Szinnyei után. Irodalmi lexikonok, irodalomtörténetek

  

2010. 12. 31

 

 

 

 

Tartalom

 

Bevezetés

Szinnyei közvetlen folytatói

         Gulyás – Viczián

Irodalmi lexikonok

         Ványi 1926

         Benedek 1927 és 1963

         Hungária 1947

         Péter, 1994 és 2000

Irodalomtörténetek

         Szegedi Maszák 2007

         Gintli 2010

Határon túli irodalom

         Nagy Csaba 1990

         Borbándi 1992

         Romániai, jugoszláviai, csehszlovákiai

/Világ-/ Irodalmi mamut. 1.- 19. kötet, 1986 - 1995

Wikipédia

Függelék

         Magyar irodalomtörténetek a XX. században

 

 

 

 

Bevezetés

 

Az életrajz-gyűjtemény, irodalomtörténet, általában az irodalmi összegező művek elkészítési módja szerint, a következő szakaszok különböztethetők meg.

 

1.     Czvittinger, Wallaszky, Bod Péter, Szinnyei, Váczy – de még Szerb Antal és Babits is – egyedül dolgoztak. Viszonylag rövid idő alatt egységes szerkezetű műveket alkottak.

2.     A 19., 20. század fordulóján a munkára párosok alakultak. Danielik-Ferenczy: Magyar Írók, Czuczor – Fogarasi: Értelmező szótár, Hóman – Szekfű Magyar történet c. művek páros szerzők alkotásai.

3.     A múlt század második felében a csapat /team/ munka vált gyakorlattá. Egységes szerkezetről a szerkesztő gondoskodott. Ilyen a négy irodalmi lexikon /Ványi, két Benedek és Péter/ és a spenót.

4.     Egyre nehezebbnek bizonyult a csapatot összehozni, munkájukat összehangolni. Időben és tartalomban valaki mindig kilóg a csapatból: nem készül el. Más szöveget ad le, mint, amit vártak tőle. Feladják az egységes szerkezetet. A szerkesztő válogatja és némiképpen összehangolja a csapatot, de mindenki saját elképzelése szerint írja meg fejezetét. Az irodalomtörténetből az irodalom történetei lesz. Szegedi Maszák próbálta ki ezt a módszert.

5.     Most ott tartunk, hogy se csapat, se szerkesztő. A csapat az Internet olvasótábora, akik egyben szerkesztők is lehetnek. Az enciklopédiát az olvasók szerkesztik. Van természetesen formai összhang és szakmai, helyesírási minimum. Ez a Wikipédia. Kézbe nem vehető, de olvasható, szerkeszthető, bővíthető.

 

Szinnyei mindenkit felvett gyűjteményébe, aki írt valamit. Most terjedelem-korlát, esztétikai, ideológiai megfontolások alapján vesznek fel vagy hagynak ki valakit. Esetenként gondot okoz az irodalomtörténeti munka érthetősége, az átlagos értelmiségi számára.

 

Előbb Szinnyei életrajz-gyűjteményének befejezésére irányuló munkát /Gulyás, Viczián/, majd az ezt követő és a jelenlegi lexikonokat, irodalomtörténeteket mutatjuk be.

Irodalomtörténetet, íróportrék gyűjteménye  – a Függelék tanúsága szerint – átlag négyévente született Magyarországon. A10-es években egyet, a 30-asban viszont hetet találtam.

 

 

 

 

                     

Szinnyei közvetlen folytatói

 

 

Gulyás Pál - Viczián János

 

 

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái

Gulyás Pál (1881-1963) jeles irodalom- és könyvtörténész, bibliográfus, akadémikus vállalkozott arra, hogy folytassa Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái című művét. A ma is nélkülözhetetlen lexikonból 1939–44 között A-Dz betűig hat kötet jelent meg. A lexikon alapjául szolgáló gyakran kézirásos, rossz alapanyagú, másodlagosan felhasznált papírdarabokra írt cédula-anyag az MTA Könyvtára Kézirattárába került.
1990-2002 között Viczián János sajtó alá rendezte E-tõl Ö betűig a cédulákat. Állandó az igény a Gulyás-féle anyag iránt, a cédulák azonban nehezen kezelhetők és rossz állapotban vannak. Restauráltatása óriási összeget emésztene föl, kezelését viszont nem könnyítené meg. Az IHM „24. óra – Kulturális kincseink digitalizálása” címen kiírt nyertes pályázata segítségével állagvédelmi okból digitalizáltuk, s az internetre feltéve a széles nagyközönség számára hozzáférhetővé tettük a hiányzó P-Zs betűk céduláit.

 

 

Adatbank — kamatok nélkül? (Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái c. művének kézirata az MTA Könyvtárában.) A magyar bibliográfiai irodalom elsőrendű kézikönyve a Magyar írók élete és munkái. E mindmáig forrásértékű adattár elkészítésének ötlete, egységes szerkezetű cikkeinek megírása, közreadása Szinnyei József érdeme. A XII —XIX. században élt és alkotott 29 553 magyarországi író nevét és műveit — köztük kb. 25 — 26 000 író életrajzát, munkásságát — s a rájuk vonatkozó irodalmat gyűjtötte össze…

Szinnyei halála után, a sorozat utolsó kötetét sajtó alá rendező fia, Szinnyei Ferenc javaslatára s Heinrich Gusztáv indítványára, az anyaggyűjtés folytatásával az MTA 1915-ben Gulyás Pált bízta meg. A műveikkel Szinnyei első kötetének 1891. évi kiadását követően először jelentkező írók adatainak összegyűjtése és földolgozása mellett Gulyás nem hanyagolhatta el

— az I —XIV. kötetből valamilyen ok miatt hiányzó életrajzok közzétételét,

— az abban hiányosan — az álnevek vagy névváltoztatások miatt esetenként két-három név alatt — közölt életrajzok, ifi. könyvészeti adatok helyesbítését,

— az időközben elhunyt személyek életrajzának s munkásságának lezárását,

— a tizennégy kötetben található írók utóéletére vonatkozó irodalmi hivatkozások közreadását.

Az Irodalomtörténet 1919. január—februári számában bejelentette az anyaggyűjtés újbóli megkezdését, fölhívta az érdekelteket önéletrajzuk, az írók családtagjait, ismerőseit a hibák helyesbítésének, a hiányosságok kiegészítésének beküldésére.

Gulyás — Szinnyei fölfogását követve — írónak tekintett, s művébe fölvett minden magyart, akinek bármilyen írása megjelent, kéziratát közgyűjtemény őrzi, szerkesztésében, fordításában, átdolgozásában művet kiadtak, előadtak vagy megfilmesítettek; minden, a történelmi Magyarországon született vagy itt élt személyt, ha munkáját akár itthon, akár külföldön közreadták. E gyűjtés jelentőségének tudatában idővel önkéntes csapat alakult ki körülötte...

1925-ben Klebelsberg Kunó gróf révén elérte, hogy a belügy-, a vallás- és közoktatásügyi, a kereskedelmi, valamint a pénzügyminisztérium hivatalos közlönyeiben tették közzé adatkérő fölhívását, s az állami hivatalok vezetőit miniszteri rendelet kötelezte írogató beosztottjaik életrajzainak beküldésére — 1. Belügyi Közlöny BM. ein. 650/ /1925. sz. rendeletet stb. Ezen adatszolgáltatás eredménye lett szakírói életrajzainak döntő többsége.

1925-ben, Magyar életrajzi lexikon címmel megkísérelte műve közzétételét, a kiadást végző Lantos rt. azonban nem biztosította az eredeti megállapodás szerint a három -havonkónti négy füzet elkészítését. 1925-ben az I —III. füzetet (Aasch —Adorján, Adorján— Aistleitner, Aixinger—Altmann), 1926-ban a IV. (Altmann —Anker), 1927-ben az V. (Anclé — Aranyossy), 1929-ben csak a VI. (Arató —Bacher) füzetet nyomtatták ki. A VII. füzet másfél ívének kiszedése után, készítője a Kunosy nyomda, félretette majd elveszítette a kézirat további céduláit, ezért a Baintne Jánostól a Balikó Lajosig terjedő részt Gulyásnak újból össze kellett gyűjtenie.

Közben a hazai könyvpiacon 1927-től újságírók helyismereti-életrajzi sorozatokat jelentettek meg, amelyek egy-egy város, városkörnyék vagy vármegye és községeinek történetén, gazdasági életén, földrajzán kívül bemutatták a helyi közélet szereplőit is. Ezekben a fényképeket is tartalmazó kötetekben közzétették mindazok életrajzát, akik megfizették azt, vagy megrendelték a kiadványt. A Magyar városok és vármegyék emlékalbuma, Vármegyék Trianon után, Magyar városok és vármegyék monográfiája, címmel kiadott sorozatok — a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország városai és vármegyéi mintájára és részben kivonatolt szövegével készültek. Egy-egy kötetük 250— 1200 életrajzot is tartalmazott….

Életrajzi gyűjtésének töredéke halála után, hagyatékával végrendeletileg az OSZK Kézirattárába került. Ebben található a Magyar Írók . . . megjelent teljes A —D betűs kézirata — összesen 19 250 cédula — ezen kívül kb. 3180, adataiban földolgozott 1916 — 1952 között kelt önéletrajz, melyből kb. 1660 E —Zs betűs, Szinnyei 63 cikkének kiegészítése, az adatközlők, valamint a földolgozásra váró források jegyzékének töredéke.

A Magyar írók ... új sorozatának befejező, kb. 450 ívnyi, terjedelmében is tekintélyes kézirata, bár pótolhatatlan értékű szellemi kincs, ma mégis csak porosodó, rongálódó holt anyag. Értékeit az tudja igazán becsülni, aki rá volt szorulva, hogy munkája közben életrajzi-könyvészeti adatokat szerezzen a közélet második-harmadik vonalában tevékenykedett, azonos nevű személyekről is. …

Gulyás a Szinnyeinél említett forrásokkal dolgozott, gyűjtését a filmírókra is kiterjesztette. Az irodalmi hivatkozások között föltüntette az életrajzok beszerzésének forrását, közvetítőit vagy akadályait: pl. „saját gyűjtés", „gyermeke vagy X. Y. közlése", „önéletrajz", „gyászjelentés", „Z útján"…Egy-két kivételtől eltekintve az 1945 előtt kiadott életrajzgyűjtemények, összefoglaló könyvészeti munkák név- és címtárak teljességét földolgozta az I betűig. Elhagyta az egy-két kötetes általános kislexikonok ide vonatkozó cikkeinek említését, melyek csak az irodalmi hivatkozásainak számát növelték volna, új adatokat nem tartalmaztak. A szerzőkhöz gyűjtött életrajzokat, s egyes gyűjtemények földolgozását egy idő után — talán önhibáján kívül — abbahagyta, s forrásjelöléseiben eléggé következetlen. Erénye, hogy földolgozta a kortárs lexikonok ide vonatkozó életrajzait. Céduláin jelölte a Szinnyei s a lexikonok adathibáit, forrásemlítésekkel bizonyítva azokkal szemben adatai helyességét.

A Magyar irók élete és munkái kéziratának állagmegóvása Gulyás ajándékának elfogadásából s annak jelenlegi állapotából következően az MTA Könyvtárának feladata. A mai sokszorosítási eszközökkel ez viszonylag gyorsan, s a kézirat értékét tekintve olcsón elvégezhető…A megszerkesztett anyag, hasonló formában letisztázva bővíthető, nyomdakész kézirat, mely xeroxozásra is, szedésre is alkalmas…

 

VICZIÁN JÁNOS

 

 

 

 

 

Gulyás cédulái a hálón olvashatók. G.

 

Pl.: „Vidor Ármin… könyvkötészete és reklámcikkek gyára volt Bp-en

Cikkei a Könyvkötőmesterek Lapjában…

Könyvkötő és rokonszakmák évkönyve…” A cédula képe itt látható. Másik:

Zichy Szonja, Zichy Mihály festőművész lánya…írt cikket a Kertészeti Lapok 1904. sz.-ba…Megnézni a Zichy Mihályról szóló könyveket – írja még Gulyás

Zichy Szonja - Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Zichy Szonja (Oroszo., 1858 – Siófok, 1915. szept. 17.): virágkötő művész. Mihály leánya. Mo.-on nevelkedett és 1881-ben a bp.-i Zeneak.-ra iratkozott be. ...
mek.niif.hu/00300/00355/html

 

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Cédulatár

Készült az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával

        

 

 

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Cédulatár

Gulyás Pál (1881-1963) jeles irodalom- és könyvtörténész, bibliográfus, ... Állandó az igény a Gulyás-féle anyag iránt, a cédulák azonban nehezen kezelhetők ...
gulyaspal.mtak.hu/ - Tárolt változat - Hasonló

 

 

 

 

Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyar írók élete és munkái

Magyar írók élete és munkái: nemzeti életrajzi alaplexikon, a legteljesebb írói életrajz-gyűjteményünk. - Elindítója id. →Szinnyei József. 1-14. köt-e (Bp., 1891-1914; utánnyomás 1980-81) 29.553 életr-ot tartalmaz. Minden magyar állampolgár életrajzát és írásainak kiadási adatait tartalmazza, bárhol, bármikor, bármilyen nyelven és formában jelent meg, ill. kéziratát (hazai) közgyűjteményben őrzik. - Folytatója, →Gulyás Pál (1881-1963) a II. sorozattal (1-6. köt. [15-20. köt] Bp., 1939-44., A-Dz, benne a fölfedezett régi v. újonnan jelentkezett 17.813 író életrajzával) korlátlanul bővíthető lexikonfolyammá tette úgy, hogy az 1-14. köt-ben már megjelent író cikkéhez, a II. sor. köteteiben, az addig közöltek megismétlése nélkül, a korábbi köt. hasábszámára hivatkozva csak azok kiegészítéseit adta…, hagyatékként az MTA Kvtára Kézirattárába került. - 1981. IV. óta →Viczián János (1940-) rendezi sajtó alá és teszi közzé (megj. 1990-2002: az Argumentum Kiadónál 7-19. [össz. 33 köt.] köt., E-Pa [kb. 58 ezer életr.]) - A ~ (mindhárom részében egyszemélyi vállalkozásként) minden cikkében azonos szerkezetű és adatközlésű (a hatalmas anyag kiadhatóságát rövídítésekkel próbálván elősegíteni…

Szinnyei I: Előszó. - Gulyás I: Előszó, VII: Előszó. - KönyvHét 2002. V. 15. (Nyerges András: Személyes vallomás egy lex. ügyében) - Czigány Lóránt: Talpalattnyi senkiföldjén. Bp. 2002:254. (Szinnyei-Gulyás-Viczián) - M. Tud. 2002: 10. sz. (Nyárády Gábor: Gulyás Pál-Viczián János: M. írók élete és munkái)

 

 

 

Dávid Gyula Magyar Tudomány 2002/10.

 

Újraindult Gulyás Pál monumentális sorozata, a Magyar írók élete és munkái

Magyar írók élete és munkái. Megindította id. Szinnyei József. Új sorozat. Írta és összeállította

Gulyás Pál. Sajtó alá rendezte Viczián János. VII. kötet Ebeczky Béla—Ézsöl Mihály. Budapest 1990.

 

…Gulyás Pál munkája, a Szinnyei József-féle Magyar írók élete és munkái kiegészítésére indított lexikon. A kutatónak sokáig ott állt a keze ügyében „a Gulyás” 1944-ig megjelent I-VI. kötete. Csak most tudjuk meg, hogy a VI. kötet mindössze 100 példányban került forgalomba, a többi elpusztult egy raktárban az 1944 nyárvégi nagy bombázáskor Budapesten….. Az MTA Irodalomtörténeti Intézete, az MTA Könyvtára és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadásában, Viczián János gondozásában sajtó alá került az E betűt tartalmazó VII. kötet…A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1980-ban megjelent I. és 1991-ben megjelent II. kötete előkészületeinek során munkatársaink igen nagy haszonnal meríthettek az anyagból… Az anyagot sajtó alá rendező Viczián János néhány változtatással adta ki, amelyekről  előszavában pontosan számot ad. Hogy ez „a gazdaságosabb közlés érdekében” alkalmazott néhány módosítás mit jelent, arra

maga idéz egyetlen adatot: „egy 40 000-szer előforduló pont elhagyása 16 oldal papírt és nyomdaköltséget takarít meg”…

Megkezdődött a Magyar írók élete és munkái adatgyűjtésének folytatása, egy harmadik sorozat előkészítése. Oly sok akadályon át is folyó lexikoni munkánk tehát, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. és következő köteteinek anyaggyűjtése és sajtó alá rendezése egy újabb nagy adatgyűjtő vállalkozás része lehet.

 

Könyvszemle 2002

Gulyás Pál - Viczián János: Magyar írók élete és munkái

Nagy - ez az egyik vagy tán a leggyakoribb családnevünk. Viszonylag kevés azonban a Nagy nevű írónk. A Ványi Ferenc szerkesztette Magyar irodalmi lexikonban (1926) csak 35, Benedek Marcell Irodalmi lexikonában (1927) 23 Nagy szerepel. Az ugyancsak Benedek Marcell szerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikonban (1965) 61 Nagy kapott helyet. Péter László Új magyar irodalmi lexikonában (1994) s ennek újabb, CD változatában 86 Naggyal ismerkedhetünk meg. A Gulyás Pál - Viczián János-féle Magyar írók élete és munkái című sorozat (Argumentum Kiadó) ez év áprilisában forgalomba került XIX. kötete (N - Ö) 135 oldalon, 270 hasábon több mint ezer Nagy címszót tartalmaz. Ez a hallatlan bőség jelzi a különbséget az említett lexikonok és a szóban forgó sorozat, vagyis az író fogalmának szűk és tág értelmezése között. Ebben a páratlanul gazdag életrajzgyűjteményben ugyanis nemcsak a jeles szépírók sorakoznak betűrendben, rövidebb-hosszabb ismertetőkkel, hanem a publikáló tudósok, szakírók, szerkesztők, fordítók, újságírók, alkalmi szerzők is, mindazok, akik - a hangyaszorgalmú gyűjtők látókörében - körülbelül az ötvenes évek végéig valahol, valamely sajtótermékben akárcsak egyszer is megjelentek. Kincsesbánya, nélkülözhetetlen kalauz a közelmúlt időkben búvárkodó kutatóknak.


A pályakép felrajzolása után a szellemi munkásság bemutatása következik mind a napilapokban és folyóiratokban, gyűjteményes kiadványokban (antológiákban, kalendáriumokban, tanulmánykötetekben) közölt kisebb írások, mind pedig az önálló kötetként napvilágot látott művek felsorolásával, megjelölve a lelőhelyet és a megjelenés időpontját. Egy-egy mű után a könyvismertetések, bírálatok adatai szerepelnek. Az álnevek és betűjegyek zárják a címszavakat, utalással arra, melyiket hol és mikor használta a szerző. S minden adatot a forrás közlése hitelesít. Gulyás Pál (1881-1963) az Országos Széchenyi Könyvtár főkönyvtárosa volt, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. Nagyszabású művét, amelynek első hat kötete 1939 és 1944 között került ki a nyomdából, a magyar bibliográfia egyik legnagyobb alakjának, id. Szinnyei Józsefnek hasonló című, a 19-20. század fordulóján publikált tizennégy kötetes sorozata alapozta meg (ezt a jelentős művet 1980-1981-ben a Magyar Könyvkereskedők és Könyvterjesztők Egyesülete reprint kiadásban jelentette meg). Gulyás a második világháború után folytatni akarta munkáját, de lépten-nyomon akadályozták, s mondvacsinált okokra hivatkozva lehetetlenné tették újabb kötetek kiadását. Végrendeletében a hatalmas adatgyűjteményt az MTA Könyvtárára hagyományozta.

1981-ben Viczián János, az MTA Könyvtárának munkatársa - a fatartalmú papiros öregedésére, porladására, a ceruzás feljegyzések fakulására hivatkozva - javaslatot tett a pótolhatatlan értékű anyag megmentésére és kiadására. Kedvező légkörben vetette fel a gondolatot. A könyvtár - az Irodalomtudományi Intézettel és a Petőfi Irodalmi Múzeummal összefogva - programjába vette a kiadást, s a sajtó alá rendezéssel megbízta a javaslattevőt. 1990-től évente egy-három kötet kiadását tervezték, az I-VI. kötet utánnyomásával párhuzamosan. Így is történt, 1995-ig évente átlag két kötet jelent meg, s a sorozat eljutott a XVII. kötetig.

Itt a folyamat sajnos megtorpant (nyilvánvalóan az ekkor bevezetett megszorító intézkedések következtében). Négy meddő év következett, majd 1999-ben mégis csak elkészült a XVIII. kötet. Megint három évnek kellett eltelnie, mire a fentiekben bemutatott XIX. kötet napjainkban a könyvesboltokba kerülhetett. Örvendetes tény, mindazonáltal képtelen helyzet, hogy egy ilyen fontos sorozat folytatása minduntalan kérdésessé váljék, az a veszély fenyegesse örökösen, hogy torzóban marad, ha nem akad mecénás, aki alkalomadtán könyöradományként rászán némi pénzt. A nemzeti kulturális programok keretében külön fejezetet kellene szentelni a sorozatoknak, hogy az elkezdett munkákat ésszerű időhatáron belül tető alá lehessen hozni.

A Magyar írók... mindenesetre megérdemelné a folyamatos támogatást, hogy két-három éven belül befejeződjék. Még hét kötet vár kiadásra. Jelentősége rendkívüli. Kiegészíti és továbbfejleszti Szinnyei művét. Rengeteg olyan szerzőről ad tájékoztatást, akikről sehol másutt nem lehet még adatmorzsákat sem találni. Korrigálja a felhasznált irodalomban talált hibákat, eligazít az azonos nevű szerzők megkülönböztetésében. Művelődéstörténeti forrás, sajtótörténeti adattár, bízvást mondhatjuk - Viczián Jánost idézve - a nemzeti önismeret egyik alapműve. (Argumentum, Budapest, 2002. 492 o.)

Nyárády Gábor

 

 

 

Irodalmi lexikonok

 

 

 

Ványi Ferenc 1926

 

 

Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. Budapest: Studium. 1926. 880. old, (reprintje 1993)

 

Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: MAGYAR IRODALMI LEXIKON
Fóris Miklós középisk. tanár és dr. Tóth András egyetemi r. előadó közreműködésével szerkesztette dr. Ványi Ferenc, átnézte: dr. Dézsi Lajos és dr. Pintér Jenő - Studium kiadás

…1. A lexikon szerkesztői szükségesnek tartották, hogy a jelentősebb regényeknek, szinműveknek és nagyobb költői elbeszéléseknek tartalmát külön címszók alatt elmondják. Ebben főleg a középiskola követelményeire voltak tekintettel, mint a Bevezetésben mondják. Ugyan e Bevezetésben azt is mondják, hogy a tartalmi ismertetések összeállitásánál arra törekedtek, hogy minden nevezetesebb írónknak a műveiből bemutassanak legalább egyet. Erre vonatkozólag először is kénytelen vagyok azt a meggyőződésemet kifejezni, hogy az ilyen tartalmi kivonatok nem valók semmiféle lexikonba…

2. A lexikon regisztrálja az úgynevezett irodalmi szállóigéket is, megjelölve a forrást, ahonnan származnak. E tekintetben azonban a túlbuzgalom vádja alá esik, mert olyan citátumokat is felsorol, amelyek egyáltalán nem tekinthetők szállóigékül…

Apró részlethibák, ténybeli tévedések csinos bokrétáját lehetne felsorolni. Ezek közül csak néhány feltünőbbet említek fel. Szomory Dezső Sába királynője még nem jelent meg, a Mennyei küldönc nem regény, hanem novellás kötet…mind ezek a hibák és hiányok csak egy töredéket jelentenek a helyes adatok óriási tömegével szemben, de lexikonszerkesztőnek tudni kell, hogy ha egészséges az egész test, csak egy kis tyúkszeme fáj, akkor az ember csak ezt a tyúkszemet érzi…Nem akarom ezekkel agyoncsapni ezt a lexikont, amely igen nagy és szorgalmas munka eredménye, - igazán kár, hogy ilyen rossz magyarsággal és mondatfűzéssel van megírva és nem tudott elkerülni egy sereg felületességet.

 

 

 

Benedek Marcell 1927

 

 

Szerző / Szerkesztő: Benedek Marcell

Cím / Alcím: Irodalmi Lexikon

Kiadó, kiadás éve: Győző Andor kiadása Budapest 1927

Kötés: Kiadói, aranyozott szövet.

Oldalszám: 1224

 

 

 

 

 

Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Komlós Aladár: Irodalmi lexikon
Szerkesztette Benedek Marcell - Győző Andor kiadása

Irodalmi nyilvántartási hivatal is kell, bizonyára. Van is: a Szinnyei József ismert nagy adatgyűjteménye. De egy lexikon egyébre való. Ez nem tarthat számon minden jótét lelket, akinek egy könyve megjelent, hanem a tollforgatók roppant seregéből kiválogatja azokat, akik valóban értékek. Benne szerepelni: kitüntetés. Az a nagy irodalmi Lexikon, amely Benedek Marcell szerkesztésében a minap megjelent, lexikon akar lenni, s nemcsak a nevében. Úgy tesz, mintha csak értékes emberekről szólna. A külföldi írókkal szemben olyan szigorú is a válogatásban, hogy például olyan nevek hiányoznak belőle, mint Theodor Herzl, Gustav Landauer, Papini, Arthur Holitscher, Forel. De hiszen nem kisebb írókat mellőz el, mint Descartes, Spinoza, Renan. (Igaz, hogy ez a mellőzés nem a rendszer alapján, hanem feledékenységből történik. Csakhogy a feledékenység ebben a lexikonban rendszer.) Valami rostálást az élő magyar írókkal szemben is végzett. De akkorát-e, amelyet végeznie kellett volna? Ilyen hatalmas, díszes irodalmi Lexikon nem fog megjelenni egyhamar Magyarországon. Nos, tíz év múlva fognak-e még emlékezni tizedrészére is azoknak az embereknek, akiket e munka az élő magyar írók között felsorol?

De ha igen vitás e lexikonnak már az elgondolása is, még inkább az a megvalósult formája. Mert a Lexikon furcsa módon, nemcsak türelmetlenül sietteti, de mintha befolyásolni is akarná az idő rostáló munkáját. Mert ha már annyi mindenki helyet kapott benne, aki még nem szerzett erre elég érdemet - igen, én is közöttük, - miért éppen a kitűnő Peterdi István hiányzik onnan? Miért Havas Gyula, Turcsányi Elek, aztán Bányai Kornél, Fazekas Imre, Hajdú Henrik, Harszthy Lajos, Gyökössy Endre, Kortsák Jenő, Kállai Ernő, Komjáthy Aladár, Nadányi Zoltán, Szász Menyhért, Tóth Vanda és Török Sophie? Miért hiányoznak a derék műfordítók: Gáspár Endre, Stefan Klein és Kova Feuerstein?

Nem merem viszont felsorolni, kik vannak benne a Lexikonban. Forgatni kezdem a nagy könyvet és forogni kezd velem a világ. Úristen, micsoda nevek! Lexikon - kiált fel az ember, - de nincs benne rendszer! Meg kell itt végre mondani egy kínos dolgot: azok a konjunkturális előnyök, amelyekkel az utódállambeliség jár a Lexikonban, értelmetlenek és felébresztik minden józan olvasó tiltakozását. Hiszen igaz, Erdély, Szlovenszkó és Jugoszlávia költőit mindegyik országból más-más munkatárs ismerteti a Lexikonban, s ez bajosan is lehet másképp. De Benedek Marcellnek ellenőriznie kellett volna a kapott méltatásokat. Nem tette meg; az egységes szerkesztés e hiánya pedig a mértékek megdöbbentő zűrzavarát idézte elő. A Lexikonban nagy költőként szerepelhet akárki, ha valamelyik utódállamban annak számít: ha Magyarországon él, talán a neve sem kerül bele.

D. J. szlovenszkói barátom fog, tudom, legjobban pirulni miatta, ha meglátja, hogy róla 18 sor van a nagy műben…Hogy Mécs László, ez a derék szlovenszkói költő, aki bőbeszédűsége mellett is valóban tehetségesnek ígérkezett, míg barátai magasztalásai meg nem ártottak neki, több jó szót kap, mint a magyarországi fiatalok együtt véve, az itt már szinte természetes. Mécsnek még az arcképe is ott látható a XII. fényképes-táblán - Babits, Kosztolányi és Juhász Gyula arcképe mellett. Úgy látszik, Sik Sándor e nem méltatlan utódjáról már le sem lehet mosni többé a nagy költő hírét…

Van aztán "a magyar szépirodalom utolsó negyedszázadá"-ról egy összefoglaló cikk is a kötetben. A kényes témát a szerkesztő rábízta Juhász Andorra, aki is megállapítja Adyról, hogy "teljesen korának gyermeke" és "maradék nélkül fejezte ki azt, amit mi is éreztünk, csak nem tudtunk kimondani."

 

 

Hungária 1947

 

Hungária Irodalmi Lexikon (Hungária Hírlapnyomda Rt., Budapest, 1947

 

Az 1947-ben megjelent Hungária Irodalmi Lexikon szerint Fekete István „népi író, regényeiben a paraszti sors jobbrafordulásáért küzd”

www.kortarsonline.hu/0202

 

 

Benedek I. – III. 1963

 

Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965. 6–9. o.

 

A Magyar Irodalmi Lexikon cikkei felölelik az egész magyar irodalom történetét a legrégibb emlékektől napjaink irodalmi életéig, s bemutatnak minden számottevő írót, irodalomtörténészt, kritikust, esztétát, valamint az irodalom határterületein működő szakírót. Az életrajzi adatok mellett ismertetik és jellemzik az egyes alkotók munkásságát, felsorolják összes vagy legfontosabb műveiket, feltüntetik esetleges műfordításaikat, és áttekintik a róluk szóló bibliográfiát. Részletesen elemzi a lexikon az irodalomelméleti, irodalomszociológiai és irodalomtörténeti kategóriákat. Összefoglaló cikkek számolnak be a szomszédos országok magyar irodalmáról. Egyes cikkek a magyar irodalomban szereplő versformákat, mások az időszaki sajtótermékeket, az irodalmi társaságokat és intézményeket mutatják be. A lexikonkiadásunkban elsőként alkalmazott marginális illusztrációk is emelik a kötetek értékét.

 

 

Péter László, I. – III. 1994

 

Erdélyi Múzeum 1995. 1 – 2.

Új magyar irodalmi kézikönyv

Új magyar irodalmi lexikon. Fõszerkesztõ Péter László. Akadémiai Kiadó. Budapest [1994]. 1-3. kötet, 2332 lap

Úgy tűnik, századunk utolsó évtizede megismétli az elsõ évtized lexikonszerkesztési lázát. Akkor egy állandósultnak tűnõ világ adatait igyekeztek számba venni a szerkesztõk és kiadók. Aztán eltelt a világháborúkkal tarkított, ideológiáktól és rendszerváltásoktól befolyásolt nyolc évtized. S most újra ott tartunk, hogy egy szellemi stabilizáció reményében ismét felzárkózhatunk az európai lexikon-irodalomhoz. Most már úgy lehet írni és szerkeszteni a lexikon-szócikkeket, hogy nem kell ideológiai szempontokra figyelemmel lenni, tehát a tudományosság mai állása az egyetlen mértékadó. Ugyanakkor üzleti szempontból is nagy az igény a lexikonok iránt: a szakembereknél jóval szélesebb olvasókör vásárolja õket. Így a még a rendszerváltás határán jelentkezõ kétkötetes Akadémiai Kislexikon után 1993-ban megindult a Magyar Nagylexikon, s már a III. kötete is elhagyta a nyomdát. A Larousse Enciklopédiának és a német Universallexikonnak (Officina) magyar átdolgozása jelent meg. Forgalomba került új színházművészeti lexikonunk - hogy csak a hozzánk eljutottakra utaljunk. Ebbe a sorozatba illeszkedik be a legújabb magyar irodalmi lexikon. Szükségét már legalább egy évtizede  minden irodalommal foglalkozó érezte, hisz elődje, a harminc évvel ezelõtti szintén háromkötetes lexikon már megjelenésekor felemásra sikeredett. Ezért a kutató nagyobb bizalommal fordult a Magyar Életrajzi Lexikonhoz vagy a régebbi enciklopédiákhoz.

A most megjelent lexikon fõszerkesztõje, Péter László hatlapnyi elõszóval indítja az elsõ kötetet, s ebben egyrészt felvázolja az előzményeket, másrészt a lexikon szerkesztési elveit magyarázza, igyekezve kivédni a felhozható vádakat. Az elõzmények közé sorolja Czwittinger Dávidtól Bod Péteren át Szinnyei József tizennégy kötetes munkájáig az életrajzgyűjteményeket. Három irodalmi lexikonunkat jellemzi behatóbban, a Ványi Ferencét (1926), a Benedek Marcellét (1927) és a Hungária jelzõt viselõt (Révai József és Kõhalmi Béla szerkesztésében, 1947). Külön fejezetben tér ki az 1963-1965-ös három kötetet kitevõ akadémiai Magyar Irodalmi Lexikonra, melynek összeállításában Benedek Marcellnek már csak reprezentatív szerep jutott, a tényleges munkát Kicsi Sándor vezette. Ez a lexikon a maga 6555 címszavával kétségtelenül átfogta az egész irodalmi életet, az újabb fejleményeket; azonban nagyon szűken értelmezte az irodalom fogalmát, a nem szépírók kiválasztásánál döntései vitathatók. Meghatározásaira nem egyszer az ideológia is rányomta bélyegét.

Az Új magyar irodalmi lexikon tervét Klaniczay Tibor vetette fel 1985-ben, s a kivitelezésével Péter Lászlót bízta meg. 1986. október 6-án alakult meg a szerkesztõség, 1988-ra elkészült az Útmutató a szócikkek megírására. A szerkesztõbizottság Klaniczay Tibor elnökletével egyetlen ülést tartott 1988 áprilisában, melyen megvitatta az alapcímjegyzéket; ezután a szerkesztõi munka teljes súlyával Péter Lászlóra nehezedett, aki 316 szerzõ közreműködésével készítette el a több mint tizenegyezer címszó szövegét. Ez az elõzõ lexikonhoz képest közel megduplázódott címszómennyiség a terjedelemben nem jelentett növekedést: ezt rövidítéssel, tömörítéssel érték el. A főszerkesztő már előre jelzi, hogy bizonyára sok vitára ad okot a személyek kiválasztása. A határterületek művelõi esetén legalább egy önálló szépirodalmi, irodalomtörténeti, kritikai kötet megjelentetését tartották kritériumnak. A fordítókat ritkábban vették fel, az idegen nyelven tolmácsolókat „igyekeztek” szerepeltetni. Az elõzõ lexikontól eltérõen nem közölnek fényképeket - ami sok helymegtakarítást eredményez -, mellõzik az irodalomelméleti-műfaji címszavakat (ezek lényegében nem változtak), és terjengős összefoglaló címszavakat sem állítanak össze. A szerkesztő eleve tagadja, hogy a szócikk hosszúsága arányba hozható a szerzõ jelentõségével. Az egyes szócikkek a családneveket verzál betűvel adják, a címeket kurzívval. Az életrajzot rövid utalás követi a tevékenységre, a fontosabb művek s néhol a szakirodalom apróbetűs felsorolása zárja a cikket. A fõszerkesztő leszögezi, hogy nem tudják felvállalni az irodalomtörténeti bibliográfia szerepét. A szócikkek után - igen helyesen - feltüntetik a szerzõ betűjegyét.

Az Új magyar irodalmi lexikon három kötetének megjelentetése, méghozzá egyszerre, kétségtelenül rendkívüli teljesítmény. Így az egész mű egységes szempontokat érvényesíthet, és utalásaiban, összefüggéseiben is megítélhetõ. Legnagyobb erénye a gyors tájékozódási igény kielégítése. Rengeteg személy, folyóiratcím, társaság-csoportosulás, irodalmi pör, kötet- és műcím, nyomda került bele. Mindegyikről megkapjuk a fontosabb adatokat, s az utalást, ahol folytathatjuk a kutatást. Meglátásunk szerint két fõ szócikktípus különül el. Az egyik a rövid típus: négy-öt sortól egy hasábig. Ezek terjedelmét a rendelkezésre álló adatok és a bibliográfia mennyisége szabja meg. Az életrajz után legföljebb jellemzés következik pár sorban. A hosszú szócikk a legnagyobb alkotóknak jár ki, de ez sem haladja túl az öt-hat hasábot. Itt már esztétikai szempontból minõsítéseket, értékítéleteket is találunk. Különösen hasznosak a dátumokhoz kötött életrajzok, hiszen ezekért ütik fel leggyakrabban a lexikont. A művek felsorolása teljességre törekszik, s ez szintén hasznos, bár néhol elnyújtja, terjedelemben megduplázza a szócikket.

Lexikonunk nemcsak a XX. századi, az utóbbi évtizedben befutott vagy ismertté vált szerzõk beiktatásával lett teljesebb a megelõzõnél, de a XIX. századot megelõzõ tollforgatók gyakran hiányos adatainak közlésével is. Kollégiumi tanárok, lelkészek, főurak egész sora található benne, többségük egy-két latin vagy magyar mű miatt érdemelte ki a figyelmet.

Az erdélyi lexikon-forgató nyilván mindig a saját tájának szellemi nyomait kéri számon egy lexikontól…

Felmerül az olvasóban a kérdés, miként is viszonyul e lexikon a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonhoz. Az Előszó az elõzmények között még a címét sem említi, Balogh Edgár és Dávid Gyula nevénél történik utalás rá. A szócikkek írói azonban használták az elsõ két kötetet. Az ott szereplõknél kevesebb a hiányos adat. Néha, mint Kara Gyõzõnél, csak átfogalmazták a romániai lexikon adatait. Az Új magyar irodalmi lexikon kétségtelenül aláhúzza a RMIL folytatásának szükségességét. Ez lehet az az eszköz, amellyel a romániai magyar irodalom- és művelõdéstörténeti kutatás eredményeit bevihetjük az összmagyar tudományosság nyilvántartásaiba.

Tökéletes lexikon nincs. Ezt tudja Péter László is. Ez a lexikon sem az, de tökéletesebb valamivel elõdjénél. Így ezután minden irodalomtörténésznek kézikönyvévé válik. Erdélyi viszonylatban jóval nagyobb pozitívum az a sok régebbi múltunkból beemelt név, adat, mint amilyen negatívum az a hiányzó  - többnyire bibliográfiai - vonatkozás, amit szóvá tettünk.

Gaal György

 

 

Második, javított kiadás, Akadémiai kiadó, 2000.

 

Kijavítottuk az első kiadás hibáit, pótoltuk a hiányokat, és a szócikkeket kiegészítettük a legfontosabb újabb életrajzi és bibliográfiai adatokkal. A magyar irodalom régi és ma élő írói, költői, műfordítói, irodalomtörténészek és kritikusok mellett a rokon területek (nyelvészet, néprajz, történelem, klasszika-filológia stb.) számos képviselője szerepel. A könyv mintegy 10.000 címszót tartalmaz, melyből 338 új.

 

 

 

Új magyar irodalmi lexikon tájékoztató

Az adatbázis tartalma: Az Akadémiai Kiadó gondozásában 2000-ben megjelent Új magyar irodalmi lexikon elektronikus változata. Keresési tanácsok: ...

 

B. G.: Két nagyhibája: az ábrák hiánya és a szócikkek aránytalansága. Két szélső példa az utóbbira: Váczy János semmitmondó szövege bántó. A lexikonszerkesztő hosszas méltatása túlzás.

 

Magyar irodalmi lexikon: A legrégibb irodalmi emlékektől kezdve. Szerk. Csiffáry Tamás. Budapest: Könyvműves. 2006. 23. o. ISBN 963-9497-86-X

 

Irodalmunk történetében három nagy fejlődési korszakot szoktak megjelölni. Első a legrégibb irodalmi emlékektől a mohácsi vészig, 1526-ig terjed: az irodalmi művek ekkor nagyrészt latin nyelvű vallásos művek fordításai: imádságok, énekek, prédikációk, legendák, elmélkedések. A második korszak a XVIII. század végéig számítódik: az irodalom a reneszánsz és a reformáció hatása alatt, a könyvnyomtatás terjedésével világi irányban is kiteljesedik. Végül a XVIII. század végétől irodalmunk nemzeti közüggyé lett, művelődésünk meghatározó tényezőjévé vált (1772, Bessenyei fellépése).
Kötetünkben arra törekedtünk, hogy a mai kor számára a legjelentősebb alkotók feltétlen helyet kapjanak enciklopédiánkban; több mint 1300 szócikkben találkozhat az olvasó költőkkel, írókkal, irodalomelméleti fogalmakkal. A kötet forgatásához ez úton is jó szórakozást kíván a szerkesztő!

Online ár: 1 359 Ft

B.G.: Alapfokú, legfeljebb középiskolás igényeket elégít ki.

 

 

Debreceni Irodalmi Lexikon

 

www.alfoldfolyoirat.hu/node/221

 

 

Bényei József
Debreceni irodalmi lexikon 2009

Kiadó: Tóth Könyvkiadó
Terjedelem: 432 oldal

Több évtizede annak, hogy felvetődött a kérdés: van-e szükség debreceni irodalmi lexikonra, s ha igen, milyen formában. Mint ahogy az sem evidens, hogy kell-e (teszem azt) katolikus lexikon, hiszen ha valaki katolikus voltán túl íróként, festőként, feltalálóként stb. nem jelentős, akkor „minek a papírt pazarolni?”, ha meg említésre érdemes, akkor meg úgyis megtalálható az irodalmi, mûvészeti, mûszaki stb. lexikonokban. Mondhatni erre: ha ilyesfajta lexikont egyvégtében elolvasnánk (ami – valljuk meg – elég ritka dolog), akkor valóban kialakulhat bennünk egy összefüggő kép arról: mit adott Debrecen a magyar irodalomnak? mit adott a katolicizmus a magyarságnak? Ezt azonban már nem tartalmazzák ezek a lexikonok, ezt már az olvasónak kell kitalálnia, az olvasó kell, hogy rábukkanjon valós, vagy ideerőltetett összefüggésekre. Vegyünk egy példát: a Bényei József által írt Debreceni Irodalmi Lexikonban (a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. jelentette meg 2009-ben) szerepel Újhelyi Szilárd és Vásárhelyi Miklós, akik 1956 decemberében Nagy Imrével kerültek Sznagovba, de szerepel Kállai Gyula is, aki 57–58-ban a másik oldalon, Kádár János mellett állt, de mégiscsak markáns antisztálinista pozícióban, hisz Rákosi alatt börtönben ült, akárcsak Kádár. Vajon lehet-e arra gondolni, hogy az elvi lehetősége megvolt egy, a vidéki Magyarországhoz kötődő, antirákosista, bizonyos szálakkal akár a református egyházhoz kötődő kötődő kommunista vezetői kör kialakulásának (vegyük számításba még a papfiú Losonczy Gézát, aztán Nagy Imre református pap vejét), s lehetett-e ennek valami köze Debrecen szellemiségéhez?

A Debreceni Irodalmi Lexikon tehát nemcsak arra jó, hogy ki lehet belőle keresni adatokat, olykor nem is lényegeseket (hol lakott Debrecenben Vörösmarty?), hanem arra is, hogy eltöprengjünk a kultúra időbeli és térbeli koordinátáin. Időben (nyilvánvalóan) a reformáció óta van kiemelt jelentősége Debrecennek, a térbeli behatárolás már bizonytalanabb. Bényei József talán az indokoltnál tágabban vonta meg a debreceniség körét, amikor a születést, illetve egy-két iskolai tanévet már elégségesnek ítélt ahhoz, hogy valaki bekerüljön a lexikonba. Külön kérdés, hogy még ahol valóságos, kimutatható kapcsolódásról is van szó, ott sem mindegy, hogy melyik „debreceniség”-et tekintjük értékesnek, netán értékesebbnek. Bényei József megbízható kalauznak bizonyul ebben az esetben is: látja a Tóth Árpád, esetleg Kardos Lászlóban folytatódó debreceniség értékét éppúgy, mint a Németh László–Karácsony Sándor-féle gondolatkör roppant, bár időleges súlyát. Pedig nincs könnyû dolga. Ma például még nyilvánvalóan kinyomozhatatlan: az 1960–70-es évek két jelentős prózaírója, Sánta Ferenc és Konrád György számára jelentett-e valamit (s ha igen, mit?) az 1940-es évek második felében az az 1-2 iskolaév a debreceni Kollégiumban.

Bényei József munkájának figyelemfelkeltő és újabb kutatásokat generáló fontosságát annál inkább méltányolni kell, mert az elmúlt félszázad Debrecen-kutatásának szembeötlőek bizonyos egyoldalúságai. A XVI–XVII. századi (zömmel a reformációhoz kötődő) stúdiumok Révész Imre óta folyamatosan elevenek, s a Csokonai Kritikai Kiadás mellett is igen nagyértékû tudományos teljesítmények vehetők számba a felvilágosodás korára vonatkozóan. Igaz, Csokonai után tagadhatatlan hanyatlás következik be, de mintha a XX. század utolsó harmadában felnövekvő irodalomtörténészek, kritikusok érdeklődése is megcsappant volna a lokálos témák iránt. Akár önkritikusan is mondhatjuk: nemzedékünk tagjai közül kevesen mutattak kedvet helyi értékek feltárásához. Az igazi nagy érték is kevés volt, s ami volt, abban is volt bizonyos kontúrtalanság, például Németh László Hódmezővásárhelyben, de még Kecskemétben is a magyar vidéknek azt a tehetségtermő felelősségérzetét hansúlyozta, amit Debrecenben. Már Barta Jánosban és Bán Imrében sem lángolt nagyobb mértékben a lokálpatrióta szenvedély, talán mert viszonylag távoli helyekről származtak ide, s ez utódaikra is áll. Persze az is lehet, hogy nem debreceni, hanem általános korjelenségről van szó. (Mintha Szegeden sem nagyon támadna sok utóda Bálint Sándornak, Péter Lászlónak, Ilia Mihálynak.)

Bár az utóbbi félszázad debreceni irodalma sem nélkülözte a jelentékeny szellemi erőket, inkább csak az egyetem irodalmi tanszékeinek volt olyan híre a 60-as, 70-es években (Bán Imre, Julow Viktor, Barta János, Kovács Kálmán, Szabolcsi Miklós, Fülöp László, ideszámítva a sokáig ide kötődő Kiss Ferencet, Bata Imrét is), hogy a főváros mellett, sőt helyett pótolhatatlan funkciót töltenek be. (Volt ennek bizonyos folytatása is, de ennek megítéléséhez – alighanem – szükségeltetne nagyobb időbeli távlat.) Nemcsak bizonytalan és tudománytalan, de talán ízléstelen is lenne az utóbbi két-három évtizedre vonatkozóan a véglegesség igényével beszélni értékekről. Tény azonban, hogy a közelmúltban a prózista Tar Sándor és a költő Borbély Szilárd volt az, akit az országos élmezőnybe soroltak, amely akár „időleges” rangot sem sikerült elérnie Kiss Tamásnak sem soha. Ez itt és most pusztán azért kerülhet szóba, mert Csokonai óta visszatérő panasz, sőt magyarázat az igazán nagyszabású géniuszok hiánya, mint a „bágyadt” szellemi élet okozója…

Bényei József (nagyon helyénvaló módon) tartózkodik a minősítéstől, legalábbis ennek vulgárisabb változataitól. Hogy nem akar aranyéremmel, ezüstéremmel stb. díjazni, az igen dicséretes, a jellemzés azonban olykor lehetne nagyobb mértékben eligazító…kényes kérdések, mint Wass Albert vagy Szabó Magda értékelése. Ez utóbbi különösen bonyolult ügy: jó darabig a legnagyobb jóindulattal sem volt nemzedéke prózaíró nagyságai közé sorolható, s leányregényes sztereotípiák, hatásvadász beállítások megmaradnak nála a későbbiekben is. Kétségbevonhatatlan ugyanakkor hihetetlen érzéke aziránt, hogy mit is fogadna szívesen az olvasó. Felesleges és lehetetlen is lenne most az ő írói rangját végleges minősítéssel illetni, annyi viszont tagadhatatlan, hogy ezer szál fûzi Debrecenhez, s még az unásig ismételt képletekbe (pl. a lumpoló dzsentri és a kemény, takarékos, szigorú erkölcsû polgár ellentéte) is tud életet lehelni. Hogy igazi nagyság volt, vagy egy színvonalas bestseller író, a jövő dönti el. Egy bizonyos: nem illik a debreceni kismester (Baja Mihály), de az elkallódó zseni (Gulyás Pál, Pákozdy Ferenc) kategóriájába sem. (Ez utóbbi megsokszorozott alakmásai Németh László Égető Eszterében jelképezik majd – elefánttemető gyanánt – a magyar vidék értékpusztulását.)

A Debreceni Irodalmi Lexikonban elég sok géphiba, elütés, tévedés van, ezeket újabb kiadás esetén nem lesz nehéz kijavítani. Szóba hozhatók viszont olyan „kimondatlanságok”, amelyek a koncepcióval függenek össze, és sürgősen módosítandók volnának. Bényei József kitûnő érzékkel idézi például Jókai mondását: „Pest központja az országnak, de Debrecen központja a magyar népnek.” Viszont elmarad a magyarázat, ami elkelne a ma, de főleg a holnap olvasói számára, hogy ti. a nemzetiségi vidékektől távoleső, magyarlakta és református Debrecen Jókai és a XIX. századi magyar eszmélkedők számára a magyar megmaradás reményének jelképe, mivel a Dunántúl fele németül beszélt, Pest még a kiegyezéskor is nagy többségében németajkú, nem is beszélve a délvidék, a felvidék és Erdély idegenajkú millióiról. Ebben a helyzetben tényleg lehetett (volt is!) a magyar kultúra és nyelv központja Debrecen. Ezt azonban nem könnyû sem vállalni, sem bizonyítani a Kazinczy óta Debrecent elmarasztaló vélemények miatt.

S végül még egy hiányérzet. Szenci Molnár Alberttől Adyig sokmindenkiről írtak és fognak még írni rengeteget. Az ő esetükben (és a legtöbb esetben) Bényei József munkája kivonatolás, összefoglalás volt. Van viszont egy olyan terület, amelyről Bényei József többet tud, mint bárki húsz vagy kétszáz esztendő múlva. Ez pedig a XX. század második felének irodalma…Bényei József sokmindent megtesz azért, hogy hitelesen adja vissza az 50-es évek végének, a 60-as évek elejének tényeit. Kétségtelen, hogy sokat enyhül ekkor a sztálinista barbárság, a börtönviselt írók, irodalmárok olykor egészen jó munkahelyekre kerülnek. (Molnár Zoltán az Élet és Irodalom szerkesztőségébe, Kiss Ferenc az akadémiai kutatóintézetbe.) Sok emberileg hiteles képet kapunk, például Bihari Sándorról, akit 56 után elítéltek, s aki „a fordulat éve után kibontakozó debreceni irodalmi élet egyik meghatározó – bár kissé balos – személyisége volt.” Az Alföld történetét érintő megjegyzések, ráutalások azt az igényt erősítik fel, hogy meg kellene végre írni a főszerkesztő cserék, válságok, bojkottok és ellenbojkottok történetét…

Minden első kísérlet nehéz, de mindegyik (így Bényei József Debreceni Irodalmi Lexikona is) múlhatatlan érdemû. Kimér, behatárol, megnevez és munkára serkent. Aki ebből a könyvből értesül arról, hogy a XX. század második felének két nagyon népszerû magyar írója, Fekete István és Wass Albert is a debreceni-pallagi mezőgazdasági akadémián tanult, kutató munkába is kezdhet, de koncipiálhat is, ha akar. Közelebb-közelebb az igazsághoz – mondták eleink. Ismerjük meg mindazt, amiből magunkat is megismerhetjük – íme, egy másik régi mondás. A Debreceni Irodalmi Lexikon is önismerethez és feladatválalláshoz segít hozzá. (Tóth Könyvkereskedés)

IMRE LÁSZLÓ

 

Irodalomtörténetek

Szegedy-Maszák, 2007

 

A magyar irodalom történetei. 1., A kezdetektől 1800-ig  / [főszerk. Szegedy-Maszák Mihály] ; a köt. szerkesztői Jankovits László, Orlovszky Géza ; a szerk. mtársai Jeney Éva, Józan Ildikó. Budapest, Gondolat, 2007. - 703 p. ; 25 cm

 ISBN 978-963-693-006-6 (ö) ; ISBN 978-963-693-007-3 (1. köt.)

Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.): A magyar irodalom történetei II. 1800-tól 1919-ig Gondolat Kiadó, 2007

 

 

A magyar irodalom történetei III. 1920-tól napjainkig

 

Míg a korábbi irodalomtörténetek általában egyféle célelvű folyamatot igyekeztek figyelemmel kísérni, ez a munka olyan célelvűségeknek a kölcsönhatásával számol, amelyek között olykor feszültség, sőt akár még ellentmondás is érzékelhető. A későbbi nem okvetlenül magasabb rendű; Ady költészetét nehéz volna fejlettebbnek minősíteni Arany Jánoséhoz képest. Mi több, ugyanaz a jelenség egyik távlatból előzménynek, más vonatkozásban inkább visszatérésnek mutatkozhat. Az egyetlen kulturális örökségbe vetett hit arra ösztönözhet, hagy az irodalom múltjának áttekintése üdvtörténetnek rendelődjék alá. Ezzel a felfogással szemben azt a szemléletet próbáltuk érvényre juttatni, mely különböző hagyományok létét tételezi föl, annak a lehetőségét, hogy ugyanaz a jelenség egyaránt értelmezhető folytonosságként és megszakítottságként

Aranykártya:

48 pont

Szerző:

Szerk.: Szegedy-Maszák Mihály

Kiadó:

Gondolat Kiadó

Kiadás éve:

2007

 

KRITIKA - 2008. szeptember

Tóth-Czifra Júlia
Kánonképző kalauz

A magyar irodalom története
(Főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály)

Örömmel töltenek el a kritikák, recenziók és viták, amelyek a közelmúltban napvilágot látott, Szegedy-Maszák Mihály által főszerkesztett háromkötetes irodalomtörténet, A magyar irodalom történetei körül föltűntek. Magam sem tartom hibátlannak e nagyszabású munkát, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy fogyatékosságait minden kritikusa másban és másban véli fölfedezni. Ezzel a vállalkozás tulajdonképpen eléri célját: a többgócú, egyedi módon történő, és valamiféle transzcendens rendszer felügyelete nélkül formálódó irodalomértést. Alábbi kérdéseimet ebből kiindulva próbálom megfogalmazni.

Már a cím is sejteti, hogy A magyar irodalom történetei szakít a célelvű irodalomtörténet-írással (amely maga is töredezett hagyomány), s önmegnevezésében is elismeri: nincs kizárólagos történet, csak történetek vannak. Nem az ún. grands récitsnek, azaz nagytörténeteknek haláláról van szó, hanem a kizárólagosságuk megrendüléséről. Annak megkérdőjelezése ez, hogy a poétikai értelemben vett nagytörténet meglehet ideológiai történetalkotás nélkül, tehát anélkül, hogy valamely transzcendens rendszer (legyen az akár maga a szubjektum) szavatolná és felügyelné. S bár ez a magatartás nem újdonság a történetírás nemzetközi diskurzusában (lásd pl. Thomas Postlewait; Marvin Carlson munkái), és Szegedy-Maszák Mihály bevezetőjében két hasonló nemzetközi irodalmi vállalkozást is mintaként említ, a magyar irodalomtörténet-írásnak, úgy tűnik, most kell szembenéznie és válaszokat adnia azokra a kérdésekre, amelyeket ez az új helyzet fölvet.

A legégetőbb a koncepció kérdése. Beszélhetünk-e egyáltalán konceptusról, és ha igen, milyen keretek között? Úgy vélem, nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk koncepció és kánon között, amennyiben a konceptus megléte (tehát egy adott elvi-módszertani rendszerhez való alkalmazkodás) nem jelent egyúttal kánonképzést is, azaz a teljes irodalmi korpuszból egy kisebb rendszer kijelölését, kiválasztását, meghatározását. A magyar irodalom történetei úgy hoz új, sokféle, de hatásukban egynemű elemekből felálló elvi rendszert a magyar irodalomtörténet-írásba, hogy nem jelöl ki kánont. Milyen elvi kerettel van hát dolgunk?

A vállalkozás előszavában a főszerkesztő felvázolja azokat az elképzeléseket, amelyek mentén megvalósíthatónak véli a XXI. századi magyar irodalomtörténet-írást, pontosabban az irodalomtörténetek írását. Sokféleség, töredezettség, nemzetköziség, multimedialitás - ezek a sarkalatos pontok. Bár eklektikus halmaznak tűnnek, ettől még a létrehívó koncepció megléte nem tagadható, mivel az elemek hatása egyazon irányba mutat: olyan erővonalakat rajzolnak, amelyek segítségével új mélyrétegek nyithatók a felszínes kánonon, méghozzá horizontálisan is, vertikálisan is. Nem csupán mellőzött és perifériára szorult irodalmi termékek újraértelmezésére, és irodalmon túli, ugyanakkor nem irodalomidegen művészeti területek hozzákapcsolására tesz kísérletet A magyar irodalom történetei, hanem még ezeket az értelmezéseket is megsokszorozza: a befogadó elsőbbségét hirdetve eltörli az egyetlen hiteles interpretáció ábrándját éppúgy, ahogy az egyetlen lehetséges irodalomtörténetét is. Mert az utóbbi is végső soron értelmezések láncolatából áll össze. Olyan mérvű kiszélesítés és megsokszorozás történik, mely addig tágítja a kánont, míg az végül megszűnik létezni, s emendálás hiányában a teljes korpuszt felöleli, vagy pedig több, egymástól független, párhuzamos kánonra bomlik szét. Ez persze már régen nem a könyvben történik. Hanem az olvasóban.

Nem irodalomtörténetként olvasom A magyar irodalom történeteit, hanem olyan kézikönyvként, illetve használati útmutatóként, amely megtanít történetet létrehozni. Nem kánonként, hanem kánonképző segédeszközként. S a vállalkozás hű marad önmagához: nem konkrét történetet látunk formálódni - a kötetek magáról a történetírásról és annak lehetőségeiről szólnak. És ez egyben megválaszolja Bojtár Endre, Poszler György és Rónay László közös kérdését: kinek szól, kinek készült A magyar irodalom történetei? Mindenkinek, akiben él a magyar irodalom története, pontosabban annak különféle történetei. Meggyőződésem, hogy ez nem kevés. Egy új magyar irodalomtörténet feladata többé nem lehet (kizárólag) az, hogy a maga kánonját tanultassa, hanem hogy az önálló kánon létrehozását tanítsa. Hogy ne tárgyként, hanem aktusként, ne adottként, hanem megszerzendőként lépjen föl. És éppen ezért, éppen így nevelhet magának tárgyához méltó produktív szakembereket és aktívan befogadó értelmiségieket.

Amikor a kritikusok a kötetek hiányosságait vagy éppen remekbeszabott részleteit taglalják, ezt csakis a maguk magyar irodalomtörténetének terhe mellett tehetik. Nem azt állítom, hogy ne lennének a magyar irodalomnak olyan értékei, amelyek tartósan jelen vannak a folyton alakuló kánonban (kánonban?), hanem azt, hogy ezek sem ugyanúgy kapnak helyet az egyik vagy a másik olvasó rendszerében. Szeretheti valaki Kosztolányit, mint költőt, más valaki inkább prózaíróként lelkesedhet érte, míg egy harmadik olvasó elsősorban a Nyugat első nemzedékének tagját tisztelheti benne. Petőfi lehet a nemzeti irodalom meghatározó alakja, mint ahogy zseniális kötetkomponista is. És e lehetőségek még csak nem is zárják ki egymást!

Amikor tehát egyfelől Bojtár Endre, Rónay László és Poszler György cikkeire reflektálok, esetleg vitatkozom velük, másfelől pedig - egy szélsőséges példát említve - Papp Endre szövegét próbálom értelmezni (már amennyire kivehetők indulatai mögött az érvek), nem  A magyar irodalom történeteit állítom szembe az ő irodalomtörténeti elképzeléseikkel, hanem a sajátomat. Illetve azt igyekszem bebizonyítani, hogy a Történetek mindahányunkét tartalmazza, még ha nem is explicit, hanem implicit formában.

Bojtár Endrének a 2000 tavaly novemberi számában megjelent kritikájában az egyik tételmondat így hangzik: "Nekem tehát úgy tűnik, hogy nem az a baja a Szegedy-Maszák-féle három kötetnek, hogy többféle történelmi változás képe és módja bontakozik ki belőle, hanem az, hogy - a sok bába közt - egy se."1 Néhány hónappal később, a Hitel hasábjain a következő cím olvasható Papp Endre tollából: "Rút sybaríta váz" - A nemzetnélküliség programja A magyar irodalom történeteiben. Hogy is van ez akkor?

Bár Papp cikke tudományos szempontból nem igazán értékelhető, akaratlanul is propagálja a Történetek intenciójának érvényesülését, amikor hosszasan bemutatja az új irodalomtörténet három kötetén - véleménye szerint - átívelő nemzetvesztő propagandát, és ezzel éppen azt bizonyítja, hogy igenis lehetséges történeteket olvasni vagy beleolvasni A magyar irodalom történeteibe. Fájlalom, hogy Papp Endre némely megvitatásra érdemes passzusa elbukik az önmérséklet próbáján, és elveszik a minősíthetetlen hangnemű személyeskedések között…

A szerkesztők, Jankovits László, Orlovszky Géza, Szegedy-Maszák Mihály és Veres András, éppúgy tisztában vannak saját értelmezői meghatározottságukkal, mint azzal, hogy a fölvillantott események és szálak nem csak hogy nem alkotják az egyetlen, a "valós", a kizárólagos történetet, de sokszor még csak történetek sem kerekednek ki belőlük. Ha másként lenne, nyilván sokkal kézenfekvőbb volna A magyar irodalom összes történetei címadás. A konklúzió tehár itt is az: a Történetek alkotói nem a magyar irodalom összerakására törekednek, de megmutatják, hogy az összerakandó. Nem egyetlen, nem egyszer s mindenkorra adott.

A nemzetnélküliség és a nemzeti irodalom radikális mellőzésének vádja már csak azért is érdekes, mert Bojtár Endre a kötetek kapcsán éppen az ellenkező végletre jut: "Még súlyosabb kételyek merülnek fel a könyv címében álló magyar jelzővel kapcsolatban. Mintha a szerkesztők mindennek teret adtak volna, ami akár a legcsekélyebb mértékben, a legtávolabbi módon magyarnak minősíthető."6 Még ha tudományos szempontból méltatlan is a Hitelben publikált szöveget a többivel egybevetni, érdekes lehet annak illusztrálására, hogy hányféle irodalomértéssel és -elvárással találkozhatunk. Papp Endre kritizálja "a hagyományosan nyugati magyar irodalomnak nevezett emigráció művészi termésének kiemelését"7, míg Rónay László a Vigiliában éppen e korpusz csekély mértékben való szerepeltetését rója föl a szerkesztőknek. Papp számon kéri, hogy a Petőfi-fejezet csak a költő személyiségével foglalkozik, nem a műveivel, Rónay viszont éppen abbéli reményének ad hangot, hogy nemsokára megszülethet egy olyan szöveg is, amely Petőfivel, mint emberrel is foglalkozik, s nem csak a kötetkompozícióival. Lám-lám, nincsen Petőfink, csak Petőfijeink vannak.

Sokkal súlyosabb probléma a hazai és nemzetközi irodalom viszonya. Szegedy-Maszák Mihálynak a posztmodern kor nyelvi elbizonytalanodásáról, a nyelv megbízhatatlanságáról írt gondolatait Papp Endre kizárólag a magyar nyelvre vonatkoztatja, s így véleménye szerint máris "megkrétáztatott a nyelv közösségi összetartó képessége"8. Pedig nem erről van szó. Minden veszélybe kerül, ami nyelvhez kötött. Ahogy az előszó megfogalmazza: "Ha nem fogadjuk el a művelődés nyelvi meghatározottságának elvét, akkor is el lehet ismerni, hogy a helyi hagyományok különösen veszélyeztetett helyzetbe kerültek a jelenkorban, a tömegtájékoztatási közegek gyors átalakulása következtében, amikor a képi s a nyelvi megnyilatkozás feszültségbe kerül egymással, s olykor az előbbi az utóbbi rovására érvényesül"9.

A globalizáció nem a magyar nyelv ellen titkos laboratóriumokban kifejlesztett találmány, hanem minden nyelvileg (is) létező hagyományra hatással lévő folyamat. Papp Endre, elveihez hűen, káprázatos életrajzi érveléssel küzd e találmány ellen: "Az átalakulás kényszerét felismerő szakember fontossága látszólag óriási: közreműködése nélkül minden odavész, s a magyar irodalom menthetetlenül belevész a feledés homályába. Különösen alkalmas a feladatra, ha képes kívülről, egy idegen nyelvi és kulturális közegből tekinteni a magyar művelődésre. Ha éppúgy otthonosan mozog a világirodalom remekművei között, mint a zenében vagy a képzőművészetben, magabiztosan bírja az angol és francia nyelvű kultúra értékeit, ismerni véli nézőpontját, múltját és jelenét. És egy kicsit a jövőjét is. Ez a kötetek során egyre hatalmasabbá növő alak maga Szegedy-Maszák Mihály."10

Afelől nincs kétségem, hogy szembetaláljuk magunkat az egyre hatalmasabbra növő Szegedy-Maszák Mihállyal, ez azonban nem a három kötetnek, de Papp Endre kritikájának olvasása közben történik, aki kötelességének érzi nemzetvédő programjához az elvetemültségében kellően cizellált, arcán a nemzetvesztő elszántságával a magyar irodalom fölé tornyosuló ellenséget is megalkotni, akit valamely érthetetlen okból kizárólag a főszerkesztőben vél fölfedezni. Ad absurdum így válik Szegedy-Maszák e kritikában nem csupán a magyar nyelvű irodalom lábbal tiprójává, de a globalizáció világfolyamatának egyedüli és kizárólagos megindítójává és életben tartójává is.

Papp Endre úgy véli, hogy már maga a szándék, az egységesülő világ kihívására adott vagy keresett válasz is egyenlő a nemzetveszejtéssel.  Érdekes, hogy bírálatában nem foglalkozik A magyar irodalom történeteinek első kötetével, hiszen a magyar irodalom azon korszakában, ahogyan ő fogalmaz "a nemzeti mint az irodalmiságot orientáló értelmezői horizont hiányzik"11. Az én fogalmaim szerint, ha valami valaha nem létezett, tehát nem öröktől való, az felülbírálható, de legalábbis meghaladható. Nem ugyanazokat a kérdéseket szegezi a huszonegyedik századi magyar irodalomnak, mint tették azt az elmúlt századok. Egységesülés, nemzetközi kánon és az ebbe való beemelés vagy beemelhetőség: ezeknek kell megfelelnie. S nem tudok elképzelni nemzetibb programot (itt a szót annak még le nem járatott értelmében véve) egy olyan útkeresésnél, amely a magyar irodalmi kincsből a lehető legtöbbet igyekszik közkincsé, a szélesebb közönség számára hozzáférhetővé és ezáltal stabilabb alapokon  nyugvó hagyománnyá tenni. Mert nem csupán az irodalom beemelése történik a világkánonba, hanem a magyar irodalomé. S nem csak a magyar irodalom lesz nemzetközivé, de a nemzetközi is egy részében magyarrá.

Legelőbb azt kell megértenünk, hogy a nemzeten belüli megőrzés és a nemzetközibe való igyekvés nem zárják ki egymást. Poszler György azt írja, "a hazai irodalmi jelenségek világirodalmi összefüggésekben értelmeztetnek - nem is lehet másként. De töprengek az azonosság értéke mellett a másság rangján is"12. Azonosság és másság nem zárja ki egymást, mert nem feltétlen szerkezetváltásról van szó, inkább szerkezetkeresésről. Olyan magyar irodalmi teljesítmények vagy ezen teljesítmények olyan vonásainak felkutatásáról, amelyek valamely módon csatlakozhatnak egy nagyobb korpuszba. Akár úgy, mintha dominókról beszélnénk, amelyek egyik felének mindenképpen az azonosságot kell hordoznia, hogy beilleszthető legyen az egészbe, és a másik fele (az ún. más, az egyedi, a specifikus) is figyelmet és teret kaphasson, esetleg kiindulóponttá válhasson.

Papp Endre nem ismeri föl, hogy a fordítás nem egyenlő a fordítandó mű pusztulásával, s ezért elégedetten hívja föl a figyelmet arra, hogy "irodalmunk idegen mintára formálása"13 erősen kétséges, s ezt a fordítás korlátozottságának paradoxonában látja. Vesztére azonban önmaga ellen forduló példát hoz, s elgondolásának hitelét Kosztolányi tekintélyébe helyezi, aki maga "is szembesült az egzakt fordítás lehetetlenségével"14. Való igaz, hogy Kosztolányi fölismerte a fordítás korlátait, de nem annak haszontalanságát, és az állítólagos kiábrándultságához képest, amelyet Papp tulajdonít neki, meglehetősen sokat fordított, annyira, hogy a magyar irodalom egyik legkiválóbb fordítója lett. (Mi lett volna, ha nem ábrándul ki?)

Papp kritikája végül teljesen fölszámolja magát: "Amennyiben a progresszió a nemzeti elv feladásával azonos, akkor egy önmagát felszámoló gondolati struktúrát kell látnunk, melyben értelmezhetetlenné válik a haladás fogalma éppúgy, mint a közösségi >konzerválás< mibenléte"15. Papp Endre meglepő módon összhangba kerül a Történetek előszavával: "A technika és talán a tudomány esetében el lehet képzelni, hogy a későbbi paradigma fölváltja, kiszorítja, érvényteleníti a korábbit. A művészetek s az irodalom esetében kockázatos föltételezni ilyen vonalszerű előrejutást"16. Haladás tehát nincs, s így nem is épülhet a nemzeti elv feladására.

Írásom elején említettem, hogy nem irodalomtörténetként olvasom A magyar irodalom történeteit, hanem kalauzként. De hol és hogyan válhat a kánonképző-elmélet gyakorlattá? Ha másban nem is, ebben a kérdésben egyet kell értenem Szilágyi Ákossal, aki a Bojtár-cikk margójegyzeteiben fölhívja a figyelmet arra, a köteteknek "épp az adja zavarbaejtő különösségét, az adja a könyvkultúra sajátlagos médiális műfajaiba nem illeszkedő szokatlanságát, hogy nem könyv (.), hanem folytonosan továbbszőhető, nyitott hálózati segédanyag és információbázis."17 A megoldás tehát a hálózati megjelenés, az adekvát felhasználhatóságot lehetővé tevő közeg, ahol mindenki szabadon összeollózhatja a szívének kedves fejezeteket, újakat emelhet közéjük, összekötő szövegekkel csatolhatja őket egymáshoz, és fölrajzolhatja a maga irodalomtörténetét. És ha éppen úgy tartja kedve, mint Rónay Lászlónak, aki csöndes nosztalgiával gondol a szépirodalomhoz hasonló, regényszerű irodalomtörténet-írásra, szabadon visszatérhet hozzá (nota bene, nem áll olyan messze A magyar irodalom történetei a huszadik századi regénytől), s ezt a kijelölt és létrehozott kánont közzéteheti a magyar irodalom többi története között. Erre pedig már nem kell soká várnunk.

IRODALOM
A magyar irodalom története I-III., főszerk. Szegedy-Maszák Mihály, Gondolat, Bp., 2007.
Bojtár Endre, Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): A magyar irodalom történetei = 2000; 2007. november
Papp Endre, "Rút sybaríta váz". A nemzetnélküliség programja A magyar irodalom történeteiben = Hitel, 2008. február, 97-118. o.
Poszler György, A többes szám irodalomelmélete = Élet és Irodalom, 2007/38. sz.
Rónay László, A magyar irodalom történetei = Vigilia, 2008/3. sz. 152-156. o.

A lábjegyzeteket mellőzöm. G.

 

 

Gintli Tibor, 2010

 

Gintli Tibor (szerk.): Magyar irodalom

Akadémiai Kiadó, 2010

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.
A könyv az Akadémia kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelenthetnek az érettségire vagy felsőfokú vizsgákra készülők számára.

Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

 

Részlet Gintli Tibor előszavából

 

 

A magyar irodalom történetének elbeszélésére sokféle lehetőség kínálkozik. Hogy csupán néhányat említsünk: egyaránt érvényes megközelítés lehet az irodalom és társadalmi kontextusának összefüggéseire összpontosító elbeszélés vagy a különböző Magyarországon élő nyelvi közösségek kultúrájának bemutatása, a magyarországi irodalmak párhuzamos történetének tárgyalása. Nem kevésbé érdekes perspektívát kínál irodalmunk történetének regionális horizontú, a kelet-európai irodalmak kapcsolatait kitüntetett kérdésként kezelő vizsgálata, s a nyugat-európai irodalmakra tekintő komparatisztikai megközelítés tradíciója sem tekinthető kimerített kutatási iránynak. Az irodalom és a kultúra egyéb szféráinak kölcsönhatását feltáró kultúratudományi perspektíva ismét csak a lehetőségek sokféle változatát rejti magában. Nyilván képtelen vállalkozás lenne egy olyan irodalomtörténet megírásának kísérlete, amely a ma érdeklődésre számot tartó szempontok     mindegyikét igyekezne érvényre juttatni. Ezért irodalomtörténet-írásra vállalkozva szükségszerűen választanunk kellett az elbeszélés lehetséges szempontjai közül, annak világos belátásával, hogy nem a magyar irodalom történetének, hanem csupán egy lehetséges történetének elbeszélése lehet a célunk. Természetesen még azonos alapelvekre hagyatkozva is tetszőleges számú, szakmailag egyaránt megalapozott irodalomtörténet születhet, hiszen a narratíva kiemelt szereplői, a történet hangsúlyai eltérhetnek, sőt kisebb-nagyobb mértékben szükségszerűen el is térnek egymástól. Az elbeszélést az érvelés koherenciájában rejlő meggyőző ereje minősíti.

 

A kötet a kínálkozó szempontok sokféleségéből a poétikai alakulástörténetet választotta az általa elbeszélt történet alapjául. Döntésünket részben az indokolta, hogy e szempontrendszernek a lehetőségekhez mérten következetes érvényesítését a hazai irodalomtudomány eddigi eredményei lehetővé teszik, míg több fent említett alternatíva igényes megvalósítása olyan alapkutatásokat feltételez, melyek érthető okokból meghaladják vállalkozásunk lehetőségeit. Az alapelv meghatározásakor egyfajta szakmai konszenzusra is hagyatkozhattunk, mivel megítélésünk szerint a hazai irodalomtudomány képviselői általában nem vonják kétségbe a poétikai szempontú vizsgálatok létjogosultságát. Mivel kötetünk potenciális olvasóit részben az egyetemi hallgatókban látjuk, korántsem érdektelen, hogy az általunk választott megközelítésmód általánosan elfogadottnak tekinthető. A poétikai szempontú elbeszélés nyitott más tudományos diskurzusok irányában, ezért nem kellett attól tartanunk, hogy az egyéb szempontokat preferáló képzések keretében kötetünk használhatatlannak mutatkozna.

A poétika alakulástörténetének vezérfonalul választása határozza meg a kötet szerkezetét is. Az egyes korszakok irodalmát műnemek, illetve műfajok szerint tárgyaljuk. Mivel az irodalom fogalma, jellege és kategóriarendszere az idők során folytonosan változott, a fenti elvet a különböző korszakok igényeihez igazítva rugalmasan kezeltük, igyekezve megtalálni az összhangot a korszak irodalmi sajátosságai és a műfaji szempontú megközelítés között. A poétikai nézőpont érvényesítéséből fakadóan nem követtük a portrészerű elbeszélés hagyományát: ugyanazon szerző különböző műnemekbe, műfajokba sorolható műveit egymástól elválasztva, a műnem és a műfaj alakulástörténetébe illesztve tárgyaltuk. A választott elbeszélésmód belső koherenciájának megfelelően még az általunk legjelentősebbnek vélt szerzők esetében is eltekintettünk az életmű átfogó bemutatásától – amelyet egyébként a terjedelmi korlátok sem tettek volna lehetővé –, s megelégedtünk olyan művek kiemelésével, melyek az adott poétikai jelenség szemléltetéséhez megfelelőnek tűntek.

Nem törekedtünk arra, hogy az irodalmi intézmények (lapok, kiadók, irodalmi társaságok stb.) szisztematikus és részletes áttekintését nyújtsuk. Az irodalom alakulástörténetének elbeszélését nem minden korszak esetében helyeztük szélesebb történelmi, eszme- vagy művelődéstörténeti kontextusba. Ezen a téren is igyekeztük figyelembe venni az egyes korszakok sajátos jellegzetességeit. Bizonyos esetekben a társadalmi-történeti változások olyan közvetlen hatást gyakoroltak az irodalom szerkezetére, hogy a kontextus vázolásától nem tekinthettünk el. Másrészt bizonyos irodalmi jelenségek és művek – gyakran az időbeli távolságból fakadóan – nem értelmezhetők megfelelő művelődés- és eszmetörténeti ismeretek nélkül, ezért a poétikai szempont érvényesítéséhez ezekben az esetekben elengedhetetlennek tűntek az ilyen jellegű kitekintések.

Az elbeszélt történet időbeli határai a magyarországi írásbeliség kezdeteitől az ezredfordulóig, tehát egy évtized híján egészen napjainkig terjednek. A kötet szerkezete – elsősorban a kialakult oktatási gyakorlathoz, illetve a hazai egyetemek tanszéki struktúrájához igazodva – három nagy korszakra tagolódik: a régi, a klasszikus és a modern magyar irodalomra. […] Az elbeszélésmód kialakításakor összefüggő narratív szerkezet megteremtésére törekedtünk. Jóllehet a kötet szerzői nem hisznek a hézagmentes narratív struktúra lehetőségében, az átfogó kép megrajzolását mégis feladatuknak tekintették. Meggyőződésünk szerint az előadott történet nyitottsága megfér az összefüggő elbeszélés stratégiájával, ha a narratíva jelzi az elbeszélői kompetencia szükségszerű határait és az előadott történet elkerülhetetlen esetlegességeit, s nem igyekszik a történetmondót omnipotens narrátorként pozícionálni.

A szerzők közös meggyőződése, hogy a közérthetőség összeegyeztethető a szakszerűség követelményével, ezért arra törekedtünk, hogy az általunk beszélt nyelv könnyen befogadható legyen. Nem volt célunk valamely meghatározott elméleti irányzat programszerű követése, ugyanakkor igyekeztünk mindazt hasznosítani, ami az utóbbi évtizedek kutatásaiból tárgyunk szempontjából használhatónak bizonyult. Mivel a történeti megközelítés nagy hagyománnyal rendelkezik a hazai irodalomtudományban, e gazdag tradíció eredményeire is bátran hagyatkozhattunk. Reményeink szerint olyan könyv született, amelyben az újszerűség és a korábbi tudományos teljesítmények megbecsülése harmonikusan kiegészíti egymást. 

Főszerkesztő: Gintli Tibor

írták: Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza, Schein Gábor, Szilágyi Márton és Vaderna Gábor

Budapest, Akadémiai, 2010.

 

 

Magyar irodalom - kötetbemutató - .:: www.btk.elte.hu :: ELTE ...

2010. nov. 26. ... Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent munka, akár ELTE-s kötetnek is tekinthető, mivel valamennyi szerzője (Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, ... 2010. december 15-én Zoltán András professzort, Karunk Ukrán Filológiai ...
www.btk.elte.hu/hir?id=NW-260 - Tárolt változat

 

 

Több évtizednyi szünet után ismét átfogó kézikönyv született a magyar irodalom történetéről.

Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent munka, akár ELTE-s kötetnek is tekinthető, mivel valamennyi szerzője (Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Schein Gábor, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor) az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója.

A könyvet Margócsy István mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban december 2-án, csütörtökön 17 órakor.

 

 

 

Az Akadémiai Kiadó Tudomány sorozatában jelent meg nemrégiben a Magyar irodalom című kötet. A hét szerző közül a műsorban Antall István vendége lesz: Gintli Tibor, Schein Gábor, Orlovszky Géza és Szilágyi Márton.

Szerkesztő-műsorvezető: Antall István

www.mr1-kossuth.hu/esti-beszelgetes-kulturarol-magyar-irodalom.html

 

 

 

A Magyar irodalom bemutatója a PIM-ben
Csobánka Zsuzsa

 

Gintli Tibor jó házigazdaként a Múzeum lépcsőfordulójában fogadta az érkezőket, mindenkihez volt egy kedves szava. Ez az emberi oldal volt talán a legerősebb az esten, nyoma sem volt az egyetemi oktatók mítoszának, az „öltönyös, nagykalapos diákok rémei” helyett az irodalmat valóban szerető emberek gyűltek össze ünnepelni a Magyar irodalom apropóján.

 

„Régi hiányt pótol e kötet” – olvashatjuk az Akadémiai Kézikönyvek újonnan megjelent kötetének, a Gintli Tibor által szerkesztett Magyar irodalomnak hátlapján. A bölcsésztársadalom ünnepel, összegezte a könybemutatón Margócsy István, aki december 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett könyvbemutatón méltatta a könyvet.

Hét szerkesztő és három rész fonódik össze 1100 oldalon, a PIM Dísztermében legalább százan igazolták jelenlétükkel, hogy fontos eseménynek lehetünk részesei. Az asztal körül a szerzők: Szilágyi Márton, Vaderna Gábor, Gintli Tibor, Orlovszky Géza, Kiss Farkas Gábor és Laczházi Gyula foglaltak helyet, Schein Gábor nem tudott részt venni a rendezvényen.

Margócsy István azzal kezdte, nagy szükség volt erre az összefoglalóra, a magyar szakos tananyag nagyszabású prezentációjára, majd előrebocsátotta, bárhogy is értékeli majd a kritika, „A nagyot már akarni is szép és nemes dolog” - tartja a mondás. Az irodalomtörténet értelmezése számos kérdést felvet, minek a története ez valójában, és hogyan lehet elmesélni. Itt lineáris fejlődésregénnyel találkozunk, folytatta Margócsy, a kötet választ, kihagyja a külső változókat, az irodalmi intézmények történetével, az irodalmat érintő politikával nem kíván foglalkozni. Hiányolta a kritikatörténeti nézőpontot is, mely bemutatná azt az elméleti, fogalmi elváráshorizontot, melyben az adott mű megszületett. Radikális változások jelennek meg a Spenóthoz képest, a boldog és boldogtalan magyar szakosok „Bibliája” azonban mégis jelen van, a Magyar irodalom szembenézett vele, felülvizsgálta, és a kritikai él, amivel esetlegesen dolgozik, nem a Spenót fényét kívánja csökkenteni. Legalább ilyen fontos hagyomány Szegedy-Maszák Mihály A magyar irodalom történetei és Kulcsár Szabó Ernő A magyar irodalom története 1945-1991 című könyve is.

Margócsy négy részről beszélt, azonban a könyvben három kiemelt egység van, A régi magyar irodalom (a kezdetektől kb. 1750-ig), A klasszikus magyar irodalom (kb. 1750-től kb. 1900-ig), A modern és a kortárs magyar irodalom (kb. 1890-től napjainkig). Mindegyik más-más módszertant és történeti fogalmat használ, de leszögezte, egyik sem jobb a másiknál. Dicsérte a régi magyaros részben, hogy a szerzők (Kiss Farkas Gábor, Orlovszky Géza és Laczházi Gyula) nagyon jól mutatják meg, hogyan emelkednek ki fontos művek, illetve a reneszánsz, reformáció és barokk korából származó művek elemzései is jelentős munkák. „Rengeteget tanultam” - mondja Margócsy, aztán hozzáteszi hiányérzetét, nem érti, Sylvester János hogy maradhatott ki.

A Szilágy Márton és Vaderna Gábor által jegyzett XVIII., XIX. századról szóló rész a legimpozánsabb történetiséggel bír, kormetszetet látunk, fejlődés- és kibomlástörténetet. Központi motívumként a költői és prózai szerep és a beszédmód változásait említi meg. Bátran és szerencsésen darabolják fel a szerzők az életműveket, posztmodern módon metaforikus olvasásra tesznek javaslatot. A vizsgált anyag bizonyos szempontból bővült, Margócsy a mesterkedő költészetet hozta példaként, azonban fájó szívvel beszélt a Beszterce ostromáról – azt ugyanis hiába kereste. 

A XX. század első felének magyar irodalma más koncepcióra épül, egymás mellé rendelt „kitűnően megírt portrékat” találunk. Itt a nyelvhasználat és a nyelvi megszólalás különbségei mentén halad a szerző, Gintli Tibor, a líra nyelvi gesztusai kerülnek előtérbe a lélektannal szemben, a prózában a metaforikus szerkezetek, a narratív létértelmezés kategóriái, Szentkuthy, Szerb Antal és Karinthy impozáns bemutatása mellett az esztétikai kritika gesztusa dicséretre méltó.

A negyedik rész, a kortársakkal foglalkozó, az eddigiekkel ellentétben erősen épít a történetiségre, a kultúrpolitikai manipulációra, és hangsúlyozottan paradigmaváltásról beszél. Schein Gábor írásaiban portrészerű életműveket találunk, amelyekbe aprólékosan elemezve bele tudna kötni, mondta Marócsy, de aztán összenevetett a közönséggel, mondván, ez az irodalom sajátja.

A magyar irodalom elmesélhetetlen, csak mesélni lehet róla, belőle - így a végszó, mely után Gintli Tibor hiába próbálta szóra bírni a közönséget, ezért az asztalnál ülőkhöz fordult. Ő maga az előszót hangsúlyozta, melybe mindenki beleírt, melyre mindenki rábólintott, ezért a Margócsy által kiemelt négyféle olvasatot ő elvként definiálta, miszerint az „egység és különbözőség” elveit tartotta szem előtt. Mivel ez egy hétszerzős könyv, szerkesztőként nem akarta volna elmosni az egyes arcokat, inkább az volt a célja, hogy kiemelje mindegyikük erősségét. És nagyon fontos volt, hogy át tudjanak adni valamit az olvasás öröméből, az elbeszélés izgalmából, az olvasóra, mint beszédpartnerre tekintve, a tekintélyelvűséget messzire elkerülve.

Szilágyi Márton a kötet kiadó által meghatározott célját és terjedelmét emelte ki, miszerint a magyar szakos egyetemistáknak szerettek volna átfogó kézikönyvet nyújtani, és ezzel párhuzamosan az érdeklődő olvasókat is megcélozták. Hangsúlyozta, hogy ha nincs benne valaki, az korántsem jelent értékítéletet, kiemelés és elhagyás működik totális irodalomtörténet helyett.

 

Kiss Farkas Gábor a Spenótra tért vissza, méltatva annak jelentőségét, de az is bizonyossá vált, hogy az utóbbi években népszerű olvasatokat, meglátásokat ideje megmutatni a nagyközönségnek is.

Kaptunk hideget és meleget is, mondta később Gintli, és ez így van jól. Míg az első sorokban kacarászó irodalmárgyerekek mosolyogtak apára büszkén, hisz érezték, valami nagy dolog történik, apának a másik szélről a kollégák integettek, illene magát a könyvet is megmutatni.

Nem kínos volt, hanem bájos és emberi, örömből való.

 

 

 

                                                                  *  *  *

 

 

G. Nem szoktam Index-szövegeket olvasni. Most a Google talált rá. Néhány szélsőséges passzusát öröltem. Amit a közérthetőségről mond, én is felvetettem egy irodalomtörténésznek. Azt mondta, hogy ez egy szakma, aminek megvan a szaknyelve. A baj csak ott van, ha megfeledkezünk az olvasóról. Vagy a könyvet, kritikát egymásnak írták?

 

Nyirő Józsefnek, Tormay Cécile-nek, Wass Albertnek nincs helye ...

2010. december 13. hétfő, 16:58 Ifj. Tompó László Hír tükör - ...mert utáltok minket. ... a Magyar Tudományos Akadémia ítészei, élükön Gintli Tibor ELTE-adjunktussal, akinek nemrég megjelent, 1096 oldalas kötetéből (Magyar irodalom) olyan klasszikusaink ... az Akadémiai Kiadó így harangozta be: „Szerb Antal óta nem ...
corpuscuit.us/.../index.php?...akademiai... - Tárolt változat

 

…Gintli Tibor ELTE-adjunktus nemrég megjelent, 1096 oldalas kötetéből (Magyar irodalom) olyan klasszikusaink maradtak ki, mint Nyirő József, Tormay Cécile, Wass Albert.

Amikor nemrég rovatunkban Mohácsy Károly irodalomtankönyve alapján Szabó Dezső oktatásunkból való mellőzéséről értekeztünk, még hihettük, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Pedig lehet. A Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza, Schein Gábor, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor közreműködésével, Gintli Tibor főszerkesztésében napvilágot látott, 2010. december 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatott kötetet megjelentetője, az Akadémiai Kiadó így harangozta be: „Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.”

Íme néhány példa fejezetcímei közül a közérthetőségre: Önéletrajzi narratíva és emlékírás, A nemzeti identitás összetettsége, Intimitás és nyilvánosság a színpadon (Katona József: Bánk bán), A színházi repertoár differenciálódása (Kisfaludy Károly színművei), Az írói professzionalizálódás folyamata, Az irodalom területi strukturálódása, Arany János és az allegorézis elbizonytalanítása, Kísérlet a nemzeti sztereotípiák modernizálására (Jókai Mór: Sárga rózsa; Mikszáth Kálmán: Az új Zrínyiász), A regionalitás irodalmi formái (Mikszáth Kálmán: A jó palócok, Tömörkény István novellái), Az irodalmi nyilvánosság szerkezete és szovjetesítése, Az utolsó ajánlatok az egységes nemzeti irodalom koncipiálására, Kontextusok egymásmellettisége és kölcsönhatása, A parabolikus próza etikai gondolkodása (Sarkadi Imre, Cseres Tibor), A „paradigmaváltás” fogalma, Neoavantgárd költészetpoétikák, Az irodalom intézményrendszere és medialitása 1989 után, A költői szubjektumkonstrukciók változatai, Az intertextualitás hangsúlyos megjelenése a költészetben.

Ami pedig a szakszerű narrációt illeti: Szabó Dezső, „az egykor nagyhatású, közismert író életműve az elmúlt évtizedekben egyre inkább veszített jelentőségéből, míg napjainkra az irodalmi kánon peremére szorult. Ez a folyamat akár természetesnek is nevezhető, hiszen a szerző egykori ismertségét elsősorban a műveiben megjelenő ideológiai tartalmaknak köszönhette. A hazai szociális konfliktusokat a különböző etnikumok harcaként értelmező, leegyszerűsítő politikai nézetei valóban nem érdemelnek kitüntetett figyelmet, ugyanakkor epikai nyelve több olyan vonást is mutat, melyek sajátszerűségük miatt korántsem érdektelenek. Szabó Dezső művei között kevés remekművet találunk, mivel prózapoétikájából többnyire hiányzik az összhang, s az egyes eljárások olykor egymás ellen hatnak. A kezdeményező újítás és az avultnak tetsző sémák együttes alkalmazása nem ritkán bizarr eredményhez vezet. Elbeszélésmódjának bizonyos alkotóelemei, elsősorban a nyelvi identitást szolgáló megoldásai azonban említésre méltó teljesítménynek tekinthetők.” Persze a népi írók sem voltak különbek, hiszen „a programjukba minduntalan belekeveredő antiszemitizmus volt a korabeli neobarokk társadalom legmételyezőbb vonása, amely a trianoni béke által megtört nemzetfogalom és modernizációs elkötelezettség önismereti problémáit fedte el.”

Az olvasó hiába keresné a könyvben (három említett klasszikusunkon kívül) mondjuk Áprily Lajost, Dövényi Nagy Lajost, Fiala Ferencet, P. Gulácsy Irént, Harsányi Kálmánt, Kós Károlyt, Mécs Lászlót, Marschalkó Lajost, Milotay Istvánt, Oláh Gábort, Oláh Györgyöt, Reményik Sándort, Sajó Sándort, Sértő Kálmánt, vitéz Somogyváry Gyulát, Szemere Györgyöt, esetleg a magyar szenteket (csak „magyarországiak” vannak!).

Megtalálja ellenben az irodalmunk megismeréséhez nyilván nélkülözhetetlen klasszikusokat, mint Aczél Györgyöt, Eörsi Istvánt, Eszterházy Pétert, Sigmund Freudot, Kádár Jánost, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt, Kornis Mihályt, Lukács Györgyöt, Moldova Györgyöt, Petri Györgyöt, Rákosi Mátyást, Rejtő Jenőt, Spiró Györgyöt, Joszif Visszarionovics Sztálint, Tristan Tzara-t.

 

 

 

 

 

 

Határon túli irodalom

 

Trianon nemcsak az országot, hanem a magyar irodalmat is szétdarabolta. Előbb az erdélyi, majd a többi elcsatolt terület szellemi élete önállósult. Több magyar irodalom – ennek megfelelően irodalomtörténet, irodalmi lexikon - élt tovább, idegen uralom alatt. Az utódállamok ölébe hullott ajándék minden racionális indokot nélkülöz. A „szlovákiai” betléri kastély könyvtárában jártam nem olyan régen. Kértem a vezetőt, mutasson szlovák nyelvű könyveket. Olyan itt nincs – volt a válasz. G.

 

 

 

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona

 

 

Nagy Csaba szerk.
A magyar emigráns irodalom lexikona A - G
antik (MTA Irodalomtudományi Intézete,
Petőfi Irodalmi Múzeum), 1990
260 o., puha kötés, szép állapotú
900.-

 

 

[Részben 2. jav., bőv. kiadás] Argumentum–Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. 1135 p.

 

                             

                                       

 

 

Nagy Csaba Szerk.
A magyar emigráns irodalom lexikona H - M
antik (Petőfi Irodalmi Múzeum), 1992
326 o., puha kötés, szép állapotú
900.-

 

 

 

 

 

 

 

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. HITEL Lap-, Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., Budapest 1992

 

NYUGATI MAGYAR IRODALMI LEXIKON ÉS BIBLIOGRÁFIA

Több nyugati magyar folyóirat és lap állandó munkatársa. ...... Ajtay Miklós, Horváth Béla, Vámos Imre, Ölvedi János, Borbándi Gyula, Bogyay Tamás, ...
mek.oszk.hu/04000/04038/html/s.htm - Tárolt változat

 

                                      

 

NYUGATI MAGYAR IRODALMI LEXIKON ÉS BIBLIOGRÁFIA - MEK (Magyar ...

Ezt az érdeklődést kívánja kielégíteni e lexikon és bibliográfia. ...
mek.oszk.hu/04000/04038/html/eloszo.htm - Tárolt változat

 

 

 

 

 

 

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Püski, 1992. 830 oldal

 

Címszavak Borbándi könyvéből:

Cs. Szabó László (Budapest, 1905. nov. 11. – Budapest, 1984. szept. 27.) író. 1918-ig Kolozsvárott élt. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. A budapesti Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1931-ben gazdaságtörténetből doktorált. 1932-től 1935-ig a Kereskedelmi és Iparkamara tisztviselője. 1935 és 1944 között a Magyar Rádió irodalmi osztályvezetője. 1945–48-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az európai művelődéstörténet tanára. Esszéket, elbeszéléseket, irodalmi cikkeket írt a Nyugatba, a Magyar Csillagba és más folyóiratokba. Első könyve 1935-ben jelent meg. Ezt 1948-ig további tizennégy kötet követte. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1948 végén Olaszországba utazott és nem tért vissza, katedrájáról lemondott. 1950-ben a Szent Év alatt utazási irodai alkalmazott. Előbb Rómában, majd Firenzében élt. 1951-ben Londonba került, ahol 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársa volt. Nyugalomba vonulása után külső munkatársként a BBC-nek és időnként a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Versei, elbeszélései, esszéi, tanulmányai főleg a Látóhatárban-Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, az Új Hungáriában jelentek meg. Olasz tárgyú műveiért az Olasz Köztársaság lovagja címet kapta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.

F. M.: Magyar versek Aranytól napjainkig (ant. szerk. Róma 1953); Irgalom (elb. uo. 1955); Téli utazás (útl. München 1956); Félszáz ének és egy játék (v. uo. 1959); Halfejű pásztorbot (útl. London 1960); Ország és irodalom (esszék, Brüsszel 1963); A nyomozás (útl. és hangj. Oslo–Bécs 1966); Hunok nyugaton (esszék, München 1968); Római muzsika (esszék, uo. 1970, Budapest 1988); Petőfiék (két tan. München 1973); Pokoltornác (prózav. London 1974); A gyanútlanok (hangj. és elb. Bern 1976); Két tükör közt (beszélg. uo. 1977); Vérző fantomok (elb. München 1979); Hűlő árnyékban (önéletr. Bern 1982); Alkalom (esszék, Budapest 1982); Közel s távol (elb. uo. 1983); Őrzők (esszék, uo. 1985); Franklin Delano Roosevelt (tan. uo. 1985); A kígyó (vál. elb. uo. 1986); A görögökről (esszék, uo. 1986); Shakespeare (esszék, uo. 1987); Három költő (esszé, uo. 1990).

 

Faludy György (Budapest, 1910. szept. 22.) költő. Egyetemi tanulmányait 1928 és 1933 között Budapesten, Bécsben, Berlinben végezte. Első versei a harmincas évek elején jelentek meg. 1938 végén Párizsba költözött, majd a háborúban a németek elől Marokkóba menekült. 1941-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol három évig katonai szolgálatot teljesített 1946 elején visszatért Magyarországra és a Népszava munkatársa lett. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és bírói ítélet nélkül 1953-ig a recski kényszermunkatáborban tartották fogva. Utána fordításokból élt. Az 56-os forradalom bukása után Nyugatra menekült. Rövid bécsi és párizsi tartózkodása után Londonba került, ahol 1957 és 1961 között az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963 után egy ideig Firenzében és Máltán élt. 1968-ban Torontóban telepedett le. Amerikai és kanadai egyetemeken előadott, kanadai, amerikai és európai lapokban publikált. Magyar nyelvű írásai a többi között az Irodalmi Újságban, a Látóhatárban, az Új Látóhatárban, Szivárványban, a bécsi Magyar Híradóban, a Népszavában, a Menorában jelentek meg. 1989 óta Budapesten él.

F. M.: Emlékkönyv a rőt Bizáncról (vál. v. London 1961); My Happy Days in Hell (eml. uo. 1962, németül, dánul, franciául is, magyarul: Pokolbeli víg napjaim, Budapest 1987, 1989); Karoton (r. New York 1966, London 1966); Erasmus of Rotterdam (London 1970, New York 1971, németül is); Levelek az utókorhoz (v. Toronto 1975); East and West (v. uo. 1978); Összegyűjtött versei (New York 1980); Learn this poem of mine by heart (v. Toronto 1983); Twelve Sonnetts (Victoria 1983); Ballad for Isabelle (v. White Rock 1984); Selected poems 1933–80 (Toronto 1985); Corpses, Brats, Cricket Music – Hullák, kamaszok, tücsökzene (v. kétnyelvű, Vancouver 1987); Notes from the Rainforest (esszék, E. Johnsonnal, Toronto 1988, magyarul: Jegyzetek az Esőerdőből, Budapest 1991); Test és lélek (műford. Budapest 1988); Kétszáz szonett (uo. 1990); Erotikus versek (műford. uo. 1990).

 

 

Márai Sándor (Kassa, 1900. ápr. 11. – San Diego, 1989. febr. 21.) író, költő. Bölcsészeti tanulmányokat folytatott Budapesten, Frankfurtban, Berlinben és Párizsban. A lipcsei egyetemen újságíró szakot végzett. 1919 és 1923 között Németországban, 1923 és 1928 között Franciaországban élt. Újságíróként a Kassai Munkásnak és a Prágai Magyar Hírlapnak, majd a bécsi Tűznek, Budapesten az Újságnak, a Pesti Hírlapnak, 1945 után a Magyar Nemzetnek dolgozott. Verseket, fordításokat, karcolatokat, elbeszéléseket, útirajzokat, esszéket, regényeket és színműveket írt. 1918 és 1948 között csaknem ötven könyve jelent meg. Számos színdarabját játszották magyar színpadokon. 1948-ban emigrált. 1948–50-ben Svájcban, 1950–52-ben Olaszországban (Posilippo), 1952–67-ben az Egyesült Államokban (New York), 1967–80-ban Olaszországban (Salerno) és 1980 májusától ismét az Egyesült Államokban (San Diego) élt. 1951 és 1968 között (Candidus néven) a Szabad Európa Rádió levelezője volt. Az emigráns sajtóban kevés írása jelent meg. Néhány munkáját közölte a Látóhatár, az Új Európa, az Irodalmi Újság, a Kanadai Magyarság, a Magyar Híradó, a Független Magyarország, a Délamerikai Magyar Hírlap. Önkezével vetett véget életének. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.

F. M.: Béke Ithakában (r. London 1952, németül: Verzauberung in Ithaka, München 1952); Das Wunder des San Gennaro (r. Baden-Baden 1957); Napló 1945–1957 (Washington 1958, 1968, Budapest 1990, németül: Geist im Exil, Hamburg 1960); Egy úr Velencéből (verses játék, Washington 1960); Der Wind kommt vom Westen (útl. München–Wien 1964); San Gennaro vére (r. New York 1965, München 1977); Napló 1958–1967 (Róma 1968, München 1977); Ítélet Canudosban (r. Toronto 1970, München 1981); Rómában történt valami (r. Toronto 1971); Föld, föld!... (eml. uo. 1972, Budapest 1991); Erősítő (r. Toronto 1975); Napló 1968–1975 (uo. 1976); A delfin visszanézett (vál. v. München 1978); Szindbád hazamegy (r. új kiad. uo. 1978, németül: Sindbad geht heim, Vaduz 1978); Judit... és az utóhang (r. München 1980); Jób és a könyve (hangj. és tv-j. uo. 1982); Harminc ezüstpénz (r. uo. 1983); Napló 1976–1983 (uo. 1984–85); A Garrenek műve I-II. (r. Toronto 1988); Vendégjáték Bolzanóban (r. új kiadás, Budapest 1991).

 

 

Romániai magyar irodalmi lexikon [Magyar Elektronikus Könyvtár ...

2006. márc. 27. ... Romániai magyar irodalmi lexikon. I-IV. kötet (A-R) · Lexikonok, tudástárak/Szaklexikonok (irodalmi lexikon, határon túli magyar irodalom) ...
mek.oszk.hu/03600/03628/ - Tárolt változat - Hasonló

 

1.     I. kötet (A-F) (3533 kbyte)

2.     II. kötet (G-Ke) (3813 kbyte)

3.     III. kötet (Kh-M) (4180 kbyte)

  1. IV. kötet (N-R) (4639 kbyte)

 

 

Romániai magyar irodalmi lexikon 5/1

Bolti ár: 4 800 Ft

Internetes ár: 4 080 Ft

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/1-es kötetének megjelenésével a végéhez közeledik az a Dávid Gyula által vezetett hatalmas vállalkozás, mely az erdélyi/romániai magyar írásbeliség számbavételére vállalkozott. Az utolsó két kötet az Erdélyi Múzeu...

 

http://audit.median.hu/cgi-bin/track.cgi?uc=11387933992694&dc=1&ui=130422@welid=1293119831000A616537Romániai magyar irodalmi lexikon 5/2

Bolti ár: 4 800 Ft

Internetes ár: 4 080 Ft

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/2-es, legutolsó kötete a T-Zs betűtartomány szócikkeit közli. Ezzel befejeződött a '60-as években megkezdett nagy vállalkozás, és teljessé vált a romániai magyar irodalom reprezentatív lexikona. A Kriterion Könyvk...

 

 

Bevezetés…Általános forrás­munkaként használtuk s ezért a címszavakat kísérő bibliográfiákban külön nem jelöltük meg Osvát Kálmán Erdélyi lexikon (Nagyvárad 1929), Sőni Pál A romániai magyar irodalom története (Bukarest 1969), Kántor Lajos–Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom 1944–1970 (2. kiadás, Bukarest 1973), Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái (I–VI. A–D. Budapest 1939–43), Benedek Marcell Magyar irodalmi lexikon (I–III. Budapest 1963–65) című munkáit…Egy címszóból:

Kazinczy…erdélyi utazásaival és azok művelődéstörténeti jelentőségével is többen foglalkoztak (Téglás Gábor, 1888; Váczy János, 1905; Kristóf György, 1912), sőt a Kazinczy-mű egészét bemutató átfogó tanulmányok is jelentek meg: Széchy Károly Kazinczy Ferenc működése és hatása (Kv. 1897) címmel önálló munkát jelentetett meg,..

Napjaink romániai magyar irodalmában Kazinczy fogságélménye vált a mű és az író erkölcsi jelentőségét hangsúlyozó alkalommá: Benkő Samu esszében foglalkozott vele (A helyzettudat változásai. 1977. 368–70.), Kányádi Sándor pedig egy, a kufsteini börtönben tett látogatás nyomán mutatta fel a fogság és az emberi szenvedés fölé emelkedő író példáját Kufsteini grádicsok éneke c. költeményében. Az író halálának 150. évfordulója adott újabb alkalmat a Kazinczy-kultusz feltámasztására…

 

 

JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON (1918–2000)

Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
... irodalmi lexikonoknak, mint például az Akadémiai Kiadó (1963, 1965) Benedek Marcell ... szlo- vákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995 tanúsít(hat)ja, ...
mek.niif.hu/05000/05083/05083.pdf

 

 

 

Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom, 1945–1980. Budapest, 1982.

A csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1945

Akadémiai Kiadó, 1993

Fónod Zoltán arra vállalkozott e munkájában, hogy képet adjon a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról. A tudományos igénnyel, de népszerűen megírt kézikönyv a témának eddigi legteljesebb képét adja. A kisebbségtörténelemmel nyitó kötet mind kereszt-, mind hosszmetszetében mutatja be a kisebbségi irodalmat, s árnyalt pályaképekkel teszi teljessé a tájékozódást. A szerző módszere: a műközpontúság és az esztétikai értékrend alkalmazása. Így veszi sorra az alkotócsoportokat, irányzatokat, az egyes alkotókat. Egyformán figyel az irodalom önismereti funkcióira és az egyetemes magyar és világirodalom értékrendjére, fejlődési folyamataira. Következtetéseiben a forrásművek, résztanulmányok és kritikák megállapításaira támaszkodik, s ezekkel szembesülve fejti ki álláspontját. A "megismerni önmagunkat, hagyományainkat, ... hogy megőrizzük nemzeti hovatartozásunkat" gondolata a legfőbb üzenete ennek a kézikönyvnek. A magyarság "szétszóródás utáni" állapotában ugyanis mindig izgató kérdés volt a kisebbség léte, fennmaradása, irodalmának és szellemiségének megújulása.

 

 

 A CSEH/SZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM LEXIKONA 1918-2004.

 

Kiadó: XANTUSZ  KÖNYV  KFT

 

 

 

 

 

 

 

/Világ-/ Irodalmi mamut. 1.- 19. 1986 - 1995

 

 

 

 Nem illő így nevezni ezt a gigantikus vállalkozást. Kivételesen be is fejezték. Hogy örültem az első kötetnek! Akkor még nem tudtam, hogy egyre körülményesebb lesz elhelyezni. Kezelhetetlen egy ilyen monstrum. Hogy tudtak ennyi szerzőt összeszedni? Felülmúlták Szinnyeit. 5-6 kötetig vettem, aztán feladtam, illetve eladtam. Az antikvárium bevette / a Nagyvilág több tucat évfolyama nem kellett/. G.

 

Király István.  1953 és 1956 között,  a Csillag folyóiratot szerkesztette, 1962 és 1969 között a Kortárs, 1970 - 1989 években pedig a Szovjet Irodalom című folyóiratot. 1970-től haláláig a Világirodalmi lexikon* főszerkesztője volt,

*A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Még nincs ilyen szócikk.

 

KIRÁLY István (1921-1989) egyetemi tanár, akadémikus, marxista irodalomtörténész

 

Világirodalmi lexikon I-XIX

A Világirodalmi lexikon teljes sorozata (kiegészítő kötettel együtt!) eladó, jó állapotban. Érd: mille83@freemail.hu 06-20-336-836

Ár (Ft.):35.000 Ft

 

Eladó Világirodalmi Lexikon 1-2-4-5- kötete . Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970 Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi ...

 

Világirodalmi Lexikon 1—19. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970—1996
1. A—Cal. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 1970
2. Cam—E. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 3., változatlan kiadás. 1986
3. F—Groc. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 3., változatlan kiadás. 1992
4. Grog—Ilv. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 2., változatlan kiadás. 1988
5. Im—Kamb. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 1977
6. Kamc—Lane. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 1979
7. Lanf—Marg. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 2., változatlan kiadás. 1988
8. Mari—My. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 3., változatlan kiadás. 1992
9. N—O. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 3., változatlan kiadás. 1992
10. P—Praga. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 1986
11. pragm—Rizz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1989
12. Rjab—Sez. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1991
13. Sf—Suzuki. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1992
14. sváb—Sy. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1992
15. Taa—tz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1993
16. U—Vidz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1994
17. Vie—Y. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1994
18. Z—Index. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1995
19. Kiegészítő kötet. A—Z. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó. 1996

 

 

Eladó a Világirodalmi lexikon 19 kötete egyben. Megkímélt, szép állapotban van, ami a képeken is  látható. Némelyiknek a külső borítóján látszik, hogy már nem új, de nem hiányosak, nincs összefirkálva.

 

Egy szócikk a 12, kötetből:

Rushdie, Salman: Khomeini ajatollah az írót halálra ítélő 1989-es fatváját követően négy évig szigorú rendőri őrizet alatt élt. Az óvatosságra okot adott a Sátáni versek japán és norvég kiadója ellen elkövetett merénylet is. Ezt követően a nagy nyilvánosság előtt 1993-ban jelent meg. Még kényszerű visszavonultságában publikálta 1990-ben Haroun and the Sea of Stories (1990: Falvay M. Hárún és a mesék tengere, 1992) c. regényét, valamint 1991-ben az Imaginary Homelands: Essays and Criticism 1981-91 ('Képzelt szülőföldek: esszék és krtikák 1981-91') c. viselő esszékötetét, 1992-ben The Wizard of Oz ('Óz varázslója') c. esszéjét. 1993-ban megkapta a Booker of Bookers díjat. 1994-ben látott napvilágot az East, West ('Kelet, nyugat') c. kilenc elbeszélést tartalmazó novelláskötete. Legutóbbi regénye, az Indiában és Spanyolo.-ban játszódó The Moor's Last Sigh ('A mór utolsó sóhaja') 1995 szeptemberében került a nagyközönség elé.
   Magyarul még: 1-1 elb. (Sárközi M., 2000, 1991, 11.; Babarczy Eszter, Magyar Lettre International, 1992, 6.); 1-1 interjú (Bojtár E., 2000, 1992, 12.; Falvay M., ÉI, 1993, 19.); 1 elb. (Hegedűs Zs., ISz, 1993, 3.); 1 nyilatkozat (M. Nagy M., Magyar Lttre International, 1994, 13.).
   Irod.: Sarbu A.: Varázslat és realizmus (Nagyv, esszé, 1984, 3.); T. Brennau: S. Rushdie and the Third World (1989); M. Ruthven: A Satanic Affair (1990).

Péri Benedek

Világirodalmi lexikon - 19. kötet, Bp., Akadémiai Kiadó, 1996, 888. o.

 

Wikipédia

Jelölt lapváltozatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

Tudnivalók

Rövidítései:
WP:JEL
WP:STABIL

A MediaWiki FlaggedRevs (jelölt lapváltozatok) kiterjesztése segítségével a Wikipédia előtt új dimenzió nyílik: ezután meg lehet jelölni egy-egy szócikknek a közösség által ellenőrzött változatait, és az olvasónak jelezni, hogy vannak ilyen változatok, esetleg eleve azokat mutatni meg neki. Az egyes wikipédiák (és wikikönyvek, wikiszótárak stb.) közösségei a közeljövőben eldönthetik, akarják-e használni ezt a kiterjesztést, és ha igen, pontosan milyen beállításokkal. A magyar Wikipédián a szavazást követően a fejlesztők 2008. november 17-én aktiválták az itt látható beállításokkal.

 

 

Működik, kipróbáltam Váczyra.  Korábban nem volt róla szöveg. G.

 

Váczy János (1859–1918) irodalomtörténész (l. 1908)

Váczy János ˙(Kecskemét, 1859. december 3.- Kecskemét, 1918. augusztus 1.)

Tevékenysége [szerkesztés]

Váczy János nemcsak irodalomtörténész, hanem rendkívüli személy, ahogy ez a szöveg sem szokványos. Fő műve Kazinczy levelezésének 21 kötete. A 600 oldal terjedelmű, jegyzetekkel, mutatókkal ellátott kötetek évente jelentek meg. A 21. kötet 1911-ben. 100 év alatt két pótkötetet volt képes létrehozni az irodalomtudomány. Monográfiát írt Kazinczyról, Berzsenyiről, Tompáról. Írt a Beöthy-féle Képes irodalomtörténetbe, az Osztrák Magyar Monarchia Írásban és Képben c. sorozatba. A korabeli folyóiratokba, lapokba írt tanulmányai, könyvismertetői megszámlálhatatlanok. Közben gimnáziumban tanított és tárgya tankönyvét - Magyar irodalomtörténet - is megírta. Róla még egy monográfiát sem írtak, jóllehet KazLev néven emlegetett 21 kötetet sok százan forgatják, sok százan hivatkoznak rá. Írásainak jelentős része - néhány digitalizált levelezés-kötet is - olvasható a hálón. "Csak" a megfelelő hívó-szöveget kell a Google-ba beírni.

Forrás [szerkesztés]

 

Szerkesztővita

A magyar irodalom részt alaposan bővíteni kell... Nem elég csupán a szinnyei, hisz akkor egyrészt kidobhatnánk a 15-19. századi kéziratos alkotókat (java részt történetírók, naplóírók vannak ilyenek, akik művei forrásértékkel bírnak egy adott tudomány számára), másrészt azokat, akikről a szinnyei nem tudott, akár mert nem találta őket, akár mert később szerzett az irodalomtudomány tudomást róluk (a szinnyei több, mint 100 éves, ezt ne feledjük!). Külön megítélés alá esik a hírlapíró. Egy újságíró, aki sok éven át működött, lehet nevezetes úgy is, hogy egy önálló kötete sem jelent meg. Javallnám kiegészíteni azzal, hogy legyen feltétel egy megbízható forrásban lévő említés (itt elsősorban a Magyar Irodalmi Lexikonra, romániai, felvidéki, délvidéki, stb. irodalmi lexikonokra gondolok, a Gulyás-féle lexikonra, illetve egy adott tudományterület mérvadó szaklexikonaira, Zsidó lexikon, akár). Ilyen forrásként elfogadhatóak nem csupán lexikonokban, hanem monográfiákban, történeti művekben való említések is (spenót, kispintér-nagypintér, stb.), annál is inkább, mivel ha ezeket is bedolgozzuk, valóban teljességre törekvő enciklopédiát alkotunk meg, olyasmit, ami sehol máshol nincsen…

 

 

2010. június 4. péntek, 19:11

A Wikipediához hasonló, de az online enciklopédiától több szempontból különböző internetes irodalomtörténeti kézikönyvnek szánják megalkotói a VillanySpenótot - mondták el a szerkesztőség tagjai a 81. Ünnepi Könyvhét keretében megtartott pénteki honlapbemutatójukon a budapesti Vörösmarty téren.

 

 

A Villanyspenót jelentősége abban áll, hogy az interneten teljesen ingyenesen elérhető, elveti a nagy, egységes narratívák koncepcióját. Már a Szegedy-Maszák Mihály vezényletével készült háromkötetes irodalomtörténeti kézikönyv is ezen a koncepción alapult, nem véletlen a cím többes száma sem, hiszen a magyar irodalomnak számos története elbeszélhető. A könyv azonban mégiscsak lezárt szövegkorpusz, mely tovább nem bővíthető, így akarva-akaratlanul is végrehajt egyfajta kanonizációt.

A Wikipedia-formátumban működő digitális irodalomtörténeti kézikönyv lehetővé teszi, hogy  bárki Szerb Antalt vagy Horváth Jánost játszva megkonstruálja a saját magyar irodalomtörténetét, a kronológiai sorrendet követő tanulmányok kombinációinak lehetősége pedig, ha nem is végtelen, de mindenképpen szép számú. A Villanyspenót további érdekessége – amellett, hogy teljesen ingyen elérhető bárki számára –, hogy ha lassan is, de folyamatosan bővül, és mintegy a szellemi szabadság jegyében bárki (!) küldhet potenciális fejezeteket a szerkesztőség számára, így a komoly, már praktizáló irodalomtörténészek mellett akár még a szárnyaikat bontogató egyetemi hallgatók is. Az elbírálás persze szigorú szakmai alapokon történik, és a szerkesztőség tekintet nélkül a szerző személyére és esetleges addigi tudományos eredményeire, pusztán az adott szöveg erényei és / vagy hibái alapján dönti el, hogy az méltó-e arra, hogy a Villanyspenót fejezetévé váljon.

Jelzi a szerkesztőség alaposságát, hogy A magyar irodalom történetei eredeti tanulmányain felül eddig beérkezett tizennégy szövegből mindössze négy volt méltó arra, hogy fejezetté váljon. A fejezetként való elbírálásra beküldött tanulmányok egyetlen megkötése, hogy tárgyuknak a magyar irodalom történetét tekintsék, valamennyire évszámhoz köthetők legyenek, illetve lehetőleg olyan szerzővel foglalkozzanak, aki bizonyos érdemei folytán beilleszthető a magyar irodalmi kánonba, habár a Villanyspenót maga hangsúlyozottan a folyamatos rekanonizáció igényével is fellép. Lévén digitális, bármikor módosítható szövegkorpusz, az sincs kizárva, hogy miként bizonyos szövegek belekerültek, úgy az idő előre haladtával átértékelődjenek, és akár hatályukat is veszthetik. A Villanyspenót ily módon, ezzel a dinamizmussal a soha teljessé nem válás koncepcióján keresztül képes olyan huszonegyedik századi irodalomtörténeti szöveggyűjteménnyé válni, mely lépést tud tartani napjaink modern, folyton változó irodalomtörténeti gondolkodásával, így a lezárt, nyomtatott könyvekkel ellentétben nincs kitéve annak a veszélynek, hogy néhány éven belül elavulttá váljon.

 

 

 

Függelék

 

Magyar irodalomtörténetek a XX. században

 

A magyar írókat különösen érdekli írótársaik sorsa, vagy tán az, ki a jobb? Néhányan „teljes” irodalomtörténetet írtak. Mások íróportrékat. Az irodalmárok összegező munkája is jelentős mértékű. A következőkben olvasható címlista válogatás. 17 megvan belőle. Féja is megvolt, de túladtam rajta. A címleírás többnyire nem teljes. Átlag négy évenként született egy ilyen mű Magyarországon. A10-es években egyet, a 30-asban viszont hetet találtam.

Az irodalomtörténetnek gazdag bibliogáfiája is rendelkezésre áll. G.

 

A könyv címe:

A magyar irodalomtörténet bibliográfiája VI.

Alcím:

1905-1945/Személyi rész I. A-K

A könyvhöz kapcsolódó név/nevek:

Botka Ferenc  (Szerző)

V. Windisch Éva  (Szerkesztő)

Vargha Kálmán  (Szerző)

Kiadó: Akadémiai Kiadó A kiadás helye: Budapest A kiadás éve: 1982

 

 

 

 

Az 1900 – 2000 évek magyar irodalomtörténeteinek válogatott címlistája:

 

1902. Váczy János: A magyar nemzeti irodalom története

1909, 1913. Pintér Jenő: A magyar irodalom története…és további változatai

1913. Ferenczi et al.: A Műveltség Könyvtára. A magyar irodalom története

1922. Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete

1928. Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom

1929. Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története, I.- II.

1934. Farkas Gyula: A magyar irodalom története

1935. Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

1937. Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században

1937 - 43. Féja Géza: Régi magyarság, Felvilágosodás, Nagy vállalkozások…

1938. Benedek Marcell: A magyar irodalom története

1938. Bartha József: Az új magyar irodalom kistükre

1939. Hankiss János: Európa és a magyar irodalom

1941. Vajthó László: Halhatatlan magyar irodalom

1948. Benedek Marcell: Délsziget, avagy a magyar irodalom története

1957. Bóka – Pándi: A magyar irodalom története 1849-ig

1957. Krúdy Gyula: Írói arcképek I. – II.

1961. Klaniczay-Szauder- Szabolcsi: Kis magyar irodalomtörténet

1964 – 1966. Sőtér István: „Spenót” I. – VI.

1967.  A magyar irodalom története. 3. 1905-től napjainkig. Szerk. Béládi Miklós

1973. Simon István: A magyar irodalom

1982. Pomogáts Béla: Az újabb magyar irodalom

1993. Rónay László: A magyar irodalom rövid története

1993. Nemeskürty István: A magyar irodalom története I. – III.

1993. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945 – 1991

1994. Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma

1996. Babits Mihály: Magyar irodalomtörténet arcképei

 

Teljesen önkényes, hogy mit veszünk fel a jegyzékbe és mit nem. Kosztolányi magyar íróportréit két kötetbe gyűjtötték össze. A második kiadásban: Látjátok feleim, 1976 és Egy ég alatt, 1977. címen. Németh László és Illyés Gyula is több írói portrét készített. Márai Sándor és Illyés naplóiból állítottam össze ilyen tárgyú gyűjteményt:

                                        h01-1   Márai – Illyés / Magyar írói arcképek

 

 

                                           *  *  *

 

Előszeretettel gyűjtöttem az irodalomtörténeteket. Magyar és külföldi irodalomról egyaránt. A német villágirodalmi lexikon 2003-as kiadása található a hálón. Én még az 1986-os, piros fedelű változatot, a második kiadást vettem meg, az időközben bezárt Váci u. antikban, 1992-ben. Az irodalmi mamut helyett. G

Knaurs Lexikon der Weltliteratur

Publication Date: 9/30/2003 München
Pages: 743

Gebundene Ausgabe, August 2003

Gebundene Ausgabe

Erhältlich bei diesen Anbietern.

Verlag: Area

Erscheinungsdatum: August 2003

--   EUR 9,80

 

Az 1986-os, 2. kiadás 960 oldal terjedelmű. Adytól Zrínyiig 48 magyar név található benne. Közöttük van: Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Lukács György, Sík Sándor és Tormay Cecil. Nincs közöttük: Berzsenyi, Csokonai, József Attila, Márai és Vörösmarty.

 

Van néhány ilyen tárgyú is könyveim között:

Histoire De La Littérature Française

 

Sőt, ez meg is van a polcon:

Storia della letteratura italiana, Domenico Magri, Torino, 1962.

 

Ez olvasható a hálón:

"Storia della letteratura italiana" di Francesco De Sanctis

 - [ Oldal lefordítása ]

Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
Nel 1962 comparve la 7a edizione della Storia crociana e laterziana. ...... Domenico Magri in «Giornale storico della letteratura italiana», C (1932), 298- ...
experiment.iitalia.com/.../Critica%20-%20Raul%20Mordenti%20-%20Storia%20della%20Letteratura%20di%20De%20Sanctis.pdf