Elektronikus feljegyzések

 

A fejezet nyitása: 2011. 01. 13.

 

Napló jellegű feljegyzéseimet önálló fejezetben kiemelem a részben emlékezés-jellegű Kazalból. Blogot nem vezetek. Időnként Dezső segítségével jelenik itt meg szövegem, átmásolva az otthoni gépemből. Az írás és a közzé tétel közötti idő lehetőséget ad korrekcióra, kiegészítésekre. A Kazalba illesztett, ilyen című, 2010. májusig írt fejezetet ott hagyom. Szövegemet a netről szedett betétekkel színesítem.

Az alább olvasható e-mailre eléggé büszke voltam. Úgy kell nekem, nem lett belőle semmi. Csuri és a tornatanár kerültek fel a tablóra.

 

 

10. 04. 16.

Tisztelt Tanár úr! Szeretném megkérni Önt a V. évfolyamos végzős hallgatók nevében, hogy szíveskedjen eljönni a tablófotózásunkra, amely április 26-án (hétfőn) 14:00 - 16:00 között kerül megszervezésre a G épület 317-es szobájában, a HÖK irodában. Megtiszteltetés lenne, ha szerepelne tablónkon.

 

                                                         *  *  *

 

2010. 05. 23.

Több mint egy hónapig nem írtam be semmit. Május viharos és hideg volt eddig. Orosziba sem mentünk, csak ma. A fű csaknem derékig ér. Osvát kánonmentesei kötöttek le. Eseménytelenül teltek a napok. Volt, hogy 2 óra előtt itthon voltam. Óra nélkül lassan múlnak az órák. Benn voltam a városban úgy, hogy könyvesboltba be sem néztem. Zsófi, Barni itt alszik. Teher és öröm egyszerre.

 

05. 26. A napokban az egyik tévé-csatornán szó esik arról, hogy a magyar irodalom jelesei közül többen a jelenlegi országhatárokon kívül születtek. Mit mutatnak a tények?

21. sz enciklopédia, Magyar irodalom, Pannonica kiadó, 2002. 30 szerzőt emel ki a magyar irodalomból, Janus Pannoniustól Nagy Lászlóig „A magyar irodalom krémje”, ha elfogadjuk a kiadó kompetenciáját. A származási megoszlás:

                        Mai Magyarország                             16

                               Szlovákia                                      6

                               Románia                                       5

                               Horvátország                                2

                               Szerbia                                          1

 

 

2010. 05. 27. Tegnap Bethlenfalvy Gézáéknál a szokásos, Gál Karcsi által szerevezett találkozó. Remete u. 4, legalább harmadszor vaunk itt. A lakás tele könyvvel, képekkel, szabad felület sehol sincs. Tőlem jobbra Kovács K. Kati. Jó karban, Demszky könyvét olvassa és másfél évet volt Törökországban. Molnár Böske férje nem jött el, de mint rajztanárnak kiállításai vannak iskolákban. F. Etelka. Pröhle H. A zeneművészetin a karmester diplomadolgozata az, hogy egy művet dirigál. A dobos dobol. Van Bartóknak is dobos műve. S. Dodó szóvá teszi: miről nem írtam az óvári emlékekben. Vállalkozóként ma is dolgozik. Volt Halásziban, de senki sem ismerte. A falura nem lehet ráismerni. Csilla, Dodó neje győri. Géza sokat beszél: India, egy ott élő festő, akinek képei a falon. Márta nővére, akit mi is ismerünk Orosziból. Géza ellátja a házigazda-teendőket, Zsuzsó segítségével. Karcsi reklámozza honlapomat és elmeséli, hogy 56-ban hogyan jutott szabad földre. Cupi sajtos rúdját dicsérik és fogyasztják.

 

Nemcsak egy szakkönyvben / lásd publikáció/, hanem egy lexikonban is hivatkoznak rám. Ha lenne impakt faktorom, most javulna.

Lexikon Lebensmitteltechnik - Google Books eredmény

Hans-Albert Kurzhals - 2003 - Science - 350 oldal
Baltimore: Williams & Wilkins, 9. Aufl. 1993. [15] Berszan, G.: Maschinen der Fleischindustrie. Leipzig: VEB Fachbuchverlag, 1984. [16] Bisio, A. u. ...
books.google.hu/books?isbn=3860229737...

 

05. 29. Napfényben itthon. Cupi elment Laciékkal Pannonhalmára. Oda sem mentem. Lomtalanítás. A mikrót a kezemből vették ki a guberálók. Még Gyuri itthon lakott, amikor beszereztük. Ő választotta ezt a típust. Működött még.

Megalakult a Fidesz-kormány. Néztem az eskütételt.

 

2010. 06. 05. „Az árvíz miatt le kell zárni a Kisoroszi és Tahitótfalu közötti útszakaszt szombat délután. Az 1113-as utat - az áradástól függően - 14 vagy 15 órakor zárják le. Az úton jelenleg is csak a saját felelősségükre közlekedhetnek az autósok.” Origo híre.  14,20-kor jöttünk ki a faluból. A víz a kritikus szakaszon 10- 15 cm volt. Zsófit vittük Tahiba lovagolni.

 

 

06. 07. Sragner Dodó olvasta a Kazalt. Ezt írta hozzá:

„Halásziba érkezésetek május 25-én 1945-ben nem húsvét hétfői napon volt, hanem pünkösd hétfőn /Igaza van/ Húsvét hétfőn jöttek be az oroszok Halásziba. Pistivel egész nap az útszélen álltunk és néztük a mongol pofájú ruszkikat.

Jól emlékszem a Balatoni alsóörsi kirándulásra is, meg a dióverésre. Na meg amikor feltettünk a lóra,  ami téged azonnal ledobott. Ti pedig a Hangya mellet laktatok a Korczéknál, majd ezután a Szabóéknál, ahol elbúcsúztunk Alival tőled, 1956-ban.”

Dodó és Ali Nyugatra mentek. Én maradtam. 1957. februárban visszamentem a Műegyetemre. Dodó Münchenből járkál haza, Ali elég hamar meghalt, autóbalesetben.

 

 

2010. 06. 08. Dodó újabb levele:

…miért iratkoztál be az a-ba es nem a b-be ahol a Fonyó Etelkáék jártak. Azt mondtad, hogy  az a-ba jobb fejek voltak. Hát ez nem így van szerintem, mert rajtad kívül talán még a Géza, aki kiemelkedett az osztályban. A Sanyi szerintem nem volt különleges. A többi viszont csak átlag volt és így jó magamat is az utolsó sorokba sorolom be.

Mivel te egy tehetséges szorgalmas diák voltál, nem érezted annyira, mint én hogy ez az osztály egy katasztrófa volt a mi képzésünkben. Ezt Nyanyának köszönhetjük, aki minket nem tanított, de a Joó Böske sem volt sokkal jobb. Ezek után egy olyan srác, mint én nem törődtem az iskolával, mert nem érdekelt, hiszen senki nem keltett bennem érdeklődést valamilyen szak iránt. Te, mint szorgalmas ember, olvastál sokat és megcsináltad a házi feladatot. Mi lusták pedig leírtuk rólad. Rajtad kívül nem látok senkit az osztályból, aki lépést tudott volna tartani a tanulással, ha egy más tanári csoport vette volna át az osztályunkat.

Szerintem nekünk az érettségi, legalább is nekem, ajándék volt, mivel én nem voltam érett és nem tudtam semmit. Ez később az egyetemen, itt Münchenben derült ki, a differenciál számítást itt tanultam meg, mert én a Nyanya tanítványa voltam. Se a Nyanya, se a többi tanár nem keltette fel az érdeklődésemet. Persze ezt nekem itt Münchenben kompenzálnom kellet, ha egyáltalán tovább akartam jutni. Magamra voltam utalva,  hogy a múltat, amit elhalasztottam, behozzam. Ez a különbség te és az én személyem között. Neked később nem voltak ilyen nehézségeid, mert te  jó tanuló voltál és meg volt az alap, amire  építeni tudtál. Biztos vagyok benne, hogy másnak is hasonló problémája volt. Például a Tranta Karcsi, aki a jó barátom szerint  Bécsben hangosan szidta magát, mert a könyvelés nem ment be fejébe.

Szerencsém volt és Quelle áruház ösztöndíjasa lettem, és így volt módom tanulni.  Megtanultam, hogy kell tanulni, és ezután már volt is érdeklődésem a szakma iránt. Így lábaltam ki abból, amit diákságomban nem kaptam meg a tanárok hibájából.

Üdvözöl Dodó, aki egy kicsit okosabb lett az élet tanulságaiból, de tehozzád még mindig felnézek.”

 

 Dodó, Sragner Ferenc a halászi postamester-nő fia. 1954-ig jártunk együtt iskolába, Halásziban és Óvárott. Udvarolt a húgomnak, van róluk közös fotó. A Karcsi által szerevezett találkozók többségére eljön.

Halászi Község hivatalos honlapja

Halászi Község Önkormányzata · Körjegyzőség · Falugazdász · Iskola · Óvoda · Orvosi rendelők · Védőnői szolgálat · Gyógyszertár · Elérhetőségeink ...
www.halaszi.hu/ -
Tárolt változat - Hasonló

 

 

Amit Dodó Gézáról mond, az tény. Az osztályból ő lett egyedül professzor és igazgató a delhi kulturális intézetben. A neten sok a találat róla, az egyik:

 

Bethlenfalvy Géza az ELTE Belső-Ázsia tanszékén az akadémiai kutatócsoport munkatársa, a bécsi egyetem tibetisztika tanszékének professzora, több könyv szerzője, Kőrösi Csoma Sándor kutató. Korábban Indiában a Delhi Egyetem magyar tanára, majd a Magyar Kulturális Intézet vezetője is volt.

 

 

Dodó nem ír Pröhléről. Ő csak a piaristáknál volt osztálytárs.

„Hatvan éves koráig volt az Operaház szólófuvolása, harmincegy éve tanít a Zeneakadémián, ahol vezette a fúvós tanszak dolgait házon belül és országos szinten egyaránt. Részt vett tantervek készítésében, kottákat adott ki, zsűrizett. Szólista volt, zenekari muzsikus és tanár.”

fidelio.hu/klasszikus/magazin/prohle_henrik_70_eves

 

És mi lett a gimivel?

 

….Az 1945/46-os tanév nagy reményekkel indult. A tanulók száma 485 volt, az iskola eddigi történetében a legmagasabb. Ekkortól koedukált az iskola (a korábbi években lányok csak magántanulók lehettek). Ebben a tanévben nyílt meg a rendházban a Piarista Diákotthon, a Szigetköz tanulni vágyó fiataljai részére, 38 fővel. A következő tanévben az általános iskola alsó tagozata is megkezdi működését… 1948 nyarán az országgyűlés elfogadta az egyházi iskolák és kollégiumok államosításának törvénycikkét, s az ekkor már 585 fős piarista iskola kénytelen volt bezárni kapuit…

www.109.hu/index.php?L=csoportok.adatlap&id

Mosonmagyaróvár, 2011-ben Fő utca. A piarista gimnázium épülete. Az osztályunk az oldalsó szárnyban volt, az 1947/48 tanévben. Dodóval együtt bejárók voltunk Halásziból.

 

 

                                                           *  *  *

 

Kimentem a Vörösmarty térre, mielőtt bezárna a könyvhét. Esterházi ESTI című új könyve Esti Kornélra, Kosztolányira utal. Weöres nagyon szép két kötetes gyűjteménye az elfelejtett értékekről /Három veréb hat szemmel/ csekély 10 ezer. Vámos ugyancsak két kötetben adta ki írókkal folytatott beszélgetéseit. Amúgy áttekinthetetlen papírtenger. Több Kortárs-példány ingyen kirakva. Nem hoztam el.

 

 

06. 09. Könyvudvar. Többféle kiadású Márai-kötetek halmokban a polcon és a padlón. Szegény Márai. Vagy tiltjuk, vagy minden kiadó rajta akar meggazdagodni. Nemrég volt egy Márai akció: kettőt fizet, hármat kap.

 

06. 10. Ismét feleslegesen aggódtam. Korán reggel azt fontolgattam, mit fogok az államvizsgán művelettanból kérdezni. A szakgéptan megszűnt. Kiderül, hogy csak két „régi” hallgatónál vagyok illetékes, akik még szakgéptanból /is/ vizsgáznak. Egyébként a művelet sem lett volna gond, csak úgy szokásból aggódom. Ha 9-kor vizsgáztatok, aznap valamivel korábban ébredek. Nehogy elkéssek.

 

Tisztelt Uram!

Még kb 20 cm-es víz van az úton, de nagyon jól apad, így holnap délelőtti órákban már lehet  közlekedni.

Tisztelettel: Szabó Mónika Kisoroszi Polgármesteri Hivatal, 06. 10. 12,48.

 

 

Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története - Magyar líra és epika a 20. században

Kalligram, 2010

06. 13. Azelőtt az ilyenért rohantam. Most különösebben nem érdekel. A Magyar Nemzet írt róla.

Egyedül Orosziban. 6,10-kor már ott vagyok, Az úton még víz. A faházban délután + 32  fok. Cupiék Veronában.

 

 

2010. 06. 18. Találatok a neten:

/Anyám Fialka Gizella/

Woodbury Cemetery Lyle Township Mower County, Minnesota

 

838 Interments Listed
 
Fialka, Albert A.                             Mar. 16, 1843 -  Mar. 15, 1917       Father
Fialka, Anna Podolak                     Jun. 25, 1850  -  Sep. 25, 1899
Fialka, August L.                                    1880       -    1908
Fialka, Charley                               Feb. 28, 1877  -   Mar. 16, 1891 
                                                                                    Son of A.  and A. Fialka

Copyright ©2005-2007 MnGenWeb -- All rights reserved.

 

Grave Search Results feliratú oldalon 16 Fialka található, a temető pontos címével. A legkésőbbi halálozás 1969.    

 

Másik forrásban is van bőven Fialka: Jewish Genealogical Society of Great Britain

Fialka, Jacob 

Fialka, John 

Fialka, Moshe 

Fialka, Sender

Fialka, Solomon 

Anyámnak „csak” lánytestvérei voltak. Így a közvetlen családi ág kihalt. Akiket találtam, másik ág. Legközelebbi Catherina, anyu unokatestvére.

 

 

06. 20. Javítom a honlapot. Péntek, szombat Oroszi. Zsófi lovagol, majd Szadára visszük, a Megyeri-hídon át.

 

 

 

07. 03. Lomhán telnek a napok. Foci-vb. A legkisebb szellemi igénybevétel a közvetítés nézése. Afrikából alig lehet látni valamit. A meccs lefolyásának rituáléja. A focistákat kísérő gyerekek természetesen feketék. Kétszer hallom a szlovák himnuszt. Méltóság-teljesen játsszák. Indulónak ismertem. A sok eső után kánikula. Fanni ünneplése miatt csak este megyünk Orosziba. Ismét Kazinczy: Guzmiccsal, Virággal.

 

07. 07. Dénes ifjú mérnök a benti gépbe – és pendryve-ra - visszatette a teljes KazLev-et. Kimeríthetetlen, megunhatatlan. Hétfőn tanszéki. Ősszel végre lesz órám. Egyelőre a szerződés-kötés letiltva.

 

07. 08. Vizi E. Szilveszter, volt MTA-elnök az MLSZ elnökségi tagja lett. A 80-as években a Húsos ESE elnökségének voltam a tagja. Mint a támogató cégek egyikének az igazgató-helyettese. Nagyon nem nekem való megbízás volt. Ennél csak az volt jobb, amikor még a szalámigyárból a KISZ kultúrcsoportját kellett Gyugyra kísérnem. / A Déliben volt a találkozó. Mikor odaérek, a nagyrészt roma zenekar önfeledten játszik. Egy pillanatra megálltam: odamenjek-e egyáltalán? Tényleg én vezetem őket?/

Benn hétfőig nincs számítógép. A dokumentumok sem érhetők el. 11-ig kihúztam, megebédeltem, majd még a MOM-csarnokban is üldögéltem. Így is korán értem haza. Hogy léteztem 13 évig a tanszéken számítógép nélkül?

 

 07. 15. Napok óta 30 fok felett. Az otthoni gépet vírusfertőzés állította le. A hibát kiírja, de javítani nem tudja. Várakozás, beszállítás, várakozás, és csak 3 éves.  Egyszerre formálom Guzmics és Virág leveleit. G nagyon sok, V. kevesebb és színesebb. A tévében szinte semmi néznivaló. A csatorna számtalan. A színvonal mindenek alatt. 

 

07. 30. Gép még a Bartók B. úton. Laci tegnap kiborult miatta. Gép helyett Virágot olvasom. Kitűnő a Magyar Századok. Nem volt cölibátus az Árpád korban /Pandula megerősíti/, készülődés Mátyás és Beatrix esküvőjére. A püspök állítja össze a kellékeket. Befejeztem Virágot. Az is a gép-cirkusznak köszönhető, hogy sokat csiszoltam a szöveget. De ki olvassa?

  

07. 31. Az otthoni gépen. 16 nap után. Az alaplemez szállt el. Legalább is ezt mondták. Virágról mindent elolvastam, ami a polcomon található. Ez is a géphibának köszönhető.

 

2010. augusztus 5., csütörtök  valinews

Gábor, mondj magadról valami negatívat, amit fölteszek a honlapra. Zsurnalisztikai fogás, akkor jobban odafigyelnek rád.
d

Többnyire nem szeretem a vendégséget, de utólag mindig megállapítom: milyen jó volt!
 Ha valamelyik menyem mosogat, idegesít, ha látom: folyik a meleg víz és nincs alatta tányér. Orosziban nem átalánydíjat kell fizetni.
 Annak sem örülök, ha valaki többet szed a tányérjára, ott hagyja, majd kidobjuk. Jó esetben a szülő megeszi a gyerek maradékát.
 Néha nem figyelek arra, amit nejem mond. Különösen akkor, ha a legközelebbi Kazinczy-fejezet szerkezete forog a fejemben.
Ha valakinek unom a hosszú telefonját - az illető általában hölgy - azt mondom: bocs, csengetnek, le kell tegyem. Volt eset, hogy visszahívott. A "legjobb", ha 21,50-kor hív valaki. Akkor már kockáztatott a 10 órás lefekvés.      
Kiborulok, ha hallgatóm buta vagy szemtelen, és még vitatkozik is, pl. "Tanár Úr így mondta el" Vagyis olyan marhaságot mondtam, mint amit ő.
G.

 

08. 06. Az „Irányított irodalom” és a Nyugat után visszatértem Kazinczyhoz. Virág, most Guzmics és formálódik Cerey Farkas. Megunhatatlan, kimeríthetetlen.

 

„Kedves Kollégák! Megdöbbenéssel és mély sajnálattal értesültünk róla, hogy kedves kollégánk, Szurduk Sanyi augusztus 6-án elhunyt. Temetésére augusztus 19-én 9 óra 45 perckor kerül sor a Farkasréti temetőben. Márki Edit”

 

08. 11. 20 év alatt az első haláleset a tanszéken. Az utóbbi időkben csak panaszkodott. Úgy éreztem, jó a kapcsolatunk, amikor váratlanul rám támadott. Akkor már valószínű kezdődött az agy károsodása. Tegeződtünk, de „tanárurazott” Elmentem a temetésre.

 

 

2010.08.18. Laci találta:

 

Catherine GRANSKI      Birth Date: 1 Dec 1902      Death Date: Jan 1986      Social Security Number:  155-03-7067      State or Territory Where Number Was Issued:  New Jersey     Death Residence Localities     ZIP Code: 08807      Localities:  Bridgewater, Somerset, New Jersey   Somerville, Somerset, New Jersey

 

Anyu unokatestvére. Szlovákul leveleztek. 1950-ben rágógumit és teniszlabdát küldött Halásziba.  

 

08. 22. Orosziban kerékpárral bementem az ábécébe. Előtte meginogtam, a kocsi-kulcshoz akartam nyúlni. Ahogy legutóbb is tettem. Most összeszedtem magam és bementem.

 

 

08. 23. A Google-ból:

Versek a Kazinczy-levelezésben

Cserey Farkas > K, Kolosvár, 1811.06.25…Gr. Gyulay Ferencné, a Kácsándi leány most néhány napokra ide jött. Szomszédomba van szállva, ma nála voltam ...
www.berszangabor.hu/a.../h08-26-lotti-naplo.htm -

                                                                                          Sorra jönnek elő oldalaim

 

2010. 09.02.  Szegedy-Maszák Mihály napokban megjelent Kosztolányi Dezső című monográfiáját a könyvtár újdonság-polcáról vettem le. Nincs benne névmutató. Az irodalomjegyzéket Hivatkozások-nak nevezi és az 548 oldaltól az 581-ig terjed. Azért majd bele olvasok.

Párhuzamosan készül a Dessewffy II. és a Cserey Farkas.

 

2010. 09. 06. Vásárlási széria, időrendben: papucs, edzőcipő, nyári zakó, világos nadrág. Orosziban kezdődik a dió-szezon és virít a kikirics. Betoltam a szobába, a hátam mögé a villamos melegítőt. A Kosztolányi-könyvben vannak érdekességek, de elég nehéz azokat megtalálni a töméntelen hivatkozás között. A magyar irodalomról szólván nem említi Virág Bendeket és Kazinczyt.

 

 

09. 19. Cupi megijedt a reggeli esőtől, egyedül mentem ki Orosziba. Már Szentendrén elállt, majd kinn verőfény. Jól száradt a dió. Javítgatom Csereyt, ő lesz a következő a honlapon. Csütörtökön a K 4-ben munkavédelem. 140-en vannak, persze csak a névsorban.

 

 

09. 24.

CSENKESZFAI POÓTS ANDRÁS ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE

Szerk.: Hadobás Pál. Városi Rendezvények Háza és Könyvtár, 1997. 135 p.
A Weöres Sándor és Kovács Sándor Iván Poóts Andrásról szóló tanulmányát és a költő munkáiból válogatott verseket és egy prózai írását tartalmazó könyv időutazásra hívja az olvasót a 18. század második felébe. A nem éppen mintaszerű életet élő költő világába nyerhetünk bepillantást munkáin keresztül. A szövegeket ellenőrizte és jegyzetekkel ellátta: Koncz Attila.
Edelényi Füzetek

 

Ezt a szöveget a netről vettem le, hogy ne legyen szükséges sokat írnom. A témával a Holmi 1995. 1. száma foglalkozik. A lapot hazafele jövet a Szüret u. sarkán találtam, lomtalanítási halomban. Kovács S. I. Holmiban közölt tanulmányának első két mondata:

„Ha a 17. sz.-i magyar költészetnek akár legmagasabb csúcsairól tekintünk is a 18. sz-ra, rendkívüli anyagbőséggel és tehetség-kínálattal szembesülünk. A másod- és harmad-vonal különösen sok virtuózzal, megszámlálhatatlan nyomtatott és még inkább kéziratos művet reprezentált…”

 

 

09. 28. Találtam a neten:

 

Lot 282: KAZINCZY Ferenc - Kazinczy Ferencz levelezése. Közzéteszi Váczy János. 1-23. köt.

 

Bp. 1890-1960. MTA. 23 db. /Kazinczy Ferencz összes művei. Harmadik osztály. Levelezés./ Korabeli aranyozott félvászon-kötésben. Egységes, szép sorozat. Ritka.

 

Ausrufspreis:

60 000 HUF

Hammerpreis:

98 000 HUF

Zeitpunkt der Auktion:

03.11.2006. Freitag 17:00 CET

Ort der Auktion:

Hotel Mercure Budapest Korona, 1053 - Budapest, Kecskeméti u. 14. (Kálvin térnél)

 

Polcomon négy kötet – 7, 8, 15, 23 – van meg. És az összes levél CD-n. Itt a jegyzetek és bevezetések sajnos nem olvashatók. Néhány teljes kötet digitalizálva a neten olvasható.

 

10. 01. Vajon mikor tehetem be ezt a szöveget a helyére? Tegnap lefagyott a gép. Cupi: Lacinak ne mondjad. Annak az informatikus srácnak szóltam, aki egyszer már volt nálam, még a régi gép miatt. Kis pauza, nem is árt. Kazinczyban mindig található újabb érdekesség, de azért... ami sok, az sok az új géppel kapcsolatban. Tegnap a könyvtárban olvasom, hogy a neves emberek mi mással is foglalkoztak? Kazinczy levéltáros, Berzsenyi gazdálkodó. Ottlik matematikus.

Ma d. u. Hála Varga Tamásnak 5000,.ért működik a gép. Minden tudnivalót elmondott.

 

10. 09.

Eseménydömping, melyekből egy is sok lenne:


- kedden Chilében elkezdik a föld mélyből felhúzni a lenn rekedt bányászokat;
- rogyadozik a többi gát, védőrendszert építenek a vörös-veszély ellen;
- halott települések, folyó, fák, bokrok, földönfutó emberek;
- Kazinczy triászának  utolsónak /a Mester  után 30 évvel/  eltávozott tagja Szemere Pál. Ő következik a honlapon;
- d.u. 3-kor megyek deszkákat fűrészelni Cupi húgához;

10. 24.

Requiem az üvegvisszaváltó felett.

A Batthyány tér. Sparban vásárlás előtt üveg-visszaváltás. Automatikus, csak a szalagra kell tenni a palackot. Alighanem ez az utolsó visszaváltás. Nem hagyom abba a sörivást, csak az üvegről dobozra térek át. Az ugyanis az utóbbi időben olcsóbb.

Hajdanában sör vásárlásakor vinni kellett a csereüveget. Majd a Délinél alakítottak ki visszaváltót. Hosszú sorok álltak. Olyan is előfordult, közölték, hogy elfogyott a rekesz. Visszaváltás állj! Következett a Batthyány téri áruház. A munkás elvárta a borravalót. Orosziba járkálás idejében a Subaban vásároltunk, az üzlet a visszaváltóval együtt megszűnt. Utolsó előtti felvonás: a ma is működő és több üzletben megtalálható automata. A vége: dobozos sör.

Triász a neten, munkában a természettudósok, a KazLev alapján.

 

10. 30. Tegnap Varga Tamás rendbe tette a gépet. 45 000.- Új alaplap, amit a Werty, állítása szerint garanciálisan kicserélt. 2 hét alatt. Tamás 2 nap alatt. Elég volt a Wertyből. Orosziban ragyogó napsütés, téliesítés.

 

11. 01. A VáliNews-ból:

08:42
Gábor meséli, tökéletes.
Barni unokája (12) teljes élete az állatok körül forog. Otthon hatalmas tenyészetek. Igen készül a november végi óudai állatvásárra. De hazahozott egy egyest, s a legszigorúbb büntetés; a következő állatvásárra nem mehetsz el. Tíz perc múltán vigyorogva jön: megnéztem a google-ban, addig még három lesz, úgyhogy az óbudaira mehetünk.

 

 Hegedűs Endre zenekari zongoraestje MŰPA

2010. november 13. 19:30 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Chopin: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22
Chopin: f-moll zongoraverseny, op. 21
Chopin:
e-moll zongoraverseny
, op. 11

Közreműködik: Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Ménesi Gergely

Tízen voltunk, Tringerék szervezésében. Chopin – mint mindig – varázslatos. Először parkolunk a mélygarázsban. Bezártuk Oroszit. Visszafele az Euro centerben ebéd és vásárlás az Intersparban.

 

2010. 11. 24,

Régi mániám. De ilyen közeli az időpont? Talán mégsem.

„Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket…A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport, Hetesi Zsolt”

 

 

To: <berszan.laszlo@amtelmail.hu>
Sent: Tuesday, November 30, 2010 1:04 PM
Subject: berszangabor.hu fenntartasi dij
Tisztelt Ugyfelunk! On ezt a levelet mint a(z) berszangabor.hu domain adminisztracios kapcsolattartoja kapja A domain eves fenntartasi dija megerkezett a C3 Alapitvany szamlajara,
igy a domain fenntartasat 2011. 12. 11. datumig meghosszabbitottuk.Udvozlettel: C3 domain regisztracio                                                                                             
domreg@c3.hu

 

 

 

2010. 12. 06. A könyvtárból többször hozok olyan könyveket, melyeket – többé-kevésbé – el is olvasok. Ilyen Vámos interjú-kötete. Karafiáth O. milyen üres! Radnóti S. ellenszenves, ahogy eddig is az volt. Konrád nem kedvencem, mégis érdekes a szövege.

Grendel L.: A modern magyar irodalom története - Magyar líra és epika a 20. században Kalligram, 2010 . Egyelőre azt méregetem, ki nincs benne. Wass A. lektűr-író. Moldova csak említve. A határon túli írókat nem tárgyalja, így önmagát sem kell.

 

Németh L. három kötetes levelezése a Könyvudvarban. 10 év alatt még mindig van belőle. Kétezer-valahány, én ezerért vettem 6 éve az Osirisnál. Azóta elköltöztették a drága belvárosi helyről.

Gintli Tibor (szerk.és sok társa): Magyar irodalom Akadémiai Kiadó, 2010 Akadémiai kézikönyvek. 6800.- ft. Bele lapoztam az Alexandránál. Nem kell. Ajándékba sem.

 

2010. 12. 12. Második napja uszoda nélkül. Az még hagyján, de mellé tea és sósrúd. Esetleg pirítós kenyér. Elkészült a sokadik honlap-fejezet: Szinnyei. A másik megszállott Váczy mellett. Ezt igyekeztem érzékeltetni, párhuzamba állítva őket. Mennyi energia! Micsoda elszántság! És az eredmény? Hát, nem egetverő.

Grendel könyvét lapozgatva azt számolom, kiket hagyott ki. Így is mennyi maradt! Milyen gazdagok vagyunk!

Nagyobb munka befejezésekor némi üresség-érzetem van. Nincs keresendő újdonság. Már „mindent” begyűjtöttem. Legizgalmasabb a munka felénél, ekkor egyre-másra jönnek elő az eddig ismeretlen szövegek. Megnéztem fájljaimat. Jó néhány elkezdett vagy félbe hagyott téma. Verseghyt töröltem. Ha netán kedvet kapok hozzá, több anyagot találok, mint amennyi eddig volt.

 

2010. 12. 26. Tegnap tizenkilencen. Márkék nélkül. Ők öten Rómában maradtak. Gazdag ajándékok. Lacit Gabi, Gyurit bértaxi viszi haza. 01. 03-ig az egyetem sajnos zárva. Nem mehetek be. Töltögetem a honlapot. Hó és szélvihar.

 

2011. 01. 01.  Nem is olyan borzalmas vendéglőben szilveszterezni. 105 busszal jöttünk-mentünk. A helyszín PIZZA MARZANO Dorottya u. 6. Nemcsak pizzát, hanem kitűnő olasz kajákat lehet enni és Dreher sört inni. Laciék Zsófi nélkül / Ő a barátnőjénél/, Gyuriék szomszéd kislánnyal. Összesen tízen. A két kicsivel, Cupival mi benn maradtunk, amíg Laciék kimentek a Vörösmarti-térre. Világító fülekkel és Gyuri szalma parókával tértek vissza. Erre a kicsik: mi is kérünk világító fület

 

2011. 01. 05. Vizsgáztatok. Kérem az indexet /leckekönyvet/. Erre egy papírlapot ad át a hallgató. Az index ugyanis megszűnt. Helyette: kurzusfelvételi lap. Milyen szép!  A nyilvántartás elektronikus.

- Ja! Mondom, tényleg jött ki erre vonatkozóan egy körlevél, de elfelejtettem. Maga az első, aki így vizsgázik. Mi is szűnt meg eddig az elektronika következtében? Majdnem a postai levél. Írógép, hagyományos fényképezőgép gyakorlatilag nincs. Könyvesbolt még van, de úgy hasonlít a régire, mint a pláza a vegyesbolthoz.

 

A hálón találom:

„Az elektronikus leckekönyv a felsőoktatási intézmény elektronikus ügyintézési rendszeréből kinyomtatott, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott rend szerint hitelesített és szétválaszthatatlanul összetűzött okirat.

A hallgatók a vizsgákra az ún. Kurzusfelvételi értesítő és eredménylappal mehetnek.”

 A kurzusfelvételi lap nyomtatása a hallgató kötelessége. A lap letölthető: Neptun.Net, Hallgatói web: Tárgyak / Aktuális kurzusok nyomtatása gomb…”

 

 

2011. 01. 10. Megírtam néhány életrajzot a Wikipédiába. Csaplár Benedekre és Benedikt Ottóra ez a szöveg jelent meg: „valószínűleg jogsértő volt, ezért eltávolítottuk”. Vas Károlyt, egykori kollegát fel sem tették. Róla bőven található értékelés más forrásból. Egyelőre a következő szövegeim olvashatók: Váczy, Széchy, Voinovich.

Abba kell hagynom ezt a jó játékot. Bizonytalan mi marad és mi nem. Ha megjelölöm a forrást, miért jogsértő a szöveg? Akkor lenne az, ha sajátomként adnám elő. Először Váczyt is levették. Később valaki azt írta, hogy jó volt, erre visszatették, linkekkel együtt.

Egy mondat egy hírlevélből:

<<Fókuszcsoportos felmérés az Egyetem képzéseinek munkaerő-piaci relevanciájának méréséhez>>
A fókuszcsoport és a revelancia hagyján, de mérik a mérést. Mit várjak a szegény hallgatóimtól?

 

A fókuszcsoportos kutatás a kvalitatív kutatási megoldások legnépszerűbb formája. Mint kvalitatív kutatási eljárás, a miértekre és a hogyanokra keresi a választ. Célja, hogy a fogyasztók véleménye mellett feltárja érzéseiket, attitűdjeiket, tudat alatti motivációikat termékekkel, márkákkal, vásárlási szituációval kapcsolatban.

           nrc.hu/modszerek/fokuszcsoport/focusgroup

Még sokat kell tanulnom.

 

2011. 01. 13,

 

Tegnap d.u. a Duna tévén láttam Pusztai Jánossal egy beszélgetést. A neten találtam szöveget tőle. Kerestem a könyvét antikváriumokban, majd az Alexandra könyvesboltban. A P-betűnél mindkét helyen Passuth található nagy mennyiségben. Díszes új sorozat az Alexandra polcán. Miért is lenne más a könyvpiac, mint a tévé-műsorok? /Való Világ és társai/

 

Nagy álomkönyv Első kötet
PUSZTAI JÁNOS

                                                       Anyám, az álmok nem hazudnak. (Petőfi Sándor)

1996

….253. álom

24., szombat:

…Az Amerikai Egyesült Államok fölött tartózkodtam, és szakadatlanul „sütött” a szívem. Miért „süthetett”? Arra gondoltam: csak is dühömben, elkeseredésemben, fájdalmamban, hiszen a huszadik században ez az ország „duplán” („1920! 1947?”) hozzá járult Magyarország feldarabolásához, elnyomorításához, már-már elaltatásához-kivégzéséhez. („Elaltatásos kivégzéséhez!”) Az Amerikai Egyesült Államok, ez a „motorizált”, Washington, Idaho, Nebraska, Missouri, Tenessee, South Carolina, Pennsylvania, New York, Virginia, Georgia, Alabama, Florida, Missisipi, Oklahoma, Texas, Colorado, Arizona, California, Nevada, Oregon, Montana, Alaska és más csiricsáré „levonásszöveggel” telis tele ragasztott bádog orrszarvú kétszer „döfte-öklelte fel” életveszélyesen ezerszáz éves hazámat!...

 

259. álom

1., péntek:

…Magyarország bestiális feldarabolása foglalkoztatott. Vaksin, reszketegen tapogattam körbe-körbe csonka hazámat. Határai olyanoknak rémlettek, mintha a franciák, angolok, amerikaiak, szovjetek lángvágóval alakították volna ki, és még rajtuk sötétlene a salak. Leginkább a Románia felöli hasítékokat-hasadékokat babráltam ujjaimmal. Szárazberek, Lázári, Pete, Szatmárnémeti, Börvely, Csanálos, Érmihályfalva, Székelyhíd, Diószeg, Bors, Nagyvárad, Nagyszalonta, Kürtös, Csanád, Nagyszentmiklós – ezek voltak a főbb salakgömbök, főbb salakdudorok, egészében véve pedig: a sorja. A SORJA, ami testemet-lelkemet szakadatlanul felsértette, véreztette…

 

 

 

 

II. rész. 2011. 1. 15. – 2012. 07. 16.

 

2012. 07. 13-án az otthoni gépben levő folytatásból kivettem a képeket és átküldöm a szöveget a tanszékre, szerkesztésre. Kissé terjengősnek tűnik, sok idézettel. Az egérnek nem gond a levétel. Húzok és toldok.

*

2011. 01. 15.

A könyvtárból:

303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz, GABO 2009.

 

Borzalmas a fenti szöveg. Erőlködő figyelemfelkeltés. Mint minden „média-felület” darabkában. Legjobbak a könyvben a képek. A válogatásban nincs benne: Cholnoky Viktor, Kosáriné Réz Lola, Pusztai János, Tormai Cecil. Benne van: Bodor Ádám és Pál, Darvas József, Eörsi István, Göncz Árpád, Moldova György, Passuth László és persze Wass Albert.

*

Sragner Dodó e-mailje Münchenből: „2010. 06. 08.…miért iratkoztál be az a-ba es nem a b-be ahol a Fonyó Etelkáék jártak. Azt mondtad, hogy  az a-ba jobb fejek voltak. Hát ez nem így van szerintem, mert rajtad kívül talán még a Géza, aki kiemelkedett az osztályban…”

Halásziban Szűts László / 1947 - /, a későbbi nyelvész egy évvel alattam járt, játszótárs és mint ministráns rivális. Hivatkozások találhatók róla a hálón:

A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Kiss Jenő, Szűts László (szerk.) A magyar nyelv rétegződése I-II

Kiss Jenő úszótársam a Lukácsban.

 

A halászi és óvári osztályomból, Szűts Lacit is beszámítva négyen lettünk ismertek. Géza, a Delhi Magyar Ház igazgatója, Pröhle fuvolaművész. A tágabb körből: Szüle Miklós gödöllői prof, Herodek Sanyi a tihanyi halgazdasági kutató igazgatója, Tranta Feri, a soproni sörgyár főmérnöke.

Herodek 1935-ös és adatlapján ez áll: 1991- Director of the Balaton Limnological Research Institute of HAS. Egy sereg publikáció, ahogy ez ilyenkor szokásos,

 

 

01. 16.  Tevékeny a halászi polgármester, számtalan esemény zajlik a faluban. Érdemes megnézni a képgalériájukat. /Később én is bekerültem, gyerekkori rajzommal/ A Duna-part nem változott. Halászinak köszönhetem, hogy vízi ember lettem, most is éves bérletem van a Lukácsba.

 

Halászi Község hivatalos honlapja

http://www.halaszi.hu/

/2012. 07. 16. Bors c. bulvárlapban képes tudósítás a Fradi öregfiúk – Halászi focicsapat összecsapásról. Eperjes Károllyal erősített Fradi 13:0-ra verte a halásziakat./

 

 

Pusztai Jánosról – akiről az előbbiekben írtam - a legrészletesebb méltatást itt találtam:

Romániai magyar irodalmi lexikon [Magyar Elektronikus Könyvtár ...

2006. márc. 27. ... Romániai magyar irodalmi lexikon. I-IV. kötet (A-R) · Lexikonok, tudástárak/Szaklexikonok (irodalmi lexikon, határon túli magyar irodalom) ...
mek.oszk.hu/03600/03628/ - Tárolt változat - Hasonló

 

 

76. Ennyi lettem, illetve leszek 18-án. A fiúk megköszöntöttek. Unicum, whisky és 24, a Nyugatban megjelent vers dvd-ről. Laci betett egy új hangszórót, meghallgathattam a kabinostól kapott kitűnő Chopin cd-t is. Gyuri két cd-re másolta fiatalkori számainkat, pl: csincsiri-bi…

 

 

2011. 01. 19.
Tűnődőm, mi legyen a következő honlap-fejezet témája. A Portré III.-nak legalább háromszor nekifutottam. Többször felmerült, hogy KazLev válogatásomból kihagyott leveleket újra átnézem, van-e bennük kiemelni való? A 19. kötetet lapozom. Sok érdekesség, de szinte mindegyik olvasható valamelyik fejezetben. Sallustius is. Ez a kedvenc témája megjelenik a 4297. levélben is:


Kaz - Dessewffy Aurélnek, 1824. 02. 09. ...Sallustot a Franciáknál többen, mint húszan, a Németeknél közel húszan fordították… Ami máshol megtörtént, itt is meg fog; nem sokára többen fogják próbálni erejüket a Hasonlíthatatlanon, Egyetlenen...


Honnan tudott a 20 francia és német változatról? Sallustius új fordítója, Kurcz Á. /1978/ meg sem említi Kazinczyt, az egyetlen jeles elődöt.

 

A lelkes tabániak kiadtak egy válogatást Virág Kazinczyhoz írt leveleiből.

TABÁNANNO KÉPTÁR: VIRÁG BENEDEK LEVELEI KAZINCZY FERENCNEK

 

 

2011. 01. 21.

 

Kérdésemre – vajon mi van Kurcz Böskével? -  írja Dodó Münchenből:

 

A nyáron találkoztam  Neuberger Vikivel, aki Angliában él,  tudod a Marika velünk járt iskolába  Azt mesélte, hogy a Kurczékkal kapcsolatban van és Böske még él.  Nagy hotelja van Londonban, nagyon talpra való nő, de hát már ö is nagyon öreg /egy évvel fiatalabb nálam. G./, egy jóképű fia van, aki nem tud magyarul. Haza jár és építkezik Halásziban.

 

Kurcz Böske. Szőke, kék szemű. Ebből lehetett volna valami. Mindketten vonzódtunk egymáshoz. 17 gyerekes, halászi paraszt-családban a sorozat vége fele született. /Kazal, Lányok fejezet/

 

 

2011. 01. 22.

Végh Alpár Köznaplójából: Kodály Zoltán a magyar zenészek párttól vezérelt gyűlésén, 1950 körül…ezzel intézte el a bősz purifikátorokat…”vegyék tudomásul, hogy a zene egy nagy hajó, fent a parancsnoki hídon áll Bach, a kormánykeréknél Mozart és Beethoven, és így tovább, ki az első osztályon, ki a fedélközben. A gépházban lent szutykosan, feketén lapátolja a szenet a kazánba szegény Zerkovitz Béla. De rajta van a hajón! Míg – és itt Kodály végignézett a kritikusokon, esztétákon és zenetudósokon, nem különben a minisztereken és államtitkárokon – önök a parton állnak, és onnan nézik a hajót.”

Dezső feltette honlapjára.

 

01. 23.

Ebéd a közeli Le Roy-ban. Kitűnő. Nem túl könnyű: lángos a körítés. Naponta megyek el mellette, eddig kintről néztem. Csökkenteni fogom az egyetemi benn tartózkodásom. Egyre kevesebb indoka van a bent létemnek. A szoba informatika labor lett, még két francia is jön. Gép és asztalsarok még van, az már kevés.

 

01.  27.

Első alkalom, hogy hétköznap reggel itthon vagyok. Benn csak a gép használható és egyre kényelmetlenebb, hideg időben huzatos a szoba. Gép van bőven: 8 + 2. Az informatikus ki-be járkál, matat és megjegyzéseket tesz. /Rövidesen beáll az egyensúly/

Túlkoros hallgató vizsgázik. Másodszor jön, és most sem tud semmit. Átengedem, erre előveszi a laptopját és megmutatja az üzemet, ahol dolgozik. Ő is rajta van a képen. Ennél csak az jobb, mikor valaki a tudatlanságát saját költésű – teljesen értelmetlen – szöveggel helyettesíti. Ritka, aki a kérdéseket elolvasva feláll: - Elnézést tanár úr, nem tudok válaszolni, - és kimegy.

 

01. 29.

Zsófi unokám nem lesz gimnazista. Gyenge lett az írásbelije. /Pesszimista voltam: lett. Laci szívósságának köszönhetően/ Egyik fiam sem volt gimnazista. Villamos- és nyomdaipari szakközepet végeztek. Megboldogult Gella húgomnak ki kellett maradnia az óvári gimiből, a soproni óvónőképzőben végzett. Nagy valószínűséggel Dórika sem lesz gimis. Talán Fanni /a felvételin két gimiben is megfelelt/ és Barni. Cupi húsipari szakközépiskolát végzett. Az én szerencsémre. A húsipar hozott össze bennünket.

Barni és Bence köszöntése Laciéknál. 19-en vagyunk. András egyenesen Ferihegyről /Uppsalából/ érkezett. Töméntelen kaja és pia. Másnap nem megyek a Lukácsba.

 

02. 01.

 

Partiról beszéltem /groteszk a Kádár-korból/ Dezsőnek, hogy jó. Hasonló meglepetés Spíró. Megrendítő írás anyja haldoklásáról. Esterházy ismét újít. Egyszer csak kilép az elbeszélésből /Hrabalról van szó/ és átmegy tanulmányba:

"A novella itt finoman ábrázolná az időt, ami nem könnyű feladat, babrás meló. De a hasonlatok, melyek a teret leírnák, a jelzők, melyek a szenvedést, az örök alanyok és állítmányok, és mondatszerkezetek...viszonyáról szólnának...észrevétlenül, fű alatt teremtenék meg az idő nyugodtságát...a századelőt idézné, alig nosztalgiával...arról beszélne, mintha volna idő, idő arra, amire kell...Vasárnap volna. Ez derülne ki..."


Meg kell vallanom, amíg leírtam az idézetet, élveztem. A 68 novella /NORAN 2005/ többsége számomra olvashatatlan.

 

2011. 02. 05.

Süt a nap és plusz a hőmérséklet. Orosziban kellene lennünk. A Mezzon: Cosi fan tutte. Mai öltözék, mai környezet, a polcon márkás italok. Csak a zene Mozart.

A lukácsos statikus átadja az építész szaklapot. benne a szolnoki Tiszavirág híd. Hallgató koromban egyszer felmentem a K-épület II. emeletére. Ott voltak az építész tanszékek. A folyosó falain a tervrajzok. Csodáltam és irigyeltem őket. Dezső: nem gondoltál arra, hogy átmenjél? – Örültem, hogy megvagyok a gépész karon. Eredetileg gépész sem akartam lenni, nemhogy építész.

 

Jókai: Levelek, II. Akadémiai. 1975. Tompa, Vajda pénz miatt ír. Kérik Jókait, járjon el, hogy megjelenjen kötetük, vagy legalább közöljön valamit, az általa szerkesztett lapban. Gyulai Jókaitól kér kéziratot a Budapesti Szemlébe, miután jól megbírálta őt. Egy bejegyzésemből látom, a kötet – könyvtári – már volt a kezemben. Másodszor vettem ki.

 

2011. 02. 09. Ivetta doktori védése. „Előre gyártott”: a kérdések és válaszok kivetítve, ledarálva.

Rektori tájékoztató. Sok a közgazdász- mondja, ki kell találni valami vonzó új szakot. Az államigazgatási kart elviszi a HM, kell a Nemzetvédelmi Egyetemhez. Jutalmat nem fizettek ki, a szerződéses pénzét sem kapta meg mindenki. Cupi új rádióján – amit a régi rádióm helyére tettem - cd is hallgatható. Chopin.

 

2011. 02. 13. Cupi „új rádiója” évekig némán állt a polcon. Tegnap Laci behangolt néhány rádióállomást. Ma az íróasztal-körtém kiégett. Ilyenkor a hálózat egy részén elszáll az áram. Ebbe a körbe tartozik a frissen behangolt rádió. Az állomás-beállító program is elszállt. Laci legalább fél órás macerás munkája semmivé vált. Miért pont most égett ki a körte? /Azóta is csak a Kossuth jön be rajta. A tanszéken az Info-rádió fogható. Így is elviselhetetlen az információ-dömping./

 

 

2011. 02. 14.

 

Az Alexandrában böngészek. Útba esik, ha a MOM-on keresztül jövök haza. Vettem néhány akciós könyvet. Egyik Somlyó kötete, a Kossuth-díjasok sorozatban. Benne különleges Arany-tanulmány. Ismeretes, hogy hosszú ideig nem írt Arany. Volt ilyen más is, a világirodalomban. Rimbaud megírta verseit, majd teljesen abbahagyta. Arany ismerte a Revue des deux mondes (1829) c. folyóiratot. Megnézem a neten: kiváló mutató segítségével keresgélek. Több találat Aranyra. Majd Beaudelaire és az első irodalmi Nobel-díjas.

 

Le pessimisme moderne : son histoire et ses causes / par Étienne Metman,... -impr. de Darantière (Dijon)-1892

Full bibliographic record

Title : Le pessimisme moderne : son histoire et ses causes / par Étienne Metman,...

Author : Metman, Étienne (1843-1925) See only the results matching this author.

Publisher : impr. de Darantière (Dijon)

Date of publication : 1892

Type : monographie imprimée

Language : French

Format : 1 vol. (399 p.) ; in-8

Format : application/pdf

Copyright : domaine public

Identifier : ark:/12148/bpt6k68148d

Source : Bibliothèque nationale de France, département Philosophie, histoire, sciences de l'homme, 8-R-11215

Relation : //catalogue.bnf.fr/ark:/12148/cb30935378h

Provenance : Bibliothèque nationale de France

Text mode available

Theme : Generalities

 

Date de mise en ligne : 15/10/2007

Close full record


Table of contents: pessimistes de la poésie contemporaine. - Charles Beaudelaire. - M. Sully-Prudhomme. - M. Jean Berge. - Le pessimisme dans le roman. - M. Zola. - Gustave Flaubert. - Les frères de Goncourt. - Pierre Loti. - M. Paul Bourget, ses essais de psychologie contemporaine. - Ses romans. - Le pessimisme conséquence

 

 

2011. 02. 17.

 

Szerelmes versek. Kiadó: Unikornis Kiadás éve: 2001. Téma: Magyar Szépirodalom, Vers Sorozat: A Magyar Költészet Kincsestára 95.kötet

Válogatta. És az utószót írta: Lator László.

 

Könyvtári példány. Lator már nemcsak a Lyukasórában beszél lyukat a néző hasába, hanem könyvet sem tud szerkeszteni. A magyar szerelmi lírát ígérő könyvből hiányzik egy tucat 20. századi költő /Weöres, Zelk…/. Egyszerűen azért, mer a kiadó nem tudta megszerezni a szerzői jogot. Lator ezt leírja az utószóban, sőt javasolja az olvasónak, hogy a hiányzó verseket hol keresse. Kitűnő! Legközelebb csonka-kötetet sem kell kiadni, elég egy címlista, amit a kiadó drága pénzen elad.

 

A szövegemet el akartam küldeni a kiadónak, de két e-mail – amiket találtam-  sem mutatkozott jónak.

 

 

2011. 02. 19.

 

Barnit letolja az apja, hogy szemtelen volt. Mire: - Apa, te összekeversz a Zsófival. G.

 

Először Orosziban, 2011-ben. +4 fok a házban. Ketten Tringerrel, ő vitt. Itthon közben „ötye” /hölgyek összejövetele/. Minden a helyén volt a telken.

 

 

2011. 02. 22.

 

Engelbert Humperdinck (born Arnold George Dorsey; 2 May 1936) is a British singer who became famous internationally during the 1960s and 1970s, after adopting the name of the famous German opera composer Engelbert Humperdinck as his own stage name.

Gyuri a netről letöltötte számait, melyekre 40 éve táncoltunk. Már amennyire én táncoltam. CD-ről hallgatom. Gyuri állítja, hogy emlékszik, hogy mint gyerek, hallotta a számokat. Pl. „spenis áj” címűt.

 

2011. 02. 23.

Csurgói u. 30. Időpont: 14,15 h, Barni csönget. Egyedül jön haza az iskolából. Kulcsa még nincsen. – Busszal jöttél? – Igen – Bérleted van? – Nincs, de azt látni lehet, hogy ki az ellenőr. 15,00 h Zsófi érkezik. Lendületesen bejön, lepakol és a gép elé ül. Gabi telefonál, hogy csak 16,30-kor jön. Negyed órával előbb itt van, mehetek haza. Cupi érkezik legkésőbben, ő Ürömről jön, Gyuriéktól. Hetenként egyszer megy. Én csak akkor, ha „ütközés” van / a két menny azonos időre kéri Cupit/. És csak a Curgóiba.

 

 

2011. 03. 02.

Kőrössi P. József Költők könyve 93 vers, portré, (ön)életrajz ...

http://konyvkapu.hu/korossi-p-jozsef-koltok-konyve-noran-kiado-9639356921.html

 

Oravecz Imre: Por

Oda szeretnék visszamenni,
a kapunk elé,
a földútra,
a part aljába,
ahol véget ér a lejtő,
ahol a megrakott kocsik megálltak,
és eloldották a kerékkötő láncot a gazdák,

a kis térségre,
ahol megszakadt a kötött kerék húzta fényes csík,
ahol legvastagabb volt a súrlódás eredménye,
ahol összegyűlt a por,

abba visszalépni volna jó,
a finom agyagőrleménybe,
a hívogató, szürke lisztbe,
melyet tapodott a lábam,

visszatalálni ugyanoda,
tulajdon nyomomba,
lábam művébe,
a negatív szoborba,
a régi lábbal
azt illeszteni bele,

előbb a lábujjaimat,
a nagyot, a kisebbeket,
ügyesen kinyomni a recés, kis teknőkből,
mi kivételkor beléjük esett, megjavítani, kiigazítani,
mi megrongálódott,

visszatenni a talpam
körben a peremig tolni óvatosan,
vigyázva,
hogy takarjon minden,
a hajlás, az ív,
középen a híd,
a lúdtalpelőtti kecses átmenet,

aztán leengedni a sarkam
és visszahelyezni a testsúlyt,

vagy visszalopni magam bárhova,
megmeríteni a lábam bárhol az érintetlen szűz porban,
mint régen, reggelente, nyáron,
mielőtt jött a csorda, konda,
mikor még messze harsogott a kürt, pattogott az ostor,
mikor még teleíratlan volt az út tiszta lapja,

érezni hűs érintését,
puha ölelését,
kicsikarni a gyerekkor ígéretét újra,
még egyszer utoljára,
mielőtt beváltatlan marad minden ígéret,
mielőtt magam is por leszek.

 

Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben

Mikor rézgyűrű voltam, tűzbe dobtak.
Mikor vak macska, felmosó vödörbe.
Király voltam, hóhér kezére adtak.
Övcsat – ötezer évre lemerültem a földbe.

Esernyőnyél karokkal, golyvás nyakkal guggoltam
a sárszínű folyónál, legyek felhőiben.
Kövön lepényt sütöttem egykedvűn, míg a holtak
százszámra úsztak el a napban égő vizen.

Öregasszony is voltam, csak ődöngtem egész nap
hálóingben, a falnak sérelmeim soroltam.
Rablók orozták el megsárgult kombinémat,
fél paprikámat, míg gyufát vettem a boltban.

Égő házban vizesdézsába fúltam.
Az ütközetben otthagytam a lábam.
Zsarnok anyám árnyékában fakultam.
Disznók faltak föl egy parasztudvar porában.

Mindig sűrűbb sötétekbe fúródtam.
Egész az idő pereméig estem
– mintha vonatból éjjel, nem láttam már, csak szórtan
derengő létezőket, de még ott is kerestem

a célt, okot vagy bűnt, ami miatt, de végül
ott sem volt semmi, csak valami fal.
Azon túl csak a semmi, azon innen a kék űr
lassan kiégő csillagaival.

 

Zilahy Péter: Aki el

aki elment többé nincs
többé nem nyom le kilincs
nem szeret nő nem hal halál
nem rág köröm nem szúr szakáll

ha már elment lelke rajta
nem mer leves nem gyújt gyertya
nem üt vissza nem szül gyerek
nem vár haza nem főz meleg

meddig tart és miért nem enged
miért szorít belém lehellet
miért tüntet ki értelem
miért szórakoz pont velem

 

2011. 03. 05. 

25 75211034957 Ez Zsófi kódja a Kürt alapítványi gimnázium honlapján. Felvették és 35-ből a 25. Ez még nem hivatalos. Telefonon hívták a szülőt is, azzal, hogy oké.

Itt aludt Fanni és Dóri. Gyuri születésnapja alkalmából szervezett programot. Fanni szerint az ő születésnapi ajándéka az itt-alvás. Mindkét nagylány szeret a nagyanyjával lenni.

 

2011. 03. 08.

Hús-szakos doktori védés. A jelölt 5 éve tanítványom volt. Gyula az elnök. Az egyik opponens Incze. 12 évig együtt voltunk igazgatóhelyettesek. Több közös belföldi és külföldi út. Moszkvában a záró fogadáson: Gábor, együnk mi is, mert mire az elnök befejezi a köszöntőt, nem marad semmi az asztalon. Kulmbachban ugyancsak a fogadáson: Nézd Kárpátit, majd megfullad, úgy tömi a száját. Még a végén rosszul lesz, szólni kellene neki. Pozsonyban ketten voltunk és Anti sofőrrel. Orbányi odaadta a kocsit, hogy nagyobb kedvünk legyen helyette részt venni egy szakmai programon.

Incze nagyon megdicsérte a jelöltet, különösen az angol nyelvű összefoglalóját. A védés utáni fogadáson nem maradtam ott.

 

 

2011. 03. 15.

 

Új Írás / évekig előfizetője voltam/ 1962. 1. on-line számában:

 

Simon István: A mulandóság nyomai

 

…A jelen tán az időszakoknak

legmostohábbja – világra se jött

a már elment…

 

Bizony a lélek mindig azt kívánja,

ami lesz vagy a miénk lehetett;

az idő s az ember nosztalgiája

egymásba markolt fogaskerekek

 

Köztük a jelen gyors percekre robban,

átüt a múlt nehéz ólomfalán

s riadtan keresem – gyerekkoromban

éreztem ilyesmit, mert igazán

akkor kívántam és eszeveszetten

gondoltam rá: milyen jó lehetett,

amikor rádöbbentem, hogy lenyeltem

cukorkámból az utolsó szemet.

 

 

Az idősíkok megfoghatatlanságát már olvastam. Itt van: 1858 és 1962 fonódik össze.

 

Az időt osszuk rendszerint mindnyájan és jól osztjuk a természet és dolog tanításából: in praeteritum volt, praesens vagyon, futurum leszen. Azt kérdem már én tőled: akárki ebben a háromban melyik a valóság? Mert ami volt s elmúlt, az már nincsen, ami leszen is, az még nincsen:  mivel pedig az időnek részei a szempillantások, a praeteritum vagy volt, egy, a praesens vagyon, más, futurum leszen, harmadik szempillantás, de valósággal  egyedül a vagyon, mert a voltat már el, a leszent pedig még nem pillantottad el, és így az egyik sincsen

            Gróf Bethlen Miklós Önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest 1858. Heckenast Gusztáv

 

                                                        *  *  *

 

Fanni két éjszaka / 03- 12. és 13-án/ nálunk aludt. Rá ez nem jellemző. Fegyelmezett, főleg olvas. A dvd-t saját kis herkentyűjén nézi. Orosziba menet letettük Enid-nagyi Római-parti lakása előtt. Eddig nem jártam ott. Jó a környék. Orosziban metszés, a fűtés felesleges volt, tavaszi idő.

 

 

03. 17.

A spanyol híradót nézem /Azóta is, amikor csak tudom. Kissé túlteng benne a belpolitika. Menyi léhűtő politikus!/. Jobb a minősége és nincsenek benne kicsinyes bűnügyi hírek. Helyszíni riportok, nem stúdió-beszélgetés. A lényeg kiírva. Azt jobban értem, mint a beszédet. Néha előveszem a szótárt.

Földrengés és szökőár Japánban. Megsérül egy atomerőmű. Házakat, autókat sodor a víz. Tokió csodálatos felhőkarcolói alatt az utcán hosszú sorok. Fogytán az élelmiszer. Megszólal a császár. Megjelenik Angela Merkel is egy másik csatornán: sürgősen felülvizsgálják a német atomerőműveket.

 

 

03.18. A tévében megy a gagyi 40 milliós játék. Egyik kérdés: a párizsi vagy a tokiói Disneyland volt-e előbb? Erre beugrik egy 19 éves emlék. Hazafele a párizsi gépen kisfiú ül mellettem. Mögöttünk a szülők. Kiderül, hogy az Euro-Disney-be jöttek, ami párizsi újdonság volt 1992-ben. És a Louvre? – kérdem. Arra nem maradt idő – mondja a helyes anyuka.

 

A rádióban Hoffmann Rózsa államtitkár: 1985-ben megszüntették a szakfelügyelői rendszert. Én az is voltam! Görgényi Ildikó minisztériumi szakreferens jóvoltából: „Gábor vállalja el!” – „Gábor, el kellene menni a szombathelyi iskolába” – Én: „Ildikó, két hónapja voltam ott” – „De közben igazgató-váltás volt”. Csaknem mindegyik megyei szakközépiskolába elmentem.

 

03. 21.

Tavaszi napsütés. A honlap-szerkesztésből 2 óra egyfolytában bőven elég. Ebéd után irány a Múzeum-körút. Antikba be sem megyek. A Könyvudvart végig pásztázom. Füst Milán kapható minden mennyiségben. A teljes napló is. Türelem kérdése, előbb-utóbb minden befut.

 

03.29.  Monoton telnek, rohannak a napok, hetek. Ahogy Illyés mondta: kevés az esemény. Felkelés, busz vagy villamos, uszoda, duma úszás előtt és után, tanszék, számítógép, ebéd, vásárlás /nem mindennap/, haza, tv, számítógép újra, néha cd, könyv, könyvtár. 10-kor fekvés, reggelig két vagy három „kimenetel”. Kezdődik a telki szezon, ez könnyíti a hétvégét.

 

04.01. Barnival Orosziban. Teknős-kifutó készítése. Lelkesen adagolja kezembe a szerszámokat. A kárszakértő, felméri a beázást.

A spanyol híradóban Japán, az atomerőmű romjai, sugárzik a tengervíz. Líbia: a háború okozta romok, kiégett autók. Lampedusa szigete: jóvágású arab fiuk, nagy csoportban, egyik kezében tábla: VIVA ITALIA. /Az arab menekültek miatt a turisták nem férnek be a kis szigetre./

Egy helyi lakos azt mondja, hogy a sziget olasz, Olaszország az unió tagja. „Azt nekem előírja az unió, hogy ha csokoládét készítek, abba milyen kakaót tehetek. Most nem tesz semmit, hogy a sziget élhető maradjon.”

 

04.05. Megjött a három helyes francia srác, Angers-ből: Olivier, Simon és Remy. Hónuk alatt összecsukható roller. Többnyire a gép mellett ülnek.

 

04. 08. Ha az ember eleget él, megéri a jelenségek, események fordítottját is. Milyen nagy szám volt 1963-ban az Astoria-aluljáró. Zalából hoztak hídszerkezetet a forgalom fenntartására. Ma betömik a Margit-híd budai aluljáróját. /Rövidesen a Ferenciek terén lévőt is./ A lámpa jobbnak bizonyult. Nincs gond a kismamákkal és a mozgássérültekkel.

Korábban gyakran rohantam. Számolgattam, melyik útvonal rövidebb, hogy lehet időt megtakarítani. Ma húzom az időt. Ha korábban megyek a Lukácsba azzal fogadnak a hat óraiak: „Ilyen korán?” Úgy megyek a velünk szemben, a Villányi úton levő kifőzdébe, hogy végig ballagok a Ménesi úton, le a Bartókig. Onnan nem lefele, hanem felfele indulok. Benézek a főzelékfalóba, a menüt nem találtam vonzónak.

Útba esik egy Alexandra és egy Libri. A kínálat és az árak nem késztetnek hosszas nézelődésre. /Valamikor milyen izgalmas volt böngészni az Írók Boltjában!/ A körtéren megvártam, míg a benn álló 61-es kimegy. Felszálltam a következő, üres kocsira. Az első megállóban le, átkelés a zebrán /nem a síneken/ és már ott is vagyok a kifőzdében. Várni nem kell, gyorsan kezdhetek enni.

 

 

04.11. Lejárt a jogosítványom. Reggeltől 4-ig - amikor jelenésem van a háziorvosnál - hallatlanul hosszú idő. Miért forgat fel ez az ügy? Tán azért, hogy az orvos két év után megállapít valami, ami kellemetlen. De ez bármikor bekövetkezhet.
Laci megküldte Zsófi táncos képét. Kész nő. Partnere nagyon jóképű. Messze veri a többi fiút.

A jogsi-hosszabbítást simán megkaptam. Még az önkormányzathoz is bementem sztárfotóra. A tanszéken meglepetés ér. Eddig a franciák utánam érkeztek. Mindegyik kezet fogott. Most ott ülnek a helyemen, Ildikó angolul szövegel, fel sem emelik a fejüket, amikor belépek. Megfordulok, és ott hagyom az egészet. Észre sem vették, hogy benn voltam. El vannak foglalva.

 

 

04.15. „Az Europeum bevásárlóközpont április 14-én megnyitja kapuit” Ezek szerint tegnap nyitott. Véletlenül arra jártam és bementem a földszintre. Korábban a Népszabadság székháza volt itt. Jó ideig a szemben levő – akkor Meinl, most Match – élelmiszer boltba jártam vásárolni.

50 éve sokat jártam a környéken. Az Üllői út 82-beli albérletemből kilépve vagy a Nagyvárad-tér felé vagy a körút felé indultam. Szobám utcai volt, a fürdőszoba felől megközelíthető. A másik ajtó a tulaj szobájába vezetett.

 

Reggel Dezsőnek mesélem, hogy fiatal házas korunkban végig látogattuk a jelentősebb színházi előadásokat. Voltunk a bábszínházban is. Itthon kinyitom a tévét és riportot látok az 50 éves Bóbita-bábszínházról. Dezsővel sem beszéltem még erről és a Bóbitáról sem nagyon hallottam mostanában.

 

4.18. K. G., egykori egyik kedvenc hallgatóm. Most dr. K. G. habilitációja. A K 3 terem csaknem tele van. Gabi vetített képek alatt mondja, ami a képen is olvasható. Vicces mikro-organizmus ábrákkal igyekszik lazítani. A végén színes kép: nyuszi a tojásokkal és Kellemes húsvéti ünnepeket. A bizottság egyik tagja Sz. J. Óvárról. 25 éve voltam ott külső előadó. Később, amikor eljövök, Jenő a parkolóban a kocsijánál. Nem megyek oda hozzá. Csak bájolgás lett volna.

 

04.24. Visegrádon a kerti bútor megrendelése. Ott, ahol 25 éve vettük azt, amit a szú megevett. Jó ebéd a templom tövében. Alvás Orosziban. Locsolás, fűnyírás. De jó lenne egy híd a sziget-csücsökben!

 

05.05. Láncreakció. Hétfőn M. I. campus-igazgató: Gábor, megyünk Gödöllőre, összevonják az egyetemeket. Szerdán e-mail a rektortól: olyan hírek terjedtek el…velem nem egyeztetett senki, majd: 16 órakor ugyancsak a rektortól: fórumot tartunk. Este az RTL híradó: az Origo közlése szerint az egyetemek….az Echo szalag-szövege: túl sok a diplomás, sokan kapnak semmire sem alkalmas képzést…Csütörtökön a híradó részleteket közöl: a Corvinus három részre oszlik: Gödöllő, BME és az új Nemzetvédelmi Egyetem a befogadók /sőt: az Elte is/. Megjelenik a képernyőn a rektor és csodálkozó, csinos hallgató-lányok. Rövidesen nem kell törnöm a fejem, bejárjak-e vagy sem. Pénteken – miután nagy a felháborodás – az államtitkár cáfolja az egészet. /Azóta sincs semmi az egészből. Az új rektor koktélpartit tartott az üzemi partnereknek. Elküldte a fotókat. Ő is e-mail köldő. /

 

05.08. Barni, Dóri. Imádnak ketten a MOM-ban lenni. Szülői felügyeletet nem viselnek el, esetleg a bejáratig lehet menni velük, vagy az Információnál várakozni. Pénzt csikarnak ki, mert a vásárlás és a fogyasztás a lényeg. Pénteken én voltam az ügyeletes. Dórinál és nálam is mobil. A megbeszélt időpontban Dóri mobilon jelentkezik, még kér időt. Az újabb időpont előtt jön Dóri személyesen, alkuszik további időért és még pénzt kér. A hosszabbított időpontban nem jelennek meg. Mobilon a válasz: hosszú a sor a pénztárnál. Cupi közben hívta Dórit vezetékesen, mert hosszúnak tartotta a programot.

 

05.16. 10,18 h. Itthon. Tanszéki szobámban labor-gyakorlat a számítógépeken. Egész héten.

A Le Monde on line címlapon közli: „most viszik, most viszik…” – nem Danikáné lányát, hanem:

Accusé d'agression sexuelle, Dominique Strauss-Kahn devrait être présenté au juge en audience préliminaire...

Négy « fogd meg » körülötte. Nem vagyok kárörvendő, de a bankvilág megérdemli.

A napok összefolynak. Pénteken Oroszi : hozzák Visegrádról a kerti garnitúrát. Utána Kecskés és csapata : befejezni a tetőfedést. Szombat-vasárnap Barni, Dóri. Laci megjön Münchenből. Most ő jár vásárokra. 1975-ben voltam ott az Anugán.

 

05.18. Orosziba menet az Intersparban hosszasan nézegetem a sör-kínálatot. Végül is a soproni mellett maradok. Úgy látom, hogy abból egy doboz 200 alatt van. Nyolcat a kocsiba rámolok. Később kiderül, hohy a nyolcból csak három volt az, amit akartam, egy nem is soproni, hanem Tuborg, négy pedig soproni ugyan, de jó drága barna sör, amit sosem iszom. /Agyamra megy az irracionális választék. És még fokozódik./

 

05.19. A tve /spanyol/, du. 3 – 4 h közötti híradója. Lorca a földrengés után. Bontják a sérült házakat. Az utcai fal hiányzik, belátni a nappaliba. Nem az ajtón, vagy az ablakon keresztül, hanem oldalról, mint egy színpadi jelenetben. A markoló benyúl a szobába, a falipolcon fényképállvány, könyvek. Rövidesen “sitt” lesz.

 Cordoba árvíz után. Autók tömege szanaszét az utcákon. Ahogy az áradat összehordta őket. Egy kék kocsi egy fehér hátán, mintha kutyák párosodnának. A kék autó tulajdonosa kinyitja a kocsi ajtaját, benéz. Beszállni és elindulni nem tud a kocsival.

 

05.20. Negyven éve, hogy hasonló napfényes délután meghalt Hugi. Akkor csütörtök volt. Utolsó, zaklatott levele két nappal korábbi keltezésű. A temetés napján Apu Tomit és Editet bevitte Győrbe, ők nem voltak ott.

 

A netről: Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia, 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 9…2007. szept.-nov. halottaink…Bátorfalvi Géza /69/. Hosszú ideig beosztottam, riválisom, intézeti párttitkár. Jó fej, de csapongó. A nejjel voltunk náluk vendégségben, az Irinyi utcában, ők is a Tartsayban, a 80-as években. Akkor szokás volt a vezetők barátkozása. Amikor csődbe ment az intézetből /tőlem!/ leválasztott, igazgatása alatt álló fejlesztő vállalat, Géza azt átpasszolta egy beosztottjának és egy német céghez ment tanácsadónak. Egyszer később bólintottunk egymásnak a Ferenciek-téri abc-ben.

Egy képet is találtam 2006-ból egy Vemag-portálon: „Bátorfalvi Géza, Vemag Anlagenbau Budapest, Kovács László and Timo Krüger”. Kovács Laci, korábbi pápai beruházó, a Pick vezérigazgatója lett.

 

 

05.23. Tíz nap után újra benn a tanszéken. Minden a helyén. Hogy bírtam ki ennyi ideig a tanszék nélkül? Közben kétszer voltunk Orosziban, szombaton kinn is aludtunk.

 

05.26. Reggel szól Dezső, hogy még nem meséltem lapszerkesztői munkámról. Ide illesztem szövegem „szerkesztett változatát”.

 

 

 

A szaklap-készítés munkafolyamata

 

A kézirat begyűjtése, javítása, kiegészítése, legépeltetése, a gépelt kézirat korrigálása. Betűméretek jelölése / adjusztálás/. 

A kézirat csoportosítása:                     önálló cikk

                                                            összefoglalás három nyelven

                                                             ábra, ábrafelirat

                                                             külföldi folyóirat referátum

                                                             szakmai hír, nekrológ

                                                             fizetett hirdetés

 

Az önálló cikkek sorrendje. A szerző beosztása és a szöveg színvonala szerint: kutatási eredmény, üzemi fejlesztés, beszámoló konferenciáról…A hírek és referátumok időrendben. /Egyszer Kálmán kulmbachi beszámolóját – még az előkészítési szakaszban - nem az első helyre tettem. Közölte, ha nem teszem oda, visszavonja. Oda tettem./

Tartalom magyar és három idegen nyelven.

A nyomda által készített hasábos levonat és az ábrák korrigálása

A tördelt levonat – ezt a kiadó munkatársa készíti elő a nyomda számára   korrigálása. Szöveg a lap szerkezete szerint, ábrák, felirattal együtt beillesztve. Szükség szerint húzás vagy többlet-kézirat /Falbizoner E.: ”Gábor, sürgősen kellene 15 sor. Nem tudom tovább széthúzni a szöveget”

„adatbázis családfa-kutatáshoz - Falbizoner vezetéknév” – ennyit találok. Ő csak kuli volt, a neten nyomot magáról nem hagyott./

Imprimatúra: a nyomda által késznek minősített levonatot a szerkesztő még egyszer átnézi és aláírja azzal, hogy nyomható. Kisebb javítás még bejelölhető, de már csak a kész lapban derül ki, hogy azt a nyomda jól javította-e.

Után-néző. Ha az imprimatúrában sok a hiba /és az jórészt a nyomda miatt/, akkor a szerkesztő kérhet még egy levonatot. Ekkor a lap késik és többlet-költség merül fel. Olyan ritka eset, mint az állószedés.

 

A nyomda a leadott kéziratot teljes terjedelmében kiszedi és hasábokban kinyomja. Az ábrákról klisét készít. Ritkán előfordul, hogy a szerkesztő túlbiztosítja magát és a hasábos levonatokból egy egész cikket ki kell venni. A kivett és félre tett, kinyomott szöveget nevezik állószedésnek, ami a következő példány készítéséig áll és vár. Ezt a nyomda nem szereti, tárolni kell a maradékot, amit két hónap múlva, amikor sorra kerül meg is kell találni. Az álló szedés a szerkesztő szégyene. 20 év alatt egyszer-kétszer fordult elő.

Évenként összesített tartalom és név-, valamint tárgymutató. Nem mindegyik szerkesztő készíti el.

Ha néha nagyobb hiba marad a kész lapban, a szerkesztő rögtön kapja a telefonhívást. Fogadni kell a szerzők hívásait is. Többnyire a leggyengébb cikk szerzője reklamál a legtöbbet.

A szerkesztő réme: fordított ábra, ábracsere, egy cikk két alkalommal való megjelenése.

 

Kézírásos naplómból: 1970. február 2. Látogatás a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatójánál, Sala Sándornál. Feri bácsi /dr. Lőrincz Ferenc alapító szerkesztő/ mutat be, mint újdonsült szerkesztőt…Munkaigényes a szerkesztés. Gyakran publikáló szerzők sem tartják be a legelemibb formai követelményeket. Nem tagolnak következetesen, nem írnak összefoglalót, az ábrákat a szöveg közé ragasztják…

 

                                                        *  *  *

 

1970 – 75-ig voltam a Húsipar szerkesztője, utána 14 évig, 1989-ig a felelős szerkesztője. /Jó ideig Regős, tröszti műszaki igazgató jóváhagyása kellett a kézirat leadása előtt./

A Húsipari Újdonságok referáló kiadványt 1980- 2000 között szerkesztem. Előfizető hiányában szűnt meg. Egy ideig a gépészeti kiadvánnyal párhuzamosan készült analitika-technológia témájú is, Mihályiné szerkesztésével. Ő feladta, egy-két számot még én szerkesztettem, majd a két kiadványt összevontuk. /Honlapomat azonos módszer szerint készítem, a témakör változott./

Várszegi Tiborral ketten szerkesztettük az Agrárgazdasági élelmiszer-előállító üzem / 2000/ c. könyvet. A könyv eredeti tematikáját én állítottam össze. Akkor még nem ismertem a PC-t, a nyomdai előkészítésben Tibor dolgozott többet, a tartalom is feléje billent el.

 

                                              *  *  *

 

 

 

Christian Friedrich Daniel Schubart: A pisztráng

 

A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt,

Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant, mint a nyíl.

Oly tisztán szépen látszott, én csendben ültem ott,

A vízben vígan játszott és messze csillogott.

 

A parton lesben állva egy férfi nézte őt,

Nagy horgászbottal várta, a hal, hogy arra jő.

A tiszta vízről véltem, itt nem lesz semmi baj,

Így meg nem fogja véle, hisz látja jól a hal.

 

A horgász cselre készül, mert unja már,

a csermelyt felzavarja végül. No, lám, amire várt,

már húzza, tépi horgát, a végén, a végén ott a hal.

Jaj! Mért, hogy mindig jól jár és célhoz ér, ki csal?

 

 

Christian Friedrich Daniel Schubart (1739-1791) – költő, önéletrajzíró. Szegény iskolamester fia volt; Erlangenben tanult teológiát, tanulmányait azonban – anyagiak híján – nem tudta befejezni. 1774-ben  Augsburgban megalapította a szabad szellemű és jezsuitaellenes Deutsche Chronik című újságot, de bátor hangú cikkei miatt 1777-ben tíz esztendei várfogságra ítélték. Kiszabadulása utána stuttgarti színház igazgatója lett. Költészetével a Sturm und Drang egyik előkészítője; legmegrázóbb dalait a börtönben írta. Önéletrajza rendkívül érdekes kor- és kultúrtörténeti dokumentum.

 

05.29. A You Tube-nek köszönhetően Schubart személyét csak most ismertem meg. A vers több portálon olvasható, fordítóját egyik sem tünteti fel.  Schubert ötöse egyik kedvencem. Ezt, Liszt és Chopin számokat hallgattam.

 

 

05. 30. Meghalt Marika, 88 éves korában. Férjét 10 évvel élte túl. Anyja neve Nakvaczky Róza. A ceglédi hírre azt válaszoltam, hogy nincs lelkierőm elmenni a temetésre. Januári utolsó levele – válaszra várva – még asztalomon volt.  A gondozója címezte, már alig volt olvasható. Betettem a többi közé, a csomót összekötöttem és felraktam a hasonló relikviák közé. Ezzel papír-alapú levelezésem is megszűnt.

A Google nem tud Nakvaczkyról, csak saját honlap-szövegem kapom vissza. Anyu és Marika nagyapja: Nakvaczky Szilárd /1850 – 1930 /.

A Révai-lexikonban sincs Nakvaczky. Egyetlen levelem maradt a gépben, nem a legutolsó.

 

 

Drága Marika!                                                                                                                 Budapest, 2007. 12. 13.

 

 

Ahogy írom a dátumot, eszembe jut, hogy Luca napja van. Halásziban a népi szokás szerint ilyenkor valamit tenni kellett, Luca székének elkészítésén kívül. Karácsony tájékán szalmát vittek be a konyhaasztal alá. Ezeket a kedves szokásokat már el is felejtjük, most esetleg betlehemesek jelennek meg egy-egy faluban. Helyette az árucikkek imádata, halmozása lépett az életünkbe. Cupi alig győzi összegyűjteni a nagy család számárta a sok ajándékot. Megállítani nem lehet. Mondtam, nekem ne vegyen semmit, de úgysem tartja be.

A karácsonyi lapok jönnek sorra. Az élelmiszer-áruházban a csendes éj zenéje hallatszik. Jó üzlet a karácsony. Újítok, mert az idén nem küldök lapot. Neked ez alkalommal kívánok békés karácsonyt, minél kevesebb betegséget, megnyugvást a család körében. Etust felhívom telefonon, Óvárra meg e-mailt küldök.

Nemcsak az ajándékok szaporodtak el mérhetetlenül, hanem a hivatali lapküldés is. Nézem a tanszéki adminisztrátort, Ágit, aki finom teát főz, mire bemegyek. Üdvözlőlap halmokat címez és rak borítékba. Ugyanannyi érkezik és mind megy a papírkosárba. Ez a fogyasztói társadalom. Ha pozícióban lennék, én is ezt tenném. Néha csodabogárnak néznek, hogy festő barátom van és irodalommal is foglalkozom.

Sajnos nincs színes nyomtatóm, de talán így is kivehető a Fialka-ős hengeres sírkövének a felirata a lap túloldalán, amit elküldök:

                    Father

                    Albert A Fialka

                    1843 – 1917

Misztikusnak tartom az egészet, a morvaországi Nemcice nad Hanou főutcájával együtt, ahol 1945 koratavaszán futkostam Hugival, miközben anyu a háziaknak segített, apu pedig valami honvédségi feladatot látott el. A kisváros honlapján a polgármester neve is olvasható. Írni kellene neki, tolmácsolja szállásadónk leszármazottjának köszönetemet. A háború viharában egy asszonyt két kisgyerekkel családtagként fogadtak be. Engem cseh imára tanítottak.

Cupi a legtöbb időt az unokákkal tölt, de kicsit kellett biztosítózni is, most voltak az autó-biztosító váltások. Ildi-Pisti Andráséknál tölti majd a karácsonyt, az USA-ban.

Óvárra tolmácsoltam üdvözletedet. Juli és lánya Zuzsi szorgalmas e-mailezők. Anti változatlanul rejtély. /Marika halála után került elő./ Még egyszer kívánok békés karácsonyt, a kedves családtagoknak is: /aláírás kézzel/: Gábor

 

 

                                               *  *  *

06. 01.  Az Alexandrában láttam az újdonságok között az Anyegin új kiadását. Utána a könyvtárból kivettem Puskin levelezését. Itthon elővettem Németh László 1967-es Puskin-életrajzát /Irodalomtörténeti Kiskönyvtár/. A gyűjteményes kötetekben nem találtam Németh szövegét.

Nem volt könnyű az átírást megtalálnI : Eugène Onéguine, de itt van : 

Eugène Onéguine : lettre de Tatiana à Onéguine (extrait)

 

Je vous écris, est-ce assez clair ?

Que reste-t-il encore à dire ?

Il se pourrait que je m'attire

Ainsi votre dédain amer.

Pourtant si vous pouviez comprendre

Mon triste destin d'ici bas,

Vous ne m'abandonneriez pas.

D'abord j'ai pensé me défendre,

J'aurais voulu dissimuler,

Pour vous mes sentiments sincères.

Sachez que j'aurais su me taire

Si de vous voir, de vous parler,

J'avais l'espoir. J'eusse révé

Toujours, toujours à nos rencontres,

Mais dans ce pays isolé

Vous semblez être un exilé.

C'est trop distant que l'on vous montre,

Et bien qu'heureux vous accueillant,

Nous n'avons rien de très brillant.

 

06. 02. Tavaly kimentem a Vörösmarty térre, mielőtt bezárt a könyvhét. A mai megnyitóra nem mentem. Úgysem vásárolnék, majd a könyvtárból kiveszem, ami érdekes, ha oda kerül. Rakovszkyba bele lapoztam az Alexandrában.

 

 

06. 07. 4 francia fiú, egy lány /még nem volt a szobában/ jött nemrég a tanszékre. Amikor írom éppen belép Sari Johanna Kostinen /SF/, tegnap már felírta nekem a nevét. Nem nagyon lehet vele kommunikálni.

 

T. Margit, Marika rokona leveléből: „A temetésen /06. 03/ túl vagyunk. Úgy gondolom tisztesen lezajlott, méltón Marika néni emlékéhez.” Meghalt 05. 22-én, két nappal Hugi 40 évfordulója után. Etus unokatestvérem volt ott lányával.

 

 

O. Antinak megvan az iwiw-je, de ott nincs cím. Egy fatális arckép-egyezés folytán kalandba bonyolódom.

 

 

Ő ne lenne Irénke unokája? Írtam az ismeretlennek:

 

 

Kedves Judit!
Apukád unokatesója vagyok. Egyszer régen Pesten
találkoztunk. Azért bátorkodom írni, mert fényképed
tökéletes Fialka Irén, a nagymamád. Mintha őt látnám.
Csak akkor válaszolj, ha nem esik nehezedre. Apáddal
megszűnt a kapcsolat, ő hagyta abba és nem tudom elérni. Ha
nem válaszolsz, akkor is örülök, hogy "láttam" Irénkét.
Üdvözöl: B.G.

 

Válasza:

Kedves Gábor!
Rossz címre írtál. Az én nagymamámat máshogy hívják.
Üdv Judit

 

Még egy elhárítás / 11,05 h/:

Az én apukám Oláh Bálint
üdv /már nem írta alá/

 

Erre én Juditnak, tárgy: játék:

Bocs, ha Te folytatod, akkor én is. Mit szólsz hozzá, ezt a családfát /alább részletezve/ az imént találtam ki. Apádnak ne szólj, legyen a kettőnk titka: G.

 

Közben Laci fiam intézkedik:

ok, írtam neki J, megadtam az e mail címed 

A Mezzon a Carmen, Opera Comique. Mádl temetését a tihanyi főapát celebrálja. Gyuri válóperes ügyvéddel konzultált. Este engesztelő mise a bazilikából /Erdő P./.

 

06. 08. Tévedtem Anti lányát illetően. Megtaláltam a tanár Judit adatlapját, rajta a születési dátummal. Ezzel zártam:

 

Kedves Judit! Sok megtévesztő vagy hiányzó információ, egy fatális fénykép-hasonlóság okozta azt a látszatot, mintha unokahúgom lenne, én meg szenilis vagy kalandor lennék. Tanár vagyok én is, a Corvinus egyetemen. Elnézését kérem. Cserélje ki az adatlapját az egyetem honlapján. Akkor rögtön kiderül, hogy a születési év nem egyezik.  Üdvözli: G 

 

                                                                    *  *  *

 

Irénnek a levelei sajnos nincsenek meg. Egy sorára emlékszem. „ A szeretet szivárvány hídján röpülök hozzátok” A szöveghez illettek cirkalmas betűi.
Első férjével látogatott Halásziba, 1950 előtt. Lovas kocsival hoztuk a mosoni állomásról. Jó ideig leveleztem vele. Hugi Egyeken volt, amíg továbbtanulása megoldódott. Cupival egy esküvőn voltunk Egyeken, majd ifj. Antién Debrecenben. Irén pénzt adott fogorvosi költségre, hallgató koromban. Debrecenben nem pap temette. Az egyekiek hozzám jöttek: maga annak az aranyos Angelának a testvére? 

 

                                             *  *  *

 

Az idióta, agresszív, megtévesztő /pl. hitel/ tévé-reklámoktól lassan idegbajt kapok. Az élelmiszerboltok „marketing”-je sem akármi. A Match-ban akciós Soproni sör. Mellette a hasonló, de majdnem kétszeres áron. A tábla csak az akciós árat tünteti fel. Aki nem jó helyre nyúl a dobozért, az fizethet.

Puskin: Anyegin, fordította Áprily Lajos. Kitűnő. Megvan a Bérczy-fordítás is.

 

                                           *  *  *

 

A gyimesbükki római katolikus plébánián 2010. jún. 19-án Berszán Gábor és Tankó Hajnalka házasságot kötöttek. /net/

Meghívhattak volna.

 

                                                       *  *  *

OSZK Katalógus Amicus… Berszán Gábor: Első 11 - 20

 31 - 38 Utolsó. Ez 38 tétel. Van olyan címszó itt, amit a publikációs jegyzékembe fel sem vettem.

Húsipari idegen szavak, Agroinform, 1982. /rémlik/

Új technológiák, húsipar, MÉM, 1980 /rémlik/

A húsipari környezetszennyezés forrásai, megelőzés Terj. p. 340-342. /fejezet-részlet, ilyet sokat írtam/

Több a listában a duplum, néhány tételről nem derül ki a cím.

 

2011. 06. 10. Puskin: Levelek. Európa 1980.

 

Turgenyevnek, 1824. 07. 14…Távol tartom magam a rossztól, és teszem a jót: elhagyom a szolgálatot és rímfaragással fogok foglalkozni…Nem tudom, bebocsátják-e  szegény Anyeginemet a sajtó mennyei birodalmába; mindenesetre megkísérelem…

 

Gnyegyicsnek, 1825. 02. 23…hamarosan elkészül az ön Homérosza. Ez lesz az első klasszikus, európai hőstett  honunkban / az ördög vinné el ezt a hont…

 

Besztuzsevnek, 1825. 03. 24…az Anyegin a legjobb művem. Összehasonlíthatod az első fejezetet a Don Juannal. Senki nálam nem becsüli jobban a Don Juant / az első öt éneket, mert a többit nem olvastam/, de semmi köze az Anyeginhez…

 

Vjazemszkijnek, 1825. 04. 07. Ma van Byron halálának évfordulója, tegnap misét rendeltem a lelke nyugalmáért. A pópám elcsodálkozott, hogy egyszerre olyan istenes lettem, s ide adta nekem Isten szolgája lelki nyugalmáért készült áldozati kenyeret. Elküldöm neked…

 

Zsukovszkíjnak, 1825. 04. 24…tíz éve hurcolom az értágulást magamban…Ha a cár engedne külföldre gyógykezelésre, az akkora jótétemény volna, hogy örökké hálás lennék érte…megígértem, hogy két évig nem írok semmit a kormány ellen; és nem is írtam…ha békében hagynak, annyi bizonyos, hogy csak a rímtelen ötös jambusaimra fogok gondolni...

 

Vjazemszkijnek, 1825. nov…Szükségem volna az angol nyelvre, de száműzetésem egyik hátránya, hogy nem tanulhatok, pedig most volna itt az ideje /26 éves/. Ez üldözőim bűne…

 

Delvignek, 1826. febr…semmibe se keveredtem bele, és ha a kormány ráér rám gondolni, könnyen meg is győződhet felőle. De kérni röstellnék…én sohase buzdítottam se zavargásra, se forradalomra, éppen ellenkezőleg. Az íróféle, mint Alfieri megjegyzi, inkább a töprengésre hajlik, semmint a cselekvésre…szeretnék egészen és őszintén kibékülni a kormánnyal és ez természetesen csakis őrajta múlik…

 

Vjazemszkijnek, 1826. 05. 27…Olvastam az újságban, hogy Lancelot francia drámaíró Péterváron van, mi ütött belé? Azt is olvastam, hogy harminc irodalmár rendezett neki díszebédet. Kik ezek a halhatatlanok? Csak számolom, számolom az ujjaimon, de sehogy se jön ki…

ha elképzelem Londont, a vasutakat, a gőzhajókat vagy a párizsi színházakat, az én isten háta mögötti Mihajlovszkojém haragra gyújt és elkeserít.

Az Anyegin negyedik fejezetében a magam életét festettem le; ha majd egyszer elolvasod, s kérded kedves mosollyal: ugyan, hol az én költőm? Van benne tehetség! – meghallod, édesem, a választ: elszelelt Párizsba, és soha többet vissza nem jön ebbe az átkozott Oroszországba, micsoda esze volt!

a részeges ifjú doktor azt mondta. hogy ha nem operáltatom meg magamat, harminc éves koromig se húzom. Nem valami vidám dolog meghalni az opocskai járásban.

 

2011. 06. 13.

 

Tisztelt Berszán Gábor Úr !
Építettünk pálinkafőzéshez egy töltetes oszlopot melyhez raschig gyűrűre
lenne szükségem, de nem találok az országban forgalmazót.
Ha tud segíteni kérem adja meg egy forgalmazó elérhetőségét.
Köszönettel: Berényi István

 

Könnyűt kérdezett Berényi. Óriási a kínálat. Végre egy szakmai esemény. Mielőtt megnéztem a levelezést, a Yuo Tube-on kedvenc toccatámat hallgattam le. A másik nyugtató a Don Pasquale kettőse.

Orosziban a szokásos locsolás, fűnyírás. Fa lépcsőfok-csere, a pincelejárat felesleges korlátjának leszedése, a tetőfedésből kimaradt hulladék-fa aprítása. A pincében selejtezés, sose használt vackok kidobása.

A pincének azért van két lépcső-lejárata, mert az intézeti utolsó prémiumból a faházhoz téglaházat toldottunk, erkéllyel. A lépcső az erkély alá került, így oldalt egy másikat épített Kecskés, hogy kúszás nélkül mehessünk le a pincébe.

 

 

06. 15.

Alan Weisman: A világ nélkülünk

Alan Weisman sajátságos megközelítésben tárja elénk az emberiségnek a bolygónkra gyakorolt hatását; s arra buzdít minket, képzeljük magunk elé, milyen lehet a Föld - nélkülünk. Érzékletesen mutatja be, hogy közvetlenül az ember eltűnése után a metróalagutakat elöntő árvizek gyorsan kezdik majd felemészteni a város alapzatát, és a világ városait ma befedő aszfaltdzsungel szép lassan helyet fog adni a valódi őserdőnek.

Kivettem a könyvtárból. Kitűnő.

 

Amikor Margit adatokat kért Marika hagyatéki eljárásához – ebben Anti, mint hozzám hasonló rokon is szerepelt - akkor gondoltam arra, hogy még egyszer próbálkozom. Laci érte el Antit az iwiw segítségével, egy hét múlva válaszolt. Írta, hogy ő sem volt Marika temetésén. Rögtön válaszoltam, erre ő is. Aztán semmi. Neki volt igaza, amikor hallgatott. Anyjával, Irénkével sem sok levelet váltottam. „Barokk” stílusban írt / „a szeretet arany hídján jöttem hozzád”/. Jól szót értettünk Vali nénémmel, de még inkább Magdával. Még Marikával is.

Anti leveléből kiderül: „Jutka lányunk – akit másutt kerestem - molekuláris biológusként kicsit meghosszabbította egyetemi tanulmányait a doktori iskolával”

 

2011. 06. 16.

Deske kérdésére válaszom: „Az urulógiai vizsgálat  nem túl jót mutat: p-nagyobbodás, valami kő rajta, a bedugós vizsgálatnál érzékenység. Szerdára lesz vérvizsgálati eredmény. Nekem nem mondott semmit a doki, csak hallottam, ahogy diktál asszisztensének.”  /A Kútvölgyiben Szendi Lajos vizsgált. Öt éve Walter György/

Utólag: olyan lettem, mint Pavlov kutyája. Hazafelé jövet, ha a villamosból látom a MOM-ot, ingerem támad. A II. emeletig kell kibírni. /Kiderült, hogy az I.-en is van./

 

Lapozva olvasom Weisman könyvét.

Száz éve csak élő zenét hallgattak. Ma ez nem éri el az 1 %-ot.

 

 

2011. 06. 09.

 

A MN. magazinjában, majd a netről:

 

Borgos Anna - Szilágyi Judit: Nőírók és írónők - Irodalmi és női szerepek a Nyugatban

Noran Kiadó, 2011, 484 oldal

 

Kaffka Margit, Lesznai Anna, Török Sophie, Bohuniczky Szefi, Kádár Erzsébet, Kosáryné Réz Lola, Lányi Sarolta, Gyulai Márta, Kovács Mária, Reichard Piroska

 

 

Én csak a „kánonmenteseket” válogattam egy honlap-fejezetbe:

 

Kovács Mária,

Debreczeny Lili,

Marschalko Lia,

Balkányi Franciska,               

Hacsó Erzsébet,                      

Horvát Anna                            

Kelecsényi Gabriella                

Medveczky Bella                      

Nagy Márta                               

Rosti Magdolna        

 

 

Az Alexandra újdonság-polcán találom:

Az ős Kaján, Méry Ratio kiadó. Bayer Zsolt írt egy könyvméretű esszét - ő azt állítja: verselemzést…A fülszövegből: eddig nem ismertük Adyt…

Levettem a polcról a kötetet, és elolvastam  a verset. Nem szükséges a vershez 200 oldalas elemzés. Nélküle is kitűnő, bár ez Adynál nem újdonság. Az 1907-es kötetében jelent meg. 30 éves akkor.

A vers hallgatható a You Tube-on Papp Zoltán előadásában.

 

Másnap újra megnéztem Bayert. Adyn kívül „keleti” volt még Berzsenyi, Vörösmarty, József Attila, Pilinszky, Nagy László…Nyugatossá formálták Adyt többek között Hatvany, Jászi Oszkár. Lásd: Németh László: Kisebbségben /1942/ első oldalak.

 

2011. 06. 22.

Az urulógus orvos a vizsgálati eredmények alapján gyógyszernek nem minősülő készítményt /Peponen kapszula/ írt fel, napi kétszeri alkalomra. A paraméterek távol vannak a kritikus értéktől.

 

06. 23. Szada, Gabi vezet odafele, nagy meleg. Késői, de jó kaja, sok gyümölcs. A megyeri híd kánikulában is gyönyörű. Egyszer a fóti templom mellett is meg kellene állni.

 

2011. 06. 28. Két éjszakát töltöttünk Orosziban. Hétfőn, mielőtt indultunk haza, elkezdték a Judit és Jutka közötti nagy telek rendezését, teljes bekerítését. Eleinte átjárónak használtuk az elhagyott telket. Volt, aki dzsippel is keresztülhajtott. A telek nagy része kiserdő, több fát kivágtam szőlőkarónak, de tüzelésre is. Két diófa közül, az egyik termése papírhéjú. Az én külső diófám alatti parkoló kialakításakor erről a telekről talicskáztam a homokot. A parkolót azóta sem használja senki sem /nemrég 19-en voltunk kinn. Akkor Laci a kisbusszal beállt a parkolóba/, a füvet nyírni viszont kell. Az utóbbi években az eddig elhagyott telek peremére ősszel falevelet, nyáron füvet hordtam. Ezentúl vihetem a hátsó telekre.

Zakó-nadrág vásárlás a Nyugatinál.

 

 

2011. 06. 30. Tegnap doktor-avatás a díszteremben. Az elnökségben a Corvinus teljes vezetősége, 7 dékán. Tartalmatlan beszédek, a jelöltek fekete köpenyben, szögletes kalapban. Balogh Emőke egykori tanítványom summa cum laude lett doktor. Évekkel ezelőtt, a szakgéptan órán elpirult, amikor egy kérdésre adott jó válasz után megdicsértem.

O. Antival több, mint egy hete megszakadt a levelezés. Nem tudok mit írni neki.

 

2011. 07. 03. Orosziban festésre készülve általános rámolás. Az illegális budi polcán 60 x 80 mm méretű mini-notesz kerül elő. Emlékszem: vízállás-naplónak szántam. Az első bejegyzés: 1983. 08. 02. Ekkor kétéves a telek. 86. októberben csak 45 cm víz volt a kútban, ki kellet iktatni a szivattyút. 1990. aug.: kútmélyítés. Ezután nincs bejegyzés.  A palack-csere időpontját is ide jegyeztem be. Azóta a kút is és a vezetékes víz is működik.

 

2011. 07. 04. Nemcsak Bogár László, hanem Hilary  Putnam is azt mondja, hogy „a globális piac túllépett a kormányok ellenőrzési lehetőségein” In: Boros János A megismerés talánya, 2009.

Levettem a polcról David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma, Kapu Alapítvány, 1995 c. kitűnő könyvet. „Minden” olvasható benne. Megjelenése óta 16 év telt el és mi történt? Megállapításai teljes mértékben igazolódtak.

 

Nagyszabású tanszéki évzáró. Sok gyerek, sok külföldi, kitűnő kaja, ital. Olyan, mint egy nagy család.

Másnap tanszéki értekezlet. A munkavédelmet G. Igor veszi át. Szeptembertől bejár óráimra.

 

2011. 07. 08. Kiegészítő borász-munkavédelem jegyzetet készítek, ábrákkal, a netről. Egy borász tematika alapján. Senki nem kéri. Valaki, más tanítja.

 

07. 12. Három hét után ismét az Allee Intersparban vásárolok. Mostanában a felújított körtéri üzletbe jártam.

Молитва  Lermontov: Imádság. Áprily és Szabó L. fordította. 2004-ben vettem egy vaskos Lermontov-kötetet. /Európa, 1974. Pór Judit/

2011. 07. 17.  A Corvinus szétszedéséről a volt dékán azt „tudja”, hogy az élelmiszer-mérnök képzés a műszaki egyetemre kerül, ahol eredetileg is volt. A kertészek Gödöllőre mennek. Egy sereg párhuzamos tárgy /matek, fizika, gazdaságtan…/ és két helyen az adminisztráció feleslegessé válik.

 

1990 óta három A /kötelező/, egy B /kötelezően választható/ és egy C tárgy /választható/ felelőse /előadója/ voltam. Tartottam órát művelettanból /keverés/, géptanból / a szilárdságtan alapismeretei/, levizsgáztattam H. Imre /aki az új tanszékvezető jöttekor gyorsan elment/ itt hagyott környezetvédőit. Erika regnálásakor részt vettem több tanszékvezetői értekezleten.

 

2011. 07. 21. Gyuriék két éjszakára Orosziban voltak. Fanni a fiújával a hátsó kertben, a diófa alatt, sátorban éjszakáztak. Minél messzebb a felnőttektől.

 

 

 2011. 07. 26. Mailt kaptam Nagykanizsáról, egy 54 éves fazontól:

 

"Az Interneten bukkantam rá az Ön oldalaira, köztük a "Kazal" címen közölt naplófeljegyzésekre. A keresők segítségével  nagybátyámra, Szabó Berényre utaló adatokat kerestem..."
Udvarias, nem akadt fenn azon, hogy Berényt szellemileg alultápláltnak neveztem. Kérésére írtam neki kiegészítő szöveget.


A könyvtárból Ortutay naplójának előbb a 3., majd a 2. kötetét vettem ki. Elég sok részletét elolvastam. 1984 júliusban, esküvőnk idején írja: „az országban jó a hangulat…  Esküvőnk idején, a Gundelben nem egészen volt az. Tanúm azt hitte: Egyeken tart tanácsülést.

Az Alexandrában megvettem Váradi Szabolcs 2003-as gyűjteményes kötetét / 80 % kedvezmény/


Különösen tetszett Váradinál:
Éveink hozadéka
Kulcsok és kérdőjelek
Vécétartály-villanella.

 

….Visszaaludni mikor sikerül?
A világ veszélyekkel teleszőve.
A vécétartály magától ürül.
 
Hogy is ne félnék éjjel egyedül?
Mit tudhatom, mi jön még? Mért, mi jönne?
Felébredek úgy negyed négy körül,
a vécétartály magától ürül.

 


 2011. 07. 29. Fogynak az oroszi szomszédok. Ildi /állatorvos/ egykori telkén, a második tulajdonos, Lázár Kati művésznő idén még nem volt látható. Építkezése félbe maradt. A füvet végre lenyírta Kecskés. Papanektől valaki egyszer volt kinn. Hallottam a budi-ajtó csapkodását. Henteséknél egyszer sem volt mozgás. A fű nyíratlan. Maja szerint meghalt. Maját egyébként egyszer láttam az idén. A hátsó szomszéd lelkesen nyírja a füvét.

Délután ketten kimentünk Orosziba, másnap, szombaton 12-en vagyunk, Tringerékkel együtt. Két sütőn készült a saslik, sült hús és –zöldség. Vasárnap, eső miatt feladtuk. Amikor haza indultunk, elállt az eső.

 

 

2011. 07. 31. Évike találta Cupi nagyapjáról:

Marsay János nyugalmazott csendőr-alezredes 1944. augusztus   5-én,  Budapesten meghalt 60 éves korában. A  budapesti farkasréti temetőben  helyezték  örök nyugalomra  csendőrségi  gyászkísérettel.  Temetésén  a  testületet   tiszti és tiszthelyettesi küldöttség képviselte. 

Marsay  János   ny.  alezredes 1884-bcn,  Gertenyesen  (Temes  vm.)  született. 1903-ban  mint önkéntes bevonult a volt cs. és  ki r. 29. gyalogezredhez. 1907-ben hadnaggyá, 1912-ben  főhadnaggyá, 1915-ben  századossá,  1924-ben őrnaggyá  és  1931-ben  alezredessé lépett elő.  Szakaszparancsnoki beosztásban Máramarosszigeten,  Besztercén,  Marosvásárhelyen  és Nyíregyházán teljesített szolgálatot. Utóbbi helyen vármegyei osztálysegédtiszt, majd osztályparancsnok. Nyíregyházáról Budapestre helyezték. Innen ment nyugállományba 1936. június l-jén. Az utóbbi években Budapest Székesfőváros Vízműveinek katonai  parancsnoka volt. 

Kitüntetései: Katonai Jubileumi Kereszt (1908), a Vöröskereszt  II. o. Díszjelvénye (1917),  Legfelsőbb Dicsérő Elismerés (1917),  III. o. Tiszti Szolgálati  Jelvény   (1924),  Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal (1930), II.  o. Tiszti  Szolgálati Jelvény (1934), Osztrák  Háborús Emlékérem a kardokkal (1935)  és Legfelsőbb Dicsérő Elismerés (1935). 

Emlékét kegyelettel őrizzük

Csendőrségi hírek, 1944. szeptember 1.

 

„Az amerikai képviselőház hétfő este elfogadta az adósságplafon emeléséről kötött kompromisszumot.”

Bolond világ. Az USA /és a világ/ gazdasága /gazdagsága/ egy parlamenti szavazástól függ. Amúgy a pénzvilág sem az értéken, hanem a spekuláción alapszik. A tve nem nagyon nézhető már, a műsor fele a pénzügyi őrületről szól.

 

 

 

2011. 08. 03. „Trutnov település Csehországban, az Észak csehországi régióban, a Královéhradecký kerületben fekvő település…”Beugrott a város neve. Előttem van, amikor Erzsike /Mezőgép Monor/ boldogan jön egy hegedűvel a hóna alatt. Egyedül ment el busszal Trutnovba, a közeli üdülőhelyről, ahol a KGST-űlést rendezték. Hradec Kralovéban kalapácsot és gyalut vettem nagyon olcsón. A 80-as évek elején lehetett.

 

2011. 08. 10. Serge Latouche professzor A nem-növekedés diszkrét bája című könyvének /Le pari de la décroissance, 2006. / alig van visszhangja. Megvárják a totális válságot.

Napokig nincs net a Corvinuson. Hálózat-bővítés. Ma, miután visszajött a net, bementem írni és pen-dry-jal haza hoztam a szöveget.

 

2011. 08. 15. Orosziból jövet, az Euro-centerben ebédelünk. Cupi: Barni, miért nem veszel jegyet a buszon? Barni /13/: Két megállót megyek. Ha jön az ellenőr, tőlem nem tud elvenni semmit, pénzem nincs, személyi kártyám nincs. Legfeljebb azt mondja, szálljak le. Úgyis le akarok szállni, mert itt a második megálló. Hogy a busz egy szolgáltató, amiért fizetni kell – arról nem tud.

 

2011. 08. 18. Átmegyek a felújított Margit-hídon. A szigeti lejárójánál két nagy obeliszk. Itt is, másutt is ország-címer. Tovább haladva, a Széchenyi rakparton bank bankot ér. A 6. sz. kapun /egykori Húsipari Tröszt/ éppen kilép egy hölgy. Az ÉS sarki helyiségének falán nagy cégtábla. Minden jó helyet elfoglal a tőke. Az Akadémia Duna felőli sarkán ormótlan fekete márványszobor. A homlokzaton sorakozó klasszikus figurák alatt. Valami akadémikus. A Google ezt is tudja:

„Vigh Tamásnak, az 1956-ban agyonlőtt I. Tóth Zoltán történész előtt tisztelgő szobra az Akadémia előtt” Akkor sem odavaló.

Tóth Z. az Akadémia előtt / A neten elérhető a kép/

Fanni másodszor alszik nálunk. Közli Gyurival, hogy vigyél a Nagyiékhoz. Gyuri ½ 9-kor megjelenik vele. Fanni egy óra múlva vacsorázik. Én 10-kor behúzom a függönyt.

 

2011. 08. 22. A könyvtárba járok és átlapozom a sajtót.

Babiczky Tibor: Barbár gyöngédek

ÉS  

LV. évfolyam 33. szám, 2011. augusztus 19.

 

Gergely Ágnes: Jonathan Swift éjszakái

Argumentum Kiadó, Budapest, 2010. 60 oldal, 2100 Ft

 

Gergely Ágnes a következőket mondja egy interjúban, amely a Könyv 7 című lapban jelent meg: „Rendelkezésünkre áll e-mail, sms, üzenetrögzítő és a szerencsétlen mobiltelefon. Az autóbuszokon, várótermekben, üzletekben mindenki mobilozik, még a piacon is, míg a kofánál vásárol. Az a kép, amit a magyarok magukról szeretnek festeni, az a vitézi és méltóságteljes emberi portré egyszerűen sehol sincs. Ebből az országból locsogó ország lett. Mindenki fölösleges dolgokat beszél. Egy ország, amelyik nem tud csöndben maradni, az nem tudja, mi a gyöngédség, mi a tapintat és mi a szeretet. Nincs módja megtanulni."
Egy locsogó országnak az irodalma is locsog…

 

 

Paul Johnson. Értelmiségiek, Európa, 2010. /könyvtári/

 

A fülszövegből: Amióta - a felvilágosodás korában - a világi értelmiségiek átvették az egyháztól az erkölcsi és életmódbeli útmutató szerepét, fel-felmerült a kérdés: vajon jól sáfárkodtak-e a kezükbe került hatalommal, vajon milyen mértékben feleltek meg e feladatnak, s megérdemlik-e egyáltalán az irányító szerepet?

 

90. oldal. Marxnak nagyobb hatása volt mind az eseményekre, mind az emberek gondolkodására, mint a modern idők bármelyik más entellektüeljének. Ennek oka elsősorban nem koncepciójának vonzó volta, hanem az a tény, hogy filozófiáját intézményesítették…Oroszországban és Kínában, valamint számos csatlós államban…

 

118. oldal…egyáltalán nem értette meg a kapitalizmust. És pontosan azért nem értette meg, mert nem volt igazi tudós. Maga nem vizsgálta meg a tényeket, a mások által megvizsgált tényeket pedig nem objektíven használta fel….nem sokat törődött az igazsággal…Filozófiája a költői látomásnak, az újságírói tehetségének és az akadémizmusának a keveréke…hajlamos volt az erőszakra, hatalomvágy jellemezte, nem tudott a pénzzel bánni és kihasználta környezetét…

 

282. oldal…Hemingway egyre nagyobb mennyiségben termelte a kiadhatatlan anyagot…A művek többsége rossz volt, sőt egyre gyengébb. Hemingway, aki tudta, hogy képtelen tehetségét utolérni, még kevésbé tovább fejleszteni, egyre inkább a depresszió és az ital ördögi körébe kényszerült. Művészete ölte meg…a művészet önmagában nem elég.

 

406. oldalSartre a 70-es években egyre szánalmasabb figura lett…sűrűn volt részeg, miközben pénzgondok nyomasztották, és nézeteiben is elbizonytalanodott…Nem tudott egységes, következetes politikai nézeteket kidolgozni. Nem maradtak utána rendszert alkotó tételek…Volt idő, amikor egy megkapó, noha zavaros életfilozófia hirdetőjének lehetett tekinteni, későbbi intellektuális leépülése különösen látványosnak bizonyult…Több, mint ötvenezer, többségében fiatalember kísérte ki a Montparnasse temetőbe. Vajon milyen ügy előtt jöttek tisztelegni? Tömeges jelenlétükkel milyen hitnek, az emberiség milyen ragyogó igazságának szereztek érvényt? Fogas kérdés.

 

 

2011. 09. 02. Meghalt Irénke, Laci anyósa. Itt volt Zsófi és Fanni. Zsófi élénk beszélgetéssel próbálta levezetni nagyanyja halála miatti feszültségét.

A neten bele olvastam régebbi Korunk-ba. Haza érve a tanszékről, levettem a felső polcról Gaál Gábor leveleit /1975/, hogy kidobjam. Válogatott írásai / 1964/ jóval korábban erre a sorsra jutott.

A Szabó Dezső Emlék-könyvben /1993/ Mécs László: Megláttam a férfit /1924/ c, versét említik. A vers méltó címzettjéhez.

 

2011. 09. 05. Szombaton az 1947/48 évi piarista VI. osztály néhány tagja Gál Karcsinál jött össze. Feleségekkel 11 fő. Pröhle /fuvola-tanszékvezető, az államtitkár apja/, Bethlenfalvy /a bécsi egyetem meghívott előadója/. Karcsi neje  kitűnő vendéglátó.

Zsófi angol tankönyve 4000.- Ft. Év végén ki fogja dobni.

Kossuth rádió: Aknaszlatinán több magyar családot akarnak kitelepíteni, bányaomlás-veszély miatt. Így a jól működő magyar iskola is megszűnhet. Semmi nem marad 1935-1944, korai gyermekkorom nyomaiból.   

 

2011. 09. 07. Megnéztem a neten néhány felső-oktatási intézmény munkavédelem-jegyzetét. A kézírás – ilyen is van - még hagyján. Van, amelyik a szokásos tananyag töredékét tartalmazza. A témához nem tartozó fogalmakat /pl. érték/ definiálnak. Cirkalmas, nem műszaki sémákat rajzolnak, gondolván, hogy ekkor tudományos a tananyag. A tanszabadságba sajnos ez is belefér.

 

2011. 09. 08. Munkavédelem, K 4 terem. Az oldalsó lépcsőn ülő két fiút az első sorba invitálom. Kijövet ketten is mondják, hogy jó volt. Ezt az arcokon is láttam. Előtte persze drukkoltam.

 

2011. 09. 12. Fanni Reményik-kötetet kért tőlem. A számra érdekes verseket megjelölte a kötetben. Fantasztikus, mennyire megtalálta a neki szükséges verseket /Móni nénje három évvel ez előtti halála, pl./ Érdekelte az Erdélyi Helikon is. Sajnos az itthoni gépen nem tudom olvasni a Cluj-pdf.et. Miért vettem annak idején R-köteteket? Mert az iskolában nem tanították. Ma sem tanítják.

 

 

Per Olov Enquist: Egy másik élet

 Fordító: Kunos László, Európa Kiadó. 2011

 

09. 15. Velem egykorú a szerző, a leírt események jó részéről személyes emlékem van. A könyvtárban találtam. Jellemző, hogy „kiestem az irodalmi életből”, mert eddig nem hallottam róla. A hálón nagy a hazai visszhangja E. budapesti látogatásának. Az aberráció témánál lanyhult az érdeklődés. Az amerikai siker-ipar leírása még kitűnő. Ezután lapoztam, majd letettem.

Az Alexandrában I. Bergman – akiről a svéd is írt – önéletírása, az újdonságok között, ugyancsak Kunos fordításában.

 

2011. 09. 16. Irénke búcsúztatása a szadai temetőben. 18-án a katolikus templomban mise. 2 x 5 ministráns. A magyar szöveget latinul mormolom:

Vere dignum et iustum est, aéquum et salutáre...

 

 24-én Zukálék Orosziban, saslik és sült tarja, sült zöldséggel. Bandi: a kőolaj 5 évig tart ki. Leáll az ipari termelés. A nyugdíjasok éhen halnak. 25-én tízen Orosziban, János is, Szadáról.

Nem kell többé az unokákért menni a Teleki Blankába. Barni is egyedül megy haza.

 

2011. 10. 01. Orosziban Zsófival. Diót szedek, Gyuri napozik.

A híradóban látom a képeket a Pécsett tartott 47. Közgazdász Vándorgyűlésről. Salgótarjánban voltam Talliánnal, a gazdasági igazgatóval. Meleg volt, A presszóban a kávé mellé egy kanál sót kért. A lány szó nélkül kihozta. Mint tröszti küldöttek vettünk részt a kétnapos rendezvényen. 1979 előtt lehetett.  

 

2011. 10. 09. Vasárnap. Orosziba menet szokatlan helyen és időben dugó. Baleset. Becsomagolt hulla. Öcsike csaknem két hete az intenzíven.

Dénes volt hallgatóm két gép összekapcsolásával segített a Vasárnapi Újság / 1854 – 1921 / levételét megoldani.

 

Umberto Eco-Jean-Claude Carriére: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől, Európa Könyvkiadó, 2010, 291 oldal, 3200 Ft (ford. Sajó Tamás). Könyvtárból vettem ki. Eddig Eco nem fogott meg. Ez a könyv olvasható, néha Ráth-Végh-re emlékeztet / A könyv komédiája/.

 

2011. 10. 16. Hajnalban meghalt Öcsi /67/.

Laci már korábban meghívta a családot a Gyáli úti kínai étterembe. Gabi 44 éves. - Hány fő a befogadóképesség? – Kínai 300, magyar kevesebb – hangzik a szabatos válasz. Kitűnőek az ételek és a felszolgálás.

 

 

2011. 10. 22. Burns-t a Vasárnapi Újságban találtam. Ezt a verset pedig a könyvtárból kivett kötetben.

A JÓ SÖR, Ó
O GUDE ALE COMES

  A jó sör, ó. jön is, megy is.
  Sebaj, ha rongyom rámegy is.
  Culám, cipőm is eladó -
  A jó sör, ó, a búra jó.

Hat ökröm volt, de kitűnő,
ami a fő: ugartörő!
Elolvad áruk, mint a hó -
A jó sör, ó, a búra jó.

Nyakam töröm, csak jöjj söröm
a konyhatündért gyömködöm,
s jöhet a szégyenpad s bitó -
A jó sör, ó, a búra jó.

  A jó sör, ó, jön is, megy is.
  Sebaj, ha rongyom rámegy is.
  Culám, cipőm is eladó -
  A jó sör, ó, a búra jó.

Fordította Nagy László

2011. 10. 29. Egyedül Orosziban. Cupi Laciékkal Krakkóban. Gyuri itt alszik. Dóri bulit rendezett. Szerkesztem a Vasárnapi Újság II-t.

 

2011. 11. 03. Könyvudvar. Legújabb szavak szótára, Anno Kiadó, 2010. Benne vannak a számítógépes szakkifejezések is.

 

11. 04. Öcsike urnás temetése a kelenföldi Szent Gellért „vallási centrumban”. Utána a szemben lévő szállodában összejövetel. Nagyon sokan jöttek. Régen nem látott ismerősök. Idő-utazás.

 

2011. 11. 12. Elvben tudok sms-ezni. Csak az a gond, hogy mire megtalálom a számjegy mellett a betűket, azokból is a megfelelőt és azt le is nyomom, addigra elmúlik a görög válság.

Nem is meglepő, hogy ahol a hitel nagyobb, mint a megtermelt érték, ott a könyvpiacon is hasonló a helyzet. Alekosz, a valóvilág legutóbbi nyertese könyvet adott ki. Meg is veszik. Akik rá szavaztak, azok biztosan. Vágónak két műve is ott van az újdonság-polcon. Jó ideje nem vezet tv-műsort.

 

2011. 11. 18. Tanár vagyok ismét. Csütörtökön a heti egy órám tartom. Ma, pénteken levelező írásbelit iratok. A teremben meglátok egy számítógépet. Bekapcsolom, belépek, és minden benne van. Amíg a hallgatók írnak, én „gépezek.”

 

2011. 11. 26. Nem járunk már ki Orosziba. Ebédre kilencen ülünk az asztalnál. Tegnap a Nemzetiben Shaw Johannája. Nagyon jó, de a trágárság és a laptopok a tárgyaláson, elmaradhattak volna. Bodrogi – méretre - a legkisebb a hajlongáskor.

„A gépnek lelke van” Nyomtatni szeretnék, a gép egész más szöveget nyom ki. Honnan szedhette? Újra bekapcsolás után nyomja a megfelelőt.

 

2011. 11. 30. Cupi kivette a könyvtárból Benedek Elek: Nagy magyarok élete új kiadását. Nekem megvan az első kiadás. Mellé teszek még kettőt, beviszem az antikváriumba: Benedek nem kell. A másik kettő igen. Elég jó áron.

Nyugat - 34 év, 34 író, 34 novella, Noran, 2008. Könyvtár. Hány bőrt lehet lehúzni a Nyugat-rókáról? Felfedeztem Tolnai Ottót. Verseit is és a prózáját.

Honlapomon a 70. fejezet vár felrakásra. Dezsővel kettőnkön kívül vajon ki olvassa?  /Később kiderül, hogy nagyon sokan. /

 

2011. 12. 01. Felfedeztük a Duna 2 adót. Egy órán át Chopin. Benne az esz-dúr nocturne. Felkerült a kitűnő Vasárnapi Újság IV. fejezet a honlapomra.

Tolnai Ottó: Virág utca 3. Fórum, 1983. 43. oldal: „Szeretek felmászni a diófára, noha negyven körül már nemigen mászkálnak fára az emberek /én hatvanat tudtam, akkor még vígan fel is mentem/…Felmászok. Szeretem ölelni ezt a se kövér, se inas, se göcsörtös fát…És milyen jó a termése.

Törtem már az idei termésből. A telken 7 diófa van, a leghátsó alig terem, de nyáron lombja még van.

 

2011. 12. 02. Még Tolnai, 138. oldal: „Számomra igen fontos Ionesco ifjúkori naplója, mert megdöbbentő hasonlóságokat fedezek fel közte és pl. Gombrowicz, Németh László, Krleza, Füst Milán és Holan ifjúkori művei között. Igen, a kelet-európai írók többszörösen is veszélyeztettek, még csak a világnyelv összkomfortos akusztikája sem adatott meg nekik, ezért vacogásuk elementárisabb, állatibb, és irodalmuk számomra fontosabb, mint a világvárosok íróinak munkássága…

Az Alexandra újdonság-polcán egymás mellett: Szabó Dezső Elsodort falu és Ungvári Tamás – sokadik - új könyve. Jól illenek egymáshoz.

 

 

2011. 12. 04. Laciékkal Vácott. A városközpont ékszerdoboz, a vendéglőben kitűnő étel. Zsófival hat éve jöttünk át ide, Tahiból. A diadalívet, sajnos elmulasztjuk.

 

Kazinczy Ferenc utazásai. 1831. április. „…Délre Vácon valánk. Társam a püspöki kertet akarta megtekinteni. Onnan Migazzi kardinális által új alakba öntött lak szobáit néztük, osztán a templomot. A belülről és elölről igen szép és nagy templomnak semmi képe nincs, ami figyelmet érdemelne…Az egyik oltár előtt irtózatos másolatban áll a Madonna della Seggiola. A templomnak minden festményét ki kellene hányni, egyedül a kardinális Migazzi képe érdemli a megtartást. Migazzi Vácnak egy diadalívet is adott, mely nyomorult házak szomszédságában áll…”

 

12. 05. Az E2 termet két, egyidejű órára adták ki. Kállay borász-profra 12, rám 70 hallgató várt. „Rád való tekintettel átengedem a termet- döntött az úriember, Ő a laborban tartotta meg óráját.

 

12. 15. Napokig nem kapcsoltam be a gépet. A Telekom ránk vert egy nagy összeget keret-túllépés miatt. Nem hosszabbítottuk meg a hűségnyilatkozatot, kedvezmény pedig csak akkor van. Kis részét „jóváírták” a követelésnek, de a nagyobbat be kell fizetni. Azonnal tettük a hűségnyilatkozatot. Rablás az egész, trükkök tömege, hogy a pénzt kivegyék a polgárok zsebéből. Sms-en figyelmeztetett, de nem olvastam el. Milyen álságos az egész: amikor Laci és Cupi a mobil internetet vették nekem, „ajándékba” adtak egy mobil telefont. Ezt most tízszeresen leverték rajtam. Nyilvánosan lopnak. Ők, a teljhatalmú szolgáltatók.

 

A K 4-ben vizsgadolgozatot írtak, 3-4 szabad hely maradt csak a teremben, 100-nál többen voltak. Kinyitottam mind a két bejárat ajtót. Biztos, ami biztos.

 

12. 18. Lukács, éves bérlet: 265 ezer. 60 Ft-ot visszaadnak. Ez épp oly nevetséges, mint az, hogy ”ajándékba” / rá is van írva a cédulára/ adnak 10 alkalomra szóló sókamra-belépőt. /A kamra a felújítás miatt igénybe sem vehető/. Éppen olyan kifosztás, mint a mobil internet.

A 120 munkavédelem-dolgozatból 20 elégtelen. Többen költeményt írnak, persze prózában.

 

12. 21. Reggel a Lukácsban Sándor Béla átadja /becsomagolva/ Kazinczy útja Pannonhalmára…1831. hasonmás kiadását. Korábban kölcsön kérte egyik géptan-könyvemet. Délután tanszéki karácsony. Este a MOM-ban könyv cserebere. Hármat leteszek, elhozok három verseskötet, az egyik Vajthó 1924-es német antológiája. Egyedül fordított Vajthó, 100 költőt. Tipikus amatőr. A kötet informatív, van benne élvezhető is.  A „kicsik” /Barni, Dóri/ itt alszanak nálunk.

 

2011. 12. 23. Allee, Interspar. Mindig bámultam azt az eszményi fogyasztót, aki az amúgy is óriási bevásárló kocsit tornyosra halmozza. A halomban alig akad olyan, amit én is vásárolni szoktam. Csupa extra. A fiatal pár kéjelegve rámol. A fogyasztás bűvölete. Egy ilyen mögé kerülni a pénztárnál, kész katasztrófa.

 

 

 

12. 25. Nagy volt a karácsonyi hangulat tegnap, 10 felnőtt /köztük az egyre jobban kialakuló Balázs/ és 4 gyerek. Csomagok, kaja-pia halmaz. Elénekeltük a Mennyből az angyalt. Reggel uszoda helyett séta. Ketten a villamoson, hárman az utcán. Én vagyok az egyik.

 

 

 

2011. 12. 27. Benn   meleg van a tanszéken. A Pest-környékről bejáró, termetes portás nyit. A MN-ben Tóth Gy.: a kapitalizmus nem önfenntartó és nem önszabályozó. Éppen úgy megbukott, mint a kommunizmus. /Tegnap a Spektrum-adón látom, Amerikában a 30-as években megépítették a világ legnagyobb gátját. Utána jött a század legnagyobb esőzése. És a gátat elmosta./ Mára az emberiség felhalmozta a világ legnagyobb adósságát. A média még mindig kölcsön-felvételre, hitelből történő vásárlásra buzdít.

 

A Magyar Köztársaság romjain /sic/ kesergő és államcsődöt vizionáló karácsonyi ÉS-t Szüts-Voinich képei és Esterházy prózája hitelesíti. A sirató kórus tagjai: Vásárhelyi Mária, Konrád György, Békesi László ex-pü.miniszter és nemzetünk hasonló nagyjai. Ezt a lapot valamikor évekig járattam. Vártam a pénteket.

 

 2011. 12. 29. Igazi  kincsesbánya!  KÖSZÖNÖM! – írta egy blogger Dezsőnek honlapomról.

 

„ e honlap gazdája írta rólad a feljegyzést.

//alanyeset.blogspot.com/

 

 

 

 2012

 

 

2012. 01. 01. Nálunk nyitjuk az Új évet,  tizenegyen. Ebből nyolcan megvárjuk éjfélt, sőt 1 h után fekszünk le. Reggel nincs uszi, csak séta. Rengeteg enni-innivaló. Legtöbb a pezsgő, amit nem is kedvelek.

2012. 01. 06. Nappali, majd levelező hallgatókat vizsgáztatok. Néhány jól felkészült is van közöttük. Az egyik levelező az elégtelen után: Tanár úr pont azokat kérdezte, amiket nem tudok.

2012. 01. 11. Ilyen még nem volt. Össztűz Magyarországra. Velünk van tele a spanyol és a francia híradó, Babits idézi Vörösmartyt „A magyar jellemről” c. tanulmányában:

Zrínyi

Néz nyugatra, borús szemmel néz vissza keletre
A magyar, elszakadott testvértelen ága nemének;
A könyörű eget, a földet vizsgálja hiába:
Nem leli meg nagyjait, nem téged, messze ható kéz…

Mi pedig áldva füzünk szent emlékedre borostyánt,
És az idő röptét terhes bánattal elállván,
Kérdjük óhajtva; vezér költőt még ád-e hasonlót
Hozzád, hajh! te korán elirigylett fénye szemünknek!
Vagy kárhozva levénk, hogy örökké vissza sóhajtsunk,
S nagy példákra magyar már naggyá lenni ne tudjon?          1828

1992. június, Párizsban K. Janival egy könyvesbolt előtt beszélgetünk. Egy úr kérdezi, milyen nyelven. Visszakérdezek: Comment trouvez vous la langue Hongroise? - Une peu bizarre.

Mi a magyar? 1939. Szekfű szerkesztette könyv a kérdésre 556 oldal terjedelemben válaszol.

 

2012. 01. 22. Beléptem a Neptun információs-rendszerbe. Magamat találtam.

Tárgyaim a Neptunon. Ezek még „élnek”:

 

Szakgéptan I., II. okleveles és technológus

Élelmiszer-ipari géptan okleveles és technológus

Ágazati szakgéptan I. /növény/, II. /állat/

Munkavédelem okleveles és technológus

 

A BCE-n tanítottam még, ez már nincs itt:

 

Üzemtervezés, fakultatív

Órát tartottam művelettanból /keverők/

                       Géptanból /szilárdságtani alapismeretek/

Horvát Imre gyors kilépésekor levizsgáztattam hallgatóit

                       Környezetvédelemből

 

Felső oktatási intézményeknél előadás:

         BME

    Gödöllő

    Óvári egyetem

Vizsgáztattam a Szegedi főiskolán

Érettségi társelnök voltam: Bercsényi Bp, Szeged, Nagykőrös

 

01. 21. Békemenet a Hősök terétől a parlamentig. „Nem leszünk gyarmat” „Hajrá Viktor”. Cupi több, mint 3 óra múltán feldobva jön haza. Olyan, mint 56 – mondja. Az emberek vidámak, ismeretlenek beszélgetnek egymással.

01. 24. Figyelmeztetett a gép. Túlzásba vittem a honlap-szerkesztést. A VÚ. VII. fejezet majdnem készen, elszállt. Túl sok képet vettem le. Ha lúd, legyen kövér. Elszállt – egy automatikus frissítés alkalmából - a Mozila fejléc is. Írtam Dénesnek. Ilyen még nem volt. Csak a Google jelenik meg.

01. 28. Az egyensúly helyre állt. A Városképek fejezetet folytatom, egyelőre csak a tanszéken. Dénes visszaállította a helyükre a „kedvenceket”.

Tegnap haza érkezve, a kapu előtt zsebtolvaj szólít le. Kezében 200 Ft-os érme és 500 Ft. papírpénz. Az utóbbit ide adja, ha adok neki még egy érmét a parkoláshoz. Nem adok – mondtam ingerülten. Nem tettem hozzá: Rendőrt hívok. Aki még nem találkozott ilyen fazonnal, az előveszi a pénztárcáját, a fazon elkezd benne kotorászni és kiemeli a papírpénzt. Sajnos átéltem.

2012. 01. 29. Évekkel ezelőtt kaptam néhány képet Etustól. Most kettőt Dezső digitalizált.

 

Ez az egyik / Lásd: Irodalomtörténet, másképp. / 1940 táján Máramarosszigeten, amikor éppen Magyarország volt. Nagymamával és Erzsébet nénémmel, apám nővérével állok a címer előtt. Erzsébet /Mányó/ Etus nevelőanyja. Saját fia, Jenő /unokatestvérem/ eltűnt a háborúban és a mai napig nem sikerült nyomára lelni. A másik kép a Képek mappában található, a 2011 fájlban.

Tegnap lett Barni 13 éves, Eszter is jelen volt három lányával és a napokon belül megérkező fiával.

 

2012. 02. 02. Anyu ma 100 éves lenne. 1945. májusban Oroszváron /akkor még így nevezték, ma Rusovce/ visszatartották Aput. 1951. májusban jött haza. Közben letelepedtünk Halásziban. Korábban nem is tudtunk arról, hogy ilyen falu létezik. Anyu beíratott az óvári piaristákhoz. 1949-ben elvitt Rákosszentmihályra Mariska nénihez. Két lakás-váltás után viszonylag elfogadható helyen /Halászi, Kossuth L. utca/ vártuk Aput. Gimnazista voltam. Anyu a falu értelmiségi társaságának tagja. Az orvos udvarán kugliztak. Én állítottam a bábukat, az orvos bélyeg-ügyeit intéztem. A megrendelt bélyegekből én is kaptam egy-egy sorozatot.  Hugival hat éven át jól éreztük magunkat Halásziban. Apu után filléreket kapott anyu. Kassán az Orsolya rend iskolájában megtanították varrni. Így tudott eltartani, iskolázni bennünket. A halásziaknak is sok köszönet jár.

 

Edit írta:

Köszönöm, amit Mamáról küldött! Én is megemlékeztem Róla, gyertyát gyújtottam és megköszöntem, hogy Ő volt a Nagymamám!

Nagy-nagy szeretettel tanított sok mindenre és próbált Édes anyukám helyett is szeretet adni. Örökké hálás leszek, hogy ilyen csodálatos Mamikát kaptam a sorstól.

 

 

 

2012. 02. 04. Sorra hullanak korosztályom jeles képviselői. Nemrég Makovecz, Garas, most Csurka. Csurkát nem sokkal a rendszerváltás után hallottam, itt az akkori KDNP-székházban: „Hölgyeim és uraim! Csoda történt, megbukott a kommunizmus…

 

országgyűlés 14. A zsidókról…A zsidókat Mária Terézia kezdte szabályozni, türelmi adót vetet rájuk. Cseh-, Morva-, Osztrák-országban pedig, nehogy túlságosan elszaporodjanak, mint Egyiptomban, lakásaikat bizonyos városokra szorította….II. József császár a birodalom-beli zsidókat annyiban civilizálta tovább, hogy eddigi Ábrahám, Ízsák, Jákob neveikhez, a keresztények módjára vezetéknevet rendelt felvenni. Ekkor keletkeztek a német baum, feld, stein, stb végű vezetéknevek…

 

Erőviszonyok. 02. 04. 15 h, tve spanyol tévé híradója. A kezdő, 15 perces riport a nemrég bukott szocialista párt kongresszusáról szól. Másodiknak kap 3 percet a jobb oldali miniszterelnök és egy pártembere. Ezután láthatjuk a hóval borított Nyugat Európát. Reggel a Margit hídnál – 9 o C.

 

2012. 02 07. A magyarok - Az államalapítástól a 2010-es választásokig

Csaplár Vilmos Kalligram Könyvkiadó, 2011 230 oldal. Nem lehet letenni. Egy darabig. Megjelöltem a 176 és 178 oldalakat: miért dobják el a reklámszatyrot és „ az emberek nem riadnak meg attól, hogy ugyanaz és az ellenkezője is igaz lehet. Lubickolnak ebben a zavaros filozófiai fürdővízben.”

 

 

Vasárnapi Újság. 1887. 11. A párisi világkiállítás tornya. A 300 méter magasságú óriási vastorony, mely méltó párja lesz a Bábel tornyának, harcot idézett elő a párisi művészi körökben. Bábel tornya körül csak a nyelvek zavarodtak össze, itt azonban az érdekek s a széptani elvek bonyodalma állt elő. A párisi nagy opera építője, Garnier Károly szállt síkra az óriási torony építése ellen…. A tiltakozást aláírták: Meissonnier /festő/, Gounod, Fleury Róbert, Sardou /drámaíró/, Pailleron, Dumas, Coppe'e /költő/, Maupassant, Gérome /festő/, Bonnat /festő/, stb... Mily esztétikai hatása lesz az óriási toronynak, azt egyelőre még építője, Eiffel sem tudja s azt előre nem is lehet megállapítani…

 A mai hivatásos huhogók jó társaságban vannak.

 

2012. 02. 09. Itthon is olvasható a Vasárnapi Újság, csak ki kell várni. Készül a VÚ VIII. Sőt: jobban tudok pdf-et leszedni, mint a benti gépen. „A számítógépnek lelke van”

 

2012. 02. 12. Azt írja Végh A. S., hogy az időjárást túllihegi a média. Ezt is. Igaza van.

A médiából ömlik a mentőcsomag, befektetők nyugalma, hiánycél, adósság-plafon, devizahitel és hasonló szörnyűségek. Haldoklik a kapitalizmus az Unióval együtt.

 

A Margit hídnál reggel – 13, itthon az ablaknál – 7 o C. /Később + 40 o C/

2012. 02. 13. valinews 09:45 Világos gondolkodású barátomat kértem, foglalná össze, amiről...

Az ember történelmében számos birodalom alakult ki: római, Habsburg-, náci, kommunista… A birodalom sajátja, az, ami az emberé: születik, fejlődik, virágzik, hanyatlik, megszűnik. Jelenleg a kapitalista birodalom európai változatának agóniáját éljük. A hét vicce: az USA külügyminisztere élénken érdeklődik a magyar médiatörvény iránt, vagy: az én sorsom, pénzem a befektetők hangulatától függ. A jóléti kapitalizmusnak kimerültek a tartalékai. A gazdasági növekedés a határához jutott. Elfogy a természetes erőforrás, az energia. Egyidejűleg a rendszerre a mérhetetlen pazarlás és a hulladék-halmok termelése a jellemző. Ez nem a jövő, ez a jelen: a vörös iszap ártatlan embereket ölt meg, elpusztította környezetüket.

Az érték és a tőke elszakad egymástól. A világot nem az országok kormánya, hanem a multinacionális tőke és a média uralja. A tőke önjáróvá vált, akárcsak a vörös iszap. A gazdasági válság morális válsággal párosul. Aberrált egyének nagy média-nyilvánosság előtt mutogatják magukat. Ál-szervezetek és pénz-szivattyúk szövik át a gazdaságot. Ebben az Örkény tollára illő abszurd világban próbálnak a nemzeti kormányok valamit tenni. Ha nem jó úton járnának, nem keltenének ekkora hazai és nemzetközi vihart. B.  /Ez én vagyok/

2012. 02. 18. Dezső olvasó-köréből, többen dicsérték honlapom Városképek fejezetét. Írtam olvasói levelet a Nemzetnek: a citromos sör nem sör. Bolgár úr a francia tv 5-ben, a spanyol tv a bukott szocialistákat sztárolja, a fogalmak fejtetőre állítása: aki nincs velünk, az fasiszta.

Kisfaludy Károly Mohács, benne: „Nem! Nem az ellenség, önfia vágta sebét.”

Cupi 72 éves. Ebéd a Makk hetesben. Kilencen vagyunk, Bea nélkül. Jó ideje nem jön a családi összejövetelekre.

2012. 02. 26. Honlapomat olvasva, jelentkezett a halászi Giczi Erzsébet lánya. Előjött a varázslatos Halászi. Anyám 6 évig férj nélkül volt, a két gyerekkel. Írtam egy kiegészítő szöveget Halásziról. Csodálatos anyám mindent elrakott nekem, az 1946-os osztálynévsort is. Benne Giczi Erzsébet, akire egyáltalán nem emlékszem.

Tavasz, a nagy hideg után. Reggel kocsival a Lukácsba, majd a Batthyány-téri-Spárban vásárolokl.

 

2012. 02. 27. Laci megjött, Kínában volt egy konferencián. A netről veszem:

Shenzhen (kínaiul 深圳市, népszerű magyar átírással Sencsen, régebbi iratokon Sham Chun vagy Shamchun) egy szubtartományi város Kína déli részén, Guangdongban, melynek déli része határos a Hongkong Különleges Igazgatású Területtel

Repülőtér Hongkongban van, oda nem kell vízum Shenzhenbe kell. Az Kína, akivel együtt voltunk a béketáborban. Most fordult a világ.

 

A halászi polgármester írja: Kedves Gábor! Köszönöm a képeket, már láthatók a honlapon.... Szívesen fogadjuk Halászi emlékeit. Üdvözlettel: Majthényi Tamás

A képek láthatók a gépemben és egy a deske.hu-n is.

 

2012. 03.1.15 h tve-híradó. Mariano Rajoy miniszterelnök benyújtotta deficit-csökkentő javaslatát. Mindegyik EU-s ország deficitet csökkent. Mindegyik a fogyasztói társadalom része. Sokat fogyasztanak, és ha elfogy a pénz, jön a hitel, csőstül. Svájci frank hitelből luxus-utazásokat szerveztek. Nem laktak hitelből, hanem utaztak. A híradóban gondterhelt politikusok jönnek-mennek. Kamerák és mikrofonok kereszttüzében. A mentőcsomagok jönnek-mennek, mint egy reptéri csomagelosztóban.

 

2012. 03. 02. Várni kell, míg feljön a VÚ, de jön. Nem lehet abbahagyni, akárcsak Kazinczyt. Vajon hányan olvasták végig a 68 évfolyamnak legalább a felét?  /Sokan/

 

2012. 03. 03. Ketten Cupival. Orosziban napsütés. Metszésre alig maradt idő. Nagy szél lehetett, mert nyomát itt hagyta. Azt hoztam helyre. Visszafelé az Euro-centerben ebéd és az Intersparban vásárlás.

 

2012. 03. 04. Gyuri 44 éves. Kilencen ülünk az ebédnél. Fanni szóba hozza Adyt:

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek. ..

Mindig bámulom Adyt, ahányszor előkerül. Pl. ..Legyek az új, az énekes Vazul…

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?...

 

Az Unió urai elmehetnek a sunyiba. Hol van ilyen kötőjük?

 

Unokáim a fogyasztói társadalomra vannak kódolva, a környezet, a reklámok hatására. Fanni kivételével nemigen vesznek könyvet a kezükbe. Csak a gép, legyen az pc, mozi legrosszabb esetben tv. Orosziban két tv, a Tartsayban is kettő van./ Vásárolni akarnak bármit, lehetőleg olyan cikket, melynek a csomagolása több értéket hordoz /később mint hulladék áraszt el bennünket/, mint a bel-tartalma.

 

2012. 03. 08. A VÚ 9. fejezetét készítem. Olyan, mint a vadász-szenvedély. Nem lehet abba hagyni. Hihetetlen gazdag világ. Az utolsó évfolyamokat kivéve. Ennek a lapnak is megvan a hanyatló ága. Mint az Uniónak. Fanni a Légy jó mindhalálig c. könyvet kérte el.

 

2012. 03. 10. Nemcsak mi távolodunk a múlttól, hanem a múlt is itt hagy bennünket.

1944 karácsonyán, 1974-ben és 2000-ben láttam Krasznahorka várát.

 

Origo: Teljesen leégett Krasznahorka vára. Hatalmas lángokkal égett szombat délután Krasznahorka vára, teljesen beomlott a tetőzete, így minden az enyészeté lett. A községben rendkívüli állapotot hirdettek ki, az embereket a megmaradt értékek mentésére szólították fel. Vélhetően a várdomb aljában gyújtotta föl valaki a száraz füvet, és a tűz...

Hír tv. 19 h híradó: eloltották a tüzet, a tárgyak nagy részét sikerült kimenteni.

 

 

2012. 03. 11-én küldte Dezső Kecskemétről: V. Rákóczy-város  Váczy János utca. Ott született Váczy.

 

 

2012. 03. 14.

 

A berszangabor.hu-ra találom:

Oktató anyag a desztillációról - Disszeminációs anyagok, Pannon ...

http://pr.mk.uni-pannon.hu/disszeminacio/optam.html

forrás: //www.berszangabor.hu/a-szakmai/s05-4-agazati-abra.htm. 14. ábra:
Ömlesztett töltet fajtái forrás: Fonyó Zsolt, Fábry György, Vegyipari Művelettan

 

 

csutak @Ikarus:

Nem buta vagy csak rosszindulatú, kisebbségi érzéssel megtűzdelt megkeseredett gonosz egyede a társadalomnak!
Olvass, hogy még okosabb legyél:
//www.freeweb.hu/eszmelet/33/gorog33.html
//www.berszangabor.hu/a-human/h03-marai-iroi-arckepek.htm
- Szolzsenyicin, A. / 1918 - / 8/245; 8/373.;9/55.

 

 

Forrás vagyok. Ajánlott intelligencia-fejlesztő. Ez itt a legújabb találat, 2012. 07. 16-án.

Search Analytics for berszán gábor

QCI  0 out of 100 - ----

Query Popularity  1 out of 100 - Low

Sites Receiving the Most Traffic from this Query

Site

Share of Voice

Engagement

berszangabor.hu

66.98%

No data

kee.hu

9.67%

No data

libri.hu

8.75%

No data

mek-oszk.uz.ua

3.03%

No data

deske.hu

2.66%

No data

 

 

Berszangabor.hu Site Info

www.alexa.com/.../berszangabor.hu

 

 

*  *  *

 

2012. 03. 19. hangos lett a város. Kimosták a fülemet, a fülészeten.

 

2012. 03. 24. Amikor az Abigélt először láttam, ezt az irredenta nótát nem vettem észre a filmben. Most olyannyira felfigyeltem rá a tv-előadásban, hogy előre dúdoltam a szöveget. Megmaradt, 68 év távolából. Apámtól tanultam, néhány más hasonlóval együtt.

 

Elhangzott a szó
Zeng az induló
Győztesek megint régi zászlaink
Nézd a rút határt, széttiporva már
Várnak újra mind ősi bérceink

Édes Erdély itt vagyunk
Érted élünk és halunk
Győz a szittya fergeteg a rohanó sereg

Többször voltunk Orosziban. Nyár van márciusban. János is kinn volt kétszer, faágakat levágni.

 

 

2012.  03. 27. Cupi kihozta a könyvtárból Tormay Bujdosó könyvét. Az 1919-es eseményeket illetően sokat megtudhatunk, ami 40 évig tabu volt. Antiszemitizmusa elfedi előle Ady zsenijét. Csak azt látja, hogy "aranyat fogadott el idegenektől". Emberek a kövek között c könyve könyvtáramban megvan. Helyenként nagyon jó.

Húsvét vasárnap /04. 08/ megnéztem Tormay mellszobrát. Szemben Semmelweiss-szel, kerítés mögött látható. Kissé zsúfolt a szobor talapzata. A Wikipedián látható. Z. Baba szerint  Törley szobrász volt tanárom, Törley Dezső unokája.

 

2012. 03. 30. Könyv cserebere a MOM-ban. Hetet vittem, hetet hoztam. Több Kádár-kori novellás-kötetet. /Legközelebb ezeket vissza is vittem./ Tanulmányt Brueghelről.

 

2012. 04. 01. Megjött Dezső és ezt hozta Kecskemétről:

 

Baki Péter: A Vasárnapi Újság és a fotográfia kapcsolata | Fotoklikk

http://www.fotoklikk.hu/cikk/baki-peter-vasarnapi-ujsag-es-f...

 

 

2012. 04. 02. Nem nyitok újabb Kazinczy-fejezetet. /A maradék egy részét azután betettem a „Természettudomány” témakörbe./ Leveleinek kiadása azért is késett, mert a pénzt a nyomorgó családnak adták. Neki sem volt pénze:

 

1491. Kazinczy – Szögyény Zsigmondnak.                                                 Széphalom Máj. 1809.

…Tavaly ősz ólta olly sok pénzt adtam ki könyvért, képért, hogy ez idén többé semmit nem adhatok, én is érezvén az Insurrectio ’s egyéb teher’ nyomasztását…

 

2012. 04. 06. Tegnap, csütörtökön Orosziban klímaberendezést szereltek be. Amit tanítottam, azt most kicsiben, a gyakorlatban láttam. Egy embernek 8 óra munka.

 

2012. 04. 07. Húsvét Ildiéknél. 13-an vagyunk. A csülök a siker. Janival beszélgetek, ismerte a külker vállalatokat. Az üzletkötő többnyire beépített ember volt. Egyszer Koppenhágában L. Feri, a külkeres, megérkezésünkkor szaladt jelenteni a követségre. Vele mentem. A követ természetesen nem tudott dánul. Mást sem nagyon.

 

2012. 04. 08.

André Rousseaux (1896-1973) : Littérature du vingtième siècle. Édition : 1958 Paris A. Michel. 296 p

Évek óta mellettem található, a polcon. Most nyitottam ki. Több kiadást ért meg. Mintegy 20 szerző közé Garcia Lorcát is felveszi. G. L. életrjzát és Nagy László műfordításait vettem ki legutóbb a könyvtárból. Félelmetes a Radnóti-Lorca párhuzam.

 

2012. 04. 15. Lorcát Illyés és Németh László fordította. Németh hosszú tanulmányt is írt róla, ami a Nagyvilág 1957. 6. számában jelent meg. A III. évet végeztem, amikor a kollégiumba járt címemre a folyóirat. Vérnász a neten, a másik kettő 2006-os kötetből. Halál, férfi-nő, gyűlölet és sok szép vers a darabokban.

Garcia Lorca: Vérnász

Harmadik felvonás

…A bal oldali fényben megjelenik a Hold. Egy fiatal, fehér arcú favágó a Hold. A színt élénk kék ragyogás árasztja el)

HOLD
Vízen úszó kerek hattyú,
Szentegyházon rózsa ablak,
fehér hazugság, zöld gallyak
közt ragyogok - s fölkutatlak!
Ki rejtezik? Ki zokog
tüskebokrok közt a völgyben?
Hosszú pengét, csillogót
fen a hold a levegőben.
Lesi a kés, hol lehet
belőle véres fájdalom…
Bár ma éjjel végre vérrel
festődnék képem pirosra…
Mellbe akarok fúródni,
úgy kell a meleg.
Élő szívet akarok.
Forrót. Fröcskölje tele
keblem halmait.
Adjatok utat! Be, be!...

Fordította: Illyés Gyula

 

Yerma

 

…Első férfi: Jaj, hogy vonaglik, vonaglik az asszony!

Hím: E zarándokhelyen

       mindig a férfi az úr!

      Mert bikák a férjek.

      Mindig férfi az úr,

      S virág a búcsús asszony,

      azé, aki letépi…       Németh László

 

Bernarda Alba háza

 

…Szolgáló: Micsoda asszony!

Poncia: Zsarnoka mindenkinek, aki körülötte él. Esztendőszám ráülne a szívedre, csak azt várva, hogy meggebedj, s közben le nem olvadna az a fagyos mosoly az átkozott arcáról…

                                                                                                                         András László ford.

 

Márai: Napló 1945- 57. 227.

…A spanyol drámában van még egyféle drámai líraiság, amely a nyugati korszerű drámairodalomból tökéletesen hiányzik. Federico Garcia Lorca drámai játékaiban a hús, a vér, a férfi, a nő, a gyerek, a termékenység és a meddőség, a spanyolság, a köznapi élet mitikus elemei líraian vegyülnek…titokzatos rádióaktív sugárzás…

1958-1967. 135. oldal…Az andalúzok cigány fajzat. Lorca is az volt…

*

Epsmark: Az irodalmi Nobel-díj, 2001 /2004 335. oldal…mulasztások a díj oda ítélésekor: Proust, Kaffka, Rilke, Garcia Lorca…nem volt ideje, felkészültsége a bizottságnak. A Vérnász és a Bernarda Alba háza 1933-36-ban jelent meg, Lorca 1936-ban meghalt.

 

 

Visszalépek a lexikonban való megjelenéstől. Ezt írtam nekik: whoiswho@whoiswho.hu. …Tegnap már közöltem, hogy tekintsék a 2012. 04. 17-i interjút és annak alkalmával említett további személyek neveit tárgytalannak. A továbbiakban semminemű kapcsolatot nem kívánok önökkel létesíteni. Ön olyan interjút készített velem és olyan információkat szedett ki, melyeknek semmi köze egy lexikon-szócikkhez. Kérem, hogy ne küldjön semmiféle szöveget, részemről az ügy be van fejezve. B. G.

/Nem a személyem érdekelte őket. Példányokat akartak rám sózni./

 

2012. 04. 19. Fannit felvették a Petőfi gimnáziumba. /Oda is/

 

Pásztázom a netet, hogy megtudjak valamit az OHKI felszámolásáról. Helyette ezt találom: In memoriam Z. F. 1939 – 2010. Már két éve! Utolsó beosztása a múzeum. Megbízható és hűséges emberem volt.

 

 

2012. 04. 29. Laci az etyeki filmstúdióba vitte a családot. Két órás, csoportok, vezetéssel, sok bemutatóval. Semmi sem valódi, a Colosseum gipszkarton, a felvétel hang nélkül, a szinkron csak utána. A Titanic egy fürdőkádban készült, a vihar vízvezetéke 5 mm átmérőjű…Utána jó ebéd.

 

2012. 05. 05. Vasile Ernu: Született Szovjetúnióban, 2011. 187. oldal:

Az elhagyott világ a politikai elnyomásra épült, a mostani világ gazdasági elnyomásra épül…Mindkét rendszer ellenőrzése alatt tart és alárendel bennünket, megpróbál rabszolgákká…tenni. Mindkét rendszer mesteri ravaszsággal végzi az agymosást és állítja glédába alattvalóit. Mindezt nem azért mondom, mert valamelyik fél mellett kardoskodnék…

Amiket leír, azokat többségében átéltem, többszöri SZU-beli tartózkodásom alkalmával. Nincs elragadtatva a nyugati világtól, pedig 2007-ben, amikor a könyv megjelent az Únió még egész jól működött.

 

2012. 05. 08. A MAGYAR SAJTÓ TÖRTÉNETE, Akadémiai Kiadó, 1985. /mek/ A IX. fejezetben  csupa dicséret a Vasárnapi Újság-ról.

 

 

2012. 05. 13.

Csoóri Sándor: Védőoltás, Nap Kiadó, 2011…187. oldalon: …a demokrácia sokkal inkább piaci áru, mint nemes műalkotás…legközelebbi társa a média, ezen belül is a televízió…a képernyő előtt egyenrangúak vagyunk, de ha eltűnik a kép, vége az egyenrangúságnak…Nem véletlen, hogy a demokrácia a könyv helyett a televízióra és az újságokra bízza magát. A fölgyorsított történetek és a fölgyorsított valóság mágiájára…Nincs más demokrácia egyetlen országban, sőt egyetlen földrészen sem, mint a piac demokráciája. Márpedig a piac nem megváltoztatni akarja az embert, hanem megnyerni és elkápráztatni. Szórakoztatni és a saját világa helyett mindig egy másik világot mutatni neki, nehogy szembe találkozhasson a magáéval…

József Attila: Hazám c. verse jut eszembe…”Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény”…ennek ma csak a fordítottja igaz. Milyen történelmi változást hozott nekünk a demokrácia, ha a gazdagok elérték, hogy ne kelljen félniük többé a szegényektől?

 

V. Ú. 1866. I. évfolyam nyitó lapján az óvári piaristák könyvtárának latin nyelvű bejegyzése és körpecsétjük.

Lila tintával: Post fata /”sorscsapás után”/ P. Francisci Semler Rector Bibliothecae Domus Magyar Óvár scola Piarium

 

2012. 05. 20. Kisoroszi /onnan másolom ide/. Miközben egyre költünk a telekre, azon közben folyamatosan „vonulok vissza”. Fát vágattunk ki, új tető került a házra, szivattyút cserélt, most már Kecskés. 25 évig én cseréltem, volt, hogy Laci segített. Cupi klímát szereltetett a házba. A belső parkolóba évek óta nem állok be. A bányatóra egyszer-kétszer ha lemegyek, egy évben. Jó, hogy nagy kerülőt kell tenni, mert az átjáró-telket bekerítették. Szőlő és barack szinte nem is terem. Ma kivágtam az utolsó sárgabarack fát és kidobtam a poncében gyűjtött műanyag palackokat. Abba szoktuk a mustot folyatni. Gyuri viszont egyre többször van kinn.

 

2012. 05. 27.

Itt voltunk Lacival: //www.vendegvaro.hu/nadasdy-kastely-nadasdladany

A Nádasdy kastély könyvtárában a piros fedelű Gracza-kötet látható. Mondom Lacinak, hogy ez nekem megvan. Laci továbbítja a közlést Barnabásnak. Ő: Akkor miért nem adjuk el?

2012. 05. 28. Nyírővel van tele a média. Mit írt? Pl. Madefalvi veszedelem, Erdélyi Szépmíves Céh, 46. oldal:

...A boronafákból ügyeskedett, magas tetejű, kontyos házacskák egymáshoz dugott fejjel titkolóztak, vagy védőleg előre hajlottak a porban gyanútlanul játszó gyermekekre, az utak élő szobrocskáira. Akármerre nézett a főkirálybíró, mindenütt nyíló virág, áldás, élet, független, szép, szabad béke, mely fölött madárkák lebegnek. Nyakig takaróztak a hegyek a színes-hímes szépséggel. Ez Székelyföld.

Nyírő József: Madéfalvi veszedelem

2012. 06. 03. Este a N- Geogr. bemutatja a Boeing gyártását. Mérnöki csoda. 06. 04-én a híradóban a Nigériában lezuhant gép borzalmas pusztulása látható.

 

A trianoni megemlékezések alkalmából bele olvasok Szekfű Magyar történetének utolsó kötetébe. „Önfia vágta sebét”. Tisza idejében a parlamentben még nagyobb cirkuszok voltak, mint a maiban. Elolvasom Ignotus: Ferenc József-nekrológját, a Nyugat 1916. 23. számában. Majd a Vasárnapi Újság emlékszámát: 1916. 48. sz. Ebben Halász Imre, Marczali Henrik méltat és sok-sok kép. A legjobb az Aranygyapjas rend díszruhája. A 49. szám címlapján  már Károly, de képek még mindig láthatók az elhunytról. Az 50.-ben a temetés. Az 51-ben már csak József főherceg és a kis Ottó.

 

2012. 06. 11. G. Karcsi évente többször találkozik diáktársaival. Legutóbb I. Márta is jelen volt. Ő és N. Cica alig ismerhetők fel a küldött képen.

 

Könyvhét. Évekig ott voltam a megnyitón. Aztán előtte, mert késői időpontnak tartottam a nyitást. Később csak bekukkantottam a Vörösmarty térre. Az idén egyszer mentem át Pestre, Tormay szobrához.

A Szalámigyárat földig rombolták – mondja valaki. Csak a telek kell, mint pár éve a Zalahús esetén. Honlapja még megvan. Meg kellene nézni a gubacsi utat.

 

2012. 06. 15. Tanszéki évzáró a kertben, két tűzrakás, két kondér, sok enni-inni való. 25 főt számoltam.

V. Grosszman: Panta rhei. 208: Nyugat fejlődését a szabadság növekedése, Oroszország fejlődését viszont a rabság növekedése gerjesztette.

 

2012. 07. 03, kedd. Szombaton 19-en voltunk Orosziban. Ebből hatan Eszterék.

 

Jelen időben, 2010. Írók írókról / az alcímet én adom/. Háy János: Jókai…Már életében csodálat övezte, részben a népszerű olvasmányok, részben ezek mennyisége kapcsán…a napi írás-mennyiség mellett több folyóirat szerkesztője és szerzője. Elég csak a legfontosabbakat említeni, a Vasárnapi Újságot, az Üstököst…

 

Kemény István: Ady…A középkori Magyarország elbukott 1526-ban /ezt írja Móricz is, most megjelent Naplójában/, az újkori 1944-ben, és az a frusztrált, de küldetéses maradvány-ország, ami úgy rémlik, 1977 november 22-én /Ady születésének 100 éves fordulóján/ még megvolt, most bomlik el a szemünk előtt. Ezekben az évtizedekben.

2012. 07. 05. A Ménesi úton, ezen a csendes, békés helyen, az egyetemi épülettel szemben fára erősített táblát látok. Rajta a felirat: Anna, kereszt és sok friss virág./ Egy hallgató hirtelen halt meg. Szerepelt a Corvinus-hírekben./

A tartós meleg miatt reggel, a Lukácsból mentem az Allee-ba. Szokásos útvonalamon /86. busz és a bejárat/, most visszafele. Felfüggesztettem a konyakot /eddig is nagyon kevés volt/ és a reggeli kenyérpirítást.

2012. 07. 11. Könyvcserebere. Ezeket hoztam: Vasy: Nagy László, Händel, Galgóczi E., Élet és Tudomány kalendárium, 1986.

 

2012. 07. 16. Móricz Zsigmond: Naplók, 1926 – 1929. Noran, 2012.

1928. V. 30. végig szövetségesek voltunk Ausztriával, sőt miatta mentünk a háborúba, és Ausztria az ententenek éppen olyan ellensége volt, mint mi. S Trianonban mégis Ausztriának adtak egy darabot Magyarországból, hogy lehet az?...Furcsa egy faj vagyunk, magyarok. Mi nm tudunk elintézni semmit. A magyarságból hiányzik valami. Hiányzik az a képesség, hogy reálisan lásson és okosan, ésszerűen cselekedjen…Bécsben 400 000 magyar él. Több, mint Szegeden, Debrecenben és Szolnokon együttvéve…teljesen nyomtalanul tűnnek el a városban. 400 éves összenövésünk alatt soha nem tudtuk magyarságunkat el és megismertetni, még ezzel az egy várossal sem…Ennek az  egyetlen oka, hogy a magyarság teljesen képtelen a szervezkedésre. Nem érezzük az egymásra utaltságot. Hiányzik az egymáshoz való ragaszkodás. A magyar soha sem segít a a magyaron és nem tud együtt dolgozni a magyarral.

 

Eszter unokahúgom éveket élt Rómában, három gyerekkel. Unatkozott. A játszótéren ázsiai bébiszitterek.  - Az ottani magyarokkal nem jársz össze? - Azok inkább olaszokkal barátkoznak.

 

Folytatás, válogatás. Szerkesztés 2016, 12. 23.

 

2013. 08. 16. Személyes folytatása

Margócsytól tudom meg:

Horányi Elek (Nepomuki János Ferencz József) (Buda, 1736. február 15. Pest, 1809. szeptember 11.) történetíró, piarista szerzetes…1766-ban Magyaróvárott költészetet és ékesszólást tanított. /Kazinczyval levelezett./

Prodromus Hungariae Litteratae. Venetiis, 1770.

 

2013. 09. 11. Hász Róbert. A Vénusz vonulása, két jezsuita tudós 1768-as északi útjáról szól .

 

Elkészült a 11. VÚ-válogatás. Az orvos 3 hónapra írt fel receptet.

10. 04. „Délután Gábor látogatott meg.
Új ritmusú életszervezése, gazdag hétköznapjai.
Készül a Vasárnapi Újság újabb fejezete.” Deske.hu.

 

10. 15. Sokat olvasok, de nem akarok a 70-es évekhez hasonló olvasmány-naplót írni. Állapotom változatlan, korlátokkal elviselhető. Öcsi (Marsay János) gyászmiséjére készülünk. Orosziban sok dió termett. Jani segített szedni és lombot gereblyézni.

 

2013. 10. 27. Naomi Klein (kanadai író): Sokk doktrína –a katasztrófa kapitalizmus felemelkedése, Akadémiai. 2013, eredeti: 2008. Döbbenetes. Ehhez képest a sötét középkor Csipkerózsika álom. A Kommunizmus fekete könyvének a nyugati változata. A szerző hölgy.

 

2013. 11. 01 Mobil internet visszaigazolása mailben

 

2013. 11. 26. vali news: Délelőtt nálam a szokásos Vasárnapi Újság szerkesztőségi értekezlet. Az értekezlet egyik tagja

12. 12. Sokat olvasok, most egy észt regényt /Jaan Kaplinszky/ az ottani „Kádár”-korszakról. Leköt a VÚ is.

 


 

 

Fanni, Dóri unokáim:

 

2013. 12. 25. Karácsony. 16-an voltunk

 

 

2014.01.  08-án bementem a Bálnába. Szabad a járás. Mutatós és jó a fűtés, de élettelen. A villamos-vezető a megállóban nem Bálnát mond be, hanem Kinizsi utcát.

 

19-én  volt Barnabás 15 éves. Barni rendelte az apjánál az érdi steak-houset /sztékhausz/-t.  Budaörsön. 

02.17. Újabb sétáim: Várkert-bazár, két alkalommal is, Corvin pláza. A VÚ-s fejezetek / h 14 -…/ nagyon lekötnek. Elkelt Gyuri ürömi lakása.

 

02. 22-én ketten Orosziban. Három órát „dolgoztam”. Séta gyanánt járom tovább a várost, lehetőleg plázát útba ejtve.

2014. 02.  21. Tegnap Laciékkal a felújított Zeneakadémián. Mozart c-moll zongora versenye .

 

 Viktor Orban, un ancien dissident anticommuniste qui reste très populaire auprès d'une large frange de la population, a régné sans partage sur le pays ces quatre dernières années. Son parti, le Fidesz, a muselé toutes les institutions et les contre-pouvoirs, comme les médias et la justice, mais aussi l'économie et même la culture. Le Monde.fr avec AFP | 07.04.2014 à 01h04 • Mis à jour le 07.04.2014 à 08h46

 

Legutóbbi látogatásom az Olimpiai Park.

 

2014.04.20. Húsvétvasárnap. Tegnap temetőben és templomban is voltam. Csaknem két éve nem vezetek.

 

05.05. A Liszt Ferenc tér mindkét oldalán vendéglők követik egymást. Az egyikben ebédeltünk, Anyák napja alkalmából. Laci a meghívó.

 

05. 20. Hugi 43 éve nincsen. A Kútvölgyiben Erdős doktornő: járása parkinson gyanús.  (Azóta több orvos kizárta.)

 

05.31.Az  óvári piaristáktól Gyémánt Maturát kaptam, mint 1954-ben
érettségizett, 1947/48-as piarista diák. A piarista kápolnában volt az átadás, a mise után.

Találkoztam Németh Cicával és Iványi Mártával. Ő jött hozzám. Bottal járó öregasszony.

 

06. 17. Másnaponként járom a várost. Tisza óriási szobra a mellék-alakokkal anakronizmus.

 

2014.06.29. Laci fantasztikus szervezése 50. házassági évfordulónkra. Korabeli Millecsentóval kezdődött, majd a közeli Larusban az óváriakon kívül majdnem a teljes család és baráti kör, gyerekekkel együtt. 36 fő.

 

07.06.19-en tartottuk Gyuri lakásavatóját a Böszörményi Úton.

 

08.05. Sétáim gyakori színhelye a Margit körúti irodaház bontása. Rövidesen nincs mit nézni rajta. Két harapó-gép dolgozik. Sétaként vagy a városba megyek vagy a MOM-parkba.

 

08. 06. „ A Kazinczy-életmű feltárásában is vannak hiányosságok, ezek mentén indultam el. Sokat gyötrődtem, mire megtanultam, német gót betűs kézírást olvasni, de megérte, mert kiderült, hogy Kazinczyt - aki tökéletesen tudott és rengeteget írt németül - Magyarországon rendszeresen félreolvassák..

/Péterfy Gergely, Magyar Narancs/

 

08. 14. A Margit körúti irodaház eltűnt, az már nem séta-célpont.

 

08. 15. Elmentem a Szabadság térre, a metró felől. Az emlékmű idegenforgalmi nevezetesség lett. Ki írták több nyelven, fóliával védett kartonlapra, hogy meghamisítja a történelmet. Az emlékművel szemben, a járdán hosszú sorban az áldozatok  személyes emlékei. Két rendőr posztol a helyszínen.

 

08. 24. Mario Vargas Llosa /Nobel-díjas perui/: A látványcivilizáció. Európa, 2014.  251. oldal: „ már nem tudom rávenni diákjaimat, hogy végigolvassák a könyveket.”…Ha minden kognitiv feladat megoldását számítógépekre bízzuk, csökkentjük agyunknak a stabil ismereteket strukturáló képességét. Másképp fogalmazva: minél okosabb a komputer, mi annál butábbak leszünk.

 

08. 24.Hiszek benne, hogy az ember nem javul és nem romlik, az ember komplikáltabb, mint ezek a linearitások. Váli Dezső.

 

09. 03. Olvasom az Ulyssest. Nem folyamatosan, hanem részletekben. Valójában nincs benne sztori, hanem különböző műfajok, témakörök, formák elegye. Kérdés-felelet sorozat. Mint a katekizmusban. Többnyire kitűnő. Több helyen humoros. Műszaki leírások, dráma-, kotta-betét, több oldal /62/ központozás nélkül.

 

09. 09. A kétszer átadott Várkert bazár /útburkolat/ a mai napig nincs készen. Újabb három hónapra kaptam gyógyszert: kventiax, wellbutrin, cipralex, rivotril /5459 Ft/. Ehhez jön a concor és a prostamol.

 

09. 20. Virgnia Woofl: A világítótorony, Európa, 2004 /Első kiadás 1927./. Tandori Dezső fordítása.

 

09. 26. Irina Muravjova: Az angyal napja, Tercium Kiadó, 2013. 429 oldal. A szovjet holokauszt regénye. A 30-as években, a nácinál kegyetlenebb módszerekkel irtottak ki milliókat. Gázt nem használtak, legfeljebb némi szállítóeszközt, patkányokat, farkasokat, keselyűket.

 

10.01. Annyira szórakoztatóak Kaffkának Milenához írt levelei, hogy később nyitottam ki a gépet. /Franz Kaffka: Naplók, levelek, Európa, 1981./

 

10. 20. Kertész Imre: Gályanapló, Magvető, 1992. 53. oldal: Az ember! Él, de nem rendelkezik az életével; gondolkodik, de semmit sem tud; nyájban él, de személyiség; személyiség, de nem képes egyedül élni; a természethez tartozik, de szétrombolja a természete, hogy társadalmi javakká alakítsa; s végül e munkájával a természetet is, a társadalmat is elpusztítja…

 

10. 25. Végre megnéztem a Dózsa György úton a "vaskefét". Bődületes mennyiségű vas. Ráadásul az eleje rozsdamentes, ami jóval drágább.

 

11. 10. Zsófi 18 éves. Tegnap 24-en az őrmezői  Don Pepében.

 

11. 11. Dénes D. volt hallgatómat felhatalmaztam, hogy a tanszéken maradt cuccaimat elvigye. Eddig senki sem nyúlt hozzá. Tankönyvek, óravázlatok, rajzokkal.

 

GUILLAUME APOLLINAIRE: EGYÉB VERSEK - MEK

 

 

11. 25. Elmentem a nagyvárad térig a soroksári úttól, villamossal. Ma végig a Múzeum körúton, gyalog. 29-én Ildiéknél a szokásos adventi összejövetel. 5 nő, 2 fiú.

 

12. 13.” a legjelentősebb kortárs festőművészek közt számon tartott, december elején (12-én) a Műcsarnokban életmű-kiállítással jelentkező 72 éves festőművész” /Hvg, 12. 05. / Deske impozáns és nagy érdeklődést kiváltó megnyitóján Cupival együtt ott voltunk.

 

2014. 12. 24. Karácsony.18-an voltunk. Kellemes hangulatban telt. Hónapok óta tavasz van, hónak híre, hamva.

 

2015.
 

2015. Szia Gabi! Nem feledkeztem el rólad, tegnap olvastam a kazal gyűjteményedet. Fantasztikus hogy te mire emlékszel vissza.  A lovaglásodat nem találtam, amikor nálunk ledobott a ló. Ezen kívül bent van minden, meg hogy te, mint ministráns a jobb belső voltál, én csak a külsőig vittem…( Sragner Ferenc, Halászi osztálytárs, Münchenből.)

2015. 01. 11. Legalább kétnaponta bemegyek a városba. A villamosból nézem a homlokzatokat. Mennyi díszes ház! Nemcsak a Nagykörúton és az Andrássy úton. A Moszkván kitelepítették a könyvárust és az újságost. Tarlós sok produktuma után itt is lesz valami végre, a sok-sok ígéret után?

2015. 01. 18. 80 lettem. 12-en a Paulaner-ben. Utána itthon s köszöntések. Etus még d.e. hívott.

 

2015. 01. 22. Tornai József: Az esztétikai nihilizmus. Gondolat, 2013. 221. oldal.

Megint birodalomépítés folyik itt…Amerika, miután az orosz rémhatalom eltűnt a színtérről, fölszámolja az demokratikus piac és a politikai irányítás utolsó látszatát is. Az USA azonos egy úgynevezett nemzetközi nemzettel, tehát éppúgy „örökkévalóságban” gondolkodik, mint elődei. Európát már fölfalta, az EU-t merő látszattá tette, a Közel-Keleten, Ázsiában, Afrikában még sok a dolga, ez az a feladat, melynek nem lehet a végére érni. Határtalan erőszakkal és szenvedéssel, sőt ismétlődő háborúval jár együtt,  A Nagy Terv megvalósíthatatlan, a tervkészítők és kivitelezők azonban biztosak abban, hogy „most először” minden sikerül. 

Tornai József (Dunaharaszti, 1927. október 9. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.

 

2015. 01. 29. Szüts Laci /nyelvész/ halászi ministránstársam temetése a Farkasrétiben. Pap fia temeti. Egyetlen ismerőst sem találok. Az én korosztályomból vajon hányan élnek Halásziban?

 

01.31.Szada, vendéglőben János ünneplése. 14-en vagyunk. Ketten és Zsófi, külön megyünk. Farelli: Zavaros idők. 460 oldal. Eredeti kiadás 1970, a fordítás:2013. Végig olvastam. Méltatás a neten található. Felfordulás a Magyar Nemzetnél.

 

02.25. Kevesebbet járkálok, lassult a járásom. Azt mondja a doktornő (02. 18.) ameddig el tudok menni hozzá, nincs nagy gond. Végre elkezdték a Sz.K. tér felújítását és alig van valami a Ganz üzemépületből. Többször mentem a harapó gépet nézni. 02. 20. Gyuri is megkapta az új kocsit, az is Corsa és fehér. NAU…a r.sz.

 

 

2015.03.05.

Móricz Zsigmond: Naplók 1926-1929. Noran, 2012. 207. oldal

 

1927. nov. Kossuth Szobor. A kisfiú úgy veri a dobot /a szoborcsoport hátlapján. G./, mintha az anyja halálán dobolna. Régen látott gyermekarcon ilyen csüggedt, kimerült, fásult árvultságot.

Ez a csoport a Világos utáni hangulatot tükrözi, az öreg zászlótartó úgy húzza a zászlót, mint az Ej uhnyem vontatós…Ennél nagyobb hazaárulást szobrász még nem követett el. Még a karon ülő csecsemő is megtört és angolkóros lett a hazafi letörtségtől.

A fiatal férj, akinek vállára borul a felesége, s még a rózsát emelő gyermek is négy éves korát meghaladó gyásszal néz maga elé, hogy miért született magyarnak. Egy fiatal férfi van összesen, aki szembe fordul a végzettel s emiatt kevéssé gyöngéden karolja fivérét…ez nem szimbolizálja a magyar nemzetet, csak egy családot, mert nézd meg, ikertestvérek ezek mind. Egy család típusa úgy rajtuk van, mintha ugyanaz az arc volna különböző életkorban ábrázolva. És egy sem magyar arc…Az öreg alak a régies hajviseletével első pillanatra parasztfej, de nézd meg, ez egy keresztény Falk Miksa. Egy paraszt nem így törik meg. Egy paraszt nem érti azt annyira, hogy neki a faj végzetét kell cipelnie Krisztus lobogója alatt. Még a hasizmok kidudorodása is túl intelligens…

Nézz még egyszer erre a birka fejű kisdobosra, mi baja lehet, mikor olyan szépen van megkötve apró csokornyakkendője*, amit a belvárosban vettek neki. Ezt szerető kéz kötötte meg, hát mi lehet az arcán, ha nem az, hogy 40 fokos lázzal, hideglelésbe kényszerítik dobolásra…

 

*03.06. Megnéztem: nem csokornyakkendő, hanem sál.

 

Jegyzet a Naplóban, 209. old.:

 

A Magyarország 1927. november 6. számában a következő olvasható: M. Zs.: Kossuth…Kossuth Lajos szobra ma felemelkedett az Országház terén. Tehát ott áll egy új, szomorú Kossuth szobor, bánatba merülve és magába süppedve, mind egész vezérkarával…Adja Isten, hogy ez a kifejezés ne legyen a jövő szimbóluma, hogy ez a szobor ne jelentse a tragikus sorsot, hogy a magyarság a Duna-Tisza síkján csak egy örök kezdő, örök álmodó lehet, de végrehajtó alkotó soha!... 

2015. 03. 21.

Móricz Zsigmond: Naplók 1924-1925. Noran, 2010. 848. oldal

Három nő: Janka, Mária, Olga. A szeretett és gyötrelmes Janka. Láva-folyam. 

*

Nyugat · 1927. 22. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ
TERSÁNSZKY J. JENŐ: KOSSUTH BUDAPESTI SZOBRA

Részlet Tersánszkytól:

Így, együtt, az egész alkotás, jó, hogyha megüti a közepes
szobrok mértékét. Az a rezignáció a csoportozat alakjainak
mozdulatain maga a komikumig menő egyhangúság. Síremléknek
is túlzott volna. Ismétlem, így, együtt, az egész
.

*

03. 05. Gyuri 47 éves. Marcsi szervezése: a család az új lakásban várja d.u. Gyurit, feldíszítve, kajával, piával tele.

 

2015. 03. 27. Háziorvos; 03. 26. urológus. Laborvizsgálatok: minden jellemző negatív.

 

2015. 04. 06. Húsvéthétfő. Tegnap Ildiéknél – nélkülünk – 23-an voltak. Cupinak gyomorgörcse volt, amit az ügyelet rendbe hozott. Janinak is összetörték a kocsiját. Laci Rosenheimből hozott egy Renault Cabriolet kocsit. 4éves, de gyönyörű. Mindig erre vágyott. Balázs segített neki elhozni.

 

2015.04.12. Cupi a Kútvölgyi kórházban van. Tegnap voltam nála. A családból mindig megy valaki. Hetek óta fájásai és alvás zavarai voltak. Kiderült, hogy epekő és hasnyálmirigy. Most éppen teljesen ki kell üríteni a gyomrát. Ahhoz képest elég jó a hangulata. Járkál a folyóson.

 

2015. 04. 18. Cupi még mindig benn van. Vár a műtétre. Nagyon szép a kilátás a kórház folyosó ablakából. Több, mint egy hete egyedül vagyok. Amíg el tudom látni magam, addig megy a dolog. Leköt a VÚ. Galambos repertóriuma kitűnő olvasmány. Most a Széll Kálmán tér érdekes.

 

2015. 05. 03. Cupi több, mint 2 hét után, 04. 25-én jött haza. Diétáznia kell. Fokozatosan erősödik. Még mindig nem voltunk Orosziban. A szép Astra álldogál. Egyszer Lacival bementünk  kórházba, Cupihoz. A VÚ-val még van teendő. Járom a várost. A Sz.K téren majdnem semmi nem marad a régiből: csak a metró legyezője. Egy toronydaru is dolgozik. Autós daru rakta össze.

 

2015. 05. 09. Orosziban, ez évben első alkalommal. A nagy füvet Balázs segítségével nyírtuk. Sok lehullott száraz ág hevert szanaszét. Három hónap kimaradt a gyűjtésben. Elég sokat dolgoztam, nem esett rosszul.

 

2015. 05. 24. Pünkösdvasárnap. János lenyírta az egész telket. A Széll K. téri munkálatokat elég gyakran látogatom. A vasárnapi zárva tartás miatt az Allee-ben ebédeltem. Ott egy helyen lehetett rendes kaját enni. Cupinak a MOM-ban megfelelt a Mc Donald. Tegnap főzött.

 

2015. 06. 02. Szombaton ebéd Emő lányának Pasaréti út feletti luxus-lakásában. Aranyos unokák, kitűnő kaja. Vasárnap Tomiék jöttek Óvárról, az egész család a lányok fiúival együtt. Zsuzsi a felismerhetetlenségig megváltozott. Kati Angira hasonlít. Tőlünk is mindenki eljött, Zsófi, Fanni kivételével. Laci és Marcsi készített képeket.

 

2015. 06. 09. Vasárnap Orosziban Laciék (Zsófi nélkül) és János. Tegnap óta a fürdőszobát és a WC-t verik szét. Új lesz minden. Kád helyett zuhany ebben a korban szükségszerű.

 

06.10. Neurológusnál voltam, parkinson gyanú miatt. Elég vicces volt a vizsgálat, mindenféle mozgások. A fiatal copfos doktornő előttem állt, és mozgatta tagjaimat. Parkinsont kizárta, ultrahangra és agyröntgenre küldött.

 

06.20. Kész a felújítás, még pár apró szerelés van hátra. A WC fedele felhajtva függőlegesen áll, így vagy vissza esik, esetleg állva marad. Járom a várost és Verlaine verseket olvasok.

webmail.telekom.hu/imp/view.php?actionID=view_attach&id=10&muid=%7B5%7DINBOX2815&view_token=9RRxn7Edko5WXSHumJ7QQQ5&uniq=1433235935462webmail.telekom.hu/imp/view.php?actionID=view_attach&id=10&muid=%7B5%7DINBOX2815&view_token=9RRxn7Edko5WXSHumJ7QQQ5&uniq=1433235935462webmail.telekom.hu/imp/view.php?actionID=view_attach&id=2&muid=%7B5%7DINBOX2815&view_token=9RRxn7Edko5WXSHumJ7QQQ5&uniq=1433236075580webmail.telekom.hu/imp/view.php?actionID=view_attach&id=2&muid=%7B5%7DINBOX2815&view_token=9RRxn7Edko5WXSHumJ7QQQ5&uniq=1433236075580

*

Az OSZK-nak tetszik a honlapom.

 

Váli Dezsőnek, 2015. 06. 23. ….a tanár úr jegyzeteiről, tankönyveiről, azokból is talán egy jobb szolgáltatási verziót lehetne csinálni
   
www.berszangabor.hu/fooldal-szakma.htm

Összességében nagyon értékes anyagnak látom, a technikai kivitelezés sok plusz munkát igényel. Próbálok még segítséget szervezni. Sok idő lesz ez, amíg ezeket javítani lehet.

Ha megkapnánk néhány DOC fájlt, látnánk, hogyan lehet abból jobb kimenetet készíteni, talán még a készítés során Laci tudna javaslatot tenni formai változtatásokra.

Üdvözlettel
István Országos Széchényi Könyvtár E-szolgáltatási Igazgatóság

*

 

07.02. A fentiekből aligha lesz valami.  Orosziban füvet nyírtam. Megnéztem Schwajda szobrát az új Nemzetinél, a szoborpark kapujánál. Méretében és stílusában is eltér a többitől.

 

7.14. Lucretius: De rerum natura A természetről IV. 1072. old. Tóth Béla ford.

In: Jorge Luis Borges: Az ötökké valóság története. Európa, 1999. 139. old.

 

Mint aki álmában szomjas lesz, s inni szeretne,

Ám nincs víz, mely tagjai hőjét oltani tudná,

Csak hiú képét kergeti folyvást, s hasztalanul küzd,

Még a folyó közepén iszogatva is égeti szomja,

Így szerelemben is ily képekkel játssza Venus ki

Azt, ki szerelmes, mert sohasem telnek be a testnek

Nézésével, s kézzel sem tudnak leszakítni

Abból, bár az egészet nyugtalanul bebolyongják.

Majd mikor összefonódva virágzó korszakuk élik,

S testük az élvezetet már szinte előre ígéri,

És Venus éppen női mezők bevetése körül jár,

Összetapadnak, szájuk nedvét egybevegyítik,

És lihegőn egymás ajkát marják fogaikkal,

Hasztalanul, mert semmit sem tudnak leharapni,

S testükkel nem tudnak a másik testbe hatolni.

 

2015. 07. 21. (51. házassági évf. 3 szál gerbera). Csodálatos Vasárnapi Újság: A 36. vele foglalkozó fejezetet szerkesztem, és jól leköt. Lassan minden porcikáját feldolgozom. 

 

2015. 07. 26. Nabokov Adomány c. könyvébe (Európa,2010.) beilleszt egy Csernisevszkíj életrajzot. A Google csak a magyarul megjelent könyveit tünteti fel. Wiki nincs róla. A magyar Puskin címszónál megvan a költő neve, cirill betűkkel. A cirill Puskin wiki-ben az irodalomjegyzékben megvan emberünk, onnan már jöhet az orosz wiki. Íme az eleje.

 

Никола́й Гаври́лович Черныше́вский (12 [24] июля 1828, Саратов — 17 [29] октября 1889, Саратов) — русский философ-утопист, революционер-демократ, учёный, литературный критик, публицист и писатель.

 

 

07.27. Pár hete küldtem el Dezsőnek. Felrakta.
Cvetajeva, Marina

 

Terem a vers

 

Terem a vers, mint csillag és a rózsa,

s akár a szépség, oly szükségtelen.

S a koszorús apoteózisokra

csak egy a válasz: Ki küldte nekem?

 

Alszunk - s a kőlapon keresztül égi

vendég emel föl négyszirmú csodát.

Értsd meg világ! A dalnok álma érti

a csillagtörvényt s virágformulát.

 

Baka István ford.

 

 

Мари́на Ива́новна Цвета́ева (26 сентября (8 октября1892, Москва 31 августа 1941, Елабуга) — русская поэтесса, прозаик, переводчица, одна из крупнейших поэтов XX века.

 

Ела́буга (тат. Алабуга, Alabuğa) — город (с 1780) в России, административный центр Елабужского муниципального района Татарстана, часть полицентрической Нижне-Камской (Набережночелнинской) агломерации и Нижне-Камского территориально-производственного комплекса-узла (ТПК).

 

08.13. Az időjárásról nem igen szoktam írni, de ez a tartós, közel 40 C-fok próbára tesz. Főleg Cupit. Az utca kemence. A járművek többnyire kondicionáltak, de addig el kell menni.

 

08. 15. Jorge Luis Borges. Válogatott művei. A tükör és a maszk. Elbeszélések. Európa, 1999.

Még egy párbaj. 133. oldal…Silveriának a Fekete Noran jutott bakóul…Így öntött lelket a halálra ítélteknek: - Fel a fejjel, barátom; az asszonyok többet szenvednek ennél szüléskor…A két férfi torkából kibuggyant a vér, tettek még néhány lépést, aztán hasra vágódtak. Cardoso estében előrerántotta a karját. Nyert, de talán sosem tudta meg.

 

08. 20. Lázár Ervin: Napló, Osiris, 2007. 57. oldal.

1988. máj. 31. Nagyon cinikus elme lehetett, aki kitalálta az IDEIGLENESEN-t, a Mo.-ot megszállva tartó szovjet csapatok epiteton ornansának.* Valahányszor kimondják, szembeköpik az igazságot, bele gázolnak egy nép amúgy is cafatokra tépett (szétcincált) önérzetébe. Ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy G. K. az MSZMP ideiglenes főtitkára…

 

*görög-latin eredetű kifejezés, jelentése: „díszítő jelző” – állandósult jelző.

 

08. 24. Borges: A dolgok  Las cosas

 

Aprópénz, kulcskarika, sétapálca,

engedelmes zár és a kései

jegyzetek, miket megtekinteni

már nem marad időm, sakktábla, kártya,

gyűrött ibolya könyvlapok között:

egy feledhetetlen, elfeledett

délután emléke; a tükrözött,

vörösen izzó hajnali egek

csalóka visszfénye. Mennyi dolog –

reszelő, küszöb, atlasz, szeg, kupa,

hallgatag rabszolgák serény hada:

furán titokzatosak és vakok.

Túlélik majd minden földi nyomunk;

észre sem veszik, hogy már nem vagyunk.

 

       Imreh András fordítása

 

08.30. Marina Sztyepnova: Lazar asszonyai. Európa, 2014. 375 oldal. Nem tudtam letenni. A gépet este nyitottam ki.

 

09.15. Reggel újság, vásárlás, ebéd felhozatal, vagy a MOM-ban evés, séta, többnyire járművel, olvasás, spanyol híradó, gépezés, ÁTV híradó, olvasás. Vasárnap Eszter 4 gyereke volt nálunk, Ildi segített. Laci szállította őket. Orosziban diószedés. Jó a termés. Gyuri kétoldalt kapott vélemény-rovatában.

 

09. 16. Salamon Pál (1930- ): Globális bordély. Kalligram, 2014.

277. oldal. Megrémülhetünk attól a civilizációtól, amely találmányaival elkápráztatva, soha nem ismert kényelemmel kecsegtetve csábít szakadékba.

337. oldal. A politikusok a szükségtelen tanácskozások előtt és után a kamerákba nézve mosolyogva szorongatják egymás kezét. Jókedvűek. Talán úgy gondolják, jókedvük láttán a népek is felderülnek.

 

09. 27. Tegnap tízen voltunk Orosziban. Az eső ellenére, kellemes volt. Jó kaják, jó beszélgetések. Szatmáryék visszatértek a társaságba. Fiú-lány arány 3:7. Jó kilátások.

 

10. 01. Carsten Jensen: Mi, vízbefúltak.

(Vi, de druknede) Kossuth, 2014. 719. oldal. Tegnap nem nyitottam ki a gépet. Olvastam.

 

10.04. Tegnap Orosziban heten a családból, húst sütöttünk. Gyuri gyakorlottan folytatta, amit én kezdtem. Vége a diószüretnek, 5,5 rekesz. Ma egy kg dióbelet kaptam, a törésből.

 

10. 14. Kilencen a Trófeában. A szokásos.

 

10. 16. Körmendy Laci temetése. Majdnem 90 éves. Igazi, jó kollega. Voltunk kettesben Londonban, a Notthighami Egyetem szimpóziumán. Sutton Boningtonban laktunk. 1970 elején.

A temetésen részt vevő volt munkatársak hívták fel figyelmem:

 

385/2013. (XI.7.) Korm. rendelet 1.§-sának rendelkezései alapján az OHKI által ellátott feladatokat 2014. január 1. napjától kezdődő hatállyal a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (Gödöllő) látja el.

 

2009. május 27. Jogerős a Herz Szalámigyár felszámolása (Kő kövön nem maradt.)

 

10. 19. Megnéztem. Óriási üres terület a Soroksári és a Gubacsi út között. Rajta dús gaz. Formás kerítés határolja, két nyitott bejáróval. Semmi nem maradt. Pár nappal később elmentem az OHKI-ig. Az épület áll, de körülötte a pusztulás. Sehol egy lélek. A sertésvágóhídból csak a műemlék víztorony maradt.

 

10. 29. Hauszmann Alajos tervrajzai a Várkert Bazárban. A palota rekonstrukciós tervei. A díszítések aprólékos részletezése. Keret, szabványírás még nincsen.

Orosziban ebéd Tringeréknél, levelek gereblyézése és a telek bezárása. Zsófi közben a Borges majorban lovagolt.

 

 

2007. június 6.

elhunyt Dr. Sváb János

ny. egyetemi tanár, professor emeritus

(Kegyeleti Bizottság) google

 

2015. 10. 30. A prof – egykori főnököm a BME villamos kari géptan tanszékén – nevével az egyetem kertjében, egy 56-os emléktáblán is találkoztam. Tagja volt a Forradalmi Bizottságnak. Utána meg kellett válnia a tanszéktől és az Emelőgépek tsz-re ment át.

*

1-369: Gondár Jenő (gépészmérnök, egyetemi tanár, feltaláló, gyárigazgató) 1908-1973. – Diplomáztató profom. Nem volt jó tanár.  Nincs szobra a BME kertjében.

 

www.bparchiv.hu/index.php%3Faction%3Dprint%26news_id%3D683

 

11. 04. Eddig ötször vették el a pénzemet. Kétszer a buszon, kihúzták a zsebemből. Kétszer az utcán a szemem láttára. (Csak a nagy címleteket.) Tegnap a hátam mögül, amikor betörtek. Cupi haza érkezve, zavarta el a csenevész rablót. Én még láttam, de le voltam döbbenve.

 

Závada: Minolta, 2002. „Elvtársak! Az 56 mostantól fogva máshogy volt.” (Később abba hagytam, majd befejeztem. Szomorú.)

 

2015. 11. 14.  Megnéztem Vörösváry Ákost, és a többit is a Műcsarnokban (Csertő Lajos, Malgot István.) A tárgyak halmozása, sok szellemesség, pl. a töretlen dió, zászlótisztítást vállalunk.... A falusi tárgyak halászi gyermekkoromra emlékeztetnek. Én még toltam olyan talicskát, ami ott látható. Azzal hordták ki a trágyát.

 

11. 18. Kertész Imre: Gályanapló, Magvető, 1992.

53. oldal. Az ember! Él, de nem rendelkezik az életével; gondolkodik, de semmit sem tud; nyájban él, de személyiség; személyiség, de nem képes egyedül élni; a természethez tartozik, de szétrombolja a természetet, hogy társadalmi javakká alakítsa; s végül e munkájával a természetet is, a társadalmat is elpusztítja. A legnagyobb baj azonban, hogy törvényeket rótt magára, és képtelen azokat betartani; így hazugságban és megvetésben kénytelen élni.

 

2015. 12. 12. Koszta Józsefet és Csernus Tibort megnéztem a Várkert Galériában. Mindkettő megfogott, főleg Csernus, bár neki itt kevés képe van. Párisi műtermét is kiállították, meg a sok repülő, vonat modelljét, valamint ezek készítéséhez használt szerszámokat.

Gyurinak 12. 10-én első tv-szereplése. Csontossal és a Várkert Bazár vezetőjével beszélgettek. Sokan dicsérték.

 

2015, 12. 20. Orbán Ottó: Cédula a romokon, Magvető, 1944. 24. oldal.

Auschwirz óta az a szó, hogy „zsidó”, véresen és égetten hever a porban. Többé nem lehet egy szó a többi közül…Csoóri Sándor természetesen nem antiszemita, nem pogromokra bujtogató igric. Nemzedékem és a kortársi magyar költészet egyik legtisztább költője ő, jó szándékú közérdekű gondolkodó.

Ez a költő most közre adott egy rosszul felépített gondolatsort, fontos közügyben, érzékeny terepen hibásan érvelt…Csoóri esszéjének két bekezdése a szerző szándékától függetlenül sokakban mély sebet ütött…nem egy törzsi háborúról van szó, hanem jóval többről, nem két bekezdésről, hanem egy írás egészéről, Csoóri érvelési módjáról, egész érvrendszeréről. Tágabbra vonva a kört: mindannyiunk magyarságképéről. Módszertanilag arról, hogy hogyan közeledjünk vizsgálatunk tárgyához, a világhoz…

 

2015. 12. 24. Karácsony.19-en voltunk. Eggyel több, mint tavaly. Kellemes hangulatban telt. Jól éreztem magam. Nemcsak italokat kaptam. Könyvet is: Závada, Kissinger.

 

2016. 01.01.Szilveszter este Tringerék és Ildi. 11-kor elmennek, nem vártam meg az éjfélt. A tavalyi szöveg annyit változott, hogy megvártam az éjfélt és Áder beszédét.

 

01.21. Január 17-én 13-an itthon, a köszöntő. Ma elmentem a Lukács bejáratáig, egy vonallal (fonódó 17-es). Tegnap kiváltottam háromhavi gyógyszeremet. 20 100,-

 

01.23. Dmitrij Bikov (ZSD avagy kié Oroszország. Európa, 2010.) regényében – mely Oroszország történelmének egészen különös verziójára, egy őrült s a maga módján mégis logikus hipotézisre épül – különböző népek lelke mélyén szunnyadó óriási energiák feszülnek egymásnak, s közben folynak a hadműveletek, és tragikus szerelmek szövődnek egymással szemben álló törzsek fiai és leányai között.

192. oldalon: „Senki sem tudja megmagyarázni, hogy mi az oka, hogy minden orosz hatalom, függetlenül az eredetétől, a jellegétől és időtartamától, legelső feladatának saját népe irtását tekintette. Ezt követte csak az összes többi feladat, amelyek semmivel sem voltak konstruktívabbak.”

 

01. 08.Blagovescsenszk. Határos Kínával, a Zsidó autonóm területtel, a Habarovszki határterülettel, Jakutfölddel és a Bajkálontúli határterülettel. 2010-ben népessége 830 103 fő volt. Google.

 

Apám eddig jutott el 1947-ben. Így ír Naplója 137. oldalán: ”Engem tovább vittek, sokadmagammal még keletebbre, Blagovescsenszk-be. Az Amur folyó mellett, itt bonyolódik Oroszország és Kína között az árukereskedelem. Akkor kb 60-80 ezer lakosú nagyváros volt. Sok SS német és japán hadifogoly Hatalmas erdőségek, ott kellett dolgoznom. A munka eléggé gépesítve volt. Télen sokan fagytak meg.”

 

Csehov 1890. június27-én járt ott. Szuvorinnak írja:”Balra az orosz, jobbra a kínai part. Ha akarom, Oroszországot, ha akarom Kínát nézem. Kína épp olyan vad és ember-lakatlan, mint Oroszország. Ritkán kerülnek szem elé falvak és az őrállások kunyhóiBlagovescsenszk-től láttunk japánokat, pontosabban japán nőket. Apró termetű, sötét hajú teremtések.” (Csehov: Szibéria, Budapest, 1998.)

 

02.23.Csehov szerelmei, Magvető, 2002.

 

Nyugat 1931. 8. szám  Móricz Virág: KÉT ARCKÉP Olga Csehova

Olga Csehova magas, izmos testű asszony, olyan, mintha egy 13-ik századbeli dóm remekbe faragott szobra lépne a színpadra. Ismeri szépségét, öntudatosan használja fel minden tagját a hódításra. De szőke fiatalkócos haja, kedves szép arca a vezető, és nem képes mások feje fölé emelkedni - inkább a magas emberek szokása szerint kicsit gyámoltalanul, összegörnyedten mozog. Csak ha néha belenéz a tekintetét leső szemekbe, válik természetessé és gőgös-büszkén mer uralkodni. Berlinből jön, ahol a realizmus véres és meztelen lélegzete szabad. De a nagyváros mást is fogyaszt: Berlin adta a filmek ponyva romantikáját, melynek alig van köze az élethez, azokat szórakoztatja, akik nem keresnek magas célokat és értékeket. Délutáni lusta, felelőtlen és akarattalan hangulat ez. Nem sport, nem harc és nem művészet. - Egy ilyen országokat járó társaságnak, német nyelven, mely annyi ember füléhez szól - joga és módja volna nevelni…

Meg kell törni majd a hangos mozi varázsának. Majd, ha vagy a művészet, vagy a propaganda eszközévé változik. Akkor Olga Csehova értékének is emelkedni kell, mert istenadta vonzereje mellé segítségül jön a reprodukálandó tartalom értéke..

2016, 03. 02,

Sorsok

 

Závada Pál (1954- ): Természetes fény, Magvető, 2014. 626 oldal.

A hadifoglyok vagonban szállításának leírása az 521. oldaltól kezdődik.

 

Berszán Antal (1904 – 1996), Emlékezzünk, kézzel írt szöveg, bekötött A4-es füzetbe. 236 oldal. Mosonmagyaróvár, 1971.

 A hadifoglyok vagonban szállításának leírása csaknem megegyezik Závadáéval. Apámé valamivel enyhébb. pl Závadánál a WC a vagon padlójában fúrt nyílásba helyezett tölcsér. Apámék kaptak egy vedret is.

 

2016. 03. 26. Nagyszombat. ½ 5-re várjuk a családot. Egy ideje dagad a bal lábam. Kubinyi– sikertelen antibiotikum kezelés után – elküldött laborra. A leletek közt: kreatitin az enyém 134, a referencia-érték 64-104. A net szerint vese-elégtelenség (ödéma). Közérzet, étvágy, alvás jó.

Csehovot és az orosz irodalmat olvasgatom. Zöldhelyi Zsuzsa: Az orosz irodalom története 1940-ig. A Sztálin-korban minden második írót megölték.

 

2016.03.03. A látványcivilizáció. Mario Vargas Llosa Európa Könyvkiadó, 2014.

Közben vízhajtózom és várok még leleteket. A bal lábam keveset javult, amúgy jól vagyok. A korábbi bejegyzés:

2014. 08. 24. Mario Vargas Llosa /Nobel-díjas perui/: A látványcivilizáció. Európa, 2014. 251. oldalMásodszor, nem voltam tudatában. Újdonságként olvastam. A könyvben egy jel, amit én szoktam alkalmazni, vált gyanússá.

 

Albert CAMUS- Collection Genies et Réalités-‎

‎ 1964 Hachette, Génies et Réalités, 1964, grand in-8, 290 pages.plein simili-cuir bleu, Jaquette conservée, photographies et illustrations en noir et blanc dans le texte, photographies contrecollées en couleurs hors-texte. Textes de R.M. Albérès, P. de Boisdeffre, J. Daniel, P. Gascar, M. Lebesque, A. Parinaud, E. Roblès, J. Roy, P.-H. Simon.Livre et Jaquette en parfait état...

2016. 04. 05. Ezt a könyvet pesti antikban vettem jó pár éve.  1956-ról 3 fotó és szöveg található benne. Azért vettem elő, mert ezt a könyvet vettem ki a könyvtárból :

L'Homme révolté (A lázadó ember) végleges változata 1951-ben készült el, a Sziszüphosz mítoszában megkezdett gondolkodási folyamat folytatásaként értékelhető. Az abszurd hőst önmagában középpontba állító korábbi művel ellentétben A lázadó ember kiinduló kérdése nem az öngyilkosság, hanem a gyilkosság...Hitler, Mussolini, Sztalin.

 

Voltunk Orosziban, Ildinél a két 50-es, Laci, András ünneplése. Állapotom változatlan.

 

2016.04.20. Az urulógus a prosztatát és a vesét rendben találta. Ő is megállapította, hogy nem iszom elég vizet. A labor-eredmények között az egyik adat azért viszonylag magas értékű, mert a vese nem kap elég vizet.

2016. 04. 23. Szezonnyitó flekken sütés Orosziban. Heten vagyunk, az unokák kezdenek öbállósodni. Gyuri sütött, én csak a fát raktam ki, ami elő volt készítve. A szőlő indákat vágtam le és befejeztem a metszést.

 

Tormay Cécile Bujdosó könyv

Lazi, 2009

483 oldal keménytáblás

 

 Tormay Cécile leghíresebb műve a Bujdosó könyv. Tormay Cécile az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik a Bujdosó könyv, mely lírai szépségekben gazdag és drámai erejű képe egy kálváriás kornak, egy szenvedélyes hangú és megrázó erejű napló mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket Magyarországnak el kellett szenvednie. (fülszöveg) 2016. 04. 25. A könyv dagályos, Szabó Dezsőre emlékeztet, de az sokkal jobb. Patetikus, hosszadalmas, képzavarokkal teli. A korabeli dokumentumokból vett idézetek képviselnek értéket.

OSZK küldte:

Honlap információk

 A copyright jogról ill. a szerzői jogdíjakról  honlap teljes tartalmára nézve lemondok.

CREATIVE COMMONS 3.0 / "Kreatív Közvagyon",  
Tehát: a honlap tartalma (kezdetektől) korlátozás nélkül másolható, felhasználható, terjeszthető, feldolgozható, nyilvánosságra hozható, kereskedelmi céllal is, a szerzői jogdíjról lemondok. A választhatóak közül én egy szigorító feltétellel élek: szerzőt és címet fel kell tüntetni 
Az új CC (és evvel együtt én is), a köv. tiltásokat föloldotta:
-- nem árusítható
-- nem módosítható
Ez a szerzői jogi rendszer a logók feltüntetésével jogerőre emelkedik. Nem szükséges regisztráltatni.
Berszán Gábor
Budapest, 2016. április 27.

_________________________________________________

A honlapot Váli Dezső készítette; 2009. karácsonyi ajándéka.
A honlapot ő kezeli.

 

05.03.                 10:08
Megjött Gábor új följegyzése a Vasárnapi Újságról, most éppen 1911-12 érdekességei. Megállapodásunk szerint három hetenként küld egy-egy új cikket, 20 képpel; ezt kb. fél nap feldolgozni. (Elvben nekem ezért alkalmanként egy mákos rétes szelet járna.)

Nem válaszoltam rá. Ő mondta, hogy ne vigyek semmit. Nekem nem fél nap, hanem 3 hét.

05.05.A bőrgyógyász végre megtalálta a betegségem. Azt mondta, amikor látta nálam a labor-eredményeket:Csak rá kell nézni a lábára. A nyirok-ödéma klasszikus esete.

Közben bementem az EKG-ra. Negatív.

 

05.12. Nemzeti Galéria a várban. Picasso képek és rajzok. Az utóbbiból van nagyon jó. 13-án felvettem a kompressziós gyógy-harisnyát, hogy vékonyítsa a lábamat.

 

2016. 05. 14. Ha az épület (telefon-központ 1913–1916. épült) nem lenne bekerítve és ablakai kitörve, új létesítménynek is nézhetnénk. Ott áll a Horvát Mihály téren, a templom jobbján ép homlokzattal, szobrokkal és domborművekkel. Eredeti rendeltetésére ezek egyike és az éjjeliőr utal. A szokásos építkezési szövegben kis betűkkel ott áll, hogy műemlék. Tábla sehol. Magántulajdon.

Másnap, Húsvétvasárnap. Nádas Péter: Talált cetli, Jelenkor, 1992. 171. oldal

amióta a Római Klub közzétette a fejlődés határairól szóló jelentését, nem tudok nem gondolni a következményekre. Nemcsak nem bízom az európai civilizáció fejlődésében, hanem egyenesen úgy vélekedem, hogy ezeknek a civilizatorikus eszközöknek és struktúráknak a működtetése fogja záros határidőn belül megszüntetni, fölszámolni és eltörölni a föld színéről azt a civilizációt, amelyet napról-napra, óráról órára és percről-percre óhatatlanul és önkéntelenül megajándékozok a bizalmammal, holott erre a legkisebb mértékben sem érdemes…a katasztrófa által teremtett feltételek között élünk…

 

06.25. Művészeti Akadémia támogatásával megjelent Illyés 56-os naplója, mint a 9. kötet. Kevés saját szöveg, sok kommentár és dokumentum, főleg képek. A lánya és Horvát István (?) gondozta.
A limfoödéma szakorvosa sem tudta megmondani lábdagadásom okát, csak a lehetséges verziókat sorolta. Fáslizást és egy kenőcsöt írt elő.
 

 

2016, 05. 28. Pótlás Prousthoz.

Illyés: Naplók, 1979-1980., Századvég, 1994..9. oldal
"Amikor az emberek fölfedezik a természetet, nemcsak a festészet van tele tájképekkel, hanem a regény is. Mi unjuk már Walter Scott vége-hosszatlan tájleírásait, de az embereknek a regényben is újdonság volt.
Átlapozzuk sok helyen Zolát is.
Egysíkúnak találjuk már őt is. Már.már laposnak.
Miért mélyedek bele viszont Proustba?
Mert ő nem egysíkú. Keresztmetszeteket ad.
Fölbontja az időt is."

Anton Pavlovics Csehov

Szahalin

book-f2d7facf5559187acf20d719c406b111e8e4a43fd910f34f5f3efd8e66e07cd7""../../../../ALKALMI-3----------fotogeprol/%5bU%5dhttp:/moly.hu/kiadasok/136447Magyar Helikon, Budapest, 1975

766 oldal

2016. 05. 31. Másodszor vettem ki a Szahalint. Nem találtam meg, amit első alkalommal írtam.

…éles penge az idő, feldarabolja az örökkévalóságot…” In:Alessandro Baricco: Harag-várak.  Helikon, 2016.

 

 2016. 06. 06.

Laciék megvették a Csurgóiban a mellettük levő lakást. 

 

 

Zsófi unokám, a rajtvizsgával (versenyezhet) rendelkező lovas. 

 

 

Ő pedig Barnabás, a hüllő-szakértő.

 

 A Corsanak elveszett a kulcsa, két újat kellett, a programmal együtt készíttetni. Nemrég ugyanez megtörtént a bejárati ajtóval.

A fáslizás vékonyította a bal lábam, viszont nehezebben járok. Azért ma elmentem az Írók boltjáig.

Csehov Szahalinjában megtaláltam egy javításomat (betűhiba). Tényleg olvastam már. Másodszor sem unalmas.

 

2016. 06. 17. Húsz éve hajnalban meghalt apám. A Margit krt. Ferences templomban emlékeztem rá.

Dezsőnél voltam látogatóban. Most csak a vége felé kezdett elaludni.

 

06. 22. dr. Rédling Marianne szakorvos a Maros u. rendelőben az ágyékomat nyomogatta, csomót keresve, ami a nyirok áramlását akadályozza.
Hasi ultrahangra küldött és további fáslizást és sok mozgást,  délutáni rövid alvást írt elő. Az utóbbival gond lesz.

07.01.13:34
Kedves Dezső, a Berszán Gábor honlap ügye, új fordulat. Egyik informatikus kollégám már kísérletezik a webaratással. Szó van róla, talán kapok az osztályomra egy embert, talán lehetne már vmi a tervekből. Egyelőre megkértem az informatikus kollégámat, próbaként mentse a berszangabor.hu honlapot. A cím, a szolgáltatás még nem biztos, de legalább látszik valami, hogyan működne ez, ha végre el tudnánk indulni egy magyar webarchívummal. Itt érhető el:
morpheus.oszk.hu:8080/wayback/wayback/20160630131710/berszangabor.hu/
üdvözlettel István 
Országos Széchényi Könyvtár
E-szolgáltatási Igazgatóság
E-könyvtári Szolgáltatások osztály

 

 

07. 03. A kánikula korlátozza mozgásunkat. Gyuri ment ki Orosziba, Kecskésnek kifizetni a fűnyírást. Tegnap nálunk a szűkebb család (10 fő), Fanni 17 éves. Az egész ennivalót Cupi készítette. Torta a cukrászdából, üdítőket Laci hozta. Ö itt is aludt, mert a lakásukat bővítik és felújítják. Béreltek egy kétágyas apartmant. Zsófi érettségizett. A foci EB közvetítésében legjobb a szurkolók őrjöngése. Akárcsak a római gladiátor viadal. Ronaldónak a magyar meccsen produkált őrjöngése alá az Index zenét tett, mintha táncolna. Primadonna, de majdnem mindent tud.

 

 

07. 06. Hasi és nyirok  ultrahang.  Kútvölgyí. "Kórosan megnagyobbodott nyirokcsomó nem ábrázolódott" Fáy Kálmán dr. Mérsékelten nagyobbodott prosztata és vaskos falú húgyhólyag. Fáslizás és gyógytorna. Megadták hozzá a sémát.

 

 

(07. 24.) Móricz Zsigmond: Naplók, 1930-1934. Noran Kiadó, 2016.

762. oldal. 1934. XII. 8. éjjel 11 óra.

Schöpflin a félre taposott ember kicsiségével ragaszkodott hozzánk. Alapjában véve félművelt ember. Ezt úgy értem, hogy lutheránus teológiát végzett, de elkanyarodott arról a pályáról, s a Vasárnapi Újsághoz került korrektornak, aztán a szerkesztőségbe, s ott ül a Franklinnál több mint harminc év óta, és semmi pozíciót nem tudott kivívni magának. Egy közömbös körmölő, aki olyan megtűrt…Mikor én a Franklinnal tárgyaltam, még el sem mondtam neki, miről van szó. Én közvetlen Kőniggel, az öreg egyetemi tanárral, aki akkor félisten volt, vagy atyaisten a vállalatnál. Ő meghívott, hogy vegyem át a Vasárnapi Újságot, mint szerkesztő, s Mikszáth, mint főmunkatárs szerepeljen. Hoitsyt akarták kitenni, mert az olyanféle ember volt, mint Schöpflin. Nem vállaltam a szerepet, nem akartam szerkesztő lenni. A Nyugatnál sem akartam. Mikor Ady nevét rátették a lapra, az enyémet is oda akarták tenni, mint szerkesztőt, s nem engedtem…

*

Munkatársaira jól ráhúzza a vizes lepedőt. Tisza-csécsi modorban. Virág az első kiadásban ezeket gondosan kihagyta.

 

2016. 07. 31. Régen foglalkoztam Kaziczyval. Véletlenül találtam. El kellene olvasni. Még a VÚ köt le. Tegnap Szadán gulyásparti. Laciék lakásfelújítás miatt nem jöttek. Ildit, Dórit, Barnit vittük. Barni barátaival két éjszakát Orosziban töltött.

Kazinczy Ferenc kultusza - Révész Emese művészettörténész honlapja

www.revart.eoldal.hu › Populáris grafika

2010. jan. 31. - [5] A Kazinczy-kép jól illeszkedett a Hölgyfutár irodalmi arculatához, sőt egyfajta ... Orlai Petrich Soma „Petőfi Debrecenben” és Jankó János „Csokonai csikóbőrös kulaccsal” című életképeit küldték meg előfizetőiknek. ..... Kutató Csoportja közös konferenciájának megszerkesztett anyaga. .... Váczi János. 

 

 

Kari Aalvik Grimsbø (Bergen, 1985. január 4. – ) norvég válogatott kézilabdázó.

Győri Audi ETO KC

 

A női kézilabda eb alkalmából tettem fel. A norvég csapatban  védett. Megnyerték az eb-t.

*  *  *

 

2016. 08. 02. 

Petőcz András (1959 -   )

 

A lezárult idő

 

Valamit kezdenem kellene mindazzal,

ami mostanáig hajnalban körbevesz engem.

 

Úgy négy óra tájban arra riadok, arra a furcsa

gondolatra, hogy hamarosan meg fogok halni.

 

Nem a halál ténye izgat, nem is az azt megelőző

és nyilvánvalóan elkerülhetetlen szenvedésé,

hanem, hogy nem, hogy egyáltalában nem

végeztem el a feladatom, amiért itt, és most,

és mindörökké és ebben a pillanatban ---

 

Émelygés fog el, hajnalonta, valamiféle korai jele ez

testem leépülésének. Nem félek, nem szorongok,

csak az elvégzetlen munka idegesít, mindaz, amit

megtehettem volna, de – valamiét – nem tettem meg.

 

Annyira szeretném, hogy több időm legyen!

Időhegyeken szeretnék keresztülgázolni, és

gondolatban már meg is teszem, időhegyek

magasodnak elém, és megmászom a magasba

nyúló időcsúcsokat, és az elvégzett munka

lobogóját tűzöm ki hihetetlen magasságokban,

aztán még időóceánok is hevernek a lábaim

előtt, és én átúszom ezeket a tengereket, és

így magamhoz ölelem mindazt, ami idő,

a hegyeket, meg a végtelen óceánokat, mert

hatalmasabb vagyok még náluk is.

 

És felriadva, mégis kábán, félálomban azon

töprengek, miért is alakult minden úgy, ahogyan

éppen alakult, és miért olyan végtelenül és

szorongatóan időhiányos körülöttünk minden.

 

Amikor reggel megjelennek az első napsugarak,

lehunyom a szemem, és kissé elszomorodom,

túl vagyok egy újabb éjszakán, mondom magamban,

és nem vagyok túl mindenféle ótvaros gondon.

 

Látod, az időt, a régi barátot, aki veled haladt,

elveszíted, mondom magamban, és lassan közelít

a perc, a lezárult idő, valamiféle utolsó pillanat.

 

         Szép versek 2015. Magvető

 

2016. 08. 12.

 

 

Gergely Ágnes: Zrínyi Miklóshoz

 

Mit csináljak Sziget várával én,

mit mond nekem Drégely vagy Eger?

A méltó zászlófelvonásra engem

nem hívtak el.

 

Mit csináljak ős Budavárral én,

katagánt őrizzek vagy lakatot?

Mikor a kulcsot átvette a szultán,

nem voltam ott.

 

Mit csináljak Moháccsal én,

ahol üresen folyik a patak?

Álltam az osztrák haláltáborokban

néma zuhanyrózsák alatt.

 

Mit csináljak azzal a mondattal én,

hogy „Ne bántsd a magyart”?

Akibe beleszerettem,

még mindig belehalt.

                G.Á.: Viharkabát, Európa, 2016.

 

2016. 08. 21. Nem érdekel a verselemzés: Egy vers. Nagy László: Ki viszi ár a szerelmet. Nap Kiadó. 2015. A vers érdekel.

 

Gergely Ágnes: A két vonat. „…De beszélgetni lehet. Kérem, ön is beszéljen…Konfliktus két magány közt. Egy elvált, egy özvegy…”

 

08. 19-én Emőnél nyolcan beszélgettünk, ettünk, ittunk. Volt elvált is meg özvegy is. Közben néztem a magyar vízilabdás lányok alulmaradását az oroszokkal. Mint mindig, most is 1 sec-en múlott.

 

08. 26. A Liberation 2000. 05. 08-i számának vezércikke így kezdődik: „A mobiltelefonokkal kapcsolatos első vészjelzések szinte  azonnal megszólaltak, amint megjelent a modernitás e szimbolikus tárgya.” In: E. Hazan: Párizs fewlfedezése;Typotex 2015. 397. oldal.
 

2016. 09. 01.

 

Éric Hazan: Párizs felfedezése Kultúrtörténeti útikalauz

Fordította: Lőrinszky Ildikó
Megjelenés:
2015
Oldalszám:
468 oldal

Jelölt oldalak : 221, 227. Le comte Henri de Marsay (1793-1833 ou 1834) est un personnage de la Comédie humaine d’Honoré de Balzac. Fils naturel de lord Dudley, il devient de Marsay quand lord Dudley marie sa mère au vieux comte de Marsay.

122. Latin negyed

124. Vendôme oszlop

221, 227. Gentilly

*

Saját könyv : André Wanrod : Visage de Paris, 1930, 372 . Csupa kép, képjegyzék 6 oldal

2016. 12. 24. Karácsony a szokásos. 14 fő, a borlevest és a sülteket a nagylányok készítették. Szkájpolás (skype) Andrással (USA).

Szabó Magda : Merszi, Möszjő. Prózai írások. Európa, 2000. Hihetetlen, hogy ez a törékeny nő, milyen bátor. Egyszer a Bazikika ekőtt láttam Könyvhetet megnyitni.

2016. 12. 27. Első hétköznap elindultam vásárolni. A sarokig jutottam, ott feborított a szél. Hozzácsapott a kövezethez,. a koponya két helyen berepedt. A mentőorvos bekötötte, majd a Fiumei u. baleseti sebészeten egy fiatal sebész a műtőben bavarrta. Rövid várakozás után elengedtek. A varratokat a Kútvölgyi sebészetén szedik ki. Tűrhetően aludtam, csak forgolódni nem tudok.
-----