Kedves Barátom!   Leveleidnek 2dik kötetit is és így az egész Munkát a leg tökélletessebb gyönyörűséggel és meg elégedéssel által olvastam, uira elmondom, hogy ez által Hazám sokat nyer az idegenek előtt, de sőt sokat a Haza előtt is. A 2dik kötetre ezekbe ál meg jegyzésem:

XXVII. Levél: A Fő Provinc. Comissarius Erdéljbe nem a Gubernator után 2dik Hivatal – igy következnek azok egymás után: Gubernator, Püspök, Thesaurarius, Statuum Praesidens, Fő Prov. Comissarius, Tabulae Regiae Praeses, Comes Nationis Saxonicae.

XXXII. Levél. Generalis Gr. Bethlen Ádám hitvesse nem Gróf, hanem Báró Bánffi Susanna volt.

XXXVIII. Levél. Az Andalusot Wesselényi Kaunicztul nem 1779be, hanem Kufsteinbul haza jövő uttyába Bécsbe mulatván, 1790dik esztendőbe vette

 

 

 

 

3676.

Kazinczy – Gr. Gyulay Karolinának.                                             Széphalom Xbr. 11d. 1818.

 

Az angyali Lolottnak.…Erdélyi Leveleim tónusa egészen meg lesz változtatva, ’s kihagyok mindent, a’ mi némellyeknek a’ bátor közelítés miatt nem tetszhetnék: de Andrásfalva és Dédács nem hagyja rettegnem, a’ mit más helyek hagyhatnának, ’s akarom, hogy azt a’ dicséretet nyerjem-meg a’ jobb Olvasótól, a’ mit ezen Levelek olvasása után Gróf Dezsőffi József ada nekem: Azt, hogy azt mondhassa a’ jobb Olvasó: A’ ki barátjait így szereti, nem lehet rossz ember … az egész Munkát az első soron kezdvén az utolsóig újra dolgozom. Barátim érzeni fogják, hogy intéseik nem voltak haszontalanul adva.

 

 

3722.

Döbrentei Gábor – Kazinczynak.                                            M. Németi, April. 7d. 1819.

 

Azon, a’ mit Erd. Leveleidben a’ Szászokról mondasz, már sokan felakadtak, kivált Szászok. Midőn a’ Tudom. Gyűjteményben egyik őket is említő leveled megjelent, akkor egybegyültek néhány Szász ifjak, azt mondja Farkas, ’s készültek ellened. G. Haller János Ur, Fejéregyházáról Martz 1-sőjén ezt irá nekem: »Hát igaz e hogy Kazinczy az Erdélyi utazását kinyomtattatván, abban a’ Szász Nemzetet rút színekkel rajzolta-le? a’ mint hallám, némellyek készülnek őtet recenseálni ’s talán nem ok nélkül, ha azt cselekedte, mert az a’ nemzet épen meg nem érdemli Hazánkban a’ meg vetést, mivel a’ pallérozás általuk kezdett legelőszer terjedni; valósággal sokat vesztene az az érdemes tanult férjfi, ha ez az állítás igaz volna.«

Hogy a’ mívelődés, a’ tudománybeli, nem a’ Szászok által jött ’s terjedett e’ Hazában, azt könnyű megmutatni, hanem hogy az újabb időkben a proportione többen iparkodtak közöttök, mint a’ Magyarok között, az igaz…

 

 

3818.

Kazinczy — Szabó Jánosnak.                                      Széphalom Január 23d. 1820.

 

….elenyészhessen rettegésem, ha Erdélyi Leveleim Manuscriptuma nem veszett e el. Nyolczadszor dolgoztam újra ezt a’ Munkát, mert az eggyik azt kívánta hogy az Erdélyieket ’s magokat azokat a’ kik szólottak, ne magasztaljam; a’ másik a’ másoknak magasztalását kevésnek is találta; a’ harmadik örűlt hogy a’ Szászokat vagdalom, …végre mert Censorom, a’ Pataki Plebánus, nem tűrhette, hogy Bocskay Istvánt nagy Fejedelemnek mondottam, ’s a’ Polytheista ’s Pantheista Philosophus felől holmit ravaszúl állítottam…

 

 

3847.

 

Kazinczy — Szabó Jánosnak.                                              Széphalom Apr. 24d. 1820.

 

Csak öt napja még annak, hogy az Erdélyi Leveleket a’ mellé tett levelekkel eggyütt vettem…

A’ Gróf 3 jegyzést tesz levelében: 1. az oláh nemzet eránt, melly nemes lelkét, vagy jobban szóllván, lelke’ nemességét bizonyítja. — 2. hogy az Erdélyi Schematismusból kiírt Statisticai dátumok megszakasztják a’ Munka tónusát — (így a’ ritkább Könyvek czímjei is) — — 3. hogy élő embereket dicsérni kényes dolog etc. — Az elsőre nincs mit mondanom egyebet, mint azt, hogy örömmel fogom használni, — a’ 2dikra azt, hogy megszakasztja ugyan a’ tónust, de el nem hagyhatom, mert azokat illő tudni a’ M. Olvasónak, sem másképen fel nem dolgozhatom, mert a’ Shematismura provocálván, tudósításaim hitelesebbek. 3. A’ dicséret ollly portéka, hogy azt az ember el nem fojthatja magában….

.Gróf Desőffy József, midőn nekem vissza küldé az Erd. Leveleket még elsőbb dolgozását, — ’s a’ még melegebbet — azt írta, hogy Olvasóim azt fogják kiáltani, hogy a’ ki mást így tud szeretni, mint én a’ Gyulainé házát, ’s Kenderesit, Csereieket, etc. etc. nem lehet rossz ember. Ha ezt fogják mondani, meg lesz a’ mit óhajtottam. A’ Jók’ szeretete az az eggy jutalom, a’ mit én óhajtok, ’s azt nagyon óhajtom…

 

 

4529.

Kazinczy — Zádor Györgynek.                                                              Ujhely, 1825. sept. 25.

 

Erdélyi leveleimet szinte bánom, hogy olly sokakkal láttatám. Dicséret vagy gáncs engem meg nem zavar: de fonákabb ítéleteket alig képzelhetek, mint a’ mellyeket barátim ezen dolgozásom felől tesznek. Eggyike valamit ollyat monda nekem, hogy a’ vége interessántabb mint az eleje; mellynek az az oka, hogy Vajda-Hunyadon ’s Fehérváron több vala a’ mit az utazó láthat, mint Kolozsváron innen, és hogy az Ítélő, a’ mint látszik, sem a’ Vásárhelyi Bibliotheca, sem a’ Szebeni képgyűjtemény felől vett híreknek nem tudott érdeme szerint örülni. Hányadik Olvasóm fogja érteni, mint kelle nekem erőlködnöm, hogy leplet vonjak keblem’ érzésére, és hogy eggyik gondomnak az kelle lenni, hogy a’ múlattatás és oktatás úgy váltogassák egymást, hogy eggyike a’ másikának ne árthasson. Kilenczedik dolgozásom nyerte-meg az Imprimaturt Bécsben. Midőn visszakapám azt, elrettentem mind gondatlanságimon, mind a’ szín’ tarkaságán, és rész szerint a’ soványságon is; sok lapja a’ munkának ollyan volt, mintha Journálomból szedtem volna ki. De eggy Erdélyi barátom azt itélé felőle, ’s még a’ legelső dolgozásaim’ eggyikét látván, hogy Erdély innen fogja ismerni Erdélyt; Szemere pedig elragadtatással is olvasta a’ festékek’ és festések melegsége miatt; és midőn két illy Olvasóm nincs vele meg nem elégedve, csendesen hallhatom a’ mit mások mondanak, ’s nyugton lehetek azért, hogy magam rajta mindég lelek törleni ’s igazítani valót….

 

 

4563.

Cserey Farkas — Kazinczynak.                                                      Bécs 16dik Dec. 1825.

 

Igen kedves Barátom! Erdélji Utazásidba belé pillantottam az én kedves Barátom Referendarius Noptsa Urnál, kinél ezek most vannak. Kár, örökre kár Barátom, hogy ezen dicső és köz hasznú Munkádot    annyiszor igazítottad,    és az által annyit ki hagytál belölle; a legelső ki dolgozásod kéz irata ha még meg volna Nállad — kérlek, enged által aztot nékem, kincs gyanánt fogom becsülni…

 

5205

Kazinczy — Szalay Lászlónak.                                           Ujhely Aug. 17d. 1830.

 

Én az Erdélyi Leveleket olly sokszor dolgoztam újra 1816 óta, hogy a’ sok közt azt a’ legújabbit nem is ismerem igazán. Isten neki! Menjen ki valaha kezeim közzül. Ha sok olly Olvasóji volnának, mint az Úr, örvendhetnék szerencsémnek…

 

 

5268.

Toldy Ferencz — Kazinczynak.                                                              Pest, Jan.’ 11. 1831.

 

Mi mindnyájan azt hisszük, hogy remekűl dolgozol, de hogy változtatgatásaidnál semmi nem lehet szerencsétlenebb…. Vallyon mi volt volna az, ha Lessing, Wieland, Herder mindég ’s örökké változtatgatták volna irásaikat, ma egy und-ot kitörlöttek volna, mellyet egy év múlva vissza fogtak volna tenni ’stb. Az az átdolgozgatás’ systémája, mellyet mindég követtél, literatúránkat kétannyi munkától fosztotta-meg, mint a’ mennyivel megajándékoztad. Ne mondd, hogy nem a SOK sok, hanem a’ jó sok: mert 1815-től fogva legtöbbnyire első dolgozásaid legjobbak. Egy férfiu, kinek itéletét igen nagyra becsűlöd, azt állítja, hogy Erdélyi leveleid minden revisióval vesztettenek, ’s hogy az utolsó az elsővel öszve nem hasonlíttathatik.

 

 

                                                                               Még legalább 90 levél említi Erdélyt.

 

 

 

                                                            *  *  *

 

 

 

 

 

Kristóf György: Kazinczy és Erdély                       Előszó az Erdélyi levelek 1944-es kiadásához

                                                                                          Művelődés közművelődési folyóirat - Kolozsvár

                                                                                                                               Rövidítve.      B

Erdélyi leveleinek az Erdélyi Ritkaságok sorozatába illesztése és útra bocsátása kapcsán két önként felmerülő kérdés vár feleletadásra.

Mit adott Erdély Kazinczynak, mit jelentett Erdély a Kazinczy pályájában? És mit adott Kazinczy Erdélynek, mit jelentett és jelent a Kazinczy pályája Erdély sorsában, Erdély szellemi életében?

Kazinczyt íróvá az erdélyi szellem bíztató kisugárzása avatta fel; hogy Kazinczy erdélyi, az enyedi Bethlen kollégiumból kinőtt példán és mintából vette észre és tűzte ki maga elé azt a határozott célt és feladatot, melynek művelése és munkálása által nyelvünk, irodalmunk, ízlésünk, egész nemzeti mivoltunk megújítójává magasztosult. És az erdélyi szellem kisugárzása adott neki erőt arra, hogy a hat és fél évi raboskodásra elkövetkező sok támadás, megaláztatás, anyagi nyomor között se veszítse el írói kedvét; hogy egész „borzasztóan szép” pályáján végig töretlen eréllyel, friss alkotókészséggel építsen, teremtsen egyre mélyebb és szélesebb hatással úgy, hogy pályája végén is így kiált fel: „Mely szép jutalma az a mi pályánk fáradozásainak..., hogy a szent tüzet vesszük s adjuk egymásnak!

Kazinczy könyvcsinálói tehetsége már a gyermekkor végén jelentkezett. 1775-ben alig tizennégy éves korában, főleg családi ösztönzésre már könyvet ad ki…. Egy év múlva Bessenyei Györgynek Az amerikai Podotz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérése című művét fordítja le és adja ki (Kassa, 1776). Küldött belőle tiszteletpéldányt Bessenyeinek is, s ez válaszában buzdította Kazinczyt, hogy ne szűnjék meg a dicsőség felé közeledni.

1777 tavaszán Bécsből, hol Bessenyeinél is tisztelgő látogatást tett volt, Sárospatakra visszaérkezve, kettős, újabb, erősebb és döntő hatás sodrába kerül. Ez a hatás egyrészt az Erdélyből, a háromszéki Barótról Magyarországra került jezsuita íróé, a Szabó Dávidé; másrészt az ugyancsak Erdélyből Bécsbe feljutott Alsó-Fehér megyei, ispánlaki születésű s az enyedi Bethlen kollégiumban nevelkedett franciás testőrírónak, Báróczy Sándornak, a hatása.

…Tetszettek Kazinczynak a messzi elvetődött székely ex-jezsuita páter, Szabó Dávid furcsa, újszerű versei, s a szerzőt maga is deákos metrumú verssel üdvözölte... Kazinczy elküldi költeményes kísérleteit is a tekintélyes írónak, aki azokat örvendezve s elismeréssel fogadta, s szerzőjüket bíztatta, hogy utat irtván folytassa a szerencsésen elkezdett verselést. …Kenyeres kanonok tolmácsolta a Baróti Szabó üdvözletét, buzdította Kazinczyt, hogy a megkezdett írói pályán maradjon meg …E jelenetre már Toldy Ferenc megjegyezte, hogy ez volt igazán a Kazinczy Ferenc íróvá avatásának ünnepe. Toldy megállapítását elragadta és helyben hagyta Kazinczy Ferenc életírója, a fáradhatatlan Váczy János is.

A Baróti Szabó verses kötetével egy időben adta a sárospataki könyvtáros a Kazinczy kezébe Báróczy Sándor Marmontel fordítását azzal a megjegyzéssel, hogy a könyv rézmetszetei nagyon szépek, de nyelve érthetetlen. Kazinczynak azonban éppen az érthetetlennek mondott stílus tetszett. Új világot nyitott meg számára és előtte a Báróczy műve, művének nyelve és szelleme. ,,A művészire törekvő magyar próza szépségeit ebből kezdte érezni és tanulmányozni.” …Berzsenyihez című ódájában emlékezik meg Báróczyról….

Ama három író közül, kik sorsára elhatározó hatást gyakoroltak, csak Bessenyei nem erdélyi. De a Kazinczyt irodalmunk munkásává elkötelező Szabó Dávid: háromszéki székely. Valamint erdélyi születésű, nagyenyedi nevelésű Báróczy Sándor is, akinek példája Kazinczyban a nyelvmívelésnek, akkori elhanyagolt és nehézkes magyar nyelvünk kifejtésének, megújításának a gondolatát és gyakorlatát ébresztette föl és tűzte ki tudatosan követett célnak. Erdélyi hatástól indítva és hajtva lépett tehát Kazinczy literatori pályára…

A korszakos változásig, a nagyszerű eredmény kivívásáig azonban még hosszú, évtizedes küzdelmek, szenvedések és nyomorúságok fognak eltelni. Kazinczy mindebben a legelső. ő a vezérszellem. Vezére e korszaknak. Vezére Kazinczy e korszaknak, mert a célt ő látta meg és tűzte ki prófétai világossággal és lényegébe látással. Vezér abban is, hogy a kitűzött célért ő fáradott, munkált a legtöbb szellemmel és leglankadatlanabb kitartással. És vezér – sajnos – abban is, hogy a szenvedésekből és nyomorúságokból is neki jutott ki a legtöbb, az oroszlánrész. E szenvedésekhez és nyomorúságokhoz hozzátartozik a Martinovics mozgalomba keveredése s a rákövetkező halálos ítélet, illetőleg a hat és fél évig tartó raboskodás Buda, Spielberg, Kufstein és Munkács börtöneiben. Ám a 2389 napig tartó fogság – időben bármily hosszú is – csak kezdet és bevezetés a kiszabadulás után bekövetkezett testi és lelki szenvedések, a gyűlölködésig elkeseredett irodalmi harcok, családi villongások és pereskedések, a különböző erkölcsi megaláztatások és a sötét anyagi nyomor szakadatlan láncolatához.

..Kazinczy írói törekvéseit, irodalmi alkotásait Erdély kezdettől fogva méltányolta, szívesen fogadta. Mikor 1791-ben Klopstock Messiásának fordítására előfizetést hirdet, Magyarországból csak 6, Erdélyből azonban 72 előfizető jelentkezett. Aki erdélyi emberrel összehozza sorsa akár az irodalom és a közélet terén, akár a társadalmi életben (Szabó Dávid és Báróczy után Aranka György, Benkő Ferenc, Cserei Farkas, Wesselényi Miklós stb.), mindenikkel szívélyes viszonyt tart fenn. Mert Kazinczyt mindenik erdélyi ember érdeme és törekvése szerint megbecsülte. Ezért írja már 1791. október 29-én Arankának: talán egykor beszaladok Semjénből báró Wesselényi Miklóshoz s ott meg foglak ölelhetni.

Kazinczy Erdély fiai közül báró Wesselényi Miklóst szerette meg legjobban, fogságban sem feledte el.1800. június 30-án a tiroli Kufstein magas várából az oda bezárt államfoglyokat útnak indították kelet felé. Fogva tartásuk ott bizonytalanná vált Napóleon csapatainak diadalmas előnyomulása miatt. E foglyok közt ott volt a halálra ítélt, de életfogytiglan tartó fogságra kegyelmet nyert Kazinczy Ferenc is. Kazinczy az útnak indítás kétségtelenül izgalmas napján engedélyt kért és nyert, hogy búcsúzóul szent tisztelettel beléphessen az 5. számú cellába, amely tíz évvel azelőtt Erdély oroszlánjának, az idősebb báró Wesselényi Miklósnak volt éveken át ketrece. Bizonyos, hogy e szent tiszteletet a Kazinczyban nem pusztán a közös rabsorsra gondolás váltotta ki a Kufsteinből távozás utolsó perceiben, hanem a Wesselényi egyénisége iránt már régtől fogva, 1794-ben történt személyes ismeretségük óta érzett, nagyrabecsülő rajongás.

Egy év múlva, a Kufsteinből távozásának szinte évfordulóján, június 28-án, végre Kazinczy is kiszabadult munkácsi börtönéből. Magyar mentébe öltözve fut, repül, hogy a várparancsnok előtt hálát mondjon a királyi kegyelemért. Kimondhatatlan örömmel siet haza, a családi körbe, anyja és testvérei ölelő karjai közé. A fogság nem törte meg. Tele van életkedvvel s telve irodalmi célokkal. Férfikora virágját élte. Szabadulásának nemcsak maga és családja örvendett, hanem az írók is várakozással és örömmel köszöntötték. ….Többen akadtak olyanok, akik a 2387 napi fogság után is azt mondták: „Megérdemelte sorsát”. Nyelvünket széppé, sivár, elmaradt szellemi életünket eszmékben gazdaggá fejleszteni, az idegen irodalmak remekműveinek magyarra fordítása s a közönség kezébe adása által remélte és tűzte ki programnak. Úgy gondolta, hogy minden kötet fordítást egy-egy kiváló hazafinak dedikál. Annak, aki a kiadás költségeit fedezi. Mecénásokat keresett.

A kufsteini szent tisztelet azonban most virágot termett. Kazinczy Wesselényit is felkérte pártfogónak, Metatasio Themisztokleszét ajánlva neki. ….Kazinczy Wesselényiéket kéri fel születendő első gyermeke keresztszülőiül. Wesselényiék a komaságot örömmel elfogadják. Ezek után Kazinczy látogatása Zsibón (1805. október végén s november elején) természetes továbbölelkezése a két egymást szerető és becsülő férfiúnak.

Kazinczy szinte mámoros a Zsibón és Krasznán (Wesselényi sógoránál, Cserei Farkasnál) látottak és hallottak álomszerű kedves emlékeitől. Újra látni és együtt lenni Wesselényiékkel, jobban és egészen megismerni Erdélyt, állandó vágya, évenkénti terve lett Kazinczynak. Azonban csak tizenegy év múlva, 1816. június 10. – szeptember 10. között válhatott valóra.

A Kazinczyt Erdélyhez vonzó szálak ugyanis egyre izmosultak, egyre szaporodtak. 1814. november elején Széphalmon meglátogatja Kazinczyt a magyarországi és külföldi tanulmányútjáról hazatérő ifj. Wesselényi Miklós, nevelő barátjával, a korán elhunyt Pataki Mózessel. Wesselényiéken kívül hívja, hivogatja Erdélybe Kazinczyt Cserei Farkas, Döbrentei Gábor, a sárospataki professzorságból Erdélybe visszakerült Sípos Pál, tordosi pap, költő és hírneves filozófus, gróf Gyulay Ferencné, Kácsándy Zsuzsanna, Kazinczy egykori szerelme. E szálak külön-külön fejtegetését mellőznöm kell, de mégsem hagyhatom említés nélkül, hogy különösen az ifjú Wesselényi látogatása óta a Kazinczy és családja lelkében Erdély képe Carlos és Pósa (Wesselényi és nevelője) emlegetése által mindennap felmerült. Mindez érlelte, fokozta Kazinczyban az erdélyi utat.

Ketten is dolgoztak ki számára útitervet. Az egyiket, az elsőt, Cserei Farkas. Ebben a tervben fő szempont volt a természeti és történelmi látnivalók felkeresése. Cserei nagy természetkedvelő volt, s ez időben már némileg embergyűlölő. Kazinczy azonban az írókat akarta látni, avagy viszontlátni. Ezért Döbrentei tervét fogadta el, aki úgy osztotta be a programot, hogy maga és tanítványa, gróf Gyulay Lajos, lehetőleg mindvégig, az ifj. Wesselényi is huzamosabb időn át udvarlására lehessenek Kazinczynak.

Széphalomról Tokaj, Nyíregyháza, Debrecen, Érmihályfalva útirányban érkezett Kazinczy Krasznára Csereiékhez; onnan a Meszesen át Kolozsvárra. Vele volt Eugénia nevű leánykája is. Kolozsvárt a kapott utasításhoz képest a Közép (ma Deák Ferenc) utcába befordulva, tudakozódni kezdett a Gyulay-ház felől. Különös megjelenésű négyes fogatát, debreceni ruházatú kocsisát bámulni kezdték a járókelők. Döbrentei és tanítványa is az ablakon kinézve erről tudták meg, hogy a várt vendég és barát megérkezett.

Kazinczy kolozsvári időzését, erdélyi útjának további állomásait részletezés helyett egyszerűen megnevezem. Részletesen megírta ő maga az itt következő Erdélyi levelekben. (Megjelent először az Abafi féle Nemzeti Könyvtárban.)

Az Erdélyi leveleket Kazinczy nem a helyszínen, hanem utólag, hazatérte után, Széphalmon írta. Ezért hiányzik belőlük sok helyt az első benyomás közvetlensége. De hiányzik azért is, mert a levelek szövegét majdnem tízszer, sőt Abafi szerint tizenkétszer dolgozta át, míg végre 1831-ben (de már szerzőjük halála után) megjelentek. Kazinczy ugyanis műve kéziratát kinyomatás előtt elküldötte Döbrenteinek, gróf Teleki Lászlónak és másoknak egyebek mellett átnézés, helyreigazítás végett. .

Kazinczy 1816. június 30-án érkezett meg Kolozsvárra. Három napnyi itt időzése alatt érintkezett Bölöni Farkas Sándorral, a testőríró báró Naláczi Józseffel, megösmerkedett Molnár Borbála írónővel, id. Szilágyi Ferenc, Molnos Dávid tanárokkal, gróf Teleki Józseffel, Döme Károllyal, Rudnay Sándor r. kat. püspökkel; látogatást tett gróf Bánffy György kormányzónál, ki magyarul beszélő lengyelnek nézte, gróf Kemény Farkasnénál stb. Kolozsvárról Tordán (Gyöngyössi János, a leoninista), Radnóton, Marosvásárhelyen keresztül (Teleki-téka, Aranka György) érkezett Oláhandrásfalvára özv. gróf Gyulaynéhoz. Az itteni feledhetetlen napok után Segesváron át Szebenbe (gróf Haller Gábor, Brukenthal-képtár) s onnan Dédácsra, a gróf Gyulayné birtokára érkezett július 23-án. Két nap múlva a Krassó megyei Szpatára sógorának, D’Ellevaux Jánosnak, meglátogatására ment. Onnan visszatérve, kerek hónapot időzött Dédácson a Gyulay-család körében. Közben kirándult Branyicskára báró Jósika Jánoshoz, Marosillyére a Bethlen Gábor szülőházához, Dévára, Vajdahunyadra, Tordosra Sípos Pálhoz, Szászvárosra, Algyógyra, Bábolnára báró Naláczi Istvánhoz, a különcködő verselőhöz. Majd Bencencen (gróf Lázár-család) és Alvincen át Gyulafehérvárra ment (Batthyanaeum, székesegyház; jegygyűrűjét és óráját teszi a Hunyadi János szarkofágjára, hogy új becset nyerjenek tőle); onnan Gáldtőre, gróf Bethlen Imréhez és ennek társaságában Nagyenyedre, hol meghatottan bámulja a Bethlen kollégium értékes gyűjteményeit, különösen a könyvtárt s abban egykori mesterének, Báróczy Sándornak, alkimista és rózsakeresztes könyveit. Tordán unitárius templomba tér be, a pap helyett véletlenül diák prédikál, ami csalódást okoz neki. Másodszori kolozsvári időzését nagyrészt Kenderessy Mihály társaságában tölti el. Erdélyi örömeit Zsibó és Tihó tetőzte be. Hat napig tartózkodott Zsibón …..

Kazinczy Erdélynek mintegy jó fele területét utazta végig. Noha Csík, Háromszék és Udvarhely székek székely magyarsága körében nem fordult meg, elmondható, hogy Erdély természeti, földrajzi és etnográfiai viszonyait alaposan megismerte. És megismerte mindenek felett azt, amire vágyott, az erdélyi életet, Erdély fiait, az írókat. Figyelte mindenütt a természeti viszonyokat, az utakat, a közlekedési lehetőségeket, aztán az ősfoglalkozásokat, a nép jellemét, és a népszokásokat. De különös éberséggel figyelte meg az erdélyi lelket, amint az a történetben, műemlékekben, közművelődési maradványokban, továbbá a művelt társadalmi osztályok élő egyedeiben, a szellemi és születési nemesség érzésében, gondolkozásában, a szeme előtt hullámzó erdélyi életben, a transzszilvanizmusban kitárult Kazinczy lelke mélyében sok újat – személyt és tárgyat – meglepetve látott és jegyzett meg: hogy magyar ember, magyar aszszony és lány vele egész útja alatt más nyelven, mint magyarul, nem szólott; hogy Tordán az unitárius templomban szószékről buzdítják az unitárius híveket, hogy „egy Luther templom felsegélyezésére adakozzanak”. „Alig mertem füleimnek hinni – folytatja –, s kérdést tevék prédikátor úrnál, hogy mint szedetik itten idegen felekezet számára segély.” Kérdésére azt a feleletet kapta, hogy Erdélyben a templomot építeni akaró, de erre magát elégtelennek érző gyülekezet bejelenti szükségét a kormányszéknél, és ha ott engedelmet nyer a segélygyűjtésre, bármely felekezethez tartozzék, az kihirdettetik az országnak minden religióbeli templomaiban. „Ennek tudása érdemlé – teszi hozzá –, hogy életemnek két óráját itt minden haszon és öröm nélkül elvesztem.” „A mi hideg embereink – jegyzi meg másutt – ide (ti. Erdélybe) csak azért is eljöhetnének, hogy tanuljanak felmelegedni.” Kazinczy csakugyan nemcsak meglepődött Erdélyben, de fel is melegedett. Mindig és mindenütt lelkesen ömlő ódai hangon szól Erdélyről, Erdély embereiről, a maga irigylésre méltó szerencséjéről, hogy Erdélyt, ezt az áldott földet láthatta. Nem nagy rokonszenvvel ír a szászokról, zárkózottságukat meg éppen túlozva jegyzi fel. A Brukenthal-múzeum elrendezése sem nyeri meg tetszését. Sokkal nagyobb érdeklődéssel és szeretettel figyeli meg a románságot, nyelvét, táncát, dalait, hűségét a magyar földesúrhoz, említi a gainai leányvásár-szokást is stb.

Való, hogy Erdély is szívesen fogadta Kazinczyt. Amerre csak megfordult, a szellem és születés arisztokratái tárt karokkal és tisztelettel sereglenek össze üdvözölni a magyar literátort. Ha Szpatán időzése miatt el nem késik, báró Jósika János Hunyad megye közgyűlésén táblabírónak esketteti fel. „Isten és én lelkem bizonyság rá, hogy e megtiszteltetésnek nem személyem miatt örültem volna, hanem literaturánk miatt.” Legboldogabb napjait töltötte a Gyulay-család körében Andrásfalván és Dédácson. Ha társaság volt együtt, Kazinczy vitte a szót. Történelem és földrajz, politika és költészet, képtárak és lótenyésztés, törvénytudomány és néprajz egyaránt alkalmat adott Kazinczynak, hogy alapos ismereteit, lelkének gazdagságát, művelt szellemének átfogó erejét és rugékonyságát csillogtassa. Amily örömest vett részt társaságban, ép oly boldogan élvezte a magányt. Reggelenként a dédácsi, akkor száz holdas parkban egyedül sétált. Majd órák hosszat pihent a három öreg szilfa alatt. Annyira kedves, megszokott helye volt Kazinczynak a három óriás szilfa, hogy ennek emlékezete a Gyulay-családban fennmaradt s élő hagyományként átszármazott az unokára, gróf Kuun Gézára, a híres orientalista tudósra és húgára, Fáy Béláné gróf Kuun Irmára, aki 1881-ben emléket állítva, meg is jelöltette e helyet. Két méter magas kőoszlopot állíttatott oda, rajta egy lepke, ahogy Kazinczy rajzolta egy emléklapra s e felírás: Kazinczy Ferenc kedves helye 1816. Az emlékoszlop felavatása egész kis irodalmi ünneppé szélesedett. Megjelent azon a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat is. A felavató beszédet Réthi Lajos író, a társulat alelnöke mondotta, az akkor már kettőre apadt szilfa alatt. Alig van Hunyadban művelt magyar, ki ne ismerné e helyi hagyományt. Aki csak tehette, szívesen sétált el a piski állomástól a közeli dédácsi parkba megnézni Kazinczy kedvelt pihenőhelyét és emlékét.

Az erdélyi út Kazinczynak nem várt és nem képzelt, holtig tartó olyan édes örömet jelentett, melyhez még csak mézesheteinek szerelmi boldogságát hasonlította. Köszönetet mond Döbrenteinek és barátainak, kik rávették, hogy a jó Erdélyt és a világnak szeretetre legméltóbb háznépét meglássa. Tisztelettel járt-kelt Erdélyben, melyet hospitális és ártig emberek laknak. Soha Erdélyt idegen inkább meg nem szerette.

……A Kazinczy történeti jelentőségének újraszerkesztése közben önérzettel állapíthatjuk meg, hogy a szegény, a kicsi Erdély gazdag és nagy tudott lenni annak számára, aki az erdélyi lélek, a transzszilvanizmus iránt fogékonysággal bírt. Az erdélyi szellem kiáradása pecsételte el és avatta fel Kazinczyt magyar írónak; a transzszilvanizmus adta példa és minta késztette arra, hogy ne azt nézze, ami volt, hanem ami még lehet és bizonyosan lesz; hogy a nyelvújítást és nyelvművelést tűzze ki élete céljának s legyen ezáltal nemcsak nyelvünk, hanem egész műveltségünknek és szellemi életünknek reformátora. És a transzszilvanizmus, az erdélyi magyar lélek meleg szeretete, mindig tartalék nélkül való hódoló tisztelete adott erőt arra, hogy a kitűzött célt soha, elkedvetlenedéseiben se felejtse, hanem minden poklokon keresztül, orvul támadó, dísztelen halála pillanatáig is ifjonti rugalmassággal szolgálja.

Mit kapott Erdély Kazinczytól, mit jelent Erdély szellemi életében Kazinczy működése?

Eleve kimondhatjuk, hogy a szeretetre és tiszteletre szeretettel és ragaszkodással felelt, hogy mit kapott, azt dúsan visszaajándékozta. Költeményeiben és prózai dolgozataiban egyaránt megszólaltatja a történeti és élő Erdélyt, Erdélynek sorsát, törekvéseit, szép tájait és kiváló férfiait.

Így költői levéllel (Báró Wesselényi Miklóshoz) üdvözli és dicsőíti az ifj. báró Wesselényi Miklóst, ki noha alig tizenhárom éves, vármegyéje, Közép-Szolnok, nemesi felkelő seregét délcegen vezette a nádor elé Nagykárolyban 1809. március 23-án. Magasztalja a gyermekifjú testi bátorságát, ügyességét, még inkább férfias, fennkölt lelkét. Inti, hogy a dicsőség fényes nimbuszáért küzdve se feledkezzék meg arról, hogy a hazáért nemcsak veszni szép, szép élni is érte. Az idősebb Wesselényi halálára találóan jellemző epigrammát ír. (Báró Wesselényi Miklós) Virágot tesz mesterének, Báróczynak sírjára (Báróczy), valamint a székely poétáéra, Baróti Szabó Dávidéra is (Baróti Szabó Dávid), noha ez utóbbinak a tövisből is kijutott volt, amikor az Szanyi Jánosnak egy szerencsétlen munkáját (Méhi gazdaság) küldte meg (Baróti Szabó Dávidhoz). Ódával tiszteli meg Cserei Miklóst, aki az erdélyi rendek hazaoszlását megakadályozta (Fény és Homály) és oly szép episztolával üdvözli ennek testvérét, Farkast is (Cserei Farkasnak), hogy Berzsenyi szerint ez episztola tovább tartja fenn Kazinczy nevét és képét, mint a John és Kininger mesterkezétől festett arcképe. Barcsay Ábrahámot…...

A Búcsú Erdélytől című költeményen kívül érzékenyen köszön el Erdélytől, a Sztrigy és Maros isteneitől Dédács Hunyad vármegyében – gróf Gyulay Ferencnéhez című versében is. Kéri a kies völgyet, hogy legalább nevét emlegesse, hisz az ő lelke mindig visszasóhajt ide.

Prózai műveiben is gyakran tárgyalja Erdélyt, így a Magyar Pantheon (életrajzok és életrajzi jegyzetek) című művében megírja Báróczy Sándor, Cserei Farkas, a tordai leonininsta, Gyöngyössi János, továbbá Martinuzzi, Sípos Pál és Wesselényi Ferenc rövid élet- és jellemrajzát, s adja magyar fordításban gróf Haller Gábor elogue-ját Barcsay Ábrahámról. E mellett szívesen és sűrűn levelez erdélyi barátaival: Erdély kiváló férfiaival, mint Aranka György, Báróczy, Bölöni Farkas Sándor, Baróti Szabó D., Benkő Ferenc, Buczy Emil, a két Cserei, Döbrentei, Döme Károly, Gyöngyössi János, Gyulay Ferencné, Gyulay Karolina és Lajos, Jósika János, Kozma Gergely, Lészay Dániel, Seiwert János, Sípos Pál, gróf Teleki Sámuel, Thewrewk József, báró Wesselényi Miklós. Kiadta a Báróczy munkáit (1813); gyűjtötte és ki akarta adni többek között a Barcsay Ábrahám és a Sípos Pál kéziratait és műveit is. Erdélyről, Erdély történetéről és természeti viszonyairól, az erdélyi társadalmi életről és a szellemi törekvésekről nemcsak itt említett műveiben, hanem alkalomadtán s másutt is szívesen, nagy rokonszenvvel és nem fukar szóval szokott szólani. Érdeklődést keltett Erdély iránt, fokozta az Erdély-ismeretet Erdélyen kívül is.

Legérdemesebb munkája az itt új kiadásban megjelenő Erdélyi levelek. Való ugyanis, hogy Magyarország Erdéllyel a nemzeti fejedelemség megszűnte óta nem törődött, elfeledte. Erdély Magyarország előtt lassan-lassan terra incognitává vált. Ezt nemcsak 1816-ban és nemcsak Kazinczy állapítja meg, hanem még azok az írók is, kik jó évtizedek múltán, a Bach-korszakban látogatták meg Erdélyt, mint Jókai és báró Eötvös József. E szomorú, sőt bűnös nemtörődömséggel szemben Kazinczy a maga útját is vezeklő jóvátételnek tekintette s az Erdélyi levelekkel a nyugati, a magyarországi magyarság figyelmét akarta ráirányítani a keleti részre, az elfelejtett, az ismeretlen Erdélyre. Egyenesen és határozottan kijelenti leveleiben több helyt és az Erdélyi levelek előszavában is, hogy azzal a szándékkal írja meg erdélyi utazását, az Erdélyi leveleket, hogy a magyarországi magyarok ismerjék meg ezt az elfelejtett szép földet. Gróf Dessewffy József, kinek legelőször jelentette szándékát, s később mások is örömmel fogadták a hírt, s előre is jelezték, hogy a művet kíváncsi érdeklődéssel fogják olvasni. .

Ha már csupán a magánlevelek és a szemelvények ilyen élénk és többirányú visszhangot keltettek, jogosan állíthatjuk, hogy az egész mű még nagyobb, tán országos hatást váltott volna ki, ha azon melegében megjelenhetik. De a cenzúra, majd a költséghiány, máskor meg valamely tervbe vett átdolgozás vagy újabb javítás miatt az egész mű csak 1831-ben, de már a Kazinczy halála után jelent meg a Felsőmagyarországi Minervában. Tehát ismét csak folyóiratban és folytatásokban. Az utazás idejétől majdnem negyedszázadnak kellett eltelnie, míg végre 1839-ben az Erdélyi levelek könyv alakban is forgalomba került. Ekkor már nem egyedül az Erdélyi levelek szolgálta a nyugati magyarok Erdély-ismeretét, az Erdély iránt megelevenedett érdeklődést s ez által a magyar gondolat és művelődés egyetemes egységét. 1839-ben már más személyi (báró Wesselényi Miklós) és tárgyi tényezők (Erdélyi Híradó) is érlelték a kölcsönös megismerést, a magyarországi és erdélyi magyarok érdekközösségének tudatát és az uniót. De, hogy az Erdélyi levelek még akkor is, most is jókor jött és hathatósan hozzájárult a nemzeti és művelődési egység további öntudatos fejlődéséhez, az kétségbe nem vonható.

Kazinczy azonban Erdélyt, Erdély múltját és törekvéseit nemcsak szemlélte meleg érdeklődéssel, és nagy szeretettel, hanem azokban cselekvő, osztályos sorsot is vállalt. Így ott látjuk őt is az Aranka-féle különböző Nyelvművelő Társaságok névsorában, mint olyan férfiút, aki részt óhajt venni a társaság működésében. A Döbrentei Erdélyi Múzeumának pedig egyik legbuzgóbb munkatársa. Számos költeménye és prózai munkája jelenik meg ebben a maga idejében nagy jelentőségű, Erdélynek időben is legelső tudományos folyóiratában.

Nyert tehát Erdély Kazinczyban olyan barátot, aki nemcsak költői szemlélődéseiben és tudományos érdeklődéssel, hanem közvetlen, személyes munkásságával is úgy hozzáforrott Erdélyhez, mintha éppen édes fia lett volna.

Kapta és elfogadta végül Erdély Kazinczytól a nyelvújítás és nyelvművelés eszméjét és tényét s ebben és ezzel együtt a finomabb ízlésre, az emelkedettebb költői szépségre, általában a nemzeti és szellemi megújhodásra törekvés világos célját és e megújhodás sürgős kötelességének tudatát. Mert, hogy Erdély is, habár későn, de még mindig el nem késve, elfogadta a nyelvújítást, abban Kazinczynak jelentékeny szerepe van. Mégpedig nemcsak mint költő és író műveivel, hanem elsősorban és főként 1816-ban közvetlenül is tapasztalt kedves személyiségével, szellemének sokoldalú frissességével és csodált gazdagságával hódította meg a nyelvújítás számára Erdély művelt köreit, tudós férfiait s feltörekvő ifjú íróit. Ez nem csekély súllyal esik a szellemtörténeti fejlődés mérlegébe.

Ismeretes ugyanis, hogy Aranka György, az erdélyi szellemi és tudományos mozgalmaknak szívós erélyű, nagy tudományú, s így nagy tekintélyű vezére, noha maga is szabadkőműves volt, a nyelvújítás eszméjével sehogy sem barátkozott meg. Hiszen még az őt meglátogató Kazinczy jelenlétében is dohogott ellene. Egész munkásságát és ennek következtében az általa kezdeményezett és megszervezett tudományos társulatokat is az ortológia szellemében akarta vezetni. Jellemző, hogy még a Döbrentei folyóiratában, az Erdélyi Múzeumban is jelent meg a nyelvújítás ellen harcoló cikk (Halottak beszélgetése. E. M. 1817. évf.) Aztán nem szabad felednünk azt sem, hogy az erdélyi közélet az 1791-i felbuzdulás után sokkal sivárabb és mozdulatlanabb tespedésbe süllyedt vissza, mint a magyarországi, amint ezt már Kemény Zsigmond is megrajzolta. Erdély mozdulatlansága, sőt még megmozdulásainak a szelleme sem volt egészen kedvező talaj a nyelvújítás és Kazinczy törekvései számára. Kazinczy erdélyi útja után azonban a kedvezőtlen hangulat jobbra változott. A változást kétségtelenül érlelték és előmozdították más okok és más személyi és tárgyi tényezők is. De az is egészen bizonyos, hogy a Kazinczy személyisége, személyes munkássága, erdélyi időzése, szeretetreméltó, sőt varázsos egyéniségének közvetlenül élvezett fénye és melege a legjelentékenyebb a változást előmozdító és biztosító tényezők között. Érdemes volna külön és részletesen tanulmányozni és feldolgozni azt a kérdést, hogy mint kedvelte meg Erdély a nyelvújítást, mint vonzotta, vitte és sodorta a Kazinczy személyisége magához, törekvéseinek sodrába az erdélyi magyar értelmiséget, közöttük éppen az ifjabb tehetségeket….

….Ma már Kazinczynak sem költői alkotásait, sem prózai dolgozatait nem olvassák, az erdélyi tárgyúakat sem, még az erdélyi olvasó közönség sem. Néhány költeményére, közöttük a Vajdahunyad és a Szabad Erdély címűre, prózai munkái közül pedig a Pályám emlékezete mellett az Erdélyi leveleknek legalább a címére és tárgyára tán emlékezik még egy-két tanultabb fő. A többit azonban csak a szaktudós forgatja és ismeri. Kazinczy műveit elfeledtük, költeményeit nem olvassuk, nem élvezzük, hogy művei nem tartoznak bele a magyar irodalomnak ma is élő és ható alkotásai közé. S ugyanígy vagyunk egyéb műveivel, működésének más ágával is. Mert hisz Kazinczy nemcsak költő volt, kit kora csodált és élvezett, nemcsak nyelvújító, kit a kortársak vezérszellemként követtek, vagy kit, mint nyelvünk megrontóját, még az írástól is szerettek volna eltiltani, de mindenesetre tényezőnek, erőnek tekintettek. Kazinczy ezek mellett és ezekkel egyszerre szónok, műfordító, kritikus, zsurnalista, hittudós, levélíró, filozófus, régiségbúvár, szerkesztő, kiadó és pártfogó is volt. És mindebben korának mértéke szerint nagy és kiváló. Nem utolérhetetlen, nem maradandó, nem klasszikus remekműveket alkotó lángelme. Alkotásait a történelem patinája belepte, az élő nemzedék a továbbfejlődés rendjén feledte. Ám ezért szégyenkeznünk nem kell. Azt restellhetjük, hogy némileg ma is jogosultan felpanaszolható, amit Gyulai Pál már 1859-ben, születésének százados évfordulóján felpanaszol hogy ti.

                                   Kazinczynak összes munkái még ma sincsenek összegyűjtve

hozzá méltó kiadásban; hogy a azóta eltelt nyolcvan év alatt is, halálának százados évfordulójáig, sőt a mai napig is tulajdonképpen csak levelezése jelent meg elfogadható kritikai kiadásban…..

…..A Kazinczy élő hagyatéka, amelyet ma is és nekünk is ad és az idők folyamán minden utánunk következő nemzedéknek adni fog, nem azokból a különben annyira szükséges, önmagunkban kitűnő és a bortól méltán üdvözölt és magasztalt részletekből árad felénk. Hála Istennek, a fejlődés rendjén odajutottunk, hogy ami akkor szükséges és merész kezdeményezés volt, az ma természetes, mindennapi életfunkció; ami akkor kitűnő és magasztalt volt, azt a későbbiek felülmúlták.

.Kazinczy élő ajándéka, dúsan termő hagyatéka a mai magyarságnak, az élő erdélyi léleknek. Ez értékes örökségnek egyik legbecsesebb forrását, az Erdélyi leveleket bocsátjuk útra.

Hisszük, ma is szíves fogadtatásban részesül ez az érdekes és tanulságos erdélyi ritkaság.