08. 07. 18. Apró sztorik olyan esetekről, melyek csak
a szocializmusnak nevezett
korszakban történhettek meg.
Mi a szocializmus? A nagyszótár szerint: „ a kapitalizmust felváltó új társadalmi rend, a
kommunizmus első szakasza…”
Az igaz, hogy a kapitalizmust váltotta, de a
kommunizmusból nem lett semmi. Csak a szó maradt meg többnyire a szocializmus
szinonimájaként. Ebből is látszik, hogy nincs definíció. A szótár olyanokat ír,
hogy „nincsenek kizsákmányoló osztályok” /az elvtársak mik voltak?/,
„megszilárdul a proletárdiktatúra, a termelési eszközök társadalmi
tulajdonban vannak”. Ha, ha, ha. A
szocialisták lettek kapitalisták, ismét ők voltak jó helyen. Jobb nem
elemezgetni.
Főmérnök érettségi nélkül
Első munkahelyemen, 1959-62 között, főnököm, T. K. Közte
és közöttem ugyan volt egy osztályvezető is, Zs. I.
de ő nem sokat törődött velem. Valójában mindent az igazgató, S. R. irányított.
Szóval érettségije nem volt, de munkásőr-géppisztolya
az igen. Amikor korrepetálásra kért, mondtam: mégis a főnököm, összeférhetetlen.
Beajánlottam egy frissen végzett villamosmérnököt, aki később, 1968-ban a
szabad világba távozott. Ő szívesen jött, mert T. K fizetett is valamit és
annyi szalámit ehetett, amennyi bele fért. M. L, a korrepetitor látott vendégül
kettőnket Párizsban, pontosabban Pouteaux-ban
1971-ben, amikor második nyugati utunkra került sor. Őneki nagyon nem tetszett
a baráti országok csehszlovákiai megszállása. Amit az érettségi nélküli
főmérnök géppisztollyal, azt
– t. i. a „munkáshatalmat” – a barátok tankokkal
védték. Túl messze kanyarodtam az érettségitől.
Intézetvezetők tudományos fokozat nélkül
Ebbe a társaságba ültetett be R. B., aki hamarosan már
nem is volt műszaki igazgató. Akkor még igen.
-
Ne nézzetek így a
Gabira, nem esz meg benneteket – volt a beiktató szöveg. Elképzelhető,
hogy örültek nekem. Nem illettem a brancsba.
Igazgatónak szánt-e Béla, az csak sejthető. Ezt nem
mondta, amikor műszaki igazgató címmel felruházva a díszes társaságba ültetett.
Ö mindenesetre ment, jött helyette B. F, aki engem békén hagyott, igazgatónak
viszont visszahozta az intézet vezetői elől Óvárra menekült / vagy száműzött/
Z. E-t. Riválisa „emberét” nem lehetett kinevezni.
Hogy lettem tudományos besorolású vezető?
Tehát műszaki igazgatóként lettem vezető az
intézetben. Így tudott Béla annyi pénzt adni, amennyire taksált engem. Z. Bandi
nem törődött besorolásommal, ahogy az intézettel sem sokat, amennyit lehetett,
rám bízott. Mandátuma lejárta után új igazgató jött: O. I..
A tröszti vezérigazgató embere. /Én Béláé, akit kifúrtak. Bandi B. F-é, aki
alatt összeomlott a tröszt. O.I pedig F. E-é. Ez alighanem ma is így
működik./
Szóval O. az új igazgató. Rögtön saját embert hozott a
vezetőségbe, pedig akkor már voltunk páran igazgatóhelyettesek. O észrevette,
hogy műszaki besorolású vagyok. Gesztust akart tenni.
-
Zsuzsa! Berszán elvtárs
miért nem tudományos besorolású?
-
Mert a tröszt műszakinak sorolta be
-
Kinek a jogköre
az átsorolás? /figyelem: ”jogkör”,
nem feltételek, bizottság!/
-
Az igazgató
elvtársé
-
Akkor azonnal
írja meg a papírt.
Szocialista káderek a frankfurti gépkiállításon
A 80-as évek vége felé – de még a létező
szocializmus idején – nagyszámú keleti látogató vett részt az IFFA-kiállításon. Mi autóbusszal mentünk, a busz 6-kor
indult a parlament elől és Győrben felvette a dunántúliakat. J. F. a győri főmérnök megpakolta a busz szabad tereit étellel,
itallal. A napidíj másra kell, vétek kajára költeni.
A Laska osztrák cég gépkereskedője Benedikt gyakori vendég volt az
intézetben. Többnyire mi vizsgáltuk új gépeit. Karácsonykor egy üveg márkás whyskit szokott hozni. Kérdem tőle a standon milyen a
szocialista felhozatal?
- Jugoszláviából három busz érkezett
- Önök jöttek egy busszal
- Lengyelek, csehek néhány fő
- NDK egy sem!
- A Szovjetunióból öten jöttek, mind az öt miniszterhelyettes
– és nagyot hahotázik.
Május elsejei felvonulás
1955 - 89 között alighanem mindegyiken ott voltam.
Láttam Rákosit, Kádárt sokszor. Egyszer Óváron is felvonultunk Cupival. 1970 után a gyerekekkel mentem. Nekik tetszett. Az
intézeti koreográfiára emlékszem. A kerületi instruktor jóval előtte felhívta a
párttitkárt /igazgatót/ és közölte a keretszámokat. Majd még érdeklődött, hogy
áll a szervezés. Kijelölték melyik intézmény hol és hánykor
gyülekezik. Általában a Dózsa György u. mellékutcáiban. Egyszer, még az elején Latabár Kálmán lakása közelében gyülekeztünk. Kijött
erkélyére, óriási ováció fogadta.
Az instruktor eljött a gyülekezőre és leszámolta a
népet. Hiány esetén kaptak a fejükre a vezetők. Nagy bujkálás volt, hogy az
ember lehetőleg ne kapjon zászlót vagy táblát. Ha már mindenképpen zászló,
akkor ne vörös, hanem nemzeti színű legyen. Azt el kellett vinni a lerakó
helyre. Így a végén később lehetett lelépni.
A tribün közelében a „müezzin” a legtöbb
felvonuló csoportot köszöntötte. A díszletek ismertek a korabeli híradókból. Nekünk csak táblánk volt. A górékat meglátva
ovációba kezdtünk: „Éljen Kádár!”. /89-ben: „Haynau!”/ Jó játék volt a fejeket azonosítani. A felvonulás előtt a Szabad Népben mindig
megjelentek a május elsejei jelszavak. Azokat kellett ordítozni. „Éljen
és virágozzon a magyar-szovjet barátság!” Korábban: „Vesszenek a
háborús gyújtogatók!”
1989 után nosztalgiából Zsófival kimentem
egyszer-kétszer a ligetbe. Akkor már majálisnak nevezték, nem kellett vonulni
és akkor hagytam ott, amikor jól esett. Nagy szám volt Türmert
látni és néhány ismerős fejet vörös zászlóval.
Wartburg átvétel Csepelen
Pár keleti típus, egy autó-kereskedő, néhány átadó
telep. A pestieknek „vörös Csepel”. Úgy kezdődött, hogy jelentős
összeget be kellett fizetni. Vártunk, vártunk, többnyire éveket. Eljön a boldog
nap: kézbesítik az átvételi értesítőt. Különbözet befizetése, időpont és
Csepel. Ott nagy csarnok, a kirakott autók elkerítve. Először nem is a
közelükben, hanem kinn a telepen várakozás órákig. / A
rendszer bevált módszere a várakoztatás, sorállás. Aki órákat állt, utána nincs
kedve reklamálni. Most is ideges leszek, ha valahol indokolatlanul sorba kell állni/.
Aztán a kerítés mögül gyönyörködhetünk. Cupi észre veszi, hogy csak barna Wartburgokat látni.
Megszólal a hangosbemondó: „B.G. kedves vásárlónkat kérjük az
eladótérbe” Mint, amikor a bikát kiengedik a porondra. Oda mehetünk a
barna kocsikhoz, meg is foghatjuk. Esetleg /ebben nem vagyok biztos/ bele is
ülhetek. Cupi sír. 500-.at
ígér az átadónak, aki 5000-ért sem tud más színűt adni. Ilyenkor vagy átveszem vagy beállok „színvárónak” és a cirkusz kezdődik
elölről. Átvettük. Óvárra jártunk vele és a Hopokra.
A gyerekek még nem vezettek. Trabant után autónak éreztem.
A garanciás szerviz helyét ők szabták meg. Árpád híd
pesti hídfő közelében. /Most a Moszkva szálló van a helyén, 90 tájékán szimpóziumon jártam ott/ Ritkán aláztak meg úgy,
mint a senkiházi „szerelő”. Először elő sem jött. Könyörgés a
hangosbemondónak, mondja ismét. Aztán a javítási idő, a javítás minősége.
Persze tejelni kellett volna. Még a város-széli Trabant szervizben láttam egy vidéki bácsi demizsont adott át a szerelőnek.
1994-ben még nem mertem nyugati kocsit venni. Ostoba
beidegződés. Lett a piros Szamara. Piros volt az első nyugati Punto, amit 9 hónapos korában el is loptak a
mozgás-gátlóval együtt.
A hatalom rátenyerel az irodalomra. Még 1987-ben is. A
szolnoki Verseghy emlékülést Csehák Judit min.e.h. nyitja
meg. A hölgy időnként ma is /2007/ feltűnik a politikai életben. Mint
tapasztalt szakértő. Szolnokon ilyeneket mondott. Akkor még állt a
szocializmus.
<< Csupán társadalmunknak – a szocializmus mai
állásának, ahogyan József Attila fogalmazta – az anyanyelvvel is
összefüggő gondjaira kívántam rámutatni.>> 09. 01. 09.
Balsaja sztrana /CCCP/ és a KGST
A „szocialista-gép keret” kötelező felhasználásának és a KGST-nek köszönhetően többször megfordultam a Birodalomban. A KGST-re talán még többen emlékeznek. A másik fogalom azt jelenteti, hogy fejlesztések, beruházások alkalmával a párt / egy párt/ központilag előírta, hogy a fejlesztési összeg hány %-a irányul szocialista ország anyagaira, termékei, és mennyi lehet „tőkés” hányad. Gépvásárláskor „referencia-látogatás” előzte meg a behozatalt.
A KGST-nek az volt a szokása, hogy a semmire se való program előkészítése, megvalósítása miatt számtalan tárgyalást szervezett. Ezek a tárgyalások mindig más-más tagországban zajlottak. /Szerencsére Kubában is. Különben nem járok ott./ Ha nem volt vállalkozó a következő ülés helyszínére, automatikusan Moszkva lépett be. A program, ugyebár nem szenvedhetett halasztást.
Fogyasztói szokások a Birodalomban
Cipő-ruha vásárlás a GUM-ban /Gaszodarsztvaja Univerzalnaja Magazin = Állami Áruház/
A GUM Moszkva legszebb terén, a Vörös téren / most mi a neve? / található. Már csak ezért is megfordul ott a városba látogató. Ha kapni is lehet ott valamit, akkor az nagyon olcsó. Van, ami jó is, pl. a szerszám /a 70 tájékán vett fúrógép ma is működik/.
Sorbaállás a cipő osztályon. Aki sorra kerül, kap egy pár cipőt egy dobozban. Próbával nem vesztegetik az időt. A vevő, kezében a dobozzal, megy a pénztárhoz, kifizeti az árut, majd a folyosón, az áruház oldalán kezdődik a nagy cserebere. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a neki megfelelő méretet.
Ketten megyünk KGST-ülésre. A MIR-szállóban kétágyas szoba. Társam kipakol és sorra rakja ki a farmernadrágokat. – Mi az, te minden nap másik nadrágot veszel fel? – Szó sincs róla, gyere, megmutatom. A GUM mögött várakoznak a helybeli farmer-vevők. Próba nélkül rögtön fizetik az árut. Társam a jól váltott rubelért szerszámot vásárol. Esetleg gyerek-játékot. Egy alkalommal, amikor Ferihegyen leszállt a moszkvai gép, vagy öt utas csomagjai között volt felismerhető az elég terjedelmes kisautó. Én csak kisebb méretű játékokra vállalkoztam.
Vásárcsarnok. Az épület a pestiéhez hasonló. Az árukínálat annál kevésbé. Kivételes nap: hasított félsertés érkezett. Egészben, darabolás /és persze csomagolás/ nélkül. Végig fektetik a daraboló tőkén. A stand előtt hosszú sor. A hentes elkezdi darabolni a félsertést a fejnél. Az adagot centiméterre és nem testtáji részek /comb, lapocka, farok…/ szerint mérik. Kinek mi jut. Annak is örül a vevő. Csomagolóanyag a vevő kezében szorongatott papír.
Banán Moszkvából, mikor Pesten sincs. Séta a bevásárló negyedben. Az üzletek üresek vagy „alig rakottak”. Megjelenik egy furgon, rakfelületén nagy halom banán. Azonnal hosszú sor kígyózik mögötte. A közelben állok, mikor a kocsi megáll, én is beállok a sorba. Mindenki egy kilót kap. Én is. Amíg a készlet tart. Amilyen hírtelen érkezik a furgon, olyan gyorsan el is tűnik.
Itthon: - Na, mit hoztál? Gondolják, hogy semmit. - Nem fogjátok elinni. Előveszem a banánt. Nem hisznek a szemüknek. Moszkvában van minden, csak meg kell találni.
Csomagolás-technika. A pékségbe friss illatos áru érkezett. A kifli szebb, mint a kenyér, a zsemle vonzóbb, mint az előbbi kettő. A hosszú sor nem lep meg. Ami feltűnik: mindenkinek a kezében egy nagydarab papír. Először nem értjük. Aztán látjuk, hogy a pultnál átvett termék „meztelen”. A kenyér, ahogy kijött a kemencéből. Aki hozott magával papírt, az csomagolt terméket vihet haza. / A jelenet előtt több 15 éve jelentette ki a vezér: „Lehagyjuk Amerikát.”/
Hivatalos programok
Poltavai élelmiszeripari gépgyár. Indulás előtt a vasúti menetjegy vásárlásán kívül másik hivatalba is elmegyünk vendéglátóinkkal. – Megvan a jegyünk, útlevelünk is van, mi kell még? – Belső vízum. A poltavai látogatásra engedélyt kell kérni.
A gyárban a főmérnök nagyon kedves. Láthatóan a szakmáját is érti. Mikor mondom / persze tolmács segítségével/, milyen módosítások szükségesek a gépen, hogy a magyar követelményeknek is megfeleljen, bólogat. Ő is tudja, hogy a gép továbbfejlesztésre szorul. A gond az, hogy a minisztériumba beadták ez irányú kérelmüket és még nem kaptak választ.
Tessék figyelni: a gép tervezője a minisztérium engedélyével módosíthatja saját tervét. Amikor már ott a vevő, aki vinné a kijavított gépet.
Volt eset, hogy minisztériumi nyomásra átvettük a nem megfelelő gépet. Később nálunk létesült egy szervezet, technikai háttérrel. Az volt a feladata, hogy a nem megfelelő szocialista gépeket használatra alkalmassá tegye. A költségeket természetesen a minisztérium térítette. Arra is volt példa, hogy a tudottan alkalmatlan gépek beszerelését rendelték el. Hogy átadható legyen az üzem a tervezett határidőre. A határidő fontosabb, mint az alkalmasság. Majd következett a légkalapács a beton alapok bontására, a szocialista gépek kirámolására. Csak ezután jöhettek be az áhított tőkés gépek. Az exportnak mennie kellett. Bármi áron. /Olcsó poén: ezt az árat most is fizetjük. Nem az egykori minisztérium, hanem mi/.
Moszkva-Poltava vasútvonal. A menetidő elegendő élményszerzésre. A helyi hálókocsi nagy felületű vagon, a padlón szalmazsákokon alszanak a szocializmust építő dolgozók. Reggel teát hoz a gyezsúrnaja. /Ő őrködik a szállodai rendre is./ A kocsi végében egy fülke, a padlón vaskályha, benne a vasútvonal mentén szedett ágakból rakott tűz pattog és forr a teavíz.
Az állomáson tömeg üldögél az épület falánál. Egyesek alszanak. Megáll a szerelvény, a kalauz ajtót nyit és megáll az ajtóban. Leszámol 10 embert, ők utazhatnak. A többi szó nélkül visszaül a helyére. Semmi szitkozódás, panaszkönyv, jogvédő hivatalnok. Várnak tovább. Talán a következő járatra felférnek. /Ők nyerték meg a második világháborút/
Volt alkalmam helyi távolsági buszon is utazni. Nagy az ország, a menetidő több óra. Közben enni kell valamit. A vendéglői árak a napidíjhoz képest nevetségesek. Egy rubelért meg lehet ebédelni. A helyieknek ez is sok. A busz mellett, a földre ülve veszik elő a papírba csomagolt ennivalót.
Szakértői tanácskozás. A KGST-programok nyitó- és záró rendezvénye általában az Ösz-szövetségi Kutatóintézet moszkvai székházában szokott lezajlani. Így volt ez a hazai gyakorlatban is. Az intézetben van helyiség, infrastruktúra és írástudó /nyelvet beszélő/ ember.
A záró rendezvényen dúsan megterítve az asztal. A helyiek sóvárgó szemmel nézik a kínálatot. Még nem ehetnek. Néhányan még le sem ültek. Jön az elnök, mindenki helyet foglal. Az elnök elkezd beszélni. Ekkor a helyiek nekiesnek a tálaknak. Esznek, esznek, nem beszélnek, esznek. Kálmánnal ketten vagyunk magyar küldöttek. Nézzük a jelenetet. Kálmán: - Gábor, ne várjunk addig, amíg a beszéd véget ér, mert nem marad semmi az asztalon.
Vidéki szálloda. A megvételre tervezett gép a Moldáviai Köztársaságban található. A fővárostól, Kisinyovtól még egy kisrepülő-géppel megtett útnak megfelelő távolságra. A városka szállodájában kétágyas szoba. Kézmosó van, WC a folyóson. A sok járkálás után ketten jól alszunk. Reggel ki kell menni a folyosóra dolgunk végezni. A szoba ajtaja alig nyílik. Lépni se nagyon lehet. A szálloda folyosója tele alvó emberekkel. Akinek nem jutott szoba, azt a portás beengedte a folyosóra. Nyílván nem ingyen. Hasonló jelenetet láttam Ulan-Batorból érkezve a belföldi repülőtéren. Még a virágtartó ládában is aludtak, a kisebb termetűek.
Francia nyelv a KGST-ben. Első vagy második ülés volt Bukarestben, melyen én vezettem a magyar delegációt. KGST-szakmában még kezdő. Gépfejlesztési programot tárgyaltunk, a közreműködő országok között megoszlottak a feladatok.
Jegyzőkönyvet kellett szövegezni, az ünnepélyes befejező aktus, annak aláírása. Mielőtt lezártuk a jegyzőkönyv szövegét, szót kértem: „Hiányolom, hogy a közreműködők késedelmes vagy elmaradt teljesítése esetén nincs semmiféle szankció.”
A menetrend: az elnök oroszul kérdi: van-e észrevétel? Én mondom magyarul, a tolmács fordítja oroszra. Az ülést Marinescu vezette. Jól beszélt franciául – ez jellemző az értelmiség többségére – ami kiderült a bemutatkozáskor. A szankcióra vonatkozó észrevételre úgy tett Marinescu, mintha nem értené. Kissé ingerülten megismételtem szövegemet /én magyarul, a tolmács oroszul/, mire Marinescu az elnöki asztalról, megkerülve az oroszt:
Monsieur Berszán! Soyez tranquille! /B. Úr! Maradjon nyugton!/
Nemcsak az a poén, hogy franciául szólított, hanem úrnak titulált abban a társaságban, melyben mindenki tovaris volt.
A KGST betűszóban „S” segítséget jelent. Már hogy lehetne a segítség elmaradását szankcionálni? Az együttműködési rendszerben ennek semmiféle jogi alapja nem volt. Ez nem üzlet, ez segítség. Marinescu művelt értelmiségi, látszott rajta, hogy az egészet nem veszi komolyan.
Komolyan csak Ulan-Batorban vették a mókát a mongolok. Hasonló tárgyalás jegyzőkönyvének vitája alkalmával, a szünetben aggódva kért a mongolküldött: „Nálunk még fejletlen a gépgyártás, B. elvtárs kérem, hogy nekünk ne adjanak nehéz feladatot” /Mi voltunk ugyanis a témafelelős./
Kormánybizottság. Az előbbi ülésen szakértői bizottság tanácskozott. Az én titulusom kormány-meghatalmazott, vagy csak egyszerűen meghatalmazott. Az ágazati minisztérium adott felhatalmazást a képviseletre. Az ülés előtt a minisztérium nemzetközi osztályának vezetője /B. Gyuri, aki természetesen Moszkvában szerzett diplomát/ eligazítást adott, milyen álláspontot képviseljek az ülésen. Egyszer pl. azt mondta: „Gábor csak annyit vállalj, amennyit nagyon muszáj.”
A kitérő után nézzük a kormánybizottságot. Ebben az együttműködő országok miniszterhelyettesei „dolgoztak”. Feladatuk többek között a szakértői bizottságok ellenőrzése volt. Üléseiket előszeretettel tartották az öszödi kormányüdülőben. /Lásd: öszödi beszéd/. K. Imre miniszterhelyettes egy alkalommal a tárgyalásra kerülő témában illetékes kutatóintézetek igazgatóit odarendelte az ülésre.
Az öszödi üdülő luxus hely és luxus a kiszolgálás. A pincérek rögtön frissítővel fogadtak, később több fogásos ebéd. Az ülés előtt az udvaron jön szembe K. I., magas, jó megjelenésű. Kezet fog lés a szocialistákra jellemzően így kezdi:
„Te mondjál már valamit a kábítóboxról, mert a románok nem hagynak élni, aggódnak, hogy berendezéseket nem kapják meg időre. Különben elárulom neked, hogy a KGST témákra kissé allergiás vagyok”
„Nyugtasd meg főnök a románokat, a boxokat megkapják időben. Tegnap jártam Monoron, a gépgyár főmérnökénél és a helyszínem tájékozódtam. Minden rendben van.”
Az volt ugyanis a trükk, hogy olyan témát vállaltunk a fejlesztés tárgyaként, amivel kapcsolatos gépet már sorozatban gyártották és a gyár érdeke volt az eladás.
Spanyolul a KGST-ben. Nem sokkal a rendszer összeomlása előtt Kuba is beszállt az együttműködésbe. Mehettünk Havannába. A delegáció két vállalati igazgatóval bővült, akik barnára sültek a havannai áprilisi naptól. Az egyik a rend kedvéért szól nekem, mint delegációvezetőnek: - Atán ne osszál rám feladatot. – Nyugi, egyedül is elboldogulok.
A kubai tolmács bomba-csinos csaj, öröm hallgatni a pergő spanyolját a sok „daragíje” meg „tovaris” között. Amikor azt kellett fordítani főnökének, hogy …teljesen egyetért, úgy mondta, hogy totalmente, kottázni kellene a dallamát.
Havannába érkezéskor a vendéglátó beszéddel köszönti a résztvevőket: „Kuba mezőgazdasága óriási mértékben fejlődött… új termékek sokaságát gyártjuk…” A városban, az abc-ben semmit sem lehetett kapni. Az eladó pultok tátongtak az ürességtől. Napilap volt. És olcsó.
Akkor még dohányoztam. Szóltak előre, hogy vigyek magammal dollárt, ha ott akarok cigarettát venni. 1$ volt egy doboz Marlboro. Ugyanannyi a strandon egy koktél. A Hemingway-ház előtt a szuvenir-boltban könyvet is árultak. Természetesen $-ért. Megvettem volna egy Hemingway-könyvet, de csak spanyol nyelvű volt.
The Ernest Hemingway Museum is appropriately housed in Finca Vigia, the villa that the Nobel Prize-winning author bought in 1949. Preserved with care, the villa contains most of Hemingway's possessions and library, kept as they were when the Hemingways left.
Hemingway worked on some of his most famous books at Finca Vigia, including For Whom the Bell Tolls. In the garden is the author's pet cemetery and boat, Pilar, that inspired the classic tale of The Old Man and the Sea.
Akkor háromféle valuta – és vásárlási lehetőség – volt az országban:
a helyi peso, ezért nem lehetett semmit sem kapni;
a szocialista peso, ezt a baráti országok polgárai kapták és a helyiek számára tilos üzletekben lehetett érte vásárolni /pl. rumot/;
és a mindenható $.
A napidíj jelentős részét hazahoztam és itthon „jó forintra” átváltottam.
A társaságban nagy vita volt, látogassuk-e meg a Hemingway-házat. Az oroszok: Nyet muzej! Magazin! – felkiáltással ellenkeztek. A szoc. pesoért kapható áru még mindig nagyobb kínálatot jelentett számukra, mint az otthoni. A cseh küldöttel együtt kardoskodtunk a kultúráért. Az ügyes és csinos titkárnő végül is az emlékhely látogatását és a vásárlást is megszervezte.
Találkozásaim a helytartókkal
A foxi-maxi a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem beceneve volt. Én sem kerülhettem el. Az előadások valahol a Liget-tájékán voltak. A hallgatóság nagyon vegyes. Csupa elvtárs. Az előadók közül egy maradt meg név szerint, egy pedig névtelenül. Az utóbbi vizsgáztatott.
Lázár akkor még csak munkaügyi miniszterhelyettes volt, amikor hallgathattam. Később miniszterelnök. Rémlik, hogy a többihez viszonyítva jobb előadást tartott. A vizsga a pártközpontban volt, ma a képviselők háza. /Egy ideig az volt kiírva: Pártok háza/. A többiek a Ligetben vizsgáztak, csak amikor rám került volna a sor, az előadó nem ért rá, később a munkahelyére hívott.
Pártközpont. Nem a fő-, hanem lenn, az oldalsó bejáraton kellett bemenni. A nevem természetesen leadva. A vizsgára nem emlékszem, mintha az elvtárs meg lett volna elégedve. Minden esetre kikísért. A folyosó egy pontján megáll, hangja elcsuklik, karjával mutatja: Arra van Kádár elvtárs szobája. Várta, hogy egyenesen hasra esek.
Korábban nemcsak egy leendő, hanem hivatalban levő miniszterelnökkel is találkoztam. Mint R. B. nem hivatalos helyettese. Valami szovjet-magyar akármi alkalmából a Parlamentben rendeztek fogadást. Főnököm, a tröszt műszaki igazgatója azért kapott meghívót, mert a húsipar a birodalomnak jelentős szállítója volt. Sokan voltak a teremben. A húsipartól többnyire igazgatók. A győri, a miskolci rémlik, hogy ott volt. Egyszer csak megjelenik egy alacsony emberke: ő volt Fock Jenő, a népköztársaság miniszterelnöke. Ilyen kicsi? – ez ötlött eszembe. Mindenkivel kezet fog. A többség hajlong, töri magát, hogy a hódolat felszínre kerüljön. Pincérek, koccintás, jó kaja.
Egy alkalommal Kapuváron, igazgatói értekezleten megjelent Havasi elvtárs KB-titkár, hozzá tartozott az élelmiszeripar. A házigazdák úgy várták, mint most az unokáim a Jézuskát. Állandóan lesték a portát, itt van-e már. Megjelenése nem fedte el eredeti szakmáját, felszólalásából semmi nem maradt.
Kovács Imréről írtam a KGST-fejezetben. A Koppenhágában a külkeres bevitt a nagykövethez. Havasiénál is gyengébb volt a megjelenése. Ulan-Batorban részt vettem a követségi fogadáson. Szerencsés akkor volt friss nagykövet. Megtisztelt bizalmával és hosszan elmondta, hogy lett nagykövet. Nem volt kedve Prágába menni másodtitkárnak és Kádár elvtárs nagyon bíztatta. A Külügynél maradt, nemrég hallottam egy rádióbeszélgetésben.
Az intézetben tartott egyik rendezvényen a sportállamtitkár /azt hiszem Buda/ és egy KB-titkár jelent meg. Én voltam a házigazda. Az igazgatónak ilyenkor mindig halaszthatatlan ügye van, ha a buliból nem lehet profitálni. A KB-titkár úgy dumált nekem, mint Mongóliában a követ. Rákos a felesége, milyen sok a dolga. Alacsony, kreol, eszembe nem jut a neve. A rendezvény előtti napon megjelentek a biztonságiak. Mindent megvizsgáltak, azt is, amivel a vendégeket megkínáljuk.
Az első számú vezetőket csak a május elsejei tribünön láttam. Annyi – és a 40 év – éppen elég volt belőlük.